2017. január 13., péntek

"Az Úr előtt megyen vala nagy erős szél...de az Úr nem vala abban a szélben. És a szél után földindulás lett, de az Úr nem volt a földindulásban sem. És a földindulás után tűz jöve, de nem volt az Úr a tűzben sem. És a tűz után egy halk és szelíd hang hallatszék."

1 Királyok 19,11-12


A halk és szelíd hangok

A halk és szelíd hangok
vonzottak mindig engem,
csak hallatukra támadt
visszhang az én szívemben.

Üzenetekre várok
ma is a földi zajban,
mint ballagó zarándok,
s Igék áldása rajtam.



Teremtő Istenünk!

Viharok, földindulások, népeket emésztő tüzek vannak mögöttünk. Hányszor rendültünk meg, hányszor futottunk már Hozzád irgalomért! Áldott légy érte, hogy Te mindenkor lecsendesítetted lelkünket, s halk és szelíd hangod - Igéd - szívünkig ért. Add, hogy mély és igaz kérésként fakadjon föl belőlünk: "Szólj, szólj hozzám, URAM, mert szolgád hallja szódat!"

Ámen.




CSAK EGY CICA...

Egy téli napon, amikor odakint mínusz 5 fok dermesztette a levegőt, lányom földszinti ablakában felbukkant egy apró, fehér-vörös foltos cica. Remegve és elveszetten álldogált, hideg szél borzolta selymes szőrét. Tágra nyílt szemmel, esengve bámult ránk, a szájáról leolvastuk, hogy keservesen siránkozik. Mire kiszaladtunk, a cica már eltűnt.

Másnap korán reggel hosszú csöngetésre ébredtem. – Sikerült megtalálnom! – lelkendezett lányom, és óvatosan kezembe helyezte a párdekás szőrgombócot. – Nem hagyhatjuk megfagyni szegénykét, ugye, egyetértesz… Neked már volt cicád, tudod, mit kell tenni. Szia, én rohanok dolgozni!
Egyetértettem. Rozsdás Rezsőke beköltözött hozzám. Amikor már felengedett, boldogan dorombolva nyalogatta a langyos tejet, de dorombolt, ha csak ránéztem, rajongva követett mindenhová a lakásban, miközben semmi kis üveghangján folyamatosan nyávogott. Ekkora hálát még életemben nem tapasztaltam!
Eleinte többet volt az ölemben, mint a földön. Amikor a rajzasztalnál dolgoztam, fejét a karom alá dugva, buzgón dögönyözte szőrös pulóveremet. Ki tudja, mi történhetett vele rövidke életében, amiért pár napon át képtelen volt elaludni? Ha lebicsaklott a feje, és már bóbiskolni kezdett volna, nyomban felriadt, és körülnézett: – Nem fenyeget valami veszély? Nincs a közelben egy kutya?


Idén, az újév első napján az alábbi (heti) igével ajándékozott meg az Úr. Ilyen nagy figyelemmel gondol az Isten rám? Meghallgatta keserveimet, megmentett a kárhozattól, hogy gyermeke legyek, és egy pillanatra sem hagy magamra. Nagy hálával áldom szeretetéért!


Gaál Éva / Budapest

Jézus Krisztus: „Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva.” (Mt 10,29-30)






Isten nem hibázik

Mindennapos tapasztalat, hogy a szakemberek ígéretében csalódunk. Ezúttal egy megbeszélt kéményellenőrzés „ment füstbe”. A mesterrel telefonon egyeztettük az ellenőrzés napját, és azt is, hogy dudáljon, ha megérkezik, mert a csengő elromlott. Családunk egyik tagja a csípős hidegben egész nap a kertben sertepertélt, hogy véletlenül se szalassza el a találkozást. A szemle mégis elmaradt.
A következőként kijelölt, korra reggeli időpont nem volt számunkra ideális. Viszont a szakember pontosan érkezett, és első útja a fürdőszobába vezetett. Amikor belépett az ajtón, váratlan látvány tárult a szeme elé: a konvektor füstcsöve az illesztéseknél szétcsúszott, és három különálló darabban várta az érkezőt. Pedig tíz perccel korábban még minden rendben volt. A mester gyorsan megszüntette a bajt, ellenőrizte a kéményt, és alapos szellőztetés után használható lett a helyiség.
A csalódás és bosszankodás egy pillanat alatt hálába fordult a precíz isteni időzítésért, mert a revízió éppen a szükséges időpontban valósult meg, és életet mentett. Szörnyű még gondolni is arra, hogy mi történhetett volna, ha a csövek akkor csúsznak szét, amikor a fürdőszobát éppen rendeltetésének megfelelően használjuk.
Ó, hányszor tapasztaltam már hasonló tervmódosítást! Amikor Isten változtatott az előre eltervezett események folyásán, és ezzel bajt, hibát, mulasztást előzött meg. Isten sosem ejt hibát.
„Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Thessz 5,18)






Jól vagy?
Írta: Budai Judit


Lelkészünk két és fél éves kislánya a napokban beteg lett. Magas láz kíséretében hányt és hasmenése volt. Bár a betegség teljesen hatalmába kerítette, ennek ellenére ő nem akart szembesülni ezzel a ténnyel. Ezt a furcsa helyzetet kívánta az édesapja néhány rávezető kérdéssel feloldani.
Johanna, lázas vagy? Igen – válaszolta kissé megtörten a leányka. Hasmenésed is volt? Igen. Ugye, hánytál is? Igen. Nahát, kislányom, akkor te BETEG vagy! Én nem vagyok beteg! – jött a higgadt és meggyőző felelet. Ami akár hangozhatott volna imígyen is: Én nem vagyok beteg, én, Johanna vagyok. Hiszen ilyen választ már hallottunk tőle, amikor az „aranyos kislány" megnevezés sem tűnt számára hízelgőnek, és a becsületes polgári nevére hivatkozott.
Gyermekek szájából mindez nagyon kedves és megmosolyogtató. De a csökönyösség és a valóság tagadása nem korlátozódik az ő világukra.
Mi, felnőttek is hajlamosak vagyunk a magunk által felépített és kiszínezett álomvilágot minden ébresztgető törekvéssel szemben védelmezni, amikor eszközök sokaságával akarjuk magunktól távol tartani a nyomor, a kiszolgáltatottság, az elesettség és a halál tényét. A mögöttünk lévő ünnepek alatt is szívesebben emlékeztünk a „kis Jézuskára", megtartva az ünnepet a szeretet, a jóság idillikus hangulatában. Nem engedve, hogy bárki is belerondítson például azzal, hogy a bűnről és annak a következményéről, a megtérés szükségességéről, Jézus istenségéről beszél nekünk. Pedig Isten igéje ilyenkor talán még erőteljesebben figyelmeztet bennünket:



„És amiképpen elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és azután lesz az ítélet, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét eltörölje..." (Zsid 9,27-28)







Láss!


A rajz, ami ágas-bogas fát ábrázolt, ezzel a szöveggel jelent meg: „Látsz is, vagy csak nézel?” Ha a képet tüzetesen vizsgálta valaki, akkor az ágak között újabb és újabb emberi arcot fedezhetett fel, amit felszínes szemlélő nem venne észre. A fáról készült rajz tíz arcot rejt magába. Találó kérdés tehát a „Látsz is, vagy csak nézel?” – felirat.
Az emberek általában úgy róják életük útját, hogy csupán felszínesen szemlélik a körülöttük zajló eseményeket, de nem látják meg az ezeknek mélyén rejtőző üzeneteket. Pedig Isten üzenetei, figyelmeztetései, önmagáról szóló kijelentései és személyes megszólításai rejtőznek azokban. Annak felismerése nélkül lehetetlen megérteni, hogy mindaz, ami velük, körülöttük történik, Istentől küldött fontos és értelmes dolog, ami szükséges a formáltatásukhoz. Ha nem látjuk meg, ha nem figyelünk rá, semmit sem használnak a rejtett üzenetek, de látva, megértve, és igenelve: áldásul és javunkra válnak.
„Jézus megkérdezte a vak embertől: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? A vak pedig azt mondta neki: Mester, hogy lássak! Jézus ekkor így szólt: Eredj el, a te hited megtartott téged. És azonnal megjött a szeme világa, és követte őt az úton” (Mk 10,51-52)
Agas bogas fa s






"Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által."
(Kol 1,19-21)

Képzeld el, hogy nyári hőségben egy úszómedence mellett napozunk, és te meg szeretnéd valahogy mutatni, hogy mekkora áldozatra vagy képes értem, hogy akár életedet is kockára tennéd. Mi lenne, ha ilyen gondolatokkal a fejedben, bár gyenge úszó vagy, beugranál a mélyvízbe, miközben én a parton vagyok? Vajon irántam való szeretetként értelmezném ezt az őrült magatartást? Egyáltalán tudnám-e értékelni? Megérteném, hogy mindezt értem teszed?
Egészen más lenne viszont, ha éppen fuldokolnék, és te utánam ugranál, hogy kihúzz a vízből. Akkor nyilvánvaló lenne, hogy mindezt értem tetted, önfeláldozó szeretetedhez nem férne kétség.

Sokáig csodálkoztam azon, hogy az emberek nagy részét, még templomba járókat is, hidegen hagyja, hogy Isten Fia meghalt értük. Ezért aztán eszükbe sem jut, hogy hálából egész életüket Neki szenteljék, és adják vissza Neki, aki nemcsak megteremtette őket, hanem még életét is feláldozta értük a keresztfán. Pedig minden embernek hiányzik a szeretet, ami maga a Teljesség. A Teljességnek nem kellene hogy hiányozzon az ember, nélkülünk is teljes Ő. Mégis - érthetetlen módon - tetszett a Teljességnek lakozást venni az emberben, a hiánylényben.
Csakhogy amíg nem "fuldoklunk", nem értjük, miért áldozta értünk önmagát. Annyira jóknak képzeljük magunkat, hogy csodálkozunk, miért kellett neki a Golgotán miattunk és értünk szenvednie. Amíg nem ismerjük fel, hogy Isten szemében milyen súlyos bűn, hogy függetleníteni akarjuk magunkat Tőle, hogy hitetlenek vagyunk - addig hazug önámítással meg tudjuk vigasztalni magunkat. Jóleső érzéssel tölt el bennünket a magunk kiválóságának a tudata. Pedig annyira súlyos bűn az Istentől való elpártolásunk, hogy nem lehetett megbocsátani csak a legszentebb Fiú borzalmas halála árán. Jézus halála értelmetlen vértanúság lett volna, ha mi - egy kis jószándékot tanúsítva - amúgy is megérdemelnénk Isten irántunk való jóakaratát.
Én sokáig fuldokoltam, amíg rádöbbentem, hogy Isten "csak úgy" nem bocsáthat meg. Ahhoz, hogy elengedje a bűnöm, szükség volt a keresztre, a lehető legnagyobb és legteljesebb áldozatra, amit senki más nem tehetett volna meg értem. Azóta tudom, hogy tetszett a Szeretet Teljességének engem, a méltatlan bűnöst ennyire szeretni.

(Horváth Levente)



Nem, Uram!

Egy fiatal skót leány felkereste a lelkészt.
- „Szeretném az életemet teljesen átadni Jézusnak.” – mondta.
- „És mi tartja vissza?”
- „Két dolog. Ön tudja, hogy zongoraművész vagyok, most tettem le nagy sikerrel a vizsgáimat. Előkelő hangversenyekre kaptam meghívásokat. Attól félek, hogyha átadom az életemet Jézusnak, azt kéri majd tőlem, hogy mondjak le ezekről.”
- „És mi a másik?”
- „Ha átadom az életemet Jézusnak, félek, hogy azt akarja, menjek el Indiába szolgálni a szegényeknek, és én ezt nem akarom.”
- „Ez minden?”
- „Igen, ez minden.”
- „Vegyük elő az Újtestamentumot, az Apostolok cselekedeteiről írt könyv 10. fejezetét. Ebből kiragadok két szót: ’Nem, Uram!’ Ez a két szó ellentmondás önmagában. Vagy ura Péternek Krisztus, és akkor nincs joga azt mondani, hogy: Nem, Uram –, vagy pedig joga van Péternek nemet mondani, és akkor Jézus nem ura neki.”
- „Teszek egy javaslatot.” – folytatta a lelkész – „Ide írom a papírra ezt a két szót: Nem, Uram! Ön döntsön. Húzza át az egyik szót. Ez lesz a döntése.”
A lelkész kiment a szobából. Tíz perc múlva visszajött. A leány, arcát kezébe temetve, csendesen sírdogált. A papíron ez állt: Uram!
(Forrás: Új Élet – Evangéliumi folyóirat (a Vetés és Aratás elődje), 5. évfolyam (1967.) 3. szám, 3. old. - Kiadta: Evangéliumi Iratmisszió, Stuttgart, NSzK. Felelős szerkesztő: Ungár Aladár.)

Dávid király imádsága: 

"Senki se szégyenüljön meg, aki benned bízik. Azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled. Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem!” ( Zsolt 25,3-4)





Reménység fél lábbal?
A balerina könnyed szökkenésekkel kezdi a táncot, csak néhány másodperc elteltével tűnik fel, hogy a jobb karja hiányzik. Majd hangos kopogás hallatszik; táncpartnere mankóra támaszkodva érkezik a színpadra. Döbbent csend van a nézőtéren: Mihez tudnak kezdeni a balettelőadáson, ők, ketten egy-egy hiányzó kézzel és lábbal?

Aztán következnek a bravúros mozdulatok; a féllábú balett-táncos megmutatja, hogy nem adta fel. Mankójára támaszkodva könnyedén emelgeti, forgatja párját; társa is teljes odaadással azonosul szerepével, és lágy könnyedséggel libben a csodálatos zene ritmusára – majd a tánc végén a férfi, társára nehezedve lebiceg a színpadról. A darab címe: Reménység.

Hasonlít a hívő keresztyén élete is erre a sánta táncosra. Támaszték nélkül eldőlne. Segítség híján nem tudna előre haladni. Közösség nélkül kiszolgáltatott lenne. De társához is, akinek hiányzó kezét pótolta párjának erős karja.

Amikor úgy véli valaki, hogy most már közösség, gyülekezet nélkül, egyedül is jól boldogul, és nincs szüksége mennyei Atyjának naponkénti segítségére sem, akkor ne csodálkozzék, ha majd nagy esés lesz az elbizakodott magántánc vége. Jézus Krisztus, a vele és egymással való közösségre hívott el bennünket – csak ebben a kettős közösségben mutathatjuk be Isten dicsőségére életünk ’táncát’.


Szász L. Dóra / Kisbér

Előadás megtekinthető:http://duzsu.wordpress.com/2010/01/02/remeny/



A keresztyének megtapasztalása is: „Kinek szíve reád (Istenre) támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel tebenned bízik.” (Ézs 26,3)


Száraz kenyéren és vízen?
Írta: Előd Erika


Régmúlt századokban ezt kapták a rabok a fogságban. Isten azt ígéri népének, hogyha őneki szolgálnak, akkor megáldja kenyerüket és vizüket. Csak kenyeret és vizet? Nem tejet, nem, kávét, teát, és nem kalácsot vagy tortát? „Csak" kenyeret és vizet? Igen, Isten tudja, ha ez megvan, akkor életben maradhat az ember.
S amikor napjainkra értékes kinccsé lett a tiszta ivóvíz és az adalékmentes, finom, friss házikenyér, és vannak nemzetek, ahol ez a minőség egyre elérhetetlenebb, és még a rosszért is drága árat kell fizetniük, akkor keresztyén emberként hálásak vagyunk, hogy jut asztalunkra víz és kenyér. S bizonyára annál még több is. Bátorítson tehát mindenkit a Biblia biztatása:


„Ne aggodalmaskodjatok és ne mondjátok tehát: 'Mit együnk?' vagy 'Mit igyunk?' vagy 'Mivel ruházkodjunk?'. Mert mindezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van." (Mt 6,31-32)






TI MIÉRT NEM ÉNEKELTEK?


Emlékszem egy kislányra – nevezzük Katinak –, aki csillogó szemekkel figyelt az alkalmakon. Később tudtam meg, hogy otthon mindig beszámolt arról a történetről, amit a vasárnapi iskolában hallott. Szülei nem voltak bibliaolvasó emberek.

Amikor Kati első alkalommal eljutott a nyári gyermek csendes hétre, sok kedves evangéliumi éneket megtanult, különösen tetszett neki az étkezések előtti közös ima és ének. Otthon már az első családi vacsoránál énekelni kezdte az asztali áldást, majd gyermeki természetességgel megkérdezte szüleitől: „Ti miért nem énekeltek velem?” Nem sokkal később, a kislány unszolására először édesanyja kezdett járni az istentiszteletre, de Kati vágyott arra, hogy együtt legyen a család, így aztán édesapja is csatlakozott hozzájuk.

Évek teltek el, Kati felnőtt, és Jézus követője lett; majd – csodák csodája – ösztöndíjjal felvették a hitoktatói szakra! Milyen jó, hogy mindez időben történt, és így nem rontotta el élete kezdetét sem. Hivatását és társát már az Úrtól kérheti.

Életbevágóan fontos, hogy a gyermekek időben hallják az Igét – még ha nem is tér meg mindegyik –, és a hit előszobájába beléphetnek. Kevesebb lenne akkor a kábítószeres fiatalok és az abortuszra menő lányok száma, és több a kölcsönös bizalom és a szeretet a családokban.

Két évtized után is izgalommal készülök a gyermek-istentiszteletre, mert közöttük mindig történhet valami váratlan dolog. Nagyon hálás vagyok ezért a szolgálatért, hiszen a hit hallásból van, az Isten Igéje által (Rm 10,17), és a fogékony gyermekszívekbe jó helyre hullik a mag.


Zika Klára / Budapest

Jézus tanácsolja: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el őket…” (Mk 10,14)