2017. július 21., péntek

A stabil pont

Nadap, kis falu a Velencei-hegység délkeleti részén, a Velencei tótól északra. Itt található az országos magassági pont, amit 1888-ban az Osztrák – Magyar Monarchia idején, gondos geodéziai mérésekkel hoztak el Trisztből (Fiume), az Adriai tenger középszintjéből. Olyan geológiailag stabil területet kerestek az országban, ami nem várható, hogy süllyed, illetve emelkedik. Ilyen hely hazánkban a Velencei hegység. Az ország minden településén, legyen az a legkisebb falu, vagy nagy város, főleg a középületek falából egy kis öntöttvas tárcsa áll ki, aminek a teteje a fix magassági pontot jelzi. Ezeket a tárcsákat a nadapi ponthoz mérték be. Például az, hogy az ország legmagasabb csúcsa a Kékestető, és az 1014 m A. f. – az Adriai tenger feletti magasságot jelenti.

Az irgalmas, kegyelmét velünk megosztani kész, hatalmas Isten is elhelyezett a teremtettségben egy olyan „pontot”, ami semmilyen körülmények között sem inog meg: az ő Egyszülött Fiát. Jézus hozta közénk az Atya üzenetét, hirdette, megélte, és vérével, feltámadásával megpecsételte azt. Az ő személye az a fix pont, akihez Isten mindent mér, ő az etalon, akihez mi is mérhetjük életünket, akihez járulhatunk alkalmas időben való segítségért. Jézus Krisztus személye az evangélium, amit szolgái hirdetnek a világban. Ez az Isten által felállított pont az egyedül stabil valóság a világban, ahol Krisztus személye látható és megérthető.

„Mert tőle, általa és érte van minden. Övé (Jézusé) a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Rm 11,36)


ELVÁLASZTHATATLANOK

Nyári konferenciáink egyikének befejező morzsaszedegetésen (amikor a résztvevők megosztják egymással az együtt töltött idő élményeit) valaki megrendülten közölte: Soha nem gondoltam, hogy Jézussal ilyen közelségben lehet élni.

Igen, ráérzett a keresztyén lét eszenciájára: Jézussal lehet szoros kapcsolatban élni.

Sőt! Csak így érdemes élni: Jézus Krisztussal elválaszthatatlan kötelékben!


Dr. Mikolicz Gyula / Pécel

„Egyik tanítványa, akit Jézus szeretett, Jézus kebelén nyugodott.” Jn 13,23


Gyökereink
Írta: Előd Erika


Hallottam a hírt: a Margit-szigeten néhány öreg fát ki kellett vágni, mert az árvíz miatt meglazult, és felpuhult talajban már nem tudtak megkapaszkodni.

Az embernek is be kell gyökereznie valahová: családba, hazába, gyülekezetbe. Kivándorolt emberekről olvastam, hallottam, hogy nem tudnak igazán begyökerezni egy (vagy az) új hazában: gyökérsérültek maradnak.

A hívő ember Krisztusba gyökerezhet be, Őfelé nyújtva gyökereit. Mint ahogy a fa a folyóvíz felé nyújtja gyökereit, hogy a vízzel együtt a táplálékot is fel tudja szívni.

„Meggyökerezvén és tovább épülvén Ő benne, és megerősödvén a hitben, amiképpen arra taníttattatok, bővölködvén abban hálaadással.” (Kol. 2,7)






GYÖKÉRTELENÜL

Az idei tavasz és nyár bőséges égi áldásokban részeltetett bennünket, ami sok helyen áldásból átokra fordult. Ahol nem súlyos csapásként jelentkezett, még ott is növelte a verítékkel végzett munka terhét. A vizes gabona nehezen és kevésbé ért be, kaszának és aratónak nagyobb erőfeszítéssel jár szép rendet vágni. S nem csak a kultúrnövények nőnek nagyra az égi öntözéstől, de az átkos tövis, bogáncs s minden gyom, amelyik a kapást is gyakoribb munkálkodásra kényszeríti. A virágok királynőjének, a viruló rózsáknak tövében is felüti fejét tyúkhúr, gyermekláncfű, perje, madársóska, és mindent behálózó tarackosok.

Ha még kiskorában gyökerestől el nem távolítjuk, hatalmasan szétterülő, mindent elborító bokorrá burjánzik. S ha csak a földfelszín felett megjelenő hajtást szakítjuk le, de gyökerét földalatti rejtekében meghagyjuk, a felszín megtisztul ugyan, de a gyökér mind jobban megerősödve, egyre mélyebbre és messzebbre terjedve, még több hajtást sarjaszt. Ha azonban sikerül gyökerestől eltávolítani, örömmel tapasztalhatjuk, egy-egy gyökérhúzással milyen nagy terület válik pillanat alatt tisztává. Rózsáink pedig virágpompájukkal, csodás illatukkal hálálják meg, hogy megszabadítottuk őket a kártékony élősködőktől.

Így van ez a bűnnel is. Életünk olyan, mint a fertőzött talaj. A felszínen láthatóvá váló, szerteágazó istenidegen megnyilvánulásaink sokszor a mélyen meghúzódó, erős gyökér burjánzó hajtásai. Ha csak a felszínt igyekszünk gyomtalanítani, akkor újra és újra megjelennek életünkön, lekötik figyelmünket, elszívják energiánkat, miközben a mélyben meghúzódó gyökér egyre erőteljesebb és kezelhetetlenebb lesz. Ezért van nagy szükség a gyökerek feltárására, a gyökeres megoldásra.

Istenünk tökéletes kertész. Jól ismeri, hogy a felszínen megjelenő torzulásaink milyen gyökérből táplálkoznak, hol kell keresni forrásukat, hogy azt kiirtva gyomtalanítsa, tisztogassa, s ezáltal virulóbbá és gyümölcsözőbbé tegye életünket.

Partinka Klára / Nagyatád

Jézus: „A fejsze immár a fák gyökerénél jár, és minden fát, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágnak, és tűzre vetnek.” (Lk 3,9)




"Ha valaki szól, mintegy Isten Igéit szólja; ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ád, hogy mindenben Isten dicsőíttessék a Jézus Krisztus által."
1 Péter 4,11



Csak hittel

Belefájdulhat néha a fül is,
ha nem LÉLEKTŐL ihletett szavad.
Hallgatni lehet hitetlenül is,
de prédikálni csak hittel szabad!




ÖRÖKKÉVALÓ ISTEN, MENNYEI ATYÁNK!
Hálás a mi szíyvünk, hogy nekünk adtad Igéidet a JÉZUS KRISZTUS által, s azzal is megbíztál, hogy követségben járjunk Érte. Kérünk, újítsd meg az Ige hirdetőit, ébreszd fel néped általuk és használj a bizonyságtévő szolgálatban bennünket is. Adj szívig érő Evangéliumot, minden helyen nagy Neved dicsőségére!
Ámen.




HALÁLFÉLELEM NÉLKÜL

Varanasit, az Indiában halál városának is nevezett helyet és az ott élőket mutatta be egy dokumentumfilm a televízióban. A város arról nevezetes, hogy aki ott hal meg – a hinduk hite szerint –, az kikerül a reinkarnáció körforgásából. Ezért az életük végét váró idős emberek – sokszor családtagjaikkal – odaköltöznek, és még siettetik is halálukat azzal, hogy sem ételt, sem italt nem vesznek már magukhoz.

Bár keresztyénként számunkra elfogadhatatlan a hinduk hite, élet- és halálszemlélete, mégis elgondolkodtatott az, amit az egyik, halálát váró idős ember válaszolt a riporter halálfélelemre vonatkozó kérdésére. A műsor készítőjét ugyanis meglepte az, hogy Varanasiban nem félnek az emberek a haláltól, ugyanakkor a keresztyénnek mondott Európában a halál tabu téma, és annyira félelmet keltő, hogy sokszor még a tényét is tagadni próbálják. Az idős ember is elmondta, hogy azért nem fél a haláltól, mert hite szerint már most istenével él együtt, és kilépve az újraszületés körforgásából, vele tölti majd az örökkévalóságot. Az európaiak félelmét pedig azzal indokolta, hogy már nem élnek bensőséges kapcsolatban istenükkel.

Valóban, a keresztyénnek nevezett Európában a vallásos, vagy sokszor vallástalan tömegek már nem ismerik Jézusnak életükre és halálukra adott ígéreteit. Így, ígéretek nélkül nincs számukra vigasztalás, bátorítás, kapaszkodó. Ha pedig az ember nem él személyes kapcsolatban Istennel, hanem csak egy halvány sejtése van arról, hogy „talán, valahol, valaki létezik”, akkor ez inkább félelmet kelt, minthogy megszelídítené a halál riasztó voltát.

Ezért mi, akik Jézus Krisztusban a valóságos és élő Istent ismerhetjük, legyünk tudatában annak a kiváltságnak, hogy az egyetlen Igaz Isten beváltja ígéreteit mind életünkben, mind halálunkban.


Horváth Mária / Pécel

Isteni bíztatás: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!” (Ézs 55,6)


Lehetőség



A kórházi ágyban fekve meglepődve fedeztem fel, hogy a terem bejárati ajtaja fölött egyszerű fakereszt függ. A látvány örömmel töltött el, mert Megváltó Uramra terelte figyelmemet. Ott, a szenvedések kórtermében hálásan gondoltam Jézus Krisztusra, aki betegségeinket viselte, és fájdalmainkat hordozta. Vajon szobatársaim észrevették-e az ajtó fölé helyezett keresztet? Senki sem adta jelét annak, hogy ez bármit is jelentett volna számára, pedig naponta többször is elmentek alatta betegek, ápolók, látogatók.
Isten, 2000 évvel ezelőtt, felállíttatta a Golgota hegyén a keresztfát, és Egyszülött Fiát áldozta fel rajta. Azóta a számtalan módon és helyen látható kereszt jelként szeretne emlékeztetni erre a hatalmas eseményre: templomok tornyán, temetői fejfaként, útszélen vagy nyakékként.
Ezt a számtalan emlékeztető jelet lehet figyelmen kívül hagyni, érdektelenül járni-kelni vele, mellette, alatta – mindezt istentagadóként vagy vallásosként, esetleg babonás hiedelemmel is teheti bárki. De lehet a keresztfa a bűnbánat, a hálás emlékezés és a feltámadásba vetett reménység forrása: a győzelmes, kárhozattól megmentő Isten Fiának, Jézus Krisztusnak dicsőségére.
„Mert a keresztről való beszéd bolondság azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik megtartatunk, Isten ereje.” (1Kor 1,18)





"...mindent elviselünk, hogy semmi akadályt ne gördítsünk a Krisztus evangéliuma elé..."

(1Kor 9,12b)


Miután Pálnak a damaszkuszi úton megjelent a mennyország Ura - bár attól kezdve a missziónak szentelte életét -, továbbra is gondoskodott saját maga eltartásáról. Tanult mestersége, a sátorkészítés, nem vált fölöslegessé, hanem beépült új életébe is. A kisiparos munkájának alapfeltételei közé tartozik, hogy legyen egy megfelelő he-lyiség, ahol dolgozhat, legyenek megbízható beszállítói; jó minőségű nyersanyag, fel-szerelés és biztos felvásárlói kör álljon rendelkezésére. Emiatt aztán már abban az időben is nagyon körülményes lehetett vándor-vállalkozónak lenni. De Pál nem a nehézségeit látta ennek az életmódnak, hanem a kihívásait és az áldásait. Hiszen nem az evilági elismerésért és meggazdagodásért lett "kisvállalkozó", hanem hogy semmi ne akadályozza az evangélium terjedését, az anyagiak hiánya sem. Látta a láthatatlant, és feljebb becsülte azt minden társadalmi vagy egyházi pozíciónál.

Pál apostol életmódja mintaértékű. Az Apostolok Cselekedeteiről írt könyv a Bibliában elismerőleg szól Lídiáról, aki üzletasszony volt, és támogatta a közösséget. Manapság Oroszországban, ahol nagyon alacsony az életszínvonal, evangélikus teológusok vállalják, hogy a teológiai képzés mellett elsajátítanak egy mesterséget is, mert a szegény gyülekezetek képtelenek lennének eltartani őket.
A Megváltónak az sem esett nehezére, hogy megmossa a tanítványok lábát. Van-e annyira drága számomra Krisztus, hogy a "piszkos munkát" is vállalom érte, azt, amit méltóságomon alulinak érzek, és legszívesebben másokkal végeztetném el. Sablonos, unott vagy éppen kényelmes a hívő életem?
Pál prédikált és kisiparos is volt egyidőben. Belemerült hivatásába, mégsem merült ki. Manapság sok hívő fiatal kiég a lótás-futásban, mert nem szán elég időt az elcsendesedésre. Aki pihenést nem ismerve agyondolgozza magát, korán kel és későn fekszik, annak munkájára a 127. zsoltár a hiába bélyeget ragasztja. Egy finn ismerősöm mesélte, hogy hívő barátja megkérdezte tőle:
- Te Leif, nem volna egyszerűbb, ha hinnél Isten létében?
- Milyen kérdés ez? - csodálkozott Leif. - Hát te tudod, hogy szeretem az Urat.
- Csak azért kérdem, mert ha tényleg úgy lenne, akkor rá is hagynál valamit - mondta a másik.
Uram, áldott légy a Tőled kapott tanulási és szolgálati lehetőségért! Segíts minde-nemet kamatoztatnom a Te dicsőségedre. Ámen.

(R. Szabó István)


“Róma rabigába görnyed…”


Nem megnyugtatók azok a hírek, amik ma elérnek bennünket. Sokunkban a Római Birodalom bukásának képe jelenik meg. Összeszorult torokkal gondolunk arra, hogy mi lett a keresztény világból napjainkra, és mi lesz Európából esetleg húsz év múlva? Nem kérdés, hogy ez az etikai káosz, életbizonytalanság az emberek Istentől való elfordulásának következménye, és a Sátán szándéka is nyilvánvaló. Isten gyermekeinek az a szilárd bizonyosság ad kapaszkodót, hogy minden eseménnyel az Úr tervének megvalósulásához jutunk közelebb.
Van-e, s ha igen, akkor mi a feladatunk ezekben a napokban?
Mindenek előtt Jézussal való kapcsolatunkat kell erősíteni! És imádkozzunk az erkölcsi hanyatlás lassulásáért, könyörögjünk a világ és országunk vezetőiért és Isten népének megtartatásáért! És még bátrabban hirdessük az evangéliumot, hogy minél több emberhez eljusson Jézus szabadításának örömhíre.



"Mivel megtartottad az én béketűrésre (állhatatosságra) intő beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, ami az egész világra eljön, hogy megpróbálja a föld lakosait." (Jel 3,10)



Szárnyas idő

Mintha most kezdtük volna a 2014-es évet, amibe nagy tervekkel, feladatokkal indulhattunk; hiszen egy év olyan hosszú idő, és mennyi lehetőséget kínál! A naptárra nézve ébredünk rá, hogy már túl vagyunk az év felén, leérett a cseresznye, a meggy, aranysárgán mosolyog a kajszi a fán, és már a nappalok is rövidülnek. Mintha minden év rövidebb lenne az előzőnél! – állapítjuk meg, bár tudjuk, hogy ez nem igaz. Amikor Isten engedi ezt az érzést megfogalmazódni bennünk, akkor azzal az idő múlására szeretne figyelmeztetni. Egyik énekünk is az álomként repülő szárnyas időre utal, és int is: „El ne késs, jaj, vigyázz, mire eszmélsz, a van, csak volt.”
Mi úgy véljük, hogy a holnapi és a holnaputáni nap is olyan lesz, mint a mai, ezért nem vesszük nagyon komolyan az elmúlás veszélyeit. Pedig valószínű, hogy a holnap már nem kínálja fel azokat a lehetőségeket, amit a mai. S akkor fájni fog majd minden eltékozolt idő, amit igyekeztünk csak megúszni, de nem megélni!
Jézus tanácsa:
„Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, melyik órában jön el a ti Uratok! (…) Azért legyetek készen ti is…” (Mt 24, 42-44)

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A testvér hozzám tartozik

A közösségi lelkiség mindenekelőtt azt jelenti, hogy szívünk tekintetét a bennünk lakó Szentháromság misztériumára szegezzük, akinek fényét fel kell ismernünk a mellettünk élő testvérek arcán is.

A közösségi lelkiség ezen túl azt is jelenti, hogy a misztikus Test mélységes egységének megfelelően figyelünk hittestvéreinkre, úgy tekintünk rájuk, mint „közülünk valókra", megosztjuk velük örömeiket és szenvedéseiket, kitaláljuk vágyaikat és válaszolunk szükségleteikre, igaz és mély barátságot kínálunk nekik.

A közösségi lelkiség azt a képességet is jelenti, hogy meglátjuk a másikban a jót – úgy fogadjuk és értékeljük azt, mint Isten ajándékát: mint „nekem szóló ajándékot", és nem pusztán annak a testvérnek az ajándékát, aki azt közvetlenül kapta.

A közösségi lelkiség végül azt jelenti, hogy megadjuk a testvérnek az „őt megillető helyet", hogy „hordozzuk egymás terhét" (vö. Gal 6,2) és elutasítjuk azokat az önző kísértéseket, melyek folyamatosan fenyegetnek bennünket, s amelyek versengést, karrierizmust, gyanakvást és irigységet szülnek.

II. János Pál: „Az új évezred kezdetén” 43.





Ami igazán számít

Ha eldöntöttük, hogy Isten legyen az első helyen az életünkben – márpedig ezáltal leszünk önmagunkká –, akkor ebből az következik, hogy szívünkben az első helyet az Ő Igéjének, az Ő akaratának kell elfoglalnia.

Ennek pedig az élet összes területén láthatóvá kell válnia. Hozzá mérve minden más dolognak bizonyos értelemben közömbössé kell válnia. A szentek ilyen értelemben beszélnek egyfajta szent közömbösségről. Ne az legyen például a legfontosabb, hogy egészségesek vagy betegek vagyunk-e, hogy tanulunk vagy szolgálunk-e, hogy alszunk-e vagy imádkozunk, hogy életben maradunk-e vagy meghalunk. A fontos az, hogy éljük az Igét, hogy élő Ige legyünk.

Chiara Lubich





Arra, hogy szeresselek Téged, nincs egyebem, csak a mai nap

Minden szent és a nagy tanúságtevők is egyformán kiemelik a jelen pillanat fontosságát. Jézussal egyesülten élnek életük minden pillanatában. Saját ideáljuk szerint, megtestesítve azt életükben. Loyolai Szent Ignác számára ez az ideál az „Ad maiorem Dei gloriam” (Isten nagyobb dicsőségére) volt, Bosco Szent János számára a „Da mihi animas” (Add nekem a lelkeket), Teréz Anya számára a „Misericordia” (Irgalmasság), Raul Follereau számára a „Jézus a leprásokban”, Jean Vanier számára „Jézus az értelmi fogyatékosokban”…
Mivel megtestesítik, megélik ideáljukat a mindenkori jelen pillanatban, ezért a szentek olyan életet élnek, melyben megvalósul az élet lényege. A Keresztről nevezett Szent Pál írja: „Boldog az a lélek, mely megpihen Isten keblén, anélkül, hogy gondolna a jövőre. Azon igyekszik, hogy pillanatról pillanatra Istenben éljen, aggodalmaskodás nélkül, és hogy jól tegye az Ő akaratát mindenben, ami történik.”
Lisieux-i Szent Teréz mondja: „Az én életem egy villanás, egy óra, mely elmúlik, egy pillanat, mely gyorsan kicsúszik a kezemből és eltűnik. Te tudod, Istenem: arra, hogy szeresselek Téged a földön, nincs egyebem, csak a mai nap.”

Van Thuan bíboros






Az individualizmus kihívása

A közösségi élet lefoglalja az egész embert. Ezért mondhatjuk, hogy a közösség (kommunió) pszichológiailag különbözik minden más csoporttól (pl. sportklub, civil vagy vallásos egyesület, szakszervezet stb.), mely olyanokból áll, akik részleges célokért szövetkeznek, és akik emiatt csak a közös érdeklődés mentén kerülnek kapcsolatba. Így minden egyéb területen (ideológia, gyakorlat, vallásosság) önmagukba zárkóznak, őrzik magánéletüket.

A papok együttlétét is megkörnyékezheti ez a kísértés. Ahelyett, hogy olyan közösséget alkotnának, ahol a személyek közötti kommunió törvénye foglalja el az első helyet, úgy élnek, mint individuumok csoportja, akik csupán mellékesen vannak együtt az azonos cél érdekében. Anélkül, hogy igazi kapcsolatuk lenne, és anélkül, hogy szembesítenék életüket a többiek meglátásaival. Így azonban elsorvad benső énjük, mivel a többiek számára hozzáférhetetlen marad. Csupán együttélésnek álcázott individualizmus, amikor egymás mellett élnek, de nem kommunikálnak.

Silvano Cola






Bármilyen áldozat árán

Legszentebb Háromság, Atya, Fiú és Szentlélek, Aki lényeged szerint egy Isten vagy három Személyben, életem első és végső célja! Engem, szerencsétlen bűnöst megragadott az imádás, a hálaadás és a szeretet erős érzése a Te végtelen jóságod iránt, amelyet mérhetetlen kegyelmed folytán megismerhettem. Ezáltal szívem legmélyéig megrendültem, s azokra a testvéreimre gondoltam, akik még nem kapták meg Igéd fényét. Elhatároztam tehát, hogy a Te segítségeddel felajánlom magam ezeknek a lelkeknek üdvösségéért, bármilyen áldozatba, fáradságba, szenvedésbe is kerüljön, hogy ők is teljességgel részesedhessenek a megváltás vérében!

Boldog az a nap, amelyen megadatik nekem, hogy egy ennyire szent és jámbor ügyért sokat szenvedjek, de még boldogabb az a nap, amelyen méltónak találtatnék arra, hogy a véremet onthassam értük, és a kínok között találkozhatnék a halállal!

Boldog Giovanni Mazzucconi, vértanú: Imádkozzatok, hogy apostolok lehessetek!




Üres kezekkel a Szeretet előtt

A Szeretet üdvözlőleg fogadott,
ám lelkem oly bűnös meg poros,
hogy színe elől megfutamodott.
De csupaszságom láttán a szeretet heve,
mióta beléptem hozzá,
annál inkább keresett,
„miben szenvedsz hiányt”,
édesen e szavakkal kérdezett.

„Egy vendéget várok”, feleltem,
„ki méltóképp megállhatna itt.”
A Szeretet így szólt: „Te légy e vendég!”
„A neveletlen, a hálatlan, miért éppen én?
Néznélek, ám szememet, lásd, rút hályog fedi.”
A Szeretet megragadta karom,
s mosolyogva ekképpen felelt:
„Kitől kaptad, ha nem tőlem, e drága szemeket?”

„Úgy van, ám tönkretettem azokat,
szégyenben teljenek hát joggal napjaim.”
„De nem hallottad,” így a szeretet,
„a bűn hordozója ki lett teérted?
Kedvesem, hadd szolgáljak neked.
Helyet foglalván húsom fogyaszd.”
Leültem hát, és enni kezdtem azt.

George Herbert: A templom

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A hatalom csöndes kísértése

A szolgálat kérdése mellett és azzal szoros összefüggésben foglalkoznunk kell az egyházi tekintély gyakorlásának kérdésével is.

Összefoglalva elmondható, hogy az egyházi tekintélyt nem szabad mások feletti uralomként gyakorolni, hanem csakis a közösségért végzett szolgálatként.

Jézus világossá akarja tenni, hogy az egyházi hivatal a testvérek lábának megmosását, vagyis szolgálatot jelent.

A mások fölötti uralom a leggyakoribb, minden emberre jellemző kísértések közé tartozik. A hatalom és az elismerés kísértése bennünket, lelkipásztorokat is megkörnyékez.

Azért sorolható ez a kísértés a veszélyesebbek közé, mert ezerféle módon igyekszik meglapulni. Azt hozzunk fel ugyanis mentségül, hogy ha Isten ilyen meg olyan képességekkel tüntetett ki, akkor ezek kamatoztatásával hasznára leszünk a közösségnek.

Hummes bíboros

A teljesség felé

Uram, nem törekszem arra, hogy elérjem a Te magasságaidat, mert messze meghaladják értelmemet, csupán valamennyit meg szeretnék érteni Belőled, aki magad vagy az igazság, Belőled, akit a szívem szeret és akiben hisz. Nem azért szeretnélek érteni, hogy higgyek, hanem hiszek, hogy megértselek. Vallom ugyanis: “Hacsak nem hiszek, nem fogok érteni.”

Istenem, kérlek, szeretnélek megismerni, szeretni, hogy élvezhesselek. Ha ebben az életben teljesen nem is vagyok képes erre, léphessek legalább minden nap előre egyet, amíg el nem érem a teljességet. Itt növekedjék bennem ismereted, odaát érje el a teljességet. Itt növekedjék irántad való szeretetem, odaát pedig váljék tökéletessé. Itt örvendezzek a reménységben, odaát pedig teljesedjen ez be valóságosan.

Canterbury Szent Anzelm






Ami Jézusnak fontos

A Szentírásban Mózes úgy jelenik meg, mint a nagy számok embere. (…) Jézus ezzel szemben a kis számok emberének tűnik. Az Ő figyelme mindenekelőtt a „kicsinyek”, a bűnösök felé fordul (…).

Tanításában (…) nem találkozunk jelentős vagy kiemelkedő alakokkal: „az Isten országa … hasonlít a mustármaghoz, amelyet egy ember fogott és elvetette a kertjében. Kikelt, és hatalmas fává terebélyesedett, úgyhogy az ég madarai tanyáztak ágai között” (Lk 13,18-19). (…)

Tanítványai csoportját Jézus nem egy harcra kész vagy győztesként ujjongó sereghez hasonlítja, hanem azt mondja: „Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát” (Lk 12,32). És másutt: „Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg?” (Mt 5,13). (…)

„Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé” (Lk 10,3), mondja övéinek, és arra buzdítja őket, hogy pénz és hatalom nélkül menjenek. (…)

Neki elég volt öt kenyér és két hal, hogy jóllakassa a tömeget.

Az Egyház mint „kisebbség” arra kapott meghívást, hogy e szerint az evangéliumi stílus szerint éljen, s magáévá tegye mindazt, ami Jézusnak fontos.

François-Xavier Van Thuan bíboros






Az ökumenikus mozgalom lelke

Igazi ökumenizmus nincs a szív megtérése nélkül. Ezért kérnünk kell a Szentlélektől az őszinte önmegtagadás, az alázatosság, a szelíd szolgálat és a mások iránti testvéri szeretet kegyelmét. Az egység ellen elkövetett bűnökre is áll Szent János tanúsága: "Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és tanítása hiányzik belőlünk" (1Jn 1,10). Alázatosan kérünk tehát bocsánatot Istentől és különvált testvéreinktől is, miként mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

Gondolja meg minden Krisztus-hívő, hogy annál jobban előmozdítja, sőt éli is a keresztények egységét, minél maradéktalanabbul törekszik evangéliumi életre.

E szívbéli megtérést és életszentséget a keresztények egységéért mondott magán- és nyilvános könyörgésekkel együtt az egész ökumenikus mozgalom lelkének kell tekinteni, és jogosan nevezhető lelki ökumenizmusnak is.


II. Vatikáni Zsinat: Határozat az ökumenizmusról, 7-8.





Isten terve a próbatételekben

Drága, kedves testvérem! Miközben mindenféle csapások érnek és Isten intő szavának próbáját éled át, ne csüggedj szívedben, s ne legyen úrrá rajtad a panasz és zúgolódás. Ne nyomjon el teljesen a szomorúság keserűsége, s a kishitűség ne vegye el nyugalmadat!

Arcodon a nyugalom, szívedben az öröm uralkodjék és ajkad hálaadást zengjen.

Dicsőítsük Isten tervét, még ha csapásként sújt is le övéire, hiszen célja nem más, mint hogy megóvjon az örök ostorcsapásoktól: letaszít, hogy felemeljen; megsebez, hogy gyógyítson; földre terít, hogy felkaroljon.

Damiani Szent Péter püspök leveleiből

Önátadás

Fölszentelni valamit vagy valakit azt jelenti: odaadni a dolgot vagy személyt Isten tulajdonába. Átadni egészen istennek, hogy az mostmár egészen az Övé legyen.

A papszentelés hasonlítható ahhoz, amikor az Ószövetségben egy személyt Istennek szenteltek. Így határozhatjuk meg a papság mibenlétét: önátadás, a világból Istennek odaajándékozott élet. Az odaszentelődésnek két iránya van: egyrészt kilépés a világi létből, másrészt odaadottság Istennek. És ez nem elkülönülés a világtól. Az Istennek adott élet méginkább a többiekért odaadott élet. A pap elszakad a világtól, és Istennek ajándékozottan él. És éppen ezért, Istentől kiindulva áll a többiek, mindenki rendelkezésére.

XVI. Benedek: Nagycsütörtöki szentmise, 2009.