A derűs keresztyén jó ajánlás a hithez. Ahogyan a kirakat elé állsz megnézni, mi mindent lehet ott venni, éppen úgy tekintenek az emberek az arcodra, vajon mi is lakik szívedben. (Spurgeon)


Aki meg akarja ismerni a szeretetet, az menjen a keresztre feszítés hegyére, és szemlélje ott a Fájdalmak Emberének halálát. (Spurgeon)


Akit egyszer megrázott Isten áldozatának nagysága, annak az emberről alkotott képe megnő, kiteljesedik s ezentúl mindig a dráma ,,tétje” lesz. Nem Isten, hanem az ember léte kérdéses! Az embernek vannak szomjúságai, amiket csak emberen túli források oltanak. Van olyan világosság igénye, amit nem tud szolgálni sem az értelem, sem a társ, sem a látás szenvedélye. (Vasadi Péter)


Árnyék mögött fény ragyog,
Nagyobb mögött még nagyobb,
S amire nézek, az vagyok. (Gyökössy Endre)

„„Én, az Úr, vagyok a te Istened. Nem ismerhetsz rajtam kívül Istent, nincs más szabadító, csak én.”” (Hós 13,4)

Megváltónk születésének ünnepe kopogtat be hozzánk. Az egy Isten egyszülött Fia érkezik hozzánk. Félelmeink között, jövőnk ismeretlensége miatti szorongásainkban, terheink cipelése közben megfáradva Isten belép, és megmutatja szeretetét: a Teremtő és a teremtett lény meghitt találkozása. A felismerés, hogy nincs más isten, aki élő Úr, aki velem lenne a bajban, aki még bűneimmel is szeret, sőt megszabadít. Neki én, a legkisebb, a legméltatlanabb is fontos és drága vagyok. (Kőháti Dóra)

„Hiszen Isten nincs is messzire egyikünktől sem.” (ApCsel 17,27)

Napjainkban sokan kérdezik: „Hol van Isten?” Válaszunk ez lehet: megszólal a lelkiismeretünkben, bátorít a Biblia igéjében, teremtő jeleit és hatalma nagyságát mutatja a kozmosz szépsége és jó rendje. Őbenne és őáltala élünk, mozgunk és létezünk. Olykor még álmainkon keresztül is üzenhet nekünk. Legtisztábban mégis Jézus szava cseng számunkra, s igéje életünk biztos alapja. (D. Szebik Imre)

Jézus olyan út, amelyen célhoz jutunk.
Ecsedy Aladár


Jézusért nem rajongani kell, hanem Vele bensőleg azonosulni kell. Őt vállalni kell. (Cseri Kálmán)


Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek,
hogy emberek lehessetek!
Wass Albert


Kereszténynek lenni nagyobb dolog, mint annak látszani. (Pázmány Péter)


Kérlek Uram! Érintsd meg gyógyító kezeddel, akik műtétre várnak, kik hozzád szólnak, a beteg gyerekeket, azokat kik Tőled várnak gyógyulást!
Érintsd meg az elhagyatott, hajléktalan, magányos szíveket. Nyújts vígaszt a gyászolóknak és szomorkodóknak, erőt a gyengéknek, fényt s sötétségben botorkálóknak, életet minden léleknek. Ámen

„Krisztus mondja: »Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.«” (Jn 16,23)

Ha emberektől kérünk, csak remélni lehet, hogy megkapjuk, hogy megteszik, hogy nem felejtik el és hasonlók. De nem feltétlenül lehet készpénznek venni, hogy valóban úgy is lesz, amint várjuk. Jézus valami egészen más ígérettel szól tanítványaihoz. Amit kérünk – az ő nevében –, azt annak a gyermeknek a biztonságával, „merészségével” köszönhetjük meg, mint akinek szeretett szülője teljesítette kérését. Ez azonban csak hittel lehetséges. No de „bármit”? Hitünk, közelségünk, bizalmunk Istenhez kéréseink megfogalmazásában is segít, jó felé vezet. (Kőháti Dóra)

„Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát.” (Mt 10,30–31)

Ha rácsodálkozunk teremtett világunk időbeli és térbeli szédítő távlataira, az éppúgy önmagunk jelentéktelenségének, kiszolgáltatottságának és sebezhetőségének érzését idézheti elő bennünk, mint az embervilág számos esetben megnyilvánuló erőszakossága. Urunk ma arról biztosít minket, hogy a mennyei Atyának gondja van a legkisebbekre, a leggyengébbekre és a legapróbb részletekre is. Gondviselő szeretete képes elűzni minden félelmünket. (Smidéliusz András)

Nem vagyok biztos abban, milyen lesz a mennyben, de egyet biztosan tudok. Ha meghalunk és eljön az idő, hogy az Úr ítéljen fölöttünk, nem azt kérdezi majd: mennyi jót tettünk életünkben, hanem mennyi szeretettel tettük.
Kalkuttai Teréz Anya


Tavaly, az adventi idő elején Eszter elhatározta, hogy meg fogja látogatni a déd mamáját, aki egy közeli faluban lakott. Minden évben az egész család el szokott hozzá látogatni karácsonykor, de Eszter azt gondolta, hogy most egyedül is útnak indul. Nagyon szerette hallgatni a 90 éves mama történeteit, és persze nagyon szerette azt a krumliprószát, amit a déd mama szokott sütni. A középiskolás lány néha maga is próbálkozott otthon ennek az egyszerű zalai ételnek az elkészítésével, de soha nem sikerült olyan ízletesre, mint ahogyan a mamának. Eszter meg volt róla győződve és mindig mondta is a mamának, hogy ő készíti a legfinomabb krumpliprószát és ő tudja a legszebb történeteket mesélni.
Még december elején megbeszélték, hogy az utolsó tanítási napon, amikor hamarabb befejeződnek a tanórák, Eszter menni fog, s a biztonság kedvéért két nappal még egyszer felhívta telefonon a mamát, hogy mehet-e. A fiatal lány készített egy kis ajándékot, s nagyon várta a találkozást. Vonattal utazott, s az út alig fél óráig tartott. A háta mögötti ülésen a gyerekek hangoskodva mesélték egymásnak az előző esti film eseményeit, de Eszter most egészen más történetre vágyott. A kellemetlen szagú, dohányfüstös vasúti kocsiban csak a frissen sült krumpliprósza illata járt a fejében. Ezek az apró kellemetlenségek nem vették el kedvét, s a szíve mélyén nagyon örült, hogy találkozik a dédivel. A kis falusi házba lépve azonban Eszter nem érezte az étel jól ismert, finom illatát, s ennek oka rögtön ki is derült. A mamát ágyban fekve, betegen találta.
A látogatás ettől kezdve teljesen eltért a tervezettől. Eszter nekiállt, hogy elkészítse a krumpliprószát, s amíg az étel sült, kitakarította a házat. A beteg jóízűen elfogyasztotta a friss ételt, közben pedig a dédunokája mesélt neki. Estefelé a mama azzal búcsúzott el Esztertől, hogy a dédunokája tudja a legfinomabb prószát készíteni és ő tud a legszebben mesélni.
Horváth István Sándor


Urunk, Jézus Krisztus, várjuk eljöveteled, várjuk a békét, mert annyi békétlenség van kívül a világban és bent a szívünkben! Várjuk eljöveteled, mert az igazságra éhezünk, és annyi igazságtalanság sújtja a népeket és az embereket! Várjuk eljöveteled, mert szomjazzuk a szabadságot, és mindnyájan a bajok és bűnök bilincseiben kínlódunk. Add vissza reménységünket, amit elvesztettünk. Nyisd meg szívünket, hogy befogadjunk Téged és nyugalmat találhassunk Benned. Ámen