2017. február 28., kedd

A hibák oka a jobb nem ismerése. (Démokritosz)

A világnak nem annyira nagy igehirdetőkre van szüksége, mint nagy imádkozókra. (Stewart)


Aki fél a szenvedéstől, annak tudnia kell, hogy maga a félelem is szenvedést okoz.


Általában nem tudjuk, mi az, amit beteljesítettünk a létezésünkkel; nagyon meglepődnénk, ha kiderülne, hogy amit értékesnek tartottunk, Isten előtt nem sokat jelent, amit viszont bukásnak könyveltünk el, az valójában bő termést hozott.

Roger testvér édesapja


Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog.
Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte!
Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál.
Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, és a bensődben derül.

Seneca


Bárminő titokra is bukkansz magad körül, ne feledd, a legfőbb titkokat tenmagadban leled!


EGYEDÜLI REMÉNYEM

Egyedüli reményem, ó Isten, csak te vagy.
Jövel és nézz meg engem, magamra ó ne hagyj!
Ne légy tőlem oly távol, könyörülj hű szolgádon, Úr Isten, el ne hagyj!

Ha a nehéz időkben elcsügged a szívem, vigasztalást igédben, Uram, te adj nékem!
Ha kétség közt hánykódom és mentségre nincs módom, te tarts meg, Istenem!

A földön, ha elvesztem szerelmem tárgyait, maradjon meg mellettem szerelmed és a hit;
Csak azt el ne veszítsem, mi benned, ó, Úr Isten, remélni megtanít!

Földi jó és szerencse mulandó, mint magunk, de a hit drága kincse örök és fő javunk;
Hitünk áll rendületlen, hogy Isten véd szüntelen: élünk vagy meghalunk.

Uram, a nyomorultat, a gyöngét el ne hagyd, az árvát, elhagyottat gyámolítsd te magad!
A szegényt, ki remélve csak reád néz az égre: Úr Isten, el ne hagyd!

Fejes István


Gyümölcseiről ismerjük fel a helyes imádságot. Ha imádságod természeti hajlamaidat és a világhoz való ragaszkodásodat megöli benned, és helyette az Úr Jézus képét tükrözteti vissza, akkor imádságod jó. (Tersteegen)


Ha nem lenne sötét, sose látnánk a csillagokat.


„Jézus mondta: „A szombat lett az emberért.”” (Mk 2,27)

Ebben a rövid, logikus mondatban rajzolódik ki Isten munkálkodásának legfontosabb szava: az „emberért”. Mindent ennek vetett alá, legyen az akár a világ teremtése, akár a törvények alkotása. Értünk. Számtalan ajándékának az egyetlen értelme, hogy az ember (örök) életét célozza, azt szolgálja. Így kapta az Ószövetség népe a szombatot mint a nyugalom napját, illetve ezzel a rajongással ajándékozta Urunk a világnak a vasárnapot, Krisztus feltámadásának ünnepnapját. Értünk – mindent. Hitünk gyönyörű, határtalan ténye: ilyen Atyánk van!
(Eszlényi Ákos)


Kevéssé bízik a mi Urunkban. Nem szabad félni tőle: Ő olyan szelíd, olyan szeretetre méltó, s annyira telve van irántunk gyengédséggel és irgalommal. Szegénysége és elvetemültsége miatt nagy zavarral állhat elé, de legyen ez a tékozló fiú zavara, aki megtér atyjához, telve bizalommal és gyengéd szeretettel. Még mindig attól fél, hogy nem szereti Őt: valószínűleg éppen ezekben a pillanatokban szereti a legjobban, és Ő ilyenkor közelebb van magához, mint bármikor máskor. Ne az érzései alapján mérje le a mi Urunk iránti szeretetét, ez igen kicsi mérték. Hagyatkozzon bizalommal a kezére; szeretete egyre növekedni fog, de nem fogja észrevenni, ami egyáltalán nem is szükséges…

P. Fracois-Marie-Jacob Limermann


Krisztus ragyogó világosság. Aki azt mondja, hogy a világosságban van – abban nem szabad megmaradni sötét indulatoknak. Csak egy érzés van, amely elbírja a világosságot: a szeretet. (Victor János)


Mindenki az emberiséget akarja megváltoztatni, senki sem önmagát!


 Szeressünk, MÉGIS szeressünk, akkor is, ha számtalanszor kiütötték tenyerünkből mások felé nyújtott szívünket. Szeressünk, s nem azért, mert ‘érdemes’, hanem azért, hogy embernek érezzük magunkat, az Emberfia rokonának, ma élő tanítványának, mert szeretet nélkül nem lehet és nem érdemes élni, mert ‘a szeretet a legnagyobb és soha el nem múlik’. (Gyökössy Endre)



„Tiéd a nappal, az éjjel is tiéd, te tetted helyükre a csillagokat s a napot.” (Zsolt 74,16)

Elámulok, ha hallom, hogy milyen felfoghatatlan messzeségekben is vannak csillagok, galaxisok, hány évmilliárdot tesz meg a fény, mire elér hozzánk. És a Tejútrendszer csak egy apró darabkája a végtelen világegyetemnek. Ehhez a nagysághoz képest bolygónk egy porszem. A Földön az emberi lény voltaképpen jelentéktelen semmiség. És mégis… Isten rendjében és rendszerében helyem van. Tud rólam, és vezet engem, fontos vagyok én is. Kicsi vagyok, de az ő végtelen szeretete minden oldalról körbevesz.
(Benkóczy Péter)


VÁLLALD A KÖNNYEKET!

Testvéred bús arcán könnypatakok folynak,
Nem tudja, hogy mitől, sem hogy miért sorvad;
Te keresztet kaptál mennyei Atyádtól,
Hogy el ne szakadhass soha szent Fiától.

Vállalod -e érte, nemcsak tőle a kínt,
Testvéredért, hogyha Isten rád így tekint?
Nem csak tőle, érte vállald a könnyeket,
Benne Jézus vár rád, megpróbál, mert szeret.

Jézusért fogadd el minden keresztedet,
Az Isten Országát ő nyitja meg neked,
Nincs itt más boldogság - boldog csak az lehet,
Ki minden testvérben Jézust lát, mert szeret!

Kerekes Károly

2017. február 27., hétfő

A divat kegyetlen úr, utadba áll, hogy ne tudd meglátni az örök értékűt. (Auguste Renoir)


A fák és a kövek olyasmit fognak neked megtanítani, amit a tanítóktól soha meg nem hallhatsz.

Szent Bernát


A legfőbb módszerek, melyekkel Jézus csodálatos uralmát felállíthatjuk magunkban, éppen az állandó belső ima lelkülete és a lélek békéje… Az erőlködés és a túlzott sietség összeszorítja a lelket, de a szelíd nyugalom, a békés cselekvés, a higgadt, megfontolt, nyugodt belső hozzáállás kitágítja. El kell feledkeznünk magunkról, hogy lelkünket állandóan Isten felé fordítsuk, s szelíden és békésen előtte tartsuk...

Soha ne nyugtalankodjon a nyomorúságai miatt, hanem ezek láttán álljon alázattal Isten elé, ha ez felülről megadatik, és legyen nagy békességben. Ne hagyja magát elszomorodni vagy elcsüggedni, ha úgy látja, hogy nem tesz semmit, hogy erőtlen és langyos, hogy még túlságosan alá van vetve a természetes ragaszkodásnak, az önszeretet gondolatainak, a szomorúságnak. Egészen egyszerűen próbálja elfelejteni ezeket a dolgokat, és fordítsa lelkét Isten felé… Csak arra törekedjen, hogy megfeledkezzen önmagáról, és szegénységével együtt járjon Őelőtte, soha nem tekintve saját magára… Ezek a felindulások csak akkor múlnak el, ha megveti és elfelejti őket. Egyébként biztosítom, hogy nincs semmi jelentőségük és semmi következményük: ne törődjön velük, csak Istent lássa, tiszta és egyszerű hittel!

Soha ne aggódjon a bukásai miatt, akármilyen számosak is! Valahányszor újra feláll, nem történik baj, de nagy baj lenne, ha elkeseredne vagy túlságosan gyötrődne ezek miatt.

P. Fracois-Marie-Jacob Limermann


A szeretet az egyetlen ésszerű és kielégítő válasz az emberi lét kérdésére. (Erich Fromm)


A tökéletesség könnyűnek látszik; látom, hogy elég elismernünk semmiségünket és a jó Isten karjaira hagyatkozunk, mint egy gyermek.

Kis Szent Teréz


Akkor vagy igazán erős, ha egy lépést sem tudsz lépni anélkül, hogy Istenre ne támaszkodnál.


„Amikor elcsüggedt a lelkem, az Úrra gondoltam, és imádságom eljutott hozzád.” (Jón 2,8)

Azt mondják nekem: „Ha csüggedsz, nem is hiszel eléggé Istenben. Gyenge vagy!” De én hiszek, közel érzem őt magamhoz. Lehet, hogy valóban gyenge vagyok, és ezt nem félek bevallani. Lehet, hogy tartok a holnaptól és a ma terheitől is. Nincs valódi menedékem, nincs senki, aki igazán úgy értene engem, mint ő. Ezért beszélgetek vele, ezért imádkozom hozzá, és tudom, minden kimondott és kimondatlan imádságom eljut hozzá. És lehet, hogy néha gyenge vagyok, de vele erős lehetek.
(Benkóczy Péter)


 Egy bűnös sem mentheti fel önmagát, ha ugyanő a bíró. (Ambrosius Theodosius Macrobius)


Ha valaki magamagát keresi, megszűnt szeretni.

Kempis Tamás


Iparkodjál látni! Bekötött szemmel senki sem járhat egyenesen. (Eötvös József)


Két nagyon különböző ember is megtanulhat harmóniában élni egymással, ha felismerik, hogyan hozzák ki a legjobbat a másikból. Ez a szeretet jutalma.

Gary Chapman: Egymásra hangolva


Miért nem érzünk nagyobb beteljesedést? Rengeteg ember teszi fel ezt a kérdést önmagának. Nem vagyunk boldogok, nem vagyunk elégedettek - valójában nyomorultak vagyunk.

Miért? A szociológus John Brueggemann a "Gazdag, szabad és nyomorult" c. könyvében megosztott egy történetet, ami nagyszerűen illusztrálja, hogy miért. A Mount Everest megmászása az egyik olyan kihívás, amely inspirálja az embereket, hogy valami nagy dolgot vigyenek végbe. Egy csomó ember megpróbálta, bár közel tíz százalékuk belepusztult a kalandba. A csapatok sokan most is a hegyi ösvényen vannak. Az emberek még mindig meg akarják mászni a csúcsot - noha ennek semmi valódi társadalmi értéke.

Egy néhány évvel korábban az egyik hegymászó, David Sharp, komoly bajba került a hegyen. Nyilvánvaló szüksége 40 hegymászónak jutott tudomására azon a napon, mégis magára hagyták. Meghalt a Mount Everesten, mert nem volt egyetlen hegymászó sem, aki a személyes célját félretette volna, hogy segítsen rajta.

Pontosan ez az. Hajtjuk magunkat, hogy többet szerezzünk, hogy többek legyünk, hogy többet tegyünk, így aztán elveszítjük a látásunkat, hogy mi a valóban fontos. Isten azonban nem erre teremtett, nem így "huzalozott" minket. Az élet nem arról szól, hogy mit alkotsz, mit tudsz, mit teszel. Az élet mindenek felett a szeretetről szól - Isten szeretetéről és egymás szeretetéről.

Jézus azt mondja a Márk 8:356-ben: "Csak a ki feladja az életét értem és az evangéliumért, az fogja valaha is megtudni, mit jelent igazán élni." (TLB fordítás) Isten úgy alkotott, hogy sosem leszel boldog, hacsak nem adod az életed az ő munkájára. Valami sokkal többre lettél teremtve, mint önmagad. A Biblia úgy nevezi ezt, hogy ez a te küldetésed az életben. Ennek a jelentősége nem a státuszból, fizetésből, nemi hovatartozásból ered. A szolgálatból jön. Csak ha feladod az életed, akkor érezheted meg, hogy az életed fontos, jelentőségteljes.
Szeretni valakit azt jelenti, hogy egyek vagyunk vele. Az érzéseit mi is átéljük, az ő öröme a mi boldogságunk is, sebei nekünk is fájnak. Ha szeretünk, akkor készek vagyunk a másik terheit hordozni, szenvedését átérezzük... Az áldozat a szeretet másik neve... Az áldozat az emberség ára. Hajlandó vagy-e megfizetni? Nem adják olcsóbban.

Székely János


Minden igazság csupán kinyújtott ujj, mely Jézusra mutat, aki az Igazság.


„Tekints le szent lakóhelyedről, a mennyből, és áldd meg népedet, Izráelt.” (5Móz 26,15)

Amikor áldást kérünk Istentől, akkor a lehető legjobbat kérjük tőle. Hiszen nincs jobb az életben, mint Isten áldásával indulni életünk minden útjára. Az Ábrahám felé egykor elhangzott áldás – „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” – Jézus Krisztusban teljesedett be. Hiszen Krisztus által mindnyájan Isten népének, az ő nagy családjának tagjai lehetünk, és így bátran kérhetjük őt, ahogy egyik ifjúsági énekünkben tesszük: „Jézus, jöjj, áldd meg népedet!”
(Baranyay Csaba)


Úr Jézus, segíts megértenünk, hogy csak saját magunk és önző vágyaink gyakori halála vezethet el minket a teljesebb élethez; hiszen ha Veled együtt nem halunk meg, akkor Veled együtt föl sem támadhatunk.


Teréz anya


Uram, kegyelmes Krisztusom,
mondanám azt, hogy:
„A hetet Veled kezdem el!”
...vagy inkább
Te kezdjed - újra - el velem.

Tégy, kérlek, lélekben késszé arra,
hogy ne én akarjalak
terveimhez támaszul hívni Téged,

...hanem merjem, egészen,
a Te kegyelmed
értem lehajló tervére bízni
önmagam.

Ámen
Hajdú Zoltán Levente

2017. február 26., vasárnap

A szeretet csak a békességben lakozik… Mindenben és mindenütt békésen kell élni. Érjen minket külső vagy belső szenvedés, békességgel kell fogadni. Ha öröm ér, azt is fogadjuk békességgel… Cselekedjünk békésen, különben a kapkodásunkkal sok hibát követünk el:
- Tiszta szándék legyen bennünk.
- E cél érdekében tegyük meg azt a keveset, amit tudunk.
- A többinek a gondját hagyjuk Istenre.
Isten kevéssel is megelégszik, mert tudja, hogy nem rendelkezünk sokkal. Ahol Ő a legfőbb úr, mindent békességben tart. Persze az is igaz, hogy mielőtt helyreállítja a békét valahol, először háborút kelt benne, a szívet és a lelket elválasztja a számukra legdrágábbaktól, a megszokott és közönséges ragaszkodástól, vagyis a mértéktelen önszeretettől, önbizalomtól, tetszelgéstől és ehhez hasonlóktól.

A békesség az alázatból születik meg. Nyugtalanságunkat semmi más nem okozza, csak az önszeretet és saját magunk túlbecsülése. Ha igazán tudnánk, hogy kik vagyunk, nem képednénk el azon, hogy a földön találtuk magunkat, inkább azon csodálkoznánk, hogyan tudunk állva maradni.

Minden javukra válik azoknak, akik Istent szeretik. Isten jóra tudja fordítani a rosszat: nyomorúságainkat kegyelemmé változtatja, és üdvös gyógyulást ad lelkünknek… Ha tehát előfordul, hogy valami kellemetlenség éri, bármilyen oldalról jöjjön is, biztosítsa lelkét, hogy minden jóra fog fordulni. És még ha nem is látja, hogy milyen mozgató rugók hozzák majd ezt a jót, legyen biztos benne, hogy meg fog érkezni. Az isteni Gondviselés mértéke akkora, amennyire bízunk benne. Ne emberi megértéssel próbáljon felkészülni ennek az életnek a nehézségeire, hanem azzal a tökéletes reménnyel, hogy amikor ezek érkeznek, Isten, akihez tartozik, meg fogja szabadítani tőlük. Ne gondoljon arra, hogy mi fog történni holnap, mert ugyanaz az Örök Atya, aki ma gondot visel Önről, meg fogja tenni holnap és mindig…

Törekedjen arra, hogy szívét békességben tartsa. Nem azt mondom, hogy tartsa békességben, hanem, hogy törekedjen rá, ez legyen a legfőbb gondja. Ne aggódjon azonban, ha nem sikerül azonnal lecsendesítenie érzelmeinek csapongását…

Szalézi Szent Ferenc


A szeretet nem vezet jegyzéket az elszenvedett bántalmakról, hanem megbocsát, elfelejt és segíteni igyekszik. (Fosdick)


Ha gyakran érdemel hitelt hazug beszéd,
fel kell tennünk, hogy ellentéte is megáll:
gyakran süket fülekre lel, mi szent igaz. (Euripidész)


 Isten gyermeke tudja, hogy nem történhet vele jobb annál, mint hogy Isten akarata megvalósul életében, mert tudja, hogy Isten akaratánál nincs jobb akarat. (Cseri Kálmán)


Istenhez való ragaszkodásunknak olyan erősnek kell lenni, hogy ne legyünk kénytelenek az emberek vigasztalását keresni. (Kempis Tamás)


Kis Szent Teréz a boldogságot egyszer így határozta meg: Annak elismerése, hogy mi magunk tökéletlenek vagyunk, míg másokban megtaláljuk, elismerjük a tökéletességet és örvendünk neki.


Nagy dolog a szeretet, minden jónál nagyobb, egymaga könnyűvé tesz minden terhet, méltósággal visel minden méltatlanságot. Mert a terhet nem érzi tehernek, minden keserűt édessé, jóízűvé tesz.


„Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért.” (Mt 6,34)

Tervezgetem a napom vagy az életem. Mi hogyan lesz? Túl sok ismeretlen és bizonytalan rész van. Jézus biztat: vigyázzak csak arra napra, melyet éppen most élek. Mert abban van meg a létem minden valósága és igazsága, a tettek lehetősége, a bajok megoldása. Isten pontosan tudja, mire van szükségem. Keresnem kell az ő országát és igazságát, és mindent ráadásképpen megkapok.
(Benkóczy Péter)


Ó az imádság, az áldozat adja meg erőmet, ezeket a legyőzhetetlen fegyvereket, Jézus adta nekem, ezek jóval inkább megindítják lelkemet, mint a szavak.

Kis Szent Teréz


Szerintem csak egyetlen ember létezik, és az Jézus. A többi ember annyiban van, vagy annyiban nincs, amennyiben Jézussal azonos vagy nem azonos.

Weöres Sándor


Tehát saját bajaink serkentenek bennünket Isten javainak megvizsgálására. Nem is kívánunk addig komolyan hozzá térni, míg önmagunkkal nem kezdünk elégedetlenkedni.
(Kálvin János)


„Újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” (Ef 4,23–24)

Melyik az a csecsemő, vagy ki az a legyengült idős ember, aki képes lenne arra, hogy felöltözzön, hogy tiszta ruhát vegyen magára? S hogy van olyan időszaka életünknek, amikor ez könnyedén megy, még inkább kifejezi azt az üzenetet, amelyre az apostol használja a ruhacsere képét. Tudniillik a megújulásra, az életújulásra. Hiszen csak amikor elfogy az erő, amikor kicsúszik a talaj a lábunk alól, amikor összecsapnak fejünk felett a hullámok, akkor mondunk csődöt. S ilyenkor segítség, támasz nélkül szükségszerűen marad a külső és belső romlás és pusztulás. A Krisztusban gyökerező élet azonban magával hozza az új embert, a megújult lelket, az Isten szerinti új élet lehetőségét.
(Baranyay Csaba)



Van békesség, mely nem függ külső körülményektől, hanem a belül lakozó Krisztustól. Ezt semmiféle vihar nem zavarhatja meg.


VÁRJ REÁM


Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon.
Várj, ha havat hord a szél;
várj, ha tűz a nap...
Várj reám, s én megjövök.

Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én...
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám,
ahogy senki sem tudott.

Konsztantyin Szimonov

2017. február 25., szombat

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, amikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát és megfertőzi a felismerő-érzékedet. (Weöres Sándor)


A hit nem a megérkezettség állapota, a kegyelem nem a tétlenség útlevele, a kereszténység pedig nem a lelki önzés csendes gyönyörködése az Isten szerelmében. (Turóci)


A jó út kezdete: megtenni, ami helyes.


A rossz inkább mennyiségi jellegű: azt érezzük, hogy sok (vagy kevés) körülöttünk. A jó viszont inkább minőségi jellegű, ezért tudunk egy kicsiny jóval is nagy rosszat legyőzni.

Horváth István Sándor


Az ember csak bűn, az Isten csak kegyelem.


„Az Úr elküldi majd angyalát veled, és szerencséssé teszi utadat.” (1Móz 24,40)

„Repülés közben meghibásodott a gép egyik motorja. A pilóta az utasokhoz fordul, és arra kéri őket, hogy imádkozzanak, mert Isten segítségére lesz szükségük, hogy szerencsésen le tudjanak szállni. Egy nagyothalló hölgy a mellette ülő paptól kérdezi meg, hogy mit mondott a pilóta. A paptól ezt a választ kapja: Azt mondta, hogy nincs remény.” – A Teremtés könyvéből való mondat akkor hangzik el, amikor Ábrahám elküldi szolgáját, hogy feleséget keressen fia, Izsák számára… Vajon mi hogyan indulunk neki egy-egy utunknak?! Terveinket milyen lelkülettel visszük az Úr elé?! Tudunk-e Istenben bízva és reménységgel tekinteni a jövőbe? A bányászok minden egyes alkalommal így köszöntik egymást: „Jó szerencsét!” Vajon mi mire gondolunk akkor, amikor ezt mondjuk egymásnak: „Isten veled!”?
(Baranyay Csaba)


„Figyelj beszédemre, Uram, vedd észre sóhajtozásomat! Figyelj hangos kiáltozásomra, mert hozzád imádkozom!” (Zsolt 5,2–3)

Közvetlen szólítom meg az Istent! Imádságban fordulok hozzá: ez a legkevesebb és egyben a legtöbb is, amit tehetek. Nála találok biztonságot és védelmet. Ez megnyugtat és feltölt. Kimondott, kimondatlan szavaimmal is megtalálom őt, hangsúlyommal és teljes testemmel, lényemmel felé fordulok. A jelenlétének tudata oltalmat ad nekem.
(Benkóczy Péter)

Ha az alázatost meggyalázták, lelki békéje nem vész el, mert erőssége Isten, és nem a világ.

Kempis Tamás


Ha minden összetörik is, Istenben megbízhatunk!


Könnyeket adtam neked, hogy megtisztítsanak, keresztet, hogy elfogadd...


MENTÉL AZ ÚTON


Mentél az úton megalázva,
bántások, ütések fájdalmával
a biztos halálba.
Rám gondoltál ki még nem is éltem,
de tudtál rólam, ott voltam a szívedben.
S a vágy, hogy megmentsd életem,
hogy örökre velem legyél
legyőzte fájdalmadat.
Mert fontosabb voltam én.

Megyek az úton, s Rád gondolok.
Földi örömet, kincset, szenvedélyt,
mindent odaadok.
Életemet a Te kezedbe teszem.
Követlek, s Néked szolgálok,
mert mindennél fontosabb vagy nekem.


Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet! (Példabeszédek 4:23)

A mai Igét a következő történet szeretné elmélyíteni bennünk: Egyszer történt, mikor még az emberek kívül hordták a szívüket, mint a legbecsesebb díszüket, hogy egy kisfiú ücsörgött a parányi tó partján. Kezeit teletömködte mindenféle kaviccsal, azután egyesével a hullámzó víztükörre vetette őket, egyre messzebb és messzebb. A kavicsok lágy csobbanással merültek el - újból és újból.
- Miért búsulsz? - A kisgyerek ijedten fordította figyelmét a mögé lopódzott alakra, de ijedelme rögvest alább hagyott, mikor a vén remete barázdált vonásaira ismert. Miért is félt volna tőle, hisz akárhányszor meglátogatta, a remete mindig kedvesen, minden földi jóval kínálta.
- Elhagytam a szívem. - pityeregte, és bánatában újabb kövecske suhant a tóba.
- A szíved? - csodálkozott a vén remete.
- Igen - azt! - Hüppögte. - Elveszítettem, pedig úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére! - könnycseppet törölt ki a szeme sarkaiból. A remete lehuppant mellé botját letámasztva és kedvesen rámosolygott. Kezeit összekulcsolta a feltündöklő fényáradatban. A gyermek szeme nagyra kerekedett el. Nem tartott sokáig a varázslat, de akár órákig is elnézte volna a varázsló kezeit. És mikor azok széttárultak - lám a fiú csodás szíve ragyogott fel benne.
- Megtaláltad! - kiáltott fel boldogan, és átölelte a remetét. - Szeretlek! Ezt rá is vésem! Csupa nagy betűkkel! Add ide, kérlek! Ezentúl a legjobban látható helyen fogom hordani, hogy lássák, milyen jó vagy!
A gyermekvidámsága felhőket szétoszlató sugárként villant fel.
- Tudod mit? - töprengett a remete. - Hadd válasszam meg én a helyét.
- Rendben - egyezett bele. A remete elmosolyodott és a parányi szívecske, mint egyetlen fénypont felemelkedett a tenyeréből - és a fiú mellkasa felé haladt. A gyermek leplezetlen boldogsággal, csillogó szemekkel bámult közeledő szíve után, hogy mennyire szép helye is lesz ott, ám amikor az eltűnt mellkasában, elpityeredett.
- Hééé! De ott nem látja senki sem! Hogyan fogják megtudni az emberek, hogy mennyire szeretlek? - értetlenkedett.
- Figyelj rám! - az öreg megérintette a könnyes arcot és elmosolyodott. - Nem kell, hogy tudja a világ, mennyire szeretsz. Elég, ha te tudod és az, akit a szívedbe zársz. Mondd el bátran annak, akit belevésel: Szeretlek! Így már nem fogod elveszíteni sosem, mert benned él tovább - és ezt már nem veheti el senki sem.
A gyermek eltöprengett a remete válaszán, majd az utolsó kavicsot is eldobta és vidáman felugrott.
- Köszönöm! - nagy puszit nyomott az öreg vénséges arcára, majd egy pillangót meglátva utána futott. A remete pedig csak bámult a távolodó gyermek után és mosolygott - majd egyszer megérti.

Azóta szív nem hordatik kívül, csak a csendes mélyben vésődnek fel rá a nevek - újból és újból.


Minden keresztyén annyira keresztyén, amennyire a Krisztus hasonmása. (Spurgeon)


Mindenki magának tulajdonítja a sikert, a balszerencsét viszont másnak róják fel. (Tacitus)


Önmagad fölé kell kerekedned. A célt sohasem éred el, a tökéletesség nem fog sikerülni, és mégis áll a törvény: „Legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok is tökéletes.” Mt 5,48
Segítséged az aszkézis, az önfegyelem. Kétféleképp gyakorolhatod:
1. Kertész módjára megmetszed és néha kivágod a felesleges fákat. Ez fájdalmas lehet.
2. Segíted a bimbót, hogy virág legyen belőle. Eddig elhanyagolt, vagy csak kevésbé gondozott jó-tulajdonságodat kibontakoztatod. Ez sok örömmel jár.
Az aszkézis nem csak lemondásból áll. Jelentősége éppen az értékeid kifejlesztése és ápolása.


Tudod, kisfiam, a világon nagyon sok a csalán, a tövis, a gyom. Mert az emberek sokkal több rosszat cselekszenek, mint jót. És a csalán, a tövis meg a gyom a rossz cselekedetek nyoma ezen a földön. De láthatod, hogy pillangó is van azért. A sok kicsi pillangó a sok kis jóság hírét hordozza magával. És vannak aztán szép, nagy, tarka szárnyú pillangók: ezek a ritka, nagyon jó cselekedetek. Minél szebb és nagyobb jót teszel, annál szebb, nagyobb és színesebb pillangó száll föl a nyomában. Igyekezz, kisfiam, hogy amerre jársz, sok pillangó legyen. Ne lépj reá a csigára, hanem tedd félre az útból, hogy más se léphessen reá. És ebből újra megszületik egy pillangó. Bárki, ha bajban van, segítesz rajta, ugye? Nem baj, ha az emberektől nem kapsz érte hálát. Minden jótettedet egy pillangó viszi hírül…

Erdők könyve (Wass Albert)

2017. február 24., péntek

"...Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk."


(1Jn 3,1)


Ez a félmondat, hogy "azok is vagyunk", nincs benne a Károli-Bibliában, de az új fordításba az eredeti szöveg alapján bekerült. Nagy dolog, ha Istennek valóban igazi gyermekei vagyunk.

Észak-Koreában élt egy szörnyűséges diktátor: Kim Ir Szen. Nemrég kiderítették róla a szovjet titkosszolgálat dokumentumai alapján, hogy valószínűleg nem is ő volt az igazi Kim Ir Szen. Tényleg létezett egy ilyen nevű fiatalember, aki a partizán harcokban kitűnt rendkívüli ügyességével, sok győztes akciót vezetett, és elterjedt róla a nép körében, hogy nem fogja a golyó - de egyszer mégiscsak fogta a golyó, és meghalt. A vezetőség eltitkolta, mert féltek, hogy megtörik az ellenállás, ha a nép megtudja, hogy meghalt a vezér. Kerestek egy hozzá hasonló embert, és beállították a helyére. Ez az új Kim Ir Szen jóval fiatalabb volt az igazinál, próbálták öregbíteni. Beetették a népet. Évtizedekig dicsőítettek parancsszóra valakit, aki nem is "önmaga" volt.
És mi igaziak vagyunk-e? Elhívnak az ifjúsági körbe, és ott hozzá kell szólni az Igéhez, imádkozni kell. Aki azt tudja mondani: "Édesatyám, Veled ébredtem ma, és nemcsak itt vagyok veled, de tiéd az életem", annak ez nem kínos. De kialakulhat egy tudathasadásos állapot - hívő keresztyénnek mutatkozom, de belül nem vagyok az. Nem szeretnék még nagyobb terhet tenni azokra, akik küszködnek ezzel a kérdéssel. Istennek nem az az öröme, hogy kizárjon, mondván: "Itt lapulsz, mellébeszélsz, te képmutató, nem ismerlek téged." Nem jött el az utolsó ítélet ideje, még vár rád, hogy igazi gyermeke légy. Akárkik is vagyunk, akármi is történt velünk az elmúlt héten vagy hónapokban, Isten annak örül, hogy újra elmondhatja a hívását: "Jöjj haza, gyermekem."
Ha pedig úgy érezzük: otthon vagyunk - lehet, hogy a nagyobbik testvérre hasonlítunk a tékozló fiú történetéből, aki mindent tud, ő a bennfentes, gitározik, nyüzsög, de az Atyával nincs szeretetkapcsolatban. Mindig mindenkit elítél. Főleg a tróger öccsét, akinek esze ágában sincs eljönni a templomba, mert nőkkel tölti az idejét, iszik. "Az Úr is megmondta, hogy kevesen vannak a keskeny úton, akik az életre mennek, és, sorry, sokan mennek a széles úton a pokolba." Csakhogy ezt az Úr sírva mondta, és ebbe belehalt. Spurgeon szerint a gyülekezet azokért van, akik még nincsenek ott.
(Szeverényi János)




Ha nem érted a Bibliát


A hegyek között az éjszakai kisvonat zakatolva futott. A zsúfoltság miatt anyám mellett szorongtam, és azon töprengtem, hogy elmondjam-e neki, ami a szívemet nyomja. Tübingenben várt rám, ahol teológiát tanultam, s most együtt utaztunk hazafelé. Végül összeszedtem bátorságomat: „Anyám, bevallom neked, hogy elvesztettem örömömet a Biblia tanulmányozásában. Annyi felfoghatatlan és nehéz dolgot találok benne. Rengeteg az ellentmondás, a kibogozhatatlan állítás, ami ezt a könyvet élvezhetetlenné teszi a modern ember számára.”
Anyám mosolyogva válaszolt: „Ennek az az oka, hogy rosszul olvasod a Bibliát.” Megbántódva horkantam fel, úgy, hogy a mellettem ülő férfi csodálkozva leeresztette újságját. „Miért, hát hogyan olvassam? Olvasom az eredeti héber és görög szöveget, olvasok hozzá kommentárokat, hallgatom az előadásokat…”
Anyám megnyugtatóan tette karomra kezét, majd ezt mondta: „Emlékszel, hogy a háború alatt majdnem két évig megszakítás nélkül a fronton voltál, és nem kaptál szabadságot? S egy napon levél érkezett tőled, amit abban írtál, azt azóta sem felejtettem el: ’Leveleitekben állandóan élelmiszerjegyekről, tartalékolásról, sorban állásról irtok. Nem értem az egészet. Minden annyira megváltozott nálatok?’ Majd következett az a mondat, ami engem mélyen megindított: ’Mióta és milyen távol vagyok tőletek, hogy a hazai leveleket már meg sem értem?’”
Bólintottam. „Persze, nagyon jól emlékszem rá. De mi köze ennek a Bibliához?”
„Nézd – folytatta anyám -, te nem azt írtad annak idején, hogy édesanyám levelei élvezhetetlenek számomra, a modern ember számára. Azt sem írtad, hogy anyám leveleiben értelmetlen és ellentmondásos dolgok vannak. Egyszerűen annyit írtál: “Mióta és milyen távol vagyok tőletek, hogy a hazai leveleket már meg sem értem?”
Kezdett derengeni, hogy mire gondol. Figyelmesen hallgattam tovább.
„A Biblia is levél, édes fiam. Az élő Isten levele az örökkévaló hazából – neked címezve. Ha te ezt a levelet már nem tudod megérteni, akkor ne a levélben keresd a hibát, hanem magadban. Azt kell tehát mondanod: Milyen messze kerültem mennyei Atyámtól, hogy a levelét már nem tudom megérteni! Tehát el akarok abban mélyedni, és könyörögni fogok, hogy a hazai levelet a Szentlélek ismét megértethesse.”
Ezt követően hallgattunk, amíg a vonat be nem futott Urachba. De anyám tanácsát többé nem felejtettem el. Megmutatta számomra a Bibliához visszavezető utat.
„Boldog ember az, aki meglelte a bölcsességet (…). Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik erre támaszkodnak, boldogok.” (Példabeszédek 3,13-18)

Kényelmes keresztyénség



Néha eltöprengek azon, hogy milyen jó dolgunk is van nekünk, magyarországi keresztyéneknek. Nem üldöznek minket a hitünkért, nincs betiltva a vallásunk, nem kell adót fizetnünk azért, mert keresztyének vagyunk. Szabadon tarthatunk istentiszteleteket, szervezhetünk programokat. Nem kell naponta harcolnunk a nem-keresztény ideológiák ellen, nem kötelező elfogadnunk az evolúció elméletét iskoláinkban. Még alaptörvényünkben is rögzítve van: Magyarország keresztyén gyökerű ország. Országunk vezetése is kinyilvánította elköteleződését a keresztyén értékek mellett, s meghallgatja a különböző keresztyén felekezetek véleményét.

Mindezek a dolgok akkor értékelődnek fel igazán, ha az ember külföldi híradásokat néz, s néha szörnyülködve hallja-olvassa, mi történik a világban. Örülhetünk, hogy ilyen országban élünk, Isten különös kegyelmének tarthatjuk, de nem szabad, hogy emiatt elkényelmesedjünk.

Mindezek mellett is tapasztalhatjuk, hogy nemzetünknek égető szüksége van az erkölcsi megújulásra, Krisztus váltságára. Ezért még ebben a „kényelmes” helyzetben se feledjük el, hogy a keresztyének legfontosabb feladata az evangélium, a megváltás hirdetése minden embernek. Krisztus aktív keresztyén életre hív mindnyájunkat.

„Vigyázz magadra és a tanításra, maradj meg azokban, mert ha ezt teszed, magadat is, és hallgatóidat is megmented.” (1Tim 4,16)





Kiválasztott vagyok?
Írta: Szász Lídia Dóra
Életünk legemlékezetesebb és értékesebb eseménye lesz az, amikor felismerhetjük, hogy a felséges Isten éppen bennünket választott. Először, amikor megszülethettünk a földi létre, majd pedig akkor, amikor életét adta Jézus, azért, hogy országának örökös tagjai lehessünk. A voksát ránk adó Úr tanácsolni tud életünk fontos lépéseinél, és segítséget ad döntéseinkhez, ha egyszer válaszoltunk már a követésére szóló meghívására.
Most, amikor a társadalom a Kit válasszunk? – időszakában él, erősítsen bennünket a betániai Mária, aki egykor Isten szavát választotta, amit nem vehetett el tőle senki. Ezzel a gazdag kinccsel, Istent ismerve léphetünk mi is mindig előre, a helyes irányba a földi választásaink során – mert Jézus már választott minket.


Jézus szavai: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz, és töröd magad, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre, és Mária a jó részt választotta, amelyet nem vesznek el tőle soha." (Lk 10,38-42)






Mégis korlátozott a világ megismerése?


A Fizika SH atlasz 205. oldalán egy érdekes rész olvasható Határozatlansági reláció címszó alatt (szerkesztett idézet):

„Werner Heisenberg (1901-1976) a részecske-hullám dualizmusból 1927-ben levezette, hogy bizonyos fizikai mennyiségek szorzata alapvetően bizonytalansággal, határozatlansággal rendelkezik. Ez egyáltalán nem mérési pontatlanság, hanem az anyag lényegi tulajdonsága.

Ez a határozatlanság csak a mikróvilágban tűnik elő, a közönséges hétköznapi életben nem vesszük észre... Az ember megszokott környezetéből vett tárgyakra a határozatlanság elhanyagolható: Ha egy 50 g tömegű lövedék sebessége 600 m/s, akkor a helykoordináta határozatlansága nem kisebb, mint 2,2 x 10-31 méter. Tehát lehetetlen egy részecske helyét és sebességét egyidejűleg tetszőleges pontossággal meghatározni. Ha a két fizikai mennyiség egyikét nagyon pontosan meghatározzuk, a másik ennek megfelelően bizonytalan lesz. (Ez a határozatlanság nem csak hely-sebesség összefüggésben, hanem energia-idő összefüggésben is érvényes.)

A Heisenberg-féle határozatlansági relációknak a fizikában nagy jelentőségük van: objektívek, és minden kétség felett állnak. Filozófiai értelmezésük pl. az, hogy a világ alapjában véve megismerhetetlen, szubjektív."

közli: Csapkovics Bertalan / Budapest

Isten kérdezte Jóbtól: „Ki zárta el ajtókkal a tengert, amikor buzogva előtört a föld gyomrából, amikor felhőbe öltöztettem, és sűrű homállyal takartam be, amikor határt szabtam neki, zárat és ajtókat raktam rá, és ezt mondtam: Eddig jöhetsz, tovább nem! Ez ellene áll büszke hullámaidnak!” (Jób 38,8-11)


MENNYEI AJÁNDÉK


Egyszer Márton Áron szülőfaluja talán legszegényebb családjának vendégei voltunk. Az élő hitű nagypapa gyermekei sajnos távol voltak az Úr Jézustól. Az egyik fiú (nevezzük Andrásnak) időközben gyermekével közösen vállalt munkát Magyarországon. Ennek okán többször próbáltam őket elcsalogatni az istentiszteletre, azonban vagy ők dolgoztak vasárnap is, vagy az én kötelezettségeim akadályozták meg, hogy hallgathassák Isten igéjét. Csalódott voltam, hogy e nélkül kellet befejezniük az itt eltöltött hónapokat.

A minap viszont felhívott telefonon, hogy Budapestre utazik, és vasárnap meglátogat bennünket. A hirtelen jött értesítés miatt át kellett szerveznem a vasárnapi családi programot. Mivel korán érkezett, így a vendégvárást az istentisztelettel kezdhettük: és ő nem volt fáradt, szívesen jött az igét hallgatni. A templomba menet beszélgettünk arról, hogy miért fontos istentiszteletre járni, hogy az Isten, beszélő Isten, aki alkalmakat készít a vele való találkozásra. András feszült figyelemmel hallgatta az igehirdetést, én pedig boldog voltam, hogy az Úrnak különös gondja van őrá is: számon tartotta őt, és hallhatta az evangéliumot.

Hálásan emlékezem még ma is az aznapi igére (lásd a keretes részt!), hiszen mennyit erőlködtem, görcsöltem érte: mindhiába; az Úr pedig könnyed mozdulattal hullatta szívébe a magot, az életet.

Dr. Klimó Hédi / Solymár

Jézus Krisztus hálaadása: „Magasztallak Atyám, menny és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és kijelentetted a gyermekeknek. Igen, Atyám, mert így volt kedves előtted.” (Lk 10,21)



Mi a neved?



Tinédzser éveimet a szüleim munkája miatt külföldön töltöttem, és egy ottani ismerőssel a kulturális különbségekről beszélgethettünk. Szóba került a nők házasság utáni névhasználata is. Nálunk akkor még szinte mindenki a férje teljes nevét használta, míg más országban ez teljesen szokatlan volt. A feleség kicserélte a vezetéknevét – ennyi volt a változás. Csodálkoztam ezen, hiszen így a legfontosabbat nem tudják rólam: hogy férjnél vagyok! És azt sem, hogy ki a férjem, vagyis kihez is tartozom.
Nekünk, Isten gyermekeinek, mi a legfőbb ismertetőjelünk arra nézve, hogy kihez tartozunk, vagyis hogy Jézusé vagyunk? Az, hogy keresztyéneknek neveznek bennünket.

“Hiszen te közöttünk vagy, Uram, a te nevedről neveznek bennünket…” (Jer 14,9)




"Simon Péter Jézusnak lábai elé esék, mondván: Eredj el éntőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!"

Lukács 5,8



Az önismeret

Lobogó fáklya az önismeret:
behatol lelkünk minden zugába,
hogy fényében az ember látva lássa,
kicsoda is... hogy Isten kit szeret.


ÚR JÉZUS KRISZTUS!
Tudjuk, hogy önmagunk megismerésénél nincsen nehezebb feladat a világon. Egyedül a Te szereteted és csodáid tükrében láthatjuk meg igazán, kik és milyenek vagyunk. Értünk hozott áldozatod tanúskodik róla, mennyi bűnünkért kellett meghalnod a kereszten. Áldunk érte, hogy nem utáltál meg, nem mondtál le rólunk és megváltottál minket ISTENNEK, A MI ATYÁNKNAK.
Ámen.



VALÓ VILÁG

Az egyik televíziós csatorna naponta sugározza Való világ című műsorát, ami több hónapon át tartja izgalomban a tv nézők bizonyos rétegét.

A műsorba sok-sok jelentkező közül választottak be több mint tíz férfit és nőt. A válogatás során igyekeztek a legkülönbözőbb ízlésű, érdeklődésű egyéneket összehozni egy olyan villába, ahol közös a fürdőszoba és hálóterem. A belső tereket bekamerázták, így éjjel-nappal felvehető minden mozdulat és a suttogva elmondott szó is. Ételben és italban mérték nélkül dúskálhatnak, a legkülönfélébb ruhákból válogathatnak, és a szabadság kivételével – hiszen a területet nem hagyhatják el – (sok) minden rendelkezésükre áll. Az épület egyébként ablaktalan, és átláthatatlan kerítés veszi körül. Nincs a villában telefon, rádió, tv, esetleg olvasásra alkalmas könyv, így egyetlen dolgot tehetnek, egymással foglalkozhatnak, ami egyre elfajultabbá és durvává teszi együttlétüket. Mivel hozzátartozóikkal sem tarthatják a kapcsolatot, ez különösen is megviseli őket – ezért, pl. időnként még a vagány férfiak is elsírják magukat. Mindeközben a végső győzelemre, a hatalmas jutalomra vár mindegyikőjük.

Az itt látható való világ maga a földi pokol, bemutatja az Isten nélkül élő emberek valóságos világát!

A műsor kiötlői, szerkesztői sok százezer ember számára bebizonyították, hogy ha az (a mégoly fényűző körülmények között is élő) emberek közül Krisztust kizárták, akkor kizárták a szeretetet, az irgalmasságot, a békességet, azaz az életet. Maradt a luxusba csomagolt egymás iránti gyűlölet, állandó trágárság; és valósággá válik, hogy az ember – elveszítve méltóságát – embernek farkasává lesz.

Benedek Csilla / Pécel

„Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak (…) Csak oda küld áldást az Úr, és életet örökké.” (Zsolt 133 – Károli)

Vigyázat! Az úton dolgoznak!
Írta: Horváth Mária
Aki járművel közlekedik, azt gyakran akadályozzák útlezárások, elterelések vagy szűkületek, amire tábla is felhívja a közlekedő figyelmét: „Az úton javítási munkát végeznek!". Ilyenkor a jármű utasainak több-kevesebb várakozással és egyéb kellemetlenséggel (zajjal, porral,
rossz minőségű útszakasszal, sárfelhordással) is számolnia kell. A javítás-karbantartás ugyan a majdani jobb közlekedést szolgálja, és a mindennapi élet velejárója, mégis sok kellemetlenséget okozhat.

Hasonló a keresztyén ember élete is: munkaterület, amit élete végéig alakít Isten, és a formálás – de különösen a tökéletlenség ténye – gyakran bosszúságot okoz. Az ilyen formáltatásnak is számtalan kellemetlen, a külső személő által érthetetlen vagy nehezen elviselhető kísérőjelensége van. És valószínű, hogy az útszakasz, amit mi kátyúsnak, kitérőnek vagy megrekedésnek látunk, az Isten tervébe illeszkedik, és fontos mozzanat abban, hogy valamit kimunkáljon gyermeke életében. Ezért, bármennyire ellenállhatatlannak érezzük is, hogy pillanatfelvételeket készítsünk egymásról, és abból messzemenő negatív következtetéseket vonjunk le, mégse tegyük! Mert Isten a reménytelennek tűnő helyzetekből is ad kiutat és örömteli végkifejletet. Ilyenkor ne felejtsük, hogy Isten maga ígérte, hogy akiben elkezdte a jó munkát, azt véghez is viszi. Tekinthetünk úgy az ilyen embertársunkra, mint akin ott a láthatatlan tábla: „Vigyázz! Az Úr dolgozik!" Amint az évekkel ezelőtt népszerű kitűzőkön olvashattuk: „Légy türelmes hozzám! Isten még nem készült el velem teljesen."

„Mert én ismerem az én gondolataimat, amelyet rólatok gondolok – így szól az ÚR –; békességre és nem háborúságra gondolok, hogy jövőt és reménységet adjak nektek." (Jeremiás 29,11)

2017. február 17., péntek

Boldog szemek
Írta: Latinovits Ágota
Arra a kérdésre, hogy mi szeretne lenni, a legtöbb ember azt válaszolja, hogy boldog. A boldogság-kívánás a legtöbb esküvői, születésnapi, házassági vagy névnapi köszöntésben is előkelő helyen szerepel.
Miért olyan fontos számunkra ez az állapot, és mi tesz bennünket boldoggá? Vajon boldogságunk a körülményünktől, sikerünktől, az egészségi állapottól vagy egy kapcsolattól függ? Kétségtelen, hogy ezek mind nagyon fontos dolgok, amik nem ellenségei boldogságunknak, de vajon csak akkor lehetünk boldogok, ha mindezeknek birtokában vagyunk? Lehetünk-e boldogok súlyos betegségben, elhagyatva, magányosan, kudarcokat átélve? Mi a boldogságunk záloga? Mire vagy kire fókuszálunk?
Ha csupán körülményeinkre, akkor egy idő után bizonyosan boldogtalanokká válunk, ha viszont folyamatosan Jézusra emeljük tekintetünket, boldogok lehetünk, bármi is vesz körül bennünket.
Boldogtalanokká akkor válunk, amikor levesszük tekintetünket Jézusról, és lelépünk arról a kőszikláról, ami ő, maga.

Jézus Krisztus szavai: "A ti szemetek boldog, mert lát..." (Mt 13,10-17)

Meghallgatásra ajánljuk:
http://www.youtube.com/watch?v=WkHRZ4Pknwk





BŰNTUDAT SZÉGYENÉRZETTEL


Középiskolás voltam Pancsován, ahol a szerb nyelvtan és irodalom órán a kiváló, egyébként pravoszláv vallású, irodalomkedvelő tanárnőm (férje közismert rendező volt) az egyik regény alapján beszélt a férfi és nő kapcsolatát beárnyékoló bűntudatról és szégyenérzetről.

Házasságban élő nőként, személyes tapasztalatként említette meg ezt a látását. Minden bizonnyal nem ismerte – legalábbis erről nem beszélt – a jelenségnek biblikus hátterét, azaz, hogy a bűneset negatív következménye hatással van a férfi és nő kapcsolatára a házasságban is.

Akkor én sem értettem még ennek a tapasztalatnak a valódi okát, sem azt, hogy ez nem fátumszerű ítélet az emberen. Először is, Isten bőrruhát készített gyorssegélyként Ádámnak és Évának (1Móz 3,21). Az állat életébe került, hogy nekik ruházatuk legyen. Istennek ez a gondoskodása előrevetíti azt a teljes körű megváltást, amelyet Jézus Krisztus helyettes, engesztelő áldozata teremtett meg. Urunk életét adta azért, hogy nekünk kegyelemből, igazzá nyilvánítás által tiszta, fehér ruhánk lehessen.

Krisztusban új alapokra helyeződik a férfi és a nő kapcsolata. A bűnbocsánat és az új élet által – a bűntudat és szégyen megszűnésével – a házasságban a férj és a feleség egy testté válhat, és kiábrázolhatja a Krisztus és menyasszonya, az egyház közötti titokzatos kapcsolatot, amelyről Pál apostol úgy beszél, mint „felette nagy titokról” (Ef 5,32a – Károli).

Vajs Tibor /Ászár

Pál apostol tanácsa: „Ti is azért valamennyien, ki-ki úgy szeresse feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.” (Ef 5,33)


Csillagos ég


A második világháború alatt szokás lett Amerikában, hogy minden család, amelyiknek a fia a háborúban harcolt, egy csillagot tett ki az ablakba.
Egyik este egy férfi sétált kisfiával New York utcáin. A kisfiú nagyon érdekesnek találta az ablakba tett csillagokat. Valahányszor meglátott egy ilyen házat, tapsolt örömében: Nézd apa, ebből a házból is bevonult egy fiú! Abból is! Végül a házak közül kiértek egy nyílt térre. A sötétedő égen már feltűnt az esthajnali csillag, és fényesen tündökölt. – Nézd, apa! Isten Fia is háborúba ment, mert neki is csillag van az ablakában!
Isten valóban odaadta Fiát, Jézus Krisztust. Háborúba jött és győztesen került ki onnan,

„hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)





"De a te szemeid és szíved csak a te nyereségedre vágynak..."
Jeremiás 22,17


A szerzés vágya

Az önzés olyan primitív!
A szerzés vágya oly kegyetlen!
Akit ISTEN megigazít,
az mindkettőtől visszaretten.

Urunk, Istenünk!
Ne engedd, hogy a szerzés önző vágya, a "nem elég" kínja és a veszendő javak féltése uralja és tegye sivárrá gyermekeid életét. Mutass rá Igéd által újra meg újra örökkévaló kincseinkre, melyeket hatalmad őriz számunkra. Köszönjük, ATYÁNK, hogy terveidhez igazodhatunk, s a JÉZUS KRISZTUS által gazdagon adatik nekünk a Te országodba való bemenetel.
Ámen.




Igazi szépség



Egyik barátnőm fiatalként sem tartotta önmagát szépnek, most pedig, amikor nagymama lett, már nem is foglalkoztatja ez a kérdés. A minap azonban, amikor az Úr dolgairól gondolkodva autóbuszra várt, így szólította meg őt utastársa: Milyen szép maga! Mivel más nem volt ott, csodálkozva vette tudomásul, hogy róla mondta ezt az ismeretlen nő.
A valódi szépség nem a test produktuma, amit a szépségkirálynő választáson koronázhatnak meg, hanem a léleké, ami felülírja a testi adottságot, ragyog a szemben; ami nem emberit hordoz csupán, hanem mennyeit – és ez feltűnik a környezetnek. Aki megnyitja életét Isten előtt, az Úr hívását elfogadja, abban munkálkodni fog az isteni ige, Jézus Krisztus megtisztítja szívét, gondolatait, életvitele, kapcsolatai, döntései befolyással lesznek testére – és ez olyan változást eredményez, amit nem tud semmilyen szépítőszer helyettesíteni. Számtalan hitben járó ember idős korára szépül meg, bár töredezik a cserépedény, de átragyog rajta a benne lévő kincs: Jézus Krisztus szépsége.

"Mi pedig az Úr dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal tükrözzük, és az Úr Lelke dicsőségről dicsőségre ugyanarra a képre formál át minket." (2Kor 3,18)




Kit válasszak?
Írta: Szász Lídia Dóra
A napi híreket hallgatva egyre több buzdítást hallunk, hogy melyik pártra, és személy szerint kire szavazzunk. Részletes beszámolókkal találkozhatunk arról, ki rontotta le az addig róla kialakított képet, vagy tett (esetleg tenne majd) nagyszerű dolgokat az országért. Választási kampányidőszakban sok család békéje felborulhat, mindenki a neki tetsző politikust védi, a nem tetszőt támadja.
Keresztyén emberként felelősek vagyunk országunkért és azért a településért, ahová Isten állított bennünket. Fontos, hogy imádkozzunk vezetőinkért, és Isten bölcsességét kérve tegyük majd a hitünknek és meggyőződésünknek megfelelő helyre a két egymást keresztező vonalat a szavazólapra. Istent ismerve bátran léphetünk a helyes irányba, munkálva a békességet, döntésünkkel is képviselve Jézust, a teremtett világ kormányzóját.


„Legyen segítségemre a te kezed, mert a te határozataidat választottam!" (Zsoltárok 119, 173)




Sóvárgás a tökéletes után


Egy embernek volt egy kedvenc kutyája, nagyon ragaszkodott hozzá. Történt egyszer, hogy el kellett utaznia, és kutyáját nem vihette magával. Úgy döntött, otthon hagyja, és megkéri szomszédjait, vigyázzanak a jószágra. Ahogy a lakás ajtaja becsukódott emberünk mögött, a skót juhásszal többé nem lehetett bírni. Folyamatos nyüszítéssel és vonyítással jelezte elégedetlenségét. A kutyát végül a TV elé ültették, és gazdájáról egy felvételt vetítettek le neki. Mire az ember visszatért, a kutyája már nyugodtan ült a szőnyegen, és mozdulatlanul nézte őt – a DVD-ről. Látszólag teljes volt a kutya öröme. Mivel nem mehetett gazdája után, és nem is lehetett vele, beérte ezzel a tökéletlen megoldással.

Látszólagos örömünkbe gyakran keveredik szomorúság, amikor reményeink beteljesülését emberektől, tapasztalatoktól, tárgyaktól várjuk. Várakozásunk már majdnem beteljesedik, de mégis tovább sóvárgunk.

Persze, szükségünk van arra, hogy a nehéz időkben segítséget, támogatás kapjunk másoktól. Az együtt szenvedés csodálatos dolog, mert összekapcsol valakivel. Közben megismered őt, akiről őszintén el tudod mondani: Igen, teljesen megértelek, mert én is ugyanezeken mentem keresztül! Mégis, előbb vagy utóbb rájövünk, hogy a másik nem tökéletesen ért bennünket. Ekkor újra egyedül érezzük magunkat, hiszen eddig úgy gondoltuk, végre találtunk valakit, aki valóban megért bennünket.

Talán derengeni kezd, hogy senki nem érthet meg száz százalékig, mert mindent a saját személyes élettörténeteden keresztül dolgozol fel. Te nőttél fel a saját életedben, és érezted, amit éreztél, tapasztaltad meg, amit megtapasztaltál. Életem legnehezebb helyzetein emberek már nem segíthetnek át. Ott magamra maradok, és végre eljutok oda, hogy kettesben vagyok a „Gazdámmal”. Csak Jézus és én. Senki nem tud úgy a mélyére ásni dolgaimnak, mint ő. Lelki egészségem legnagyobb része ezen a ponton múlik.

Sok barátunkat, ismerősünket szabadíthatjuk fel a teher alól, hogy nem várjuk el tőlük, töltsék be számunkra Jézus szerepét. Nem várjuk már el tőlük, hogy olvassanak gondolatainkban és érzelmeinkben. Isten bensőségesen ismeri gondolatainkat, szívünket. Tudja és látja azt is, amikre mi már nem is emlékszünk. Ő kapcsolatokkal vesz körül bennünket. Testvéreket ad mellénk, hogy együtt haladjunk a hosszú úton, és megosszuk egymással tapasztalatainkat. A közösség Isten ajándéka. De lelkemnek csak Jézus tudja megadni, amire szüksége van.

Weberné Zsikai Mária / Budapest

„A szív ismeri a maga keserűségét, és örömébe sem avatkozhat idegen.” (Pld 14,10)


"Tégy valakit királyunkká, hogy ő bíráskodjék fölöttünk, ahogy ez minden népnél szokás!"

(1Sám 8,5)

Egy ködös, párás reggelen, hosszú, fáradságos út után hajóztak felfelé az Amazonas torkolatában. A kis, tengerjárt hajó kapitánya legénységével együtt egyre sopánkodott, hogy tüstént szomjan halnak, olyan régen elfogyott már a vizük. Aztán észrevettek egy másik hajót, jelezni kezdtek neki, és amikor hallótávolságba kerültek, vizet kértek tőlük. De nagy meglepetésükre azok így kiáltottak vissza: "Csak bátran, merítsetek! Hisz már nem a tengeren, hanem a folyón vagytok. Körülöttetek mindenütt édesvíz van." Sokan így kiáltnak, félve attól, hogy elvesznek: "Mit tegyek, hogy üdvözüljek?!" Pedig Krisztus mindent elvégzett már a pokoltól, elveszéstől rettegő bűnbánókért. Pontosan érettük vitte végbe a kereszten váltságművét. Ne félj, tökéletesen kész az! Parányi, gyertyányi, pislákolva kigyúló hited megragadhatja az örökélet szabadon felajánlott, ingyenes ajándékát.

Bár a szülők, az idősebbek nem mindig értik meg ezt - a fiatalokban nagy a szomjúság. Vágynak kiteljesedni, boldognak lenni. Azért csapódnak oda könynyen bármilyen társasághoz, csoporthoz, genghez. "Mindegy, csak fogadjanak el, csak adjanak vizet, mert halálosan megszomjaztam. Bárki legyen a bandavezér, csak vezessen valaki, akire boldogan rábízhatom magam." De annak a fiatalnak, akinek átkiáltottak, hogy "ott az Isten szeretetének és kegyelmének élő vize körülötted", és kész merítni magának hittel, annak nincs már szüksége arra, hogy alávesse magát egy Krisztust nem ismerő bandának és vezetőinek. Akinek szomját Isten maga oltotta, nem szorul rá más tekintélyre. Sőt, ha alkalmasint kész lesz szembefordulni saját volt bandájával és főnökével is, megtagadva a csordaszellemet, feladva a drogozást és a közös ivást, hamarosan olyan élő vízhez jut, mely minden eddiginél jobban kielégíti. Van-e erre bátorságod? Egy város ostromakor a védők vízkészletének utolsó cseppje is elfogyott már. Fontolgatták, hogy megadják magukat. Ekkor az ellenség aknája becsapódott az egyik magas domb tetejébe, s a gödörben, amit a lövedék a földbe hasított, hirtelen bővizű forrás fakadt. A védők boldogan ihattak, majd új erőre kapva visszaverték a támadókat. Bizakodj, mert a mi Királyunk képes javunkra fordítani a környezetünk vagy régi barátaink befolyását is (Péld 16,7). A harc "létszükséglet", a harc nyomán fakadó források oltják a szomjunkat, ha nem pártolunk el Tőle - bármilyen nagy is az ellenség ereje. Ne akarj más vezért!
(Horváth Levente)





TISZTA SZÍVVEL


Valahol Európában, annak is a keleti felén, egy tanteremben történt. A tanító néni bátran bizonygatta a gyermekeknek, hogy nincs Isten. A Gagarinnak tulajdonított elhíresült mondásra utalt: „Odafenn jártam, és sehol sem láttam Istent”.

Ekkor az egyik kisfiú jelentkezett, és megkérdezte: Tiszta volt Gagarin bácsi szíve? Mire gondolsz? – kérdezett vissza a tanító néni. A kisfiú folytatta: A Biblia azt tanítja, hogyha tiszta a szívünk, akkor meglátjuk Istent.

Weberné Marika / Budapest

A Hegyi beszédben Jézus valóban ezt mondta: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.” (Mt 5,8)



Üres fecsegés helyett

Nemrég családi találkozóra jött össze a kiterjedt rokonság. Mindenki hozta a formáját. Aki áldozatnak érzi magát évtizedek óta, most is panaszkodott. A mindig mindent jobban tudó most is előadta a szokott jelenetét. Aki sosem zavart sok vizet, most is csak ült szótlanul. Ám egyszer megszólalt, és tanítónő lévén elmesélt egy osztályfőnöki órát. Egy kisfiú órán elsírta magát, mert előző nap meghalt az anyukája. Az osztályban döbbent csend lett. A 'tanító néni' mondott valamit a keresztyének reménységéről, az Isten országáról, majd mondta, hogy ő most hangosan fog imádkozni, és ha valaki szeretne, szintén tegye ugyanezt. Sok kisgyermek hangosan imádkozott.
Valamennyien megdöbbentünk: Mindaz, amiről addig beszéltünk, semmit nem ért ehhez a bizonyságtételhez képest. Jó volna ilyennek lenni: üres fecsegés helyett a lényegről beszélni, és amikor csak lehet, az Úrra mutatni!

„Mert nem szégyenlem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az minden hívő üdvösségére, zsidónak először, de görögnek is.” (Róm 1,16)

2017. február 10., péntek

"...a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, ...azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel."
(ApCsel 9,17)

Elolvasandó:
ApCsel 9,1-30

Magányom fáj. Mint egy prés: összeszorít. Üresség kint és bent. Bárcsak beszélgetés, szavak töltenék be ezt a belső csendet. Bárcsak át lehetne lépni ebből a sehovase-tartozásból az összetartozás csodájába.
Ha váratlanul szakad rám a magány, még jobban fáj, elviselhetetlenül. Tegnap még mellettem volt valaki, ma már egyedül vagyok. Széthullott a kapcsolat, megbicsaklott a szerelem, tönkrement a barátság - nem tart már semmi, csak a megfosztottság marad, a hiány, az értetlenség, az űr. És mégis - magányom különleges esély. Vajon nem azért kell megtapasztalnom, mert eddig mások töltöttek be engem, de most egyedül Isten akar betölteni? Miért is ne fájna a születés, anyaölből való kiszakadás? Miért is ne fájna a felnövekedés, a felnőtté válás? Miért is ne fájna, hogy éppen most formálódik valóságos arcom, s nem emberi kezek alakítanak, nem emberi arcok tükröződnek vissza rajtam - különleges esélyt kaptam, hogy az Ő tükörképe legyek! Mikor háborgó érzéseim és vágyaim hirtelen elhallgatnak, meghallom a szelíd szólongatást, a gyöngéd hívást, nevemet: "Saul, Saul!".

Saul három napra megvakult azután, hogy meghallotta Jézus hangját, és meglátta fényességét a Damaszkuszba vezető úton. Nem látott kifelé, de látott befelé, méghozzá olyan élességgel és pontossággal, ahogy még soha. Ki tudja, mit látott odabent. A magányos lélek odaállt a magányos Krisztus elé. Ez a vakság volt az apostolságra való felkészíttetés egyik legfontosabb szakasza. A vakság magánya kiégette Saul lelkéből mindazt, ami hamis, ami a szolgálatban akadály lett volna. Aki eddig másokat üldözött és gyötört, most vált késszé a másokhoz való odafordulásra, a pogányok felé való kilépésre, s mindarra, amit Jézus láttatott meg vele: "mert én megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni." Most született meg Pál apostolban az irgalom.
Van-e bátorságom odaállni Isten elé és kérni, hogy a magány csendjében égessen ki belőlem mindent, ami felesleges, ami vétkes, ami félrevisz? Van-e erőm elfogadni, hogy soha nem fogja azokat a kapcsolataimat megáldani, melyekben egy másik ember hangja erősebben szól, mint az Övé? Van-e türelmem kivárni, hogy olyanná formáljon engem, hogy méltóképpen fogadhassam azt az embert, akit Ő küld hozzám, s aki majd így szól hozzám: "az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, ... azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel!"

(Szűcs Teri)





Akinek az Úr a pásztora
Írta: Dr. Mikolicz Gyula


Az idős asszony nyolcvanadik születésnapjára meglepetéssel készültek hozzátartozói: meghívtak egy neves színészt, aki parádés műsorral kápráztatta el az ünnepeltet és a vendégeket.
A köszöntés után a hölgy megkérdezte a vendéget, hogy felolvasná-e számára a Bibliából a 23. Zsoltárt. A művész készségesen vállalkozott a feladatra, és fejből idézte a szöveget, s megelégedett arccal nyugtázta az elismerő tekinteteket és tapsot.
A sikeren felbátorodva most ő kérte meg az ünnepeltet, hogy olvassa fel a Zsoltárt.
A hölgy kezébe vette kopott Bibliáját, kinyitotta, és olvasni kezdte. A szobában feszült csend lett, amit később a színész szakított meg: „Én hosszú időt és sok energiát fektettem abba, hogy hatásosan és művészi módon előadhassam ezt a gyönyörű Zsoltárt. Ön pedig, asszonyom, ismeri a pásztort."


„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényén vezet engem az ő nevéért..." (23. Zsoltár)




Apró fények



Amikor egy teljesen sötét szobába belépünk, ahova semmilyen fény nem szűrődik be, majd meggyújtunk egy szál gyertyát, és szemünk hozzászokik a fényhez, valamit már látni fogunk abból, ami a helyiségben van. Ha utánunk még öten lépnek be égő gyertyával, már sokkal világosabb lesz, ha még többen, akkor a sötétséget legyőzi a világosság.
Ez a sötét szoba a lelki sötétségben lévő világ jelképe (Kol 1,13). Születésünkkor – képletesen szólva – ebbe a sötét szobába lépünk be. Gyertyánk akkor kezd világítani, amikor elfogadjuk és elhisszük az evangéliumot. Még a legparányibb fény is kiűz valamennyi sötétséget. Ha továbbadjuk az evangéliumot, és mások gyertyái is fellobbannak, egyre több sötétségnek kell hátrálnia. Amikor az evangéliumot valakivel megosztjuk, az gyengíti a Sátán birodalmát. Ha valaki örömmel igent mond a Jézus Krisztusról szóló evangéliumra, a Sátán befolyása és uralma gyengül (1Jn 5,19).
Pál apostol úgy ír olvasóinak, mint akik korábban a sötétséget képviselték, de ma ők a „világosság az Úrban”. Az a feladatunk, hogy Isten Krisztusban felragyogtatott dicsőségének fényével késztessük meghátrálásra a Sátán birodalmát.
Az evangelizálás végső soron nem más, mint a Krisztusról szóló örömhír megértetése és megélése.

„Mert egykor sötétség voltatok, most pedig világosság az Úrban, tehát járjatok úgy, mint a világosság gyermekei.” (Ef 5,8)


Az egység titka

Az emberi kapcsolattartás egyik fontos eszköze a beszélgetés. Párbeszéd a családtagokkal, ismerősökkel, és ismeretlenekkel is, aminek tartalmát nagyrészt az önmagukról vagy másokról való megállapítások töltik meg. Mindenki meggyőzően képviseli saját véleményét, bátran ítélkezik, szidalmaz, lekezel vagy vet meg másokat. Az Isten nagyszerű ajándékával, a barátság, a közösség lehetőségével pedig nem tud jól élni. Bár vágyódik rá, és szenved a társas magánytól, mégsem képes tartós kapcsolat teremtésére és (főleg!) megtartására.

Minél jobban megismer az ember valakit, annál szembetűnőbbé lesznek hibái – és ez mindkét felet csalódottá teszi. S ekkor elkezdődik a szakadás: először csak belül – ahogyan mondani szoktuk, valami elpattan bennünk – szakadnak el, amit követnek már az eltávolodás látható jelei is. Ezért olyan kevés pl. az életre szóló barátság és házasság.

Isten már születésünk előtt ismert bennünket, hogy kik és milyenek vagyunk, mégis így szólít meg bennünket: "Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen" (Jer 31,3). Urunk hűsége örökké tartó, ezért nem kell aggódnunk amiatt, hogy a vele való közösségünk megszakad. Hiszen nem ember ő, akiben bármilyen jelentéktelen, vagy előttünk nagynak vélt ok miatt irányunkba "elpattanhatna valami".

Az Ördögnek az egyik fő célja az, hogy éket verjen Isten népe közé, hogy szakadásokat építsen ki gyülekezetben, testvéri közösségben, barátságban, házasságban. Ahol ketten egy akaraton vannak, ott mindent megtesz azért, hogy szakadás álljon be. S ehhez nagyszerű szövetségesre lel az önző és kritikus szívű emberben.

Engedj Isten Szentlelke munkájának, hogy kapcsolataid Isten előtt is kedvesek, és ezáltal életre szólóak legyenek!


Benedek Csilla / Pécel

Jézus imádságából: "Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!" (Jn 17,11)



EGYRE SÖTÉTEDIK?

Egyre sötétedik a világ! – állapítják meg sok-sok negatív tapasztalatra alapozva az emberek. Pedig a világra már akkor teljes sötétség borult, amikor engedetlenségével az első emberpár elszakadt Istentől.

Az évezredek során azután néha egy-egy kis csillag (messiási ígéretek) nyújtott némi világosság-reményt. Karácsonykor pedig a világosság lyukat vágott a sötétségben: megjelent az Úr Jézus, mint a Világ Világossága, és Jézus személyétől ma is szűnni kezd a sötétség, s az igazi világosság már fénylik (1 Jn 2,8). Általa lettünk Isten gyermekeivé, a világosság fiaivá.

Bár most még a világosság és sötétség mezsgyéjén menetelünk, de a fény fokozatosan terjed: hangzik az evangélium szerte a világban, és egyre több ember kerül át a sötétség teljes uralma alól Krisztus világosságába. A félelemmentes, megszentelt, tiszta, Istent dicsőítő (örök)életre.


Előd Erika / Budapest

„Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, amely egyre világosabb lesz délig.” (Pld 4,18)



"Emlékezzél meg a te gyülekezetedről amelyet régen szerzettél és amelyet megváltottál..."

Zsolt 74,2


Gerjeszd fel!

Valamikor a LÉLEK erre járt,
mégis hideg sok templom és sok otthon.
A hamu alatt ott lapul a tűz
lelkedben is... Gerjeszd fel,
hadd lobogjon!

Mindenható Istenünk, Atyánk!
Vajha mindig a SZENTLÉLEK tüzében égnénk a Te szolgálatodban, és a Te házadhoz való féltő szeretet emészthetné a gyülekezeteket s benne minket is! Bocsásd meg, hogy sokszor nem így van. Hisszük és köszönjük, hogy ennek ellenére törődöl velünk, meg akarod tisztítani egyházadat, egyenként bennünket is. Emlékezzél meg rólunk örök végzésed szerint, újíts meg a LÉLEK által és tarts meg a Jézus érdeméért, AKI terved szerint megváltott bennünket.
Ámen.





HALLJA AZ EGÉSZ VILÁG!

Fritz Kreiser (1875-1962), a világhírű hegedű virtuóz hihetetlen mennyiségű pénzt keresett koncertturnéin és szerzői jogdíjaival, ám nagy részét jótékony célra adományozta. Így történhetett meg, hogy amikor turnéján egy páratlanul értékes hegedűt látott az egyik kirakatban, már nem volt elég pénze megvásárolni azt. Később, amikor nem jelentett már gondot a hegedűvásárlás, újra ellátogatott a boltba. Csalódottan kellett azonban tudomásul vennie, hogy a hegedű közben gazdára talált, méghozzá egy gyűjtő kollekcióját gazdagítja.

Kreiser nem adta fel, és felkereste a hangszer újdonsült tulajdonosát. A bolti ár többszörösét ajánlotta a hegedűért, de a gyűjtő nem állt kötélnek, mert a hangszert a legértékesebb szerzeményének tartotta. Kreiser rendkívül csalódott volt, és búcsúzóul azt kérte, hadd játsszék a hangszeren, mielőtt azt tulajdonosa örökre hallgatásra ítéli, rázárva a vitrinajtót. Megkapta az engedélyt, és játéka nyomán a terem olyan megindító zenével telt meg, hogy a gyűjtő mélyen megrendült. „Nincs jogom megtartani ezt a nagyszerű hegedűt” – kiáltott fel – „Vigye el, és játsszon rajta, hadd hallja hangját az egész világ!”
A kegyelem által megmenekült bűnösöknek az evangélium olyan, mint a menny legszebb, legmegindítóbb zenéje. Nincs joguk megtartani maguknak. Jézus parancsa, hogy vigyék magukkal, és gondoskodjunk róla, hogy meghallja azt az egész világ.

Weber István / Budapest

Jézus a tanítványaihoz: „Menjetek el az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16, 15)




Kápolna épül


Néhány évvel ezelőtt történt. A kórházi szemészetet kerestem, ami a 4. emeleten volt, de a liftben véletlenül az 5. emeleti gombot nyomtam meg. Nagy zaj és sürgés-forgás fogadott. Kiderült, hogy az intenzív osztályra érkeztem. Megszólított egy nővér:
– Mit tetszik keresni?
– A szemészetre szeretnék menni – válaszoltam.
– Az egy emelettel lejjebb van, mondta. Itt építkeznek, a nagy por miatt ne a lépcsőn tessék lemenni, hanem lifttel.
A liftet közben elhívták, így tovább beszélgettem a nővérrel.
– Szépek lesznek, festenek vagy építkeznek?
– Nem fogja elhinni – válaszolta, majd méltatlankodva folytatta: Itt egy kápolna épül!
– Jaj, de jó! – örvendeztem.
– Hát, ez egyáltalán nem jó! – reagált ingerülten.
– Miért?
– Mert ez egy intenzív osztály, ahol súlyos betegek, haldoklók vannak… nekik aztán egyáltalán nincs szükségük kápolnára!
– De Jézus a szabadító, a gyógyító – futott ki a számon.
Elképedve nézett rám, majd tovasietett. Rövid idő múlva visszajött. Látszott, hogy foglalkoztatják szavaim. Mivel még mindig nem jött a lift, javaslatára együtt mentünk a személyzeti lifttel. Mosolyogva köszöntünk el egymástól.
Elgondolkodtam, milyen irgalmas az Úr, közösséget vállal a szenvedőkkel, jelenlétével vigasztal, lelki sebeket köt be, eközben pedig gyógyít. Ezzel a kis kápolnával is egészen közel jött: „látható módon”. Ide bárki bemehet: rokon, barát, családtag, még a kórház dolgozói is. Megállhatnak Isten előtt, elcsendesedhetnek, kiönthetik szívük fájdalmát, erőt kérhetnek és kaphatnak a terhek hordozásához, a fájdalmak viseléséhez. De áldást is kérhetnek az ott dolgozók munkájára, megköszönhetik a megmentett életeket, a gyógyulást.
Ez a kápolna sokak számára lelki intenzív osztállyá válhat. Sajnos, erre nem gondolt a nővér. Talán azért sem, mert kifáradásig dolgoznak, és így idejük sincs Jézust megismerni. Vagy talán azért, mert a legtöbb embernek nem is a kápolnával van baja, hanem Istennel? Imádkozzunk az intenzív osztályok betegeiért, az értük aggódókért, az önfeláldozó munkát végző orvosokért, ápolókért!
„Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.” (Lk 18,27)


Lényeges felismerés

Robert Moffattól (afrikai misszionárius) egy napon azt kérdezte egy keresztyénné lett becsuána:
„Vajon azok, akik a Bibliát írták, ismerték a becsuánákat?”
„Miért?” - kérdezte csodálkozva Moffat.
„Azt hiszem, ismertek bennünket” – mondta töprengve a fekete – „mert abban a könyvben minden bűnt leírtak, ami csak a becsuána ember szívében rejtőzik. Azért nem szeretik a törzsemből valók, ha a Bibliából olvasunk nekik, mert azt mondják, hogy azt, ami belül van, kifordítja.”
Bizony, közülünk is sokan azért nem szeretnek Bibliát olvasni, mert a Szentírás mindig vád azoknak, akik bűnben élnek, de mindig vigasztalás azoknak, akik Istenhez tértek.

Forrás: Új Élet – Evangéliumi folyóirat (a Vetés és Aratás elődje), 2. évfolyam (1964.) 6. szám, 15. old. - Kiadta: Evangéliumi Iratmisszió, nyomda: Lahr-Dinglingen (Baden), Germany.

„Mert Isten beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű kardnál, és elhat a szívnek és léleknek, az izületeknek és velőknek megoszlásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12)



Úti ajándékok
Írta: Móréh Tamásné Ági


A megváltott ember számára ajándék az Úrral való járás öröme, a testvéri közösség és a találkozások lehetősége. Ad napokat, ünnepeket, amik kiszínezik életünket, lendületet adnak a továbbhaladáshoz.
Ahogyan nemrégen is egy születésnapon találkozhattunk lelki testvérekkel, emlékezve a régi időkre, a kezdetekre, megtérésünkre, arra, amikor nehéz idők jártak, és az egyház adta kereteken kívül más lelki alkalomra tilos volt összegyűlni. A hívő ember azonban akkor is leleményes volt, és egy-egy születés- és névnap jó alkalmat adott a tilalom átlépésére. Szóval, találkoztunk a régiek közül néhányan, lélekben ma is fiatalok, akik ugyan már közelebb vagyunk az örökkévalósághoz, mint életünk kezdetéhez, de hálaadás van a szívünkben az ige valóságáért: bár a mi külső emberünk megromol, a belső napról napra újul.
Miben különbözött ez a mostani együttlét pl. az érettségi találkozótól? Abban, hogy egy nyelvet beszélünk, mert valamikor együtt voltunk "ott, a forrásnál". Hálát adtunk a megtartásért, és előre is tekinthettünk, az Isten adta számunkra a perspektívát. Ahogy idősödünk, nem beszűkül számunkra az élet (akkor sem, ha esetleg a test egyre erőtlenebb), hanem távlatok nyílnak ki előttünk. Mindig hatalmasabbnak mutatja meg az igében magát Jézus, és így készülhetünk a vele való személyes találkozásra...
Hálás vagyok az Úrnak, hogy adott lelki testvéreket, akikkel együtt járhatjuk végig küzdelmes életutunkat, és együtt nézhetünk fel a győztes királyra.



"Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek, és azok is vagyunk! (...) és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk." (1 Jn 3,1-2)

2017. február 3., péntek




Bolero



Az elegáns pálcakezeléséről híres karmester észrevétlen kézmozdulatára, alig hallható dobpergéssel kezdődik az előadás. A témaként szolgáló egyedi dallam Maurice Ravel saját leleménye, ami a több mint negyedórás darab „folyamán végig változatlan alakban, de mindig más hangszínnel szólal meg: először fuvolán, majd klarinéton, fagotton, Esz-klarinéton, oboa d’amorén, trombitán és különféle szaxofonokon, miközben az eredetileg csak a kisdob által megszólaltatott kíséret is egyre fokozódik. A darab vége felé lépnek be a még erőteljesebb fa- és rézfúvósok, hogy azután a teljes nagyzenekar vigye tovább a feszültséget. A fokozás egy ponton túl azonban nem folytatható: a darab végül hirtelen ’összeomlik’, és ezzel le is zárul.” (Pannon Filharmonikusok) A nézőtér – a feszültség hatására – tapsorkánban „robbant fel”. (Máshol készült felvétel: https://www.youtube.com/watch?v=dZDiaRZy0Ak )
Valószínű, hogy más is párhuzamot vont már az élmény és élettapasztalata között – a sikeresen felépített, egyre kiteljesedni látszó, majd váratlan tragédiába zuhanó, Istennel nem számoló életek, házasságok, karrierek sokaságát juttatva eszébe. A csecsemő oly kedves egyedi gügyögésétől, sajátos dallamától, első lépésétől a mászóka lépcsőfokáig, amit követ a nyíladózó értelem, a nagybetűs Élet meghódítása, szakmai elismerések, a szerelmi lángolás… A „Megy ez neked!”, „Csak akarnod kell!”, „Nincs lehetetlen!”, „Előtted, vagy lábaidnál a világ!” csábító jelszavai – mindez a környezet bámulatától vagy féltékenységétől kísérve…
És akkor, váratlanul, a legrosszabbkor, a még kívánatosabb lehetőség kapujában kézbesítik az orvosi diagnózist, gyászjelentést, érkezik a szirénázó mentőautó vagy csak egy adóellenőr, esetleg a munkahelyi főnök hívat, bekopog a házasságba a hívatlan harmadik…
És akkor, hirtelen, talán néhány másodperc alatt minden „összeomlik, és ezzel le is zárul”. Ezzel szemben változatlanul érvényes Jézus Krisztus figyelmeztetése és ígérete:


„Mindaz, aki hallja tőlem ezeket a beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette házát. És ömlött az eső, jöttek az árvizek, fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, de nem dőlt össze, mert kősziklára épült…” (Mt 7, 24-29)



Cserépedény élet

Írta: Bori Gáborné Éva
A mi kincsünk cserépedényben van – villant eszembe az ige – amikor kézbe vettem az ajándékba szánt, gravírozott tollat.
Unokánknak szántuk. Gyengébb minőségűt vettünk, hogy ne kívánja meg tőle senki, de drága, jó minőségű betétet tettünk bele. Neve gravírozását kedvességként és biztonságként szántuk. Igen ám, de a vékony fémlemez nem bírta a beavatkozást, és benyomódott. Bár sérült volt, de mégis hordozta tulajdonosa nevét.
Számomra ez kitűnő illusztráció volt az ige megértéséhez: drága kincset kaptunk gyenge cserépedény testünkbe, és ezen is viselhetjük tulajdonosunk nevét, hiszen „Jézus Krisztus tulajdona vagyok".
(P.S.: Persze, mi pótoltuk – drágább kivitelüvel – az elrontott tollat.)
„...kincsünk pedig cserépedényekben van..." (2Kor 4,7)




"Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztusnak törvényét."

Gal. 6,2


Valakiért

Valakiért valamit meg kell tenni.
Először púp a háton,
majd háborító kötelesség,
végül nehéz zsák,
mit görnyedezve kell cipelni
valahová, s akkor derül ki
csak róla, hogy telve arannyal,
mikor elvittük már s letettük.

Útonlevők, mi,
megértjük-é még idejében,
hogy életünkből az marad meg,
amit másokért tettünk?!

Istenünk, Atyánk!
Súlyos terhek alatt görnyedezők, keresztet hordozók között élünk, olykor magunk is roskadozva. Köszönjük, hogy TE MAGAD segítesz emelni terheinket, feltárva előttünk a titkot is: könnyebbedik, ha máséból veszünk föl! Nyisd meg szemünket a körülöttünk élők bajainak meglátására határainkon innen és túl, hiszen boldog, aki a nyomorultra gondol. Fogadd el értük való imádságainkat is, tanítsd meg népedet másokért élni.
Ámen.


"És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki a férje számára van felékesítve."

(Jelenések 21,2)


Először Jézust látom, és azután az égből alászállott Mennyei Jeruzsálemet, az Ő gyülekezetének, az elhívottaknak kiábrázolódását, mely úgy ereszkedik alá, mint a férje számára felékesített menyasszony. Nem ő ékesítette fel saját magát, hanem felékesíttetett! Ne cicomázzuk magunkat, hagyjuk abba önnön lelki ékesítgetésünket. Halljuk meg azt, amit Péter hallott: "más övez fel téged" (Jn 21,18) - "más ékesít fel téged, más tesz téged menyasszonnyá, te nem tudod magadat kedvessé tenni Neki." Engedjük, hogy Ő maga ékesítsen föl bennünket. Annyi mindent magunkra öltünk, hogy tetsszünk ennek a világnak, annyi mindennel felcicomázta magát az Egyház a történelem folyamán! Hagyjuk, hogy Jézus tegye széppé népét, gyülekezetét.

Sok a nyomorúság az Isten népén belül. Nem vagyunk eszményiek - van rajtunk szeplő bőven. De ezt a népet önmagának hívta el az Isten; és számomra nagy kitüntetés, ha ennek a népnek a kötelékébe tartozhatom.

(Visky Ferenc)





FRONTHATÁS

Múlt heti párbeszéd egy hetedikes osztályból: – Tanárnő, ma front van, azért vagyunk ilyenek! – Nálam is front van, vegyetek elő papírt, dolgozatot írunk.

Már szinte megszokott érzés lett számunkra, hogy a reggeli kávé mellett megjelenik a tünetegyeztetés: itt fáj, ott fáj, nem aludtam jól stb. Az orvosmeteorológia lassan önálló tudománnyá növi ki magát, ugyanis ezrek igyekeznek megfelelni a követelményeknek: ma álmosnak kell lennem, holnap hisztis leszek, azután pedig fejfájás fog gyötörni. A „megmondta a tévé is” mentségül szolgál az önuralom, a bocsánatkérés, az egészségesebb életmód ellen.

A távoli múlt történelemformáló fronthatása (amelyről így tudósít az Ige: „Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön, a nap elhomályosodott…” ) azóta is arra emlékeztet, hogy az egyetlen, igazán pusztító légköri tevékenység: az Istennek a haragja a bűn és a bűnhöz ragaszkodó ember iránt. Ez alá a harag alá hajtotta oda magát Jézus Urunk, aki valóban mondhatta volna, hogy itt vagy ott fáj – de szótlan maradt, mert ismerte szenvedése értelmét.

A héten még kitart a hideg, ok lesz ez mindenféle bajra és hangulatzavarra. Mégis felemelő és görcsoldó hatása van az örömhírnek: Isten szeretetében elrejtőzve élhetünk. Szeretetében, ami nem olyan, mint a jövő-menő frontok.


Bálint Gyöngyi / Pécel

Jézus Krisztusról: „… betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta, az ő sebei árán gyógyultunk meg…” (Ézs 53)


Gonosz idő
Írta: Dr. Mikolicz Gyula


„A múlt héten gyönyörű hóesés volt mínuszokkal, hótorlaszokkal, végre élvezhettük a tél szépségeit. Két nap múlva már a pluszok röpködtek, most pedig napok óta eső esik, a hó eltűnt, és holnaptól ismét fagy és havazás jön, s ez így megy már hetek óta. Gonosz az idő!" – kesergett a minap egyik ismerősöm.
Ha feladatunkként szabta volna Isten, hogy mi alakítsuk ki a teremtettségnek megfelelő időjárást, akkor ahány ember, annyiféle változat születne. Lenne is nagy összevisszaság és öldöklő háborúság az akaratok érvényesítésére. S mivel fenntartotta magának a világ kormányzását, így – bár a mindenre kiterjedő összefüggéseket megismerni nincs lehetőségünk – keresztyén emberként (mégis) felfedezhetjük a gonosz időnek titulált időszakokban is kegyelmes munkájának szerető vonásait.
Például azt, hogy immár jó reménységgel megúszhatjuk a tavaszi hirtelen hóolvadás tragikus következményeit, hogy a téli hónapok minden vízcseppjét mohón felissza a lazán fagyott föld.
S mindezekben reménytelien kecsegtet az Úr az idei illatos kenyérrel, zamatos körtével, madárdallal és bőséggel.
Talán mégsem olyan gonosz ez az idő.


„Áldjad, én lelkem, az Urat! Uram, Istenem, igen nagy vagy te, ékességet és fenséget öltöztél magadra! (...) Megöntözi a hegyeket a magasból, alkotásai gyümölcséből megelégíti a földet. Füvet sarjaszt az állatoknak és növényeket az emberek hasznára, hogy táplálékot nyerjenek a földből..." (104. Zsoltár)


Hathárom

A minap emlékműsorként közvetítette a televízió az Aranycsapat nevezetes londoni mérkőzését. A laikus nézőt elkápráztatta a csapatjáték, a küzdőszellem, hogy mindenki azt csinálta, ami a feladata volt, azon a helyen harcolt (harcolt!), ahol azt kijelölték számára. S nem lanyhult a fegyelem, a lelkesedés, pedig megtehették volna, hiszen három góllal vezettek… Szemet és szívet gyönyörködtető volt a küzdelmük, pedig nyakukba csak hervadó koszorút helyeztek.
Mennyivel inkább igaz ez a lelkesedés, kitartás, csapatjáték a Menny polgárainak győztes csatájában. Emlékezzünk csak Gedeonra és harcosaira (Bírák 7): „A középső éjjeli őrség kezdetén (…) kürtölni kezdett mind a három csapat, összetörték a cserépkorsókat, és a bal kezükben tartották a fáklyát, jobb kezükben pedig a kürtöt, hogy kürtölhessenek, és így kiáltottak: Fegyverre! Az Úrért és Gedeonért! És ott állt mindenki a maga helyén a tábor körül.” Az Úr munkája minden korban csak a Szentlélek irányítása alatt, csapatban, engedelmesen és egyénieskedéstől mentesen végezhető.

„Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk (…), ezért vegyétek fel az Isten teljes fegyverzetét, hogy ellenállhassatok azon a gonosz napon, és mindent legyőzve megállhassatok!” (Ef 6, 12-13)





MEGADATOTT


Harckocsik és tízezrek Kairó főterén, Magyarországról lázítják hazánk ellen az Uniót, Oroszlányban földrengés, tárgyalások a tiszai ciánszennyezés ismétlődése ellen, vészes arányú az influenza térhódítása, elnéptelenedő erdélyi magyar falvak – ezek, s ehhez hasonló hírözön terhel hetek óta bennünket. S az egyik kereskedelmi tv esti híradójában (néhány másodpercre) adásba kerül egy erdélyi falucska (Ábránfalva) templomkertjének faragott kopjafája, a rajta olvasható örömhírrel:

Megadatott feltámadnunk.

Igen, de nem érdemből, jussként vagy a halál természetszerű folytatásaként, esetleg, mert van bennünk valami romolhatatlan szellemi rész. Feltámad az életre – akinek megadatott: Isten irgalmasságából, Jézus szerelméből.

Beteljesül akkor, amikor már nem lesz Egyiptom, magyar (de román, szász vagy cigány) házak sem találhatók majd a néhai Erdélyben, és a Tisza sem folyik sehová.

Lélek emelő, szívet melengető ez, a korunk hívő gondolkodását is megszégyenítő biblikus szemlélet: Megadatott feltámadnunk. Biztosan így lesz, mert változtathatatlan döntés.


Dr. Mikolicz Gyula / Pécel



Isten ígérete: „Kiváltom őket a holtak hazájából, megváltom őket a haláltól. Hol van a tövised, halál? Hol a fullánkod, holtak hazája?” (Hós 13,14)



Szép bögre

Minap az egyik családtagomnak a legszebb, éppen karácsonyra kapott bögrében készültem meleg italt készíteni. Hevesen tiltakozott, hogy azt ne pazaroljam rá, „ahhoz nincs joga”, hiszen én kaptam ajándékba.
Elgondolkodtam, hogy ezek szerint nem bízik abban, hogy szívesen adom, sőt külön öröm számomra, ha ezzel is kifejezhetem szeretetemet?
A Bibliában megfogalmazott „maga választotta istentisztelet” (Kol 2,18-23) kifejezés jutott ekkor eszembe, és az, hogy a különféle vallási szabályoknak, tiltásoknak, előírásoknak, amikkel Isten szerint az ember csak önmagát terheli, de egyébként semmi tiszteletre méltó nincs bennük, talán ez a gyökere: az emberben megrögzült mélységes bizalmatlanság Isten felé. Mintha Jézus Krisztusban nem bizonyította volna tökéletes szeretetét!
A legjobb újévi elhatározás, ha elutasítjuk magunktól a bizalmatlanságot, a görcsös igyekezetet, és elhisszük, amit Isten az Igéjében kijelentett:

„Isten pedig a hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (Róm 5,8)



Veszélyes utakon
Január utolsó hetében családommal a Mátrában töltöttünk néhány napot. Hazautazásunk reggelére szépséges, vastag hótakaró fedett mindent. Autónkat jól megpakolva, majd hatan bevackolódva indultunk el a Mátraházán keresztül Gyöngyösre vezető úton. Aznap mindenképpen haza kellett érnünk, mert várt a vasárnapi szolgálat. Parádsasvárnál, ahol a hegynek fordul az út, keresztbe fordulva találtuk a szegedi távolsági autóbuszt. A szemből érkező, hólánccal felszerelt autókat látva jócskán elbizonytalanodtam: Vajon sikerül-e átjutnunk, hiszen hóláncunk nem, csak téli gumink volt.

Az elakadt járművet megkerülve mégis nekivágtunk az egyébként gyönyörű, behavazott hegyi szakasznak, amit takarítatlan, 20-25 cm-es friss hó borított. Bár hasonló útviszonyok között vezettem már gépkocsit, mégis bizonyos voltam abban, hogy a tapasztalatok – ha jelentenek is valamit – mégsem elegendőek. Ha az Úr nem őriz, akkor akaratlanul is baleset érhet. Így hát óvatosan, magamban imádkozva vezettem. Hála Istennek, minden különösebb esemény nélkül jutottunk túl ezen a veszélyes részen, és épségben értünk haza.

Az ember számtalan olyan életszakasszal találkozik, ami erőn felüli teljesítést követel tőle. Bizonytalankodik, szorong, fél, mert olyan kiszámíthatatlannak tűnik minden, és biztos abban is, hogy az élettapasztalatok sem segítenek. Mégis, mivel meg kell birkóznia a feladattal, elindul az ismeretlen felé...

Keresztyénként viszont abban a kiváltságban van részünk, hogy az ismeretlennel szemben nem kell egyedül próbálkoznunk, hanem szabad Jézust segítségül hívnunk, s ígéreteire hagyatkozva, kezére bízhatjuk magunkat és szeretteinket! És így általa bátorítottan, vele indulhatunk, az Úr pedig – ha dicsőségére szolgál és javunkra van, akkor – bizonyára átvisz minden nehézségen, gondoskodik átkelésünkről s boldog célba érkezésünkről.

Visszatekintve pedig mindig örömteli hálával emlékezhetünk meg az útról, amelyen hordozott, erősített és védett bennünket.


Sípos Ete Zoltán / Szeged



Ígéret az Istennel útra kelni vágyóknak: „Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás. Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod az oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet.”(Zsolt 91,9-13)