2017. május 5., péntek

A jótetthez kell egy kis bátorság és egy kis önmegtagadás vállalása is.

Don Bosco


Amint a tömjén a parázs életét felfrissíti, úgy frissíti fel a szív reményeit az imádság.

Goethe


Az akadály az a rémisztő dolog, amelyet akkor látunk, ha levesszük szemünket a célról. (Henry Ford)


Az Anyaszentegyház tudja, egyszerre vagyunk „igazak és bűnösök”, sokszor visszaesünk ugyanabba a hibába. Ezért iktatja be a szentmise elejére a közös bűnbánati imát, szorgalmazza a közösségi bűnbánati szertartásokat, és mindenekfölött ajánlja a személyes gyónást.

Amíg nem döntöttünk Krisztus mellett, addig a bűn csupán csak valamiféle törvény, előírás megsértése számunkra. Ekkor az Istennel szembeni alapállást leginkább a félelem határozza meg. Ilyenkor gyónni inkább csak kényszerből, számításból - úgymond rendezni a számlát - megyünk, és nem szeretetből. De Isten nem közlekedési rendőr és nem is üzletkötő!
Amíg nem döntöttünk Krisztus mellett, addig a bűn nem az Istennel és embertársainkkal való szeretetkapcsolat elleni vétség, hanem a saját magunk gyártotta becsületkódexeinkkel és egyéb elvárásainkkal szembeni sértés. Ilyenkor még csak szégyenből, és gyakran hamis bűntudatból gyónunk; mert nem az fáj, hogy szeretetlenek voltunk, hanem fájdalmunknak gyengeségünk, tehetetlenségünk és tökéletlenségünk az oka, ez mögött pedig valójában lázadás, büszkeség és gőg húzódik meg.

Hitünk középpontja Jézus Krisztus és nem a bűn! A hitünkből fakad, hogy törekszünk Jézussal összehangolni a gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket, kapcsolatainkat, életünket, azt, akik vagyunk. Azaz törekszünk eggyé válni vele szeretetből. Innét nézve bűn minden, ami elszakít, függetlenné tesz Jézustól. Röviden a bűn a szeretet elleni vétség. És ekkor egészen más súlya lesz a bűnbeeséseknek is. Ekkor már a bűneink által megsértett Szeretet miatt megyünk gyónni; szeretetből és nem félelemből.

Gyakran rossz a sorrendünk a bűnök megítélésében is. Neveltetésünk miatt első helyre tesszük a testiségből, az ösztöneinkből fakadó bűnöket. Ezek miatt sokkal komolyabb bűntudatunk van, mint a gyűlölködés, ítélkezés, büszkeség, gőg, irigység, fukarság, keményszívűség, közömbösség, önzés, pénzsóvárgás, mértéktelenség, felelőtlenség, lustaság, vagy a rendszeres lelkiélet hiánya miatt. Lázadásaink, mulasztásaink, Istentől való elszakadásunk ritkán szerepelnek lelkiismeretvizsgálati szempontként és egyáltalán nem fontos, hogy Ő mit érzett, gondolt vagy tett volna a mi helyünkben. A helyes sorrend pedig pont fordítva van, ha Jézussal egységben akarunk élni. Hisz rendszeres lelki élet, lelki táplálék hiányában hogyan is gondolhatjuk, hogy a kísértésekben helyt állunk?

Néhány szót még a bűnbánatról: A bánat valódisága nem mérhető le az érzelmi lelkifurdalás erősségével. Örüljünk, ha a szív együtt dobog, ha a bűneink fájdalmát és a megbocsátás felemelő örömét átérezzük, de nem kell az érzelmet erőszakosan csiholni. A bűnbánat igazi lényege ugyanis a szeretetből meghozott döntés: visszatérünk Istenhez!
A nem tökéletes bánat a hamis bűntudatból (rossz és értéktelen vagyok), félelemből, gyötrő lelkiismeret-furdalásból fakad. A tökéletes bűnbánat a jóra törekvő lélek Istenbe vetetett békés bizalma, Istenből forrásozó és Hozzá visszatérő - olykor igazán fájdalmas - szeretete.

Az irgalmasság Atyja mindig vár, hogy megbocsásson, meggyógyítson és megbékítsen bennünket a bűnbánat szentségében. De az rajtunk áll, hogy elfogadjuk-e ezt a megtisztító és meggyógyító végtelen szeretetet, a fogadott istengyermekséget és az ebből következő testvériséget.

Minek gyónjak? (Bolberitz Pál)


Az Ő türelme az én üdvösségem. Életem története pedig: Ő mindig könyörülettel hordozott. (Bezzel)


Bajban mutatkozik meg, hogy ki jó barát,
hisz jó körülmények közt van barát elég. (Euripidész)


„Dicsérje őt a nap és a hold, dicsérje minden fényes csillag! Mert ő parancsolt, és azok létrejöttek.” (Zsolt 148,3.5)

Assisi Szent Ferenc Naphimnusza jut eszembe e sorok olvasásakor: „Áldott vagy, Uram, s kezed minden műve áldott, / legfőképpen öreg bátyánk, a Nap: (…) Dícsérjen téged nénénk, a Hold, meg a Csillagok, / te formáltad őket, s mind oly gyönyörűen ragyog.” Az ige Isten dicséretére szólít fel, s azt is megindokolja, miért. Az Úr szavának hatalmával teremtette az eget, földet, égitesteket, állatokat, növényeket s minket, embereket is. Neki köszönhetjük életünket s mindazt, ami körülvesz bennünket. Hálával, köszönettel tartozunk mindezért. Dicsérjük az Istent imádsággal, énekkel, mert méltó és üdvösséges!
(Juhászné Szabó Erzsébet)


„Füvet sarjasztasz az állatoknak, növényeket a földművelő embernek, hogy kenyeret termeljen a földből.” (Zsolt 104,14)

A belvíz áztatta magyar földekről fölemeli tekintetünket a zsoltár. A világot uraló Teremtőt látjuk, aki fölkelti és lefekteti a nappalt, határt szab az áradásnak, és minden élőt fejlődésre serkent. A földön a jóság és a szépség ünnepel tavaszian, a rossz és a gonosz pedig kiszorul a teremtésből.
(Dr. Bácskai Károly)


„Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, megcsaljuk magunkat, és nincs bennünk igazság. Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igazságos, hogy megbocsássa a bűnöket, és megtisztítson minket minden gonoszságtól.” 1 Jn 1.8-9

Egy férfi hirtelen haragjában megölte a feleségét. Bár nem derült ki a tette, lelkiismerete nem hagyta nyugodni. Segítséget és vigasztalást keresve egy rabbihoz fordult. „Rabbi segítsen! Gyilkoltam.” A rabbi ijedten összerezzent, majd keményen rászólt az emberre: „Súlyos a te bűnöd, megtorlásra vár, bosszúért kiált. Nem tudok segíteni, hiszen írva van: szemet szemért, fogat fogért.”
Az ember vigasztalanul menekült tovább. Egy, az ezoterikus tanokba beavatott guruhoz fordult segítségért: „Nagy mester, én gyilkoltam. Segítsen!” A guru kelletlenül szakítja meg a meditációját, hogy elmondja a bölcs igéket: „Gyermekem, az élet csak látszat. Sem jó, sem pedig rossz nem létezik. Nézz át a látszaton, a cselekedeteid is csak látszatvalóságok. Ne nyugtalankodj. Elmélkedj, és ismerd meg magad.”
De az ember vigasztalanul megy tovább a maga útján. Végül egy gyóntatószék előtt találja magát. Fény szűrődik ki. Nyugtalanságában bemegy és letérdel. Félve suttogja: „Atyám, kérem segítsen. Gyilkoltam.” Egy pillanatig halálos csend telepedik a gyóntatószékre, majd a gyóntató atya szelíd, jóságos hangja hallatszik: „Hányszor fiam?”

Ez a történet, bár nyilván célzatos, találóan mutatja, hogy az Egyháznak a bűnnel és bűnössel szembeni magatartása ugyanaz, mint ami Jézus cselekedeteiben és példabeszédeiben jut kifejezésre. Bár a bűn tagadása esetén - a bűnös érdekében - nyomatékosan figyelmeztet; azzal szemben azonban, aki beismeri a bűnét, az Egyház irgalmas anyává válik, aki vigasztal, megbocsát és felsegít, mint az atya Jézus példabeszédében.

A bűnbánat során a bűnös lélek az isteni szeretet valóságával találkozik, mely igazságos, nagylelkű, hűséges, és a megbocsátásban, a megváltásban nyilvánul meg. „Mert ha a szívünk vádol is minket, Isten nagyobb a szívünknél, és tud mindent.” 1 Jn 3.20


Ha magadat teljesen legyőzöd, a többi fölött könnyen győzedelmeskedsz. A magunk legyőzése ugyanis az igazán teljes diadal. (Kempis Tamás)



Isten szeretete olyan, mint az óceán: a kezdetét láthatod, de a végét nem.



„Jézus így szólt: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”” (Mk 2,17)

Szomorú tapasztalatom, hogy keresztény gyülekezeteink nagyrészt „egészségesekből” állnak. Bár a legtöbben bűnösnek vallják magukat az istentiszteleteken, a hétköznapokban próbálják a tökéletesség álcáját magukra ölteni. Magukkal és egymással szemben is olyan elvárásokat állítanak, amelyek alapján könnyebb megítélni egymást. Talán elfelejtik, hogy az ítélet az Úr kezében van. De ő nem elpusztítani, hanem meggyógyítani akar minket. Ezért jött el Jézus Krisztus – a „betegekhez”.
(Sághy Balázs)


Keressük hát a mi Urunkat szüntelen! Legyen fontosabb a vele való találkozás, mint a reggeli feketekávé vagy a napilap átnézése! S ne csak néhány percre találkozzunk vele, hanem maradjunk vele egész nap, sőt egész életünkben, míg meglátjuk majd őt színről színre, s teljes öröm lesz őnála, és örökké tart a gyönyörűség az ő jobbján. (Cseri Kálmán)


„Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk.” (Zsid 1,1–2)

A 21. századi írott és elektronikus szóáradatban nem vész el a legfontosabb szó? Lesz-e még helye életünkben annak, hogy megszólaljon Isten? Nem jelekben, nem rejtélyes hangokban, hanem Jézus szavában. Az evangéliumban. Isten nem hallgatott el, csak a zajban nem figyelünk igazán rá. Pedig erre a szóra van igazán szükségünk.
(Hafenscher Károly [ifj.])


Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának, a búzavirágnak.
Az erdő csöndjének.
Ha egyedül vagy: annak hogy egyedül lehetsz.
Ha nem vagy egyedül, annak, hogy nem kell egyedül légy.
Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.
(Wass Albert)


Semmi sem történik ok nélkül, még ha ezt nem is lehet azonnal felismerni.



Uram, Jézus, járj előttem,
ha lankadok, állj mögöttem,
Pajzsomként lebegj fölöttem,
jobbról, balról segíts engem.
Mindig téged keresselek,
mindig találkozzam veled,
minden léptemben szüntelen
te, csak te jöjj szembe velem.
Te légy szavam a nyelvemen,
más szavával te szólj nekem.
Minden egyes pillantásom,
mindenkiben téged lásson.
Te légy utam az utamban,
utam végén a jutalmam...