A családban feloldhatatlanok a kötelékek, úgyhogy a gonosz fiú mégis fiú, a hűtlen testvér mégis testvér. (Fosdick)
A fösvény emberre jellemző, hogy nem ő birtokolja a vagyonát, hanem a vagyona birtokolja őt. (Diogenész Laertos)
A keresztyénség ízét maguk a keresztyének adják meg azáltal, ahogy élik azt.
A
nagy skót esszéíró és történész, Thomas Carlyle, feleségül vette a
titkárnőjét, Jane Welsh-t. Az asszony továbbra is a férjének dolgozott,
de megbetegedett. Carlyle, aki nagy odaadással végezte a munkáját, nem
igazán vett tudomást arról, hogy az asszony beteg, és hagyta, hogy
tovább dolgozzon. De az asszony rákos volt, és végül ágynak esett. Bár
Carlyle igazán szerette a feleségét, úgy találta, hogy nincs elég ideje
arra, hogy sok ideig mellette legyen, vagy sok figyelmet fordítson rá.
Aztán az asszony meghalt.
A temetés után Carlyle bement Jane
szobájába, és meglátta az asszony naplóját az asztalon; felvette, és
olvasni kezdte. Egy teljes oldalon csak egyetlen sor állt: „Tegnap egy
egész órát töltött velem, és ez olyan volt, mint a mennyország; nagyon
szeretem őt.” A valóság, melyet meglátni addig valamiért túlságosan vak
volt, most metsző élességgel hasított belé. Túl elfoglalt volt ahhoz,
hogy észrevegye, milyen sokat jelent Jane-nek. Visszagondolt, hogy
milyen sokszor kötötte le a munkája, és egyszerűen nem vett tudomást a
feleségéről. Nem látta a felesége szenvedését. Nem látta a szerelmét. A
következő oldalra lapozva olyan szavakat olvasott, melyeket sohasem
tudott elfelejteni: „Egész nap füleltem, hogy hallom-e a lépteit az
előszobában, de most már késő van, és azt hiszem, ma már nem fog jönni.”
Visszatette a naplót az asztalra, és kirohant a házból. A barátai
találtak rá az asszony sírja mellett, sárral borítva. Szemei vörösek
voltak a sírástól, könnyek csorogtak le az arcán. „Bárcsak tudtam volna,
bárcsak tudtam volna” - zokogta.
A
szentek nem a szenvedést szerették, hanem a benne megpillantott
egyetlen menekvést, az Atyát, azt az igazit, akiben még akkor is lehet
reménykedni, amikor már minden földi reménység szertefoszlott.
Jézus
nem csodaországot akart csinálni varázslás útján ebből a világból,
hanem az Istentől bűnével elszakadt embert akarta kibékíteni Istennel.
Elvezetni az embert, nem vissza a Paradicsomkertbe, hanem még tovább: a
szentháromságos életbe. Akinek ez elvontnak tűnik és a realitástól
elszakadtnak, annak másutt van az élete súlypontja, s ahhoz az
evangéliumok Krisztusának nincs sok vigasztaló szava. Az igazi
Krisztusba vetett hit sohasem lesz sikervallás, mert nem ígérhetjük azt,
amit Jézus sosem ígért, a zökkenőmentes életet, dolgaink és emberi
viszonyaink tökéletes elrendezését. Jézus nem azért jött, hogy minden
problémát megoldjon, hanem hogy az Atyaistenhez elvezessen minket és
föltámasszon az utolsó napon.
Hogy az Isten hogyan engedhette ezt
meg ezt? De végül is mit várunk Krisztustól a földön? Azt, hogy földi
életünket minden szempontból rendbe hozza, és máris itt lesz a
mennyország? Neki sem volt itt. Az azonban biztos, hogy lelkileg gazdag
életet hoz. Jézus öröme, amelyet megoszt velünk, az élet teljessége.
Megígéri a mennyei hazát, megadja a Szentlelket, egy új életet és
egyfajta belső békességet. Ha valóban szeretnénk őt, örülnénk annak,
hogy az Atyához megy. A teljes öröm az ő dicsőséges feltámadása és
menybemenetele, melyben megnyilvánul a mi jövendő sorsunk. Hát ez az a
vigasztalás, melyet hozott nekünk Azt hiszem itt és most
valamennyiünknek választania kell két életirány között: vagy mindenáron a
szenvedés és fájdalom kiküszöbölésére törekszel s ebből bálványt
csinálsz, vagy valóban Krisztus követője leszel, ami azt jelenti, hogy
megtanulsz szeretni, ami pedig bizonyos szenvedéssel jár.
Észre
kell vennem, hogy az élet teljességét nem a tehetség, a nagy tettek,
vagy a mozgalmasság és a sokszínűség adja, hanem a mind tökéletesebb
szeretet.
Barsi Balázs
A szeretet nélküli felelősség figyelmetlen,
A szeretet nélküli igazság kemény,
A szeretet nélküli okosság gőgös,
A szeretet nélküli barátság hűvös,
A szeretet nélküli rend kicsinyes,
A szeretet nélküli hatalom kíméletlen,
A szeretet nélküli birtoklás fösvény,
A szeretet nélküli adakozás képmutató,
A szeretet nélküli vallásosság bigott,
A szeretet nélküli hit vakbuzgó,
A szeretet nélküli remény fanatikus,
A szeretet nélküli élet értelmetlen.
A szeretetben élők mélyre látnak,
a reménységben élők messze látnak,
a hitben élők mindent másképp látnak.
A Te gazdagságod legyen az enyém is,
Szegény voltál Uram, szegény leszek én is.
Jézus szegény Szíve, a koldusod vagyok,
Alamizsnát, kegyet csak Szívedtől kérek.
Mária, Szűz Anyám, Te könyörögj értem,
Hogy a Kereszt úján Jézust követhessem.
E földön senkitől jutalmat nem várok,
Gazdagság híre után nem futok, nem járok.
Sátán imádója, cinkosa nem leszek,
Nem tiprom meg bűnnel Jézusom, kereszted.
Ámen
„A világosság a sötétségben fénylik.” (Jn 1,5)
Észrevehető,
ahogy hosszabbodnak a napok. Reggel, délután egyre jobb a kedélyünk; a
világosság feltölt derűvel, tettvággyal, aktivitással. A sejtjeink
tavaszt várnak, és tudjuk, már a küszöbön áll a várva várt évszak. Az
ember fény és D-vitamin nélkül – biológiai tény – nem élhet. Csodás
adománya Istennek a fény, a világosság, a teremtés első csodálatos
ajándéka. És legyen világosság! Lelkünkben is megcselekszi Isten ezt a
csodát Lelke által. Életet csak általa kapunk, az ő fényéből, amit gyújt
bennünk. Fénylik, ránk ragyog, és megmutatja, mi az élet, ki vagyok én,
és mi az Isten áldott szándéka velem. Add, Uram, fényedet, vezess,
oszlasd a homályt bennem és körülöttem! (Kőháti Dóra)
Aki
nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám. Aki meg
akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az
megtalálja.
Mt 10.38-39
-
Ébresztő, barátocskáim! - csiklandozták meg a felkelő nap hajnali
sugarai a virágoskert színpompás lakóit. - Itt a reggel! Tárjátok ki
kelyheiteket, bontsátok ki szirmaitokat! Új, csodaszép napra virradtunk!
- Csak még egy icipicit hadd szundikáljunk! - pislogott álmosan a nebántsvirág.
- A friss, hajnali harmatnál nincs üdítőbb nedű, mosakodj meg benne te is! - tanácsolták az út mentén virító százszorszépek.
- Már a méhecskék is biztosan úton vannak! Nem fogadhatjuk őket álmosan, gyűrött szirmokkal! - tette hozzá a rézvirág.
-
Még csak az kéne! - csattant fel a duplafodros petúnia. - Nem vagyok
bolond, hogy azokat a szőrös lábú virágportolvajokat magamhoz engedjem!
Még letörnék a gyönyörű szirmaimat, meggyűrnék a világhírű fodraimat!
Arról nem is beszélve, hogy a lábaikra ragadt szúrós port rászórnák a
bibémre, s az belém vájna! Köszönöm szépen, de nem kérek abból a
fájdalomból!
- Ne is figyeljetek rá!
- hajolt oda szomorúan a kecses liliom a mellette növekvő aprócska
krizantémokhoz. - Aki csak magára gondol, az sosem lehet boldog!
-
Még hogy nem lehetek boldog! - rikkantotta a cifra petúnia. - Én már
most is boldog vagyok és gyönyörű! És az is maradok örökre! Megtartom
magamnak a szépségemet, nem pazarlom holmi semmirekellőkre! - emelte fel
a fejét gőgösen, és kihasználva a szellő lágy ringatását, ügyesen
félrehúzódott a kelyheibe igyekvő méhecskék közeledése elől.
Azok
látva, hogy hiába próbálkoznak, más virágokra szálltak, s fürge
mozdulatokkal végezték a Jóisten által rájuk szabott feladatot. A
rézvirágok nem tiltakoztak, szélesre tárták kelyheiket, s kedvesen
fogadták a porzóikon szorgoskodó méheket. Azok egyik virágról a másikra
szállva, magukkal vitték a virágport és a rézvirágokra hintették. A
virágok megadóan tárták fel puha, tapadós bibéjük mélyét, magukhoz
ölelve a virágporszemecskéket. Közben megadóan, alig hallhatóan
sóhajtoztak a fájdalomtól, amint a szúrós virágporszemcsék egyre
mélyebbre vájták magukat belsejükben. Amikor fájdalmuk már
elviselhetetlennek tűnt, lehajtották fejüket és arra gondoltak, hogy
ebből a szenvedésből születnek meg majd gyermekeik, akikben tovább
élhetnek. Ez a gondolat boldogsággal töltötte el őket, és enyhítette
kínjaikat. Aztán egyszerre minden fájdalom elmúlt, s érezték, kelyheik
mélyén elkezdődött a csoda, amelyből egyszer majd új élet támad.
Fáradtságtól megtört szirmaik feszessége elernyedt, színei megfakultak.
Mégsem voltak szomorúak. Sőt, valami megmagyarázhatatlan békesség és
boldogság töltötte el szívüket. Még a duplavirágú petúnia gúnyos
megjegyzéseivel sem törődtek, s nem cseréltek volna vele semmi áron.
-
Ti aztán tényleg megbolondultatok! Nézzetek csak magatokra! Napról
napra csúnyultok és töpörödtök. Bezzeg én! Még mindig ugyanolyan
fiatalon pompázom! Én örökké szép leszek! - illegette magát gőgösen.
A
napok pedig egyre csak teltek. Mind hűvösebb szél tépázta a kertet, s
annak minden lakója előtt egyre világosabbá vált, hogy Ősz úrfi
hamarosan átveszi a hatalmat az eddig zöldellő birodalomban. A rézvirág
szirmai már barnán és kopottan várakoztak, levelei fakón és száradtan
éktelenkedtek. Gyökereivel még kapaszkodott a barna rögökhöz, de az
éltető nedvekkel már csak a virágfejben sorakozó magocskákat táplálta.
Minden erejével befelé figyelt, megadóan várva a pillanatot, mikor
elválik szárnyas magvacskáitól, beteljesítve örök feladatát.
Visszahúzódott belső szentélyébe, ahol a Jóisten munkálta ki benne azt,
ami örökkévaló. A petúnia sem kérkedett már, virágai megfonnyadtak a
hűvös őszi reggeleken, bimbói terméketlenül hullottak a porba. Olyan
ráncosnak, öregnek és értéktelennek érezte magát. Irigykedve nézte a
gyermekeiket hordozó rézvirágokat. Most már a fájdalmat is elvállalta
volna, de már késő volt. Egy hirtelen támadt szélvihar megragadta, és
letörte kiszáradt tövét. Csak a földből kiálló száraz kóró tanúskodott
önző hiúságáról.
A szél a
rézvirágokat is megtépázta. Ám azok nem siránkoztak. Ellenkezés nélkül
simultak bele az örvénylő fuvallatba, kitárva magházuk ajtócskáit,
engedtek a szorításból, mellyel eddig magjaikat ölelték magukhoz. Azok
pedig kibontották a Teremtőtől kapott vitorlácskáikat és útnak indultak.
Messzi tájakra repültek, ahol majd tavasszal, a természet
újjászületésekor hirdetni fogják, hogy az új élet a halálból születik.
Amikor
Teréz anyától megkérdezték, hogy pici, törékeny asszony létére hogyan
tudott sok tízezer ember életébe komoly változást hozni, azt válaszolta:
"Én mindig csak egy embernek segítettem."
Mindig elég egy lépés...
„Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek.” (Kol 3,23)
Egy
kőműves a háztetőt javította. Amikor kész volt, azt mondta a
segédjének: „Tartsd a kéményt, amíg a tulajdonos körülnéz és kifizet.”
Tréfásnak tűnik ez a kis anekdota, de valljuk meg, sajnos sokszor igaz: a
szemnek dolgozunk. A pillanatnak. A látszatnak. Csak a pénzért, a
magunk hasznáért. Jogos, hogy keresni akarsz, de az is, hogy a másik fél
jó munkát kapjon. Akkor nem lesz ez a kettő ellentétben, ha az Úrnak
végzed a munkádat. Ha tudod, hogy ő lát, ha tudod, hogy ő kész segíteni.
Ha szereted az Urat, és azt akarod, hogy jó munkádért őt dicsőítsék. (Széll Bulcsú)
Az ember naponta rendbe teszi a haját. És a szívét miért nem?
„Jézus
így szólt a kánaáni asszonyhoz: „Asszony, nagy a te hited, legyen úgy,
amint kívánod!” És meggyógyult a leánya még abban az órában.” (Mt 15,28)
Irigylésre
méltó a kánaáni asszony. Legfőképpen a bátorsága és a merészsége. Nem
sokat mérlegel. Nem töpreng azon, hogy illik-e vagy sem pogány
asszonyként egy zsidó férfit megszólítani. Nem hagyja magát a környezet
által elnémíttatni. Egyszerűen megy ahhoz, kiált az után, akiről tudja,
hogy hatalma van a betegség felett is. Jézus ezt a merészséget, ezt a
környezettel nem törődő bátorságot nevezi hitnek. A hit ma is ezt
jelenti, hogy nem a körülmények szorítása, hanem Jézus Krisztus ereje és
hatalma határoz meg. (Baranyayné Rohn Erzsébet)
Jézus
nem annyira a cselekedetek nagyságát nézi, sem a nehézségüket, mint
inkább azt a szeretetet, amely ezekre a tettekre késztetett.
Kis Szent Teréz
Legédesebb,
legjóságosabb Jézusom, őrizz meg attól, hogy bárkit - még ha gyűlöl és
üldöz is engem -, megvessek, kevésre becsüljek, haszontalannak tartsak,
lenézzek vagy elforduljak tőle. Ne engedd, hogy valaha is gyűlölet vagy
akár csak keserűség támadjon bennem iránta, és engedd, hogy amíg csak
él, ne kételkedjem a megjavulásában!
Szigmaringeni Szent Fidél
Mindenki az emberiséget akarja megváltoztatni, senki sem önmagát!
Nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek, csupán tiszta szív és sok-sok szeretet.