2017. március 3., péntek

A Tanú c. híres magyar film szatirikus hangvételével, helyzetkomikumaival egy történelmi kornak a lenyomata. A filmben Pelikán József gátőrből akarnak koronatanút csinálni egy politikai perben, de a botcsinálta tanú természetes eszére támaszkodva végül nem lesz az, a perben minden összedől, és így válik egy korszak igazi tanújává.



A TÉKOZLÓ FIÚ IMÁJA

Akartam mindent, ami nekem jár.
Elvettem, elvittem, elszórtam, elvesztettem.
Semmim sincs már.
Szegény vagyok és idegen.
Mi várhat még rám?
Ki várhat még rám?
Apám!
Fölkelek,
hazatérek,
megbánom,
letörlesztem.
És te már vártál,
messziről megláttál,
elém szaladtál,
nyakamba borultál,
megcsókoltál.

Sírtam, dadogtam, zokogtam...
És te örömödben felöltöztettél,
gyűrűt húztál ujjamra,
sarut a lábamra,
levágtad a hizlalt borjút,
etettél és vigadtál velem.
Bocsáss meg!
Nem hagylak el többé soha!


Addig sohase lépj az emberek elé, míg előbb nem láttad Isten arcát. (Steinberger)


Az önmagunkon való segítésnek nagyszerű módja az, ha jót teszünk másokkal.


„Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass.”” (ApCsel 18,9)

Csodákat élek meg; leleplezhetetlen varázslat, ahogy Jézus a sötét életembe bevilágít. Ez engem késztet valamire, nem tudok és nem is akarok nyugton ülni a helyemen. Érzem, mozgásra és tettekre vagyok elhívva. Ezekben megmutatkozhat az a világosság, amelyet kaptam. Ha eltakarom és titkolom, amit kaptam tőle, az olyan, mint amikor az ajándékot kicsomagolom, de sohasem használom. Kérdezem magamtól: nem vagyok elég bátor hozzá?
(Benkóczy Péter)


„Az Úr így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?” (2Móz 33,14)

A félelemben élő ember léptei ritkán érnek a célba. Pedig egy nagy lépés, egy erőnket meghaladó vállalkozás, küldetés megkezdése előtt mindenkinek a szíve megremeg. Isten tűzi ki a célt Mózesnek és a választott népnek, hova menjenek, de segítségét is adja mellé. A mi életutunkon is megtapasztaljuk megnyugtató közelségét, amely kiűzi a félelmet. Nagy bátorításunk az, hogy nem vagyunk egyedül: Isten arca (= személye) velünk van, nem hagy el. Ez a felhőtlen biztonságérzet szüli az örömteli bizonyságtételt: „Velem vándorol utamon Jézus, / gond és félelem el nem ér. / Elvisz, elsegít engem a célhoz, / Ő, a győzelmes hű vezér.”
(Eszlényi Ákos)


Ha nem hiszed, hogy minden nap nagyszerű próbálj egyet is ki hagyni. Élni születtünk, nem az életre készülődni.


Imádkozzunk, hogy a Szentlélek lépjen be életünkbe, bárhol legyünk is, és tanítson bennünket, hogy Jézushoz hasonlóvá válva lefelé lépkedjünk a létrán, s fölfedezzük a Megváltót a szegények szívében, hogy megkaphassák méltó helyüket a társadalomban és az egyházban.


Krisztus olyan, mint a virág, de nem hervad el, olyan mint a folyó, de nem apad ki soha, olyan, mint a nap, de nem mutat fogyatkozást. Ő minden mindenekben, – sőt a mindennél is valamivel több. (Spurgeon)


Vigyázzatok, hogy lelkiismeretetek be ne szennyeződjék, ha mégis megtörténik, amilyen gyorsan csak tudtok, siessetek Istenhez bocsánatért. (Keller)

A fagycsap tanítása


Csőtörés helyét kerestük az elmúlt napokban, ugyanis tetemes többletfogyasztást jelzett a közüzemi számla. Meglehetősen nyugtalanító volt, amíg ki nem derült, hol a baj. Lehet, hogy majd métereken keresztül fel kell törni a belső padlóburkolatot, bontani falat, csempét, betont? Vezetéksérülésre utaló jelet az épületben és a külső környezetben még modern műszeres vizsgálattal sem találtunk. Végül a szakember javaslatára kiástuk az egyik külső vezeték földalatti rövid szakaszát. Finom homok ott a talaj, gyorsan haladtunk, s néhány ásónyom után már sejthető volt a siker. Az elzáró szerelvény hajszálnál is vékonyabb repedésén hónapok óta szivárgott a víz. Még napokkal a hiba elhárítása után is szándékosan sétálok el az ideiglenesen lefedett gödörhöz, és hálás szívvel köszönöm meg az Úrnak, hogy jó helyen kutakodhattunk. Az Úr békessége ilyenkor újra betölti szívemet.
A kezemben tartott tettes a bibliai vérfolyásos asszony történetét juttatta eszembe, aki tizenkét éve szenvedett titkos bajától, számtalan orvos vizsgálta meg őt, ezzel teljes vagyonát elvesztette, közben szenvedés, fájdalom és keserűség gyötörte a feltáratlan, belső rendellenesség miatt. A történet szerint tizenkét év után az igazi szakember, Jézus Krisztus gyógyította meg. Ingyen – nem csak testi bajából adott neki megoldást, de békességet is kapott. Ezekkel a szavakkal bocsátotta el:



„Eredj el békével, és bajodból meggyógyulva légy egészséges.” (Mk 5,25-34)



Átment

Alig néhány hét telt el a 2017-es esztendőből, és ez alatt Isten népe közül már több testvérünk ment át „e világból az Atyához” (Jn13,1) Pecznyik Pali bácsitól Cseri Kálmánig. Számos olyan igét és ígéretet ismerünk a Bibliában, miszerint odaát, az Úrnál, annyival jobb lesz nekünk, hogy senki soha nem kívánkozik onnan vissza. Pál apostol írja (Fil 1,23): „… vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél”. Vagy a Jelenések könyvében is olvashatunk hasonlót (14,13): „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket".
Ezen ígéretek közé sorolhatjuk az Úr Jézus kérését is a főpapi imából, hiszen a hely, amit készített az övéinek – búcsúbeszédei szerint (Jn 14,2-3) – ott van Urunk Jézus Krisztus mellett: „Atyám, a kiket nekem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nekem adtál” (Jn 17,24).
Vagyis, amikor Urunk átvisz minket ebből a világból oda, magához, a meghalás sokszor hosszadalmas és rémes szenvedései és nyomorúságai közül, egyenesen az ő dicsősségébe léphetünk be, és láthatjuk majd azt.
Urunk, itt különösen is határozottan fogalmazott, azt mondta imádságában az Atyának, hogy „akarom”! Mi pedig tudjuk, mennyei Atyánk nemcsak meghallgatta, de teljesítette is Urunk kérését… Ámen.

„Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg…” (Jel 14,13)


Gazdátlanul

Írta: Budai Judit


Vonatra várakozva egy kóbor kutyára lettem figyelmes. Mindenkihez odament, és esdeklő tekintettel nézett az emberekre. Lassan közelített felém is. Alkalmasnak találtam a pillanatot, hogy útravalómból néhány finom falattal segítségére siessek. A ledobott darabok – furcsa módon – nem hozták izgalomba. Körbeszaglászta, orrával megbökdöste, és – többé ügyet sem vetve azokra – újra csak engem nézett. Váratlanul ért ez a reakció, én arra számítottam, hogy mohón ráveti magát, pillanatok alatt felfalja a falatokat, majd kedvesen megcsóválva farkát újabbat kér. Úgy tűnt, hogy kölcsönösen nem értettük meg egymást. Rövid ideig várakozott, és látva tanácstalanságomat, másik utashoz távozott.
Egy idős úr szemtanúja volt az eseménynek. Zavarom oldásaként – feléje fordulva – ezzel a konklúzióval próbáltam pontot tenni az esemény végére: „Nahát, ez a kutya sem volt éhes!" Utastársam találó választ adott: „Nem ételre, hanem gazdára éhezik!"
Válaszát továbbgondolva ez a kis kóbor eb az embervilágot testesítette meg számomra. Mindenki gazdára vágyik, és ezt az éhséget a világ által kínált számtalan finom falat sem képes kielégíteni; az ember örök vágyódó marad. Szent Ágoston így magyarázta az emberben lévő olthatatlan vágyat: "Magadnak teremtettél bennünket Istenünk, és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik tebenned" De ez a megnyugvás elérhetetlen lenne, ha Isten, Jézus Krisztusban fel nem kínálta volna a golgotai kereszten önmagát.

Jézus Krisztus: „Mert azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett." (Lk19,10)



Ige nélkül értelmetlen
Írta: Bálintné Gyöngyi


A tolmácsolás igen tiszteletreméltó, színes és tartalmas hivatás. Eléggé érdekes ahhoz, hogy szerethető legyen, és fontos ahhoz, hogy ne környékezzen a feleslegesség érzése; emberek-nyelvek közti kommunikációról lévén szó, megakadályozza a bezárkózást, magányosságot. - Mit tesz olyankor, amikor az előadó nagy levegőt vesz, és érezhetően cirádás, hosszú körmondatba kezd az adott idegen nyelven? – kérdezte a riporter a szinkrontolmácsot. A válasz roppant egyszerű volt: - Várom az igét. Az igék sok nyelvben ugyanis olykor a mondat végére kerülnek, a németet kissé ismerve úgy is mondhatnám, sorakoznak. A módbeli segédigék gazdagabb tartalmú mondatok végén fürtökben mutatkoznak, igencsak megnehezítve a mondat jelentésének pontos visszaadását. Bizony, meg kell várni az igét-igéket, még ha késnek is, mert az addig elhangzottak értelmezhetetlenek nélkülük. Bár nagyon szeretem az idegen nyelveket, volt is némi közöm hozzájuk, mostanában már nem tudom enyhíteni a bábeli zűrzavart azzal, hogy fordítanék. De az igét én is változatlanul várom. Isten szavát, útmutatását, biztatását, figyelmeztetését, amik segítenek értelmezni egy-egy élethelyzetet. Megesik, hogy az ige a mondat végén áll: Isten szava talán hónapok, évek múlva világosít meg valamit. Ilyenkor együtt mondhatom Péterrel híres mondatának elejét: Most kezdem igazán megérteni! Jobban kedvelem az egyenes szórendű mondatokat, vagyis az olyan napokat, amikor az ige már reggel szól és vezet. De ha összegubancolódni látszanak az események, nem érdemes belefogni az értelmezésükbe addig, amíg nem hallom az igét.

Jézus Krisztus: „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.” (Jn 10,27)



ILLATOSAN

Külföldi konferencián a magyar lelkész szobatársa egy afrikai kolléga volt, aki nagyon erős, átható illatú arcszeszt használt, ami beivódott a ruhába; de bőrén, arcán is ezt érezte, és akkor is az orrában volt a jellegzetes aroma, ha éppen nem tartózkodott afrikai lelkésztársa közelében. A konferenciáról hazaérkezve, az ágyban fekve is úgy érezte, mintha afrikai kollégája a szobában lenne. Elbúcsúztak ugyan egymástól, de az illat sok száz kilométeren át elkísérte őt egészen otthonáig.

*

Isten igéje úgy mutatja be a keresztyén ember küldetését, mint aki Krisztus jó illatát áraszthatja környezetében azzal, hogy őt ismeri. Ha életét mégsem a kívánatos, jó illat lengi körül, akkor ez Isten-ismereti hiányosságairól árulkodik: „Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Mt 12,34).

Jézust ugyanis úgy lehet a legjobban megismernünk, ha nem tartunk tőle emberi logika által diktált racionális távolságot, hanem engedjük, hogy nagyon közel legyen hozzánk, tanítása átjárja életünket, és kimondott szava, ígérete biztos ponttá váljék életünkben.

Az Istennel való szoros kapcsolatból fakadhat olyan szeretet, odafigyelés, türelem, öröm, derű, békesség, ami felkelti mások figyelmét, mert vonzó, és amin nem lehet egyszerűen átlépni. Hogy az élet jó illata a pillanatnyi találkozáson túl is kísérje azokat, akikkel kapcsolatba kerültünk.


Horváth Mária / Pécel

„De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt.” (2Kor 2,14)




"Mert azért jött az Embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett."

Lukács 19,10

Ismét keres

Ismét keres,
mikor ajkunk körül
eltévednek a nevetések,
szánkban a szó,
bennsőnkben az öröm.
Mikor magunknak is
idegenül lengünk az űrben,
mint fán levél
hullás előtti pillanatban.
O t t ránk talál
i s m é t és végérvényesen.


KEGYELMES ISTENÜNK!

Hisszük, hogy akik Téged szorgalmasan keresnek, megtalálnak. De szégyenkezve valljuk meg Előtted, hogy nem mindig keresünk, sőt olykor még rejtőzködni is próbálunk szemeid elől. Köszönjük, hogy SZENT FIAD nem mondott le rólunk, hogy ismételten keresett és meg is talált bennünket, tékozló fiakat, szánalmas magányunkban. Hála, hála érte!
Ámen.




"Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak."

(Ef 5,18-19)


A megszokásnak, beidegződött magatartásformáknak nagy hatalmuk van. Még inkább érvényes ez akkor, ha már kialakul valakinél a függőség az alkohollal, kábítószerrel, munkával, szerencsejátékkal vagy egyébbel szemben. Pál apostol gyülekezeti tagoknak, hitre jutott embereknek írta ezt a határozott tiltást. Viszont ugyanolyan határozottan ajánl egy másik beteljesedést, a mámor és a függőség valójában kiüresítő, látszat-beteljesedésével szemben: "...teljetek meg Lélekkel."
Nem csupán a már megrögzött függőség ellen szól e tiltás, hanem az alkalmi "kilengések" ellen is, amelyeket aztán egyre gyakrabban enged meg magának az ember, akár örömét, akár feszültségeinek oldódását keresve.

A részegségben kicsapongás van: kiszámíthatatlan, vissza nem fordítható következményekkel járhat, amelyek felett azután csak bánkódhat az ember. A Szent Lélekkel való beteljesedés szintén valamiféle kiszámíthatatlanságot eredményez - "a szél fú, ahová akar" (Jn 3,8), ami viszont nem jelent megbízhatatlanságot.
Akik Szent Lélekkel teljesednek be, tudnak beszélgetni egymással. A részegeskedés, majd a függőség csak látszólag és rövid ideig teszi közlékennyé az embert. Az ivócimborák társaságában mindenki beszél, de senki sem hallgatja meg a másikat, még akkor sem, ha hálásabb hallgatóságnak mutatkozik, mint a feleség, férj vagy gyermek, aki átlát a szitán. A borban nincs igazság, csak az igazság és őszinteség látszata! Hány ember szégyelli józanul elmondani, amit mámorosan "előszintéskedett"! És lehet borgőzösen is fújni a zsoltárt vagy idézni ájtatosan - esetleg önigazolási szándékkal - az Igét.
Nem garantált szövegek betanulására képesít Isten Lelke, hanem arra, hogy a zsoltár, az ének, a kötött szöveg is sajátomként hangozzék el. Milyen jó hallani, amikor szabadulása történetébe egy asszony beleszövi a Heidelbergi Káté első feleletét: "…a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok, aki minden bűnömért tökéletesen eleget tett…" Ismerek egy férfit, aki sohasem mulasztja el egy ének sorait idézni, amikor hitéről bizonyságot tesz: "Mikor hevertem, bűnben megkötözve, felém kinyújtád irgalmas kezed…" Emellett Isten Lelke zsoltárrá teszi a leghétköznapibb szavakba foglalt gondolatokat, bizonyságtételt is, mely nem csupán embereknek, hanem magának az Úrnak szól.

(Adorján KJálmán)


Kösssz…


Keresztyén betegeimtől többször is kaptam magamat is hitvallásra serkentő ajándékokat – bekeretezett Túrmezei verset, igés táblákat. Ezeket többnyire a betegváróban és a rendelőkben a falra tettük ki, mert úgy tapasztaltuk, kitűnően segíti a betegek között végzett missziós munkát. Gyakran kínáltak jó apropót bizonyságtételhez, a hit dolgairól való beszélgetések indítására.
Így került birtokomba – fali tábla formájában – a Példabeszédek könyve 16,9. verse is: „Az embernek elméje terveli ki útját, de az Úr igazgatja annak járását.” Rendelőmben az oldalfalra tettem ki. A velem szemben ülő beteg, ha oldalra nézett, olvashatta.
Egy alkalommal egyházunk egyik neves személyisége keresett fel. Amikor beszélgettünk, láttam, hogy az igén felejtette tekintetét, mire halkan kezdem mondani: A Bibliából van… A püspök úr lassan, komótosan visszafordult, és a szemembe nézve válaszolt: Kösssz…
Pál apostol bíztatása Timóteusnak:

„Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmas és alkalmatlan időben…” (2Tim 4,2)






Nőnek lenni ...

Tavaszodik. Újra életre kel a természet, kimosolyog a napsugár, és megjelennek az utcákon a vastag bundák rejtekéből kiszabaduló színes, illatos és figyelmet követelő jelenségek: a nők. Rólu(n)k gyűjtöttem néhány gondolatszálat csokorba.

…az első pillanattól

Második kislányom a kezdetektől meghatóan nőies. Amikor megszületése után mellettem rendezgették, és én éppen a kellemetlen öltéseken estem át, ő minden engem érő tűszúrásra fájdalmasan felsikoltott. Hogyan érezhette át, nem tudtuk kitalálni… Bár csak pár hónapos, hatalmas figyelemmel szívja magába a világot, a nénik, bácsik és gyerekek tekintetét, majd rájuk mosolyog. Talán küldetésének érzi, hogy bearanyozza a pillanatokat.

…szinte reménytelenül

Gyermekségüktől a tisztelet és gondoskodás hiányához szokott lányok között töltött éveim alatt mindennek az ellenkezőjével találkozhattam, amire egyébként otthonában, kapcsolataiban, szerettei életét figyelve vágyik az ember. Egy gyermekotthonban különösen egyértelművé válik, hogy valahova boldogságot vinni – otthont, ünnepet, elfogadást, kedvességet és rendet – csak úgy lehetséges, ha igaz ránk, és látszik is rajtunk, hogy „nevetve nézünk a holnap elé” – mert ismerjük Urunkat és ígéreteit. (folytatjuk)


„De szép vagy, kedvesem, de szép vagy! (Énekek 4,1)


…rehabilitáltan. Barátnőm rengeteg lázas kapcsolat, három válás és több öngyilkossági kísérlet után megismerte Jézus Krisztust. Óriási vágyakozással tőle vár életre szóló társat, és lelkesedéssel próbálja újra tanulni női mivoltát.

Ezért, egyetemi oktatóként előadásokat tart a házasság előtti tisztaság értelméről, és társastánc tanfolyamon igyekszik elsajátítani, hogy legyőzve önmagát, el tudja fogadni egy partner vezetését.

A nő szerepe: ajándéknak lenni (amelynek „értéke sokkal drágább az igazgyöngynél” Pld 31,10b). Nagyon jót tesz nekünk, ha nőként így gondolunk magunkra, és ezt a szerepet igyekszünk betölteni környezetünkben. Igényes csomagolásért való küzdelmünkben óriási a szolgáltatások piaca, de hogy minőségi tartalmat hordozhassunk, gondolataink és attitűdjeink alapvető regenerálására, és mindennapos gondozására van szükségünk.

A jó ajándék örömet szerez, hasznos, és megbecsültnek érzi magát általa, aki kapja.


Dávid király imádságából: „Lányaink pedig (legyenek olyanok), mint a faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak!” (Zsolt 144,12)



A nő küldetése a messzemenő gondoskodás: mindent megtenni mások életének megkönnyítése és meggazdagítása érdekében.

Kedves Férfi-társaink!

Ennek, az életet könnyítő és gazdagító nőiességnek a kibontakozását, virágzását a férfikörnyezet táplálhatja megbecsülésével, tiszteletével. A tiszteletlenség női mivoltunkban megkeserít. Szeretnénk olyan csodás nők lenni, mint a Példabeszédek derék asszonya. Csak figyeljétek, hogyan tisztel meg szeretetével benneteket az Úr: „... drágának tartalak és becsesnek, mivel szeretlek” (Ézs 43,4a) –, s adjátok ezt tovább nekünk, ti is!


Csengeriné Kenyeressy Rózsa / Budapest

A nő dicsérete Agúrtól: „Egész életén át javát munkálja urának… jókedvűen dolgozik kezével… Fölkel még éjjel, ételt ad háza népének… Megkeményíti derekát, megfeszíti karjait. Érzi, milyen hasznos tevékenysége, éjjel sem alszik el mécsese… Tenyere nyitva van a nyomorult előtt… Ügyel háza népe dolgaira, nem kenyere a semmittevés.” (Pld 31,12-27)





NYITÁS

Riasztókészülékek, biztonsági kamerák és zárak vesznek körül bennünket; reteszek, kamerák, jelzőberendezések vigyázzák belső életünket is. Nagyon vigyázunk, hogy be ne törjenek rejtett világunkba, fel ne fedjék gondolatainkat, érzéseinket, hogy ki ne adjuk magunkat. És mégis: milyen könnyen becsapnak, félrevezetnek, megrabolnak bennünket.

Igen, mert műszereink megbízhatatlanok: a jelzőberendezés túlérzékennyé, sértődötté, vagy éppen becsapottá, a kamera gyanakvóvá, a retesz megközelíthetetlenné, zárkózottá, esetleg kirekesztővé teszi használóját. A valós veszélyt nem jelzik, az áldásokat pedig letiltják.

Jézus Krisztus az, aki meggyógyítja, a teremtési célnak megfelelővé újítja, majd pedig karbantartja belső műszereinket. Így a berozsdásodott ajtók megfelelő időben nyílnak, vagy ha szükséges, akkor záródnak, az álarcok lehullnak, a megsebzett szívek begyógyulnak, a közömbösség köde eloszlik, az aggódás, a félelem megszűnik, a betegest egészséges bizalmatlanság váltja fel. És ezzel nyitottá, természetessé lesznek az emberi kapcsolatok.

A gyógyult szív pedig szüntelen hódol Isten előtt, és dicsőíti őt.

Benedek Csilla / Pécel

Salamon király tanácsa: „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet!” (Péld 4,23)