2017. március 24., péntek

"Amikor elküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben? Semmiben - válaszolták."

(Lk 22,35)



Rabja voltam; körülötte forogtak zavaros álmaim, éjjel-nappal a bűvkörében éltem, éreztem perzselését, mint lepke az ezer wattos égőt. Egy örökkévalóság múlva - hét perc, hét nap és/vagy hét év araszolt el közben? - csoda történt: megkaptam. Rajongtam érte. Aztán örültem neki. Később rá-rá néztem. Egyre ritkábban. Majd tökéletesen elfelejtettem. Egyszer az anyu szólt, hogy a port azért töröljem már le róla. Nincs nekem elég bajom? Teljesen felidegesített. Legszívesebben kidobtam volna, arra meg azt mondták: nem illik. Valósággal az agyamra ment, egyszer még bele is rúgtam.
Bizony, jó lenne már úgy élni, hogy ne legyünk kiszolgáltatva a tárgyaknak! Mert akkor folyton csak velük foglalkozunk; pumpáljuk a biciklit, ragasztgatjuk a posztereket, szaggatjuk a farmernadrág térdét, jó ég, ez a cipő rajtam már legalább hat hetes!, vibrál a szemünk, zsibbad már az ujjbegyünk a távirányító gombjától, de azért csak hősiesen nyomkodjuk, tovább, tovább, még egy kis hangerőt...

Mikor is élünk, hogyan is? Mi az, hogy harkály, százszorszép, alázat, áldozat, borostyán, barokk? Azt mondod, más emberi lények is élnek rajtam kívül e földön? - Szöveg, barátom, szöveg. Seperj ki csak egyszer mindent a szobádból, a házadból: bankkártya-erszényt, tarisznya-válltáskát, puma-sarut, és nézd csak meg, milyen pompásan és következetesen felkopik majd az állad.
- Hacsak...
- Mi hacsak?
- Hacsak csoda nem történik. Jézus, szinte felelőtlenül, a legszükségesebb útravalók nélkül küldi el a tanítványait.
- Hát ez az! De elküldi, érted, elküldi, megbízást, munkát, feladatot, célt, értelmet, társakat: látomást ad nekik! Nem igaz, hogy útközben nem használtak ők alkalmanként erszényt is, táskát is, meg sarut is. Dehogynem. Ezek, mint valami szolgálatkész manók, mindig is előálltak, ha valóban szükség volt reájuk. De ők használták ezeket; hogy nem az erszény, táska, saru használta őket, hanem fordítva, az tuti.
- Ezért mondhatták, semmiben nem szenvedtünk hiányt?
- Ezért. Pontosan ezért. Meg a látomásért. Ami ugyanaz. Mert ha az Isten országának dolgaiban nem szenvedtek hiányt, ugyan miféle szükség szorongathatta volna őket? Mije hiányozhat még annak, akivel együtt jár a Herceg, mesés kincsek ura, aki szegénnyé lett érettünk, hogy mi az Ő szegénysége által meggazdagodjunk?
(Visky S. Béla)



Az anyaméh gyümölcse: jutalom

Orvosi gyakorlatom utolsó évtizedében sok keresztyén lánynak idéztem ezt a mondatot. Sokáig feltételeztem, hogy Isten népe közé a férfiak elköteleződni nem tudása miatt gyűrűzött be a világ jelenlegi szokása a házassággal és a gyermekvállalással kapcsolatban. Mert sok tanult és emancipálódott nőnek csak negyvenfelé jut eszébe; mégis csak szeretne gyermeket, legalább egyet… Mígnem hívő lányokkal orvosként találkozva kiderült, bizony, felütötte a fejét ez az „ej, ráérünk arra még” gondolat mind a férfiak, mind a nők között.
Így gyakran mondtam el a lányoknak, hogy Isten rendjében a biológia nem vesz tudomást a mai fiatalok elképzeléseiről. Az első gyermek szülésének optimális ideje ugyanis 22-25 éves kor között van. Ezt a tényt saját személyes példám is megerősíti.
Több mint 50 évvel ezelőtt, amikor az orvosi egyetemre jelentkeztem, magam is az úgymond emancipáció útját választottam. Bár orvosnak készültem, és 46 évig orvosként is dolgoztam, nem mondtam le a gyermekekről sem. Sőt, nem is kívántam nagyon halogatni az anyai hivatást. Az egyetem utolsó évében már férjnél voltam, és némi emberi megkötésekkel ugyan, de vártam a gyermekáldásra. Ma is előttem van egy délután, amikor már várandósan hazafelé baktatva a kórházból, azon ábrándoztam, nekem legalább négy gyermekem lesz majd…
Házasságunk első éve egybeesett az egyetem legnehezebb évével, az akkor még ún. cseléd- könyves évvel, amikor 2-3 hónaponként más és más szakmában tevékenykedve, folyamatosan vizsgáztunk. No, ez alatt még nem kívántam teherbe esni, s amit ez ügyben emberileg megtehettem, meg is tettem. Ám, ahogyan már végzett orvosként munkába álltam, jelentettem is Istennek, íme, itt az idő, jöhet a gyermek! Így is történt, már a következő hónapban áldott állapotban voltam.
Lehet, hogy akkor még úgy gondoltam, a gyermeket talán mégis mi csináljuk, vagy hogy Isten is úgy akarta („ha Isten akarja” helyett)? Ma már nem tudom. Az első fiamat 25 évesen szültem. Aztán következett egy szakvizsga, majd 28 évesen megszületett a második fiam. Ám a következő szakvizsga után már több gyermek nem érkezett, mi hiába is akartuk. Bőven 40 felett is még újra és újra reménykedtem, hátha kapunk még gyermeket, legalább egy lányt… Eddigre már megtanultam: „Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse: jutalom”.
Sok ráérős lánynak, főleg keresztyéneknek mondtam el a rendelőmben, ha nekem csak 30 évesen vagy később jutott volna eszembe, hogy gyermeket szeretnék, ma egyetlen gyermekem sem lenne…
„Egy nemzet, amely nem képes magát reprodukálni, nem érdemli meg, hogy létezzen” – mondta miniszterelnökünk, Orbán Viktor „Európa 2017” c. előadásában. Bár „a gyermek Isten ajándéka”, mégis igaz ez az állítás, az abortusz statisztikák világosan bizonyítják. Isten adja, adná, ha volna, aki fogadja…
Zán Fábián Sándor, kárpátaljai református püspök különös ötlettel állt elő a reformáció 500. évének megünnepléséhez. Elindította a „Reformáció gyermekei” programot, mely szerint a református családok egy-egy gyermek vállalásával ünnepeljenek, letéve ezzel voksukat nemcsak a múlt és jelen, de a jövő mellett is.
„Íme, az Úr öröksége a fiak, és az anyaméh gyümölcse: jutalom.” (Zsolt 127,3)


HAGYATÉK


A több mint kilencven éves Zsuzsika néni lelkesen mesél élete nagy boldogságáról, a Jézussal való találkozásról, a benne nyert új élet öröméről, a szolgálat szépségéről, a fáradsággal, kétségekkel megharcolt döntésekről, veszteségekről, s a jövőbe vetett reménységéről, így a halálra készüléséről is.

Tudja Gyuszi! – mondja ragyogó szemekkel – Egy hívő emberről olvastam, hogy a halálát követően a hagyatéki leltározó az ágya mellett egy értékes perzsaszőnyeget talált, rajta két lyukkal, amit a térdeivel koptatott ki. Ha utánam is felmérik egykor az örökséget, itt nem sok használhatót találnak majd, ami közt ott lesz az én kopott szőnyegem is.

lejegyezte: dr. Mikolicz Gyula / Pécel

„Az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak kiáltásán.” (Zsolt 34,16)


Hallani és érteni
Írta: Előd Erika


Ülünk a budapesti 160-as jelzésű autóbuszon, úton a Batthyány téri végállomás felé. A hangosbemondó segít eligazodni, tájékozódni, hol is tartunk, melyik megálló következik: „Margit híd, budai hídfő, végállomás következik.” Micsoda? Hiszen még messze vagyunk attól! Aztán még vagy háromszor-négyszer ismétli a szöveget, amikor is rájövünk, hogy nem végállomást mond, hanem HÉV-állomást.

Vajon nem így vagyunk néha (vagy sokszor) a Bibliával is? Olvasunk egy összefüggéséből kiragadott igeverset, és félrehalljuk Isten üzenetét. Jó, ha időben rájövünk a tévedésünkre – mint ahogy jó, hogy nem szálltunk le előbb, csak a célállomáson, az igazi végállomáson.


Jézus: „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, én ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha örökké, és senki sem ragadja ki őket a kezemből.” (Jn 10,27-28)




"Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jő az Úrnak nevében!
Hozsánna a magasságban!"

Máté 21,9


Pálmaág

Megrészegülve kiabál a nép,
zeng a "Hozsánna a Dávid Fiának!
Virágvasárnap leteszem Eléd
ezt a szívemben őrzött pálmaágat
én is, a fáradt ember, aki vár,
a Golgotát is ismerő zarándok,
s követlek Téged, hallgatag Király,
KI minden bűnöm látod, s megbocsátod.

MEGVÁLTÓ JÉZUS KRISZTUS!
TE, KI a királyok Királya vagy, nem szorulsz a mi ünneplésünkre s nem is tőlünk, hanem a királyiszéked körül állóktól veszel erőt és gazdagságot, és bölcsességet és hatalmasságot, és tisztességet és dicsőséget, és áldást. Mégis hadd törjön fel szánkból is a hozsánna, a hálaadás, hogy követhetünk Téged s megérkezhetünk egyszer a Te országodba, amely nem e világból való.
Ámen.




Miért Nagyhét?


Azért, mert ekkor lett Jézus igazi lénye minden eddiginél nyilvánvalóbbá. A csodáiról értesülve talán még nézhetnénk őt varázslónak, de a Golgotán, ahol a csoda elmaradt (nem szállt le a keresztfáról), egyértelműen a tökéletes isten-ember áll előttünk.

Mi, lázadunk Isten ellen, akár már egy sértő apróság miatt is – Jézus, a keresztre feszítéskor is a gyermek bizalmával szólította meg az Atyát.

A mi gondolataink csekély fájdalom miatt is menthetetlenül magunk körül forognak – ő, viszont haláltusája közben is miértünk könyörgött.

Mi, igen szigorúan ítéljük meg az ellenünk csekély bántást elkövetőket – ő, az ártatlanul, igazságtalanul halálra juttatói számára is mentséget keresett.

Jézus fájdalmas kiáltása („Nem tudják, mit cselekszenek!”) megfeszítői ellen szól: Nem tudják, hogy az Isten Fiát gyilkolják! A keresztre feszítő emberekhez hasonlóan, mi sem tudjuk, hogy minden egyes vétkünkkel a nekünk csodálatos életlehetőséget adó Istent szomorítjuk. Minden fásultságunkkal az Isten ajándékozó szeretetének fordítunk hátat; igazságtalanságunkkal pedig az általa megkívánt rendet borítjuk fel.

Ezzel együtt is ott a csodálatos örömhír Jézus kiáltásában: azt kéri, hogy az Atya bocsásson meg nekünk, hiszen a kereszten vállalt gyötrelmes halála, a mi megváltásunk is.

Ezt teljesítette be azon a Nagyhéten.

Kéri Tamás / Gyöngyös

A nagypénteki történetből: „Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt... Jézus pedig így könyörgött: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!" (Lk 23,33-34).



Napfogyatkozás


Az elmúlt pénteken ritka természeti jelenséget szemlélhettünk: részben eltakarta a Hold a Napot – a köznyelv úgy nevezi ezt a jelenséget, hogy napfogyatkozás. Pedig nem a Nap lett kisebb. Semmit nem fogyott ez idő alatt sem. Tömege megmaradt 333333-szoros Föld-tömegnek. S a fénye egy rövid időre mégis érezhetően lecsökkent. Minden szürkébb, fénytelenebb lett.
Mi okozta ezt? A Napnál egy 27 milliószor kisebb tömegű „porszem” – Földünk állandó kísérője, a Hold – „odakúszott” a Nap és a Föld közé, de mivel sokkal közelebb van pályája a Földhöz, ideiglenesen nagy területre árnyékot tud vetni – sőt van, ahol teljesen el is takarja a Napot.
Mennyire így van ez akkor, amikor a Sátán odaáll közénk és Isten közé, bár porszem hozzá képest, mégis – ha közel engedjük magunkhoz – szürkévé, fénytelenné képes tenni életünket, sőt van, amikor teljesen el is takarja lelki szemünk elől a nála végtelenül hatalmasabb Teremtőt.
A napfogyatkozás múló természeti jelenség, de a Sátánt félretolni nem áll hatalmunkban. Őt csak az Úr Jézus tudta legyőzni.

napfogy


„Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké;” (Fil. 2,5-10)





Számoljunk az ígéretekkel!



Peter W. Stoner matematikus (1888-1980) valószínűségszámítást végzett, hogy mennyi az esélye annak, hogy az Ószövetségben leírt, a Messiásra vonatkozó próféciák Jézuson kívül bárki máson is beteljesedhettek volna. A számok világában jártas tudós végül arra jutott, hogy ez teljességgel lehetetlen.
Szerinte (csak matematikai szempontból!): annak valószínűsége, hogy legalább nyolc prófécia beteljesüljön egyetlen személy életében: egy a százmilliószor-milliárdhoz. A szám nagyságának érzékeléséhez képzeljük el, hogy valaki kiválaszt és megjelöl egyetlen 10 forintost, és közé keveri annyi 10 forintos érmének, amivel Magyarország teljes területét 4,5 méter vastagságban be lehet borítani. Ha ebből az óriási mennyiségű pénzérméből véletlenszerűen kivesz valaki egyet, akkor annak a valószínűsége, hogy ez pont az előzőleg megjelölt érme lesz, pontosan annyi, mint hogy egy ember életében valósuljon meg legalább nyolc, a Bibliában megtalálható messiási ígéret.
Jézus Krisztus életében viszont nem csak nyolc, hanem mind a negyvennyolc messiási prófécia beteljesedett – és mind ezek Isten ígéretének megfelelően. Ezért is méltó az Isten, hogy áldjuk őt a tökéletesen eltervezett és véghez vitt megváltásért! Soli Deo Gloria!

„Mert Isten valamennyi ígérete őbenne [Jézus Krisztusban] lett igenné, és őbenne lett ámenné az Isten dicsőségére miáltalunk.” (2Kor 1,20)




SZÓSZEGŐ NÉP LETTÜNK?

Hetven esztendővel ezelőtt hunyt el dr. nemes széki gróf Teleki Pál, erdélyi földbirtokos, politikus, földrajztudós, egyetemi tanár, főcserkész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Magyarország tragikus sorsú kormányfője. Két ízben állt az ország élén, másodszor 1941. április 3-áig, amikor is (valószínűsíthetően) önkezével vetett véget életének.

Ellentmondásos életpályája, erkölcsi kiállása miatt igen sok tisztelőt és barátot, de ellenséget is szerzett. Ismert jelszava volt, hogy „nehéz ma igaz úton járni, de lehet”. Ő volt az, aki megtagadta, hogy a németek Magyarországon keresztül indítsanak támadást Lengyelország ellen. Búcsúlevelében, amelyet Jugoszlávia megtámadásának éjszakáján elkövetett öngyilkossága előtt vetett papírra, a kormányzónak címezve ezt írta: „Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk, a legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.”

A szószegés nem tartozik az emberi erények közé, a magyar nép pedig különösképpen is érzékenyen reagált, ha valaki nem tartotta magát az adott szavához. Ennek ellenére nem volt ritkaság, hogy valaki megszegte fogadalmát, és önös érdekektől vezérelve felrúgott minden korábbi megállapodást. Ez alól – sajnos – még az egyházak sem voltak kivételek. Sőt…

Látva ma a szomorú vallási statisztikákat, gyülekezeteink elesett állapotát, sokakat foglalkoztat a kérdés: hogyan juthattunk ide? Teológusok, szociológusok sokasága keresi a kiváltó okokat. Talán azoknak van igazuk, akik a baj egyik indokát abban látják, hogy szószegőkké, esküszegőkké lettünk. Hiszen, igazából csak keveseknek jelent bármit is a kereszteléskor vagy a konfirmációban elmondott fogadalom, a házassági eskü. A lelkipásztori vagy a presbiteri fogadalom meg nem tartásáról már ne is beszéljünk! Ha azt akarjuk, hogy valóban Isten gyermekeinek neveztessünk, és gyülekezeteink betöltsék eredeti küldetésüket, ahhoz feltétlenül szükséges (többek között), hogy hűséggel szolgáljunk Urunknak, és az igenünk legyen valóban igen!

Margit István / Pécel

Gyűlöli az Úr, és utálatos előtte „a hazug nyelv”. (Pld 6,16-19)


Vele együtt
Írta: Csapkovics Bertalan
Vajon nem a kettészakadt világszemlélet tükröződik vissza életünkön, amikor a napi rutin tevékenységünket végezzük (készülődés, munka, családtagok körüli teendők, háztartás, vásárlás...), várva, hogy túléljük az adott napot – majd lassan-lassan belefáradunk a terhekbe? Igen, amikor mindössze eddig tart számunkra a világ.

De csakugyan annyi a világ, amennyit mi látunk, hallunk, érzékelünk belőle? Jézus harmadnapi feltámadása is csak a templomi szertartásainkat befolyásolja? Igen, ha a világtörténelemnek ez a legnagyobb eseménye – mármint, hogy Jézus feltámadott, hús-vér testtel kijött a sírból, és többé nem hal meg – háttérbe szorul számunkra, mivel nem a tapasztalati világunk része, hanem hitünk tárgya. Pedig valóság az is, hogy van Mennyország, és Jézus ott van, valóságosan! Sőt, már mi is részesei vagyunk feltámadásának, mert hitünk összekapcsol minket a mennyben lévő Jézussal.

Hát nem kellene szakítanunk kettészakadt világszemléletünkkel? Mert akkor a hőn áhított öröm és békesség uralkodna életünkben, hiszen az lenne a valóság számunkra, amit hiszünk – nem pedig az, amit látunk. Mert – az ige szerint – vele együtt mindez velünk is megtörtént!

„Vele együtt vagytok eltemetve a keresztségben, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül." (Kol 2,12)
Aki jót tett, hallgasson. Beszéljen róla az, aki kapta. (Seneca)


Az embernek le kell vezetnie minden emberi konfliktust, oly módon, amiben nincs benne a bosszú, az erőszak, a megtorlás. Az ilyen módszerek alapja a szeretet. (Martin Luther King)


Az öröm szava úgy vonul keresztül az Újtestamentumban, mint örök visszatérő rész. Ennek az örömnek világában minden egyéb öröm illetlenné törpül. (Stanley)


„Elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől.” (1Móz 3,8)

A szégyen és a félelem az ember első reakciója a bűneset után. Nem a ruhák hiánya, hanem a bűn az, ami miatt Isten előtt lemeztelenítve érzi magát. Éppen ezért Isten volt az, aki Krisztusban kiüresítette és – a kereszten szó szerint is – lemeztelenítette magát az ember előtt, hogy bűneinkkel többé ne bujkáljunk és meneküljünk előle, hanem hozzá meneküljünk. Mert a Krisztus keresztje alatt Isten oltalmába vesz minden bűnöst, aki hitével megragadja a keresztfa kinyilatkoztatását: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen…” (Jn 3,16)
(Véghelyi Antal)


Ha segíteni már nincs mód a bajon,
Adj túl minden keserves sóhajon.
Ki azon jajgat, ami megesett,
A régi bajhoz újat keresett.

William Shakespeare


„Hálát adok az Úrnak teljes szívemből, elbeszélem minden csodatettedet.” (Zsolt 9,2)

A zsidó vallásgyakorlat számos értéket hordozott, többek között azoknak az eseményeknek az elbeszélését, amelyekben Isten cselekvését tapasztalták meg. Hitük gyakorlásának egyik legerősebb megnyilvánulása Isten népük életében végzett tetteinek megosztása egymással. A családi közösség megtartó ereje ebben is kereshető. Egymás előtt elbeszélték atyáik történetét. Vajon neked van „Isten-történeted”? Elmesélted már gyermekeidnek és unokáidnak? A zsoltáros megtette. Buzdít is. Példáján keresztül sugallja: tanulj meg beszélni róla. Mert a hit hallásból van. Ehhez szükség van a te szádra is. Vedd szádra Istened nevét!
(Horváth-Hegyi Olivér)


Istennek semmit sem tudok adni és érette semmit sem tudok cselekedni! A legjobb, amit tehetek, hogy eme tehetetlenségemet beismerem. Bár ezt sem tudom az Ő kegyelme nélkül megtenni, de Isten maga az, aki ezt bennem elvégzi. (Bernleres)


Jézus szellemében gyermeknek lenni annyit jelent, hogy megtanuljuk kimondani: Atyám.

Joachim Jeremias


Jézus szolga. Engedd, hogy szolgáljon neked és általad.


Minden szent azért jutott a mennyei boldogságra, mert imádkozott és minden kárhozott azért ment veszendőbe, mert nem imádkozott.

Liguori Szent Alfonz


Nem feledhetjük, hogy Jézus szenvedett, de örömünket ez nem csökkenti, inkább elmélyíti.
De hogyan férhet össze a fájdalom és az öröm? A bűnbánat örömteli fájdalma, az atyjához visszatérő fiú mélységes fájdalma, a visszatérés mélységes öröme. S minél mélyebb a fájdalom, annál nagyobb az öröm.

Látni bűneimet és szegénységem, mégis mély örömmel a szívemben elfogadni kicsinységem, mert van Atyám, aki hazaérkezésemre vár és feltételek nélkül, mindörökké szeret engem. Neki ez a semmi, - aki vagyok - a mindent jelenti. Szent Fia által odaadta értem Életét, hogy velem együtt nyerje vissza.

Elfogadni az Ő megbocsátó és mindent odaadó szeretetét, csak így születhet újjá az Élet bennem...
Oszd szereteted, bárhová mész: Legfőképpen a saját házadban.....ügyelj rá, hogy mindenki jobb érzésekkel és boldogabban távozzék tőled, mint ahogyan jött. Légy Isten jóságának élő kifejeződése; jóság ragyogjon a szemeidben, a mosolyodban, meleg, üdvözlő szavaidban. (Teréz anya)
Rengeteg időt elvesztegetünk azzal, hogy sietünk.

Jerome Demoulin


S mert vándor vagy, minden nap tovább kell menned az úton, mely egyetlen célod, tehát lelked és a lelkedben elrejtett isteni tartalom megismerése felé vezet.

Nem könnyű ez. Gondold csak meg, milyen sokfajta csábítás hívogat útközben, hogy megpihenj, félbeszakítsd utadat, mással törődjél:
Szép nő áll az út mentén, és bájos mosollyal int feléd. Tested és érzékeid felelnek e hívásra, szeretnél elvegyülni e szép testtel és átadni magad a kéj édes bódulatának. De tudnod kell, hogy a hiú és kéjes pillanatokat a teljes kietlenség és tanácstalanság követi. Mert lelked mást akar, s mikor tested megéteted egy másik test fülledt fűszerével, a lélek éhes és szomjas marad.
Pénz, érdemrendek, címek, rangok akadnak utadba: de mit kezdesz mindezzel, ha a figyelem, fáradtság, idő, mely a világi elismerés ára, elvonja lelked legjobb erőit az isteni megismeréstől?
Cimborák kurjongatnak az út mentén, s hívnak magukkal, kaján vállalkozásra biztatnak: mit nyerhetsz minden üzleten és szórakozáson, ha a játékasztal vagy a kocsmaasztal mellett vesztegelsz, s közben lelked kínzó sürgetéssel kérdi: "Miért lopod itt az időt? Mindez gyermekes és aljas. Tovább kell menned, hiszen dolgod van."
Körülbelül így szól hozzád a világ, mindennap, minden pillanatban - megpihenni hív, kéjelegni, szórakozni, kielégülni a hiúságban és hatalomban. De mikor nem ez a dolgod!

Vándor vagy és minden nap tovább kell menned. Nem tudhatod meddig élsz, s lesz-e időd eljutni utad végcéljához, lelked és az isteni megismeréshez? Ezért menj minden nap tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándor vagy.

Márai Sándor


Úgy érezzük amit teszünk, csak csepp a tengerben, de anélkül a csepp nélkül sekélyebb lenne a tenger!

Teréz Anya


Urunk, segíts minket, hogy megtanuljuk elviselni a mindennapi élet terheit és kínjait. Hadd nyerjünk kereszthalálod és feltámadásod által új erőt, hogy az élet egyre nagyobb és alkotóbb teljességére jussunk. Te ugyanolyan türelmesen és alázatosan szálltál alá az emberi élet mélységeibe, mint ahogy szenvedésed és keresztre-feszítésed kínjait elfogadtad. Segíts minket, hogy a naponta újból adódó vesződségeket és nehézségeket jókor jött alkalomnak tekintsük arra, hogy növekedjünk emberségünkben és hozzád hasonlóbbá váljunk. Tégy minket képessé arra, hogy az ilyen helyzetek próbatételét türelmesen és bátran kiálljuk, és erősítsd meg bennünk a segítségedbe vetett bizalmat.

Teréz anya