A hitnek nemcsak halláson, hanem tapasztaláson is kell nyugodnia. Így nemcsak házi használatra, hanem kivitelre is alkalmas lesz. (Fosdick)

A legszebb ima a hálás öröm.

Lessing

„A két tanítvány unszolta Jézust, és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!” Bement hát, hogy velük maradjon.” (Lk 24,29)

Talán a legszorongatóbb este életünk alkonya. Bezáródnak az ablakok, leereszkedik a sötétség. Mi jön utána? Milyen lesz majd az a bizonyos átlépés az éjszakába? A tanítvány kérése úgy hangzik, mintha egy megrettent gyermek könyörögne szülőjéhez a gyerekszobában, hogy maradjon vele: „Csak amíg el nem alszom…” És a szülő marad. Jelenléte megnyugtat, felold, biztonságot ad. És Krisztus marad. Mikor már senki, semmi sincs mellettünk, ő ott van. (Balogh Éva)

A legtöbben meg vagyunk győződve arról, hogy hegyeket tudnánk megmozgatni, ha valaki eltakarítaná az útból a dombokat.

Amennyivel világosabb a Nap minden más világosságnál, annyival világosabb a Szentírás minden más könyvnél.

Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt, csak alázatosan és figyelmesen körül kell néznünk, hogy meglássuk, mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés, amit a következő pillanatban tehetünk. (Paulo Coelho)


Az egyetlen döntés melyet az egyház hirdethet, Isten döntésére vonatkozik. Az evangélium szolgájaként azt kívánja, arra hív, hogy Isten mellett döntsünk, aki Jézus Krisztusban a javunkra döntött. (Vályi Nagy Ervin)


Boldog, ki ésszel föléri, mit tesz Jézust szeretni, s magamagát Jézusért megvetni. – Az egyik kedvestől ugyanis meg kell válnunk a másikért, mert Jézus azt akarja, hogy mindenek fölött Őt szeressük. (Kempis)

Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy "kis hívő", a másik egy "kis szkeptikus". A "szkeptikus" azt kérdezi:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Hát persze - mondja a kis "hívő". - Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!
- Hülyeség! - mondja a "szkeptikus". - Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet?
- Pillanatnyilag még nem tudom - mondja a kis "hívő" -, de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkkal menni!
- Nonszensz, lehetetlen! - mondja a "szkeptikus". - Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet, hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!
- Hát persze hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni - mondja a kis "hívő".
- Soha sem fog működni! - véli a kis "szkeptikus". - Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
- Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet - mondja a kis "hívő" -, de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és Ő nagyon vigyáz majd ránk!
- Anya!? Te hiszel egy anyában? Hol van? - kérdezi a kis "szkeptikus".
- Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem is létezhetnénk! - válaszolja a kis "hívő".
Mire a kis "szkeptikus": - Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!
A kis "hívő" elgondolkozik egy pillanatra. - Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! Majd halkan hozzáteszi: - Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!

„Előttem hajol meg minden térd, rám esküszik minden nyelv, és ezt mondják rólam: Csak az Úrnál van igazság és erő!” (Ézs 45,23–24)

A szorongattatásból, a fogságból, a szenvedésből szabaduló ember hajlamos arra, hogy szó nélkül elfogadja ezt a kijelentést. Izrael népe Isten csodájának tartotta az idegen földről való megmenekülést. Sajnos saját életünkben is megtapasztalhatjuk, hogy egy-egy szabadító Isten-élmény után a napok múltával lassan feledésbe merül a csoda. Adja Isten, hogy ne szenvedések közepette kelljen megtapasztalnunk a közelségét, hanem ő maga élessze bennünk napról napra a hit és a bizalom lángját. Csak így válhat hitvallásunkká ez az ige. (Menyes Gyula)

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a rosszért, a bennünket gátoló dolgokért és helyzetekért másokat hibáztassunk vagy a külső körülményeket okoljuk. Pedig sokszor egy egyszerű önvizsgálattal megtalálható volna annak igazi oka.

Isten sohasem a benne hívők vágyait vagy elvárásait teljesíti be, hanem az Ő ígéreteit.

„Jézus megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, aztán vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte a kenyereket és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. Valamennyien ettek és jóllaktak.” (Mt 14,19–20)

Jézus parancsára több ezren telepedtek le a fűre, és laktak jól. Jézus szavára ma is sokan telepednek le a lábaihoz, hogy táplálékot kapjanak testi-lelki értelemben. Hogyan fogadjuk a minket táplálni tudó Jézust? Csak olyan földi királlyá akarjuk-e tenni, aki az életünk külső feltételeit számunkra kedvezően alakítja, vagy életünk Uraként kérjük útmutatását, gondoskodását? (Tamásy Tamásné)

„Keressétek Isten országát, és ráadásul ezek is megadatnak nektek.” (Lk 12,31)

Nehéz ennek a kérésnek – keressétek Isten országát – eleget tennünk, mert emberek vagyunk, holott ez az egyedül helyes és lehetséges út. Amikor ugyanis Isten országát és az ő igazságát keressük, figyelmünk nem önmagunkra irányul, hanem az Úrra és másokra. Az Atya dicsőségét hirdetve és a többiek felé szolgálva pedig szinte észrevétlen megadatik – nem az, amire vágyunk, hanem mindaz, amire valóban szükségünk van ahhoz, hogy teljes és boldog életünk legyen. Kinek egy társ, kinek egy új munkahely, kinek a testi-lelki gyógyulás. (Gazdag Zsuzsanna)

Sokszor nem értékeljük a kis dolgokat és lemondunk azok megtételéről, mert többet és nagyobbat szeretnénk, pedig milyen jó lenne, ha azokat a kicsiket értékelnénk és megtennénk...

Uram, kérlek, engedd a szeretettel megízlelni azt, amit ízlelek az ismerettel; éljem át az érzéssel azt, amit átélek értelmemmel. Többel tartozom neked, mint ami vagyok teljes önmagamban, de nincsen másom; s még magamat sem tudom önmagam által teljesen visszaadni. Uram, legalább ezt az én egész valómat vond be szeretetedbe.
Egész voltom a teremtés által a tied, add, hogy egészen a tied legyen a szeretet által is. Nézz Uram szívemre, ezt szeretné, de magától nem képes erre. Add meg te, amire nem képes. Engedj belépnem szereteted szentélyébe.

A Biblia a Szentlélek szája, hagyd, hogy szólhasson hozzád. (Steinberger)

A rossz nem a külső körülményekből ered, hanem abból a módból, ahogyan magunkban reagálunk rá. Lelkünket nem az teszi ugyanis tönkre, ami kívüle történik, hanem a visszhang, amit ez a történés bennünk ébreszt. Így a rossz, amit (látszólag) a többiek okoznak nekünk, sem tőlük származik, hanem saját magunktól. Mindenkor mi magunk sebezzük meg saját magunkat.

A belső szabadság (P. Jacques Philippe) című könyv alapján.

A szenvedés titokzatos módon ható erő. Belőle fakadhat önmagunk belső átalakulása. De lehet, hogy egy távol lévő ember újul meg általa, anélkül, hogy mi tudnánk róla.

„A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.” (Zsid 13,2)

Mai igénk akár egy régi jó tanács is lehetne, utalva arra, hogy az ókorban mennyire fontos volt a vendégszeretet. Bibliai történetek tanúskodnak arról, hogy itt azonban ennél többről van szó. Gondoljunk Ábrahámra, aki idegeneket lát vendégül, és híradást kap gyermeke születéséről, valamint Isten ítéletéről. A sareptai özvegyasszony számára a túlélést jelentette Illés próféta vendégül látása. Az emmausi tanítványok – mielőtt felismerik benne a feltámadott Jézust – arra kérik az „idegent”, hogy maradjon velük éjszakára. Természetesen ma más körülmények között élünk, mint az ókori nomád emberek. A vendégszeretet mégis áldott alkalommá válhat az Újszövetség népe számára is. (Menyes Gyula)

„Enyhítsd szívem szorongását, szorult helyzetemből szabadíts ki!” (Zsolt 25,17)

Sokan inkább a jól ismert borzalmakat választják életük folyamán újra meg újra, csak ne kelljen szembenézniük az ismeretlennel. A változtatáshoz – az elszántságon túl – bátorság kell. Nem könnyű megtenni azt a bizonyos első lépést a változás útján. Az ehhez szükséges erőt azonban csak tőle kaphatjuk meg. Ő adja a kezdő impulzust, amely az első mozzanat lehet a szabaduláshoz. Aztán pedig végig velünk van, lépésről lépésre. (Balogh Éva)

Isten különös védelme alatt állok, ez azt jelenti, hogy reá bíztam magam. Bizonyos vagyok abban, hogy jobban tudja, mi válik javamra, mint én. (Hamvas Béla)

Jézus szeretetre tanított minket. Mikor megosztjuk egymás közt az Ő Kenyerét, a mi saját kenyerünket is, ketten-hárman, többen, Ő köztünk van. De neki, a végtelennek, mindegyikünk: egyetlenje.

Jó házastárs az, aki jobbá teszi a másikat. (Bereczky Lajos)

„Krisztus eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.” (Kol 2,14)

Jézus feltámadása után háromszor megkérdezi Pétert: „Szeretsz-e engem?” Ő háromszor bizonygatja: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Mi is hányszor bizonygatjuk életünk különböző pontjain, hogy szeretjük Jézust – és szeretjük felebarátainkat. Miért kell bizonygatnunk mindezt? Mert szeretetünk nem mindig önfeláldozó, hanem sokszor önző. Mi nem vagyunk képesek arra, hogy magunk vagy mások helyett az adóslevelet érvénytelenné tegyük. Amire mi képtelenek vagyunk, azt Jézus megtette: nincs adósságom Isten felé, nincs bűnöm, mert megbocsátott. Új emberré lehettem Jézus drága áldozata árán. Vigyázzunk erre a hatalmas ajándékra! (Tamásy Tamásné)

Krisztust nem lehet megmagyarázni. Vele találkozni kell, szóba állni Vele és átélni Őt.

„Krisztus mondja: »Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen.«” (Jn 15,1–2)

Egyszer, amikor egy istentiszteleten a lelkész felolvasta a szószéki igét, úgy éreztem, mintha a szavak egyenesen hozzám szólnának, engem vádolnának: „Te vagy a terméketlen fügefa, és ha nem teremsz, kivágnak majd…” János evangéliumának idézett verseit olvasva pedig most szőlővesszőnek érzem magam. Remélem, nem vág ki a szőlősgazda. Remélem, hogy méltónak tart arra, hogy megmetsszen és megtisztogasson. Hogy benne gyökerező és általa gyümölcsöző életem legyen. Olyan, amelyet látva mások Krisztusról kérdeznek, és hozzá térnek. (Gazdag Zsuzsanna)

Nem az állandó fogadkozás a hűség bizonyítéka, hanem az egyszer kimondott és megtartott fogadalom. (William Shakespeare)


Teljes reménységünkkel Őbenne fogódzunk meg és nyugodjunk meg. (Kálvin)

Uram, köszönöm neked őket,
a testvéreket, a téged követőket,
akiket nekem társakul adtál,
hogy megtarts bennünket
önmagadnál.

Uram, köszönöm neked őket,
az örvendezőket, szenvedőket,
úgy az erőset, mint a gyengét,
hogy rajtunk Krisztusunk
szent kegyelmét

mutasd fel, hívásként
az elveszett világnak,
míg ők is majd hozzánk,
hozzád találnak.

Hajdú Zoltán Levente

A Biblia olyan, mint a visszhang: fal kell hozzá, ami visszaverje, és csak akkor születik meg. (Ravasz László)

A hálátlanság perzselő szél, amely fölszárítja a buzgóság patakját, az irgalom harmatát, s a kegyelem árját.

Szent Bernát

A ma legnagyobb betegsége nem a lepra, sem a tuberkulózis, hanem a nemkívántság és kivetettség érzése. Nemkívántnak, nem szeretettnek, elhanyagoltnak és mindenki által elfelejtettnek lenni véleményem szerint nagyobb szegénységet és éhséget jelent, mint ha nincs mit enni.

Kalkuttai Teréz Anya

 „A siker mindent igazol,

mindent feledtet a hírnév.

A sikernek jár a mosoly,

bökj oldalba, ha sírnék…”

/Szentmihályi Szabó Péter/


Abban áll ugyanis bölcsességünk legfőbb része, ha józanul az Isten igéjének korlátai között tartjuk magunkat. (Kálvin János)


Az apróságok jelentik az életet, zagyván összekeverve bennünk, mint ahogy valamely festmény lényegét sem a rajta szereplő alakok adják, hanem a vonalak hajlása s a színek kevert árnyalatai.

Wass Albert

„Így szólt Jézus: „Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket.”” (Mk 1,17)

Megannyi magányos halacskaként úszkálunk szerte a világban. Megesszük egymást: a nagy hal a kis halat. Vagy a kis halakat visszadobják a vízbe. Krisztus halászainak azonban a legkisebb hal is fontos. Ebbe a „hálóba” nem a pusztítás, hanem a megtartás céljával gyűjtenek össze bennünket. (Balogh Éva)

ISTEN

Nagy a világ,
én csak porszem vagyok,
de Isten napja
énreám is felragyog.

Isten csókját
homlokomon érzem:
jóban, rosszban
csillagom az nékem.

Ott van, ott van
mindenütt az Isten:
mennyben, földön,
itt van a szívemben.

„Krisztusban van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve.” (Kol 2,3;)

Napjainkban gyakran használt kifejezés az „egész életen át tartó tanulás”. Az emberi ismeretek megszerzése folyamatos feladat, szorgalmat, kitartást igényel. Az isteni bölcsesség és tudás megismeréséhez „csupán” nyitottnak kell lennünk az Úr iránt. Az isteni bölcsesség és ismeret minden kincse Krisztusban van elrejtve. Általa napról napra egyre jobban megismerhető ez a segítő, erőt adó és az életben eligazító tudás szeretetről, megváltásról és örök életről. (Gazdag Zsuzsanna)

"Lelkünk megmenekült, mint a madár a vadász hálójából. A háló szétszakadt, s mi szabadok lettünk." Zsoltárok 124.7

Még a legsötétebb órában is törődik velünk Istenünk.

Minél közelebb kerülünk Krisztushoz, annál nagyobb rejtély leszünk mások számára. (Spurgeon)

Nincs csodálatosabb illat, mint az Istenben folytatott élet illata.

„Tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív az Úr, ami Istenünk.” (ApCsel 2,39)

Isten számára nincsenek távolságok. Ha távol érzed is magad tőle, mégis nagyon közel van hozzád. Isten a legmagányosabb pillanatban is karnyújtásnyira van. Annyi minden változik, alakul, formálódik, ám az ő ígéretei szilárdan megmaradnak. Ha semmi más nincs, amiben megkapaszkodhatnál, semmilyen korlát vagy fogódzó, ő akkor sem feledkezik meg rólad és a neked tett ígéretekről. (Balogh Éva)

„Tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az minket is feltámaszt.” (2Kor 4,14)

Húsvét hajnalban az asszonyok a halott Jézus bebalzsamozására mentek a sírhoz. Az emmausi tanítványok sem ismerték fel útitársukban a Feltámadottat. Tamás se akart hinni a tanítványoknak, hogy Jézus él, feltámadt. Pál apostol tudta és hitte: Jézus él, és minket is feltámaszt egykoron. Életed útján hol jársz, Testvérem? Húsvét előtt vagy már húsvét után? Átjárja-e már az életedet a feltámadás öröme, amely arról tanúskodik, hogy az életedben Isten akaratáé az utolsó szó? Legyen áldott Jézus Krisztus, aki ezért fáradozik most is Isten jobbján! (Tamásy Tamásné)

A bűnbánat nem napokig, vagy hetekig tartó lelki gyakorlat, melyen minél hamarabb túl kell esni, hanem egy életre szóló kegyelem. (Spurgeon)

A gyülekezet nem luxusjacht, hanem mentőhajó. Szórakoztatókra semmi szükség rajta. A kapitánytól a hajószakácsig minden kézre szükség van a fedélzeten a lélekmentéshez. A gyülekezet, amely nem keresi az elveszetteket, maga is „elveszett”. (Reinhard Bonnke)


A látható dolgok hitvallása így hangzik: Hiszek magamban! A hitbenjárás bizonyossága így szól: Hiszek Istenben! (Spurgeon)


Az aggodalom nem képes megóvni bennünket a holnapi szomorúságtól, de meg tud fosztani minket a mai nap szépségétől.

Évekkel ezelőtt, egyik üzleti útjáról hazatérve egyik ismerősöm ajándékokat vitt kisfiának. Többek között adott neki egy játékautót, ami világított a sötétben. Miután a gyermek megkapta az ajándékot, leoltotta a villanyt, de a kis autó láthatatlan maradt. A gyermek ezt mondta magában: "Ez biztosan csak tréfa lehet." Az apja kiábrándultan jegyezte meg: "Azt hiszem, becsaptak." A gyermek édesanyja azonban észrevett néhány francia szót a játékautó oldalán. Elvitte egyik barátnőjéhez, aki ismerte a nyelvet és elolvasta neki az utasításokat: "Ha azt akarod, hogy éjszaka is világítsak, tarts egész nap a napfényben." Ezért másnap odatette az ajándékot a déli ablakba. Azon az estén, amikor lekapcsolták a villanyt, a kis játékautó ragyogó fényt árasztott. A gyermek meglepve kérdezte: "Mit csináltál vele?" Édesanyja ezt válaszolta: "Ó, rájöttem a titokra. Mielőtt az autó világítana a sötétben, ki kell tenni a világosságnak."

Mint ahogy ez a játékautó a napfény hatására magába veszi az energiát, és ragyogni kezd a sötétben, a keresztyénnek is állandóan a lelki napfény, Jézus Krisztus fényébe kell tennie magát, hogy természetévé váljék az Ő fénye és ragyogjon a sötét világban.

„Feje fölé függesztették az ellene szóló vádat, amely így szólt: EZ JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.” (Mt 27,37)

Csak egyetlen ember akadt a Golgotán, aki hitte, hogy Jézus valóban király. A megfeszített latrok egyike, aki így fordult hozzá: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.” Jézus királysága nem keríthető be földi határvonalakkal. Az ő tulajdona minden olyan szív, amely felismeri keresztjében a kegyelem királyi trónusát. A te szíved az ő tulajdona-e, te magad az ő országának polgára vagy-e? Igen, ha szívedben Jézust királynak vallod, ha így hódolsz előtte, és az ő golgotai keresztje számodra Isten országának felségjele! (Tamásy Tamás)

„Jézus mondta: „Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni.”” (Lk 6,47–48)

Istenem, ha te vagy az életem alapja, nem ingadozom. Néha olyan viharokkal és áradatokkal támad az élet, hogy ha nem benned gyökereznék, elsöpörne engem is. Köszönöm, hogy benned vannak az alapjaim! (Balogh Éva)

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” (2Kor 6,2)

Carpe diem. Ragadd meg a napot – keresztény értelemben! Élj a lehetőséggel, fogadd el Isten szelíd invitálását! Olyan messzinek tűnik a holnap… Ki tudja, mire leszel képes akkor? Most. Itt. Ma. Ne hagyd elmúlni a napot Istennek adott válaszod nélkül! (Balogh Éva)

„Jézus mondta: »Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, tékozol.«” (Lk 11,23)

Kemények és ellentmondást nem tűrőek ezek a szavak. Hogyan lehet mindig, minden körülmények között Isten mellett állni, ha kell, vállalva akár azt is, hogy nem értenek meg, esetleg egyesek hitünk és meggyőződésünk miatt naivnak és ostobának tartanak, vagy egyenesen nem is kíváncsiak az elképzeléseinkre, mert azok szerintük úgyis kivitelezhetetlenek…? Egy prédikációban megragadtak az igehirdető gondolatai: arról beszélt, hogy ne akarjuk mindenáron Isten akaratát keresni és azt követni, hanem teljesen és egészen adjuk át szívünket és életünket a Teremtőnek, és akkor máris világosan látni fogjuk, mi az ő akarata. Akkor „magától” kiderül, hogyan képviselhetjük őt, hogyan lehetünk mindig vele és mellette, miként lehetünk a mai világban is az Úr hiteles követői. (Gazdag Zsuzsanna)

Szeretnélek jobban szeretni, mint ahogy valaha bárki is szeretett. Nyomorúságom és kicsinységem ellenére bizalmamat lehorgonyoztam irgalmad örvényének feneketlen mélységében, Istenem, Teremtőm! Dacára nyomorúságomnak, nem félek semmitől, és nem veszítem el a reményt, hogy örökké dicsőíthesselek énekemmel.

Szent Faustina nővér

‘Jézus szent vére, melyet a kereszten kiontottál értünk, áldd meg ezt a hajlékot és vedd oltalmad alá!’

http://www.gottliebtuns.com/images/la_salette2.jpg

A hit nem érdem, hanem a lelkem kinyújtott karja, amelyikkel elfogadhatom Istennek minden ajándékát.


A jóakarat jóvá teszi a lelket, a gonosz akarat gonosszá.

A keresztyén élet nemcsak bevételből áll, hanem kiadásból is.

A keresztény testvériség nem eszménykép, amelyet meg kell valósítanunk, hanem valóság, amely Istentől Krisztusban adatott, s melyben nekünk is részünk lehet. (Bonhoeffer)


Ajándékot adni és kapni egyaránt jó. Időnként azonban azt hisszük, hogy nem mindegy mekkora az értéke annak az ajándéknak, amit adni szándékozunk. Mennyire tévedünk ilyenkor. Anyagias világban élünk, közben lelkileg sokszor nyomorultnak, koldusnak érezzük magunkat. Vannak pedig ajándékok, amelyek nem kerülnek semmibe, mégis olyan nehezen tudunk adni másoknak. Vizsgáljuk meg az alábbi listát, melyek ingyenesen adható ajándékok:

1. Egy jó szót szólni.
2. Egy beteget felvidítani.
3. Óvatosan csukni be az ajtót.
4. Apróságnak örülni.
5. Mindenért hálásnak lenni.
6. Jó tanácsot adni.
7. Egy levél megírásával örömet szerezni.
8. Jogos panaszt nem eleveníteni fel újra.
9. Nem tenni szóvá, amit a másik hibázik.
10. Nem sértődni meg egy félre sikerült szó miatt.
11. A levert hangulatot nem venni komolyan.
12. Megtalálni a dicsérő, elismerő szót a jóra.
13. Megtalálni az együtt érző szót a megalázottnak.
14. Találni egy tréfás szót a gyermekeknek.
15. Bocsánatot kérni és elismerni az elkövetett helytelenséget.



Biztos vagyok benne, hogy lehetne még folytatni a sort, de igazából azt kell meglátnunk, hogy csupán rajtunk múlik, hogy ezekkel meggazdagítjuk-e mások életét!
Másoknak, de önmagadnak is jót teszel, ha sikerül megélned egyet-egyet ezek közül!

Arcom a fénybe tartom,
Zendülj tavaszi szél.
Ragyogj rám szép napsugár,
Melegítsd a szívemet,
Úgy fázom én.

Hallgasd meg újra a hangom,
Fogd meg a két kezem.
Ne engedj elveszni,
Űzd el az éjt a lelkemben.
Adj fényt nekem.

Lobbanj föl új remény,
Lángolj föl égi fény.
Adj erőt, éltetőt.
Szállj rám, gyönyörű szép új remény.

Lobbanj föl új remény,
Lángolj föl égi fény.
Adj erőt, éltetőt.
Szállj rám, gyönyörű szép új remény...

Az ember igazi ereje nem a heves törekvésben, hanem a zavartalan nyugalomban mutatkozik meg.

Az igazán erkölcsös ember szemében minden élet szent, még az is, amely emberi szempontból alacsonyabb rendűnek tűnik. (A.Schweitzer)

Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. (Máté 5:7)

Az irgalmas samaritánus nagy példa előttünk. Ő nem mérlegelt, hogy nem is az ő népéből való a megsebesült ember, nem gondolt arra, hogy mi lesz, ha őt is leütik, kirabolják, nem gondolt arra, hogy sietek, csak jussak haza épségben. Nem mérlegelte, hogy neki mindez mibe kerül, hanem tette, amire a szíve vitte. Irgalmas volt. Észrevett, lehajolt, bekötözött, segített, áldozott a magáéból. Irgalomból.

„Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet.” (Zsolt 62,6)

A jelen gazdasági és társadalmi események miatt érthetően erősödik az emberek belső háborgása. A válság, a létbizonytalanság sokakat aggodalommal és félelemmel tölt el. De Istennél elcsendesülhet a lélek, tőle megkaphatjuk a békesség ajándékát, azt a fajta megnyugvást, amely független a külső körülményektől, mert az Úr igéje és Szentlelke táplálja. Nem veheti el és nem ingathatja meg senki és semmi azokban, akiknek megadatott. (Gazdag Zsuzsanna)

„Én, Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag.” (Jel 22,16)

Tündökölsz, mint egy vezérlő csillag. A legfényesebb mind között. Minél sötétebb az éjszaka, annál jobban látható a te fényed. Vezess engem, amikor életem éjszakába hajlik. Mutasd az utat, amikor semmi más útmutatást nem kapok. (Balogh Éva)

HÚSVÉTI HIT

Bármit beszéltek, hitetlen Tamások,
a húsvéti hit győzedelmes marad.
Az Úr feltámadt, vallja millió szív,
s nem roskad össze semmi súly alatt.

Én nem hajlok a hitető beszédre,
világcsalók előtt se hódolok,
de tördelvén a titok néma zárát,
csak azt hiszem, amit megtapasztalok.

De mit nem érzek vak, süket kezemmel,
s hová nem ér el káprázó szemem,
lelkemmel látom azt, amely ha szárnyal,
nem ér nyomába gyarló értelem.

Én hallom, mit súg virág a virágnak,
bár hangjának fülemben nincs nyoma.
Értem a tavasz illatos beszédét,
s érzem Istent, bár nem láttam soha.

S bár győzött a bűn, mikor a keresztről
lelkeket mosva hullt alá a vér,
mégis hiszem a Krisztus diadalát,
s tudom, hogy feltámadt, mert bennem él!

Ő áll mellettem könnyben és mosolyban,
amíg az élet rögeit töröm,
nyugodtan tűrök, mert tudom, hogy vár majd
egy új élet s fenn mennyei öröm.

E hit vigasztal minden megtiportat,
özvegyet, árvát, sir felé menőt,
gyermeket-vesztett, zokogó anyákat,
s aki beteg is, ebből nyer erőt.

Az Úr feltámadt, vallja millió szív
s nem roskad össze semmi súly alatt.
Bármit beszéltek hitetlen Tamások,
a húsvéti hit győzelmes marad!

„Krisztus mondja: „Ne aggódjatok életetekért.”” (Mt 6,25a)

Jézus minden szenvedését és halálát Isten kezébe tette le mint eszközt, amikor így kiáltott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” Atyám, életem és halálom a tiéd, neked adom át, kezedbe ajánlom: munkálkodj vele és általa sokak életében az ő üdvösségükre! Jézus nem szabadult meg a haláltól, de szívében nem e világból való békességgel halt meg. Ha nem aggódsz az életedért, hanem átadod Krisztusnak, akkor bár tovább hordozod majd keresztedet, közben mégis békesség lesz a szívedben. Annak békessége, hogy megváltott életed van, amelyen nem vehet erőt a halál sem. (Tamásy Tamás)

„Mi megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.” (ApCsel 6,4)

Annyi látványos és kellemes tevékenység van! Az egyházon belül is sokszor keressük a módját, hogy szolgálatunknak gyors és erőteljes visszhangja legyen, törjük a fejünket hangzatos szlogeneken, figyelemfelkeltő akciókon. Az imádság és a prédikáció nem agresszív módszerek. Talán eredményük sem látszik meg azonnal. Krisztus szelíd hangja szólal meg bennük, de a világ zörejei elnyomhatják ezt a tiszta hangot. Mégis, mi más fontosabb dolga lenne az egyháznak, mint Krisztus hangján megszólalni? (Balogh Éva)

Minden hátrány magával hozza a vele egyenértékű előny csíráját.

Nevezz meg valódi nevünkön, mivel valamennyien szenvedünk attól, hogy álnéven élünk, telve álnoksággal, amit magunk fabrikáltunk, mivel jobbnak, különbnek, állhatatosabbnak és áldozatkészebbnek kívántunk látszani másoknál. Valódi neve csak keveseknek van itt a földön. Add, hogy imámban ne kérjek semmit, de annál inkább hallhassalak és hallgassalak Téged. Fáradt vagyok, Istenem, kifárasztottak "kéréseim", és megtéptek a világ "kérései". Apostolod mondta, hogy a szeretet irgalmas, türelmes, nem kér, és nem panaszkodik. Add, hogy sose kívánjak "színen lenni". A világnak amúgy is kötelező olvasmánya a "zűrzavar kézikönyve". Ha lehet, ragaszd össze lapjait, megértek a csirizre."

Pilinszky János

Sok ember az Isten adta lelki eledelnek – az Igének csak az illatával él, és éhen hal mellette. (Viktor János)

„… a félelem forrása a jövőben van, s aki megszabadul a jövőtől, annak nincs félnivalója.” (Milan Kundera)

 A húsvéti megújulás egyszersmindenkorra való megújulás! A Jézus Krisztus feltámadásában az Újszövetség szerint az jelentetett ki, hogy Isten, Fiának személyében, az ember javára, egyszerűen már megnyerte a diadalt.
(Karl Barth)


Arra vagyok elhívva, hogy az én lényem kicsiny edényébe magának Istennek titokzatos, tökéletes élete csorduljon bele, és megtöltse azt színültig. (Viktor János)

„Az Úr ígéretei tiszták, olyanok, mint a hétszer tisztított ezüst, melyet földbe vájt formába öntöttek.” (Zsolt 12,7)

„Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó” – mondjuk, mégsem tudunk vagy akarunk mindig aszerint cselekedni, amit ígértünk. Ám ha nekünk ígér valaki valamit, és azt nem tartja meg, könnyen megsértődünk… Olyan jó, hogy Isten más! Ő mindig minden ígéretét megtartotta, kezdve a szövetség ígéretétől a megváltás ígéretéig. És ha mi nem tartjuk meg mindazt, amit embereknek vagy épp neki ígértünk – például hogy őszintébb, igazabb, bűntelenebb életre törekszünk –, ő akkor sem „sértődik meg”, hanem Jézusért mindig ad lehetőséget az újrakezdésre. És újra meg újra tanít arra – egészen addig, amíg valóban meg nem értjük –, hogy új élet és valódi megújulás emberi erőből amúgy sem lehetséges, csakis általa újulhat meg az elménk és a szívünk. (Gazdag Zsuzsanna)

Bújtam a padlásra, ott szerettem legjobban olvasgatni, lábamat lelógatva a semmibe. Fejem fölött az ég kék mezeje, kerek felhőboglyákkal, távolabb a napsugárral elöntött házak, a folyó aranypántlikájával átkötött erdők csokra, mögöttem a padlás félhomálya.

Egyszer éppen az Aladdin történetét olvasgattam. Le is volt rajzolva, ahogy tömögeti a kincseket egy tarsolyba. Erről jutott eszembe, hogy meg kellene keresni a mi kincses-tarsolyunkat is, hátha felejtettek benne az ősök egy marék gyöngyöt. A tarsolyt csakugyan meg is találtam egy szelemenfa végére akasztva. Kihurcoltam a napvilágra, és belemarkoltam. Hát tele volt régi, molyos korpával, amit az Isten tudja, mikor felejtettek benne. Bizonyos pedig, hogy nem erre csinálták ezt a tarsolyt. Partifecskék csiripeltek körülöttem, ahogy ott mozgolódtam a nyílásban, kiöntöttem nekik a korpát, hadd szedegessék ki belőle a hernyócskákat. Hát ahogy hull kifelé a korpa, egyszer csak csendül, koppan valami a téglán. Utánakapok, fölemelem - úgy tündöklik, hogy majd kiveri a szememet. - Nini, gyémánt! - sikoltottam el magamat, s beletörülgettem a kincsemet az ingecském ujjába. Közelről nem ragyogott úgy, de ha napnak tartottam, gyönyörűen szórta a szikrát. Azért mégis azt hiszem, más ember nem tartotta volna kincsnek. Ma már én is azt mondanám az ilyesmire, hogy valami vastag pohárfenéknek a darabja. De ahogy akkor a szemem rávetettem, mindjárt tudtam, hogy gyémánt. Még abban is bizonyos voltam, hogy csakugyan ősök felejtették a tarsolyban.

Ész nélkül futottam le a padlásról a malomház elé, s a gilicetövisbokrok mögé bújva, a szememhez emeltem a gyémántcserepet. - Hiszen ez Tündérország, ami ezen keresztül látszik - hebegtem elámulva. A kutyatejvirágokat szivárványszínű fáknak mutatta. A sívó homok csillogott-villogott, mint a porrá tört igazgyöngy. Kékek voltak a hangyácskák, amik rajta mászkáltak, és a legyek úgy villantak el előttem, mintha röpülő rubintcsöppek lettek volna. Azt hiszem, nem volt még olyan boldog gyerek a világon, mint én voltam akkoriban. Annyiszor jártam Tündérországban, mennyiszer akartam.

Egyszer rám is szólt édesapám, ahogy az ünneplő kabátkámban észrevette a kincset: - Hát te, Gergő, mit hurcolod mindenfelé azt a rossz üvegcserepet? Már látom, nem nyughatsz addig, míg meg nem vágod vele magadat. Én csak lesütöttem a szememet, és nevettem magamban. Dehogy mondtam volna ki, mekkora kincs ez a rossz üvegdarab, amit én senkinek a világon oda nem adnék. Pedig utoljára mégiscsak odaadtam biz én egy napsugaras, orgonaszagú, szép májusi vasárnapon:

Úgy volt az, hogy délebéd után bementem egy kicsit nézelődni a városba, és bevetődtem a templomba, éppen vecsernye idején. Nagyon szerettem nézni a nagy szakállú kőszenteket, akik kőkönyveket, kőkardokat és görbe kőbotokat tartottak a kezükben, és mind az oltár felé fordították arcukat. Bizonyosan onnan várták a parancsot, hogy mikor lehet nekik már megmozdulni és merev tagjaikat kinyújtóztatni egy kicsit. Én is oda néztem, ahová a szobrok, a gyertyafüstös régi oltárképre. A jó Isten ült ott a felhők felett hosszú kék palástban, aranykorona volt a fején, rózsakoszorús angyalkák röpködtek körülötte, és nézett, nézett maga elé szomorúan. Pedig abban a mi kis templomunkban minden olyan vidám volt. A nyitott ablakon bebújtak a virágos orgonagallyak, vadméhek döngicséltek a tömjénfüstben. Nevetett a napfény az anyókák fehér haján és a gyermekszemek tiszta tükrében; csak az Istenke nézett maga elé nagyon szomorúan. Nem tudtam, hogy mi bánata lehet a jó Istennek ilyen szép vasárnap délután, de nagyon-nagyon megsajnáltam, és hirtelen rászántam magam, hogy nekiadom a gyémántot. - Attól a sok szépségtől, amit azon keresztül látni, mindjárt megvidámodsz, Istenkém - néztem biztatva a képre, ahogy odasompolyogtam az oltár elé. Kis ezüsttányérka volt az oltár sarkán, jó emberek abba rakták, amit Isten dicsőségére, szegények gyámolítására szántak. Én is abba tettem a gyémántomat a kopott krajcárkák, a fényes ezüsthúszasok fölé.

Ám Gáspár apó, a mindig mord öreg harangozó, aki alacsony szalmaszéken az oltár mögött szundikált, föltekintett a csörrenésre, és bosszúsan dörmögte el magát: - Mit akarsz, te fiú, azzal az üvegcseréppel? Nem tudod, hogy az Isten házában nincs helye a játéknak? Utánam hajította a kincsemet, és az nekem jobban fájt, mint ha fülemet húzta volna meg. Szepegve bújtam el egy magas padban, amelyikből a fejem se látszott ki, és addig keseregtem, míg utoljára magam maradtam a templomban.

Már leborult az este, elhallgatott a vadméhek zsongása, csak a Gáspár apó lassú horkolása hallatszott az oltár mögül. Az Istenke képe a lobogó gyertyafénynél még szomorúbbnak tetszett, mint a napvilágnál. - Mégiscsak a tiéd lesz! - mutattam feléje a gyémántot, és lábujjhegyen odaóvakodtam az oltár elé. Szép lassan tettem le a kincset, az öreg Gáspár nem ébredt fel, és én elégedetten surrantam ki a templomból. De ahogy a küszöbhöz értem, visszarettentem. Két nagyfejű békácska éppen oda telepedett mindenféle bogárnépséggel vacsorázgatni, és nem mertem tőlük kimenni. "Megvárom, míg elmennek" - gondoltam magamban, és behúzódtam a legutolsó padba. Ott bóbiskoltam egy darabig, mikor egyszer csak szárnysuhogást hallok az oltár felől. Odatekintek: hát az angyalkák repültek le az oltárképről. Az egyik éppen az ezüsttányérkát tette az Úristen ölébe. - Lásd, Uram, mégiscsak jószívűek az emberek - muzsikált a szava, ahogy kifordította a tányérkát. Az angyal aztán visszatette a tányért az oltárra, a jó Isten pedig fölszedte a pénzeket, és egyenként visszadobta őket. Csak azt csodálom, hogy egyik se csengett, mikor leesett. "Ez bizonyosan azért van, hogy az a haragos Gáspár apó föl ne ébredjen, és rá ne kiabáljon az angyalkákra" - gondoltam magamban. És szórta, szórta az Istenke a pénzeket, és egyre csak szomorúan nézett maga elé, csak akkor kezdett el mosolyogni, mikor az én gyémántom a kezébe került: - Tudtam én ezt! - csattantottam tapsra két tenyeremet, de csak csendesen, mint mikor a liliomok szirma összeütődik a szélben. - Ezt elteszem - mondta mosolyogva az Úr, és elrejtette az ajándékomat a kék palástja alá. És attól a mosolytól egyszerre szivárványszíne lett az éjszakának, egészen olyan, mint amilyent az én gyémántom szokott mutatni. És elmosolyodott az egész templom, mosolyogtak a kőszobrok is, és megcsóválták a mindig merev fejüket, és láttam, hogy még Gáspár harangozó is mosolyog álmában. És mosolyogtak az angyalkák is, mikor megszólaltak: - Hiszen csak hitvány üvegdarab az, Urunk! - De gyémántszív adta! - csengett az Isten szava, és egyszerre olyan világos lett az egész templom az Úr kebelén nyugvó üvegdarabtól, hogy be kellett hunyni a szememet.

Mikor fölnyitottam, bepiroslott a hajnal az ablakon, imádkoztak odakint a fülemülék, és Gáspár apó ráncigálta a zekém ujját. - Ejnye, de itt aludtunk a templomban, te üveges kisgyerek - mondta olyan szelíden, amilyen szelíden ez a mogorva vénember sohase szokott a gyerekekhez beszélni. Kidörzsöltem a szememből az álmot, és ijedten pillantottam oda az oltárra. De mindjárt megnyugodtam, mert a pénzek ott voltak a tányéron, de a gyémántom nem volt ott.

Egyszer nagy szárazság köszöntött be a pusztán. Először a fű barnult el és sült ki. Aztán a bokrok és a kisebb fák is kihaltak. Nem esett az eső, a frissülést hozó reggeli harmat is elmaradt. Sok állat szomjan halt, mert csak kevésnek volt ereje kimenekülni a sivatagból. A szárazság tovább fokozódott. Még a legerősebb és legidősebb fák is, melyeknek gyökerei mélyen a földbe hatoltak, elvesztették leveleiket. Minden kút és folyó, forrás és tó kiszáradt.
Egyetlenegy virág maradt életben, mert egy egészen kicsi forrás pár csepp vizet adott neki. De a forrás kétségbeesett: "Minden kiszárad, szomjan hal és elpusztul, és én mindezen semmit nem tudok változtatni. Mi értelme van még annak, hogy pár csepp vizet hozzak fel a mélyből a felszínre?"
Egy vastag, öreg fa állt a közelben. Hallotta a forrás panaszát, és mielőtt meghalt, ezt mondta neki: "Senki nem várja tőled, hogy az egész pusztaságot felvirágoztasd. Neked az a feladatod, hogy egyetlen egy virágnak életet adj. Semmi több."

Ha nem mutatják ki a szeretetet, gyakran nem is érzik. (Shakespeare)

Isten nem a lehetetlent kéri tőlünk, hanem a számunkra adott pillanatban lehetségest.

„Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jel 2,10c)

„Hívség”. A réges-régi magyar szó még magában hordja a teljesebb jelentést. Az tud igazán hűséges lenni, akinek hite van. A két szó azonos tőről fakad. Hited és hűséged jutalmaként Istentől kapod majd meg koronádat. (Balogh Éva)

Mikor arra nézel, hogy Isten mennyi mindent bocsátott meg neked, az erőt ad, hogy te is megbocsáss. Mikor arra gondolsz, Ő milyen türelmes veled, az erőt ad, hogy te is türelmes légy valaki mással. Mikor az áldozatra nézel, amit érted hozott a kereszten, az erőt ad, hogy te is áldozatokat hozz a házasságodban, a gyermekedért, az ismerősödért vagy egy felebarátért.

Minél jobban nyomnak valakit a bűnök, annál nagyobb erővel menekül, jön Krisztushoz, bízva abban, hogy Ő azért jött, hogy megtartsa a bűnösöket. (Kálvin János)

„Péter visszaemlékezett Jézus szavára, aki azt mondta neki: „Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.” Aztán kiment onnan, és keserves sírásra fakadt.” (Mt 26,75)

A bűnbánat könnyei komoly könnyek: nem pillanatnyi ellágyulás, hanem fájdalmas, keserves, komoly sírás. Péternek nem a pillanatnyi hangulat indította meg a könnyeit, hanem olyan fájdalom, amely kiforgatja az embert a maga természetes valójából. Jézus jelenlétében válnak igazán elviselhetetlenné bűneid, és törnek fel belőled is a bűnbánat igazi könnyei. Amikor majd hallod a gyónási kérdést: „Vallod-e magadat igazán bűnösnek?”, gondolj arra, hogy Péterhez hasonlóan benne ég-e a te bűnbánatodban is egész életed fájdalma! (Tamásy Tamás)

Szép az Egyház helyzete, amikor immár csupán Isten oltalmazza. (Blaise Pascal)

„Uram, kegyelmed betölti a földet. Taníts engem rendelkezéseidre!” (Zsolt 119,64)

Isten közelségére vágyunk csillapíthatatlan szomjúsággal. Akaratának teljesítése közelebb vihet hozzá, ezt tudjuk, érezzük mindannyian. De honnan, hogyan tudhatom életem ezer kicsi dolga között, hogy mi az ő akarata? Bölcsesség kell hozzá, tőle kapott bölcsesség. (Balogh Éva)

A megbocsátani nem tudó ember nem lehet közösségben a megbocsátó Istennel.

Fosdick

Aki igent tud mondani a Lélek vezetésére, az megfelelő időben hit által nemet is tud mondani a test kívánságaira.

Ameddig örömödet találod ebben a könyvben (Biblia), addig Isten is örömét találja benned. (Sailer püspök)

Az emberélet keresztjei olyanok, mint a kottában a keresztek: fölemelnek.

Ludwig van Beethoven

Csupán azt vesztheti el az ember, ami igazából sohasem volt az övé. (Jorge Luis Borges)

Egy fára nézve nem az a végcél, hogy gyökeret eresszen, hanem hogy gyümölcsöt teremjen. (M.C.Kellen)

Gyógyíts meg, Uram, mert vak vagyok, nem látom akaratodat, nem veszek tudomást ezer olyan dologról, amit pedig akarsz tőlem és mivel nem látlak, nem szeretlek eléggé. Istenem, világítsd meg szememet, gyógyítsd meg vakságomat, hadd lássam akaratodat és szépségedet!

„Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?!” (1Móz 39, 9c)

Az élet néhány helyzetében úgy adódik, hogy jogi értelemben vagy az általános gyakorlat szerint megtehetnénk valamit, de a szívünkbe írott törvény mégis nemet mond rá. A „világ” sokszor nem érti ezt. „Hogy lehetsz ilyen balek?” „Hisz mindenki ezt teszi!” Mégis: nekünk nem mindenkihez kell igazodnunk, hanem a szívünkben lakó Istenhez… (Balogh Éva)

Hosszú ideig úgy tekintettem a negatív képre, amelyet magamról alkottam, mint valami erényre. Oly sokszor óvtak a gőgtől és a hiúságtól, hogy kezdtem azt hinni: jól teszem, ha becsmérlem magamat. Mára azonban beláttam, hogy a valódi bűn az, ha tagadom Isten irántam való, megelőlegezett szeretetét, ha nem veszek tudomást a bennem lakozó eredendő jóságról. Mert ha nem támaszkodom erre a megelőlegezett szeretetre és erre az eredendő jóságra, akkor megszakad a kapcsolatom valódi énemmel, elpusztítom önmagamat.

Henri Nouwen


 Isten sohasem a benne hívők vágyait vagy elvárásait teljesíti be, hanem az Ő ígéreteit.

„Krisztus mondja: „Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.”” (Jn 13,14–15)

A lábmosás rabszolgamunkájával Jézus példát adott tanítványainak. Akik Jézus tanítványának vallják magukat, azok ugyanarra az önmagukat megtagadó, egymás javát célzó szolgálatra kötelezettek, amelyet Jézus feléjük vállalt. Jézus példája így indít el téged is mások felé, és így tűzi eléd a segítő szeretetből fakadó szolgálatot. Jézus példájának követése a másik szeretetét feltételezi, és a felé való elmozdulást követeli. Ám ez nem megy addig, amíg a legfontosabb mozdulatot meg nem teszed: amíg te magad nem mozdulsz el Jézus felé! (Tamásy Tamás)

„Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram! Valamennyit bölcsen alkottad, tele van a föld teremtményeiddel.” (Zsolt 104,24)

Nemrég egy szép tavaszi délelőttön a Margit-szigeten sétáltam végig. Hálás szívvel gyönyörködtem a megújuló természet látványában, a napsütötte lombok üde zöldjében, a madarak énekében. Arcomat simogatta a szél; mély, elemi örömöt jelentett a több kilométeres séta. Sorolgattam az ott látott, virágba borult növények nevét: árvácska, nárcisz, magnólia, vérszilva, japánbirs, kutyatej, gólyahír, pásztortáska, fürtös gyöngyike… „Milyen nagy” Isten alkotásainak száma – s milyen nagy maga az Alkotó… (Balogh Éva)

Néha olyan körülményekbe képzeljük magunkat, amilyent az isteni gondviselés egyáltalán nem szabott ránk; félünk ezernyi szenvedéstől, amelyek közül soha egyetlen egyet sem kell átélnünk.

Spurgeon


 Nézzünk bele a szívünkbe a veszteség, a tragédia, a munkanélküliség, a gyógyíthatatlan betegség közepette, mennyi az igazi hit? “Bizakodó vagyok” – ezt sokszor hallom; de tudjuk-e teljes bizonyossággal a reménytelenség közepén, hogy ISTEN LEHETŐSÉGEI NEM OTT ÉRNEK VÉGET, ahol a természeti törvények, ahol az orvostudomány, AHOL AZ ÁLTALUNK ISMERT VILÁG HATÁRAI HÚZÓDNAK?!

TE DEUM

Téged Isten dicsérünk, - Téged Úrnak ismerünk.
Téged, örök Atyaisten, - Mind egész föld áld és tisztel.
Téged minden szép angyalok, - Kerubok és szeráfkarok,
Egek és minden hatalmak, - Szüntelenül magasztalnak.
Szent vagy, szent vagy, - Erősséges szent Isten vagy!
Nagyságoddal telve ég, föld, - Dicsőséged mindent bétölt.
Téged dicsér, egek Ura, - Apostolok boldog kara.
Dicséretes nagy próféták - Súlyos ajka hirdet és áld.
Jeles mártír seregek - Magasztalnak Tégedet.
Vall tégedet világszerte - Szentegyházad ezerszerte,
Ó Atyánk, Téged - S mérhetetlen nagy fölséged,
S azt ki hozzánk tőled jött le, - Atya igaz Egyszülöttje,
És áldjuk Veled - Vigasztaló Szentlelkedet.
Krisztus, Isten Egyszülöttje, - Király vagy te mindörökre.
Mentésünkre közénk szálltál, - Szűzi méhet nem utáltál.
Halál mérgét megtiportad, - Mennyországot megnyitottad,
Isten jobbján ülsz most széket, - Atyádéval egy fölséged,
Onnan leszel eljövendő, - Mindeneket ítélendő.

Téged azért, Uram, kérünk, - Mi megváltónk, maradj vélünk,
Szenteidhez végy fel égbe, - Az örökös dicsőségbe.
Szabadítsd meg, Uram, néped, - Áldd meg a te örökséged.
Te kormányozd, te vigasztald, - Mindörökké felmagasztald.

Mindennap dicsérünk téged, - Szent nevedet áldja néped.
Bűntől e nap őrizz minket - És bocsásd meg vétkeinket.
Irgalmazz Uram, irgalmazz, - Híveidhez légy irgalmas,
Kegyes szemed legyen rajtunk, - Tebenned van bizodalmunk.
Te vagy, Uram, én reményem, - Ne hagyj soha szégyent érnem!

„Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Előhívja seregüket szám szerint, néven szólítja mindnyájukat.” (Ézs 40,26)

Hisszük, hogy Isten alkotott mindent. Emberekként az ő teremtményei, Krisztusért gyermekei vagyunk, és bizalommal szólíthatjuk Atyánknak azt, aki Ézsaiás könyvében így biztat: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy.” (43,1) A mindnyájunkat név szerint ismerő Isten gondot visel ránk. (Gazdag Zsuzsanna)

Titokzatosan igazgatsz Te mindent, Urunk, és mindenhol el vagy rejtve. A magasban jelen vagy, és a magasság nem érez Téged. A mélyben ott vagy, és lényedet az nem fogja körül. Csodálatos vagy Te egészen, akárhol is keresünk.

A harag malomkő, egy szempillantás alatt összezúzza lelkünk minden tiszta búzáját. (Sainte-Beuve)

 A nagy emberek életének és eredményes a szolgálatának titka mindig abban rejlett, hogy volt idejük Istennel egyedül lenni.


Aki nem tud megbocsátani, lerombolja a hidat, amelyen saját magának kell majd átmennie, mert mindannyiunknak szükségünk van a bocsánatra.

Lord Herbert

Az emberi szeretet csak akkor lehet igazán nagy, ha már átment a szenvedés megtisztító tüzén.

„Én, az Úr, a csalók jeleit semmivé teszem és a varázslókat bolondokká.” (Ézs 44,25)

Látókhoz és jósokhoz fordulnak sokan napjainkban is, hogy sorsuk felől tudakozódjanak. És csakúgy, mint a történelemben oly sokszor, most is fel-felbukkannak hamis messiások, akik egy szebb és jobb életet hirdetnek követőiknek. Résen kell lennünk, hogy emberi vágyaink, reményeink, kíváncsiságunk miatt el ne bukjunk, hanem észrevegyük a csapdákat. Az utolsó idők közeledtével a varázslók és a csalók sokakat tévesztenek meg még a választottak közül is, de az élő Isten a maga idejében leleplez minden hamisságot és álnokságot. (Gazdag Zsuzsanna)

Gyakran túlbecsüljük lelkesedésünk hevét, és elfeledjük, hogy az a hőmérséklet az irányadó, amit árnyékban mér az ember.

Gyanús az a keresztyénség, amely csak a négy fal között meri mondani: Hiszek Jézus Krisztusban. (Luther Márton)

Ha az emberiség meg akar szabadulni abból a pokolból, amelyet önmagának készített, nincs más útja, mint amit a Názáreti mutatott. (G.B. Shaw)


Igaz barát az, aki akkor jön be az ajtón, amikor mindenki más kimegy.

Imáimban önkéntelenül rátértem az Istenbe vetett bizalom gyakorlatára. Mint a kisgyermek, aki atyja oltalmára hagyatkozik és édesanyja ölében biztonságban tudja magát minden veszedelem ellen, úgy én is biztonságban érzem magam...

Isten fénye út a sötétben.

„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik.” (Mt 10,28a)

Sokak élete függ attól, hogy megújult életű keresztényként hitvallást teszünk-e Jézusról szóval és cselekedettel. Még akkor is, ha ez üldöztetést, a test megölését jelenti, vagy egyszerűen csak megmosolyognak. Ez a világ ilyen marad, és ennél is rosszabb lesz, ha mi nem vagyunk hajlandóak Jézust, életünk Urát mindenki számára láthatóan, érthetően vállalni minden élethelyzetben. De ha egész életed, szavaid és cselekedeteid róla tanúskodnak, akkor lelkek menekülnek meg, életek újulnak meg, emberek nyernek örök életet! (Tamásy Tamás)

„Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltetek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek.” (Jn 15,16)

Időnként nagy jelentőséget tulajdonítunk a döntéseinknek. Igen, mondogatjuk, ekkor és ekkor ezt és így határoztam. De Isten mellett nem mi döntöttünk, hanem ő keresett minket már sokkal hamarabb, mint ahogyan mi gondoltunk erre. Sokkal hamarabb igent mondott létezésünkre, egész valónkra, mint ahogyan mi választottuk az ő útját. Nem a mi döntésünk volt, hanem az övé. Ezért aztán biztosan megtart bennünket ez a döntés. (Balogh Éva)

„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12)

Jézus így jellemzi azokat, akiknek Isten bölcs szívet ajándékozott: „Aki (…) hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva.” (Mt 7,24–25) (Véghelyi Antal)

Uram, Jézus, beismerem, hogy oly sokszor ítélkezem mások felett. Bosszút akarva olykor szinte köveket ragadnék, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. Az irgalmasság hangját sokszor elnyomja szívemben a kegyetlen, szívtelen ítélkezés. Jézusom, te egészen másként tekintesz a bűnösre. Te feltétel nélkül bocsátasz meg mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni Tőled, s gyakorolni embertársaim felé.

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy ne akarjak mások és magam felett sem ítélkezni, hanem igazságosan ítéljem meg cselekedeteimet. Ébredjen bennem bűnbánat! Sose feledkezzek meg arról, hogy irgalmas Istenként mindig kész vagy megbocsátani nekem. Azzal a bizalommal sietek feléd, hogy nálad nem csak igazságos ítéletre számíthatok, hanem rátalálok irgalmas szeretetedre is. Hiszem, hogy bármily nagyok is bűneim, nagyobb a te irgalmad és kegyelmed. Tekints rám, Uram, irgalmas tekinteteddel!

A Biblia a vallási ismeret kincstára, és rengeteg gyakorlati alapelvet nyújt az élethez. Mégis sokkal több, mint elfogadandó tények, alkalmazandó szabályok, alapelvek és követendő iránymutatások tankönyve. Isten gyermekei számára sokkal inkább az imakamrához hasonlóan a beszélgetés helye: családi fotóalbum, és az Édesatya élő hangja. Jézus szavai ‘lélek és élet': a lelkedet gyógyítják meg, és az életedet rakják össze. Nem azért adatott a Biblia, hogy pusztán ‘ismeretet szerezz’ Istenről, hanem hogy megismerd Őt az Írásból a Vele való személyes kapcsolatban, a saját életedben.
(Dr. Szalai András)

 
A kis csavar egy volt a sok százezer közül. Két vaslemezt szorított egymáshoz a hatalmas hajón. Egy nap megszólalt:
- Elég kényelmetlen helyem van itt. Egy kicsit kinyújtózom, nekem is jár egy kis pihenés!
A környező csavarok kétségbeesetten üvöltöttek rá, amikor meghallották, hogy lazítani akar kicsit.
- Megőrültél kiscsavar? Ha elengeded a két vaslemezt, mi kettészakadunk!
A vasgerendák nem hittek a fülüknek:
- El ne engedjétek a lemezeket, mert akkor megingunk mi is!
Szélvészként terjedt el a hír az egész hajón: A kiscsavar forgat valamit a fejében! Mindenki megijedt. A hatalmas hajótest még a gondolattól is remegni kezdett: a kiscsavar kieshet a lyukból? A vékony és vastag vaslemezek, a hajóbordák, a vasgerendák üzenetet küldtek a kiscsavarnak:
- Nagyon kérünk, légy szíves és maradj nyugodtan! Ha te lazítasz, veszélybe kerül az egész hajó, egyikünk sem fogja elérni a kikötőt! Ne tedd ezt velünk!
Ez hízelgett a kiscsavar büszkeségének. Eddig eszébe sem jutott, hogy ő mennyire fontos a többiek számára. Visszaüzente:
- Maradok, ahol vagyok!

A kísértés még nem bűn, de a bűn iránti engedékenység az. (Spurgeon)

„Amikor pedig a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: »Bizony, Isten Fia volt ez!«” (Mt 27,54)

Sok kivégzést megértek már ezek a marcona katonák, de ilyet még nem tapasztaltak. A természet együtt vajúdik a haláltusát vívóval, a föld megreng, amikor a szív utolsót dobban. S ha valaki a gonoszoknak járó bitón függ, és a halálába beleremeg a mindenség, akkor ott ártatlan és szent szenvedés, engesztelő halál, gyümölcstermő halál van jelen. Erre csak az képes, aki az ember voltában is az istenfiúság vonásait hordta magán, Jézus. Hitvallássá lesz a szemtanú szava, meggyőződés árad belőle. A mi szavunk is így legyen Krisztusra mutató és Krisztusról valló szó! (Bence Imre)

Atyám, vétkeztem ellened - mondom én is a tékozló fiúval - már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Képmásodra teremtettél, nagy feladatokra hívtál, és én megbántással válaszoltam cselekedeteimben, beszédemben, gondolataimban. Én vétkem, én igen nagy vétkem!
De rád tekintek, Uram, a te Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében, aki értem is vérét ontotta a kereszten: bocsásd meg bűneimet, vétkeimet, gyöngeségeimet! Te vagy az örök szeretet, fogadj ismét gyermekeddé, és tarts meg kegyelmedben! Tiéd akarok lenni, tiéd akarok maradni mindörökre.

„Azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban.” (Róm 6,11)

A keresztény ember Isten újjáteremtett gyermeke. Új élete Isten Lelkétől fogant, a hitet Isten Lelke plántálta szívébe, ő adja neki a növekedést, és ő fogja adni a beteljesedést is. Isten ezt a nagy művét a maga rendelte alapon akarja kezdeni és megvalósítani, amely a keresztség. Keresztséged bizonyos reménység arra, hogy a halál nem vet véget Isten művének, életed házának, amelyen Isten végezte az alapozást Jézusért a keresztségben, ő adta hozzá a tervrajzot Jézus életében és halálában, és ugyancsak ő fogja rátenni a tetőt, életed koronáját is Jézus által. (Tamásy Tamás)

„Fülöp megkeresztelte az udvari főembert. Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé az udvari főember, de örvendezve haladt tovább az útján.” (ApCsel 8,38–39)

Istenem, szeretném megköszönni neked azokat az embereket, akiket eddigi életem során hozzám küldtél, amit rajtuk keresztül végeztél bennem. Milyen alázattal tudtak továbblépni, én pedig milyen hálával emlékezem rájuk! Tudom jól, hogy ezeknek a találkozásoknak te voltál a létrehozója, megszervezője. Lelkiekben meggazdagodva mehettem tovább az utamon. Kérlek, használj engem is ugyanúgy, ahogyan annak idején ők voltak a te eszközeid. (Balogh Éva)

Ha szerinted mindig más a hibás, akkor sohasem lesz békességed.

Hadd érezze meg rajtad a világ, hogy szentély pitvarában áll, mikor veled van, amikor üzleti, gazdasági téren vagy az élet bármely viszonylatában veled érintkezik. (Kroeker)

Lobogjatok, akár a fáklya, vagy pislogjatok, mint a gyertyaláng, csak világítsatok! (Dobos Péter)

Mi akadályozhat meg minket az életszentségben, ha van szívünk szeretni és van testünk szenvedni?

Kis Szent Teréz

Mindenki vár tőlünk valamit, egyedül az Úr Isten kínál ajándékot, s Ő csak arra vár, hogy elvegye kezéből a hit.(Füle Lajos)

Ne azt várjuk, hogy fontosak legyünk másoknak, hanem a többiek legyenek fontosak nekünk. Ne azt várjuk, hogy jók legyenek velünk, hanem mi magunk legyünk jók embertársainkkal. Ne várjuk el, hogy szeressenek, hanem mi szeressünk és akkor boldog lesz az életünk.


Nem kell elkárhoznod, már elkárhoztál. Nem kell azonban a kárhozatban maradnod, mert aki hisz a Fiúban, általment a halálból az életre.

„Ragaszkodik hozzád lelkem, jobboddal támogatsz engem.” (Zsolt 63,9)

Dávid Júda pusztájában nem kenyér és víz után, nem védelmet nyújtó födém után, hanem egyedül Isten után vágyódik. „Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem…” – vallja a 2. versben. Isten válasza erre az a bizonyosság, amely Dávid szívében megszületik: „…jobboddal támogatsz engem.” (Véghelyi Antal)

Tegyünk úgy, mint a földműves: vessük el a magot és türelemmel várjuk az aratást.

Van, hogy nem látjuk a célt, de megyünk feléje, nem tudjuk hová érkezünk meg, de hiszünk és remélünk benne, hogy jó úton megyünk és nem térhetünk le róla a nehézségek és a kemény benső harcok ellenére sem; hisszük és reméljük, hogy a cél a Szeretet Örök Egysége lesz.

A keresztény életnek vannak borús és esős napjai. Ennek azonban így kell lennie, mert ott, ahol állandóan süt a nap, elsorvad az élet.

A keresztény ember Istennek drága gyermeke, aki a Krisztus igazságába öltözve, szentséges félelemmel és készséges engedelmességgel jár az Ő Atyja előtt. (Luther Márton)

A nagyhét mely története a legnagyobb kihívás számomra?

A szeretet: történés - ott láthatóvá válik az Isten. Mert az Isten - szeretet! Körülöttünk meddig látszik az Isten?... (Gyökössy Endre)

Alapvető tévedés az, hogy úgy tekintünk a szabadságra, mint a körülményektől függő külső valóságra, nem pedig úgy, mint ami elsősorban belső valóság. Az ember szívében lakozó szabadságvágy ily módon gyakorta kétségbeesett kísérletbe torkollik, amely arra irányul, hogy lerombolja az őt állítólag fogva tartó korlátokat. Mindig messzebbre igyekszünk, egyre gyorsabban, s egyre nagyobb hatalmat szeretnénk, hogy átformálhassuk a valóságot. Ez a lét valamennyi tartományában megfigyelhető. Azt hisszük nagyobb lesz a szabadságunk, ha egyre inkább túllépünk jelenlegi lehetőségeinken, ha több lehetőségünk lesz válogatni a világ szemfényvesztő csábításai között. De ezen a téren elkerülhetetlenül csalódni fogunk, mert a szabadság titka a SZERETET. A szeretet mindent átformál, és a legköznapibb dolgokra is a végtelen jelét rajzolja. „A szeretet misztériuma gyönyörűvé és Istennek tetszővé formál mindent, amit csak megérint. Isten szeretete szabaddá teszi a lelket. Olyan, mint egy királynő, aki nem ismeri a szolgaság béklyóit.” - kiált fel Faustina nővér lelki naplójában.

Gyakran megesik, hogy szűkösnek érezzük helyzetünket, családunkat, környezetünket, ám a valódi baj nem is ott van: szívünkben rejlenek a tényleges korlátok. Ha nagyobb lenne a szeretetünk, végtelen távlatokat nyitna az életünk előtt, s többé nem éreznénk ezt a bezártságot. Nem azt akarom mondani, hogy néha ne fordulhatnának elő megváltoztatandó helyzetek, nyomasztó vagy fullasztó körülmények, amelyeket orvosolnunk kell, hogy szívünk valódi belső szabadságra juthasson, de azt hiszem, gyakran csak illúziókba ringatjuk magunkat. Környezetünket, embertársainkat vádoljuk, pedig szabadságunk hiánya szeretetünk hiányosságából fakad: a kedvezőtlen körülmények áldozatainak hisszük magunkat, noha a valódi probléma (De a megoldás is!) bennünk van. Szívünk van bezárva az önzés és a félelmek börtönébe, neki kell megváltoznia, megtanulnia szeretni, engedve, hogy Isten lassan átalakítsa. Ez az egyetlen mód, hogy kilépjünk a szívünket hatalmába kerítő bezártság érzéséből. Aki nem tud szeretni, mindig mellőzöttnek fogja érezni magát, és mindenütt korlátokba fog ütközni; aki viszont tud szeretni, az sehol sem érzi szűkösnek az őt körülvevő teret.

A másik nagy tévedés, hogy az ember (különösen a ma embere) számára a szabadság gyakran annak a képességét jelenti, hogy lerázza magáról a kényszer és a tekintély igáját: „Nincs sem Istenem, sem uram.” A keresztények épp ellenkezőleg gondolják: a szabadságot csakis az Istennek való alávetettségben találhatjuk meg, mert a valódi szabadság nem az ember szerzeménye, sokkal inkább Isten ingyenes adománya, amelyből olyan mértékben részesülünk, amennyire elfogadjuk a szeretetteljes függőségi kapcsolatot Teremtőnktől. Itt is az evangéliumi ellentmondásra ismerhetünk rá: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja.” Azaz: Aki meg akarja óvni és védeni szabadságát, az elveszíti, aki viszont elfogadja annak „elvesztését”, és bizalommal Isten kezébe helyezi, megtalálja azt. Visszakapott szabadsága pedig összehasonlíthatatlanul szebb és mélységesebb lesz, mert az az isteni gyöngédség csodálatos ajándéka.
Szabadságunk egyenes arányban áll szeretetünkkel és gyermeki bizalmunkkal, amely mennyei Atyánkhoz köt bennünket. A szentek élő tapasztalata bátorságot önt belénk: ők fenntartás nélkül Istennek adták magukat, csakis az Ő akaratát követték, s cserébe fokozatosan érezni kezdték a végtelen szabadság birtoklásának örömét, amelyet a világon semmi el nem ragadhat tőlük, s amelyből kimondhatatlan boldogság fakad.

A szabadságról alkotott téves felfogások mélyreható következményekkel járnak többek között a mai fiatalok magatartására nézve is. A házassággal, illetve egyéb elköteleződési formákkal szembeni hozzáállásuk egyértelmű: egyre halogatják a végérvényes választásokat, mert utána már leszűkül a választási lehetőségük számossága, ezért úgy tekintenek rájuk, mint szabadságuk elvesztésére. Az eredmény: nem mernek dönteni, így élni sem! Ezért aztán az élet fog választani helyettük, mert az idő múlik, megállíthatatlanul…

Kétségkívül megvan a jelentősége a szabadság gyakorlásának a különböző lehetőségek közötti választás értelmében, de be kell látnunk, hogy létezik a szabadság gyakorlásának egy másik módja is, amely első látásra kevésbé lelkesítő, sokkal szegényebb, alázatosabb, végeredményben azonban jóval gyakoribb, ugyanakkor emberi és lelki értelemben véve hihetetlenül termékeny: nem csupán választunk, el kell fogadnunk azt is, amit nem választottunk.
Az ember szabadságának legmagasabbrendű és legtermékenyebb megnyilvánulása inkább az elfogadásban áll, nem pedig az uralkodásban. Az ember kifejezésre juttatja a szabadság erejét akkor is, amikor megváltoztatja a valóságot, de még inkább akkor, amikor bizalommal elfogadja mindazt, ami nap nap után megadatik neki. Természetesen könnyű elfogadni az olyan helyzeteket, amelyek kellemes és tetszetős megvilágításban jelentkeznek. Gondot nyilván az okoz, ami nem tetszik, ami bosszant, ami szenvedést hoz. Márpedig valódi szabadságunk érdekében gyakran arra kapunk meghívást, hogy „válasszuk” azt, amit nem akartunk, sőt akár azt is, amit a világ kincséért sem akarnánk. Ebben rejlik a lét egyik ellentmondásos törvénye: csak akkor válhatunk igazán szabaddá, ha elfogadjuk, hogy nem lehetünk mindig azok!

Aki el akar jutni a belső szabadságra, annak békésen, és saját akaratából kell gyakorolnia az elfogadást azokban a dolgokban is, amelyek szabadságával ellentétesnek látszanak. El kell fogadnia személyes korlátjait, törékenységét, képtelenségét, szegénységét, tehetetlenségét, az életben adódó ilyen-olyan helyzeteket stb. Nem könnyen tesszük meg ezt, mert ösztönösen irtózunk az olyan helyzetektől, amelyeket nem tudunk az ellenőrzésünk alá vonni. Az igazság azonban az, hogy épp azok a helyzetek szolgálják valóban a növekedésünket, amelyeket nem tudunk az uralmunk alá vonni. Az elfogadás az a magatartás, amire törekednünk kell a negatív (inkább csak negatívnak tűnő) helyzetekkel szemben. Egészen másfajta belső hozzáállást eredményez, mint a beletörődés, nem beszélve a lázadás romboló hatásairól. Az elfogadás igent mondat velem az első pillantásra negatívnak tűnő tényre, azt sugallva, hogy még valami jó is kisülhet belőle. Ott van benne a reménység távlata. Például gyöngeségem és hiányosságaim ellenére igent tudok mondani arra, ami vagyok, mert tudom, hogy Isten szeret és bízom abban, hogy az Úr a szegénységemből is képes ragyogó dolgokat kihozni. A beletörődés és az elfogadás közötti különbség a szív hozzáállásában van: A hit, a remény, a szeretet erényei laknak benne. Lelki szegénységünk, önmagunk és ezáltal embertársaink elfogadása az Istenben való bizalmunkból fakad. Az elfogadás cselekedetében benne rejlik tehát az Istenbe vetett hitünk, a beléje vetett reményünk, valamint szeretetünk is, hiszen ha valakiben megbízunk, akkor már szeretjük is őt. A hit, a remény és a szeretet jelenléte révén az elfogadás hatalmas értékre, jelentőségre és termékenységre tesz szert.

A hitben, a reményben és a szeretetben való növekedés az egyetlen út, amely a szabadsághoz vezet; mert egyedül a szeretet képes legyőzni jóval a rosszat, s jót hozni ki a rosszból.

A belső szabadság (P. Jacques Philippe) című könyv alapján.

Amit átadunk az Istennek azt Ő megáldja...

„Az előtte és utána menő sokaság ezt kiáltotta: „Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban.”” (Mt 21,9)

Jézus győztes Király! Nem földi értelemben, mint e világ királyai, akiket dicsőség övez, uralmuk mégis ideig való. Ő Király, aki pompás külsőségek között is a szelídség királyaként indul az alázat fája, a golgotai kereszt felé: a halálba az emberért. Érted, hogy bűneidet megbocsássa, és életednek új irányt adjon. Ilyen Királyod ő, aki nem tud másként uralkodni, csak szelíden és alázatosan, de mindennél nagyobb erővel és hatalommal. (Tamásy Tamás)

„Az Úr ezt mondta Abrámnak: Megáldalak, és áldás leszel.” (1Móz 12,2)

Isten áldása nem jókívánság, hanem teremtő ige! Olyan ige, amely – ha hittel hallgatjuk – azzá tesz, amit hordoz: mi magunk válunk áldássá általa. Jusson ez eszünkbe, valahányszor a lelkész közvetítésével Isten áldását fogadjuk. (Véghelyi Antal)

„Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Gal 6,2)

Miért van az, hogy amíg más gondjával-bajával vagyok elfoglalva, addig elfeledkezem a sajátomról? Amikor pedig nem várt helyzetekben egyszer csak valaki felvállalja az ügyemet, és segít: az alkalom ajándékszerűsége újra felbátorít, és erőt ad a mindennapokhoz. Ő egymásnak adott bennünket, hogy könnyebbé tegyük egymás útját. Nem magányosan, egyedül kell a szeretet útján járni, hanem az útitárs kezét fogva. Adj, Uram, útitársakat, akiknek segíthetek! (Balogh Éva)

„Gondom van rá, hogy igémet beteljesítsem.” (Jer 1,12)

Ez az Isten gondossága. Nem beszél a levegőbe, minden ígéretét beteljesíti, minden szavának van súlya, és egy sem hullik falra hányt borsóként a földre. Ezért jó az Isten ígéreteire építeni és az ő igéjére figyelni. Ha azt mondja: szeretlek, akkor szeret. Ha azt mondja: hű maradok, akkor hű marad hozzánk. Ha azt mondja: megbocsátok, akkor valóban tiszta lappal indulhatunk tovább. (Bence Imre)

Jézus olyan út, amelyen célhoz jutunk.


Ma imádkoztam érted, és tudom, hogy Isten meg kellett hogy hallgassa. Éreztem a választ a szívemben, bár ő nem szavakkal beszélt. Nem kértem gazdagságot és hírnevet, tudtam, hogy téged ezek nem érdekelnek. Sokkal tartósabb kincseket kértem tőle. Azt kértem tőle, hogy legyen melletted minden új nap kezdetekor. Hogy adjon neked egészséget, áldjon meg, és küldjön neked barátokat, akikkel együtt járhatod az utadat. Boldogságot kértem számodra a kis és nagy dolgokban egyaránt. De leginkább szerető gondoskodásáért imádkoztam. (Elisabeth Elliot)


Nagy emberek kísértései a legnagyobbak. Tájfun nem tombolhat vizespohárban.

TEMPLOM CSÖNDES MÉLYÉN

Templom csöndes mélyén, oltár-rejtekén,
Hófehéren Jézus titkon ott pihen.
Körülötte éj van, egyedül virraszt:
Mint az égi harmat, hull a szent malaszt.

Fénye általjárja a hideg falat,
Szürke utca mentén titkosan halad.
Pillantása áthat minden zárakon:
Fennvirrasztva jár az alvó falvakon.

Látja dúsak házát, kunyhóban szegényt,
Szétsugároz vigaszt, enyhülést, reményt.
Tekintete balzsam, ha a szív sebes:
A magános éjben szíveket keres.

Látja aki árva, aki elhagyott,
Börtönében látja a szegény rabot.
S ha a fáradt ember kínban elmerül,
Azt susogja néki: "Nem vagy egyedül!"

A földiekhez való ragaszkodás csökkenti, gyakran kioltja az égiek utáni vágyat.

Don Bosco

A halál kapukat táró testvérünk.

A megbocsájtás az erősek erénye, a gyengék sohasem bocsájtanak meg.

Gandhi

„A többi pedig jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. Akinek van füle, hallja!” (Mt 13,8–9)

A magvető példázata az igehirdetés hatását mutatja be nekünk. Ha nyitott szívvel hallgatjuk az igét, az gyökeret ver lelkünkben, és bőséges termést hozhat életünkben. Isten engedelmességet vár tőlünk szava iránt. Ha nemcsak hallgatói vagyunk az igének, de cselekvői is, akkor csodák történhetnek általunk. Megtelve krisztusi szeretettel másképpen viszonyulunk családtagjainkhoz, szomszédainkhoz. Húsvétra készülve vegyünk részt minél több istentiszteleten, hogy az ünnep igéje meggazdagítsa életünket, és valóban áldás lehessünk mások számára. (Gerőfiné dr. Brebovszky Éva)

A Szentírás isteni könyv, ezért isteni segítséggel érthető meg. (Tozer)

Aki nem akarja gyermekét sírni hallani, maga fog sírni.

Az Istenfélő embert gyakran megvetik, kirekeszthetik, mégis Istenben gazdag marad.

„Egek, harmatozzatok a magasból, hulljon igazság a fellegekből! Táruljon fel a föld, és teremjen szabadságot, sarjadjon igazság is vele! Én, az Úr, teremtettem mindezt.” (Ézs 45,8)

Jubilate vasárnapjának hetében meghökkentő, hogy advent negyedik vasárnapjának introitus igéjét olvassuk. Advent az Üdvözítő eljövetelére való várakozás időszaka. A „teremjen szabadságot” az ősi liturgiában így hangzik: „germinet Salvatorem”, azaz a föld „teremje az Üdvözítőt” a Szentlélek harmata által, mely Mária föld porából vett testét teszi majd termővé. Most a pünkösdi várakozás heteit éljük. Most a szívünket kell a Lélek harmatának termővé tennie, hogy általa Krisztus valóban megszülessék benne, és így pünkösdöt ünnepelve valóban új emberré, krisztusivá, azaz kereszténnyé legyünk. (Véghelyi Antal)

„Jézus meglátta Lévit, az Alfeus fiát, aki a vámszedőhelyen ült, és így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az pedig felkelt, és követte őt.” (Mk 2,14)

Az evangéliumokban sokszor a legegyszerűbb mondatok rejtik a legnagyobb titkokat, mint ahogyan itt is. Lévi teszi a dolgát így-úgy, ott ül a pozíciót és megélhetést jelentő asztal mögött, míg oda nem lép a Mester, és el nem hívja. Ő pedig feláll, mindent hátrahagyva továbblép. Megtett lépései folytán Máté lesz belőle, a tanítvány, az evangélista. Történetét olvasva bennem is felébred a vágy, hogy ha eljön az ideje, én is tudjak úgy továbblépni, ahogyan ő tette: szemeivel Jézust követve, a múltban hagyott dolgokon nem sajnálkozva. (Balogh Éva)

„Péter ezt mondta: »Nem személyválogató az Isten, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik.«” (ApCsel 10,34–35)

A másik ember más, mint én, és olykor irritál ez a másság. S ahogy Péter egy pogány százados otthonában megtapasztalta az Isten korlátok nélküli elfogadó szeretetét, úgy döbbenhetünk rá mi is arra, hogy amit mi elválasztó falként építünk, azt Isten le akarja bontani. A benne való hitben Isten szeretete lebontja a falakat, s a kegyelemre szomjazók mind kedvesek előtte. Senkitől sem tagadja meg a Lelkét! (Bence Imre)

Szabad emberek szeretnénk lenni? Szabad megbocsátanunk, elsőként mondani: Ne haragudj. Szabad a másikat homlokon csókolnunk, ha az el is húzza az arcát. Szabad egy kicsit lemaradnunk, ha az a másik elébünk akar kerülni. Menjen hát, mennyivel ér hamarabb oda? (Gyökössy Endre)


Törött edények gyakran alkalmasabbak Krisztus kegyelme és mindenre elégséges volta megmutatására, mint az épek.

Urunk, Jézusunk, te támasztasz a mi szívünkben lelki éhséget tanításod és önmagad iránt. Táplálj minket az igazság tanításával és éltess minket önmagaddal, az élő kenyérrel, hogy élet legyen bennünk! Tápláld testünket és lelkünket! Te vagy számunkra az élő Kenyér, te vagy az áldozat Kenyere, te vagy a szeretet Kenyere, te vagy a gondoskodás Kenyere, te vagy hálaadás Kenyere. Te önmagadat osztod és adod nekünk. Taníts meg minket arra, hogy önmagunkat adjuk embertársainknak, utánozva ezzel a te példádat, a te áldozatodat, a te felajánlásodat és a te szeretetedet.

A Biblia egy hatalmas vég vászon, melyet az igazság szövőszékén szőttek. (Spurgeon)

A hit átveti magát az idő korlátján és diadalénekbe kezd, amikor a csata még javában zajlik.

Spurgeon

A kis dolgokban nehezebb hűnek lenni, mint a nagyokban! A kis dolgokban való hűségben vagy hűtlenségben lepleződik le az igazi énünk! A nagy dolgokban imponáló a hűség, a gyengédség, a figyelem, a jóság, a segítőkészség: ez tetszetős szerep – de éppen csak szerep és álarc, ami jól áll, jót mutat –, de a kicsi dolgokban nincs értelme a szerep játszásának, ott az igazi, az álarc nélküli valónk mutatkozik meg. Ott lepleződik le az igazi, a valódi hűség vagy a hűtlenség! (Joó Sándor)


A legtöbb ember rossz bíró a saját dolgában. (Arisztotelész)

A Szentírás a kisded Jézus pólyája, bontsd ki, és megtalálod benne a Megváltódat. (Spurgeon)

A türelem tulajdonképpen a szeretet építőművészete. Egyfajta "passzív" alkotás, amikor a belőlünk áradó szeretet és bizalom éppen azáltal készteti változásra a másik embert, hogy nem szólunk bele az életébe, nem sürgetjük, nem szabunk neki sem határidőt, sem feltételeket. Egyszerűen csak várunk rá. Ez a legfontosabb.

Simon András

Bizony egy-egy nagy kudarc fordulópontja lehet bárki életének...

Egyedülálló hangszer vagy Isten kezében. Engedd, hogy a lélek által megszólaljon benned az üzenet, amelyet rajtad keresztül szeretne közölni az Úr.

Éreztem, ahogy megszületett a szívemben a szenvedés nagy vágya, ugyanakkor egy belső bizonyossága annak, hogy Jézus sok keresztet tartogat a számomra. Oly nagy vigasztalások árasztottak el, hogy bennük láttam életem egyik legnagyobb kegyelmét. A szenvedés vonzani kezdett, bűvös erővel ragadott meg, anélkül, hogy jól ismertem volna. Eddig úgy szenvedtem, hogy nem szerettem a szenvedést, mostantól fogva igazi szeretetet éreztem iránta.

Kis Szent Teréz

FELTÁMADT

Egy édes titkom van nekem.
Fénnyel betölti életem,
mosolyra nyitja számat:
a Megváltó feltámadt!

Nem, nem maradt a sír ölén.
Ujjongok az örömtől én,
hisz nem vagyok már árva.
Nincs többé sírba zárva.

Velem van nappal, éjjelen.
Mindig velem, mindig velem.
Az úton Ő vezérel
oltalmazó kezével.

Virágok, illatozzatok!
Húsvéti, tiszta fény ragyog,
elűzve minden árnyat:
a Megváltó feltámadt!

Túrmezei Erzsébet

Hiszem, hogy a jó erősebb a gonosznál,
A szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél,
A megbocsátás erősebb a bosszúnál.

Hiszek az ember jóságában mely minden hamisságon,
Minden álnokságon, rosszindulaton és gonoszságon,
Minden emberi durvaságon és önzésen túl létezik.

Mert hiszem, hogy az ember eredendően jó.
Jobb annál, mint amit tesz,
Igazabb annál, mint amit mond,
Finomabb annál, mint amilyennek látszik.

Henri Boulad

„Jézus így szólt a házasságtörő asszonyhoz: »Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?« Ő így felelt: »Senki, Uram.« Jézus pedig ezt mondta neki: »Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!«” (Jn 8,10–11)

Amikor összetörten és halálra várva nyögünk a bűneink terhe miatt, és az ítélkező tekintetek villámaitól félünk, meghallhatjuk Jézus szavát. Nem ítéllek el, indulj el! Más úton, mint eddig, új lelkülettel, új szívvel. Vajon nem élhetjük-e meg Jézus irgalmát nap mint nap? S nem kötelez-e ez bennünket életújulásra? Ez a kegyelem lehet az erőforrás ahhoz, hogy jobbá legyünk, hogy jobban bízzunk benne, és jobbat tegyünk, mert a kegyelem jobbá formáló erő! (Bence Imre)

„Krisztus mondja: „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.”” (Jn 14,26)

Nemrég vigasztalásként azt mondta nekem egy neurológus, hogy negyven év fölött bizonyos fokú memóriazavar már természetes. Természetes feledékenység… Elfelejtjük a telefonszámokat, a vezetékneveket, a bevásárolni való dolgok listáját. Az ígéreteinket, ha nem írtuk fel a határidőnaplóba. De a szeretet nem feledékeny! Ha valaki valóban sokat jelent számunkra, akkor nem feledkezünk meg róla. Istennek például annyira fontosak vagyunk, hogy mindig gondol ránk. A Szentlélek újra meg újra emlékeztet az atyai szeretetre. (Balogh Éva)

Semmiért se aggódjatok... (Filippi 4:6) Milyen szívmelengető biztatása van Isten Igéjének. Csak igazán azt nem értjük, hogy mire alapozza az, aki megfogalmazta. Pál apostol ugyanis börtönben ül. Onnan írja ezt a levelet. Mégis ezt írja egy egész gyülekezetnek. Vajon a börtönben élt át valami olyat az apostol, amiből rájött, hogy nincs miért aggódnia, sem neki, sem másoknak? Vagy valami másból fakad ennek a bátorító üzenetnek a háttere?
Másból bizony: az Úrral való szoros kapcsolatából. Mert nemcsak úgy odalöki Pál egy egész gyülekezetnek ezt a pozitívnak tűnő gondolatot, hanem meg is magyarázza, hogy miért ne aggódjanak semmiért. Az aggódás ugyanis nyugtalanságot jelent. Valami szorongóvá, nyugtalanná teszi az embert, ami még meg sem történt, de bizonyára meg fog történni. Előre aggódunk, idegeskedünk a jövőben bekövetkező események miatt. Milyen balgák is vagyunk, amikor így teszünk! Olvastam valahol, hogy a jövővel kapcsolatos aggodalmaink 95%-a nem szokott teljesülni. Ehhez képest amennyi stressz, szorongás van a ma emberében, igazán megdöbbentő.
De nekünk, hívő embereknek azért kellene sokkal kevesebbet aggódnunk, mert azt ugyan mi sem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, de azt tudjuk, hogy a hatalmas Isten kezében van. Annak az Úrnak van kezében a számunkra ismeretlen jövő, aki megteremtette ezt a világot, aki Jézusban elkészítette minden bűnre a bocsánatot, aki örök életet ad a Benne hívőknek, és akinek kezébe már odatettük az életünket. Ez egy hallatlanul nagy nyugalmat, békességet kellene jelentsen számunkra. Vagy nem tettük bele egészen életünket az Úr kezébe?



Sok dologra rájön az ember, ha nem ért azonnal egyet önmagával.

„Uralma tengertől tengerig ér és a folyamtól a föld végéig.” (Zak 9,10c)

Zakariás próféta a Messiásról jövendöl ezekben a sorokban. Mi, keresztények is valljuk, hogy Jézus második visszajövetelekor hatalommal és erővel jelenik meg a világban mint ég és föld Ura. Most még rejtett a hatalma. Ezért a kereszten függő Jézust sokan gyengének és tehetetlennek tartják, és elutasítják. Az ítéletkor azonban ő dönt Bíróként mindenki sorsa felett. Ezért nem mindegy, hogy elismerjük-e őt Urunknak és Megváltónknak, vagy elutasítjuk. (Gerőfiné dr. Brebovszky Éva)

Van az életben sok kedves és vidám dolog, ami Isten ajándéka is lehet, de könnyen válhat megbotránkozásunk és elesésünk okává is. (Victor János)

„Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék, kitől rettegnék?” (Zsolt 27,1)

Dávid, miközben személyes sorsáról gondolkodik, lélekben prófétai módon kapcsolódik Krisztus eljövendő szenvedéséhez és megdicsőüléséhez. A 12. és 13. vers a szenvedő Megváltó szájába illő könyörgés és bizonyságtétel: „Ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk támadtak rám, bosszút lihegnek. De én hiszem, hogy még meglátom az Úr jóságát az élők földjén.” Az önhibánkon kívül érő szenvedésekben a Szentlélek minket is képes lélekben a szenvedő Krisztussal közösségbe vonni, hogy az ő diadalmas szenvedéséből és halálából merítsünk erőt. (Véghelyi Antal)

A hit nem erőlködés, hogy egy tételt elhiggyünk, hanem magunk odaengedése Annak, aki szeret minket, s egyszülöttét értünk a halálba adta.


A keresztyén ne legyen falu a völgyben, hanem hegyen épített város. (Spurgeon)

„Akik szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig, hogy nagy az Úr!” (Zsolt 40,17b)

A zsoltáríró őszintén beszél életéről. Elmondja, hogyan segített rajta Isten, amikor hozzá kiáltott. Saját hitének tapasztalata arra indítja, hogy másokat is biztasson: a szorult helyzetben, gondok között érdemes imádkozni, mert Isten közel van hozzánk. Mi, akik napról napra megtapasztaljuk Jézusban az ő bűnöktől való szabadítását, vajon elmondjuk-e ezt másoknak? Tanúskodunk-e családunknak Isten nagyságáról és erejéről? A továbbadott hit erősödik, a magunknak megtartott és elhallgatott hittapasztalat ellenben nem dicsőíti mennyei Atyánkat. (Gerőfiné dr. Brebovszky Éva)

Az emberek mindig eltúlozzák azon javak értékét, amikből nekik nem jutott. (G.B. Show)


Az emberek nem azért utasítják el a Szentírást, mert ellentmond önmagának, hanem azért, mert ellentmond nekik. (Anonimus)

Egy napon, egy fiatal megállt a város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett köréje és mindenki az ő szívét bámulta. Semmi hibája nem volt a szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott. Az ifjú nagyon büszke volt a szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.
Egyszer csak egy öreg közeledett békésen. Szelíd, csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:
- És mégis, az ifjú szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez.
Az összegyűlt tömeg az öreget kezdte figyelni, és az ő szívét. Az ifjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni - össze akarta hasonlítani a két szívet. Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszottak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótolták, csak a fájó seb látszott.
- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb szíve? - suttogták az elképedt emberek.
A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:
- Azt hiszem, viccelsz öreg. Nézd az én szívemet - ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel - csak könny és fájdalom.
- Igen - szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel. Látod, minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és embertársamnak adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet méricskélni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztetnek amit megosztottunk egymással. Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam, még egy darabkát sem a szívükből, sőt bántottak és elhagytak. Ezek a nyílt sebek, az üregek. Hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek. Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége? - fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
A fiatal, könnyező arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéből és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így volt szép.

A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert szíve már a szeretettől dobogott.

Gonosz szenvedélyeket csak más, hatalmasabb szenvedélyekkel lehet kiűzni. Azt a lelket, melyet nem tölt be valami pozitív lelkesedés, biztosan lefoglalják a démonok. (Fosdick)

Ha okosságodra és iparkodásodra jobban támaszkodsz, mint Krisztus Jézus magához hódító szeretetére, nemigen vagy csak későn leszel Istentől megvilágosított emberré, mert Isten azt kívánja, hogy neki teljesen alávessük magunkat, és okoskodásunk szűk körén a lángoló szeretet szárnyain felülemelkedjünk. (Kempis Tamás)


Ha szeretsz, sebezhető vagy. Szeress, még ha biztosra is veheted, hogy megszakad a szíved, de legalábbis sebet kap.

Kezdet és vég, múlt és jövő él az örök mában, mely a Föltámadotté.

KI HEGYRE MEGY

Ki hegyre megy, annak
Kardok közt kell járni
S odafönt a csúcson
Keresztnek kell állni.

Az jut csak oda fel,
Kit Isten keresztel,
De nem babér által,
Tövissel, kereszttel.

Százezer kard éle
Fog szívébe vágni,
Mégse engedj Uram
Félúton megállni.

Puszta Sándor

KRISZTUS-KERESÉS

Kiknek osztatik ki égi malaszt étke?
Lesd szavam, tanuld meg! Nem a tunya népre!
Nem kik városokban, mint a zsinagógán,
Nagy világi rangban pompáznak palotán.
Arra, Krisztus után ki jár pusztaságba!
Föl nem fuvalkodó lel majd Krisztusára!
Ilyenekhez Isten Igéje tisztán szól,
Nem világról, kincsről: hanem Mennyországról.

Szent Ambrus

„Meg is váltja Izráelt minden bűnéből.” (Zsolt 130,8)

Ez a bizonyosság legyen a szívünkben. Nekünk ilyen Istenünk van, aki meg tud váltani, és meg is váltja népét! Még ha ezernyi lánccal béklyóz is bennünket az óemberünk, Isten meg tud váltani, és meg is vált. Ha bűn bilincsei tartanak is fogva és menthetetlennek érezzük a helyzetünket, akkor is meg tud tartani. Ha a gonoszság rabszolgaságában vergődünk, akkor is ki tud szabadítani. Igazi szabadságot tud adni. Tekintsünk bátran így reá, aki Jézusban valóban szabadítást hozott! (Bence Imre)

Nagyon sokszor, amikor veszekszünk, igazából azt akarjuk mondani: "Nagyon fáj, hogy nem hívtál fel, hiányzol, fontos vagy nekem!". De sajnos nagyon sokszor nem ezt mondjuk, hanem azt: "Hol voltál, mit csináltál, nem szégyelled magad?".

Nincs annyi sötétség az egész világon, hogy akár csak egyetlen kicsi gyertya fényét is kioltsa.

Nincs az a nehézség, amelyet a szeretet le ne győzne. Nincs olyan betegség, amelyet a szeretet meg ne gyógyítana. Nincs ajtó, amelyet a szeretet fel ne nyitna. Nincs az a szakadék, amelyet a szeretet át ne hidalna. Nincs fal, amelyet a szeretet le ne döntene, sem bűn, melyet meg ne bocsáthatna. Nem számít, milyen mélyen gyökeredzik a gond, milyen reménytelenek a kilátások, milyen kusza a zűrzavar, milyen nagy a hiba…

„Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr.” (Ézs 43,10)

Tanúnak lenni kockázatos. Manapság sokan félnek tanúvallomást tenni, mert ki tudja, milyen bosszút kell elszenvedniük miatta. Vajon Istennek van valamilyen „tanúvédő akciója”? Hová menekít el a vérszomjas bosszút lihegők elől? De tanúnak lenni megtisztelő is. Nem akárkinek a vallomása változtathatja meg a történéseket. Kulcspozíciót tölthetek be. Isten megbízott engem, hogy szóljak róla az Ügyben. Mondjam el, mit és hogyan cselekedett. A vád tanúja vagyok? A védelemé? Hogyan folytatódik tanúvallomásom után a tárgyalás?… (Balogh Éva)