2017. február 24., péntek

"...Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk."


(1Jn 3,1)


Ez a félmondat, hogy "azok is vagyunk", nincs benne a Károli-Bibliában, de az új fordításba az eredeti szöveg alapján bekerült. Nagy dolog, ha Istennek valóban igazi gyermekei vagyunk.

Észak-Koreában élt egy szörnyűséges diktátor: Kim Ir Szen. Nemrég kiderítették róla a szovjet titkosszolgálat dokumentumai alapján, hogy valószínűleg nem is ő volt az igazi Kim Ir Szen. Tényleg létezett egy ilyen nevű fiatalember, aki a partizán harcokban kitűnt rendkívüli ügyességével, sok győztes akciót vezetett, és elterjedt róla a nép körében, hogy nem fogja a golyó - de egyszer mégiscsak fogta a golyó, és meghalt. A vezetőség eltitkolta, mert féltek, hogy megtörik az ellenállás, ha a nép megtudja, hogy meghalt a vezér. Kerestek egy hozzá hasonló embert, és beállították a helyére. Ez az új Kim Ir Szen jóval fiatalabb volt az igazinál, próbálták öregbíteni. Beetették a népet. Évtizedekig dicsőítettek parancsszóra valakit, aki nem is "önmaga" volt.
És mi igaziak vagyunk-e? Elhívnak az ifjúsági körbe, és ott hozzá kell szólni az Igéhez, imádkozni kell. Aki azt tudja mondani: "Édesatyám, Veled ébredtem ma, és nemcsak itt vagyok veled, de tiéd az életem", annak ez nem kínos. De kialakulhat egy tudathasadásos állapot - hívő keresztyénnek mutatkozom, de belül nem vagyok az. Nem szeretnék még nagyobb terhet tenni azokra, akik küszködnek ezzel a kérdéssel. Istennek nem az az öröme, hogy kizárjon, mondván: "Itt lapulsz, mellébeszélsz, te képmutató, nem ismerlek téged." Nem jött el az utolsó ítélet ideje, még vár rád, hogy igazi gyermeke légy. Akárkik is vagyunk, akármi is történt velünk az elmúlt héten vagy hónapokban, Isten annak örül, hogy újra elmondhatja a hívását: "Jöjj haza, gyermekem."
Ha pedig úgy érezzük: otthon vagyunk - lehet, hogy a nagyobbik testvérre hasonlítunk a tékozló fiú történetéből, aki mindent tud, ő a bennfentes, gitározik, nyüzsög, de az Atyával nincs szeretetkapcsolatban. Mindig mindenkit elítél. Főleg a tróger öccsét, akinek esze ágában sincs eljönni a templomba, mert nőkkel tölti az idejét, iszik. "Az Úr is megmondta, hogy kevesen vannak a keskeny úton, akik az életre mennek, és, sorry, sokan mennek a széles úton a pokolba." Csakhogy ezt az Úr sírva mondta, és ebbe belehalt. Spurgeon szerint a gyülekezet azokért van, akik még nincsenek ott.
(Szeverényi János)




Ha nem érted a Bibliát


A hegyek között az éjszakai kisvonat zakatolva futott. A zsúfoltság miatt anyám mellett szorongtam, és azon töprengtem, hogy elmondjam-e neki, ami a szívemet nyomja. Tübingenben várt rám, ahol teológiát tanultam, s most együtt utaztunk hazafelé. Végül összeszedtem bátorságomat: „Anyám, bevallom neked, hogy elvesztettem örömömet a Biblia tanulmányozásában. Annyi felfoghatatlan és nehéz dolgot találok benne. Rengeteg az ellentmondás, a kibogozhatatlan állítás, ami ezt a könyvet élvezhetetlenné teszi a modern ember számára.”
Anyám mosolyogva válaszolt: „Ennek az az oka, hogy rosszul olvasod a Bibliát.” Megbántódva horkantam fel, úgy, hogy a mellettem ülő férfi csodálkozva leeresztette újságját. „Miért, hát hogyan olvassam? Olvasom az eredeti héber és görög szöveget, olvasok hozzá kommentárokat, hallgatom az előadásokat…”
Anyám megnyugtatóan tette karomra kezét, majd ezt mondta: „Emlékszel, hogy a háború alatt majdnem két évig megszakítás nélkül a fronton voltál, és nem kaptál szabadságot? S egy napon levél érkezett tőled, amit abban írtál, azt azóta sem felejtettem el: ’Leveleitekben állandóan élelmiszerjegyekről, tartalékolásról, sorban állásról irtok. Nem értem az egészet. Minden annyira megváltozott nálatok?’ Majd következett az a mondat, ami engem mélyen megindított: ’Mióta és milyen távol vagyok tőletek, hogy a hazai leveleket már meg sem értem?’”
Bólintottam. „Persze, nagyon jól emlékszem rá. De mi köze ennek a Bibliához?”
„Nézd – folytatta anyám -, te nem azt írtad annak idején, hogy édesanyám levelei élvezhetetlenek számomra, a modern ember számára. Azt sem írtad, hogy anyám leveleiben értelmetlen és ellentmondásos dolgok vannak. Egyszerűen annyit írtál: “Mióta és milyen távol vagyok tőletek, hogy a hazai leveleket már meg sem értem?”
Kezdett derengeni, hogy mire gondol. Figyelmesen hallgattam tovább.
„A Biblia is levél, édes fiam. Az élő Isten levele az örökkévaló hazából – neked címezve. Ha te ezt a levelet már nem tudod megérteni, akkor ne a levélben keresd a hibát, hanem magadban. Azt kell tehát mondanod: Milyen messze kerültem mennyei Atyámtól, hogy a levelét már nem tudom megérteni! Tehát el akarok abban mélyedni, és könyörögni fogok, hogy a hazai levelet a Szentlélek ismét megértethesse.”
Ezt követően hallgattunk, amíg a vonat be nem futott Urachba. De anyám tanácsát többé nem felejtettem el. Megmutatta számomra a Bibliához visszavezető utat.
„Boldog ember az, aki meglelte a bölcsességet (…). Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik erre támaszkodnak, boldogok.” (Példabeszédek 3,13-18)

Kényelmes keresztyénség



Néha eltöprengek azon, hogy milyen jó dolgunk is van nekünk, magyarországi keresztyéneknek. Nem üldöznek minket a hitünkért, nincs betiltva a vallásunk, nem kell adót fizetnünk azért, mert keresztyének vagyunk. Szabadon tarthatunk istentiszteleteket, szervezhetünk programokat. Nem kell naponta harcolnunk a nem-keresztény ideológiák ellen, nem kötelező elfogadnunk az evolúció elméletét iskoláinkban. Még alaptörvényünkben is rögzítve van: Magyarország keresztyén gyökerű ország. Országunk vezetése is kinyilvánította elköteleződését a keresztyén értékek mellett, s meghallgatja a különböző keresztyén felekezetek véleményét.

Mindezek a dolgok akkor értékelődnek fel igazán, ha az ember külföldi híradásokat néz, s néha szörnyülködve hallja-olvassa, mi történik a világban. Örülhetünk, hogy ilyen országban élünk, Isten különös kegyelmének tarthatjuk, de nem szabad, hogy emiatt elkényelmesedjünk.

Mindezek mellett is tapasztalhatjuk, hogy nemzetünknek égető szüksége van az erkölcsi megújulásra, Krisztus váltságára. Ezért még ebben a „kényelmes” helyzetben se feledjük el, hogy a keresztyének legfontosabb feladata az evangélium, a megváltás hirdetése minden embernek. Krisztus aktív keresztyén életre hív mindnyájunkat.

„Vigyázz magadra és a tanításra, maradj meg azokban, mert ha ezt teszed, magadat is, és hallgatóidat is megmented.” (1Tim 4,16)





Kiválasztott vagyok?
Írta: Szász Lídia Dóra
Életünk legemlékezetesebb és értékesebb eseménye lesz az, amikor felismerhetjük, hogy a felséges Isten éppen bennünket választott. Először, amikor megszülethettünk a földi létre, majd pedig akkor, amikor életét adta Jézus, azért, hogy országának örökös tagjai lehessünk. A voksát ránk adó Úr tanácsolni tud életünk fontos lépéseinél, és segítséget ad döntéseinkhez, ha egyszer válaszoltunk már a követésére szóló meghívására.
Most, amikor a társadalom a Kit válasszunk? – időszakában él, erősítsen bennünket a betániai Mária, aki egykor Isten szavát választotta, amit nem vehetett el tőle senki. Ezzel a gazdag kinccsel, Istent ismerve léphetünk mi is mindig előre, a helyes irányba a földi választásaink során – mert Jézus már választott minket.


Jézus szavai: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz, és töröd magad, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre, és Mária a jó részt választotta, amelyet nem vesznek el tőle soha." (Lk 10,38-42)






Mégis korlátozott a világ megismerése?


A Fizika SH atlasz 205. oldalán egy érdekes rész olvasható Határozatlansági reláció címszó alatt (szerkesztett idézet):

„Werner Heisenberg (1901-1976) a részecske-hullám dualizmusból 1927-ben levezette, hogy bizonyos fizikai mennyiségek szorzata alapvetően bizonytalansággal, határozatlansággal rendelkezik. Ez egyáltalán nem mérési pontatlanság, hanem az anyag lényegi tulajdonsága.

Ez a határozatlanság csak a mikróvilágban tűnik elő, a közönséges hétköznapi életben nem vesszük észre... Az ember megszokott környezetéből vett tárgyakra a határozatlanság elhanyagolható: Ha egy 50 g tömegű lövedék sebessége 600 m/s, akkor a helykoordináta határozatlansága nem kisebb, mint 2,2 x 10-31 méter. Tehát lehetetlen egy részecske helyét és sebességét egyidejűleg tetszőleges pontossággal meghatározni. Ha a két fizikai mennyiség egyikét nagyon pontosan meghatározzuk, a másik ennek megfelelően bizonytalan lesz. (Ez a határozatlanság nem csak hely-sebesség összefüggésben, hanem energia-idő összefüggésben is érvényes.)

A Heisenberg-féle határozatlansági relációknak a fizikában nagy jelentőségük van: objektívek, és minden kétség felett állnak. Filozófiai értelmezésük pl. az, hogy a világ alapjában véve megismerhetetlen, szubjektív."

közli: Csapkovics Bertalan / Budapest

Isten kérdezte Jóbtól: „Ki zárta el ajtókkal a tengert, amikor buzogva előtört a föld gyomrából, amikor felhőbe öltöztettem, és sűrű homállyal takartam be, amikor határt szabtam neki, zárat és ajtókat raktam rá, és ezt mondtam: Eddig jöhetsz, tovább nem! Ez ellene áll büszke hullámaidnak!” (Jób 38,8-11)


MENNYEI AJÁNDÉK


Egyszer Márton Áron szülőfaluja talán legszegényebb családjának vendégei voltunk. Az élő hitű nagypapa gyermekei sajnos távol voltak az Úr Jézustól. Az egyik fiú (nevezzük Andrásnak) időközben gyermekével közösen vállalt munkát Magyarországon. Ennek okán többször próbáltam őket elcsalogatni az istentiszteletre, azonban vagy ők dolgoztak vasárnap is, vagy az én kötelezettségeim akadályozták meg, hogy hallgathassák Isten igéjét. Csalódott voltam, hogy e nélkül kellet befejezniük az itt eltöltött hónapokat.

A minap viszont felhívott telefonon, hogy Budapestre utazik, és vasárnap meglátogat bennünket. A hirtelen jött értesítés miatt át kellett szerveznem a vasárnapi családi programot. Mivel korán érkezett, így a vendégvárást az istentisztelettel kezdhettük: és ő nem volt fáradt, szívesen jött az igét hallgatni. A templomba menet beszélgettünk arról, hogy miért fontos istentiszteletre járni, hogy az Isten, beszélő Isten, aki alkalmakat készít a vele való találkozásra. András feszült figyelemmel hallgatta az igehirdetést, én pedig boldog voltam, hogy az Úrnak különös gondja van őrá is: számon tartotta őt, és hallhatta az evangéliumot.

Hálásan emlékezem még ma is az aznapi igére (lásd a keretes részt!), hiszen mennyit erőlködtem, görcsöltem érte: mindhiába; az Úr pedig könnyed mozdulattal hullatta szívébe a magot, az életet.

Dr. Klimó Hédi / Solymár

Jézus Krisztus hálaadása: „Magasztallak Atyám, menny és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és kijelentetted a gyermekeknek. Igen, Atyám, mert így volt kedves előtted.” (Lk 10,21)



Mi a neved?



Tinédzser éveimet a szüleim munkája miatt külföldön töltöttem, és egy ottani ismerőssel a kulturális különbségekről beszélgethettünk. Szóba került a nők házasság utáni névhasználata is. Nálunk akkor még szinte mindenki a férje teljes nevét használta, míg más országban ez teljesen szokatlan volt. A feleség kicserélte a vezetéknevét – ennyi volt a változás. Csodálkoztam ezen, hiszen így a legfontosabbat nem tudják rólam: hogy férjnél vagyok! És azt sem, hogy ki a férjem, vagyis kihez is tartozom.
Nekünk, Isten gyermekeinek, mi a legfőbb ismertetőjelünk arra nézve, hogy kihez tartozunk, vagyis hogy Jézusé vagyunk? Az, hogy keresztyéneknek neveznek bennünket.

“Hiszen te közöttünk vagy, Uram, a te nevedről neveznek bennünket…” (Jer 14,9)




"Simon Péter Jézusnak lábai elé esék, mondván: Eredj el éntőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!"

Lukács 5,8



Az önismeret

Lobogó fáklya az önismeret:
behatol lelkünk minden zugába,
hogy fényében az ember látva lássa,
kicsoda is... hogy Isten kit szeret.


ÚR JÉZUS KRISZTUS!
Tudjuk, hogy önmagunk megismerésénél nincsen nehezebb feladat a világon. Egyedül a Te szereteted és csodáid tükrében láthatjuk meg igazán, kik és milyenek vagyunk. Értünk hozott áldozatod tanúskodik róla, mennyi bűnünkért kellett meghalnod a kereszten. Áldunk érte, hogy nem utáltál meg, nem mondtál le rólunk és megváltottál minket ISTENNEK, A MI ATYÁNKNAK.
Ámen.



VALÓ VILÁG

Az egyik televíziós csatorna naponta sugározza Való világ című műsorát, ami több hónapon át tartja izgalomban a tv nézők bizonyos rétegét.

A műsorba sok-sok jelentkező közül választottak be több mint tíz férfit és nőt. A válogatás során igyekeztek a legkülönbözőbb ízlésű, érdeklődésű egyéneket összehozni egy olyan villába, ahol közös a fürdőszoba és hálóterem. A belső tereket bekamerázták, így éjjel-nappal felvehető minden mozdulat és a suttogva elmondott szó is. Ételben és italban mérték nélkül dúskálhatnak, a legkülönfélébb ruhákból válogathatnak, és a szabadság kivételével – hiszen a területet nem hagyhatják el – (sok) minden rendelkezésükre áll. Az épület egyébként ablaktalan, és átláthatatlan kerítés veszi körül. Nincs a villában telefon, rádió, tv, esetleg olvasásra alkalmas könyv, így egyetlen dolgot tehetnek, egymással foglalkozhatnak, ami egyre elfajultabbá és durvává teszi együttlétüket. Mivel hozzátartozóikkal sem tarthatják a kapcsolatot, ez különösen is megviseli őket – ezért, pl. időnként még a vagány férfiak is elsírják magukat. Mindeközben a végső győzelemre, a hatalmas jutalomra vár mindegyikőjük.

Az itt látható való világ maga a földi pokol, bemutatja az Isten nélkül élő emberek valóságos világát!

A műsor kiötlői, szerkesztői sok százezer ember számára bebizonyították, hogy ha az (a mégoly fényűző körülmények között is élő) emberek közül Krisztust kizárták, akkor kizárták a szeretetet, az irgalmasságot, a békességet, azaz az életet. Maradt a luxusba csomagolt egymás iránti gyűlölet, állandó trágárság; és valósággá válik, hogy az ember – elveszítve méltóságát – embernek farkasává lesz.

Benedek Csilla / Pécel

„Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak (…) Csak oda küld áldást az Úr, és életet örökké.” (Zsolt 133 – Károli)

Vigyázat! Az úton dolgoznak!
Írta: Horváth Mária
Aki járművel közlekedik, azt gyakran akadályozzák útlezárások, elterelések vagy szűkületek, amire tábla is felhívja a közlekedő figyelmét: „Az úton javítási munkát végeznek!". Ilyenkor a jármű utasainak több-kevesebb várakozással és egyéb kellemetlenséggel (zajjal, porral,
rossz minőségű útszakasszal, sárfelhordással) is számolnia kell. A javítás-karbantartás ugyan a majdani jobb közlekedést szolgálja, és a mindennapi élet velejárója, mégis sok kellemetlenséget okozhat.

Hasonló a keresztyén ember élete is: munkaterület, amit élete végéig alakít Isten, és a formálás – de különösen a tökéletlenség ténye – gyakran bosszúságot okoz. Az ilyen formáltatásnak is számtalan kellemetlen, a külső személő által érthetetlen vagy nehezen elviselhető kísérőjelensége van. És valószínű, hogy az útszakasz, amit mi kátyúsnak, kitérőnek vagy megrekedésnek látunk, az Isten tervébe illeszkedik, és fontos mozzanat abban, hogy valamit kimunkáljon gyermeke életében. Ezért, bármennyire ellenállhatatlannak érezzük is, hogy pillanatfelvételeket készítsünk egymásról, és abból messzemenő negatív következtetéseket vonjunk le, mégse tegyük! Mert Isten a reménytelennek tűnő helyzetekből is ad kiutat és örömteli végkifejletet. Ilyenkor ne felejtsük, hogy Isten maga ígérte, hogy akiben elkezdte a jó munkát, azt véghez is viszi. Tekinthetünk úgy az ilyen embertársunkra, mint akin ott a láthatatlan tábla: „Vigyázz! Az Úr dolgozik!" Amint az évekkel ezelőtt népszerű kitűzőkön olvashattuk: „Légy türelmes hozzám! Isten még nem készült el velem teljesen."

„Mert én ismerem az én gondolataimat, amelyet rólatok gondolok – így szól az ÚR –; békességre és nem háborúságra gondolok, hogy jövőt és reménységet adjak nektek." (Jeremiás 29,11)

2017. február 17., péntek

Boldog szemek
Írta: Latinovits Ágota
Arra a kérdésre, hogy mi szeretne lenni, a legtöbb ember azt válaszolja, hogy boldog. A boldogság-kívánás a legtöbb esküvői, születésnapi, házassági vagy névnapi köszöntésben is előkelő helyen szerepel.
Miért olyan fontos számunkra ez az állapot, és mi tesz bennünket boldoggá? Vajon boldogságunk a körülményünktől, sikerünktől, az egészségi állapottól vagy egy kapcsolattól függ? Kétségtelen, hogy ezek mind nagyon fontos dolgok, amik nem ellenségei boldogságunknak, de vajon csak akkor lehetünk boldogok, ha mindezeknek birtokában vagyunk? Lehetünk-e boldogok súlyos betegségben, elhagyatva, magányosan, kudarcokat átélve? Mi a boldogságunk záloga? Mire vagy kire fókuszálunk?
Ha csupán körülményeinkre, akkor egy idő után bizonyosan boldogtalanokká válunk, ha viszont folyamatosan Jézusra emeljük tekintetünket, boldogok lehetünk, bármi is vesz körül bennünket.
Boldogtalanokká akkor válunk, amikor levesszük tekintetünket Jézusról, és lelépünk arról a kőszikláról, ami ő, maga.

Jézus Krisztus szavai: "A ti szemetek boldog, mert lát..." (Mt 13,10-17)

Meghallgatásra ajánljuk:
http://www.youtube.com/watch?v=WkHRZ4Pknwk





BŰNTUDAT SZÉGYENÉRZETTEL


Középiskolás voltam Pancsován, ahol a szerb nyelvtan és irodalom órán a kiváló, egyébként pravoszláv vallású, irodalomkedvelő tanárnőm (férje közismert rendező volt) az egyik regény alapján beszélt a férfi és nő kapcsolatát beárnyékoló bűntudatról és szégyenérzetről.

Házasságban élő nőként, személyes tapasztalatként említette meg ezt a látását. Minden bizonnyal nem ismerte – legalábbis erről nem beszélt – a jelenségnek biblikus hátterét, azaz, hogy a bűneset negatív következménye hatással van a férfi és nő kapcsolatára a házasságban is.

Akkor én sem értettem még ennek a tapasztalatnak a valódi okát, sem azt, hogy ez nem fátumszerű ítélet az emberen. Először is, Isten bőrruhát készített gyorssegélyként Ádámnak és Évának (1Móz 3,21). Az állat életébe került, hogy nekik ruházatuk legyen. Istennek ez a gondoskodása előrevetíti azt a teljes körű megváltást, amelyet Jézus Krisztus helyettes, engesztelő áldozata teremtett meg. Urunk életét adta azért, hogy nekünk kegyelemből, igazzá nyilvánítás által tiszta, fehér ruhánk lehessen.

Krisztusban új alapokra helyeződik a férfi és a nő kapcsolata. A bűnbocsánat és az új élet által – a bűntudat és szégyen megszűnésével – a házasságban a férj és a feleség egy testté válhat, és kiábrázolhatja a Krisztus és menyasszonya, az egyház közötti titokzatos kapcsolatot, amelyről Pál apostol úgy beszél, mint „felette nagy titokról” (Ef 5,32a – Károli).

Vajs Tibor /Ászár

Pál apostol tanácsa: „Ti is azért valamennyien, ki-ki úgy szeresse feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.” (Ef 5,33)


Csillagos ég


A második világháború alatt szokás lett Amerikában, hogy minden család, amelyiknek a fia a háborúban harcolt, egy csillagot tett ki az ablakba.
Egyik este egy férfi sétált kisfiával New York utcáin. A kisfiú nagyon érdekesnek találta az ablakba tett csillagokat. Valahányszor meglátott egy ilyen házat, tapsolt örömében: Nézd apa, ebből a házból is bevonult egy fiú! Abból is! Végül a házak közül kiértek egy nyílt térre. A sötétedő égen már feltűnt az esthajnali csillag, és fényesen tündökölt. – Nézd, apa! Isten Fia is háborúba ment, mert neki is csillag van az ablakában!
Isten valóban odaadta Fiát, Jézus Krisztust. Háborúba jött és győztesen került ki onnan,

„hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)





"De a te szemeid és szíved csak a te nyereségedre vágynak..."
Jeremiás 22,17


A szerzés vágya

Az önzés olyan primitív!
A szerzés vágya oly kegyetlen!
Akit ISTEN megigazít,
az mindkettőtől visszaretten.

Urunk, Istenünk!
Ne engedd, hogy a szerzés önző vágya, a "nem elég" kínja és a veszendő javak féltése uralja és tegye sivárrá gyermekeid életét. Mutass rá Igéd által újra meg újra örökkévaló kincseinkre, melyeket hatalmad őriz számunkra. Köszönjük, ATYÁNK, hogy terveidhez igazodhatunk, s a JÉZUS KRISZTUS által gazdagon adatik nekünk a Te országodba való bemenetel.
Ámen.




Igazi szépség



Egyik barátnőm fiatalként sem tartotta önmagát szépnek, most pedig, amikor nagymama lett, már nem is foglalkoztatja ez a kérdés. A minap azonban, amikor az Úr dolgairól gondolkodva autóbuszra várt, így szólította meg őt utastársa: Milyen szép maga! Mivel más nem volt ott, csodálkozva vette tudomásul, hogy róla mondta ezt az ismeretlen nő.
A valódi szépség nem a test produktuma, amit a szépségkirálynő választáson koronázhatnak meg, hanem a léleké, ami felülírja a testi adottságot, ragyog a szemben; ami nem emberit hordoz csupán, hanem mennyeit – és ez feltűnik a környezetnek. Aki megnyitja életét Isten előtt, az Úr hívását elfogadja, abban munkálkodni fog az isteni ige, Jézus Krisztus megtisztítja szívét, gondolatait, életvitele, kapcsolatai, döntései befolyással lesznek testére – és ez olyan változást eredményez, amit nem tud semmilyen szépítőszer helyettesíteni. Számtalan hitben járó ember idős korára szépül meg, bár töredezik a cserépedény, de átragyog rajta a benne lévő kincs: Jézus Krisztus szépsége.

"Mi pedig az Úr dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal tükrözzük, és az Úr Lelke dicsőségről dicsőségre ugyanarra a képre formál át minket." (2Kor 3,18)




Kit válasszak?
Írta: Szász Lídia Dóra
A napi híreket hallgatva egyre több buzdítást hallunk, hogy melyik pártra, és személy szerint kire szavazzunk. Részletes beszámolókkal találkozhatunk arról, ki rontotta le az addig róla kialakított képet, vagy tett (esetleg tenne majd) nagyszerű dolgokat az országért. Választási kampányidőszakban sok család békéje felborulhat, mindenki a neki tetsző politikust védi, a nem tetszőt támadja.
Keresztyén emberként felelősek vagyunk országunkért és azért a településért, ahová Isten állított bennünket. Fontos, hogy imádkozzunk vezetőinkért, és Isten bölcsességét kérve tegyük majd a hitünknek és meggyőződésünknek megfelelő helyre a két egymást keresztező vonalat a szavazólapra. Istent ismerve bátran léphetünk a helyes irányba, munkálva a békességet, döntésünkkel is képviselve Jézust, a teremtett világ kormányzóját.


„Legyen segítségemre a te kezed, mert a te határozataidat választottam!" (Zsoltárok 119, 173)




Sóvárgás a tökéletes után


Egy embernek volt egy kedvenc kutyája, nagyon ragaszkodott hozzá. Történt egyszer, hogy el kellett utaznia, és kutyáját nem vihette magával. Úgy döntött, otthon hagyja, és megkéri szomszédjait, vigyázzanak a jószágra. Ahogy a lakás ajtaja becsukódott emberünk mögött, a skót juhásszal többé nem lehetett bírni. Folyamatos nyüszítéssel és vonyítással jelezte elégedetlenségét. A kutyát végül a TV elé ültették, és gazdájáról egy felvételt vetítettek le neki. Mire az ember visszatért, a kutyája már nyugodtan ült a szőnyegen, és mozdulatlanul nézte őt – a DVD-ről. Látszólag teljes volt a kutya öröme. Mivel nem mehetett gazdája után, és nem is lehetett vele, beérte ezzel a tökéletlen megoldással.

Látszólagos örömünkbe gyakran keveredik szomorúság, amikor reményeink beteljesülését emberektől, tapasztalatoktól, tárgyaktól várjuk. Várakozásunk már majdnem beteljesedik, de mégis tovább sóvárgunk.

Persze, szükségünk van arra, hogy a nehéz időkben segítséget, támogatás kapjunk másoktól. Az együtt szenvedés csodálatos dolog, mert összekapcsol valakivel. Közben megismered őt, akiről őszintén el tudod mondani: Igen, teljesen megértelek, mert én is ugyanezeken mentem keresztül! Mégis, előbb vagy utóbb rájövünk, hogy a másik nem tökéletesen ért bennünket. Ekkor újra egyedül érezzük magunkat, hiszen eddig úgy gondoltuk, végre találtunk valakit, aki valóban megért bennünket.

Talán derengeni kezd, hogy senki nem érthet meg száz százalékig, mert mindent a saját személyes élettörténeteden keresztül dolgozol fel. Te nőttél fel a saját életedben, és érezted, amit éreztél, tapasztaltad meg, amit megtapasztaltál. Életem legnehezebb helyzetein emberek már nem segíthetnek át. Ott magamra maradok, és végre eljutok oda, hogy kettesben vagyok a „Gazdámmal”. Csak Jézus és én. Senki nem tud úgy a mélyére ásni dolgaimnak, mint ő. Lelki egészségem legnagyobb része ezen a ponton múlik.

Sok barátunkat, ismerősünket szabadíthatjuk fel a teher alól, hogy nem várjuk el tőlük, töltsék be számunkra Jézus szerepét. Nem várjuk már el tőlük, hogy olvassanak gondolatainkban és érzelmeinkben. Isten bensőségesen ismeri gondolatainkat, szívünket. Tudja és látja azt is, amikre mi már nem is emlékszünk. Ő kapcsolatokkal vesz körül bennünket. Testvéreket ad mellénk, hogy együtt haladjunk a hosszú úton, és megosszuk egymással tapasztalatainkat. A közösség Isten ajándéka. De lelkemnek csak Jézus tudja megadni, amire szüksége van.

Weberné Zsikai Mária / Budapest

„A szív ismeri a maga keserűségét, és örömébe sem avatkozhat idegen.” (Pld 14,10)


"Tégy valakit királyunkká, hogy ő bíráskodjék fölöttünk, ahogy ez minden népnél szokás!"

(1Sám 8,5)

Egy ködös, párás reggelen, hosszú, fáradságos út után hajóztak felfelé az Amazonas torkolatában. A kis, tengerjárt hajó kapitánya legénységével együtt egyre sopánkodott, hogy tüstént szomjan halnak, olyan régen elfogyott már a vizük. Aztán észrevettek egy másik hajót, jelezni kezdtek neki, és amikor hallótávolságba kerültek, vizet kértek tőlük. De nagy meglepetésükre azok így kiáltottak vissza: "Csak bátran, merítsetek! Hisz már nem a tengeren, hanem a folyón vagytok. Körülöttetek mindenütt édesvíz van." Sokan így kiáltnak, félve attól, hogy elvesznek: "Mit tegyek, hogy üdvözüljek?!" Pedig Krisztus mindent elvégzett már a pokoltól, elveszéstől rettegő bűnbánókért. Pontosan érettük vitte végbe a kereszten váltságművét. Ne félj, tökéletesen kész az! Parányi, gyertyányi, pislákolva kigyúló hited megragadhatja az örökélet szabadon felajánlott, ingyenes ajándékát.

Bár a szülők, az idősebbek nem mindig értik meg ezt - a fiatalokban nagy a szomjúság. Vágynak kiteljesedni, boldognak lenni. Azért csapódnak oda könynyen bármilyen társasághoz, csoporthoz, genghez. "Mindegy, csak fogadjanak el, csak adjanak vizet, mert halálosan megszomjaztam. Bárki legyen a bandavezér, csak vezessen valaki, akire boldogan rábízhatom magam." De annak a fiatalnak, akinek átkiáltottak, hogy "ott az Isten szeretetének és kegyelmének élő vize körülötted", és kész merítni magának hittel, annak nincs már szüksége arra, hogy alávesse magát egy Krisztust nem ismerő bandának és vezetőinek. Akinek szomját Isten maga oltotta, nem szorul rá más tekintélyre. Sőt, ha alkalmasint kész lesz szembefordulni saját volt bandájával és főnökével is, megtagadva a csordaszellemet, feladva a drogozást és a közös ivást, hamarosan olyan élő vízhez jut, mely minden eddiginél jobban kielégíti. Van-e erre bátorságod? Egy város ostromakor a védők vízkészletének utolsó cseppje is elfogyott már. Fontolgatták, hogy megadják magukat. Ekkor az ellenség aknája becsapódott az egyik magas domb tetejébe, s a gödörben, amit a lövedék a földbe hasított, hirtelen bővizű forrás fakadt. A védők boldogan ihattak, majd új erőre kapva visszaverték a támadókat. Bizakodj, mert a mi Királyunk képes javunkra fordítani a környezetünk vagy régi barátaink befolyását is (Péld 16,7). A harc "létszükséglet", a harc nyomán fakadó források oltják a szomjunkat, ha nem pártolunk el Tőle - bármilyen nagy is az ellenség ereje. Ne akarj más vezért!
(Horváth Levente)





TISZTA SZÍVVEL


Valahol Európában, annak is a keleti felén, egy tanteremben történt. A tanító néni bátran bizonygatta a gyermekeknek, hogy nincs Isten. A Gagarinnak tulajdonított elhíresült mondásra utalt: „Odafenn jártam, és sehol sem láttam Istent”.

Ekkor az egyik kisfiú jelentkezett, és megkérdezte: Tiszta volt Gagarin bácsi szíve? Mire gondolsz? – kérdezett vissza a tanító néni. A kisfiú folytatta: A Biblia azt tanítja, hogyha tiszta a szívünk, akkor meglátjuk Istent.

Weberné Marika / Budapest

A Hegyi beszédben Jézus valóban ezt mondta: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.” (Mt 5,8)



Üres fecsegés helyett

Nemrég családi találkozóra jött össze a kiterjedt rokonság. Mindenki hozta a formáját. Aki áldozatnak érzi magát évtizedek óta, most is panaszkodott. A mindig mindent jobban tudó most is előadta a szokott jelenetét. Aki sosem zavart sok vizet, most is csak ült szótlanul. Ám egyszer megszólalt, és tanítónő lévén elmesélt egy osztályfőnöki órát. Egy kisfiú órán elsírta magát, mert előző nap meghalt az anyukája. Az osztályban döbbent csend lett. A 'tanító néni' mondott valamit a keresztyének reménységéről, az Isten országáról, majd mondta, hogy ő most hangosan fog imádkozni, és ha valaki szeretne, szintén tegye ugyanezt. Sok kisgyermek hangosan imádkozott.
Valamennyien megdöbbentünk: Mindaz, amiről addig beszéltünk, semmit nem ért ehhez a bizonyságtételhez képest. Jó volna ilyennek lenni: üres fecsegés helyett a lényegről beszélni, és amikor csak lehet, az Úrra mutatni!

„Mert nem szégyenlem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az minden hívő üdvösségére, zsidónak először, de görögnek is.” (Róm 1,16)

2017. február 10., péntek

"...a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, ...azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel."
(ApCsel 9,17)

Elolvasandó:
ApCsel 9,1-30

Magányom fáj. Mint egy prés: összeszorít. Üresség kint és bent. Bárcsak beszélgetés, szavak töltenék be ezt a belső csendet. Bárcsak át lehetne lépni ebből a sehovase-tartozásból az összetartozás csodájába.
Ha váratlanul szakad rám a magány, még jobban fáj, elviselhetetlenül. Tegnap még mellettem volt valaki, ma már egyedül vagyok. Széthullott a kapcsolat, megbicsaklott a szerelem, tönkrement a barátság - nem tart már semmi, csak a megfosztottság marad, a hiány, az értetlenség, az űr. És mégis - magányom különleges esély. Vajon nem azért kell megtapasztalnom, mert eddig mások töltöttek be engem, de most egyedül Isten akar betölteni? Miért is ne fájna a születés, anyaölből való kiszakadás? Miért is ne fájna a felnövekedés, a felnőtté válás? Miért is ne fájna, hogy éppen most formálódik valóságos arcom, s nem emberi kezek alakítanak, nem emberi arcok tükröződnek vissza rajtam - különleges esélyt kaptam, hogy az Ő tükörképe legyek! Mikor háborgó érzéseim és vágyaim hirtelen elhallgatnak, meghallom a szelíd szólongatást, a gyöngéd hívást, nevemet: "Saul, Saul!".

Saul három napra megvakult azután, hogy meghallotta Jézus hangját, és meglátta fényességét a Damaszkuszba vezető úton. Nem látott kifelé, de látott befelé, méghozzá olyan élességgel és pontossággal, ahogy még soha. Ki tudja, mit látott odabent. A magányos lélek odaállt a magányos Krisztus elé. Ez a vakság volt az apostolságra való felkészíttetés egyik legfontosabb szakasza. A vakság magánya kiégette Saul lelkéből mindazt, ami hamis, ami a szolgálatban akadály lett volna. Aki eddig másokat üldözött és gyötört, most vált késszé a másokhoz való odafordulásra, a pogányok felé való kilépésre, s mindarra, amit Jézus láttatott meg vele: "mert én megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni." Most született meg Pál apostolban az irgalom.
Van-e bátorságom odaállni Isten elé és kérni, hogy a magány csendjében égessen ki belőlem mindent, ami felesleges, ami vétkes, ami félrevisz? Van-e erőm elfogadni, hogy soha nem fogja azokat a kapcsolataimat megáldani, melyekben egy másik ember hangja erősebben szól, mint az Övé? Van-e türelmem kivárni, hogy olyanná formáljon engem, hogy méltóképpen fogadhassam azt az embert, akit Ő küld hozzám, s aki majd így szól hozzám: "az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, ... azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel!"

(Szűcs Teri)





Akinek az Úr a pásztora
Írta: Dr. Mikolicz Gyula


Az idős asszony nyolcvanadik születésnapjára meglepetéssel készültek hozzátartozói: meghívtak egy neves színészt, aki parádés műsorral kápráztatta el az ünnepeltet és a vendégeket.
A köszöntés után a hölgy megkérdezte a vendéget, hogy felolvasná-e számára a Bibliából a 23. Zsoltárt. A művész készségesen vállalkozott a feladatra, és fejből idézte a szöveget, s megelégedett arccal nyugtázta az elismerő tekinteteket és tapsot.
A sikeren felbátorodva most ő kérte meg az ünnepeltet, hogy olvassa fel a Zsoltárt.
A hölgy kezébe vette kopott Bibliáját, kinyitotta, és olvasni kezdte. A szobában feszült csend lett, amit később a színész szakított meg: „Én hosszú időt és sok energiát fektettem abba, hogy hatásosan és művészi módon előadhassam ezt a gyönyörű Zsoltárt. Ön pedig, asszonyom, ismeri a pásztort."


„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényén vezet engem az ő nevéért..." (23. Zsoltár)




Apró fények



Amikor egy teljesen sötét szobába belépünk, ahova semmilyen fény nem szűrődik be, majd meggyújtunk egy szál gyertyát, és szemünk hozzászokik a fényhez, valamit már látni fogunk abból, ami a helyiségben van. Ha utánunk még öten lépnek be égő gyertyával, már sokkal világosabb lesz, ha még többen, akkor a sötétséget legyőzi a világosság.
Ez a sötét szoba a lelki sötétségben lévő világ jelképe (Kol 1,13). Születésünkkor – képletesen szólva – ebbe a sötét szobába lépünk be. Gyertyánk akkor kezd világítani, amikor elfogadjuk és elhisszük az evangéliumot. Még a legparányibb fény is kiűz valamennyi sötétséget. Ha továbbadjuk az evangéliumot, és mások gyertyái is fellobbannak, egyre több sötétségnek kell hátrálnia. Amikor az evangéliumot valakivel megosztjuk, az gyengíti a Sátán birodalmát. Ha valaki örömmel igent mond a Jézus Krisztusról szóló evangéliumra, a Sátán befolyása és uralma gyengül (1Jn 5,19).
Pál apostol úgy ír olvasóinak, mint akik korábban a sötétséget képviselték, de ma ők a „világosság az Úrban”. Az a feladatunk, hogy Isten Krisztusban felragyogtatott dicsőségének fényével késztessük meghátrálásra a Sátán birodalmát.
Az evangelizálás végső soron nem más, mint a Krisztusról szóló örömhír megértetése és megélése.

„Mert egykor sötétség voltatok, most pedig világosság az Úrban, tehát járjatok úgy, mint a világosság gyermekei.” (Ef 5,8)


Az egység titka

Az emberi kapcsolattartás egyik fontos eszköze a beszélgetés. Párbeszéd a családtagokkal, ismerősökkel, és ismeretlenekkel is, aminek tartalmát nagyrészt az önmagukról vagy másokról való megállapítások töltik meg. Mindenki meggyőzően képviseli saját véleményét, bátran ítélkezik, szidalmaz, lekezel vagy vet meg másokat. Az Isten nagyszerű ajándékával, a barátság, a közösség lehetőségével pedig nem tud jól élni. Bár vágyódik rá, és szenved a társas magánytól, mégsem képes tartós kapcsolat teremtésére és (főleg!) megtartására.

Minél jobban megismer az ember valakit, annál szembetűnőbbé lesznek hibái – és ez mindkét felet csalódottá teszi. S ekkor elkezdődik a szakadás: először csak belül – ahogyan mondani szoktuk, valami elpattan bennünk – szakadnak el, amit követnek már az eltávolodás látható jelei is. Ezért olyan kevés pl. az életre szóló barátság és házasság.

Isten már születésünk előtt ismert bennünket, hogy kik és milyenek vagyunk, mégis így szólít meg bennünket: "Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen" (Jer 31,3). Urunk hűsége örökké tartó, ezért nem kell aggódnunk amiatt, hogy a vele való közösségünk megszakad. Hiszen nem ember ő, akiben bármilyen jelentéktelen, vagy előttünk nagynak vélt ok miatt irányunkba "elpattanhatna valami".

Az Ördögnek az egyik fő célja az, hogy éket verjen Isten népe közé, hogy szakadásokat építsen ki gyülekezetben, testvéri közösségben, barátságban, házasságban. Ahol ketten egy akaraton vannak, ott mindent megtesz azért, hogy szakadás álljon be. S ehhez nagyszerű szövetségesre lel az önző és kritikus szívű emberben.

Engedj Isten Szentlelke munkájának, hogy kapcsolataid Isten előtt is kedvesek, és ezáltal életre szólóak legyenek!


Benedek Csilla / Pécel

Jézus imádságából: "Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!" (Jn 17,11)



EGYRE SÖTÉTEDIK?

Egyre sötétedik a világ! – állapítják meg sok-sok negatív tapasztalatra alapozva az emberek. Pedig a világra már akkor teljes sötétség borult, amikor engedetlenségével az első emberpár elszakadt Istentől.

Az évezredek során azután néha egy-egy kis csillag (messiási ígéretek) nyújtott némi világosság-reményt. Karácsonykor pedig a világosság lyukat vágott a sötétségben: megjelent az Úr Jézus, mint a Világ Világossága, és Jézus személyétől ma is szűnni kezd a sötétség, s az igazi világosság már fénylik (1 Jn 2,8). Általa lettünk Isten gyermekeivé, a világosság fiaivá.

Bár most még a világosság és sötétség mezsgyéjén menetelünk, de a fény fokozatosan terjed: hangzik az evangélium szerte a világban, és egyre több ember kerül át a sötétség teljes uralma alól Krisztus világosságába. A félelemmentes, megszentelt, tiszta, Istent dicsőítő (örök)életre.


Előd Erika / Budapest

„Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, amely egyre világosabb lesz délig.” (Pld 4,18)



"Emlékezzél meg a te gyülekezetedről amelyet régen szerzettél és amelyet megváltottál..."

Zsolt 74,2


Gerjeszd fel!

Valamikor a LÉLEK erre járt,
mégis hideg sok templom és sok otthon.
A hamu alatt ott lapul a tűz
lelkedben is... Gerjeszd fel,
hadd lobogjon!

Mindenható Istenünk, Atyánk!
Vajha mindig a SZENTLÉLEK tüzében égnénk a Te szolgálatodban, és a Te házadhoz való féltő szeretet emészthetné a gyülekezeteket s benne minket is! Bocsásd meg, hogy sokszor nem így van. Hisszük és köszönjük, hogy ennek ellenére törődöl velünk, meg akarod tisztítani egyházadat, egyenként bennünket is. Emlékezzél meg rólunk örök végzésed szerint, újíts meg a LÉLEK által és tarts meg a Jézus érdeméért, AKI terved szerint megváltott bennünket.
Ámen.





HALLJA AZ EGÉSZ VILÁG!

Fritz Kreiser (1875-1962), a világhírű hegedű virtuóz hihetetlen mennyiségű pénzt keresett koncertturnéin és szerzői jogdíjaival, ám nagy részét jótékony célra adományozta. Így történhetett meg, hogy amikor turnéján egy páratlanul értékes hegedűt látott az egyik kirakatban, már nem volt elég pénze megvásárolni azt. Később, amikor nem jelentett már gondot a hegedűvásárlás, újra ellátogatott a boltba. Csalódottan kellett azonban tudomásul vennie, hogy a hegedű közben gazdára talált, méghozzá egy gyűjtő kollekcióját gazdagítja.

Kreiser nem adta fel, és felkereste a hangszer újdonsült tulajdonosát. A bolti ár többszörösét ajánlotta a hegedűért, de a gyűjtő nem állt kötélnek, mert a hangszert a legértékesebb szerzeményének tartotta. Kreiser rendkívül csalódott volt, és búcsúzóul azt kérte, hadd játsszék a hangszeren, mielőtt azt tulajdonosa örökre hallgatásra ítéli, rázárva a vitrinajtót. Megkapta az engedélyt, és játéka nyomán a terem olyan megindító zenével telt meg, hogy a gyűjtő mélyen megrendült. „Nincs jogom megtartani ezt a nagyszerű hegedűt” – kiáltott fel – „Vigye el, és játsszon rajta, hadd hallja hangját az egész világ!”
A kegyelem által megmenekült bűnösöknek az evangélium olyan, mint a menny legszebb, legmegindítóbb zenéje. Nincs joguk megtartani maguknak. Jézus parancsa, hogy vigyék magukkal, és gondoskodjunk róla, hogy meghallja azt az egész világ.

Weber István / Budapest

Jézus a tanítványaihoz: „Menjetek el az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16, 15)




Kápolna épül


Néhány évvel ezelőtt történt. A kórházi szemészetet kerestem, ami a 4. emeleten volt, de a liftben véletlenül az 5. emeleti gombot nyomtam meg. Nagy zaj és sürgés-forgás fogadott. Kiderült, hogy az intenzív osztályra érkeztem. Megszólított egy nővér:
– Mit tetszik keresni?
– A szemészetre szeretnék menni – válaszoltam.
– Az egy emelettel lejjebb van, mondta. Itt építkeznek, a nagy por miatt ne a lépcsőn tessék lemenni, hanem lifttel.
A liftet közben elhívták, így tovább beszélgettem a nővérrel.
– Szépek lesznek, festenek vagy építkeznek?
– Nem fogja elhinni – válaszolta, majd méltatlankodva folytatta: Itt egy kápolna épül!
– Jaj, de jó! – örvendeztem.
– Hát, ez egyáltalán nem jó! – reagált ingerülten.
– Miért?
– Mert ez egy intenzív osztály, ahol súlyos betegek, haldoklók vannak… nekik aztán egyáltalán nincs szükségük kápolnára!
– De Jézus a szabadító, a gyógyító – futott ki a számon.
Elképedve nézett rám, majd tovasietett. Rövid idő múlva visszajött. Látszott, hogy foglalkoztatják szavaim. Mivel még mindig nem jött a lift, javaslatára együtt mentünk a személyzeti lifttel. Mosolyogva köszöntünk el egymástól.
Elgondolkodtam, milyen irgalmas az Úr, közösséget vállal a szenvedőkkel, jelenlétével vigasztal, lelki sebeket köt be, eközben pedig gyógyít. Ezzel a kis kápolnával is egészen közel jött: „látható módon”. Ide bárki bemehet: rokon, barát, családtag, még a kórház dolgozói is. Megállhatnak Isten előtt, elcsendesedhetnek, kiönthetik szívük fájdalmát, erőt kérhetnek és kaphatnak a terhek hordozásához, a fájdalmak viseléséhez. De áldást is kérhetnek az ott dolgozók munkájára, megköszönhetik a megmentett életeket, a gyógyulást.
Ez a kápolna sokak számára lelki intenzív osztállyá válhat. Sajnos, erre nem gondolt a nővér. Talán azért sem, mert kifáradásig dolgoznak, és így idejük sincs Jézust megismerni. Vagy talán azért, mert a legtöbb embernek nem is a kápolnával van baja, hanem Istennel? Imádkozzunk az intenzív osztályok betegeiért, az értük aggódókért, az önfeláldozó munkát végző orvosokért, ápolókért!
„Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.” (Lk 18,27)


Lényeges felismerés

Robert Moffattól (afrikai misszionárius) egy napon azt kérdezte egy keresztyénné lett becsuána:
„Vajon azok, akik a Bibliát írták, ismerték a becsuánákat?”
„Miért?” - kérdezte csodálkozva Moffat.
„Azt hiszem, ismertek bennünket” – mondta töprengve a fekete – „mert abban a könyvben minden bűnt leírtak, ami csak a becsuána ember szívében rejtőzik. Azért nem szeretik a törzsemből valók, ha a Bibliából olvasunk nekik, mert azt mondják, hogy azt, ami belül van, kifordítja.”
Bizony, közülünk is sokan azért nem szeretnek Bibliát olvasni, mert a Szentírás mindig vád azoknak, akik bűnben élnek, de mindig vigasztalás azoknak, akik Istenhez tértek.

Forrás: Új Élet – Evangéliumi folyóirat (a Vetés és Aratás elődje), 2. évfolyam (1964.) 6. szám, 15. old. - Kiadta: Evangéliumi Iratmisszió, nyomda: Lahr-Dinglingen (Baden), Germany.

„Mert Isten beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű kardnál, és elhat a szívnek és léleknek, az izületeknek és velőknek megoszlásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12)



Úti ajándékok
Írta: Móréh Tamásné Ági


A megváltott ember számára ajándék az Úrral való járás öröme, a testvéri közösség és a találkozások lehetősége. Ad napokat, ünnepeket, amik kiszínezik életünket, lendületet adnak a továbbhaladáshoz.
Ahogyan nemrégen is egy születésnapon találkozhattunk lelki testvérekkel, emlékezve a régi időkre, a kezdetekre, megtérésünkre, arra, amikor nehéz idők jártak, és az egyház adta kereteken kívül más lelki alkalomra tilos volt összegyűlni. A hívő ember azonban akkor is leleményes volt, és egy-egy születés- és névnap jó alkalmat adott a tilalom átlépésére. Szóval, találkoztunk a régiek közül néhányan, lélekben ma is fiatalok, akik ugyan már közelebb vagyunk az örökkévalósághoz, mint életünk kezdetéhez, de hálaadás van a szívünkben az ige valóságáért: bár a mi külső emberünk megromol, a belső napról napra újul.
Miben különbözött ez a mostani együttlét pl. az érettségi találkozótól? Abban, hogy egy nyelvet beszélünk, mert valamikor együtt voltunk "ott, a forrásnál". Hálát adtunk a megtartásért, és előre is tekinthettünk, az Isten adta számunkra a perspektívát. Ahogy idősödünk, nem beszűkül számunkra az élet (akkor sem, ha esetleg a test egyre erőtlenebb), hanem távlatok nyílnak ki előttünk. Mindig hatalmasabbnak mutatja meg az igében magát Jézus, és így készülhetünk a vele való személyes találkozásra...
Hálás vagyok az Úrnak, hogy adott lelki testvéreket, akikkel együtt járhatjuk végig küzdelmes életutunkat, és együtt nézhetünk fel a győztes királyra.



"Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek, és azok is vagyunk! (...) és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk." (1 Jn 3,1-2)

2017. február 3., péntek




Bolero



Az elegáns pálcakezeléséről híres karmester észrevétlen kézmozdulatára, alig hallható dobpergéssel kezdődik az előadás. A témaként szolgáló egyedi dallam Maurice Ravel saját leleménye, ami a több mint negyedórás darab „folyamán végig változatlan alakban, de mindig más hangszínnel szólal meg: először fuvolán, majd klarinéton, fagotton, Esz-klarinéton, oboa d’amorén, trombitán és különféle szaxofonokon, miközben az eredetileg csak a kisdob által megszólaltatott kíséret is egyre fokozódik. A darab vége felé lépnek be a még erőteljesebb fa- és rézfúvósok, hogy azután a teljes nagyzenekar vigye tovább a feszültséget. A fokozás egy ponton túl azonban nem folytatható: a darab végül hirtelen ’összeomlik’, és ezzel le is zárul.” (Pannon Filharmonikusok) A nézőtér – a feszültség hatására – tapsorkánban „robbant fel”. (Máshol készült felvétel: https://www.youtube.com/watch?v=dZDiaRZy0Ak )
Valószínű, hogy más is párhuzamot vont már az élmény és élettapasztalata között – a sikeresen felépített, egyre kiteljesedni látszó, majd váratlan tragédiába zuhanó, Istennel nem számoló életek, házasságok, karrierek sokaságát juttatva eszébe. A csecsemő oly kedves egyedi gügyögésétől, sajátos dallamától, első lépésétől a mászóka lépcsőfokáig, amit követ a nyíladózó értelem, a nagybetűs Élet meghódítása, szakmai elismerések, a szerelmi lángolás… A „Megy ez neked!”, „Csak akarnod kell!”, „Nincs lehetetlen!”, „Előtted, vagy lábaidnál a világ!” csábító jelszavai – mindez a környezet bámulatától vagy féltékenységétől kísérve…
És akkor, váratlanul, a legrosszabbkor, a még kívánatosabb lehetőség kapujában kézbesítik az orvosi diagnózist, gyászjelentést, érkezik a szirénázó mentőautó vagy csak egy adóellenőr, esetleg a munkahelyi főnök hívat, bekopog a házasságba a hívatlan harmadik…
És akkor, hirtelen, talán néhány másodperc alatt minden „összeomlik, és ezzel le is zárul”. Ezzel szemben változatlanul érvényes Jézus Krisztus figyelmeztetése és ígérete:


„Mindaz, aki hallja tőlem ezeket a beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette házát. És ömlött az eső, jöttek az árvizek, fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, de nem dőlt össze, mert kősziklára épült…” (Mt 7, 24-29)



Cserépedény élet

Írta: Bori Gáborné Éva
A mi kincsünk cserépedényben van – villant eszembe az ige – amikor kézbe vettem az ajándékba szánt, gravírozott tollat.
Unokánknak szántuk. Gyengébb minőségűt vettünk, hogy ne kívánja meg tőle senki, de drága, jó minőségű betétet tettünk bele. Neve gravírozását kedvességként és biztonságként szántuk. Igen ám, de a vékony fémlemez nem bírta a beavatkozást, és benyomódott. Bár sérült volt, de mégis hordozta tulajdonosa nevét.
Számomra ez kitűnő illusztráció volt az ige megértéséhez: drága kincset kaptunk gyenge cserépedény testünkbe, és ezen is viselhetjük tulajdonosunk nevét, hiszen „Jézus Krisztus tulajdona vagyok".
(P.S.: Persze, mi pótoltuk – drágább kivitelüvel – az elrontott tollat.)
„...kincsünk pedig cserépedényekben van..." (2Kor 4,7)




"Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztusnak törvényét."

Gal. 6,2


Valakiért

Valakiért valamit meg kell tenni.
Először púp a háton,
majd háborító kötelesség,
végül nehéz zsák,
mit görnyedezve kell cipelni
valahová, s akkor derül ki
csak róla, hogy telve arannyal,
mikor elvittük már s letettük.

Útonlevők, mi,
megértjük-é még idejében,
hogy életünkből az marad meg,
amit másokért tettünk?!

Istenünk, Atyánk!
Súlyos terhek alatt görnyedezők, keresztet hordozók között élünk, olykor magunk is roskadozva. Köszönjük, hogy TE MAGAD segítesz emelni terheinket, feltárva előttünk a titkot is: könnyebbedik, ha máséból veszünk föl! Nyisd meg szemünket a körülöttünk élők bajainak meglátására határainkon innen és túl, hiszen boldog, aki a nyomorultra gondol. Fogadd el értük való imádságainkat is, tanítsd meg népedet másokért élni.
Ámen.


"És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki a férje számára van felékesítve."

(Jelenések 21,2)


Először Jézust látom, és azután az égből alászállott Mennyei Jeruzsálemet, az Ő gyülekezetének, az elhívottaknak kiábrázolódását, mely úgy ereszkedik alá, mint a férje számára felékesített menyasszony. Nem ő ékesítette fel saját magát, hanem felékesíttetett! Ne cicomázzuk magunkat, hagyjuk abba önnön lelki ékesítgetésünket. Halljuk meg azt, amit Péter hallott: "más övez fel téged" (Jn 21,18) - "más ékesít fel téged, más tesz téged menyasszonnyá, te nem tudod magadat kedvessé tenni Neki." Engedjük, hogy Ő maga ékesítsen föl bennünket. Annyi mindent magunkra öltünk, hogy tetsszünk ennek a világnak, annyi mindennel felcicomázta magát az Egyház a történelem folyamán! Hagyjuk, hogy Jézus tegye széppé népét, gyülekezetét.

Sok a nyomorúság az Isten népén belül. Nem vagyunk eszményiek - van rajtunk szeplő bőven. De ezt a népet önmagának hívta el az Isten; és számomra nagy kitüntetés, ha ennek a népnek a kötelékébe tartozhatom.

(Visky Ferenc)





FRONTHATÁS

Múlt heti párbeszéd egy hetedikes osztályból: – Tanárnő, ma front van, azért vagyunk ilyenek! – Nálam is front van, vegyetek elő papírt, dolgozatot írunk.

Már szinte megszokott érzés lett számunkra, hogy a reggeli kávé mellett megjelenik a tünetegyeztetés: itt fáj, ott fáj, nem aludtam jól stb. Az orvosmeteorológia lassan önálló tudománnyá növi ki magát, ugyanis ezrek igyekeznek megfelelni a követelményeknek: ma álmosnak kell lennem, holnap hisztis leszek, azután pedig fejfájás fog gyötörni. A „megmondta a tévé is” mentségül szolgál az önuralom, a bocsánatkérés, az egészségesebb életmód ellen.

A távoli múlt történelemformáló fronthatása (amelyről így tudósít az Ige: „Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön, a nap elhomályosodott…” ) azóta is arra emlékeztet, hogy az egyetlen, igazán pusztító légköri tevékenység: az Istennek a haragja a bűn és a bűnhöz ragaszkodó ember iránt. Ez alá a harag alá hajtotta oda magát Jézus Urunk, aki valóban mondhatta volna, hogy itt vagy ott fáj – de szótlan maradt, mert ismerte szenvedése értelmét.

A héten még kitart a hideg, ok lesz ez mindenféle bajra és hangulatzavarra. Mégis felemelő és görcsoldó hatása van az örömhírnek: Isten szeretetében elrejtőzve élhetünk. Szeretetében, ami nem olyan, mint a jövő-menő frontok.


Bálint Gyöngyi / Pécel

Jézus Krisztusról: „… betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta, az ő sebei árán gyógyultunk meg…” (Ézs 53)


Gonosz idő
Írta: Dr. Mikolicz Gyula


„A múlt héten gyönyörű hóesés volt mínuszokkal, hótorlaszokkal, végre élvezhettük a tél szépségeit. Két nap múlva már a pluszok röpködtek, most pedig napok óta eső esik, a hó eltűnt, és holnaptól ismét fagy és havazás jön, s ez így megy már hetek óta. Gonosz az idő!" – kesergett a minap egyik ismerősöm.
Ha feladatunkként szabta volna Isten, hogy mi alakítsuk ki a teremtettségnek megfelelő időjárást, akkor ahány ember, annyiféle változat születne. Lenne is nagy összevisszaság és öldöklő háborúság az akaratok érvényesítésére. S mivel fenntartotta magának a világ kormányzását, így – bár a mindenre kiterjedő összefüggéseket megismerni nincs lehetőségünk – keresztyén emberként (mégis) felfedezhetjük a gonosz időnek titulált időszakokban is kegyelmes munkájának szerető vonásait.
Például azt, hogy immár jó reménységgel megúszhatjuk a tavaszi hirtelen hóolvadás tragikus következményeit, hogy a téli hónapok minden vízcseppjét mohón felissza a lazán fagyott föld.
S mindezekben reménytelien kecsegtet az Úr az idei illatos kenyérrel, zamatos körtével, madárdallal és bőséggel.
Talán mégsem olyan gonosz ez az idő.


„Áldjad, én lelkem, az Urat! Uram, Istenem, igen nagy vagy te, ékességet és fenséget öltöztél magadra! (...) Megöntözi a hegyeket a magasból, alkotásai gyümölcséből megelégíti a földet. Füvet sarjaszt az állatoknak és növényeket az emberek hasznára, hogy táplálékot nyerjenek a földből..." (104. Zsoltár)


Hathárom

A minap emlékműsorként közvetítette a televízió az Aranycsapat nevezetes londoni mérkőzését. A laikus nézőt elkápráztatta a csapatjáték, a küzdőszellem, hogy mindenki azt csinálta, ami a feladata volt, azon a helyen harcolt (harcolt!), ahol azt kijelölték számára. S nem lanyhult a fegyelem, a lelkesedés, pedig megtehették volna, hiszen három góllal vezettek… Szemet és szívet gyönyörködtető volt a küzdelmük, pedig nyakukba csak hervadó koszorút helyeztek.
Mennyivel inkább igaz ez a lelkesedés, kitartás, csapatjáték a Menny polgárainak győztes csatájában. Emlékezzünk csak Gedeonra és harcosaira (Bírák 7): „A középső éjjeli őrség kezdetén (…) kürtölni kezdett mind a három csapat, összetörték a cserépkorsókat, és a bal kezükben tartották a fáklyát, jobb kezükben pedig a kürtöt, hogy kürtölhessenek, és így kiáltottak: Fegyverre! Az Úrért és Gedeonért! És ott állt mindenki a maga helyén a tábor körül.” Az Úr munkája minden korban csak a Szentlélek irányítása alatt, csapatban, engedelmesen és egyénieskedéstől mentesen végezhető.

„Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk (…), ezért vegyétek fel az Isten teljes fegyverzetét, hogy ellenállhassatok azon a gonosz napon, és mindent legyőzve megállhassatok!” (Ef 6, 12-13)





MEGADATOTT


Harckocsik és tízezrek Kairó főterén, Magyarországról lázítják hazánk ellen az Uniót, Oroszlányban földrengés, tárgyalások a tiszai ciánszennyezés ismétlődése ellen, vészes arányú az influenza térhódítása, elnéptelenedő erdélyi magyar falvak – ezek, s ehhez hasonló hírözön terhel hetek óta bennünket. S az egyik kereskedelmi tv esti híradójában (néhány másodpercre) adásba kerül egy erdélyi falucska (Ábránfalva) templomkertjének faragott kopjafája, a rajta olvasható örömhírrel:

Megadatott feltámadnunk.

Igen, de nem érdemből, jussként vagy a halál természetszerű folytatásaként, esetleg, mert van bennünk valami romolhatatlan szellemi rész. Feltámad az életre – akinek megadatott: Isten irgalmasságából, Jézus szerelméből.

Beteljesül akkor, amikor már nem lesz Egyiptom, magyar (de román, szász vagy cigány) házak sem találhatók majd a néhai Erdélyben, és a Tisza sem folyik sehová.

Lélek emelő, szívet melengető ez, a korunk hívő gondolkodását is megszégyenítő biblikus szemlélet: Megadatott feltámadnunk. Biztosan így lesz, mert változtathatatlan döntés.


Dr. Mikolicz Gyula / Pécel



Isten ígérete: „Kiváltom őket a holtak hazájából, megváltom őket a haláltól. Hol van a tövised, halál? Hol a fullánkod, holtak hazája?” (Hós 13,14)



Szép bögre

Minap az egyik családtagomnak a legszebb, éppen karácsonyra kapott bögrében készültem meleg italt készíteni. Hevesen tiltakozott, hogy azt ne pazaroljam rá, „ahhoz nincs joga”, hiszen én kaptam ajándékba.
Elgondolkodtam, hogy ezek szerint nem bízik abban, hogy szívesen adom, sőt külön öröm számomra, ha ezzel is kifejezhetem szeretetemet?
A Bibliában megfogalmazott „maga választotta istentisztelet” (Kol 2,18-23) kifejezés jutott ekkor eszembe, és az, hogy a különféle vallási szabályoknak, tiltásoknak, előírásoknak, amikkel Isten szerint az ember csak önmagát terheli, de egyébként semmi tiszteletre méltó nincs bennük, talán ez a gyökere: az emberben megrögzült mélységes bizalmatlanság Isten felé. Mintha Jézus Krisztusban nem bizonyította volna tökéletes szeretetét!
A legjobb újévi elhatározás, ha elutasítjuk magunktól a bizalmatlanságot, a görcsös igyekezetet, és elhisszük, amit Isten az Igéjében kijelentett:

„Isten pedig a hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (Róm 5,8)



Veszélyes utakon
Január utolsó hetében családommal a Mátrában töltöttünk néhány napot. Hazautazásunk reggelére szépséges, vastag hótakaró fedett mindent. Autónkat jól megpakolva, majd hatan bevackolódva indultunk el a Mátraházán keresztül Gyöngyösre vezető úton. Aznap mindenképpen haza kellett érnünk, mert várt a vasárnapi szolgálat. Parádsasvárnál, ahol a hegynek fordul az út, keresztbe fordulva találtuk a szegedi távolsági autóbuszt. A szemből érkező, hólánccal felszerelt autókat látva jócskán elbizonytalanodtam: Vajon sikerül-e átjutnunk, hiszen hóláncunk nem, csak téli gumink volt.

Az elakadt járművet megkerülve mégis nekivágtunk az egyébként gyönyörű, behavazott hegyi szakasznak, amit takarítatlan, 20-25 cm-es friss hó borított. Bár hasonló útviszonyok között vezettem már gépkocsit, mégis bizonyos voltam abban, hogy a tapasztalatok – ha jelentenek is valamit – mégsem elegendőek. Ha az Úr nem őriz, akkor akaratlanul is baleset érhet. Így hát óvatosan, magamban imádkozva vezettem. Hála Istennek, minden különösebb esemény nélkül jutottunk túl ezen a veszélyes részen, és épségben értünk haza.

Az ember számtalan olyan életszakasszal találkozik, ami erőn felüli teljesítést követel tőle. Bizonytalankodik, szorong, fél, mert olyan kiszámíthatatlannak tűnik minden, és biztos abban is, hogy az élettapasztalatok sem segítenek. Mégis, mivel meg kell birkóznia a feladattal, elindul az ismeretlen felé...

Keresztyénként viszont abban a kiváltságban van részünk, hogy az ismeretlennel szemben nem kell egyedül próbálkoznunk, hanem szabad Jézust segítségül hívnunk, s ígéreteire hagyatkozva, kezére bízhatjuk magunkat és szeretteinket! És így általa bátorítottan, vele indulhatunk, az Úr pedig – ha dicsőségére szolgál és javunkra van, akkor – bizonyára átvisz minden nehézségen, gondoskodik átkelésünkről s boldog célba érkezésünkről.

Visszatekintve pedig mindig örömteli hálával emlékezhetünk meg az útról, amelyen hordozott, erősített és védett bennünket.


Sípos Ete Zoltán / Szeged



Ígéret az Istennel útra kelni vágyóknak: „Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás. Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod az oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet.”(Zsolt 91,9-13)