2017. augusztus 25., péntek

A hitetlenség a nehézségekre, a hit pedig az Úrra néz.


A kereszt az a hajógerenda, amelyen az élet hajótöröttjei a földi lét hullámverésén át a mennyei partra menekülhetnek. (Spurgeon)



A szenvedés titkának megértéshez nem a magunk bajából kell kiindulnunk, hanem Krisztus szenvedéséből.

Horváth István Sándor


A türelem igazi próbája az, amikor valaki jótett helyébe jót vár. (Feleki László)



Aki önmagának is útjában áll, nem veszi észre a felebarátját.


„Az Isten »bolondsága« bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten »erőtlensége« erősebb az emberek erejénél.” (1Kor 1,25)

Bizonnyal lehetne ez a két szó egy kvízjáték szlogenje is: „Bölcsebb és erősebb.” Szeretünk bölcsnek és erősnek látszani. Ezért adunk könnyen tanácsokat másoknak, még akkor is, ha saját életünk romokban hever. Könnyen mutatjuk magunkat erősnek addig, amíg mások látnak, aztán szobánk sarkában összetörten merengünk a mennyezetet nézve. Ki a bölcs és az erős? Az, aki Istenre és beszédére építi az életét. Légy bölcs és erős!
(Sándor Frigyes)



Ha két ötven fillérest összeteszünk, egy pengő lesz belőle. Ötszáz darab ötven filléres kétszázötven pengőt ér, de ezer fél keresztény nem ér egy egész keresztényt.

Bagdazarián


Hidd el, amit Isten mond, és nemcsak abban fogod örömödet lelni, amit Isten tesz, hanem boldog örvendezéssel tölt meg, ami Isten maga.


Magyarázat van rá, mentség nincs.


„Megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon.” (Zsolt 91,11)

Többször át kellett élnem már autóvezetés közben, hogy a pár perccel előbb vagy később indulás igenis megmentett bizonyos veszélyes helyzetektől. A pár perccel későbbi indulás révén megmenekedtem attól, hogy egy előttem felboruló autónak nekiütközzem, vagy hogy egy előttem átfutó őzt elüssek. Ilyen helyzetekben döbbenek rá, mennyire nem vagyok ura saját életemnek, mennyire ki vagyok szolgáltatva a világ erőinek, és milyen elképesztő módon vagyok rászorulva az őrzőangyal vigyázó tekintetére.
(Pongrácz Máté)


Mint mindig, Isten megnyitja magát a kisgyermekek előtt és sűrű sötétségben rejtőzik a bölcsek és okoskodók elől. Egyszerűbbé kell tennünk Hozzá közeledésünket. A lényegre kell szorítkoznunk (és azt fogjuk látni, hogy a lényeges dolgok üdvösen kevesek). Nem kell erőlködnünk azon, hogy jó benyomást keltsünk, hanem őszinte gyermeki ártatlansággal kell közelítenünk. Ha így teszünk, Isten kétségtelenül hamar válaszolni fog. (Tozer)



Ne a szavakra figyelj, hanem az üzenetre!

Anthony de Mello


„Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen.” (Ézs 53,5)

Először ő: Isten cselekedett! Azért, hogy a mi életünk átformálódjon, és megszabaduljunk a bűneinktől, először neki kellett lépnie. Lehet, hogy Isten már nagyon sokszor volt itt, a közelünkben, de észre sem vettük. Csak azt, hogy annyira jó a békesség, a nyugalom az életünkben. Ám ezek mind Isten titokzatos jelenlétét jelentik! Csak amikor elvész, döbbenünk rá, hogy valaki nagyon hiányzik az életünkből. Jézus, kérünk, add meg nekünk a te békességedet!
(Kőháti Dóra)


Elvonult a vihar


Barátaink családi rendezvényére voltunk hivatalosak. Az eseményt szabadtérre szervezték. Nagy nyári meleg volt azokban a napokban, mindenki várta az enyhülést hozó hidegfrontot. Ami közeledett is, éppen arra a napra ígérték a viharral, zivatarral érkező lehűlést. Még csak készülődtünk, amikor már egy-egy baljós fuvallat jelezte, hogy a meteorológusok ezúttal nem tévedtek. Többen buzgón imádkoztunk, tudtuk, hogy Jézusnak a vihart lecsendesíteni nem volt nehezebb, mint a mai napon eltéríteni a szelet – ha akarja. Hiszen neki a szelek is engedelmeskednek. Az ünnepi program alatt hatalmas dörrenés ijesztett meg bennünket. Erős szél mozgatta a sátrakat, majd néhány percig szemerkélt az eső is – jelezve, hogy igen, itt, most lecsaphatna a vihar. Ám Urunk kegyelmesen megfordította a légáramlatot, és amíg a környező településeken jégeső pusztított, mi lengedező szellőben ünnepelhettünk, és adtunk hálát Isten jóságáért, hatalmáért. Persze voltak olyanok, akik erre a hatalmas csodára annyit mondtak, hogy “Micsoda szerencse!”. Mi pedig azért is hálásak voltunk, hogy számunkra megadatott, hogy értsünk a jelekből, és meglássuk az események mögött Urunk hatalmas erejét.

Jézus a tanítványokhoz:

„Nektek megadatott, hogy az Isten országának titkait értsétek…” (Lk 8,10)




Hit és cselekedetek



Az emberek többnyire babonásak. Ez például abban is megnyilvánul, félnek kimondani, ha jól érzik magukat, hogy ezzel el ne rontsák a dolgot, úgymond el ne kiabálják...
Így gyakran előfordul, ha nekem, mint orvosnak válaszolnak a "Hogy van?" kérdésre, és történetesen jól vannak, azon nyomban le is kopogják ezt az állításukat. Ám ezt soha nem hagyom szó nélkül. Ilyenkor rákérdezek: Miért is tetszett kopogni? Válaszképen még soha senki nem mondta: Kérem, én babonás vagyok! Többnyire azt mondják, hogy ez egy szokás, de ők nem hisznek benne! Ám én nem hiszem, hogy nem hiszik! Hiszen nincs olyan bolond ember, aki bármit is cselekedne anélkül, hogy hinne benne. A hit akkor is működik, amikor nem igazán tudatos.
Tehát a cselekedeteink megmutatják a hitünket, ahogyan erről Jakab is ír a levelében, vagyis a hitünk és a cselekedeteink mindig együttműködnek.


"… meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet." (Jak 2,18)



Iskolatársak
Írta: Szász Lídia Dóra


„Amikor végleg elmegyek az iskolából, nagyon fogok sírni" – írta egyik tanítványom, aki szakiskolánkban az utolsó évét kezdi szeptemberben. Ragaszkodását és társai iránt érzett szeretetét az osztálytársaival töltött élményeivel idézte fel. Az eltelt tizenhét év alatt (óvodás korától tanul iskolánkban) második otthonává vált közösségtől való elszakadás aggodalommal töltötte el. Hihetetlen, de alig várja a szeptemberi találkozást alma materével...
Története eszembe juttatta az eltelt évek, évtizedek számtalan lelki konferenciáját, csendesnapját, tanítását és a sok-sok kedves találkozást, együtt töltött időt Isten népével. Nehéz elválni – akár rövid időre is – a lelki társaktól. Nagy reménysége az Isten iskolájába járó nebulóknak, hogy egykor majd a közös mennyei karban mindannyian együtt zenghetik a tanult háladalt a tanítómesternek, Jézus Krisztusnak:




„Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Őrüljünk, ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, és felesége felkészült..." (Jel 19, 6-9)



LÉGY KEDVES!

Tudom, nem illik beleolvasni más újságjába, könyvébe. Mivel a vonaton nem volt számomra ülőhely, az álló helyzet adta magaslatból tekintetem megakadt egy nyitott könyv sorain.

Ó, hogy átmelegedett a szívem, olvasva a sok jó tanácsot, amit a férj adott feleségének, az otthonukba érkező kisfiú felé tanúsítandó magatartáshoz. Szabadon idézve kb. így hangzott: Ne légy türelmetlen, ne told le, ne zsémbeskedj; törődj vele, légy hozzá figyelmes és kedves! De jó ilyen útmutatást olvasni – hallani manapság! Azonban, ami ezután következett, az indoklás, az megrontotta addigi örömömet: Vigyázz rá, mert pénzt hoz a házhoz!

Tehát, ha érdekeink úgy kívánják, még az odafigyelés, kedvesség is lehetséges? És, ha semmi hasznunk a másikból? Akkor jöhet a lehordás a sárga földig, a barátságtalan, zord morgolódás? Netán keressem ezután a barátságosság, kedvesség, segítőkészség hátterében az önző motivációt, gyanúsan nézegetve a másikra, vajon mit akar tőlem?

Nagy ajándék és nagy lehetőség, hogy Isten népének tagjai mindenben egymás kedvében járhatnak, nem a maguk hasznát keresve, hanem a másikét.


Partinka Klára / Nagyatád

Pál apostol tanácsa: „Mindegyikünk tudniillik az ő felebarátjának kedvezzen, annak javára, építésére éljen.” Rm 15,2



Mozdulj!

Egyik munkahelyem olyan épületben volt, ahol többek között fitness terem is működött. Akkoriban még nem volt ennyire köztudott, hogy az ülő munkát végzőknek fontos a mozgás, és magam is csodálkoztam, hogy a sporttáskával érkezők miért izzasztják magukat az edzőteremben, amit egyébként így neveztek: Mozdulj!
Igen, nagyon is szükség van erre a bíztatásra. Az ember nehezen mozdul meg és mozdul ki a megszokottból. Orvosok is panaszkodnak, hogy a betegek gyakran ki sem próbálják az előírt diétát, még kevésbé az életmód váltást, ami pedig elengedhetetlen lenne a gyógyuláshoz. És ha megkérdeznénk a lelkészeket? Ők hány olyan esetről számolhatnának be, ahol Isten igéjének engedve igazi, nagy, belső megmozdulás, felállás, hátra arc, irányváltás valósult meg?
Nagy ellenségünk a beletörődés, ha elhisszük, hogy már úgyis mindegy, nem érdemes erőlködni, változtatni, jó lesz nekünk így is… Meghallgatjuk az igehirdetést, megkritizáljuk, vagy igazat adunk neki – és marad minden a régiben. Bűnös pazarlása ez Isten ajándékainak. Terveinek semmibevétele. Hitetlenség és engedetlenség az igehallgató részéről.
Lehet, hogy a nagy hőségben nem szívesen gondolunk bármilyen erőfeszítésre, de Palesztinában – ahol Jézus embereket szólított fel követésére – sem lehetett kellemesebb a klíma.
Jézus mondja: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.” (Mk 8,34)



"Nem volt neki ékessége, és néztünk reá, de nem volt ábrázata kívánatos! Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! Mint aki elől orcánkat elrejtjük, utált volt; és nem gondoltunk vele."

(Ézsaiás 53,2-3)

Ezt írja a Szentírás egyik legpoétikusabb könyve a legtisztább költészet nyelvén a megígért és eljövendő Megváltóról. A Szenttel való találkozás mindenek előtt az utálatot váltja ki. Emberi érzés, bizony a legőszintébb a Szenttel való találkozás pillanatában. Az Írás addig szép, és nem szent, amíg a szöveg szól, és nem a személyesen hozzánk beszélő Legszentebb hangját halljuk a szentek szentjéből. Az utálat, tisztesség ne essék szólván, kegyelemteljes érzés a Legszentebbel való szembesülésünkkor. Amíg az Írás szép, és nem szent, olvasói vagyunk a könyvek könyvének, de semmi esetre sem kerültünk beszélő viszonyba a magasságban lakozóval. Az általunk kivételesen szentnek tartott emberei Istennek halálra válnak, megsemmisülnek, leesnek, amikor eléri őket a személyesen nekik szóló Szó. Átjárja őket a veszedelme az isteni beszéd kétélű éles kardjának, amely elhatol a vesék és velők megoszlásáig. Nem bírják elviselni, mert Istent valóságosan benne látják lenni minden egyes szóban, mert valóságosan benne is van, korlátozás és fogyatkozás nélkül. A szent nem szép, sokkal inkább rettenetes. Ha pedig a gyöngeség képében mutatkozik meg, mint a Názáreti, akkor fokozhatatlanul nevetséges, sőt olyannyira megsemmisíthető, hogy meg is semmisítjük, ő pedig a szemünk láttára dicstelenül meg is semmisül.

A szent nem szép, amiképpen az sem szép, akibe szerelmesek vagyunk: ő a máshoz nem hasonlítható. Nem a legszebb, hanem a szebbnél szebb, tehát olyan valaki, akinek a szépsége az idő múlásával egyre gazdagabb, mélyebb, bonyolultabb, kimeríthetetlenebb. A szerelmeseket valóban mulatságos vakság sújtja, nem is szerelmes az, akit nem. A költészet nyelvét szívesen segítségül hívó Dávid az Énekek énekével szól a Messiáshoz: "Szebb, szebb vagy az ember fiainál, kedvesség ömledez ajakidon, azért áldott meg az Isten örökké." Nem szép a szent, hanem "szebb, szebb". Előbb azonban az utálat van: a szembesülés és szembesítés iszonyata. Ott vagyok, ahol vagyok; és az vagyok, aki vagyok. Emelj magadhoz. Te vagyok, és én vagy. A többi kegyelem.

(Visky András)



RÁM VÁRÓ ALKATRÉSZ

Lakóhelyemtől kb. 200 km-re váratlanul leállt autóm motorja. Még mielőtt kinyithattam volna számat egy fohászra, máris ott termett valaki, aki betolta a kocsit a legközelebbi parkolóba.

Néhány perc múlva az éppen arra járó autószerelő-tanonc próbálta megállapítani a leállás okát. Közben telefonon két hívő ismerősöm is segítségemre sietet hasznos adatokkal és szálláslehetőséggel. Majd rövidesen a város egyébként igen elfoglalt autószerelője is megérkezett, aki a hiba diagnosztizálása után így szólt: „Úgy emlékszem, van a polcomon olyan alkatrész, amire szüksége lenne, hacsak már be nem szereltem más autóba.” Magamban imádkoztam: „Bárcsak ott lenne az a bizonyos alkatrész!” És ott volt! Így még aznap hazaérhettem a megjavított járművel.

Mindez szombaton, késő délután történt egy kisvárosban és nem valahol a kietlen útszélen. Ezután, ha kétségeskedem majd Isten hűségében, szeretetében, naprakész vezetésében, ez a történet mindig eszembe fog jutni. Csodálatos ajándék, hogy az ő atyai karjai közt élhetjük napjainkat.


Szász Lídia Dóra / Kisbér

Jézus Krisztus: „Nemde öt verebet adnak két fillérért? És egyikükről sem feledkezik meg Isten. Nektek pedig a fejetek hajszálai is mid számon vannak tartva. Ne féljetek azért, sok verebecskénél drágábbak vagytok.” (Lk 12, 6-7)


"Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?"

Csel 9,6

A "damaszkuszi nap"

Ó, az a "damaszkuszi nap",
az a fénylő, felejthetetlen!
Mikor először mondta ki
Pál: "Mit akarsz, hogy cselekedjem?"

Bizony, nekem is volt ilyen
csodás napom, mikor hitetlen,
mezítlen voltom, rút szivem
keresztedhez, URAM, letettem.

ÚR JÉZUS KRISZTUS!
TE jól ismersz bennünket s azt is jól tudod, hányszor tartottuk ISTEN szerint való cselekedetnek viselt dolgainkat, vallásos érzéseinket, érdemszerzőnek vélt tetteinket. Bocsásd meg mind / a JÉZUS KRISZTUSÉRT / s vonj a SZENTLÉLEK világosságába sötétségünkből, hogy bűnbánattal Eléd borulva mi is megkérdezhessük egyen-egyenként: "Mit akarsz, hogy cselekedjem?" Hisszük s köszönjük, hogy feleletre méltatsz és fölemelsz.
Ámen.