2017. október 31., kedd

A Biblia nem teológiai rendszer, hanem az üdvösség kézikönyve, a gyermek abc-je és a tudós számára a legmélyebb bölcsesség tárháza. (Spurgeon)



A kegyelem folyója, mely áthömpölyög ezen a sáros és bűnös földgolyón, az Isten szívéből eredt. (Ecsedy Aladár)


ÁLDJON

Nagy jó Úristen, ki vagy a kéklő Mennyekben,
Bércen innen, s túl igazak ajka hirdessen,
Testvérünk a Nap tükrözi fényed szárnyalva, nagy fennen.

Áldjon fenn a Hold, halovány arcú húgocskánk,
S mind a csillagfény – csupa hunyorgó mécsesláng,
Derű és ború, amiket bölcsen szétosztva küldesz ránk.

Áldjon lenn a víz, csupaszív nénénk, hasznos, szép,
Áldjon tűz öcsénk, ködöt és árnyat oszlat szét,
Áldjon földanyánk, elibénk tárva garmada bőségét.

Áldjon a szelíd, aki megenged társának,
Békén tűr, ha kell, s a betegágyon hálát ad,
Ékes koronát jutalomképpen érette méltán kap.

Áldjon a halál, kapukat táró testvérünk,
Karja fölsegít, amikor hozzád megtérünk.
Téged, Fennvaló, gyermeki szívvel, ámulva dicsérünk!


Az evangélium nélkül közülünk mindenki hiábavaló, az evangélium nélkül nem vagyunk keresztyének,az evangélium nélkül minden gazdagság nyomorúságos, a bölcsesség bolondság Isten előtt, az erő gyengeség és minden emberi igazságot kárhoztat az Isten. De az evangélium ismerete Isten gyermekeivé tesz minket, Krisztus testvéreivé, a szentek polgártársaivá,a mennyek országa polgáraivá, Jézus Krisztussal együtt Isten örököseivé. Így, ezáltal a szegény gazdaggá lesz, a gyenge erőssé, a bolond bölccsé, a bűnös megigazulttá, az elhagyott megvigasztalttá, a kétkedő bizonyossá, a rabszolga szabaddá. Ez Isten ereje minden hívőnek üdvösségére és az ismeret kulcsa, mely megnyitja a mennyország kapuját a bűneikben heverő hitetlenek előtt. Boldogok azok, akik hallják és megtartják azt. Mert nyilvánvalóvá lesz előttük, hogy ők Isten gyermekei. Jaj azoknak, akik nem akarják sem hallani, sem követni azt, mert ők az ördög gyermekei. (Kálvin János)


Biztos vagyok abban, hogy sem térbeli távolság, sem halál vagy távollét szét nem választhatja azokat, akiket egy Lélek éltet, egy Szeretet fűz össze.

Szent Bernát

Egy régi monda szerint, egy fiatalember a sivatagon átkelve rábukkant egy kristály tiszta vizű, csodálatos forrásra. A víz olyan édes volt, mint a méz, így megtöltötte vele a kulacsát, hogy vigyen belőle a tábor egyik bölcs tanítójának. Négy napi gyaloglás után megérkezett a táborba, s átadta a vizet az agg bölcsnek. A mester ivott belőle, kedvesen mosolygott majd hálásan megköszönte a finom, édes vizet. A fiatal férfi boldogan tért haza a falujába.Később, a mester adott a vízből egy másik növendékének is, aki kiköpte mondván, hogy szörnyű íze volt. Nyílván a régi kulacs áporodott ízét átvette a víz. A tanítvány megkérdezte a tanítót: “Mester, a víz állott volt. Miért tettél úgy, mintha finom lett volna?”

Erre a mester így felelt: “Te csak a vizet kóstoltad. Én az ajándékot. A víz csak egy kedves gesztus közvetítője volt, aminél nincs édesebb. A szívből adott ajándék szívből jövő hálát érdemel!”

Legjobban talán akkor értjük meg ezt a tanulságos mesét, amikor kis gyermekektől kapunk ártatlan ajándékokat. Agyagtálka vagy tésztából fűzött karkötő; mindegy, hogy mit kapunk, a természetes és jó válasz őszinte hálánk kifejezése, mert értékeljük az ajándék mögött rejlő kedves szándékot.

A szívből adott ajándék végül is nem más, mint maga a szív ajándéka.

Michael Josephson: Szívből adott ajándék


Igehirdetők! Ne csak az utcalányoknak mondjátok, hogy újjá kell születniük, hanem a vallásos embereknek is. Jézus Nikodémusnak mondta ezt. (Stewart)



„Isten esküvel vállalt kezességet, ezért erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe.” (Zsid 6,17–18)A reformáció hetének végén fel kell tennünk a kérdést: vajon ma minden rendben van gyülekezeteinkben, életünkben? Vajon ma nem lenne szükségünk új reformációra, amely nemet mond a hitetlenségre, a keserűségre, az elbizakodottságra, a monotonságra és a hiteltelenségre? Én azt gondolom, nagyon is szükségünk lenne minderre. És hogyan? Ahogy igénk írja, csak annyit kell tennünk, hogy belekapaszkodunk az előttünk levő reménységbe. Igent mondani Krisztusra…
(Pongrácz Máté)


Isten Igéje az a sínpár, melyen életednek haladni kell – naponként engedelmeskednetek kell az Igének – a vonat csak két sínen mehet, különben baj lesz. (Stewart)


Nem az ajándék értéke számít, hanem a szeretet az ember szívében.


Ó, Uram, nem merem már ígérni, hogy megjobbítom életemet! Ha te nem segítesz, csak rosszat tudok tenni. Ha nem segítesz, még szeretni sem tudlak. Magamban semmit sem bízom, Jézusom. Bizalmatlan vagyok önmagam iránt, benned azonban bízom! Uram, Jézus Krisztus, ha te nem segítesz, sohasem leszek képes jót tenni! Ha te nem segítesz, elvesztem. Jézus, légy az én Jézusom, ez számomra az üdvösség! Add, hogy ne félelemből ragaszkodjak hozzád, hanem szeretetből! Nem akarok mást tenni, mint a te akaratodat. Szentháromság egy Isten, könyörülj rajtam!


Semmitől ne félj, semmi meg ne rettentsen. Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér. Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: Isten egyedül elég!
(Avilai Teréz)


Uram, nem tudok igazán sírni előtted. Siránkozni naponként szoktam. Sok a baj, a gond, a betegség, a szegénység, a megaláztatás, nagyon kellene, és nagyon hiányzik a boldogság. Sokszor kértem segítségedet. Sokszor kérdeztem sírva: miért büntetsz. De mindig inkább másra néztem, nem magamba. Csak szóval kértem: legyen meg a te akaratod, de magamban inkább azt szerettem volna: legyen meg az én akaratom, s ha nem teljesült, sírtam haragomban. Igéd tükrében látom, befele kell fordítanom szemem. Magam bűneit, magam önzését, magam szeretetlenségét kell meglátnom ahhoz, hogy igazi, mély sírással bánjam meg, hogy nem tudlak lelkemből követni. Kérlek, Atyám, taníts meg úgy sírni, hogy egész életem megváltozzék. Hogy boruljak le előtted s tegyem le egész életemet a te kezedbe. Te pedig, Atyám, vedd kezedbe semmit érő életemet, s adj neki értelmet, értéket, szépséget, boldogságot, ahogy csak te adhatsz a tieidnek. Ámen


Uram, sötétlő lelkeinkre vesd a Bölcsességed ragyogó világát, hogy fényre gyúl mind, hogy Téged követ, szolgál Neked újítva tisztaságát. Napkelte hív: ember, munkába kezdj! De te, Uram, szívünkbe úgy költözz be, hogy ez a Nap ragyogjon benn örökre, hogy Érted égő tüzet sose veszt. Uram, ragyogtasd ránk a Te napod, amely nem ismerhet sosem alkonyatot.

Szent Efrém


„Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől.” (Zsid 3,12)

Miénk a felelősség. A Golgotán Urunk országát nyitotta meg előttünk, és jól tudjuk, hogy nincs az a hatalom, amely az ő kezéből kiragadhatna bennünket (Jn 10,28–29). Ennek ellenére ki lehet kerülni ebből az éltető közösségből – ha mi lépünk ki belőle. Akkor, ha nemet mondunk Istenre, ha nem bízunk tovább, ha már nem hiszünk az ő szeretetében, bűnbocsánatában, Krisztusában. Ezért szól a figyelmeztetés: vigyázzatok a szívetekre!
(Eszlényi Ákos)

2017. október 30., hétfő

A felébredt lelkiismeretnek megborzadása és izgatottsága még nem igazi bűnbánat. Az igazi bűnbánat Istenhez való vonzódás.


A megértés feltétele: a szeretet, amellyel másokat a szívünkbe befogadunk.

Tatiosz

„Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” (Jel 22,17)

Ha így szólna az ige: „harminc százalékkal olcsóbban”, akkor jobban feltűnne? Úgy már sokkal érdekesebb, izgalmasabb lenne? Mert akkor büszke lehetnék, hogy milyen jó áron sikerült megszereznem? De az élet vize ingyen van! Mert azt nem szerezhetjük meg. Nem vásárolhatjuk meg az ellenértékének kifizetésével. Azt csak kaphatjuk. Ajándékba. Így is kell? El tudod fogadni?
(Zsíros András)


Az oly hit, mely az embert sötétté teszi, hamis; mert az embernek Istent vidám szívvel és nem kényszerből kell szolgálnia. (Kant)


Bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni.


Borzalmas látni, hogy valaki semmiségekért remeg, és ugyanakkor érzéketlen a legnagyobb dolgokkal szemben. (Blaise Pascal)


Életünk külső változásai semmisek azokhoz a változásokhoz képest, amelyek bennünk mennek végbe.


„Fülöp így szólt Nátánaélhez: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik.”” (Jn 1,45)

Itt van! Eljött közénk! Megtaláltuk azt, akiről Mózesen és a prófétákon keresztül üzent az Úr. Azt, aki a kígyó fejére tapos, aki betegségeinket viseli, akinek sebei árán meggyógyulunk, a csodálatos Tanácsos, az erős Isten, az örökkévaló Atya, a békesség Fejedelme! Ez a Krisztus találkozik velünk ma is, és adja szívünkbe a megtalálás örömteli élményét, hogy együtt énekelhessük a kortárs zenész bizonyságtételét: „Én hiszem és tudom, hogy ő a Megváltó, akire vártunk, az Örömhírhozó!”
(Eszlényi Ákos)


Hányszor kell megbocsátani? Ezt csak addig kérdi az ember, amíg nem szívesen bocsát meg az ellene vétkezőnek. (Viktor János)


MA!

Holnap talán az ajkam néma.
Hogy ne maradjak
szerető szóval
senki adósa,
úgy szóljak még ma.

Holnap talán merev a lábam.
Segíts, Megváltóm,
hűséges szívvel
szüntelen veled
járni a mában.

Holnap talán karom se mozdul.
Ma szent örömmel
úgy tegye dolgát,
mint a Te szolgád
itt s a síron túl.

Holnap tán a szívem is hallgat.
De ma hirdesse
minden verése:
Áldom, Megváltóm,
mentő hatalmad.

A tegnapot befödte véred.
Tied a holnap.
Nekem csak mám van.
Segíts hűséggel
ebben a mában szolgálni néked!

Túrmezei Erzsébet


Magamnak is ellensége vagyok, ha mással nem tudok szívem szerint megbékélni. (Viktor János)


Nem a szükségtől kényszerítve, hanem Istentől indíttatva kell imádkozni. (Steinberger)


„Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!” (2Kor 5,20)

Járva a világot lépten-nyomon olyan szektákba ütközünk, amelyek megállás nélkül kiáltják: „Béküljetek meg az Istennel!” Nagyon sokszor azt veszem észre az emberekre tekintve, hogy belefáradtak már ebbe. A sok beszéd, meggyőzés, erőlködés helyett ők inkább olyan embereket és közösségeket keresnek, akik és amelyek a mindennapokban is képesek hitelesek maradni. Számomra ezért példa Luther Márton. Ő képes volt egész életével Krisztusra mutatni. Nemet mondani a hiteltelenségre… (Pongrácz Máté)

2017. október 29., vasárnap

A hit bizalom és engedelmesség.

„A megfeszített gonosztevők közül az egyik káromolta Jézust. De a másik megrótta, ezt mondva neki: »Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy!«” (Lk 23,39–40)
Beleesett egy munkás a meszesgödörbe, és csúnyán megütötte a lábát. Feljajdult, erre pár pillanat múlva melléesett egy társa, majdnem a fájós lábára. Az első munkás torkaszakadtából üvölteni kezdett: „Mit csinálsz, te féleszű?! Hogy lehetsz olyan béna, hogy mikor látod, hogy jártam, te is belecsúszol ugyanúgy a gödörbe?!” A másik ezek után alig mert megszólalni: „Azért jöttem, hogy kimentselek…!”
(Zsíros András)


A szeretet hangja muzsika: ajándék a léleknek, felüdülés a szellemnek, megkönnyebbedés a szívnek. Ez a szó: szeretet -élettel teli valóság; segít feloldani és feloldódni; megérteni és megértetni; megtartani és elengedni. (Tatiosz)


Akaratát bennünk és velünk csak akkor értjük meg, ha az ő megmentő szándékát eredményessé engedjük válni. Más szóval a Krisztussal közösségben élők lelkülete misszionáriusi lelkület. Átveszik Krisztustól a mentő lelkületet, az egész emberiségre kiterjedő mentő szándékát, és a Szentlélek által azon vannak, hogy Krisztus ismert legyen a föld végső határáig. (Nagy József)


Az Ő fényében válik világossá minden.


„Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” (2Kor 13,13)
Bizonyosan történt már olyan az életünkben, hogy meghallgatva egy áldást vagy imádságot azt vettük észre, hogy semmi sem maradt meg belőle. Bár a fülünkkel hallottuk, a szívünkkel mégsem tudtuk megragadni. A mai igét is ezerszer hallhattuk már. Azonban mégis érdemes most türelemmel újra végigolvasni, ízlelgetve a szavait. Kegyelem, szeretet, közösség. És jó újra rádöbbenni, milyen csodálatos mondatok ezek… Nemet mondani a monotonságra… (Pongrácz Máté)


Ha valamit nem szeretsz, változtass rajta! Ha változtatni nem tudsz, változtass azon, ahogy gondolkodsz róla! Csak ne panaszkodj!

Maya Angelou


Isten csak egy Szót mondott ki: ez az Ő Fia volt. S Őt mindig mondja, vég nélküli csendben. S a lélek is csak a csendben tudja meghallani Őt.

Keresztes Szent János


„Kegyelem nektek és békesség attól, aki van, és aki volt, és aki eljövendő.” (Jel 1,4)
Mennyei Atyánk körülölel, mint tér és idő. Ha majd hazaérkezünk a „kezdet” összhangjába, és összeölelkezik a múlt, a jelen és a jövő, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy békessége vonzott, és kegyelme tartott meg a hosszú úton.
(Cserhátiné Szabó Izabella)


„Megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk.” (1Jn 1,2)
Nekünk. Nagy üzenet ez a világ számára. Voltaképpen az egyetlen, továbbadásra érdemes hír: Isten kegyelme értünk van, minket akar. Ezért jelent meg, adatott nekünk az Élet, a Krisztus. Istennek ezért az értünk véghezvitt csodájáért lehetünk tanúk, akik nem tudják nem hirdetni: ez az örök élet, ez a Krisztus jött el hozzánk, és jött el hozzád is, hogy örökké az övéi legyünk. (Eszlényi Ákos)


Mindenki azt a kisugárzást és energiát kapja, amit ő ad másnak, de csak azt adhatja, ami benne van.


Nem az a fájdalom, amitől könnyes a szem,
hanem amit egy életen át hordozunk magunkba csendesen.


Nem az a fontos, hogy valaki mit, hanem az, hogy miként szenved. Ugyanabban a tűzben az arany ragyog, a polyva pedig füstölög. Ugyanaz a cséplő a szalmát összetöri, a gabonaszemet megtisztítja. (Augustinus)


Nem az a gazdag, aki birtokol, hanem az, aki képes adni.


Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart.


Sokan azért mennek tönkre, mert az igazságot senki sem mondta meg nekik szeretettel.


Sokkal könnyebb a helyes keresztény életről beszélni, mint az életünkkel megmutatni. (Szikszai György)


“Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel. Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd neki oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik benneteket is szeretnek, milyen hálát várhattok érte? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Mert ha azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen hálára számíthattok? Hisz így a bűnösök is tesznek jót. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálát várhattok érte? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanazt visszakapják. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, a Magasságosnak lesztek a fiai, hisz ő is jó a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz. Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor benneteket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Lk 6.27-38

Egy idős hívő házaspár egy, a hegyek között fekvő kicsinyke faluban lakott. A falu fiataljai bolondnak tartották őket, kinevették és csúfolták őket. Egyszer néhány fiatal elhatározta, hogy megtréfálják az öregeket. Leszedik a cserepet házukról, aztán majd mondhatják, hogy az Úr így, meg az Úr úgy. Majd ha jön az eső megvéd az Úr. Majd meglátjuk mi lesz, ha leszedjük az összes cserepet!
Egy reggel valóban hozzáfogtak. Az öreg bácsi ahogy kimegy, látja, szedik házukról a cserepet. Visszamegy és azt mondja a feleségének: anyjuk munkások érkeztek, tegyél ki az asztalra mindent ami jó, sonkát, kolbászt, vendégeljük meg őket. Az asszony kirakta az asztalra amit tudott. A bácsi kiment és azt mondta: fiúk ti már sokat dolgoztatok, gyertek be és reggelizzetek meg. Összenéztek: ez a bolond még enni is ad? Menjünk.
Amint bemennek és meglátják azt a sok jót ami az asztalon van, mintha elszorulna a torkuk. Aztán leülnek és az idős házaspár elkezd szívéből imádkozni, hogy a jó Isten áldja meg ezeket a fiatal életeket és tegye őket igazán boldoggá. A fiúk egy falatot nem tudtak lenyelni, aztán ahogy mennek ki a csendben, a legvadabb meglöki a másikat, és azt mondja: fiúk, rakjuk vissza a cserepeket. És visszatették egy szálig.

A rosszat csak egyféleképpen lehet helyesen viszonozni: jóval, ha jóval viszonzod és nem uralkodik el benned is a gonosz. Mert akkor már nem az fáj, amit mások tettek, akkor már az fáj, hogy nem tudod embertársaidat igazán szeretni. Akkor már nem az nyugtalanít, hogy megbántottak, akkor már az nyugtalanít, hogy nem tudsz megbocsátani. „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval.” Rómaiaknak írt levél 12.21


Szeretnéd tudni az örök nyomorúság receptjét? Íme:
a.) Gondold ki, hogy a világnak milyennek KELLENE lennie.
b.) Alkoss szabályokat arra, hogy az embereknek hogyan KELLENE viselkedniük.
Aztán, amikor a világ nem engedelmeskedik, akkor mérgelődj nagyokat!

Andrew Matthews


Szólj, gondolj, tégy jót, minden szó, gondolat és tett tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád.

Vörösmarty Mihály

2017. október 28., szombat

A beszéd a lélek kapuja, ha kinyílik, elárulja, mi van belül.


„A mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket.” (2Thessz 2,16–17)
Mindennap szükségünk van a vigasztalás nagy kincsére, hogy mélységeink, magányunk, gyászunk, reménytelenségünk közepette megszólítson az Isten: szeretlek. Ez az a kijelentés, amely betölti hiányainkat, újítja romba dőlt életünket, ez az, amitől túlcsordul szívünk örvendező hálaadásra. Istennek hála, hogy mindennap így és ezért keres minket. (Eszlényi Ákos)


„A nap ne menjen le a ti haragotokkal.” (Ef 4,26)
A vágyunk az, hogy be is tudjuk fejezni, amit elkezdtünk. Úgy jöjjön el az este, hogy pont kerül a tervezett elvégzendők után. Jó érzés, ha nem marad egy-két oldal az írnivalóból, néhány ing a vasalnivalóból másnapra. Nem is beszélve a mosogatnivalóról, a szennyesünkről… Nem jó romeltakarítással kezdeni az új napot. Lelki értelemben is igaz ez. A harag megmérgezi az álmainkat, elveszi tőlünk a reggeli viszontlátás örömét, beárnyékolja az új napot. Inkább maradjon másnapra írni-, vasalni- vagy mosogatnivaló, mintsem időzített bombának az egymás iránti haragunk. Bárcsak tudnánk idejében rendezni, ami rendezni való! Kéz a kézben álomba hanyatlani is jó! (Cserhátiné Szabó Izabella)


A szeretet hűséges marad jóban és rosszban. Beéri a tökélynél kevesebbel is, és tekintettel van az emberi gyarlóságokra.


Bár minden ember az volna, aminek látszik; vagy pedig ne látszanék olyannak, ami nem! (Shakespeare)




Isten elsősorban nem tanokat, nem tanítást akart velünk közölni, hanem önmagát és szeretetét. Keresztény életünk sem elsősorban egy tanítás megismerése és megvalósítása, hanem sokkal inkább egy személynek a megismerése és követése, azaz Krisztus-követés. A Szentháromsággal kapcsolatban ezt úgy mondhatnánk, hogy ne az értelmi megközelítés legyen a legfontosabb számunkra, hanem az, hogy Istennel, azaz az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel éljünk!
“Isten a szeretet” (1Jn 4,8). Isten tehát nem csupán szeretetet érez a teremtmények, s köztük legfőképpen az ember iránt, hanem ő maga a szeretet. Isten-keresésünk mindig a szeretet keresése, Isten-megismerésünk minden esetben a szeretet megismerése, és Isten utáni vágyunk végső soron a szeretet, a tökéletes szeretet utáni vágyakozás.

Isten nem mondja: szenvedjetek minél többet, ez erény és kötelesség, viszont tudnod kell: a fájdalmat is felvette programjába. (Prohászka)


Keresem az utat. Pedig az út bennem van.


„Kitöltöm majd lelkemet minden emberre.” (Jóel 3,1)
A válság nehézségeinek enyhítésére a bütykösnagyrózsai önkormányzat képviselő-testülete teljes szigorral kivetette a községbeli lakosság teljes egészére az úgynevezett napsugárzási díjat. A pompás terv azonban nem vált be: sajnos a nap azokra is ugyanúgy sütött, akik elmaradtak a díjbefizetéssel. (Zsíros András)



Krisztus lelket átható erő. Aki azt mondja, hogy Őbenne marad – azon meg kell látszania, hogy ezzel az erővel van összeköttetésben.


Mindennap újra kell hinnünk, a tegnapi hit mára mit sem használ.


„Péter ezt mondta Jézusnak: »Ha mindenki meg is botránkozik, én akkor sem.« Jézus így szólt hozzá: »Még ma, ezen az éjszakán, mielőtt kétszer megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.«” (Mk 14,29–30)
Péter teljesen biztos volt a hitében. Valóban kősziklaként állt oda Jézus elé. Semmitől sem félt. És mégis kiderült: a hite rossz alapokon nyugszik. – Lutherben mindig az alázatosságot csodáltam. Sosem dicsekedett. Sosem hordta fenn az orrát. Hiszen jól tudta, hogy minden Isten kezében van. Vajon mi kiben bízunk? Kire alapozzuk az életünket? Önmagunkra vagy Istenre? Nemet mondani az elbizakodottságra… (Pongrácz Máté)


Semmi sem olyan fontos az ember számára, mint a sorsa, semmi sem olyan félelmetes, mint az örök élet. (Blaise Pascal)


Vond ki a rosszból a rosszat, és máris megtalálod benne a jót.
Tatiosz

2017. október 27., péntek

A kegyelem himnusza (A reformáció időszerűsége 1.)

„Az Istennek, a Bibliában közölt drága üzenetei közül fénylő csillagként emelkedik ki az ő kegyelmének dicsőségéről szóló fenséges kinyilatkoztatás, az Efezus 2,8-9 rész.
A kegyelem himnuszának is nevezhető, himnikusan szárnyaló stílusban írt sorok az irgalomban gazdag Istenről beszélnek, aki a kárhozatra méltó bűnösöket megmentette az örök életre.
A reformátorok szívét is ő, a kegyelemben gazdag Isten ragadta meg, akik ezt követően örömmel hirdették őt kortársaiknak is.
Az Isten ragyogó irgalmasságáról szóló bibliai tanítás ma is, itt, köztünk is tökéletesen időszerű. De időszerű nem csak közöttünk, hanem az Istentől elidegenedett, sőt őt halottnak tekintő, önmagát istenítő, de önmegváltással sikertelenül próbálkozó boldogtalan emberek számára is. És időszerű a formális vallásosságban élő, névleges keresztyének között is.
Így időszerű, és örökre időszerű lesz mindenki számára, aki magát az Úr Jézus Krisztusban hívő, Szentlélekkel elpecsételt embernek tartja.”

(Részlet a Biblia Szövetség reformációra, az Isten irgalmas szeretetére hálával emlékező ünnepi istentiszteletének igehirdetéséből – 2017.10.14.)

„Mert kegyelemből nyertetek üdvösséget, a hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” (Ef 2,8-9)




A szék

Többünk szomorú tapasztalata, hogy ebben az évben – a Kálvin év dacára – az egész Európát, sőt a világot is gyökeresen átformáló reformáció alig nyer említést a magyarországi médiában, még kevésbé a mindennapi életben. Viszont annál több szó esik a halottak napjáról. A protestáns hívő embereknek meg kellene vizsgálniuk, hogy nem vették-e át kritikátlanul a világ és a holt vallások gyakorlatát. Elhunyt szeretteik emléke ápolásának természetesen helye van; de, vajon tudja-e, mit tesz az, aki gyertyát gyújt, mécsest állít a sírra, vagy az elhunytakért imádkozik? Akár azért teszi, hogy „az éjfélkor feljövő szellemeknek” világítson, akár az elhunytak lelki üdvéhez akar így hozzájárulni, mindenképpen pogány és ige-szerűtlen gyakorlatot követ.

Isten, figyelmünket a még köztünk lévő embertársaink felé irányítja, akiknek most még továbbadhatjuk békeajánlatát, a Jézus keresztjéről, váltságáról, bűnbocsánatáról szóló örömhírt. Ezért is volt számomra különösen szívet melengető történet az, amivel az elmúlt napokban találkoztam.

Valaki arra kérte lelkészét, hogy látogassa meg súlyosan beteg édesapját. Az idős ember örömmel fogadta a látogatót, és mindjárt fel is tárta azt, ami szívét nyomta: „Soha nem tudtam imádkozni, pedig érzem, hogy most erre volna a legnagyobb szükségem. Egyszer, fiatal koromban, azt hallottam, úgy kell imádkozni, hogy magam mellé képzelek egy széket, amin Jézus ül, és elmondom neki mindazt, ami a szívemen van. De ezt soha nem tettem meg.” „Akkor tegye meg most, még nem késő!” – bíztatta a lelkész, majd rövid beszélgetés, igeolvasás és imádság után távozott.

Néhány nap múlva az idős ember lánya apja halálhírével kopogtatott. „Békességben ment el?” – érdeklődött a lelkész. „Csendben elaludt, de egészen különös helyzetben találtunk rá. Előzőleg az ágyához húzta a karosszéket, és a fejét a támlájára hajtotta. Vajon mit jelenthet ez?” „A lehető legjobbat! – válaszolt a lelkész – Bárcsak mindannyian így mehetnénk el ebből a világból!”


Dr. Mikoliczné Virág / Pécel

Jézus Krisztus hívogatása: „… aki hozzám jön, azt semmiképpen nem taszítom el.” (Jn 6, 37)


Bezzeg az én időmben!

Asszonyórán a gyülekezetben is érzékelhető generációk közötti szakadékról beszélgettünk. A mai fiatalok már nem keresnek meg bennünket kérdéseikkel, sőt, messze elkerülik az időseket. Bezzeg, amikor mi fiatalok voltunk, mennyit beszélgettünk az öregekkel! - mondták többen is. Elfeledkezünk arról, hogy azért volt ez így, mert akkor az idősek érdeklődtek felőlünk, kedvesen számon tartottak minket, mindig volt jó szavuk hozzánk, esetleg megdorgáltak, ha divatozni akartunk. Most pedig azt várjuk, hogy a fiatalok számon tartsanak minket, szeretnénk még fontosnak érezni magunkat közöttük is, esetleg arra vágyunk, hogy megoszthassuk velük receptjeinket. És gyakran csalódást érzünk, ha köszönés helyett átnéznek rajtunk.
Pedig valószínűleg fiataljainknak is sokat jelentene, ha emberszámba vennénk őket, lehet, hogy a hit útján való elindulásukhoz vagy továbblépésükhöz éppen a mi bizonyságtételünk segítené őket. Bátran kezdeményezzük a barátságot, tegyük meg mi az első lépést! Így élhetjük át, hogy egyek vagyunk a Krisztus testben.
De keressük a nálunk idősebbekkel is a kapcsolódási pontokat – amíg lehet. Örömet szerzünk nekik, és mi is gazdagszunk élettörténetüket, áldásaikat hallgatva.
A Bibliában nem találkozunk külön ifjúsági, idős, középkorú, házaspári, illetve magányosok alkotta gyülekezettel, hanem a Krisztus testtel, ahová mindenki beletartozik, ahol közösen élik meg az áldásokat, az Úr ígéretét és a közösség csodáját – mindazt, amit a világ hírből sem ismer.
Jézus Krisztus:

“Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk (...), hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem...” (Jn 17,22-23)


Felelj!
Írta: Bálintné Gyöngyi


Mozdulatlanul ülni; lapozgatni a padon lévő könyvben; kotorászni az iskolatáskában; zsebkendőt használni; nagy buzgalommal írni valamit – ezek a feleltetést megúszni vágyó diák stratégiái. Mindenki kidolgozza módszerét, ha nem szeretné, hogy tanárának pásztázó tekintete megakadjon rajta. Jómagam akkor néztem a legártatlanabb arccal, egyenesen és nyíltan tanárunk szemébe, amikor egyáltalán semmit sem tudtam. Mivel a pedagógusi vadászszenvedély olyanokra irányult, akik kétségbeesetten bújtak előle, én – becsületességről és felkészültségről árulkodó ábrázatommal – többnyire elkerültem a szóbeli vallatást.
Söderblom uppsalai érsek (1866-1931) rendszeresen látogatta a rábízott gyülekezeteket. Nem csupán látogatta, hanem feleltette is. Nem csupán a gyermekeket, hanem a felnőtteket is. Az istentisztelet után bennmaradt a gyülekezet a templomban, hogy tagjai levizsgázzanak abból, mit is hisznek valójában. Elképzelem, mi történne egy jelenkori istentiszteleten, ha feleltetésre kerülne sor. Hogyan ülne ki az emberek arcára a döbbenet, a felháborodás (mi köze hozzá, hogy én mit hiszek?), vagy a lusta diák szorongó félelme. Vajon kiállnánk-e egy ilyen vizsgát a reformációval kapcsolatban? Talán a jelentősebb személyeket, évszámokat ismerjük. Valószínűleg a búcsúcédulák is eszünkbe jutnának. De mit jelent számunkra a speyeri és augsburgi birodalmi gyűlés, az „anathema" kifejezés, a schmalkaldeni háború? Az Ige mely állításai körül folytak vérre menő küzdelmek? S mi tartjuk-e magunkat az ott-akkor-úgy megkínlódott és letisztult igazságokhoz s az élő Igéhez: Krisztushoz? Aki hitre jutott, annak még jócskán tanulnia kell. Aki tanul, az tud felelni. Aki felel – abból válhat felelős hívő ember.

„De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad."
(2Tim 3,14)


FELTÁMADÁS

Az első nagy igazság, amit a Szentírás hangsúlyoz, az, hogy a feltámadt test a meghalt testtel azonos, de csak lényegében, anélkül, hogy a két test (meghalt és feltámadott) egymással minőségileg is azonos lenne. Mert a Szentírás valójában nem a hús feltámadását hirdeti, hanem a testét… Azt is tudjuk, hogy test és vér nem örökölhetik az Isten országát, sem a romlandóság a romolhatatlanságot.

Milyen lesz tehát az a test, amely föltámad? Lényegében azonos lesz a régivel, azaz a megholttal, de még sem lesz olyan, mint az volt; azaz nem lesz gyenge, romlandó, gyalázatos, érzéki, erőtlen és halandó, hanem mindennek a legdicsőségesebb ellentéte, azaz romolhatatlan, erővel teljes, dicsőséges és lélekkel teljes.

A meghalt test tehát csak magja a feltámadottnak. A feltámadt testet tehát nem a mennyből hozzák az üdvözültek magukkal, s nem mennyei, lelki elemekből van az összetéve, hanem a meghalt földi test romolhatatlan magvából és lényegéből származik, de úgy, hogy annyira lelkivé lesz, hogy nem romlandó húsból és vérből fog állani, hanem lelkivé vált testből, amely lényegében azonos ugyan a régivel, de mégis más, mert dicsőséges, csodálatos és romolhatatlan. És amikor eljön az óra, akkor Jézus megszenteli és átváltoztatja meghalt testünk eme romolhatatlan csíráját és azt cselekszi, hogy az újra kihajt és kivirágzik, mint ahogyan a jácinthagyma újra kihajt és kivirágzik, ha a télnek álma elmúlt fölötte. És így nyerjük el azt a sokkal dicsőségesebb testet, amelyben a lélek és a test újra egyesül.

Dr. Sebestyén Jenő (Református dogmatika, 1940. 14/a.§. A feltámadás)

Az emberi test „Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban, elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben, elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. Elvettetik az érzéki test, feltámasztatik a lelki test.” (1Korintus 15.)


Különleges vendég
Írta: Móréhné Ági


Pár hónapja különleges vendégünk volt, nagy megtiszteltetés volt a látogatása. Nagyon szép órákat töltöttünk együtt. A vendégség azonban átmeneti állapot, a szívünknek oly kedves látogató is hazament. De azóta is gyakran visszaidézem a beszélgetésünket, még ma is merítek az akkor elhangzottakból.
A minap eszembe jutottak Jézus szavai a Máté evangéliumából, aki önmagáról mondta: „nagyobb van itt Salamonnál". A legkülönlegesebb vendégnél is különlegesebb személy kínálja azóta is nekünk a társaságát: JÉZUS. Ha élünk a lehetőséggel, és elfogadjuk őt, akkor azt ígéri, hogy velünk lesz "minden napon a világ végezetéig". Nem mint vendég, hanem mint családtag, mint életünk állandó résztvevője. Aki támasz, tanácsadó, menedék. Aki velünk lesz a szép és a nehéz napokon, éjjel és nappal. Aki elől nem lehet semmit rejtegetni – nem úgy, ahogyan én szoktam a vendégek jövetelekor: leterítem a vasalatlan ruhákat egy színes takaróval. Aki ki nem mondott gondolatainkat is ismeri. Akinek mindig van szava hozzánk, és ölelő karjaiban állandóan biztonságban lehetünk.
Különleges ajándék, ha átélhetjük jelenlétének valóságát! Nagy dolog tehát, ha befogadtuk őt, de még értékesebb, hogy ő befogadott minket.
A Biblia Jézus Krisztusról:


„Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal." (Jn 1,14)



Megigazításunk örömüzenete, a kereszt evangéliuma (A reformáció időszerűsége 2.)

A megigazulásban (megigazíttatásban) Isten, a Szentlelke által hitre ébresztett bűnösnek Krisztus tökéletes igazságát ajándékozza oda, merő kegyelemből, teljesen.
Ez a megigazulás nem folyamat (a megszentelődés viszont folyamat is kell, hogy legyen!), hanem az új élet kiindulópontja; és Krisztus igazsága soha, semmiképpen nem válik „saját igazságunkká”. Ehhez kell ragaszkodnunk, minden kompromisszum nélkül!
A megigazulás / megigazíttatás tehát Isten fölmentő, megszabadító ítélete ránk vonatkozóan, annak alapján, hogy helyettünk és értünk az Úr Jézus Krisztus elhordozta bűneink kárhoztatását a kereszten, Isten pedig igazolta a feltámadásában őt és azt, hogy elfogadta Fiának engesztelő áldozatát („halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért” – Róm 4,25).
Ezt a „megigazultságot” nem lehet „gyarapítani”, hanem élni lehet belőle! Tehát: „gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására” (Fil 1,11). Isten akaratának cselekvése – az ő dicsőségére – a megigazulás gyümölcse: mint ilyen, elengedhetetlen következmény!
Az Isten előtti helyzetünk és a hívő életünk gyakorlati állapota közötti feszültséget Luther így fejezi ki: „Simul iustus et peccator” – „egyszerre igaz és vétkező” a Krisztusban hívő ember. De az ajándékba kapott megigazultság állandó ösztönzéssé kell, hogy váljon a hit engedelmességében!

(Részlet a Biblia Szövetség reformációra, az Isten irgalmas szeretetére hálával emlékező ünnepsége egyik szekciójában elhangzott előadásból – 2017.10.14.)

„Miután most már megigazultunk az ő vére által, még sokkal inkább megmenekülünk a haragtól ő általa.” (Róm 5,9)




"Nem fizetvén gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért, sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva, hogy arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek."
1 Péter 3,9

A Golgotán át

Megtorlások megtorlással
nem gyógyíthatók.
Hol fegyverek elnyomják, ott
nem értik a szót.
Embernek nincs képessége
megbocsátani
csak akkor, ha hatalmat ád
hozzá VALAKI:
békénkhez a Golgotán át
vezet biztos út,
másként mindig újrakezdünk
harcot, háborút.

MINDENHATÓ ISTEN!
Mivé is lenne életünk, jövőnk, hogyha TE bűneink szerint cselekednél velünk! Áldott légy érte, hogy elküldted értünk FIADAT, KI sokunk bűnét hordozta és mindnyájunkért imádkozott. Könyörülj meg gyűlölködő, bosszúért lihegő világunkon s benne mindazokon, akiknek az áldás helyett csak az átokhoz van kedvük! Ne engedd, hogy elemésztődjenek önpusztító és másokat pusztító indulataikban. Óvj bennünket attól, hogy a rosszért rosszal fizessünk!
Ámen.




SZÍVMELENGETŐ ÍGÉRET

Mostanában csodálkozom rá igazán, hogy Isten mennyire elébünk siet szeretetével. Tanultuk és álmunkból felriasztva is mondjuk, de valóban szívből hisszük-e, tudjuk-e, hogy szeretetteljes Istenünk van?

Más vallásokban az istenségeket komoly erőfeszítéssel és félelemmel igyekeznek a hívek megközelíteni, kiengesztelni, jóindulatra hangolni, az eredmény viszont mindig elmarad.

Nincs még egy olyan Isten, mint a mi Atyánk, aki bőséges szeretetével előlegezi iránta való érdeklődésünk legkisebb szikráját is, és minden cselekedetünket megelőzve hajol le hozzánk kegyelmével. A mindenség Teremtőjének arra is van gondja és szeretete, hogy a porszem embert ne hagyja kétségek között hánykódni, hanem a Szentírás számtalan helyén iránta való jóindulatáról biztosítsa őt. Csak egyet idézek a megszámolhatatlan sokaságú isteni szeretet-bizonyítékok közül (lásd: keretes rész!).

Horváth Mária / Pécel

„Hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.” (Rm 5,7-8)



Villamoson



Gyengén halló lévén az ezt tanúsító igazolvánnyal ingyen utazhatok a helyi járatokon. A kedvezményt a velem utazó kísérő is igénybe veheti.
A minap a villamosra felszállt egy ellenőr két rendész kísértetében. Az ellenőr az igazolványom bemutatását tudomásul vette, és tovább lépett. Aztán arra lettem figyelmes, hogy átellenben egy idősebb férfi zavartan kutat a táskájában, majd megállapítja, hogy nincs itt a bérlete, és mint mondta, fogalma sincs, hogy hol lehet. Az ellenőr tájékoztatta őt a további teendőkről, amit a férfi megadóan tudomásul vett. Látszott rajta, mennyire idegen számára ez a szituáció. Megszántam. Odaszóltam az ellenőrnek, hogy az én igazolványom két személy részére érvényes, és ez esetben nem lehetne-e ez az utas a kedvezményezett, mintha hozzám tartozna? Az ellenőr meglepődött az ötlet hallatán, de nem volt ellene kifogása, és az éppen odaérkező rendész is rábólintott. Az utasnak csak ennyit mondtak: "El van rendezve", és tovább mentek. A férfi csak nézett értetlenül, majd hozzám fordult, hogy "Mi volt ez?" Elmagyaráztam, ő pedig a további szakaszon végig hálálkodott.
Mikor elköszöntünk, eszembe jutott, hogy egyszer majd nekem is felelnem kell Isten, a bíró előtt. De Jézus majd mellém áll, és tanúsítja, hogy "Én, hozzá tartozom" – így elmarad a megérdemelt büntetés.

„Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmából újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által romolhatatlan, szeplőtlen és hervadhatatlan örökségre…” (1Pt 1,3-5)
Később, a jelenetet magamban fölidézve, újabb összefüggések jutottak eszembe. A férfi utazott, és ha nem is volt róla tudomása, bizonyos szabályokat nem tartott be. A feje fölött hármasban megtanácskoztuk a védelmét, és döntés született felmentéséről (Pactum Salutis). Ő közben és mindezért nem tett semmit. Majd, amikor felfogta, mi is történt, hálával telt meg a szíve. Ezután sem kellett tennie semmit, hogy ne büntessék meg, nem is tehetett, csak kinyilvánította a köszönetét.
Amikor a hivatalos személyek távoztak, a következő állomáson nekem is le kellett volna szállnom. De felmértem, hogy most már nem hagyhatom magára védencemet, így néhány megállót még vele utaztam. Igen, mi is teljesen biztosak lehetünk abban, hogy Megváltó Jézusunk, ígérete szerint, életünk végéig elkísér majd.


Jézus Krisztus mondta tanítványainak:

„Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20)


Mindig nagyon értékes volt számomra ez az okmány, aminek birtokosa vagyok, ami az utazásban segít – de a villamoson történt eset óta még inkább az. Bárki mellé odaléphetnék és használhatnám. Természetesen nem az a cél, hogy minden bliccelőnek pártját fogjam. Az igazolványnak nem ez a rendeltetése. De ha a szívem indítana, akkor megtehetném.
Ez a tény nagy titkot tett számomra érthetővé: Isten szuverenitását. Ő szabadon választja ki azokat, akiket meg akar menteni. Semmire nem kötelezhető, és tette nem kérhető számon. Aki áthágja a törvényt, annak jogos a büntetés. De közülük bárkit kegyelméből kiválaszthat, aki ezzel a választással már "nem megy ítéletre, hanem átment a halálból az életre". (Azt, hogy egy bliccelőnek kötelező az utazási vállalatnál rendezni az ügyeit, büntetését, mindenki helyén valónak tartja, de azt, hogy Isten igazságosan határoz az emberek bűnei miatt, mennyien kétségbe vonják!)
Megértettem, hogy a váltság lényege nem az, hogy hányan üdvözülnek, hanem hogy ennek az értéke felragyogjon! Ezért számomra még értékesebb az, amit Isten felőlem döntött, hogy a keresztfán kegyelmesen eltörölte bűneim kárhozatos büntetését.


„Mert Mózesnek ezt mondja (az Úristen): Könyörülök azon, akin könyörülök, és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek. Azért tehát nem azé, aki akarja, nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,15-16)
A BIBLIA
A Biblia: szövétnekünk;
utunkra vet világot.
A Biblia: erős alap.
Tedd rá egész világod!
A Biblia: hű fegyverünk,
megvéd ezernyi bajban.
Kenyér: tápláló, éltető,
örök s kifogyhatatlan.
A Biblia: gyönyört adó,
csodásan zengő hárfa.
Hallgasd, figyelve hangjait,
szíved – lelked kitárva.
Az Ige fölfelé vezet
s az égi célt mutatja.
Ki hozzáméri életét:
megáldja égi Atyja.
Az Ige: kulcs, az égi hont
lelkünk előtt kitárja.
Ki mindhalálig hű marad,
ott élet üdve várja.


A Biblia azt tanítja: “Szeresd felebarátidat, mint tenmagadat.” Ez azt jelenti, hogy először önmagunkat kell tudnunk szeretni, és önmagunknak kell tudnunk megbocsátani, hogy azután valóban szeretni tudjuk felebarátinkat.


A hit nem érdem, hanem a lelkem kinyújtott karja, amelyikkel elfogadhatom Istennek minden ajándékát.


„Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek, és mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma.” (Jób 2,11.13)
Sírni a síróval – sokszor gondoljuk azt, hogy túl kevés. Hét nap és hét éjjel csak ülni Jóbbal a porban szótlanul… Nem időpocsékolás? A problémákat meg kell érteni, meg kell magyarázni, meg kell oldani lehetőleg minél gyorsabban. A szívünk mélyén rettegünk azoktól a helyzetektől, amelyekben szavakat sem találunk. Borzasztó, hogy nem tudunk mindent megoldani! Időt, esélyt kellene adnunk arra, hogy megtapasztaljuk a mélységekben a puszta jelenlét, együttlét áldásait. A lelki közösség, a hűség, a megértés, az együtt szenvedés segít hordozni a hordozhatatlant. Ugye értjük, miért említi az evangélium a Jézust szenvedésében is kísérő, megoldani semmit nem tudó csöndeseket? Így készíti az Isten az imádság talaját és az ő megoldását. (Cserhátiné Szabó Izabella)


„Amit megígértél, hatalmaddal be is teljesítetted a mai napon.” (1Kir 8,24b)

„Vigyél el kirándulni, apa!” „Jól van, kislányom, majd!” „Naaa, léccííí!” „Jól van, már mondtam, hogy majd elviszlek!” „Ígérd meg!” „Jó, megígérem…” A kislány azonban napokig nem hagyta békén az apját. Az adott szó valahogy nem volt teljesen meggyőző… Aztán egyik nap kapott az apjától egy kirándulós hátizsákot. És a gyermeki hitnek ennyi elég volt. Így lehetett a Jézusról szóló prófécia múlt idejű az Ószövetség idejében. (Zsíros András)

„Dicsérjétek az Urat! Milyen jó Istenünkről énekelni!” (Zsolt 147,1) Luther Márton egyszer azt mondta, hogy a legjobban akkor bosszantjuk az ördögöt a pokolban, ha Istent dicsérő énekeket énekelünk. És ebben lehet némi igazság, hisz az éneklésben óriási erő rejlik. Gondoljunk csak bele, milyen felemelő érzés, amikor sok ember közösen énekel Istenről! Ilyenkor mindegy, hogy korál vagy új ének; ha szívből jön, ha önfeledt, akkor megdöbbentő módon átélhetünk valamit Isten nagyságából, és megérezhetjük, milyen végtelenül jó hozzá tartozni. Nemet mondani a keserűségre… (Pongrácz Máté)


Egy meggondolatlan szó viszályt szíthat; egy kegyetlen szó összetörhet egy életet. Egy kedves szó enyhítheti a terhet, egy örömteli szó felvidíthatja a napod. Egy jól időzített szó csökkentheti a nyomást, egy szeretetteljes szó gyógyíthat és áldást hozhat.


Elég egyetlen hazugság a szülők vagy tanítók részéről és az ifjú személyiség elkerülhetetlen bizalmatlansággal kezdi mustrálgatni egész környezetét.
Stefan Zweig


Ha gyorsan akarsz haladni, menj egyedül. Ha messze akarsz jutni, menj a többiekkel.


Ha már nincsen tenéked semmi igazságod Isten előtt: mutasd fel Neki a Jézus Krisztus megtört testét és véres áldozatát, mint a te igazságodat és érdemedet. (Ethán)


Hallgatni mikor beszélni kell ugyan olyan nagy hiba, mint beszélni, mikor inkább hallgatni kellett volna.


„Jézus mondta: „Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok. A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre.”” (Lk 12,29–30)
A félelem nélküli élet – szemben az üres magabiztossággal – nem tulajdonság, ugyanis kizárólag ajándékba kapjuk – napról napra. Ebben a jézusi fél mondatban érkezik hozzánk: „Atyátok tudja…” Ő ismeri, látja, számon tarja valamennyiünk életét, testi és lelki szükségletét. Semmi és senki sem kerüli el a figyelmét. Mint atya, szeretettel gondoskodik az övéiről. Ezért nincs miért aggódnotok! Bízzatok! Atyátok Isten! Ma és holnap is az! (Eszlényi Ákos)


Mindig megtörténik az, amiben igazán hiszünk; éppen a hitünk teszi megtörténtté. És úgy vélem, semmi sem történik addig, amíg teljes szívünkből nem hiszünk benne. (Frank Lloyd Wright)


Ne félj a tökéletességtől! Úgysem éred el sohasem. (Salvadore Dali)


ÖSSZEKULCSOLT KEZEK

Az ifjú térdelni látott egy öreget.
Ki összekulcsolt kézzel halk imát rebegett.
- Nem értelek apó! Miért hajtasz fejet?
- Kihez beszéltél? Tán elment az eszed?
Közel s távol nincsenek emberek, kik hallották volna a beszédedet?
Bölcs mosolyra húzódott most az öreg szája.
- Tudd meg fiam, hogy az Úrhoz szól a hála.
- Ki az az Úr kit mindenki emleget? – kérdi most az ifjú kémlelvén az eget.
- Nem látok egyebet, csak néhány felleget, fölöttük meg a ragyogó kék eget.
Ott van Ő mindenütt! – szólalt meg az apó.
Sóhaja a szél a lágyan fújó.
A szeme tó, hogy belemerülj.
Arca tükör, hogy szembesülj.
Ujjai ágak, min gyümölcs terem.
Hangja, a balzsam égő seben.
Karja, ölelő vigasztaló.
Szava, sötétben a fényhozó.
Ő szól, ha hallod a madár énekét.
Őt érzed, ha iszod forrásnak vizét.
Szemeddel kémlelsz, de nem látod sehol?
A szívedet kérdezd, az válaszol!
Összekulcsolódik egy öreg s egy ifjú kéz.
Az Úr szeretettel reájuk lenéz.
Az öreg most elővesz egy tenyérnyi könyvet.
- Fiam, látott ez már sok örömet, s könnyet.
Neked adom. Ismerd meg jobban az Urat, s Fiát.
S az ifjú elfogadta a BIBLIÁT.



Robert L. Thornton írta le egyik emlékét: Amikor egyszer a szüleim nem tudtak megegyezni, édesapám fölugrott az asztaltól, megragadott két papírlapot, és így szólt édesanyámhoz: – Soroljunk föl mindent, amiben nem értünk egyet egymással. Édesanyám írni kezdett. Apám figyelte őt néhány percig, aztán ő is írni kezdett a papírlapra. Anyám továbbfolytatta, és valahányszor megállt, apám ismét írni kezdett. Végül befejezték a följegyzést. – Cseréljük ki a panaszainkat – mondta édesapám. Kicserélték egymás listáit. Édesanyám könnyezett, amikor rápillantott apám listájára. A lapon végig ezt a mondatot látta sokszor egymás után: “Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek.”

2017. október 26., csütörtök

A hit átveti magát az idő korlátján és diadalénekbe kezd, amikor a csata még javában zajlik. (Spurgeon)


A mosoly nem kerül semmibe.
Gazdaggá teszi azokat, akik kapják,
s nem lesznek szegények azok, akik adják.
Senki sem olyan gazdag, hogy megvehetné,
senki sem olyan szegény, hogy ne érdemelné meg.
A mosoly pihenteti a fáradtat, felbátorítja a félénket.
Nem lehet sem megvásárolni, sem kölcsönadni, se ellopni,
mert ez olyan valami, aminek csak akkor van értéke, ha adják.
Ha találkozol valakivel, aki nem tud többé mosolyogni,
légy nagylelkű: ajándékozd meg mosolyoddal,
mert ez senkinek sem olyan fontos, mint éppen annak,
aki nem képes mosolyát másnak adni.
René Remacle


„Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” (Lk 12,48)
Bármelyik kisgyermek megérti a számítógépes kalandjátékokat. A játék főszereplője kap egy csavarhúzót, egy zseblámpát és egy kutyakonzervet, aztán amikor a következő pályán ott van akadályként a sötétben egy ajtó, amire rácsavaroztak egy zárat, és egy morgó kutya őrzi, rögtön tudja, hogy az eszközöket nem véletlenül kapta, és hogy mire használja őket. Aztán a kisgyermekek felnőnek, és többé fogalmuk sem lesz róla, mihez kezdjenek a képességeikkel, tehetségükkel, lehetőségeikkel, ajándékaikkal. (Zsíros András)


Akkor szeress, amikor legkevésbé érdemlem. Mert akkor van rá nagy szükségem.
Kínai közmondás


Az alkotó élet titka az, hogy felnőttkorban is megőrizzük a gyermekkor szellemét. (Thomas Huxley)


Az isteni mezőgazdaságnak sarkalatos törvénye, hogy a halálból élet fakad.


Csak egy mód van rá, hogy ne féljünk az emberektől, ne féljünk a haláltól, ne féljünk a gonosztól, és ne féljünk a természet elemi erőitől – és ez a mód az, hogy ne féljünk Istentől, hanem szeressük őt.
Lev Tolsztoj


Ha hiszel Istenben, és nincs Isten, nem vesztettél semmit. De ha van Isten, és nem hiszel benne, mindent elvesztettél. (Blaise Pascal)


„Izráelt megszabadítja az Úr örökké tartó szabadságra. Nem ér benneteket szégyen és gyalázat soha, soha többé.” (Ézs 45,17)
Fantasztikus biztonságot, távlatot, erőt rejtenek ezek a szavak. Lehetetlen, tehetetlen, végességbe zárt, ideig-óráig fennálló életünkben elmúlhatatlant és valóságosat tett a Mindenható. „Örökké tartó, soha többé, szabadság” – egyedül Krisztus keresztjében nyernek értelmet ezek a szavak. Ott, a Golgotán lett a sátántól való megszabadítása valódi, örök szabadságunkká és a „soha többé” végérvényes befejezéssé. Bízz benne, hidd el, hogy ez a te életedért is megtörtént. „Mert annyira lesz a tied, amennyire hiszed.” (Eszlényi Ákos)


Jézus szolga. Engedd, hogy szolgáljon neked és általad.


Könnyű szeretetünket adni annak, aki hozzánk kedvesen viszonyul, akivel jól érezzük magunkat. És milyen nehéz sokszor azt, aki nem mosolyog ránk, sőt, látszólag ok nélkül meg is sért és bántóan viselkedik velünk, vagy éppen semmibe sem vesz minket. Pedig neki valószínűleg nagyobb szüksége lenne szeretetünkre…
Tekintsünk Jézusra, ő nem a szimpátia embere volt, mindenkit szeretett, és szeret ma is. Ahogy követői is, a szentek. Érdemes elgondolkodnunk Kis Szent Teréz szavain:
“Van a közösségben egy nővér, akinek megvan az az adottsága, hogy mindenben visszatetszik nekem. A szokásai, a szava, egész lénye nagyon kellemetlen hatással van rám. Nem is akartam engedni természetes ellenszenvemnek, azt mondtam magamnak, hogy a szeretetnek nem érzelmekből, hanem tettekből kell állnia, tehát mindenképpen azon voltam, hogy azt tegyem meg ezért a nővérért, amit annak a személyéért tennék, akit a legjobban szeretek.”


LEGYEN BÉKE

Legyen béke a szívemben,
segíts ebben, Istenem.
Nem kérek most semmi mást,
csak Nálad keresem a gyógyulást.
Hogy a világban egyszer béke legyen,
azt magamon kell elkezdenem.
Lélektől-lélekig,
a békesség így születik.


„Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói.” (Jak 1,22)
Milyen sokat kell vesződnie velünk az Istennek! Először azért, hogy ne féljünk a csendtől, amelyben ő megszólalhat. Hogy merjünk hallgatni, és merjük hallani, meghallani a szavát. Aztán meg azért, hogy a szó életté váljon bennünk. Ne csak fogyasszuk azt, ami jó nekünk, hanem megosztani is készek legyünk Urunk ajándékait. „Az Ige testté lett”, a szó cselekedetté vált – végső soron ez a csoda folytatódik a Krisztus-követők életében. (Cserhátiné Szabó Izabella)


Mi belőled élünk, Istenem. Abból, amit adsz, abból, amit szólsz, abból, amit teszel, abból, hogy szeretsz.
(Lothar Zenetti)


Rövidlátó hitetlenség tudja csak a veszélyt és a szükséget látni, a hívő lélek nyitott szeme látja az őrző angyalt és isteni segítséget. (Filius)


Szeressük embertársainkat, vagy azért mert jó, vagy azért, hogy jó legyen.



„Tégy csodát híveddel, mert te megszabadítod azokat, akik jobbodhoz menekülnek támadóik elől.” (Zsolt 17,7)
Mindig megdöbbentő látni azt a határozottságot, amely Luther Mártont jellemezte 1521-ben a wormsi birodalmi gyűlésen. Mindig csodáltam azt a magabiztosságot, amellyel ki merte mondani a hatalmas vezetők és a nagy tömeg előtt, hogy nem vonja vissza a könyveiben leírtakat. Azt gondolom, Luther szíve közepén volt a mai ige, ezért lehetett biztos abban, hogy Isten csodát fog tenni. Vajon mi hiszünk a csodákban? Vajon mi bízunk annyira Istenben, hogy egész életünket a kezébe tegyük? Nemet mondani a hitetlenségre… (Pongrácz Máté)

2017. október 25., szerda

A látható dolgok hitvallása így hangzik: Hiszek magamban! A hitbenjárás bizonyossága így szól: Hiszek Istenben! (Spurgeon)


A szeretet művészet: szeretni anélkül, hogy uralkodnánk, közel lenni anélkül, hogy elnyomnánk, szabadságot adni anélkül, hogy elhagynánk, és mindvégig vele maradni.
Jörg Zink

A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha – legszebb perceinkben -
A színéből is – valamit.
Reményik Sándor


Ahol túl sok a kritika, ott kevés a szeretet.


Az Éden kertjében elbukott az ember, a Getsemánéban felemeltetett.


“Egyik ember formálja a másikat.” Példabeszédek 27:17 Ó, hány ember szeretné megváltoztatni a körülötte élőket! Lehet, hogy te is elégedetlen vagy a házastársaddal, a gyermekeddel, a testvéreddel, a szüleiddel, a főnököddel, vagy a barátaiddal. Ám, ha arra gondolsz, hogy igen, mindent megteszek azért, hogy megváltoztassak valakit, akkor szólok, hogy nem fog menni. Ha már próbáltad, akkor tudod, hogy így van. Ha még ezután szeretnéd, akkor viszont javaslom, hogy ne kezdj bele!
Másokat megváltoztatni ugyanis csak úgy lehet, ha te változol. Ha több türelmet szeretnél kapcsolataidba, akkor te légy türelmes másokhoz. Ha több megértést szeretnél kapni, akkor mutass megértést te mások felé. Amire vágysz másoktól, azt előbb te add meg nekik, aztán részed lesz benne neked is, mint elfogadó félnek. Így formálja egyik ember a másikat. Kérd az Urat, hogy formáljon téged és meglátod, rajtad keresztül mások élete is változni fog – jó irányba!


Élj úgy, hogy soha ne szégyelld, ha a világ megtudja, mit teszel, mit mondasz. Még akkor is, ha nem igaz, amit a világ megtudott.


„Jairus esedezve kérte Jézust: »Kislányom halálán van, jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon.«” (Mk 5,23)
Kérni… Talán a legveszélyesebb dolog az életünkben. Hiszen minden egyes kérésünkkel elveszítjük függetlenségünket és önállóságunkat. Jairus is bizonyosan félve térdelt le Jézus elé. Bizonyosan félt, rettegett, hogy mi lesz mindennek az ára – de nem volt más választása. És milyen csodálatos Jézus: nem szab feltételeket, nem követel a segítségért semmit! Elindul, és megteszi, amit Jairus kért. Önzetlenül, önfeláldozóan, örömmel. Hogy felismerhesse a világ, Jézustól jó kérni… (Pongrácz Máté)


Jézus olyan út, amelyen célhoz jutunk. (Ecsedy Aladár)


„Jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak és nem mint embereknek; mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól.” (Ef 6,7–8)
Hitünk nagy öröme, hogy kereszténységünk nem vallás, hanem Isten minket körülölelő szeretetközössége. Minden áldás, mozdulat ebből a közelségből fakad, terem gyümölcsöt. Kizárólag ez a szeretet szabadítja fel kezünket, szívünket a „mit és a hogyan tegyek” fárasztó, sekélyes kötelezettségei alól a másokért való örömteli szolgálat szabadságára. Szeretve lenni és szeretni – ez hitünk, életünk alapja, lényege. (Eszlényi Ákos)


Jobb a szívben tartani a Bibliát, mint a könyvespolcon. (Spurgeon)


Leginkább azzal dicsőítjük az Urat, ha minden szavának hiszünk. (Trudel)


Más dolog elhamarkodottságból és más megfontolásból vétkezni. Mert gyakran követünk el vétket elhamarkodottságunkban, amit aztán megfontolás után magunk is elítélünk. Többnyire gyengeségünkből szokott megtörténni velünk, hogy szeretjük a jót, de nem tudjuk végbevinni.
A szándékos vétkezés azonban azt jelenti, hogy a jót sem nem tesszük, sem nem szeretjük. Amint tehát néha súlyosabb dolog szeretni a bűnt, mint elkövetni, éppen úgy nagyobb gonoszság gyűlölni az igazságot, mint meg nem tenni.
Vannak, akik nemcsak nem teszik, hanem üldözik is a jót, és azt, amit maguk megtenni elmulasztanak, másokban gyűlölik. Ezek ugyanis vétküket nem gyengeségből vagy tudatlanságból, hanem szántszándékkal követik el. Ha teljesíteni akarnák a jót, csak nem tudnák, legalább másokban szeretnék, amit maguk megtenni elmulasztanak. Mert ha legalább szándék szerint óhajtanák a jót, akkor nem gyűlölnék, ha mások megteszik. De mivel ezeket a jókat, amelyeket hallomásból ismernek, életükkel megvetik, és ha észreveszik, üldözik; igaza van ennek a mondásnak: „Szántszándékkal távolodtak el Istentől.”
Szent Gergely


„Most, amikor halljátok szavát, ne keményítsétek meg szíveteket.” (Zsolt 95,7–8)
Amikor a zsúfolt főváros utcáit járom, óvatosságból szinte becsukom a szemem, meg sem hallanám, ha valaki meg akarna szólítani, mert a végén még valami baj lehet belőle. Kiálthatják ettől kezdve énfelém, hogy tudom-e, mennyi az idő, merre van a metrómegálló, vagy akár hogy meg tudnám-e fogni a babakocsit, amíg az illető jegyet vált. Süketen megyek el az emberek mellett, és már utólag tényleg nem is tudom, megszólított-e ma valaki. Jaj… És ha nagy V-vel írtam volna ezt az utolsó szót? (Zsíros András)


„Pál írja: Azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.” (Róm 8,18)
Nem hinném, hogy Pál mondata a mennyei kárpótlás reményét akarja erősíteni bennünk. Nem úgy ismerem Jézust, mint aki siralomvölgyként járta volna a földi életet. A szenvedés terhe alatt észre sem vesszük, milyen közel van hozzánk a menny a rólunk meg nem feledkező Krisztusban, aki gyakran egy testvérben hajol le hozzánk. A győzelem, dicsőség fényében meg azt felejtjük el, honnan is jöttünk, kinek a vállán jutottunk ilyen magasra, kinek a kegyelme érvényesült életünkben. Hiszem, hogy Isten országában az lesz összehasonlíthatatlanul más, hogy egységben láthatjuk majd az utat és a célt, a mélységet és a magasságot, magamat és másokat, a vereséget és a diadalt a szenvedő Báránnyal, aki győzött. (Cserhátiné Szabó Izabella)


Tudnod kell, hogy melyik kikötő felé tartasz, mielőtt be akarnád fogni a jó szelet, mely odarepít. (Seneca)

2017. október 24., kedd



„A megfeszített gonosztevők közül az egyik káromolta Jézust. De a másik megrótta, ezt mondva neki: »Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy!«” (Lk 23,39–40) Beleesett egy munkás a meszesgödörbe, és csúnyán megütötte a lábát. Feljajdult, erre pár pillanat múlva melléesett egy társa, majdnem a fájós lábára. Az első munkás torkaszakadtából üvölteni kezdett: „Mit csinálsz, te féleszű?! Hogy lehetsz olyan béna, hogy mikor látod, hogy jártam, te is belecsúszol ugyanúgy a gödörbe?!” A másik ezek után alig mert megszólalni: „Azért jöttem, hogy kimentselek…!” (Zsíros András)


A szeretet hangja muzsika: ajándék a léleknek, felüdülés a szellemnek, megkönnyebbedés a szívnek. Ez a szó: szeretet -élettel teli valóság; segít feloldani és feloldódni; megérteni és megértetni; megtartani és elengedni. (Tatiosz)


Az Ő fényében válik világossá minden.


„Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” (2Kor 13,13)
Bizonyosan történt már olyan az életünkben, hogy meghallgatva egy áldást vagy imádságot azt vettük észre, hogy semmi sem maradt meg belőle. Bár a fülünkkel hallottuk, a szívünkkel mégsem tudtuk megragadni. A mai igét is ezerszer hallhattuk már. Azonban mégis érdemes most türelemmel újra végigolvasni, ízlelgetve a szavait. Kegyelem, szeretet, közösség. És jó újra rádöbbenni, milyen csodálatos mondatok ezek… Nemet mondani a monotonságra… (Pongrácz Máté)


Ha hitben nincs hiány, nem hiányzik semmi. (Spurgeon)


Ha valamit nem szeretsz, változtass rajta! Ha változtatni nem tudsz, változtass azon, ahogy gondolkodsz róla! Csak ne panaszkodj!
Maya Angelou


Isten csak egy Szót mondott ki: ez az Ő Fia volt. S Őt mindig mondja, vég nélküli csendben. S a lélek is csak a csendben tudja meghallani Őt.
Keresztes Szent János


„Kegyelem nektek és békesség attól, aki van, és aki volt, és aki eljövendő.” (Jel 1,4)
Mennyei Atyánk körülölel, mint tér és idő. Ha majd hazaérkezünk a „kezdet” összhangjába, és összeölelkezik a múlt, a jelen és a jövő, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy békessége vonzott, és kegyelme tartott meg a hosszú úton. (Cserhátiné Szabó Izabella)


„Megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk.” (1Jn 1,2)
Nekünk. Nagy üzenet ez a világ számára. Voltaképpen az egyetlen, továbbadásra érdemes hír: Isten kegyelme értünk van, minket akar. Ezért jelent meg, adatott nekünk az Élet, a Krisztus. Istennek ezért az értünk véghezvitt csodájáért lehetünk tanúk, akik nem tudják nem hirdetni: ez az örök élet, ez a Krisztus jött el hozzánk, és jött el hozzád is, hogy örökké az övéi legyünk. (Eszlényi Ákos)


Minden rossz mögött, mely bennünket ér, valami jó rejtőzik. (Zeller)


Mindenki azt a kisugárzást és energiát kapja, amit ő ad másnak, de csak azt adhatja, ami benne van.


Nem az a fájdalom, amitől könnyes a szem,
hanem amit egy életen át hordozunk magunkba csendesen.

Nem az a fontos, hogy valaki mit, hanem az, hogy miként szenved. Ugyanabban a tűzben az arany ragyog, a polyva pedig füstölög. Ugyanaz a cséplő a szalmát összetöri, a gabonaszemet megtisztítja. (Augustinus)


Nem az a gazdag, aki birtokol, hanem az, aki képes adni.


Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart.


Sokan azért mennek tönkre, mert az igazságot senki sem mondta meg nekik szeretettel.


Sokkal könnyebb a helyes keresztény életről beszélni, mint az életünkkel megmutatni. (Szikszai György)


“Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel. Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd neki oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik benneteket is szeretnek, milyen hálát várhattok érte? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Mert ha azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen hálára számíthattok? Hisz így a bűnösök is tesznek jót. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálát várhattok érte? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanazt visszakapják. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, a Magasságosnak lesztek a fiai, hisz ő is jó a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz. Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor benneteket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Lk 6.27-38

Egy idős hívő házaspár egy, a hegyek között fekvő kicsinyke faluban lakott. A falu fiataljai bolondnak tartották őket, kinevették és csúfolták őket. Egyszer néhány fiatal elhatározta, hogy megtréfálják az öregeket. Leszedik a cserepet házukról, aztán majd mondhatják, hogy az Úr így, meg az Úr úgy. Majd ha jön az eső megvéd az Úr. Majd meglátjuk mi lesz, ha leszedjük az összes cserepet!
Egy reggel valóban hozzáfogtak. Az öreg bácsi ahogy kimegy, látja, szedik házukról a cserepet. Visszamegy és azt mondja a feleségének: anyjuk munkások érkeztek, tegyél ki az asztalra mindent ami jó, sonkát, kolbászt, vendégeljük meg őket. Az asszony kirakta az asztalra amit tudott. A bácsi kiment és azt mondta: fiúk ti már sokat dolgoztatok, gyertek be és reggelizzetek meg. Összenéztek: ez a bolond még enni is ad? Menjünk.
Amint bemennek és meglátják azt a sok jót ami az asztalon van, mintha elszorulna a torkuk. Aztán leülnek és az idős házaspár elkezd szívéből imádkozni, hogy a jó Isten áldja meg ezeket a fiatal életeket és tegye őket igazán boldoggá. A fiúk egy falatot nem tudtak lenyelni, aztán ahogy mennek ki a csendben, a legvadabb meglöki a másikat, és azt mondja: fiúk, rakjuk vissza a cserepeket. És visszatették egy szálig.
A rosszat csak egyféleképpen lehet helyesen viszonozni: jóval, ha jóval viszonzod és nem uralkodik el benned is a gonosz. Mert akkor már nem az fáj, amit mások tettek, akkor már az fáj, hogy nem tudod embertársaidat igazán szeretni. Akkor már nem az nyugtalanít, hogy megbántottak, akkor már az nyugtalanít, hogy nem tudsz megbocsátani. „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval.” Rómaiaknak írt levél 12.21

Szeretnéd tudni az örök nyomorúság receptjét? Íme:
a.) Gondold ki, hogy a világnak milyennek KELLENE lennie.
b.) Alkoss szabályokat arra, hogy az embereknek hogyan KELLENE viselkedniük.
Aztán, amikor a világ nem engedelmeskedik, akkor mérgelődj nagyokat!
Andrew Matthews


Szólj, gondolj, tégy jót, minden szó, gondolat és tett tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád.
Vörösmarty Mihály

2017. október 23., hétfő

A sátán hatalmas, de Isten mindenható!


Ahol a lelki dolgok ismeretének növekedése nincs összekötve a fölismert igazságok gyakorlati megvalósításával az életben, ott az ismeret felfuvalkodottá, a másikkal szemben türelmetlenné tesz. (Kroecker)


Akkor vagy igazán erős, ha egy lépést sem tudsz lépni anélkül, hogy Istenre ne támaszkodnál.


„Az özvegyet és az árvát, a jövevényt és a nyomorultat ne zsákmányoljátok ki!” (Zak 7,10)
Nem árt, ha elgondolkodunk azon, hogy mindennapjainkat keresztényi módon éljük-e meg, vagy csak üres szavakat beszélünk, és hiányoznak a hitből fakadó jó cselekedeteink. Vajon észrevesszük-e, ha a környezetünkben valaki segítségre szorul? Meglátjuk-e, ha valaki hiányt szenved? Tudunk-e vigasztalást nyújtani a betegeknek, elesetteknek? A hozzánk betévedő idegent pártfogoljuk-e, vagy ellenségesen kirekesztjük? Mind-mind próbakövek ezek: Isten feladatokat ad nekünk, amelyekben fejlődhetünk. Ne feledjük: a szeretet végtelen! (Juhászné Szabó Erzsébet)


Ha engedelmesség helyett azoknak rokonszenvét és részvétét keresed, akik igazat adnak neked, akkor lelki érzéked elhomályosul, és te használhatatlan leszel.


„Kigyógyítom őket a hűtlenségből, szívből szeretni fogom őket.” (Hós 14,5)
Gyógyulni… „Én már úgysem tudok megváltozni. Én már úgysem tudok meggyógyulni!” Sokszor hallott mondatok ezek elcsüggedt emberektől, akik félnek valamit kezdeni az életükkel. Pedig Isten minden gyógyulásra szoruló ember felé nyújtja a kezét, és azt mondja, sose add fel, sose csüggedj el, mert én szívből szeretlek, és kigyógyítalak minden betegségedből. Mert vele jó gyógyulni… (Pongrácz Máté)


Krisztus nélkül élni a legboldogtalanabb állapot. (Spurgeon)


Mennyei Atyám! Köszönöm Neked hazámat és nemzetemet! Köszönöm, hogy magyar lehetek! Add, hogy tanuljunk abból, ami elmúlt és éljünk úgy a jelenben, hogy Rád tekintve, akaratodat cselekedve várjuk az áldásoddal teljes jövőt! Áldd meg nemzetünket az ország határain belül és azon túl is! Segíts bennünket abban, hogy tisztességre, becsületre törekvő, Téged hűen képviselő gyermekeid legyünk! Jézusért kérünk. Ámen



Miért éppen én? Kérdezd inkább így: miért legyek éppen én mentes a szenvedéstől?


NEM EJT HIBÁT!

Ha különösnek, rejtelmesnek
látszanak Isten útjai,
ha gondok ösvényébe vesznek
szívem legdrágább vágyai,
ha borúsan búcsúzni készül a nap,
amely csak gyötrelmet ád…
egyben békülhetek meg végül:
hogy Isten sosem ejt hibát.
Ha tervei igen magasak,
s irgalma kútja túl mély nekem…
ha a támaszok mind inognak,
ha nincs erő, nincs türelem,
s tekintetem sehol célt nem lát
vaksötét, könnyes éjen át…
egy szikrácska hit vallja mégis,
hogy Isten sosem ejt hibát.
És ha szívem megoldatlan
kérdéseknek betege lett,
mert elkezd kételkedni abban,
hogy Isten útja szeretet…
minden elfáradt sóvárgásom
békén kezébe tehetem,
s elsuttoghatom könnyek közt is:
Ő nem ejt hibát sohasem.
Azért csend szívem! Engedd múlni
a földi múló életet!
Majd a fényben látni, ámulni kezdesz:
Ő mindig jól vezetett!
Ha a legdrágábbat kívánja,
a legsötétebb éjen át,
menekülj a bizonyosságba,
hogy Isten sosem ejt hibát!
Túrmezei Erzsébet


„Pál írja: Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.” (1Kor 3,6–7)
Nem azért gondolkodunk így, mert nem érdekelnek az emberek, hanem azért, mert az eseményeket és az embereket is Isten munkája felől nézzük és értékeljük. Ő a középpont, s ha ez így van, mindent és mindenkit a maga helyi értékén tudunk kezelni. Akkor a másikban is meglátjuk Isten áldását. (Hafenscher Károly [ifj.])


Senki sem kerülheti el az öregedést. De azt el kell kerülni, hogy eljárjon felettünk az idő.
A. de Mello


VÉGY KARODBA
Engedd el Uram a könnyeimet,
mint gyertyán a végiggördülő viaszt.
Engedd el Uram a könnyeimet,
mint csillagokba kiáltott panaszt.
Kérlek, tedd kezed vállamra,
mint atya gyermekét ölelj most át,
végy karodba, mint elveszett bárányt,
örvendve, mint akit gazdája megtalált.

2017. október 22., vasárnap

A bölcs és a bolond között az a különbség, hogy a bölcs uralja a gondolatait, míg a bolondot a gondolatai uralják.


„A jó ember jó kincséből hoz elő jót, a gonosz ember gonosz kincséből hoz elő gonoszat.” (Mt 12,35)
Adni… Sokszor találkozunk olyan emberekkel, akiknek minden gondolata a jó cselekvése. Valaki élhetetleneknek, valaki csodálni való szenteknek tartja őket. És feltesszük a kérdést: mi értelme van annak, hogy önzetlenül jót tegyünk – gyakran a magunk kárára is – az emberekkel? Ennek bizony semmi… Pál azonban azt írja: „…a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.” (1Kor 1,18) Bár bolondságnak tűnik, de pont ezért jó adni… (Pongrácz Máté)


A jókedvű adakozó összhangban van Istennel, és azért szereti Istent, mert a saját művére ismer benne. (Spurgeon)


A keresztények olyan arcokat tudnak vágni, mintha éppen akkor nyeltek volna le egy liter ecetet. Pedig róluk van megírva, hogy az Úr az ő gyönyörűségének folyóvízéből akarja itatni őket.


Ádámot legyőzte a Sátán, Jézus a Sátánt győzte le.


Az égben az lesz a feladatom, hogy a lelkeket bevezessem a belső összeszedettségbe, segítve őket, hogy kilépjenek önmagukból, hogy egészen egyszerű és szeretettel teli megmozdulással Istenhez kapcsolódhassanak, hogy megőrizzem őket abban a nagy belső csendben, amely megengedi Istennek, hogy beléjük költözzék, s őket önmagában átalakítsa.
Szentháromságról nevezett Erzsébet nővér


Az ideális társat csak akkor tudom megtalálni, ha előbb magam is ideális társsá válok.


„Én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jer 29,11)
Isten mindnyájunk számára elkészítette életünk terveit. Mindenkinek a legjobbat szeretné: az örök élet ajándékában részesíteni bennünket. Ez a szépséges terv csak akkor teljesedik be, ha engedjük érvényesülni az ő akaratát mindennapjainkban. Kérjük őt, hogy legyen az életünk Ura, akinek kegyelmével és szeretetével már földi létünkben is boldogok lehetünk. És hisszük a reményteljes jövő eljövetelét is! (Juhászné Szabó Erzsébet)


Fut a gyermek a labda után… leszegett fejjel, tűzpirosan,
se lát se hall, csak egyre rohan. Guruló labda lett a világ,
szüntelen űzi, hajtja a vágy, száz utcán, téren, ezer veszélyen,
millió anyai kétségen át, gyönyörűszépen, balga-bután
fut a gyermek a labda után…
Fut az ember az élet után… Leszegett fejjel gyötri magát
kincseit egyszer csakhogy elérje, kergeti álma, hajtja a vére.
Kenyér gurul a lába előtt, vagyon gurul a vágya előtt.
Rohan utánuk éveken át, s fogyó úton, életen át száz utcán, téren
millió isteni bánaton át gyönyörűszépen s balga-bután
fut az ember az élet után…
Fut az ISTEN az ember után…, mert mindent lát, és szánja nagyon,
guruló szívét csakhogy elérje, hogy fut utána, – hull bele vére!
Ott fut az utcán, ott fut a téren, egész világon, sok ezer éven,
sok mérhetetlen keresztre írott szenvedésen át, hulló Igével,
kiontott vérrel, viszonozatlan, mély szerelmével
fut az ISTEN az ember után…
Füle Lajos


„Így szól népéhez az Úr: Most már adok nektek gabonát, mustot és olajat, hogy jóllakjatok vele.” (Jóel 2,19a)
Vajon tudjuk-e még, milyen az éhség? Nem vagyunk-e túlságosan is jóllakott, túltáplált emberek? Isten igéje szerint a „megkövéredett szív” alkalmatlan arra, hogy mások ínségét vagy Urunk tetteit érzékelje. Tudjuk-e még, hogy éhség és szomjúság az Isten kezébe helyezve áldott állapot, mert megelégíttetünk? A gabona, must és olaj életerővé válik bennünk. Legyen új életünk áldott energiájává az úrvacsora kenyerében és borában valóságosan jelen lévő Krisztus! (Cserhátiné Szabó Izabella)


Jézus Krisztus azzá lett, amik mi vagyunk, hogy azzá tehessen bennünket, ami Ő.
Irenius


Köszönöm Jézusom, hogy enyém lettél,
Hogy a szívembe beköltöztél!
Ne hagyj magamra hosszú utamon,
Legyél vigaszom, oltalmazóm!
Erősíts a gyengeségben,
Adj támaszt egyedüllétben,
Soha ne engedd el kezemet,
Fogadd el szerető szívemet!



Mindannyiunk életében be fog következni az a pillanat, amikor szeretteinket érintő megpróbáltatások és nehézségek köszöntenek ránk, amelyek ellen semmit sem tudunk tenni. Hiába vizsgáljuk meg a helyezet minden irányból, hiába gondolkodunk rajta éjjel-nappal, nem találunk rá megoldást. Szegénységünk, fegyvertelenségünk, gyámoltalanságunk és tehetetlenségünk tudata a legkeményebb próbatétel, különösen akkor, ha hozzánk közel álló személyről van szó. Szenvedni látni valakit, akit szeretünk, és sehogy sem tudni segíteni rajta, az életben ez az egyik legkínzóbb fájdalom.
Ilyenkor bár látszólag képtelenek vagyunk az események irányítására, és semmilyen konkrét eszköz nem áll rendelkezésünkre, amivel közbeléphetnénk, mindennek ellenére mégis megmarad a hit, a remény és a szeretet. A hit, hogy Isten nem hagyja el az illetőt, és hogy az érte elmondott imák gyümölcse kellő időben beérik majd. A remény, hogy az Úr hűsége és hatalma végtelen. A szeretet, amellyel továbbra is szívünkben és imáinkban hordozzuk az illetőt, megbocsátva az esetleges hibáit és az ellenünk elkövetett rosszat. A szeretet, amely látható tettekre nem váltható, ám a bizalomban, a lemondásban és a megbocsátásban mégis kifejezhető. A szeretet, amely annál tisztább és erősebb, minél szegényebb. A szeretet, amely mindenkor termékeny, még ha szegénynek és gyámoltalannak látszik is, nem lehet másmilyen, hiszen magából Isten létéből és életéből részesül. Amikor egy számunkra különösen is kedves hozzátartozónkat szenvedni látjuk, gyakran elveszítjük lelki békénket. Néha mélyebben érint és aggaszt szerettünk szenvedése, mint a sajátunk. Ez önmagában szép, de nem lehet oka a remény elvesztésének. A fájdalmunk jogos, de békességben kell hordoznunk. Különbséget kell tennünk ugyanis az igazi és a hamis együttérzés között: A mi együttérzésünk sokszor tele van idegességgel és aggodalmaskodással. Bizonyos módon saját magunkat vetítjük bele a másik szenvedésébe, néha több benne az önszeretet, mint a másik ember iránti igazi szeretet. Azt hisszük, hogy helyes, ha túlzottan aggódunk valakiért, hogy így a szeretetünket fejezzük ki. De ez nem igaz, mert ebben a magatartásban gyakran nagyfokú önszeretet rejtőzik. Nem viseljük el a másik szenvedését, mert mi magunk is félünk a szenvedéstől, hiányzik belőlünk az Istenbe vetett bizalom. Természetes, hogy mélyen érint, ha egy számunkra kedves ember szenved, de ha emiatt olyan mértékben kínozzuk magunkat, hogy elveszítjük a békességünket, az azt jelenti, hogy az iránta való szeretetünk még nem teljesen lelki, még nem teljesen Isten szerint való. Túlságosan emberi ez a szeretet, és nyilvánvaló önző is, alapja nem kellőképpen az Istenbe vetett, megingathatatlan bizalom. Ahhoz, hogy az együttérzés igazi lehessen, szeretetből kell fakadnia, nem pedig félelemből. A hozzánk közel állók szenvedésével kapcsolatos magatartásunkat pedig gyakran erőteljesebben befolyásolja a félelem, mint a szeretet.
Egy biztos: Isten végtelenül jobban szereti minden hozzátartozónkat, mint mi. Azt akarja, hogy higgyünk ebben a szeretetben, és szeretteinket is az Ő kezére tudjuk bízni. Szenvedő testvéreinknek ugyanis arra van szüksége, hogy békés, bizalommal teli emberek vegyék körül őket. Az ilyenek többet tudnak segíteni, mint akik gondterheltek és idegesek, mert a hamis együttérzés gyakran csak növeli a másik ember szomorúságát, zűrzavarát.
Minél előrébb haladunk a keresztény életbe, annál nagyobb lesz az együttérzésünk. Természetünknél fogva kemények és közömbösek vagyunk, de a világ nyomorúsága, testvéreik szenvedése könnyekre fakasztja a szenteket, akiknek szívét a Jézussal való bensőséges kapcsolat meglágyította. A szentek mélyen együtt éreznek, és készek arra, hogy magukévá tegyenek minden nyomorúságot és a szenvedők segítségére siessenek, de ez az együttérzés mindig szelíd, békés és bizakodó: a Szentlélek gyümölcse.
A Keresd a békét, és járj a nyomában! és A belső szabadság című könyvek alapján.


Minden egyes ember, akivel találkozok feljebbvaló nálam valamiben. Így hát tanulok tőle.


„Most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvaló lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.” (1Jn 3,2)
Már igen és még nem – ez a keresztény ember életének alapvető ténye. Már megtörtént a csoda, Krisztus megváltott minket a bűn és a halál hatalmából, már közel, sőt köztünk van az Isten országa, de még hátravan a végkifejlet, a kiteljesedés. Reménységünk van, de tudásunk nincs a végső jövőről. Tudatlanságunkban az élethez és az örök élethez szükséges legfontosabb információkat mégis tudjuk: Isten gyermekei vagyunk, így élhetünk már itt. És akit itt még csak a hit szemével nézhetünk, azt ott szemtől szemben láthatjuk majd. Van ennél nagyszerűbb perspektíva, amiért érdemes élni? (Hafenscher Károly [ifj.])


Sehogy sem tetszett nekem, amikor láttam, hogy az emberek csak tantételeket fogadtak be anélkül, hogy megismerték volna Jézus Krisztust, vagy saját megváltásuk szükségét. (John Bunyan)


Semmi nem változtatja meg jobban az életünket, mint az önmagunknak feltett kérdések. (Greg Leroy)


Sokkal könnyebb a helyes keresztény életről beszélni, mint az életünkkel megmutatni. (Szikszai György)


Uram, Jézus, te sosem kerested az emberek tetszését, hanem minden jócselekedeteddel egyedül a mennyei Atya akaratát teljesítetted. Segíts engem abban, hogy önzetlen legyek a szeretet gyakorlásában, s felfedezzem a viszonzás nélkül tett jóban az örömöt és a lelki növekedés lehetőségét. Taníts meg engem arra, hogy ne keressem nagyravágyóan az első helyeket, hanem alázatosan teljesítsem hivatásomat ott, ahová te állítasz.



Valahogy átverekedtem magam a tömegen és a fiam mellé kerültem. Odaszóltam Neki a nagy zajongásban. Megállt, tekintetünk találkozott. Az egyémben a gyötrelem, az övében a fájdalom könnyei. Tehetetlennek éreztem magam, de akkor szemei ezt mondták: “Bátorság! Ennek így kell történnie.” És tovább cipelte keresztjét. Tudtam, hogy igaza van, és mentem utána, magamban imádkozva.
Az Úr Jézust keresztútján a síró jeruzsálemi asszonyok mellett ott találjuk a földi élete során mindig háttérben maradt édesanyját, Szűz Máriát is. A háttérben maradás szerénységével megelégedő magatartás, itt a keresztúton az igaz találkozás pillanatává növi ki magát: Az Úr Jézus édesanyjával találkozik. Ebben a találkozásban beteljesedik az agg Simeon jövendölése: “a te lelkedet is tőr járja át”. A tanítványok elfutottak, Mária azonban nem menekül el. Anyai szeretetével valamint hitével, amely ellenáll a sötétségnek is, hűséges marad. Mária azért volt képes minderre, mert ő nemcsak test szerint, de szíve szerint is anyja volt az Úr Jézusnak. Mária nem tekintett magára, csak Fiát látta.
De mi a helyzet velünk, akik szintén ott vagyunk a keresztúton, csak éppen majdnem kétezer év távlatából vagyunk részesei annak? Mond -e nekünk még valamit ma az Úr Jézus szenvedése, és a Fájdalmas Anya tőrtől átjárt lelkének fájdalma?
Részvétet kölcsönző álarcunkat levetve be kell vallanunk, mi már megszoktuk a megszokhatatlant, megszoktuk a szenvedést, igaz nem a sajátunkat, sokkal inkább a másokét. Így aztán magatartásunk az igazi részvét helyett képmutatássá torzul. Sokkal közelebb érezzük magunkhoz a világ ajánlatát, mely azt ígéri, szenvedés nélkül is emberré válhatunk, hogy nem szükséges a lemondás türelme és az önlegyőzés fáradtsága. Sokkal közelebb érezzük magunkhoz azokat a szavakat, melyek azzal hitegetnek minket, hogy nem kell szembenéznünk önmagunkkal, és nem kell türelmesen átszenvednünk a feszültséget aközött amik vagyunk és amivé lennünk kellene. Így aztán nem annyira a Fájdalmas Anyában, mint inkább a siránkozó asszonyokban láthatjuk kifejezésre jutva önmagunkat.
Csakhogy pont ez az a magatartás, ami a keresztjét hordozó Úr Jézus részéről feddésben részesül. A siránkozó asszonyokhoz hasonlóan nem vagyunk -e mi is olyanok, akik az ártatlanok szenvedése láttán megbotránkozunk, de a bűn hatalmát saját életünkben lekicsinyeljük? A siránkozó asszonyoknak és nekünk is meg kell tanulnunk, hogy nem elég szavakkal és érzésekkel panaszkodni mások és a világ szenvedéseiről, miközben életünk mégis csak úgy folyik tovább, mint ahogy az mindig is volt.
A szeretet és a szenvedés titka ma is egymásba fonódik. A Fájdalmas Anya hűséges példája tanít meg minket arra, hogy az élet sötétebb óráiban is képesek legyünk hinni és tudjunk hűségesek maradni, hogy magatartásunk a megtérés talaján az együttérzés és segítségnyújtás bátorságává nemesedjék, hogy így aztán részünk lehessen a mennyei öröm teljességében is vele együtt.
Megy Jézus a Kálváriára,
Fejében a töviskoronája.
Véres rózsák verték ki a testét,
Megy Jézus, viszi a keresztjét.
Most először roskadt el alatta,
Vad pribékek keze fölrángatta.
Szeges szíjak a húsába tépnek
Borzalommal kísérik a népek.

Szeges szíjak csontig elevenbe.
Jön az úton Szűz Mária szembe.
A szeméből mennyek mosolyognak,
De szívében hét tőre pokolnak.

Nézi Jézust, nézi a keresztfát,
Azt a véres, verítékes orcát,
Azt az Arcot, azt az édes-egyet,
Aki az ő testéből testedzett.

Nézi, nézi fátyolodó szemmel.
Megy Jézus, utána a tenger.
Ott piheg a sok mai szegény is:
Édesapám, édesanyám, én is!

Hétfájdalmas, nézz ide miránk is,
Krisztus Anyja, légy a mi Anyánk is!
Anyánk, aki végigjártad a kereszt útját Fiaddal, szenvedéstől meggyötörten anyai szívedben, mégis mindig emlékezve a te legyen! szavadra, és belül bizakodva, hogy az, akinél nincs lehetetlen, beteljesítheti ígéreteit. – Így könyörgött Mária értünk, és a jövendő nemzedékek fiai számára azért a kegyelemért, hogy hagyatkozzanak Isten szeretetére. Szűz Mária, add, hogy szemben a szenvedéssel, a visszautasítással, a próbatétellel, akkor is, ha hosszúra nyúlók és kegyetlenek, sohase kételkedjünk Fiad szeretetében.

Üdvözítőnk! Édesanyád azon kevesek közé tartozott, akik mindvégig hűek maradtak hozzád. Az ő szeretete vigasztalt téged szenvedéseidben. Uram, én is hű akarok lenni hozzád és követni téged, akárhová is vezetsz. Add hozzá kegyelmedet!