A szeretet nem fogy el sosem,
a szeretet átvisz az életen.
Mindent elhisz és remél,
a szeretet mindennél többet ér.

Senki nem tud úgy szeretni, ahogy az Úr szeret.
Ha elhagyna mindenki, Ő megmarad neked,
mert nem tud nem szeretni, hiszen Ő a szeretet,
mindent elhordoz, s ha kell sok vétket elfedez.

A szeretet Istene téged is elér,
ha nyitva a szíved és oda még befér.
Ha nem vagy telve indulattal,
gyűlölettel és haraggal.

A szeretet megtalál bárhol is legyél,
nyisd ki a szíved és bízz benne, ne félj,
megváltozhat az életed úgy, ahogy nem is képzeled.

Alázat, megbocsátás, kiengesztelődés – a belső és külső békéhez vezető út állomásai.

Egy vidéki farmon egymás szomszédságában élt két testvér. Egy napon egy jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek. Eddig kölcsön adták egymásnak szerszámaikat, ameddig az egyik távol volt, a másik vigyázott a farmra, megbeszélték a problémáikat, de most egy csapásra minden megváltozott. Hiába a negyven éves szomszédság, most végül odáig fajult a dolog, hogy nem is álltak szóba egymással.

Egy szép napos reggelen az idősebbik testvérhez bekopogott egy idegen férfi, aki munkát keresett egy-két napra. Először el akarta hajtani, de amikor meghallotta, hogy ácsmester, és jól bánik a fával, megmozgatta a fantáziáját. Azt a feladatot adta neki, hogy a testvére és az ő telke határába építsen egy kerítést. Olyat kért, amin még átlátni sem lehet, mert annyira haragudott a testvérére. Miután kiadta a feladatot és minden faanyagot, szerszámot, szeget a rendelkezésére bocsátott a mesternek, elment a városba. Az ács neki is látott a munkának. Estefelé, amikor visszajött az idősebb testvér megdöbbenve látta, hogy a telek határában, a kis völgyben nem egy kerítés, hanem ellenkezőleg egy híd áll, mely összeköti az ő és testvére telkét.

Pont akkor jött ki a fiatalabbik testvér, aki szintén megdöbbenve nézte a hidat, ezt mondta: „Drága testvérem! Te képes voltál egy hidat építtetni, azok után ami köztünk történt? Azok után, amiket tettem és mondtam?” Erre mindketten elszégyellték magukat, és a híd közepén egymásba borulva kibékültek. Ennek örömére kérték az ácsmestert, hogy maradjon még pár napig, találnak még neki valami munkát. Erre a mester így felelt: „Nagyon szívesen maradnék, de még sok olyan hely van, ahol hidat kell építenem!”

Embertársaink sokszor adnak okot, hogy rosszat gondoljunk róluk. Csakhogy ilyen gondolatoknál nem volna szabad időznünk. Kövessük Krisztust, Ő miután a keresztre szegezték a felmagasodó kereszten, a kínok tengerében is megbocsátó szeretettel gondolt ellenségeire: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.” Lk 23.24

Így emelkedjünk fel mi is kicsinyes értelmünk fölé – és eljutunk a szívből fakadó megbocsátásig.

Ha nehézségek érnek, kérdezd meg: “Mit számít ez majd öt év múlva?”


Hidd el, amit Isten mond, és nemcsak abban fogod örömödet lelni, amit Isten tesz, hanem boldog örvendezéssel tölt meg, ami Isten maga.


IMÁDSÁG A GYŰLÖLKÖDŐKÉRT

Én Jézusom, te nem gyűlölted őket,
A gyűlölködőket és köpködőket.
Szeretted ezt a szomorú világot,
S az embert, ezt a nyomorú virágot.

Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet,
És hogy fölöttünk csak az Úr ítélhet.
Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad
Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat.

A megbocsátást gyakoroltad egyre,
Míg égbe szállni fölmentél a hegyre.
Ma is elégszer hallod a magasban
A gyűlölet hangját, mely égbe harsan.

A gyilkos ember hangját, aki részeg,
S a szeretet szavát feszítené meg.
Én Jézusom, most is csak szánd meg őket,
A gyűlölködőket és a köpködőket.

Most is bocsáss meg nékik, mert lehet,
Hogy nem tudják tán, mit cselekszenek.
Juhász Gyula

„Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok.” (Róm 11,29)

Visszavonhatatlan. Mennyire lesújtó ez a jelző, ha valami megmásíthatatlan történésre: balesetre, betegségre vagy éppenséggel egy nagy összegű gyorshajtási bírságra értjük. Azonban mennyire csodálatos, ha valami szép és kellemes dologra gondolunk: jól sikerült nyelvvizsgára, kitüntetésre, házastársi hűségesküre. Isten szeretete nem változékony, hanem örökké tartó, állandó, megbízható szeretet. Bízzál benne, testvérem, hogy veled is terve van, amelyet csak veled valósíthat meg! (Bogdányi Mária)

Isten ígéretei telt korsójából csak a hit keze tölthet. A hitetlenség kilyukasztja a fenekét.

Isten teljességével csak úgy tudsz megtelni, ha szívedet minden teremtett dologtól megüresíted.

„Krisztus mondja: »Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.«” (Jn 4,14)

Hat-hét nap. Ennyi az ember élete víz nélkül. Szervezetünk jelzi, hogy folyadékra van szükségünk: izomgörcs, anyagcserezavar, bágyadtság, szédülés… De vajon csak a testünk nem bírja víz nélkül? Jézus azt mondja: a léleknek is víz kell a túléléshez, de nem mindegy, milyen. Sokféle lelki vizet reklámoznak, de csak az a víz igazi szomjoltó, amelyet ő ad. Amelyet ha megiszunk, már nem vágyunk másra, mert tökéletesen kielégíti lelkünk igényét: örök életet ad. (Hokker Zsolt)

Lehet rosszul is szeretni…
Igen, lehet. Nem hiszed? Pedig így van. Ha úgy szereted a másikat, ahogyan neked jó. És nem neki. Ha nem figyelsz rá, nem nézed azt, hogy mire vágyik, mit mond a lelke, mi okoz neki jó érzést. És lehet, hogy te egészen mást akarsz adni neki. Ölelést apró kézfogás helyett, szavakat csend helyett, szomorúságot mosoly helyett. Igen. Ez a titok. Meghallgatni a másikat… figyelni rá. Meglátni, mire van szüksége. És azt adni neki. Ez a szeretet. A jó szeretet. (Csitáry-Hock Tamás)



Lelkünk éppúgy kificamodhat, mint a testünk.

Megbocsátás és bocsánatkérés: Találkozás Istennel, önmagammal és társaimmal a kiengesztelődés örömében.

Kapcsolatom saját magammal, kapcsolatom Istennel és kapcsolatom a környezetemmel, ez a három soha semmilyen körülmények között nem választható el egymástól. Ha rosszban vagyok magammal, nem lehetek jóban Istennel és a környezetemmel; ha békétlen az Istennel való kapcsolatom, nem lehet békés a kapcsolatom magammal vagy a környezetemmel. Ezért a kiengesztelődés sem egyirányú, hanem mindig háromfelé mutat. Hogy vagyok magammal? Hogy vagyok Istennel? Hogy vagyok a körülöttem élő emberekkel?

Kiengesztelődés magammal: Megbocsátani magamnak néha nagyon nehéz. Elfogadni korlátaimat és szegénységemet, elfogadni, hogy valamit nagyon elrontottam, elmulasztottam – néha a legnehezebb dolog. Ha érzékeny a lelkiismeretem, akkor kirajzolódnak azok a területek, ahol magammal gondom van, amit nem tudok magamban elfogadni és magamnak megbocsátani.
Isten legnagyobb ajándékainak egyike, ha ki tudok engesztelődni és békében tudok élni magammal.
Kiengesztelődés Istennel: Isten bocsánatát kérni és megbocsátani Istennek. Hogyan, megbocsátani Istennek? Az természetes, hogy bűnbánatunk során Isten bocsánatát kérem az elkövetett bűnökért és mulasztásokért, de hányszor és hányszor kellene nekem is megbocsátanom neki! Nem árt megvizsgálni: mennyi harag gyűlt össze bennem Istennel szemben – még ha ezt talán nem is gondolom így. Hányszor és hányszor volt elképzelésem vagy elvárásom arról, hogy Istennek mit és hogyan kellett volna végrehajtania, és nem úgy hajtotta végre… Hány szerencsétlenséget nem szabadott volna Istennek megengednie, és mégis megengedte… Hány nehéz helyzeten kellett volna átsegítenie, és nem tette… Legalábbis szerintem nem tette. Szerintem!
És akkor egyszer csak észreveszem, hogy Isten bölcsessége végtelenül nagyobb sajátoménál, ezért nem értettem az Ő útját. A múltba visszatekintve látom, hogy Ő mindig ott volt velem, ott a szenvedésben, a magányban, a kitaszítottságban is, és szenvedéseimet javamra és embertársaim javára fordította. A szenvedésben ahhoz kiáltottam, akit távol képzeltem magamtól, ezért kiáltottam és nem suttogtam, pedig mindig is velem szenvedett Ő, aki magára vette keresztemet.
És akkor elgondolkodom… Miért lenne ez a jelen és a jövő sötétségében, szenvedésében másképp? Talán most elhagyott? Talán a jövőben nem lesz már velem? Nem, biztosan mindig itt lesz és gyengeségemben erősít engem, hisz Önmagáért szeret engem, nem semmi voltomért. Önmagáért, a Szeretet végtelen Egységéért, s ezzel leveszi vállamról a terhem.
Itt az ideje hát megbocsátanom mindent, hisz minden csak áldás, amit adtál nékem Istenem; aki szenvedéseimben velem és értem szenvedtél és szenvedsz ma is! Segíts megbocsátani mindent, segíts kiengesztelődni Fiadban Jézusban, különben nem tudom befogadni megbocsátó végtelen szereteted.
Kiengesztelődés embertársaimmal: Mindazokkal, akik a közelemben élnek minél előbb tisztázni kell a tisztázatlant, elvarrni az elvarratlan szálakat. Ha szükséges, bocsánatot kérni; ha szükséges, megbocsátani.
Nem tudhatom, ki min ment keresztül az életében, milyen sebek érték őt. Én nem látok tisztán, ne ítélkezzek hát, az nem az én feladatom; inkább arra törekedjem, hogy elfogadjam társamat, és ha nem is értek mindenben egyet vele, ha másként is gondolkozunk néha, próbáljak meg rá figyelni, megérteni őt, feltétel nélkül szeretni.
„A megbocsátás azt jelenti, hogy elmegyünk a szeretet végső határáig.”

Mindenekelőtt ugyanis fölismerem annak lehetetlenségét, hogy ez az Isten valaha is megtévesszen engem. (René Descartes)


NE ADD FEL!
Ha elromlik minden, mint megesik néha,
Ha utad csak hegyre föl vezet a célba,
Ha kevés mit kapsz, de sokkal tartozol,
Nevetnél bár, de sóhajtozol,
Ha úgy érzed a sok gond leterhel,
Pihenj, ha kell – de soha ne add fel!

Az élet furcsa dolgokra képes,
Ilyesmit párszor mindenki érez,
Számos hiba épp azért történik,
Mert feladtuk és nem tartottunk ki végig.
Ne add fel hát, ha lassan is haladsz,
A siker talán már csupán egy arasz.

A cél sokszor nem oly távoli,
Mint tétova ember balgán képzeli.
Sokszor a küzdő nem várja meg,
Hogy megnyerje a serleget,
És túl késő, mire belenyilall,
Hogy mily közel volt a diadal.

A siker a kudarcnak fordítottja -
Kétség fellegének ezüst árnyalata -
És nem tudjuk, mily közel a siker,
Tán orrunk előtt van, de nem hisszük el.
Küzdj hát tovább, ha ér sok csapás -
Ha húz még az ág is, harcolj tovább!

„Ó, Uram, ha megnyertem jóindulatodat, járj közöttünk, Uram!” (2Móz 34,9a) Mózesnek nem először kellett könyörögnie népéért, amely újra és újra elfordult Istenétől a pusztai vándorlás során. Az új kőtáblák kézhezvételét követően most is a földre borulva kéri az Úr jóindulatát. Pedig néhány perccel előtte hangzott el, hogy az Úr irgalmas és kegyelmes Isten. Máris megingott volna Mózes hite? Szó sincs erről! Csupán tudja, hogy a szent Isten kegyelmével és szeretetével nem élhet vissza az ember. Az Úr jóindulata irgalom. Ahogyan a mai nap újszövetségi igeversében az apostol írja: „A mi üdvözítő Istenünk nem az általunk véghezvitt cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket.” (B. Pintér Márta)

Önmagunk megtalálásának a legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában.


Sokan azért mennek tönkre, mert az igazságot senki sem mondta meg nekik szeretettel.


Sokkal kedvesebb az Úristen előtt, ha idős és beteg szeretteimet fölkeresem vagy segítek nekik, mint a cselekedetek nélküli vallásos, valójában nem is keresztény élet. Hiába imádkozom, ha tetteimben nem jelentkezik a szolgálat embertársaim felé! Lehet, hogy túlzásnak hallatszik e kijelentés, de ha jól belegondolunk, igaz. A szeretet ugyanis nem csupán érzelem, annál sokkal több és mélyebb valóság. Akit szeretek, azért bármi megtételére képes vagyok.
Rácz Piusz atya

A föld nem lesz menny soha, de felfoghatja és visszaverheti a mennynek a fényét, és általa vezethet oda. (Ravasz László)


A keresztyénség az alulmaradás képessége. Úgy betölteni a sorsot, hogy közben nem reklamálni.

„Amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12,10b)

Még csak ízlelgetjük a 2012-es év igéjét, Urunk biztatását, hogy az ő ereje a mi gyengeségünkben lesz tökéletessé. Talán hezitálunk is, merjünk-e ráhagyatkozni erre az isteni ígéretre. Pál apostol vallomása legyen megerősítésünkre. Ő kipróbálta. Tényleg így van, „működik”. Elesettségében micsoda eszköz lett Isten kezében! (B. Pintér Márta)

Egy indián ismerősével sétált a városban. A zajos utcán ciripelésére figyelt fel, és a hang alapján rá is talált egy tücsökre. Városi ismerőse csodálkozva mondta: nektek, természeti embereknek még mindig milyen kifinomult a halásotok!
Továbbmenve az indián benyúlt a zsebébe, és egy fémpénzt dobott a járdára. Városlakó ismerőse azonnal felkapta a fejét: Hallottad, valaki elejtett egy pénzérmét – és gyorsan keresni kezdte. Mire az indián csodálkozva mondta: lám nektek, civilizált embereknek mennyire kifinomult a halásotok – a pénz csörgésére! A ti fületek sem rosszabb, mint a mienk, csak másra figyeltek vele…

Évekkel ezelőtt egy gazdag ember egy nagy erejű mikroszkóp bűvöletébe esett. A készülék segítségével csodálkozva szemlélte a kristályok szerkezetét és a virágszirmok szépségét. Elhatározta, hogy mikroszkópot vesz és az otthonába viszi. Nagy örömmel alkalmazta a mikroszkópot mindaddig, amíg egyszer megvizsgálta a vacsorára készített ételt. Legnagyobb kiábrándulására, fölfedezte, hogy az ételen apró élőlények ezrei csúsznak-másznak. Mivel nagyon szerette az elkészített ételt, azon töprengett, hogy most mit tegyen. Végül eldöntötte, hogy csak egy módon szabadulhat meg a problémától. Ezért megsemmisítette a mikroszkópot, amelynek segítségével ezt a kiábrándító fölfedezést tette.
Sokan ugyanezt teszik Isten igéjével. Azért gyűlölik és azért akarnak megszabadulni tőle, mert bemutatja saját gonoszságaikat.

Isten nem kényúr, aki keresztülgázol rajtam. Szeret és meg akar menteni.

„Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai.” (1Pt 4,10)

Egymásnak szolgálni? Ez a fogalom mintha ki/elfelejtődött volna a lelki szótárunkból… Szolgálnak az irgalmas nővérek, szolgálnak a tűzoltók, a lelkészek, de hogy mindenki szolgáljon és ráadásul egymásnak? A világ embere azt akarja, hogy neki szolgáljanak, őt ajnározzák, dicsérgessék. Az Isten embere szolgálja a mellette lévőt, hiszen erre kéri Ura. Úgy szolgálni, mintha azt magával Jézussal tennénk – ez az igazán keresztény hozzáállás. Sokféle adottsággal egyre színesebb lehet a paletta. Tedd hozzá, testvérem, a te saját színedet, nélküle hiányos lenne a színskála. (Bogdányi Mária)

Láttál már valaha depressziós fát? Vagy láttál már valaha szorongó madarat? Ugye nem? Az élet nem ilyen. Csak az ember tévedt el valahol.


Mire van szükséged Istenen kívül? Vagy számodra Ő nem elég? (Kempis Tamás)

„Mózes azt felelte Istennek: Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és kihozzam Izráel fiait Egyiptomból? De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek.” (2Móz 3,11–12a)

Eszembe jut az első látogatás. Idős gyülekezeti tag. Beteg. Mielőtt felcsengetek, egy pillanatra megállok: „Biztos, hogy én erre alkalmas vagyok? Hiszen annyival idősebb, annyival több tapasztalata van. Mit mondhatok neki, amikor megkérdezi: miért? Amikor olyan dolgokat hoz fel, amelyekre nem tudom a választ? Meg tudom-e vigasztalni? El tudom-e mondani a betegágy mellett, hogy Isten szereti őt, vele van, nem hagyja el?” Pedig ő egy idős gyülekezeti tag, nem ellenség, ahogyan Mózesnek a fáraó. Megnyomom a gombot, hallom a csörgést és benne egy hangot: „Bizony, én veled leszek.” Egyszerre megnyugszom. Ha ő velem van, akkor minden rendben. Nagy levegő… Belépek az ajtón. Velem volt! (Hokker Zsolt)

Ne hasonlítsd az életedet másokéhoz. Nem tudhatod, az ő életük miről szól…


Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart.


Szeretet nélkül a puszta cselekedet mit sem ér, de ami szeretetből származik, ha még oly csekély és egyszerű is, gyümölcsöző lesz.
Kempis Tamás

A hit nem ábrándozás. A Krisztusba vetett reménység nem lépi át a szenvedés, a halál, az elhagyatottság, a sírgödör valóságát, hanem ezeket Krisztusban bízva vállalja, mert ezeket Ő is mind magára vette. A keresztény reménység belekapaszkodás, belegyökerezés Jézus Krisztusba. A Krisztusba vetett hit pontosan ezt a jelen világot vállalja, hogy Krisztussal és Krisztusban elérje örök otthonát.
A hit hiszi, hogy Isten igaz. A remény reméli, hogy az is marad. A hit hiszi, hogy az Atya életadó, a remény reméli, hogy az is marad. A hit hiszi, hogy örök életet kaptunk. A remény reméli, hogy ezt mindörökre kaptuk. A hit az alap, amelyen a remény felépül, a remény viszont táplálja és élteti a hitet. A hit által lépek rá az élet útjára, de csak a reménység tart meg rajta.
A igaz keresztény reménytől táplált hit nem menekül a földről a festett egekbe, hanem annak a Földnek a jövőjét pillantja meg, amelyen Krisztus keresztje áll. Krisztus értünk született a földre és a mi bűneinkért halt meg. Ha Isten ennyire személyesen szeret minket, akkor van és lesz örök életünk, mert az ő szeretete mindenható és teremtő szeretet is egyben. Tehát nem a pusztulás és a halál győz Isten irántunk való szeretetén, hanem Istennek irántunk való szeretete győzi le a halált. „A szeretet erősebb, mint a halál.”

A kis virág a sziklán élte életét. Nagyon ragaszkodott a talajhoz, nem engedett a szél, a vihar pusztításának. Nem engedte, hogy az időjárás elpusztítsa.
Nekünk is hasonló ragaszkodással kell viszonyulnunk a bennünket szerető és tápláló Istenünkhöz. Ne engedjük, hogy a világ gondjai és kívánságai elpusztítsanak bennünk.

A túlzott szépítkezés: rútság,
Az erőltetett kedvesség: önzés,
A hetvenkedés: félénk gyermek álruhája,
Az élet habzsolása: halálfélelem,
S a világon a legnehezebb: az egyszerűség.
John Heider


Amit szeretnénk, az az, hogy hadat üzenjünk annak a langyos középszernek, amely egyházunk nagy részét uralja! (Klaus Douglass)


Annak, aki türelmesen vár, a jó Isten minden ajtót kinyit.


Az orvos nem kerülheti el saját nehézségeit azáltal, hogy mások nehézségeit kezeli úgy, mintha ő magának nem volna semmi problémája. (C. G. Jung)

„Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn.” (1Jn 3,5) A bűntelen megszánja a bűnöst. Nem a bűneinket akarja takargatni, hanem szereti a bűnökkel teli embert is, és meg akarja őt menteni. Testvérem, kérd az Urat, hogy segítsen megszabadulni a bűnök rabságából (irigység, rosszindulat, pletyka, garasoskodás), és adjon szabadságot a jóra (önzetlenség, figyelmesség, empátia, irgalom)! A bűntelen megszánja a bűnöst. Téged is! (Bogdányi Mária)

Békülj meg a múltaddal, hogy ne legyen zavaros a jelen.


Isten közelében élni annyi, mint valóságnak venni az élő Isten létezését és bátran levonni ennek a következményeit. (Ravasz László)


Istennek semmit sem tudok adni és érette semmit sem tudok cselekedni! A legjobb, amit tehetek, hogy eme tehetetlenségemet beismerem. Bár ezt sem tudom az Ő kegyelme nélkül megtenni, de Isten maga az, aki ezt bennem elvégzi. (Bernleres)

„Jézus Krisztus az igaz Isten és az örök élet. Gyermekeim, őrizkedjetek a bálványoktól!” (1Jn 5,20b–21) Bálványok? Mai, „felvilágosult” világunkban senki sem imád már faragott szobrokat. Legalábbis itt Európában, Magyarországon nem. Pláne nem fenyegeti ilyen veszély a keresztényeket. Mi miatt vehetjük mégis szívünkre az apostol óvó szavait? Mert a veszély örök: mindig lesznek olyan erők, megtévesztő eszmék, amelyek – különféle eszközökkel – megpróbálják eltéríteni a keresztényeket Krisztus követésének egyértelmű útjától. János apostol is egy szellemi irányzat képviselőivel szemben inti óvatosságra levele olvasóit. Határozottan és kizárólagossággal fogalmaz, úgy, ahogyan Jézustól tanulta, ahogyan a Mester is beszélt önmagáról: Krisztus az út, az igazság és az élet. Nincs más út az Atyához, nincs másban örök élet, csak egyedül Jézus Krisztusban! Minden más elmélet, spirituális összemosás, keverés csupán „bálvány”. (B. Pintér Márta)

Mire van szükséged Istenen kívül? Vagy számodra Ő nem elég? (Kempis Tamás)

„Nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az Urat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet.” (Zsolt 73,28) A tanítványok tapasztalata ez: jó Isten közelsége! És hogy ezt mások is megtudják, mennek, hirdetik Isten országát, és ők is csodák részesei lesznek. Isten először magához hív, és amikor megtapasztalja az ember, hogy jó Isten közelsége, akkor megy, mert hallja a küldő szót, és hirdeti Isten országát. (Hokker Zsolt)

Nem a sikerért imádkozom, csak a hűségért.
Teréz anya


Sok tanulás kell ahhoz, hogy belássuk tudatlanságunkat.

A gondokat nem oldja meg, ha másokra vetítjük azokat, ha saját bajunkért másvalakit jelölünk ki bűnbaknak. (Vavyan Fable)


A kereszt útján csak az első lépés nehéz. Legnagyobb keresztünk nem maga a kereszt, hanem az, hogy félünk tőle. Nincs meg a bátorságunk, hogy hordozzuk, jóllehet tudjuk s tapasztaljuk, hogy kikerülni nem lehetséges: utolér bennünket.
Vianney Szent János


Álnokok, szemérmetlenek, irigyek, hitszegők, puhányok, felfuvalkodottak álmodnak nagy lélekről. S bár tudják, ostobaság olyan ösvényen haladni, amely sehová sem vezet, mégis csupán álmaikban térnek le róla. (Tatiosz)


Az az igazi szép, amelyben gyönyörködünk, de nem akarjuk birtokolni.

„Az Úr elküldi angyalát előtted.” (1Móz 24,7)

Milyen bizonyossággal mondja ezt Ábrahám?! Szolgája most indul éppen, hogy Izsáknak, a fiúnak feleséget hozzon. Ő aggályoskodik: mi lesz, ha a kiválasztott ara nem akar majd jönni. Gazdája azonban elnémítja: Isten elkészíti, szerencséssé teszi a szolga útját. Milyen alapon meri ezt Ábrahám ilyen határozottan kijelenteni? Isten ígéretei alapján. Mert tapasztalta, hogy az Úr tartja a szavát. Egykoron kihozta őt szülőföldjéről, gazdaggá tette, és fiút adott neki, és így esküdött meg Ábrahámnak: „A te utódaidnak adom ezt a földet.” – Akkor most miért kételkedne? (B. Pintér Márta)

Fontos, hogy Ő lát téged, és ismeri a benned levő vágyat, hogy teljesen az Övé légy.


GYERTYÁK
Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
Kiknek őrizgetjük szellemét,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, akik elzárkóznak a jótól,
Akik nincsenek itt, s nem is értenének a szóból,
Aki barát, de lehet még ellened is,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Égig érjen a fény, és mi úgy szeretnénk,
hogy sohase múljon el.
Égig érjen a fény egész életünkön át,
hogy nyithassa két szemét, ki mindig erre várt.

Mindazokért, kik ma egyedül ülnek a járdán,
Kikre család, gyermek, otthon rég nem vár már,
És mindenkiért, aki nem lehet itt,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.
Demjén Ferenc


Ha mérges vagy Istenre, Ő nem haragszik rád.


Isten malma lassan jár, de rendkívül finoman őröl.
Kroecker


Isten számára teremtettem, az Ő tulajdona vagyok. (Bernleres)

„Jézus mondja: »Én adok nektek szájat és bölcsességet, amelynek nem tud ellenállni vagy ellene mondani egyetlen ellenfeletek sem.«” (Lk 21,15)

De jó is lenne mindig győztesnek lenni a napi szócsatákban otthon, munkahelyen, utcán, bevásárláskor! Általában mégsem ezt tapasztalom. Mégis vannak helyzetek, mikor igenis tudom, mit kell mondani, noha még magam sem értem, hogy honnan jön, de jön a válasz. Ezek olyan helyzetek, amikor miatta üldöznek, amikor róla beszélek. Egy háromórás beszélgetés után, amikor már minden érvből kifogytam, és úgy tűnt, győz az „ellenség”, rövid imát mondtam: „Uram, Istenem, hozzád menekülök!” – és jött egy mondat. Erre „ellenfelem” felállt: „Köszönöm ezt a mondatot, így egészen más a helyzet.” (Hokker Zsolt)

„Mi nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk.” (1Kor 2,12)

Isten gyermekeiként az ő ajándékai árasztják el életünket, még akkor is, ha esetenként nem érezzük magunkat túl jól a bőrünkben, és úgy gondoljuk, elpártolt mellőlünk Urunk. Kisebb-nagyobb csodák mindennap érnek bennünket, és mindez akkor válik számunkra valósággá, ha Isten Lelke megvilágosítja szívünket. Ha nem a negatívat, reménytelent hajtogatjuk a világgal karöltve, hanem igent mondunk az életre, a nagybetűs Életre: az Istennel való, őtőle megáldott Életre. (Bogdányi Mária)

Miként lehetne annak tartós békessége, aki másnak dolgaiba belekeveredik, ki idegen ügyek után szalad, s aki ritkán és keveset száll magába. (Kempis Tamás)


Minden embertársunkért gyújtsunk egy-egy gyertyát a szívünkben, legyen a családtagunk vagy akár az ellenségünk, legyen a legkedvesebb ismerősünk vagy akár egy ismeretlen rászoruló, fogadjuk be a szívünkbe s így Isten fénye elűzi a mi sötétségünk.

A rendezetlen adósságok megrövidítik az életet. (Charles Augustin de Sainte-Beuve)


Az igazi barátság feltételezi a szeretetet, mely a gyengédséghez vezet el; a bizalmat, mely nem aggodalmaskodik a társ hűtlenségének lehetőségén; a szabadságot, amely nem fél kimondani a maga ellenvéleményét; az egybetartozás érzését, amely nagylelkűen tud adni és örömmel elfogadni; végül az érdekek kizárását, mely nem kíván mást a barátnak, mint annak előbbre jutását…

„Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak: »Láttam az Urat!«” (Jn 20,18)

Voltál-e már szemtanúja valamilyen történésnek? Meséltél-e már valamiről meggyőződéssel másoknak, amit csak te tapasztaltál? Hittek neked? Vajon a magdalai Mária szavai mennyire hatottak az őt hallgatókra? Biztosan volt, akit megérintett a hír: „Láttam az Urat!” A hír hallatán ezek maguk is keresni kezdték Jézust, és megváltozott az életük. De olyan is akadt szép számmal, akit mindez hidegen hagyott, aki ment a dolgára, mintha mi sem történt volna. Testvérem, láttad az Urat? Hallottad, ahogy megszólít téged? Követed őt naponta? Ha eddig csak ímmel-ámmal és hébe-hóba, akkor itt az ideje, kezdd el ma! Még nem késő! (Bogdányi Mária)

Ez élet aranyló porszemcséit akárhogy szorongatjuk, mind kevesebb lesz belőle, és eljön az a pillanat, amikor az utolsó aranyszemcse is, az utolsó nap is, az életünk a tenyerünkből elsodródik. Én mindig azt mondom, az ember arra született, hogy odaadja ezeket az értékeket valamiért, egy nagyobb értékért.
Böjte Csaba


Ha mindenki megtanulna másokkal törődni, más lenne a világ.
Ingmar Bergman


Ha szerinted mindig más a hibás, akkor sohasem lesz békességed.


Isten nem szégyelli a múltadat, ha jelened és jövőd az övé. (Ecsedi Aladár)


Isten teljességével csak úgy tudsz megtelni, ha szívedet minden teremtett dologtól megüresíted.


JÉZUS ÉLETEM, ERŐM, BÉKÉM
Jézus életem, erőm, békém,
Jézus társam, örömöm.
Benned bízom, Te vagy az Úr.
Már nincs mit félnem, mert bennem élsz.
Már nincs mit félnem, mert bennem élsz.

Két jó barát együtt vándorolt: Pista és János. Egy kíváncsi varázsló, aki szerette próbára tenni az embereket, tanulmányozni miként viselkednek bajban, szerencsében, felfigyelt rájuk. Láthatatlanul követte őket.

Éhes, szomjas lett a két barát. Csodálkoztak erősen: hová lett tarisznyáikból az enni-innivaló? Mit sem tudtak ugyanis a varázslóról. Mentek tovább és almafát pillantottak meg. A fán egyetlen kicsike almát tornáztatott csak a szelecske. Olyan kicsi, falatnyi volt az alma, hogy megfelezniük nem lett volna értelme. Elhatározták: kisorsolják melyiküké legyen. Pista már körmölte is a betűket egy papírszeletkére. János úgy látta: barátja elgyötörtebb, mint ő. Jobban rászorul a gyümölcsre. Így hát saját neve helyett Pistáét írta fel a másik papírdarabkára.
János kalapjából Pista húzta ki a nyertes nevét: a sajátját. No de, – nézett a papirosra – milyen furcsa dolog! Az ő neve áll rajta, de ez nem az ő írása. Nagylelkű ez a János! Nem szólt semmit, de az almácskát nem ette meg: zsebrevágta. János csak nézett, dehát, gondolta, nyereményével azt csinál barátja, amit akar. Megeheti később is.

Alig-alig értek tovább az úton és máris gyönyörűen kihímzett erszényt találtak a földön. Csókolódzó galambpár volt rajta. No ilyesforma jelenetet gyakran látni faliszőnyegen, asztalterítőn, meg más tárgyakon, de ezek a galambok oly művészi kézre vallottak, hogy a két legény elámult. Mindegyiküknek nagyon tetszett, de Pistának különösen. Kinyitották az erszényt: pénz nem volt benne, még egy kis vereske rézfillérecske sem, csak egy írás, nyírfakéreg darabkára karcoltan: “Ha ez erszényt megtalálod, tedd csak zsebre, nem kell várnod! Belőle pénzt ki nem veszel, csak ha előbb beleteszel!” Ketten találták, hát megint sorsolás mellett döntöttek, hiszen nem felezhetik el az erszényt! Ezúttal Pista János nevét írta a papírszeletkére, így viszonozta barátja előbbi nagylelkűségét, János viszont, mert látta, hogy Pistának mennyire tetszik az erszény, most is Pistáét. Ezúttal azonban Pista kalapjából János húzta ki a nyertes nevét, s meglepetésére: a magáét! Elnevette magát: – Visszaadtad a kölcsönt! Tudod mit: bár én nyertem, legyen tiéd a talált erszény! Neked adom. Pista szabadkozott: – Azt már nem! Mit adhatnék ezért az értékes dologért viszonzásul?! Csak azt a kis sárga almácskát a zsebemből! Az nem volna méltó viszonzás! Így nem fogadhatom el. Belenyúlt a zsebébe, hogy bizonyságképpen felmutassa a kis almát, de legnagyobb meglepetésére jókora, tündöklő aranyalmát húzott elő. Mi a csuda, miféle varázslat ez?! János felé nyújtotta az almát, de most meg az makacskodott, hogy az aranyalma páratlan kincs, sokkal többet ér az erszénynél, nem foszthatja meg tőle Pistát.
Hirtelen nagy, vastagcsőrű madár szállt el felettük: egy holló. Ám milyen különös holló! Károgott, de emberbeszéddel, no és nem búsan, hanem vígan: – Te az almát add Klárikának, te meg az erszényt Évikének! A nagy meglepetéstől mindkét legény kalapja lerepült a földre. Egymásranéztek legények, kalapok: hej, rókamáj, varjúháj, túl sok itt a csuda már!

No a továbbiakban már nem történt különösebb csoda. Hamarosan takaros házikót pillantott meg a két legény. Ilyen van másutt is. Volt a házon ajtó, ablak kettő is, teteje fölé gólyafészkes kémény magasodott. No ez sem volt megbámulnivaló, mert a gólya nem volt ott, a tónál békászgatott. Az viszont már nagyonis szemnek tetsző dolognak bizonyult, hogy az egyik ablakon is gyönyörű leány nézegetett kifelé, a másikon is hasonló leányszépség. A legények beszédbe elegyedtek a lányokkal. A két leány testvér volt, egyiket Klárikának, a másikat Évikének hívták. Tetszett Klárikának Pista, nagyonis. Pistának is Klárika. Évikére pedig János vetett udvarló pillantásokat, amit Évike ígéretesen kedves-tréfás szavakkal viszonzott. Hamarosan bent ült a két legény a házban, terített asztalnál. Az aranyalmát Pista Klárikának ajándékozta, János pedig az erszényt Évikének. Egyik sem került az ajándékozó legénytől messze, merthogy kettős lakodalommal, boldogsággal végződött a dolog.

Elégedett volt a varázsló is: nem csalódott a két legényben, akiknek barátsága igazi barátságnak bizonyult.

„Ne bánkódjatok, mert az Úr előtt való öröm erőt ad nektek!” (Neh 8,10b)

„Ne félj, ne aggódj, ne sírj, ne bánkódj, ha tiéd Isten, tiéd már minden!” – énekeljük a szép taizéi énekben, és valóban bízhatunk ígéreteiben: Isten erőt ad minden helyzetben, ha kérjük tőle. Az Úr előtt való öröm csodálatos ajándéka Istennek, merjük elfogadni és komolyan venni! Merjük a most kezdődő új esztendőben is az Istenben bizakodó, örömös életformát választani! Nem lesz mindig könnyű, de nem egyedül kell végigjárnunk az utat. (Bogdányi Mária)

Nincs fehér és fekete, minden relatív, az egyetlen kérdés, hogy képes vagy-e a sötétebb dolgokat is világosabbnak látni…

„Pál írja: Krisztusban nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Gal 3,28)

Ez nem valamiféle egységmozgalom vagy emberi egyenlősdi. Ez a keresztény élet nagy ajándéka. Bár sokszínűek vagyunk, bár egyikünk sem ugyanolyan, mint a másik, mégis összetartozunk, egybetartozunk, mert Krisztusban hiszünk, Krisztusból élünk, Krisztus az Urunk. Benne megszűnnek az elválasztó falak, megszűnhetnek a szakadékok. Nem az érdekek és nem a közös érdeklődés köt össze, nem a hasonlóság hoz közel, és nem az ellentét vonz, hanem Krisztus közelsége, jelenléte, áldása tesz eggyé. (Dr. Hafenscher Károly [ifj])

Valahányszor nehézre fordul életem, az sohasem jogcím arra, hogy ellanyhuljon a hitem, hanem ellenkezőleg, isteni kihívás, hogy erősebb bizalommal higgyek. (Viktor János)

A fontolgatással gyakran elmúlik az alkalom. (Publilius Syrus)

A vesztesek a múltban élnek. A győztesek a múltból okulnak, és a jelenben dolgoznak a jövőért.

Amit tagadunk, az nem gyógyítható.

Klaus Douglass

Az ember olykor nagy dolgokra vágyakozik, pedig a kicsiben is hűnek kell lennünk ahhoz, hogy többet bízzon ránk Urunk. Ennek jobb megvilágítására álljon itt egy igaz történet:
Történetünk egy hölgyről szól, aki egy nagyvállalat vezérigazgatójának asszisztense volt. Szüleitől keresztyén nevelést kapott, de nem vette túl komolyan a hitét, amíg egyszer megérintette Isten Igéje. Ott és akkor elhatározta, hogy ezentúl Jézus Krisztus tanítása szerint él. Az Úr Jézusban frissen felfedezett hit örömével ment oda egy napon a főnökéhez, és közölte vele, hogy a jövőben nem fogja leírni és továbbítani az üzleti életben általánosan elterjedt hazugságokat. Főnöke csodálkozva nézett az eddig olyan kiegyensúlyozott nőre, és így szólt:
- Jó, ez a maga dolga, de akkor felmondok magának. A felmondási idő leteltéig a könyvelésben dolgozhat. Az eset az egész cégben nagy feltűnést keltett, mindenki erről pletykált. Az emberek szemében lekerülni a vezérigazgatói asszisztensi állásból egy kezdő könyvelő pozíciójába nagy lecsúszást jelentett, de Ilona mindenki meglepetésére bátran és nyugodtan viselte a sorsát. Elérkezett az utolsó munkanapja. A nagyfőnök hívatta:
- Talált már új állást? – kérdezte.
- Nem. – érkezett a válasz.
- Ez esetben, kérem, maradjon itt. Ön lesz itt az első pénztáros.

Aki lop, az hazudik is – mondja a régi közmondás. A vezérigazgató nyilvánvalóan tudta, hogy aki nem hazudik, az a pénzdolgokban is abszolút megbízható.

Tánczos Katalin: AZ ÉN MIATYÁNKOM

Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád, soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe.
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj: MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!

Mikor a magányod ijesztőn rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a “rossz”, – erre van Istene!
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram! SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!

Mikor mindenfelől forrong a “nagyvilág”,
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor szabadul a Pokol a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, – hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram! JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne!
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, – hajtsd meg homlokod,
S mondd: Uram! LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

Mikor a “kisember” fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a “gazdag” milliót költ: hogy “éljen”,
S millió szegény a “nincstől” hal éhen,
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, – tedd össze két kezed,
S kérd: Uram! ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, – sőt – ellene támadsz,
Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Minden lázad benned, hogy – tagadd meg “ŐT”,
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet!
Uram! Segíts! S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak…!
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram! MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!

Mikor a “nagyhatalmak” a békét tárgyalják,
Mikor a béke sehol! Csak egymást gyilkolják,
Mikor a népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: miért tűröd ezt Istenem mi Atyánk?!
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj!
Lelkünket kikérte a “rossz”, támad, s tombol!
URAM! MENTS MEG A KÍSÉRTÉSTŐL!
MENTS MEG A GONOSZTÓL!
Ámen

UTÓHANG:

S akkor megszólal a Mester, keményen – szelíden,
Távozz Sátán – szűnj vihar!
Béke, s csend legyen!

Miért féltek kicsinyhitűek?

Bízzatok! Hisz’ én megígértem nektek!
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!
Hűséges kis nyájam, én pásztorotok vagyok,
S a végső időkig – VELETEK MARADOK!

Boldog, aki felfedezi Isten országát saját magában, meg fog változni az élete.

Csak a döglött hal úszik az árral.

Ha Istenre bízzuk életünk, a jelenleg negatívnak, rossznak tűnő dolgokból is Ő jó tud kihozni.

„Hiszek, segíts hitetlenségemen!” (Mk 9,24) A keresztény ember élménye és alappozíciója ez. Hit és hitetlenség. Hitetlenséget hozunk magunkkal, öröklünk, élünk. Hitet Isten ad, megújít és „működtet”. Hitünkben is ott bujkál a hitetlenség – így is kegyelemre szorulunk. Hitetlenségünkben azonban ott van a csíra – már ez is kegyelem –, a vágy a hitre, amelyet egyedül Isten adhat meg. Ez a feszültség azonban elkísér egy életen át. De ez a feszültség mozgatórugója lehet annak, hogy közeledni tudjunk Istenhez. Egyetlen dolgunk beismerni, felismerni és megvallani: hiszek, segíts hitetlenségemben. A nagy Ajándékozó nem hagyja figyelmen kívül ezt a kérést! (Dr. Hafenscher Károly [ifj])

Isten csak akkor ábrándít ki, – de akkor mindig kiábrándít – mikor megvan a lehetősége annak -, hogy álmainknál szebb, gazdagabb valóságra ébredjünk. (Ravasz László)

„Jézus ezt mondta: »Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.«” (Mt 11,27) Atya, Fiú, Szentlélek. Isteni egység, isteni titok. Mégis megsejthetünk belőle valamicskét tükör által homályosan, hiszen Isten igéje bepillantást enged az igazságba. Jézussal együtt Atyánknak szólíthatjuk a teremtő, formáló, kegyelmes Istent. Nem vagyunk már idegenek, „külsősök”, távollevők, hanem szeretett családtagok, és ez örömre és hálaadásra ad okot. Adjunk hálát szűkebb és tágabb családunkért, és keressük meg benne helyünket, feladatainkat! (Bogdányi Mária)

Minden igazi nagyság abból fakad, hogy valaki le tud hajolni mások szolgálatára. Minden más nagyság hazug önámítás. (Viktor János)

Mindenekelőtt ugyanis fölismerem annak lehetetlenségét, hogy ez az Isten valaha is megtévesszen engem. (René Descartes)

Önigazult vagy megigazult ember vagy? A következő történet egy önigazult emberről szól:
Egy ember jött be az orvosi rendelőbe, és azt mondta:
- Doktor úr, borzasztó fejfájásom van, és sohasem enyhül. Tudna valamit adni rá?
- Természetesen. De előtte hadd ellenőrizzek néhány dolgot. Mondja, szokott maga szeszes italt inni?
- Szeszes italt? – kérdezett vissza az ember felháborodottan. – Sosem nyúlnék ilyen mocskos dologhoz.
- Dohányzik?
- A dohányzást utálatosnak találom. Soha életemben nem nyúltam dohányhoz.
- Még megkérdezni is szégyellem, de hát tudja hogy van ez, nem szokott éjjel lányok után futkosni?
- Persze hogy nem! Minek néz maga engem? Minden éjjel legkésőbb tíz órakor ágyban vagyok.
- Mondja kérem, – kérdezte a doktor -, ez a fejfájás, amiről beszélt, olyan éles, hasogató fájdalom?
- Igen – válaszolta az ember. Pontosan az, éles, hasogató fájdalom.
- Egyszerű, barátom. A probléma az, hogy túl szoros a fején a glória. Csupán egy kicsit lazítanunk kell rajta. Ne értsük félre ezt a történetet: nem bűnpártolás vagy bűnre csábítás van benne. Természetesen fontos, hogy törekedjünk a bűn nélküli életre. De azért ne feledjük, hogy megigazult emberek vagyunk, akik kegyelemre szorulnak, és akik Krisztusban meg is kapták ezt a kegyelmet és ezért hálából – nem önteltségből – igyekszünk Neki élni és Őt szolgálni!

„Részeseivé lettünk a Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk.” (Zsid 3,14)

Mindvégig kitartani, hűségesen helytállni az egyik legnehezebb emberi feladat. Annyi minden terelne el bennünket a megkezdett, helyes útról! Csábít a széles és kényelmes út, amely sok álértékkel kecsegtet. Többen vannak, akik el is csábulnak, mint akik maradnak a keskeny úton. De Isten mellettünk akar maradni, és kész fogni kezünket, hogy még szakadékok peremén se essen bajunk. (Bogdányi Mária)

Van békesség, mely nem függ külső körülményektől, hanem a belül lakozó Krisztustól. Ezt semmiféle vihar nem zavarhatja meg.

A konyhából, mint rendesen, kiszólt a háziasszony:
- Készen van!
A férj újságot olvasott, a két fiú, akik tévét néztek, nagy zajjal az asztalhoz ültek, és türelmetlenül forgatták az evőeszközöket. A megszokott, illatozó fogások helyett az anya az asztal közepére most egy kis halom szénát tett le.
- Mi ez? – kérdezte a három férfi. – Csak nem bolondultál meg?
Az asszony rájuk nézett és angyali mosollyal válaszolta:
- Hogyan képzelhettem volna, hogy észreveszitek. Húsz éve főzök már nektek, és egész idő alatt soha egy szóval sem adtátok értésemre, hogy nem szénát rágcsáltok.

„Ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” (Fil 4,8)

Mi az, ami igaz? Ami tisztességes? Igazságos és tiszta? Olyan világban élünk, amelynek szinte minden területén értékválság tombol. Egymásnak ellentmondó nézetek hirdetik magukról, hogy tisztességesek, és nemesek a szándékaik. Kinek higgyünk? Rengeteg a megtéveszteni akaró, álságos, gyarló ember és csoportosulás. Nagyon fontos és aktuális az apostoli intés korunkban, de ehhez tudnunk kell: a keresztény ember számára az egyetlen hiteles mérce és útjelző csak Krisztus lehet. Figyeljünk először Urunk igéjére és tanítására, majd annak mérlegén vizsgáljunk meg mindent, hogy megtudjuk: mi az, ami igaz, tisztességes, igazságos és szeretetre méltó. (Kőháti Dóra)

Az alázatos szívben állandó béke honol.


Békesség nélkül nincs megszentelődés,
megszentelődés nélkül nincs békesség.
Csak a káosz mérhető, a rendnek nincsenek dimenziói… Csak a csendnek van mélysége, mint a szeretetnek. A béke nem megvásárolható, nem az intellektus találmánya. Sem imádság, sem alku nem tesz tulajdonosává. A meditáció béke. Az én feladása a szeretet.

„Én megszabadítom juhaimat, és nem esnek többé zsákmányul.” (Ez 34,22)

A jó pásztor mindent megtesz a rábízott állatok életéért, jólétéért. Isten tenyerén hordoz bennünket, sokszor gyarló gyermekeit, akik mindezt meg sem érdemeljük. „Tarts meg minket, Urunk, tenyeredben: szükségünk van rád, oltalmazónkra!” (Bogdányi Mária)

Ha nem keresi az Istent, az ember sokkal nagyobb kárt okozhat magának, mint összes ellensége okozhat neki. (Kempis Tamás)


Istenünk, ha eljön a végső “átmenet” pillanata, add, hogy derűs szívvel induljunk, nem sajnálva azt, amit magunk mögött hagyunk, hiszen ha a hosszú keresés után Veled találkozhatunk, újra megtalálunk minden igazi értéket, amit itt a földön megismerhettünk.

„Olyanok vagytok a kezemben, mint az agyag a fazekas kezében.” (Jer 18,6)

Ritmusosan koppan a talp az agyagozókorong pedálján, a vizes-sáros munkalapon erős kéz tartja-tekeri-formázza a képlékeny agyagot. Csodálatos látvány, ahogy pörgés-forgás eredményeként szebbnél szebb tárgyak kerülnek ki a fazekas kezei közül. Ami nem sikerül, azt újra feldolgozza, egyetlen cseppet sem dob ki a mester az alapanyagból. Az agyag pedig, megadva magát, engedi, hogy mestere formálja. Nagyon szép, szemléletes kép ez Jeremiástól. Képzeljük bele magunkat az agyag helyébe, és engedjük meg Urunknak, az egyetlen jó Mesternek, hogy alakítsa-formálja életünket! Isten kezében a lehető legjobb helyen vagyunk. (Bogdányi Mária)

„Remélem, elérem a magas kort és az utolsó években nem kívánok dugáruként semmit sem a hátsó zsebemben a túlvilágra csempészni; remélem, akkorra már senkinek sem irigylem ki szájából a falatot és karjából a nőt; nem lesz eldugott bosszúm, nem lesz tartozásom, és nem fogok botorul elmulasztott dolgokon keseregni.” (Hamvas Béla)


Szolgálok hát, mint a köszörűkő, mely az acélnak jó élt ád, noha ő maga metszeni tompa.
Horatius


Úgy találod: nagyon igazságtalan az Isten. Egyeseknek megadja, amit meg sem érdemelnek, másoktól pedig megtagadja a szükségest is. Egyesek hűségesek törvényeihez, Isten mégis hagyja sírni, szenvedni őket. Mások kikacagják és mégis bőségesen élnek. Így van! Némelyeknek megad az Úristen mindent a földön, mert odaát semmit sem tud nekik adni. Másoknak semmit sem ad meg a földön, őnekik odaát akar mindent odaadni.
Mit értünk mi meg az igazságosságból? Mi akarjuk igazgatni az isteni igazságosságot? Isten maga határozza meg, mikor akar jutalmazni és büntetni. Mi azzal törődjünk, hogy hűségesek és igazságosak legyünk, mert Isten ítélőszékét senki sem kerülheti el.


Van szeretet, amelyik olyan, mint a ciszterna. Addig van benne a víz, míg kívülről táplálják, addig szeret, míg viszontszeretik. – Az igazi szeretet olyan, mint a forrás, belülről táplálkozik. (Turóci)