2017. december 15., péntek

„Ahelyett, hogy ezt mondanák nekik: Nem vagytok népem! – ezt mondják: Az élő Isten fiai vagytok!” (Hós 2,1b) Hóseás prófétának „Nem népem”-nek kellett neveznie a második gyermekét. Már volt ekkor egy lánya. Az ő neve „Nincs irgalom” volt. Isten kérésére tette mindezt, prófétai cselekedetként; az ő élete jellé vált Isten népe számára. Néha mégis arra gondolok, micsoda sorsa lehetett annak a szegény fiúnak… Vajon meg tudott-e küzdeni – késői Jákóbként – valamiféle áldásért? Mi ezzel a névvel élünk: „Enyém vagy”, mégis milyen könnyen válunk átokká! (Koczor Tamás)

„A királyi tisztviselő újra kérte Jézust: »Uram, jöjj, mielőtt meghal a gyermekem.« Jézus erre így válaszolt: »Menj el, a te fiad él.« Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult.” (Jn 4,49–50)
A csalódottságtól megfáradt ember nehezen tud már hinni bármilyen szónak: „Nincs már vigaszom, nincs reményem, mert a sürgető bajokban a segítség nem jött azonnal. Pedig én most várom! Jézust is sürgetni akarom, segítsen, most! Legyen megmentőm azonnal, mert nagy a baj.” És ő útnak indít engem, nem mindig ad közvetlen bizonyságot, csak biztat: „Menj!” A felszabadító küldésnek nem lehet más a gyümölcse, csak az, hogy valóban elindulok. Hiszek, annak ellenére, hogy a biztatásnak nem nem látom előre az eredményét. (Benkóczy Péter)


A napfény a növénynek feladatot, erőt ad. Lehetőségeket nyújt s kitölti azt. Életre hív, célokat tűz ki, hozzá segít. Mindezzel szemben semmit sem kíván, csak ezt: élj velem. – Jézusnak is ez ez egy az összes követelése: ÉLJ VELEM! (Ravasz László)


A szeretet megalapozásához az áldozattal kell hozzákezdeni. (Saint-Exupéry)


A szeretet türelmes. És amint egyszer megértjük, hogy türelmesnek lenni annyi, mint imádságban lenni, akkor mindent megértettünk. Meg kell tanulnunk várni.


ADVENTI GONDOLATOK


Jöjj el, népek várakozása, Úr Jézus, örvendeztess meg jelenléteddel!
Nagy szükségünk van tanácsra, segítségre, oltalomra.
Ha saját erőnkből akarunk választani jó és rossz között,
Könnyen tévedésbe esünk,
S észrevétlenül a csalárdság áldozatai leszünk.
Ha jók szeretnénk lenni, hiányzik belőlünk az erő és a bizalom.
Amikor ellen akarunk állni a gonosznak,
Gyakran gyengének bizonyulunk és alulmaradunk.
Jöjj, Uram, világosítsd meg vakságunkat!
Jöjj segítségére a gyarló, gyönge embernek!
Jöjj el, isteni dicsőség fénye!
Jöjj el, isteni erő és bölcsesség!
Tedd fényessé éjszakánkat, oltalmazz a veszélyben,
Tedd látóvá vakságunkat, erősítsd bátorságunkat,
Vezess kezeddel fogva minket, hogy hűségesen,
Szent akaratod szerint járjunk földi zarándokutunkon,
Míg végül fölveszel az örök hazába,
Amelyet te alapítottál és magad építettél föl!


Amikor ablakunkat kinyitjuk a menny felé, a menny ablaka is kinyílik számunkra. Isten a nyílt szívűséget bőkezűséggel viszonozza.
Spurgeon


Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.
Pilinszky János


Az életnek, az üdvnek szent ragálya: a hit személyes bizonyságtételek által terjed, úgy, hogy egyik lélek megragadja, megvilágosítja, felgyújtja a másikat egyszerűen azzal, hogy bizonyságot tesz előtte. (Ravasz László)


Az öröm akkor kezdődik, amikor abbahagyod saját boldogságod keresését azért, hogy megkísérelj másokat boldoggá tenni.
Michel Quoist


Az örömnek nem az a lényege, hogy birtokolunk valamit, hanem az, hogy megbecsüljük azt, amink van. Az egész világ és minden jó dolog a tiéd lehet, de ha nem becsülöd meg, semmi örömöd nem származik belőle.


„Igazságodról beszél a szám és szabadító tetteidről mindennap, bár nem tudom felsorolni őket.” (Zsolt 71,15)
A zsoltáros – idős ember lévén – hosszú évekre tekint vissza, és megállapítja, hogy felsorolhatatlan az a sok helyzet, amikor Isten szabadító tettét élte át. Ma gyakran készítünk listákat – tenni és vásárolni való dolgokról, megoldandó feladatokról, meghívandó vendégekről –, de vajon számba vesszük-e mindazt, amiért hálásak lehetnénk Urunknak? Ne menjünk messzire: csak erre a mögöttünk lévő tizennyolc adventi napra gondoljunk vissza! Mennyit tudunk felsorolni abból a felsorolhatatlanul sok áldásból, amelyet kaptunk? (Hulej Enikő)


„Isten, aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32)
Oly sokszor zsörtölődünk sorsunk alakulása felett. Ha nem vagyunk megelégedve azzal, amink van, amilyenek a körülményeink, gondoljunk bele abba, hogy Isten már odaadta nekünk a legnagyobbat és a legtöbbet, amit adhatott. Egyedül Jézusban lehet mienk a teljesség és a lélek megelégedettsége, békéje. Hiszen Krisztussal Isten királyi trónusára emelkedhetünk, ahogy ő ígéri: „Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán.” (Jel 3,21) (László Virgil)


Isten kész megújítani bennünket annyiszor, ahányszor a mi lelkünk vágyik a megújulás után.


Ne ítéld meg a testvéredet, amíg nem jártál legalább 2 mérföldet a mokaszinjában. (Indián mondás)


Szükségünk van megtalálni Istent, de Őt nem találhatjuk meg a zajban és nyugtalanságban. Isten a csend barátja. Nézzétek a természetet, ahogy a fák, a virágok, a fű csendben növekszik; nézzétek a csillagokat, a Holdat és a Napot, ahogy csendben haladnak… Szükségünk van a csendre.
"Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát."

(Mt 2,11)

Elolvasandó:
Mt 2,1-12

Vajon kerestelek volna, ha Te meg nem keresel? Vajon rátaláltam volna-e házadra, ha Te nem vezetsz Magadhoz, Erőtlen Gyermek? Jól tudtad, miért éppen azoknak a bölcseknek, azoknak a pásztoroknak kellett Téged elsőkként meglátniuk: szükségem van az ő példájukra, hódoló leborulásukra, mert különben a születésed híre felett háborgó Jeruzsálemhez társulnék; együtt szakértősködnék a főpapokkal és írástudókkal, és együtt alakoskodnék Heródessel, buzgóságot színlelve, miközben szívemet a gyanakvás és düh feszíti.

Ó, hit, melynek elég a Hozzád vezető csillag, még ha utóbb ki is derül, hogy csupán két bolygó együttes fénye erősítette egymást! Ó, engedelmes bizalom, melynek elég a Szó, még ha méltatlan, a Heródes házánál lecövekelt írástudók kezei közül csendül fel a tekercsekről az útmutatás! Ó, önmagáról megfeledkező hódolat, melynek az a ház a Ház, amelyben Te vagy, feküdj bár mint rongyokba pólyált kisded, avagy mint gyolcsba göngyölt holt!
A Te ajándékaid ezek, egykor pólyák között fekvő, immár a felhőkkel eltakart Jézus! Együtt ajándékozod nekünk a hitet a feléd vezető úton levő akadályokkal, az engedelmességet a zavaró körülményekkel, miképpen a hódolat is ott bizonyul Tőled valónak, ahol rongyok, szenvedés és felhők takarják dicsőségedet.
Hadd magasztaljalak a Házért, ahol a Tieid közösségében Téged kereshetlek; ahol megtörténhet a csoda, mely talán annál is mélységesebb, hogy felismerték a Mindenség Urát egy kisdedben: felismerhetlek Tested tagjaiban, megváltottaid közösségében.
Hadd hozzam hát Neked, amim van! Hadd oldódjam ki a kapni vágyás kötelékeiből jelenlétedben, Te, önmagadban mindeneket ajándékozó, hogy csak Nálad, a Te szolgálatodban legyen értéke annak, ami jóvoltodból kerül birtokomba!
Testet öltött Ige, ki önmagadat adtad, hogy közösségünk legyen általad az Atyával! Lakozz bennem, és tégy késszé a szeretetre, közösségvállalásra, megtisztítva a fennforgás és bizonyítás hiú vágyától, és segíts imádatodban élnem! Ámen.

(Adorján Kálmán)

"Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki énbennem hisz."
János 12,46

Világítson meg!

Világítson meg fénye most,
olvasszon ki jéghegynyi fagyból!
Háromszázhatvanötnapos
karácsonyod legyen s maradjon!

Mennyei Atyánk!
Micsoda lelki sötétségben élne ez a világ s mi valamennyien Nélküled! Köszönjük Neked, SZENT FIADAT, JÉZUS KRISZTUST, a világ világosságát, Aki testvérül született nékünk. Kérve kérünk, ne hagyj bennünket a bűn éjszakájában, világíts át szereteted fényével s adjál - az Ő érdeméért - örök karácsonyt!
Ámen.

FILMRE VETTÜK JÉZUS SZÜLETÉSÉT

Az egyik adventi szombaton a karácsonyi történetről beszélgettem unokáimmal. Miután végigvettük az eseményeket, előkerült a Biblia is. Ahogy olvasom a szöveget, megszólal valamelyik: Játsszuk el, és vegyük filmre! – Hmm, és hogy gondoljátok? Csak hárman vagytok, és jelmezek meg díszletek sincsenek – próbáltam a lehetetlennek tűnő feladat miatt kifogást keresni. Nem baaaj, kezdjünk hozzááá! – fogták könyörgőre.

Megterveztük hát a jeleneteket. A könyvespolcról belógatott babák képezték a mennyei sereget, egy birkaprém-ágyelővel letakart díszpárna szolgát bárányként a betlehemi éjszakában, a narrátor szerepét én vállaltam (az operatőr és a rendező szerepe mellé), s a „színészek” hol Máriaként, Józsefként és vendégfogadósként, hol pásztorokként vagy napkeleti bölcsekként játszották el a történetet. Ami hiányzott a díszletből, azt pótoltuk gazdag fantáziával. Az egyes jelenetek közt tanultuk be a következő rész pársoros szövegét, s mire a végére értünk, ebédidő lett. Kipirult arccal, derűsen éltük át az Úr Jézus születését.

Talán hasonló élménye lehetett a betlehemi pásztoroknak is, akik nem felnőttes kifogásokat kerestek, hogy miért NE menjenek fel Betlehembe, hanem gyermeki hittel útra keltek. Hittek, mentek, láttak. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik. (Lk 2, 20)


Dr. Viczián Miklós / Budapest

Jézus imádságából: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17,3)


Halott az Isten?
Írta: Horváth Mária
A hívő élet mindennapi próbája az, hogy a láthatókról felemeli tekintetét az élő Istenre, és benne bízik. Erre figyelmeztet bennünket a Luther Mártonhoz köthető történet is.
Egyszer, amikor Luther doktort nagyon maga alá gyűrte az élet sokféle terhe, már-már kezdte elveszíteni bizalmát Istenben. Felesége (Katalin) látta, ahogy egyre kedvetlenebb az ura, ezért az egyik reggelinél gyászruhában jelent meg a családi asztalnál. Ez feltűnt Luthernek, és megkérdezte:
– Miért gyászolsz ma?
– Mert Isten halott – válaszolta Katalin.
– Lehetetlen asszony – mondta mérgesen Luther –, Isten nem halott.
– Hát, ha Isten nem halott, akkor miért viselkedsz úgy, mintha az lenne?

„Egy harcos sem elegyedik bele az élet dolgaiba, hogy megnyerje annak tetszését, aki őt harcossá fogadta." (2Tim 2,4)




Kettős advent


Eljött... Emléke csillagfényes,

Eljött... keresztje súlyos, véres,

Eljött... megváltott vére árán,

Nem bírt soha Vele a Sátán.



Eljön... Jele fölfut az égre,

Sír a Föld minden nemzetsége,

Eljön... meglátja minden ember

Leborulva és nyitott szemmel.


Füle Lajos



„Íme, hamar eljövök, a jutalmam velem van, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és utolsó, a kezdet és a vég." (Jel 22, 12-13)







Karácsony – görbe tükörben

Elérkeztünk Karácsonyhoz: Jézus Krisztus születésnapjához. Ha a naptár helyesen számol, akkor ez már a kétezer-tizedik. Mi pedig ünnepeljük képzeletünkben most egy sokkal fiatalabb, alig 100 éves dédpapa születésnapját úgy, ahogyan a karácsonyt szoktuk! Nevezzük az ünnepelt dédpapát Istvánnak!

István születésnapjára készülve a nagynénik, nagybácsik, a fiatalabb szülők gügyögve kérdezgetik a gyerekektől, hogy: „Na! Mit fog hozni neked az Istvánka?”. Mások – kihasználva az ünnepből kinyerhető nevelési előnyöket – így fenyegetik a gyerekeket: „Ha nem eszed meg a spenótot, akkor nem fog hozni neked semmit az Istvánka!”. A család felnőtt tagjai pedig már hetekkel előbb azon tanakodnak, hogy milyen ajándékot adjanak: egymásnak.

És persze, István (dédpapa) születésnapja alkalmából minden család süt, főz, takarít, majd bevisz a lakásába egy fenyőfát, díszeket akasztanak rá, és aláteszik az egymásnak vásárolt ajándékokat. Fel sem tűnik a nagy készülődésben, hogy az ünnepeltnek elfelejtettek szólni. Jól elvannak egymással, hiszen az öreggel már úgyis nehéz beszélgetni. Mert ki is ismeri azokat a régi szereplőket, akikről az ő történetei szólnak?! Így születésnapja eltér minden egyéb születésnaptól, ugyanis az ünnepelt általában nem kap semmit.

Bár, István, már betöltötte 90. életévét, mégis minden születésnapján a születése körüli eseményekről – ha egyáltalán eszükbe jut az öreg –, valamint a korabeli politikai helyzetről, az osztrák elnyomásról, a népszámlálásról, és bizonyos politikai indíttatású tömeges gyermek-gyilkosságról beszél mindenki, de arról senki nem szól egy szót sem, hogy István mi mindent tett hosszú élete folyamán családjáért – érettünk –, és milyen nagy a hatalma és tekintélye ma is!


Dr. Viczián Miklós / Budapest

Karácsony ma is érvényes üzenete: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19,10)





KIVEL GYŰJTESZ?

A bevásárlóközpont parkolójában toltam az áruval telt kocsit, amikor mellém lépett egy fiatal lány, bokáig érő sárga szoknyában, kis ködmönben, vállig érő szőke fürtökkel. Kedvesen megszólított:

- Jó estét kívánok. Szabad kérdeznem valamit?

- Tessék, mit szeretne kérdezni.

- Karácsonyra gyűjtünk a szegényeknek. Támogatná néhány forinttal?

- Ugye, maga Krisnás?

- Igen, Krisna-tudatú hívő vagyok.

- Tudja, mit ünneplünk karácsonykor?

- A szeretet ünnepét, és mi szeretnénk a hajléktalanokat megajándékozni, megvendégelni.

- Karácsony, Jézus Krisztus születésének az ünnepe. Miért nem az ő nevében gyűjt? Ismeri őt?

- Igen, mi is tiszteljük Jézust.

- De Krisnát is…

- És az baj?

- Amennyiben az baj, hogy ez a keverés nem vezet sehova… pontosabban a kárhozatba visz, akkor igen, az baj!

- A szegények megsegítése miért baj?

- Az önmagában dicséretes, csak éppen a maga életén nem segít. Talán még ilyen fiatalon nem gondol rá, de ha most máshoz köti az életét, és nem Jézus Krisztushoz, akkor majd halála után, amikor az üdvösség és kárhozat elágazásához ér, csak Jézussal együtt léphetne a mennybe. E felől most kell döntenie!

- Akkor nem ad?

- Sajnálom, Krisnának nem! És magának is azt tanácsolom, hogy inkább Krisztussal együtt gyűjtögessen!

- Viszont látásra!

- Viszont látásra!


Dr. Viczián Miklós / Budapest

Jézus mondja: „Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol.” (Mt 12,30)



Öregen, mégis fiatalon



Ahogyan öregszik valaki, úgy értékelődik át sok minden az életében. Amit addig lelkesen begyűjtött, és attól gazdagabbnak érezte magát – sőt mindaz, amiről úgy gondolta, hogy az még majd jó lesz valamire –, az elveszti fontosságát, értékét. Ezért, ha elég bölcsességgel rendelkezik, akkor megpróbál azokon túladni. Feladatai teljesítéséhez erőt kell gyűjtenie: már nem rohan a buszhoz, már nem kívánkozik világ körüli utazásra, sőt, a legközelebbi üzletig való eljutást is jól át kell gondolnia. De említhetem feledékenységét, esetleg sutaságát a technika legújabb eszközeivel szemben, amit úgy tud átlépni, hogy már nem törekszik a velük való megismerkedésre, csak csodálkozva figyeli a metrón, villamoson utazó fiatalokat, akik okos telefont bűvölnek, és villámgyorsasággal írják az SMS- t.
Mindez különösen akkor lenne elszomorító, ha a hanyatlás lelki életében is törvényszerűvé válna. De örömteli tapasztalat, hogy az Úr Jézus Krisztusban nyert új élet nem öregszik meg, sőt, a Szentlélek az igében mindig mélyebb ismeretre juttat, ami egyre nagyobb távlatokat nyit meg Isten üdvtervére és csodálatos lényére nézve. Furcsa ellentmondásnak tűnhet ez: egyre több időt tölt Isten gyermeke az orvosi rendelőben, viszont lelki élete egyre egészségesebb, érettebb lehet. Az emberek szemében fokozatosan válik értéktelenné, az örökkévalóság felől nézve pedig Istennek egy befejezéshez közeledő remek műve ő. Mindezt úgy, hogy közben belefiatalodik az örökkévalóságba.

„Mert tudjuk, hogy ha ez a földi sátorházunk elbomlik, épületünk van Istentől: nem kézzel csinált, hanem örökkévaló ház a mennyben.” (2Kor 5,1)




Szemétre került

Sokan értetlenül, elhűlve állnak a jelenség előtt, hogy egyes nyugati országokban eltűnnek a karácsony szokásos jelképei, sőt vannak, akik sietnek még a keresztet is eltávolítani a templomokról arra hivatkozva, hogy azok sérthetik a nem keresztyén gyökerű polgárok vagy migránsok érzelmeit. Ha valóban a más vallások szempontjait vennék figyelembe, akkor azt is tudhatnák, hogy számukra az istentelenség sokkal megvetendőbb, mint az, hogy valaki egy tőlük idegen hit követője.
Ez a buzgó igyekezet inkább azt sejteti, hogy a másfajta vallási hátterű tömegek jelenléte csupán ürügy arra, hogy Európa megszabaduljon a koloncnak tartott keresztyén örökségétől. Ez az elszakadás belül már sokkal korábban megtörtént. Kontinensünk értékrendjében, életmódjában régóta nem Isten törvénye az irányadó – most csupán a külsőségek kerülnek a szemétdombra. Ránk ez sokkolóan hat, Istent azonban mindez nem éri váratlanul. Ő nem azért küldte Fiát a Földre, mert illúziói voltak az embervilággal kapcsolatban. Tudta, hogy a „sötétség nem fogadja be a világosságot”, amit kézzel foghatóan illusztrál mindaz, amit ma tapasztalunk. Ebből a sötét háttérből nézve számunkra még felfoghatatlanabb – és még jobban világít – az a kegyelem, ami arra késztette őt, hogy a menny dicsőségét a föld gyalázatára cserélve, közénk küldje Jézus Krisztust.



„De mindazoknak, akik befogadták (Jézust), akik hisznek az ő nevében, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1,12)



Változtass!

Változtass! – hangzik minden felől a felszólítás. Amit meguntál, ami régi, elavult: Dobd ki! Vegyél újat!
Tódulnak fejembe a gondolatok, min is változtathatnék én? Eszembe jut egy női csendes hét, ahol a téma a változtatás volt: Az életünk melyik területén van szükség változásra? Mit szeretnénk felölteni, és mit letenni? Ki segíthet nekünk a változtatásban? Milyen segítséget nyújt nekem ebben az, "akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka" (Biblia, Jak 1,17)?
Ezekre a kérdésekre érdemes mindenkinek személyesen megkeresni a választ. A felszólítás – mindenesetre – megérkezett mindenkihez.
Pál apostol felszólítása:

„... ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el az elmétek megújulása által, hogy megítélhessétek, mi Isten jó, kedves és tökéletes akarata". (Róm 12,2)