2017. június 16., péntek

Aki a kis bűnöket nem kerüli el, nagyobbakba esik.


Amíg egy ejtőernyős nem ugrik le a mélybe, addig nem is érezheti, hogy az ejtőernyő kötelei megtartják, hiszen még nem volt lehetősége arra, hogy kinyíljon. Először ugrani kell, és csak azután érezheti, hogy a kötelek megtartják.

Így van ez a lelki életben is. Sokan azért nem hisznek a Gondviselésben, mert soha nem tapasztalták meg, de azért nem tapasztalják meg, mert soha nem ugranak a mélybe, nem lépnek hitben, soha nem adnak Istennek lehetőséget, hogy segítségükre siessen. Mindent előre elterveznek, megpróbálnak mindent csak önmagukra számítva megoldani, ahelyett, hogy Istenre számítanának.



Amit a cél elérésével kapunk, közel sem olyan fontos, mint amivé válunk, amíg azt elérjük.


Az erdőben egymás mellett dolgozott két favágó. A fák törzseinek hatalmas volt az átmérője. Sokat kellett dolgozni a fakitermeléssel. Mindketten egyformán jól kezelték a fejszét, de a munkamódszerük nem egyezett: az első kitartó munkával vágta a fába fejszéjét; ritkán és akkor is csak rövid szünetet tartott. A másik favágó viszont óránként hosszabb időre is megpihent.

Naplementekor az első favágó csak a munka felét végezte el. Izzadtan és fáradtan tette le a szerszámot, szinte teljesen kimerült. A második, szinte hihetetlen, de befejezte a munkát. Egyszerre kezdték a favágást és a fák is nagyjából egyformák voltak, ezért az első favágó nem hitt a szemeinek.

- Nem értem a dolgot - mondta. - Minden órában kiadós pihenőt tartottál és mégis előbbre vagy.
- Igen, láttad, hogy minden órában megálltam pihenni. Amit viszont nem láttál az az volt, hogy a szünetet arra is felhasználtam, hogy megélezzem a fejszémet - mondta a másik favágó.

Tanulság: Imádság nélkül nem tudjuk küldetésünket teljesíteni.



Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy ember. Név szerint: Mindenki, Valaki, Bárki és Senki. Egy szép napon szóltak Mindenkinek, hogy akadt egy fontos munka, amit sürgősen meg kell csinálni. Mindenki biztos volt benne, hogy Valaki megcsinálja. Bárki megcsinálhatta volna, de Senki nem csinálta meg. Valaki nagyon megdühödött emiatt, mivel ez Mindenki dolga lett volna. Mindenki úgy gondolta, hogy Bárki megcsinálhatná és Senki nem vette észre, hogy Mindenki kerüli a munkát. Végül Valaki lett az, akit Mindenki okolt, amiért Senki sem csinálta meg azt, amit Bárki megtehetett volna.



„Fordulj hozzám, Uram, mentsd meg életemet, szabadíts meg, mert irgalmas vagy!” ((Zsolt 6,5) **Jézus ezt mondta a meggörnyedt asszonynak: „Asszony, megszabadultál betegségedből.” És rátette a kezét, mire ő nyomban felegyenesedett, és dicsőítette az Istent.** Lk 13,12–13)

Ő Jézus, Jesua, a Szabadító; ő azokért jött, akik megfáradtak, és meg vannak terhelve és kötözve a bűn, az ördög, a halál igájától, köteleitől. Sokan a bűnbocsánatot tartják a legfőbb ajándéknak. A fölösleges rangsorolást mellőzve hangsúlyoznunk kell a szabadítás és szabadulás isteni lehetőségét és örömét. Ne hárítsd el a felelősséget, ne fojtsd el a bűnbánatot, bűntudatot. Kiálts hozzá, valld meg vétkeidet, és kérj szabadulást. Akarsz-e valóban szabad lenni? (Jn 8, 36) Imádkozzuk Dáviddal: „Vidámíts meg újra szabadításoddal…” (Zsolt 51,14)
(Szeverényi János)



Járjátok az erény útját és szívetekben mindig béke lesz.


„Jézus így szólt a bénához: „Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid.”” (Mt 9,2b)

Miért ezt mondja Jézus? Miért nem a testi gyógyítással kezdi? Hát nem látja, hogy milyen szenvedés a bénának testi állapota? Amíg a testre, a matériára, a mulandóra nézünk csak, addig nem is fogjuk megérteni. Kikerülhetetlen felkiáltójel, amit Jézus itt tesz, mond. A kórházban az orvosok a testi tünetekre koncentrálnak, de a lélek gyógyítása is létfontosságú lenne! Amíg lelki terheket, bűnöket cipelünk évtizedek óta, haragokat őrizgetünk, addig lehet a testünk szép, egészséges, jól konzervált, mégsem vagyunk egészségesek. Kérjük mindig a bűnbocsánatot, éljünk a lehetőséggel, amíg lehet! A test elmúlik, porrá lesz. Lelkünket tegyük Jézus kezébe, ő annak igazi Orvosa.
(Kőháti Dorottya)



Jézussal egy hajóban utazni nem jelent okvetlenül sima és nyugodtabb utazást. (Victor János)


Jobb sántikálni a helyes úton, mint futva haladni a rossz úton. (Augustinus)



Mindent lehet pótolni, csak Krisztust nem. Amint az Ő helyébe valami pótlékot teszünk, azonnal beáll a pusztulás. (Szikszai György)



Ne féljetek az igazságtól! Néhányan közületek jól ismerik annak kísértését, hogy elmeneküljenek a felelősségtől: az alkohol és a drog világi illúzióiba, a házasság és a család melletti elköteleződés nélküli szexuális kapcsolatok keresésébe, a közömbösségbe, a cinizmusba és végül az erőszakba. Vigyázzatok a világ szemfényvesztésével szemben, ami ki akarja használni, el akarja rabolni az energiátokat a boldogság és az élet értelme iránti kutatásotoktól! Ne hagyjátok abba az előttetek álló kérdések válaszainak felkutatását! Ne féljetek!
Ne féljetek a jövőtől! Krisztus által hinni tudtok a jövőben, akkor is, ha nem tudjátok felismerni még a körvonalait sem. Ti az Úrra bízhatjátok magatokat, és így felülkerekedhettek a bátortalanságokon.

II. János Pál pápa



Nem az a legfontosabb, hogy Istent megértsük, hanem hogy megajándékozzuk őt feltétlen bizalmunkkal.



„Pál írja: Mivel az Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak.” (ApCsel 26,22)

Akit megérintett az Isten szeretete, az nem tud hallgatni. Akit kézbe vett és formált a Mindenható, annak élete „beszédessé” válik. Ha végiggondoljuk a mögöttünk lévő hosszabb-rövidebb életutat, a sok érdekesség, a sok gond és remélhetőleg a sok öröm közepette egy biztos tényezőt találunk: mindeddig megsegített az Úr. Ebben reménykedve indulhatunk tovább, de napról napra jobban tudatosítva, hogy Isten jóságának hírvivői mi vagyunk puszta létünkkel, egész életünkkel. Ez pedig felelős küldetés.
(Hafenscher Károly [ifj.])




Valami olyan az Isten, - akihez megyek,
mint előttünk ez a Tó,
mely, mint tudjátok,
teljes egészében át nem fogható.
De megmerülni benne: jó.

Szent-Gály Kata