2019. április 10., szerda

Szent II. János Pál gondolatai

Az ember képtelen szeretet nélkül élni. Magára marad, érthetetlenné válik önmaga számára, értelmét veszíti az élete, ha nem kap, nem talál szeretetet, nem vehet benne részt, és ha a szeretet nem lehet a sajátja.


Az emberi embrió vagy magzat kísérleti anyagként való használata bűncselekmény az emberi méltóság ellen.


Az emberi szabadsággal szemben Isten „gyenge” akart maradni.


Emlékszem, amikor a Redemptor hominis kezdetű első enciklikámat írtam, több mint húsz évvel ezelőtt, elmélkedéseimet mintegy végigkísérte a napjaink embere által átélt félelem kérdése. E félelem számos forrása közül az egyet külön is kiemeltem: az ember állandó fenyegetettséget érez saját alkotásai, saját kezének s különösen saját értelmének és akarati törekvéseinek művei részéről. Úgy tűnik, hogy ma, az új évezred kezdetén ez az érzés még erősebb. Túl gyakran fordul elő ugyanis, hogy az, amit az ember a gondolkodás és a technika új lehetőségeinek köszönhetően létrehoz, egyfajta „elidegenedésen” megy át – ha nem is teljesen, de bizonyos mértékben kicsúszik alkotói ellenőrzése alól, és szembefordul az emberrel.


Ha a forrást keresed, felfelé kell haladnod, az árral szemben. Keresd hát, kutasd, ne hátrálj meg, tudod, hogy itt kell lennie valahol – Hol vagy, forrás?... Hol vagy, forrás?


Lelki életemben ifjú éveimtől kezdve fontos helye volt ennek az imádságnak. A rózsafüzér elkísért engem örömben és megpróbáltatásokban egyaránt. Sok – sok gondomat bíztam rá, és mindig bátorítást találtam benne.


Ma Krisztus kifejezetten azt kéri tőletek, hogy fogadjátok be Máriát a „házatokba”, fogadjátok őt értékeitek közé, hogy megtanuljátok Tőle az odahallgatás belső készségét; azt az alázatos és nagylelkű magatartást, amely annyira jellemző volt Rá, aki elsőként lett Isten munkatársa az üdvösség művében. Ő az, aki a maga anyai szolgálatával nevel és formál benneteket mindaddig, amíg Krisztus teljesen ki nem alakul bennetek.


Megvédeni és segíteni az embert, minden embert: ez az evangélium hirdetésének elengedhetetlen feltétele.


Minden őszinte megtérés kezdete Istennek a bűnösre vetett pillantása.


Szemlélni Krisztus arcát, éspedig Máriával együttszemlélni – ez az a program, amelyet a harmadik évezred hajnalán az Egyháznak adtam, amikor arra szólítottam föl, hogy az új evangelizáció lelkesedésével evezzen a mélyre a történelem tengerén.




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

A jó keresztények, akik dolgoznak lelkük megmentésén és üdvösségükön, mindig boldogok és megelégedettek. Már előre élvezik a mennyország örömét, és boldogok lesznek az egész örökkévalóságon át.


A kereszt az ég létrája. Milyen vigasztaló szenvedni, ha rajtunk nyugszik Isten tekintete, milyen öröm, ha este elmondhatjuk: „Jól van, ma két vagy három órán át hasonló voltam Jézus Krisztushoz: vele együtt szenvedtem az ostorozást, a töviskoronázást, a keresztre feszítést…” Ó, milyen érték ez a halálra!… Milyen jó meghalni, amikor az ember keresztre feszítve élt!


A keresztény, akit a Szentlélek vezet, tud különbséget tenni. Nem nehéz otthagynia a világ javait, és keresnie a mennyei javakat.


Gyermekeim, ha az emberek megértenék a szentáldozás értékét, kerülnék a legkisebb vétket is, csakhogy minél gyakrabban részesüljenek ebben a vigasztalásban! Mindig tisztán őriznék lelküket Isten szeme előtt.


Ha jól fel tudnánk fogni helyzetünket, majdnem azt mondhatnánk, hogy szerencsésebbek vagyunk, mint a szentek a mennyországban. Ők a kamatokból élnek, többet már nem nyerhetnek, mi viszont minden földi életünk pillanatában növelhetjük a tőkénket…


Hány és hány alkalmunk adódik nap mint nap, hogy megtagadjuk magunkat, elfogadva mindazt, ami kellemetlen és visszataszító! Fogadjuk el mindezt a jó Istenért, egyedül azért, hogy kedveskedjünk neki; íme ezek a jó Istennek leginkább tetsző böjtök.


Isten szeretetre teremtette az embert, ezért is hajlik annyira a szeretetre.


Istent szeretni nem csupán abból áll, hogy ajkunkkal kimondjuk: „Istenem szeretlek! ”Istent szeretni teljes szívből, teljes elméből és minden erőnkkel azt jelenti, hogy mindennél jobban szeretjük; készek vagyunk arra, hogy elveszítsük javainkat, becsületünket, sőt életünket is, de semmiképp meg nem bántjuk. Istent szeretni annyit jelent, hogy semmit sem szeretünk jobban Őnála, semmit, ami Vele összegegyeztethetetlen, semmit, ami megosztaná a szívünket.


Minél többet imádkozott valaki, annál inkább kívánja az imádságot. Lelke belemerül, elsüllyed, elvész a jó Istennel való társalgás édességében, miként a hal alámerül a vízbe, amikor elúszik a parttól.


Tény az, hogy vagy a keresztény uralkodik a gondolatain, vagy a gondolatok uralkodnak rajta; középút nincsen.





http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6