2017. március 3., péntek

A Tanú c. híres magyar film szatirikus hangvételével, helyzetkomikumaival egy történelmi kornak a lenyomata. A filmben Pelikán József gátőrből akarnak koronatanút csinálni egy politikai perben, de a botcsinálta tanú természetes eszére támaszkodva végül nem lesz az, a perben minden összedől, és így válik egy korszak igazi tanújává.



A TÉKOZLÓ FIÚ IMÁJA

Akartam mindent, ami nekem jár.
Elvettem, elvittem, elszórtam, elvesztettem.
Semmim sincs már.
Szegény vagyok és idegen.
Mi várhat még rám?
Ki várhat még rám?
Apám!
Fölkelek,
hazatérek,
megbánom,
letörlesztem.
És te már vártál,
messziről megláttál,
elém szaladtál,
nyakamba borultál,
megcsókoltál.

Sírtam, dadogtam, zokogtam...
És te örömödben felöltöztettél,
gyűrűt húztál ujjamra,
sarut a lábamra,
levágtad a hizlalt borjút,
etettél és vigadtál velem.
Bocsáss meg!
Nem hagylak el többé soha!


Addig sohase lépj az emberek elé, míg előbb nem láttad Isten arcát. (Steinberger)


Az önmagunkon való segítésnek nagyszerű módja az, ha jót teszünk másokkal.


„Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass.”” (ApCsel 18,9)

Csodákat élek meg; leleplezhetetlen varázslat, ahogy Jézus a sötét életembe bevilágít. Ez engem késztet valamire, nem tudok és nem is akarok nyugton ülni a helyemen. Érzem, mozgásra és tettekre vagyok elhívva. Ezekben megmutatkozhat az a világosság, amelyet kaptam. Ha eltakarom és titkolom, amit kaptam tőle, az olyan, mint amikor az ajándékot kicsomagolom, de sohasem használom. Kérdezem magamtól: nem vagyok elég bátor hozzá?
(Benkóczy Péter)


„Az Úr így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?” (2Móz 33,14)

A félelemben élő ember léptei ritkán érnek a célba. Pedig egy nagy lépés, egy erőnket meghaladó vállalkozás, küldetés megkezdése előtt mindenkinek a szíve megremeg. Isten tűzi ki a célt Mózesnek és a választott népnek, hova menjenek, de segítségét is adja mellé. A mi életutunkon is megtapasztaljuk megnyugtató közelségét, amely kiűzi a félelmet. Nagy bátorításunk az, hogy nem vagyunk egyedül: Isten arca (= személye) velünk van, nem hagy el. Ez a felhőtlen biztonságérzet szüli az örömteli bizonyságtételt: „Velem vándorol utamon Jézus, / gond és félelem el nem ér. / Elvisz, elsegít engem a célhoz, / Ő, a győzelmes hű vezér.”
(Eszlényi Ákos)


Ha nem hiszed, hogy minden nap nagyszerű próbálj egyet is ki hagyni. Élni születtünk, nem az életre készülődni.


Imádkozzunk, hogy a Szentlélek lépjen be életünkbe, bárhol legyünk is, és tanítson bennünket, hogy Jézushoz hasonlóvá válva lefelé lépkedjünk a létrán, s fölfedezzük a Megváltót a szegények szívében, hogy megkaphassák méltó helyüket a társadalomban és az egyházban.


Krisztus olyan, mint a virág, de nem hervad el, olyan mint a folyó, de nem apad ki soha, olyan, mint a nap, de nem mutat fogyatkozást. Ő minden mindenekben, – sőt a mindennél is valamivel több. (Spurgeon)


Vigyázzatok, hogy lelkiismeretetek be ne szennyeződjék, ha mégis megtörténik, amilyen gyorsan csak tudtok, siessetek Istenhez bocsánatért. (Keller)