2017. november 24., péntek

A legfontosabb hír

Az egyetemen dolgozó, tanuló diákoknak, munkásoknak először a szirénázva száguldó mentőautó, majd a számtalan rendőrségi gépjármű és a velük érkező egyenruhások jelenléte tűnt fel. Ezután futótűzként terjedt a szörnyű hír, hogy diák lövöldözött a tanórán, többen halottakról is tudtak, perceken belül pedig már az interneten is olvasható a tragédiáról szóló híradás: Pécsett diák ölt diákot!

A médiában megszaporodtak az értesülések, a rendőrség körülzárta a helyszínt, a mentők több személyt kórházba szállítottak, a tettes feladta magát, a rendőrök őrizetbe vették, a város legkiválóbb orvosai küzdenek a sérültek életéért. Miniszterek utaznak a helyszínre, a politikusok az ország lakosainak biztonságáért aggódnak, néhányan a fegyvertartás szigorítását követelik, vannak, akik a pszichiátriai betegek ellátásának elégtelenségét emlegetik, kiderül, hogy a néhány éve bevezetett felvételi rend is az oka annak, hogy nem lehet az alkalmatlanokat megfelelően kiválasztani, a lövészklub felelősségét is többen firtatják.

Közben a néhány másodperces vérengzés mérlege is elkészül: életét vesztette egy 19 éves diák, életveszélyesen sérült a társa, súlyosan a tanár és egy másik dolgozó, és a sajtóban csak pécsi mészárosnak titulált 23 éves elkövető nem tesz vallomást.

A bibliaolvasó keresztyén embernek pedig eszébe jutnak a Szentírás sorai (1Móz 6): megsokasult az ember gonoszsága a földön, az emberi szív minden gondolata gonosz. Tehát nem csak Pécsett.

S ezen az isteni megállapításon nem változtathat a számtalan rendőr, a titkosszolga, a politikus, a jogszabályok sokasága sem, bár ők arra rendeltettek, hogy a bűnt korlátozzák, és földi eszközökkel büntessék. Tevékenységüket a mentőszemélyzet, az ügyeletes orvosok, az igazságszolgáltatásban dolgozók leterheltségével mérhetjük: ha az utóbbiaknak kevés munkája van, akkor az előbbiek eredményesen dolgoztak. De nem áltathatjuk magunkat, egyikük sem lesz soha munka nélküli.

A reménytelenséget közvetítő fenti bibliai üzenetet Isten a békességre vágyó emberek számára reménytelivel egészítette ki: „Békesség, békesség a messze és közel valóknak!” (Ézs 57,19).

Békességet, azaz Jézus Krisztust számunkra is, kicsi országunk enélkül egyre sötétebbnek tűnő ege alatt is!

Ez az adventi ünnep minden egyéb híradást felülmúló egyik üzenete. Még akkor is az, ha minden más, például a tragédiákról szólók ezt elnyomni látszanak.

Dr. Mikolicz Gyula / Pécel


A Betlehemben beteljesült prófétai üzenetből: „Egy gyermek születik nékünk..., az uralom az ő vállán lesz, hívják őt... békesség fejedelmének!” (Ézs 9)






ADVENT KEZDETÉN

Advent a Karácsonyra, Jézus születésnapjára való várakozás, a felkészülés és reménykedés időszaka. Az adventus latin szó megérkezést, eljövetelt jelent. Egykor éjféli harangszó hirdette az advent, ezzel az egyházi év kezdetét. Eredete az 5-6. századra nyúlik vissza. Ebben az időszakban a hívek szigorú böjtöt gyakoroltak, és advent első vasárnapjától vízkeresztig nem tartottak esküvőket, zajos mulatságokat.

Az ünnephez kapcsolódó adventi koszorú hagyománya szintén a régi időket idézi. Első nyomait északon, a Keleti-tenger partvidékén és szigetein találták meg. Fűzfavesszőből koszorút fontak, és örökzöldet csavartak köré. A mai adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Egy németországi lelkész óriási fenyőkoszorút erősített otthona mennyezetére, amelyen huszonnégy gyertya volt: minden adventi napra egy-egy. Később, az egyszerűség kedvéért, már csak négy gyertyát helyeztek el. Minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg, amiket vörös- és aranyszalagokkal díszítettek, ezzel az életet és fényt jelképezték.

Mindezek azonban csak külsőségek. Az adventi várakozás lelki üzenete ennél sokkal fontosabb, amiről Bod Péter, Erdély tudós prédikátora ezt tanította: „A mi Urunk Jézus Krisztusnak négy adventusa vagyon. Először, midőn testben megjelent. Másodszor, midőn a szívbe bészáll és az embert megtéríti. Harmadszor, midőn halála óráján elmegyen az emberhez, és negyedszer, midőn eljön ítéletre.” Az első advent beteljesedett, Krisztus eljött, hogy közösségünk legyen vele: boldog, aki befogadja őt, így átéli a második adventet is. Nincs kétségünk afelől, hogy egyszer majd elkövetkezik a halál órája is – hacsak az Úr előbb vissza nem jön.

A negyedik adventusban megítéli majd a már meghalt vagy még élő embereket: akik már befogadták őt, azokat Jézussal való boldog és örök közösségre, akik nem, azokat őt nélkülöző, szörnyű, örök szenvedésre.


Margit István / Pécel

Jézus ígérete az apostol számára: „Bizony, hamar eljövök” (Jel 22,20)



Edzésterv



Nemrég, utazás során, az egyik testvéremmel, az útmutatóban aznap olvasható igéről („…kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdőteret”) beszélgettünk. Feltűnt, hogy nem akármilyen, véletlenszerűen kialakult küzdőtérről beszél az Ige, hanem olyanról, amely elénk adatott, számunkra készíttetett, amit úgy kell tekintenünk, mint Isten személyesen ránk szabott edzéstervét. Ha megpróbáljuk kihagyni, megúszni azokat a próbákat és gyakorlatokat, amik éppen most esedékesek, a pálya egy későbbi szakaszán nagyon fog hiányozni a most megszerezhető állóképesség – tette hozzá beszélgetőtársam.
Mennyire más így tekinteni a fárasztó, gyakran terhes kötelezettségekre, nehéz körülményekre, kellemetlen emberekre! Nem véletlenül és nem is a mi bosszantásunkra lettek részesei életünknek, hanem azért, mert Isten győzelemre akar segíteni, és edzéstervében éppen ezekre van szükségünk.

Azért mi is, akiket a bizonyságok ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőteret.” (Zsid 12,1)





"És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig az ítélet következik, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre."

(Zsid 9,27-28)


Lehet, hogy már sokaktól hallottad, hogy Isten szeret téged. Azt állították, hogy abból lehetsz biztos az Ő irántad való szeretetében, hogy Jézust ítélték el helyetted, azaz a bűneidért. Nem kell félned - győzködtek -, Isten biztosan megbocsát neked, mert az ítéletet, amit te érdemeltél volna, Isten felszámolta. Helyetted Jézust érte az Isten jogos haragja a kereszten. És te boldogan kapaszkodtál meg ebben. Milyen jó - gondoltad -, az egész emberiség ellen szóló igazságos ítéletet megsemmisítette Jézus, a halálával és áldozatával. Már-már azt remélted: ha Isten ilyen kedves hozzánk, akkor biztos a végítélet is majd csak elmarad valahogy. Ha Isten maga a szeretet, csak nem fogja hagyni, hogy egyesek pokolra jussanak.

Azért ne siessük el a dolgot. Vajon jól értetted ezt az örömhírt? Mert félre is lehet ám érteni. Mint amikor Kohn lelkendezik Grünnek:

- Képzeld, felszámolják az adóhivatalt!
- Honnan veszed?
- Most kaptam tőlük egy levelet, itt áll fehéren-feketén:
"Utolsó felszólítás!"
Megtörténhet, hogy Isten nem kéri többé számon rajtad a tartozást. De nem azért, mintha Jézus az egész emberiség végítéletét számolta volna fel, és mindenki súlyos tartozását engedte volna el. Hanem mert ott a kereszten azok végső ítéletét és azok tartozását törölte el, akiket ez a szeretet arra indít, hogy megbánják adósságaikat, és ki is fejezik, hogy megbánták. Akik segítségül hívják Jézus irgalmas bocsánatát, és bizalmukat egyedül Őbelé vetik - hálából, amiért helyettük törlesztette bűnadósságukat az Atyánál.
Van, azaz továbbra is lesz végső felelősségrevonás, de nem maradt adósságuk azoknak, akik Jézusért remélik, hogy minden bűnük eltöröltetett. Azok bizonyosak lehetnek abban, hogy Jézus teljesen és tökéletesen megfizetett érettük, vérével kezeskedve törölte számlájukról mindazt, ami a "tartozik" oszlopba szégyenükre fel volt róva nekik. De te ezek között leszel-e?
A Benne bízóknak a bűn számlája nélkül jelenik majd meg, üdvösségükre. A magukban és nem Benne bízóknak a bűn számlájával jelenik meg, azaz az el nem törölt bűnnel, amivel eladósodtak. És mivel nem vállalták az értük kezeskedő Megváltót, fizetniük kell, örök ítéletükre.

(Horváth Levente)




MINDEN TIZEDIK SZAPPAN

Tizenhat éves amerikai fiú indult félreeső szülőhelyéről a többet ígérő nagyvilágba. Egy szatyorba belefért, amit otthon a magáénak tudhatott. Szakmai útravalója is csak a szappanfőzés tudománya volt, amit addig elsajátított.

New York felé menet megismerkedett egy folyami hajóskapitánnyal, aki hívő keresztyén volt, és aki iránt bizalma támadt, és tanácsot is kért tőle jövőjét illetően. "Add szívedet Jézusnak, helyezkedj el a szakmában, végezz becsületes munkát, s minden megkeresett dollárból add meg Istennek azt, ami őt illeti!" Majd letérdeltek a hajón, a kapitány imádkozott, és Isten áldását kérte utasára.

William Colgate – ő volt a pályakezdő szappanfőző – megfogadta a tanácsot: szívét Jézusnak adta, s a fővárosba érve munkát vállalt az első szappangyárban. Becsületesen dolgozott, jó szappant készített, és keresetéből minden tízedik dollár Isten ügyét szolgálta. Megbecsültsége és szakmai előrehaladása viszonylag gyorsan növekedett. Az ifjú munkásból később részvényes, végül New York legnagyobb szappangyárának tulajdonosa lett. Kezdetben keresetének tizedét, majd húsz, harminc, sőt ötven százalékát áldozta az Úr munkájára. Később pedig nyereségéből csak annyit használt fel, amennyi életszükséglete biztosításához kellett, a többit Isten dicsőségére fordította.

Életének története beszédes bizonyítéka Isten végtelen hatalmának és az isteni igazságnak. (lásd a keretes idézetet!).


Budai Judit / Gyula

„Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat” (2Kor 9,6)


Találtunk valami szent könyvet!

Orvosi pályafutásom alatt – másfél évtizedig – egy országos, állami intézményben voltam részlegvezető. Isten bátorító bíztatásával indíthattuk a rendelést: „tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot” (Lk 12,32).
Elképzelésem szerint rendezkedhettünk be, munkatársnak hívő gyülekezeti tagokat vehettem fel. Keresztyén volt a két betegirányító és több asszisztens is. Orvos kollégáim is elfogadták a meghonosított keresztyén szellemiséget. A falakra igés táblákat, evangéliumi naptárat, Túrmezei verseket akasztottunk, a betegfogadóba elvihető keresztyén irodalmat, szórólapokat, újságokat helyeztünk el – akárcsak egy egyházi intézményben.
Dolgozóim – munkájuk mellett – aktívan misszióztak is, megszólították a betegeket, bizonyságot tettek, segítséget kínáltak számukra. Egyikük mindig magánál tartotta Bibliáját, kis alakú, cipzáras bőrtokban, tele igés kártyákkal, jegyzetekkel. Előfordult, hogy hol a váróban, hol a folyosón tette le, amit messziről az avatatlan szem degeszre tömött pénztárcának nézhetett.
Egyik nap lába kelt az így ottfelejtett Bibliának. Sokáig kerestük, majd elfogadtuk, hogy valaki – másnak vélve azt – megfújta… Elképzeltük, mekkorát csalódhatott, amikor felhúzta annak cipzárját, és ezután a jobb sorsra érdemes Biblia egy kukában vagy a bokrok közt végezte.
Késő délután csengett a rendelőben a telefon, a külső kapunál szolgálatot teljesítő portás keresett. Jelezte, hogy a kapu előtti egyik padon találtak „valami szent könyvet” és feltételezik, hogy egyik munkatársunk veszíthette el…

„… a mi alkalmas voltunk Istentől van, aki alkalmassá tett minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít…” (2Kor 2,5-6)


Tobozok tanítása


Fenyőtoboz vadászatra indultam a közeli fenyvesbe. Néhány háznyira tőlünk egy hatalmas fenyőfa alatt vitt el az utam. A földön tobozok tucatjai hevertek, de csak egy pillantást vetettem rájuk, mivel nem olyanokat kerestem. Képzeletemben a klasszikus, A-betűt formázó, szélesre kinyílt aljú, nagy rózsatobozok képe rajzolódott ki, amit nem tudtam összeegyeztetni a földön heverő hosszúkás, zárt pikkelyű termésekkel. Ezért ügyet sem vetettem a terebélyes fenyőfa előttem heverő zárt terméseire, hiszen nem egyeztek elképzelésemmel. Az erdőben viszont meglepetés és csalódás ért, egyetlen valamire való termést sem találtam. Bánatosan indultam vissza, és hogy ne térjek haza üres kézzel – hiszen a semminél talán jobb az elképzelésemtől eltérő alakú toboz is – felszedtem az utcánkban kínálkozó hosszúkás fenyővirágzatokat. Otthon, a meleg hatására viszont hamar kitárultak szerzeményeim pikkelyei, és legnagyobb meglepetésemre éppen az áhított formájú feketefenyő-terméseket ismertem fel a kényszeredetten összeszedett darabokban.
Számtalanszor találkozunk olyan emberekkel és élethelyzetekkel, amik nem mutatkoznak ígéretesnek. Ilyenkor könnyen átléphetünk felettük, megállapítva, hogy nem ilyesmire vágytunk. De értékelhetjük úgy is az ilyen találkozásokat és eseményeket, hogy azokat Isten valamilyen céllal állította utunkba. Az első látásra talán jellegtelen és színtelen helyzetek kincseket rejthetnek, ha hajlandóak vagyunk megállni miattuk. Ezekben hasznára lehetünk másoknak, vagy éppen ők taníthatnak bennünket. Érdemes nyitott szemmel és szívvel élnünk, mert Isten feltárhatja áldását a semmit sem ígérő alkalmakban is.

„Amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim, a ti útjaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézs 55,9)


"Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat."
Máté 5,16

Hoztál-e napsugárt?

Kinnt szürke köd, bennt rosszkedv réme árt...
- Mondd, Kedvesem, hoztál-e napsugárt?

Minket halál s gondoknak terhe nyűtt...
Hoztál nekünk sugárzó, halk derűt?

Mert kell a fény, az újuló öröm,
Hogy kulcs legyen a hús-vér börtönön.

Mert fáj a Föld és minden bűnbozót...
Áldottak az örömhírt hordozók,

akikben a MEGVÁLTÓ LELKE jár!
- Mondd, Kedvesem, hoztál-e napsugárt?

Édes Atyánk, a Jézus Krisztusban!
A Te világosságod által láthattuk meg a világosságot, Tőled való az igazi derű. Áraszd ránk Fényedet a SZENTLÉLEK által,hadd tükrözzük szeretetedet, békességedet mindazok felé, akikkel az életünk összeér. Végy el tőlünk rosszkedvet, magunkra nézést, csüggedést, tégy bennünket akaratod cselekvőivé, világosságod, meleged hordozóivá mindenütt és minden időben.
Ámen.

Várakozáson felül
Írta: Mikoliczné Virág


A keresztelési igehirdetésben csillant fel számomra egy olyan mozzanat, amire eddig nem figyeltem fel. A Márk 10, 13-14 híradása szerint gyermekeket vittek Jézushoz, hogy meg-érintse őket. Nem tudjuk pontosan, mit vártak attól, hogy Jézus megérinti a gyermeket, de arról beszámol a Szentírás, hogy miként fogadta őket. Nemcsak nem érezte felesleges zakla-tásnak, de nem törődött a tanítványok rosszallásával sem, és még annál is többet tett, mint amit a gyermekek hozzátartozói reméltek tőle. Nem intézte el őket valami mechanikus érin-téssel, hanem „átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket". Időt szánt rájuk, egyenként foglalkozott velük, szeretetét öleléssel is kifejezte. Ugyanakkor nem állt meg annál, hogy „szeretet-tankjukat feltöltse", hanem Isteni hatalmával meg is áldotta őket. Vagyis személye-sen foglalkozott velük, gondja volt érzelmi szükségleteikre, de tudta azt is, hogy nem nélkü-lözhetik az isteni áldást sem.
Aki Jézushoz fordul, ma is sokkal többet kap, mint amit vár. Gyakran csak egy konkrét kérés-sel vagy gonddal járulunk az Úrhoz, ő viszont mást – mindig jóval többet ad. Talán nem is azt, amiért hozzá fordultunk, de ha ott maradunk a közelében, megtapasztaljuk, hogy sokré-tűen, valóságos testi-lelki szükségleteinket szem előtt tartva foglalkozik velünk.



„Kiálts hozzám, és válaszolok, hatalmas és megfoghatatlan dolgokat jelentek ki neked..." (Jer 33,3)

2017. november 17., péntek


A legjobb hely



Napjaink jellemző problémája, hogy miként találja valaki meg a helyét a világban. Fiataloknak nagy gondja, hogy mit tanuljanak, az aktív életkorban lévőknek, hogy hol és mit dolgozzanak, a hívő embereknek pedig általában az, hogy hol is van az Istentől kirendelt helyük. Mivel az előbbiek közülük sokan nem találnak jó megoldást problémájukra, ezért tömegesen indulnak világgá, gondolván, hogy másutt nagyobb és jobb helyre lelnek.

A hívő emberek viszont tudják, hogy van kirendelt helyük, ezért csak azon kell elcsendesedniük, hogy megérthessék, hogy hol és miként tölthetik be Istentől kapott életterüket, szolgálatukat.

"Azt mondta az Úr (Mózesnek): Íme, van itt hely nálam…” (2Móz 33,21)




A VILLA VÉGE

Írta: Bálintné Gyöngyi
„Jó lenne beszélgetni. Gyere el egy teára!" – Egyre óvatosabban kell bánnunk az efféle invitálással. A tea, a kávé, a sütemény olyasmit tartalmazhat, ami meghívott vendégünk táplálkozási szokásainak tiltólistáján szerepelhet. A só nem igazi, a cukor túlságosan is az. A liszt búzából(!) van, és a zsiradék is lehet részben mesterséges, zöld teánk pedig éppen nincs otthon...
Még nagyobb bravúr ebédre hívni valakit. Felesleges felsorolnom a veszélyeket, hiszen sokan próbáltunk már vega-vendégeket, vagy egyszerűen csak óvatos ínyenceket jóllakatni.
De hiszen vigyáznunk kell az egészségünkre! Miért baj ez? Az étkezési tanácsok hasznosak, a kutatási eredmények átgondolandóak. Csakhogy nagyon könnyű rácsavarodni erre a témára. A hóborttól a rögeszméig, a jó szándéktól az erőszakos csőlátásig terjedhet a kötődés egy-egy módszerhez, aminek oltárán feláldozzuk mindazon emberi kapcsolatainkat, amik valaha fontosak voltak.
Talán az váltotta ki ezt a szomorúságot belőlem, hogy már gyülekezeti-énekkari együttléteken, szeretetvendégségeken is megfagy a légkör az enni-innivaló körül. Közösségek, amelyek kiállták a próbát több területen és hosszú ideig, szakadoznak a liszt-cukor-só, sőt a buboréktalanság miatt!
Veszélyesnek tartom ezt a folyamatot. Az asztalközösséget Jézustól tanultuk: aki nem készített többféle kenyeret, hogy minden tanítvány a saját szokása szerint költhesse el az utolsó vacsorát; aki nem kérte Zákeustól a bio-menüt, csak a nyitottságát – bármit is fogyasztottak beszélgetés közben; aki tanítványaival sétálva gabonaszemeket (búzát!) evett. Talán nem tudta, hogy az „ősemberi" táplálkozás szerint ez tilos?
Jézus a fontossági sorrendet hangsúlyozza ma is: a közösség érdekében és saját önzésünk ellenében át kell lépnünk rögeszméinken – kivéve a tényleg veszélyes étel-ital-intoleranciát. Az „én-ilyet-soha-nem-eszem" kijelentés magányossá és fölényessé tesz. Leforráz mindenkit, aki még olyan maradi, hogy lemegy a torkán a felvilágosulatlanság ehető jelképe.
Egészségesnek és magányosnak lenni – ez lenne a jövő? Valóban el kell fogadnunk, hogy a jó dolgok (egészség, kultúra, hagyományőrzés stb.) megelőzzék a LEGJOBBAT – az Úrral való élő kapcsolatot?
Legyünk bölcsek és éberek! És tartsunk otthon mindig egy adag gyümölcssalátának valót. Ez talán mindenkinek megfelel (de lehet, hogy csak banán nélkül!).

„Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják. Étel miatt ne rombold az Isten munkáját!" (Rm 14,19-20a)




"Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva.

Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa."

(1Jn 3,8-9)


Az ördög gyermeke szeret vétkezni. Vétkezik is bőven, méghozzá cinikusan: "Nem probléma, majd leúrvacsorázom, majd elmegyek egy kicsit a lelkemet is rendbe hozni." Hivatalosan lehet keresztyén az ilyen, de akinek nem fáj a bűn, nem Isten gyermeke.


Ha vannak harcaid, annyit jelent, hogy élsz. Ha vérig menően tusakodsz a kísértésben, és felkiáltasz: "Istenem, nem bírom tovább! Hát nem vétkezhetek, mert ha tudatosan belemegyek bűnökbe, nem fogok tudni többé szolgálni neked, nem tudok hitelesen megszólalni...", akkor potenciális ellenfele vagy a Sátánnak.
Legtöbben a párkapcsolat, az anyagiak és a hatalom terén vétkezünk. Egyházi szinten is, de a családban is nagy kísértés a hatalomvágy: kinek van nagyobb szava, ki tudja hangosabban bevágni az ajtót. Rettenetesen sok nyomorúság, fájdalom terheli Isten népét ezeken a területeken. Nem akarunk vétkezni, de itt van a bűn körülöttünk: az ördög mint ordító oroszlán szerte körüljár. Azt mondják az okosok, hogy meg van kötve egy láncon, de hát akkor is rettenetes ereje van a gonosznak. Úgy fáj az egyedüllét, vagy bármi más hiány, hogy bódulatban járunk-kelünk, és belebonyolódunk hülyeségekbe, bűnökbe, rossz döntésekbe, melyek leterhelik az életünket.
Az Isten Fia azonban le tudja rontani az ördög munkáit. Amikor a Miatyánkban azt imádkozzuk, hogy "ne vígy minket kísértésbe", akkor azt kérjük, hogy Isten ne engedjen minket az ördög martalékául, hogy ne legyünk "szél sodorta, víz nélkül való fellegek" (Júd 12): Most az Igét halljuk, erre lelkesedünk, aztán elmegyünk máshová, vagy bekapcsoljuk a tévét, és akkor az ejt rabul, az igéz meg és rángat bennünket.
A lényeg az, hogy ne akarjunk vétkezni. És akkor megkaphatjuk azt az örömöt, azt a szabadságot, hogy nem muszáj vétkeznünk. Hogy nem irányít bennünket a bűn. Ha pedig bolond módon mégis vétkezünk, az Isten igéje által formált lelkiismeretünk belül kijelez nekünk, és fájni fog, amit elkövettünk. És akkor meg lehet mosakodni. Sokszor megfáradunk, ránk rakódik az út pora, de már nem tudunk megmaradni ebben a koszos állapotban. Megyünk az Úrhoz, hogy megtisztítson.

(Szeverényi János)





Csak türelem!
Írta: Benedek Csilla


A rendelő várótermében lassan telik az idő. A várakozók feszültek és türelmetlenek, sóhajtozva szidják az orvos lassúságát. Igen, itt van a lehetőség mindannyiunk számára, hogy türelmet tanuljunk! – szólalok meg félhangosan. Csak az egyik betegtársam reflektál mondatomra, amikor pártfogásába veszi az orvost: A doktornő nagyon alapos, és odafigyel a betegekre, nem is kívánnék jobb orvost magamnak!
A többiek, mintha meg sem hallották volna, folytatják a háborgást. De ez a kis közjáték elindította közöttünk a beszélgetést. Megtudtam, hogy gyülekezetbe járó, Bibliát olvasó, hitben élő asszony. Szavai bizonyították számomra a bibliai igazságot, hogy a Lélek gyümölcse a türelem és a hosszútűrés.
Az Istent nem ismerő ember híján van a türelemnek, türelmetlenségéből pedig harag és gonosz indulat fakad, ami megkeseríti őt és környezetét is. A türelemre, megértésre vágyódó ember az Úr Jézusban ismerheti fel az igazi türelmet: türelmes volt a lökdösődő tömeghez, a fontoskodó és nagyra törő tanítványokhoz, az őt vádoló és hazugságot terjesztő farizeusokhoz és főpapokhoz. Türelmes volt még Júdáshoz is, pedig azonosította benne a tolvajt és pénzéhes, őt elárulni is képes tanítványt... És – ez az evangélium számunkra! –életünket szemlélve is türelmes – és kegyelmes is.



„De te, Isten embere... törekedj a béketűrésre." (1Tim 6,11)



Egyedül a Szentírás



Sola Scriptura – Egyedül a Szentírás – így hangzott a reformáció egyik legfontosabb jelmondata. Hogy milyen változást hozott ez a közel 1500 éve fennálló, de a Biblia tanításaitól eltávolodott XVI. századi egyház gyakorlatában, sőt később a társadalmi életben is?
Két tábor alakult ki: az egyik csoportban a fenti mondatot lelkesen vallók lelkileg megújulva hirdették az evangéliumot, és megváltozott szemléletük, életvitelük a társadalmat is átformáló erőként hatott.
Luther Márton német nyelvre fordította a Bibliát, amivel azt a köznép kezébe adta. Munkája olyan mesteri módon sikerült, amit elődei a korábbi 18 fordítással nem tudtak elérni: a két, egymástól gyökeresen eltérő német nyelvjárást úgy ötvözte fordításában, hogy ezzel megteremtette az egységes német nyelvet.
Kálvin János tanításai is átformálták kora társadalmi életét. A Szentírás eredeti elveihez való visszatérés hatására új vagy elfeledett szakmák jöttek létre, az egykor megvetett foglalkozások pedig megbecsülést nyertek. Kálvin tanított a törvényes és méltányos kamat jogosságáról is, ami a modern gazdasági élet elindítója volt Európában.
De lehetne sorolni a reformáció magyar képviselőinek országunk életére gyakorolt hatását is. Például Károli Gáspárét, aki lelkésztársaival együtt magyar nyelvre fordította a teljes Szentírást, amiből kevesebb, mint másfél év leforgása alatt 800 példány készült a vizsolyi nyomdaműhelyben. Abban az időben akkora volt az Isten igéjére való éhség, hogy a tervezett 800 példány szinte az utolsó darabig még előjegyzésben elkelt.
A másik tábort az akkor hivatalos egyház szervezte, aki heves ellenállással reagált a Szentírás egyedüliségét vallók tanítására. Ezért a Biblia eredeti tanításaihoz való visszatérést szorgalmazókra kiátkozás, üldöztetés, sőt, sok esetben máglyahalál várt.
De nem volt ritka az értetlenség sem. Például: Luther buzgó Biblia olvasását egyik rendtársa nem tudta mire vélni, ezért ezt kérdezte tőle: „Minek olvasod te olyan elmélyülten azt a Bibliát? A velejét már rég kiszedték belőle az atyák. Az ő könyveiket olvasd!”
Az elhunytak számára bűnbocsánatot hirdető búcsúcédulákat lelkesen árusító Albert mainzi püspök ugyan szembesült a Szentírás igazságával, de felismerése mégsem vezette el a Biblia tanításához való visszatéréshez. Amikor az augsburgi birodalmi gyűléskor a püspök a Bibliát olvasta, hozzálépett egyik tanácsosa, és ezt kérdezte tőle: „Mit csinál Őkegyelmessége ezzel a könyvvel?” A püspök így válaszolt: „Nem tudom miféle könyv ez, minden, ami benne van, ellenünk szól!”
Ma, közel 500 évvel a reformáció kezdete után, a Szentírás semmit sem veszített aktualitásából és életformáló erejéből. Adja Isten, hogy a Biblia tanítása számunkra is azt a rendíthetetlen alapot jelentse, ami mellől a társadalmi változások, a korszellem tévútjai és az élet viharai sem tántoríthatnak el, hiszen Péter apostol szavai ma is érvényesek:

„Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és a mi Urunknak, Jézusnak megismerésében. Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket. Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban.” (2Pt 1,2-4)

Elfoglalva

Minap a metrón egy fiatalember ült velem szemben. Egyik kezében lejátszó, fülében zsinór, ölében chips, másik kezében elektromos cigaretta, amit időnként megszívott és kifújt(!), zsebében okos telefon, amit szintén elő-elő kapott – tehát nagyon elfoglalt volt. Körülöttem majdnem mindenki az okos telefonjával foglalatoskodott.
A világ gonosz fejedelme állandó elfoglaltságot kínál még a keresztyén ember számára is, ami között persze több hasznos, kellemes és érdekes is van, a problémát viszont az jelenti, hogy kevés szabadidőt hagy vele annak, aki ebbe beleszeret. Pedig időre van szüksége az embernek ahhoz, hogy kérdéseket tehessen fel magának, azokra választ, problémáira valóságos megoldást találjon. Olyan időre, ami csendet, kikapcsolódást biztosít a napi forgatagból. Isten Lelke és a környezet is kérdésekkel ostromol, és mindezek elől el lehet bújni a világ kínálatai mögé. De az emberi lelkiismeret és bűntudat is belehajszol állandó elfoglaltságokba.
Még sok mondanivalóm van hozzátok – mondta Jézus a tanítványainak, és az ő mondanivalója számukra élet és igazság volt! Aki nem hagy időt arra, hogy meghallgassa és megértse Isten igéjének üzenetét, az lelkileg elsorvad, elszegényedik, és elveszti a célt szeme elől. Az ilyen tanítvány nem tölti be azt a feladatot, amire őt Isten megteremtette és elrendelte.

„Csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,11)








KÖZELEG AZ EMBERFIA

Egyik kedves, régen látott barátnőm ígérte, hogy meglátogat a hétvégén. Nagy örömmel készültem a találkozásra. Elterveztem a ’kulináris élvezeteket’, a napi programot, és megbeszéltük, melyik vonattal érkezik. Másnap telefonált, hogy mégsem tud jönni… Pár nap múlva csengettek, gondoltam, hogy helybéli barátnőm jött, akivel naponta találkozom. Ajtót nyitok, s meglepetten látok valaki mást. Őreá nem számítottam, váratlanul lepett meg érkezésével.

Ismét elmúlt egy esztendő, újra beköszöntött az advent, borús, szürke, ködös palástban.
Talán ezért is sietett annyira a világ már napokkal korábban felgyújtani mélabút oszlató ünnepi fényeit. Megkezdődik a sürgés-forgás, lázas készülődés, tele feszült várakozással.
Sőt, már szeptemberben megkezdődött, amikor a nagy üzletházak polcaira felkerültek a mikulások. Valamit, valakit nagyon várnak. Valami, valaki érkezik. De ki? Az, amit, vagy akit várnak – vagy más?

A Biblia is beszél valakinek az eljöveteléről, Akinek érkezése nagy világosságot hoz a sötétségben élő nép számára, s akik a halál árnyékának földjén lakoznak, fény ragyog fel felettük. Ez a megígért látogatás beteljesedett: eljött az éj, mely szülte a Hajnalt. (Dsida J.)
S egyszer újra „Eljön Ő, minden bizonnyal eljön.” Ő nem mondja le jövetelét, nem okoz csalódást.

De jön valaki más is, a híradások szerint: „Pusztító jön fel ellened…” a fényt kioltani, könnyet és bút hozni, csalni és rabolni, gyilkolni és rombolni; titkon, mint éji tolvaj.

Vannak, akik mindkettő megjelenésére buzgón készülnek: a Világ Világosságának fényiben nézik az utat, őrzik a várat, megerősítik derekukat, megkeményítik erejüket a pusztítóval szemben; lámpájukat megtöltik olajjal és fehér ruhába öltözve mennek a Vőlegény – az Úr Jézus Krisztus – elé, akit oly epedve vártak.

Partinka Klára / Nagyatád

„Mert Isten üdvözítő kegyelme megjelent minden embernek, s ez arra tanít minket, hogy megtagadva az istentelenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazságosan és istenfélően éljünk a jelenvaló világon, várva áldott reménységünket és a mi nagy Istenünk és üdvözítő Jézus Krisztusunk dicsőségének megjelenését…” (Tit 2,11-13)






Megdöbbentő
Az aluljáróba vezető lépcső legfelső fokán ült az asszony. „Éhes vagyok, adjanak enni!” – könyörgött folyamatosan. A tömeggel együtt lépkedtem lefelé, de egyre erősebben visszhangzott bennem: „Éhes vagyok!”

Leértem, és vettem két péksüteményt, majd visszaérve odaadtam az asszonynak. Hálásan köszönte és elmondta, hogy Kézdivásárhelyről való, de ott már nincsenek rokonai. Egyébként rákos beteg, kezelésekre jár itt, Budapesten. Állandó lakhelye nincs, a szeretetszolgálat szállásán pedig a befogadottak meglopják egymást. Pénze sincs, csak az a ruhája maradt, amit hord, a többit ellopták. Mindezeket nem panaszkodva mondta. Végül még azt is megtudtam, hogy néhány éve megtért, és bízik az Úrban.

Akkor eszembe jutott a minap olvasott igeszakasz (Rm 12,1): „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket. ...” Vagyis, legyek irgalmas! A 12,9-től azt is felsorolja Pál, hogy ez miben mutatkozhat meg: képmutatás nélküli szeretetben, a jóhoz ragaszkodásban, testvérszeretetben, gyengédségben, tiszteletben, szolgálatkészségben, lélekben való buzgóságban – és mindezekben az Úrnak szolgálva.

Őszinte vágyam az, hogy töltse be az Úr ezzel az irgalommal szívemet! Sokan várják és rászorulnak erre az irgalomra.

Előd Erika / Budapest


Pál apostol: „A szeretet képmutatás nélkül való legyen.” (Rm 12, 9)


"Minden test fű és minden szépsége, mint a mező virága.
Megszáradt a fű, elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá.
Megszáradt a fű, elhullt a virág? De Istenünk beszéde mindörökre megmarad.
Ézsaiás 40, 6-8.

Avarban

Felhők árnyéka száll a hegy felett,
fésülik már az erdőt a szelek,
maholnap minden fája lombtalan.
Zörgő avarban ballagok magam,
a vállamon egy kis levélke ül,
nagy, tisztuló csend lelkemen belül.
Lebben a lomb, mint tarka pille, le,
könnyű mosollyal mintha intene.
Az ágnak-e? Az égnek-e? Nekem?
Fogd fel, szívem, és mondd el, énekem:
Az őszi árny csak elfogyó derű,
és a halál is olyan egyszerű,
oly egyszerű és oly természetes!
Minden fa tudja, hogy nem végleges.

Urunk, Istenünk!
Halálunkkal szembenézve élünk itt a múló időben, és jaj nekünk, ha csak e halandó testben bizakodunk. Bizony, fű a nép, mindnyájan elhervadunk. De van valami, ami megmarad: Igéd s igéreted, hogy velünk maradsz, s hogy aki hisz, ha meghal is él! A lombjukat elhullató fák reménységével is emlékeztess minket a feltámadás, az örök élet valóságára Jézus Krisztus érdeméért.
Ámen.

2017. november 10., péntek

A nagy fal

Meghatottan lépkedtem a 25-30 cm széles, járdával, úttesttel, füvesített parkkal azonos szintben lerakott bazaltköveken. A Berlint – világrendszereket, nemzetet, családokat – közel harminc évig szétválasztó fal nyomvonalát sok-sok kilométeren át követheti az érdeklődő turista a keskeny sáv mentén. Útitársaim kedélyesen somolyogtak meghatottságomon, de ők nem tudhatták azt, hogy itt, a Brandenburgi kapu előtti kopár terület korlátjánál (1975 nyarán) először kerülhettem legalább 100 méteres közelségbe az akkori szabad világgal. És arról sem tudtak, hogy – a hosszan kanyargó emlékköveken sétálva – gondolataim már évezredes távolságot jártak be.

Az Éden kerti bűneset következménye az, hogy az embert átjárhatatlan fal választja el teremtő Istenétől és embertársaitól. Minden történelmi és személyes tragédia csak ebből az emberi állapotból érthető és magyarázható. A berlini fal léte is.

Kétezer évvel ezelőtt ezt a hatalmas válaszfalat Jézus Krisztus áldozati halála lerombolta, azóta szabad az átjárás Isten és ember, ember és ember között. Minden személyes, családi és nemzeti megújulás a nagypénteki tragédia és a húsvéti feltámadás ismeretében érthető és magyarázható. A berlini fal leomlása is.

Akkor, azon a tavaszi napsütéses vasárnap délutánon, ott, a Spree folyó partjáig futó kövek mentén az isteni áldozat iránti hála töltötte be szívemet.


Dr. Mikolicz Gyula / Pécel



Jézus „ a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, lerontva a közbevetett válaszfalat; azzal, hogy testében megbékéltette az ellenségeskedést...” (Ef 2,11-22)


Csendesnapi morzsa
Írta: BSZ


A BSZ szombati, budapesti konferenciájának egyik szolgálatából:
A keresztyén iskola tanárát zavarta, hogy diákjának figyelmét csábítóan köti le az utca nyüzsgése, forgalma. Számonkérésére a diák így védekezett: Tanár Úr, csak a felhőket néztem. Azt lehet – válaszolta a tanár –, mert minden felhő gyanús!

János apostol Jézus Krisztus visszajöveteléről:


„Íme, eljön a felhőkkel, és minden szem meglátja őt, még azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen" (Jel 1,7)



HANGVERSENY TANULSÁGOKKAL

Zizegett és sercegett a cukros papír. A hangversenyteremben a hallgatóság mozdulatából, fejfordulatából következtetni lehetett, hogy melyik részen készítik éppen akkor felhasználásra a szopogatnivalót. Két sorral előttünk is ült egy ilyen szorgos fogyasztó, akinek mindig a halkabban hangzó részek idején támadt kedve a csemegére.

Az édességet egyébként a rendezők ajándéknak szánták, s ki-ki kedve és kapzsisága szerint zsebelhette azt be a folyosókon elhelyezett tartókból. Kedves ajándék volt ez, s talán az a cél is vezette a vendéglátókat, hogy a szünetben elfogyasztva, kevesebb köhécselés, krákogás zavarja majd a mű élvezetét. Csak a társaikra ügyet sem vető, önző emberekkel nem számoltak, akik visszaéltek a lehetőséggel, az ajándékkal, sőt, ezzel bosszantották a zene szépségére vágyókat.

Éppen úgy, mint azok, akik Isten ajándékaival élnek vissza önző módon: adottságaikkal, az áldásokkal, pénzükkel, kiváltságos helyzetükkel… Még a legjelentéktelenebbekkel is. Kik ők? Például: mi, Isten megkegyelmezett gyermekei. Kérdezzétek csak meg a körülöttetek élőket!


Dr. Mikolicz Gyula / Pécel

„(Jézus Krisztus) amikor Isten formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, és hasonló lett az emberekhez… és megalázta magát, engedelmes volt haláláig, mégpedig a keresztfa haláláig.” (Fil 2,6-8)



Kiterjesztett irgalmasság


Erzsébet nénivel az utcán sétálva ismerkedett meg édesanyám. Összebarátkoztak, majd kölcsönösen meglátogatták egymást – de nekem a néni nem volt túl rokonszenves, mivel olyan nézeteket vallott, amik Isten igéjével nem egyeztek.
Anyukám később Amerikába települt, és Erzsébet nénit „rám hagyta", kérve, látogassam meg őt. Én egy ideig idegenkedtem a kérés teljesítésétől, de egy vasárnapi istentisztelet után – magnóval a táskában – fölkerestem, azzal a céllal, hogy lejátszok számára egy igehirdetést. Meglepett a reakciója, ugyanis ezt ő örömmel fogadta. Ezért ezután többször is megismételtem a látogatást, és ő szívesen hallgatta az igehirdetéseket.
Később öregotthonba került, és már igen idős volt, 90-en is túl, amikor – talán az utolsó látogatásom alkalmával – a Bibliából, a Jeremiás könyvéből olvastam fel neki. Kérésére az egyik verset többször is meg kellett ismételnem. Csak az Úr tudja, mit is jelentettek akkor számára ezek a szavak, de én reménységgel telve és örömmel búcsúztam el tőle; azzal a reménységgel, hogy az Úr mentő szeretetének tervében benne van Erzsébet néni is.


A számára (is) oly kedves bibliai rész: „Örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem rád az én irgalmasságomat." (Jer 31,3)



"Minden test fű és minden szépsége, mint a mező virága.
Megszáradt a fű, elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá.
Megszáradt a fű, elhullt a virág? De Istenünk beszéde mindörökre megmarad.
Ézsaiás 40, 6-8.

Avarban

Felhők árnyéka száll a hegy felett,
fésülik már az erdőt a szelek,
maholnap minden fája lombtalan.
Zörgő avarban ballagok magam,
a vállamon egy kis levélke ül,
nagy, tisztuló csend lelkemen belül.
Lebben a lomb, mint tarka pille, le,
könnyű mosollyal mintha intene.
Az ágnak-e? Az égnek-e? Nekem?
Fogd fel, szívem, és mondd el, énekem:
Az őszi árny csak elfogyó derű,
és a halál is olyan egyszerű,
oly egyszerű és oly természetes!
Minden fa tudja, hogy nem végleges.

Urunk, Istenünk!
Halálunkkal szembenézve élünk itt a múló időben, és jaj nekünk, ha csak e halandó testben bizakodunk. Bizony, fű a nép, mindnyájan elhervadunk. De van valami, ami megmarad: Igéd s igéreted, hogy velünk maradsz, s hogy aki hisz, ha meghal is él! A lombjukat elhullató fák reménységével is emlékeztess minket a feltámadás, az örök élet valóságára Jézus Krisztus érdeméért.
Ámen.

NAGYBŐGŐ

Amikor egyik gyermekünk bejelentette, hogy nagybőgőn szeretne tanulni, örömmel támogattuk. Lelkesedésünk azonban alábbhagyott, amint hazaszállítottuk a hangszert. A termetes zeneszerszámot napokig csak kerülgettük, s törtük a fejünket, a lakás mely pontján tudnánk elhelyezni - de sehol sem kínálkozott alkalmas hely.

Végül jött egy ötlet, hogy miként is lehetne átrendezni a nappalit úgy, hogy a kölcsön hangszernek elegendő és védett helyet biztosíthassunk. Az eredmény mindnyájunkat meglepett: a szoba nem, hogy zsúfoltabb, de még barátságosabb is lett! Ráadásul az átrendezés során néhány fontos könyv is előkerült.

Mindnyájunknak vannak tapasztalatai arról, hogy első pillanatra kellemetlennek tűnő dolgok, feladatok vagy nehézségek miként váltak később mégis áldásul. Biztosan tartogat az előttünk álló hét is sokunk számára olyan helyzeteket, amiket először tehernek érzünk, amit legszívesebben leráznánk, ami – vérmérsékletünk szerint – megrettenést vagy morgást vált ki belőlünk. Isten gyermekeinek azonban nem szabad itt megrekedni. Egyrészt tudhatják, hogy semmi nincs Isten uralmának színterén kívül, másrészt mindig számolhatnak életük legapróbb részleteire kiterjedő szeretetével. Ezzel a bizalommal fogadjuk a nem-szeretem dolgokat is!


Mikoliczné Virág / Pécel


Apostoli áldás: „Maga a békesség Ura adjon nektek mindenkor mindenben békességet! (2Thess 3,16)

Őszi rózsa


A hosszú, szép ősz heteiben kertünkben újra illatozni kezdett az egyik futórózsa, az, amelyik általában csak késő tavasszal borul virágba. A virágot általában nem kell keresni rajta, elég csak a bokor közelébe érni, máris körülvesz a semmihez sem hasonlítható, üde, édes illat. Még a fagyos éjszakák sem ártottak neki, a napokban is megcsapott az intenzív rózsaillat. Feltekintve láttam, hogy mindössze egyetlen kis bimbó nyílt ki a már kopár ágakon. A tél közeledtét megakadályozni ugyan nem tudja, de nem is az a dolga. Betölti rendeltetését, puszta létezésével a teremtő Istent dicsőíti, az életre mutat, örömöt szerez.
Isten gyermekeinek sem más a feladata, mint jelnek lenni az Életről. Bár elszomorít, hogy nem tudjuk feltartóztatni a világ fagyos szelét, elsődleges dolgunk az, hogy hordozzuk és árasszuk magunk körül Krisztus lényét.

„Mert Krisztus jó illata vagyunk Istennek mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között.” (2Kor 2,15)





Szerdai szavak
Írta: Bálintné Gyöngyi


Az idős férfi nehéz körülmények szorításában élt, de a legnyomorítóbb terhet fia viselkedése, életmódja jelentette számára. Már a fiú is nyugdíjas korú volt, amikor édesapját testileg bántalmazta.
A bácsi, mivel gyülekezetünk tagja volt, megosztotta velünk problémáját, szomorúságát, fájdalmát. Emlékszem: megilletődötten ült a nappalinkban, bánatos szemmel fogadta segítő igyekezetünket. Nem volt bőbeszédű, de beszélgetésünk végén, amikor férjem javasolta, hogy imádkozzunk, vigyük Isten elé ezt a terhet, igencsak felcsattant: „De hát ma szerda van!"
Szerdán imádkozni? Azt vasárnap szoktunk. Lakásban imádkozni? Azt a templomban kell. Szabadon, hétköznapi szavakkal beszélni Istenhez? Hiszen annyi szép, kötött szövegű imánk van, minden helyzetre kínálkozik legalább egy. – Efféle döbbenet kavarta fel a szelíd, vallását kínos precízséggel tartó Feri bácsi amúgy is háborgó lelkét. Akkor, ott tudtunk beszélni arról, hogy az Úr minden helyzetben, gyermeki őszinteséggel megszólítható, és várhatjuk a segítségét. Nem tudjuk, mi történt benne ezután. Ő már nincs köztünk, de sokan vannak még vasárnapi keresztyének, akiknek nem jut eszükbe szerdán beszélni Istennel, ráadásul egyszerűen, cirkalmatlanul.
Bárcsak több lenne a szerdai hívő, aki őrködik az Atyával történő kommunikáció fenntartása, folyamatossága, elevensége felett!


„Miért alusztok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!" (Lk 22,46)

2017. november 3., péntek


Akinek már az apja is ateista volt


Szívműtét előtt álló, illetve azon átesett betegeket gondoztam évtizedekig. A gondozás azt jelenti, hogy bizonyos, megszabott időpontokban, akár volt éppen panaszuk, akár nem, bejelentkeztek ellenőrző vizsgálatra. Közéjük tartozott egy férfi is Ajka környékéről, akinek pár éve volt egy eredményes billentyű műtétje. Keresztyén betegirányítóim a várakozás ideje alatt nem hagyták unatkozni a betegeket, barátkoztak velük, kedvesen kérdezgették őket, szeretgették a lelküket. Akinek csak lehetett, bizonyságot tettek az Úr Jézus megváltásáról, a tőle kapható örök életről…
Valami ilyesmi történhetett ezzel az ajkai férfivel is, aki azonban egyáltalán nem örült a beszélgetésnek, hanem szörnyű haragra gerjedt. Még akkor is dúlt-fúlt magában, amikor végre bejöhetett hozzám. Láttam, hogy nagyon ingerült, és megkérdeztem: Mi baj történt?
Kérdésemre mintha egy gát szakadt volna át, ömlött belőle a dühös panasz: Hogy az a nő! Hogy jön az ehhez? Mit képzel? Hogyan merészel engem Istenről kérdezni? Egyáltalán, Istenről beszélni nekem! Az apám a Tanácsköztársaság aktív harcosa volt, akit utána ezért fel is akasztottak! Nálunk mindenki hagyományosan is ateista… – borította rám haragját.
Hallgattam őt, majd szelíden feltettem a kérdést: Gondolja, ha majd eljön annak az ideje, és meg kell állnia Isten ítélőszéke előtt, ez az indoklás ott elegendő lesz? Mintha olajt öntöttem volna a tűzre… Egy pillanatra elállt a szava, aztán felpattant: Csak nem! A doktornő is?! – és faképnél hagyott. Soha többé nem jelentkezett ellenőrző vizsgálatra…

Pedig: „… elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és azután lesz az ítélet.” (Zsid 9,27)




Dermedten, kitiltva, szeretve


Az egyik internetes közösségi oldalon valláskritikai portálra bukkantam. Dermedten ismerkedtem a képekkel, olvastam a bejegyzéseket. Az istengyalázás ilyen mértékével és mélységével még nem találkoztam. Az egyik felháborító képhez naivan, kedvesen és szelíden csatoltam hozzászólást. Másnapra hozzászólásomat már törölték. Néhány nap múlva újra mozdult a szívem, szerettem volna az egyik képhez hozzászólni. Talán valakit megérint majd, ha csak egy embert is! De már nem próbálkozhattam, a kitiltottak listájára kerültem.

Sokféle emberrel vagyunk körülvéve. Vannak ugyan másképp gondolkodó szomszédaink, kollégáink, akár barátaink is, de mégis legtöbben burokban élünk, védelem alatt, körülvéve lelki testvérekkel, akik között otthon érezzük magunkat. Ám be kell látni – mint ahogyan azt a fent említett történetem is bizonyítja –, hogy a hívő nép egy maroknyi sereg, egy apró sziget a nagy, háborgó óceánban.

Azóta még többször teszem fel a meg nem magyarázható kérdést, hogy miért szeret engem az Isten, miért választott ki engem. Nyilvánvaló, hogy amikor négy évesen hallottam először Istenről, és éreztem, hogy szeret, nem én döntöttem mellette. Amikor rossz úton indultam, és Isten keresztezte utamat, és kiemelt a rossz társaságból, nem én hoztam jó döntést. Kezdettől fogva ő vont körém védőfalat, és úgy vigyázott rám, mint az igazgyöngyre. Megmagyarázhatatlan ez a megkülönböztetett szeretet, és életem ideje kevés ahhoz, hogy ezt megköszönjem neki.

“Puszta földön talált reá, kietlen, vad sivatagban. Körülvette, gondja volt rá, óvta, mint a szeme fényét.” (5Móz 32,10)






Fenyegető jövő
Manapság, az újságok és a TV hírei között főhelyen szerepel a H1N1 influenza fenyegető közeledése.

A mai ember nincs már hozzászokva a járványveszélyhez, hiszen ki lehet azt védeni, az orvostudomány jobbnál jobb védőoltásaival és megelőző terápiáival. Sokan legyintenek a fenyegető hírek hallatára, ijesztgetésnek veszik az egészet, mások pánikba esnek és megpróbálnak mindent megtenni, hogy elkerüljék a halálos fenyegetést.

Aktuális téma lett ez napjainkban és titokban azért egy kicsit mindenkit nyugtalanít és bizonytalanságban tart.

Bárcsak ennyire fontos lenne és nyugtalanítana mindenkit a közeledő ítélet, amiről Isten Igéje olyan világosan és egyértelműen beszél, és amit senki sem kerülhet el!

Nincs ellene védőoltás, nem segítenek a jócselekedetek, a vallásosság sem ér semmit, mert nekünk, mindnyájunknak meg kell állnunk Krisztus ítélőszéke előtt…!

Sokan csak legyintenek, ha hallják a fenyegető hírt, mások ijesztgetésnek gondolják, és tiltakoznak ellene. Vannak, akik követelik a Biblia tanításainak beszüntetését, de a legtöbben bedugják a fülüket, hogy ne kelljen erről hallaniuk.

Eközben napról napra közelebb jutunk az Isten igazságos ítéletéhez: "íme, a Bíró az ajtó előtt áll” (Jak 5,9).

Az Irgalmas Isten azonban gondoskodott megoldásról, hogy ne kelljen elhangoznia fölöttünk a félelmetes kijelentésnek: “Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Mt 7,23).

Jézus Krisztus értünk való áldozata, váltsághalála, kinyitotta előttünk bűneink börtönének ajtaját, és hittel menekülhetünk az ő szárnyai árnyékába az ítélet rettenetes napja elől.

Benedek Csilla / Pécel

“A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg. Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött…”
(Csel 17,30-31)





MÁRTON NAPI DISSZONANCIA


A Márton napi vígasságon „… látványkonyhákban készülnek az ízletes libaételek. Kóstolhatunk hagymás libamájcsíkot, savanyú libalevest, májas libahurkát, töltött káposztát libahússal, az édesszájúak pedig meggyes pite, házi csöröge és vargabéles közül válogathatnak. Aki Márton napján újbort nem iszik, az egész évben szomjazik – tartja a mondás. Hogy ne maradjon szomjas a jóllakott vendég, tizenegy… borászat kínálja nedűit” (egy programajánlóból)

És akinek emlékére ünnepelnek: „Missziós munkája szülőföldjén nem volt zavartalan. A 4. században erősen fellángolt az eretnek ariánus mozgalom. Az ariánusok a keresztény hitet bátran hirdető Márton ellen támadtak. Elfogták, megvesszőzték és elkergették Saváriából… (Itáliában) egy szigetre ment. Insula Gallinariának, Tyúk-szigetnek nevezték azt a kietlen, kopár földdarabot, ahol másodmagával – egy buzgó pap társával – bűnbánó, szemlélődő életet kezdett. Élelmüket nagyrészt a szigeten található növények biztosították. Márton egy alkalommal – mivel nem ismerte jól a növényeket – mérges gyökeret evett és halálosan megbetegedett tőle. Nagy fájdalmában Isten segítségét kérte és betegségéből csodával határos módon felépült.” (Szt. Márton élete, R. K. Szombathelyi Egyházmegye – Internet)

De mihez kapcsolódik a vígasság?

Dr. Mikolicz Gyula / Pécel

„Az Istennek országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szentlélek által való öröm.” (Rm 14,17)






"Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért"
János 15, 13.

Aki Krisztusban szeret

A szeretet... az erőfeszítés is!
Hisz néha sziklát emel, ki szeret:
Viselni társat, testvért gyereket
Emberfeletti vállalkozás, mégis
Ki KRISZTUS-é és KRISZTUSBAN szeret,
Erős: kimozdít sziklát,
- hegyeket!

Szerető mennyei Atyánk!
Hálás szívvel magasztalunk érte, hogy megismerhettük minden elképzelést felülmúló szeretetedet a Jézus Krisztusban.
Bocsásd meg, hogy mégis olyan adósok vagyunk a szeretetben Irántad és embertársaink iránt is. Te látod, milyen nagy a szeretetéhség és szeretethiány mindenütt körülöttünk! Segíts meg bennünket a szeretet vállalásában és erőfeszítéseiben a Szentlélek által, add, hogy az a szeretet legyen bennünk, amellyel Fiadat szereted, és Ő is bennünk legyen!
Ámen.





Térdre esni
Írta: Partinka Klára
Az úton vagy lépcsőn járás az elesés lehetőségét is rejti, aminek valószínűségét némely tényező növeli:
- Az út: lehet meredeken csúcsra tartó, köves és kátyús, vagy a gyorsulást előidéző, csúszós.
- A lábbeli: eredetileg védelmet és biztonságos járást segítő, mára már sokszor balesetveszélyessé vált eszköz.
- A megvilágítás: vagy a tökéletes látást biztosító teljes világosság, vagy félhomály, amikor az úthatárok, lépcsőfokok, csapdák felfedezése erőteljesen nehezített, olykor kizárt.
Milyen kimenetelre számíthatunk a fentiek esetén? Fölfelé haladva az orra esés valószínűsége nagyobb, s minél magasabbra kapaszkodik valaki, annál mélyebbre zuhanhat. Lefelé könnyen kicsúszik lába alól a talaj, és a hanyatt vágódás lehetősége növekszik. Mint a legtöbb esetben, ebben is lehet kivétel: lefelé tartva térdre esni. Gondoljunk az alázat három lépcsőfokán (segélykiáltására nem kap választ; elutasításban részesül; ebnek tekintik) lefelé tartó bibliai kananeus asszonyra, aki a második lépcsőnél térdre borult Jézus előtt (Mt 15,22-28). Sérülésmentes, áldott lehetőség ez mindenki számára.

„Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!" (Zsolt 95,6)






Vajon ki megy?
Írta: Benedek Csilla
Ki jön az én házamba? – csendül fel sokszor emlékezetemben a gyermekkori kedves kérdés-hívás, az, amikor édesapám vagy édesanyám csemetéjeként vágyott karjaiba venni. A minap olvasott bibliai szakasz kapcsán is ez történt, amikor Ezékiás király szólította fel a népet, hogy tegyék kezüket az Úr kezébe: „Adjatok kezet az Úrnak!" (2Krón 31,8 – Károli ford.).
Dávid király – aki az Úr kezébe tette kezét, boldogan vallja: „Én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet" (Zsolt 73,23).
S hangzik ma is az értünk földre jött, meghalt, feltámadt és élő Jézus Krisztus hívása:

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek."

(Mt 11,28)