2017. április 14., péntek

A legjobb minőségűt!

„Társadalmi probléma, hogy bizonyos áruk, élelmiszerek silányabb minőségűek, mint az azonos márkájú, kiszerelésű, de Európa nyugatibb részében forgalmazottak. Az egyik magyarázat szerint azért, mert hazánkban erre van igény, ezt szokták meg a magyar emberek, ilyen az ízlésük. Ne kövessük azokat, akik az Isten szavával is ezt teszik, amikor emberek igényét elégítik ki, ne hamisítsuk az igét, ne vegyük el élét, és ne relativizáljuk! Engedjük, hogy a Szentlélek magyarázhassa a Bibliát! Ezért fontos számunkra a bibliaiskola, a csendeshét, a csendesnap, konferencia, a körzeti alkalom, ahol kérhetjük, hogy Isten üzenete szólaljon meg.”
(Részlet a BSz küldöttgyűlésén elhangzott elnökségi beszámolóból)

„Mert Isten beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű kardnál, és elhat a szívnek és léleknek, az ízületeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12)



HADD MENJEK, ISTENEM...

Ezekben a napokban – a hajókatasztrófa 100. évfordulóján – a Titanicra emlékezik a világ. A Bartók rádió a minapi zenei műsorát a címben idézett evangéliumi énekkel fejezte be, amit a tudósítások szerint a zenekar utoljára játszott.

Azokban a percekben talán feleslegesnek, komikusnak, sőt bosszantónak tűnhetett, hogy a zenekar akkor is kiállt játszani, amikor a jéghegybe ütközött hajón minden felbolydult, és mindenki azzal volt elfoglalva, hogy az életét mentse. Mégis a lehető legtöbbet tették, amikor az embereket a maguk eszközeivel arra segítettek felkészülni, ami elkerülhetetlen volt: a halál völgyén való átkelés után az élő Isten előtti megállásra.

Ha azok a muzsikusok abban a leírhatatlanul válságos helyzetben erre képesek voltak, mennyivel inkább dolguk ez azoknak, akik Jézus Krisztusban bűnbocsánatot, élő reménységet kaphattak, hogy életükkel és szavaikkal az Úrra mutassanak – nemcsak rendkívüli helyzetekben, de a szürke hétköznapokban is.

Dr. Mikoliczné Virág / Pécel

„Mindig legyetek készen megfelelni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek levő reménységet.” (1Pt 3,16)


Halál – feltámadás – élet 

A bibliai Lázár története szinte illusztráció Jézus Krisztus tanításához. Lázár, bár testileg halott, négy napja a sírban van, de a valóságban, Jézus Krisztus felől nézve: él! Lázár visszahívása tükrében érthetjük igazán, hogy Jézus mennyire mást ért az életen és halálon, mint mi, mint a földi közgondolkodás. Határozottan állítja ugyanis, hogy aki őbenne hisz – őhozzá tartozik már –, annak nem árt a halál („ha meghal is, él”!).
Az élet lényegéről sem a biológia, sem a filozófia nem képes teljes képet adni. Az élet még a Biblia alapján is nehezen megfogható. Ezért állítja elénk az Újszövetség szemléletesen: az élet nem valami, hanem valaki: Jézus Krisztus, őbenne Isten jelenléte, vele való közösség. A Krisztushoz tartozók földi halála csak a múlandó testet érinti. Az ilyen ember a látható világ felől nézve „alszik”, a teste elpusztul, de ő maga, az igazi lénye – lelke, személyisége – él! A Biblia szerint a halál nem a pusztulás, hanem az Istentől való elszakadás állapota, aminek oka a bűn: az ember Isten elleni lázadása. Ám ebből a halálból van feltámadás Jézus Krisztus által.
A halál (tudományosan) az élet szükségszerű része. Ám a Biblia szerint nem tartozik a teremtés rendjébe: az, hogy meg kell halnunk, nem normális és nem természetes. A "halál ellenség", ami majd tökéletesen eltöröltetik.
A feltámadás az élő Krisztussal való találkozás: az Úr Jézus személyes megváltómmá lesz. Újjászületésünktől kezdve a hit által részesedünk Jézus Krisztus örök, isteni életében. Ez az élet töretlenül folytatódik a test halála után. Vagyis a halál a hívő számára csak költözés e világból az Atyához. (Folytatjuk!)
Jézus szavai Lázár testvéréhez: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él, és mindenki, aki él, és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-e ezt?” (Jn 11,1-45)


Végiggondolva az előző heti üzenetet, arra a megállapításra juthatunk, hogy a bibliai sorrend más, mint ami emberileg logikus. A csak testi, fizikai élettel, bios-sal rendelkező, Istentől távol létező ember azt hiszi, hogy él. Ennek az életnek egyszer majd vége lesz, ezt nevezi halálnak. Homályos, vallásos elképzelései vannak, hogy a halálból talán egyszer majd feltámad. Tehát a közgondolkodás szerinti sorrend: élet – halál – feltámadás.
A Biblia szerint viszont a csak bios-sal rendelkező, Istentől függetlenül vegetáló ember: halott. Ám ebből a halálból lehetséges a feltámadás! Ezért jött Jézus Krisztus, halt meg a kereszten és támadt fel. Ha valaki hiszi ezt, hit által elkezdődik benne az élet: örök, isteni élet, amelynek a test halála nem árt. Töretlenül folytatódik, sőt akkor teljesedik ki igazán. Tehát az ilyen ember MÁR MA FELTÁMADT!
Az igei (logikus) sorrend tehát: halál – feltámadás – élet.
Jézus szavai Lázár testvéréhez: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él, és mindenki, aki él, és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-e ezt?” (Jn 11,1-45)



"Hát én, immár kit válasszak?

A már-már klasszikussá vált népdal-kérdést a leggyakrabban nem a választópolgárok, hanem a házasulni vágyók teszik fel. A választás viszont most – bár tavasz van, és hamarosan belépünk a szerelem havába – mégis más dimenzióban nyert aktualitást.

Sokak dilemmája látszik megoldódni ezekben a hetekben, napokban. Az országgyűlési választás ténye tartotta / tartja lázban a közvéleményt. Valamennyi párt arról igyekezett meggyőzni választóit, hogy rá szavazzanak, mert akkor megoldódnak a problémák, hatalmas lesz a jólét, és (esetleg) elérkezik a tejjel-mézzel folyó Kánaán is. A nagy ígéretek időszaka ez, ami a keresztyén embert is próba elé állítja.

A keresztyén hívők között megoszlik a vélemény a politizálásról, leginkább abban, hogy kell-e szavazni vagy sem? Egyesek szerint a politika bűnös dolog, éppen ezért nem szabad vele foglalkozni, hiszen Isten más feladatokat bízott az övéire. Mások – az „Igyekezzetek a városnak jólétén!” bibliai intésre hivatkozva – bíztatnak a politizálásra, mondván, felelősek vagyunk annak az országnak sorsáért, amiben élünk.

A most zajló országgyűlési képviselőválasztás eddigi adatai azt igazolják, hogy sokan engedelmeskedtek az utóbbi parancsnak, bizonyosan a hívő emberek közül is.

A magyar nép tehát döntött. Földi sorsát most olyan pártszövetségre bízta, amelyik – megítélése szerint – a jelenleg kritikusnak tekinthetőhelyzetben képes felelősen kormányozni, és alkalmas kivezetni az országot a kátyúból.

Keresztyénként mi is elfogadjuk és üdvözöljük ezt a döntést, mert úgy tűnik, hogy akik hatalomra jutottak, azoknak az államügyek mellett, Isten ügye sem közömbös.

Választáskor, választások után nemcsak az új ország vezetői, hanem a keresztyén emberek is komoly feladat előtt állnak. Rendezniük kell soraikat, be kell tölteniük küldetésüket, mindezt szüntelenül imádkozva és munkálkodva a „város jólétén”, mert annak jóléte lesz a mi jólétünk is!

Margit István / Pécel

Pál apostol: „A hatóságok nem a jó, hanem a rossz cselekedetek büntetésére vannak. Akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicsérni fog téged, mert Isten szolgája ő a te javadra.” (Rm 13,1-7)



Isten kezében

A napokban meglátogatott egy volt tanítványom, akivel egy tea mellett sokat beszélgettünk. Már nem élnek a szülei, a nagynéni segítségével négy testvérét kíséri figyelemmel. Bár értelmileg akadályozott fiatalember, mégis képes magát fenntartani, még munkát is kapott egy áruházban. Látássérült öccséről is gondoskodik, elkíséri a szakiskolába, segíti életét. Gyerekként szertelen, nehezen kezelhető tanuló volt, de most tele volt érdeklődéssel és feladatai iránti kitartással.
- Hogyan történt a változás? – kérdeztem tőle.
- Tudod, rendszeresen járok gyülekezetbe, Isten segít nekem. – mondta.
Emlékszem, kisiskolásként rendszeresen járt a hittanórákra, és lekötötték figyelmét a bibliai történetek. Ilyenkor megnyugodott hiperaktivitásában, mert a Teremtőt dicsérő énekek felemelték őt is Istenhez. Akkor nem gondoltam, hogy komolyan veszi mindazt, amit tanult, és bizalmát, fogyatékkal teli hitét Jézus Krisztusba veti. De Isten a legkisebbek imádságát is meghallgatja és megsegíti őket. Élete és hite bizonyságot tesz arról, hogy hozzátartozója az élő Isten, aki kezében tartja és óvja az ő életét is.

Jézus szavai: „Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát és az ő igazságát; és ezek mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6,31-33)




"...megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, mely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve egy másik helyen."

(Jn 20,7)

Elolvasandó: Jn 20,1-10

A sírban nem volt ott a Jézus teste, de amik ott maradtak: feltámadásának jeleiként maradtak ott. A halotti lepleknek is van üzenetük. Az Élőről szólnak. A kendő, ami a fején volt, összehajtogatva maradt vissza, külön a többi lepeltől. Krisztus feltámadása a bűn által megrontott teremtési rend helyreállítása. A teljes helyreállítás Benne lehetséges, és Általa. A bűn törvénytelenség, rendetlenség, felfordulás. Káosz és nem kozmosz. A természet legveszélyesebb rizikófaktora az ember.
Ha a sír rendetlenül marad, azt a gyanút erősítette volna meg, hogy sírrablók lopták el Jézus testét. A Feltámadott első gesztusa egy kendő összetűrése.


Mit hagyok magam után? Egyik gyülekezetben ebéd után, a délutáni szolgálat előtt lefeküdtem pihenni. Egy takarót húztam magamra. Közeledett az istentisztelet ideje a templomban. A takarót félredobtam, mint otthon: a feleségem feladata a rendbetétel. Szolgálatom textusa éppen az összehajtogatott kendő üzenete volt. Megszégyenültem: lehet-e rendről beszélni, ha rendetlenséget hagyok magam után? Aki a kicsin hű, a sokan is az; aki a kicsiben rendetlen, nem az-é a nagyban is? Nincs nagy és kicsi! Csak rendezetlen, vagy csak rendbetett élet van. A világ új rendje egy kendő összehajtogatásával kezdődik. Én vagyok ez a világ.

(Visky Ferenc)




"Mit keresitek holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott..."


Feltámadott!

Húsvéti reggel tavaszi kedvvel
Zeng a berekben: Feltámadott!

Egei kéklik, szelei végig-
zúgják az erdőn: Feltámadott!

Dongói dongják, méhei zsongják,
Kórusban mondják: Feltámadott!

Lepkéi írják, bimbói nyílják,
fűből virítják: Feltámadott!

Égi madárkák dalolva szántják
az új barázdát: Feltámadott!

Tavasz van, íme, hatalmas Ige,
zuhog a szívre: Feltámadott!




MEGVÁLTÓ ÚR JÉZUS KRISZTUS!
Mindenki Téged keres. Köszönjük, hogy mi is ismerhetünk Téged, tapasztalhatjuk feltámadásod erejét és szívünkig érhet a tanítványok öröme: "Feltámadott az Úr bizonnyal!" Hisszük, hogy Te vagy a feltámadás és az élet, hogy Lelked által velünk jársz útjainkon és mellettünk állsz majd halálunk óráján is, hogy hazasegíts. Légy áldott érte! Ámen.




NYOMORULTUL ÉRZEM MAGAM


Krisztusban hívő emberekként azt gondoljuk, hogy nem érezhetjük rosszul magunkat. Ezért csodálkozunk, amikor feltör belőlünk az „Ezt már nem bírom tovább. Kész. Elég! Kiszállok!” – gondolat.

Munkahelyi stressz, anyagi bizonytalanság, párkapcsolati nehézség, gyermeknevelési kudarc, szolgálati sikertelenség, nyilvános megszégyenülés, testi fájdalom, magányosság – talán ismerős társai életünk egy-egy szakaszának. Újra- és újra bíztatjuk magunkat és egymást azzal, hogy Isten talán már a jövő héten jobbra fordítja a dolgok menetét, vagy azzal, hogy nem lesz semmi gond, bírni fogjuk.A legfájdalmasabb élményben akkor van részünk, amikor Isten ügye érdekében vállalunk áldozatot, többlet nehézséget, mégis kudarcban, hátratételben, netán megaláztatásban van részünk. Ekkor leginkább belevetnénk magunkat a világi élvezetekbe, hogy eltereljük figyelmünket a fájón égető kérdésről: Krisztusban reménykedem, hogy megsegít engem, és mégsem tesz semmit, de vajon miért?

Az 1Kor 15,19-ben a feltámadásról tanító igeszakasz nagyon fontos kitételét találjuk, miszerint a Krisztusban reménykedő keresztyén minden embernél nyomorultabb(!), ha nem látja azt a jövőt, ami Krisztusban az övé! Ha leveszi tekintetét arról, hogy Krisztusért és Krisztusban halála után miben lesz része.

De minek is leszünk részesei? Pontosan nem tudjuk, ugyanis egyelőre titok. Minden spekulációt mellőzve csak annyit tudhatunk, hogy lelkileg és testileg részünk lesz abban, „Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek” (1Kor 2,9). Olyan jó lesz ott nekünk, amilyet elképzelni sem tudunk! Isten eltöröl minden könnyet szemünkről, halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé (Jel 21,4). Nem fogjuk magunkat nyomorultul érezni, sőt, ha ezeket az ígéreteket hittel megragadjuk Krisztusban, akkor már most örömünk és békességünk van. Aminek birtokában – elsődlegesen – nem a nehézségek alóli kimenekedést várjuk, hanem örömmel, hálával és szeretettel nézünk fel Krisztusra, aki miatt ez lehetséges, és akiben ez igaz ránk. Legyen áldott ezért! Dicsőség neked, Krisztusunk! Bizony, jövel Uram, Jézus!

Csapkovics Bertalan / Budapest

„Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (1Kor 15,19)





Világítótorony
Írta: Dr. Mikoliczné Virág
Egy beszélgetésen hangzott el nemrég, hogy a mai egyház mintha nem látná tisztán a küldetését. Európára nézve ez a megállapítás mindenképpen helytálló: nem akar korszerűtlennek tűnni, ezért kerüli a bűn és a kárhozat témáját. Helyette liturgiák és külsőségek megújításával próbálkozik, hozzászól az aktuális társadalmi problémákhoz, és sok esetben karitatív akciókkal tevőlegesen is részt vesz a gondok enyhítésében. Mindezek ellenére tagjainak száma vészesen fogy.

"Kéne egy világi-világi-világítótorony!" hallottam éppen előző nap egy slágerben. Ha az Igéből nem volna egyértelmű, hogy mi Isten képviselőinek a dolga, megtudható a segélykiáltásokból. Az embernek alapvető szükséglete a tájékozódás, a végső igazságok, a megváltás megismerése. Micsoda kincs és kiváltság, hogy az Igéből táplálkozva életünkben megjelenhet Isten békessége, világossága. Ebben az összezavarodott és elbizonytalanodott világban, amikor sok esetben maga az egyház sincs a helyén, még nagyobb felelősség hárul Isten népének minden egyes tagjára.

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdon népe vagytok, hogy hirdessétek a hatalmas tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket..." (1Pt 2,9)