2017. január 6., péntek

Angyali adomány
Írta: Szász Lídia Dóra


A karácsonyi ünnepkörben divat adakozni, adományvonalakon versenyeztetni a cégeket és az együtt érző embereket, mert „jónak lenni jó". És minden adakozó el is várja, hogy az adományáról megemlékezzenek, esetleg a neve is szerepeljen egy jóságlistán. Aztán karácsony multával az adakozó kedv is lelohad, pedig jókedvű adakozókra nem csak az ünnepnapokon lenne szükség.
Pár napja bejött egy ismeretlen idős úr abba az iskolába, ahol dolgozom, és azt mondta, hogy írjunk össze egy kívánságlistát, mert egy hét múlva nagyobb összegű adományt szeretne számunkra átadni. Kérésünkre sem volt hajlandó a nevét megmondani, és amilyen gyorsan jött, egy pillanat alatt el is távozott. A hét letelte előtt eszembe jutott a kívánságlista. Kétségeim támadtak az ismeretlen jótékonykodó visszatérésével kapcsolatban, de mégiscsak megírtam a felajánlott összegre a beszerezni vágyott eszközeink listáját. Az idős úr a megadott időben pontosan megérkezett, és mielőtt megköszönhettük volna nagylelkűségét, a kívánságlista és kiléte felfedése nélkül, az összeg átadása után elköszönt. Távozásakor a Szentírás szavai jutottak eszembe:



„Amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy a te adakozásod titkon legyen. És a te Atyád látja, amit titkon tettél, és megfizet neked nyilván." (Mt 6, 3-4)




Az Újév és a kerék



A Föld forog tengelye körül, a Föld és a Hold forog egy közös tömegközéppont körül (mi úgy érzékeljük, hogy a Hold kering körülöttünk), és ez a kettő egy nagy ellipszis alakú pályán kering a Nap körül – a legprecízebb óraműnél nagyobb pontossággal. Örök egyenletes mozgásuk keretet ad az időnek. Minden reggelből este lesz, de tudhatjuk, hogy nem végleges a sötétség, mert a maga idején ismét felkel a Nap, és nap-pal lesz az éj-szaka után. Ugyanígy a sötét, csillagfényes újhold éjszakáját biztosan követni fogja egy új telihold – s a tél után tavasz, nyár, ősz és ismét tél következik.
A periodikusan ismétlődő kozmikus események azt az érzetet keltik bennünk, hogy mivel minden ismétlődik, nincs különösebb jelentősége az időnek. Közmondásunkat elferdítve: amit ma megtehetsz, megteheted holnap is. Pedig az idő olyan, mint a biciklikerék pályája: igaz, hogy a szelep rendületlenül egyszer fent, máskor lent, és mindig egyazon tengely körül forog – de közben halad! Halad a kiindulási helytől a célja felé.
Az egymást követő napok végtelennek tűnő sora ne feledtesse velünk azt a tényt, hogy az idő egyenes fonal, ami a kezdettől a vég felé tart! Tart a kozmikus méretekben a teremtéstől az új teremtésig tartó idősávon – de tart a mi egyéni életünkben is!
Erre figyelmeztetnek az apostolok most, az új év kezdetén:

„Ma, ha az ő (Jézus Krisztus) szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket…” (Zsid 3,7-8) és „A jótevésben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk majd, ha el nem lankadunk. Azért amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, kiváltképpen pedig azokkal, akik hozzátartozóink a hitben.” (Gal 6,9-10)




IMÁDKOZZÁL ÉS DOLGOZZÁL!

Hamar feladod majd! – mondogatták sértődötten felettesei a külföldön eltöltött ösztöndíjas évek után hazatérő fiatal lelkésznek, aki visszautasítva a felkínált hivatalt, falusi parókiát kért. Ezért tanultál annyit? Alig találni azon a környéken reformátust – keseregtek továbbra is döntésén. (Pedig hajdanán, a zempléni hegyek között megbúvó kicsi településeken sokat időztek reformátoraink, az idők azonban változtak…)Később is eredménytelenül hívták a lelkészházaspárt külföldre, gazdag gyülekezetbe.

Majd eltelt néhány év, és nagy örömmel értesültem arról, milyen áldás is kíséri a fiatal szolgák döntését. A lelki munka mellett három falu 120 reformátusával összefogva – a szakmát kitanulva –, méhészetet alapítottak, s 2011 őszén már ebből a jövedelemből indították el a Református Talentum Tehetséggondozó Általános iskolát (hosszú évek óta nem volt iskola a faluban!), s építették fel a játszóteret.

Meggyőződésem, hogy az Úr Isten ezt várja mindenkitől: ki-ki a maga helyén, hűségesen és legjobb tudása szerint sáfárkodjon talentumaival. Szüleink, nagyszüleink sokkal nehezebb politikai-társadalmi rendszerekben éltek (a két világháború, Trianon, Rákosi diktatúra, 1956 utáni leszámolás…), mégsem panaszkodtak annyit, mint mi, utódaik.
Isten magyarnak teremtett minket, gyönyörű országot jelölt ki számunkra. Ha valaki ismeri történelmünket, akkor hálás a Történelem Urának, hogy annyi tragikus esemény ellenére újra és újra talpra állította, lelkileg megújította népünket.

Most is az a feladatunk, hogy felelősséget vállalva munkálkodjunk gyülekezetünk, lakóhelyünk, hazánk javára – ha kell, áldozatok árán is. Vegyük komolyan Isten parancsát (lásd: heti ige!)!

Zika Klára / Budapest



„Fáradozzatok annak a városnak a békességén… és imádkozzatok érte az Úrhoz” (Jer 29,7)


Isten majd megbocsát
Írta: Benedek Csilla


Varnus Xaver, akit az orgona fenegyerekének neveznek, így nyilatkozott az egyik TV csatornán: „Ha egyszer meghalok, felmegyek a mennybe, és biztos vagyok benne, hogy Isten majd megbocsájt, az a mestersége." Egyik könyvének címe is ez: Isten majd megbocsájt: az a mestersége.
Nem feladatunk a művésszel való polémia, de a valóság megismertetése igen, hiszen sokan vélekednek hozzá hasonlóan, miközben felelőtlenül élnek, Isten akaratával mit sem törődve. Istennek ugyanis nem mestersége a bocsánatadás, és nem is lehet azt kiérdemelni, megvásárolni, csak ingyen, kegyelemből ajándékba kapni. Isten bocsánata a legcsodálatosabb, legértékesebb és legérthetetlenebb ajándék, amit ember átélhet. A haragja alatt élő, kárhozatba süllyedt és ítéletére váró embert Isten Szentlelke szólítja meg, munkál benne vágyat és keresést az ő megismerése után. A Szentlélek nyitja meg a süket fület, és vak lelki szemet Jézus Krisztus meglátására, hiszen ő vállalta magára mindannak gyilkos terhét, aminek átélése után Isten valóban bocsánatot kínálhat az elveszett bűnös embernek, aki immár reménykedve imádkozhat ilyen szavakkal:


„Moss ki egészen álnokságomból, és vétkeimből tisztíts meg engem! Mert ismerem bűneimet, és vétkem szüntelen előttem van." (Zsolt 51,4-5)



Merre, Balázs testvér?

'Merre, Balázs testvér, de merre, de merre?' / „Azt mondom én, testvér, jobb lesz ha semerre. / Sorsunknak sorsával már régen számoltak, / Már nem a mi dolgunk, hogy mi lesz a Holnap.” (Ady Endre, Két kuruc beszélget)

Nemzetünk ősi nyavalyája a búskomor jövőlátás, az elkövetkezőkre szorongással tekintő, a jó napokban is nehézséget sejtő (Nagy böjtje lesz ennek!) kurucos kesergés. S kevés kivétellel jellemző ez a beteges lelkiség a keresztyén emberekre is.

A minap örömmel számoltam be egy társaságban arról, hogy a két hófúvásos nap közti enyhülésben, kint, a kertben boldogan trillázik a cinke. „Boldog tudatlanság! – jegyezte meg ekkor a jól értesült – a meteorológia már narancssárga riasztást adott ki...”

A madárcsapat erről tényleg semmit sem tudott, ők csak boldogan dicsérték alkotójukat; nem aggódtak a holnap miatt. Jövőbelátó barátom pedig bizonyságát adta az Isten gondviselő hatalmáról mit sem sejtő hitetlenségének.

Bizony, Balázs testvér, nem számolsz az Úrral, s maradsz, ami voltál: magadban a búval!


Dr. Mikolicz Gyula / Pécel



Jézus Krisztus figyelmeztetése: „Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek és nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket! Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? ...Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6, 25-34)


Minden bajnak az oka a Francia Forradalom?

Ötven évvel ezelőtti osztálytársakkal beszélgettünk karácsony előtt egy budai vendéglőben. Előkerültek régi csínytevések, egykori tanáraink kedvenc mondásai, de lassan áttevődött a társalgás a jelen eseményeinek értékelésére. A politikai, világnézeti paletta, ami az úttörős, KISZ-es időkben beszédtéma sem lehetett, mára igen szélesre nyílt, s az idők – meg életkorunk – változását is jelezve felszínre is tört. Ki hevesen, ki visszafogottan értékelte a bel- és külpolitika sajtóból megismerhető, s ebből tovább szőhető összeesküvés-elméleteit.
Eljutottunk az orosz-amerikai geopolitikai huzavonáig s az ukrán-válságig. Ekkor az egyik fiú, akit én magamba úgy kategorizálnék, hogy vallás nélküli humanista, hozzám címezve a szót, fennhangon ezt mondta:
- Te erről biztos többet tudsz, ugye Káin megölte Ábelt?
- Igen.
- Ezek szerint mi mind Káintól származunk. Nem ezért van minden emberben ez a káini indulat, hogy bármi áron, de le akarjuk győzni egymást?
Megállt egy pillanatra a beszélgetés, majd ilyen gondolatok törtek felszínre: Akkor ez genetikailag kódolt bennünk? Ilyen az élet! Nem tehetünk ellene...
- A baj már a szülőknél kezdődött, amikor fellázadtak Isten rendje ellen – vetettem közbe, de mint kellemetlen témán, ezzel tovább is gördült a beszélgetés, és valaki a Francia Forradalmat kezdte szidni, hogy ott kezdődött Isten trónfosztása. Kár, hogy a gondolkodás sokaknál itt be is fejeződik, hiszen

„... azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett". (Lk 19,10)



"Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!"
Ésaiás 43,1


Ne félj!

Háromszázhatvanhat "Ne félj!"
táplálja bennünk a reményt
a Biblián át... Aki tud,
olvasni, minden napra jut
annak ígéret s védelem,
hogy megszűnjék a félelem.
Híd ez, mely mindent átível,
csak hinni kell,
csak hinni kell!




Mennyei Atyánk!
Te látod, mennyi valós okunk van a félelemre, ha magunkra, környezetünkre,sok baj között vergődő világunkra nézünk. Csodálatos szereteted, JÉZUS KRISZTUS értünk hozott áldozata űzze ki félelmeinket, és aggodalmainkat minden időben!
Ámen.

"Nélkülem semmit sem tudtok cselekedni."

(Jn 15,5)


"Nélkülem semmit sem tudtok cselekedni" - mondta a Mester, és tanítványa egyetértett. Szerette Mesterét, soha egyetlen szavát sem vonta volna kétségbe. Hogyan is tehette volna, hiszen annyiszor láthatta azoknak beteljesedését. Látta, hogy a sánta jár, a vak újra lát, ha Mestere megszólal, és reménykedni kezd a megszomorodott.
Amikor legközelebb találkozott barátaival, meg is osztotta velük ezt a csodálatos gondolatot, és meg tudta ítélni, ha valamelyiküknek sikertelensége vagy tévedése abból származott, hogy figyelmen kívül hagyta ezt az alapigazságot.

Legújabb munkahelyén meglepetten tapasztalta, mennyi minden megy kollegáinak, akik nem ismerték a Mestert. Nélküle éltek és boldogultak. Nélküle szerettek és szereztek. Nem hiányzott nekik a Mesternek sem tanácsa, sem intése, sem biztatása. Önfeledt és menő haverei jelenlétében kezdte szorosnak és túlzottan szigorúnak érezni Mestere szavait, majd kezdte rendre felfedezni az effajta kötöttségektől mentes ember életét. Mestere nélkül egyre könnyebb volt saját ügyeit intézni munkaidőben. Az sem zavarta, hogy a pénzzel és munkaidejével való elszámoláskor legtöbbször saját javára kerekített.
Eltelt a kisstílű felkerekítések korszaka, nagyobb vállalkozásokba kezdett. Ennek megfelelően nagyobb ajtók nyíltak meg előtte, több lett az elismerés. Idővel a társaságban, majd otthoni magányában elfogyasztott szesz mennyisége is növekedett. Valami feszítette belülről. Ilyenkor nem használt sem a falon sorakozó, bekeretezett díszoklevelek látványa, sem az a tudat, hogy bankszámláján bőven van tartalék pénze. Az sem elégítette ki, ha egyszerre több barát és barátnő zsongta körül.
Az utca forgatagában megpillantott egy arcot. Nehezen tudta azonosítani, annyit viszont tudott, hogy csak egyszer látta. Valami nem hagyta nyugton, amíg rá nem jött, honnan ismeri: egyik barátja hozta magával ezt az ismeretlent még annak idején, amikor lelkesen magyarázta a "nélkülem semmit sem tudtok cselekedni" igazságát.
Otthon már tudta, hogy mi feszíti olyan nagyon bensejét: a Mestere hiányában összegyűjtött semmi.

(Adorján Kálmán)


S AZ ÁRA?


Építkezni! Nagy a láz,
fényes otthon, cifra ház,
minden ponton új elem,
nőttön nő a kényelem...
És az ára?

Nagy telek vár, jó víkend,
fóliázott konyhakert.
Díszkerítés is telik
minden hétvég ott telik...
És az ára?

Ékesít az iskola,
a második diploma,
doktorátus... Ennyi kell!
Testhez áll a sok siker.
És az ára?

Gürcölsz, egyre többre mégysz,
mindig jobban kell a pénz,
váltig űz a "nem elég",
hajt az ifjabb nemzedék...
És az ára?

Mindezeknek élve, mondd,
bölcs voltál-e vagy bolond?
Ballagván a vég felé
nem a lelked ára-é,
mit elértél?

Közben hányszor szólt az ÚR!
Mennyi Ige porba hullt!
Mit viszel s mi lesz veled,
ha elkérik lelkedet
még az éjjel?

Füle Lajos / Vásárosnamény

Mózes imádsága: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12)



Újesztendő, vígságszerző


„Újesztendő, vígságszerző most kezd újulni,

Újulással, víg örömet most kezd hirdetni.

Hirdeti már a Messiást, el fog az jönni,

Legyetek a nagy Istennek igaz hívei.”


A fenti újévi köszöntő ének első versszakai örömmel üdvözlik az új esztendőt, örömöt és igazi bizakodást sugároznak. A 2017. év hajnalán – a jövőre gondolva – inkább szorongás, aggodalom félelem van a szívekben. Mit hoz az új év? Milyen próbatételt, természeti csapást, terrorakciót, betegséget, veszteséget? De ezek felől nem kell aggodalmaskodnunk, hanem letehetjük a 2017-es esztendőt is Urunk kezébe, és nyugalommal várhatjuk az új évet.
Örvendezzünk tehát az új esztendőnek, hiszen ez azt jelenti, hogy Urunk gondviselő szeretete átsegített az elmúlton bennünket, hálásak lehetünk a hordozó, megtartó szeretetéért!
Örvendezhetünk már előre azért is, hogy az előttünk álló év minden napján velünk lesz Megváltó Urunk, a menny és föld teremtője, hiszen ezt ígérte: „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20)
Az új esztendő megújulást is jelenthet. Sokan tesznek ilyenkor fogadalmat: lemondok káros szokásokról, rossz tulajdonságoktól meg fogok szabadulni, új életet kezdek majd – de ez általában csak ígéret marad, mert emberi akaratra épül.
Az előttünk álló 2017-es év egy jelentős egyháztörténeti esemény is, a reformáció 500 éves jubileumának az éve lesz. A reformáció azt jelenti: visszaalakítása valaminek, ami eltorzult, az eredetinek lényegére történő visszaformálása. A reformátorok a régit, az eredetit, az evangéliumit akarták megtisztítani és újból hozzáférhetővé tenni mindenki számára. Az egyház több évszázados deformálódása után – Isten kegyelmes szeretetéből, az Ige hathatós munkájával – visszaállhatott az eredeti formába, a Szentírás alapjára. A reformáció a Sola Ecclesia (Egyedül az Egyház) elvével a Sola Scriptura (Egyedül az Írás) elvét állította szembe. A cselekedetekből való megigazulás helyett a középpontba a Jézus Krisztus kegyelméből, hit által történő megigazulás tanítása és gyakorlata került.
Amiképpen az egyház deformálódott az évszázadok alatt, ugyanúgy a mi személyes életünk is deformálódik, ha nincs az Ige szoros kontrollja alatt. Nekünk is állandóan megújulásra van szükségünk (nemcsak: Ecclesia semper reformari debet! – az egyházat mindig reformálni kell), naponta az Ige zsinórmértékéhez kell mérnünk életünket. Erre bíztat Pál apostol is: „újuljatok meg lélekben és gondolkozásotokban” (Ef 4,23). Felsorolja azt is, hogy mennyi mindent el kell vetni, amik a világ hatásaként deformálják életünket: hazugságot, haragot, lopást, keserűséget, rothadt beszédet, káromkodást, gonoszságot.
Ha rendszeresen olvassuk Isten Igéjét, és ehhez igazítjuk életünket, „az Úr Lelke dicsőségről dicsőségre ugyanarra a képre formál át minket” (2Kor 3,18).
Nem nekünk kell görcsösen igyekeznünk a megújulásra, hanem Isten jelenlétében élve megtapasztaljuk, hogy „megújít szeretetével” (Sof 3,17/c).
Isten megújító szeretetét várjuk az új esztendőben is!

„Boldog nép az, amelynek az Úr az Istene, az a nép, amelyet örökségül választott magának.” (Zsolt 33,12)