2017. július 21., péntek

Szárnyaival oltalmaz, tollai alatt menedékre lelsz, hűsége a védőpajzsod. Zsoltárok 91.4

A kicsi gyertya oly messze sugárzik! Jótett ragyog így a silány világban.

Shakespeare

A National Geographicben egyszer egy érdekes cikk jelent meg. A Yellowstone National Parkban erdőtűz ütött ki. Miután sikerült a tüzet eloltani, megkezdték a károk felmérését, és mindent tüzetesen átvizsgáltak a leégett területeken.
Az egyik erdőőr, ahogy a hamuban kotorászott, talált egy elpusztult madarat. Ahogy közelebb ment és jobban megvizsgálta, meglepetésére talált 3 élő kis fiókát az elpusztult madár szárnyai alatt.
A szerető anyamadár a szárnyaival betakarva védte fiókáit. Bár elrepülhetett volna, de hiába a füst, a forróság, hajlandó volt meghalni kicsinyeiért. Tudta, hogy már eleve a füsttől elpusztulhatnak csemetéi. Mégis vállalta a halált fiókáiért, és védelmezte őket minden nehézség ellenére.

Csodálatos dolog felismerni, hogy a természet visszatükrözi alkotója szeretetét!


A szeretet a keresztyének ismertetőjegye. (Gary Chapman)


A szeretet arra ösztönöz, hogy a lehetetlennek tűnő feladatoktól se riadjunk vissza.


„Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” (Jn 3,36)

Világos útmutatást kaptunk a mai igében, hogyan lehet a miénk az örök élet. Az első és legfontosabb: Isten úgy szerette az embert, hogy nem akarta, hogy bűne miatt örök kárhozat legyen a része, ezért elküldte Egyszülöttjét, Jézus Krisztust, aki életét adta, hogy kiontott vérével eltörölje adósságunkat. De nem lesz örök életünk, ha nem hisszük, hogy helyettünk vérezett Jézus Krisztus. A hit pedig az engedelmességben lesz teljessé. Ugye tudjuk, hogyan járt a homokra építő ember, mi lett a házával (Mt 7,26–27)? Mi lehetünk okos házépítők: életünkben a hit és a cselekedetek össze kell, hogy tartozzanak!
(Tamásy Tamásné)


Aki Isten kegyelmét meg akarja őrizni, legyen hálás, ha kegyelmet kap, és béketűrő, ha az tőle eltávozik. (Kempis Tamás)


Az apák megszentelt élete a fiaknak gazdag öröksége. (Spurgeon)


Az anya a család szíve, és mosolya a szívverés.

Debbie Mumm


Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót, és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető. (Indián mondás)



Ha tudsz egy szóval úgy fordítani a dolgon, hogy megvilágosodjék a kérdés, akkor miért ködösítesz? Ha tudsz egy mosollyal más arcára mosolyt csalni, akkor miért pártolod a mogorvaságot? Ha tudsz egy kézmozdulattal másokon segíteni, miért tartod karjaidat béna lustaságban? Ha tudsz szeretni, miért várod el, hogy előbb mások szeressenek?

Tatiosz


„Jézus mondta: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.”” (Mt 11,28)

Kiket hív ilyen bensőséges szavakkal Jézus? Azokat hívja, akiket mi, emberek inkább elkerülnénk. Mert ziláltak, idegesek, hajszoltak, fásultak, szomorúak. Belefáradtak, sírnak, testi-lelki terheik vannak. Őket mi inkább elküldenénk, hisz van elég bajunk. Jézus magához hívja azokat is, akik úgy érzik, hogy az ő életük már nem alkalmas semmire, elveszett, haszontalan. Nála ugyanis más fogadtatás vár. Azok lehetünk, akik vagyunk; amit kínál, nincs feltételhez kötve. Ennyit kér: jöjjetek, amint vagytok, mindnyájan, őszinte szívvel.
(Kőháti Dorottya)



„Nyomorúságomban az Urat hívtam segítségül. Az Úr meghallgatott, tágas térre vitt engem.” (Zsolt 118,5)

Az építészek tudnának arról mesélni, hogy mennyire meghatározza az ember életérzését a tér, amely körülveszi őt. Szűk, alacsony, sötét helyen a lélek is összeszorítva érzi magát. Isten jelenléte olyan lehet számomra, mint ha egy hegycsúcsról néznék le: szabadon lélegezhetek, átlátom a lenti girbegurba utak szövevényét, megértem az idevezető utat is, és erőt kapok a vándorút folytatásához.
(Balogh Éva)


Példakép lenni a gyermekek előtt mély szeretet nélkül olyan, mintha hold lennél, amely világít ugyan, de semmi meleget nem ad. Légy melegítő nap, mely sugaraival mindent beragyog.


Remélem, mindig lesz bennem annyi szilárdság és erény, hogy megtartsam azt, amit minden titulus közül a leginkább irigylésre méltónak tartok, a Becsületes ember címet. (George Washington)



Segíts annak, aki segíteni akar.


„Szeretlek benneteket – mondja az Úr.” (Mal 1,2a)

Isten nem akkor kezd el törődni velünk, szeretni minket, amikor mi azt először észleljük, amikor először hallgat meg egy imádságot, vagy ad egy jelet – hanem az anyaméhtől fogva Istenünk, és Jézus a világ végezetéig marad velünk, övéivel. Nem átmeneti állapot az isteni gondviselés, az a szeretet, amellyel Isten szeret, nem olyan, mint a mi véges és feltételekhez kötött szeretetünk. Hiszem, hogy minden helyzetben van megoldás nála, és nincs messze a segítsége. Szeretetvággyal, -ínséggel van tele az emberiség, és keresi a fogódzót. Bár meglátnánk már végre az igaz szeretet forrását: „Én szeretlek benneteket” – mondja az Úr.
(Kőháti Dóra)

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A testvér hozzám tartozik

A közösségi lelkiség mindenekelőtt azt jelenti, hogy szívünk tekintetét a bennünk lakó Szentháromság misztériumára szegezzük, akinek fényét fel kell ismernünk a mellettünk élő testvérek arcán is.

A közösségi lelkiség ezen túl azt is jelenti, hogy a misztikus Test mélységes egységének megfelelően figyelünk hittestvéreinkre, úgy tekintünk rájuk, mint „közülünk valókra", megosztjuk velük örömeiket és szenvedéseiket, kitaláljuk vágyaikat és válaszolunk szükségleteikre, igaz és mély barátságot kínálunk nekik.

A közösségi lelkiség azt a képességet is jelenti, hogy meglátjuk a másikban a jót – úgy fogadjuk és értékeljük azt, mint Isten ajándékát: mint „nekem szóló ajándékot", és nem pusztán annak a testvérnek az ajándékát, aki azt közvetlenül kapta.

A közösségi lelkiség végül azt jelenti, hogy megadjuk a testvérnek az „őt megillető helyet", hogy „hordozzuk egymás terhét" (vö. Gal 6,2) és elutasítjuk azokat az önző kísértéseket, melyek folyamatosan fenyegetnek bennünket, s amelyek versengést, karrierizmust, gyanakvást és irigységet szülnek.

II. János Pál: „Az új évezred kezdetén” 43.





Ami igazán számít

Ha eldöntöttük, hogy Isten legyen az első helyen az életünkben – márpedig ezáltal leszünk önmagunkká –, akkor ebből az következik, hogy szívünkben az első helyet az Ő Igéjének, az Ő akaratának kell elfoglalnia.

Ennek pedig az élet összes területén láthatóvá kell válnia. Hozzá mérve minden más dolognak bizonyos értelemben közömbössé kell válnia. A szentek ilyen értelemben beszélnek egyfajta szent közömbösségről. Ne az legyen például a legfontosabb, hogy egészségesek vagy betegek vagyunk-e, hogy tanulunk vagy szolgálunk-e, hogy alszunk-e vagy imádkozunk, hogy életben maradunk-e vagy meghalunk. A fontos az, hogy éljük az Igét, hogy élő Ige legyünk.

Chiara Lubich





Arra, hogy szeresselek Téged, nincs egyebem, csak a mai nap

Minden szent és a nagy tanúságtevők is egyformán kiemelik a jelen pillanat fontosságát. Jézussal egyesülten élnek életük minden pillanatában. Saját ideáljuk szerint, megtestesítve azt életükben. Loyolai Szent Ignác számára ez az ideál az „Ad maiorem Dei gloriam” (Isten nagyobb dicsőségére) volt, Bosco Szent János számára a „Da mihi animas” (Add nekem a lelkeket), Teréz Anya számára a „Misericordia” (Irgalmasság), Raul Follereau számára a „Jézus a leprásokban”, Jean Vanier számára „Jézus az értelmi fogyatékosokban”…
Mivel megtestesítik, megélik ideáljukat a mindenkori jelen pillanatban, ezért a szentek olyan életet élnek, melyben megvalósul az élet lényege. A Keresztről nevezett Szent Pál írja: „Boldog az a lélek, mely megpihen Isten keblén, anélkül, hogy gondolna a jövőre. Azon igyekszik, hogy pillanatról pillanatra Istenben éljen, aggodalmaskodás nélkül, és hogy jól tegye az Ő akaratát mindenben, ami történik.”
Lisieux-i Szent Teréz mondja: „Az én életem egy villanás, egy óra, mely elmúlik, egy pillanat, mely gyorsan kicsúszik a kezemből és eltűnik. Te tudod, Istenem: arra, hogy szeresselek Téged a földön, nincs egyebem, csak a mai nap.”

Van Thuan bíboros






Az individualizmus kihívása

A közösségi élet lefoglalja az egész embert. Ezért mondhatjuk, hogy a közösség (kommunió) pszichológiailag különbözik minden más csoporttól (pl. sportklub, civil vagy vallásos egyesület, szakszervezet stb.), mely olyanokból áll, akik részleges célokért szövetkeznek, és akik emiatt csak a közös érdeklődés mentén kerülnek kapcsolatba. Így minden egyéb területen (ideológia, gyakorlat, vallásosság) önmagukba zárkóznak, őrzik magánéletüket.

A papok együttlétét is megkörnyékezheti ez a kísértés. Ahelyett, hogy olyan közösséget alkotnának, ahol a személyek közötti kommunió törvénye foglalja el az első helyet, úgy élnek, mint individuumok csoportja, akik csupán mellékesen vannak együtt az azonos cél érdekében. Anélkül, hogy igazi kapcsolatuk lenne, és anélkül, hogy szembesítenék életüket a többiek meglátásaival. Így azonban elsorvad benső énjük, mivel a többiek számára hozzáférhetetlen marad. Csupán együttélésnek álcázott individualizmus, amikor egymás mellett élnek, de nem kommunikálnak.

Silvano Cola






Bármilyen áldozat árán

Legszentebb Háromság, Atya, Fiú és Szentlélek, Aki lényeged szerint egy Isten vagy három Személyben, életem első és végső célja! Engem, szerencsétlen bűnöst megragadott az imádás, a hálaadás és a szeretet erős érzése a Te végtelen jóságod iránt, amelyet mérhetetlen kegyelmed folytán megismerhettem. Ezáltal szívem legmélyéig megrendültem, s azokra a testvéreimre gondoltam, akik még nem kapták meg Igéd fényét. Elhatároztam tehát, hogy a Te segítségeddel felajánlom magam ezeknek a lelkeknek üdvösségéért, bármilyen áldozatba, fáradságba, szenvedésbe is kerüljön, hogy ők is teljességgel részesedhessenek a megváltás vérében!

Boldog az a nap, amelyen megadatik nekem, hogy egy ennyire szent és jámbor ügyért sokat szenvedjek, de még boldogabb az a nap, amelyen méltónak találtatnék arra, hogy a véremet onthassam értük, és a kínok között találkozhatnék a halállal!

Boldog Giovanni Mazzucconi, vértanú: Imádkozzatok, hogy apostolok lehessetek!




Üres kezekkel a Szeretet előtt

A Szeretet üdvözlőleg fogadott,
ám lelkem oly bűnös meg poros,
hogy színe elől megfutamodott.
De csupaszságom láttán a szeretet heve,
mióta beléptem hozzá,
annál inkább keresett,
„miben szenvedsz hiányt”,
édesen e szavakkal kérdezett.

„Egy vendéget várok”, feleltem,
„ki méltóképp megállhatna itt.”
A Szeretet így szólt: „Te légy e vendég!”
„A neveletlen, a hálatlan, miért éppen én?
Néznélek, ám szememet, lásd, rút hályog fedi.”
A Szeretet megragadta karom,
s mosolyogva ekképpen felelt:
„Kitől kaptad, ha nem tőlem, e drága szemeket?”

„Úgy van, ám tönkretettem azokat,
szégyenben teljenek hát joggal napjaim.”
„De nem hallottad,” így a szeretet,
„a bűn hordozója ki lett teérted?
Kedvesem, hadd szolgáljak neked.
Helyet foglalván húsom fogyaszd.”
Leültem hát, és enni kezdtem azt.

George Herbert: A templom

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A hatalom csöndes kísértése

A szolgálat kérdése mellett és azzal szoros összefüggésben foglalkoznunk kell az egyházi tekintély gyakorlásának kérdésével is.

Összefoglalva elmondható, hogy az egyházi tekintélyt nem szabad mások feletti uralomként gyakorolni, hanem csakis a közösségért végzett szolgálatként.

Jézus világossá akarja tenni, hogy az egyházi hivatal a testvérek lábának megmosását, vagyis szolgálatot jelent.

A mások fölötti uralom a leggyakoribb, minden emberre jellemző kísértések közé tartozik. A hatalom és az elismerés kísértése bennünket, lelkipásztorokat is megkörnyékez.

Azért sorolható ez a kísértés a veszélyesebbek közé, mert ezerféle módon igyekszik meglapulni. Azt hozzunk fel ugyanis mentségül, hogy ha Isten ilyen meg olyan képességekkel tüntetett ki, akkor ezek kamatoztatásával hasznára leszünk a közösségnek.

Hummes bíboros

A teljesség felé

Uram, nem törekszem arra, hogy elérjem a Te magasságaidat, mert messze meghaladják értelmemet, csupán valamennyit meg szeretnék érteni Belőled, aki magad vagy az igazság, Belőled, akit a szívem szeret és akiben hisz. Nem azért szeretnélek érteni, hogy higgyek, hanem hiszek, hogy megértselek. Vallom ugyanis: “Hacsak nem hiszek, nem fogok érteni.”

Istenem, kérlek, szeretnélek megismerni, szeretni, hogy élvezhesselek. Ha ebben az életben teljesen nem is vagyok képes erre, léphessek legalább minden nap előre egyet, amíg el nem érem a teljességet. Itt növekedjék bennem ismereted, odaát érje el a teljességet. Itt növekedjék irántad való szeretetem, odaát pedig váljék tökéletessé. Itt örvendezzek a reménységben, odaát pedig teljesedjen ez be valóságosan.

Canterbury Szent Anzelm






Ami Jézusnak fontos

A Szentírásban Mózes úgy jelenik meg, mint a nagy számok embere. (…) Jézus ezzel szemben a kis számok emberének tűnik. Az Ő figyelme mindenekelőtt a „kicsinyek”, a bűnösök felé fordul (…).

Tanításában (…) nem találkozunk jelentős vagy kiemelkedő alakokkal: „az Isten országa … hasonlít a mustármaghoz, amelyet egy ember fogott és elvetette a kertjében. Kikelt, és hatalmas fává terebélyesedett, úgyhogy az ég madarai tanyáztak ágai között” (Lk 13,18-19). (…)

Tanítványai csoportját Jézus nem egy harcra kész vagy győztesként ujjongó sereghez hasonlítja, hanem azt mondja: „Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát” (Lk 12,32). És másutt: „Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg?” (Mt 5,13). (…)

„Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé” (Lk 10,3), mondja övéinek, és arra buzdítja őket, hogy pénz és hatalom nélkül menjenek. (…)

Neki elég volt öt kenyér és két hal, hogy jóllakassa a tömeget.

Az Egyház mint „kisebbség” arra kapott meghívást, hogy e szerint az evangéliumi stílus szerint éljen, s magáévá tegye mindazt, ami Jézusnak fontos.

François-Xavier Van Thuan bíboros






Az ökumenikus mozgalom lelke

Igazi ökumenizmus nincs a szív megtérése nélkül. Ezért kérnünk kell a Szentlélektől az őszinte önmegtagadás, az alázatosság, a szelíd szolgálat és a mások iránti testvéri szeretet kegyelmét. Az egység ellen elkövetett bűnökre is áll Szent János tanúsága: "Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és tanítása hiányzik belőlünk" (1Jn 1,10). Alázatosan kérünk tehát bocsánatot Istentől és különvált testvéreinktől is, miként mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

Gondolja meg minden Krisztus-hívő, hogy annál jobban előmozdítja, sőt éli is a keresztények egységét, minél maradéktalanabbul törekszik evangéliumi életre.

E szívbéli megtérést és életszentséget a keresztények egységéért mondott magán- és nyilvános könyörgésekkel együtt az egész ökumenikus mozgalom lelkének kell tekinteni, és jogosan nevezhető lelki ökumenizmusnak is.


II. Vatikáni Zsinat: Határozat az ökumenizmusról, 7-8.





Isten terve a próbatételekben

Drága, kedves testvérem! Miközben mindenféle csapások érnek és Isten intő szavának próbáját éled át, ne csüggedj szívedben, s ne legyen úrrá rajtad a panasz és zúgolódás. Ne nyomjon el teljesen a szomorúság keserűsége, s a kishitűség ne vegye el nyugalmadat!

Arcodon a nyugalom, szívedben az öröm uralkodjék és ajkad hálaadást zengjen.

Dicsőítsük Isten tervét, még ha csapásként sújt is le övéire, hiszen célja nem más, mint hogy megóvjon az örök ostorcsapásoktól: letaszít, hogy felemeljen; megsebez, hogy gyógyítson; földre terít, hogy felkaroljon.

Damiani Szent Péter püspök leveleiből

Önátadás

Fölszentelni valamit vagy valakit azt jelenti: odaadni a dolgot vagy személyt Isten tulajdonába. Átadni egészen istennek, hogy az mostmár egészen az Övé legyen.

A papszentelés hasonlítható ahhoz, amikor az Ószövetségben egy személyt Istennek szenteltek. Így határozhatjuk meg a papság mibenlétét: önátadás, a világból Istennek odaajándékozott élet. Az odaszentelődésnek két iránya van: egyrészt kilépés a világi létből, másrészt odaadottság Istennek. És ez nem elkülönülés a világtól. Az Istennek adott élet méginkább a többiekért odaadott élet. A pap elszakad a világtól, és Istennek ajándékozottan él. És éppen ezért, Istentől kiindulva áll a többiek, mindenki rendelkezésére.

XVI. Benedek: Nagycsütörtöki szentmise, 2009.