2017. október 6., péntek

Egy vödör gomba
Írta: Mikolicz Gyuláné


Egy vödör gomba
A napfényes, őszi délelőttön szelídgesztenyét szerettünk volna szedni az erdőben, ahol máskor már bőséges termést találtunk. Most nem jókor mentünk. Azonban mégsem kellett üres kézzel hazatérni, mert gesztenye helyett gombákat fedeztünk fel. Egyik különlegesebb volt, mint a másik: barna, sárga, rózsaszínű kalappal, némelyik tányérnagyságú. A vödör csakhamar megtelt. Boldogan vittük szerzeményünket a piaci gombavizsgálóhoz. A szakértő sorban szedegette ki a gombákat, fajtánként külön papírra gyűjtve. Társával, megtanácskozták, melyik milyen fajta, volt közöttük egészen ritkaságszámba menő is. Gratuláltak a gyönyörű vargányákhoz, galamb- és rókagombákhoz, farkastinóruhoz. Már a vödör közepén tartott, amikor hirtelen megállt a vizsgálat, s az eddigieket is visszaborította. „Ez bizony bukta" – hangzott az ítélet. Egy szerény külsejű, vézna, három centis fehér példányról kiderült, hogy gyilkos galóca. Hiába a sok értékes, ízletes példány, az egész menthetetlen lett. „Legjobb, ha még a vödröt is kidobják, mert a spórája is mérgező!"– tanácsolták.
Jakab apostol tanítása szerint „ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egészre nézve vétkessé lesz" (1,10). Milyen balga dolog is volna abban reménykedni, hogy az ítéletkor saját teljesítményünk alapján megállhatunk Isten előtt, hogy, értékeink, jó tulajdonságaink, jó cselekedeteink majd ellensúlyozzák aprócska bűneinket. Mai nyelven szólva: esélyünk sem lenne. De csodálhatjuk azt a tökéletes megoldást, amit az Atya Jézusban készített a benne hívőknek, aki


„egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket" (Zsid 10,14).

"Hallgassatok rám, Jákób háza és Izrael házának minden maradéka, akiket magamra raktam anyám méhétől fogva, és hordoztalak születésetek óta; vénségetekig én vagyok az, és megőszüléstekig én visellek; én teremtettem és én hordozom, én viselem és megszabadítom."
Ésaiás 46,3-4

Csordultig

Mennek, egyre mennek,
éveim letelnek,
végük bár nem ismerem.
Csendes vizek mellett
Szelíden terelget
Hazafelé ISTENEM.

Hajszálaim hullnak,
csontjaim avulnak,
erőm lassan odavan,
de lelkem vidáman
fürdik a csodákban,
csordultig a poharam.

MI ATYÁNK!
Gyermekségünktől fogva a Te gondod voltunk, anyánk méhétől fogva TE voltál ISTENÜNK. Hálával köszönjük, hogy a mi szeretetünkkel össze nem mérhető, csodálatos szeretetedben élhetünk, ami JÉZUS KRISZTUS által lett a miénk. Áldott légy érte, hogy minden idegszálunkkal Beléd kapaszkodhatunk vénségünk idején is. Áldunk hordozó és elhordozó kegyelmedért, bűneink bocsánatáért, az örök élet reménységéért.
Ámen.

Isten népének orvosa voltam



Alig jöttem még ki az egyetemről, és szigorúan hatalom alá vetett fiatal orvos voltam – számtalan felettessel –, amikor édesapám kezdte hozzám küldeni a kedves hívő testvéreket, ha orvosra volt szükségük. Jött is hozzám mindenki Délvidéktől Kárpátaljáig, Erdélytől a Felvidékig… Apám egy mondattal igazított el Pál apostol Galatákhoz írt leveléből (6,10).
Lassan, lassan elfogadtam, hogy valóban ez Istentől kapott feladataim egyike, annál is inkább, mert idővel lehetőségem nyílt arra, hogy bárhonnan, a Kárpát-medence területéről érkező beteget fogadni tudjak. Nem egyszer fordult elő, hogy az asszisztens kérdésére: Honnan és miért pont ide jött? – titokzatosan válaszolt a beteg: Én, kérem, Lizás vagyok!
Maga, Liza néni is hozzám fordult idős korában. Első alkalommal „szívileg” rendesen elhanyagolt állapotban érkezett. Kérdeztem: Liza néni! Miért nem jöttél hamarabb?
Mert tudom, hogy nagyon szigorú vagy! – válaszolta.

„Annakokáért míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképpen pedig a mi hitünknek cselédeivel.” (Gal 6,10)


Királyi papság


Az elmúlt évek egyik – már csaknem téli – reggelén a hegyi ösvényen baktattam rendelőm felé, és mellém szegődött, megszólított egy szakadt, lepusztult alak: torzonborz, borostás, lógó orrú férfi, egyszál csíkos, kincstári pizsamában.
- Tudja, hogy csak száz forint hiányzik a doboz cigimhez?
- Én soha, senkinek, semmit sem adok koporsószegre!
- Bocsásson meg, nem tudtam, hogy papnő! - felelte emberünk.
- Nem vagyok én papnő, csak egy gondolkodó ember – válaszolom, miközben utolérünk egy néhány lépéssel előttünk haladó férfit. A közeli alkohol-mentő lakója nyomban átkapcsol az új jelöltre, és szó szerint lenyomja ugyanazt a szöveget a doboz cigijéről. Mivel a válasz ismét nemleges, panaszkodni kezd:
- Ma már tíz embert kérdeztem meg, és senki nem adott nekem pénzt cigire.
- Nem is tudtam – veszem fel a beszéd fonalát –, hogy ilyen rendes országban élünk, ahol akadt tíz olyan ember, aki nem akarja megölni magát.

Az épület bejáratához érkezve hirtelen vége szakad a kis epizódnak, emberünk elfordul újabb áldozat után kutatva.
A lépcsőn felfelé haladva tovább visszhangzanak bennem a szerencsétlen szavai. Igaza van! – gondolom – Papnő vagyok Isten igéje szerint... (1Pt 2,9)
Ám milyen hitvány papnő! Ilyen esetekben nyílván nem helyes pénzt adni, szeretetet pedig nincs miből. Az egész nem volt több számomra, mint pengeváltás, ám az ige kardja helyett csupán jól köszörült szavakkal. Még igazi szánalom sem képes ébredni bennem e nyomorult iránt. Az Úr Jézus ránézett a gazdag ifjúra, és „megkedvelte” őt; ránézett egy-egy betegre, vagy az elárvult sokaságra, és „megszánta” őket.

Uram, bocsásd meg nekem, hogy ilyen irgalmatlan szívű vagyok! Jó lenne a te szemeddel látni az embereket, akikről ugyan tudom, hogy vakon és nyomorultul rohannak vesztükbe – de nekem ez nem igazán fáj! Bárcsak tudnám én is „megszánni” őket, tudnék irgalmas szívvel viszonyulni hozzájuk!
Dávid király vallomása a Szent Istenről:

„Az irgalmashoz irgalmas vagy…” (Zsolt 18,26)


KOLONTÁR HALOTT!

Iszaptárolón

átszakadt a gát,

iszap hömpölyög

úton, völgyön át.

Virágzó falut

most iszap borít –

halljuk szomorún

rádión a hírt.

Néptelen utcán

idős nő botol,

mögötte halkan

a halál lohol.

Üres otthonok

némán intenek,

hol vagytok szülők,

drága gyermekek?

Mind elfutottak

négy égtáj felé,

egy szál ruhában

fagyos tél elé.

Mindent elborít

vörös sírlepel,

rajta az írás:

Ember, mit teszel?!

Gyászdalt zeng a szél

Kolontár felett,

Kolontár halott,

immár vége lett!


Pecznyík Pál / Celldömölk



Bibliai tanács a keresztyén emberek számára: „… sírjatok a sírókkal.” (Rm 12,15)






Megoldás másként
Írta: Dr. Mikoliczné Virág


Félve érdeklődtem egyik kedves ismerősömtől, miként alakult helyzete a munkahelyén. Legutóbb ugyanis panaszkodott, hogy ellenséges légkör veszi őt körül. Legnagyobb meglepetésemre most arról számolt be, hogy minden egészen megváltozott. A közmunka program keretében számos új munkatárs érkezett, és megszűnt az a belterjesség, ami bennfentesekre és kirekesztettekre osztotta a kollégákat. Az előzmények ismeretében ámulva hallgattam őt, és nemcsak annak örültem, hogy a könnyek helyett mosolyt látok, hanem, hogy Isten látni engedett valamit abból, mennyire gazdag az ő tárháza, milyen kimeríthetetlenek lehetőségei...

Csüggedéseink oka gyakran az, hogy nem látjuk kibomlani azt a megoldást, amit mi annak vélünk. Énekeljük, hogy "Utad van számtalan sok, Uram, és eszközöd...", közben pedig ragaszkodunk ahhoz, hogy Isten a mi elképzelésünk szerint oldja meg a problémákat. Pedig ő, legtöbbször nem onnan közelít, ahonnan mi, és nemcsak azt akarja munkálni, amit mi fontosnak tartunk. Érdemes elengedni saját sémáinkat, és helyette inkább arra várni, miként akarja az Úr előrevinni tervét, amiben – kegyelméből – nekünk is részünk lehet.

Dr. Mikoliczné Virág / Pécel

„Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útjaitok az én útjaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak útjaim a ti útjaitoknál és gondolataim gondolataitoknál!” (Ézs 55,8)






NE FÉLJ!

Ne félj! – ezeket a szavakat többször is olvashatjuk a Bibliában. Bizonyos helyzetekben ezt jogosan értelmezhetjük így: Ne félj Jézustól! A Sátán is biztat ezzel: Ne félj Jézustól! Ne tarts tőle, ne vedd komolyan! Csak egyike ő a jelentős személyiségeknek.

De ha látja rajtad az Isten iránt ébredő érdeklődésedet, akkor taktikát vált, s már így bíztat: Jézustól félj! Megnyomorít, kizsákmányol, maradi leszel…

Jézus határozott felszólítása nem céltalan: ha hiszel neki, mostantól új életed lesz, ember halász leszel – ne félj!

(A debreceni BSz csendes nap – okt. 01. – záró szolgálata /Vincze András/ alapján)

És mondta Jézus Simonnak: Ne félj, mert mostantól fogva embereket fogsz halászni! (Lk 5,10)






Teher alatt nő a pálma!

Bizonyára ismerősen hangzik a latin eredetű idézet: Palma sub pondere crescit! A mondás valószínűleg abból a felismerésből fakad, hogy a pálmafa levelei a törzs csúcsáról hajlanak le, így minél nagyobbak és nehezebbek, a növény annál erősebb és vastagabb törzset növeszt a súly hordozásához. Ahogyan az egyre nehezedő leveleket húzza saját súlyuk, úgy engednek teret a többi levél számára is a növekedéshez. Ezért minél nagyobb a pálmafa terhe, annál dúsabb a koronája is.

A fenti mondás ezért arra utal, hogy az ember teste, lelke, személyisége akkor fejlődhet egészséges módon, ha azt megfelelő időben és kellő mértékben nehézségek és próbák érik. Ha pedig valakit még a széltől is óvnak, és az élet próbásabb eseményeit cukormázba vonják számára, akkor ez kárára lesz, mert nem erősödik kitartása és problémamegoldó képessége.

Minap egy áruház könyvespolcán kamaszlányoknak készített könyvön akadt meg tekintetem. A kiadvány a menstruáció várható nehézségeire segít felkészíteni a tiniket. A tájékoztatás mellett, a hónap mindegyik napjához volt valami "jó tanácsa" is: melyik napon milyen érzésekre és történésekre figyeljen fürkészően a kötet ifjú olvasója. Végül pedig még jegyzetelésre is kaptak lehetőséget: 1-31-ig ott sorakoztak a hónap napjai, és mellettük ez a kérdés árválkodott: Mit éreztél ma? – majd következett a kipontozott rész a válaszhoz.

Amikor a felkészítés bölcs szándékával megveszi ezt a könyvet serdülő csemetéjének valamelyik szülő, akkor ez a kiadvány arra is késztetni fogja olvasóját, hogy folyamatosan fürkéssze érzéseit. Így, a még fejletlen személyiségű fiatal "tudományos forrásból" kap ösztönzést arra, hogy állandóan "hőmérőzze" érzelmeit, figyelje teste és lelke rezdüléseit. Ezzel kezdetét veszi, és szüntelenül erősödik az önmaga körüli forgolódás.

A könyvecske nem a próbák megoldására és elviselésére készít fel, hanem arra, hogy olvasója ott is nehézséget szimatoljon, ahol szinte nincs is mit észrevennie.

Egy másik könyv, a Biblia, viszont ilyet sohasem tesz, mert nem bíztat arra, hogy igyekezzünk kicselezni és megúszni a próbákat. Mint ahogy arra sem olvasunk benne felszólítást, hogy ízlelgessük, boncolgassuk, vagy naplóban örökítsük meg a nehézségek idején felbukkanó érzéseinket.

A Szentírás arra buzdít, hogy a próbákban legyünk kitartóak, és a nehézségek elhordozásához Istentől kérjük az erőt. Urunk, az övéinek sem ígér cukormázzal bevont életet, rózsaszín felhőcskéket és szellőtől is védett oázisokat, de azt igen, hogy sohasem hagy magunkra. Nála megnyugvást találunk, bátorítást és erőt meríthetünk minden időben.


Horváth Mária / Pécel

Jézus tanácsa a próbákhoz: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek."
(Mt 11,28)



Üssenek tovább

A 19. században a Kaukázusban egy néptörzs Samül fejedelem vezetésével felszabadult a török szolgaság alól. A felszabadulás után a fejedelem hozzá akarta segíteni népét a gazdasági jóléthez. Elsőként szigorú törvényt hozott népe játékszenvedélye ellen. Akit rajtakaptak azon, hogy szerencse- vagy kockajátékot űz, azt nyilvánosan meg kellett korbácsolni. Egyszer azután megtörtént, hogy a fejedelem saját édesanyját érték tetten tiltott játék közben. Vajon a fiú kiszolgáltatja édesanyját a nyilvános megkorbácsolás büntetésének? Lehetetlen! A fejedelem azonban személyre való tekintet nélkül hozta a törvényt, a törvény a maga jogát követelte, az egész nép tekintete rajta függött. Mit tegyen a fejedelem? Samül három napra bezárkózott. Nyugodtan el akart gondolkodni azon, hogy édesanyja fiaként hogyan lehet és maradhat igazságos fejedelem a népével szemben.
Ezután megtörtént a hihetetlen. Samül fejedelem kiadta a parancsot édesanyja nyilvános megkorbácsolására. Amikor édesanyját nagy tömegtől körülvéve nyilvánosan odakötözték a cölöphöz, a fejedelem felkiáltott: „Kezdjétek!” Mielőtt azonban még a hóhérsegédek végigszánthattak volna az édesanyja hátán, a fejedelem az édesanyja elé vetette magát, és saját hátán fogta fel az ütéseket. A legények visszahőköltek. Samül fejedelem azonban fennhangon parancsolta, hogy üssenek tovább. Így vette magára az egész büntetést, amit az édesanyja érdemelt meg. A törvénynek így teljesen eleget tettek, édesanyja azonban sértetlenül távozott.
Igaz történet ez az anya iránti fiúi szeretetről. Ez az eset bibliai módon teszi számunkra nyilvánvalóvá, hogy mit jelent az isteni kegyelem. Nem a büntetés elhagyását, hanem a büntetés végrehajtását az ártatlan helyettesen. Mindannyian kiérdemeltük Isten büntetését a bűneinkért. De Isten Fia, aki tökéletesen bűntelen volt, magára vette a büntetést a mi bűneinkért, ahogyan azt az Ézsaiás 53,5-ben olvassuk: „Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen!” A büntetés az egyetlen bűnnélkülit sújtotta, amikor ő meghalt értünk a golgotai kereszten. Ezért, és csak ezért vagyunk szabadok. Az emberi kegyelem ezt mondja: Szemet hunyunk felette, felejtsük el; noha megérdemelted, de most a kegyelmet a törvény elé helyezzük. Ez a büntetés elengedése, amikor sérül a jog. Az isteni kegyelem, a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme azonban egészen más. A Szent és Igaz a legrettenetesebb halált szenvedte el értünk, istentelenekért és nem igazakért a kereszten. Ő a Közvetítő, aki szenvedése és halála által megbékéltette a bűnösöket Istennel. önmagán hajtatta végre a büntetést a mi bűneinkért, a büntetést az ártatlanon hajtották végre, aki sohasem vétkezett.
(Joachim Langhammer: Példázatok, igaz történetek c. könyv, Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió)

„Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, aki gazdag lévén szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9).

Vonások

Egyetlen perc alatt szétosztottuk magunk közt az újszülött vonásait. Földi életének második órájában még nem volt sem képessége, sem késztetése arra, hogy alkalomhoz és társasághoz illően rendezze arckifejezését. Ő egyszerűen csak aludt, és közben hasonlított. Azóta – gesztusait és fintorait látva – felhagytunk a rokon-azonosítással, és boldogan vesszük tudomásul: ember született ismét, előre eltervezett egyéniség. Nem a rokonok összerakó játéka, hanem Isten teremtő fantáziájának lenyomata ő.
Újjászületett keresztyénként mi is hordozunk vonásokat: annak a lelki vezetőnek, családnak a sajátosságait, akiket használva Isten örök élettel ajándékozott meg. Természetes jelenség ez, de a vonások sosem lehetnek fontosabbak magánál az életnél. Ha a gyermek nem fejlődik, nem növekszik, ostobaság lenne azzal foglalkozni, kire hasonlít. Az életmentés ennél sokkal fontosabb: rá kell vezetni az életben maradás feltételére, a táplálkozásra, hogy növekedjen.
A lelki növekedés alapja az Igével való táplálkozás, annak beépítése gondolkodásunkba és életgyakorlatunkba. Erre kell összpontosítanunk, és erre kell buzdítanunk mindenkit. Mivel beleszülettünk Isten családjába – ha beleszülettünk! -, arra fogunk hasonlítani, aki minket újjászült,
aki családjának a feje: Jézus Krisztusra. Hasonlóságunk pedig nem utánzás, hanem engedelmesség által bontakozik ki, ez nagy különbség! Mások utánzása nevetségessé, görcsössé tesz, amíg a Krisztusnak való engedelmesség nemessé érleli az ember jellemét.


„A bölcsesség derűssé teszi az ember arcát, és kemény arcvonásai megenyhülnek." (Préd 8,1)
A hit az engedelmesség gyökere. Az igazi hit arra törekszik, hogy mások szívében továbbgerjedjen. (C. H. Spurgeon)


A kereső hit a nehézségeken áttekint Jézusra, a győzelmes hit Jézuson át a nehézségekre.


„A ti mennyei Atyátok nem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül.” (Mt 18,14)
Nagy bátorítás mindenkinek ez a számontartás, gondoskodás. Atyánk számára nincs olyan élet, amely értéktelen lenne, még ha eltékozolt is. Nincs olyan, amely felesleges lenne, még ha elkóborolt, tőle a lehető legtávolabbi lenne is. Nincs olyan, amelyről lemondott volna, még ha reménytelenül üres lenne is. Istenünk megtalálni, megtartani, éltetni, betölteni, üdvözíteni akar minket. Mindent kész értünk vállalni. Ezért indult el lélekszakadva a századikért is – utánam… (Eszlényi Ákos)


Az anya szeretete áll a legközelebb Isten szeretetéhez.


Az emberek úgy nézik a dolgokat, ahogy vannak, és azt kérdezik: miért? Én úgy nézem a dolgokat, ahogy lenniük kellene, és azt kérdezem: miért ne?
Robert F. Kennedy


Az önmérséklet megedzi az embert.
Seneca
„Bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud.” (1Jn 3,20)
Életünk nagy hibája, hogy túlságosan felértékeljük vagy épp túlságosan leértékeljük magunkat. Ezektől szenvedünk, és keressük a helyes utat, melyet egyedül Isten szava mutathat meg nekünk. Mi a helyes út? Ha tudom, hogy Isten teremtménye vagyok, és tudom, hogy ha alázattal állok meg Isten előtt, akkor ő fel fog menteni az ítélet alól Fia, Jézus Krisztus által. Amit ne felejtsünk: ő mindent tud! A szívünkbe is belelát, őt nem lehet becsapni. De azt se felejtsük, hogy ő a mi szívünknél is nagyobb!
(Tamásy Tamásné)


Csak az egész keresztények boldog emberek. (Zeller)


GYENGE VAGYOK

Gyenge vagyok,
önerőből nem boldogulok az életemmel.
De megtapasztalhatom Isten erejét,
s azért nem kell már lázonganom.
Elfogadhatom gyengeségemet.
Sebezhető vagyok,
nem tudom magam fájdalom nélkül túltenni azon,
ha elutasítás vagy igazságtalanság ér.
De megtapasztalhatom Isten gyógyító jelenlétet,
sebeim elveszítik nehézségi erejüket.
Újra szóba tudok állni az emberekkel.
Hibáztatom magam,
hogy mindig csődöt mondok,
holott mindenben úgy szeretnek élni, ahogy Isten akarja.
De Ő érezteti velem, hogy mindvégig kitart,
ezért nem kell kétségbe esnem.
Türelmes lehetek magammal.
Tele vagyok kétségekkel,
mindig újra visszaesem a bizalmatlanságba,
de Isten Szentlelke áthidalja az én korlátaimat,
és megtehetem a bizalom lépéseit ott,
ahol azt egyáltalán nem vártam.
Letehetem Istennél a bizalmatlanságomat.
Gyakran azt kívánom,
hogy más legyek, mint vagyok.
De így, ahogy vagyok, tapasztalom meg:
szükségem van az Úrra.
Gyarlóságaim jelentik azt az edényt,
amelyben nekem adja Magát.
Ezért köszönöm Neki,
hogy olyan vagyok,
amilyen vagyok.
Sabine Nageli


Hálát adok neked, Istenem, minden kegyelmedért, amelyet adtál nekem, különösen a szenvedésekért, melyeket megtisztításomra küldtél. Földi zarándokutam végén remélem, hogy örülni fogok neked az égben; de nem az a szándékom, hogy érdemeket gyűjtsek, hanem irántad való szeretetből akarok tenni mindent, hogy neked kedved teljék bennem, hogy neked örömet szerezzek, és lelkeket mentsek, akik örökre szeretnek majd téged! Hogy az egész életem a szeretet ténye legyen, irgalmas szeretetednek ajánlom föl magamat.
Engedd, hogy a szeretet áldozata legyek, emésszen föl ez a szeretet egészen, míg örök egyesülésben bele nem olvadok a te szeretetedbe, ó, végtelen Irgalmasság!

Kis Szent Teréz


„Jézus mondja: »Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.«” (Mt 11,28)
Vannak határaink, mindannyiunk életében vannak megoldhatatlan dolgok, elhordozhatatlan terhek, megválaszolhatatlan kérdések. A nyugodt, békés, kiegyensúlyozott élet titka nem az, hogy úgy fogadjuk el ezeket, mint a sors, a körülmények hatalmát. Ez lehangoló, ezzel megfosztjuk magunkat valami nagyon fontostól. Jézus hívó szava átvitt értelemben felemeli a tekintetünket: nézzünk fel! Van, aki nagyobb, mint mi, és nagyobb, mint a gondok. Van nála megoldás arra az esetre, amikor belefáradunk az egész életbe. Abba, amelyikben nincs igazi kapaszkodónk. Nem egy személytelen erő mozgatja a világot s benne az embert, hanem egy közeli és mélységesen szerető, teremtő erő, az isteni szeretet. Adjuk át magunkat neki! (Kőháti Dóra)

„»Krisztusban lakik az istenség egész teljessége testileg, és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak.«” (Kol 2,9–10) Néha elveszítem bizalmamat, és aggódom a világért, nemzetemért, egyházamért, gyülekezetemért. De ez csak addig tart, amíg eszembe nem jut, hogy te felette állsz az emberi, világi hatalomnak. Bármennyire tévúton járunk is, bármennyire a nyereség- és hatalomvágy vezet is bennünket, te helyreteszed a hibáinkat. – Értesd meg velünk, Urunk, hogy nem elég itt a földön kincseket gyűjteni, világi karriert építeni! Láttasd meg velünk, Urunk, hogy tebenned rejlik az igazi teljesség és megelégedettség! Ámen. (Gerlai Pál)


Mi magunk is arra vagyunk hivatva, hogy odaadjuk életünket testvéreinkért, így valósítva meg teljesen igazságban létünk értelmét és rendeltetését. (II. János Pál)


Nincs egyetlen pillanat sem az életedben, amikor ne lenne meg mindened, ami a boldogsághoz szükséges. Gondolkodj el ezen egy pillanatra! Boldogtalanságodnak az az oka, hogy arra figyelsz, amid nincs, ahelyett, hogy arra összpontosítanál, amid éppen most van. (Anthony de Mello)



Szolgálok hát, mint a köszörűkő, mely az acélnak jó élt ád, noha ő maga metszeni tompa. (Horatius)


Valaki megkérdezte Assisi Ferencet, hogy miként képes olyan sokat elvégezni. Ezt válaszolta: – Az Úr letekintett a mennyből és így szólt: “Hol találhatom a leggyengébb, legkisebb embert a földön?” Aztán meglátott engem és ezt mondta: “Megtaláltam. Általa munkálkodom, és nem bízza el magát.”