2019. július 31., szerda

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A fiatalok és az öröm Istene

A sátán többnyire kétféle megtévesztéssel akarja eltántorítani az erénytől a fiatalokat.

Az első, amikor azt ülteti a fejükbe, hogy az Úr szolgálata unalmassá teszi az életet, s így kivész belőle minden szórakoztató és örömteli dolog. Kedves fiatalok, ez nem így van! Én olyan keresztény életmódot szeretnék tanítani nektek, amely egyben vidám és boldog. Megismertetem veletek az igazi szórakozásokat és örömöket, hogy azt mondhassátok Szent Dávid prófétával: Szolgáljunk az Úrnak szent örömmel, szolgáljátok az Urat vidám énekszóval.

A másik megtévesztés az a remény, hogy az élet hosszú, kényelmesen ráérünk hát a megtéréssel öreg korunkban, vagy a halálunk óráján. De ki biztosít téged arról, hogy eléred az idős kort? Ehhez szövetséget kellene kötni a halállal, hogy várjon, amíg elérkezik az a bizonyos idő, ám az élet és halál az Úr kezében van. Mert ha a mi Istenünk hosszú életet szánna is nekünk, gondoljátok csak meg: amilyen úton egy fiú fiatal korában jár, azon fog járni idős korában is, amíg csak meg nem hal. Ha fiatalon jó életet választunk, akkor jó lesz az öregkorunk, jó lesz a halálunk és az örök boldogságunk kezdete is.
Bosco Szent János

A Magnificat tanítása

Mária elmondta Erzsébetnek rendkívüli tapasztalatát. A Magnificatban – amelyben ezt megosztotta – már látható, hogyan ad értelmet a Máriában már élő Krisztus az elmúlt századoknak, a jelennek és a jövő évszázadoknak (...).

Máriának ez a látogatása azonban nem csak azért történt, hogy kifejezze szeretetét, és nem is csak azért, hogy elénekelje a Magnificatot. Krisztus jelenléte benne megszentelte Erzsébet méhében annak fiát, Keresztelő Jánost.

Szem előtt tartva a kellő arányosságot, valami hasonló történik, amikor valaki (...) alázattal, tárgyilagosan és meggyőződéssel elmond valamit Krisztus jelenlétéről saját lelkében, s megosztja saját természetfölötti tapasztalatát. Gyakran előfordul, hogy aki ezt hallja, azt megérinti a kegyelem, megtér. Egy ilyen elbeszélésben ugyanis van valami, ami messzebbre nyúlik az illető egyszerű történeténél. Benne megláthatjuk egy több évszázados fa most nyíló virágát, amely ennek a fának, vagyis az Egyháznak az életerejét tanúsítja.

Chiara Lubich

Amikor nincs közöttünk Jézus

Azt kérdezitek tőlem: „Hogyan lehetnek olyan szerencsétlenek, hogy nem vágynak Krisztus jelenlétére maguk között?” Igen, mi magunk vagyunk azok, akik egymással harcolunk.

Valaki talán ironikusan rávághatja: „Mit beszélsz? Nem látod, hogy egy fedél alatt, ugyanabban a templomban vagyunk, közösen imádkozunk? Milyen megosztottságot látsz közöttünk?”

Itt semmilyet, de amikor összejövetelünk véget ér, kritizáljuk egymást, óvakodunk és félünk egymástól, a szomszédunkkal suttogunk, és ha látjuk, hogy közeledik egy harmadik, gyorsan elhallgatunk és témát váltunk.

Azt mondjátok erre: „Mindezt nem azért tesszük, hogy megbántsunk másokat, hanem hogy megvédjük magunkat.” Pont ez az, ami fájdalommal tölt el engem: testvérek között élünk, s mégis szükségét érezzük, hogy őrködjünk, hogy ne érjenek sérelmek, és megannyi óvintézkedést hozunk.

Azt mondhatnád erre: „De engem megbántottak.” Ha testvéred igazságtalan volt veled szemben, imádkozz Istenhez, hogy legyen hozzá irgalmas. A te testvéred, tagja a te testednek, ugyanahhoz az asztalhoz hivatalos, amelyikhez te.

Aranyszájú Szent János: 8. homília a Római levélhez

Az életet megvilágosító fény

Amint zarándoklata során ott ült Manréza közelében a folyóparton, értelmének szemei kezdtek megnyílni. Nem látomást látott, hanem sok mindent megértett és felismert, lelki dolgokat csakúgy, mint a hitre és a tudományra vonatkozókat. Mindezt olyan nagy megvilágosodással, hogy mindent egészen újnak látott. Nem tud külön-külön elmagyarázni minden részletet, amit akkor megértett, bár sok ilyen volt. Inkább nagy világosságot kapott értelmében, úgyhogy ha összegyűjti az egész élete során, egészen hatvankét éves koráig Istentől kapott számos segítséget és azt a sok mindent, amit megtanult, még ha mindent egybetesz is, akkor sem kapott annyit, mint ezen egyetlen alkalommal.
Loyolai Szent Ignác: A zarándok elbeszélése

Bocsássunk meg fáradhatatlanul!

Mit jelent, hogy „mossátok meg egymás lábát”? Hogyan váltható ez tettekre a gyakorlatban? Minden jócselekedet, melyet másokért teszünk, lábmosás, szolgálat. Az Úr arra hív bennünket, hogy hajoljunk meg, tanuljuk meg az alázatot, vegyük a bátorságot a jósághoz. Készen arra, hogy esetleg elutasítanak, mégis higgyünk a jóságban és legyünk benne állhatatosak.

Ennek a gesztusnak azonban mélyebb jelentése is van. Az Úr az Ő jóságának erejével tisztára mossa szennyes lelkünket. Egymás lábának megmosása ezért mindenekelőtt azt jelenti, hogy fáradhatatlanul megbocsátunk egymásnak, minden alkalommal közösen újrakezdünk, bármilyen haszontalannak is tűnik ez. Azt jelenti, hogy egymást támogatva megtisztítjuk egymást, elfogadva azt, hogy a többiek tartanak fenn minket. Azt jelenti, hogy megmossuk egymást, így kölcsönösen Isten Igéjének megszentelő erejét ajándékozzuk egymásnak, és felkészítjük egymást az isteni szeretet Szentségének befogadására.

XVI. Benedek pápa: Nagycsütörtöki levél, 2006

Cölibátus: a szeretet ajándéka

A papi cölibátus olyan ajándék, amely a mennyei életet készíti elő. A legnagyobb ajándék, amelyet az ember papszentelése napján felajánlhat Jézusnak, az a szűzi szíve, a szűzi teste. Mi papi cölibátusnak hívjuk. Olyan, mint Krisztus szűzi szerelme Egyháza iránt, melyet a papok jelenítenek meg. Az Egyház Krisztus teste, Krisztus menyasszonya.
A cölibátus nemcsak a mi ajándékunk, hanem sokkal inkább képességünk arra, hogy befogadjuk Isten ajándékát, Isten választását. Buzgón elmélkedjétek át a tényt, hogy Neki, a világegyetem Teremtőjének van ideje számotokra, kicsiny teremtményei számára.
A papi cölibátus olyan űrt hoz létre, amely lehetővé teszi, hogy befogadjunk egy másik csodálatos ajándékot, melyet csak Jézus tud nyújtani és ajándékozni: az isteni szeretetet. Jézus Önmaga értékes ajándékát nyújtja, személyes és hűséges barátságát, amely egy egész életen át tart gyöngédségben és szeretetben. Semmi sem veheti el hűségét. Ő hűséges marad.
Boldog Kalkuttai Teréz: Csak szeretetből

Őrizzük meg a jelek hatalmát

Uram, vésd belénk mások iránt tanúsított magatartásodat, amely mindig kész volt mások szolgálatára. Taníts meg minket úgy cselekedni, ahogyan te: hogy “levessük a ruhánkat” (amint te tetted, az utolsó vacsorán).
Levessük a haszonra törés, a számítgatás, a személyes érdekek ruháit, és öltsük fel a közösségi lelkület ruhátlanságát. Vessük le a nagypolgári viselkedést, hogy felölthessük a szerénység, az egyszerűség és könnyedség átlátszóságát.
Vessük le a uralkodás, az arrogancia, a hegemóniára törés, a hivatalunkkal való visszaélés, a halmozás ruháit, hogy gyengeségbe, szegénységbe öltözzünk, jól tudva, hogy a “szegény” nem annyira a “gazdag” ellentéte, mint inkább a “hatalmasé”.
El kell hagynunk a hatalom jeleit, hogy képesek legyünk csak a szegénység jeleit megőrizni.
Tonino Bello: Stóla és munkaruha

2019. július 30., kedd

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A testvérek közötti béke

A testvérek közötti béke Isten akarata és Krisztus öröme.
A szentség tökéletessége, az igazságosság mércéje,
a tanítás mestere, az erkölcsök őre,
és minden dologban dicséretreméltó életszabály.

Aranyszavú Szent Péter

A testvéri társadalomért


A hívek egyek az egymás közti és a Krisztus iránti szeretetben? Akkor ez egy élő plébánia, itt jelen van az élő egyház. Mivel virágzik, ez az isteni és emberi jelenség biztosítja Krisztus jelenlétét közöttünk.

Milyen nagyszerű lenne, ha plébániáink jól bemutatnák, milyennek kellene lennie a keresztény társadalomnak! Olyan emberek, akik korábban nem ismerték egymást, különböző szokásaik vannak, más az iskolázottságuk, származásuk, koruk – mégis amikor találkoznak a templomban, testvéri közösségként jelennek meg, és annak is érzik magukat.

Barátokká válnak, segítséget nyújtanak egymásnak, nem mondanak rosszat felebarátjukról, hanem azt nézik, van-e beteg vagy munkanélküli, akit segíthetnek, egyszóval nemes tevékenységük a felebarát javát keresi, hogy azonnal, szívvel-lélekkel mondhassák: Itt vagyunk, ha Krisztus hív minket.

Emlékezzetek Krisztus ünnepélyes szavaira: „Arról ismerik meg, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást”, ha jobban érződik majd az akart rokonszenv, mint a magától jövő, az általunk teremtett jobban, mint a spontán; mindez szívünk nagyságával, és azzal a képességgel, hogy Jézus jelenlétét teremtsük meg magunk között, hogy eljussunk addig, hogy egyek legyünk Benne és Általa.

VI. Pál a Santa Maria Consolatrice plébánián tett látogatásakor

Evangéliumi tanácsok: nemcsak szerzeteseknek


Tény, hogy mi keresztények túlságosan sokáig úgy tekintettünk az evangéliumi tanácsokra, mint olyan valamire, ami a megszentelt szerzetesi élettel jár.
Szokás volt mondani: „Szépek az evangéliumi tanácsok, de a szerzetesek számára. Nekünk, keresztényeknek – vagy egyházmegyés papoknak – akik a világban élünk, egy más stílusra, egy más lelkiségre van szükségünk.”
Nos az evangéliumi tanácsok egyáltalán nem egy kegyes gyakorlat vagy egy valaki számára fenntartott aszketikus találmány, hanem kötelező és létfontosságú áthaladási pont, hogy hitelesítsük életünkkel a keresztény létre, Jézus követésére szóló meghívást.
Jézus számára soha nem elméleti kérdés volt ez. Azt mondta: „Aki utánam akar jönni, és nem tagadja meg apját, anyját, testvéreit, nővéreit, feleségét, gyermekeit, mezejét... aki nem tagadja meg önmagát is, az nem lehet tanítványom!” Ez az alapfeltétele, hogy megkezdhessük Jézus követésének kalandját. Ha Jézus igazi tanítványai akarunk lenni, nem mehetünk olyan úton, mely nem veszi figyelembe az evangéliumi tanácsokat.
Don Silvano Cola
Felelős világiak


A lelkipásztori szemléletmódot oly módon kellene javítani, hogy – miközben ügyelünk a különféle hivatásokra, a fölszenteltek és világiak sajátos szerepére – Isten Népének valamennyi tagja együttesen egyre inkább ráébredjen közös felelősségére. Ez felfogásbeli váltást kíván, főleg a világiak tekintetében. Ahelyett, hogy a „papság munkatársainak” tekintenénk őket, inkább az Egyház létének és tevékenységének „társ-felelőseiként” kell őket elismernünk, előmozdítva azt, hogy kialakuljon az érett és elkötelezett világi hivatás.

A megkereszteltek közösségének Egyház-tudata nem csökkenti a plébánosok felelősségét. Éppen rajtatok múlik, kedves plébánosok, hogy segítsétek azoknak az embereknek a lelki és apostoli növekedését, akik már buzgó módon elkötelezték magukat a plébánián: ők a közösség magvát alkotják, mely kovászként hat majd a többiek körében.

XVI. Benedek beszéde a római egyházmegye pasztorális találkozóján, 2009


Szeretet nélkül ne prédikálj!


Az Úr kettesével küldte tanítványait az evangélium hirdetésére, hogy jelezze a szeretet kettős parancsát, vagyis az Isten és a felebarát iránti szeretet fontosságát.

Mert a szeretetet nem lehet gyakorolni, ha nincs legalább két személy. Senki sem önmaga iránt jótékonykodik, hiszen a szeretetnek a másik személyre kell irányulnia, hogy az valóban szeretet lehessen.

Az, hogy az Úr kettesével küldte a tanítványokat prédikálni, szavak nélkül is világosan jelzi, hogy semmiképpen nem gyakorolhatja az igehirdetés szolgálatát az, aki nem szereti felebarátját.

Nagy Szent Gergely pápa

Szolgálat, nem hatalom


A papságnak megfelelő kategória bizonyosan nem a hatalom. Teljes félreértés, ha valaki a papságot, a püspöki szolgálatot, vagy a pápáét lényegileg hatalomként értelmezi.
Az Evangéliumokból tudjuk, hogy az apostolok is vitatkoztak, ki az első közöttük. Vagyis a kísértés, hogy tanítványi helyzetünket hatalommá változtassuk, már akkor is jelen volt, a kezdetekben, és ez a kísértés azóta is jelen van.
Nem lehet tagadni, hogy ez a kísértés jelen van minden nemzedékben, a jelenlegiben is. Egyidejűleg azonban ott van az Úr példája is, aki megmossa tanítványai lábát, és ezzel teszi őket alkalmassá, hogy asztalhoz üljenek vele, magával Istennel. Ezzel a gesztusával megmagyarázza, hogy neki mi a szándéka a papsággal. Ha ez nem tetszik nektek, ne legyetek pappá!

Joseph Ratzinger bíboros: A föld sója

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A Lélek visszavisz az igazi értékhez


Olyan korban élünk, amikor – úgy tűnik – a Lélek fellazítja az afféle megrögzött kereteket, mint például a zárt spirituális „kasztok” külön kis világai, amelyek alig tartanak fenn kapcsolatokat a társadalmi lét síkján. Társadalmunk hozzászokott, hogy a saját önállóságukat és magánérdekeiket kereső szervezetek szemben állnak egymással. A Lélek igyekszik visszavinni az embert a lényegi értékhez, amelynek Isten Jézus által kizárólagos elsőbbséget adott: a szeretetközösségben megélt kapcsolatokhoz. Ember és ember között, a szerzetescsaládok és az egyházmegyés papok között, valamint a „tökéletesség állapotát” élők és az Igino Giordani által a „lelki proletariátusnak” nevezett rétegekhez tartozók között.

Isten háromságos közösség. Nincs más célja az általa teremtett emberekkel, mint hogy a sajátjához hasonló közösségbe gyűjtse őket.

Silvano Cola

A pap „szentháromságos ember”


Nekünk papoknak, mivel az a hivatásunk, hogy Jézus életét és küldetését éljük, az Egyházat kell szolgálnunk, amely egyre inkább a Szentháromság életét mintázza.
Kell, hogy a pap olyan „szentháromságos ember” legyen, mint Jézus. S úgy mint Ő, arra hivatott, hogy hirdesse és előmozdítsa azt az új életet, amely a háromszemélyű egy Isten kinyilatkoztatása, és egyúttal ennek az isteni életnek a közlése is. Agapéra (ajándékozó szeretetre) alapozott lét, mely az emberi együttélés alapvető kritériuma. Nekünk papoknak kell „egybegyűjtenünk Isten népét, az egy Lélek által éltetett testvéreket” (LG 28.). De hogyan tehetjük ezt, ha nem tapasztaljuk magunk között, a papi testületben a szentháromságos egységet? Ezért a zsinati dokumentum ugyanazon pontja (LG 28.) hozzáteszi, hogy „minden papot bensőséges testvériség kössön össze”.
Nem szabad megengednünk, hogy ez a „szentségi testvériség” csak szép szólam maradjon, ami a valóságban nem jelent semmit az életünkben.

Jesús Castellano Cervera: A pap mint szentháromságos ember

Az Ő miséje és a mi misénk

Ha szenvedsz, és szenvedésed akkora,
hogy megbénít minden tevékenységet,
emlékezz a misére.
A misében Jézus ma is, mint akkor,
nem dolgozik, nem beszél:
föláldozza magát szeretetből.
Az életben lehet sokat tenni, sokat beszélni,
de a szenvedés hangja a legerősebb szó:
betör az Égbe.
Ha szenvedsz, merítsd fájdalmadat az Övébe:
mondd a magad miséjét.
És ha a világ nem ért meg, ne jöjj zavarba:
elég, ha ért Jézus, Mária és a szentek.
Tarts velük és hagyd folyni véred
az emberiség javára,
akárcsak Ő!
A mise!
Nagyságát hogy is értenénk!
Az Ő miséje, a mi misénk.

Chiara Lubich

Isteni tánc a földön


Istenbe, vagyis az Atyába, a Fiúba és a Szentlélekbe vetett hitünk nem merül ki abban, hogy szakértői konferenciákon beszélünk Istenről, vagy szép szertartásokon beszélünk hozzá. Ha nem vagyunk készek vállalni a kényelmetlenséget és Istenben élni, a Szentháromság misztériuma mindig olyan lesz, mint egy matematikai fejtörő.

Isten belső mozgásai – mint egy isteni tánc az Atyától a Fiú felé és a Fiútól az Atya felé, valamint a Lélek közvetítése – folyamatosan új lehetőségeket nyitnak e kapcsolatokon belül, föltárva az Egy és Három lényegileg missziós jellegét.

Az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetének leírása csúcspont az ősegyház számára, amelyben Isten missziós arculata különlegesen élő. Isten teremtő és megváltó műve még egyszer kirobban az emberi élet szintjén, miközben a Lélek az egyes embereket és az egész közösséget arra indítja, hogy a halállal és a reménytelenséggel szemben életet, reményt és jövőt kérjen.

Myra Blyth

Mindenkivel együtt érző és mindenkit felülmúló


A lelkipásztor legyen mindenkivel együtt érző, és az elmélkedésben mindenkit felülmúló, hogy bensőséges szeretete által mások gyengeségét magára vegye, az elmélkedés mélysége által pedig a természetfölöttiek után vágyakozva önmagát is felülmúlja. Nehogy magasra törve felebarátai gyengeségeit megvesse, vagy felebarátai gyengeségeihez hasonulván elmulassza az odafönt valók utáni vágyódást.

A lelkipásztorok úgy viselkedjenek, hogy titkos dolgaikat se szégyelljék előttük felfedni az alattvalók; hogy midőn e kisdedek a kísértések hullámait szenvedik, a lelkipásztor megértéséhez, mint az anyai ölbe meneküljenek, és azt, ami a kísértő bűn szennyéből rátapadt, buzdításának vigasztalásával és imádságos könnyekkel mossa le.

Nagy Szent Gergely

2019. július 29., hétfő

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

Ami többet ér...

Ha egyek vagyunk, Jézus közöttünk van. Ez számít igazán. Többet ér minden más kincsnél, ami elfoglalhatja a szívünket: többet anyánál, apánál, testvérnél, gyereknél. Többet ér házunknál, munkánknál, tulajdonunknál, többet egy olyan nagyváros műkincseinél, mint Róma, többet ér a mi műveinknél, többet ér a természetnél, amely réttel és virágokkal, tengerrel és csillagokkal körülvesz minket; többet ér a lelkünknél.

Ő alakítja a történelmet minden korban, örök igazságaival megihletve szentjeit. Napjainkban is az Ő idejét éljük: nem annyira egy szentét, hanem az Övét, a köztünk élő Jézusét, aki bennünk él, és aki fölvett bennünket – a szeretet egységében – Misztikus Testébe.

Chiara Lubich

Egy másik önmagad

Istennek minden szava egyben a minimum és a maximum, amit Ő tőled kér. Ezért, amikor ezt olvasod: “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Mt 19,19), akkor a testvériség törvényének legteljesebb mértékét kapod.
A felebarát egy másik önmagad, és mint ilyet kell szeretned! Ha sír, sírj vele; ha mosolyog, mosolyogj vele; ha tudatlan, légy tudatlan vele; s ha elveszítette atyját, azonosulj vele fájdalmában.
Te és ő Krisztusnak két tagja vagytok, s ha egyik vagy másik szenved, ez ugyanúgy érint téged is. Hiszen ami neked fontos, az Isten, aki mindkettőtök atyja.
És ne keress kibúvókat a szeretet alól. Felebarátod mindaz, aki melletted van, szegény vagy gazdag, szép vagy csúnya, tudatlan vagy okos, szent vagy bűnös, népedhez tartozó vagy külföldi, pap vagy világi. Bárki! Próbáld meg szeretni azt, akit életed jelen pillanata eléd hoz, és lelked mélyén új és korábban nem ismert erők fölfakadását fogod tapasztalni: ezek ízt adnak majd életednek, és ezer miértedre fogsz választ kapni.
Chiara Lubich

Evangélium, az egység ereje

A sokféle nyelvek pünkösdi eseményében egyrészt összefoglalást nyer az apostolok által hirdetett evangélium. Másrészt kiemelkedik az evangéliumi üzenet egyetemes, katolikus jelentése, hogy az minden nép nyelvén és minden kultúrában megélhető és kifejezhető.

Mivel egyetemes, az evangélium valamennyi nép számára az egység ereje is. Ez az erő a Szentlélektől jön, amely egységet szül, s legyőzi a bábeli zűrzavart.

Ezért a II. Vatikáni Zsinat megállapíthatta, hogy „az Egyház pedig Krisztusban mintegy szakramentuma, vagyis jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberiség egységének” (LG 1). Sohasem feledhetjük el az Egyháznak ezt a hivatását és küldetését.
Cláudio Hummes bíboros: Mindig Krisztus tanítványai

Mária, az egyház modellje

Mária személye, aki hozzánk hasonlóan Isten népéhez tartozott, világosan mutatja, hogy a kereszténység lényege a szeretet, és ezért az egyházi személyeknek, mielőtt papok és püspökök lennének, először is igazi keresztényeknek, élő keresztre feszítetteknek kell lenniük, Jézushoz hasonlóan, aki a kereszten alapította meg Egyházát.

Mária ezenkívül a szeretetnek azt a lényegi tulajdonságát is kiemeli, amely az Egyházat eggyé forrasztja. Így a világnak megmutatja Krisztus Jegyesét, aki után Jézus vágyódott, és akit napjaink minden embere vár: a rendezett Szeretet. Az Egyház csakis ezen alapvető jellegzetességének fölmutatásával tudja méltó módon betölteni szerepét, mely magában foglalja a világgal való kapcsolatot és párbeszédet. A világot ugyanis az intézmény, a hierarchia gyakran kevéssé érdekli, viszont fogékony az Egyházban jelen levő szeretet tanúságtételére, amely az Egyházat a világ lelkévé teszi.

Chiara Lubich





Mindenhol otthon

Aki Jézust követi, nem azért teszi, hogy lakhelyet találjon magának (például egy plébánián), vagy biztos menedéket. Aki Jézust követi, Istent követi, és így Istenen kívül nincs más hely számára.
Ezt a tényt negatívumként is fel lehet fogni, mint a mindenről való lemondást, de inkább pozitívumként tekintsünk rá; a világ összes helye, a világ összes otthona a miénk lesz, mert az Emberfia a világegyetem ura. Ezért az ő otthona nem lehet csak egy kisváros egyetlen kis háza. Aki Jézust követi, mindenhol otthonra talál, megtalálja városát mindenhol, és így családra és hazára is talál bárhol.
Ez a hivatás nagyszerű vonása: nem egy meghatározott helyért, egy sajátos lakásért követjük Jézust, hanem azért követjük Őt, hogy gyermekeiként és testvéreiként Vele legyünk az egész világon mindenhol.
Pasquale Foresi: A jelen problémái az Egyházban

Soha nincs minden elveszve

Nem mindig vagyunk képesek Isten hívásának magaslatán állni; előfordulhat, hogy bizonyos alkalmakkor nem sikerül majd követni Isten szeretetét a maga teljességében. Mindez mégsem jelenti azt, hogy a hivatás elveszett. Ennek élő példája Péter marad minden korok számára.

Nincs olyan nyomorúság, nincs olyan emberi gyöngeség, amit ne követhetne bánat, Jézusra való újbóli rátekintés, ahogyan Péter is bocsánatot kért.

Ekkor a hivatás teljes kegyelme újra kiárad lelkünkbe és újra Krisztus tanítványaiként folytatjuk utunkat.
Pasquale Foresi: Napjaink nehézségei az Egyházban

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A katedra


Krisztus az, aki elfogadta az emberi halál teljes valóságát. Éppen ezért Ő az, aki az élet értelmezésének kérdésében alapvető fordulatot hozott. Megmutatta, hogy az élet valójában átmenet: nem csupán a halál mezsgyéjéig tart, hanem új életre vezet.

Így a kereszt Isten és az ember igazságának legmagasabb tanítói székévé, katedrájává lett. Mindannyiunknak e tanszék növendékeivé kell válnunk, akár rendes, akár rendkívüli hallgatóként. Akkor meg értjük, hogy a Kereszt az új ember bölcsője is.

II. János Pál pápa: A római egyetemistákhoz, 1979






Angyali teremtmények


Kérlek Téged, végtelen Jóság, kimondhatatlan Istenség, hallgasd meg szolgádat, és ne tekints bűneim sokaságára!

Kérlek, fordítsd magad felé Jegyesed, a szent Egyház szolgáinak akaratát és szívét, hogy Téged, a szenvedő, szegény, alázatos és szelíd Bárányt kövessenek a szent kereszt útján, úgy ahogy Te szeretnéd, nem pedig ahogy ők!

Legyenek angyali teremtmények, a földön élő angyalok ebben az életben, mert szolgálniuk kell a Szeplőtelen Báránynak, Egyszülött Fiadnak Testét.

Isteni kegyesség, egyesítsd őket, füröszd meg őket jóságod nyugodt tengerében, hogy ne várjanak tovább, mert így elveszítik azt, amijük van azért, amijük nincs.

Sziénai Szent Katalin






Ki vagy?

Ki vagy te, édes fény, aki betöltesz
és megvilágosítod szívem sötétjét?
Vezetsz, mint anyám keze, mégis szabadon hagysz.
Te vagy a tér, mely lényemet
körülveszi és magába zárja.
Tőled elhagyatva a semmi mélyébe zuhanna,
ahonnan létbe emelted.
Te, aki önmagamnál is közelebb vagy hozzám,
és bensőmnél is bensőbb,
és mégis megfoghatatlan és felfoghatatlan,
aki szétfeszítesz minden nevet:
Szentlélek, örök Szeretet.

Edith Stein

Krisztus a Pásztor


A jó pásztorok mind egységben vannak, egyek Krisztussal. Amikor legeltetnek, Krisztus az, aki legeltet. A vőlegény barátai nem a saját hangjukat hallatják, hanem örülnek, amikor meghallják a vőlegény hangját. Amikor ők legeltetnek, Krisztus az, aki legeltet és ezért mondhatja: „Én legeltetek”, mert bennük az ő hangja és az ő szeretete van.
Nézzük Péter példáját. Krisztus abban a tettben, hogy rábízza a saját juhait, azonosítani akarja Pétert önmagával, oly módon, hogy miközben rábízza a juhokat, mindig az Úr marad a fej és Péter képviseli a testet, azaz az Egyházat, és ketten, mint a vőlegény és a menyasszony „egy test lesznek”. Ezért (…) mit kérdez Pétertől, mielőtt rábízza a juhokat? „Péter, szeretsz te engem?” És Péter: „Igen, szeretlek téged”. És újból” „Szeretsz te engem?” És Péter: „Igen, szeretlek téged”. Harmadszor is megkérdezi: „Szeretsz te engem?” S Péter: „Igen, szeretlek.” Megerősíti benne a szeretetet, hogy megszilárdítsa az egységet.
Az ilyen pásztorokban az egyetlen Pásztor legeltet, mivel egységben vannak vele.

Szent Ágoston: A papságról






Semmiféle hatalmi harc


„A szolgálatok és karizmák különböznek ugyan egymástól, de kiegészítik egymást, és a maguk módján valamennyi szükséges az Egyház növekedéséhez” (CL 27.). „Mindannyiunknak, lelkipásztoroknak és hívőknek, ápolnunk és támogatnunk kell a megbecsülés és szívélyes testvériség kötelékeit és az együttműködést a világiak különböző társulásai között” (CL 31.).

Azért, hogy ez a kívánatos együttműködés megvalósuljon és tartós maradjon, a papoknak és a világiaknak Krisztusra kell összpontosítaniuk, nem önmagukra. Arra kaptak meghívást, hogy Krisztus országának ügyét mozdítsák elő, nem pedig saját maguk vagy csoportjaik érdekeit. Nem szabad úgy érezniük, hogy valamiféle hatalomért kell harcolniuk.

Szent Pál egyetlen és kizárólagos törekvése az volt, hogy mindenki Krisztust hirdesse (vö. Fil 1,15-19). Szent Pál óvja a korintusiakat, hogy Pál vagy Apolló, Kéfás vagy Krisztus pártjáról beszéljenek (vö. 1Kor 1,10-16). Az állhatatos ima és alázat, valamint az Isten akaratának megtételére kész lelkület által az Úr Jézus fogja megmutatni a papnak, hogyan építse legjobban a világiakkal való kapcsolatot.

Francis Arinze bíboros

2019. július 28., vasárnap

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A plébánia “kincsei”


Minden plébániának vannak kincsei. Az igazi kincsek a szegények, az üldözöttek, a szenvedők, a betegek, és mindazok a lelkek, akikbe a Szentlélek bővebben árasztotta ajándékait, hogy egy szegény és imádságos életet éljenek... Minden jó pásztornak értékelnie kell és lelkipásztorilag ki kell használnia ezeket a “kincseket” szolgálata számára, azoknak a lelkeknek üdvösségére, akik rá vannak bízva.
Különösen ki szeretnénk emelni a betegeket. Minden plébániának vannak betegei. Krónikus betegek, akik lassan elfogynak, mint a gyertya, és akik ágyukban, keresztrefeszítetten várják életük utolsó óráját. De a visszaeső betegek, meg az alkalmi betegek is.
A papnak, ha Krisztusnak, Mesterének példáját követi, aki kiemelt szeretettel fordult a szegények és betegek felé, ugyancsak elsőséget kell biztosítania ezeknek a gyermekeinek: “Beteg voltam, és meglátogattatok” (vö. Mt 25,36).
Giacomo Alberione: A papokhoz





A szeretet lendülete


A lelkipásztorok nem különülnek el a nyájtól, hanem annak részei; rájuk is vonatkozik a keresztény hivatás valamennyi követelménye. Szolgálatuk semmiképp sem jogosítja fel őket arra, hogy különálló kasztot alkossanak; sőt, arra rendeli őket, hogy a közösség szolgálatára legyenek, a közösség tagjai körében.

Félreértjük az általános papság lényegét, ha azt afféle jámborsági gyakorlattá, vagy „egyéni istentiszteletté” redukáljuk.

Isten igazi tisztelete – az istentisztelet – abban áll, hogy a világot átalakítjuk az isteni szeretet által, fő célja pedig az, hogy létrehozzuk és előmozdítsuk a közösséget. Amikor a papi nép a szeretetben odaadott életével egyesül Krisztus áldozatának dinamizmusával, a világban egyfajta szeretet-hullámot indít el, amely tovaterjed és átalakítja a világot.

Világos, hogy ennek a feladatnak jóval több köze van a közvetítő tevékenységhez, mint az ószövetség rituális áldozataihoz. Vitathatatlan tény ugyanakkor, hogy ezt lehetetlen volna megvalósítani a Pap-Krisztus közvetítő tevékenysége nélkül. Amit viszont lehetetlenség volna befogadni, ha Ő maga nem válna jelenvalóvá. Ezért van szükség olyan szolgálatra, ahol Krisztus hatékony módon láthatóvá válik.

Albert Vanhoye

Jézus karjaiban


Jézus eljövetele óta a hivatás története az Ő követésének története. Annyira követjük hivatásunkat, amennyire elkötelezzük magunkat Jézus követésére. Krisztus követése kizárólag a mi szabadságunktól, a mi válaszunktól függ. Ugyanakkor több mint pusztán és kizárólag emberi, saját erőnkből végbevitt cselekedet. Jézus követése abban áll, hogy az Ő karjára bízzuk magunkat, hogy Ő hordozhasson minket, miközben bizalommal rá hagyatkozunk.

Mi Őbenne lehetünk, és ezáltal Ő mibennünk lehet. Ha Benne vagyunk, akkor a hivatás nem csupán egy bennünket felülmúló, megterhelő feladat, hanem olyan „lehetetlenség”, amely már átalakult és megváltatott. Jézus általi átalakulásunk és megváltásunk útja kétségtelenül abban áll, hogy közösségben vagyunk Vele, bízunk Benne és Vele élünk. Ez pedig végső soron azt jelenti, hogy a hivatás útja – keresztút.

Maga Jézus sem hagy efelől kétséget: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát és kövessen engem.”
Klaus Hemmerle püspök: Az emberek számára kiválasztva
Krisztus jelenléte, az Egyház misztériuma


Ahhoz, hogy megnyíljunk Krisztus előtt, és befogadjuk jelenlétét mint az Egyház misztériumának kulcsát, nekünk, hívőknek magunk között kell megvalósítanunk azt a nyitottságot és kölcsönös ajándékot, amelynek köszönhetően valóra válhat közöttünk Jézus ígérete: „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20)

A harmadik évezred hajnalán őszintén reméljük, hogy hitbeli vándorlásunk a jelenlévő Krisztus lelki terében ennek a jelenlétnek megújult eseményévé válik számunkra. Ő, a Keresztre feszített és Feltámadt Úr lobbantsa lángra szívünket, nyissa föl szemünket, világosítsa meg értelmünket, erősítse meg akaratunkat: „amint Te, Atyám bennem, és én tebenned, úgy legyenek ők is egyek bennünk, hogy a világ elhiggye, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21).

Piero Coda: Ő él!

Megvalósult személyek és társadalom


Az első keresztény közösségek tökéletesen megértették Jézus üzenetét, és megélték közösségileg is: egy szív és egy lélek voltak. Végeredményben a Szentháromság titkát váltották életre, nem csupán a lelki élet, hanem a társas kapcsolatok szintjén is. Például az anyagi javak közössége hatékonyan igazolta azt, amit hittek és hirdettek. Számukra az, hogy egyrészt ragaszkodnak a hithez, ugyanakkor viszont nem a hit által fölkínált értékrend szerint cselekednek, hazugság lett volna. Hazugság, amely halált okoz. Nemcsak lelki halált, hanem az Egyház halálát is.

Ha ezért a célért dolgozunk, szenvedünk és végül meghalunk, az nemcsak Isten tervével vág egybe - amely az örök üdvösségre vezeti mind az egyes embert, mind az egész emberiséget -, hanem azt is jelenti, hogy emberi módon is felszínre tudjuk hozni képességeinket. Így bizonyos módon megélhetjük ugyanazt a kalandot, mint Jézus, az Istenember.

Silvano Cola

Miért mondjam el az én tapasztalatomat?


A jók örömmel hallgatják azoknak bűneit, akik immár bűntelenek; ugyan nem a bűn gyönyörködteti őket, hanem az, hogy a bűnök voltak s nincsenek többé. (…)
De ugyan mi haszonért akarnak engem megismerni? Talán szerencsét akarnak kívánni, ha hallják, mennyire megtértem hozzád kegyelmed erejében? Vagy imádkozni akarnak értem, ha viszont azt hallják, mennyire megakasztanak gyarlóságaim? Az ilyeneknek szívesen megmutatom magamat. Nem kis eredmény ugyanis, ha sokan hálálkodnak neked, Uram Istenem, énmiattam, s ha sokan könyörögnek hozzád érettem. Testvéreim lelke csak hadd szeresse meg bennem, amit szeretnivalónak mutatsz, és sajnálkozzék mindenemen, amit sajnálatosnak ítélsz. Testvér-lélek tegye ezt; ne a hozzánk nem tartozó, ne „az idegen fiaké, kiknek szája hiúságot beszél és jobb kezük a gonoszság jobbja” (Zsolt 143,7–8); az a testvér-lélek tegye, amely örül, ha jót talál bennem, s szomorkodik értem, amikor hibámat látja, mert akár dicsér, akár gáncsol, szeret.
Szent Ágoston: Vallomások

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A „tanácsadó”* tulajdonságai
(Az egyháztanács tagjainak erényei)
Képes jóindulattal/szeretettel tekinteni az élet komplexitására, az egyházon belül és azon kívül egyaránt. A rideg, irgalom nélküli tanácsokból, még ha az evangéliumra hivatkoznak is ("ezt írja elő az Evangélium, tehát meg kell tenni!"), hiányzik ez az alapvető képesség. Nem veszik tekintetbe az emberi gyarlóságot, a fokozatosság elvét. (…)

Annak mély átérzése, hogy a tanács: ajándék. Mivel ajándék, imádságban kell kérni és nem szabad feltételezni, hogy már eleve birtokoljuk. Mivel ajándék, nem ragaszkodhatunk hozzá. A tanács nem fegyver, amivel a magam javára falhoz állíthatok másokat, hanem a közösséget szolgáló ajándék. (…)

A tanácsadás a keresés és a kreativitás pillanata. A szóban forgó kérdést sietség nélkül meg kell vizsgálni, elmondani az első gondolatot, ami eszünkbe jut, tekintetbe véve ugyanakkor más, korábbi eseteket illetve körülményeket és azok megoldásait. (…)

Jézus arcát és a hozzá hasonuló Egyház arcát szemléli. (…) Az Egyházban a döntések célja az, hogy az Egyház minél inkább Urának képmására alakuljon. (…) Az Egyház testvéri formája Jézus arcának visszatükröződése, s minden egyházi útkeresés célja.

Carlo Maria Martini




Az Egyház alaptörvénye


Mi az az összetartó erő, amely össze tud tartani egy plébániát vagy a Krisztus után vágyakozó emberiséget? Mindenki tudja, hogy ez a szeretet. Csodálatos ajándék, szóval ki nem fejezhető erény!

A szeretet Istentől ered, aki a szeretet által Önmagát közli az emberekkel, és az kiárad emberről emberre. Az égből száll alá, mint áldást hozó királyi folyó. Istennek a jósága, aki szereti az embereket, és arra hívja őket, mintegy belülről ösztönözve őket, hogy egymást is szeressék.

Ez az Egyház alaptörvénye. Ha elméletileg nézzük, a szeretetet könnyű hirdetni, lehet róla szépen beszélni vagy közösen megvallani – gyakorlása azonban nagyon igényes és nehéz. Ez azonban nemcsak egy végrehajtható és aktuális feladat, hanem éppen ez mutatja meg igazán, milyen Egyházunk élete.

VI. Pál pápa beszéde a S. Maria Consolatrice plébánián (1964)

Életállapotok: egymás számára rendelve


A közösség-Egyházban az életállapotok úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy kölcsönösen egymáshoz vannak rendelve. Alapvető tartalmuk közös, sőt egy és ugyanaz: valamennyien ugyanannak a keresztény méltóságnak és az életszentségre szóló egyetemes hivatásnak módozatai a szeretet tökéletességében. E módozatok különbözők és kiegészítik egymást, úgy, hogy mindegyiknek megvan a maga saját, eredeti és összetéveszthetetlen arculata, ugyanakkor mindegyikük kapcsolatban van a másikkal és azok szolgálatában áll.
Így a világi életállapotnak sajátossága a világi jelleg, amely azonban egyházi szolgálatot valósít meg akkor, amikor a maga módján tanúskodik és emlékezteti a papokat és szerzeteseket arra, hogy valójában mi a földi és mulandó valóságok jelentése Isten üdvözítő tervében. A szolgálati papság különböző helyeken és időkben az Üdvözítő Krisztus szentségi jelenlétének maradandó záloga. A szerzetesi állapot az Egyház eszkatologikus jellegét, vagyis Isten Országa felé törekvését tanúsítja, amit a szüzességi, a szegénységi és engedelmességi fogadalom jelenít meg, és bizonyos módon elővételez.
Minden életállapot – akár összességükben, akár egymással való kapcsolatukban – az Egyház növekedésének szolgálatára van; mind különböző módozatok, melyek az Egyház "közösségi misztériumában" mélységesen egyek, és egymás között dinamikusan egybehangolódnak az Egyház egyetlen küldetésében.

II. János Pál: Christifideles Laici 55.





Minden helyzetben teljes bizalom

Fiam, ha Istennek szolgálni kívánsz,
légy állhatatos a jámborságban és az istenfélelemben,
és készülj fel a megpróbáltatásra!
Alázd meg szívedet és légy állhatatos,
hajtsd füledet a bölcs igék befogadására;
ne légy elhamarkodott a kísértés napján!
Viseld el, ha Isten késni látszik;
ragaszkodj Istenhez és tűrj,
hogy végül is gyarapodjon életed!
Fogadd el mindazt, ami rád ki van szabva,
tűrd el, szenvedve bár,
és viseld békével megaláztatásodat,
mert az aranyat és ezüstöt tűzben teszik próbára,
a kedves embereket pedig a megaláztatás kemencéjében.
Bízzál Istenben, ő majd gondodat viseli;
remélj benne, akkor egyenes úton járhatsz,
maradj félelmében, és öregedjél meg benne!
Akik félitek az Urat, várjátok irgalmát;
el ne pártoljatok tőle, hogy el ne essetek!
Akik félitek az Urat, higgyetek benne,
akkor nem marad el jutalmatok;
akik félitek az Urat, bízzatok benne,
akkor gyönyörűségtekre lesz az ő irgalma.

Sir 2,1-9

Szabadon szárnyaló emberek


Mit kérek Tőled? Liberos! A Te szabadságod szerinti szabad papokat, mindentől elszakadottakat, a test szerinti apától, anyától, testvérektől, szülőktől, a világ szerinti barátoktól szabadokat. Akadályok és aggodalmak nélküli, sőt saját akaratukhoz sem ragaszkodó papokat.

Liberos! Szeretetből teljesen Neked szentelt és akaratodat megtenni kész embereket, a Te szíved szerint való embereket. Saját terveik ne térítsék el és ne állítsák meg őket (…), s mint új Dávidoknak, kezükben legyen ott a kereszt és a rózsafüzér.

Liberos! Embereket, akik mint a földről felszállt felhők, mennyei harmattal vannak tele, és készek oda repülni, ahová a Szentlélek fuvallata viszi őket.

Liberos! Olyan embereket, akik mindig rendelkezésedre állnak, mindig készek a feljebbvalók parancsában engedelmeskedni neked, ahogy Sámuel (…), akik mindig készek nekiiramodni és mint az apostolok, mindent elviselni Veled és Érted. (…)

Liberos! Mária igaz gyermekeit, akik az ő szeretetéből fogantak és teremtettek, ő hordozta őket méhében, ő táplálta és tanította, támogatta és kegyelmével gazdagította őket.

Mikor jön már el a tiszta szeretet tüzének lángja, amelynek mindenütt fel kell lobbannia a földön?

Montforti Grignion Szent Lajos

Üdvösséghozó párbeszéd


Vianney Szent Jánostól mi papok nemcsak a bűnbánat szentségébe vetett kifogyhatatlan bizalmat tanulhatjuk meg, hogy azt újra lelkipásztori működésünk középpontjába helyezzük, hanem az „üdvözítő párbeszéd” módszerét is, amely ebből fakad.

Az arsi plébános más-más módon viszonyult a különféle bűnbánókhoz. Azok, akik Isten megbocsátása iránti mély és alázatos vággyal járultak gyóntatószékéhez, bátorításra találtak nála, hogy elmerüljenek „az isteni irgalom áradatában”, amely mindent elsodor erejével.

Azoknak szívében, akik lagymatag és közönyös bűnbánatot tartottak, megbánást ébresztett, arra kényszerítve őket, hogy saját szemükkel lássák Isten fájdalmát az ő bűneik miatt az őket gyóntató pap arcán.

Azoknak viszont, akik már mélyebb lelki életre vágyakozva és arra készen érkeztek hozzá, föltárta a szeretet mélységeit, s megmutatta nekik, milyen kimondhatatlanul szép Istennel egységben és az ő jelenlétében élni.

XVI. Benedek pápának a papság évét meghirdető levele

2019. július 27., szombat

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A megosztás – a testvérek között

Szent János mondja: „Ha valaki birtokolja a világ gazdagságát, és látva testvére szükségét, mégis bezárja előtte szívét, hogyan lakik abban Isten szeretete?” (1Jn 3,17) Íme, itt kezdődik a szeretet! Ha nem is vagy még képes arra, hogy meghalj testvéredért, légy legalább arra képes, hogy megoszd vele javaidat. A szeretet mozgassa szívedet és indítson cselekvésre! Ne önmagad mutogatásának vágya, hanem a szíved legmélyéről fakadó irgalom tegyen figyelmessé testvéred szükségére. Ha feleslegedből nem tudsz adni felebarátodnak, hogyan tudnád az életedet adni érte?

A pénzt, amit magaddal hordozol, elrabolhatják a tolvajok. És ha tolvajok nem jönnének, a halál majd elveszi tőled, ha élve nem adod oda te magad. Mit kell tenned? Testvéred éhezik, szükséget szenved, talán aggodalommal telve várakozik, mert hitelezői szorongatják. Neki nincs semmije, neked azonban van. Ő a testvéred, együtt vagytok megváltva, mindketten ugyanazon az áron. Mindketten Krisztus vére árán: érezz együtt vele, te, aki birtokolod a világ javait!

Szent Ágoston



Átjár minket az Ige?

A tanítványok Isten Igéjébe merülve Isten benső életének vonzásába kerülnek. Isten Igéje a fürdő, amely megtisztítja őket, a teremtő erő, amely Istenbe oltja őket.

Nos, hogyan állnak a dolgok a mi életünkben? Valóban átjár bennünket Isten igéje? Igaz, hogy sokkal inkább ebből a táplálékból élünk, mint e világ kenyeréből és dolgaiból? Valóban ismerjük Isten igéjét? Szeretjük? Annyira betölt minket, hogy valóban meghatározza életünket és alakítja gondolatainkat? Vagy azok újra és újra aszerint alakulnak, amit éppen az emberek mondanak vagy tesznek? Nem lehet, hogy igen gyakran az uralkodó véleményekhez mérjük magunkat? Nem lehet, hogy voltaképpen megmaradunk abban a felületességben, amelyet ma a világ diktál az embernek? Engedjük, hogy Isten igéje megtisztítsa bensőnket?

XVI. Benedek pápa: Krizmaszentelési mise, 2009.




Igazgyöngy

Miért mutat akkora érdeklődést az Egyház a hivatások iránt? Éppen amiatt a rendkívüli érték miatt, amelyet minden szent hivatás magában hordoz. Hogyan lehetne közömbös vagy hanyag az Egyház, a lelkek anyja és tanítója egy olyan lelki jelenség előtt, amelyben egy lélek legértékesebb lehetőségei nyilvánulnak meg, és amelyben a Szentlélek kegyelme működik csodálatos módon és mértékben?

Azt gondolom, erre vonatkozik az igazgyöngyről szóló példabeszéd (Mt 13,46). Minden hivatás, amely Isten tiszteletére és az Egyház szolgálatára született, megérdemli annak a legintenzívebb figyelmét, aki gondozza vagy figyelemmel kíséri a lelkek kertjét. Ezzel rendkívüli módon előmozdítja Isten országának virágzását akár az egyházi, akár profán világban. Jele ez a magasból érkező Szeretet jelenlétének, kezdete a párbeszédnek az élő Krisztus és az ő népe – a család, a plébánia, az egyházmegye – között.
VI. Pál pápa: A hivatások világnapján, 1967.




Jézus gravitációs terében

Jézus Krisztus követése azt jelenti, hogy olyan úton kell járnunk és tudunk járni, amely szemben áll a természetes nehézségi erő törvényeivel; ilyenek: az egoizmus lehúzó ereje, a puszta materiális értékek utáni kutatás, és a legtöbbre való vágyakozás lehúzó ereje, amit gyakran összetévesztenek a szerencsével.
A követés egy út a felkorbácsolt viharos tengeren keresztül, amelyen csak akkor tudunk járni, ha Jézus Krisztus szeretetének elemi erejében élünk, tekintetünket reá szegezve, és annak a kegyelemnek új erejétől vonzva, amely lehetővé teszi számunkra az utat az igazsághoz és Istenhez – ezt az utat mi a magunk erejéből nem vagyunk képesek végigjárni.
Joseph Ratzinger: Örömötök szolgái, 2002




Krisztus hatékony jele

A papnak a közösség közelében kell lennie, az emberekkel kell élnie, meg kell értenie őket, és eggyé kell válnia velük. De ez az önkiüresítés, a „keresztény vagyok a keresztények között” egyszerűsége csak akkor jelent valamit, csak akkor jeleníti meg valóban Krisztus szeretetét, ha a pap – azzal együtt, hogy szerényen és egyszerű módon közel van az emberekhez – magában hordozza megbízatásának és szolgálata szentségi jellegének teljes nagyságát és mélységét.

Csak így lesz az önmagát kiüresítő Krisztusnak hatékony jele és jelenlétének eszköze.

Klaus Hemmerle: A pap ma




Papság és családi szolidaritás

A papságnak meg kell szentelnie a családot, a családnak táplálnia kell a papságot. A kettő egyensúlyban van egymással, a jóban és a rosszban is: ha felemelkedik a család, akkor a papságnak is méltósága van, s ha a papság lesüllyed, akkor csökken a családokból érkező utánpótlás is. Ha a papok nem tevékenykednek, zűrzavarba süllyednek a családok a házasságtörés, a válás és az abortusz miatt! Ha a házasságnak nincs tisztasága, nem lesz olyan, aki méltó lenne a szemináriumokba vagy szerzetesrendekbe jelentkezni. Vagy kölcsönösen fönntartják egymást, vagy együtt hullanak a mélybe. Isteni és emberi szolidaritás van a kettő között.

Ha mi, világiak ennek fényében értelmezzük újra a papságot és a szerzetességet, otthonaink újra bekapcsolódnak az Egyház benső lélegzésébe, Amely maga Isten Szentlelke. Távolítsuk el az akadályokat, melyek az erkölcsi és lelki élet áramlásának útjában állnak, és akkor újra táplálkozhatunk az Egyházból, nemcsak mellékesen, hanem annak teljes valójából!

Igino Giordani: Laikusság és papság

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A hívők hálója

Istennek nem a hatalmasokra, hanem a kicsinyekre van szüksége Egyházában. Aki megérti hívását, maga is kicsi lesz és a kicsinyek barátja.

Csak olyan Egyház lesz képes meghallani Isten hívását, amelyik könyörgésével újra és újra Istenhez tud fordulni. Csak akkor halljuk meg, mit akar mondani nekünk Isten, és csak akkor kapjuk meg, amit adni szeretne nekünk, ha imáinkkal újra és újra Hozzá fordulunk. (…)

Végül: csak ott születhet hivatás, ahol egység és kölcsönös szeretet van. Gyakran hiányzik a szeretet, a kommunikáció és a valódi megosztás hálója, ahol az egyén az Urat találja a középpontban, önmagát pedig a maga helyén, az Úr mellett.

Ahol ez a háló laza és gyenge, átesnek rajta azok, akiket meg kellene tartania. Olyan emberek erős hálójára van szükség, akik hisznek Isten hívásában, hogy meghívása élővé válhasson és válaszra találhasson.

Klaus Hemmerle

Királyi papság, szolgálati papság

Krisztus tanítványai valamennyien az imádságban állhatatosan és Istent együtt dicsőítve (vö. Csel 2,42-47) adják oda önmagukat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul (vö. Róm 12,1), a földön mindenütt Krisztusról tanúskodjanak, és az érdeklődőknek adjanak számot az örök élet bennük élő reményéről (vö. 1Pét 3,15).
A hívők közös papsága és a szolgálati, azaz hierarchikus papság – jóllehet nemcsak fokozatilag, hanem lényegileg különböznek egymástól – egymás számára vannak rendelve, mert mindegyik a maga sajátos módján Krisztus egy papságából részesedik.
Akit a szolgálati papságra szenteltek föl, szent hatalom birtokában alakítja és kormányozza a papi népet, Krisztus személyében megvalósítja az eucharisztikus áldozatot, és az egész nép nevében fölajánlja Istennek. A hívek pedig királyi papságuk erejével részt vesznek az eucharisztikus áldozatban, és azt a szentségek felvételével, az imádsággal és hálaadással, az életszentségre törekvéssel, önmegtagadással és tevékeny szeretet által gyakorolják.

Lumen gentium 10

Lelkünk vezetője

A Szentlélek az emberi lélek vezetője; Nélküle semmire sem képes. Amikor egy lelket birtokba vesz a Szentlélek, az olyan lesz, mint a szőlőszem: amikor kipréselik, édes must folyik ki belőle. A Szentlélek nélküli lélek viszont olyan, mint a kavics, amelyből semmit sem lehet kifacsarni.

Akiket a Szentlélek vezet, azok helyesen gondolkodnak. Ezért van az, hogy sok tudatlan messze többet tud a tanult embereknél.

Egy kereszténynek, ha valóban a Szentlélek vezeti, nem esik nehezére, hogy lemondjon az evilági javakról azért, hogy sietve a mennyei kincsek keresésére induljon. Képes különbséget tenni. A Szentlélektől vezetett emberek számára semminek látszik a világ, a világ számára pedig Isten látszik semminek.

Vianney Szent János

Meghallgatás és párbeszéd papok és világiak között

A közösségi Egyház alapeszménye, amelyet a II. Vatikáni Zsinat, majd a Tanítóhivatal sok ezt követő dokumentuma megerősít – alkalmazkodva az újabban fölmerült igényekhez –, fel tudja lelkesíteni mindenekelőtt a fiatal papokat. Ugyanakkor nem kevés nehézséget is támaszt, mert megkívánja nemcsak a püspökkel és a paptestvérekkel, de a világiakkal való együttműködést is. A velük folytatott párbeszéd azt igényli a paptól, hogy tudjon meghallgatni is, ami nem könnyű, ha hiányzik belőlük a párbeszéd és a hagyományok követése.

Ennek kapcsán gazdag tapasztalatot tudok felajánlani, mivel a számkivetettség ideje alatt, amíg a kormány eltiltott a szolgálat gyakorlásától, világiak által vezetett titkos csoportokban éltem, s ha én lettem volna a vezető, az számomra politikai szempontból veszélyesebb lett volna. Ez arra „kényszerített”, hogy megtanuljam a velük való párbeszédet. Így fedeztem föl a közösség építésének döntő fontosságát.

Miloslav Vlk bíboros

Sikerek és kudarcok: mind „kegyelem”

Hogyan lehet az, hogy elkedvetlenedsz az Istenért való munkában? Minél nehezebbé válnak a dolgok, annál boldogabbnak kellene lenned, éppen úgy, mint János és Péter, amikor a Főtanács elé állították őket: „Boldogan távoztak a Főtanácsból, mert méltók lettek rá, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek.” (ApCsel 5,41) Vagy ahogyan Pál írja, „Vigasztalás tölt el, és minden bajom közepette túlárad bennem az öröm.” (2Kor 7,4).

Adj hálát Istennek a sikerekért, és örömteli szívvel adj hálát ugyanúgy a kudarcokért is, mert Isten így akar próbára tenni téged, hogy valóban Őérte dolgozol-e vagy csak a magad akaratáért.

Az öröm és a bátorság nehezebben élhető meg azokban a pillanatokban, amikor elbukunk, mint akkor, amikor sikeresek vagyunk. Akik erre képesek, valóban hősök, és az ilyen embereket egy kezeden meg tudod számolni.

Van Thuan bíboros: A remény tanúságtevői

Üres gyóntatószékek?

A papok ne veszítsék kedvüket, ha azt látják, hogy üresek a gyóntatószékek, de azzal se elégedjenek meg, hogy megállapítják a hívek érdektelenségét a bűnbocsánat szentségével kapcsolatban.

Franciaországban az arsi szent plébános idejében a gyónás nem volt sem könnyebb, sem gyakoribb, mint napjainkban, miután a forradalom vihara hosszú időre megbénította a vallás gyakorlását. Ő azonban minden módon – szentbeszédben, meggyőzéssel, jó tanáccsal – igyekezett újra megmutatni a bűnbocsánat szentségének szépségét, rámutatva arra, hogy az eucharisztikus jelenléthez bensőleg hozzátartozik e szentség.

Így létre tudott hozni egy buzgó lelkekből álló kört. A tabernákulum előtt töltött hosszú órák eredményeképp a hívek követni kezdték példáját, felkeresték a templomban Jézust – s bizonyosak lehettek abban, hogy ott találják papjukat, készen arra, hogy meghallgassa és feloldozza őket. (…)

Az a mondás járta akkoriban, hogy Ars a „lelkek nagy kórházává” vált.

XVI. Benedek pápának a papság évét meghirdető levele

2019. július 26., péntek

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

Átölelni a világ drámáját


Amikor Szöul érseke voltam, gyakran megkérdeztem magamtól: „Valóban az Evangélium szerinti-e a hitem és az életem?” A válasz közelebb volt a „nem”-hez, különösen az evangéliumi szegénység tekintetében, amelyre mint papnak törekednem kellene... Hivatalomban időnként feltettem magamnak a kérdést:: „Miért nem tudok szegényként élni a szegényekkel, elhagyva a püspökséget?”

Jézus Krisztus, aki a mindenem, szegényként jött el, és megmutatta, hogyan szereti Isten a szegényeket, a szükséget szenvedőket, a kirekesztetteket, majd meghalt a kereszten. Nem törte el a megroppant nádat, nem oltotta ki a már csak pislákoló mécsest...

Ha Jézus újraszületne ebben a korban, a legkisebbek között születne meg, egy kunyhóban vagy nyomornegyedben. Simone Weil mondta, hogy irigyelte a keresztre szögezett Jézust... Weil Párizsban született, gazdag zsidó családban, és egy emberibb világról álmodott, ahol mindenki egyetértésben él. Lemondott ígéretes jövőjéről, hogy osztozzon a munkások fájdalmában. Irigylem őt, aki egészen lángolva élt, teljes lényével átölelve a világ fájdalmát és drámáját.

Stephen Kim bíboros

Egyetlen mester


Az evangélium bölcsessége nem teremt kasztokat: egy alázatos szolgálólány többet érthet belőle, mint egy teológus; az arsi plébános többet, mint Lamennais. „Egy a ti Mesteretek, ti pedig testvérek vagytok” – mondta Jézus. Hogy mindnyájan testvérek legyünk, egyetlen Mesterre van szükség, ahogy egyetlen az Atya is. Az ő tanítása ez: mindnyájan testvérek vagyunk. Mindenesetre az, aki magasabb hivatalt visel, alacsonyabb helyre kerül: a világ felé érvényes normák fejük tetejére állnak, mivel a testvériség lesz a szeretet mértéke.

A kegyelem hatása alatt ez a nagylelkűség gyökeres aszkézist valósít meg: mindent vagy semmit. Aki igent mond, az evangéliumot fogadja el: elhagyja apját, anyját, földjét, a saját lelkét, hogy ezt az űrt Isten Lelke tölthesse be. Fölveszi a keresztet, hogy legyőzze énjét.

Igino Giordani

Isten szerető tekintete


A hivatás Isten személyes megszólítása, Isten szerető tekintete, amelynek jelenvalósága számunkra életünk egy kitüntetett pillanatában veszi kezdetét, amikor észrevesszük – de amellyel Ő mindig is kísért bennünket, még mielőtt megszülettünk volna. Sőt éppen ezért akarta, hogy megszülessünk, a hivatásunk miatt, a terv miatt, amelyet be kell töltenünk a földön.

Aki meghallja a hívást [hogy kövesse Jézust], gyakran félelmet érez, megijed, néha rémület és kétség gyötri – bár amikor fölfedezi azt, bizonyos örömet is érez.

A legszebb pillanat mégsem az, amikor a lélek fölfedezi Isten hívását, hanem amikor kimondja a saját igenjét, amikor válaszol Isten hívására, amikor a maga akaratát Istenéhez igazítja.
Pasquale Foresi: Isten hív bennnünket




Istent – és nem Isten műveit


Hosszú megpróbáltatásom kilenc éve alatt elszigeteltségben, egy ablak nélküli cellában voltam, ahol időnként napokon keresztül égett a villany, időnként sötétben voltam, a meleg és a párás levegő fojtogatott, az őrület határán éreztem magam. Nem tudtam aludni, kínzott a gondolat, hogy el kellett hagynom az egyházmegyémet, hogy hagynom kellett romlásnak indulni azt a sok szép művet, melyeket Istenért indítottam útjára.
Egy éjjel, a szívem mélyéből ez a hang szólt: „Miért gyötröd így magad? Különbséget kell tenned Isten és Isten művei között. Minden, amit tettél, és amit szerettél volna folytatni: lelkipásztori látogatások, szeminaristák, szerzetesek, világiak és fiatalok képzése, iskolák és diákotthonok alapítása, a nem-keresztények evangelizálása, misszió: mindezek kimagasló művek, Isten művei, de nem Isten! Ő másokra bízza műveit, akik alkalmasabbak, mint te. Te Istent választottad, nem az Ő műveit!” Ez a fény új békét hozott nekem.
Van Thuan bíboros





Minden megváltozik


Jézusnak az evangéliumokban följegyzett szavai egyedülállóak, elbűvölőek, szemléletesek, életre válthatóak. Egyetemesek, fény minden e világra születő ember számára.

Ezeket élve minden megváltozik: az Istennel, a felebaráttal, az ellenséggel való kapcsolatunk.

Ezek a szavak mutatják meg az összes érték igazi helyét és átrendeznek mindent: édesapánkkal, édesanyánkkal, testvéreinkkel, a munkánkkal való kapcsolatunkat, hogy Isten kerüljön az első helyre az ember szívében.

Ezért rendkívüli ígéreteket hordoznak: a százszorost ebben az életben és az örök életet.

Chiara Lubich

Mutassuk meg Krisztust!


Tudjuk, hogy ma sokan így gondolkodnak: „Krisztus igen, az Egyház nem!” Nem látják a kapcsolatot Krisztus és az Egyház között. Nem veszik észre jelenlétét az Egyházban. Mi is valójában az Egyház? Minek kellene lennie, ha nem annak, ami a világban megjeleníti Krisztus arcát?

Gondoljunk az egyszerű és alázatos lelkipásztorra, az arsi plébánosra. Egy paraszt így tett tanúságot róla: „Megláttam Istent egy emberben.” Gondoljunk csak Kalkuttai Teréz anyára, s arra a hatalmas tömegre, amely temetése napján holttestét kísérte. Keresztények, hinduk és muzulmánok mind megérezték benne Jézus varázsát.

Ilyen értékesek Jézus jelenlétének e nagy tanúságtevői! Adjunk hálát értük az Úrnak! Korunkban, amely igen összetett, és annyira vágyik az üdvösségre, sürgős szükség van arra, hogy az egész Egyházban megláthassák Krisztust, hogy az Egyház egész valójából Krisztus jelenlétét sugározza.

Van Thuan bíboros: A remény tanúi

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A kapcsolatok gazdag szövevénye

Az Egyház mibenlétének legmélyebb titkában – amely fellelhető a szentháromságos közösség titkának missziós feszültségében is –, nyilatkozik meg minden keresztény identitás – kiváltképpen így van ez a sajátos papi önazonosságra és szolgálatra vonatkozóan.
Így érthető, hogy a pap lényegi ismertető jegye „kapcsolati” identitás: a papság által, amely az Isten kimondhatatlan mélységes titkából tör fel, (…) a pap szentségileg betagozódik a püspökkel és más papokkal megélt közösségbe, hogy szolgálja az Isten népét, az Egyházat és mindenkit Krisztushoz vonzzon az Úr imája szerint: „hogy mindnyájan egy legyenek…”
Nem lehet másként meghatározni a szolgálati papság természetét és küldetését, csak azoknak a kapcsolatoknak sokrétű és gazdag szövevényében, melyek a Szentháromságból erednek és az Egyház közösségében folytatódnak, mely Krisztusban az Istennel való egységnek és az egész emberiség egységének jele és szentsége.

II. János Pál: Pastores dabo vobis 12.




A mi nagy ideálunk: Jézus, a megfeszített

A papi lélek nagy ideálja a keresztre feszített Jézus kell hogy legyen, egyetlen vágya pedig, hogy Őt kövesse a földön, s Őhozzá legyen hasonló mind belsőleg, mind külsőleg.

Igen, a megfeszített Jézus a mi eszményképünk: a róla szóló írások, elmélkedések, az ő példája, az ő ideálja s az ő szeretete. Hiszen nincs nagyobb dolog a Kereszt iránti szenvedélynél, amely a lélekben jelen lévő isteni szeretetet táplálja.

Ez a szentéletű papok értékes kincse: a keresztre szögezett Jézus. Megfeszített az oltáron – és megfeszített mindenekelőtt a szívükben, az érthetetlen fájdalmakkal, amelyek misztikusak, de legalább annyira valósak is.

Conchita Cabrera de Armida: Krisztus papjai




Anyai karok, anyai szív

Amikor a vezető mások szenvedését látja, úgy kell viselkednie, hogy senki se vonakodjon feltárni előtte legmélyebb problémáit.

Akinek kísértések hullámveréseivel kell szembenéznie, annak arra van szüksége, hogy úgy fordulhasson a lelkipásztor szívéhez, mintha anyai karok fogadnák.

Aki pedig tudatára ébred, hogy hamarosan megmételyezi a fenyegető rossz, azt vigasztalják meg a tanácsai. Így erőt kap majd ahhoz, hogy megmosakodjék az imádság könnyeiben.

Nagy Szent Gergely pápa




Egyenlő méltóság, közös feladat

Isten választott népe egyetlen közösséget alkot: „Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség” (Ef 4,5). A Krisztusban nyert újjászületésből eredően közös a tagok méltósága. Közös az istengyermekség kegyelme, közös a meghívásuk a tökéletességre. Egy az üdvösségük, egy a reményük és osztatlan a szeretetük. Krisztusban és az egy Egyházban tehát nincs különbség sem faji vagy nemzeti, sem társadalmi vagy nemi alapon, mivel „nincs többé zsidó és görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindnyájan eggyé lettetek Krisztus Jézusban” (Gal 3,28 vö. Kol 3,11).

Ha tehát az Egyházban nem is mindenki ugyanazt az utat járja, valamennyien meghívottak az életszentségre, és ugyanabban a hitben részesültek Isten igazságossága szerint (vö. 2Pt 1,1). Bár egyeseket Krisztus akarata tanítóknak, a misztériumok kiosztóinak és pásztoroknak rendelt mások javára, teljesen egyenlő mindnyájuk méltósága és tevékenysége minden hívő közös feladatában, Krisztus Teste építésében.

II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium 32.





Elárasztott a tűz

Akkor a kultúra bennem egymás mellett álló darabjai mozogni kezdtek, megteltek lélekkel és élő testté álltak össze (…). Belém hatolt a szeretet, elárasztotta és az öröm pályájára állította gondolataimat. Így Istenről alkotott fogalmaim átadták helyüket Isten iránti szeretetemnek, Istenről alkotott eszmei képem az élő Istennek. (…)

A Szentlélek, aki teológiai műveltségemben másodlagos helyet foglalt el, (…) megelevenedett és hirtelen lelkem éltetőjévé vált: szeretetem melegévé, összekötő kapoccsá köztem és Isten között. (…)

Mivel ráleltem a Szeretetre, hirtelen a Szentháromság vonzáskörében találtam magam. Minden hitigazság, minden ismeret kiáradt emlékezetem zugaiból és élő valósággá vált: vérem vérévé. A könyvektől roskadozó könyvtártól elindultam a keresztények lakta Egyház felé. (…)

Akkor megértettem, hogy János evangéliumában mit akar kifejezni az Úr a fény, a szeretet, az újjászületés, a Lélek képeivel. Tűz gyúlt bennem. A Szentlélek heves szélként elsöpört ködöt és árnyat. Fuvallata nyomán a tűzvész tovább terjedt, s az új fényben felfedeztem Istent és a felebarátot.

Igino Giordani




Krisztus kitölti a mi semminket

A remény erénye – ami abban a bizonyosságban áll, hogy Isten kormányoz bennünket gondviselő mindenhatóságával, és megadja mindazt, amire szükségünk van – Istennek az emberek (te meg én) iránti folytonos jóságáról beszél. Mindig készen áll arra, hogy meghallgasson bennünket, hiszen soha nem fárad el a meghallgatásban.

Érdeklik örömeid, sikereid, szereteted, de gyötrelmeid, fájdalmaid és kudarcaid is. Ezért ne csak gyengeségeid közepette remélj benne: fordulj Mennyei Atyádhoz kedvező és balszerencsés körülmények között egyaránt, húzódj irgalmas védelme alá.

A bizonyosság, hogy semmik vagyunk (nem kell sok alázat annak felismeréséhez, hogy nem vagyunk más, mint egy nagy nulla) ellenállhatatlan erővé változik, mert a sok „nulla” elé Krisztus áll majd, s ebből egy végtelen üzenet bontakozik ki: „Isten az én világosságom és üdvösségem, kitől félnék?” (Zsolt 26,1)

Szent Josemaría Escrivá De Balaguer

2019. július 25., csütörtök

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A szegények értékei

Az Egyház hivatása, hogy „az igazságnak és a szegényeknek védőügyvédje” legyen, azokkal az „elviselhetetlen társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségekkel szemben”, amelyek az „égbe kiáltanak”!

A szegények iránti elsődleges felelősség azt jelenti, hogy ennek kell meghatároznia minden lelkipásztori tervezést és teendőink sorrendjét, elsőbbségét.

Ez állandó készséget kíván tőlünk, amelynek meg kell nyilvánulnia konkrét döntéseinkben, cselekedeteinkben, de úgy, hogy közben kerüljünk minden atyáskodó magatartást. Azt kívánja tőlünk, hogy szánjunk időt a szegényekre, ajándékozzuk meg őket szeretetteljes figyelmünkkel, hallgassuk meg őket érdeklődéssel, válasszuk őket társul, keressük együtt, hogyan javíthatunk a helyzetükön.

Csak a közelség tesz bennünket barátokká, ez teszi lehetővé, hogy mélyen értékeljük a szegények értékeit, jogos vágyaikat, sajátos életmódjukat és hitüket... Így válnak a szegények az evangelizáció és az egyetemes emberi fejlődés alanyaivá.

Aparecidai Konferencia Záródokumentuma, 2007.




Az Úr szava nem hiúsulhat meg

Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél,
annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál,
az én gondolataim a ti gondolataitoknál.
Amint az eső és a hó lehull az égből,
és nem tér oda vissza,
hanem megöntözi a földet,
és termővé, gyümölcsözővé teszi,
hogy magot adjon a magvetőnek
és kenyeret az éhezőnek,
éppen úgy lesz a szavammal is,
amely ajkamról fakad.
Nem tér vissza hozzám eredménytelenül,
hanem végbeviszi akaratomat,
és eléri, amiért küldtem.


Iz 55,9-11



Istent mindenek fölött


A Jóistenen kívül semmi sem maradandó, semmi, semmi! Az élet elmúlik, a szerencse forgandó, az egészség megromlik, a jó hírnév kikezdhető. Jövünk, s elmegyünk, mint a szél… Minden elmúlik nagyon gyorsan, minden elsiet, elsodródik.
Ó, Istenem, Istenem! Mennyire sajnálom azokat, akik szeretetüket a teremtett dolgokra pazarolják! Ezt teszik, mert túlságosan szeretik önmagukat, de nem ésszerű, bölcs szeretettel; szeretik önmagukat és a világot, úgy, hogy önmagukat keresik, inkább a teremtményeket keresik, mint Istent. Ezért sohasem elégedettek, sohasem nyugodtak, mindig nyugtalanok, vigasztalanok és zaklatottak.
Vianney Szent János





Meghívásunk története


Az az Isten, aki iránt a mai világ szinte kétségbeejtően kevéssé érdeklődik, meghívott engem. Talán érdemes ennek tükrében röviden emlékezetünkbe idézni papi hivatásunk személyes történetét.

Isten meghívott engem, Deo gratias! Ezt akarom ismételgetni, amikor hivatásom megélése során nehézségekkel találom magam szembe, amikor újra és újra komoly csalódások érnek.

Nem én hívtam meg magamat, hanem Isten hívott meg! Nem is valami harmadik külső hang hívott meg, nem, az én hivatásom Istentől származik. Deo gratias! Amikor nehéz próbák érnek – Isten, aki engem meghívott, mindig velem marad. Talán nem maga a Megváltó mondott valami ehhez hasonlót élete csúcspontján: „Aki küldött, velem van, nem hagyott magamra, mert mindig azt teszem, ami tetszésére van” (Jn 8,29)?
Josef Kentenich




Minden nap Karácsony lehet

Eljött a Karácsony…
Az Ige emberré lett,
és elhozta a földre a szeretet tüzét.

Karácsony…
Szeretnénk,
ha soha nem érne véget ez a nap.
Tanítsd meg nekünk, Uram,
hogyan tehetjük állandóvá lelki jelenlétedet az emberek között.

Karácsony van…
Add, hogy a tűz, amit meggyújtottál a földön,
lángra lobbantsa a mi szívünket is,
és úgy szeressük egymást, ahogy Te akarod.
Akkor közöttünk leszel.

Ha szeretjük egymást, minden nap
karácsony lehet.


Chiara Lubich: És újra itt a Karácsony






Tanítványok és testvérek


Az Újszövetség papjai, jóllehet az egyházi rend szentsége alapján az atya és a mester magasztos és szükséges feladatát végzik Isten népében, és e nép javára, az összes Krisztus-hívővel együtt az Úr tanítványai, s a meghívó Isten kegyelméből részesei az Ő országának. Mindazokkal, akik a keresztségben újjászülettek, a papok is testvérek a testvérek között, mint Krisztus egy és ugyanazon testének tagjai, melynek építése mindenkire rábízatott.

A papok tehát úgy töltsék be vezető tisztségüket, hogy ne a maguk javát keressék, hanem Jézus Krisztusét. Fogjanak össze a világi hívőkkel, és egész magatartásukkal kövessék a Mester példáját, aki az emberek közé „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét váltságul sokakért" (Mt 20,28).


II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum Ordinis 9.

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A Szeretettel visszavágni


Küzdeni a rossz, a gyűlölet és az önzés minden formája ellen; meghalni önmagunk számára, hogy így Istenben élhessünk: ezek az aszketikus életút jellemzői, aminek bejárására Jézus minden tanítványa meghívást kapott alázatban, türelemben, nagylelkűségben és kitartásban.

Azt is mondhatnánk, hogy ez a fajta belső magatartás segít világosabbá tenni, miként kell a keresztényeknek választ adniuk a világ békéjét fenyegető erőszakra. Ez a válasz természetesen nem lehet a bosszú, a gyűlölet, sőt de egy hamis spiritualizmusba való menekülés sem.

Jézus követőinek a válasza sokkal inkább az, hogy az Őáltala kijelölt úton haladnak. Annak a Valakinek az útján, aki a saját korában és minden korban jelen lévő „rossz” előtt állva elszántan átölelte a keresztet, s így bejárta a szeretet hosszadalmasabb, de annál termékenyebb ösvényét.

XVI. Benedek pápa 2006 hamvazószerdáján

Az ige szószólója


A pap hirdeti Isten országát, amely itt, e világon kezdődődik és az idők végezetével, Krisztus második eljövetelével fog beteljesedni. Ezen országért mindent elhagy, hogy szolgálja az Urat. A celibátus, amely a szolgálatért vállalt radikális odaadottság jele, Krisztus személyes ajándéka számára. Ez garantálja, hogy nagylelkűen és szabadon szentelje magát embertársainak.
A pap Isten embere. Olyan mértékben válik prófétává, amennyire tapasztalatot szerzett az élő Istenről. Ez a tapasztalat az Ige hordozójává teszi, Akinek hatalmában áll Isten szándéka szerint átformálni az emberek személyes és közösségi életét.
Az imádság minden formája – különösen a zsolozsma, amelyet az Egyház bízott a papra – abban segíti, hogy mindig éljen benne Isten megtapasztalása, ennek megosztásával tartozik embertársainak. Amint a püspök, és vele közösségben a presbitérium tagjai evangelizálnak, bemutatják a legszentebb áldozatot és az egységet szolgálják.

Pueblai konferencia: Záródokumentum, 1979

Éltető Lélek

A Szentlélek nélkül
Isten távoli;
Krisztus a múlté;
az Evangélium holt betű;
az Egyház csupán szervezet;
a tekintély uralkodás;
a misszió propaganda;
a szentmise emlékek felidézése;
a keresztény erkölcs rabszolgamorál.
A Szentlélek által
Isten felragyog (a kozmosz fölemelkedik);
Isten Országa megszületik közöttünk;
a föltámadt Krisztus jelen van;
az Evangélium éltető erő;
az Egyház szentháromságos közösség;
a tekintély szabadító szolgálat;
a misszió új pünkösd;
a liturgia megelevenít és elővételez;
az emberi cselekvés megistenül.

Ignatius ortodox metropolita





Folytonosan megújított igen


Napról napra világosabban megértem a Szentírás ezen szavait: „Amennyivel magasabbak az egek a földnél, annyival magasabbak az én gondolataim a ti gondolataitoknál” (Iz 55,9). Megértem, hogy életem választások sorozata: minden pillanatban döntenem kell Isten és az Ő művei között. Mindig új döntés ez, mely megtéréssé, vagyis Isten felé fordulássá válik.

Mária, amikor Istent választotta, föladta korábbi terveit, anélkül hogy teljességgel megértette volna azt a titkot, mely testében és élethivatásában valósággá kezdett válni. Attól a perctől kezdve élete folytonosan megújított igen: „történjék velem szavaid szerint”, kezdve a betlehemi istállótól az egyiptomi menekülésen és a názáreti asztalosműhelyen át egészen a Kálváriáig.

Újra és újra egyazon választás előtt állunk: „Istent és nem az Ő műveit”. Éppen ezáltal lehet Mária szemtanúja az ígéretek beteljesedésének: megpillanthatja föltámadott Fiát, akit az imént véresen tartott karjaiban; láthatja, amint a tanítványok csoportja újra összeáll és minden népnek hirdeti az Evangéliumot; tanúja annak, hogy boldognak és „Isten anyjának” hirdeti őt minden nemzedék, és hogy Istenszülőnek nevezik azt, aki a kereszt alatt egy közülünk való, egyszerű embert kapott isteni Fia helyett.

Van Thuan bíboros: A remény tanúi

Isten „törvénye”


Az Úr hibátlan törvénye az a szeretet, amely nem a saját érdekeit keresi, hanem a másokét. És azért nevezik az Úr törvényének, mert egyrészt ő ebben (a szeretetben) él, másrészt pedig senki sem birtokolhatja a szeretetet, hacsak ajándékba nem kapja tőle.

Mi tartja meg ugyanis ebben a legfölségesebb és boldog Háromságban a legfölségesebb és szavakkal ki nem fejezhető egységet, ha nem a szeretet? Törvény tehát a szeretet, mégpedig az Úr törvénye, amely egybefogja a Háromságot, és azt a béke kötelékével összetartja... És ez Isten életének is a lényege.

Ez az örök törvény, amely teremti és kormányozza a világegyetemet.

Clairvaux-i Szent Bernát

Szeretet minden más szeretet felett


Kedves fiatal szeminaristák és szerzetesek, váljatok élő oltárrá, amelyeken jelenvalóvá lesz Krisztus áldozatos szeretete, amely lelki táplálék forrása és ihletője lesz mindenki számára, akivel csak találkoztok majd.

Amikor átöleltétek az Úr hívását, hogy tisztaságban, szegénységben és engedelmességben kövessétek őt, a radikális tanítványság útjára léptetek, ami által olyan jel lesztek, amelynek ellentmondanak (vö. Lk 2,34).

Életetekkel mindennap mutassátok fel azt, ahogy az Úr szeretetből felajánlotta magát az Atya akaratának engedelmeskedve. Így fedezhetitek fel azt a szabadságot és örömöt, amely képes másokat is ahhoz a Szeretethez vonzani, amely minden más szeretet felett áll, mint ezek forrása és végső alapja. Ne felejtsétek: a Mennyországért vállalt cölibátus azt jelenti, hogy életünket teljesen a szeretetnek szenteljük.

XVI. Benedek pápa egy Sydneyben tartott oltárszentelésen

2019. július 24., szerda

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

Az Egyház, mint család


Jézus Krisztusnak, a Mesternek a meghívására a tanítványok közössége, vagyis az Egyház, az Atya gyermekeinek Családjává lett (vö. Mt 5,16.45.48; 6,26.32; 7,11).

Az egyszülött Fiú által megélt szeretet jellemzi ennek a családnak a tagjait, amely arra kapott meghívást, hogy a testvéri szolgálattal, a diakóniával az idősebb testvér példáját kövesse. Jézus ugyanis, miután megmosta tanítványai lábát, kijelentette: „Példát adtam nektek, hogy amint én tettem, úgy cselekedjetek ti is” (Jn 13,15).

A 2009-es Afrika-szinódus munkadokumentuma, 40.

Az egység két pólusa


Fontos, hogy – Isten segítségével – megvalósítsuk életünk egységét. Küzdenünk kell érte minden nap, meg kell őriznünk, el kell mélyítenünk, vagy újra fel kell építenünk. A kereszténynek ragaszkodnia kell a belső egység két sarkalatos pontjához:
– Egyesíteni saját életét a Szentháromság isteni életével, mely benne lakik.
– Egynek kell lennie Krisztussal, akinek Misztikus Testébe fölvétetünk a keresztségünkkel.
E két pólus egymás után vagy együtt mérhetetlenül sokat segíthet nekünk abban, hogy megmeneküljünk a szétforgácsolódástól, melynek erői a nap folyamán szoktak bennünk működni.
A tapasztalat megtanít bennünket arra, hogy a legjobb szándékok és a leginkább magukkal ragadó buzdítások ellenére napunkat szétforgácsolódva fejezhetjük be, mert itt is, ott is hagytunk magunkból darabokat, ahogy az órák múltak. Anélkül, hogy elveszítenénk a derűt és a békét, egyszerűen el kell ismernünk, hogy a teremtmény az teremtmény, hogy az agyag az agyag – és próbáljuk megmenteni az egységet, mielőtt elalszunk. Ha nem sikerül, aludjunk nyugodtan és bízzunk abban, hogy újra találkozunk a Szentháromsággal és mindenekelőtt Jézus Krisztussal a következő reggel szentmiséjében.
Dom Hélder Câmara
Egyetemes szolidaritás


Krisztus meghívása – hogy nyíljunk ki embertársaink felé – mindig konkrét és mindig egyetemes érvényű. Minden egyes emberre gondol, mindenkire vonatkozik. Ennek a megnyílásnak a mértéke nem csak – és nem annyira – a másik ember közelsége, hanem éppen az ő szükségletei: éhes voltam, szomjas voltam, mezítelen voltam, börtönben vagy beteg voltam...

Azzal válaszoljunk erre a meghívásra, hogy a szenvedő embert keressük és, törődünk vele, túllépve országok és földrészek határain! Így valósul meg – mindannyiunk szívén keresztül – az emberi szolidaritás egyetemes dimenziója.

Az Egyház küldetése, hogy védelmezze ezt a dimenziót: és ne engedje korlátozni magát semmilyen határ, semmiféle politikai cél vagy rendszer által; védelmezze az egyetemes szolidaritást, különösen azokkal, akik szenvednek, s őrizze meg azt, Krisztusra tekintve, aki a szolidaritásnak ezt a dimenzióját egyszer s mindenkorra megalkotta. „Mert Krisztus szeretete sürget minket abban a meggyőződésben, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt. És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” (2Kor 5,14-15)

II. János Pál, Általános kihallgatás, 1979.

Gyöngeség és erő


Az aszkézis erőt igényel és ezt a keresztény ember a Teremtőben találja meg. Mi homály vagyunk, Ő pedig az eleven ragyogás. Mi betegség vagyunk, Ő pedig az erőteljes egészség. Mi nyomorúság vagyunk, Ő pedig a végtelen gazdagság. Mi gyöngeség vagyunk, de Ő fönntart minket: Te vagy, Istenem a mi szüntelen erősségünk!

Nincs idelenn semmi, ami ellen tudna állni Krisztus megváltó vére feltartóztathatatlan folyásának. Kicsinységünk azonban képes elhomályosítani tekintetünket, olyannyira, hogy nem vesszük észre az isteni nagyságot. Íme, ebben áll tehát minden hívő felelőssége, különösen azoké, akiknek az a feladata, hogy Isten népének lelki vezetői, szolgái legyenek, hogy ne fojtsák el a kegyelem forrásait, ne szégyelljék Krisztus keresztjét.
Szent Josemaría Escrivá De Balaguer
Mária radikális engedelmessége


Az Újszövetség elején megtaláljuk Mária alakját. Az ő fiat-ja (legyen nekem a te igéd szerint) nem csak eljegyzés, hanem Isten házasságkötése azzal a személlyel, aki az Ige és Isten akarata iránt engedelmes emberiséget személyesíti meg.

Máriának ebben a radikális engedelmességében az Ige nem marad csupán meghallgatott Ige, hanem testet ölt és megszületik közöttünk, akik ezáltal Jézus testvérévé válunk.

Az Egyház egész lelkiségi hagyománya mintaképet lát ebben az egyedülálló eseményben, amikor az Ige Máriában emberi testet ölt. Valami hasonló megy végbe azokban az emberekben is, akik Isten iránti szeretetből megteszik akaratát, és így önmagukban Krisztusnak adnak életet.

Silvano Cola

Találkozni Istennel korlátainkban


Karácsonykor az Ige testté lett, Isten emberré lett. Nem mást jelent ez, minthogy Isten az én korlátaimat vette magára. Az én korlátaimban, elesettségemben, bizonytalanságaimban van jelen Isten a világban. Gondja van mindezekre és el is fogadta ezeket.

Ahol saját korlátaimat tapasztalom, valójában Őt érintem, és ott nincs helye a reménytelenségnek, sokkal inkább a reménynek. Elfogadni a korlátaimat azt jelenti: elfogadom Őt, elfogadom Istent a korlátaimban.

Az én korlátaimban: Isten! Amit képes vagyok nyújtani a többieknek a korlátaimban, végtelenül kevesebb annál, amire szükségük van, és annál is, amit kérnek tőlem. Valójában épp ezekben a korlátaimban van jelen Isten, aki ezekben adja magát, az én odaadottságom által. Megtestesülésén keresztül – értsd jól – „szentséggé” válok számára, hatékony jellé, melyben Ő közli magát, és megjelenik a mi világunkban.

Klaus Hemmerle: Karácsonyi levél, 1993