2017. május 19., péntek

"Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és aki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását."
Zsolt 50,23



A hálából

A hálából élünk, ha élünk.
Hála nélkül mi más az élet:
szakadéknyi mély hiányérzet,
mibe az ember beleszédül.

MENNYEI ÉDESATYÁNK!
Hálát adunk Neked, a mi URUNK JÉZUS KRISZTUS által azért a kegyelemért, hogy élünk, s hogy tart még a kegyelmi idő mindenki számára, aki Téged keres. Azért is áldunk, hogy megismerhettünk Téged és minden ismeretet felülhaladó szeretetedet, békességedet. Köszönjük a mindennapi testi és lelki kenyeret, szeretteinket, népünket és hazánkat.
Ámen.




Apák

Az édesapa kisfiával utazott, aki nagyon boldognak tűnt, hiszen a számára csodálatos, erős és okos apa húsvét hétfőn együtt lehet vele. Tele volt kérdésekkel, lelkesen csacsogott, az apa pedig szűkszavúan válaszolgatott. Majd megunva ezt a kérdés-felelet játékot, rászólt, hogy most már hallgasson, és legyen csendben. A gyerek megkérdezte, hogy miért kell csendben maradnia. A válasz tömör volt:
- Mert most gondolkodom.
- Miről gondolkodsz?
- Semmiről - jött a türelmetlen válasz.
- Apa, hogy lehet a semmiről gondolkodni?
Erre az apa hangosan ráparancsolt, hogy most már maradjon csendben és üljön nyugodtan. Szegény gyerek! Minden ünnepi várakozása egy pillanat alatt elillanhatott.
Istenünk viszont igazi atya! Bármikor megszólíthatjuk őt, a legképtelenebb kérdésünkkel, problémánkkal mehetünk hozzá – és ő türelmesen válaszol, miközben ránk árasztja atyai szeretetét.

„Ha azért ti gonosz létetekre tudtok fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle?” (Mt 7,11)

Evangélium a téren



Húsvét hétfőre kirándulást szervezett az EMO egyik munkatársa. Ünnep lévén, a gyér közlekedésre való tekintettel korábban indultam, hogy ne késsek el. Mivel egyik járműre sem kellett sokat várnom, így fél órával korábban érkeztem a Széll Kálmán térre, ahol leültem egy padra, és olvasni kezdtem a Bibliát. Pár perc múlva megszólított egy fiatalember, és pénzt kért tőlem.
Pénzt ugyan nem tudok adni – válaszoltam –, de nagyon szívesen felolvasom a húsvéti történetet a Bibliából. Készséggel mellém ült, majd csendben hallgatta a Jézus Krisztusról szóló történetet. Ezt követően még beszélgettünk Jézus Krisztus halálának okáról,
feltámadásának szükségességéről. Mennyei örömmel telt meg a szívem, hogy eszköz lehetek Isten kezében, továbbadhatom az evangéliumot.
Amikor elköszöntem tőle – mert már vártak rám társaim – a fiatalember nem ismételte meg kérését.

„Adósa vagyok mind a görögöknek és a barbároknak, mind a bölcseknek és a tudatlanoknak. Amennyire rajtam áll, kész vagyok nektek is…az evangéliumot hirdetni.” (Rm 1,14-15)



KŐSZÍV-VAJSZÍV-HÚSSZÍV

Már hogyne lehetne? Mármint egy kemény, barátságtalan embert sok-sok szeretettel megváltoztatni. A jóakaratú igyekezet valóban képes pozitív példákat felmutatni: létezik olyan kitartó türelem, bölcs, masszív szeretet, amelynek hatására a rideg barátságtalanság oldódik, és a kemény egyén meglágyul. Ez a jelenség azonban nem más, mint kőszívűből vajszívűvé változás.

A Biblia szerint nem vajszívre van szükségünk, hanem hússzívre. Nem elég elolvadni, kenyérre kenhetővé válni, sőt, nem is tanácsos. A hússzív nem veszíti el tartását, lüktet és pumpál, és ezen elsőrendű feladatától akkor sem tér el, ha olvadni lenne kedve. Isten szerint hússzívre van szükségünk, ezért kínálja nekünk az Igében Jézus Krisztus természetét.

Sokan olvassák e sorokat olyanok, akiknek már hússzívük van. Elfogadták-befogadták-hiszik. De kevesen merjük talán megvallani, hogy mégis van valami baj. Mintha elnehezült volna, mintha nem éltetne a kegyelem ajándéka.

Ha létezik koszorúér betegség szervi szinten, talán létezik lelki értelemben is. A rosszul összeválogatott táplálék miatt az érfalon lerakódások keletkeznek, amelyek szűkítik az ér keresztmetszetét. Hogyan válogatjuk össze lelki táplálékunkat? Nem akad el olykor Isten iránti lelkesedésünk olyan információk, hírek, pletykák miatt, amelyekből túlságosan sokat vettünk magunkhoz.

A szív másik ellensége a mozgáshiány. Ha nem mozogjuk le, amit elfogyasztunk, nem csodálkozhatunk a tüneteken. Vajon lemozogjuk-e, amit az Igében olvasunk, igehirdetésekben hallunk? Megtesszük-e, amire Isten indít?

A hívő is lehet tehát „szívbajos”. Jó ilyenkor megvizsgálnunk, mit és mennyit veszünk magunkhoz, mit engedünk át magunkon, mennyire vagyunk hadra fogható tanítványok? Az Igéből élő és Igének engedő életmód nyomán a felüdülés nem marad el.

Bálintné Gyöngyi / Pécel

Isteni ígéret: „Eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek.” (Ez 36,27)




Krisztus teljességét elérő nagykorúság

Az „érett férfiúságot” elért keresztyén ember már nem azért tesz bármit, mert arra tanították, vagy elvárják tőle. Nem külső kényszer diktál, hanem egy belső motiváció: immár a saját életemet élem! Az Isten népéhez tartozók – férfiak és nők egyaránt – belső motiválója az a tény, hogy az Atya otthona immár az ő saját otthonuk is. Belülről fontos, a felnőtt embernek magának fontos, hogy mit, mikor és hogyan tesz, hiszen ez az ő élete, sőt, az örökélete!
A hitben érett felnőttnek saját belső igénye a hitben járás. Nem azért hiszek immár, mert erre tanítottak, vagy, mert azoknak, akiket szeretek, ez tetszik, esetleg ezt várják tőlem. Jézus Krisztust sem azért követem, mert azt gondolom, Isten is ezt várja el tőlem. Nem a megfelelni akarás, de még csak a kötelességtudat, a felelősség érzése sem az, ami alapvetően mozgat, hanem egy belső igény a Jézus Krisztussal való közösségre, és az iránta érzett buzgó szeretet. Az Úr Jézus kedvét keresem, mert örömet kívánok szerezni neki. Miért? Mert ez okoz nekem is örömet.
„Abban telik kedvem, Istenem, hogy akaratodat teljesítsem, törvényed szívemben van” (Zsolt 40,9)





LÁNY AJÁNDÉKBA


A csendes héten azonos kiscsoportban voltam egy fiatal nővel. Gondterhelten ült, gyakran temette kezébe arcát. Később lelki gondozói beszélgetést kért; küzdött a szavakkal, a belsejét maró fájdalmakkal. Türelmesen vártam, mit akar az Úr velünk. Végül úgy döntött, nem mondja el nekem ugyanazokat a történeteket, amelyeket már számtalan pszichológusnak elmondott.

Elfogadtam döntését, ezért csak az Úr Jézus személyére vonatkozó néhány hitbeli kérdést tettem fel neki, amire egyszerű igennel és nemmel kellett válaszolnia. Ragyogó arccal vált el tőlem, azt mondta, még soha senki nem hallgatta meg így őt. Később megtudtam, hogy skizofréniában szenved. Kértem az Urat, hogy az értelmükben akadályoztatott betegeket is érje el, és tegye lehetővé, hogy felfogják az evangéliumot.

Nemrég felhívott, hogy konfirmálni fog, és szeretné, ha találkoznánk utána. Korábban érkeztem a számomra ismeretlen gyülekezeti házba. Nem voltam biztos, hogy már végetért-e az alkalom. Lófráltam az udvaron, a szakadó esőben, amikor a lelkészné kiszólt a házból: „Vizsgázik a kislánya?” Mivel csak két fiam van, ezért mosolyogva bólintottam. „Menjen csak be nyugodtan!” – biztatott.

Mire beértem a terembe, az én kislányom már túl volt a vizsgán, és kisírt szemekkel integetett vissza. Akkor eszembe jutott az, amit az Úr Jézus ígért a tanítványainak (Lásd a keretes idézetet!).

Dr. Klimó Hedvig / Budapest

Jézus: ”Bizony mondom nektek, senki sincs, aki elhagyta házát, fiútestvéreit, vagy nőtestvéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy szántóföldjeit énérettem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit most ebben az időben, házakat, fiútestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világban pedig örök életet.” (Mk 10,29-30)


SZELEK

Van szembe szél, van lelki SZÉL,

egyik lever, másik emel.

Hányféle szél szállt már felém!

Széljárta táj az életem.

De hogyha a LÉLEK SZELE

zúg olykor át a lelkemen,

megrendülök mindig bele,

s szárnyalni kezd az életem.


Fűle Lajos / Vásárosnamény

Jézus tanításából: "A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit; a beszédek, amelyeket mondtam nektek, lélek és élet." (Jn 6,63)


"Te romlott és engedetlen fajzat! Jól tudom, hogy te Isai fiát pártolod a magad szégyenére és anyád gyalázatára."
(1Sám 20,30)
Elolvasandó:
1Sám 20,27-34

"Engedetlen fajzat! Nem gondolsz a jövődre! Mi anyáddal mindent megteszünk érted, s te semmibe veszed a gondoskodásunkat. Valamilyen idegen befolyás alá kerültél, hogy nem akarsz engedelmeskedni? Miért nem érdekel saját trónra-kerülésed? Családunk jó hírére semmit nem adsz. Szégyen és gyalázat!"
Az édesapa, Saul király, és fia, Jonátán között a nézeteltérések végsőkig kiéleződtek. Az apa gyalázatosnak látja azt, amit a fiú dicsőségesnek. Izraelben a szülői tekintély vitán felül állt. A gyermek feltétel nélküli engedelmességgel tartozott, s az ősi rend áthágásáért megkövezés, halálbüntetés járt! Valójában Saul mégsem fia engedetlensége miatt haragszik elsősorban, gyűlölete a királynak felkent pásztorfiúra irányul, és aztán kiterjed azokra is, akik felismerve Dávidban az örökérvényű királyság hordozóját, köréje gyülekeznek.

De miért szegül szembe apjával Jonátán? A Szentírás többször utasít arra, hogy tiszteljük szüleinket, a tízparancsolatban is. Az ötödik parancsolat magyarázatában a Heidelbergi Káté még arra is kitér, hogy "...az ő gyengeségeik iránt is türelmes legyek, mivel Isten minket az ő kezük által akar vezetni". "Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes" - írja Pál (Ef 6,1). De engedelmességgel tartozom-e annak, aki Isten iránt engedetlen? Jonátán ugyanis annak az édesapának nem engedelmeskedett, aki az Isten iránti engedelmességet tagadta meg. Nem csupán apa és fia viszonyáról van itt szó, hanem Isten ügyéről is. A szülők iránti engedelmességünket is az Istennek való engedelmességünknek kell meghatároznia.
Saul nagy igazságot mond ki, amikor dühödten vágja fia fejéhez: "Mert míg Isai fia él a földön, nem lesz belőled és a királyságodból sem semmi." (31. v.) Egyértelmű: két királyság nem állhat fenn! A tragédia abban állt, hogy Saul a sajátjára voksolt, s ezzel azt vetette el, akinek királysága örök, és akiben valójában a világmindenség áll fenn.

A mindenáron uralkodni akaró királyság csap össze a szolgálni akaróval, és az Isten kijelentése alapján egyértelműen mondhatjuk mi is: az előbbi nem állhat fenn!
(Visky Péter)

Védelem
Írta: Alföldy-Boruss Csilla
Gyermekkorunktól védekezünk az ellen, ami kellemetlen, káros számunkra. Napszemüveget veszünk fel, hogy védjük szemünket a tűző fénytől, az UV sugártól. Meleg ruhát húzunk hideg időben, esernyőt használunk esőben, vagy bakancsot a sáros terepen... De a biztosítók is rendelkezésünkre állnak: biztosíthatunk tűz, víz, karambol, betörés esetére, életbiztosítást is lehet kötni, sokfélét...

De védjük-e szívünket, lelkünket a károsodás ellen? Ha igen, akkor mivel? Például cselekedettel? Sokat ülök a templomban, minden igealkalmon ott vagyok, sok jót teszek, szolgálok... Bizonyára valamit segítenek ezek a módszerek, de lehet vétkezni pl. szolgálat közben is. Ha nem a cselekedettel, akkor esetleg emberkerüléssel? Kerülöm őket, netán a testvéreket is, nehogy haragot, indulatot hozzanak elő belőlem – hiszen a szív mélyén ott szunnyadnak ezek az indulatok: szívbe rejtett érzés, haragos szó, vétek. Isten színe előtt kiderül, hogy mennyi az ilyen rejtegetett bűn, vágy, amiről senki se tud, csak Isten, aki ismer, és tisztogatni akar, hogy ami káros a számunkra, attól megszabadítson, mivel ő szeret bennünket.

„Szívembe rejtettem beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened..." írja a zsoltáros (Zsolt 119,11), s ezek az igék (Pl: „Én veled vagyok", „Ne hazudjatok egymás ellen", „szentségre hivattatok el", „az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban volt") megszólalhatnak majd, amikor szorítóban vagyunk, vagy tombolnak az indulatok. Ez az igazi védelem, ami védhet a bűn cselekvésétől. Töltsük fel szívünk rejtekét Urunk drága, megtartó, eligazító, szabadító szavával, hogy ne vétkezzünk ellene!

Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet! (Példabeszédek 4,23)