2017. január 27., péntek

A leggazdagabb szegények
Írta: Benedek Csilla


Valaki ezt kérdezte ismerősétől: Mondd, miként tudsz ilyen kevés pénzből megélni? Nem félek a jövőtől, Isten megígérte, hogy mindig lesz annyim, amennyire szükségem lesz – jött a határozott válasz.
És általában igaz tény az is, hogy ezek, a kevés pénzből élő emberek adják össze gyülekezetükben, közösségükben a náluk is nagyobb gondokkal küszködők megsegítéséhez az anyagi javakat. Mert aki megértette és átélte, hogy: „Jézus Krisztus gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok", azoknak előbb nyílik meg a szíve és pénztárcája a szükségben levők előtt is.
Mivel mi, keresztyén emberek egy test tagjaivá lettünk, ezért testvérünk hiánya, fájdalma a mi hiányunk és fájdalmunk is. Miként is mondhatnánk megbékélt szívvel a Krisztus test tagjainak, hogy: „Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól", ha nem tesszük meg azt, ami hatalmunkban van a segítségnyújtáshoz?
Isten ugyanis nálunk helyezi el sokszor azt, amit a másiknak szánt, ezért se tartsuk meg zsákmányként a nálunk levő dolgokat!



„Aki kér tőled, adj neki, és ha kölcsönkér valaki tőled, ne fordulj el tőle."(Mt 5,42)

Adj kölcsönt az Úrnak!
Írta: Levelekiné Zsömböly Ágnes


Legidősebb lányunk éppen nagykorú lett, amikor egy karácsony előtti felhívásra önállóan készített szeretet-csomagot egy olyan börtönben lévő elítéltnek, akivel senki sem tartott kapcsolatot. A csomagra válaszul köszönőlevelet írt az illető, amit a missziós társaságon keresztül elküldtek címünkre. A levélben azt is kérte, hogy levelezzünk vele. Hogy ne a 18 éves lány tartsa a kapcsolatot az elítélttel, a levélírást én vállaltam. Egy későbbi üzenetében felsorolt néhány hétköznapi, szükséges dolgot, amit kért, küldjünk be neki: szappant, fogkrémet, zoknit, alsóneműt stb. Családfőnk nem nagyon örült a kérésnek, hiszen a házépítés befejező szakaszában voltunk. Az épületen minden többe került a tervezettnél, megnövekedett adósság terhelt bennünket, én pedig néhány éve csak a gyermekek utáni ellátást kaptam. Most még egy emberölőre is költsünk?
– Meglátod, Isten visszaadja majd nekünk ezt a pénzt – szaladt ki a számon.
– Hát, tégy, ahogy jónak látod! – válaszolta férjem.
Elküldtem a csomagot. Pár nap múlva párom sápadt arccal érkezett haza. Elő vett egy levelet, és ezekkel a szavakkal nyomta kezembe: Ilyen az Isten!
Munkahelyi vezetője írta, aki minden kérés és előzmény nélkül tudatta velünk, hogy a vállalattól felvett lakásépítési kölcsön visszafizetésétől azonnali hatállyal eltekint. Az elengedett összeg kereken százszorosa volt a csomag árának.



"Az Úrnak ad kölcsön, aki könyörül a szegényen, és ő megfizet neki jótéteményéért." (Pld 19,17)


Elhatározások

Hacsak nem vagyunk egészen kezdők a keresztyén életben, óvatosan bánunk a fogadalmakkal. Sokan tapasztaltuk már, hogy milyen hamar beleütközünk saját határainkba, mert igaz az, hogy a „Lélek kész, de a test erőtlen”.
Ugyanakkor hiba lenne, ha egy-egy határkőnél – ami lehet egy új naptári év is – nem állnánk meg, hogy végiggondoljuk, honnan jövünk, merre tartunk, mit látunk feladatunknak az elkövetkező időszakban. Pál apostol Timóteusnak írt tanácsa számunkra is jó kiindulópont: „Vigyázz magadra és a tanításra…”
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a keresztyén élet azt jelenti, hogy önmagunkat az utolsó helyre tesszük. A sokféle elvárás, kötelezettség is efelé terel bennünket. Mégsem luxus, pláne nem Isten ellen való, ha gondoskodunk saját testi és lelki szükségleteinkről, ha törekszünk arra, hogy karban tartsuk egészségünket, ha figyelünk arra, hogy elég időnk jusson pihenésre, testvéri kapcsolatokra, az evangélium tudományával való foglalatosságra, az Úrral való naponkénti találkozásra. Bármi legyen is életünk jelenlegi szakaszának programja, érdemes ezt szem előtt tartani.

„Vigyázz magadra és a tanításra, maradj meg azokban, mert ha ezt teszed, magadat is és hallgatóidat is megmented.” (1Tim 4,16)



Január végi BÚÉK

Hányszor, de hányszor kívántunk „Boldogújévet” így, az év fordulóján, s mint más, gyakran elmondott szövegbe, ebbe sem gondolunk már bele.
Boldog… ismeretlen eredetű szó – jegyzi meg egy értelmező szótár –, aminek szótöve a bód-, ami a bódít, bódul szavainkban is visszaköszön. Ez igaz is társadalmunk jelentős részére az évfordító éjszakán, de sokaknál fennmarad a bódulat egész éven át. Mások pedig szép szavakkal, üres ígéretekkel vagy hazugságokkal bódítanak bennünket. De a szófejtők gondolata nem ezen a nyomon kanyarog vissza az időben, hanem a bódultságot a révülettel, kábulattal hozzák összefüggésbe, s ezen át a pogány vallásgyakorlatokig juthatunk el. S már el is érkeztünk a boldog szavunk vallásos jelentéséhez. Aki boldog, az szent révületben az istenekkel lép kapcsolatba.
Népünk és nyelvünk pogány koráig nyúltunk vissza. A keresztyénség felvételével a szavak is új (lásd lentebb!) tartalommal teltek meg. A halotti beszéd már Boldog Mihály (boudog Miháël) arkangyalt említi, s nyílván nem a bódult értelemben, hanem mint aki Urunk színe előtt (Uromk szinë eleüt) van. Nos, ebben az értelemben boldogok azok is, akik szegények lelki értelemben, akik sírnak, akik szelídek, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, az irgalmasok, a tiszta szívűek, akik békét teremtenek, akiket az igazságért üldöznek… és ezért boldog Péter (Simon, Jóna fia) is, amikor Krisztust az élő Isten fiának vallja, mert maga az Élő Isten jelentette ezt ki neki.
Új… a Biblia görög nyelve két szóval is illeti. Lehet neosz, azaz fiatal, zsenge, friss – és lehet kainosz, azaz újszerű, eddig ismeretlen. Szépen együtt van e két jelentés az új borról és új tömlőről szóló jézusi tanításban (Mt 9, 17): neosz a bor, mert még nem rég szüretelték, de kainosz a tömlő, mert még soha nem volt benne bor.
Neoszok az ifjak, akiknek engedelmeskedniük kell a véneknek, vagy a fiatal asszonyok, akiket arra int az apostol, hogy szeressék férjüket és gyermekeiket, de kainosz a szövetség, amit Krisztus vérén szerzett, vagy az a sírbolt, ami befogadta Jézus keresztfáról levett testét, valamint ilyen értelemben új parancsolat, hogy egymást szeressük – és ilyen kainosz-új teremtés az, ha valaki a Krisztusban van!
Év… annyi idő, amíg a Föld a Nap körüli pályáját egyszer megfutja. Azt az illúziót kelti, mintha az elmulasztott alkalom 365 nap múltán ismét visszatérne. Pedig az idő kérlelhetetlenül egy irányba halad – életünkben a születéstől a halálig –, a világtörténelemben pedig a teremtéstől Krisztus második eljöveteléig. Van, akinek csak pár óra adatott itt, a Földön, és csecsemőként meghal, mások meg akár 800 – 900 évet is éltek. Istennél egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap, mert ő az időn kívül áll. De számunkra nem csak évről évre, de napról napra, sőt percről percre fogy az az idő, amit e földi testben töltünk. Örök sorsunk mégis itt dől el.
Mikor lesz hát boldog az új évünk? Ha a Krisztus vérén szerzett új szövetségben, az Atyával beszélgetve, egy minőségileg új szakaszt kezdünk.
További ilyen Boldog Újévet Kívánok minden, a világhálón bolyongó olvasónknak!

„…boldog nép az, amelynek az Úr az ő Istene.” (Zsolt 144)


Harmónia



A nyári konferencia egyik előadásán az előadó a 104. zsoltárt elemezte. Szinte ujjongtunk, amikor feltárult előttünk az ige mélysége. A teremtés leírása ez, de több a tényközlésnél, a száraz tudósításnál. Dávid ezzel a csodálatos himnusszal szemlélteti a Teremtő hatalmát, mindenhatóságát, ráirányítja figyelmünket a teremtett világ nagyszerűségére. Ám a zsoltár végén zavaró sorok olvashatók: “Vesszenek el a bűnösök...” Az ilyen szavakkal nehezen tudunk mit kezdeni. Hogyan kerülhetett ez ide? Nem illik bele a zsoltárba. Miként egyeztethető ez össze Isten szent légkörével?
Az igemagyarázat során megértettem, ahogyan ezek a sorok eltérnek az emelkedett gondolatoktól, úgy áll szembe a bűn Isten harmóniájával. Elüt az isteni rendtől, ezért nincs is ott helye. És akik Isten világában élnek – így a zsoltáros is – minden porcikájukkal tiltakoznak a bűn jelenléte ellen.


"Gyűlöljétek a gonoszt, és szeressétek a jót..." (Ám 5,15)


KIKÉREM MAGAMNAK!


Feleségem szavaitól durcás lettem. Kikértem magamnak. Miért van rólam elmarasztaló véleménye? – zsörtölődtem. Valójában nagyon jól tette, hogy őszintén elmondta, amit gondolt. Ebből megértettem, hogy szeret. A tanulság: ha nincs igazunk, akkor mások helyreigazító véleményén felháborodunk, ellensúlyozásként megharagszunk rá. Ha pedig szeretnénk világosságban járni és megváltozni, akkor megszívleljük a mondottakat. Kikérni magunknak vagy megszívlelni? – a kettőt sokszor hosszú tusakodás választja el.

Döbbenet, hogy Isten rólunk mondott véleményét is képesek vagyunk kikérni magunknak – a megszívlelés halvány szándéka nélkül.

Mi segíthet, ha lelkileg nem vagyunk rendben? Tenni akarunk valamit, rengeteget erőlködünk, és a végére teljesen kifáradunk. Akkor elcsüggedünk, hiszen még mindig nem vagyunk elég jók.

Esetleg leterhelnek mulasztásaink, és mi elerőtlenedünk mindezt látva. Ha ezen az állapoton nem tudunk lelkileg felülkerekedni, akkor ez nekünk is, környezetünknek is komoly terhet jelent.

De felül lehet kerekedni? – kérdeztem magamban, miközben a Zsidókhoz írt levél jól ismert szakaszát olvastam: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. (…) jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív”(13, 8-9). Életem erejének alapja tehát az ígéretet adó, és azt beteljesítő, mindörökké megmaradó Isten: Jézus Krisztus (13,5-6 vö. 1,8-12).

Tegnap jött el a világba, hogy bemutassa milyen az Isten, mi pedig most vagyunk vele személyes kapcsolatban. Múltbeli megjelenése nem elég akkor, ha ma nem hallgatunk rá. Persze, hiába jelent meg kétezer évvel ezelőtt, és hiába ismerhetjük ma, ha nincs ott a holnapunkban is. Az Istennel való megbékélés a bűnös ember számára nem történelmi ismeret, hanem biztos remény – az örök életre. Örökké tart, mert Jézus Krisztus örökké ugyanaz. Az idő mindhárom dimenziójában elengedhetetlen jelentőségű tény, hogy Jézus Krisztus ugyanaz. Nem álmokon, emberi elképzeléseken alapul a Jézus Krisztusról való ismeretünk, hanem az ő múltbeli megjelenésén, amit a Biblia kijelentett, és amiből mindörökké (tegnap, ma, holnap és holnapután is) élhetünk.

Jézus örök kegyelmének elfogadása hiányzott nekem. Nem testileg kell erősödnöm, hanem lelkileg. Az Isten kegyelme tudja megerősíteni a szívemet. S ez jó. Márpedig, ha a Biblia ezt jónak mondja, akkor nekem erre szükségem van. Az örökkévaló Jézus Krisztus arra akar bennünket újra megtanítani, hogy erősödjünk a kegyelemben. Ez legyen a lelki eledelünk – reggel, délben és este. Mindenkor, amikor nyomaszt, hogy megint lemaradtunk feladatainkkal, ránk terhelődik, hogy milyen lehetetlen alakok vagyunk, amikor agyunkban a gondok és a bűnök kezdenek el kattogni, s a tehertől megbénulunk.

De már nem kell alul maradni! Kikérhetjük magunknak – egész életünkre és halálunk utánra is – Jézus teljes kegyelmét: a remény kegyelmét, a bűnbocsánat kegyelmét, az ígéretek beteljesedésének kegyelmét. Jézus Krisztus golgotai keresztje miatt kaphatunk ilyen csodálatos lelki menüt.

A legjobb tehát, ha előre kikérem az Úr Jézus Krisztus véleményét, akkor utólag nem kell kikérni magamnak a helyreigazítást.


Weber István / Budapest

Apostoli tanács: "Mert jó dolog, hogy kegyelemmel erősődik meg a szív" (Zsid 13,9a)

KÍSÉRTŐ KISÉRLET


Egy amerikai keresztyén laphoz a következő olvasói levél érkezett:
„Tisztelt Kiadó! Ebben az évben érdekes kísérletet végeztem. Tavasszal minden vasárnap vetettem, ahelyett, hogy templomba mentem volna. A nyári vasárnapokon a földemen dolgoztam, most, ősszel pedig vasárnaponként arattam. A termés sokkal jobb minőségű és bőségesebb, mint a szomszédoké, akik megtartották a negyedik parancsolatot, és csak hétköznapokon dolgoztak. Kíváncsi vagyok, hogy ehhez mit szólnak, igen tisztelt Uraim!”

Az újság a levelet rövidítés nélkül közölte. Alatta pedig kövér betűkkel szedve az alábbi szerkesztői válasz volt olvasható: Isten nem mindig októberben nyújtja be a számlát!




"Azt gondolja a bolond a szívében: Nincs Isten." (Zsolt 14,1)

"Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket..."
(1Jn 3,1)

Nagyon nagy méltóság, nagyon nagy kitüntetés Isten gyermekének lenni. Nem egyszerűen azt olvassuk itt, hogy lássátok meg: regisztráltak titeket egy egyházközségben, amikor megkereszteltek - anyakönyvezve vagytok. Hogy most született egy státusztörvény, és ilyen vagy olyan lehetőségeitek lesznek. Vagy hogy lássátok meg, milyen nagy dolog, hogy valamikor döntöttetek az Úr mellett.
Az van itt, hogy lássátok meg - azaz figyeljetek rá, gondoljatok rá, örüljetek neki, csodálkozzatok rá, vegyétek nagyon komolyan, boldog szívvel -, hogy Isten gyermekeinek neveznek. Azé az Istené vagytok, aki nem magyar és nem román, nem református és nem katolikus, hanem a hatalmas, az egyetemes, a mindeneket megálmodó, teremtő Isten, aki nagyobb a mi szívünknél, nagyobb minden hitünknél, hitvallásunknál, dogmarendszerünknél. Nagyobb a te bűnödnél. Akire ez a szó is kevés, hogy: Isten. Ez a mi szavunk, a mi fogalmunk - ahogy a régi bölcsek mondták -: a véges gondolkodású emberé. A tér-idő-anyag világában élő emberé. Bármilyen hívő is legyen valaki, igazán nem foghatja be a végtelent.

Az Isten meghagyja magának az Ő Istenségét akkor is, hogyha gyermekei vagyunk. Ezért bűnös és bálványimádó rafinéria az, amikor az Istent be akarják szorítani egy-egy templomba, egy-egy felekezetbe, egy-egy kegyességi irányzatba. Vagy valamilyen képbe, mintha az asztalra tehetnék: "Itt az Isten, lásd meg, most már körüljártuk, most már mindent tudunk róla. Most már olyan könnyű benne hinni!" De Ő nem engedi magát megfogni. Ésaiásnál azt olvassuk, hogy "bizony, te elrejtőzködő Isten vagy" (És 45,15). Elrejtőzködött az Isten Jézusban a Golgotán, és mi elfordítottuk arcunkat előle (És 52,3), mert olyan ronda volt. Olyan gyűlöletes, olyan szörnyű, olyan esendő. Az egyház és a világ által arculütött. Olyan véres volt, mint az istálló falára szegzett denevér. Ég és föld között meztelenül kifeszítve. De Ő is az Isten.
Az Isten nem engedi magát megragadni és beszorítani az emberek által, de szívesen ad az Ő lényéből, az Ő Szentlelkéből az emberek szívébe egy kis adagot. Annyit, amennyit el tudunk hordozni.

(Szeverényi János)





Önsanyargatók

Megdöbbenéssel figyelem a televízió adását, amint egy hindu ünnepen, a felvonulóktól jól elkülönített csoportra közelít a kamera. A férfiak erőteljes kézmozdulattal csapkodják meztelen hátukat egy-egy ostorral, ami véres sebeket ejt testükön. A lendület nem hagy alább, újabb és újabb csapásokat mérnek magukra.

Ekkor felidéződik bennem egy régebbi, hasonló szertartás Allah követőiről is, akik fanatikus mozdulatokkal, éles késekkel vagdalták önmagukat. De hallottam arról is, hogy bizonyos keresztyén szektához tartozók Nagypénteken – Krisztus szenvedését és halálát imitálva – keresztre függesztetik testüket. Az emberi elme az ön-büntetés számtalan egyszerűbb vagy éppen rafináltabb változatait találta ki istenének kiengesztelésére.

De miért ez az emberi vezeklés, önkínzás? Isten is ezt kérdezi a Bibliában: „…meddig vagdalod magadat?” (Jer 47,5). Meddig még az önkínzásnak, a bűnök miatti vezeklésnek ez az extrém, vagy hétköznapi formája? Vajon, az önsanyargató, a büntetési gyakorlatokkal talál lelke számára megnyugvást és békét? És melyik az igazi vallás, ami a kiengesztelés örömét megadja?

Hallottam egy találó választ erre a kérdésre: a bűnvallás.

Igen, tényleg az, hiszen Isten, készített Jézus Krisztusnak egy szenvedéssel teli földi utat, ami számára a kereszthalállal végződött. Ez a szenvedés és halál az ember bűne miatti, és az emberért való szenvedés és halál volt. Attól kezdve feleslegessé vált az Istennek más általi kiengesztelése. Az örök kiengesztelés megtörtént Krisztus halálával, ami bűnvallással, és a kiengesztelés elfogadásával megnyitja a megnyugvás és béke felé az utat.

Nem kell többé az embernek már vezekelni, és önmagát büntetni!


Budai Judit / Gyula


Keresztelő János, Jézusról:

„Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!” (Jn 1,29)





"Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az Eget és a Földet."

Zsolt. 121,1


Szent ámulással

Ki a semmiből világot teremt,
bűneimet meg semmivé teszi,
AZ ÉN URAM A CSODÁLATOS ISTEN!
Szent ámulással hódolok Neki.

Mennybéli Felséges Isten!
Mi nem tudjuk felfogni igazán, mily nagy vagy Te, de látjuk hegyeidet, s "kicsiny fűszálban, óriási tölgyben dicső Kezed nyomát" szemlélhetjük. Fogadd el ámulásunkat, segítségedre szorulásunkat, elesett állapotunkat is, és szánd meg, csodálatosnak teremtett, de pusztuló világunkat is a JÉZUS KRISZTUSÉRT.
Ámen.