2017. május 26., péntek

ÁTMENTEM A VIZSGÁN?


- kérdezte egy szakiskolás diák, amikor a szakmai gyakorlati vizsga után az elnök hosszasan méltatta a fiatalok teljesítményét, csak éppen a lényeget nem említette a középsúlyos értelmileg akadályozott tanulók számára.

Mert a legfontosabb mozzanata a megmérettetésnek az eredmény kihirdetése. A hétköznapok sűrűjében sokan elfelejtjük, hogy minden napon vizsgát teszünk. Életvitelünk, beszédünk, cselekedeteink életünk vizsgaelnöke előtt zajlik. Akkor is fontos lenne egy kis vizsgadrukkal, egészséges összpontosítással nekifeszülni az előttünk álló feladatoknak, amikor azok már megszokottá, mindennapivá váltak.

És ha „gyengén felelt meg” értékelést kapunk egy nap végén, esetleg „elégtelent”? „Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom!” – olvassuk Mikeás könyvében (7,8). Nagyszerű dolog tudni azt, hogy bizonyítványosztó Urunk önmagát adta/adja értünk, hogy a megmérettetés pályáját meg tudjuk futni. Mert egyikünk sem tudna cselekedetei alapján megfelelni Isten mércéjének. Egyedül Krisztus által kaphatunk kiváló bizonyítványt, sőt az igazság koronáját is megadja majd övéinek.

Szász Lídia Dóra / Kisbér

Pál apostol volt, és a mi jelenlegi reménységünk: „Végezetül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz (vizsga) bíró ama napon, de nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik vágyva várják az ő megjelenését.” (2Tim 4,8)




Desszert nélkül
Írta: Ágostonné Szőcs Anna

Pénteken úgy főztem, hogy vasárnapra is bőven maradjon. Bár általában mindent elkészítek egyébként is, de azért rendszerint marad némi utómunkálat: krumpli pucolás, a levestészta befőzése, ez-az. Most azonban már semmi dolgom nem volt a vasárnapi ebéddel. Reggeli csendesség után még három szabad órám volt az istentiszteletig. Nosza, süssünk valamit! Amint levettem a tojást a polcról, megláttam a darált diót is. Diókrémes diótorta lesz! A kedvencünk! Rövid töprengés után a kisebb formába öntöttem a masszát, és az előmelegített sütőbe tettem. Alig telt el néhány perc, és a torta elindult a formából. Nagy cseppekben folyt a forró lemezre, az égett szag pedig azonnal átjárta a lakást, és én kétségbeesetten öntöttem át egy nagy, lapos tepsibe, ahol aztán sikeresen odaégett az egész.

Ha nem értettem volna azonnal, hogy miért történt mindez, akkor este, a nyolcadikosok művelődési házi műsorán mindenképpen világossá vált volna: a büfében, egy nagy tálcáról diótorta nézett szembe velem...

„Szenteld meg a nyugalom napját!" (2Móz 20,8)




Gondoskodó Isten

Egyszer egy vezetői tréning ötven fős csoportját azzal bízták meg, hogy másfél nap leforgása alatt szervezzék meg 1000 hajléktalan megreggeliztetését és tiszta ruhákkal való ellátását. Ehhez a feladathoz semmilyen anyagi forrás nem állt a megbízottak rendelkezésére, csak a leleményességükre voltak utalva.
A megbízás nagyságával szembesülve egy ideig tanácstalanul néztek egymásra, hogy hol is kezdjék a szervezést, majd gyorsan elosztották maguk között a feladatokat: csoportonként feleltek a nyersanyagok beszerzéséért, a főzéshez szükséges eszközök meglétéért, az élelmiszer- és ruhaadományok begyűjtéséért, a szállításért és a csoportok közötti kommunikációért. Több élelmiszergyártó nagyvállalat vezetőit keresték meg, hogy meggyőzzék őket küldetésük nemes voltáról, és végül annyi élelmiszeradományt kaptak ajándékba, hogy több mint 1100 hajléktalant tudtak bőségesen ellátni minden jóval.
*
Amikor Jézus gondoskodott négyszer vagy ötször ennyi éhes szájról, őmellette nem állt több tucat ugrásra kész segítő a hatalmas feladat a megoldásához. De a legbiztosabb forráshoz fordult: Atyja áldását kérte, és úgy vendégelte meg a hatalmas tömeget. És mindenkinek bőségesen jutott a megszaporított falatokból.
Ha pedig Isten mindennapi gondoskodására gondolunk, hálával telhet meg a szívünk, hogy ő olyan növényeket teremtett, amelyek képesek magot hozni, és így különösebb beavatkozás nélkül újra termelődni. Ugyanígy az ellátásunkat is szolgáló állatokba beültette a reprodukcióra való képességet. Mennyei Atyánk gondoskodik az esőről, az oxigénről, a napfényről, és minden szükséges körülményről azért, hogy napról napra biztosítva legyen az ellátásunk.
A hatalmas feladattal megbízott 50 ember számára milyen elképzelhetetlenül nagy munka volt másfél nap alatt a semmiből megszervezni 1000 hajléktalan egyszeri jóllakatását. Mennyivel nagyobb feladat a milliárdokról való mindennapi gondoskodás Atyánk részéről, aki ezt a világ kezdetétől rendületlenül végzi.

„Ő pedig esőt ad a magra, amellyel beveted a földet, és kenyeret ad a föld terméséből, amely bőséges és tápláló lesz.” (Ézs 30,23)




Gyermeknapra



A gyermekek nevelése, tanítása szép és felelősségteljes szolgálat. Jó dolog, ha Isten útmutatására, bölcsességére támaszkodik az, akire Isten gyermekeket bízott, hiszen sokféle hatás éri a kicsinyeket, ami beépül elméjükbe, és akarva, akaratlanul hatnak cselekedeteikre.
Ilyen hatást válthat ki a szülőktől, rokonoktól, tanároktól hallott „aranymondás” is. Gyermekként egy idős nénitől gyakran hallottam például ezt a hamis állítást: „Mondj igazat, és betörik a fejed!”
Hálás vagyok, hogy tanulhattam több olyan aranymondást is, amit Isten tett felejthetetlenné és igazzá számomra. Például ezt:

„Azért vessétek el a hazugságot, mondjon mindenki igazat a felebarátjának, mert egymásnak tagjai vagyunk!” (Ef 4,25)




Helyesen dönteni

A minap azt a kérdést feszegettük egy baráti társaságban, hogy tudunk-e jó döntéseket hozni. Képesek vagyunk-e erre? Megtérésünkre visszagondolva igaz, hogy az nem a mi döntésünk volt, hiszen Isten minket megelőzve már megkeresett bennünket. Abban is egyetértettünk, hogy megtérésünkig csak a rosszra volt szabad akaratunk.
Jób könyvét olvasva elgondolkodtatott ez az ige (31,1): “Szövetségre léptem (szövetséget kötöttem) a szememmel...”. Megváltottként tehát már van szabad akaratunk a jóra! Ahogy a bibliai ifjú Dániel is eltökélte, hogy nem eszik fogvatartója, a király ételéből – és ezzel helyes döntést hozott. Ezek a bibliai helyek nagyon erős elhatározásról, elköteleződésről írnak.
Persze azt is átéltük már, hogy minden odaszánásunk harmatgyenge, elhatározásaink erőtlenek. Szent életet csak Jézus Krisztussal közösségben, szentségének jelenlétében élhetünk.
“Mert az ő alkotása vagyunk Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtetve, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.” (Ef 2,10)




KISZOLGÁLTATOTTAN


Hideg, esős tavasz után lépünk át a nyárba. Volt, amikor három napig csak szakadt, és úgy tűnt, abba sem hagyja. Noé történetét idézte ez fel számomra, azt, amikor megnyíltak az Ég és a Föld csatornái. Bár a mi falunk magasan fekszik, mégis, az alsó területeken sokak pincéje beomlott. Két tanítványom (egy testvérpár) nem is tudott iskolába jönni, mert kidőlt a házuk fala. A környék alacsonyabb területein tavak keletkeztek, óriási, összefüggő vízfelületeket láttam. Vajon az idén lesz ott aratás?

A mai, modern embert váratlanul érte a természeti csapás, nincs hozzászokva ilyen mértékű kiszolgáltatottsághoz. Azt hittük, hogy mi, mindent meg tudunk oldani, nincsenek akadályok előttünk. S egyszer csak beszakad az M1-es autópálya burkolata, mi pedig csak csodálkozva nézzük. Elpusztul több ezer hektáron a kukorica, és most éppen nem tehetünk semmit. Nincs ember, aki mindezeket hirtelen vissza tudná fordítani.

Hiszem, hogy semmi nem történik véletlenül. Kaptuk ezt az időjárást, mert Isten jó hozzánk, és minket, a felfuvalkodott szívű, gőgös, 21. századi embereket is szeret annyira, hogy figyelmeztessen: nélküle teljesen kiszolgáltatottak vagyunk.

Mint Nabukodonozort, aki sétált a várfalon, csodálta a birodalmát. Amiként mi is: felfuvalkodottan csodáljuk művünket. A babilóniai király kapott Istentől három figyelmeztetést, és végül elvesztette a királyságát.

Minket, ma élő embereket is megszólított Isten. Megszólított a viharral, az árvizekkel, az elpusztult vetésekkel. És ismét felajánlja a kősziklát, a menedéket, az egyetlen helyet, ahol nem vagyunk kiszolgáltatva senkinek és semminek: Jézus Krisztust.

Menedékházat a vihar elől.

Tóth Györgyi / Lengyel

Jézus: „Aki hozzám jön, hallgatja a beszédemet, és aszerint cselekszik, megmondom kihez hasonló. Hasonló egy olyan házépítő emberhez, aki mélyre ásott, és kősziklára helyezte az alapokat. Amikor aztán jött az árvíz, beleütközött a folyam árja abba a házba, de meg nem mozdíthatta, mert kősziklára épült.”
(Lk 6,47-49)


"Mert sok örömünk és vígasztalásunk van a te szeretetedben, hogy a szentek megvidámodtak teáltalad, atyámfia."
Filemon 7

Méltó szenvedély

Legszebb,
emberhez legméltóbb szenvedély:
örömöt szerezni.
Gyógyító kúra ez
betegségben, szomorúságban.
Biztos védelem
az érdektelenség köde,
az önzés fagya ellen.
Boldog, ki ebben égeti magát!
Élete füstje,
mint jóillatú áldozat
száll fel az égre...

MENNYEI ATYÁNK!
A TE bizonyságaid szívünk örömei, gyönyörűségei. Még ha elő is fog néha a szomorúság bűneink, tökéletlenségeink miatt, este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm, mert vígasztalásunk lehet Igédben. Kérünk, ajándékozz meg bennünket az örömhír hordozásának és az örömszerzésnek tiszta szenvedélyével is, mások boldogítására, a Te dicsőségedre.
Ámen.


Munka a kertben



Fiaim néhány éve átvállalták a kert gondozását. Nagy buzgalommal kezdték az új gyümölcsfák telepítését. Szerteágazó, körültekintő munka előzi meg, mire a facsemete a helyére kerül: a megfelelő terület kiválasztása, a talaj-előkészítése, tájékozódás az interneten a legjobb, a legmegfelelőbb fajta felől, szakemberek kikérdezése. Majd irány a faiskola, és nem sok idő múlva – mindenki örömére – már helyére is került a fácska.
És folytatódik a gondozási feladatok sora: megtámasztás, permetezés, öntözés, talajjavítás, metszés. Minden nap figyelni, nem támadta-e meg kártevő. Délután, hazatérve iskolából, munkából a fiúk első útja nem a lakásba, hanem a kertbe vezet. Ha nincs is teendő, akkor is figyelemmel kísérik az új hajtásokat, örülnek a növekedésnek, tervezik, hogy a csemete árnyékában mikor fér el egy szék...
Szeretik, gyönyörködnek benne, mert ők ültették, ők fáradtak érdekében. Hát, még amikor megjelennek az első gyümölcs-kezdemények! Izgalommal figyelik a hőmérőt, hogy elfagy-e a várható termés. Kémlelik az eget, hiszen szükséges lenne az eső, de a jég nem. Korszerű csapdát szereztek be a betolakodók ellen, nehogy az ígéretes gyümölcsöt megkárosítsák. Hiszen van már rossz tapasztalatuk is, mivel az egyik esztendőben a bőséges termés élvezhetetlen volt. A beérett gyümölcs kóstolása, szürete mindig várva várt esemény, aminek már mindenki részese, az is, aki dolgozott vele, de a család többi tagja is.
Hasonló módon gondoskodik rólunk Mennyei Atyánk is! Plántált, beoltott, öntöz, táplál, a beteg, felesleges hajtást levágja. És közben várja, hogy az életünk termőre fordul! Hogy jó gyümölcsöt termünk majd. Mások javára, az ő dicsőségére.

„… járjatok az Úrhoz méltóan, teljes tetszésére, minden jócselekedettel gyümölcsöt teremve” (Kol 1,10)


"Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!"
(Mt 3,2)
Az Istennel való találkozás tehermentesít bennünket. Ő szerzett nekünk üdvösséget a golgotai kereszten, s ebben a menynyei beruházásban Ő az egyedüli tulajdonos: nem kettőnk vegyesvállalkozását alapítottuk meg. Ezért, amikor missziói küldetésemet teljesítem, nem magamnak szerzek követőket, hanem Neki. A túlfűtött vágya annak, hogy másokat megtérítsek, csapdahelyzetet teremt, még akkor is, ha idő-, ima-, szolgálat-befektetésem kamatozni látszik, és egyre növekszik az általam megtérők száma.
Az ébredések a mennyben jegyeztetnek elő. A pünkösdi szellő megelőzte Péter prédikációját, a Szentlélek megjelenése nem az apostol jó szervezőkészségének és szónoki képességeinek tudható be. Péter egymagában félt és néma volt, mint egy használatlan kürt, de amint a Lélek kézbe vette ezt a hangtalan hangszert, és belefújt, háromezer ember tért meg a szavára. Megtörte a hallgatóság minden ellenállását, késszé tette őket az Ige befogadására.

Mindenkit, akinek a megtérésében felhasznált engem Isten, tulajdonképpen Ő szeretett magához. Nincs okom büszke lenni, még a nyilvánvaló, lemérhető eredmények fölött sem pöffeszkedhetem. Inkább csodálkozással és csodálattal állok meg ott, ahol a Lélek szele fúj.
Az Ő országában a megtéréseknek a minősége számít, nem a számuk. Ezért van öröm a mennyben már egyetlen bűnös megtérésén is, de ítélet van azokon, akik megtértek, ám nem az élő Istenhez. A Lélek meghökkentő matematikára tanít. Szerinte egyetlen fülbevalós, technós, narkós fiatal nyom annyit a latban, mint 99 hallelujázó. Az elveszettet megkeresi.
Őneki gazdálkodunk, Övé a termés. Lett légyen az anyagi, pénzbeli vagy lelki/szellemi. Nemcsak a százada vagy a tizede annak, hanem minden. Merthogy Ő vezet a keresethez, a gyarapodáshoz is. Minél inkább maga mellé vesz Isten inasnak és munkatársnak, annál inkább dicsőíthetem Őt, és örülhetek annak, hogy a nevem fel van írva a mennyben (Lk 10,20). Ez elég nekem. Ez a kegyelem.
(R. Szabó István)



ÚGY, MINT Ő…


Gyakran csodálkozom azon, milyen sok az olyan keresztyén, aki nem tapasztalta még meg a krisztusi szeretetet. Hiába töltöttek éveket Isten szolgálatában, mégis nehezen hiszik el, hogy Isten feltétel nélkül szereti őket. Persze, nehéz elfogadni azt, amit soha nem ismertünk fel.

Vannak, akik azért nem ismerik fel Isten szeretetét, mert nem tapasztalták meg az igazi, mély testvéri szeretetet. Ez bizonytalanságot eredményez, ami meglátszik szolgálatukon is, és nem képesek Isten szeretetét bemutatni másoknak. Mérhetetlen szükségünk lenne arra, hogy minden korlátot, nézeteltérést, sértést és sértődöttséget, pletykát és rossz gondolatot figyelmen kívül hagyva, látható módon ki tudjuk fejezni szeretetünket egymás iránt azért, hogy kívülállók és keresztyének egyaránt felfoghassák, „mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának". (Ef 3,18-19)

A testvéri szeretet a Krisztus test lényege. Megerősödni, továbbadni az életet, örömet, és békességet árasztani. Túl gyakran elégedetlenkedünk, amikor látjuk, hogy másoknak jobban megy, mint nekünk, és titokban örülünk, ha valaki elbukik, vagy nem sikerül neki elérni azt, amit akart. Pál apostol arra bíztat bennünket, hogy „Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal”. Ez azt jelenti, hogy meg kell halnunk annak a késztetésnek, hogy nehezteljünk valakire, aki rangsorban megelőz minket, de visszafelé is érvényes: nem vethetjük meg azt, aki nálunk gyengébb igehirdetést vagy bibliaórát tart. De az irigységnek sem adhatjuk át magunkat, ha megpillantjuk szomszédunk terepjáróját. Nem adhatjuk be a derekunkat, amikor, pl. lelkipásztorunk gyerekeiről hallunk hátborzongató pletykákat, vagy romlott szívünk szerint az első adandó alkalommal rossz hírét keltenénk valakinek a gyülekezetben. Ehhez őszinte és alázatos szív kell. Teljes bizalom Isten iránt, és mély megrendülés a szívben rejlő bűn mélysége miatt. Rendeljük alá magunkat Jézusnak, hogy félretehessük vágyainkat és veszteségeinket, és mások hasznát kereshessük! Ha a testvéreinket nem tudjuk szeretni, hogyan fogjuk szeretni ellenségeinket?

Weberné Zsikai Mária / Budapest

Jézusi parancs: „… amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13,34)

Kalkuttai Szent Teréz anya idézetek

A múltbeli dolgokat el kell feledni és meg kell bocsátani. A jövő még nem érkezett el. Ma szeretheted Jézust, ahogyan Ő szeret téged: személyes, benső szeretettel. Nem kell félned: Isten megad neked minden kegyelmet, amire csak szükséged van, ha te megengeded neki, hogy az imádságon, áldozatokon, szenvedésen és kemény munkán keresztül megszenteljen téged. Semmi sem lehetetlene Isten előtt, hiszen „Isten a szeretet”. (Jn 4,16)


A szeretet otthon kezdődik. Minden attól függ, hogyan szeretjük egymást. Ebből a kölcsönös szeretetből táplálkozzon családi életetek, és bármerre járjatok is, ezt a szeretetet sugározzátok magatokból. ne féljetek a szeretettel járó szenvedéstől, mert Jézus maga is így szeretett.


Az örömmel végzett munka sok lelket vezethet Istenhez: az öröm imádság, nagylelkűségünk jele. Az örömnek látszania kell a szemekben, a tekintetben, a mozdulatokban.


Csak egyetlen életünk van: miért kell azt megnehezítenünk egymásnak? Mindannyiunknak más-más talentuma van. Jézus, Mária, József alkották a Szent Családot, nem csupán Jézus. Ahhoz, hogy a család teljes legyen, Józsefre, az ácsra, Jézus nagyságára és Mária szeplőtelenségére is szükség volt. Ugyanígy a mi családjainkban is.


Ebben a hónapban gyakran ismételjük majd az imádságot: „Az egész világon bemutatott minden Szentmisével egységben fölajánlom Neked szívemet. Tartsd meg olyan szelídnek és alázatosnak, mint a Tiéd.” Ha hosszan elidőzünk a csendben, könnyen fakad majd föl az imádság, a forró imádság. Ha szívünk nem merül el a csendben, imaéletünk nagyon nagy kárt szenved, mert – amint tudjátok – Isten csak a szív csendjében szólal meg.


Egy napon az utcán fölszedtek egy embert és elhozták hozzám. Megmostuk, tisztába öltöztettük, és ő utolsó sóhajával azt mondta nekem: „Nővér, Istenhez megyek.” – Ez a boldogság: kis dolgokat cselekedni nagy szeretettel.


Elfogadni mindazt, amit Ő küld – és odaadni mindazt, amit kér. Derűsen mondani igent Jézusnak akkor is, ha kérése nem kedvedre való. Lehet szó lényegtelen dolgokról, de Isten számára semmi sem lényegtelen: minél kisebb dologról van szó, annál nagyobb legyen a szeretet.


Éljünk kölcsönös szeretetben! Ne legyenek ezek csupán szavak, ültessük át a gyakorlatba, és családunkban akkor öröm terem majd. Mindenkiről jót mondjatok; Derűt sugározzatok mindenkire, akivel csak találkoztok; Soha, a legkisebb mértékben se sértsétek meg a szeretetet; Ha valakit megbántanátok - legyen ez akárcsak egy gyermek -, nyomban kérjetek tőle bocsánatot; Olvassatok, elmélkedjetek, beszéljetek a szeretetről, amit gyakorolnunk kell egymás iránt.


Isten minden egyes gyermekét néven szólította. „Te enyém leszel, és víz el nem sodorhat, sem tűz meg nem égethet.” A mindenható Isten beszél a lélekhez. Ő magadért választott téged. Te szent vagy. Kisgyerek korunktól tanították nekünk, hogy ha egy szerzetes jött, bármit is csináltunk, félbe kellett hagynunk a dolgunkat és meg kellett hajolnunk, mert a fölkentség szentségével találkoztunk: valami különös dologgal.


Jézust, az Isten fiát azért küldte el az Atya, hogy bejelentse a Jóhírt. Élő valóság ez. Teljesen és egészen bízott abban, hogy az Atya – akkor is, ha nem fogadták el, és a látszólagos kudarc ellenére is – megvalósítja gyógyító, üdvözítő tervét. Bizonyos volt ebben, de ugyanakkor látta, hogy az emberek nem fogadták be, nem fogadták el: Názáretben harminc éven át csak úgy ismerték, mint „az ács fiát”. A Szűzanyának és Józsefnek is el kellett csodálkoznia. Harminc év, aztán három évig az emberek között, tanítva. Őrültnek, csalónak, szélhámosnak mondták, arcul ütötték, kigúnyolták és aztán keresztre feszítették. Teljes kudarc. De ő tudta, hogy az Atya akarata mindezek ellenére megvalósul. Bennünk is él ez a bizalom?


Kedves Testvéreim! – ismerjétek meg az Igét, - szeressétek az Igét, - éljétek az Igét, - adjátok tovább az Igét, - és igazságban éltek majd. „És az igazság szabaddá tesz majd titeket” (Jn 8,32).


Ott van az otthon, ahol az édesanya van. Egyszer összeszedtem egy kisgyermeket és hazavittem. Megmosdattam, tiszta ruhát adtam rá és elláttam mindennel, de egy nap után megszökött. Újra megtalálták és visszahozták a házba, de megint csak megszökött. Utánaküldtem az egyik nővért. Egy fa alatt találta egy asszonnyal, aki két kő között éppen főzni készült valamit. A nővér megkérdezte a gyermeket: „Miért menekültél el a házból?” – Ő azt válaszolta: „Nekem ez az otthonom, mert itt van a mamám.”



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/7