2017. november 17., péntek

A jóság nem abban áll, hogy nem hibázunk, hanem abban, hogy javulni akarunk.


A szeretet nem múlik el, mert a szeretet maga az Isten.


A szeretet valóban gyógyít, de önmagában az, hogy szeretnek minket, még nem. Ez utóbbi csak annyit jelent, hogy nyitva áll az ajtó a gyógyulás, a boldogság, az élet előtt. Ahhoz azonban, hogy keresztülmenjünk ezen az ajtón, magunknak is szeretnünk kell.


Az Egyháznak és a világnak szüksége van az irgalomra, melyben testet ölt az a szeretet, amely erősebb a bűnnél és mindenfajta rossznál, mely az embert földi élete folyamán behálózza.


Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. (Weöres Sándor)


Élt egyszer egy bölcs ember, akit nagyon szerettek a hazájában az emberek. Az ország gonosz hercege azonban gyűlölte, mert bizony szemben a bölccsel nem tudhatta magáénak népe szeretetét. Ezért aztán szüntelenül azon fáradozott, hogy lejárassa a bölcset. Végül is kidolgozott egy tervet. Holnap (mondta a herceg) amikor az öreg a piactérre megy, hogy szóljon az emberekhez, én is ott leszek. Egy galambot fogok a kezemben tartani, és azt mondom:
- No, tudós férfiú, mondd meg nekem, ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt? Ha azt mondja holt, kinyitom majd a kezemet, és hagyom a madarat elrepülni. Ha azt mondja élő, akkor megfojtom a madarat a tenyeremben, és hagyom, hogy holtan essen a földre. Mindkét esetben bolonddá teszem a bölcs embert.
Eljött a másnap, és a herceg már ott állt a piactéren, jóval a bölcs megérkezése előtt. Türelmesen várakozott, és amikor a tudós megjelent és elkezdett beszélni, a herceg kivette a galambot a kalitkából, és mindenki számára hallhatóan megszólalt:
- Bölcs ember! – kiabálta – Szeretnék feltenni neked egy kérdést. Ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt?
A tömeg elcsendesedett, és minden szem a megszólított felé fordult. A bölcs várt egy kicsit, majd először az emberekre, azután pedig a hercegre nézett, és azt mondta:
- Az, amit a kezedben tartasz, olyan amilyenné te teszed.


„Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten.” (Ézs 44,6)
Nagy és hatalmas a mi Istenünk. Különös, hogy erről gyakran megfeledkezünk, félünk és bizonytalankodunk, keressük a biztonságot adó erőket, támaszokat. Pedig énekeljük, hogy „erős várunk”, hogy kősziklára épít, aki Jézusra épít, benne bízik. Egyedül ő a történelem Ura, kezében van annak formálása, és ő életünk Ura is, életutunk vezetője, irányítója. Nincs rajta kívül hatalom és erő, mely felette volna, és kormányozhatná világunkat. Miért nem számolunk vele szüntelen? Miért nem bízzuk rá magunkat? (Tóth-Szöllős Mihály)


Ha nem engednék meg, hogy az egész nap folyamán egyetlen szót is kiejtsek, ez egyáltalán nem érintené az imádságomat… Percről percre, pillanatról pillanatra, így vagy amúgy a szívem közösségbe lépne Istennel. Az imádság nekem olyan lényeges, mint a tüdőm lihegése és a szívem dobogása. (Spurgeon)


Ha valakiről valami rosszat hallasz, akkor oszd azt kétfelé, ami megmarad, azt ismét négyfelé… és ami marad, arról hallgass!


“Három nehéz dolog van a világon:
Úgy mondani igazat, hogy senkinek ne fájjon,
Úgy mondani kellemest, hogy hízelgés ne legyen,
És úgy érvényesülni, hogy senkit se tapossunk el.”
(Goethe)


Hidd el, hogyha a koldusnak fillért adsz szeretettel, jobban esik neki, mintha forintot adsz szeretet nélkül.


„Jézus által vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét.” (Zsid 13,15)
Sokszor hallunk a Lélek gyümölcseiről, s jól ismerjük őket a Galatákhoz írt levélből: „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás”. Mai igénk egy új gyümölcsről ír: Isten dicsőítéséről. Mennyire hiányzik ez az életünkből! Árad a panasz, könyörgés, kérés imádságainkban, de Isten végtelen nagyságának és szeretetének dicsőítése alig hangzik fel ajkainkról. Egy dal mindezt így fogalmazza meg: „Itt vagyok most, jó Uram, hozzád száll e dal. Tudod, sokszor hívtalak, de ma másképp szól e hang. Mert ma nem azt kérem, hogy adj még, nem könyörgök: figyelj rám, csak azt mondom, hogy szeretlek, Atyám!” Gyönyörű gyümölcs az ember életében, ha bármilyen élethelyzetben ki tudja mondani: Szeretlek, Atyám! (Deák László)


„Képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig.” (Ef 3,18–19)
A krisztusi szeretet az az erőtér, amelyben igazán jól mérjük fel a paramétereket. A hatása alatt megváltozik minden. A lehetetlennek tűnő távolságok megrövidülnek, a feneketlen mélység nem nyel el többé – és az elérhetetlen magaslatok elérhetővé válnak. Ennek a szeretetnek az erőterében gyógyulnak a sebek, szelídülnek a szavak, lágyabbak a léptek. Átéljük a közelséget Istennel és a testvérrel. Nincs, ami elválaszt többé. (Túri Krisztina)


KICSIT TÖBB…
Kicsit több békesség, jóság, szelídség,
Kevesebb erőszak, gyűlölet, irigység,
Kicsit több igazság úton, útfélen,
Kicsit több segítség bajban, veszélyben.
Kicsit több “mi” és kevesebb “én”,
Kicsit több erő, szeretet, remény.
És sokkal több virág az élet útjára,
Mert a sírokra már úgyis hiába.


Minden csoda gyökerében egy boldog hitvallás rejlik: én megtapasztaltam Istent, és nagyobb volt mindennél a világon. (Ravasz László)


„Örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.” (2Kor 13,11)
Örömben, jó rendben, egyetértésben, békességben, szeretetben élni jó. Tiszta lelkiismerettel, harmóniában kis és nagy közösségben. A háborúzásra – ma már tudjuk – testi tünetek garmadájával reagálunk, magunkat (is) tönkretesszük, nem csak az ellenfelet. Pál ismerte az embert, és azt is tudta, hogy minden közösségben adódhat konfliktus. Szeretettel, jó szóval felkészít, hogy mit kell tenni, ha baj van. A belőlünk fakadó békétlenség orvossága nem más, mint a lehető legszorosabb kapcsolat a békesség forrásával, a Krisztusban emberré lett Istennel. (Kőháti Dóra)


Szeresd azokat is, akiknek életstílusa idegen számodra,
ez által közelebb kerülhetsz Istenhez.

A legjobb hely



Napjaink jellemző problémája, hogy miként találja valaki meg a helyét a világban. Fiataloknak nagy gondja, hogy mit tanuljanak, az aktív életkorban lévőknek, hogy hol és mit dolgozzanak, a hívő embereknek pedig általában az, hogy hol is van az Istentől kirendelt helyük. Mivel az előbbiek közülük sokan nem találnak jó megoldást problémájukra, ezért tömegesen indulnak világgá, gondolván, hogy másutt nagyobb és jobb helyre lelnek.

A hívő emberek viszont tudják, hogy van kirendelt helyük, ezért csak azon kell elcsendesedniük, hogy megérthessék, hogy hol és miként tölthetik be Istentől kapott életterüket, szolgálatukat.

"Azt mondta az Úr (Mózesnek): Íme, van itt hely nálam…” (2Móz 33,21)




A VILLA VÉGE

Írta: Bálintné Gyöngyi
„Jó lenne beszélgetni. Gyere el egy teára!" – Egyre óvatosabban kell bánnunk az efféle invitálással. A tea, a kávé, a sütemény olyasmit tartalmazhat, ami meghívott vendégünk táplálkozási szokásainak tiltólistáján szerepelhet. A só nem igazi, a cukor túlságosan is az. A liszt búzából(!) van, és a zsiradék is lehet részben mesterséges, zöld teánk pedig éppen nincs otthon...
Még nagyobb bravúr ebédre hívni valakit. Felesleges felsorolnom a veszélyeket, hiszen sokan próbáltunk már vega-vendégeket, vagy egyszerűen csak óvatos ínyenceket jóllakatni.
De hiszen vigyáznunk kell az egészségünkre! Miért baj ez? Az étkezési tanácsok hasznosak, a kutatási eredmények átgondolandóak. Csakhogy nagyon könnyű rácsavarodni erre a témára. A hóborttól a rögeszméig, a jó szándéktól az erőszakos csőlátásig terjedhet a kötődés egy-egy módszerhez, aminek oltárán feláldozzuk mindazon emberi kapcsolatainkat, amik valaha fontosak voltak.
Talán az váltotta ki ezt a szomorúságot belőlem, hogy már gyülekezeti-énekkari együttléteken, szeretetvendégségeken is megfagy a légkör az enni-innivaló körül. Közösségek, amelyek kiállták a próbát több területen és hosszú ideig, szakadoznak a liszt-cukor-só, sőt a buboréktalanság miatt!
Veszélyesnek tartom ezt a folyamatot. Az asztalközösséget Jézustól tanultuk: aki nem készített többféle kenyeret, hogy minden tanítvány a saját szokása szerint költhesse el az utolsó vacsorát; aki nem kérte Zákeustól a bio-menüt, csak a nyitottságát – bármit is fogyasztottak beszélgetés közben; aki tanítványaival sétálva gabonaszemeket (búzát!) evett. Talán nem tudta, hogy az „ősemberi" táplálkozás szerint ez tilos?
Jézus a fontossági sorrendet hangsúlyozza ma is: a közösség érdekében és saját önzésünk ellenében át kell lépnünk rögeszméinken – kivéve a tényleg veszélyes étel-ital-intoleranciát. Az „én-ilyet-soha-nem-eszem" kijelentés magányossá és fölényessé tesz. Leforráz mindenkit, aki még olyan maradi, hogy lemegy a torkán a felvilágosulatlanság ehető jelképe.
Egészségesnek és magányosnak lenni – ez lenne a jövő? Valóban el kell fogadnunk, hogy a jó dolgok (egészség, kultúra, hagyományőrzés stb.) megelőzzék a LEGJOBBAT – az Úrral való élő kapcsolatot?
Legyünk bölcsek és éberek! És tartsunk otthon mindig egy adag gyümölcssalátának valót. Ez talán mindenkinek megfelel (de lehet, hogy csak banán nélkül!).

„Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják. Étel miatt ne rombold az Isten munkáját!" (Rm 14,19-20a)




"Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva.

Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa."

(1Jn 3,8-9)


Az ördög gyermeke szeret vétkezni. Vétkezik is bőven, méghozzá cinikusan: "Nem probléma, majd leúrvacsorázom, majd elmegyek egy kicsit a lelkemet is rendbe hozni." Hivatalosan lehet keresztyén az ilyen, de akinek nem fáj a bűn, nem Isten gyermeke.


Ha vannak harcaid, annyit jelent, hogy élsz. Ha vérig menően tusakodsz a kísértésben, és felkiáltasz: "Istenem, nem bírom tovább! Hát nem vétkezhetek, mert ha tudatosan belemegyek bűnökbe, nem fogok tudni többé szolgálni neked, nem tudok hitelesen megszólalni...", akkor potenciális ellenfele vagy a Sátánnak.
Legtöbben a párkapcsolat, az anyagiak és a hatalom terén vétkezünk. Egyházi szinten is, de a családban is nagy kísértés a hatalomvágy: kinek van nagyobb szava, ki tudja hangosabban bevágni az ajtót. Rettenetesen sok nyomorúság, fájdalom terheli Isten népét ezeken a területeken. Nem akarunk vétkezni, de itt van a bűn körülöttünk: az ördög mint ordító oroszlán szerte körüljár. Azt mondják az okosok, hogy meg van kötve egy láncon, de hát akkor is rettenetes ereje van a gonosznak. Úgy fáj az egyedüllét, vagy bármi más hiány, hogy bódulatban járunk-kelünk, és belebonyolódunk hülyeségekbe, bűnökbe, rossz döntésekbe, melyek leterhelik az életünket.
Az Isten Fia azonban le tudja rontani az ördög munkáit. Amikor a Miatyánkban azt imádkozzuk, hogy "ne vígy minket kísértésbe", akkor azt kérjük, hogy Isten ne engedjen minket az ördög martalékául, hogy ne legyünk "szél sodorta, víz nélkül való fellegek" (Júd 12): Most az Igét halljuk, erre lelkesedünk, aztán elmegyünk máshová, vagy bekapcsoljuk a tévét, és akkor az ejt rabul, az igéz meg és rángat bennünket.
A lényeg az, hogy ne akarjunk vétkezni. És akkor megkaphatjuk azt az örömöt, azt a szabadságot, hogy nem muszáj vétkeznünk. Hogy nem irányít bennünket a bűn. Ha pedig bolond módon mégis vétkezünk, az Isten igéje által formált lelkiismeretünk belül kijelez nekünk, és fájni fog, amit elkövettünk. És akkor meg lehet mosakodni. Sokszor megfáradunk, ránk rakódik az út pora, de már nem tudunk megmaradni ebben a koszos állapotban. Megyünk az Úrhoz, hogy megtisztítson.

(Szeverényi János)





Csak türelem!
Írta: Benedek Csilla


A rendelő várótermében lassan telik az idő. A várakozók feszültek és türelmetlenek, sóhajtozva szidják az orvos lassúságát. Igen, itt van a lehetőség mindannyiunk számára, hogy türelmet tanuljunk! – szólalok meg félhangosan. Csak az egyik betegtársam reflektál mondatomra, amikor pártfogásába veszi az orvost: A doktornő nagyon alapos, és odafigyel a betegekre, nem is kívánnék jobb orvost magamnak!
A többiek, mintha meg sem hallották volna, folytatják a háborgást. De ez a kis közjáték elindította közöttünk a beszélgetést. Megtudtam, hogy gyülekezetbe járó, Bibliát olvasó, hitben élő asszony. Szavai bizonyították számomra a bibliai igazságot, hogy a Lélek gyümölcse a türelem és a hosszútűrés.
Az Istent nem ismerő ember híján van a türelemnek, türelmetlenségéből pedig harag és gonosz indulat fakad, ami megkeseríti őt és környezetét is. A türelemre, megértésre vágyódó ember az Úr Jézusban ismerheti fel az igazi türelmet: türelmes volt a lökdösődő tömeghez, a fontoskodó és nagyra törő tanítványokhoz, az őt vádoló és hazugságot terjesztő farizeusokhoz és főpapokhoz. Türelmes volt még Júdáshoz is, pedig azonosította benne a tolvajt és pénzéhes, őt elárulni is képes tanítványt... És – ez az evangélium számunkra! –életünket szemlélve is türelmes – és kegyelmes is.



„De te, Isten embere... törekedj a béketűrésre." (1Tim 6,11)



Egyedül a Szentírás



Sola Scriptura – Egyedül a Szentírás – így hangzott a reformáció egyik legfontosabb jelmondata. Hogy milyen változást hozott ez a közel 1500 éve fennálló, de a Biblia tanításaitól eltávolodott XVI. századi egyház gyakorlatában, sőt később a társadalmi életben is?
Két tábor alakult ki: az egyik csoportban a fenti mondatot lelkesen vallók lelkileg megújulva hirdették az evangéliumot, és megváltozott szemléletük, életvitelük a társadalmat is átformáló erőként hatott.
Luther Márton német nyelvre fordította a Bibliát, amivel azt a köznép kezébe adta. Munkája olyan mesteri módon sikerült, amit elődei a korábbi 18 fordítással nem tudtak elérni: a két, egymástól gyökeresen eltérő német nyelvjárást úgy ötvözte fordításában, hogy ezzel megteremtette az egységes német nyelvet.
Kálvin János tanításai is átformálták kora társadalmi életét. A Szentírás eredeti elveihez való visszatérés hatására új vagy elfeledett szakmák jöttek létre, az egykor megvetett foglalkozások pedig megbecsülést nyertek. Kálvin tanított a törvényes és méltányos kamat jogosságáról is, ami a modern gazdasági élet elindítója volt Európában.
De lehetne sorolni a reformáció magyar képviselőinek országunk életére gyakorolt hatását is. Például Károli Gáspárét, aki lelkésztársaival együtt magyar nyelvre fordította a teljes Szentírást, amiből kevesebb, mint másfél év leforgása alatt 800 példány készült a vizsolyi nyomdaműhelyben. Abban az időben akkora volt az Isten igéjére való éhség, hogy a tervezett 800 példány szinte az utolsó darabig még előjegyzésben elkelt.
A másik tábort az akkor hivatalos egyház szervezte, aki heves ellenállással reagált a Szentírás egyedüliségét vallók tanítására. Ezért a Biblia eredeti tanításaihoz való visszatérést szorgalmazókra kiátkozás, üldöztetés, sőt, sok esetben máglyahalál várt.
De nem volt ritka az értetlenség sem. Például: Luther buzgó Biblia olvasását egyik rendtársa nem tudta mire vélni, ezért ezt kérdezte tőle: „Minek olvasod te olyan elmélyülten azt a Bibliát? A velejét már rég kiszedték belőle az atyák. Az ő könyveiket olvasd!”
Az elhunytak számára bűnbocsánatot hirdető búcsúcédulákat lelkesen árusító Albert mainzi püspök ugyan szembesült a Szentírás igazságával, de felismerése mégsem vezette el a Biblia tanításához való visszatéréshez. Amikor az augsburgi birodalmi gyűléskor a püspök a Bibliát olvasta, hozzálépett egyik tanácsosa, és ezt kérdezte tőle: „Mit csinál Őkegyelmessége ezzel a könyvvel?” A püspök így válaszolt: „Nem tudom miféle könyv ez, minden, ami benne van, ellenünk szól!”
Ma, közel 500 évvel a reformáció kezdete után, a Szentírás semmit sem veszített aktualitásából és életformáló erejéből. Adja Isten, hogy a Biblia tanítása számunkra is azt a rendíthetetlen alapot jelentse, ami mellől a társadalmi változások, a korszellem tévútjai és az élet viharai sem tántoríthatnak el, hiszen Péter apostol szavai ma is érvényesek:

„Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és a mi Urunknak, Jézusnak megismerésében. Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket. Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban.” (2Pt 1,2-4)

Elfoglalva

Minap a metrón egy fiatalember ült velem szemben. Egyik kezében lejátszó, fülében zsinór, ölében chips, másik kezében elektromos cigaretta, amit időnként megszívott és kifújt(!), zsebében okos telefon, amit szintén elő-elő kapott – tehát nagyon elfoglalt volt. Körülöttem majdnem mindenki az okos telefonjával foglalatoskodott.
A világ gonosz fejedelme állandó elfoglaltságot kínál még a keresztyén ember számára is, ami között persze több hasznos, kellemes és érdekes is van, a problémát viszont az jelenti, hogy kevés szabadidőt hagy vele annak, aki ebbe beleszeret. Pedig időre van szüksége az embernek ahhoz, hogy kérdéseket tehessen fel magának, azokra választ, problémáira valóságos megoldást találjon. Olyan időre, ami csendet, kikapcsolódást biztosít a napi forgatagból. Isten Lelke és a környezet is kérdésekkel ostromol, és mindezek elől el lehet bújni a világ kínálatai mögé. De az emberi lelkiismeret és bűntudat is belehajszol állandó elfoglaltságokba.
Még sok mondanivalóm van hozzátok – mondta Jézus a tanítványainak, és az ő mondanivalója számukra élet és igazság volt! Aki nem hagy időt arra, hogy meghallgassa és megértse Isten igéjének üzenetét, az lelkileg elsorvad, elszegényedik, és elveszti a célt szeme elől. Az ilyen tanítvány nem tölti be azt a feladatot, amire őt Isten megteremtette és elrendelte.

„Csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,11)








KÖZELEG AZ EMBERFIA

Egyik kedves, régen látott barátnőm ígérte, hogy meglátogat a hétvégén. Nagy örömmel készültem a találkozásra. Elterveztem a ’kulináris élvezeteket’, a napi programot, és megbeszéltük, melyik vonattal érkezik. Másnap telefonált, hogy mégsem tud jönni… Pár nap múlva csengettek, gondoltam, hogy helybéli barátnőm jött, akivel naponta találkozom. Ajtót nyitok, s meglepetten látok valaki mást. Őreá nem számítottam, váratlanul lepett meg érkezésével.

Ismét elmúlt egy esztendő, újra beköszöntött az advent, borús, szürke, ködös palástban.
Talán ezért is sietett annyira a világ már napokkal korábban felgyújtani mélabút oszlató ünnepi fényeit. Megkezdődik a sürgés-forgás, lázas készülődés, tele feszült várakozással.
Sőt, már szeptemberben megkezdődött, amikor a nagy üzletházak polcaira felkerültek a mikulások. Valamit, valakit nagyon várnak. Valami, valaki érkezik. De ki? Az, amit, vagy akit várnak – vagy más?

A Biblia is beszél valakinek az eljöveteléről, Akinek érkezése nagy világosságot hoz a sötétségben élő nép számára, s akik a halál árnyékának földjén lakoznak, fény ragyog fel felettük. Ez a megígért látogatás beteljesedett: eljött az éj, mely szülte a Hajnalt. (Dsida J.)
S egyszer újra „Eljön Ő, minden bizonnyal eljön.” Ő nem mondja le jövetelét, nem okoz csalódást.

De jön valaki más is, a híradások szerint: „Pusztító jön fel ellened…” a fényt kioltani, könnyet és bút hozni, csalni és rabolni, gyilkolni és rombolni; titkon, mint éji tolvaj.

Vannak, akik mindkettő megjelenésére buzgón készülnek: a Világ Világosságának fényiben nézik az utat, őrzik a várat, megerősítik derekukat, megkeményítik erejüket a pusztítóval szemben; lámpájukat megtöltik olajjal és fehér ruhába öltözve mennek a Vőlegény – az Úr Jézus Krisztus – elé, akit oly epedve vártak.

Partinka Klára / Nagyatád

„Mert Isten üdvözítő kegyelme megjelent minden embernek, s ez arra tanít minket, hogy megtagadva az istentelenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazságosan és istenfélően éljünk a jelenvaló világon, várva áldott reménységünket és a mi nagy Istenünk és üdvözítő Jézus Krisztusunk dicsőségének megjelenését…” (Tit 2,11-13)






Megdöbbentő
Az aluljáróba vezető lépcső legfelső fokán ült az asszony. „Éhes vagyok, adjanak enni!” – könyörgött folyamatosan. A tömeggel együtt lépkedtem lefelé, de egyre erősebben visszhangzott bennem: „Éhes vagyok!”

Leértem, és vettem két péksüteményt, majd visszaérve odaadtam az asszonynak. Hálásan köszönte és elmondta, hogy Kézdivásárhelyről való, de ott már nincsenek rokonai. Egyébként rákos beteg, kezelésekre jár itt, Budapesten. Állandó lakhelye nincs, a szeretetszolgálat szállásán pedig a befogadottak meglopják egymást. Pénze sincs, csak az a ruhája maradt, amit hord, a többit ellopták. Mindezeket nem panaszkodva mondta. Végül még azt is megtudtam, hogy néhány éve megtért, és bízik az Úrban.

Akkor eszembe jutott a minap olvasott igeszakasz (Rm 12,1): „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket. ...” Vagyis, legyek irgalmas! A 12,9-től azt is felsorolja Pál, hogy ez miben mutatkozhat meg: képmutatás nélküli szeretetben, a jóhoz ragaszkodásban, testvérszeretetben, gyengédségben, tiszteletben, szolgálatkészségben, lélekben való buzgóságban – és mindezekben az Úrnak szolgálva.

Őszinte vágyam az, hogy töltse be az Úr ezzel az irgalommal szívemet! Sokan várják és rászorulnak erre az irgalomra.

Előd Erika / Budapest


Pál apostol: „A szeretet képmutatás nélkül való legyen.” (Rm 12, 9)


"Minden test fű és minden szépsége, mint a mező virága.
Megszáradt a fű, elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá.
Megszáradt a fű, elhullt a virág? De Istenünk beszéde mindörökre megmarad.
Ézsaiás 40, 6-8.

Avarban

Felhők árnyéka száll a hegy felett,
fésülik már az erdőt a szelek,
maholnap minden fája lombtalan.
Zörgő avarban ballagok magam,
a vállamon egy kis levélke ül,
nagy, tisztuló csend lelkemen belül.
Lebben a lomb, mint tarka pille, le,
könnyű mosollyal mintha intene.
Az ágnak-e? Az égnek-e? Nekem?
Fogd fel, szívem, és mondd el, énekem:
Az őszi árny csak elfogyó derű,
és a halál is olyan egyszerű,
oly egyszerű és oly természetes!
Minden fa tudja, hogy nem végleges.

Urunk, Istenünk!
Halálunkkal szembenézve élünk itt a múló időben, és jaj nekünk, ha csak e halandó testben bizakodunk. Bizony, fű a nép, mindnyájan elhervadunk. De van valami, ami megmarad: Igéd s igéreted, hogy velünk maradsz, s hogy aki hisz, ha meghal is él! A lombjukat elhullató fák reménységével is emlékeztess minket a feltámadás, az örök élet valóságára Jézus Krisztus érdeméért.
Ámen.