2019. július 24., szerda

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

Az Egyház, mint család


Jézus Krisztusnak, a Mesternek a meghívására a tanítványok közössége, vagyis az Egyház, az Atya gyermekeinek Családjává lett (vö. Mt 5,16.45.48; 6,26.32; 7,11).

Az egyszülött Fiú által megélt szeretet jellemzi ennek a családnak a tagjait, amely arra kapott meghívást, hogy a testvéri szolgálattal, a diakóniával az idősebb testvér példáját kövesse. Jézus ugyanis, miután megmosta tanítványai lábát, kijelentette: „Példát adtam nektek, hogy amint én tettem, úgy cselekedjetek ti is” (Jn 13,15).

A 2009-es Afrika-szinódus munkadokumentuma, 40.

Az egység két pólusa


Fontos, hogy – Isten segítségével – megvalósítsuk életünk egységét. Küzdenünk kell érte minden nap, meg kell őriznünk, el kell mélyítenünk, vagy újra fel kell építenünk. A kereszténynek ragaszkodnia kell a belső egység két sarkalatos pontjához:
– Egyesíteni saját életét a Szentháromság isteni életével, mely benne lakik.
– Egynek kell lennie Krisztussal, akinek Misztikus Testébe fölvétetünk a keresztségünkkel.
E két pólus egymás után vagy együtt mérhetetlenül sokat segíthet nekünk abban, hogy megmeneküljünk a szétforgácsolódástól, melynek erői a nap folyamán szoktak bennünk működni.
A tapasztalat megtanít bennünket arra, hogy a legjobb szándékok és a leginkább magukkal ragadó buzdítások ellenére napunkat szétforgácsolódva fejezhetjük be, mert itt is, ott is hagytunk magunkból darabokat, ahogy az órák múltak. Anélkül, hogy elveszítenénk a derűt és a békét, egyszerűen el kell ismernünk, hogy a teremtmény az teremtmény, hogy az agyag az agyag – és próbáljuk megmenteni az egységet, mielőtt elalszunk. Ha nem sikerül, aludjunk nyugodtan és bízzunk abban, hogy újra találkozunk a Szentháromsággal és mindenekelőtt Jézus Krisztussal a következő reggel szentmiséjében.
Dom Hélder Câmara
Egyetemes szolidaritás


Krisztus meghívása – hogy nyíljunk ki embertársaink felé – mindig konkrét és mindig egyetemes érvényű. Minden egyes emberre gondol, mindenkire vonatkozik. Ennek a megnyílásnak a mértéke nem csak – és nem annyira – a másik ember közelsége, hanem éppen az ő szükségletei: éhes voltam, szomjas voltam, mezítelen voltam, börtönben vagy beteg voltam...

Azzal válaszoljunk erre a meghívásra, hogy a szenvedő embert keressük és, törődünk vele, túllépve országok és földrészek határain! Így valósul meg – mindannyiunk szívén keresztül – az emberi szolidaritás egyetemes dimenziója.

Az Egyház küldetése, hogy védelmezze ezt a dimenziót: és ne engedje korlátozni magát semmilyen határ, semmiféle politikai cél vagy rendszer által; védelmezze az egyetemes szolidaritást, különösen azokkal, akik szenvednek, s őrizze meg azt, Krisztusra tekintve, aki a szolidaritásnak ezt a dimenzióját egyszer s mindenkorra megalkotta. „Mert Krisztus szeretete sürget minket abban a meggyőződésben, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt. És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” (2Kor 5,14-15)

II. János Pál, Általános kihallgatás, 1979.

Gyöngeség és erő


Az aszkézis erőt igényel és ezt a keresztény ember a Teremtőben találja meg. Mi homály vagyunk, Ő pedig az eleven ragyogás. Mi betegség vagyunk, Ő pedig az erőteljes egészség. Mi nyomorúság vagyunk, Ő pedig a végtelen gazdagság. Mi gyöngeség vagyunk, de Ő fönntart minket: Te vagy, Istenem a mi szüntelen erősségünk!

Nincs idelenn semmi, ami ellen tudna állni Krisztus megváltó vére feltartóztathatatlan folyásának. Kicsinységünk azonban képes elhomályosítani tekintetünket, olyannyira, hogy nem vesszük észre az isteni nagyságot. Íme, ebben áll tehát minden hívő felelőssége, különösen azoké, akiknek az a feladata, hogy Isten népének lelki vezetői, szolgái legyenek, hogy ne fojtsák el a kegyelem forrásait, ne szégyelljék Krisztus keresztjét.
Szent Josemaría Escrivá De Balaguer
Mária radikális engedelmessége


Az Újszövetség elején megtaláljuk Mária alakját. Az ő fiat-ja (legyen nekem a te igéd szerint) nem csak eljegyzés, hanem Isten házasságkötése azzal a személlyel, aki az Ige és Isten akarata iránt engedelmes emberiséget személyesíti meg.

Máriának ebben a radikális engedelmességében az Ige nem marad csupán meghallgatott Ige, hanem testet ölt és megszületik közöttünk, akik ezáltal Jézus testvérévé válunk.

Az Egyház egész lelkiségi hagyománya mintaképet lát ebben az egyedülálló eseményben, amikor az Ige Máriában emberi testet ölt. Valami hasonló megy végbe azokban az emberekben is, akik Isten iránti szeretetből megteszik akaratát, és így önmagukban Krisztusnak adnak életet.

Silvano Cola

Találkozni Istennel korlátainkban


Karácsonykor az Ige testté lett, Isten emberré lett. Nem mást jelent ez, minthogy Isten az én korlátaimat vette magára. Az én korlátaimban, elesettségemben, bizonytalanságaimban van jelen Isten a világban. Gondja van mindezekre és el is fogadta ezeket.

Ahol saját korlátaimat tapasztalom, valójában Őt érintem, és ott nincs helye a reménytelenségnek, sokkal inkább a reménynek. Elfogadni a korlátaimat azt jelenti: elfogadom Őt, elfogadom Istent a korlátaimban.

Az én korlátaimban: Isten! Amit képes vagyok nyújtani a többieknek a korlátaimban, végtelenül kevesebb annál, amire szükségük van, és annál is, amit kérnek tőlem. Valójában épp ezekben a korlátaimban van jelen Isten, aki ezekben adja magát, az én odaadottságom által. Megtestesülésén keresztül – értsd jól – „szentséggé” válok számára, hatékony jellé, melyben Ő közli magát, és megjelenik a mi világunkban.

Klaus Hemmerle: Karácsonyi levél, 1993

Nincsenek megjegyzések: