2017. január 20., péntek

A gondolatok sokszor fészkek, melyekbe minden gonosz madár lerakhatja tojásait.


Ahol sok a fény, ott sok az árnyék is.


„Aki könyörül a szegényen, az dicsőíti Istent.” (Péld 14,31)
Ha az ember végigmegy egy fővárosi utcán, fél óra alatt annyi rászoruló szólítja meg, hogy kétségbeesik. Nem győzi, pedig szíve szerint segítene. Egész havi fizetését szétoszthatná egy hét alatt, annyi a rászoruló. Hogyan dicsőítsük Istent, ha nekünk is fogynak a tartalékaink? Lehet, hogy a pénzünk kevés – de lelki gazdagságunk végtelen, ha Istenből merítünk! Ha ő a Forrás, akkor nem apad el, van miből osztani. Akkor leleményesen tudok áldott szolgálatot véghezvinni. Adni. Abból, amit én is úgy kaptam – és így magam is gazdag maradok! Bár a matematika nem így tudja. De Isten matematikája más… (Kőháti Dóra)


Amikor remélünk, akkor legyőzzük a félelmet, megértjük a megpróbáltatás értelmét. Bizalmunkat Istenbe vetjük, hiszünk a lehetetlenben, észrevesszük az éjszakában jelenlévő Istent, megtanulunk imádkozni.
Carlo Caretto


Az élet ünnepi istentisztelet, az áhítatnak és hálaadásnak a műve.


Az önzetlenség olyan erény, amit mindig másoktól várunk el.


Azért, mert idefenn
Dermesztő tél havaz,
S rajtunk szeszélyeit,
Zsarnok szeszélyeit tölti
– csitt, semmi az,
A mélyben szent és örök a tavasz.

A fák lombja hová lett?
Elhalt, elfeketült?
Csitt, szunnyad új rügyekben,
Csupán beljebb került,
Beljebb az anyafába.
Erős várba és nagyobb biztonságba.

A rét virágai,
Mezők pompája hol?
Csitt, csak alább süllyedt,
Ott szunnyad valahol
A néma, ős gyökérben:
Örök nyárban és örök erősségben.

Azért, mivel a Csend
Oly dermedt, hangtalan,
Csitt, Isten tudja csak,
Mennyi örvénye van!
S aki tanult a viharokkal bánni,
A csendet nem tudja megzabolázni.

Szín, illat, álom,
Rajongás: hová lettek?
Csitt, élnek mind,
A mélybe menekedtek!
A mélybe ás, aki aranyat ás,
S a mélyből jön minden megújulás.


Egyszer egy ember elment a fodrászhoz, mert már nagyon hosszú volt a haja, és a nyár közeledtével kezdte zavarni. Hajvágás közben sokat beszélgettek a világ dolgairól, és amikor Isten is szóba került a fodrász ezt mondta:
- Én nem hiszek Istenben. Hinnék, ha létezne. De Isten nem létezik!
- Miért mondod ezt? – kérdezte a vendég.
- Nos, elég annyit tenned, hogy kimész az utcára vagy bekapcsolod a híradót, és egyből rájössz, hogy Isten nem létezik. Szerinted, ha Isten létezne, lenne ennyi beteg ember? Történne ennyi szörnyűség a világban? Lenne ennyi elhagyatott gyerek? Ha Isten létezne, nem lenne ennyi fájdalom és szenvedés. Nem tudom elképzelni, hogy az a szerető Isten, akiről szoktak beszélni, megengedné ezt a sok rosszat. Ezt a kérdést ilyen egyszerű megválaszolni.
A keresztény kuncsaft elgondolkozott egy pillanatra, de végül nem mondott semmit, nem akart vitába keveredni a fodrásszal.
Amikor készen lett az új frizura és fizetés után távozott a keresztény férfi, meglátott egy koszos, büdös, igénytelen, tetves hajú embert a fodrász üzlete előtt. Hirtelen visszafordult az üzletbe és ezt mondta:
- Tudod mit!? Fodrászok nem is léteznek! – mondta fennhangon a fodrászának.
- Te meg hogy mondhatsz ilyet? Akkor ki csinálta meg az előbb a frizurádat, ha nem egy fodrász?
- Nem! Ha létzenének fodrászok, akkor nem látnék koszos, ápolatlan és tetves hajú embert az utcán, mint például az, aki az üzleted előtt álldogál.
- Jaj, ne fárassz! Persze, hogy látsz ilyeneket! De szerinted mit kezdjek vele, ha egyszerűen arra nem veszi a fáradtságot, hogy bejöjjön hozzám? Nem fogok kimenni és beráncigálni, hogy levágjam a haját, és rendbe tegyem. Nem kényszeríthetem!
- Pontosan ahogy mondod! Ez itt a lényeg! Isten létezik! De a legtöbb ember nem keresi, nem megy hozzá, hanem elzárkózik előle.


Forrás mellett senki sem sírt azon, hogy meg fog szomjazni, fa tövében, hogy nem lesz árnyék, Isten közelében, hogy nem gondoskodik róla. (Ravasz László)


Gyakran kicsinyke gyermek tolvajok másznak be egy-egy keskeny ablakon vagy egy résen a házba, hogy a nagyobbaknak ajtót nyissanak.
Servier


„Így szól az én Uram, az Úr: Térjetek meg, forduljatok el bálványaitoktól!” (Ez 14,6)
Letérni a helyes, jelzett útról sötétedés előtt az erdőben? Kitérni a felénk irányuló segélykérés elől? Eltérni a könyvek könyvében megírtaktól? Mind-mind egyfajta irányba térést, kanyarodást jelent, elvezet Istentől az istenek, a bálványok, a „mintha hit” felé. Egyetlen út visz Istenhez: a megtérés. Ha szívünket az ő szeretete tölti be, nem lesz szükségünk kisbetűs, tiszavirág-életű bálványokra. (Bogdányi Mária)


„Ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az Úr –: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek.” (Jer 31,33)
Annyira jó érzés valahova tartozni: egy valamirevaló ország állampolgára, egy híres iskola tanulója, egy boldog, kiegyensúlyozott, fészekmeleg család gyermeke lenni. Isten gyermekeként végtelen szabadságot, szeretetköteléket tudhatunk magunkénak. A szívünkbe írt törvény, mint egy nemes pecsét, megmutatja a világnak: nem magunknak és nem csupán önmagunkért élünk. (Bogdányi Mária)


„Krisztus mondja: „Ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok.”” (Mt 6,14)
Olyan lelki folyamat a megbocsátás, amelyre nemcsak annak van szüksége, aki elkövetett egy bűnt, hanem annak is, aki elszenvedte. Ezt sokszor sem belátni, sem megvalósítani nem könnyű. Mégis azt mondja a jézusi tanítás: ne mérlegeljünk, hanem bocsássunk meg. Hiszen nekünk mennyivel többet bocsát meg az Isten! A harag teher, rabság, a gyűlölet és az indulat ártalmas, Jézus meg akar szabadítani ezektől bennünket. Bocsánatot adni és kapni egyaránt a gyógyulás útja, és ő erőt ad, hogy rálépjünk erre az útra! Isten teszi értünk a legnagyobbat, amikor Krisztusért minden bűnünket megbocsátja! (Kőháti Dorottya)


Ne bámulni és kritizálni menjünk a Biblia királyi palotájába, hanem menjünk, hogy megtaláljuk a Királyt, és nyerjünk kegyelmet tőle. (Ravasz László)