2019. április 18., csütörtök

Szent II. János Pál gondolatai

A 13. században hazátokat, ugyanúgy, mint az én hazámat a tatárok alapjáig elpusztították. Szent Margit, a királylány, Istentől különös karizmát kapott arra, hogy kovász legyen az újjáépítésben, népe lelki újjáépülésében. S most kell jól értenünk az analógiát a mi korunkkal: az olyan országok, mint a ti hazátok, mindig súlyos erkölcsi, lelki pusztításnak voltak kitéve. S most kovászra van szükség, kovászra a társadalom lelki újjáépítésében; és a fiatalok ez a kovász akarnak lenni. Istentől ezt a karizmát kérik, hogy a magyar nép újjászületésének kovásza lehessenek. Nem tudok egyebet tenni, mint azt kívánni, hogy ez valóra váljék életetekben, hazátokban, a magyar társadalomban. Köszönöm ezt az üzenetet! Köszönöm!


A család eredeti modelljét Istenben kell keresni, életének szentháromságos misztériumában.


A fiatalság nem átmeneti kor, hanem a kegyelem által a személyiség kialakítására adott idő.


A Magyarország és Európa előtt álló feladat nagyobb, mint mindaz, amit anyagi és kulturális erőinkkel megvalósíthatunk. Az imádság ezért életbevágóan fontos.


Amikor az úr Asztalához járulunk, hogy az Ő testével táplálkozzunk, nem maradhatunk közömbösek azokkal szemben, akiknek asztaláról hiányzik a mindennapi kenyér.


Az a közösség, amely szociálisan nem igazságos és nem is akar azzá lenni, saját jövőjét veszélyezteti.


Az Üdvözlégyek ismételgetése a rózsafüzérben Isten gyönyörűségének hullámhosszára hangol minket; ujjongás, csodálat, hódolatteljes meghajlás a történelem legnagyobb csodája előtt.


Mennyire vágytam rá, hogy eljöhessek ide, és az Egyház nevében ünnepélyesen megerősítselek, Krakkó, szeretett városom: nem tévedtél abban, hogy Hedviget századok óta szentként tiszteled! Hálát adok az Isteni Gondviselésnek, hogy megadatott ez nekem – hogy megadatott nekem veletek együtt csodálni azt a személyt, aki krisztusi ragyogással tündöklik, és tanulni tőle, hogy mit jelent: „a legnagyobb a szeretet.”


„Nem vagyok méltó” – ez a tudat szükséges ahhoz, hogy az Úr folytathassa a megváltás művét bennünk és általunk.


Vélemények elbűvölhetik az embert, de meg nem nyugtatják.




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

A jó imádsághoz nem kell sok beszéd. Tudjuk, hogy a jó Isten itt van az oltáron, kitárjuk előtte szívünket, és örülünk szent jelenlétének: ez a legjobb ima, bizony ez.


Akkor kell várni jutalmunkat, amikor majd otthon leszünk az atyai házban. Ezért jut ki a jó keresztényeknek itt a földön olyan sok kereszt, ellentmondás, üldöztetés, megvetés, megaláztatás: minél több, annál jobb!


Az alázat olyan, mint a mérleg: minél mélyebbre ereszkedünk az egyik oldalon, annál magasabbra emelkedünk a másikon.


Azt hisszük, hogy ha valaki egy kicsit szereti a jó Istent, azt minden gond és szenvedés elkerüli. Ennyire nem értjük a kereszt értékét és érdemszerző erejét!


Ha jól gyóntál, leláncoltad a sátánt.


Jézus Krisztus készségesen teljesíti a mi akaratunkat, ha mi elkezdjük teljesíteni az övét.


Mint nagyítóüveg a tárgyakat, a Szentlélek nagynak látatja velünk a jót és a rosszat. A Szentlélekkel az ember mindent nagyban lát: látjuk Istenért végzett legkisebb cselekedeteink nagyságát, és látjuk a legkisebb hibák nagyságát.


Nincs két mód Krisztus Urunk szolgálatára, csak egy: úgy szolgálni, amint Ő akarja. Hogy helyesen cselekedjünk, úgy kell tennünk, amint Isten akarja, terveivel teljes összhangban.


Szeretem azokat a kis áldozatokat, amelyeket senki észre nem vesz. Például egy negyedórával korábban fölkelni, egy kicsit virrasztani éjjel és imádkozni; de bizony van, aki csak az alvásra gondol.


Van, akit egyetlen szó kihoz a sodrából. Egy kis megaláztatás fölbillenti bárkáját… Bátorság, testvéreim, bátorság! Eljön az utolsó nap, s akkor mondjátok majd: „Áldott küzdelmek, ti érdemeltétek ki nekem a mennyországot!” – Küzdjünk hát nagylelkűen!


Volt egy ember, ki sosem ment el a templom előtt anélkül, hogy be ne tért volna. Reggel, amikor munkába ment, este, amikor munkából jött, ajtónál hagyott csákányt, lapátot, és sokáig imába merülve maradt az Oltáriszentség előtt. Ennek én nagyon örültem… Egyszer megkérdeztem tőle, hogy mit mond Krisztus Urunknak a hosszú látogatás alatt? Tudjátok mit felelt? „Ah, plébános úr, nem mondok én neki semmit. Csak nézem Őt, s Ő néz engem!”


Volt egy szent, akinek az evangéliumos könyv képezte minden vagyonát. Kérték tőle, odaadta: „Itt van, szívesen adom, mert ez tanított meg mindent odaadni.”




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6