2017. április 30., vasárnap

Vianney Szent János gondolatai

A hitnek és a szeretetnek ez a fölindítása mindenre jó orvosság: „Istenem, hiszek, erősen hiszek, azaz a legkisebb kétely és habozás nélkül. Hiszem, hogy mindenütt jelen vagy, hogy látsz, hogy rajtam nyugtatod a szemed, hogy egy napon én is meglátlak téged tiszta világosságban, és élvezni fogom mindazt, amit ígértél! Istenem, remélem, hogy megjutalmazol mindazért, amit érted tettem! Istenem, szeretlek, hiszen a szívemet szeretetre teremtetted!”


A jó Isten igenis szereti, ha alkalmatlankodunk neki.


Ajánljátok fel a kísértést a bűnösök megtéréséért is: ez bosszantja és megfutamodásra készteti az ördögöt, mert a kísértés így ellene fordul... Utána már nyugodtan hagy benneteket.


Amikor a sátán gyűlölködő gondolatokat támaszt bennünk azok ellen, akik rosszat tettek nekünk, legjobb, ha imádkozunk mindjárt a megtérésükért. Ez megfutamítja a kísértőt.


Azok, akik gyakran mennek szentmisére, jobban boldogulnak, mint azok, akik kishitűen azt gondolják, hogy erre soha nincs idejük. Ha egész bizalmunkat Istenbe helyeznénk, és nem csupán a munkánkra számítanánk, mennyivel boldogabbak lennénk!


Azt gondolom, gyermekeim, hogy aki nem úgy figyel Isten szavára, amint kell, nem fog üdvözülni, mert nem fogja tudni, hogy mit kell tennie az üdvösségért. Ellenben a hitben jártas embernél mindig kéznél van a mentőeszköz. Bármennyire eltévelyeg is a gonoszság útján, mindig van remény, hogy előbb-utóbb visszatér a jó Istenhez.


Ha a szegény kárhozottak megkapnák azt az időt, amit mi elvesztegetünk, milyen jól felhasználnák! Ha csak félórájuk volna is, ennyi idő alatt levezekelnék a poklot.


Ha nem lenne örökkévalóság, akkor sem érezném magam csalódottnak, olyan szép és teljes volt az életem Istennel.


Ha okosak akartok lenni, menjetek elébe a keresztnek, mint Szent András, aki amikor látta, hogy már fölállították számára, így szólt: „Üdvözöllek, ó jóságos kereszt, ó csodálatos kereszt, ó várva várt kereszt!... Zárj engem karjaidba, ragadj ki engem az emberek közül, és adj át Mesteremnek, aki általad váltott meg engem!”


Milyen jó, hogy még ilyen kicsiny létünkre is tetszhetünk a jó Istennek!


Nekünk csak a sátánt, a bűnt és önmagunkat kell gyűlölnünk.



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

Szent II. János Pál gondolatai

A házasság életszentségre vezető út akkor is, ha keresztúttá válik.


A jó nevelőnek nyitottá kell tenni tanítványait az abszolút értékek fel, és meg kell tanítania őket arra, hogy az egész életet és történelmet Krisztus nagy és gazdag Misztériumának fényében szemléljék.


Az aratnivaló sok, de a munkás kevés! Magyarországon a papok, a szerzetesek és a szerzetesnők száma, kevés, többek között a múlt rendszer megszorításai miatt. Sürgető ezért a hivatásébresztéssel foglalkozó lelkipásztori munka megújítása. Elengedhetetlen az is, hogy igénybe vegyétek komolyan képzett és apostoli buzgósággal eltelt világiak segítségét. Minden erőt latba kell vetni az Evangélium hirdetésére.


Az ember nemcsak a szenvedéssel és a halállal, de környezetének eltérő véleményével szemben is természetes félelmet érez. Különösen így van ez, ha környezete saját véleménye érvényesítéséhez olyan nagyhatású eszközökkel rendelkezik, amelyek könnyen kényszerítő eszközökké is válhatnak. Ezért az ember sokszor inkább a környezetéhez, az uralkodó divathoz való alkalmazkodást választja a helyett, hogy vállalná a Krisztus Evangéliuma iránti hűséget.


Fiatal Barátaim, szeressétek Krisztust, és szeressétek az Egyházat! Szeressétek Krisztust, ahogyan Ő szeret benneteket! Szeressétek az Egyházat, ahogyan Krisztus szereti! És ne felejtsétek, hogy az igazi szeretet nem szab feltételeket, nem latolgat, nem rója fel a hibákat; egyszerűen csak szeret. Hogyan is vállalhatnátok felelősséget egy olyan örökségért, amelyet csak részben fogadtatok el? Hogyan vehetnétek részt valaminek az építésében, amit nem szerettek teljes szívvel?


„Isten Szava eleven, átható és élesebb minden kétélű kardnál” (Zsid 4,1). Ez a Szó ragyog minden kor embere számára, mint világosság az élet sötétségében. Tegyetek meg mindent, hogy a Szentírás eljusson mindenki kezébe, még ha ez komoly erőfeszítést és áldozatot követel is!


Korunk embere inkább hisz a tanúknak, mint a tanítóknak; inkább a tapasztalatnak, mint a tanoknak, jobban az életnek és a tetteknek, mint az elméleteknek. A keresztény élet tanúsága a misszionálás első és pótolhatatlan formája.


Néhányan közületek talán kísértést érezhetnek arra, hogy elmeneküljenek a felelősségvállalás terhe elől: az alkoholizmus és a kábítószerek csalóka világába, futó, házasságra, családalapításra nem irányuló kapcsolatokba, közömbösségbe, cinizmusba, sőt erőszakba. Óvakodjatok a világ csapáitól, amely arra törekszik, hogy kihasználja vagy eltorzítsa a boldogság és az élet értelmének keresésére irányuló vágyaitokat, erőfeszítéseiteket!


…nem halok meg egészen, az, ami bennem elpusztíthatatlan, tovább él!




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

2017. április 29., szombat

Szent II. János Pál gondolatai

A megfeszített Krisztus nyilatkoztatja ki a szabadság igazi értelmét, mert a teljes önátadásban éli meg a teljes szabadságot, és arra hívja tanítványait, hogy az Ő szabadságában részesüljenek.


A világ elsősorban azt az evangéliumi tanúságot fogadja el, amely figyelemmel fordul az emberekhez, szeretettel a szegényekhez, a kicsinyekhez és a szenvedőkhöz.


Akinek bőségesen van, annak sokat kell adnia.


Az Egyház az eucharisztikus Krisztusból él, belőle táplálkozik, tőle nyeri világosságát. Az Eucharisztia a hit misztériuma, és ugyanakkor a „világosság misztériuma”. Valahányszor az Egyház ünnepli, a hívők bizonyos módon átélhetik a két emmauszi tanítvány élményét: „Megnyílt a szemük és fölismerték őt a kenyértörésben” (Lk 24,31).


Az Evangéliumban a Feltámadt Krisztus egyetlen kérdést intéz Péterhez: „Simon, János fia, szeretsz-e engem?”(Jn 21,16). Jézus ebben a Péter egész életét meghatározó kérdésben nem afelől érdeklődik, milyen talentumai, képességei, adottságai vannak. Még csak nem is azt kérdezi attól, aki nemrég elárulta Őt, vajon mostantól kezdve már hű marad-e Hozzá, számíthat-e arra, hogy többet nem bukik el. Egyetlen lényeges dolgot kérdez tőle, amire a hivatását alapozhatja: Szeretsz-e engem? Krisztus ma mindannyiótokhoz ugyanezzel a kérdéssel fordul: Szeretsz-e engem? Nem kívánja tőletek, hogy tömegekhez szóljatok, szervezeteket irányítsatok, vagyonokat kezeljetek. Azt kéri tőletek, hogy szeressétek Őt! Minden egyéb majd ebből fakad. Az a döntés, hogy Jézus követőivé válunk, nem azt jelenti, hogy azonnal tennünk vagy mondanunk kell valamit, hanem mindenekelőtt azt, hogy szeretjük Őt, Vele vagyunk, fenntartások nélkül befogadjuk Őt az életünkbe.


Igaz, hogy egyesek a keresztény erkölcsöt „terhesnek” tartják. Egyébként többé-kevésbé mindenki kísértést érez, hogy ilyennek minősítse, amikor akarata beleütközik annak igényeibe.


Így vonulnak a nemzedékek – Mezítelenül jönnek a világra, és mezítelenül térnek vissza a földbe, amelyből vétettek. „Porból vagy és porrá leszel”.


Minden élet szenvedésben és fájdalomban születik. Ennek ellenére minden élet Isten ajándéka.


Ne féljetek a kockázatoktól! Az isteni erők sokkal hatalmasabbak a nehézségeiteknél! A kiengesztelődés szentségének hatása mérhetetlenül nagyobb a világban működő rossznál…


Tévedés azt gondolni, hogy a gyönge értelemmel szemben, a hitnek hatalmas meggyőző ereje van; épp ellenkezőleg, az a veszély fenyegeti, hogy mítosszá, illetve babonává torzul.



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

A halál óráján mennyire sajnáljuk majd azt az időt, amit haszontalan fecsegésre, élvezetekre, semmittevésre fordítottunk ahelyett, hogy megtettük volna a magunkét az önmegtagadásban, imában, jócselekedetekben; gondoltunk volna szegény magunkra, sírtunk volna bűneink felett! Akkor majd látjuk, hogy a mennyországért semmit sem tettünk.


A kereszt jele rettenetes az ördög előtt, mert épp a kereszt által szabadultunk meg tőle.


Amikor olyan szerencsések vagytok, hogy befogadjátok a jó Istent, egy darabig örömöt, balzsamot éreztek a szívetekben. A tiszta lelkeknél így van ez mindig. Ez az egyesülés adja erejüket és boldogságukat.


Az ember lelkét semmi sem tudja a földön kielégíteni. Ha elfordult a jó Istentől, nem lehet boldog… Fogjatok ki egy halat a vízből, nem él sokáig. Ilyen az ember Isten nélkül!


Az ember megtudhatja, hogy mikor fogadta valaki méltóképpen az Oltáriszentséget: az illetőt annyira átitatja a szeretet, annyira átalakul és megváltozik, hogy cselekedeteiben, szavaiban alig ismerünk rá. Alázatos, nyájas, önmegtagadó, szeretetreméltó, szerény, egyetért mindenkivel, fogékony a legnagyobb áldozatokra is: egyszóval rá sem ismerünk.


Isten után a pap minden… Hagyjatok egy plébániát húsz évig pap nélkül, és az emberek állatokat fognak imádni!


Keresztségetek pillanatában elfogadtatok egy keresztet, s ezt csak a halál pillanatában tehetitek le.


Legnagyobb kísértés, ha nincs kísértés. Szinte azt mondhatnám, boldogok, akiknek kísértésük van: itt a lelki aratás ideje, amikor fölhalmozhatjuk termést a mennyország számára. Úgy van, mint aratáskor: az ember korán kel, sokat fárad, de nem panaszkodik, hiszen örül a termésnek.


Ó, mily nagy az ember! Úgy szeretette Isten az embert, hogy nem akarta az állatok hasonlóságára teremteni, hanem saját képére és hasonlóságára teremtette.
Rajta tehát, gyermekeim, végezzetek szentáldozást! Menjetek Jézushoz szeretettel és bizalommal! Éljetek belőle, hogy élhessetek érte! Ne mondjátok, hogy sok a munka. Nem mondotta-e az isteni Üdvözítő: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én felüdítelek titeket!”? (Mt 11,28) Tudnátok ellenállni ilyen gyöngéd és barátságos meghívásnak?


Úgyis azé lesz a világ, aki jobban tud szeretni és szeretetét embertársainak bebizonyítani.



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

2017. április 28., péntek

Szent II. János Pál gondolatai

„A bűn visszaélés azzal a szabadsággal, amelyet Isten a teremtett személyeknek ajándékoz azért, hogy szeretni tudják Őt és egymást” (KEK 387); a keresztségben kapott isteni élet visszautasítása, az igaz szeretet elutasítása. Az embernek ugyanis megvan az a félelmetes hatalma, hogy akadályozhatja a jót ajándékozó Isten akaratának érvényesülését.


A keresztény erkölcs sokat követel. Néha olyan igényeket is támaszt, amelyeket – őszintén megvallva – magasnak találhatunk.


A régi elv: contemplata aliis tradere (továbbadni az elmélkedés gyümölcseit) napjainkban is időszerű és éltető. Elsősorban azt érinti, aki átad: az Ige hirdetőjét és szolgáját. Ugyanis egyedül és kizárólag csak a „contemplata”-t áll jogában átadni; azt, amit átelmélkedett: az átimádkozott gondolatait.


A rossz félelmetes erővel vonzza az embereket, olyannyira, hogy számos bűnös magatartásformát sikerült „normálisnak” vagy „elkerülhetetlennek” bélyegeztetnie. A rossz állandóan növekszik és pusztítja a lelkiismereteket. Az ember lelkiismerete így fokozatosan elveszíti tájékozódó és felismerő képességét.


Adni kell abból, ami „fölösleges”, és olykor még abból is, ami „szükséges”, hogy biztosítani lehessen azt, ami a szegények megélhetéséhez nélkülözhetetlen.


Aki hitoktatást végez, akármilyen beosztása legyen is az Egyházban, gondosan törekedjék arra, hogy tanításával és magatartásával Krisztus életét és tanítását adja tovább. Nehogy azok szívét és lelkét, akiket tanít, magához láncolja, vagy saját véleménye és lelki adottságai szerint alakítsa őket. Főleg pedig attól óvakodjék, hogy saját véleményét és gondolatait úgy adja másoknak, mintha ezzel Krisztus tanítását és életét közölné. Aki joggal nevezi magát hitoktatónak, soha nem teheti meg, hogy saját ízlése szerint válogasson a hitletétemény anyagában, maga ítéljen fontosnak és tanítson bizonyos dolgokat, másokat pedig, mint jelentékteleneket kihagyjon a tanításból.


E mulandóságnak értelme van…


Krisztus a Testévé és Vérévé változtatott kenyér és bor egyszerű színei alatt velünk járja az élet útjait, mint erősségünk, útravalónk, és mindenki számára a remény tanúivá tesz bennünket. S ha e misztérium színe előtt az értelem megtapasztalja is a maga korlátjait, a Szentlélek kegyelmével megvilágított szív meglátja, hogyan kell viselkednie, s hogyan kell elmerülnie az imádásban és a határtalan szeretetben.


Krisztus úgy küld benneteket, mint bárányokat a farkasok közé, hogy a kereszt titkát jelenvalóvá tegyétek abban a környezetben, amelyben éltek. Kit ne rendítene meg egy ilyen feladat, sőt ki ne rettenne vissza tőle? Kit ne bátortalanítanának el a tényleges nehézségek? Ki ne venné észre, mennyi kárt okoz a bizonytalanság és a tétovázás… Ennek ellenére azt mondom nektek: Ne csüggedjetek el!


Legyünk egyek abban, hogy magunkban és környezetünkben őszintén keressük a jóságot és a békét!



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

A kísértés ellen három dolog föltétlenül szükséges: ima, hogy világosságot nyerjünk; szentségek, hogy megerősítsenek; és éberség, hogy elővigyázatosak legyünk.


Amikor egy fiatal anyának a jó Isten sok gyermeket ad, ez azt jelenti, hogy méltónak ítéli azok nevelésre. Ez Isten részéről a bizalom jele.


Ha megértenénk, hogy mit tesz Isten gyermekének lenni, képtelenek volnánk rosszat elkövetni, olyanok volnánk, mint angyalok a földön. Isten gyermekei lehetünk!... Ó, gyönyörű méltóság!...


Isten kegyelme segít és támogat minket a járásban. Szükségünk van rá, mint rosszlábúaknak a mankóra.


Krisztus Urunk halála nélkül az össze ember együttvéve sem tudott volna eleget tenni egyetlen kis bűnért sem.


Legyen bennünk Szent Ágoston szeretete, aki ujjongott magában, amikor erényes embert látott: „Legalább ő kárpótolja Istent, az én kevés szeretetemért.”


Ne akarjatok mindenkinek tetszeni! Ne keressétek senki tetszését. Istennek akarjatok tetszeni!


Ne mondjátok, hogy bűnösök vagytok, hogy sok a nyomorúságtok és ezért nem mertek Hozzá közeledni! Szeretném hallani, hogy, mondjátok-e, hogy azért nem akartok orvosságot szedni, mert nagyon betegek vagytok…


Tegyetek sajtolóba egy szép szőlőfürtöt, édes nedv jön ki belőle. Lelkünk a kereszt sajtolójában olyan nedvet bocsát ki, amely táplálja és erősíti őt. Amikor nincs keresztünk, kiszáradunk; amikor szívesen viseljük a keresztet, vigasztalást, örömet, boldogságot érzünk.


Valahányszor aggodalmaskodom a Gondviselés miatt, a jó Isten megbüntet nyugtalanságomért: váratlan segítséget küld.


Vannak hitetlenek, akik csak akkor veszik észre a poklot, amikor benne találják magukat. Valóban, ha a bűnösök gondolnának az örökkévalóságra, erre a rettenetes mindörökké-re – ott helyben megtérnének.




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6
Anyák napja - után

Tudatos szerkesztői döntés, hogy az ünnepet követően emlékezzen meg honlapunk az édesanyákról, nagymamákról, dédikről... Ezzel is kifejezve, hogy az őket megillető tisztelet nem 24 órához kötött csupán.

Meggyőződésünk, hogy Isten nem általánosságban teremtett világot, hanem abban nemzedékekként mindent és mindenkit jó rendben helyez el; mindennek és mindenkinek más méltóságot, tekintélyt, kiváltságot ad, és ehhez elvárható tiszteletet és megbecsülést kapcsol.

Megbecsülés illeti a mező liliomát, a szárnyaló madarat, de a hatalmas testű rinocéroszt is. Különösen az embert: a csecsemőt, a serdülőt és a kórházi ágyon a magatehetetlen aggastyánt; a földművestől a pedagóguson és a diákon át a takarítóig egyaránt. Mindazokat, akik az isteni rend szerint betöltik szerepüket, életük az ő dicsőségét szolgálja.

Kiemelt méltósággal ruházta fel az édesanyákat, őket engedte a legközelebb az új élet csodájához, őrájuk (is) bízta, hogy szentül, Krisztus szeretetére neveljék gyermeküket.

Akiket ilyen tisztelettel ajándékozott meg Mennyei Atyánk, azokat méltó megbecsüléssel kell elhalmoznia környezetüknek, különösen is férjüknek és gyermeküknek. Tiszteletet és megbecsülést kell teremtenie a társadalomnak is.

Mára különösen nagy adósságot halmozott fel mind a környezet, mind a társadalom. Ezt a tartozást lehetetlen egy nap alatt kiegyenlíteni.


Dr. Mikolicz Gyula / Pécel



Apostoli emlékeztető: „Tiszteld apádat és anyádat – ez az első parancsolat ígérettel –, hogy jól legyen dolgod, és hosszú életű légy a földön.”(Ef 6,2-3)

Árnyék-szín
Írta: Bálintné Gyöngyi


A vak festő gyermekkorában ismerkedett meg a formákkal. Ujjaival szántotta a tóparti homokot, barátai pedig segítettek megjegyezni, gyakorolni az alakzatokat. De mi a helyzet a színek használatával? Hiszen festőként ezekhez is értenie kell. Sok-sok segítség, eleven belső fantázia és a festékes dobozok példás rendje együtt eredményezték azt, hogy nem látó embertársunkat festőművészként említette egy rádióműsor. Kész műveinek sokáig volt egy közös – kissé zavaró – vonása: a tárgyak, alakok árnyéka ugyanolyan színű volt, mint maguk az alakok. Az árnyék természetét a festő sokáig nem volt képes megérteni: miért szürke minden árnyék, ha az, amiről vetődik, színes?

Nekünk, látóknak természetes hogy árnyék létezik, és az szürke. Saját árnyékunkról hajlamosak vagyunk megfeledkezni, de mások árnyékát – hibáit vagy éppen szürkeségét – számon tartjuk. Árnyékaink dolgában az Ige folyamatosan tanít, fenyít, vezeti gondolkodásunkat. Már-már kezdem komolyan venni, hogy az a hiba bosszant különösen másokban, ami bennem is jelen van. Mégis, amikor gondolatban különösen meggyűlik a bajom valakivel, sokat segítenek Reményik Sándor szavai (Lefelé menet):

„Botránkozásul vagyok neked én és botránkozásul vagy te nekem, Mégis: legyen nekünk vigasztalás, legyen nekünk elég a kegyelem: Hogy láttuk egymás fényes arculatját, hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen."

Ha közelebb lépünk a fényforráshoz, kisebb az árnyékunk. Ezt kipróbálhatjuk egy villanyoszlop tövében, és gyakorolhatjuk Krisztushoz való közeledésünkben, hogy több legyen körülöttünk a fény.

„Hogyan mondhatod atyádfiának: Atyámfia, hadd vegyem ki a szálkát a szemedből, holott te még a szemedben levő gerendát sem látod? Te képmutató, vesd ki először a gerendát a saját szemedből, és csak azután láss hozzá, hogy kivedd a szálkát a te atyádfiának szeméből." (Lk 6,42)



Bízd ránk magad!

 Utazás közben olvasom ezt az egyik óriás plakáton. Milyen szívet melengető, csábító, kedves, bátorító mondat. Majd elgondolkodom, kire is bízzam?
A lelkem tiltakozni kezd. Azt sem tudom ki, vagy kik állnak e vonzó felszólítás hátterében. Mi lenne, ha ennek a kérésnek könnyelműen, vizsgálat nélkül engedelmeskednék? Kinek az érdekét képviselik? Esetleg kihasználnak, becsapnak, én pedig csalódottan, talán kifosztva ott maradnék. De akár lehetne az ellenkezője is: megnyerhetném esetleg ezzel az egész világot?
Milyen jó, hogy ismerhetem az élő Istent, aki szeret engem, és önmagát áldozta fel értem, aki szeret mindvégig. A javamat akarja. Akire teljes biztonsággal rábízhatom magamat, aki velem van minden bajban és örömben. Ez a tudat védelmet, biztonságot ad, és hasznos nekem – mint a bibliai Dávid királynak is:
"Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek? …Őbenne bízom én.” (Zsolt 27)



ÉLETRE ÍTÉLVE

1941. július. Az auschwitzi koncentrációs tábor 14/A. blokkjából megszökött egy Klos nevű rab. Az őrök hiába keresték a szökevényt, nem került elő. A tábor foglyai rettegve várják a büntetést, amit előre megígért a tábor parancsnoka. Tudták, Auschwitzban iszonyú a halál, de legiszonyúbb éhen halni egy pincében. Álmatlanul telt az éjszaka. Virradatkor sorakozó, az őrök üvöltöznek, verik a foglyokat. A 14/A. blokk foglyainak kivételével mindenki munkába indul, lassan telik a nap, s ők késő délután még mindig étlen, szomjan állnak a téren.

Majd megérkezik Fritsch Lagerführer (Fritsch táborparancsnok), alacsony, metsző tekintetű ember. Halotti a csend, tudják, most választja majd ki közülük azokat, akiket a fogoly megszökése miatt éhhalálra ítél. Fritsch nyugodt léptekkel sétál a sorok között. Az első sorból hanyag mozdulattal választ: ez, ez, ez… majd a második sorban: ez, ez... Az emberek sápadtak, akire rámutat, előre lép. Együtt a tíz, közte Gajowniczek őrmester, aki hadifogolytáborból szökött meg, és Magyarországon fogták el, onnan hozták ide. Összeroppan, zokog, kiabál, szereti a feleségét, gyermekei várják, élni akar, élni!
Ekkor valaki a sorból előre lép, s a tíz fogoly elé áll. A 16670-es számú fogoly, Maximilian Kolbe atya hibátlan németséggel mondja: „Kérem, engedje meg, hogy az egyik elítélt helyett én haljak meg!” „Ki maga?” – kérdezi a Lagerfhürer. „Katolikus pap vagyok.” „Melyikük helyett akar meghalni?” „Helyette” – és Maximilian atya Gajowniczekre mutat. „Miért?” „Én öreg ember vagyok, és senkim sincs, ő pedig fiatal és családja van.” Fritsch legyint, beleegyezik, sarkon fordul és elmegy.

A kijelölteket az őrök a tizennégyes blokk pincéjébe viszik, ami három méter hosszú, másfél méter széles cementpadlós helyiség. Mezítelenre vetkőztetik őket. Többé nem kapnak sem inni, sem enni, büntetésük az éhhalál. Augusztus 14-én Maximilian Kolbe még él, a tábor orvosa fenol injekcióval végez vele. Újabb elítélteknek kell a halálkamra. Kolbe atya önként, egy ismeretlen embertársa helyett áldozta fel életét.

Rendkívül megrendítő ez a történet. Valaki meghalt embertársáért, hogy az még éveket élhessen a földön. De ki az, aki bárkit is véglegesen meg tud szabadítani a halál fogságából?


Budai Judit / Gyula

„Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!” (Rm 7,25)



Felvételi követelmények


Érettségi vizsgám előtt néhány héttel, hirtelen jött ötlettel magyar nyelvet és történelmet szerettem volna a továbbiakban tanulni. A középiskolában ugyan kedveltem ezeket, főleg az ott tanító pedagógusok miatt, de ettől a kiválasztott tárgyak kimerítő ismeretének még nem jutottam birtokába. Az érettségire becsülettel készültem, de a főiskolai felvételi vizsga egészen más követelményeket állít az ember elé. Az a tudás, ami az érettségi bizonyítványban kiváló jegyre érdemesített, nagyon kevés volt ahhoz, hogy a főiskola küszöbét átlépve, megkezdessem felsőfokú tanulmányaimat.
*
Amikor az emberi élet minőségét próbáljuk értékelni, szívesen állítunk ki magunkról vagy másokról kitűnő érettségi bizonyítványt: az emberi igyekezetet, a becsületes életvitelt, a napi jó cselekedetek gyakorlását elismerve; és azt gondoljuk, hogy ezek magától értetődően az üdvösség ajtaját is kitárják előttünk. Emberi érdemeink alapján éretteknek vélhetjük magunkat az örök életre, azonban legjobbnak minősített cselekedeteink összessége sem biztosítja számunkra az oda való bejutást.
Az üdvösség feltételének teljesítésére az ember képtelen. De ami az embernek lehetetlen, azt maga Isten teljesítette helyettünk: egyedül Jézus Krisztus tökéletes áldozata tárta ki a benne bízó emberek előtt az örök élet kapuját.


Pál apostol így fogalmazta meg ezt az igazságot:


„… tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által.” (Gal 2,16)

"Halál, hol a te diadalod?
Halál, hol a te fullánkod?"


(1Kor 15,55)

A halálban az is rossz, hogy tehetetlennek érzi magát az ember vele szemben. Nemcsak maga a halott tehetetlen immár, hanem te is, aki megdöbbenve nézed. Te sem tudsz semmit tenni érte, csak állsz mellette értetlenül. Mintha a halál fullánkja nemcsak az elhunytat bénítaná meg, hanem a körülötte élőket is.
A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig az Isten törvénye. Úgy is mondhatnánk, hogy a bűn-fullánk mérge a törvényre reagálva kezd el hatni, biztosan ölő méregként. Isten parancsai ugyanis nagyon magas követelmények elé állítják az esendő embert, és ez megriasztja, lebénítja, kétségbeesésbe kergeti őt, vagy pedig közönyt eredményez, ami aztán még nagyobb tehetetlenségbe sodorja.



Ezért elidegeníti tőlünk Istent is, és megutáltatja velünk a törvényét, és sajnos éppen akkor, amikor a halállal szembesülve el kellene számolnunk az életünkkel az Ő törvénye szerint. Pál apostol mégis azt mondja, hogy diadalmaskodhatunk a halál tehetetlensége fölött Jézus Krisztus által. Hogyan? Hát úgy, hogy Jézus Krisztus teljességgel betöltötte a törvényt, olyannyira kielégítette a mennyei igazságszolgáltatást, hogy megszüntette az ellenünk indított bűnügyi eljárást, és felfüggesztette az ítéletet, a poklot. Halál még van, de nincs már fullánkja. Bűn még van, de nincs már ereje. Pokol még van, de nincs már diadala. Bűnös ember még van, de hová lett a tehetetlensége? Hála legyen Istennek, aki diadalmaskodott a tehetetlenségünk fölött a mi Urunk Jézus Krisztus által!
Egy tüskét egy másik "tüskével", egy tűvel lehet kihúzni, kipiszkálni - ha beleakad például a tenyerünkbe. A halál fullánkját is csak egy másik halállal lehetett legyőzni. Jézus halála által legyőzte a halált. Tehetetlennek érzed magad, és tehetetlen is vagy? Ne félj, Ő érted feszíttetett meg tehetetlenül, és az Ő feltámadásának ereje feloldhatja bénultságodat. Önként és szabadon szolgálhatod Őt, a törvény már nem rettenthet.
Onnan húzd ki a tüskét, ahová belement. Ne mentegetőzz: bánd meg, ami bűn, és ott nyersz bocsánatot, ahol elbuktál. Ott lesz feltámadásod, ahol éppen tehetetlen voltál.
Egyedül ez a hit látja Istent, és Isten egyedül ezt a hitet látja. Ez a halálunk és tehetetlenségünk fölött aratott győzelem titka, és ez a győzelem a mi hitünk
(1Jn 5,4).



(Horváth Levente)



"Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra."

2 Kor 4,17-18


Este a kórházban


Minden örömnek szenvedés az ára.

Harangok zúgnak bennem estimára.

Templom vagyok itt, honnan messze száll ma,

a szenvedésre készségért a hála.




MENNYEI ATYÁNK!
Tudjuk, hogy minden mi szenvedésünk lelki mosdás is, hogy megtisztítottak legyünk Teelőtted, nem a magunk gyötrelmei árán, hanem JÉZUSÉN, Ki szenvedéseinket Maga is szenvedte. Adj nekünk nagyobb készséget a szenvedések elfogadására, ha meg kell lenniök, és nyisd meg lelki szemeinket általuk, hogy hálával nézzünk a láthatatlanokra. Ámen.





MINDENÜTT JELENLÉVŐ ÚR

Reggel, munkába menet azon gondolkoztam, hogy aznap szinte mindegyik gyermekünkkel valami fontos dolog történik. Egyiknek vizsgán, másiknak versenyen, harmadiknak orvosi rendelésen kellett megjelennie. Azt sem tudtam, hogy az út csendjét kihasználva melyikért is imádkozzam előbb.

Miközben világos volt, hogy képtelenség sorrendet felállítani, megkönnyebbüléssel töltött el az a tudat, hogy Isten mindenütt jelenlévő és mindenható. Erre a tényre ritkán gondolunk úgy, mint ami evangéliumot hordoz, pedig így van. Ő nem jön zavarba, ha egyszerre számokkal ki sem fejezhető helyszínen kell a dolgokat kézben tartani, és úgy rendezni, hogy minden az ő tervének megvalósulását és gyermekei javát munkálja. Milyen jó rábízni a nap eseményeit, s közben tudni, nem azon fog múlni a dolgok kimenetele, hogy elég jól imádkozom-e.

Utóirat: Az a nap hozott váratlan fordulatokat is, de mindezekben kézzelfogható volt az Úr hatalma, minden részletre kiterjedő figyelme, szeretete.


Mikoliczné Virág / Pécel

„Nemcsak a közelben vagyok Isten – így szól az úr -, hanem Isten vagyok a távolban is! (...) Nem én töltöm-e be az eget és a földet?” (Jer 23,22-23)




Sorban állás

Néhány hete történt, de ma is gyakran gondolok egy hosszabb sorban állásra. Egy, inkább csak látásból ismert asszonnyal összetalálkozva megkérdeztem, miért van feketében. Szomorúan mesélte életerős férje váratlan halálának körülményeit, a betegséget, a kórházat. Arról is szólt néhány szót, hogyan tapasztalja az Úr segítségét az egyedüllétben. De ami különösen is hatott rám, az a mesterkéletlenség és békesség volt, ahogyan mindezekről beszámolt. Nyoma sem volt benne önsajnálatnak, vádnak Isten, vagy az orvosok felé. Senkit nem hibáztatott, nem kérdezte, hogy Isten miért nem engedte, hogy tovább folytathassák példamutató, szeretetben eltöltött közös életüket. Felemelő volt látni, hogy mennyire valóságos lehet az Úrtól kapott békesség, hogy a Benne gyökerező életnek mekkora állóképessége lehet. Talán nem volt tudatában, de szavaiban számomra egyértelműen az Úr dicsősége ragyogott fel. Egyáltalán nem bántam, hogy a sor a szokásosnál is lassabban haladt.

„Akinek szíve rád támaszkodik, megőrződ azt teljes békében, mert benned bízik.” (Ézs 26,3)


Végig a „Mi Atyánk”-ot


Egy végstádiumban lévő szívbillentyűs nőbetegem a vizitnél egyszer elmondta nekem, ő immár tudja, elérkezett távozása ideje. Megbékült a helyzetével és Istennel is, csak egyetlen gondja van. Nap min nap, újra meg újra szeretné végig imádkozni a Mi Atyánk-ot, de mindig ugyanott elakad: „És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek!” (Mt 6,12).
Egyik reggel viszont ragyogó szemmel fogadott: Doktornő! Végre sikerült! El tudtam mondani ezt a mondatot is Istennek. A következő éjszaka elaludt, és többé nem ébredt fel közöttünk.


„Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet!” (Zsolt 142,8)

2017. április 27., csütörtök

Szent II. János Pál gondolatai

A bajok forrása gyakran a szabadság rosszul értelmezett fogalma, amely szerint a szabadság nem azt a képességet jelenti, amelynek birtokában az ember képes megvalósítani Isten tervét a házasságra és a családra vonatkozóan, hanem oly erőnek tekintik, amely nincs alávetve semminek, és önszeretetből nemegyszer mindenkivel szemben a maga kényelmét keresi.


A különféle egyházi szervezetek növekvő együttműködésének köszönhetően, a pásztorok szeretetteljes irányítása mellett az egész Egyház szebb és hitelesebb arcot tud mutatni mindenki felé, áttetszőbben tudja megmutatni az Urat, s így hozzájárul ahhoz, hogy visszanyerjék a reményt és vigasztalást mindazok, akik keresik, s azok is, akik nem keresik ugyan, de szükségük van rá.


A modern törekvésekre figyelni kell, és ezekbe be kell kapcsolódni. Az emberek tengerészeknek érzik magukat, akik az élet viharos tengerén rákényszerülnek az egyre nagyobb egységre és szolidaritásra. A létkérdések csak valamennyiünk együttműködésével, átgondolva, megvitatva és a közös tapasztalatok alapján oldhatók meg.


Az a hitoktatói tevékenység, amely a családon belül folyik, egészen kivételes lehetőségekkel rendelkezik, és semmi egyéb nem helyettesítheti.


Az evangélium mindig és mindenütt kihívást jelent az emberi gyengeséggel szemben. Viszont pontosan ebben a kihívásban rejtőzik az ereje. Az ember tudat alatt vágyik is az ilyen kihívásra, hiszen szükségét érzi, hogy felülmúlja önmagát. Az ember csak akkor lehet igazán ember, ha képes önmagát felülmúlni.



Krisztus szemlélése azt is jelenti, hogy föl tudjuk ismerni mindenütt, ahol megmutatkozik sokféle jelenlétében, de mindenekelőtt testének és vérének eleven Szentségében.


Ma, amikor visszagondolok az elmúlt évekre, látom, hogy ezek nemcsak az elmúlás évei voltak, de az alkotás évei is.


Miként a megváltás egyetlen embernek műve volt, akit Krisztusnak neveztek, ugyanúgy – az anyagi alapokra és a tömeghatásra épülő rendszerekkel ellentétben – a kereszténység vallja, hogy egyetlen ember, aki megváltozik, megváltoztathatja a világot.


Minden tevékenységnek az imádságban kell gyökereznie.


Nem szabad félni attól, hogy nevén nevezzük minden rossz elsődleges szerzőjét: a Gonoszt. Az általa alkalmazott taktika célja, hogy ne fedje fel önmagát – hogy a rossz, amit kezdettől fogva ő olt az emberbe, magából az emberből, az emberek, osztályok, nemzetek közötti rendszerekből táplálkozzék, hogy egyre inkább strukturális bűnné váljon, és ezáltal egyre nehezebbé váljon személyes bűnként való megragadása. Ezáltal az ember mintegy „felszabadítva” érezheti magát a bűn alól, miközben egyre inkább elmerül abban.



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

Boldogok, akik kísértést szenvednek! A sátán akkor kétszerezi támadásait, amikor látja, hogy a lélek egyesülni törekszik Istennel. Ó, boldog egyesülés!...


Fenntartásaink kiszárítják Isten irgalmának folyamát, bizalmatlanságunk gátat vet kegyelmeinek.


Isten olyan jó, hogy az ellene elkövetett sértésekre mit sem adva, szinte akaratunk ellenére bevisz minket a Paradicsomba. Olyan, mint az anya, aki a szakadék fölött karjában viszi át gyermekét. Teljesen azzal van elfoglalva, hogy elkerülje a veszélyt, miközben gyermeke szüntelenül karmolja és bántalmazza.


Megismerhetjük lelkünk értékét a sátán erőlködéséből is, amellyel el akarja veszejteni. A pokol összefog ellene, a mennyország mellette…


Mi Isten műve vagyunk, és mindig az övé. Könnyű ezt megérteni, de érthetetlen, hogy Isten keresztre feszítése mégis a mi művünk.


Milyen vigasztalást tapasztalnak a szenvedésben, akik egészen Istenhez tartoznak! Olyan ez, mint amikor az ecetbe sok olajat öntünk: az ecet ecet marad, de az olaj elveszi maró savanyúságát, s nem érezzük azt többé.


Nem igazi esztelenség-e, ha valaki mindenáron a poklot akarja kiérdemelni és a sátánhoz köti magát, pedig ez élet után megízlelhetné a mennyország örömeit is, szeretetben egyesülhetne Istennel? Az ember meg sem értheti ezt az őrültséget, és nem tudja eléggé megsiratni…


Ne mondjátok, hogy nem vagytok méltók magatokhoz venni Urunk szent testét! Az igaz, hogy nem vagytok méltók, de szükségetek van rá. Ha Krisztus Urunk méltó voltunkat tekintené, sosem alapítja meg a szeretet nagy szentségét, mert senki a világon nem méltó rá, még a szentek sem, az angyalok sem, az arkangyalok sem ,de még a Szent Szűz sem, Ám Ő azt tartotta szem előtt, hogy rászorulunk, és valóban mindnyájan rászorulunk.


Ó, ha jól megértenék felelősségüket, akik a rossz iratokat, rossz képeket, rossz szobrokat készítik! Ők felelősek mindazért a rosszért, amit ezek a dolgok idéznek elő azon idő alatt, míg fönnmaradnak.


Ó, mily nagy is vagy te, ember! Isten teste s vére táplál és oltja a szomjadat! Milyen boldogság a jó Istennel egyesülve élni! Ez földi mennyország: nincs több kín, nincs több kereszt!


Sokan szomorkodnak és kérdezik: mit kell tennünk, hogy embertársainkat megjavítsuk? A feleletet megtalálhatjuk az evangéliumban: szeretni kell őket akkor is, ha nem méltók rá.



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

2017. április 26., szerda

Szent II. János Pál gondolatai

A legnagyobb illúzió, amely a legsúlyosabb szerencsétlenséghez vezet, az az ámítás, amely szerint az élet Isten nélkül is élhető, a szabadság pedig elérhető az erkölcsi igazságok figyelembe vétele és személyes felelősségvállalás nélkül.


A Szentlélek mindig új utakat mutat, és ezt azokon az embereken keresztül teszi, akik mélyen megélik hitüket.


Ám ahogy az őszre nemcsak a termés begyűjtése és a ragyogó színpompa jellemző, de a fák koronáinak csupasszá válása, a levelek lehullása és összetaposása is, úgy az időskor sem csak egy erőteljes záróakkordja, összegzése egész életünknek, de az elmúlás ideje is. Olyan időszak, amelyben az is előfordul, hogy a világot idegennek érezzük; az életet teherként, testünket pedig nyűgként hordozzuk. Szent Pál szavai szerint: „bár a külső ember romlásnak indult bennünk, a belső napról napra megújul” (2Kor 4,16)


Az Egyház egységét nemcsak azok a keresztények sebzik meg, akik megcsonkítják vagy elutasítják a hit igazságait, hanem azok is, akik megtagadják az erkölcsi kötelességek teljesítését, amelyekre az evangélium hívja őket.


Az Egyháznak minden korban, de különösen ma, elsődleges feladata, hogy az emberek értelmét, lelkiismeretét és tapasztalatait Krisztus misztériumára irányítsa, hogy minden ember segítsen abban, hogy a mindennapi életben észrevegye a Jézus Krisztusban történt megváltás nagyságát.


Az Isten felé nyitott szívek nyitottak a testvérei számára is; készek mindent megosztani, készek az özvegyet és árvát befogadni. Mindig akad a nélkülözők számára egy zug parányi lakásukban, egy darab kenyér, egy hellyel több szerény asztaluknál. Szegények, de bőkezűek; szegények, de nagylelkűek. Az Egyház a szegények oldalán áll, és ott is kell maradnia.


Ma – a házastársi- és családi élet súlyos kérdéseinek megoldását őszinte szívvel kereső férfiaknak és nőknek – gyakran kínálnak föl olyan csábító képeket és megoldásokat, amelyek az igazságot, és az emberi személy méltóságát is különféle módokon sértik. Ezeket igen sokszor a hatásos, széles körben elterjedt tömegkommunikációs eszközök segítségével terjesztik, s így az ember szabadságát és tárgyilagos ítéletalkotását komoly veszélybe sodorják.


Minden új nemzedéknek új apostolokra van szüksége.


Mindannyiunknak, hívőknek és nem hívőknek egyaránt meg kell tanulnunk a hallgatást, amely lehetővé teszi, hogy a másik megszólaljon, amikor és ahol akar, és azt is, hogy a kimondott szót megértsük.


Senki sem hasonlítható Máriához abban, ahogy állandóan szemlélte Krisztus arcát. Lelki szemei már az angyali üdvözletkor rászegeződtek, amikor a Szentlélektől foganta Őt; s a következő hónapokban kezdte érezni jelenlétét és elképzelni arcvonásait.




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

A lopott jószág sosem jó. Az a nap, amelyet az Úrtól loptok, semmi hasznot sem hajt. Két eszközt ismerek arra, hogy valaki egészen biztosan elszegényedjék: vasárnap dolgozni és másét elvenni.


A tisztaság az égből való. Istentől kell kérni. Ha kérjük, megkapjuk. Vigyázni kell, nehogy elveszítsük. A kevélység, érzékiség és minden más szenvedély ellen be kell zárni a szívünket, mint ahogy bezárjuk a kapukat, hogy senki be ne jöhessen.


Akadnak, akik ezt mondják a koldusra: „Rosszra fogja használni!” – Használja, amire akarja. A szegény majd felel arról az ítéleten, hogy mit tett az alamizsnával; ti pedig arról feleltek, hogy adtatok-e alamizsnát, vagy nem.


Az Atya mindent megad, amit a Fiú kér tőle. Éppen így megad a Fiú is mindent, amit Édesanyja kér.


Azt mondja a világ, hogy nagyon nehéz üdvözülni, pedig valójában nincs ennél könnyebb: megtartani Isten és az Egyház parancsait, kerülni a hét főbűnt, vagy ha úgy tetszik, megtenni a jót és kerülni a rosszat: ennyi az egész.


Isten irgalma olyan, mint egy áradó patak: magához sodorja a szíveket.


Isten szeretettel nézi a tiszta lelket, megad neki mindent, amit kér. Hogyan is állna ellen annak, aki mindent érte, vele s benne akar? Ezért megmutatkozik neki, ha keresi őt; eljön hozzá, ha hívja, és egyesül vele. A tiszta lélek szinte fogva tartja Isten akaratát, mindenható az Úr Jézus jóságos Szíve által.


Jézusom, fájdalmaimat és szenvedésemet egyesítem a tieddel. Add meg nekem azt a kegyelmet, hogy mindig boldog legyek abban a helyzetben, ahová helyeztél. Áldom szent nevedet és mindazt, ami velem történni fog!

Kétféle módon lehet szenvedni: szeretettel és szeretet nélkül. A szentek mindent örömmel, türelemmel, állhatatosan szenvedtek el, mert szerettek. Mi haraggal, bosszúsan, nehezen szenvedünk, mert nem szeretünk. Ha szeretnénk Istent, szeretnénk a kereszteket is; vágynánk utánuk és kedvünket lelnénk bennük.


Mily roppant jelentőségű akárcsak egy pillanatnyi szenvedés is! Akkor értenénk meg e pillanat értékét, ha hét nap alatt lehetne a mennyországba jutni. Nincs az a kereszt, amelyet elég súlyosnak, nincs az a megpróbáltatás, amelyet elég keserűnek tartanánk… A kereszt ajándék, amelyet Isten barátainak készít.


Nem szükséges bizonyítani a pokol létezését. Krisztus Urunk maga beszél róla, amikor elmondja a gonosz dúsgazdag történetét, aki Lázárhoz kiáltozott egyetlen csöpp vízért. Nagyon jól tudják az emberek, hogy van pokol, de úgy élnek, mintha nem volna. Néhány pénzdarabért eladják lelküket.




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

2017. április 25., kedd

Vianney Szent János gondolatai

A halál nem változtat azon, amit a földön elkezdtünk. Ahová a fa dől, ott marad.


A vasárnap Isten vagyona; ez az ő saját külön napja, az Úr napja. Ő hozta létre a hét minden napját, valamennyit fönntarthatta volna magának, de hatot nektek adott, egyedül a hetediket tartotta meg. Mi jogon nyúltok ahhoz, ami nem a tiétek?


A világ szeme nem lát messzebb, mint a földi élet, ahogy az én szemem sem lát messzebb a falnál, amikor be van zárva a templomajtó. A keresztény szeme azonban ellát egész az örökkévalóság mélyéig.


Amikor az erő és a világosság Istene vezeti az embert, nem tévedhet el!


Amikor magas személynek akarunk valamit adni, olyan által küldjük, akit szeret, hogy így kedvesebb legyen az ajándék. Imádságunknak is egészen különös érdeme van, ha a Szent Szűz mutatja be, mert ő az egyetlen teremtmény, aki sosem bántotta meg Istent.


Három eszköz létezik a tisztaság megőrzésére: Isten jelenlétének gyakorlata, az ima és a szentségek. Segít még a jó könyv olvasása is, mert ez táplálja a lelket.


Hogy Isten szeretete valódi-e bennünk, azt az Ő kedvéért végrehajtott tettekből lehet megismerni.


Isten Teste és Vére a lélek tápláléka. Ó, szépséges táplálék! A lélek csak Istennel tud táplálkozni! Neki semmi sem elég, csak az Isten! Csak Isten tudja betölteni! Csak Isten képes csillapítani az éhségét. Neki föltétlenül Isten kell!


Mi panaszolni valónk van? A szegény hitetlenek, akiknek nincs meg az a boldogságuk, hogy ismernék a jó Istent és az ő végtelen kedvességét, ugyanazt szenvedik, amit mi, de nincs meg ugyanaz a vigasztalásuk.


Mily szép a halál annak, aki a kereszten élt!
Mit tesz Krisztus Urunk szeretetének szentségében, az Eucharisztiában? Fogságba juttatta Szívét, hogy bennünket szeressen; gyöngédség és irgalom árad belőle, hogy lemossa a világ bűneit.


http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

Szent II. János Pál gondolatai

A betegekről, a szenvedőkről, a szegényekről és a kifosztottakról való közös gondolkodásban megnyilvánuló „tettek ökumenizmusa” az ökumenizmus legfontosabb és egyben – amint ezt a tapasztalat is bizonyítja – a legkevesebb problémát felvető útja.


A bölcsesség lehetővé teszi az ember számára, hogy a dolgok fölött álljon, anélkül azonban, hogy megvetné azokat; megadja, hogy a világot Isten szemével láthassuk – de az Ő szívével is egyúttal! Megtanít „igent” mondani Istennek, igent mondani korlátozottságainkra is, múltunkra is – számos csalódásunkkal, mulasztásainkkal és bűneinkkel együtt.


A hitoktatás az Egyház küldetésének abszolút elsőrangú feladata. Az Egyház szentelje energiái legjavát a hitoktatás ügyének!


A történelem jelen szakaszában, amikor a családra rengeteg torzító és megsemmisítő erő támad, az Egyház, tudván, hogy a társadalom valamint önmaga épsége és egészsége szorosan összefügg a családok állapotával, sürgős és égető feladatának tekinti, hogy mindenkinek hirdesse Isten tervét a házasságról és a családról; védelmezve e terv eredeti gazdagságát és emberi, illetve keresztény fejlődését.


Az angyali üdvözlet az ember és a világ történetében Isten legnagyobb „művének” kezdetét jelenti. Ebben az üdvözlésben a Megváltás távlatai tárulnak fel közelről. Nincs ezért semmi különös abban, hogy Mária – a köszöntés szavait hallva – „zavarba jött”. Az Élő Isten közelsége mindig szent félelmet vált ki az emberből. Nincs semmi különös abban sem, hogy gondolkodni kezdett a köszöntés értelmén. Az arkangyal szavai egy végtelen Isteni Misztériumot tártak fel előtte. Mi több, őt magát is bevonták e Misztériumba. Ezt a Misztériumot nem lehet „tudomásul venni”. Gondolkodni kell rajta. Szüntelenül, mind mélyebbre hatolva értelmébe. Olyan Misztérium ez, amely képes kitölteni nemcsak egész életünket, de az örökkévalóságot is.


Az életszentségre szóló hívást csak az imádás csöndjében lehet meghallani, és csak Isten végtelen transzcendenciája tudja kibontakoztatni.


Az elsődleges és alapvető kulturális érték kétségkívül maga a lelkileg érett – vagyis a teljes körű nevelésben részesült – ember, aki maga is képes nevelni önmagát és másokat.


Az erkölcsi rossz az emberi szabadság rendetlen gyakorlásából származik.


Ó, Urunk, aki föltámadtál és élsz, te vagy az Egyház és az emberiség mindig új reménye, te vagy az ember és a történelem egyetlen és igaz reménye; te vagy „köztünk a dicsőség reménye” (Kol 1,27) már ebben az életben és a halálon túl. Benned és Veled el tudunk jutni az igazságra, értelme van a létünknek, lehetséges a közösség, gazdagsággá válhat a különbözőség. Az Ország hatalma már működik a történelemben és segíti az ember városának építését, a szeretet örök értéket ad az emberiség erőfeszítéseinek, a fájdalom üdvözítővé válhat, az élet le fogja győzni a halált, a teremtés részesedni fog Isten fiainak dicsőségében.


„Testvéri közösségben”élni, annyit jelent, hogy mindnyájan „egy szív, egy lélek” legyenek (Apcsel 4,32), és így minden vonatkozásban közösséget alkossanak: emberiekben, lelkiekben és anyagiakban. A valóban keresztény közösség azon fáradozik, hogy anyagi javaikat is megosszák egymással, hogy senki szükséget ne szenvedjen, és mindenki „szükséglete szerint” részesüljön a javakból.




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

2017. április 24., hétfő

Szent II. János Pál gondolatai

A dolgok legmélyén a kultúra mély válsága húzódik meg, amely megkérdőjelezi a tudás és az etika alapjait, s egyre nehezebbé teszi az ember megértését, valamint kötelességeinek és jogainak világos felismerését.


Amikor 1978. október 22-én a Szent Péter téren kimondtam, hogy „Ne féljetek!”, még nem tudhattam, hogy milyen jövő vár rám és az egész Egyházra. Nem az ember, hanem a Szentlélek mondatta velem ezeket a szavakat, akit Krisztus ígért meg az apostoloknak, mint Vigasztalót. Az évek során pedig számtalanszor megismételtem különböző körülmények között. Miért nem kell félnünk? Mert Isten megváltotta az embert.” Mert úgy szerette isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). Krisztus keresztjének és feltámadásnak ereje sokkal nagyobb minden rossznál, amitől az embernek félni lehetne vagy kellene.


Az emberiség csodálatos eredményeket ért el, de úgy tűnik, közben elvesztette a végső valóságok és saját életének értelmét.


Az időskor mintegy az élet megkoronázása. A betakarítások ideje. Ilyenkor aratjuk le, gyűjtjük össze mindazt, amit megtanultunk, átéltünk, és azt is, amit átszenvedtünk és kibírtunk. Mint egy nagy szimfónia utolsó tételében, fenséges összhangban egyszerre csendül fel életünk minden nagy témája. Ebből az összhangból fakad az időskor bölcsessége.


Az ima az Isteni kegyelemmel való együttműködés első és alapvető feltétele. Imádkozni kell az Isteni kegyelemért, és imádkozni kell azért is, hogy ezzel a kegyelemmel együttműködjünk. Ez adja a keresztény belső életének tulajdonképpeni ritmusát, Amikor az Úrangyalát imádkozzuk, arról a pillanatról elmélkedünk, amikor az ember történetében legmagasabb fokon valósult meg az Isteni kegyelemmel való együttműködés.


Európa mai kulturális és vallás helyzete olyan missziós és keresztény közösségeket és hitükben felnőtt katolikusokat vár, akik Isten szeretetéről tanúskodnak minden ember előtt.


Még sohasem volt az Egyháznak annyi alkalma és lehetősége, mint manapság, hogy az Evangéliumot a szó és a tanúságtétel révén minden emberhez és minden néphez eljuttassa.


Ne féljetek szentek lenni! Tegyétek az új évezredet a szentek korszakává!


Szentolvasót imádkozni a gyermekekért, s még inkább velük együtt; kiskoruktól ránevelni őket az „imádságos megállás” mindennapos gyakorlatára – kétségtelen, hogy nem old meg minden problémát, de nem lebecsülendő lelki segítséget igenis jelent.


Úgy az állam, mint az Egyház erejének forrása a nemzet alapos képzettsége és iskolázottsága; az állam jólétéhez, önállóságához valamint nemzetközi elismeréséhez a jól működő egyetemeken keresztül vezet az út.





http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

A hit, remény és szeretet magába foglalja az ember minden boldogságát itt a földön.


A kereszténynek előkelő hivatala van: nagyúrként kell parancsolnia szolgáinak. Szolgáink a gondolataink.


A mennyországban szeretetünk lesz dicsőségünk mértéke.


A tiszta lélek elszakad az anyagtól, a földi dolgoktól, sőt önmagától is. A szentek ezért bánnak keményen a testükkel, ezért nem tesznek neki eleget sokszor még a szükségesben sem, abban sem, hogy öt perccel később keljenek fel, hogy melegedjenek, hogy elfogyasszanak egyet-mást, ami kedvükre volna… Íme, amit a test veszít, azt a lélek nyeri meg, és amit a test nyer, azt a lélek veszti el.


Amikor az ember megáldozott, valami szokatlant érez, valami jóleső fut át egész testén, minden ízén. Mi ez a jó érzés? Krisztus Urunk közli magát testünk minden porcikájával, s mintegy megborzongatja valamennyit… Azt kell mondanunk, amit Szent János apostol: „Az Úr az” (Jn 21,7). Sajnálnivalók azok, akik ebből semmit sem éreznek.


Amikor kísértésben vagytok, ajánljátok fel a küzdelem érdemét a jó Istennek az ellentétes erény elnyerésére. A kevélység kísértését ajánljátok föl az alázatosságért, az illetlen gondolatok leküzdését a tisztaságért, a felebaráti szeretet ellen támadó kísértéseket a szeretetért.


Amikor papot láttok, ezt kellene mondani magatokban: „Itt van, aki engem Isten gyermekévé tett, aki a keresztség által megnyitotta számomra az eget, aki vétkeimtől megtisztított, aki lelkemnek megadja táplálékát…”


Gyermekeim, amikor a templomba léptek, és keresztet akartok vetni a szenteltvízzel, figyeljetek az oltárszekrényre: Krisztus Urunk félig kinyitja, hogy ugyanabban a pillanatban megáldjon titeket...


Ha a mennyországban egy nap imádság nélkül múlna, nem volna az többé mennyország; és ha a szegény kárhozottak szenvedéseik közt imádkozhatnának, nem volna többé pokol számukra.


Semmit sem tudok annyira sajnálni, mint a szegény világfiakat. Tövissel bélelt köpenyt hordanak a vállukon, egy mozdulatot sem tudnak tenni anélkül, hogy meg ne szúrnák magukat; a keresztények köpönyege ellenben nyúlprémmel van kibélelve.


Van, aki ezt mondja a szegényeknek, ha egészséget lát az arcukon: „Naplopó vagy! Tudnál te dolgozni: fiatal vagy, erős a karod.” De honnan tudjátok, nem Isten akarata-e, hogy ez a szegény kéregetni járjon? Rosszallásotokkal így Isten akarata ellen zúgolódtok.



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

2017. április 23., vasárnap

Szent II. János Pál gondolatai

A hit a továbbadás révén erősödik!


A Krisztusba vetett hit különféle értelmezési és gyakorlási módjai olykor egymás kiegészítőivé is válhatnak; nem szükségszerű, hogy kizárják egymást.


A múlt században egyik költőtök azt írta, hogy „az ég egy kincset ád minden hazának”, és hozzátette, hogy a ti hazátok kincse „egy szentelt fájdalom” (Eötvös József 1836). Mennyi fájdalom nyomta rá bélyegét hazátokra! Mennyi vér és könny öntözte ezt a földet! De ez az ősi fájdalom „szentelt fájdalom”, mert nem maradt meddő szomorúság. Töretlen népetek ezért tudta minden nagy nemzeti csapás után újra kezdeni az ország felépítését.


A szeretet nagyobb, mint a bűn, mint a teremtmény gyöngesége és esendősége, erősebb a halálnál; mindig kész arra, hogy fölemeljen, felejtsen, elébe menjen a tékozló fiúnak, hogy megvalósítsa „Isten fiainak megnyilvánulását”, akik „az eljövendő dicsőségre” kaptak meghívást (vö. Róm 8,19-23). A szeretetnek e megnyilvánulását irgalomnak is nevezzük.


Az evangélium követelményei kétségkívül magasak. Jól tudjuk, hogy Krisztus erre vonatkozóan soha nem áltatta tanítványait és hallgatóit.


Civilizációnk több szempontból is beteg és mély változásokat okoz az emberben. Miért van ez? Azért, mert társadalmunk elszakadt az ember teljes igazságától, attól az igazságtól, hogy a férfi és a nő személy.


Hogy miért viselkedik az ember, ez az értelmes lény, annyira értelmetlen oktalan módon? Ez izgalmas alapkérdés, érdekfeszítő etikai és antropológiai létprobléma. Egyúttal ősrégi kérdés is! Azt hiszem, hogy a világirodalom jó része ezzel foglalkozik.


Ma sok ideológia és kulturális áramlat kínálja magát, boldogságot, sikert és szabadságot ígérve. Ám egyik sem képes megjelölni az élet valódi célját.


Nagyon kérem azokat, akik a családok lelkipásztori gondozásával foglalkoznak, hogy meggyőződéssel terjesszék a rózsafüzér imádkozását!


Sok olyan probléma van, amely ködbe burkolja korunk horizontját. Mit mondjunk a „globalizált” világ ezernyi ellentmondásáról, amelyben a gyengébbek, kicsinyek, szegények sorsa szinte teljesen kilátástalan? És mégis ebben a világban kell fölragyognia a keresztény reménynek!




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

A hitében jártas embernek mindig van két útmutatója: a jótanács és az engedelmesség.


A pokol gyökere Isten jósága. A kárhozottak ezt mondogatják: „Ó ha Isten nem szeretett volna bennünket annyira, nem gyötrődnénk most így, elviselhetőbb lenne a pokol…” De mert ennyire szeretett, elviselhetetlen ez a szenvedés!


Aki bűnben áll, állati szokásokat és tulajdonságokat ölt magára. Az állat, amelynek nincs esze, nem ismer mást, csak az ösztönét; ugyanígy van az ember is, ha állatokhoz teszi magát hasonlóvá: elveszti az eszét, és „hullájának” indulataitól engedi magát vezetni.


Ha egy kárhozott egyetlenegyszer tudná mondani: „Istenem, szeretlek!” – nem lenne többé kárhozott… De jaj, ez a szegény lélek elveszítette a képességét a szeretetre, pedig egykor megkapta, de nem tudta felhasználni. Szíve olyan, mint a kisajtolt szőlőfürt: nincs benne többé boldogság, béke, mert nincs benne szeretet!...


Íme, mily nagy a pap hatalma! A pap szava Istenné változtat egy darabka kenyeret. Ez több, mint világot teremteni.


Istentől szeretve, Istennel egyesülve élni! Élni Isten jelenlétében, élni a jó Istenért: milyen szép így az élet!... És milyen szép a halál!


Mit gondolnátok egy ember láttára, aki rőzsét gyűjt és máglyát rak belőle, s amikor kérdezik, hogy mit csinál, így válaszol: „Tüzet készítek, hogy elégjek rajta.” És mit mondanátok, ha ez az ember a tűzhöz lépne, és a lángokba vetné magát?... – Pedig a bűn elkövetésével ugyanezt tesszük!


Ó, gyermekeim! Mily hálátlanok vagyunk mi! A jó Isten nagyon komolyan boldoggá akar tenni minket! Csakis azért adta parancsait.


Semmi sincs olyan szép, mint a tiszta lélek! Ha az emberek ezt megértenék, nem veszíthetnék el tisztaságukat.


Testünk a pusztulás és a halál edénye; mégis inkább azon vagyunk, hogy ezt a testet elégítsük ki, mint hogy lelkünket gazdagítsuk, amely pedig olyan nagy, hogy semmi sincs hozzá fogható, semmi, de semmi.


Valahányszor lemondunk a magunk akaratáról, hogy valaki másénak engedelmeskedjünk, ha ez nem ütközik Isten törvényébe, nagy érdemeket szerzünk, amelyek egyedül Isten előtt ismeretesek.




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

2017. április 22., szombat

Szent II. János Pál gondolatai

A jó és a rossz, az élet és a halál, a szeretet és a szeretetlenség ellentétes erők közötti mérhetetlen küzdelem középpontjában a család áll.


A munka valósága ma még bonyolultabbá válik az ún. „globalizáció” hatására. Ez egy új jelenség, melyet meg kell ismerni, alapos és részletes vizsgálatnak kell alávetni, mivel kifejezett „kétértelműséget” hordoz magában. A globalizáció szolgálhatja az ember és a társadalom javát, de komoly következményekkel járó, káros jelenséggé is válhat. Ezzel kapcsolatban minden bizonyos alapvető választásoktól függ, nevezetesen attól, hogy a globalizáció az ember, méghozzá minden egyes ember javát fogja-e szolgálni, vagy kizárólag a fejlődést, tekintet nélkül a szolidaritás és a közjó keresésének alapvető követelményeire…


 A missziós tevékenység elsősorban: tanúságtétel és kisugárzás.


A nevelőnek különösen nyitottnak kell lennie a különböző kulturális értékekkel és intézményekkel szemben, ezen kívül pedig folytonosan el kell mélyítenie tudását a különböző tudományágak területén.


A történelem arra tanít bennünket, hogy azok az emberek és népek, melyek azt hitték, Isten nélkül is boldogulnak, mindig tragikusan tönkrementek.


„Az Atya szeret titeket” öröktől fogva mindörökké: ez a hallatlan újdonság, „az a nagyon egyszerű és megindító üzenet, amit az Egyháznak át kell adnia az embereknek” (CL 34). Ha a Fiú mindössze csak ennyit mondott volna el nekünk, elég volna. „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk” (1Jn 3,1). Nem vagyunk árvák, módunkban áll szeretni. Mert, mint tudjátok, nem tud szeretni az, akit nem szeretnek.


Előbbre kell jutnunk a tanbeli kérdésekről folytatott dialógusban, de sokkal inkább az ökumenikus imádságban…


Istent a tiszta értelem felismerheti, jóllehet ez az ismeret nem teljesen megfelelő és szabatos.


Mit is mondhatnék? Bármit mondanék, szegényes és fakó lenne ahhoz képest, amit ebben a percben a szívem érez. És ahhoz képest is, amit a ti szívetek érez. Hagyjuk hát a szavakat! Hadd maradjon az egyszerű, mély hallgatás Isten színe előtt, amely már önmagában is imádság. Ne féljetek! Nyissátok, sőt tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt!


Négy éve azt mondtam Jasna Górán: „Szükséges, hogy követelményeket állítsatok önmagatok elé, akkor is, ha mások nem állítanának!” A kényelmes élet minden csillogó délibábja ellenére fontos és szükséges, hogy követelményeket állítsatok önmagatok elé. Ez jelenti valójában azt, hogy „többek legyetek”.




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

A hal talán a fákat és a rétet keresi? Nem, hanem a mély vizeket. A madár talán a föld foglya? Ugye, nem, hanem felszáll a levegőbe! És az ember, aki arra van teremtve, hogy szeresse, birtokolja, magába zárja Istent, vajon mit kezd erőivel, amelyeket erre a célra kapott?...


A sátán mindent megtesz, hogy bemocskolja lelkünket. És jól számít, mert lelkünk az egyetlen értékünk, a testünk csak porhüvely. Nézd meg a temetőben, mit szeret az ember, amikor a testét szereti.


A szeretet lángjaiban átalakult kereszt olyan, mint a tűzbe vetett töviság, amely elhamvad. A tövis kemény, de a hamu puha.


A tiszta lélek a Szentháromság csodálatának tárgya. Az Atya keze munkáját szemléli benne: „Íme az én teremtményem!” – mondja. A Fiú vére árát látja, mert valaminek az értékét az árából ismerjük meg legjobban. A Szentlélek pedig benne lakik, mint templomában.


Az ember nem szokott belépni egy házba anélkül, hogy az ajtót nyitóval ne beszélne. A Szent Szűz a mennyország ajtónyitója.


Béküljetek ki a jó Istennel, folyamodjatok a bűnbánat szentségéhez: olyan nyugodtan fogtok aludni, mint egy angyal! Az ember örül, hogy fölkelhet éjjel a jó Isten imádására… Nem tud mást, mint hálálkodni; oly nagy könnyedséggel száll lelke az ég felé, mint a sas, amely a levegőt hasítja.


Egy napon felismerjük majd, hogy eleget tehettünk volna Isten igazságosságának, ha csupán a mindennapok elkerülhetetlen terhét türelmesen viseltük volna.


Ha egy üveg finom bort vesztek és jól eldugaszoljátok, megtarthatjátok romlatlanul, amíg csak akarjátok. Ugyanígy, ha szentáldozás után összeszedettségben őrzitek Krisztus Urunkat, sokáig érzitek majd azt az emésztő tüzet, amely hajlandóságot éget szívetekben a jóra és ellenkezést a rosszra.


Mily kár, hogy veszendőbe mennek azok a lelkek, akik Krisztus Urunknak oly sok szenvedésébe kerültek!... Mi rosszat tett nekünk Krisztus, hogy így bánunk vele?... Bezzeg szegény kárhozottak, ha visszatérhetnének a földre! Ha ők volnának a mi helyünkben!...


Milyen boldogok, akik szeretik a jó Istent! El nem mulasztanak egyetlen alkalmat sem a jócselekedetre. A zsugoriak mindent fölhasználnak, hogy növeljék kincsüket; a szentek ugyanezt teszik a mennyei javakkal: állandóan gyűjtik. Az ítélet napján meglepetés lesz számunkra, ha látjuk majd ezeket a dúsgazdag lelkeket.


Nem a bűnös tér vissza Istenhez, hanem Isten fut a bűnös után és téríti magához.




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

2017. április 21., péntek

A GYŐZTES

A francia kutató-orvos nem volt igazán népszerű, mint általában senki, aki gyökeres és maradandó megoldáson töri a fejét. Dr. Ruh célja az volt, hogy a diftéria kórokozóját megismerje és előmozdítsa annak leküzdését.

A Párizs környéki erdőben, ahová száműzték, 20 gyönyörű ló és gondozóik társaságában dolgozott. Acélszekrényében őrizte azt a vödröt, amelyben tárolta az – egész Franciaország kiirtására alkalmas mennyiségű – diftéria „koncentrátumot”. A lovak orrát, torkát, szemét naponta beecsetelte ezzel a fertővel. A 20 paripából 19 hamarosan elpusztult, a huszadik is a földön feküdt lázasan, étvágytalanul, kiszáradva. Az orvos reménye tűnni kezdett, ám a lázmérő rövidülő higanyszála visszahozta azt. A beteg lovat egyik napról a másikra elhagyta a láz, felállt, evett és ivott.

Ekkor jött el a pillanat: az orvos halálos csapást mért a gyógyult állat szemei közé. A győztes vért leszívták, és a párizsi kórház intenzív osztályára siettek vele, ahol 300 diftériás csecsemő feküdt, várva rövid földi életük végét. Az orvosnak nem volt egyszerű eljutnia a gyermekek ágyáig, de elérte, hogy minden kicsinek jusson a vérből. A 300 gyermekből 297-en felépültek.

Ez a történet erősítette az idén húsvéti örömömet, azzal a kiegészítéssel, hogy Jézus nem erős emberi egyedként, hanem isteni természetével győzte le halálos kórokozónkat. Urunk megváltási művében nincs hibaszázalék sem. Nem hogy három, de egyetlen egy sem vész el azok közül, akik hozzá folyamodnak.


Bálintné Gyöngyi / Pécel

Jézus Krisztusról: „Bűneinket maga vitte fel testében a fára (…), és az ő sebei által gyógyultatok meg.” (1Pt 2,24)

A perzsaszőnyeg


A házaspár eldöntötte, hogy lecseréli a nappaliban már évtizedek óta koptatott szőnyeget. Igaz, hogy valódi, kézzel szövött perzsaszőnyeg, de szívesebben láttak volna otthonukban valami modernebbet. Mivel sajnálták egyszerűen csak kitenni a kuka tetejére, a feleség vevő után nézett, és nagy örömére egy használtcikk kereskedő egészen szép összeget kínált érte. Ebből bőven futotta új szőnyegre. Ám öröme csak addig tartott, amíg az egyik híres régiségkereskedő cég honlapján viszont nem látta megunt szőnyegüket, mégpedig 250-szer magasabb áron annál, mint amit kaptak érte! Mint utóbb kiderült, tudtukon kívül egy védett, számozott, muzeális értékű műtárgy birtokában voltak. Utólag persze már nem lehetett az üzletet visszacsinálni.
Könnyen megtörténhet, hogy a Bibliára is úgy tekintünk, mint valami értékes, de megunt tárgyra. Esetleg azt gondoljuk, hogy a Biblia mellett – vagy helyett – érdemes korszerűbb tanításokra figyelni. Pedig az Írás értékét az határozza meg, hogy szerzője maga Isten. Így mindaz, ami leíratott, örök érvényű, ma is élő és ható, és azért adatott, hogy az olvasott és hirdetett Igén keresztül jussunk el üdvözítő hitre.


(A történet a Bibelbund 2015-ös bécsi konferenciáján hangzott el)


„Gyönyörködöm a te beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.” (Zsolt 119,162)


ÉRTÉKFORRÁS

A legenda szerint a bennszülött asszony igen értékes kőre lelt a patakmederben. Nemsokára találkozott egy tikkadt vándorral, akit tarisznyájából megvendégelt. A vándor megpillantotta a követ az asszonynál, amit búcsúzáskor elkért jótevőjétől, aki azt jó szívvel át is adta neki. Mit is kezdhetne vele ez a bennszülött? – nyugtatta lelkiismeretét a vándor, miközben azon örvendezett, hogy valószínű, élete hátralévő idejében nem lesznek már anyagi gondjai.

Másnap, a sietéstől lihegve érte utol az időközben messze távolodó asszonyt, s kérte őt, hogy vegye vissza a kövecskét. A csodálkozó szemeket látva pedig így szólt: Inkább azt add nekem belőled, amivel le tudtál mondani erről az értékes kőről!

A bibliai Samária története viszont nem legenda, ott a vándor adott az értékes víz mellett örök értékű ajándékot egy bennszülött asszonynak.


(A legenda forrása: Magyar Rádió)

Jézus az asszonyhoz: „Mindaz, aki ebből a (kút)vízből iszik, ismét megszomjazik, aki pedig abból a vízből iszik, amit én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amit én adok, örök életre buzgó víz forrása lesz benne.” (Jn 4,4-15)


Esőben és napsütésben

Az idei tavasz bőséges esővel érkezett. Néha, és akkor is csak rövid időre sütött ki a nap, talán azért, hogy ne feledjük, még ő is létezik. Áradnak a folyók, nő a belvízzel elöntött terület nagysága, ezért sokan keseregnek vagy méltatlankodnak a sok eső miatt. Ugyanakkor, a világ más részein nem esik, az ott élők vágyakozva kémlelik az eget, hátha jut nekik is néhány csepp az égi áldásból. Ugyanaz az esemény az egyik embernek áldás, a másiknak tragédia.

Megmagyarázható ez az ellentmondás a természetben végbemenő meteorológiai változásokkal, esetleg vulkánkitörésekkel is, de keresztyénként, tudjuk, hogy a földi események mögött hatalmas rendező áll: Mennyei Atyánk, aki sokféle módon – így a természeti jelenségekben is – közli mondanivalóját az emberiséggel.

– Először azt, hogy esőben és napsütésben is Istenre szorultak vagyunk.

– Tanít arra, hogy tőle kérjük mindazt, amire szükségünk van; így az esőt és a napsütést is.

– A hálaadásra is figyelmeztet; hálára mindazért, amit ha kértünk, és azt meghallgatva (vagy még azon túl is!) megajándékozott vele bennünket. Hiszen "minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosság atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka" (Jak 1,17).

– Tudjuk, hogy kedves dolog Isten előtt az, ha nem csak a bennünket ért bajokból való kimenekülésért, hanem a világot sújtó katasztrófák elszenvedőiért is könyörgünk. Hogy Isten előtt megalázva magukat, ők is felismerhessék, hogy kizárólag az élő Isten az, aki könyörülhet rajtuk.


Benedek Csilla / Pécel


"Illés (próféta) ember volt, hozzánk hasonló természettel, és amikor buzgó imádsággal kérte, hogy ne legyen eső, nem volt eső a földön három esztendeig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését." (Jak 5,17-18)



Inter-nyet

Már szinte nehéz felidézni is azt a kort, amikor még nem volt internet. Pedig én még úgy nőttem fel, sőt munkás életem nagyobb részét is nélküle éltem le. Horribile dictu (még kimondani is szörnyű!), 1990-ben azért kezdtük vállalkozásunkat egy társasház használaton kívüli mosókonyhájában, mert a felette lévő lakásban volt telefon, és gazdájával meg tudtunk egyezni, hogy egy vezetékkel leágazzunk az irodánkba. Napközben mi használhattuk – s ha őt keresték, akkor felkapcsoltuk.
Mindez annak kapcsán idéződött fel emlékemben, hogy ma délelőtt órákra (!) kimaradt az internet, így nem tudtam küldeni és fogadni leveleket, s mivel a kábel-TV szolgáltatója is ugyanaz a cég, még a TV sem működött.
Talán a születés pillanata lehet ilyen trauma a csecsemő számára. (Kár, hogy már nem emlékszem rá!) Mindaddig a magzat a biztonságos „kábel” révén csatlakozik az életnedveket és táplálékot biztosító forráshoz, s hirtelen magára marad. Amíg rá nem jön, hogy mit is tegyen ilyen off-line állapotban, addig bizonyára meg van rettenve, s a felsírás az első jele annak, hogy megtalálta a megoldást. Továbbra is az anyja jelenti a gondoskodást, táplálást, oltalmat számára, de az ösztönös függésből egyre inkább tudatos ragaszkodás lesz.
***
Mindannyian az Istennel való kapcsolat nélküli – „telefon” nélküli – világba születünk. Próbálkozunk ilyen-olyan fusikkal, hogy kapcsolatot találjunk a transzcendens világgal, mígnem a lelki fogantatásunk révén bele nem kerülünk a mennyei vérkeringésbe. Ha ez a kapcsolat bármilyen okból egy időre megszakad, nagy hiányérzet, sőt kétségbeesés tör az emberre, de az ösztönös függésből egyre inkább tudatos ragaszkodás lesz.

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (Jn 15,5)
 internet



Kirendelt szolgák
Írta: Dr. Mikolicz Gyula


A kutyusok boldog kergetőzéssel veszik birtokba sötétedéskor az épület körüli kertet. Éjszakai őrjáratuk szinte minden eseményét közlik velünk. Ismerjük már a jelzést, amikor idegen macska kószál a birtokon, ha lerendezni való akad a szomszédos ebbel a kerítés mellett, vagy ha változik a Hold fénye. Emlékezetes marad az a néhány perc is, amikor a hajnali látogatót kergették ki hatalmas csatazajjal.

Reggel boldog farkcsóválással foglalják el zárt helyüket: megérdemelt pihenés következhet, teljesítették nyugalmunkat őrző feladatukat. Isten kirendelt hűséges szolgái voltak ezen az éjszakán is.

„Békességben fekszem le, és el is alszom, mert egyedül te adod meg nekem, Uram, hogy biztonságban lakjam." (Zsolt 4,9)

"Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre?"
Máté 7,3



Már nem rovom fel


Már nem rovom fel, ellenem ki vét,

tűzre vetem a "szálka-gyűjteményt".

URAM, ne büntess bűneim miatt:

vedd el szememből "gerendáimat"!

IRGALMAS ATYÁNK!
Mutasd meg nekünk, mennyi méltatlan ítéletünk volt és van mások fölött, akik pedig különbek nálunk. Ne engedd, hogy menthetetlenné váljunk ítélkező természetünk miatt! Adj szánó szeretetet azok iránt, akik ellen kifogásunk van, és szánj meg bennünket, kik sokkal inkább meg- és elítélhetők vagyunk. Irgalmazz nekünk a JÉZUS KRISZTUSÉRT! Ámen.


Szenzáció!


Szenzáció, szenzáció!
A szennyesünk levehető,
az élet újrakezdhető!
Aki mezítlen, fölvehet
egy új és tiszta életet
a KRISZTUSÉRT! A KRISZTUSÉRT!
Még hallható az égi SZÓ!
Boldog, belőle aki ért.

(Füle Lajos)

Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek (…), hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekvőt.” (Titus 2,11-14)





"Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus."

(Jn 20,24)

Elolvasandó:
Jn 20, 24-29


A keresztyén hagyomány a húsvét utáni vasárnapot Tamás vasárnapnak hívja (Dominica Thomi). Tamás csak a nyolcadik napon találkozott a Feltámadottal. Neki később lett húsvét. Megfosztotta magát sok áldástól. Ne károsítsd meg magadat! Még nyolc nappal sem. Tamás iker. Kettős. Nem biológiailag csupán. Szkizofrén alkat. Egy kicsit mindnyájan bolondok vagyunk, kettős énünk van. "Miért menekül az ember Tőled, Uram, és miért keres, ha a magad számára teremtetted?" - kérdi Pascal imájában.
Tamás három szempontból meghasonlott. Életellenes, morbid: "Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele." (Jn 11,16) Meghalni vágyik, mikor Jézus arról beszél, hogy fel fogja támasztani Lázárt. "Ahová pedig én megyek, oda tudjátok az utat" - mondja Jézus. "Uram, nem tudjuk, hova mégy" - válaszolja Tamás (Jn 14,4-5).

Amnézia, emlékezetkihagyás ez. Tamás meghasonlott a többi tanítvánnyal is: közösség-ellenes. Mind együtt vannak, egyedül ő hiányzik, és a Feltámadott nem jelent meg külön neki.
Tamás látni, tapintani, érezni akar. Th. W. Adorno szerint a modern ember egyszerre önmegtartó és önpusztító. Kettős. Tamás a tapasztalati teológia első művelője. Végül Jézus sebeit megérintve megadja magát: "Én Uram és én Istenem!" Kettősségünkből az Egyetlen gyógyít ki. Higgy benne!

(Visky Ferenc)

Szent II. János Pál gondolatai

A fejlett országokban néha erőteljes propaganda folyik a tisztán haszonelvű értékek mellett, az ösztönök féktelen kiélésére, és az élet kiélvezésére serkentve. Ez az ember számára megnehezíti, hogy felismerje és elfogadja az emberi lét értékeinek helyes sorrendjét.


A háború valójában az ember szívében születik, az emberében, aki bűnt követ el.


Az evangéliumi ifjú nem hallgatott Jézus hívó szavára, amikor Ő szeretettel rátekintett, és így szólt hozzá: „kövess Engem!”. Ez az ifjú azért nem követte Jézust, mert mint olvassuk, „nagy vagyona volt” (vö. Mk 10,21-22). Vágya, hogy megőrizhesse mindazt, amije volt, akadályozta őt. Az a vágy tehát, hogy valamije legyen, hogy minél többet birtokolhasson, megakadályozta abban, hogy ő maga „több legyen”.



Ha az ember lelkileg nem „süket és néma”, a gondolkodás, a tudomány és a tapasztalat minden mozdulata a Teremtőre emlékezteti, Isten utáni vágyat ébreszt szívében, amely vágy gyakran rejtett, esetleg elnyomott, de kiolthatatlan.


Ha megfelelő módon ajánljuk a rózsafüzért, bizonyos vagyok benne: a fiatalok képesek lesznek újra meglepni a felnőtteket azzal, hogy magukévá teszik, és az életkoruknak megfelelő lelkesedéssel végzik ezt az imádságot.


Krisztus tisztán látja a bűn súlyosságát, és szenved miatta. Egyedül Ő – aki látja az Atyát és emiatt teljes öröm tölti el – egyedül Ő méri fel, végső fokon mit is jelent ellenállni a bűn révén Isten szeretetének. Passiója mindenek előtt és sokkal inkább a lélek, mint a test kegyetlen szenvedése.


Legmélyebb valóságában minden papi hivatás nagy titok, ajándék, mely végtelenül felülmúlja az embert. Mi papok, mindannyian nagyon határozottan tapasztaljuk ezt egész életünkben. Ezzel a mérhetetlenül nagy ajándékkal szemben szüntelenül érezzük saját kicsinységünket, hiányosságainkat. A hivatás az Isteni kiválasztás titka.


Mindaz, ami összeköt, egyesít bennünket, mindenek ellenére erősebb és mélyebben van annál, ami elválaszt. Ez a tudat arra indít bennünket, hogy mélyebbre merüljünk a keresésében, ami nagy erőfeszítést igényel egymás megismerése, a kutatás, a teológiai párbeszéd, az ima és elmélkedés terén.


Napjainkban sajnos úgy tűnik, a nagyon hatásos hírközlő eszközök különféle programjai a családok szétzilálására törekszenek.


„Öltsétek magatokra az új embert!” (vö. Ef 4,24), úgy, ahogy ezt ezer éve őseitek tették, amikor Szent István vezetésével megtértek a pogányságból! Jól ismeritek hazátok történelmét és tudjátok, mennyi veszély fenyegette hosszú történelme során. A nemes magyar nép, mindennel dacolva, hűséges maradt, mert a döntő pillanatokban, még a nagy tragédiák közepett is, sikerült megújulnia a hitben és a keresztény életben.



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

A jó Isten boldoggá akar tenni minket, és mi nem akarjuk! Elfordulunk tőle, és a sátánnak adjuk magunkat! Menekülünk barátunktól, és utána megyünk hóhérunknak!...


A mi hitünk csak olyan háromszáz mérföldes messzeségből lát; mintha a jó Isten a tenger túlsó partján volna. Ha olyan eleven, átható hitünk volna, mint a szenteké, úgy látnánk Krisztus Urunkat, mint ahogy ők látják.


A világ fiai szomorúak, ha van keresztjük, a jó keresztények meg szomorúak, ha nincs. A keresztény úgy áll a keresztek között, mint hal a vízben.


Amikor úton vagyunk és templomtornyot veszünk észre, meg kellene dobbannia a szívünknek, mint ahogy a hazatérő családatya szíve megdobban otthona láttára, ahol szerettei laknak. Bár ne tudnánk levenni róla tekintetünket!


Egyedül azok boldogok ezen a világon, akiknek lelkében az élet szenvedései között is ott a béke: ők megízlelik Isten gyermekeinek boldogságát. Édes lesz minden kín, ha együtt szenvedünk Krisztus Urunkkal!


Ha valaki semmit sem tud adni egy betegnek, azért még meg tudja látogatni, mondhat neki néhány vigasztaló szót, imádkozhat érte, hogy hasznára váljék a betegség. Isten szemében mindez nagy és drága dolog, csak szeretet vezesse tetteinket.


Íme, egy jó életszabály: csak olyasmit tenni, amit nyugodtan fölajánlhatunk a jó Istennek. Nem ajánlhatunk föl neki rágalmazásokat, gyalázkodást, igazságtalanságot, haragtartást, káromlást, tisztátalanságot, hiúságot… Pedig a világban szinte mást sem tesznek.


Isten parancsolatai tanítások, amelyeket azért ad, hogy el ne tévesszük a mennyország útját. Olyanok ezek, mint az utcanevek és útjelzések.


Lelkünknek az az ima, ami földnek az eső. Trágyázzátok a földet, ahogy csak akarjátok, ha nincs eső , nem ér az egész semmit!


Mily nagy vagy te, ó lelkem, hiszen egyedül Isten képes kielégíteni!...


Nem Isten vet a pokolra, hanem magunk váltjuk meg ott a helyünket, a bűneinkkel.


Vannak, akik azt mondják: „Ezt a bűnt még elkövetem. Négyet meggyónni nem kerül többe, mint hármat.” Olyan ez, mintha a fiú azt mondaná édesapjának: „Adok négy pofont, nekem annyiba kerül, mintha egyet adnék; aztán majd visszajövök bocsánatot kérni.”




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6
„… a félelem forrása a jövőben van, s aki megszabadul a jövőtől, annak nincs félnivalója.” (Milan Kundera)



 A húsvéti megújulás egyszersmindenkorra való megújulás! A Jézus Krisztus feltámadásában az Újszövetség szerint az jelentetett ki, hogy Isten, Fiának személyében, az ember javára, egyszerűen már megnyerte a diadalt.
(Karl Barth)


Arra vagyok elhívva, hogy az én lényem kicsiny edényébe magának Istennek titokzatos, tökéletes élete csorduljon bele, és megtöltse azt színültig. (Viktor János)


„Az Úr ígéretei tiszták, olyanok, mint a hétszer tisztított ezüst, melyet földbe vájt formába öntöttek.” (Zsolt 12,7)

„Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó” – mondjuk, mégsem tudunk vagy akarunk mindig aszerint cselekedni, amit ígértünk. Ám ha nekünk ígér valaki valamit, és azt nem tartja meg, könnyen megsértődünk… Olyan jó, hogy Isten más! Ő mindig minden ígéretét megtartotta, kezdve a szövetség ígéretétől a megváltás ígéretéig. És ha mi nem tartjuk meg mindazt, amit embereknek vagy épp neki ígértünk – például hogy őszintébb, igazabb, bűntelenebb életre törekszünk –, ő akkor sem „sértődik meg”, hanem Jézusért mindig ad lehetőséget az újrakezdésre. És újra meg újra tanít arra – egészen addig, amíg valóban meg nem értjük –, hogy új élet és valódi megújulás emberi erőből amúgy sem lehetséges, csakis általa újulhat meg az elménk és a szívünk.
(Gazdag Zsuzsanna)



Bújtam a padlásra, ott szerettem legjobban olvasgatni, lábamat lelógatva a semmibe. Fejem fölött az ég kék mezeje, kerek felhőboglyákkal, távolabb a napsugárral elöntött házak, a folyó aranypántlikájával átkötött erdők csokra, mögöttem a padlás félhomálya.

Egyszer éppen az Aladdin történetét olvasgattam. Le is volt rajzolva, ahogy tömögeti a kincseket egy tarsolyba. Erről jutott eszembe, hogy meg kellene keresni a mi kincses-tarsolyunkat is, hátha felejtettek benne az ősök egy marék gyöngyöt. A tarsolyt csakugyan meg is találtam egy szelemenfa végére akasztva. Kihurcoltam a napvilágra, és belemarkoltam. Hát tele volt régi, molyos korpával, amit az Isten tudja, mikor felejtettek benne. Bizonyos pedig, hogy nem erre csinálták ezt a tarsolyt. Partifecskék csiripeltek körülöttem, ahogy ott mozgolódtam a nyílásban, kiöntöttem nekik a korpát, hadd szedegessék ki belőle a hernyócskákat. Hát ahogy hull kifelé a korpa, egyszer csak csendül, koppan valami a téglán. Utánakapok, fölemelem - úgy tündöklik, hogy majd kiveri a szememet. - Nini, gyémánt! - sikoltottam el magamat, s beletörülgettem a kincsemet az ingecském ujjába. Közelről nem ragyogott úgy, de ha napnak tartottam, gyönyörűen szórta a szikrát. Azért mégis azt hiszem, más ember nem tartotta volna kincsnek. Ma már én is azt mondanám az ilyesmire, hogy valami vastag pohárfenéknek a darabja. De ahogy akkor a szemem rávetettem, mindjárt tudtam, hogy gyémánt. Még abban is bizonyos voltam, hogy csakugyan ősök felejtették a tarsolyban.

Ész nélkül futottam le a padlásról a malomház elé, s a gilicetövisbokrok mögé bújva, a szememhez emeltem a gyémántcserepet. - Hiszen ez Tündérország, ami ezen keresztül látszik - hebegtem elámulva. A kutyatejvirágokat szivárványszínű fáknak mutatta. A sívó homok csillogott-villogott, mint a porrá tört igazgyöngy. Kékek voltak a hangyácskák, amik rajta mászkáltak, és a legyek úgy villantak el előttem, mintha röpülő rubintcsöppek lettek volna. Azt hiszem, nem volt még olyan boldog gyerek a világon, mint én voltam akkoriban. Annyiszor jártam Tündérországban, mennyiszer akartam.

Egyszer rám is szólt édesapám, ahogy az ünneplő kabátkámban észrevette a kincset: - Hát te, Gergő, mit hurcolod mindenfelé azt a rossz üvegcserepet? Már látom, nem nyughatsz addig, míg meg nem vágod vele magadat. Én csak lesütöttem a szememet, és nevettem magamban. Dehogy mondtam volna ki, mekkora kincs ez a rossz üvegdarab, amit én senkinek a világon oda nem adnék. Pedig utoljára mégiscsak odaadtam biz én egy napsugaras, orgonaszagú, szép májusi vasárnapon:

Úgy volt az, hogy délebéd után bementem egy kicsit nézelődni a városba, és bevetődtem a templomba, éppen vecsernye idején. Nagyon szerettem nézni a nagy szakállú kőszenteket, akik kőkönyveket, kőkardokat és görbe kőbotokat tartottak a kezükben, és mind az oltár felé fordították arcukat. Bizonyosan onnan várták a parancsot, hogy mikor lehet nekik már megmozdulni és merev tagjaikat kinyújtóztatni egy kicsit. Én is oda néztem, ahová a szobrok, a gyertyafüstös régi oltárképre. A jó Isten ült ott a felhők felett hosszú kék palástban, aranykorona volt a fején, rózsakoszorús angyalkák röpködtek körülötte, és nézett, nézett maga elé szomorúan. Pedig abban a mi kis templomunkban minden olyan vidám volt. A nyitott ablakon bebújtak a virágos orgonagallyak, vadméhek döngicséltek a tömjénfüstben. Nevetett a napfény az anyókák fehér haján és a gyermekszemek tiszta tükrében; csak az Istenke nézett maga elé nagyon szomorúan. Nem tudtam, hogy mi bánata lehet a jó Istennek ilyen szép vasárnap délután, de nagyon-nagyon megsajnáltam, és hirtelen rászántam magam, hogy nekiadom a gyémántot. - Attól a sok szépségtől, amit azon keresztül látni, mindjárt megvidámodsz, Istenkém - néztem biztatva a képre, ahogy odasompolyogtam az oltár elé. Kis ezüsttányérka volt az oltár sarkán, jó emberek abba rakták, amit Isten dicsőségére, szegények gyámolítására szántak. Én is abba tettem a gyémántomat a kopott krajcárkák, a fényes ezüsthúszasok fölé.

Ám Gáspár apó, a mindig mord öreg harangozó, aki alacsony szalmaszéken az oltár mögött szundikált, föltekintett a csörrenésre, és bosszúsan dörmögte el magát: - Mit akarsz, te fiú, azzal az üvegcseréppel? Nem tudod, hogy az Isten házában nincs helye a játéknak? Utánam hajította a kincsemet, és az nekem jobban fájt, mint ha fülemet húzta volna meg. Szepegve bújtam el egy magas padban, amelyikből a fejem se látszott ki, és addig keseregtem, míg utoljára magam maradtam a templomban.

Már leborult az este, elhallgatott a vadméhek zsongása, csak a Gáspár apó lassú horkolása hallatszott az oltár mögül. Az Istenke képe a lobogó gyertyafénynél még szomorúbbnak tetszett, mint a napvilágnál. - Mégiscsak a tiéd lesz! - mutattam feléje a gyémántot, és lábujjhegyen odaóvakodtam az oltár elé. Szép lassan tettem le a kincset, az öreg Gáspár nem ébredt fel, és én elégedetten surrantam ki a templomból. De ahogy a küszöbhöz értem, visszarettentem. Két nagyfejű békácska éppen oda telepedett mindenféle bogárnépséggel vacsorázgatni, és nem mertem tőlük kimenni. "Megvárom, míg elmennek" - gondoltam magamban, és behúzódtam a legutolsó padba. Ott bóbiskoltam egy darabig, mikor egyszer csak szárnysuhogást hallok az oltár felől. Odatekintek: hát az angyalkák repültek le az oltárképről. Az egyik éppen az ezüsttányérkát tette az Úristen ölébe. - Lásd, Uram, mégiscsak jószívűek az emberek - muzsikált a szava, ahogy kifordította a tányérkát. Az angyal aztán visszatette a tányért az oltárra, a jó Isten pedig fölszedte a pénzeket, és egyenként visszadobta őket. Csak azt csodálom, hogy egyik se csengett, mikor leesett. "Ez bizonyosan azért van, hogy az a haragos Gáspár apó föl ne ébredjen, és rá ne kiabáljon az angyalkákra" - gondoltam magamban. És szórta, szórta az Istenke a pénzeket, és egyre csak szomorúan nézett maga elé, csak akkor kezdett el mosolyogni, mikor az én gyémántom a kezébe került: - Tudtam én ezt! - csattantottam tapsra két tenyeremet, de csak csendesen, mint mikor a liliomok szirma összeütődik a szélben. - Ezt elteszem - mondta mosolyogva az Úr, és elrejtette az ajándékomat a kék palástja alá. És attól a mosolytól egyszerre szivárványszíne lett az éjszakának, egészen olyan, mint amilyent az én gyémántom szokott mutatni. És elmosolyodott az egész templom, mosolyogtak a kőszobrok is, és megcsóválták a mindig merev fejüket, és láttam, hogy még Gáspár harangozó is mosolyog álmában. És mosolyogtak az angyalkák is, mikor megszólaltak: - Hiszen csak hitvány üvegdarab az, Urunk! - De gyémántszív adta! - csengett az Isten szava, és egyszerre olyan világos lett az egész templom az Úr kebelén nyugvó üvegdarabtól, hogy be kellett hunyni a szememet.

Mikor fölnyitottam, bepiroslott a hajnal az ablakon, imádkoztak odakint a fülemülék, és Gáspár apó ráncigálta a zekém ujját. - Ejnye, de itt aludtunk a templomban, te üveges kisgyerek - mondta olyan szelíden, amilyen szelíden ez a mogorva vénember sohase szokott a gyerekekhez beszélni. Kidörzsöltem a szememből az álmot, és ijedten pillantottam oda az oltárra. De mindjárt megnyugodtam, mert a pénzek ott voltak a tányéron, de a gyémántom nem volt ott.
Egyszer nagy szárazság köszöntött be a pusztán. Először a fű barnult el és sült ki. Aztán a bokrok és a kisebb fák is kihaltak. Nem esett az eső, a frissülést hozó reggeli harmat is elmaradt. Sok állat szomjan halt, mert csak kevésnek volt ereje kimenekülni a sivatagból. A szárazság tovább fokozódott. Még a legerősebb és legidősebb fák is, melyeknek gyökerei mélyen a földbe hatoltak, elvesztették leveleiket. Minden kút és folyó, forrás és tó kiszáradt.
Egyetlenegy virág maradt életben, mert egy egészen kicsi forrás pár csepp vizet adott neki. De a forrás kétségbeesett: "Minden kiszárad, szomjan hal és elpusztul, és én mindezen semmit nem tudok változtatni. Mi értelme van még annak, hogy pár csepp vizet hozzak fel a mélyből a felszínre?"
Egy vastag, öreg fa állt a közelben. Hallotta a forrás panaszát, és mielőtt meghalt, ezt mondta neki: "Senki nem várja tőled, hogy az egész pusztaságot felvirágoztasd. Neked az a feladatod, hogy egyetlen egy virágnak életet adj. Semmi több."


Ha nem mutatják ki a szeretetet, gyakran nem is érzik. (Shakespeare)


Isten nem a lehetetlent kéri tőlünk, hanem a számunkra adott pillanatban lehetségest.


„Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jel 2,10c)

„Hívség”. A réges-régi magyar szó még magában hordja a teljesebb jelentést. Az tud igazán hűséges lenni, akinek hite van. A két szó azonos tőről fakad. Hited és hűséged jutalmaként Istentől kapod majd meg koronádat.
(Balogh Éva)


Mikor arra nézel, hogy Isten mennyi mindent bocsátott meg neked, az erőt ad, hogy te is megbocsáss. Mikor arra gondolsz, Ő milyen türelmes veled, az erőt ad, hogy te is türelmes légy valaki mással. Mikor az áldozatra nézel, amit érted hozott a kereszten, az erőt ad, hogy te is áldozatokat hozz a házasságodban, a gyermekedért, az ismerősödért vagy egy felebarátért.


Minél jobban nyomnak valakit a bűnök, annál nagyobb erővel menekül, jön Krisztushoz, bízva abban, hogy Ő azért jött, hogy megtartsa a bűnösöket. (Kálvin János)


„Péter visszaemlékezett Jézus szavára, aki azt mondta neki: „Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.” Aztán kiment onnan, és keserves sírásra fakadt.” (Mt 26,75)

A bűnbánat könnyei komoly könnyek: nem pillanatnyi ellágyulás, hanem fájdalmas, keserves, komoly sírás. Péternek nem a pillanatnyi hangulat indította meg a könnyeit, hanem olyan fájdalom, amely kiforgatja az embert a maga természetes valójából. Jézus jelenlétében válnak igazán elviselhetetlenné bűneid, és törnek fel belőled is a bűnbánat igazi könnyei. Amikor majd hallod a gyónási kérdést: „Vallod-e magadat igazán bűnösnek?”, gondolj arra, hogy Péterhez hasonlóan benne ég-e a te bűnbánatodban is egész életed fájdalma! (Tamásy Tamás)


Szép az Egyház helyzete, amikor immár csupán Isten oltalmazza. (Blaise Pascal)


„Uram, kegyelmed betölti a földet. Taníts engem rendelkezéseidre!” (Zsolt 119,64)

Isten közelségére vágyunk csillapíthatatlan szomjúsággal. Akaratának teljesítése közelebb vihet hozzá, ezt tudjuk, érezzük mindannyian. De honnan, hogyan tudhatom életem ezer kicsi dolga között, hogy mi az ő akarata? Bölcsesség kell hozzá, tőle kapott bölcsesség. (Balogh Éva)