2019. július 27., szombat

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A megosztás – a testvérek között

Szent János mondja: „Ha valaki birtokolja a világ gazdagságát, és látva testvére szükségét, mégis bezárja előtte szívét, hogyan lakik abban Isten szeretete?” (1Jn 3,17) Íme, itt kezdődik a szeretet! Ha nem is vagy még képes arra, hogy meghalj testvéredért, légy legalább arra képes, hogy megoszd vele javaidat. A szeretet mozgassa szívedet és indítson cselekvésre! Ne önmagad mutogatásának vágya, hanem a szíved legmélyéről fakadó irgalom tegyen figyelmessé testvéred szükségére. Ha feleslegedből nem tudsz adni felebarátodnak, hogyan tudnád az életedet adni érte?

A pénzt, amit magaddal hordozol, elrabolhatják a tolvajok. És ha tolvajok nem jönnének, a halál majd elveszi tőled, ha élve nem adod oda te magad. Mit kell tenned? Testvéred éhezik, szükséget szenved, talán aggodalommal telve várakozik, mert hitelezői szorongatják. Neki nincs semmije, neked azonban van. Ő a testvéred, együtt vagytok megváltva, mindketten ugyanazon az áron. Mindketten Krisztus vére árán: érezz együtt vele, te, aki birtokolod a világ javait!

Szent Ágoston



Átjár minket az Ige?

A tanítványok Isten Igéjébe merülve Isten benső életének vonzásába kerülnek. Isten Igéje a fürdő, amely megtisztítja őket, a teremtő erő, amely Istenbe oltja őket.

Nos, hogyan állnak a dolgok a mi életünkben? Valóban átjár bennünket Isten igéje? Igaz, hogy sokkal inkább ebből a táplálékból élünk, mint e világ kenyeréből és dolgaiból? Valóban ismerjük Isten igéjét? Szeretjük? Annyira betölt minket, hogy valóban meghatározza életünket és alakítja gondolatainkat? Vagy azok újra és újra aszerint alakulnak, amit éppen az emberek mondanak vagy tesznek? Nem lehet, hogy igen gyakran az uralkodó véleményekhez mérjük magunkat? Nem lehet, hogy voltaképpen megmaradunk abban a felületességben, amelyet ma a világ diktál az embernek? Engedjük, hogy Isten igéje megtisztítsa bensőnket?

XVI. Benedek pápa: Krizmaszentelési mise, 2009.




Igazgyöngy

Miért mutat akkora érdeklődést az Egyház a hivatások iránt? Éppen amiatt a rendkívüli érték miatt, amelyet minden szent hivatás magában hordoz. Hogyan lehetne közömbös vagy hanyag az Egyház, a lelkek anyja és tanítója egy olyan lelki jelenség előtt, amelyben egy lélek legértékesebb lehetőségei nyilvánulnak meg, és amelyben a Szentlélek kegyelme működik csodálatos módon és mértékben?

Azt gondolom, erre vonatkozik az igazgyöngyről szóló példabeszéd (Mt 13,46). Minden hivatás, amely Isten tiszteletére és az Egyház szolgálatára született, megérdemli annak a legintenzívebb figyelmét, aki gondozza vagy figyelemmel kíséri a lelkek kertjét. Ezzel rendkívüli módon előmozdítja Isten országának virágzását akár az egyházi, akár profán világban. Jele ez a magasból érkező Szeretet jelenlétének, kezdete a párbeszédnek az élő Krisztus és az ő népe – a család, a plébánia, az egyházmegye – között.
VI. Pál pápa: A hivatások világnapján, 1967.




Jézus gravitációs terében

Jézus Krisztus követése azt jelenti, hogy olyan úton kell járnunk és tudunk járni, amely szemben áll a természetes nehézségi erő törvényeivel; ilyenek: az egoizmus lehúzó ereje, a puszta materiális értékek utáni kutatás, és a legtöbbre való vágyakozás lehúzó ereje, amit gyakran összetévesztenek a szerencsével.
A követés egy út a felkorbácsolt viharos tengeren keresztül, amelyen csak akkor tudunk járni, ha Jézus Krisztus szeretetének elemi erejében élünk, tekintetünket reá szegezve, és annak a kegyelemnek új erejétől vonzva, amely lehetővé teszi számunkra az utat az igazsághoz és Istenhez – ezt az utat mi a magunk erejéből nem vagyunk képesek végigjárni.
Joseph Ratzinger: Örömötök szolgái, 2002




Krisztus hatékony jele

A papnak a közösség közelében kell lennie, az emberekkel kell élnie, meg kell értenie őket, és eggyé kell válnia velük. De ez az önkiüresítés, a „keresztény vagyok a keresztények között” egyszerűsége csak akkor jelent valamit, csak akkor jeleníti meg valóban Krisztus szeretetét, ha a pap – azzal együtt, hogy szerényen és egyszerű módon közel van az emberekhez – magában hordozza megbízatásának és szolgálata szentségi jellegének teljes nagyságát és mélységét.

Csak így lesz az önmagát kiüresítő Krisztusnak hatékony jele és jelenlétének eszköze.

Klaus Hemmerle: A pap ma




Papság és családi szolidaritás

A papságnak meg kell szentelnie a családot, a családnak táplálnia kell a papságot. A kettő egyensúlyban van egymással, a jóban és a rosszban is: ha felemelkedik a család, akkor a papságnak is méltósága van, s ha a papság lesüllyed, akkor csökken a családokból érkező utánpótlás is. Ha a papok nem tevékenykednek, zűrzavarba süllyednek a családok a házasságtörés, a válás és az abortusz miatt! Ha a házasságnak nincs tisztasága, nem lesz olyan, aki méltó lenne a szemináriumokba vagy szerzetesrendekbe jelentkezni. Vagy kölcsönösen fönntartják egymást, vagy együtt hullanak a mélybe. Isteni és emberi szolidaritás van a kettő között.

Ha mi, világiak ennek fényében értelmezzük újra a papságot és a szerzetességet, otthonaink újra bekapcsolódnak az Egyház benső lélegzésébe, Amely maga Isten Szentlelke. Távolítsuk el az akadályokat, melyek az erkölcsi és lelki élet áramlásának útjában állnak, és akkor újra táplálkozhatunk az Egyházból, nemcsak mellékesen, hanem annak teljes valójából!

Igino Giordani: Laikusság és papság

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A hívők hálója

Istennek nem a hatalmasokra, hanem a kicsinyekre van szüksége Egyházában. Aki megérti hívását, maga is kicsi lesz és a kicsinyek barátja.

Csak olyan Egyház lesz képes meghallani Isten hívását, amelyik könyörgésével újra és újra Istenhez tud fordulni. Csak akkor halljuk meg, mit akar mondani nekünk Isten, és csak akkor kapjuk meg, amit adni szeretne nekünk, ha imáinkkal újra és újra Hozzá fordulunk. (…)

Végül: csak ott születhet hivatás, ahol egység és kölcsönös szeretet van. Gyakran hiányzik a szeretet, a kommunikáció és a valódi megosztás hálója, ahol az egyén az Urat találja a középpontban, önmagát pedig a maga helyén, az Úr mellett.

Ahol ez a háló laza és gyenge, átesnek rajta azok, akiket meg kellene tartania. Olyan emberek erős hálójára van szükség, akik hisznek Isten hívásában, hogy meghívása élővé válhasson és válaszra találhasson.

Klaus Hemmerle

Királyi papság, szolgálati papság

Krisztus tanítványai valamennyien az imádságban állhatatosan és Istent együtt dicsőítve (vö. Csel 2,42-47) adják oda önmagukat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul (vö. Róm 12,1), a földön mindenütt Krisztusról tanúskodjanak, és az érdeklődőknek adjanak számot az örök élet bennük élő reményéről (vö. 1Pét 3,15).
A hívők közös papsága és a szolgálati, azaz hierarchikus papság – jóllehet nemcsak fokozatilag, hanem lényegileg különböznek egymástól – egymás számára vannak rendelve, mert mindegyik a maga sajátos módján Krisztus egy papságából részesedik.
Akit a szolgálati papságra szenteltek föl, szent hatalom birtokában alakítja és kormányozza a papi népet, Krisztus személyében megvalósítja az eucharisztikus áldozatot, és az egész nép nevében fölajánlja Istennek. A hívek pedig királyi papságuk erejével részt vesznek az eucharisztikus áldozatban, és azt a szentségek felvételével, az imádsággal és hálaadással, az életszentségre törekvéssel, önmegtagadással és tevékeny szeretet által gyakorolják.

Lumen gentium 10

Lelkünk vezetője

A Szentlélek az emberi lélek vezetője; Nélküle semmire sem képes. Amikor egy lelket birtokba vesz a Szentlélek, az olyan lesz, mint a szőlőszem: amikor kipréselik, édes must folyik ki belőle. A Szentlélek nélküli lélek viszont olyan, mint a kavics, amelyből semmit sem lehet kifacsarni.

Akiket a Szentlélek vezet, azok helyesen gondolkodnak. Ezért van az, hogy sok tudatlan messze többet tud a tanult embereknél.

Egy kereszténynek, ha valóban a Szentlélek vezeti, nem esik nehezére, hogy lemondjon az evilági javakról azért, hogy sietve a mennyei kincsek keresésére induljon. Képes különbséget tenni. A Szentlélektől vezetett emberek számára semminek látszik a világ, a világ számára pedig Isten látszik semminek.

Vianney Szent János

Meghallgatás és párbeszéd papok és világiak között

A közösségi Egyház alapeszménye, amelyet a II. Vatikáni Zsinat, majd a Tanítóhivatal sok ezt követő dokumentuma megerősít – alkalmazkodva az újabban fölmerült igényekhez –, fel tudja lelkesíteni mindenekelőtt a fiatal papokat. Ugyanakkor nem kevés nehézséget is támaszt, mert megkívánja nemcsak a püspökkel és a paptestvérekkel, de a világiakkal való együttműködést is. A velük folytatott párbeszéd azt igényli a paptól, hogy tudjon meghallgatni is, ami nem könnyű, ha hiányzik belőlük a párbeszéd és a hagyományok követése.

Ennek kapcsán gazdag tapasztalatot tudok felajánlani, mivel a számkivetettség ideje alatt, amíg a kormány eltiltott a szolgálat gyakorlásától, világiak által vezetett titkos csoportokban éltem, s ha én lettem volna a vezető, az számomra politikai szempontból veszélyesebb lett volna. Ez arra „kényszerített”, hogy megtanuljam a velük való párbeszédet. Így fedeztem föl a közösség építésének döntő fontosságát.

Miloslav Vlk bíboros

Sikerek és kudarcok: mind „kegyelem”

Hogyan lehet az, hogy elkedvetlenedsz az Istenért való munkában? Minél nehezebbé válnak a dolgok, annál boldogabbnak kellene lenned, éppen úgy, mint János és Péter, amikor a Főtanács elé állították őket: „Boldogan távoztak a Főtanácsból, mert méltók lettek rá, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek.” (ApCsel 5,41) Vagy ahogyan Pál írja, „Vigasztalás tölt el, és minden bajom közepette túlárad bennem az öröm.” (2Kor 7,4).

Adj hálát Istennek a sikerekért, és örömteli szívvel adj hálát ugyanúgy a kudarcokért is, mert Isten így akar próbára tenni téged, hogy valóban Őérte dolgozol-e vagy csak a magad akaratáért.

Az öröm és a bátorság nehezebben élhető meg azokban a pillanatokban, amikor elbukunk, mint akkor, amikor sikeresek vagyunk. Akik erre képesek, valóban hősök, és az ilyen embereket egy kezeden meg tudod számolni.

Van Thuan bíboros: A remény tanúságtevői

Üres gyóntatószékek?

A papok ne veszítsék kedvüket, ha azt látják, hogy üresek a gyóntatószékek, de azzal se elégedjenek meg, hogy megállapítják a hívek érdektelenségét a bűnbocsánat szentségével kapcsolatban.

Franciaországban az arsi szent plébános idejében a gyónás nem volt sem könnyebb, sem gyakoribb, mint napjainkban, miután a forradalom vihara hosszú időre megbénította a vallás gyakorlását. Ő azonban minden módon – szentbeszédben, meggyőzéssel, jó tanáccsal – igyekezett újra megmutatni a bűnbocsánat szentségének szépségét, rámutatva arra, hogy az eucharisztikus jelenléthez bensőleg hozzátartozik e szentség.

Így létre tudott hozni egy buzgó lelkekből álló kört. A tabernákulum előtt töltött hosszú órák eredményeképp a hívek követni kezdték példáját, felkeresték a templomban Jézust – s bizonyosak lehettek abban, hogy ott találják papjukat, készen arra, hogy meghallgassa és feloldozza őket. (…)

Az a mondás járta akkoriban, hogy Ars a „lelkek nagy kórházává” vált.

XVI. Benedek pápának a papság évét meghirdető levele