2017. július 31., hétfő

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A fiatalok és az öröm Istene

A sátán többnyire kétféle megtévesztéssel akarja eltántorítani az erénytől a fiatalokat.

Az első, amikor azt ülteti a fejükbe, hogy az Úr szolgálata unalmassá teszi az életet, s így kivész belőle minden szórakoztató és örömteli dolog. Kedves fiatalok, ez nem így van! Én olyan keresztény életmódot szeretnék tanítani nektek, amely egyben vidám és boldog. Megismertetem veletek az igazi szórakozásokat és örömöket, hogy azt mondhassátok Szent Dávid prófétával: Szolgáljunk az Úrnak szent örömmel, szolgáljátok az Urat vidám énekszóval.

A másik megtévesztés az a remény, hogy az élet hosszú, kényelmesen ráérünk hát a megtéréssel öreg korunkban, vagy a halálunk óráján. De ki biztosít téged arról, hogy eléred az idős kort? Ehhez szövetséget kellene kötni a halállal, hogy várjon, amíg elérkezik az a bizonyos idő, ám az élet és halál az Úr kezében van. Mert ha a mi Istenünk hosszú életet szánna is nekünk, gondoljátok csak meg: amilyen úton egy fiú fiatal korában jár, azon fog járni idős korában is, amíg csak meg nem hal. Ha fiatalon jó életet választunk, akkor jó lesz az öregkorunk, jó lesz a halálunk és az örök boldogságunk kezdete is.
Bosco Szent János

A Magnificat tanítása

Mária elmondta Erzsébetnek rendkívüli tapasztalatát. A Magnificatban – amelyben ezt megosztotta – már látható, hogyan ad értelmet a Máriában már élő Krisztus az elmúlt századoknak, a jelennek és a jövő évszázadoknak (...).

Máriának ez a látogatása azonban nem csak azért történt, hogy kifejezze szeretetét, és nem is csak azért, hogy elénekelje a Magnificatot. Krisztus jelenléte benne megszentelte Erzsébet méhében annak fiát, Keresztelő Jánost.

Szem előtt tartva a kellő arányosságot, valami hasonló történik, amikor valaki (...) alázattal, tárgyilagosan és meggyőződéssel elmond valamit Krisztus jelenlétéről saját lelkében, s megosztja saját természetfölötti tapasztalatát. Gyakran előfordul, hogy aki ezt hallja, azt megérinti a kegyelem, megtér. Egy ilyen elbeszélésben ugyanis van valami, ami messzebbre nyúlik az illető egyszerű történeténél. Benne megláthatjuk egy több évszázados fa most nyíló virágát, amely ennek a fának, vagyis az Egyháznak az életerejét tanúsítja.

Chiara Lubich

Amikor nincs közöttünk Jézus

Azt kérdezitek tőlem: „Hogyan lehetnek olyan szerencsétlenek, hogy nem vágynak Krisztus jelenlétére maguk között?” Igen, mi magunk vagyunk azok, akik egymással harcolunk.

Valaki talán ironikusan rávághatja: „Mit beszélsz? Nem látod, hogy egy fedél alatt, ugyanabban a templomban vagyunk, közösen imádkozunk? Milyen megosztottságot látsz közöttünk?”

Itt semmilyet, de amikor összejövetelünk véget ér, kritizáljuk egymást, óvakodunk és félünk egymástól, a szomszédunkkal suttogunk, és ha látjuk, hogy közeledik egy harmadik, gyorsan elhallgatunk és témát váltunk.

Azt mondjátok erre: „Mindezt nem azért tesszük, hogy megbántsunk másokat, hanem hogy megvédjük magunkat.” Pont ez az, ami fájdalommal tölt el engem: testvérek között élünk, s mégis szükségét érezzük, hogy őrködjünk, hogy ne érjenek sérelmek, és megannyi óvintézkedést hozunk.

Azt mondhatnád erre: „De engem megbántottak.” Ha testvéred igazságtalan volt veled szemben, imádkozz Istenhez, hogy legyen hozzá irgalmas. A te testvéred, tagja a te testednek, ugyanahhoz az asztalhoz hivatalos, amelyikhez te.

Aranyszájú Szent János: 8. homília a Római levélhez

Az életet megvilágosító fény

Amint zarándoklata során ott ült Manréza közelében a folyóparton, értelmének szemei kezdtek megnyílni. Nem látomást látott, hanem sok mindent megértett és felismert, lelki dolgokat csakúgy, mint a hitre és a tudományra vonatkozókat. Mindezt olyan nagy megvilágosodással, hogy mindent egészen újnak látott. Nem tud külön-külön elmagyarázni minden részletet, amit akkor megértett, bár sok ilyen volt. Inkább nagy világosságot kapott értelmében, úgyhogy ha összegyűjti az egész élete során, egészen hatvankét éves koráig Istentől kapott számos segítséget és azt a sok mindent, amit megtanult, még ha mindent egybetesz is, akkor sem kapott annyit, mint ezen egyetlen alkalommal.
Loyolai Szent Ignác: A zarándok elbeszélése

Bocsássunk meg fáradhatatlanul!

Mit jelent, hogy „mossátok meg egymás lábát”? Hogyan váltható ez tettekre a gyakorlatban? Minden jócselekedet, melyet másokért teszünk, lábmosás, szolgálat. Az Úr arra hív bennünket, hogy hajoljunk meg, tanuljuk meg az alázatot, vegyük a bátorságot a jósághoz. Készen arra, hogy esetleg elutasítanak, mégis higgyünk a jóságban és legyünk benne állhatatosak.

Ennek a gesztusnak azonban mélyebb jelentése is van. Az Úr az Ő jóságának erejével tisztára mossa szennyes lelkünket. Egymás lábának megmosása ezért mindenekelőtt azt jelenti, hogy fáradhatatlanul megbocsátunk egymásnak, minden alkalommal közösen újrakezdünk, bármilyen haszontalannak is tűnik ez. Azt jelenti, hogy egymást támogatva megtisztítjuk egymást, elfogadva azt, hogy a többiek tartanak fenn minket. Azt jelenti, hogy megmossuk egymást, így kölcsönösen Isten Igéjének megszentelő erejét ajándékozzuk egymásnak, és felkészítjük egymást az isteni szeretet Szentségének befogadására.

XVI. Benedek pápa: Nagycsütörtöki levél, 2006

Cölibátus: a szeretet ajándéka

A papi cölibátus olyan ajándék, amely a mennyei életet készíti elő. A legnagyobb ajándék, amelyet az ember papszentelése napján felajánlhat Jézusnak, az a szűzi szíve, a szűzi teste. Mi papi cölibátusnak hívjuk. Olyan, mint Krisztus szűzi szerelme Egyháza iránt, melyet a papok jelenítenek meg. Az Egyház Krisztus teste, Krisztus menyasszonya.
A cölibátus nemcsak a mi ajándékunk, hanem sokkal inkább képességünk arra, hogy befogadjuk Isten ajándékát, Isten választását. Buzgón elmélkedjétek át a tényt, hogy Neki, a világegyetem Teremtőjének van ideje számotokra, kicsiny teremtményei számára.
A papi cölibátus olyan űrt hoz létre, amely lehetővé teszi, hogy befogadjunk egy másik csodálatos ajándékot, melyet csak Jézus tud nyújtani és ajándékozni: az isteni szeretetet. Jézus Önmaga értékes ajándékát nyújtja, személyes és hűséges barátságát, amely egy egész életen át tart gyöngédségben és szeretetben. Semmi sem veheti el hűségét. Ő hűséges marad.
Boldog Kalkuttai Teréz: Csak szeretetből

Őrizzük meg a jelek hatalmát

Uram, vésd belénk mások iránt tanúsított magatartásodat, amely mindig kész volt mások szolgálatára. Taníts meg minket úgy cselekedni, ahogyan te: hogy “levessük a ruhánkat” (amint te tetted, az utolsó vacsorán).
Levessük a haszonra törés, a számítgatás, a személyes érdekek ruháit, és öltsük fel a közösségi lelkület ruhátlanságát. Vessük le a nagypolgári viselkedést, hogy felölthessük a szerénység, az egyszerűség és könnyedség átlátszóságát.
Vessük le a uralkodás, az arrogancia, a hegemóniára törés, a hivatalunkkal való visszaélés, a halmozás ruháit, hogy gyengeségbe, szegénységbe öltözzünk, jól tudva, hogy a “szegény” nem annyira a “gazdag” ellentéte, mint inkább a “hatalmasé”.
El kell hagynunk a hatalom jeleit, hogy képesek legyünk csak a szegénység jeleit megőrizni.
Tonino Bello: Stóla és munkaruha

2017. július 30., vasárnap

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A testvérek közötti béke

A testvérek közötti béke Isten akarata és Krisztus öröme.
A szentség tökéletessége, az igazságosság mércéje,
a tanítás mestere, az erkölcsök őre,
és minden dologban dicséretreméltó életszabály.

Aranyszavú Szent Péter

A testvéri társadalomért


A hívek egyek az egymás közti és a Krisztus iránti szeretetben? Akkor ez egy élő plébánia, itt jelen van az élő egyház. Mivel virágzik, ez az isteni és emberi jelenség biztosítja Krisztus jelenlétét közöttünk.

Milyen nagyszerű lenne, ha plébániáink jól bemutatnák, milyennek kellene lennie a keresztény társadalomnak! Olyan emberek, akik korábban nem ismerték egymást, különböző szokásaik vannak, más az iskolázottságuk, származásuk, koruk – mégis amikor találkoznak a templomban, testvéri közösségként jelennek meg, és annak is érzik magukat.

Barátokká válnak, segítséget nyújtanak egymásnak, nem mondanak rosszat felebarátjukról, hanem azt nézik, van-e beteg vagy munkanélküli, akit segíthetnek, egyszóval nemes tevékenységük a felebarát javát keresi, hogy azonnal, szívvel-lélekkel mondhassák: Itt vagyunk, ha Krisztus hív minket.

Emlékezzetek Krisztus ünnepélyes szavaira: „Arról ismerik meg, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást”, ha jobban érződik majd az akart rokonszenv, mint a magától jövő, az általunk teremtett jobban, mint a spontán; mindez szívünk nagyságával, és azzal a képességgel, hogy Jézus jelenlétét teremtsük meg magunk között, hogy eljussunk addig, hogy egyek legyünk Benne és Általa.

VI. Pál a Santa Maria Consolatrice plébánián tett látogatásakor

Evangéliumi tanácsok: nemcsak szerzeteseknek


Tény, hogy mi keresztények túlságosan sokáig úgy tekintettünk az evangéliumi tanácsokra, mint olyan valamire, ami a megszentelt szerzetesi élettel jár.
Szokás volt mondani: „Szépek az evangéliumi tanácsok, de a szerzetesek számára. Nekünk, keresztényeknek – vagy egyházmegyés papoknak – akik a világban élünk, egy más stílusra, egy más lelkiségre van szükségünk.”
Nos az evangéliumi tanácsok egyáltalán nem egy kegyes gyakorlat vagy egy valaki számára fenntartott aszketikus találmány, hanem kötelező és létfontosságú áthaladási pont, hogy hitelesítsük életünkkel a keresztény létre, Jézus követésére szóló meghívást.
Jézus számára soha nem elméleti kérdés volt ez. Azt mondta: „Aki utánam akar jönni, és nem tagadja meg apját, anyját, testvéreit, nővéreit, feleségét, gyermekeit, mezejét... aki nem tagadja meg önmagát is, az nem lehet tanítványom!” Ez az alapfeltétele, hogy megkezdhessük Jézus követésének kalandját. Ha Jézus igazi tanítványai akarunk lenni, nem mehetünk olyan úton, mely nem veszi figyelembe az evangéliumi tanácsokat.
Don Silvano Cola
Felelős világiak


A lelkipásztori szemléletmódot oly módon kellene javítani, hogy – miközben ügyelünk a különféle hivatásokra, a fölszenteltek és világiak sajátos szerepére – Isten Népének valamennyi tagja együttesen egyre inkább ráébredjen közös felelősségére. Ez felfogásbeli váltást kíván, főleg a világiak tekintetében. Ahelyett, hogy a „papság munkatársainak” tekintenénk őket, inkább az Egyház létének és tevékenységének „társ-felelőseiként” kell őket elismernünk, előmozdítva azt, hogy kialakuljon az érett és elkötelezett világi hivatás.

A megkereszteltek közösségének Egyház-tudata nem csökkenti a plébánosok felelősségét. Éppen rajtatok múlik, kedves plébánosok, hogy segítsétek azoknak az embereknek a lelki és apostoli növekedését, akik már buzgó módon elkötelezték magukat a plébánián: ők a közösség magvát alkotják, mely kovászként hat majd a többiek körében.

XVI. Benedek beszéde a római egyházmegye pasztorális találkozóján, 2009


Szeretet nélkül ne prédikálj!


Az Úr kettesével küldte tanítványait az evangélium hirdetésére, hogy jelezze a szeretet kettős parancsát, vagyis az Isten és a felebarát iránti szeretet fontosságát.

Mert a szeretetet nem lehet gyakorolni, ha nincs legalább két személy. Senki sem önmaga iránt jótékonykodik, hiszen a szeretetnek a másik személyre kell irányulnia, hogy az valóban szeretet lehessen.

Az, hogy az Úr kettesével küldte a tanítványokat prédikálni, szavak nélkül is világosan jelzi, hogy semmiképpen nem gyakorolhatja az igehirdetés szolgálatát az, aki nem szereti felebarátját.

Nagy Szent Gergely pápa

Szolgálat, nem hatalom


A papságnak megfelelő kategória bizonyosan nem a hatalom. Teljes félreértés, ha valaki a papságot, a püspöki szolgálatot, vagy a pápáét lényegileg hatalomként értelmezi.
Az Evangéliumokból tudjuk, hogy az apostolok is vitatkoztak, ki az első közöttük. Vagyis a kísértés, hogy tanítványi helyzetünket hatalommá változtassuk, már akkor is jelen volt, a kezdetekben, és ez a kísértés azóta is jelen van.
Nem lehet tagadni, hogy ez a kísértés jelen van minden nemzedékben, a jelenlegiben is. Egyidejűleg azonban ott van az Úr példája is, aki megmossa tanítványai lábát, és ezzel teszi őket alkalmassá, hogy asztalhoz üljenek vele, magával Istennel. Ezzel a gesztusával megmagyarázza, hogy neki mi a szándéka a papsággal. Ha ez nem tetszik nektek, ne legyetek pappá!

Joseph Ratzinger bíboros: A föld sója

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A Lélek visszavisz az igazi értékhez


Olyan korban élünk, amikor – úgy tűnik – a Lélek fellazítja az afféle megrögzött kereteket, mint például a zárt spirituális „kasztok” külön kis világai, amelyek alig tartanak fenn kapcsolatokat a társadalmi lét síkján. Társadalmunk hozzászokott, hogy a saját önállóságukat és magánérdekeiket kereső szervezetek szemben állnak egymással. A Lélek igyekszik visszavinni az embert a lényegi értékhez, amelynek Isten Jézus által kizárólagos elsőbbséget adott: a szeretetközösségben megélt kapcsolatokhoz. Ember és ember között, a szerzetescsaládok és az egyházmegyés papok között, valamint a „tökéletesség állapotát” élők és az Igino Giordani által a „lelki proletariátusnak” nevezett rétegekhez tartozók között.

Isten háromságos közösség. Nincs más célja az általa teremtett emberekkel, mint hogy a sajátjához hasonló közösségbe gyűjtse őket.

Silvano Cola

A pap „szentháromságos ember”


Nekünk papoknak, mivel az a hivatásunk, hogy Jézus életét és küldetését éljük, az Egyházat kell szolgálnunk, amely egyre inkább a Szentháromság életét mintázza.
Kell, hogy a pap olyan „szentháromságos ember” legyen, mint Jézus. S úgy mint Ő, arra hivatott, hogy hirdesse és előmozdítsa azt az új életet, amely a háromszemélyű egy Isten kinyilatkoztatása, és egyúttal ennek az isteni életnek a közlése is. Agapéra (ajándékozó szeretetre) alapozott lét, mely az emberi együttélés alapvető kritériuma. Nekünk papoknak kell „egybegyűjtenünk Isten népét, az egy Lélek által éltetett testvéreket” (LG 28.). De hogyan tehetjük ezt, ha nem tapasztaljuk magunk között, a papi testületben a szentháromságos egységet? Ezért a zsinati dokumentum ugyanazon pontja (LG 28.) hozzáteszi, hogy „minden papot bensőséges testvériség kössön össze”.
Nem szabad megengednünk, hogy ez a „szentségi testvériség” csak szép szólam maradjon, ami a valóságban nem jelent semmit az életünkben.

Jesús Castellano Cervera: A pap mint szentháromságos ember

Az Ő miséje és a mi misénk

Ha szenvedsz, és szenvedésed akkora,
hogy megbénít minden tevékenységet,
emlékezz a misére.
A misében Jézus ma is, mint akkor,
nem dolgozik, nem beszél:
föláldozza magát szeretetből.
Az életben lehet sokat tenni, sokat beszélni,
de a szenvedés hangja a legerősebb szó:
betör az Égbe.
Ha szenvedsz, merítsd fájdalmadat az Övébe:
mondd a magad miséjét.
És ha a világ nem ért meg, ne jöjj zavarba:
elég, ha ért Jézus, Mária és a szentek.
Tarts velük és hagyd folyni véred
az emberiség javára,
akárcsak Ő!
A mise!
Nagyságát hogy is értenénk!
Az Ő miséje, a mi misénk.

Chiara Lubich

Isteni tánc a földön


Istenbe, vagyis az Atyába, a Fiúba és a Szentlélekbe vetett hitünk nem merül ki abban, hogy szakértői konferenciákon beszélünk Istenről, vagy szép szertartásokon beszélünk hozzá. Ha nem vagyunk készek vállalni a kényelmetlenséget és Istenben élni, a Szentháromság misztériuma mindig olyan lesz, mint egy matematikai fejtörő.

Isten belső mozgásai – mint egy isteni tánc az Atyától a Fiú felé és a Fiútól az Atya felé, valamint a Lélek közvetítése – folyamatosan új lehetőségeket nyitnak e kapcsolatokon belül, föltárva az Egy és Három lényegileg missziós jellegét.

Az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetének leírása csúcspont az ősegyház számára, amelyben Isten missziós arculata különlegesen élő. Isten teremtő és megváltó műve még egyszer kirobban az emberi élet szintjén, miközben a Lélek az egyes embereket és az egész közösséget arra indítja, hogy a halállal és a reménytelenséggel szemben életet, reményt és jövőt kérjen.

Myra Blyth

Mindenkivel együtt érző és mindenkit felülmúló


A lelkipásztor legyen mindenkivel együtt érző, és az elmélkedésben mindenkit felülmúló, hogy bensőséges szeretete által mások gyengeségét magára vegye, az elmélkedés mélysége által pedig a természetfölöttiek után vágyakozva önmagát is felülmúlja. Nehogy magasra törve felebarátai gyengeségeit megvesse, vagy felebarátai gyengeségeihez hasonulván elmulassza az odafönt valók utáni vágyódást.

A lelkipásztorok úgy viselkedjenek, hogy titkos dolgaikat se szégyelljék előttük felfedni az alattvalók; hogy midőn e kisdedek a kísértések hullámait szenvedik, a lelkipásztor megértéséhez, mint az anyai ölbe meneküljenek, és azt, ami a kísértő bűn szennyéből rátapadt, buzdításának vigasztalásával és imádságos könnyekkel mossa le.

Nagy Szent Gergely

2017. július 29., szombat

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A katedra


Krisztus az, aki elfogadta az emberi halál teljes valóságát. Éppen ezért Ő az, aki az élet értelmezésének kérdésében alapvető fordulatot hozott. Megmutatta, hogy az élet valójában átmenet: nem csupán a halál mezsgyéjéig tart, hanem új életre vezet.

Így a kereszt Isten és az ember igazságának legmagasabb tanítói székévé, katedrájává lett. Mindannyiunknak e tanszék növendékeivé kell válnunk, akár rendes, akár rendkívüli hallgatóként. Akkor meg értjük, hogy a Kereszt az új ember bölcsője is.

II. János Pál pápa: A római egyetemistákhoz, 1979






Angyali teremtmények


Kérlek Téged, végtelen Jóság, kimondhatatlan Istenség, hallgasd meg szolgádat, és ne tekints bűneim sokaságára!

Kérlek, fordítsd magad felé Jegyesed, a szent Egyház szolgáinak akaratát és szívét, hogy Téged, a szenvedő, szegény, alázatos és szelíd Bárányt kövessenek a szent kereszt útján, úgy ahogy Te szeretnéd, nem pedig ahogy ők!

Legyenek angyali teremtmények, a földön élő angyalok ebben az életben, mert szolgálniuk kell a Szeplőtelen Báránynak, Egyszülött Fiadnak Testét.

Isteni kegyesség, egyesítsd őket, füröszd meg őket jóságod nyugodt tengerében, hogy ne várjanak tovább, mert így elveszítik azt, amijük van azért, amijük nincs.

Sziénai Szent Katalin






Ki vagy?

Ki vagy te, édes fény, aki betöltesz
és megvilágosítod szívem sötétjét?
Vezetsz, mint anyám keze, mégis szabadon hagysz.
Te vagy a tér, mely lényemet
körülveszi és magába zárja.
Tőled elhagyatva a semmi mélyébe zuhanna,
ahonnan létbe emelted.
Te, aki önmagamnál is közelebb vagy hozzám,
és bensőmnél is bensőbb,
és mégis megfoghatatlan és felfoghatatlan,
aki szétfeszítesz minden nevet:
Szentlélek, örök Szeretet.

Edith Stein

Krisztus a Pásztor


A jó pásztorok mind egységben vannak, egyek Krisztussal. Amikor legeltetnek, Krisztus az, aki legeltet. A vőlegény barátai nem a saját hangjukat hallatják, hanem örülnek, amikor meghallják a vőlegény hangját. Amikor ők legeltetnek, Krisztus az, aki legeltet és ezért mondhatja: „Én legeltetek”, mert bennük az ő hangja és az ő szeretete van.
Nézzük Péter példáját. Krisztus abban a tettben, hogy rábízza a saját juhait, azonosítani akarja Pétert önmagával, oly módon, hogy miközben rábízza a juhokat, mindig az Úr marad a fej és Péter képviseli a testet, azaz az Egyházat, és ketten, mint a vőlegény és a menyasszony „egy test lesznek”. Ezért (…) mit kérdez Pétertől, mielőtt rábízza a juhokat? „Péter, szeretsz te engem?” És Péter: „Igen, szeretlek téged”. És újból” „Szeretsz te engem?” És Péter: „Igen, szeretlek téged”. Harmadszor is megkérdezi: „Szeretsz te engem?” S Péter: „Igen, szeretlek.” Megerősíti benne a szeretetet, hogy megszilárdítsa az egységet.
Az ilyen pásztorokban az egyetlen Pásztor legeltet, mivel egységben vannak vele.

Szent Ágoston: A papságról






Semmiféle hatalmi harc


„A szolgálatok és karizmák különböznek ugyan egymástól, de kiegészítik egymást, és a maguk módján valamennyi szükséges az Egyház növekedéséhez” (CL 27.). „Mindannyiunknak, lelkipásztoroknak és hívőknek, ápolnunk és támogatnunk kell a megbecsülés és szívélyes testvériség kötelékeit és az együttműködést a világiak különböző társulásai között” (CL 31.).

Azért, hogy ez a kívánatos együttműködés megvalósuljon és tartós maradjon, a papoknak és a világiaknak Krisztusra kell összpontosítaniuk, nem önmagukra. Arra kaptak meghívást, hogy Krisztus országának ügyét mozdítsák elő, nem pedig saját maguk vagy csoportjaik érdekeit. Nem szabad úgy érezniük, hogy valamiféle hatalomért kell harcolniuk.

Szent Pál egyetlen és kizárólagos törekvése az volt, hogy mindenki Krisztust hirdesse (vö. Fil 1,15-19). Szent Pál óvja a korintusiakat, hogy Pál vagy Apolló, Kéfás vagy Krisztus pártjáról beszéljenek (vö. 1Kor 1,10-16). Az állhatatos ima és alázat, valamint az Isten akaratának megtételére kész lelkület által az Úr Jézus fogja megmutatni a papnak, hogyan építse legjobban a világiakkal való kapcsolatot.

Francis Arinze bíboros

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

Ami többet ér...

Ha egyek vagyunk, Jézus közöttünk van. Ez számít igazán. Többet ér minden más kincsnél, ami elfoglalhatja a szívünket: többet anyánál, apánál, testvérnél, gyereknél. Többet ér házunknál, munkánknál, tulajdonunknál, többet egy olyan nagyváros műkincseinél, mint Róma, többet ér a mi műveinknél, többet ér a természetnél, amely réttel és virágokkal, tengerrel és csillagokkal körülvesz minket; többet ér a lelkünknél.

Ő alakítja a történelmet minden korban, örök igazságaival megihletve szentjeit. Napjainkban is az Ő idejét éljük: nem annyira egy szentét, hanem az Övét, a köztünk élő Jézusét, aki bennünk él, és aki fölvett bennünket – a szeretet egységében – Misztikus Testébe.

Chiara Lubich

Egy másik önmagad

Istennek minden szava egyben a minimum és a maximum, amit Ő tőled kér. Ezért, amikor ezt olvasod: “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Mt 19,19), akkor a testvériség törvényének legteljesebb mértékét kapod.
A felebarát egy másik önmagad, és mint ilyet kell szeretned! Ha sír, sírj vele; ha mosolyog, mosolyogj vele; ha tudatlan, légy tudatlan vele; s ha elveszítette atyját, azonosulj vele fájdalmában.
Te és ő Krisztusnak két tagja vagytok, s ha egyik vagy másik szenved, ez ugyanúgy érint téged is. Hiszen ami neked fontos, az Isten, aki mindkettőtök atyja.
És ne keress kibúvókat a szeretet alól. Felebarátod mindaz, aki melletted van, szegény vagy gazdag, szép vagy csúnya, tudatlan vagy okos, szent vagy bűnös, népedhez tartozó vagy külföldi, pap vagy világi. Bárki! Próbáld meg szeretni azt, akit életed jelen pillanata eléd hoz, és lelked mélyén új és korábban nem ismert erők fölfakadását fogod tapasztalni: ezek ízt adnak majd életednek, és ezer miértedre fogsz választ kapni.
Chiara Lubich

Evangélium, az egység ereje

A sokféle nyelvek pünkösdi eseményében egyrészt összefoglalást nyer az apostolok által hirdetett evangélium. Másrészt kiemelkedik az evangéliumi üzenet egyetemes, katolikus jelentése, hogy az minden nép nyelvén és minden kultúrában megélhető és kifejezhető.

Mivel egyetemes, az evangélium valamennyi nép számára az egység ereje is. Ez az erő a Szentlélektől jön, amely egységet szül, s legyőzi a bábeli zűrzavart.

Ezért a II. Vatikáni Zsinat megállapíthatta, hogy „az Egyház pedig Krisztusban mintegy szakramentuma, vagyis jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberiség egységének” (LG 1). Sohasem feledhetjük el az Egyháznak ezt a hivatását és küldetését.
Cláudio Hummes bíboros: Mindig Krisztus tanítványai

Mária, az egyház modellje

Mária személye, aki hozzánk hasonlóan Isten népéhez tartozott, világosan mutatja, hogy a kereszténység lényege a szeretet, és ezért az egyházi személyeknek, mielőtt papok és püspökök lennének, először is igazi keresztényeknek, élő keresztre feszítetteknek kell lenniük, Jézushoz hasonlóan, aki a kereszten alapította meg Egyházát.

Mária ezenkívül a szeretetnek azt a lényegi tulajdonságát is kiemeli, amely az Egyházat eggyé forrasztja. Így a világnak megmutatja Krisztus Jegyesét, aki után Jézus vágyódott, és akit napjaink minden embere vár: a rendezett Szeretet. Az Egyház csakis ezen alapvető jellegzetességének fölmutatásával tudja méltó módon betölteni szerepét, mely magában foglalja a világgal való kapcsolatot és párbeszédet. A világot ugyanis az intézmény, a hierarchia gyakran kevéssé érdekli, viszont fogékony az Egyházban jelen levő szeretet tanúságtételére, amely az Egyházat a világ lelkévé teszi.

Chiara Lubich





Mindenhol otthon

Aki Jézust követi, nem azért teszi, hogy lakhelyet találjon magának (például egy plébánián), vagy biztos menedéket. Aki Jézust követi, Istent követi, és így Istenen kívül nincs más hely számára.
Ezt a tényt negatívumként is fel lehet fogni, mint a mindenről való lemondást, de inkább pozitívumként tekintsünk rá; a világ összes helye, a világ összes otthona a miénk lesz, mert az Emberfia a világegyetem ura. Ezért az ő otthona nem lehet csak egy kisváros egyetlen kis háza. Aki Jézust követi, mindenhol otthonra talál, megtalálja városát mindenhol, és így családra és hazára is talál bárhol.
Ez a hivatás nagyszerű vonása: nem egy meghatározott helyért, egy sajátos lakásért követjük Jézust, hanem azért követjük Őt, hogy gyermekeiként és testvéreiként Vele legyünk az egész világon mindenhol.
Pasquale Foresi: A jelen problémái az Egyházban

Soha nincs minden elveszve

Nem mindig vagyunk képesek Isten hívásának magaslatán állni; előfordulhat, hogy bizonyos alkalmakkor nem sikerül majd követni Isten szeretetét a maga teljességében. Mindez mégsem jelenti azt, hogy a hivatás elveszett. Ennek élő példája Péter marad minden korok számára.

Nincs olyan nyomorúság, nincs olyan emberi gyöngeség, amit ne követhetne bánat, Jézusra való újbóli rátekintés, ahogyan Péter is bocsánatot kért.

Ekkor a hivatás teljes kegyelme újra kiárad lelkünkbe és újra Krisztus tanítványaiként folytatjuk utunkat.
Pasquale Foresi: Napjaink nehézségei az Egyházban

2017. július 28., péntek


Csodálva, imádva



Megunhatatlannak vélem, bár annyi ideig sosem próbálhattam, ameddig szeretném: az alföldön végig nyargaló, a látóhatár messzi szélét fürkésző tekintet élményére gondolok. Arra a változatosságra, amitől szemünk is, személyünk is gyógyul: fókuszálhatok a lábam mellett ugráló szöcskére, az ujjam hegyén egyensúlyozó katicára, majd egy hirtelen váltással több kilométeres távlatokhoz edződhetnek a látóizmaim. Alföld-élmény hiányában jelenleg számítógépeim háttérképei kínálnak puszta-élményt.
Neves költőnk szembehelyezte az alföld iránti szeretetét a hegycsúcsok csodálatával: „Tán csodállak, ámde nem szeretlek, S képzetem hegyvölgyedet nem járja.” – vallja a nem különösebben sértődékeny Kárpátoknak. Emberként vele tartok, alföldi és kis-alföldi felmenőimtől örökölt mentalitásomnál fogva. De hívő emberként üzenetet találtam abban, ahogy Petőfi Sándor az alföldet szerethetőnek, a hegyvidéket csodálhatóak tartja.
Az embernek mindkét irányra szüksége van az egészséges lelki élethez. Úgy vagyunk teremtve, hogy csodálnunk, imádnunk kell valakit. Ez a valaki születésünktől fogva mi magunk vagyunk. Táguló világunk később embereket, embercsoportokat avat imádata tárgyává. Amikor azonban Isten személy szerint megtalál minket, helycserére mozdul a szívünk: életünkben ő lesz egyre erőteljesebb, csodálatosabb, fenségesebb középponttá. Isten hatalmasságának tudata ugyan átrendezi az ember életét, de még nem az igazi: még nem nyújt biztonságot és nem nyit meg távlatokat. Isten azonban nem csupán csodálható, hanem szerethető is. Jézusban emberré lett, hogy saját dimenzióink közt is megismerhessük személyiségét, és valljuk: Isten szerető és szerethető Úr. Csodálva és imádva, viszontszeretve tekinthetünk rá.
Az unoka-altató esti ének sorai – „pásztortüzek égnek messze, messze-messze, más határon, az alföldi rónaságon” – többet jelent immár romantikánál. Az embert szerető Jó Pásztor tüzei égjenek minden keresztyén közösségben, itthon és más határon!
„Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét.” (Ézs 57,15).


GYÜMÖLCSSZEDÉS

Miután tavaly szerény volt a gyümölcstermés, a nyár kezdetén már nagyon vártuk az első sárgabarackok megjelenését. Az évtizedes, égbe nyúló fákról sajnos alig lehetett létrával valamit elérni, ezért többnyire meg kellett várni, amíg megérve lepotyognak.

Ha a fák környékén nincs frissen lenyírva a növényzet, akkor a fűben nem könnyű észrevenni az apró barackokat. Néha felküldtem a gyerekeket a telek végében lévő fákhoz, de hamar visszatértek, jelezve, hogy nincs barack. Ha magam jártam utána, először nekem is úgy tűnt, hiába jöttem. De mihelyt közelebb mentem, és alaposan végigpásztáztam a terepet, akár egy vödörnyit is össze tudtam szedni. A kamrában ilyen nem létező barackból sorakoznak a lekvárok. Persze, ehhez minden egyes szemért külön le kellett hajolni, kiválasztani, melyik használható, melyik nem, kihalászni akár a csalán közül is.

Keresgélés közben sokszor jutott eszembe, hogy olykor hasonló az igeolvasásunk is. Átfutunk egy szakaszt, és úgy érezzük, nem mondott nekünk semmit. Talán azért, mert már előre elhatároztuk, hogy mit is szeretnénk hallani, vagy azért, mert önmagunkat keressük még az igében is. De jobb, ha ilyenkor mégsem csukjuk be a Bibliát, hanem megpróbáljuk alaposabban megérteni, hogy mit jelent ki Isten önmagáról az olvasott részben. Hiszen elsősorban erre adatott nekünk az Ige! Ehhez vállalni kell az ezzel járó fáradságot. Annak, aki Jézust szeretné jobban megismerni, számos kincset – igazi táplálékot – tartogat a Biblia.


Mikoliczné Virág / Pécel

„Én igazságban nézem a te orcádat, megelégszem a te ábrázatoddal, amikor felserkenek.” (Zsolt 17,15)


Határsértők

Mindig is nagy kísértést és vonzalmat jelentett a Latin-Amerikában, nehéz politikai vagy anyagi helyzetben élő embereknek bejutni és letelepedni az Amerikai Egyesült Államokba. Ezért sokan attól sem riadtak vissza, hogy illegális úton, a mexikói határon átszökve kerüljenek az „amerikai álom” közelébe. A határsértésre készülők legújabb zseniális ötlete az volt, hogy cipőjük talpára olyan gumidarabokat erősítettek, ami tehénpata lenyomatot hagy. Így tévesztve meg a járőröző határőr katonákat – azon a határvidéken, ahol a csordákban egyébként számtalan jószág legel szabadon.
Sok ember a Mennyországba jutásra is hasonló vágyakozással tekint. Mennyei Atyánk egyetlen lehetséges „útvonalat” kínál a bejutásra: Jézus Krisztus bűntörlő áldozatának elfogadását. De az Isten által ajánlott egyetlen lehetőség sokak számára csak alternatívának tűnik, amit emberi leleménnyel szeretnének pótolni. Ők azon ügyeskednek, hogy jócselekedeteikkel hagyjanak olyan nyomot a világban, ami Istent megengeszteli, és amivel szélesre tárul előttük a Mennyország ajtaja. Urunkat azonban nem téveszti meg ez az illegális határátlépési kísérlet, ami így nem is biztosít bejutást az áhított mennyei otthonba.
Vegyük komolyan Jézus szavait:
„Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14,6)



Hikikomori
Írta: Margit István


A közelmúltban döbbenetes híradás jelent meg a világhálón: Japánban több százezer fiatalnak feltűnően problémásak az emberi kapcsolatai: talán évek, sőt évtizedek óta nem hagyják el szobájukat, nem járnak iskolába, nem dolgoznak, nem tisztálkodnak, és nem, vagy csak korlátozottan kommunikálnak környezetükkel. Nem lusták ők, hanem súlyos pszichiátriai betegségben szenvednek, aminek neve: hikikomori. Európában eddig csupán néhány ilyen esetet írtak le, de várhatóan számuk a közeljövőben meg fog sokszorozódni.

A hikikomori tehát tipikusan távol-keleti jelenség. Kialakulásának részben kulturális okai vannak, hiszen amíg a nyugati világban a szülők nagy része egy idő múlva megelégelné gyermeke bezárkózását, és szakember segítségét kérné, vagy egyszerűen rátörné az ajtót, addig a japán szülők rendkívül türelmesek, és időt adnak gyermekeiknek, remélve, hátha kinövik hóbortjukat.

Tipikusan a középosztálybeli családok elsőszülött fia hikikomori, mivel rá nagy nyomás nehezedik: helyt kell állnia az iskolában és a munkában, ezzel hálálva meg a család belé fektetett pénzét és bizalmát. Feltehetően ebben gyökerezik a rettegés az iskolától, később a társadalomtól. A tünetek pedig sokkal rosszabbak az agorafóbiánál (nyílt tértől való félelemnél): a hikikomoris emberek egy része nem csak fél kimenni az utcára, ahol másokkal – idegenekkel vagy ismerősökkel – találkozhat, de a szüleivel sem hajlandó találkozni.

Magyarországon nem tudnak hikikomoris betegről. Mint társadalmi jelenség remény szerint el is kerüli majd hazánkat. Ugyanakkor egy bizonyos területen mégis csak jelen van: mégpedig egyházainkban. Gyülekezeteink jelentős hányada évtizedek óta a hikikomori-keresztyénség kultuszát ápolja. Tagjai bevonulnak a templom falai védelmébe, nem hajlandók észrevenni mindazt, ami körülöttük történik, és nem szívesen kommunikálnak a külvilággal. Nem tudják, vagy nem akarják felismerni, hogy az egyháztól távol élőknek ugyanúgy (ha nem jobban) szükségük van Krisztusra, megváltásra, mint azoknak, akik már hosszú ideje ott ülnek a templompadokban.
Jézus ezt mondta tanítványainak:


„Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet!” (Mt 28,18-19)






"Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én."
1 Tim 1,



Sokat vétkeztünk

Sokat vétkeztünk, számtalan
bűn megvallása hátra van.
Hány szégyen mardos, vád hat át!
- De ismerjük a Golgotát!
Minden bűnt felvitt Ő oda,
a múltnak ránk már nincs joga.
JÉZUSSAL újat kezdhetünk,
s ki ellenünk, ha Ő velünk?!

MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!
TE ismered a mi szívünket, múltunkat, egyéni és kollektív bűneinket, rejtőzködő természetünket. Vidd véghez bennünk a SZENTLÉLEK által, hogy egyen-egyenként mély alázattal, őszinte bűnvallással boruljunk Eléd, megtartatásunkat, bűneink bocsánatát egyedül Tőled várva a JÉZUS KRISZTUS áldozatáért.
Ámen.


Küszöb

A copfos tudta jól, hogy a nyitott kapun nem szabad kilépni. Igen, a kapu nyitva volt, mert vártuk az énekkar tagjait, de a forgalmat egyirányúra terveztük: csak befelé. Kifelé senki, főleg nem 3 éves kor alatt. A szandál azonban bizsergett a leányzó talpa alatt, és elindult. Tudta, hogy rajta van a szemünk, ezért megtorpant a küszöbön, huncutul hátranézett, és feltette a kérdést, mintegy szánkba adva azt: „Hát te meg hová mész?” Igen, ez a mi szerepünk szokott lenni. Mert rosszalkodás felé indulva biztonságot ad és visszahúz a nagyok kérdése: Hová mész? Mire készülsz?
Mi, „nagyok” is kicsik és kísérthetőek vagyunk. Elindulunk olyan irányba, kokettálunk olyan szituációkkal, amelyek túl vannak a határon: az Istenünk által felállított rend határain. Tudjuk jól, mi vallunk kárt, ha átlépjük. Nem is akarjuk igazán, csak jól esne egy személyes mondat az Úrtól. Vágyunk arra a biztonságra, amit tekintete és szava ad, még ha dorgálnia kell is. Sokan lépnek helytelen irányba pusztán azért, mert kíváncsiak: észre veszi-e valaki? Számon tartja-e őket valaki? Fontosak-e egyáltalán, hiányoznának-e bárkinek?
„Hát te hová mész?” – ez a kérdés ott lebeg az emberiség felett, és végighúzódik a történelmen. Átléptük a határt, de Isten utánunk szól. Szeme rajtunk, és nem térhetünk ki előle. Azt gondolod: bárcsak ne látna? Bárcsak lenne egy Isten-mentes hely? Nem, nem vágysz erre igazán! Valójában arra vágysz, hogy hiányozz a családi asztaltól, hogy fájjon az üres helyed az Atyának. Fáj. Nem fogja a dacot azzal táplálni, hogy könyörög; nem fogja rád erőltetni az atyai ház rendjét, biztonságát és örömeit. De hív, hazavár és életed utolsó percéig kérdi: Hát te hová mész?

„Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem.” (Zsolt 139,7-10).




"Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?"

(1Kor 4,7)

Saját dicsvágyunk foglyai vagyunk, de szeretünk úgy tenni, mintha urai lennénk a világnak, vagy legalábbis nyomorult helyzetünknek. Képzelt méltóságunk börtöne mulatságos, de nem merünk nevetni magunkon, mégha néha meg is sejtjük, milyen kisszerűen élünk. Nem akarjuk tudomásul venni, hogy rabok - hiúságunk rabjai - vagyunk. Mint Oscar Wilde, aki így élcelődött valakivel, amikor az meglátogatta őt a börtönben: "Kérem, ne vegye rossz néven, hogy nem kísérem ki."
Az is ősi bűn bennünk, hogy a világ közepének véljük magunkat.

A koldus minden kedden beállít a jótevőjéhez. Egy alkalommal azonban a szokásos összegnek csak a felét kapja. A gazda így magyarázkodik:
- Tudod, múlt hét végén volt az esküvőm. Elég szegény leányt vettem feleségül. Most spórolnom kell.
A koldus erre kifakad:
- Na nézd, az én költségemre házasodni. Hát ez mégiscsak nagy szemtelenség!
Valahogy így vagyunk Istennel is, mint ez a koldus. Semmink sincs, amit nem neki köszönhetnénk, mégis mindent magunknak tulajdonítunk, vagy azt gondoljuk, egy csomó minden csak úgy kijár nekünk Istentől. Ha elmarad valami, amit a mi megítélésünk szerint Ő kellett volna hogy megadjon, akkor Isten a hibás.
Nem riadunk vissza attól, hogy Istent hibáztassuk, ha már nincs kire kenni a saját bűnünket. A lényeg az, hogy mi sohase legyünk hibásak. Legfőképpen a dicsőséget irigyeljük el tőle, ami Őneki bizonnyal és jogosan kijár.
Ha elkezded csak
Őt dicsőíteni, végre békére lelsz.

(Horváth Levente)





NYÁRI VIHAR

A nyártól a pihenést, a gondtalan nyaralást várjuk. Azonban ilyenkor is történnek váratlan balesetek, halálesetek, tragédiák. Egy lelkész így bíztatta gyülekezete tagjait: „A próbák tekintetében háromféle ember van: egyesek éppen most vannak a vihar kellős közepén, mások most evickélnek ki a viharból, a többiek pedig éppen most tartanak befelé.”

Majd így folytatta: „A vihar azonban nem azt bizonyítja, hogy Isten magunkra hagyott. Mert sokszor ezzel ébresztgeti a nélküle élő embert. A benne hívők számára pedig Jézus Krisztus a nehéz időkben is Megtartó. Sőt, ilyenkor világosabban értjük szavát, mint a nyugalmasabb időkben, és szeretetét valóságosabban tapasztaljuk meg, mint valaha.”


Dr. Mikolicz Gyuláné / Pécel

A Zofóniás 3,17-ben ekként biztosít Isten a szeretetéről: „Veled van Istened, az Úr, ő erős és megment. Nagy örömmel örül neked, megújít szeretetével…”

Védelem – szögesdrót nélkül


Sűrűn használt szó napjainkban a kerítés. Igen, mindenki és minden védelemre szorul. Nemcsak országoknak és magánbirtokoknak van határa, amit védeni kell, hanem az emberi testnek és léleknek is: a védőoltás, az erkölcsi nevelés, a tiltó táblák, a sorompók mind-mind védelmet nyújtó kerítések. Számtalan széthullott család, börtönépület, elvonókúra, zárt osztály jelzi az áttört, semmibe vett határokat.
Minden kerítés közül a leghatékonyabb védettséget Isten Igéje jelenti az ember számára. Az ószövetségi törvényeket követően (azokkal teljes összhangban) az újszövetségi kegyelem kerítése kínálja Isten népe számára a védelmet.
Ez azonban, nem a félelem szögesdrótjából készült, hanem az Isten szeretetéből fakadó evangéliumból. Az Úrhoz való tartozás örökre szóló védettséget és biztonságot nyújt mindenkinek, aki védelmet keresve hozzá menekül!



„Így szól az Úr – tűzfal leszek körülötte, és megdicsőítem magamat benne!” (Zak 2,4)




VELED, CSAK LENNI JÓ, ELLENED: NEM!

Csocsózik a család. Párban játszunk, apuka, anyuka, gyerekek. A kisebbek még alig érik fel az asztalt, éppen hogy látják a pályán a labdát, de mindenki pörget – amit egyébként a közfelkiáltással megszavazott szabályok szerint nem lehetne –, mindenki játszani akar.

-„Legyen csocsó-bajnokság!” – „Jó, de ki-kivel lesz?” – „Most játszunk úgy, hogy először én vagyok vele, utána cserélünk, és te leszel vele.” – „Én, apával akarok lenni!” – „Én is!”

Mindenki apával szeretne párban lenni. – „Mert apa mindig győz.” – „Persze, mert apa, az ifisekkel minden pénteken gyakorolhat.” – „Jó, akkor most te vagy apával, de a következő játékban én leszek vele!”

Végül sikerül elosztani, ki-kivel lesz, elkezdődik a bajnokság, ki hevesebb, ki mérsékeltebb lelkesedéssel játszik, és viseli az eredményt–eredménytelenséget, hiszen apáék mindig győznek. Mindenkinek mindenkivel játszani kell.

– „De mi, mindig kikapunk, ez így nem ér, legyen visszavágó, és apa hagyja magát, hogy mi is nyerjünk!” – „Na, apa, hagyd már magadat veszíteni!”

Majd elhangzik a mindenki által jóváhagyott mondat: „Veled, csak lenni jó, ellened: nem!”

*

Eszembe jut a valós élet, és egyetértően ismételgetem: ”Uram, veled, csak lenni jó, ellened, nem, mert te, mindig győzöl!”


Sípos Ajtony Levente / SoltvadkeRT

Jézus Krisztus önmagáról: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mt 28,18)

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A plébánia “kincsei”


Minden plébániának vannak kincsei. Az igazi kincsek a szegények, az üldözöttek, a szenvedők, a betegek, és mindazok a lelkek, akikbe a Szentlélek bővebben árasztotta ajándékait, hogy egy szegény és imádságos életet éljenek... Minden jó pásztornak értékelnie kell és lelkipásztorilag ki kell használnia ezeket a “kincseket” szolgálata számára, azoknak a lelkeknek üdvösségére, akik rá vannak bízva.
Különösen ki szeretnénk emelni a betegeket. Minden plébániának vannak betegei. Krónikus betegek, akik lassan elfogynak, mint a gyertya, és akik ágyukban, keresztrefeszítetten várják életük utolsó óráját. De a visszaeső betegek, meg az alkalmi betegek is.
A papnak, ha Krisztusnak, Mesterének példáját követi, aki kiemelt szeretettel fordult a szegények és betegek felé, ugyancsak elsőséget kell biztosítania ezeknek a gyermekeinek: “Beteg voltam, és meglátogattatok” (vö. Mt 25,36).
Giacomo Alberione: A papokhoz





A szeretet lendülete


A lelkipásztorok nem különülnek el a nyájtól, hanem annak részei; rájuk is vonatkozik a keresztény hivatás valamennyi követelménye. Szolgálatuk semmiképp sem jogosítja fel őket arra, hogy különálló kasztot alkossanak; sőt, arra rendeli őket, hogy a közösség szolgálatára legyenek, a közösség tagjai körében.

Félreértjük az általános papság lényegét, ha azt afféle jámborsági gyakorlattá, vagy „egyéni istentiszteletté” redukáljuk.

Isten igazi tisztelete – az istentisztelet – abban áll, hogy a világot átalakítjuk az isteni szeretet által, fő célja pedig az, hogy létrehozzuk és előmozdítsuk a közösséget. Amikor a papi nép a szeretetben odaadott életével egyesül Krisztus áldozatának dinamizmusával, a világban egyfajta szeretet-hullámot indít el, amely tovaterjed és átalakítja a világot.

Világos, hogy ennek a feladatnak jóval több köze van a közvetítő tevékenységhez, mint az ószövetség rituális áldozataihoz. Vitathatatlan tény ugyanakkor, hogy ezt lehetetlen volna megvalósítani a Pap-Krisztus közvetítő tevékenysége nélkül. Amit viszont lehetetlenség volna befogadni, ha Ő maga nem válna jelenvalóvá. Ezért van szükség olyan szolgálatra, ahol Krisztus hatékony módon láthatóvá válik.

Albert Vanhoye

Jézus karjaiban


Jézus eljövetele óta a hivatás története az Ő követésének története. Annyira követjük hivatásunkat, amennyire elkötelezzük magunkat Jézus követésére. Krisztus követése kizárólag a mi szabadságunktól, a mi válaszunktól függ. Ugyanakkor több mint pusztán és kizárólag emberi, saját erőnkből végbevitt cselekedet. Jézus követése abban áll, hogy az Ő karjára bízzuk magunkat, hogy Ő hordozhasson minket, miközben bizalommal rá hagyatkozunk.

Mi Őbenne lehetünk, és ezáltal Ő mibennünk lehet. Ha Benne vagyunk, akkor a hivatás nem csupán egy bennünket felülmúló, megterhelő feladat, hanem olyan „lehetetlenség”, amely már átalakult és megváltatott. Jézus általi átalakulásunk és megváltásunk útja kétségtelenül abban áll, hogy közösségben vagyunk Vele, bízunk Benne és Vele élünk. Ez pedig végső soron azt jelenti, hogy a hivatás útja – keresztút.

Maga Jézus sem hagy efelől kétséget: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát és kövessen engem.”
Klaus Hemmerle püspök: Az emberek számára kiválasztva
Krisztus jelenléte, az Egyház misztériuma


Ahhoz, hogy megnyíljunk Krisztus előtt, és befogadjuk jelenlétét mint az Egyház misztériumának kulcsát, nekünk, hívőknek magunk között kell megvalósítanunk azt a nyitottságot és kölcsönös ajándékot, amelynek köszönhetően valóra válhat közöttünk Jézus ígérete: „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20)

A harmadik évezred hajnalán őszintén reméljük, hogy hitbeli vándorlásunk a jelenlévő Krisztus lelki terében ennek a jelenlétnek megújult eseményévé válik számunkra. Ő, a Keresztre feszített és Feltámadt Úr lobbantsa lángra szívünket, nyissa föl szemünket, világosítsa meg értelmünket, erősítse meg akaratunkat: „amint Te, Atyám bennem, és én tebenned, úgy legyenek ők is egyek bennünk, hogy a világ elhiggye, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21).

Piero Coda: Ő él!

Megvalósult személyek és társadalom


Az első keresztény közösségek tökéletesen megértették Jézus üzenetét, és megélték közösségileg is: egy szív és egy lélek voltak. Végeredményben a Szentháromság titkát váltották életre, nem csupán a lelki élet, hanem a társas kapcsolatok szintjén is. Például az anyagi javak közössége hatékonyan igazolta azt, amit hittek és hirdettek. Számukra az, hogy egyrészt ragaszkodnak a hithez, ugyanakkor viszont nem a hit által fölkínált értékrend szerint cselekednek, hazugság lett volna. Hazugság, amely halált okoz. Nemcsak lelki halált, hanem az Egyház halálát is.

Ha ezért a célért dolgozunk, szenvedünk és végül meghalunk, az nemcsak Isten tervével vág egybe - amely az örök üdvösségre vezeti mind az egyes embert, mind az egész emberiséget -, hanem azt is jelenti, hogy emberi módon is felszínre tudjuk hozni képességeinket. Így bizonyos módon megélhetjük ugyanazt a kalandot, mint Jézus, az Istenember.

Silvano Cola

Miért mondjam el az én tapasztalatomat?


A jók örömmel hallgatják azoknak bűneit, akik immár bűntelenek; ugyan nem a bűn gyönyörködteti őket, hanem az, hogy a bűnök voltak s nincsenek többé. (…)
De ugyan mi haszonért akarnak engem megismerni? Talán szerencsét akarnak kívánni, ha hallják, mennyire megtértem hozzád kegyelmed erejében? Vagy imádkozni akarnak értem, ha viszont azt hallják, mennyire megakasztanak gyarlóságaim? Az ilyeneknek szívesen megmutatom magamat. Nem kis eredmény ugyanis, ha sokan hálálkodnak neked, Uram Istenem, énmiattam, s ha sokan könyörögnek hozzád érettem. Testvéreim lelke csak hadd szeresse meg bennem, amit szeretnivalónak mutatsz, és sajnálkozzék mindenemen, amit sajnálatosnak ítélsz. Testvér-lélek tegye ezt; ne a hozzánk nem tartozó, ne „az idegen fiaké, kiknek szája hiúságot beszél és jobb kezük a gonoszság jobbja” (Zsolt 143,7–8); az a testvér-lélek tegye, amely örül, ha jót talál bennem, s szomorkodik értem, amikor hibámat látja, mert akár dicsér, akár gáncsol, szeret.
Szent Ágoston: Vallomások

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A „tanácsadó”* tulajdonságai
(Az egyháztanács tagjainak erényei)
Képes jóindulattal/szeretettel tekinteni az élet komplexitására, az egyházon belül és azon kívül egyaránt. A rideg, irgalom nélküli tanácsokból, még ha az evangéliumra hivatkoznak is ("ezt írja elő az Evangélium, tehát meg kell tenni!"), hiányzik ez az alapvető képesség. Nem veszik tekintetbe az emberi gyarlóságot, a fokozatosság elvét. (…)

Annak mély átérzése, hogy a tanács: ajándék. Mivel ajándék, imádságban kell kérni és nem szabad feltételezni, hogy már eleve birtokoljuk. Mivel ajándék, nem ragaszkodhatunk hozzá. A tanács nem fegyver, amivel a magam javára falhoz állíthatok másokat, hanem a közösséget szolgáló ajándék. (…)

A tanácsadás a keresés és a kreativitás pillanata. A szóban forgó kérdést sietség nélkül meg kell vizsgálni, elmondani az első gondolatot, ami eszünkbe jut, tekintetbe véve ugyanakkor más, korábbi eseteket illetve körülményeket és azok megoldásait. (…)

Jézus arcát és a hozzá hasonuló Egyház arcát szemléli. (…) Az Egyházban a döntések célja az, hogy az Egyház minél inkább Urának képmására alakuljon. (…) Az Egyház testvéri formája Jézus arcának visszatükröződése, s minden egyházi útkeresés célja.

Carlo Maria Martini




Az Egyház alaptörvénye


Mi az az összetartó erő, amely össze tud tartani egy plébániát vagy a Krisztus után vágyakozó emberiséget? Mindenki tudja, hogy ez a szeretet. Csodálatos ajándék, szóval ki nem fejezhető erény!

A szeretet Istentől ered, aki a szeretet által Önmagát közli az emberekkel, és az kiárad emberről emberre. Az égből száll alá, mint áldást hozó királyi folyó. Istennek a jósága, aki szereti az embereket, és arra hívja őket, mintegy belülről ösztönözve őket, hogy egymást is szeressék.

Ez az Egyház alaptörvénye. Ha elméletileg nézzük, a szeretetet könnyű hirdetni, lehet róla szépen beszélni vagy közösen megvallani – gyakorlása azonban nagyon igényes és nehéz. Ez azonban nemcsak egy végrehajtható és aktuális feladat, hanem éppen ez mutatja meg igazán, milyen Egyházunk élete.

VI. Pál pápa beszéde a S. Maria Consolatrice plébánián (1964)

Életállapotok: egymás számára rendelve


A közösség-Egyházban az életállapotok úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy kölcsönösen egymáshoz vannak rendelve. Alapvető tartalmuk közös, sőt egy és ugyanaz: valamennyien ugyanannak a keresztény méltóságnak és az életszentségre szóló egyetemes hivatásnak módozatai a szeretet tökéletességében. E módozatok különbözők és kiegészítik egymást, úgy, hogy mindegyiknek megvan a maga saját, eredeti és összetéveszthetetlen arculata, ugyanakkor mindegyikük kapcsolatban van a másikkal és azok szolgálatában áll.
Így a világi életállapotnak sajátossága a világi jelleg, amely azonban egyházi szolgálatot valósít meg akkor, amikor a maga módján tanúskodik és emlékezteti a papokat és szerzeteseket arra, hogy valójában mi a földi és mulandó valóságok jelentése Isten üdvözítő tervében. A szolgálati papság különböző helyeken és időkben az Üdvözítő Krisztus szentségi jelenlétének maradandó záloga. A szerzetesi állapot az Egyház eszkatologikus jellegét, vagyis Isten Országa felé törekvését tanúsítja, amit a szüzességi, a szegénységi és engedelmességi fogadalom jelenít meg, és bizonyos módon elővételez.
Minden életállapot – akár összességükben, akár egymással való kapcsolatukban – az Egyház növekedésének szolgálatára van; mind különböző módozatok, melyek az Egyház "közösségi misztériumában" mélységesen egyek, és egymás között dinamikusan egybehangolódnak az Egyház egyetlen küldetésében.

II. János Pál: Christifideles Laici 55.





Minden helyzetben teljes bizalom

Fiam, ha Istennek szolgálni kívánsz,
légy állhatatos a jámborságban és az istenfélelemben,
és készülj fel a megpróbáltatásra!
Alázd meg szívedet és légy állhatatos,
hajtsd füledet a bölcs igék befogadására;
ne légy elhamarkodott a kísértés napján!
Viseld el, ha Isten késni látszik;
ragaszkodj Istenhez és tűrj,
hogy végül is gyarapodjon életed!
Fogadd el mindazt, ami rád ki van szabva,
tűrd el, szenvedve bár,
és viseld békével megaláztatásodat,
mert az aranyat és ezüstöt tűzben teszik próbára,
a kedves embereket pedig a megaláztatás kemencéjében.
Bízzál Istenben, ő majd gondodat viseli;
remélj benne, akkor egyenes úton járhatsz,
maradj félelmében, és öregedjél meg benne!
Akik félitek az Urat, várjátok irgalmát;
el ne pártoljatok tőle, hogy el ne essetek!
Akik félitek az Urat, higgyetek benne,
akkor nem marad el jutalmatok;
akik félitek az Urat, bízzatok benne,
akkor gyönyörűségtekre lesz az ő irgalma.

Sir 2,1-9

Szabadon szárnyaló emberek


Mit kérek Tőled? Liberos! A Te szabadságod szerinti szabad papokat, mindentől elszakadottakat, a test szerinti apától, anyától, testvérektől, szülőktől, a világ szerinti barátoktól szabadokat. Akadályok és aggodalmak nélküli, sőt saját akaratukhoz sem ragaszkodó papokat.

Liberos! Szeretetből teljesen Neked szentelt és akaratodat megtenni kész embereket, a Te szíved szerint való embereket. Saját terveik ne térítsék el és ne állítsák meg őket (…), s mint új Dávidoknak, kezükben legyen ott a kereszt és a rózsafüzér.

Liberos! Embereket, akik mint a földről felszállt felhők, mennyei harmattal vannak tele, és készek oda repülni, ahová a Szentlélek fuvallata viszi őket.

Liberos! Olyan embereket, akik mindig rendelkezésedre állnak, mindig készek a feljebbvalók parancsában engedelmeskedni neked, ahogy Sámuel (…), akik mindig készek nekiiramodni és mint az apostolok, mindent elviselni Veled és Érted. (…)

Liberos! Mária igaz gyermekeit, akik az ő szeretetéből fogantak és teremtettek, ő hordozta őket méhében, ő táplálta és tanította, támogatta és kegyelmével gazdagította őket.

Mikor jön már el a tiszta szeretet tüzének lángja, amelynek mindenütt fel kell lobbannia a földön?

Montforti Grignion Szent Lajos

Üdvösséghozó párbeszéd


Vianney Szent Jánostól mi papok nemcsak a bűnbánat szentségébe vetett kifogyhatatlan bizalmat tanulhatjuk meg, hogy azt újra lelkipásztori működésünk középpontjába helyezzük, hanem az „üdvözítő párbeszéd” módszerét is, amely ebből fakad.

Az arsi plébános más-más módon viszonyult a különféle bűnbánókhoz. Azok, akik Isten megbocsátása iránti mély és alázatos vággyal járultak gyóntatószékéhez, bátorításra találtak nála, hogy elmerüljenek „az isteni irgalom áradatában”, amely mindent elsodor erejével.

Azoknak szívében, akik lagymatag és közönyös bűnbánatot tartottak, megbánást ébresztett, arra kényszerítve őket, hogy saját szemükkel lássák Isten fájdalmát az ő bűneik miatt az őket gyóntató pap arcán.

Azoknak viszont, akik már mélyebb lelki életre vágyakozva és arra készen érkeztek hozzá, föltárta a szeretet mélységeit, s megmutatta nekik, milyen kimondhatatlanul szép Istennel egységben és az ő jelenlétében élni.

XVI. Benedek pápának a papság évét meghirdető levele

2017. július 27., csütörtök

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A megosztás – a testvérek között

Szent János mondja: „Ha valaki birtokolja a világ gazdagságát, és látva testvére szükségét, mégis bezárja előtte szívét, hogyan lakik abban Isten szeretete?” (1Jn 3,17) Íme, itt kezdődik a szeretet! Ha nem is vagy még képes arra, hogy meghalj testvéredért, légy legalább arra képes, hogy megoszd vele javaidat. A szeretet mozgassa szívedet és indítson cselekvésre! Ne önmagad mutogatásának vágya, hanem a szíved legmélyéről fakadó irgalom tegyen figyelmessé testvéred szükségére. Ha feleslegedből nem tudsz adni felebarátodnak, hogyan tudnád az életedet adni érte?

A pénzt, amit magaddal hordozol, elrabolhatják a tolvajok. És ha tolvajok nem jönnének, a halál majd elveszi tőled, ha élve nem adod oda te magad. Mit kell tenned? Testvéred éhezik, szükséget szenved, talán aggodalommal telve várakozik, mert hitelezői szorongatják. Neki nincs semmije, neked azonban van. Ő a testvéred, együtt vagytok megváltva, mindketten ugyanazon az áron. Mindketten Krisztus vére árán: érezz együtt vele, te, aki birtokolod a világ javait!

Szent Ágoston



Átjár minket az Ige?

A tanítványok Isten Igéjébe merülve Isten benső életének vonzásába kerülnek. Isten Igéje a fürdő, amely megtisztítja őket, a teremtő erő, amely Istenbe oltja őket.

Nos, hogyan állnak a dolgok a mi életünkben? Valóban átjár bennünket Isten igéje? Igaz, hogy sokkal inkább ebből a táplálékból élünk, mint e világ kenyeréből és dolgaiból? Valóban ismerjük Isten igéjét? Szeretjük? Annyira betölt minket, hogy valóban meghatározza életünket és alakítja gondolatainkat? Vagy azok újra és újra aszerint alakulnak, amit éppen az emberek mondanak vagy tesznek? Nem lehet, hogy igen gyakran az uralkodó véleményekhez mérjük magunkat? Nem lehet, hogy voltaképpen megmaradunk abban a felületességben, amelyet ma a világ diktál az embernek? Engedjük, hogy Isten igéje megtisztítsa bensőnket?

XVI. Benedek pápa: Krizmaszentelési mise, 2009.




Igazgyöngy

Miért mutat akkora érdeklődést az Egyház a hivatások iránt? Éppen amiatt a rendkívüli érték miatt, amelyet minden szent hivatás magában hordoz. Hogyan lehetne közömbös vagy hanyag az Egyház, a lelkek anyja és tanítója egy olyan lelki jelenség előtt, amelyben egy lélek legértékesebb lehetőségei nyilvánulnak meg, és amelyben a Szentlélek kegyelme működik csodálatos módon és mértékben?

Azt gondolom, erre vonatkozik az igazgyöngyről szóló példabeszéd (Mt 13,46). Minden hivatás, amely Isten tiszteletére és az Egyház szolgálatára született, megérdemli annak a legintenzívebb figyelmét, aki gondozza vagy figyelemmel kíséri a lelkek kertjét. Ezzel rendkívüli módon előmozdítja Isten országának virágzását akár az egyházi, akár profán világban. Jele ez a magasból érkező Szeretet jelenlétének, kezdete a párbeszédnek az élő Krisztus és az ő népe – a család, a plébánia, az egyházmegye – között.
VI. Pál pápa: A hivatások világnapján, 1967.




Jézus gravitációs terében

Jézus Krisztus követése azt jelenti, hogy olyan úton kell járnunk és tudunk járni, amely szemben áll a természetes nehézségi erő törvényeivel; ilyenek: az egoizmus lehúzó ereje, a puszta materiális értékek utáni kutatás, és a legtöbbre való vágyakozás lehúzó ereje, amit gyakran összetévesztenek a szerencsével.
A követés egy út a felkorbácsolt viharos tengeren keresztül, amelyen csak akkor tudunk járni, ha Jézus Krisztus szeretetének elemi erejében élünk, tekintetünket reá szegezve, és annak a kegyelemnek új erejétől vonzva, amely lehetővé teszi számunkra az utat az igazsághoz és Istenhez – ezt az utat mi a magunk erejéből nem vagyunk képesek végigjárni.
Joseph Ratzinger: Örömötök szolgái, 2002




Krisztus hatékony jele

A papnak a közösség közelében kell lennie, az emberekkel kell élnie, meg kell értenie őket, és eggyé kell válnia velük. De ez az önkiüresítés, a „keresztény vagyok a keresztények között” egyszerűsége csak akkor jelent valamit, csak akkor jeleníti meg valóban Krisztus szeretetét, ha a pap – azzal együtt, hogy szerényen és egyszerű módon közel van az emberekhez – magában hordozza megbízatásának és szolgálata szentségi jellegének teljes nagyságát és mélységét.

Csak így lesz az önmagát kiüresítő Krisztusnak hatékony jele és jelenlétének eszköze.

Klaus Hemmerle: A pap ma




Papság és családi szolidaritás

A papságnak meg kell szentelnie a családot, a családnak táplálnia kell a papságot. A kettő egyensúlyban van egymással, a jóban és a rosszban is: ha felemelkedik a család, akkor a papságnak is méltósága van, s ha a papság lesüllyed, akkor csökken a családokból érkező utánpótlás is. Ha a papok nem tevékenykednek, zűrzavarba süllyednek a családok a házasságtörés, a válás és az abortusz miatt! Ha a házasságnak nincs tisztasága, nem lesz olyan, aki méltó lenne a szemináriumokba vagy szerzetesrendekbe jelentkezni. Vagy kölcsönösen fönntartják egymást, vagy együtt hullanak a mélybe. Isteni és emberi szolidaritás van a kettő között.

Ha mi, világiak ennek fényében értelmezzük újra a papságot és a szerzetességet, otthonaink újra bekapcsolódnak az Egyház benső lélegzésébe, Amely maga Isten Szentlelke. Távolítsuk el az akadályokat, melyek az erkölcsi és lelki élet áramlásának útjában állnak, és akkor újra táplálkozhatunk az Egyházból, nemcsak mellékesen, hanem annak teljes valójából!

Igino Giordani: Laikusság és papság

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A hívők hálója

Istennek nem a hatalmasokra, hanem a kicsinyekre van szüksége Egyházában. Aki megérti hívását, maga is kicsi lesz és a kicsinyek barátja.

Csak olyan Egyház lesz képes meghallani Isten hívását, amelyik könyörgésével újra és újra Istenhez tud fordulni. Csak akkor halljuk meg, mit akar mondani nekünk Isten, és csak akkor kapjuk meg, amit adni szeretne nekünk, ha imáinkkal újra és újra Hozzá fordulunk. (…)

Végül: csak ott születhet hivatás, ahol egység és kölcsönös szeretet van. Gyakran hiányzik a szeretet, a kommunikáció és a valódi megosztás hálója, ahol az egyén az Urat találja a középpontban, önmagát pedig a maga helyén, az Úr mellett.

Ahol ez a háló laza és gyenge, átesnek rajta azok, akiket meg kellene tartania. Olyan emberek erős hálójára van szükség, akik hisznek Isten hívásában, hogy meghívása élővé válhasson és válaszra találhasson.

Klaus Hemmerle

Királyi papság, szolgálati papság

Krisztus tanítványai valamennyien az imádságban állhatatosan és Istent együtt dicsőítve (vö. Csel 2,42-47) adják oda önmagukat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul (vö. Róm 12,1), a földön mindenütt Krisztusról tanúskodjanak, és az érdeklődőknek adjanak számot az örök élet bennük élő reményéről (vö. 1Pét 3,15).
A hívők közös papsága és a szolgálati, azaz hierarchikus papság – jóllehet nemcsak fokozatilag, hanem lényegileg különböznek egymástól – egymás számára vannak rendelve, mert mindegyik a maga sajátos módján Krisztus egy papságából részesedik.
Akit a szolgálati papságra szenteltek föl, szent hatalom birtokában alakítja és kormányozza a papi népet, Krisztus személyében megvalósítja az eucharisztikus áldozatot, és az egész nép nevében fölajánlja Istennek. A hívek pedig királyi papságuk erejével részt vesznek az eucharisztikus áldozatban, és azt a szentségek felvételével, az imádsággal és hálaadással, az életszentségre törekvéssel, önmegtagadással és tevékeny szeretet által gyakorolják.

Lumen gentium 10

Lelkünk vezetője

A Szentlélek az emberi lélek vezetője; Nélküle semmire sem képes. Amikor egy lelket birtokba vesz a Szentlélek, az olyan lesz, mint a szőlőszem: amikor kipréselik, édes must folyik ki belőle. A Szentlélek nélküli lélek viszont olyan, mint a kavics, amelyből semmit sem lehet kifacsarni.

Akiket a Szentlélek vezet, azok helyesen gondolkodnak. Ezért van az, hogy sok tudatlan messze többet tud a tanult embereknél.

Egy kereszténynek, ha valóban a Szentlélek vezeti, nem esik nehezére, hogy lemondjon az evilági javakról azért, hogy sietve a mennyei kincsek keresésére induljon. Képes különbséget tenni. A Szentlélektől vezetett emberek számára semminek látszik a világ, a világ számára pedig Isten látszik semminek.

Vianney Szent János

Meghallgatás és párbeszéd papok és világiak között

A közösségi Egyház alapeszménye, amelyet a II. Vatikáni Zsinat, majd a Tanítóhivatal sok ezt követő dokumentuma megerősít – alkalmazkodva az újabban fölmerült igényekhez –, fel tudja lelkesíteni mindenekelőtt a fiatal papokat. Ugyanakkor nem kevés nehézséget is támaszt, mert megkívánja nemcsak a püspökkel és a paptestvérekkel, de a világiakkal való együttműködést is. A velük folytatott párbeszéd azt igényli a paptól, hogy tudjon meghallgatni is, ami nem könnyű, ha hiányzik belőlük a párbeszéd és a hagyományok követése.

Ennek kapcsán gazdag tapasztalatot tudok felajánlani, mivel a számkivetettség ideje alatt, amíg a kormány eltiltott a szolgálat gyakorlásától, világiak által vezetett titkos csoportokban éltem, s ha én lettem volna a vezető, az számomra politikai szempontból veszélyesebb lett volna. Ez arra „kényszerített”, hogy megtanuljam a velük való párbeszédet. Így fedeztem föl a közösség építésének döntő fontosságát.

Miloslav Vlk bíboros

Sikerek és kudarcok: mind „kegyelem”

Hogyan lehet az, hogy elkedvetlenedsz az Istenért való munkában? Minél nehezebbé válnak a dolgok, annál boldogabbnak kellene lenned, éppen úgy, mint János és Péter, amikor a Főtanács elé állították őket: „Boldogan távoztak a Főtanácsból, mert méltók lettek rá, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek.” (ApCsel 5,41) Vagy ahogyan Pál írja, „Vigasztalás tölt el, és minden bajom közepette túlárad bennem az öröm.” (2Kor 7,4).

Adj hálát Istennek a sikerekért, és örömteli szívvel adj hálát ugyanúgy a kudarcokért is, mert Isten így akar próbára tenni téged, hogy valóban Őérte dolgozol-e vagy csak a magad akaratáért.

Az öröm és a bátorság nehezebben élhető meg azokban a pillanatokban, amikor elbukunk, mint akkor, amikor sikeresek vagyunk. Akik erre képesek, valóban hősök, és az ilyen embereket egy kezeden meg tudod számolni.

Van Thuan bíboros: A remény tanúságtevői

Üres gyóntatószékek?

A papok ne veszítsék kedvüket, ha azt látják, hogy üresek a gyóntatószékek, de azzal se elégedjenek meg, hogy megállapítják a hívek érdektelenségét a bűnbocsánat szentségével kapcsolatban.

Franciaországban az arsi szent plébános idejében a gyónás nem volt sem könnyebb, sem gyakoribb, mint napjainkban, miután a forradalom vihara hosszú időre megbénította a vallás gyakorlását. Ő azonban minden módon – szentbeszédben, meggyőzéssel, jó tanáccsal – igyekezett újra megmutatni a bűnbocsánat szentségének szépségét, rámutatva arra, hogy az eucharisztikus jelenléthez bensőleg hozzátartozik e szentség.

Így létre tudott hozni egy buzgó lelkekből álló kört. A tabernákulum előtt töltött hosszú órák eredményeképp a hívek követni kezdték példáját, felkeresték a templomban Jézust – s bizonyosak lehettek abban, hogy ott találják papjukat, készen arra, hogy meghallgassa és feloldozza őket. (…)

Az a mondás járta akkoriban, hogy Ars a „lelkek nagy kórházává” vált.

XVI. Benedek pápának a papság évét meghirdető levele

2017. július 26., szerda

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

Átölelni a világ drámáját


Amikor Szöul érseke voltam, gyakran megkérdeztem magamtól: „Valóban az Evangélium szerinti-e a hitem és az életem?” A válasz közelebb volt a „nem”-hez, különösen az evangéliumi szegénység tekintetében, amelyre mint papnak törekednem kellene... Hivatalomban időnként feltettem magamnak a kérdést:: „Miért nem tudok szegényként élni a szegényekkel, elhagyva a püspökséget?”

Jézus Krisztus, aki a mindenem, szegényként jött el, és megmutatta, hogyan szereti Isten a szegényeket, a szükséget szenvedőket, a kirekesztetteket, majd meghalt a kereszten. Nem törte el a megroppant nádat, nem oltotta ki a már csak pislákoló mécsest...

Ha Jézus újraszületne ebben a korban, a legkisebbek között születne meg, egy kunyhóban vagy nyomornegyedben. Simone Weil mondta, hogy irigyelte a keresztre szögezett Jézust... Weil Párizsban született, gazdag zsidó családban, és egy emberibb világról álmodott, ahol mindenki egyetértésben él. Lemondott ígéretes jövőjéről, hogy osztozzon a munkások fájdalmában. Irigylem őt, aki egészen lángolva élt, teljes lényével átölelve a világ fájdalmát és drámáját.

Stephen Kim bíboros

Egyetlen mester


Az evangélium bölcsessége nem teremt kasztokat: egy alázatos szolgálólány többet érthet belőle, mint egy teológus; az arsi plébános többet, mint Lamennais. „Egy a ti Mesteretek, ti pedig testvérek vagytok” – mondta Jézus. Hogy mindnyájan testvérek legyünk, egyetlen Mesterre van szükség, ahogy egyetlen az Atya is. Az ő tanítása ez: mindnyájan testvérek vagyunk. Mindenesetre az, aki magasabb hivatalt visel, alacsonyabb helyre kerül: a világ felé érvényes normák fejük tetejére állnak, mivel a testvériség lesz a szeretet mértéke.

A kegyelem hatása alatt ez a nagylelkűség gyökeres aszkézist valósít meg: mindent vagy semmit. Aki igent mond, az evangéliumot fogadja el: elhagyja apját, anyját, földjét, a saját lelkét, hogy ezt az űrt Isten Lelke tölthesse be. Fölveszi a keresztet, hogy legyőzze énjét.

Igino Giordani

Isten szerető tekintete


A hivatás Isten személyes megszólítása, Isten szerető tekintete, amelynek jelenvalósága számunkra életünk egy kitüntetett pillanatában veszi kezdetét, amikor észrevesszük – de amellyel Ő mindig is kísért bennünket, még mielőtt megszülettünk volna. Sőt éppen ezért akarta, hogy megszülessünk, a hivatásunk miatt, a terv miatt, amelyet be kell töltenünk a földön.

Aki meghallja a hívást [hogy kövesse Jézust], gyakran félelmet érez, megijed, néha rémület és kétség gyötri – bár amikor fölfedezi azt, bizonyos örömet is érez.

A legszebb pillanat mégsem az, amikor a lélek fölfedezi Isten hívását, hanem amikor kimondja a saját igenjét, amikor válaszol Isten hívására, amikor a maga akaratát Istenéhez igazítja.
Pasquale Foresi: Isten hív bennnünket




Istent – és nem Isten műveit


Hosszú megpróbáltatásom kilenc éve alatt elszigeteltségben, egy ablak nélküli cellában voltam, ahol időnként napokon keresztül égett a villany, időnként sötétben voltam, a meleg és a párás levegő fojtogatott, az őrület határán éreztem magam. Nem tudtam aludni, kínzott a gondolat, hogy el kellett hagynom az egyházmegyémet, hogy hagynom kellett romlásnak indulni azt a sok szép művet, melyeket Istenért indítottam útjára.
Egy éjjel, a szívem mélyéből ez a hang szólt: „Miért gyötröd így magad? Különbséget kell tenned Isten és Isten művei között. Minden, amit tettél, és amit szerettél volna folytatni: lelkipásztori látogatások, szeminaristák, szerzetesek, világiak és fiatalok képzése, iskolák és diákotthonok alapítása, a nem-keresztények evangelizálása, misszió: mindezek kimagasló művek, Isten művei, de nem Isten! Ő másokra bízza műveit, akik alkalmasabbak, mint te. Te Istent választottad, nem az Ő műveit!” Ez a fény új békét hozott nekem.
Van Thuan bíboros





Minden megváltozik


Jézusnak az evangéliumokban följegyzett szavai egyedülállóak, elbűvölőek, szemléletesek, életre válthatóak. Egyetemesek, fény minden e világra születő ember számára.

Ezeket élve minden megváltozik: az Istennel, a felebaráttal, az ellenséggel való kapcsolatunk.

Ezek a szavak mutatják meg az összes érték igazi helyét és átrendeznek mindent: édesapánkkal, édesanyánkkal, testvéreinkkel, a munkánkkal való kapcsolatunkat, hogy Isten kerüljön az első helyre az ember szívében.

Ezért rendkívüli ígéreteket hordoznak: a százszorost ebben az életben és az örök életet.

Chiara Lubich

Mutassuk meg Krisztust!


Tudjuk, hogy ma sokan így gondolkodnak: „Krisztus igen, az Egyház nem!” Nem látják a kapcsolatot Krisztus és az Egyház között. Nem veszik észre jelenlétét az Egyházban. Mi is valójában az Egyház? Minek kellene lennie, ha nem annak, ami a világban megjeleníti Krisztus arcát?

Gondoljunk az egyszerű és alázatos lelkipásztorra, az arsi plébánosra. Egy paraszt így tett tanúságot róla: „Megláttam Istent egy emberben.” Gondoljunk csak Kalkuttai Teréz anyára, s arra a hatalmas tömegre, amely temetése napján holttestét kísérte. Keresztények, hinduk és muzulmánok mind megérezték benne Jézus varázsát.

Ilyen értékesek Jézus jelenlétének e nagy tanúságtevői! Adjunk hálát értük az Úrnak! Korunkban, amely igen összetett, és annyira vágyik az üdvösségre, sürgős szükség van arra, hogy az egész Egyházban megláthassák Krisztust, hogy az Egyház egész valójából Krisztus jelenlétét sugározza.

Van Thuan bíboros: A remény tanúi

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A kapcsolatok gazdag szövevénye

Az Egyház mibenlétének legmélyebb titkában – amely fellelhető a szentháromságos közösség titkának missziós feszültségében is –, nyilatkozik meg minden keresztény identitás – kiváltképpen így van ez a sajátos papi önazonosságra és szolgálatra vonatkozóan.
Így érthető, hogy a pap lényegi ismertető jegye „kapcsolati” identitás: a papság által, amely az Isten kimondhatatlan mélységes titkából tör fel, (…) a pap szentségileg betagozódik a püspökkel és más papokkal megélt közösségbe, hogy szolgálja az Isten népét, az Egyházat és mindenkit Krisztushoz vonzzon az Úr imája szerint: „hogy mindnyájan egy legyenek…”
Nem lehet másként meghatározni a szolgálati papság természetét és küldetését, csak azoknak a kapcsolatoknak sokrétű és gazdag szövevényében, melyek a Szentháromságból erednek és az Egyház közösségében folytatódnak, mely Krisztusban az Istennel való egységnek és az egész emberiség egységének jele és szentsége.

II. János Pál: Pastores dabo vobis 12.




A mi nagy ideálunk: Jézus, a megfeszített

A papi lélek nagy ideálja a keresztre feszített Jézus kell hogy legyen, egyetlen vágya pedig, hogy Őt kövesse a földön, s Őhozzá legyen hasonló mind belsőleg, mind külsőleg.

Igen, a megfeszített Jézus a mi eszményképünk: a róla szóló írások, elmélkedések, az ő példája, az ő ideálja s az ő szeretete. Hiszen nincs nagyobb dolog a Kereszt iránti szenvedélynél, amely a lélekben jelen lévő isteni szeretetet táplálja.

Ez a szentéletű papok értékes kincse: a keresztre szögezett Jézus. Megfeszített az oltáron – és megfeszített mindenekelőtt a szívükben, az érthetetlen fájdalmakkal, amelyek misztikusak, de legalább annyira valósak is.

Conchita Cabrera de Armida: Krisztus papjai




Anyai karok, anyai szív

Amikor a vezető mások szenvedését látja, úgy kell viselkednie, hogy senki se vonakodjon feltárni előtte legmélyebb problémáit.

Akinek kísértések hullámveréseivel kell szembenéznie, annak arra van szüksége, hogy úgy fordulhasson a lelkipásztor szívéhez, mintha anyai karok fogadnák.

Aki pedig tudatára ébred, hogy hamarosan megmételyezi a fenyegető rossz, azt vigasztalják meg a tanácsai. Így erőt kap majd ahhoz, hogy megmosakodjék az imádság könnyeiben.

Nagy Szent Gergely pápa




Egyenlő méltóság, közös feladat

Isten választott népe egyetlen közösséget alkot: „Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség” (Ef 4,5). A Krisztusban nyert újjászületésből eredően közös a tagok méltósága. Közös az istengyermekség kegyelme, közös a meghívásuk a tökéletességre. Egy az üdvösségük, egy a reményük és osztatlan a szeretetük. Krisztusban és az egy Egyházban tehát nincs különbség sem faji vagy nemzeti, sem társadalmi vagy nemi alapon, mivel „nincs többé zsidó és görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindnyájan eggyé lettetek Krisztus Jézusban” (Gal 3,28 vö. Kol 3,11).

Ha tehát az Egyházban nem is mindenki ugyanazt az utat járja, valamennyien meghívottak az életszentségre, és ugyanabban a hitben részesültek Isten igazságossága szerint (vö. 2Pt 1,1). Bár egyeseket Krisztus akarata tanítóknak, a misztériumok kiosztóinak és pásztoroknak rendelt mások javára, teljesen egyenlő mindnyájuk méltósága és tevékenysége minden hívő közös feladatában, Krisztus Teste építésében.

II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium 32.





Elárasztott a tűz

Akkor a kultúra bennem egymás mellett álló darabjai mozogni kezdtek, megteltek lélekkel és élő testté álltak össze (…). Belém hatolt a szeretet, elárasztotta és az öröm pályájára állította gondolataimat. Így Istenről alkotott fogalmaim átadták helyüket Isten iránti szeretetemnek, Istenről alkotott eszmei képem az élő Istennek. (…)

A Szentlélek, aki teológiai műveltségemben másodlagos helyet foglalt el, (…) megelevenedett és hirtelen lelkem éltetőjévé vált: szeretetem melegévé, összekötő kapoccsá köztem és Isten között. (…)

Mivel ráleltem a Szeretetre, hirtelen a Szentháromság vonzáskörében találtam magam. Minden hitigazság, minden ismeret kiáradt emlékezetem zugaiból és élő valósággá vált: vérem vérévé. A könyvektől roskadozó könyvtártól elindultam a keresztények lakta Egyház felé. (…)

Akkor megértettem, hogy János evangéliumában mit akar kifejezni az Úr a fény, a szeretet, az újjászületés, a Lélek képeivel. Tűz gyúlt bennem. A Szentlélek heves szélként elsöpört ködöt és árnyat. Fuvallata nyomán a tűzvész tovább terjedt, s az új fényben felfedeztem Istent és a felebarátot.

Igino Giordani




Krisztus kitölti a mi semminket

A remény erénye – ami abban a bizonyosságban áll, hogy Isten kormányoz bennünket gondviselő mindenhatóságával, és megadja mindazt, amire szükségünk van – Istennek az emberek (te meg én) iránti folytonos jóságáról beszél. Mindig készen áll arra, hogy meghallgasson bennünket, hiszen soha nem fárad el a meghallgatásban.

Érdeklik örömeid, sikereid, szereteted, de gyötrelmeid, fájdalmaid és kudarcaid is. Ezért ne csak gyengeségeid közepette remélj benne: fordulj Mennyei Atyádhoz kedvező és balszerencsés körülmények között egyaránt, húzódj irgalmas védelme alá.

A bizonyosság, hogy semmik vagyunk (nem kell sok alázat annak felismeréséhez, hogy nem vagyunk más, mint egy nagy nulla) ellenállhatatlan erővé változik, mert a sok „nulla” elé Krisztus áll majd, s ebből egy végtelen üzenet bontakozik ki: „Isten az én világosságom és üdvösségem, kitől félnék?” (Zsolt 26,1)

Szent Josemaría Escrivá De Balaguer