2017. augusztus 18., péntek


A golgotai kereszt azt tanítja, hogy Isten mennyire szeretett minket, akik megvetettük Őt. Isten Báránya ott függött a kereszten és meghalt értünk rettenetes kínok és szenvedések között. A bűneinkért fizetni kellett! Ő bűnhődött, mint engesztelő áldozat az egész világ bűneiért. Ő bűnhődött a te bűnödért is, és Ő bűnhődött az én bűneimért is. Az Úr mindent megtett, hogy megmentsen és üdvözítsen minket. Fogadd el Őt. Ha megvallod bűneidet, és neki átadod az életedet, irgalmat nyersz. Csak Jézus Krisztus az, aki igazán, és örökre boldoggá tud tenni, és csak Ő tud téged üdvözíteni.


A hit a gyengeségben megerősít, a szegénységben meggazdagít, a halálban pedig megelevenít.


Aki az Isten országán dolgozik, nem az igazságszolgáltatás, hanem a könyörület jegyében áll. Nem ítél, hanem szeret. (Hamvas Béla)


„Aki takargatja vétkeit, annak nem lesz jó vége, aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer.” (Péld 28,13)

A bűn bűnt szül, a hazugság pedig hazugságot. Hányszor lehettünk már tanúi ennek. Aki a bűnt újabb bűnnel akarja megoldani és a hazugságot hazugsággal elfedni, az egy „ördögi körbe” lép be, ahonnan nincs kiút. Hiszen a végtelenségig hatványozódik a bűn és a hazugság. Mai igénk a megoldást adja meg. Igen, ki lehet ebből lépni. Aki megvallja és elhagyja bűnét, vétkeit, az irgalmat nyer. Micsoda evangélium, hogy nekünk nem kell görgetnünk magunk előtt bűneink és hazugságaink következményeit, hanem letehetjük Jézus elé, akinél irgalmat találunk!
(Menyes Gyula)



Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, hogy valaki szeresse őt igazán.

Goethe


Az igazság a jellemben van. Krisztus nem egyszerűen csak az igazságot mondta, Ő volt az igazság maga, a maga teljességében.



 Az örökélet annyi: örökre az Úrral lenni.



„Az Úr a te oltalmad.” (Zsolt 91,9)

„Biztos jövő!” – olvasom egy biztosítótársaság reklámját. Ha havonta befizetek bizonyos összeget, akkor annak fejében… Mit is kapok? Biztos jövőt? A zsoltáros tőmondata: hitvallás. Bizonyosan nem egyszerűen, sablonosan kimondott gondolat, hanem megküzdött, megtapasztalt valóság. Sok viszontagság közepette tapasztalta meg Izráel ennek a mondatnak az igazságát. Nem volt könnyű elfogadni, sokan akkor sem tudták, akárcsak ma. De ez a több évszázad messzeségéből hangzó hitvallás ma is arról a tényről beszél, amelyet Jézus hozzánk is közel akar hozni. Isten nélkül nincs se jelen, se jövő, se oltalom.
(Beke Mátyás)



Csak egy mód van rá, hogy ne féljünk az emberektől, ne féljünk a haláltól, ne féljünk a gonosztól, és ne féljünk a természet elemi erőitől - és ez a mód az, hogy ne féljünk Istentől, hanem szeressük őt. (Lev Tolsztoj)


„Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült - felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. Azt mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mer ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”
Lukács evangéliuma 15,11-32


A IDŐSEBB FIÚ TÁVOZÁSA

„Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült - felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki.”

Az idősebb fiú nincs otthon, amikor az apa átöleli és kegyelmébe fogadja fiatalabb fiát. Nemcsak a fiatalabb fiú veszett el, aki otthonát elhagyva távoli országba kereste boldogságát, de aki odahaza maradt, abból is elveszett ember lett. Külsőleg mindent megtett, ami egy jó fiú dolga, ám belsejében elcsatangolt apjától. Tette a dolgát, mindennap keményen dolgozott, teljesítette minden kötelezettségét, de egyre boldogtalanabb lett, és egyre jobban elveszett a szabadsága. Ez az elveszettség az - melyre a bírálat és az ítélkezés, a harag és a neheztelés, a keserűség és a féltékenység jellemző -, ami annyira veszélyes az emberi lélekre nézve.
Kifelé az idősebbik fiú hibátlan. De amikor öccse hazatértekor szembe találja magát apja örömével, a sötét erő feltör belőle. Hirtelen szembetűnik haragos, büszke, barátságtalan és önző természete, mely addig rejtve maradt. Annak megtapasztalása, hogy az ember nem képes osztozni mások örömében, a haragos szív megtapasztalása. Az idősebb fiú nem tudott belépni a házba és osztozni apja örömében. Belső panasza megbénította és hagyta, hogy a sötétség elborítsa.
Minél többet elmélkedem a bennem élő idősebb fiúról, annál jobban felismerem, hogy valójában milyen mélyen gyökerezik ez a fajta elveszettség, s hogy milyen nehéz innen hazatérni.
Neheztelésem nem ismerhető fel könnyen, olyasvalami, ami rátapad erkölcsi tisztaságom „fonákjára”. Hát nem jó engedelmesnek, kötelességtudónak, dolgosnak és önfeláldozónak lenni? Úgy tűnik ugyanis, hogy haragom és vádjaim rejtélyes módon összefonódnak ezekkel az erényes magatartásformákkal. Hisz abban a pillanatban, amikor legnagylelkűbb lényemből szeretnék cselekedni, saját haragomba vagy neheztelésembe botlok. Éppen akkor kezdem megszállottan igényelni, hogy szeressenek, amikor a legönzetlenebb akarok lenni. Éppen amikor megteszek minden tőlem telhetőt, hogy jól oldjak meg egy feladatot, akkor kapom rajta magam, hogy azon rágódom: mások miért nem adnak bele mindent? Amikor már úgy érzem, képes vagyok legyőzni a kísértést, akkor elkezdem irigyelni azokat, akik megadták magukat neki. Úgy tűnik, hogy ahol a tiszta erkölcsös énem munkálkodik, ott rögtön megjelenik bennem a haragos vádaskodó is.
Ezen a ponton szembe kell néznem valódi szegénységemmel: Teljesen képtelen vagyok kigyomlálni magamból a haragot. De hogyan szabadulhatnék meg a haragtól anélkül, hogy az erényeket is eldobnám? Hazatérhet-e a bennem élő idősebb fiú? Hogyan térhetek vissza, amikor a harag foglya vagyok, amikor a féltékenység csapdájába estem, amikor be vagyok börtönözve a szolgaságnak megélt engedelmességbe és kötelességbe?
Nyilvánvaló, hogy én, egyedül, nem találhatok rá önmagamra. Így szembesülve az önmegváltás lehetetlenségével, már értem Jézusnak Nikodémushoz intézett szavait: „Ne csodálkozz azon, amikor azt mondom: fentről kell újjá születnetek”. Valóban, valaminek történnie kell, amit én magam nem válthatok ki. Nem születhetek újjá alulról, azaz saját erőmből, saját elmémből, saját lélektani meglátásaim által. Csak felülről jövő segítséggel gyógyulhatok meg, fölülről, ahonnan Isten lenyújtja kezét. Ami nekem lehetetlen, az Istennek lehetséges. „Istennel minden lehetséges.”


A IDŐSEBB FIÚ VISSZATÉRÉSE

„Az idősebbik […] megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte […] Azt mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mer ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

Az idősebbik fiú dühében így panaszkodik apjának: „…nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki.” Ebből kitűnik, hogy az idősebbik fiúnak nincs öccse többé. És apja sincs. Mindkettő idegenné vált számára. Bűnös öccsére megvetéssel néz le, apjára, a rabszolgatartóra, félelemmel néz fel. Ebből látom, milyen elveszett az idősebb fiú. Idegen lett saját házában. Minden elveszti természetességét, minden gyanússá, zavarttá, kiszámítottá válik. Nincs többé bizalom.
Van kiút? Nem hiszem, hogy lenne - legalábbis az én oldalamról nézve. Sokszor úgy tűnik, hogy minél jobban próbálok kiszabadulni a sötétségből, annál jobban besötétedik. Fényre van szükségem, de annak a fénynek le kell győznie sötétségemet, és ezt én nem idézhetem elő. Egyedül nem vagyok képes elhagyni haragom földjét. Nem tudom magam hazavezetni. Igazi szabadságomat nem tákolhatom össze magam számára. Azt kapnom kell. Elveszett vagyok.

A példázatban az apa az idősebbik fiú elé is ugyanúgy kimegy, mint a fiatalabb elé, behívja őt, és azt mondja: „Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied.”
Ezekre a szavakra kell figyelnem és hagynom, hogy áthassák lényem belsejét. Isten szeretett gyermeke vagyok.

A fiú bántó és keserű szemrehányásaira nem elítélő válasz jön. Nincs visszavágás vagy vádaskodás. Az apa nem védekezik, még csak megjegyzést sem fűz az idősebbik fiú viselkedéséhez. Azzal, hogy azt mondja: „te mindig itt vagy velem”, túllép mindenfajta értékítéleten, hogy fiával való bensőséges viszonyát hangsúlyozza. Az apa megkülönböztetés nélküli szeretetének kimutatása kizárja annak lehetőségét, hogy a fiatalabb fiút jobban szereti, mint az idősebbet. „Mindenem a tiéd”, mondja neki. Nem lehet ennél világosabb megfogalmazása az apa fia iránt érzett határtalan szeretetének.
Az apa nem hasonlítja össze a két fiút. Mindkettőjüket teljes szeretettel szereti, és szeretetét egyéni útjuknak megfelelően fejezi ki.
Abba kell hagynom minden összehasonlítást, rivalizálást és versengést, és megadnom magam az Atya szeretetének. Amíg kint maradok a sötétben, addig megmaradok az összehasonlítgatásból eredő haragos vádaskodásnál. Isten hív, hogy térjek haza, lépjek be fényébe és fedezzem fel, hogy ott minden embert egyedi és teljes szeretet övez.

A tékozló fiú története valójában annak az Istennek a története, aki elmegy, hogy megkeressen, és addig nem nyugszik, míg meg nem talál.
Bár Isten maga elénk fut, hogy megtaláljon és hazavigyen bennünket, nekünk nemcsak azt kell felismernünk, hogy elveszettek vagyunk, hanem arra is fel kell készülnünk, hogy megtaláljanak és hazavigyenek minket.
Bizalom nélkül nem engedhetem, hogy megtaláljanak. A bizalom az a mély, belső meggyőződés, hogy Atyám hazavár. Mindaddig, amíg kételkedem abban, hogy érdemes rámtalálni, és leértékelem magam azzal, hogy úgy gondolom, kevesebb szeretetet kapok, mint öcsém, addig jó Atyám nem találhat rám. A bizalomnak még az elveszettség érzésénél is erősebbnek kell lennie.
A bizalom mellett a hálának is jelen kell lennie - a harag ellentétének. A harag és a hála nem létezhet egyszerre, mert az előbbi megakadályozza, hogy az életet ajándéknak lássuk és éljük meg. Haragom azt sugallja nekem, hogy nem azt kapom, amit érdemelek. Ez mindig irigységben ölt testet. A hála azonban túlmegy „enyémen” és „tieden”, és azt az igazságot hirdeti, hogy az egész élet színtiszta ajándék: mindent, ami vagyok és ami az enyém, a szeretet ajándékaként kaptam. Azt, hogy hálás vagyok, választhatom akkor is, amikor az érzéseimet még mindig a sértődöttség és harag hatja át. A hála - csakúgy, mint a szeretet -, nem érzelem. Mindig van választási lehetőség a harag és a hála között, mert Isten megjelent nekem a sötétségben, hívott, hogy mielőbb térjek haza, és szeretetteljes hangon kijelentette: „Te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied.” Mindaz, ami vagyok és minden, amim van, színtiszta ajándék. Minden ajándék, amit elismerek, újabbhoz és újabbhoz vezet.
A bizalomhoz és a hálához egyaránt szükség van a bátorságra, hogy kockázatot vállaljunk, mert a bizalmatlanság és a harag - hogy hatalmában tartson - egyfolytában arra figyelmeztet, milyen veszélyes felhagynom az óvatos mérlegeléssel és a jövő elméleti úton történő kifürkészésével. Sokszor nagyot kell előrelépnem hitemben, hogy esélyt adjak a bizalomnak és a hálának.

A hitben való előrelépés mindig olyan szeretetet jelent, amelyben nem várom el, hogy viszontszeressenek; anélkül adok, hogy kapni szeretnék; anélkül hívok meg valakit, hogy visszahívást remélnék; s anélkül ölelek valakit, hogy ölelést kérnék. Minden alkalommal, amikor egy kis előrelépést teszek, megpillantom azt, Aki felém szalad és meghív örömébe, abba az örömbe, melyben nemcsak magamat találom meg, hanem testvéremet is.


FIAM, EGYETLEN KINCSEM VAGY

Fiam, egyetlen kincsem vagy,
Szeretetem túlárad irántad.
Fiam, barátként állok itt,
Hogy veled maradjak az idők végéig.

Minden dal, ami elér,
Azt suttogja szerelmem tiéd!
Fénylő hangok, dallamok
Tengerében ott vagyok!

Fiam, az életed nagy kincs, fiam,
Tudnod kell ez mindig igaz marad -
Fiam, akkor is hogyha félsz,
Amikor elborít a sötétség.

Minden dal, ami elér,
Azt suttogja szerelmem tiéd!
Fénylő hangok, dallamok
Tengerében ott vagyok!



Ha nincsen egy barátod, aki figyelmeztet a hibáidra, fizess meg erre egy ellenséget.

Don Bosco


Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt. (Wass Albert)


Mindennek van fény- és árnyoldala, a mi Istenünk pedig mind a két oldalon megtalálható. (Spurgeon)



„Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: az Úr temploma van itt; hanem jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket!” (Jer 7,4–5)

Egy ember – Jeremiás, Isten sokat szenvedett prófétája – odaáll az Úr temploma elé, és nagyon kemény beszédet mond. Izrael népe formálisan volt vallásos. Nemde ismerős ez ma is? Eljárunk a templomba, de úgy jövünk ki, hogy lelkünkben nem ment végbe változás, szívünket bezártuk a Szentlélek előtt, és csak a rítusokat gyakoroltuk, de nem vagyunk bizonyságtevői Krisztusnak. Jeremiás ma is odaállhatna templomaink elé. Nem nekünk kell cselekedni a templomban, nem azáltal leszünk jó emberek, hogy megtesszük az előírásokat, miközben szívünk hideg marad. Hanem ha hagyjuk, hogy Isten végezze el az áldott munkát bennünk! Akkor fogunk másként kijönni, mint ahogy bementünk, s megújulnak általa útjaink és tetteink.
(Kőháti Dóra)



Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. (Márk 2:17)

Mit jelent ez a mondat ránk nézve? Azt, hogy kevesen tartják betegnek magukat, kevesen érzik azt, hogy a bűn tönkretenne bármit is életükben. A másik véglet az, amikor már gyógyíthatatlannak látja magát az ember. Ilyen vagyok, nem tudok és nem is akarok megváltozni – mondta egyszer fülem hallatára valaki a saját bűnös dolgaira. Ez olyan, mint amikor valaki beteg, elmehetne az orvoshoz, bevehetné a megfelelő gyógyszert, de nem akarja, mert jól érzi magát jelenlegi nem éppen rózsás helyzetében, állapotában. A bűn nevű romboló lelki betegségben is el lehet kényelmesedni, le lehet mondani a gyógyulásról. Ennek az az oka, hogy az ilyen ember nem tudja, még csak nem is sejti, hogy milyen az egészséges élet...

Napi Ige és gondolat
A pletyka természete

Egy történet járja egy szerzetesről, aki meggyónta a felettesének, hogy vétkezett, mivel pletykát terjesztett a kis faluban.

A rendfőnök azt mondta a barátnak, hogy büntetése részeként helyezzen el egy-egy tollat a falu minden házának küszöbére. Amikor a szerzetes a feladat teljesítése után visszatért, megkérdezte, hogy kell-e még valami mást tennie.
– Igen – volt a felelet. – Most menj vissza, és szedd össze mindegyiket!
– Hiszen ez lehetetlen! A szél végigfújta a tollakat az egész falun – kiáltott fel a szerzetes.
A rendfőnök így válaszolt: - Ugyanúgy, mint a te szavaidat, fiam.

"Kigúnyolja embertársát az esztelen, az értelmes ember pedig hallgat.
A rágalmazó titkokat tár fel, de a hűséges lélek leplezi a dolgot."
Példabeszédek 11,12-13


Akinek szárnya van, nem fél



Ablakunkból a fák koronájára nyílik kilátás. Ma reggel egy csapat varjú lepte el a jegenyék száraz ágait. Gyönyörködtem bennük, amint álmukból ébredve reggeli tisztálkodásukat végzik egy-egy vékony ágon billegve. Két lábukkal megragadják az ágat, nyakukat szinte kitekerve, csőrükkel szárnyuk alá csipkednek, aztán szárnyukat nagy lendülettel szétcsapva kirázzák tollbundájukból a port, a szemetet, az élősködőket – s közben hatalmas károgással vitatják meg az élet eseményeit. Igazi akrobata mutatványok!
Belegondoltam, hogy ha nekem kellene hasonló bizonytalan környezetben, a földtől meglehetős távolságban bármit is tennem, mennyire görcsösen kapaszkodnék, és mennyire meggondolnék minden mozdulatot. Minden esetre közel sem lennék annyira felszabadult zsonglőr, mint szárnyas barátaink.
Amint néztem őket, tanítássá lett viselkedésük. Az élet szédítő mélységei felett gyakran milyen görcsösen is kapaszkodik az ember! Jöhet mély gyász vagy a létbizonytalanság szakadéka, fenyegethet a temető rémisztő gödre. Félelemmel tölthet el a karrier magas polca is – bizony kapaszkodni kell, hogy le ne pottyanjunk! Ki lehet esni valakinek a kegyeiből, lecsúszhatunk egy állásról, zuhanhat az értékünk a munkaerő piacon, beleszédülhetünk az előttünk álló lehetőségekbe…
Mennyi veszélyt rejteget az élet, és az ember egyre görcsösebben ragaszkodik ahhoz, amit nagy keservesen sikerült megragadnia!
Miért nem fél a madár a vékony ágon?
Mert szárnya van! Számára nem egzisztenciális kérdés az ág, ahol ül, hanem pillanatnyi élethelyzet. Ha letörik az ág, vagy elvét egy mozdulatot, nem a megsemmisülés réme fenyegeti, hanem csak szétterjeszti szárnyát, amíg másik ágig nem ér.
Az embert is megajándékozta teremtője szárnyakkal. A hit szárnya jelent biztonságot az élet szédítő mélységei felett. A hit, ami az Isten ígéreteiben bízik, ami röptünkben is megtart, s végül abba a fészekbe juttat, ahol ő „letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé” (Jel 21,4).


„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok.” (Ézs 40,31)



Aláaknázott élet
Írta: Benedek Csilla


Szinte mindennap azt a félelmetes hírt közli a média, hogy bombát vagy egyéb robbanó szerkezetet találtak valahol, és ezek bármikor felrobbanhattak volna. Súlyosbítja sokak helyzetét, ha lelkileg is aláaknázott területen élnek és mozognak. Elrendezetlen bűneik: a harag, gyűlölet, zúgolódás-elégedetlenkedés, a tisztátalanság és pénzimádat stb. mind-mind ketyegő bombák, amik sajnos előbb, mint utóbb robbannak és ölnek, vagy súlyos sérüléseket okoznak a közel-távoli környezetben is. Ezért is figyelmeztet és tanácsol Pál apostol minden békességre és nyugalomra vágyó embert a következő szavakkal:


„... amit vet az ember, azt aratja is. Mert aki a testének vet, az a testből arat pusztulást, aki pedig a Léleknek vet, a


Lélekből arat örök életet." (Gal 6,7-8)

Gender-Biblia?


A Német Evangélikus Egyházban (EKD) hetven önkéntes „exegeta” állítólag átdolgozza a Luther-Bibliát, és olyan nyelvezetet akar adni Isten igéjének, amelyik megfelel a gender ideológia szóhasználatának. Ez természetesen Isten igéjének meghamisítása. A munka jelenleg (2015 tavaszán) már folyik. A Luther-Biblia nemeknek megfelelő (geschlechtergerecht), és ezzel nőiesebb (weiblicher – azaz femininebb) kiadása 2016. októberben jelenik meg – jól időzítve a Reformáció 500. éves jubileumának kezdetéhez.
A munka egyik felelőse, Christine Gerber, hamburgi evangélikus teológia professzornő ezt nyilatkozta: „A Luther-fordítás szép nyelvezete iránti minden lelkesültség mellett is szükséges, hogy most felülvizsgáljuk, vajon a megváltozott nyelvhasználat következtében egyes mondatok érthetetlenekké váltak-e.” (Informationsbrief (D) Nr. 293)
***
Megjegyzés: A „megváltozott nyelvhasználat” jelen esetben inkább a gender átértelmező szókészletének bevetését jelentheti, nem pedig a nyelv spontán megváltozására utal. (Ráadásul a ma használatos német Biblia nem a 15. századi német nyelven olvasható!) Az Isten- és természetellenes ideológia képviselői tudatosan változtatják meg, azaz torzítják el a nyelvet, és ehhez akarják igazítani a Szentírás szövegét. Kérdés: Vajon kinek készül ez a „Biblia”?



János apostol: „Bizonyságot teszek mindenkinek, aki e könyv beszédeit hallja: Ha valaki ezekhez hozzátesz, azt Isten e könyvben megírt csapásokkal sújtja; és ha valaki elvesz e prófétai könyv beszédeiből, annak Isten elveszi az osztályrészét az élet fájából, a szent városból és azokból, amik e könyvben megírattak.” (Jel 22,18)





"Kérdezzétek meg a jövendőt tőlem, fiaimat és kezeim munkáját csak bízzátok rám!"

Ésaiás 45,11



Félrevert szívek

Az Ige szól s hiába int meg:
jobban féltjük gyermekeinket,
semmint lehetne rá okunk.
Képzelődünk s nem bízva bennük
szívünket sokszor félreverjük,
hogy csaknem belepusztulunk.

Ó, balga nép, apák, anyák, mi!
Lehet-e csak egyet találni
közöttünk, ki a gyermeket,
kinek KRISZTUS vére az ára,
mindig ISTEN kezében látja,
akkor is, hogyha tévelyeg?!




HATALMAS ISTENÜNK, FELSÉGES ATYÁNK!
Köszönjük, hogy gyermekeket bíztál ránk, a jövő nemzedékét, hogy fölneveljük őket és továbbadjuk nekik hitünket és Irántad való hálánkat is. Kérünk, vedd el tőlünk aggodalmainkat, hogy féltő szeretetünk bizalmatlansággá ne legyen Irántad. Hisszük: nem azért szereted őket, mert a miéink, hanem mert a Tieid. Köszönjük, hogy jövőjük a Te kezedben van, hisz őket is megváltottad JÉZUS vére árán.
Ámen.


(NEM CSAK) AUGUSZTUSI KENYÉR

Egy sokak által ismert politikus nyilatkozott így a napokban: „Ha megdobnak kővel, akkor mi is visszadobunk egy sziklát.”

Megmérhetetlen a távolság a magyar közmondás (Aki téged kővel dob meg, dobd vissza kenyérrel) és a politikusi álláspont között. Kétféle lelkület ismerhető meg ezekből: az egyik a megbékélést, baráti jobbot nyújtja, a másik gyűlöletet szít és háborúpárti. A visszadobott szikla gyilkolhat, katasztrófát jelenthet, amitől már számtalanszor szenvedett nemzetünk, s soha nem adott sem az egyénnek, sem a közösségnek megoldást.

Az első kenyeret Jézus dobta ebbe a szikla-hajigáló világba, amikor így köszönt: „Békesség nektek…”

Nekünk ma is csak erre a kenyérre van szükségünk!


Benedek Csilla / Pécel

Jézus Krisztus: „Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket… és imádkozzatok azokért, aki üldöznek titeket.” (Mt 5,43-44)


"Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt."

(Fil 4,6-7)

Egy űrhajós, miután ötszázszor megkerülte a Földet, visszatért az űrből. Amikor megkérdezték tőle, hogy érzi magát, így vála-szolt: "Nagyon fáradt vagyok. Képzelhetik, hányszor kellett elmondanom a reggeli, déli és esti imákat, melyeket a vallásom előír!"
Bármennyire is buzgó lennél, biztosítalak, hogy minden imádságod hemzseg a bűntől, sőt bűn az, mégha a legistenfélőbb tisztelettel mondod is el. Éppen emiatt kell mindent a Jézus nevében kérnünk az Atyától, és nem a magunk nevében, vagy a magunk szentségére támaszkodva. Efelől is, mint ahogy bármi más felől is, aggódhatnék, de mert Jézusért fogadja el a könyörgésem, semmi felől nem szükséges aggódnom. Ha szívem és gondolataim Krisztusban vannak elrejtve, hit által, akkor tudom, hogy egyetlen imádságom sem hull a földre meghallgatás nélkül. Előre hálás lehetek, hogy minden kérésem meghallgatja, ha Jézus nevére támaszkodva kérem. (A Mk 11,24-ben az eredeti szöveg szerint ez áll: "Akármit kértek, higgyétek, hogy már megkaptátok, és meglészen néktek!") Nincs meg nem hallgatott, de van (egyelőre) megválaszolatlanul hagyott kérés.

Isten békessége meg fogja ha-ladni értelmedet akkor is, amikor úgy okoskodsz, hogy az Ő akaratából maradnak megválaszolatlanul imádságaid. Gondolatainknak és szívünknek nem a mindenbe beletörődő fatalizmusban kell megmaradnia, hanem a Krisztusban. Nehogy helytelenül Isten "becsületéért" és dicsőségéért aggódjunk. Nagyobb tisztesség éri Istent, ha kiderítjük, miért hagyta kérésünket megválaszolatlanul. Egy könyvelő akkor becsületes, ha kideríti, hol csúszott be a hiba a zárszámadáskor, és nem nyugszik bele, amíg ki nem kutatja, mi volt az oka. Másképp őt fogják elszámoltatni, neki kell megfizetnie a kárt. Ha becsületesen szembenézünk magunkkal, kiderül, hogy sok kérésünk nem hitből fakadt, hanem csak reménykedésből, vagy éppen kétségbeesett aggodalmaskodásból. Semmi felől ne aggódjatok, ne is csupán reménykedjetek, hanem higgyetek! Az tehát az imádkozó egyik legsúlyosabb bűne, hogy nem hiszi Istent elég nagynak, és nem dicsőíti. Nem hiszem nagyobbnak, mint az a "lehetetlen" dolog, amiért éppen imádkozom. (Az ilyen istenkép nem az igaz Istent tükrözi, hanem az én kishitűségem mértékével alkotott istent, tehát bálványt!) Isten arra bátorít minket, hogy ugyanolyan szabadon kérjük a lehetetlent, mint a lehetségest, mert Előtte mind a lehetséges, mind a lehetetlen ugyanolyan nagyságrendű: azaz még mindig kisebb, mint Ő maga!

(Horváth Levente)



Tiszta víz

Kavicsos, köves hegyi patakban lépkedve gyönyörködtem a zavarosságtól mentes, tiszta vízben. Bár fenyegetett az elesés lehetősége, mégis határozottan és biztonságosan haladtam előre, mert láttam, hová lépek.
Hamarosan valaki megelőzött, és összezavarta előttem a vizet. Járásom lelassult, bizonytalanná vált. Féltem az eleséstől, lábammal csak tapogatózni tudtam a zavaros vízben.
Így vagyok a valóság talaján is. Ki után megyek? Jézus Krisztust követve biztonságosan haladhatok a hit útján, annak ellenére, hogy tapinthatók, láthatók a nehézségek, akadályok, mert az út, amin Megváltóm vezet, tiszta és világos.
"Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága." (Zsolt 119,105)





ZSÁKUTCA VAGY KESKENY ÚT

Nem más, mint maga Isten ellen protestál egy holland protestáns lelkész. Nyíltan vállalja, hogy nem hisz benne, s szabadon hirdetheti tanait, egyháza nem korlátozza tevékenységét.

A lelkész könyvet írt „Hinni egy olyan istenben, aki nem létezik. Egy ateista lelkipásztor kiáltványa” címmel. Azt mondja, hogy nem hisz a halál utáni életben, s Jézus életét egy talán sosemvolt férfi mitológiai történetének tekinti. A témáról A nyugat-európai „vallásosság” zsákutcája alcímmel a Magyar Nemzet (2011. 08. 23.) közölt több soros ismertetőt.

Zsákutcáról talán annyi híradás is elégséges volt, a keskeny úton járó hitvalló testvéreink bizonyságtételét pedig – innen, Magyarországról is szívből kívánjuk, hogy – még gazdagabban áldja meg az Úr!


Dr. Mikolicz Gyula / Pécel

Az Úr Isten figyelmeztetése: „… akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, akik azonban engem megutálnak, megutáltatnak.” (1Sám 2,30)