2017. június 30., péntek

A boldog szolga

Egyik gyermekünk barátjának édesapjáról megdöbbentő hír érkezett: gyülekezeti szolgálatból hazafelé tartva elütötte őt egy autó. Talán néhány évvel volt több, mint ötven. Megdöbbenésünket és szomorúságunkat azonban szívet melengető érzés töltötte el, amikor elolvashattuk két közeli munkatársának megemlékező sorait:
„Barátom és szolgatársam ma reggel a menny dicsőségébe kapott előléptetést. Bár örülnöm kellene, mert jobb helyre került, sokakkal együtt máris nagyon érzem a hiányát. Hűséges testvér volt, aki azt élte, amit hirdetett, és akivel öröm volt együtt dolgozni...”
„Megmutatta, mit jelent osztatlan figyelmet szentelni az Úr lelkeket mentő munkája iránt, hogy a hit útja milyen kockázatokkal jár, hogy mit jelent éjt nappallá téve fáradozni az Úr szolgálatában – és mindeközben teljesen hétköznapi embernek maradni.”

„Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál az ura, amikor megérkezik.” (Lk 12,43)


A MUNKA NYŰGE

A minap egy orvosi szobában vártam a leletre. Amíg a nővér dolgozott, unalmamban bámészkodtam. A falon kis tábla lógott, mély tartalommal ékesítve. A szöveg talán ez volt: Csak két gondolat foglalkoztat egész életemben. Az egyik, hogy ki találta ki a munkát, a másik, hogy a többiek miért nem ütötték őt agyon.

Én ismerem mindkét kérdésre a választ. Azért nem ütötték agyon, mert a többiek senkik a feltalálóhoz képest! A munkát Isten találta ki, ezzel is adta a hozzá való hasonlóság méltóságát! Jézustól tudjuk, hogy Isten mindez ideig munkálkodik.

Tehát nem az él embertelenül, aki dolgozik, hanem az, aki munkanélküli. Persze, a munka a bűneset után már nem az, aminek indult: azóta fáradságos, és sokszor a hiábavalóság átka sújtja. A munkával már az izzadság, a gyötrelem is együtt jár, ahogy magával az élettel is.

A megváltás arra is szabaddá tesz, hogy Isten előtt hasznos, áldott munkát végezve szolgáljuk őt.


Ziláné Marika / Budapest

„Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!” (Zsolt 90,17)



Csúnya krokodil


Néhány éve a kertünkben kivágott fa törzséről kiderült, hogy pontosan úgy néz ki, mint egy krokodil. El is helyeztük az előkertben, azóta a látogatók érdeklődve szemlélik az egzotikus kertlakót. A gyerekeknek különösen is tetszik. Szépnek ugyan nem nevezhető, de ijesztőnek sem, barátságos tekintete meghazudtolja ragadozó voltát. Viharvert teste ugyanakkor harcedzett hüllőt sejtet.

Idén tavasszal valakinek eszébe jutott, hogy egy cserép muskátlit helyezzen a krokodil hátára, ettől a zord külsejű idegen végre megszelídült, és a kert szerves részévé lett. Azóta valami olyat hordoz, ami ugyan nem sajátja, lényétől idegen, de szemet és szívet gyönyörködtető.
Nem nehéz kitalálni, hogy mire emlékeztet a csúnya krokodil. Életünk is különc, furcsa, ellentmondásokkal teli, helyét nem találó mindaddig, amíg Isten nem töltheti be saját lényével. Az Úr azonban a bűnbocsánattal együtt Szentlelke részeseivé is tesz, és életünk azzal nyer igazán értelmet, hogy őt hordozhatjuk. Te melyik krokodilt választod?
„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való." (2Kor 4,7)






Micsoda az igazság?
Írta: Gyertyánffy Ágnes


Nagyon modern és nagyon európai kérdés ez, pedig már feltette ezt kétezer éve Pilátus is Jézus nagypénteki kihallgatásakor. De a választ nem várta meg, hiszen azonnal eltávozott. Ha megvárta volna Jézus válaszát, talán megtudta volna, hogy nem micsoda, hanem kicsoda az igazság.

Lehetetlen nem látni, hogy ma mennyire irányt tévesztett, homályban tapogatózó az emberiség a politika, a gazdaság, a társadalmi együttélés, az erkölcs, a munka, a család, az élet célja és még számos egyéb területen. Nem tudja kezelni a társadalmi berendezkedés, az egyén és az erkölcs terén elért szabadságot. Jószándékú emberek törik a fejüket, és nem találnak kiutat a problémák sűrűjéből. Mert hiányzik a mennyei GPS. Hiányzik a Valaki, aki maga az Igazság: Jézus Krisztus.

Pilátushoz hasonlóan elszalasztja a tájékozódás lehetőségét mindenki, aki nem ismeri őt, vagy nem hozzá fordul, őhozzá, a jó pásztorhoz.


„… (a pásztor) a maga juhait nevükön szólítja és kivezeti őket, (…) előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik az ő hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.” (Jn 10,5)





NEM AZÉRT ÉLÜNK

Nem azért élünk, hogy jó dolgunk legyen! Egy ilyen kijelentés sokakból tiltakozást válthat ki, hiszen a társadalom a jobb lét érdekében hajt, arra vágyik, illetve vár. A médiák elhitették az emberekkel, hogy azért élnek, hogy jól érezzék magukat, hiszen ezt megérdemlik. Mindeközben persze az életük tele van konfliktusokkal, nem várt és megoldhatatlannak tűnő helyzetekkel, anyagi és egészségügyi gondokkal, és emberek közötti feszültséggel.

A férfiak és nők általában úgy vélik, hogy csak nekik vannak ilyen nehézségeik, mindenki másnak könnyebb az élete, pedig a gondok, testi, lelki fájdalmak minden emberi életnek jellemzői. A problémák Isten engedélyével és tudtával temetnek maguk alá embereket, de ezeknek mindig van értelme és célja. Persze, nem az önmaguk által megfogalmazott célok, hanem Istennek egyénekre szabott célja.

S mivel mi, kemény derekú és nyakú emberek vagyunk, ezért ennek megfelelő eszközöket használ Isten a céljai eléréséhez:

- Azért, hogy megláttassa kegyelemre szorult létünket, esetleg embereket használ, akik megszégyenítik, megalázzák önérzetünket, ami azután mindig nagyon fájdalmas tapasztalat.

- Néha leenged előttünk egy sorompót, hogy megállítson a tervbe vett, ezzel rossz irányba váltott életúton.

- Esetleg betegséggel fékezi a lendületet, hogy megtanítson „úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk".

Szükségünk van arra, hogy az irgalmas Isten összetörjön, és újra felépítsen bennünket, olyanná formáljon, akiken felragyoghat Jézus Krisztus.

Mert nem azért élünk, hogy jó dolgunk legyen, hanem azért, hogy Isten dicsőségét megjelenítsük a világban!


Benedek Csilla / Pécel

"Bizony, boldog az ember, akit Isten megfedd. A Mindenható fenyítését ne vesd meg! Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít." (Jób 5,17-18)





"Példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is aképpen cselekedjetek."
János 13,15



Tükörteremben

Naponta millió
példaadás válik le rólunk,
akár fényeskedünk,
akár besározódunk.
Szemek, kérdő szemek
tükörtermében járva
kép lesz s vonz vagy taszít
életünk fénye, árnya.

MEGVÁLTÓ JÉZUS KRISZTUS!
TE vagy a példa, mi csak általad lehetünk azzá, hogyha átsugárzik szépséged rajtunk, ha bennünk is felmutatod Magad. Teremtsd meg bennünk a példaadás felelősségét a családban, munkahelyünkön, a közéletben is, mindenütt, ahol használni akarsz. Mutasd fel bennünk a LÉLEK erőit, hogy életünk hirdethessen és dicsőíthessen Téged és segítségére lehessünk azoknak, akik között élünk.
Ámen.





PILLANATKÉP A KORTEREMBŐL

Hatágyas szoba, a betegek a legkülönbözőbb helyekről érkeztek, van közöttük fiatal és idős is. Sok mindenben különböznek egymástól, de egyben hasonlóak, ami a lelki igénytelenség. Nem olvasnak, legfeljebb Blikket vagy Kiskegyedet, és nincs más beszédtémájuk, csak betegségük és családjuk.

A kórteremben található egy polc, azon számos Újszövetség, amiket a Gedeon Társaság ajándékozott a kórháznak. A betegek – sajnos – észre sem veszik a könyveket, így azok nem kerülnek kézbe. Miután valaki felhívta figyelmüket, az egyik asszony olvasni kezdte, majd eldöntötte, hogy ezt ő hazaviszi; a másik néhány oldalt elolvasott, és közölte, hogy nem találja benne Szűz Máriát, tehát ez nem katolikus Biblia! A harmadik viszont öntudatosan elhárította a lehetőséget, és arról tájékoztatta a szobát, hogy ő nagyon vallásos, de azt is tudja, hogy más bolygókon is vannak emberek, hiszen Jézus mondta, hogy nekem máshol is vannak juhaim, azokat is elő kell hoznom. Ezzel ez a kérdés le is került a napirendről.

Honfitársaink jelentős részét ez a lelki szárazság és igénytelenség jellemzi. Félnek a lelki jellegű megközelítésektől, bizalmatlanok mindenki felé, aki az élet céljáról, értelméről, Isten akaratáról, vagy Jézus Krisztus személyéről szeretne velük szót váltani. Ezzel kizárják magukat a jézusi ígéretből.

Benedek Csilla / Pécel

Jézus mondta: „Mindaz, aki ebből a (kút) vízből iszik, ismét megszomjazik, aki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amelyet én adok, , örök életre buzgó víz forrása lesz benne.” (Jn 4,13-14)


Szerető figyelmeztetés



Nagy igyekezettel – talán túlzott görcsös odafigyeléssel, azért, hogy pontos legyek –, a szükségesnél korábban indultam a megbeszélt szolgálatra, Pécelre, a BSz családosnapra. A villamoson ültem, kellőképpen megelégedve, már-már saját vállamat veregettem: Igen, én pontos, megbízható ember vagyok – amikor villámként ért a felismerés: Hiába az igyekezet, a pontosság, megbízhatóság, hiszen a meghirdetett napot egy héttel megelőzve indultam el. Igen, jó helyre tartok, de nem jókor.

Pontosságom és megbízhatóságom miatti büszkeségemet engedhette volna Isten megalázni azzal, hogy mindez majd a célnál derül ki – de szeretete már a harmadik villamosmegállóban eszembe juttatta a tévedést. Szeretnék a büszkeségtől szabadon, hálás szívvel, mindig jó időpontban indulni és jó helyre megérkezni.

Ez a kegyelmes szeretet megalázta a pontosságomra büszke szívemet. Így mégsem volt hiábavaló és felesleges ez a kiruccanás, mert megérthettem Pál apostol figyelmeztetését, hogy:

„Isten jósága téged megtérésre indít” (Róm 2,5)





"Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet neked nyilván."

(Máté 6,6)

Menj be a legbelső helyre, mondja az Írás, ott bent Isten "titkon néz". Olyan ez a szelíd és csöndes evangéliumi javaslat, mintha találkára hívna meg Isten, ráadásul a találkozásnak a legelmélyültebb, legszemélyesebb módján.
Vannak rejtett kérdések, amelyeket még a hozzánk legközelebb állókkal sem merünk, mert nem is tudunk, megbeszélni. Még túl éles a szó, például a kétely szava, túl kemény, túl érdes, ki se merem mondani. Amit senkinek nem merünk kimondani - kimondás: nyilvánossá, mindenki számára ismertté tenni -, mert rémületes gondolatok: ezekre is ajánlja Jézus a legszemélyesebb beszélgetést, a magányos imádkozást.
Mi az, hogy beszélgetés? Mit jelent Istennel szóba állni?

Legkevésbé sem azt, hogy az ima-fordulatok csupa-közhelyeit elhadarjuk előtte, rohanva a "megváltó" Ámenig. Ami nekünk nem jelent semmit, az bizony Istennek sem. A lélek tágas, visszhangos legbelső szobájában azt hozhatjuk szóba, amit a legkevésbé sem merünk megtenni nyilvánosan.
"A legbelső szoba" - tulajdonképpen hálószoba. De, meglepő módon, a legbelső szobába mégsem azért vonulunk vissza Istennel beszélgetni, mert csak kettőnkre, kizárólag rám és Istenre tartozó ügyünk volna, hanem mert kérdéseimet nem tudom úgy föltenni, lefordítani, megfogalmazni, hogy közös kérdésekké, Isten előtti beszélgetésekké váljanak.
Bevonulni Istennel a legbelső szobába: mindez azért történik, hogy Isten a nyilvános életünkben "megfizessen", felismerhető módon cselekedjen, tehát mindenható Istenként legyen jelen a mi mindennapjainkban.
Nem azért vonulunk el kérdéseinkkel, mert ezek titokban maradhatnának, hanem mert Isten fogja őket a nyilvánosság elé tárni. Az Isten elé vitt kérdések sokak áldásforrásává válhatnak. Személyes harcainkban váratlanul gazdag közösségre találunk.

(Visky András)


Viharbúcsúztató


Az elmúlt napokban nyári vihar csapott le településünkre: borzalmas erejű széllel, csattogással, felhőszakadással és jégesővel érkezett. Cseresznye nagyságú jég pattogott a földön, dobolt a háztetőn, szaggatta a növényeket, fákat – rövidesen fehérré változott a kert. Több mint félóráig zuhogott az eső, verte a jég a növényeket, tépte az éppen érő meggyet, és félő volt, hogy még az ablakok is betörnek.
Aztán néhány perc alatt minden megváltozott, eső, jég és szél elállt, szinte síri csend támadt, és a kertben megszólalt egy gerle: turbékolva búcsúztatta a vihart. A kismadár hangja úgy csendült fel a hirtelen beállt csendben, mint egy vigasztaló dal. Nyomában új reménység támadt, ami feloldotta az előbbi vihar feszültségét.
Nehéz helyzetekben így szólal meg Isten igéje is: tudtunkra adja, hogy van még továbbra is életlehetőség – ővele.



„Menedékem és pajzsom vagy te, igédben reménykedem.” (Zsolt 119,114)

2017. június 23., péntek

A FÜGEFA ÁRNYÉKÁBAN

Végre nyár van! Itt a pihenés, kikapcsolódás ideje. Kifekhetsz a napra, ha meleged van, behúzódhatsz az árnyékba. A fa árnyéka milyen kellemes is a melegben!

A bibliai történet (Jn 1,45-51) szerint Jézus látott egyszer valakit egy fügefa alatt. Mi ebben a különös? Az, ami az apró, hétköznapi eseményben meggyőzte az ott látott embert, Nátánaelt arról, hogy Jézus az Isten Fia. Mert a fa alatt nem pusztán hűsölés történt, hanem – amiről mi azóta sem tudhatunk bővebbet – találkozás Istennel. Mivel ez az esemény Isten és Nátánael bensőséges, közös dolga volt, erről csak Isten tudhatott, ezért, ha Jézus tudott róla, akkor ő az Isten Fia!

Nemcsak a felhevült test, de a lélek is árnyékra vágyódik. A lelki árnyékot nyújtó fa (az Ige) ma is áll, de a nyár zaja, szikrázása elodázhatja az ember találkozását Jézussal.


Ziláné Marika / Budapest

„Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik az.” (Zsolt 91,1)




Ébresztő
Írta: Bálintné Gyöngyi


Mi lesz, ha nem alszom el, és mi lesz, ha nem ébredek fel? – minden altatásban zajló műtét előtt megkörnyékezik ezek a kérdések a beteget, és a válasz ismeretlensége miatt körbelihegi őt az enyhe kétségbeesés. Különös, amikor automatizmusainkba mesterségesen beavatkoznak. Merthogy elaludni és ébredni csak úgy, magunktól szoktunk, nem programozottan.

Hozzá nem értőként azt gondolnánk, az altatás veszélyesebb művelet, mint az ébresztés. A tudat kikapcsolása, az izomlazaság elérése és szinten tartása – ez az igazi kockázat, az ébredés majd megy magától. Pedig az ébresztés veszélyesebb, kockázatosabb, kritikusabb. Meg is történik legtöbbször még a műtőasztalon, bár erre szinte senki sem emlékszik.

Ha Teremtőnkkel való kapcsolatunkra értelmezzük a fentieket, akkor igaz ránk nézve, hogy mélyaltatásban jöttünk a világra. Nem ismerjük őt, aki kezdettől fogva ismert, tervezett, alkotott minket. Amikor pedig álmodunk valamiféle istensejtést, akkor sem személyről, hanem erőről képzelődünk. A mélyaltatás egyik jellemzője, hogy a reflexeket is tompítja, kikapcsolja. Ez ugyan áldás a műtőben, de átok az ember lelkére, mivel teljes tompaság, érzéketlenség jellemzi a lelkileg alvó embert.

Hála a Teremtőnek azért, hogy a legkockázatosabb mozzanatot, az ébresztést ő tartja kézben. Mi semmit sem tehetünk ébredésünk érdekében. Isten az, aki csökkenti az altatógáz szintjét, az ördögi befolyást, bűvöletet. Ő az, aki eleveníti reflexeinket, hogy önállóan lélegezzünk és nyeljünk, vagyis imádkozni és Igével táplálkozni tudjunk. Ő adja nekünk Lelkét, az élő védelmet azokkal a veszélyekkel szemben, amik ismét bekapcsolnák bennünk a szunyókáló funkciót.

„Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok.” (1Thessz 5,5-6)




"Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat..."

(Ef 5,25)

Azt kívánja az Ige férfi és nő viszonyától, hogy több legyen önmagánál, hogy mennyei kapcsolatokat ábrázoljon ki. De túl lehet-e szárnyalni a szerelmet? - kérdezhetnénk. Hiszen a szerelemről amúgy is úgy gondolkozunk, mint ami szép, tiszta, nem elégszik meg kevesebbel, mint a teljesség; amikor szerelmesek vagyunk, kivirágzik a világ körülöttünk. Azért adatott nekünk a szerelem ajándékul, hogy kiteljesedjünk: olyankor az ember úgy érzi, mintha angyal lenne, igyekszik bemutatni a jó tulajdonságait, s a nem tetszőeket minél jobban kiirtani.

Csakhogy - bár ez nem látszik a boldog jelenben - az ember dolgai csupán ideig valók, a szerelem és a vele járó mennyei boldogság is könnyen elmúlik. Házasságkötés után hamar véget érnek a mézeshetek, a szerelmet megostromolják az addig elpalástolt hibák, "elesik" és "meghal". Egyik percben akár fel is áldoznád magad a másikért, ám egy hét, egy év vagy egy behatárolható idő elteltével már semmit nem érzel iránta. Küzdenünk kell azért, hogy a szerelem ne az önzésről, önáltatásról, kivetítésről, nemi vágyról, hormonokról szóljon - könnyen becsapja az ember magát, és a másikat is. Nagy mélységekre és eronkön felüli ellenfélre lelünk önmagunkban. A szerelmes szív szárnyalhat ugyan, ám - igaz az Ige tanúsága - attól még gonosz szív marad.
A szerelem erejét nem az érzelmek nagyságával kell lemérnünk, hanem azzal, hogy mennyire tartós. Igazából pedig csak az isteni szeretet tart örökké. Isten irántunk tanúsított szeretete a szerelemnél is mélyebb. Bár látja minden hibánkat, mindenek ellenére szeret. Nem a szerelmes elvakultságával néz ránk, de a szerelmes feltétlen elfogadásával. Így szereti Krisztus az egyházat.
Isten új, szeretni képes szívet akar formálni bennünk, de ehhez naponta részesedni kell Belole, az igazi szeretet forrásából. Át kell adnunk magunkat Neki, szerelmünkkel együtt. Ez szenvedéssel, énünk halálával jár, de az áldozatból áldás fakad. A szerelem tüzét Isten szeretetének tüzébe kell vinnünk, hogy megtisztítsa azt. Ahhoz, hogy szeretni tudjunk, eloször meg kell tapasztalnunk, mennyire szeret minket Krisztus, aki a kereszten életét adta, hogy életünk legyen.

(Kis Zoltán és Kis Mónika)




Jelentéktelen

Egy ismerősöm kérdezte, hogy melyik gyülekezetbe járok. Amikor megmondtam, önkéntelenül szaladt ki belőle a megjegyzés: Abba a kis, jelentéktelen templomba? Nem volt bántó szándék a szavaiban, csak egyszerű megállapítást tett. Hiszen a mi templomunk mérete valóban jelentéktelennek tűnhet a külső szemlélő számára: kicsi templom, kis létszámú gyülekezettel. De én mégis védelmére keltem, hiszen számomra sokat jelent, mert testvéri közösséget és életre szóló örömhírt rejt. Nekem igenis sokat jelent, hogy ott találkozhattam Jézus Krisztussal, és barátokra, testvérekre leltem a maroknyi hívő közösségben.

Jelentéktelen? A külső személők Jézust is ilyennek láthatták, ahogyan Ézsaiás próféta is bemutatta. Mindazok, akik csak a külseje után ítélték meg, vagy saját elképzeléseik beteljesülését keresték benne, csalódottan fordultak el tőle, mert nem váltotta be reményeiket.

Egyesek a hadvezér királyt várták, aki szembefordul a római elnyomással, mások a legnagyobb tragédiaként és kudarcként szembesültek Jézus golgotai halálával, mert nem láttak mögé az ott lezajló lelki történéseknek. Ők, bizonyára jelentéktelennek ítélték Jézus földi cselekedeteit.

De akik felismerték azt az ajándékot, amit az Atya készített el számukra Jézus Krisztus személyében, azok életük legjelentősebb eseményeként emlékeztek a Jézussal történt találkozásra. Hiszen elengedte adósságukat, és testi-lelki rabszolgaságból szabaddá, boldog, örök élettel megajándékozottá tette őket.


Horváth Mária / Pécel

Jövendölés Jézusról: „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele.” (Ézs 53, 2-3)



Készek legyetek!


"Nem tudom feldolgozni.", vagy "Hogyan birkózzak meg vele?" – hangzik a reménytelenséggel teli, elkeseredett kijelentés és kérdés számtalan, terhek alatt vergődő ember szájából.
Mint „aranyalmát ezüst tányéron” nyújthatjuk át ilyenkor szenvedő embertársunknak az Isten igéje által kínált megoldást. Mindig olyat, ami nem üres okoskodás, hamis próbálkozás, hanem reménységet nyújtó vigasztalás. Ami életet teremt, megoldást nyújt, és Isten dicsőségét szolgálja.
"Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek lévő reménységről, szelídséggel és félelemmel." (1Pt 3,15)




KÖTELESEK VAGYUNK…

A helyi gyülekezetet nem egyetlen ember alkotja, építi, és nem is néhány, hanem minden ott élő hívő ember. Ők, azáltal, hogy szeretik egymást, bemutatják Krisztus mindent megelőző szeretetét, és ezzel is hirdetik az evangéliumot a körülöttük élőknek.

Ha csak egy pillantást vetünk az első gyülekezetekre, nyilvánvalóan látszik, hogy vajmi keveset törődtek a programokkal, de annál többet az egymás iránti szeretettel, ahogy azt Jézus parancsolta nekik. Gondoljuk csak meg, milyen erősek lennének gyülekezeteink, és mennyire hatékony, természetes folyamattá alakulna a tanítványságra való nevelés, ha minden hívő ember aszerint gyakorolná a testvéri szeretetet, ahogyan azt Pál és a többi apostol ránk hagyta:

1. A testvéri szeretetben egymás iránt gyöngédek legyetek (Rm 12,10)
2. A tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek (Rm 12,10)
3. Egymással egyetértésben éljetek, ne kevélykedjetek (Rm 12,16)
4. Fogadjátok el egymást anélkül, hogy ítélkeznétek (Rm14,1)
5. Építse egyik a másikat (1Thessz 5,11)
6. A szabadság ne legyen ürügy a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak (Gal 5,13)
7. Teljes alázatossággal és szelídséggel viseljétek egymást (Ef 4,2)
8. Elszenvedvén egymást, kölcsönösen megbocsátva egymásnak (Kol 3:13)
9. Legyetek egymáshoz vendégszeretők, zúgolódás nélkül (1Pt 4,9)
10. Ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal (1Jn 3,18)


Weberné Zsikai Mária / Budapest

„Ő (Jézus Krisztus) az életét adta értünk: ezért mi is kötelesek vagyunk életünket odaadni testvéreinkért” (1Jn 3,16)


"Megáldalak téged és áldás leszel."
1Mózes 12,2


Tégy, URAM, engem áldássá!
LELKEDET úgy várom...
Tedd TE a szívemet hálássá,
hogy Neked szolgáljon.
Bárhova küldesz, ajkamról
zengjen az új ének,
Tégy, URAM, engem áldássá,
oly sok a bús élet!

URUNK, ÜDVÖZÍTŐNK!
Hisszük, hogy mindazoknak, akik JÉZUS KRISZTUS bűntörlő vére alá menekülnek, szól az áldás ígérete, s valóságos annak megtapasztalása is. Áldásod nélkül értelmetlenné, meddővé válna az életünk. Add, hogy kedvünk legyen az áldáshoz s tégy alkalmassá bennünket befogadására és továbbadására is a Magad dicsőségére!
Ámen.



Meghallgattatott



Édesanyám halála után úgy döntöttünk, hogy – az alacsony ingatlan árak miatt – egy ideig nem adjuk el a házat. Bérlőnk egy olyan férfi lett, akinek alkoholizmusa miatt megromlott a házassága, és a felesége kitette őt. Saját lakása nem lévén, nem maradt más választása, mint a máséban lakni. Addig csak ritkán láttuk őt részegen, rendes embernek ismertük meg, bár Istenről hiába beszéltünk neki.
De beszéltünk Istennek róla! Kértük, hogy gyógyítsa meg, szólítsa meg, hogy rendeződjön a házassága is. Másfél év telt el, amikor bejelentette, hogy azonnal felmond, mert a felesége visszafogadta. Az történt, hogy az asszonyt megműtötték, és csak ő volt mellette az otthoni ápolásnál. Addigra már az italt is elhagyta, számára a másfél éves külön élés jó leckének bizonyult.
Nagyon örültünk az imameghallgatásnak, hiszen fontosabb volt számunka házasságuk rendeződése, mint anyagi helyzetünk. De az Úrnak az utóbbira is volt gondja. Április elsejéig volt szerződésünk a férfivel, és Isten ugyanarra a napra már kirendelte az új lakókat.
Amikor elmondtuk a volt bérlőnknek, hogy imádkoztunk a házasságukért, akkor ez volt a reakciója: „Meghallgattatott”.


„Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek” (Mt 6,33)




Mindennapi vizsga

A május, június sok fiatal számára izgalmas hónap, mivel ez a vizsgák időszaka. Az általános, szak- és középiskolások feleléssel, dolgozatírással javíthatnak jegyeiken, az érettségizők pedig az írásbeli után szóban is megmérettetnek. A felsőfokú intézmények hallgatói pedig tantárgyanként adnak számot ismereteikről. A vizsgára készülők könnyen felismerhetők öltözetükről: sötét öltöny, nyakkendő, illetve szoknya és fehér blúz. Komoly arccal, visszafogottan, némelyek gondterhelten sietnek a megmérettetésre. Viszont az érettségi bizonyítvánnyal, diplomával a kezükben már nem tapasztalható ez a vizsgadrukk: vége a számonkérés időszakának, „elengedhetik” magukat, innentől övék a nagyvilág… Pedig ezután már minden nap vizsganap lesz.
A hívő ember – iskolai vizsgaidőszak nélkül is – hamar szembesül ezzel a ténnyel, hiszen naponta vizsgázik. Vizsgáznak gondolatai, érzései, indulatai, beszéde… Nehéz tantárgyak ezek, de Isten felkészíti gyermekeit: kaptak kiváló tankönyvet, a Bibliát, amihez kirendelte mestertanárát, a Szentlelket, és számtalan gyakorlati terepet: a munkahelyet, a családot, a testvéri közösséget...
A hívő emberek ünnepi öltözetű szívvel kell, hogy éljenek, hiszen számukra minden nap vizsganap. És őket is felismerheti környezetük: többek között Krisztus jó illatáról.

Jézus mondja: „…tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és lelketek nyugalmat talál.” (Mt 11,29)

Segítség felülről



Sok évvel ezelőtt hittanos tábort szerveztünk. Jó táborhelyre bukkantunk, minden településtől távol, a Börzsöny közepén. A vendégháztól 20 méterre patak csörgedezett, a helyszín a kor igényeinek mindenben tökéletesen megfelelt. Volt villany, hűtőszekrény, gáztűzhely (gázpalackkal). A melléképületben tiszta mosdó tette komfortossá a tábort.
Egyik nap elkezdett esni az eső, majd szünet nélkül szakadt. A patakban a víz egyre magasabbra emelkedett, másnap reggelre pedig kilépett medréből, és pár méterre hömpölygött a háztól. Az eső, hála Istennek, nemsokára elállt, de a háztól még a melléképület is megközelíthetetlen volt. Az áramszolgáltatás megszűnt, ezért a hűtőből a gyorsan romló ételeket el kellett fogyasztani. Este a gyerekektől begyűjtött zseblámpákkal világítottunk. Másnapra az élelem fogyófélben volt, az utak járhatatlansága miatt nem tudtunk vásárolni. Mobiltelefon akkor még nem létezett. Az ebédet már csak félig tudtuk megfőzni, mivel a gázpalack kiürült. Tanácstalanok lettünk. Fő feladatunk ebben a helyzetben a nyugalom megőrzése volt, hogy a gyerekek ne érzékeljék a feszültséget. Én viszont egyre jobban kétségbeestem. Hasra feküdtem az egyik emeletes ágy alsó részén, és imádkoztam: „Uram, nagyon kíváncsi vagyok, mit fogsz most csinálni!”
Öt percen belül helikopter zúgását hallottuk, a katasztrófavédelem érkezett segítségünkre. Mindenki örömujjongással szaladt ki a házból. Attól kezdve fejedelmi ellátásban volt részünk, olyanban, ami hittantáborban nem volt szokványos. Másnap már az utak is járhatók voltak, és a lelki testvérek hoztak autóval meleg ruhákat, takarókat.
Mi azt hittük, hogy senki nem tud rólunk, nem is gondol ránk. Nem úgy az Úr, aki jelen volt, látott minket, és segítségül küldte angyalait: életre szóló bizonyságul szeretetéről, mindenhatóságáról minden résztvevőnek.
Isten bíztatása a Szentírásból: „Mikor vízen mész át, veled vagyok, és ha folyókon, azok nem borítanak el. Ha tűzben jársz, nem égsz meg, a láng nem perzsel meg téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened…” (Ézs 43,2-3)

2017. június 16., péntek

A FELSZÍN ALATT

Sétálok a réten, itt-ott egy kis kiemelkedés: vakondtúrás. Csak gyanítom, hogy micsoda járat-szövevény rejtőzik a föld alatt – talán, ha ásóval föltárnám, akkor többet is megtudhatnék erről. De mégsem teszem, mert sajnálom a kis állat lakóhelyét megbolygatni.


Mi minden rejtőzik például a szántóföldben? Az ekevas régi korok cseréptöredékeit, néha még kincseit is kiforgatja. Egy-egy érdekesebb lelet nyomán a régészek értékes megállapításokat tehetnek. Ki gondolta például, hogy Palesztinában, egy 350 x 150 méter méretű domb alatt a föld talán legrégebbi városának maradványaira bukkannak. A domb alatt hét (!) egymásra rakodott rétegben rátaláltak Jerikó romjaira.

Gyerekkoromban, öcsémmel együtt én is szerettem gödröt, alagutat ásni. Találtunk is mindenféle gyökeret, csigát, kavicsot, talán még földi békát is. Amikor aztán kezembe került a Biblia, abban is igazi kincseket találtam, számomra sokkal értékesebbeket, mint amilyeneket a régészek (vagy mi, gyermekként, szórakozásból) valaha találhattak. Pedig akkor még csak a felszínen mozogtam a Bibliában, majd a mélyebb megismerésben segítettek az igehirdetések, mások bizonyságtételei, az evangéliumi könyvek.

És feltámasztották a vágyat az Igében való kutakodásra. Például ilyen ásó-kérdésekkel: Miről szól az adott igeszakasz? Kik a szereplők? Mit tanít Istenről, az Úr Jézusról? Mit mond az emberről, rólam? Mire tanít a történetben szereplők esete? Miért, mi célból, mennyire, kitől?
Azóta is lankadatlan a vágy bennem, hogy ismét, újra és újra átolvashassam, majd lépésről lépésre tárhassam fel az olvasottakat, hogy az ásással kincskeresőként gazdagodhassak!


Előd Erika / Budapest

Pál apostol vágyakozása: Az Atya „… adja meg nektek, hogy képesek legyetek megérteni, hogy mi a szélesség, hosszúság, magasság és mélység, és megismerjétek Krisztus minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy így beteljesedjetek az Isten egész teljességéig.” (Ef 3,14-19)





AJÁNDÉK-UTCÁNK

Amikor bekanyarodom az utcánkba, a keskeny járdát már megint elfoglalja a burjánzó vadsóska. Régen, az iskolából hazafelé, mindig elrágcsáltam párat fanyar leveleiből.

A háború után velünk szemben, az öreg ház emeleti erkélyén egy kövér disznó körvonala sötétlett, nem jutott el ide a „feketevágás” veszélye. Mellette – azóta már – beépítették a telket, gyermekkori paradicsomunkat, ahol a magas gaz között vadon termett a gyümölcs. Közösen bérelték gyerekeiknek az utca szülői – játszóhelyül. Ritkán jártunk be a rozoga kapun, mert izgalmasabb volt egy fadeszkát félrehúzva, bepréselődni a kerítésen. Ide csalogattam a kóbor kutyákat és cicákat, itt voltunk indiánok és Robinsonok, és itt harcoltunk bátyáimmal meg a többi gyerekkel. Az almafa tetején faltam a zöld almát – de Jókai, Mikszáth, Fekete István könyveit is. Nem törődtünk a szegénységgel, a kivágott orrú cipőkkel, az örökölt ruhákkal, a zsíros és lekváros kenyérrel. Szüleim szeretetben éltek, igazi családi légkört teremtettek, és elviselték régi zabolátlan, nevelhetetlen természetemet is. Az is természetes volt, hogy utcánkban a szomszédok és ismerősök hosszasan beszélgettek. Tudtunk egymásról, és ha kellett, segítettük egymást.

Itt élek amióta az eszemet tudom, csak pár évre vettem kényszerű kanyart egy másik utcába. Azért a kanyarért adta el édesanyám csopaki nyaralónkat – később mégis elvágyódtam onnan.

Amikor rábukkantunk az akkor még eladó, mostani lakásra, éppen lázasan feküdtem az ágyban. A tulajdonos tíz nap határidőt adott, hogy kifizessem a teljes vételárat, különben mással kötött volna szerződést. Családom adta fel a hirdetést: a kilencedik napon eladtuk a régi lakást, a tízedik napon kifizettem az újat: a mi utcánkban. Felgyógyulva már nemcsak az alaprajzot, hanem új otthonomat is láthattam. A régi fekvés, a régi kilátás – de minden az új életre és körülményekre szabva. Istenkísértés lett volna? Bizonyossággal állíthatom, hogy nem. Inkább Isten szeretetének csodája! És a napi hála szívemben, hogy itt élhetek békességben.

Gaál Éva / Budapest

„… minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá” (Jakab 1,17)





"Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettot, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint."

(Mt 25,15)

Elolvasandó:
Mt 25,14-30


Jézus a földi élete vége felé mondta tanítványainak ezt a példázatot, melyből egyetlen verset emelünk ki most. Egy emberről szól, aki külföldre utazik, ezért vagyonát átadja szolgáinak. Önmagáról beszél itt Jézus, hiszen készül vissza az Atyjához, és a követőire akarja bízni az Istentől kapott feladatának folytatását. Ő azonban nemcsak akkor keresett, de ma is keres fiatalokat erre a cseppet sem könnyű munkára.
A talentum görög pénzegység és súlymérték volt. Egy kb. 26 kilós ezüst vagy arany korong. Jézus korában az attikai talentumot használták, ami 6 000 drachmának, tehát hatezer napszám értékének felelt meg. Egy hatalmas pénzösszeget bíz szolgáira az Úr. Érdekes, hogy a gazda nem egyenlőképpen, hanem szolgái képessége szerint osztogatja a vagyonát. Egyesek öt, mások két, illetve egy talentumban részesülnek. Ám senki nincs, aki nem kapott volna valamit. Jézus napjainkban is kész mindenkinek osztogatni talentumokat.

E példázat nyomán nevezik több európai nyelvben tálentumnak a tehetséget. A tehetség és a képesség Isten ajándéka. Még a genetikai örökség is végső soron tőle jön. Vedd számba, hogy te milyen talentumot kaptál, miben vagy ügyes, rátermett, átlagon felüli. Tégy félre minden hamis alázatoskodást, hogy "én semmiben nem vagyok jó". Ha nem tudod felismerni, mi a talentumod, kérdezd meg barátaidat, szüleidet, figyelj oda észrevételeikre. Ha pedig rájöttél, kezdj neki a fejlesztésükhöz. Lehet, hogy van érzéked a sütéshez-főzéshez vagy a barkácsoláshoz, jól sportolsz, jó ötleteid vannak, szépen szavalsz, gyönyörűen énekelsz vagy rajzolsz, világosan fogalmazol, könnyen tanulsz nyelveket, játszva számolsz, lebilincselően írsz vagy mesélsz, van türelmed a gyerekekhez vagy az idősekhez, jobban észreveszed a rászorulókat, a magányosokat, stb. Bármilyen képességünket Isten országa ügyének szolgálatába állíthatjuk.
Idejekorán el kell döntened, mi szeretnél lenni, hogy a megfelelő (szak)iskolába, esetleg egyetemre iratkozhass be. Kérd el imádságban Istentől, hogy mi a hivatásod. Kemény munka, kitartó tanulás és szorgalmas gyakorlás kell a tehetség kibontakoztatásához. De ne feledd, hogy a tehetséget adó Úr számon fog kérni egyszer arról, hogy mit tettél az ajándékaival.

(Dr. Lészai Lehel)





"Ha pedig a világosságban járunk, amint Ő maga a világosságban van, közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől."
1János 1,7


A közösség

A közösség: misztérium!
Benne a KRISZTUS titka rejlik.
Kit bűne a keresztig elvitt
és sírva fakadt a FIÚN,
eggyé lehet Vele s azokkal,
kikkel szíve ott összedobban.

ATYÁNK!
Hozd fel reánk Orcád világosságát ezen a héten is, világosíts meg minket, hogy egymással és a Tiéiddel való közösséget keressük és szolgáljuk. Tisztíts meg minden önigazságtól, sértődéstől, félreértéstől, hogy a Te képedet lássuk és reménységet keressünk egymásban és mindazokban, kik velünk egyenlő drága hitet nyertek a JÉZUS KRISZTUSBAN.
Ámen.



Irgalmasság
Írta: Egy boldog édesanya


Fiam ma sikeres érettségi vizsgát tett – szép eredménnyel. Megszégyenültem. Sokszor gondoltam félve a nem-tanulás évei alatt arra, hogy egyszer majd eljön az igazság pillanata. Ma pedig azt éltem át, hogy az az Isten, aki hozzám irgalmas, fiamhoz is irgalmas. Az igazság pillanata pedig 2000 éve már eljött.

Jézus szavai: "... én azért jöttem, hogy (juhaimnak) életük legyen és bővölködjenek." (Jn 10,10)



Küzdelem



Itt a nyár! A nyaralás, pihenés időszaka – a focistáknak, szurkolóknak pedig a küzdelemé. Van, aki nyaral, más pedig küzd? Az igazságtalanságok sorába ez is beletartozik. A ma embere küszködik a küzdelem terén, hiszen hiányos a megküzdési képessége, vagy félreértelmezi azt, illetve menekül előle.

Miért is küzdünk? Hát a megélhetésért! A jó pozícióért! A boldogságért! – vágja rá sok ember. „Küzdelemre hív az élet” – énekeljük mi, keresztyének, „A cél halál, az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga” – állítja Madách Imre.

Igen, a küzdelem az élet velejárója, a megküzdés képessége pedig létkérdés: megküzdeni a kudarcokkal, a sérelmekkel, az akadályokkal, a bűnnel, a mindennapokkal… Azt azonban tudnunk kell, hogy nem a küzdés maga a cél, sőt a küzdésnek nemcsak célja, de oka is kell, hogy legyen, hiszen:

„Azért fáradunk és küzdünk, mert reménységünket az élő Istenbe vetettük, aki minden ember megtartója, kiváltképpen a hívőknek.” (1Tim 4,10)



LEVENDULA

Az érettségi bizonyítvány osztása meghitt légkörben zajlott. Még egy utolsó áhítat, szeretetteljes búcsúzó mondatok az igazgatónőtől, az elnök elismerő szavai, jutalomkönyvek. A diákok felszabadult örömébe enyhe bánat vegyül, mivel utoljára vannak így együtt: osztálytársak, tanárok, szülők. Ez az utolsó alkalom elköszönni azoktól, akik különösen is közel álltak hozzájuk.

Az egyik diáklány kezében ízléses szalaggal összekötött kis levendulacsokor, kártyával, amelyen ez olvasható: „A mosoly nem kerül semmibe annak, aki adja, mégis nagyon sokat jelent annak, aki kapja. Ezt érdemes tartósítani!” – utalva mind a levendulára, mind a mosolyra. A csokrot az áhítatot tartó fiatal tanárnak adta, akitől a diákok éveken át nemcsak kitűnő oktatást, de őszinte odafigyelést, derűs bátorítást is kaptak.

Egy héttel később, saját érettségi találkozómon, évtizedek múltán is azon tűnődnek volt osztálytársaim – többnyire befutott emberek -, volt-e nekünk egyáltalán osztályfőnökünk. Vagyis, miért nem éreztük úgy, hogy ő, vagy bárki a tanári karból törődik velünk.

Eszembe jut egy fiatal lány, aki a következő szavakkal nyilatkozott arról a jó nevű egyházi iskoláról, ahol egyébként kitűnő eredménnyel végzett: „Azt hittem, ott legalább majd szeretik a gyerekeket, de nem azt tapasztaltam”.

A környezetünkben élők, az iskolában, a munkahelyen, az utcán – és persze a családban – mosolyra várnak. Nem a „keep smiling” pózra (bár az is jobb, mint a morcosság!), hanem derűre, szeretetből fakadó, barátságos odafordulásra.

Erre szomjazik a világ, és Isten gyermekeitől, akik az ő szeretetének bőségéből élnek, joggal várja el.

Dr. Mikoliczné Virág / Pécel

Pál apostol intése: „Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek!” (Rm 13,8)


Mi a megváltás célja?


Erre a kérdésre a hívő keresztyének többsége azt válaszolja, hogy ne kárhozzunk el, bűnbocsánatot és örök életet nyerjünk. Ez igaz, de nem ez Isten elsődleges célja a megváltással!
De akkor micsoda?
Isten célja az, hogy az általa teremtett ember végre alkalmas és képes legyen arra, amire eredetileg is teremtette. Mire is teremtette? Az Efézusi levél szerint (1,6) arra, hogy – vele szeretet- és életközösségben – dicsőséges kegyelmét magasztalja. Isten gondolatában a vele való kapcsolat leginkább egy szerelmi házassághoz hasonlítható, ugyanis a Biblia az Isten és ember kapcsolatát a házassággal ábrázolja ki.
Ha hitünk célja csak annyi, hogy az Istentől kapható üdv-javakat megszerezzük, akkor még messze vagyunk Isten céljának a megvalósulásától. Az Úrral való kapcsolatunk még csak “érdekházasság”, én-központú – „magamnak én vagyok a legfontosabb”, „immár ketten szeretünk engem” – vágyaink teljesülése, amivel egyszerűen zárjuk rövidre a kérdéskört.
Ugyanis az embert nem maga Isten (személye, akarata és vágyai) érdekli. Nem úgy, ahogyan ez egy igazi szerelmi kapcsolatban működik: amikor a másik – szerelmem tárgya – fontosabb nekem, mint saját magam. A személye érdekel, csodálom őt, lesem, hogyan járhatnék a kedvében, alárendelem magam neki mindenben; szinte észre sem veszem, hogy eközben elfeledkezem magamról.
Amikor így kerülünk Istennel „szerelmi” életközösségbe, akkor töltjük be a megváltás Isten szerinti célját, és ennek természetes velejárója az üdvösségünk és örök életünk is.
“Szépségedet a király király kívánja; hiszen urad ő, hódolj hát neki!” (Zsolt 45,1


Űrszemét


 Egyre komolyabb veszélyt jelentenek azok a mesterséges tárgyak, amelyek az űrkutatási expedíciók során szabadultak el. Van köztük fényképezőgép, komplett szerszámtáska, legtöbbjük azonban levált alkatrész – és ezek milliószámra keringenek a világűrben. Kit zavarnak? Amíg a napot nem árnyékolják, keringjenek nyugodtan – gondolhatnánk. De tudnunk kell arról a veszélyről, amit ezek a kozmikus hulladékok kontroll nélküli mozgásukkal jelentenek a világűrben működő űreszközökre, űrállomásokra. Az ütközések veszélye miatt úgynevezett kozmikus dugók alakulhatnak ki. A téma még mindig nem érint igazán mélyen minket. Érdekességnek tartjuk, de korántsem aggódunk annyira egy műhold és egy 28000 km/h sebességgel száguldó fél pár kesztyű találkozása miatt, mint amikor az utcánk végén elhajlítják a behajtani tilos táblát. Érthető.
Viszont a szemetes világűr hallatán az űrszemét másfajta megjelenésére is gondolnom kellett. Hemzseg tőlük a mindenség, és igazán veszélyesek – nem az űreszközök számára, hanem ránk nézve. A kimondott szavainkról van szó. Azokról, amiket nagy hangon, heveskedve, bosszúsan motyogva, vagy a bizalmaskodó pletyka csendesen alattomos hangszínén valaha kiejtettünk. Hová lettek? Keringenek. Miből gondolom? A Bibliából tudom: „Mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján” (Mt 12,36). Csak azt lehet összegyűjteni, ami létezik. Nem a fantáziálás a dolgunk – Hogyan lesz ez majd? –, hanem mélységes átélése annak a felelősségnek, amit a beszédünk jelent. Az űrszemét megsemmisítése komoly fejtörést jelent, nincs rá megnyugtató megoldás. Kimondott szavainkat sem lehet megsemmisíteni, érvényesek és elevenek.
„A szó elszáll” – tartja a mondás –, de nem megy messzire. Egyszer visszatalál hozzánk, és visszük magunkkal Isten elé. Jaj nekünk, ha nem kérjük idejében és alázatosan Isten bocsánatát, és nem őrizzük azt a gonosz kis szelepet, a szánkat, ami távol tarthat-eltávolíthat minket Urunktól. Jézus szavai ezek:

„A beszédedből ítélnek majd igaznak, és a beszédedből marasztalnak el téged.” (Mt 12,37)

2017. június 9., péntek

AZ ELÉGEDETT

A háborúban, a forradalom alatt milyen kevéssel is elégedettek és hálásak voltunk. A bibliai Jákobnak elég volt, amikor megtudta, hogy szeretett fia, József még él; Pál apostol a szűkös körülmény ellenére (jóllakással és éhezéssel) is elégedett volt; de Jézus hálás kezében ötezer ember számára is elég volt öt kis kenyér és két hal… Úgy tűnik, az elégedettség nem a rendelkezésre álló javak mennyiségétől függ.

Az elégedettség egészséges ellentéte az elintézetlen feladatok, a polcon, szekrényben, fiókban uralkodó rendetlenség, a rendezetlen kapcsolatok stb. okozta elégedetlenség. Az elégedettség ilyenkor tehát igényességet jelent.

Más esetben az elégedetlenség könnyen irigységet vált ki, és aki irigy, az nem szereti az embertársát.


Előd Erika / Budapest

Pál apostol: „De valóban nagy nyereség az istenfélelem (új ford.: kegyesség) megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világra, ki sem vihetünk semmit.” (1Tim 6,6)



A nyitott sírnál



A második világháborúban, a borzalmas bombázások idején, egyszer keresztülmentem az esseni temetőn. Megpillantottam egy óriási kiásott sírt, ami úgy ásított rám, mint a halál rémületes torka: várva zsákmányaira. Legalább húsz koporsó számára volt benne hely.
„Mit jelentsen ez?” – kérdeztem a temetőőrt. Ő közönyösen felelte: ” Már mindent előkészítettünk a legközelebbi bombázás számára.” Majd továbbment.
Szinte megigézetten álltam. Borzongató volt ez az üres sírgödör, ahogyan várta a legközelebbi támadás áldozatait. Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha a halál kinyújtotta volna felém undorító, mohó kezét, hogy megragadjon engem is.
De azután megváltozott a pillanat, szemeim előtt egy másik nyitott sírt jelent meg. Ez a sír azonban már nem várakozott senkire. Neki már megvolt az áldozata: „Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt (Jézus)!” – szólt az angyal a bibliai feltámadás-történetben. Igazán nem lehet azon csodálkozni, hogy a tanítványok még azon a reggelen egymás után ehhez a sírhoz rohantak.
Igen, rohantak! Lélekben nekem is újra meg újra oda kellett futnom, mert számomra is igen sokat jelent az az üres sír.


„Halál, hol a te diadalmad? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja pedig a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála Istennek, aki a diadalmat adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (1Kor 15,55-57)



Bizonytalan, mégis biztos

Lassan, lassan megszokjuk, hogy olyan világban élünk, ahol soha, semmi nem biztos...

– Ma senkinek nincs anyagi biztonsága, hiszen a karriert befutó, vezető pozíciót betöltő, kitűnő fiatal szakembertől a nyugdíjas portásig bárki, egyik óráról a másikra munkanélkülivé válhat...

– A betegségek sem kérnek engedélyt. Hazánkban különösen is arat a "néma gyilkos", a stresszes világunkban népbetegséggé vált magas vérnyomás és következményei, valamint a rosszindulatú daganatok...

– Párkapcsolati válságok tizedelik a házasságokat és kisgyermekes családokat. Nincs hét, hogy ne hallhatnánk közvetlen környezetünkben is válásról, családok széthullásáról, élő szülők mellett gyermekek árvaságra jutásáról ...

– Amikor azt gondoljuk, tönkretett országunkban talán már lehet némi reménységünk, akkor egy-egy természeti katasztrófa hirtelen elveheti javainkat...

Óriási ajándék és örömhír, hogy a Jézus Krisztushoz tartozók minden valós bizonytalanság ellenére biztonságban élhetnek. Urunk megígérte, hogy az övéi mindig és minden körülmények között "legelőre találnak" (Jn 10,9). A garanciát erre Jézus Krisztus és mennyei Atyánk adja, akinek a kezéből senki és semmi ki nem ragadhat minket (Jn 10,28-29).

Ez persze nem azt jelenti, hogy Isten népe a világ fölé emelt, kivételes helyzetben van, hiszen őket is elérik a világ bajai...

– Krisztus követője is munkanélkülivé válhat, amikor is megtapasztalhatja, kiváló munkája és keresete nélkül is el tudja őt tartani az Úr.

– A hívő emberek is betegek lesznek, és megtapasztalják, milyen a beteg bárány sorsa pásztora karjaiban. Miközben megtanulhatja vigasztalni a rászorulókat azzal a vigasztalással, amivel Ura őt vigasztalja (2Kor 1,4).

– A párkapcsolati konfliktusok megoldása sem a megkeményedés, és a gyermekek életének szétzilálása, hanem a megújulás. Hiszen az Úr megújít az egymás iránti szeretetben is.

– Bár egy-egy természeti katasztrófa valóban elpusztíthat mindent, de a Krisztusban meglévő biztonságot nem!

Miért is jó mindezt tudatosítanunk? Azért, hogy "ne csüggedjünk háborúnkban" (R.É. 370/3. vers)


Dr. Erdélyi Judit / Budapest

Jézus Krisztus: „Ezen a világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot.” (Jn 16,33)


TE HOGYAN BANKOLSZ?

Ha odalépsz egy bankautomatához, és behelyezed a kártyát, választásod szerint vagy pénz teszel be, vagy veszel ki. Jelentős a különbség a két művelet között, hiszen a betéttel növeled tartalékaidat, a kivéttel csökkented felhalmozott értékeidet.

Kapcsolataink is hasonlóan működnek. Ha egy másik emberhez szeretettel viszonyulok, akkor életéhez vagy kapcsolatunkhoz értékeket kapcsolok. De ha kihasználom őt, akkor elveszek belőle és a kapcsolatunkból, értéket vonok el, és tartalékaink csökkennek, sőt hamarosan mínuszba is kerülhetnek. Ha elveszek valakitől, akkor mindig erőszakot teszek a szeretet törvényén, így kritizálással, pletykával, megvetéssel, keserű gondolatokkal és indulattal megrövidítem a másikat.

A banki műveletek közül választhatom az egyenleg lekérdezését is – hasonló módon az emberi kapcsolatokban is. Ilyenkor megállapíthatom, hogy egészen jól állok, de az is lehet, hogy kevesebbem van, mint gondoltam. Minden kapcsolatnak van egyenlege, pozitív vagy negatív. Isten azt akarja, hogy mindig legyen tartalékom.

A keresztény lét az emberi kapcsolatokról (is) szól. Isten tervezte ezt így a formálásunkra és növekedésünkre, ami azután megmutatkozhat a Krisztus test, az Egyház növekedésében is. Az egyik legerősebb evangelizáló segédeszköz az, ha egymást szeretjük. Persze, pont a szeretet szót csépeltük és használtuk el leginkább, így már nem is tudjuk igazán, miről is beszélünk, ha ezt kimondjuk, vagy rá hivatkozunk.

"… az Isten szeretete kitöltetett szívünkbe…" (Rm 5,5). Az egymás iránti szeretetünk kizárólag azért mutathatja meg, hogy mi Jézus tanítványai vagyunk, mert be vagyunk oltva Krisztus életébe és szeretetébe. Isten nem azért szeret engem, mert szerethető vagyok, hanem azért, mert nem tehet mást, ilyen a természete. Mivel Isten irántam való szeretete minden határon túl megy, nem tehetek mást, nekem is így kell szeretnem a testvéremet Krisztusban.


Weberné Zsikai Mária /Budapest

Apostoli tanács: „… a testvéri szeretetben egymás iránt gyöngédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.” (Rm 12,10)


Titokfül

Régről előkerült emlékkönyvem egyik titokfülében a következő mondat áll: „Légy szelíd, és tiéd lesz a világ!” Tizenévesen mosolyogtam a tanács naivságán, mert nem kértem én az egész világot – mit is kezdenék vele? –, ugyanakkor képtelenségnek tűnt a szelídséget az uralommal és a hatalommal egy lap-csücskön említeni.
Hívő emberként aztán találkoztam ezzel a gondolattal a Boldogmondások sorában (Mt 5,5): „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet”. A többivel sikerült megbirkóznom. A lelki szegények, sírók, irgalmasok boldogság-ígérete sokkal érthetőbbnek, logikusabbnak tűnt. De hogyan örökölhetnék a szelídek a földet?
Az egyik gyülekezeti bibliaórán aztán elhangzott a következő meghatározás: szelíd az az ember, aki mentes a szélsőséges hangulatoktól, nem robban fel, ha nincs igaza és nincsenek éppen sikerei, de örömmámorban sem vesz úszóleckéket, jobb időkben is a földön jár. Számomra felkapcsolták a villanyt: erről van szó! Az igazam dühös követelése, a feldúltság éppúgy nem Jézus útja, mint az eufória, a rövidlátó és alaptalan lelkesedés.
Jézus útját úgy kell elkészíteni, ahogy Keresztelő János javasolta: a völgyeket feltölteni, a halmokat elhordani. A csüggedésből felállni, a rajongásból földet érni. Ez a szelídség.
De nem sótlan az az ember, aki mindig ennyire egyforma és kiszámítható? Ha mindezt Jézussal éli meg, ha rábízza az ítéletet és igazságosztást, ha az öröme Jézus lénye és nem csupán ajándékai, akkor „sósabb”, kreatívabb, szellemesebb és felszabadultabb, mint azok, akiket saját hangulati frontjaik dobálnak össze-vissza.
Így leszünk Jézus társtulajdonosai a világ fölött.
Jézus tanácsa: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.” (Mt 11,29)



Tökéletes időzítés


Isten az Ószövetségben olvasható legtöbb ígéretét Jézus Krisztus személyére nézve adta, és ezért a kijelentések, események nagy része Jézus küldetésével összefüggésben nyert értelmet. Ám, hogy ez mennyire így van, annak egyik mozzanatára a közelmúltban csodálkoztam rá.
Több szentírási kommentár egybehangzóan megerősíti, hogy a mózesi törvények írásba foglalásától (kb. Kr. e. 1300-tól) egészen Krisztus nyilvános működéséig a leprás betegségből egyetlen zsidó származású ember sem gyógyult meg.
Pedig Mózes könyve több fejezeten keresztül részletesen taglalja a betegség ismertetőjegyeit, valamint az azokból való tisztulás megállapításának módját. A betegség felbukkanását és az abból való tisztulást a papok feladata volt megállapítani. A papi szolgálatot végzők generációról generációra, évszázadokon keresztül úgy adták tovább a leprás betegségre vonatkozó előírásokat, hogy a gyógyulás megállapítására vonatkozó tudnivalókat a gyakorlatban soha nem alkalmazhatták. Ezt abból tudhatjuk, hogy a megbetegedésekről csakúgy, mint a gyógyult esetekről is feljegyzést kellett volna készítenie a papi szolgálatban állóknak. A betegekről találhatóak is ilyen dokumentumok, de gyógyult eseteket ezek az írásos emlékek nem említenek.
Ennek ismeretében el lehet képzelni, hogy milyen drámai hatást váltott ki az, amikor a Jézus által meggyógyított emberek megjelentek a templomban, hogy a papok állapítsák meg a gyógyulás tényét (Lk 5,12-16; 17,11-19).
Isten időzítette így az eseményeket. Közel másfél évezreddel Jézus születése előtt már rögzítette a törvényben, hogy a leprás betegséget a papoknak kell megállapítani, nyomon követni annak alakulását, és csak ők mondhatják ki a gyógyulást is. Azonban a törvényadást követően egyetlen gyógyulás sem történt, ezért a farizeusok és törvénytudók a Messiás eljövetele egyértelmű jeleként határozták meg azt az időt, amikor a leprás betegségből valaki meggyógyul. Mindez pedig azért történt így, hogy Isten jelek és csodák által is megerősítse Jézus Krisztus személyének és küldetésének rendkívüli voltát.
Méltó Isten, hogy áldjuk őt a megmentésünkre irányuló tervéért, aminek minden részletét ilyen tökéletesen kidolgozta és teljesítette be!

„Mert benne [Krisztusban] teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.” (Kol 1,16-17)



"Tudtotokra adom, ...senki sem mondhatja: - Jézus Úr -, csakis a Szentlélek által".
(1Kor 12,3)

Ha akarod, sem hihetsz. Ha megfeszülsz, sem mondhatod Úrnak Jézust - a Szentlélek nélkül.
Képes vagy kenyeret tenni a szádba, de azt, hogy étvágyad legyen, amikor nincs, hiába aka-rod: jóllakottan nem tudod meghozni az étvágyadat. Ágyba bújhatsz, de ha éppen álmatlanságban szenvedsz, hiába erőlteted az alvást. Dicsérheted Istent, de igazi, mély csodálatot iránta nem fakaszthatsz magadban, bárhogy is akarod.
Nem azt a legkönnyebb hinni, amit legkönnyebben lehet, azaz amit Isten nélkül is képesek vagyunk elhinni, annyira valószínűnek látszik. Az nem is igazi, bibliai értelemben vett hit. Hinni csak azt kell, amit lehetetlen. Hinni csak azt lehet, aminek elhívéséhez teljességgel Rá vagyok utalva. Istent Istennel hiszem. Istennel dicsérem az Ő igéjét is (Zsolt 56,5), ígéreteiért is csak általa lehet hálát adni.

"Minden lehetséges annak, aki hisz" (Mk 9,23) - mondja Jézus a megszállott fiú apjának, aki felismerte, hogy Jézus segítsége nélkül még azt sem tudja elhinni, hogy segíthet rajta Jézus. Ezért kiált éppen Őhozzá hitért, ugyanahhoz, aki tőle ezt az embertől ki nem telő hitet megkövetelte: "Hiszek (az eredetiben "Hinni akarok!"), Uram, segíts a hitetlenségemen!"
Jézus nélkül az Atya nem tud és nem is akar nekünk megbocsátni: nem békülne meg velünk Nélküle. Hiszen csak Jézus Krisztus, aki maga Isten, volt képes az önzetlen Szeretet ilyen mértékű áldozatára. Isten nem válthat meg Isten váltsága nélkül. Ezért isteni ajándék a megváltás. Jézus nélkül elfogadni sem lettünk volna képesek ezt a váltságot, merthogy nem akármilyen hit szükséges hozzá. De Jézus Lelke által és Jézusért váltságát megragadni képes hitet ajándékoz nekünk. Ezért isteni ajándék a hit is (Ef 2,8).
Senki sem mondhatja Jézust Úrnak enélkül. Csak a Szentlélek által akarhatom, amit Isten akar. A megváltást az Atya isteni módon tervezte el, a Fiú isteni módon vitte véghez, a Szentlélek pedig isteni módon alkalmazza ránk, az általa ajándékozott és gerjesztett isteni hit által.
Ha nem tudsz hinni, ha nem tudod akarni, amit Isten akar, ha nem tudod még Úrnak mondani Jézust, azaz a te személy szerinti Uradnak, noha tudod, enélkül nem lehet Isten elé járulni: akkor is vigasztalódj (a Szentlelket Jézus Vigasztalónak mondja), mert még mindig kiálthatsz Istenhez ezért a hitért. Ne félj, nem haragszik meg érte, sőt erre a kiáltásra vár, hogy végre isteni hitet ajándékozhasson neked.

(Horváth Levente)



Van tanulság?
Írta: Dr. Mikolicz Gyula


Ma, amikor jogosan temetjük Európa keresztyén mivoltát, a kontinens közepén mégis a zsidó-keresztyén erény vezérelte események hetét tudhatjuk magunk mögött.

A gigantikus dunai árhullám igazi újdonság volt. Nem csak méreteivel, de az azt kísérő társadalmi összefogással is. Az írott, hangos és képi médium folyamatosan tudósított a gátak mellett segítők fáradhatatlanságáról. De személyes tapasztalatok is megerősítik azt.

Vak emberekről beszélnek, akik a töltendő zsákot tartották vagy segítettek azok továbbításában, székely emberekről, akik a szentendrei gáton szorgoskodtak, a magukkal hozott holmi a hálózsák volt, amit alkonyatkor egy talpalattnyi száraz helyen leterítettek, majd pirkadatkor folytatták a megfeszített munkát. Diákok, munkahelyről érkezettek vagy szabadságot kivettek, fiúk és lányok, középkorúak, idősek álltak a vártán. Fáradt tűzoltó esdekelt, hogy csak a megszabott három lapát homokot tegyék a zsákba, mert már ez lesz ma a több ezredik, amit kézbe vesz; az éjszaka sötétjében pedig (fáklyával a kézben) katonák egyensúlyoztak a töltésélen.

Idős asszonyok versengve kínálták a szorgoskodóknak az illatos, otthon sült pogácsát, gőzölgő kávét, szendvicset. Vállalkozók, önkormányzati konyhák települtek a partra, hogy ingyen kínálják a finom pékárut, sültet, ásványvizet. Senki nem zsörtölődött, nem követelt, nem kényeskedett, és nem várt díjazást, elismerést, nem kereste a maga hasznát...

Hálásan köszönjük Istennek az ár nyomorúsága alóli megmenekülést, és hogy mindezt a felsőbbség, a hivatásos és önkéntes segítők önzetlen lelkesedésével érte el.


Jézus mondja: „Parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek." (Jn 15,17)






"Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok: és lesztek nékem tanuim..."
Csel. 1,8


PÜNKÖSD... Fényedben élek,
teremtő égi LÉLEK,
erőd gerjeszti lelkem.
Felfogni szent csodádat
nem tudhatom, de áldlak
megújult életemmel.

Dicsőítsd ŐT ma bennem,
KI nem vetett el engem,
illesse hála, hála,
KI - érte mit se várván -
megváltott vére árán
ISTENNEK, AZ ATYÁNAK!

SZENTSÉGES ÚRISTEN!
Nagy hálával köszönjük, hogy kitöltötted szerelmedet a mi szívünkbe a JÉZUS KRISZTUS által, és a SZENTLÉLEK csodálatos ajándékában részesülhettünk. Kérünk, tedd testünket a LÉLEK templomává! Tégy képessé bennünket arra, hogy jó gyümölcsöket teremjünk Általa egyházunk és egész világod örömére, mindenben a TE dicsőségedet keresve és szolgálva.
Ámen.




Voltaire 

II. Frigyes porosz király gyakran hívott nagy társaságot potsdami kastélyába. A vendégseregben egyik legkedvesebb meghívottja hosszú ideig a gyakran gúnyolódó francia Voltaire (eredeti nevén François-Marie Arouet) volt.
A vendégek a király asztalánál ültek, amikor Voltaire ismét istenkáromló és gúnyolódó beszédbe kezdett: „Egy tallérért eladom a helyemet a mennyben! Ki akarja megvenni?” Egy pillanatra csend támadt. Akkor felállt egy királyi tisztviselő, nem híres ember, de jó keresztyén, akinek helyén volt a szíve. Meghajol a király és Voltaire előtt, majd hangosan megszólalt: „Monsieur Voltaire, ön, a porosz államban van. Nekünk van egy törvényünk, ami szerint mindenkinek, aki el akar adni valamit, igazolnia kell annak tulajdonjogát. Igazolja tehát, hogy önnek van helye a mennyben, akkor én minden árat megadok érte, amit kíván.” Ekkor elakadt a szava a gúnyolódónak.

„Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették” (Jel 20,15).

Voltaire, a Bibliával, Isten szentséges Igéjével szemben rendszeresen viseltetett féktelen gyűlölettel. Kijelentette például, hogy a Biblia: „Száz év múlva egy elfelejtett és ismeretlen könyv lesz. Akkor már csak, mint régiséget lehet megtalálni a lomtárakban és régiség gyűjteményekben, mint a korábbi generációk ostobaságának bizonyítékát.”
S mi történt száz évvel később? Voltaire genfi házát és nyomdáját a város Bibliatársulata vette meg, és Bibliákat nyomtattak ott. Ma pedig ugyanebben a házban keresztyén könyvkereskedés működik, ahol Bibliát árusítanak.
A hatalmas Isten őrködik az ő Igéje felett!

(forrás: Friedhelm König: Másként, mint gondolnánk, Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió)

„A csúfolódókat ő (Isten) megcsúfolja” (Péld 3,34).


2017. június 2., péntek

A VIHAR URA

A Pünkösd előtti hét iszonyatos vihara napokig tépázta kertünk fáit, és ezt tette a szomszédéval – sőt, a szomszéd város, ország fáival is, miközben tonnaszámra tolta, űzte az esőtől terhes fellegeket a térség fölé; én pedig azon gondolkodtam, hogy ehhez képest milyen kicsiny az ember – egész technikai civilizációjával együtt! Nagy zajjal feltol a felhők fölé egy repülő tárgyat, s ehhez elhasznál több köbméternyi üzemanyagot (értékes, földbe zárt napenergiát); mégis, milyen szánalomra méltó erőlködés ez ahhoz a fenséges erőhöz képest, ami egy ilyen viharban tárul elénk!

A szélvihart sem felébreszteni, sem lecsillapítani nem áll hatalmunkban, legfeljebb gyenge utánzatát állítjuk elő nagy erőlködéssel, és kis hatókörrel. A legtöbb, amit tehetünk vele, hogy figyeljük kialakulását, és időben próbálunk elbújni előle.

De van, aki parancsol a szeleknek és viharnak is. Jónás próféta könyvében (1,4) olvassuk, hogy „Az Úr(Isten) nagy szelet bocsátott a tengerre. Nagy vihar támadt a tengeren...”

S ahogyan képes vihart támasztani, úgy elmulasztani is. Jézus Krisztus, amikor lecsendesítette a vihart a Genezáreti tavon, akkor a hajóban utazó útitársai döbbenten kiáltottak fel (Mt 8,27): „Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?”

Ki ez? – Ő, aki kezdetben teremtette a mennyet és a földet!

Dr. Viczián Miklós / Budapest

Isten „...ez utolsó időkben Fia által szólt hozzánk, akit mindennek az örökösévé tett, aki által a világot is teremtette, aki dicsőségének szavával fenntartja a mindenséget...” (Zsid 1,1-3)




Diadalmenet

Amikor a Római Birodalomban a császár, az imperátor vagy a hadvezér egy sikeres hadjáratról vagy egy csatából győztesként hazatért, pompás diadalmenetet készítettek a számára. A győzelem babérjaival megkoszorúzva állt a diadalkocsin, amit gyönyörű paripák húztak. Mögötte meneteltek a győztes tisztek és katonák, akik a zsákmányolt kincseket és a legyőzött ellenségtől rabolt javakat hozták magukkal. Őket követték a legyőzött fejedelmek, hadvezérek és katonák, valamint a legyőzött népek férfiai, asszonyai és gyermekei.
A diadalmenet előtt azonban a papok azokat az isteneket és bálványokat hordozták, amiket tiszteltek a Római Birodalomban, és nagy tömjénezőket lóbáltak. Ezzel mutatták ki isteneiknek a nekik járó hálát az ellenség felett aratott győzelemért. A diadalmenet minden részén és oszlopán szétáradt az elégett fűszereknek ez a bódító illata, ami a papok füstölőjéből szállt fel. A győztesen hazatérő rómaiak számára ez az illat életet, jólétet és diadalt jelentett. Őket tisztelettel és ujjongással vették körül, ők gazdag zsákmánnyal tértek haza. Számukra ez az „élet illata volt életre”, és dicsőséges élet várt rájuk. Azonban a legyőzöttek, leigázottak és foglyok számára – akiket egy ilyen diadalmenetben magukkal hoztak – ez az illat borzalmas rabszolgaságot, embertelen jogfosztottságot, kegyetlen kivégzést, azaz erőszakos halált jelentett. Számukra ez a „halál illata volt a halálra”. A papok áldozati füstölőjében mindig csak egyetlen illat volt: ez némelyek számára pompás életet, másoknak kegyetlen halált jelentett.
Amikor a népek apostola, Pál, leírta az alábbi mondatokat a korinthusi gyülekezetnek, mindenki tudta, mit akar ezzel üzenni: Csak egyetlen dicsőséges Király és Győztes van, aki a véres kereszten, a dicsőséges feltámadásban és a diadalmas mennybemenetelben örökre legyőzött minden ellenséget, mint amilyen a bűn, a halál és az ördög, és a Kolossé 2,15 szerint, mint legyőzötteket nyilvánosan kipellengérezte és diadalmenetben meghurcolta. Ezekkel a szavakkal mutatta be Pál apostol a hívővé vált korinthusiaknak – és most számunkra is – Jézus Krisztus hatalmas megváltói művét.”

(forrás: Joachim Langhammer: Példázatok, igaz történetek c. könyv, Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió)

„Hálát adok Istennek, aki mindig diadalmenetben hordoz minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. Mert mi a Krisztus illattétele vagyunk az Isten számára mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között; ezeknek halál illata halálra, amazoknak pedig élet illata életre. És ki alkalmas erre?” (2Kor 2,14-16)



ESZES ISMERET

Merre találjuk a Kölcsey utcát? – kérdeztük a falu központjában lassító autónkból az ott sétáló fiatalasszonytól. Nem ismerek ilyen utcát, de szerintem nincs is – volt a határozott válasz. Én sem tudom merre található, de bizonyos, hogy van ilyen. Higgyék el nekem, hiszen már ötven éve itt lakom – jött a használhatatlan segítség az utca túloldalán ácsorgó idősebb úrtól.

Számtalan olyan ember él közöttünk, akinek nincs ismerete Istenről, és meggyőződéssel vallja, hogy nincs is.

Számosan állítják, hogy lennie kell (olvasták? hallották? sejtik?), de bővebb ismeretük nincs róla. Például ők azok, aki talán már ötven éve ülnek a templompadban, de szívüket még sohasem járta át Jézus szeretetének melege.

A két csoportból hívogatja ki az Úr azokat, akikkel megismerteti magát, és ezután már készségesen segíthetik majd a rászorultakat a hozzá találásban.

Dr. Mikolicz Gyula / Pécel

„Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten.” (Zsolt 14,1) „A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme; és a Szentnek ismerete az eszesség.” (Péld 9,10)


Ima Lélekért
Mennyei Királyunk, szegények között a legszegényebb,
aki a tanítványaid szeme láttára fölemeltettél a mennybe,
visszatértél az atyai házhoz, mialatt az ég felhője
körülfogta a halál mélységeit megjárt testedet;
visszatértél, hogy elhalványuljon a látás,
és felragyogjon a Téged szeretők szívében a hit;
magukra maradt tanítványaid szeme láttára körülfogta testedet a bizonyságok fellege:
ugyanaz a felhő, amelyet Izrael Szentje vont maga köré, amikor meglátogatta népét,
elfedezve önnön ragyogását, amit emberi szem el nem hordozhat;
ugyanaz a felhő, amely a szolgaság házából kiragadott népet vezette fényes nappal
a pusztaságban a Jordánon túlra, elfedve a látható utat, és föltakarva a láthatatlant;
ugyanaz a felhő, amely a Szentek Szentjében elrejtette jelenléted látható jeleit, Láthatatlan Teremtőnk,
meghagyva téged ott is a hit homályában a színről színre látás első napjáig;
ugyanaz a felhő, amellyel visszatérsz a láthatatlanból a láthatóba, amikor minden szem
meglát Téged, mi is, akik egy akarattal átszegeztünk a sötétség péntekén:
Amikor azt kérjük tőled, Mindenható, teremts újjá bennünket,
kiöntvén ránk Szentlelkedet, bizony nem tudjuk, mit kérünk:
Mert éles fény a Lélek, amely elhatol a szív legmélyéig, a velők és vesék megoszlásáig,
és semmi nincs, ami előtte rejtve maradhatna;
Mert emésztő kettős tűz a Lélek, amely megpróbálja még az aranyat is,
hogy megtisztulván a Mennyei Vőlegénynek legyen ékessége;
Mert vihart hozó szélzúgás a Lélek: elterül, aki azt hiszi, erősen áll, holott ki állhatna meg őelőtte,
aki még a Fiútól sem vonta meg a szenvedések színig töltött poharát;
Nem tudjuk, mit kérünk, de Téged kérünk, Üdvözítőnk:
Szenteltessék meg a Te neved bennünk,
hogy szentek lehessünk
a Szent Lélek által, parancsod szerint.
(Visky András)


Isten angyalai

Egy elhagyatott aluljáró vezetett át az út túloldalára, ezt kellett használnom az átjutáshoz. Nyugtalanság lett úrrá rajtam, ezért az Úrhoz fohászkodtam: Segíts! Őrizz meg a bajtól!
Ahogy elindultam az aluljáró irányába, a válasz megérkezett: Isten „két angyalt” küldött rendőr egyenruhában. Felderültem, és elmondtam nekik, hogy így még nem örültem rendőrnek, mint most. Megköszöntem jelenlétüket, de legfőképpen mennyei Atyámnak a beteljesített ígéretét (veled vagyok, hogy megőrizzelek téged, akárhova mész – 1Móz 28,15), amit akkor eszembe juttatott.
A Biblia az angyalokról: “Nemde szolgáló lelkek azok valamennyien, akiket szolgálatra küldtek el azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget?” (Zsid 1,14)


Istent imádni


Az imádat azt jelenti, hogy személyiségünket alávetjük a Szentháromság Istennek:

  • lelkiismeretünket megragadja szentsége,
  • gondolatainkat és értelmünket táplálja igazsága,
  • képzeletünk megtisztul szépségétől,
  • szívünket megnyitja szeretete,
  • akaratunkat alávetjük céljainak.

Ezek együtt az istenfélő csodálat legdicsőségesebb kifejeződését jelentik mindannak, amire az ember képes lehet. (William Temple idézet)

„Egy bűnös életű asszony meghallotta, hogy Jézus a farizeus házánál van vendégségben, és egy alabástrom edényben drága kenetet hozott, megállt Jézus mögött, a lábánál, és sírva, könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és a hajával törölte meg, majd csókolgatta, és megkente drága kenettel.” (Lk 7,37-48)



JÉZUS HIRDETŐTÁBLÁJA


Ha a városban sétálunk, vagy begördülünk egy parkolóba, és felfedezzük a keresztyének jeleként használt halas matricát valamelyik autó hátuljára ragasztva, akkor öröm tölt el bennünket, és ujjongunk: „Jé! Milyen jó, egy másik keresztyén!”. Ha csak ennyit jelentene az összetartozásunk, ez kevés lenne, hiszen ezzel nem tudnánk meggyőzni a világot arról, hogy ismerjük Jézust, ugyanis „Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Jn 13,35).

Az egymás iránti szeretet a mi igazi jelünk. Miért a szeretet? Mert ez a legmeglepőbb cselekedet ebben a bűnnel megterhelt világban. Az önmaga megelégedését kereső, irigy társadalomban, ahol mindenki a saját maga istene, egy önzetlen cselekedet olyan, mint a fellobbanó gyufa fénye a fenyegető sötétségben. Annyira más, és annyira jóleső látvány, hogy azt mindenki észreveszi. Hasonlóan, a szeretet megnyilvánulása is – bár lehet olyan halk, mint a suttogás, mégis – félreérthetetlenül Isten nevét kiáltja. A keresztyének egymás iránti szeretete Jézus hirdetőtáblája a világ számára, és nekünk ezt kell „cipelnünk” bármerre megyünk: „Gyerekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal” (1Jn 3,18).

Ha mi, keresztyének alkalmazkodunk mindahhoz, ami körülvesz bennünket, akkor egymás között hajlamosak vagyunk a szeretetlenségre és az ezzel járó ellenségeskedésre. A jézusi szeretet azonban meglepő dolgokra képes. Váratlan esemény a világnak, de nekünk megszokott kell, hogy legyen.

Weberné Zsikai Mária / Budapest

János apostol: „Aki nem szeret, nem Ismerte meg Istent, mert Isten szeretet.” (1Jn 4,8)




"Kőfalaidra, Jeruzsálem, őrizőket állattam,egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; Ti, akik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok!"
Ézsaiás 62,6

Tágítsd a kört!

Kis sugarú körben mozogsz, szivem!
Magad körül forogsz: szeretteid
s egy-két barát szorong csak udvarán
ütött-kopott imáidnak, holott
egész világ megváltásért eseng...
Tágítsd a kört! Tekintsd a végtelent!

URUNK, ISTENÜNK!

Bocsásd meg nekünk magunk körül forgó, gyarló, erőtlen imádságainkat! Településünk, hazánk, egész világunk egyetemben kegyelemre, megváltásra szorul, könyörülj rajta, rajtunk mindnyájunkon! Köszönjük, hogy a SZENTLÉLEK esedezik értünk akkor is, mikor mi hallgatunk vagy elhallgatunk. Gerjeszd fel bennünk a másokért való felelősséget, hogy szüntelen közbenjáró imádsággal állhassunk Eléd gyülekezetünkért, egyházunkért, népünkért s a határokon túl élőkért is a JÉZUS KRISZTUS nevében.

Ámen.





Miért?
Írta: Benedek Csilla
Közép-Európa számos országában az árvízi jelentéseket figyelik az emberek, és ámuldoznak a gátakat megpróbáló, helyenként tragédiát jelentő vízszintemelkedéseken. Jelen sorok írásakor még nem lehet tudni, hogy hazánkban, a Duna melletti területen élők közül ki az, aki károsultja lesz az embert próbáló árvízi napoknak.

Sokakban merül fel ilyenkor a kérdés, hogy miért ér bennünket ennyi katasztrófa (hófúvás, tiszai-dunai árvíz, földmozgások, jégesők, belvizek, aszályok...). Mivel elfogadható magyarázatot nem kapnak, ezért a reakciójuk elégedetlenkedés, zúgolódás, istenkáromlás, legjobb esetben is fásult beletörődés.

Isten pedig – aki megengedi a nyomorúságot – hallgat és vár. Várja, hogy a kérdéssel őt keressék meg, és ő adhasson kielégítő választ, hiszen egyedül hatalmas Isten ő, aki teremtette, fenntartja, igazgatja a Földet. Ő adott életet mindennek. A tragédiák megmutatják az ember kiszolgáltatottságát, vágyat gerjeszthetnek az isteni gondviselés iránt, amit Jézusnak a földi gondoskodás melletti, az öröklét biztonságát is garantáló kegyelme elégíthet ki.

A nehezek, a tragédiák az isteni kegyelem előkészítői az őt keresőknek, a kegyelem hírnökei pedig a Krisztusban hívő emberek, akik ma is azért imádkoznak, hogy legyen Isten kegyelmes gondviselőnk a nehéz napokban, s indítson lelki megújulást a magyar nép között!

Mint ahogyan ezt már az Ószövetségben is hirdette a próféta:

„Bizony, így szól az Úr Izrael házához: Engem keressetek, és éltek!" (Ám 5,4)



Pedagógusnapra



Máig azokra az elöljáróimra gondolok szívesen – lett-légyenek bár tanítók, tanárok, gyülekezeti csoportvezetők vagy lelkipásztorok, illetve munkahelyi főnökeim –, akiknek elvárásai voltak, akik feladatokkal bíztak meg. Jórészt törlődtek viszont emlékemből azok, akik követelmények és egyértelmű iránymutatás nélkül foglalták el a magasabb rangot.
Szívesen emlékszem például a serdülőköri vezetőmre – lehettem 11-12 éves –, aki egy nyári táborozáson (most gyermek csendeshétnek mondanánk) reggeli áhítat megtartásával bízott meg. Amikor látta, hogy izgalommal készülődve csak küszködök a kijelölt bibliai szakasszal, leült mellém, és mintha csak beszélgetne velem, elmondta az áhítat bő vázlatát. Egy életre megajándékozott az igehirdetés örömével.
Gimnáziumi osztályfőnököm az osztálykirándulások és egyéb rendezvények szervezését bízta rendszeresen rám. Az ő tekintélye, tanácsa észrevétlenül állt az én munkám mögött. Egy életre megajándékozott a szervezés örömével.
Első munkahelyi főnököm a szakma nemzetközi folyóiratait rendszeresen körözte a beosztott mérnökei között. Aláírásunkkal kellett igazolni, hogy átnéztük, elolvastuk őket. Elvárta, hogy publikáljunk folyóiratokban, előadásokat tartsunk. Egy életre megajándékozott az igényes szakmai munka örömével.
Mind ezek mögött és fölött ott látom legfőbb pedagógusom meg nem szűnő, személyre szabott tervét, aki emberek által, általunk hajtja végre az egész világra kiterjedő sereggyűjtését. Köszönöm mindazoknak, akik elhozták nekem ezeket az előre elkészített jócselekedeteket!

Pál apostol szavaival: „Az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Ef 2,10)