2019. július 2., kedd

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A pásztor és a béres

Arról, hogy valóban pásztorról vagy pedig béresről van-e szó, nem lehet igazán meggyőződni, hacsak elő nem áll valamilyen vészhelyzet. Hiszen békés időkben a béres is többé-kevésbé úgy viselkedik a nyáj őrzése közben, mint az igazi pásztor; de ha jön a farkas, akkor kiderül, hogy ki-ki milyen lélekkel őrizte a nyájat.

A farkas akkor érkezik, amikor valamely igazságtalan uralkodó elnyomja a hívőket és az egyszerűeket. Az, aki pásztornak látszott, de nem volt az, otthagyja a nyájat és elmenekül, mert miközben ő maga fél e veszélytől, nem vállalkozik arra, hogy ellenálljon az igazságtalanságának. Menekülésével nem csupán elfut, hanem a nyájat is megfosztja támaszától. Menekül, mivel látja ugyan az igazságtalanságot, de hallgat; menekül, mivel a hallgatásba rejtőzik. Csatasorba rendeződni annyit jelent, mint nyílt szóval ellenállni minden gonoszat cselekvő erőnek. Akkor indulunk csatába Izrael házáért… és építünk falat, ha az igazság tekintélyével megvédjük az ártatlan hívőket a tébolyultak igazságtalanságától. A béres nem így tesz, hanem elmenekül, amikor látja, hogy jön a farkas.

Nagy Szent Gergely pápa






Az Atya ölelésében

Abban a percben, amikor majd lecsukom szememet itt a földön, azt fogják mondani a mellettem álló emberek: meghalt. Valójában ez nem fedi a valóságot. Meghalok annak a számára, aki engem lát, aki ideát van. Kezeim hideggé válnak, szemeim nem láthatnak többé, de valójában a halál nem létezik, mert alighogy becsukom szemem itt a földön, megnyílok Isten végtelenségére.
Meglátjuk őt, ahogy Pál mondja, színről színre, úgy, amint Ő van (1Kor 13,12). És beteljesedik a Bölcsesség könyvének szava, melynek 3. fejezetében ezt olvassuk: Isten az embert halhatatlannak teremtette, halhatatlanságra, saját isteni természetének mintájára alkotta meg őt.
A halhatatlanság tehát itt van már bennünk. Ezért a halál nem más, mint önmagam, létem kinyílása Istenben - örökre. A halál az Atya átölelésének pillanata, amelyre minden emberi szív, minden teremtmény vágyakozva vár.
Oreste Benzi lelki végrendelete

Az imádság fénye

Az imádság, illetve az Istennel való párbeszéd igen nagy kincs, hiszen az Istennel való bensőséges közösséget jelenti. Ahogy testi szemeink ragyogni kezdenek, amikor a fényt megpillantják, ugyanígy világosítja meg az Isten felé kitáruló szívet az imádság kimondhatatlan fénye.

Az imádságnak azonban nem szabad megszokássá válnia, hanem a szívből kell fakadnia. Nem korlátozódhat megszabott időre vagy órára, hanem folyamatosan, éjjel és nappal virágoznia kell. Nem csupán akkor kell ugyanis a lelkünket Istenhez emelni, amikor egész lelkünkkel az imádságnak szenteljük magunkat.

Amikor más teendőink vannak, legyen szó a szegények szolgálatáról vagy más tevékenységekről, melyeket talán a felebarát iránti nagylelkűség értékessé tesz, akkor is töltsön el minket az Isten iránti vágy és a rá való emlékezés, hogy az isteni szeretettől, akár a sótól megízesítve, minden jóízű táplálékká váljék az Úr számára. Mindig örömteli részesei lehetünk ennek az ajándéknak, akár egész életünkben, ha időnk lehető legnagyobb részét ilyen imádságra fordítjuk.
Aranyszájú Szent János

Egyedüllét, nem sivárság

Igaz ugyan, hogy a pap a cölibátus révén egyedül él. Ám egyedülléte nem jelent űrt, mivel magányát betölti Isten és az Ő országának kimeríthetetlen gazdagsága. Amikor erre az egyedüllétre vállalkozott – melynek tökéletes belső és külső szeretetnek kell lennie –, nem az a szándék vezette, hogy elidegenedjék testvéreitől, és nem azért tette, mert megveti a világot. Legalábbis akkor, ha valóban tudatosan döntött mellette, nem pedig gőgösen, hogy ő „más” lehet, mint a többiek. Bár a pap a világtól elkülönülten él, de nem szakad el Isten népétől, mert hivatása az emberek javára szól, teljesen a szeretetszolgálat számára van felszentelve és arra a teremtő munkára, amelyre az Úr lefoglalta őt.

A magány olykor fájdalmasan nehezedik a papra, de emiatt nem fogja megbánni nagylelkű választását. Krisztus is egyedül maradt életének legdrámaibb óráiban, még azok is magára hagyták, akiket élete során tanúnak és munkatársnak választott ki, és akiket a végsőkig szeretett. Mégis kijelentette: Nem vagyok egyedül, mivel az Atya velem van.

VI. Pál: A cölibátus






Házasság, szüzesség, papság

A papság, a szüzesség és házasság egy egyenlő szárú háromszög három oldalához hasonlítható: kettő közülük az ég felé Isten felé emelkedik, és benne találkozik; a harmadik oldal pedig mintegy a földdel párhuzamos, papokat, szüzeket szül, és ezáltal kapcsolódik a mennyhez. Az előzők közvetítik Isten kegyelmét, az utóbbi megtestesíti azt az emberiségben. És fordítva, az utóbbi tulajdonképpen egyesíti magában az emberiség vágyait, amelyeket az előző kettő a menny felé emel. Egy háromszög, amelyben az isteni egyesül az emberivel, és az emberi az istenivel.

Ha a szeretet átjárja őket, akkor ez a három valóság három és egyszerre egy: Isten viaduktja, amely által folytatódik a Fiú megtestesülése. A szeretetben válik ez a három valóság eggyé, és mégis különböző. A szeretet által mindannyian a papságba tartozunk. Mindannyian részesülünk a lelki szüzességből – amennyiben az Egyház vagyunk, amely szűz. És mindannyian lelkek vagyunk: Krisztus jegyesei.

Igino Giordani

Láttatni Jézust

„Látni szeretnénk Jézust” (Jn 12,21). A Húsvét alkalmával Jeruzsálembe zarándokló görögök kérése Fülöp apostolhoz lelkileg a mi fülünkben is újból fölhangzik ebben a Jubileumi Évben.

A kétezer évvel ezelőtti zarándokokhoz hasonlóan, korunk emberei – ha nem is mindig tudatosan – is arra kérik a mai híveket, hogy ne csak „beszéljenek” Krisztusról, hanem engedjék őt „látni” is. Talán nem feladata az Egyháznak, hogy Krisztus világosságát visszatükrözze a történelem minden korszakában, s hogy az új évezred nemzedékei előtt is felragyogtassa arcát?

II. János Pál: Novo millenio ineunte 16.

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

Ajándékozzuk a világosságot!

Minden ellentmondás, ellenállás, szembeszegülés ellenére létezik az Isten utáni szomjúság, s nekünk az a szép hivatásunk, hogy a világosságot adjuk másoknak. Ebben áll a mi kalandunk.

Kétségtelen, hogy számos előre nem látható dolog létezik, sokféle nehézség, szenvedés és sok minden egyéb. De a Szűzanya is tudta az angyali üdvözlet pillanatában, hogy ismeretlen út áll előtte, s az Isten szenvedő szolgájáról szóló jövendöléseket és a Szentírást ismerve számíthatott arra, hogy ez az út sok szenvedéssel is jár. Ő azonban hitt az angyal szavának: ne félj, mert végül Isten lesz az erősebb, ne félj a kereszttől és az összes szenvedéstől sem, mert végül Isten vezet bennünket, és ezek a szenvedések is segítenek abban, hogy a világosság teljességére jussunk.

XVI. Benedek pápa: A római szeminárium kispapjaihoz, 2008

Az ember legmagasztosabb hivatása

Az ember misztériuma csak a megtestesült Ige misztériumában világosodik meg igazán. Ádám, az első ember ugyanis az eljövendőnek, tudniillik az Úr Krisztusnak előképe volt (vö. Róm 5,14). Krisztus, az új Ádám, az Atya és az ő szeretete misztériumának kinyilatkoztatásában teljesen föltárja az embert az embernek, és megmutatja magasztos hivatását. (...)

Isten Fia ugyanis megtestesülésével valamiképpen minden emberrel egyesült (...). Mivel ugyanis Krisztus mindenkiért meghalt, és minden ember végső hivatása azonos, tudniillik isteni hivatás, vallanunk kell, hogy a Szentlélek mindenkinek fölkínálja a lehetőséget, hogy – csak Isten előtt ismert módon – csatlakozhasson e húsvéti misztériumhoz.

Gaudium et spes 22

Bölcsesség és bolondság

Sok időt pazaroltam el bolondságokra, hiábavaló munkával töltöttem el ifjúságomnak csaknem egész idejét, és oly bölcsességnek szenteltem, melyet Isten bolondsággá tett, mígnem egy napon, mintha mély álomból ébredtem volna fel, megpillantottam az evangélium igazságának csodálatos fényességét, és felismertem, hogy a világ fejedelmeinek – kik immár semmivé lettek – bölcsessége hasznavehetetlen. Bő könnyeket ontottam nyomorult életem felett, és vezetésért könyörögtem, hogy az istenfélelem iskolájába bevezetést nyerjek.

Nagy Szent Vazul: 223. levél

Hogy rátalálhassunk a fényre…

A halállal lenne egyenlő, ha nem tekintenénk Rád,
aki – mint egy varázsütéssel – minden keserűséget megédesítesz.
Terád, kiáltásod közepette, ott a kereszten,
a magasban kifeszítve, teljes tehetetlenségben,
élő halottként, amikor tüzedet a kihűlt földre bocsátottad,
s a végtelen pangásba örök életedet adtad értünk,
akik most mindennek örököse lehetünk.
Elég nekünk, ha Téged – legalább egy rövid ideig –
hozzánk hasonlónak láthatunk,
és így fájdalmainkat a tiéddel egyesíthetjük, fölajánlva az Atyának.
Hogy rátalálhassunk a fényre, tekinteted elhomályosult.
Hogy rálelhessünk az egységre, átélted az Atyától való elszakítottságot.
Hogy szert tehessünk a bölcsességre, „tudatlanná” lettél.
Hogy újra magunkra ölthessük a bűnnélküliséget, te magad „bűnné” lettél.
Hogy Isten bennünk lehessen, átélted a Tőle való távolságot.

Chiara Lubich

Isten lantosai

Nem arról kell beszélnem, mekkora kegyelmeket kaptam időnként az Úrtól, hanem arról, hogy általában a nekem tetszővel ellentéteset teszem. Követem a számomra kijelölt tervet, nem mert olyan elbűvölő, hanem mert ezt kell tennem a Szeretetért.

„De atya, lehet színészkedni Isten előtt? Nem képmutatás ez?” Légy nyugodt: elérkezett a pillanat, hogy az isteni nézők előtt mutasd be ember alkotta színdarabodat. Légy erős, mert az Atya, a Fiú és a Szentlélek nézi játékodat! Tégy mindent Isten iránti szeretetből, hogy tetszésükre legyél, még ha áldozatot kíván is!

Milyen szép Isten lantosának lenni! Milyen nagyszerű a Szeretetnek komédiázni, áldozatot hozni anélkül, hogy személyes megelégedettségünket keresnénk. Csak az Atyaisten tetszésére, aki játszik velünk! Állj az Úr elé, és valld meg neki: „Nincs semmi kedvem megtenni ezt a dolgot, mégis fölajánlom Neked.” Aztán tedd meg szívből, még ha mindezt színjátéknak is gondolod.

Áldott színjáték! Biztosítalak, hogy nem képmutatás, mert a képmutatóknak színlelésükhöz emberi közönségre van szükségük.

Szent Josemaría Escrivá de Balaguer

Mária, a szabadság és egyenlőség őrzője

Egy anya számára a gyermekek: elsősorban és egyszerűen csak gyermekek – tekintet nélkül feladataikra és szerepeikre. Mária számára Krisztus tagjai egyszerűen a gyermekei, akiket a kereszt tövében fogadott be (vö. Jn 19,26) – függetlenül attól, hogy az Egyházban és az Egyházért végzett feladataik egyébként mennyire különbözőek.

Azt mondhatnám, hogy Máriában megvilágosodik a lét a maga tisztaságában, amiből előtör a tett – a sokféle tevékenység –, de aki, mint lét, nem befejezett önmagában, és nem is határozza meg magát.

Ő az, aki őrzi az Atyával Isten egész népének szabadságát és egyenlőségét. Egyenlőség, ami nem egyenlősdi, mert forrása a szentháromságos élet, ahol mindhárom Személy Egyetlen – egyenlő tehát a Másik Kettővel –, de a maga megismételhetetlen létezésében.

Giuseppe Maria Zanghi: Isten, aki Szeretet