A jóság nem abban áll, hogy nem hibázunk, hanem abban, hogy javulni akarunk.

A szeretet nem múlik el, mert a szeretet maga az Isten.

A szeretet valóban gyógyít, de önmagában az, hogy szeretnek minket, még nem. Ez utóbbi csak annyit jelent, hogy nyitva áll az ajtó a gyógyulás, a boldogság, az élet előtt. Ahhoz azonban, hogy keresztülmenjünk ezen az ajtón, magunknak is szeretnünk kell.

Az Egyháznak és a világnak szüksége van az irgalomra, melyben testet ölt az a szeretet, amely erősebb a bűnnél és mindenfajta rossznál, mely az embert földi élete folyamán behálózza.

Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. (Weöres Sándor)

Élt egyszer egy bölcs ember, akit nagyon szerettek a hazájában az emberek. Az ország gonosz hercege azonban gyűlölte, mert bizony szemben a bölccsel nem tudhatta magáénak népe szeretetét. Ezért aztán szüntelenül azon fáradozott, hogy lejárassa a bölcset. Végül is kidolgozott egy tervet. Holnap (mondta a herceg) amikor az öreg a piactérre megy, hogy szóljon az emberekhez, én is ott leszek. Egy galambot fogok a kezemben tartani, és azt mondom:
- No, tudós férfiú, mondd meg nekem, ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt? Ha azt mondja holt, kinyitom majd a kezemet, és hagyom a madarat elrepülni. Ha azt mondja élő, akkor megfojtom a madarat a tenyeremben, és hagyom, hogy holtan essen a földre. Mindkét esetben bolonddá teszem a bölcs embert.
Eljött a másnap, és a herceg már ott állt a piactéren, jóval a bölcs megérkezése előtt. Türelmesen várakozott, és amikor a tudós megjelent és elkezdett beszélni, a herceg kivette a galambot a kalitkából, és mindenki számára hallhatóan megszólalt:
- Bölcs ember! – kiabálta – Szeretnék feltenni neked egy kérdést. Ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt?
A tömeg elcsendesedett, és minden szem a megszólított felé fordult. A bölcs várt egy kicsit, majd először az emberekre, azután pedig a hercegre nézett, és azt mondta:
- Az, amit a kezedben tartasz, olyan amilyenné te teszed.

„Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten.” (Ézs 44,6)

Nagy és hatalmas a mi Istenünk. Különös, hogy erről gyakran megfeledkezünk, félünk és bizonytalankodunk, keressük a biztonságot adó erőket, támaszokat. Pedig énekeljük, hogy „erős várunk”, hogy kősziklára épít, aki Jézusra épít, benne bízik. Egyedül ő a történelem Ura, kezében van annak formálása, és ő életünk Ura is, életutunk vezetője, irányítója. Nincs rajta kívül hatalom és erő, mely felette volna, és kormányozhatná világunkat. Miért nem számolunk vele szüntelen? Miért nem bízzuk rá magunkat? (Tóth-Szöllős Mihály)

Ha nem engednék meg, hogy az egész nap folyamán egyetlen szót is kiejtsek, ez egyáltalán nem érintené az imádságomat… Percről percre, pillanatról pillanatra, így vagy amúgy a szívem közösségbe lépne Istennel. Az imádság nekem olyan lényeges, mint a tüdőm lihegése és a szívem dobogása. (Spurgeon)


Ha valakiről valami rosszat hallasz, akkor oszd azt kétfelé, ami megmarad, azt ismét négyfelé… és ami marad, arról hallgass!

“Három nehéz dolog van a világon:
Úgy mondani igazat, hogy senkinek ne fájjon,
Úgy mondani kellemest, hogy hízelgés ne legyen,
És úgy érvényesülni, hogy senkit se tapossunk el.”
(Goethe)

Hidd el, hogyha a koldusnak fillért adsz szeretettel, jobban esik neki, mintha forintot adsz szeretet nélkül.

„Jézus által vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét.” (Zsid 13,15)

Sokszor hallunk a Lélek gyümölcseiről, s jól ismerjük őket a Galatákhoz írt levélből: „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás”. Mai igénk egy új gyümölcsről ír: Isten dicsőítéséről. Mennyire hiányzik ez az életünkből! Árad a panasz, könyörgés, kérés imádságainkban, de Isten végtelen nagyságának és szeretetének dicsőítése alig hangzik fel ajkainkról. Egy dal mindezt így fogalmazza meg: „Itt vagyok most, jó Uram, hozzád száll e dal. Tudod, sokszor hívtalak, de ma másképp szól e hang. Mert ma nem azt kérem, hogy adj még, nem könyörgök: figyelj rám, csak azt mondom, hogy szeretlek, Atyám!” Gyönyörű gyümölcs az ember életében, ha bármilyen élethelyzetben ki tudja mondani: Szeretlek, Atyám! (Deák László)

„Képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig.” (Ef 3,18–19)

A krisztusi szeretet az az erőtér, amelyben igazán jól mérjük fel a paramétereket. A hatása alatt megváltozik minden. A lehetetlennek tűnő távolságok megrövidülnek, a feneketlen mélység nem nyel el többé – és az elérhetetlen magaslatok elérhetővé válnak. Ennek a szeretetnek az erőterében gyógyulnak a sebek, szelídülnek a szavak, lágyabbak a léptek. Átéljük a közelséget Istennel és a testvérrel. Nincs, ami elválaszt többé. (Túri Krisztina)

KICSIT TÖBB…

Kicsit több békesség, jóság, szelídség,
Kevesebb erőszak, gyűlölet, irigység,
Kicsit több igazság úton, útfélen,
Kicsit több segítség bajban, veszélyben.
Kicsit több “mi” és kevesebb “én”,
Kicsit több erő, szeretet, remény.
És sokkal több virág az élet útjára,
Mert a sírokra már úgyis hiába.

Minden csoda gyökerében egy boldog hitvallás rejlik: én megtapasztaltam Istent, és nagyobb volt mindennél a világon. (Ravasz László)

„Örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.” (2Kor 13,11)

Örömben, jó rendben, egyetértésben, békességben, szeretetben élni jó. Tiszta lelkiismerettel, harmóniában kis és nagy közösségben. A háborúzásra – ma már tudjuk – testi tünetek garmadájával reagálunk, magunkat (is) tönkretesszük, nem csak az ellenfelet. Pál ismerte az embert, és azt is tudta, hogy minden közösségben adódhat konfliktus. Szeretettel, jó szóval felkészít, hogy mit kell tenni, ha baj van. A belőlünk fakadó békétlenség orvossága nem más, mint a lehető legszorosabb kapcsolat a békesség forrásával, a Krisztusban emberré lett Istennel. (Kőháti Dóra)

Szeresd azokat is, akiknek életstílusa idegen számodra,
ez által közelebb kerülhetsz Istenhez.

A kedvesség az a nyelv, amelyen a süket hallani tud, a vak pedig látni. (Mark Twain)


A szeretet vagy a gyűlölet megváltoztatja az igazságot. (Blaise Pascal)

„A világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” (1Jn 2,17)

Örökös változás kívül és belül. Minden, ami körülvesz, mozgásban van; a tegnap még népszerű, divatos, elavul, és helyette jön valami új, más – felkeltve a vágyat, hogy birtokoljuk, hogy hasonlítsunk rá, hogy megfeleljünk neki. Csak maga Isten van túl időn, változáson, és az, aki életét hozzá fűzi és méri. Az megmarad örökké, bármilyen felfoghatatlan is ez arról az oldalról, ahol az ember az idő-tér meghatározottságában él. (Túri Krisztina)

Az arany ott van, ahol megtalálod.
aranyásó mondás


Az egyetlen baj a semmittevéssel, hogy nem tudod, mikor végeztél.


Az emberi beszéd bölcsebbnek és vonzóbbnak tűnhetik, mint Isten szava, de nincsen benne élet. Az Isten Igéje, ha egyszerű is, mindenható, amilyen mindenható az, Akitől ered. (Spurgeon)


Beszélni kell, mert a hallgatásnak egész fészekalja rút, fekete kisgyermeke születik: a félreértés, a sértődés, a megbántott önérzet, a kétely.

„Dicsérjétek az Urat! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!” (Zsolt 106,1)

Így kezdődik a bűnbánati zsoltár: dicsérettel és hálaadással. Isten előtt nem a panasszal és bűnvallással kell kezdeni, hanem ahogy a zsoltáros teszi. Ez rámutat arra, hogy milyen közösségben vagyok Istenemmel, miért merhetek bűneimmel elé állni és félelem nélkül számot adni. És mindezt miért tehetem? Mert örökkévaló szeretettel szeret, ezért jó hozzám, meghallgat, és Krisztusért, akit ártatlan bárányként feláldozott, megbocsát nekem. (Tóth-Szöllős Mihály)

Egyetlen dolgom e földön, a szeretet.
Victor Hugo


Ha engedelmesség helyett azoknak rokonszenvét és részvétét keresed, akik igazat adnak neked, akkor lelki érzéked elhomályosul, és te használhatatlan leszel.

Ha már nincsen tenéked semmi igazságod Isten előtt: mutasd fel Neki a Jézus Krisztus megtört testét és véres áldozatát, mint a te igazságodat és érdemedet.
Ethán

„Így szól az Úr: Vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt.” (Zsolt 91,15)

Mi a legnagyobb nyomorúság? A száz legszegényebb emberről is megjelent a minap egy kiadvány. Ki-ki döntse el ízlése, érzékenysége szerint: kell-e, jó-e erről így beszélni vagy ezzel szembesíteni a nem olcsó sajtótermékeket magának megengedő konszolidált népet. Tény: a pesti aluljárókban a kartondobozokban élő koldusok látványa ma már alig feltűnő, megszokott utcakép lett… Azt hiszem, a legnagyobb nyomorúság az, ha már a lelkünkben is feladtunk mindent. Ha nem látjuk a fényt, amely fentről igenis sugárzik ránk, a kiragadó, megmentő kegyelmet, amely megtalál a mélyben. Ha már nincs hitünk, és üres az ég, az lehet a legnagyobb nyomorúság. És még akkor is utánunk tud nyúlni az Isten. (Kőháti Dóra)

Most fogom fel igazán azon végső, legvégső tanítás értelmét, ami az emberi gondolkodás, költészet és a hit mindenkori üzenete: megváltás csak szeretet által és szeretetben lehetséges!


S felfogom, hogy az az ember, akinek ezen a Földön többé semmije sem maradt, lehet boldog – még ha csak pillanatokra is -, ha bensőséges odaadással fogadja magába a szeretett ember képét. Az elképzelhető, lehető legsivárabb külső körülmények között, olyan helyzetbe kényszerítve, ami lehetetlenné teszi, hogy tettek által valósítsa meg önmagát, olyan helyzetben, amiben az egyetlen felmutatható teljesítmény maga az igaz szenvedés, ahol a teljesítmény egyedül a belső tartással elviselt szenvedésből áll, ilyen helyzetben is kiteljesedhet az ember a szeretetteljes szemlélődésben, abban a szellem alkotta képben való elmélyülésben, amit a szeretett emberről magában hord. Életemben először vagyok képes arra, hogy felfogjam, mit is jelent valójában, amikor azt mondja az Írás: az angyalok boldogok a vég nélküli Fenségesség határtalan szerető szemlélésében.

Viktor E. Frankl – …mégis mondj igent az életre c. könyvéből


Sehogy sem tetszett nekem, amikor láttam, hogy az emberek csak tantételeket fogadtak be anélkül, hogy megismerték volna Jézus Krisztust, vagy saját megváltásuk szükségét. (John Bunyan)


Szeretet nélkül lehet, hogy nincs gond, nincs fájdalom, de nincs öröm és tartalom sem az életünkben.


Szeretném, ha tudnád, hogy a sivatagban is nyílik virág,
s hogy a hóesésben is van melegség, mert így él a világ.
Szeretném, ha velem együtt kiáltanád, hogy suttogva is értem szavad.
Mert így nincs az a szív, mely megszakad.
Szeretném, ha látnád, hogy a vak ember is láthat csodás dolgokat,
s kinek néma az élet, az is várja a hangokat.
Szeretném, ha együtt élnénk meg azokat a dolgokat,
melyeket sok ember a jelentéktelen dolgok miatt egyre csak halogat.

„Uram, egyengesd előttem az utat!” (Zsolt 5,9) Magyarország a Hortobágy, paprika, gulyás és a kátyúk országa. Kocsik tucatjai mennek tönkre naponta a rengeteg hibás útszakasz miatt… és eközben hány lélek megy tönkre a kátyús lelki utak miatt? Hány szív törik ketté a göröngyös, becstelen életutakon? Rengeteg. Éppen ezért van szükségünk Isten igazságára, amely elüldöz minden hamisságot, és kiegyenesíti a felé vezető utunkat. Engedd, hogy segítsen! (Deák László)

Uram, irgalmazz! Krisztus, kegyelmezz! Uram, irgalmazz!

A hibák mindig vastagok ott, ahol a szeretet vékony. (Spurgeon)


Aki üdvözülni akar, az olvassa úgy Isten Igéjét, mintha rajta kívül senki sem volna a világon. Akkor Isten Igéjének minden vigasztalása neki szól. (Luther Márton)


Az ember korlátlan lehetőségei elé a legtöbb akadályt önmaga állítja.

„Az Úr azonban így felelt neki: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.”” (Lk 10, 41– 42)

Hazánkban népbetegség az aggódás. Keresztyén emberként komolyan kell vennünk mindazokat, akiket elborít az aggódás és a holnaptól való félelem. Amikor aggódó emberrel találkozunk, akkor nem lebecsülni kell ezeket a gondokat, hanem a helyes irányba kell fordítanunk testvéreink figyelmét: „Ne a gondok nagyságát nézd, hanem a gondoknál sokkal hatalmasabb Istent. Ragadd meg az egyedül szükséges dolgot, amely nemcsak a gondok között tart meg, hanem életed – és örök életed – minden napján.” (Deák László)

Bátorság kell ahhoz, hogy kiállj a meggyőződéseid mellett, amikor tudod, hogy mások kétségbe fogják vonni azokat. Amikor hajlandó vagy kiállni valamiért vagy kipróbálni valamit, mindig lesz valaki, aki támadni fog. Ralph Waldo Emerson írja: “Bármit is teszel, bátorságra van szükséged. Akármilyen útirányt választasz is, mindig lesz valaki, aki azt mondja, hogy tévedsz. Mindig támadnak majd olyan nehézségek, melyek azt próbálják elhitetni veled, hogy kritikusaidnak igaza van. Ahhoz, hogy eltervezzünk valamit, és azt végig is vigyük, ugyanolyan bátorságra van szükségünk, mint egy katonának. A békének is megvannak a maga győzelmei, de bátor emberek kellenek ahhoz, hogy kivívják őket.” Bátorság kell ahhoz, hogy szembe tudj nézni a rólad szóló igazsággal. Jézus azt mondta: “megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket”. De mielőtt még szabaddá tenne az igazság, általában jól összetör, mert nem szeretjük hallani magunkról az igazat.
Bátorság kell a változáshoz, ha kényelmesebb olyannak maradni, amilyen vagy. Ha hajlandó vagy elhagyni a biztonsági zónádat, hitben kilépni és követni Istent, nem marad el a próbatétel. Ugyanakkor viszont elérsz majd olyan magasságokat, melyeket azelőtt elérhetetlennek tartottál.

Csak az a szégyen, ha valaki nem ismer szégyent. (Blaise Pascal)


Éljünk úgy, amint majd halálunk óráján kívánnánk, hogy életünk legyen. (Augustinus)


Ha teljességgel Istenhez akarunk tartozni, rendelkezésére kell állnunk, és bíznunk kell Benne. Nem szabad hagynunk, hogy a jövő nyugtalanítson… Az isteni Gondviselésbe vetett bizalmunk az az erős és élő hit, hogy Isten tud és fog is segíteni minket. Hogy tud, ahhoz nem férhet kétség, hiszen mindenható. Hogy segít, az is bizonyos, mert oly sokféleképp biztosított minket erről a Szentírás szavain keresztül, és oly végtelenül hűséges ahhoz, amit megígért.

„Jézus mondja: »Ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön.«” (Mk 8,38;)

Sokszor megfeledkezünk arról, hogy a vallás a vallomás szóval rokon. Adósai vagyunk a világnak. Tartozunk egy vallomással. Azzal, hogy kihez tartozunk, kitől kaptuk az életet, s ki az, akivel értelmet nyer minden. A mai módon megfogalmazott vagy megélt hitvallás azonban nem csak kifelé fontos… Nekünk magunknak is az. Ha szégyelljük Urunkat, akkor az elszakít az élettől, a vele való – még a világ végét is átvészelő – kapcsolattól. Fogalmazzuk meg szavakkal, szívünkkel a vallomást! (Hafenscher Károly)

Legyen ma béke belül. Bízz abban, hogy pontosan ott vagy, ahol lenned kell. Ne feledkezz meg a végtelen lehetőségekről, amelyek a hitből születnek Benned és másokban. Használd azokat, amiket adnak Neked, és add tovább a szeretetet, amelyet kapsz. Légy elégedett Önmagaddal, úgy ahogy vagy. Hagyd ezt a tudást beépülni a csontjaidba, és add meg a lelkednek az éneklés, a tánc, az ima és a szeretet szabadságát. Ez mindannyiunk számára létezik.


Nem, Uram, nincsenek válaszaim.
Már kérdezni sem akarok.
Csak lerogyni eléd,
a fájdalom súlyát tovább nem cipelni.
Magamra maradtam. Egyedül vagyok.
Olyan távoli lett minden.
Nem értem, nem értem meg
a vigasztaló szavakat.
Csak arra kérlek, hogy gyújts fényt,
egy kicsiny fénysugarat legalább,
abban a keserű sötétben,
bennem.
Hajdú Zoltán Levente

„Ó, Uram, Uram! Te alkottad az eget és a földet nagy hatalommal és kinyújtott karral. Neked semmi sem lehetetlen.” (Jer 32,17)

Szorongató helyzetben van a fogoly Jeremiás – a babilóniai király hadserege körülzárta Jeruzsálemet –, de még ekkor is elhangzik a biztatás Isten szájából: fognak még házat, szántóföldet és szőlőt venni ebben az országban. A próféta tisztánlátása lehetne a miénk is, ha képesek lennénk kicsit felemelni a fejünket és nem mást okolva, nem a válságba jutott világon keseregve meglátni, mit vétettünk Isten ellen – hiszen a bajok forrása ez. Jeremiás is erről beszél. Nem hallgattunk az Úr szavára, nem éltünk törvénye szerint. Még a szorongató helyzetben sincs késő, amíg Isten maga biztat. Szentháromság ünnepe után utolsó előtti (reménység-) vasárnap: van remény. Advent előtt tegyük meg, amit lelkünkben tenni kell. (Kőháti Dóra)

Szemben a közhittel, a lusta ember nemcsak az, aki átalussza az időt vagy ölbe tett kézzel üldögél. A restségnek létezik egy sokkalta megtévesztőbb és kifinomultabb formája. Az a fajta sürgés-forgás, lázas tevés-vevés, ami a valódi cselekvés megkerülése…
A pontos, igaz cselekvés az, amelyik számba veszi és mérlegeli a „pálya” minden nehézségét, és a „véletlenek” esetleges szélfúvását éppúgy, mint a föladat „bemérhető” részét, persze nehéz, s nemegyszer kevésbé látványos a vaksi „szorgoskodásnál”. A közvélemény könnyen ítél a látszat után, s az izzadtságot legtöbbször a koncentrált figyelem elébe helyezi. Pedig ez a csúsztatás melegágya ennek a fajta kritikai lustaságnak és előítéletnek, mely melegágya a burkolt restségnek, belső tunyaságnak, s csupán képmutató változata a hétalvásra ítélt mesebeli semmittevésnek.
Ahogy a félelem és élhetetlenség a betegségbe, úgy menekül nemegyszer a belső restség az aktivitásba, a minőség megkerülésével a középszerűség tevékeny gyakorlatába.

Szeretni egy másik embert annyit jelent: hogy Isten bennünk él.

A hit lerántja a megpróbáltatás arcáról a fekete álarcot és angyalt fedez fel alatta.
Spurgeon


A hívő élet szerelmes élet. A hívő nem önmagába, nem hitébe, nem megtérésébe szerelmes. S nem a szenvedély vagy indulat által, hanem a Szentlélek által töltetik szívébe a szerelem. Szerelmese: Jézus. (Visky Ferenc)

Abban az időben, amikor Eszter középiskolás volt, egy idős paphoz járt gyónni. Szívesen beszélgetett a tapasztalt atyával, aki csaknem harminc éven át az afrikai misszióban szolgált, majd megromlott egészségi állapota miatt kénytelen volt hazajönni Magyarországra.
Amikor egy tavasszal eltörte a lábát, s emiatt nem tudott a templomba menni gyóntatni és misézni, a szobájában fogadott mindenkit. Eszter is ott kereste fel. Egyik beszélgetésük során a fiatal lány megkérdezte a papot: “Az atyának ki Jézus?” Ő nem lepődött meg a kérdésen, hiszen élete során már sokszor feltették neki. Eszter kíváncsian várta a feleletet. Az atya ránézett és mosolygott, majd a nyitott ablak felé fordult, s a végtelenbe tekintett. Néhány perc múlva visszanézett a lányra, s még mindig mosolyogva egyszerűen csak ennyit mondott: “Jézus az életem.”

Horváth István Sándor

Aki önmagának él, nem él, mert nem ismeri a lét örömét és koronáját. Csak az tudja, mi az igazi élet, aki Istennek és másoknak él. (Spurgeon)

Az az ember, akinek szívében Krisztus lakozik a hit által, Istentől mindent ajándékképpen fogad el, mindent áldozatképpen visszaad Neki. (Ravasz László)


Az egyéni csendesség nem hasonlítható a házi feladat megtanulásához, és a Biblia sem egy könyv a sok közül, melyet értelmünkkel akarunk megközelíteni. Elsődleges célunk nem az, hogy az Ige tökéletes ismerői legyünk, hanem az, hogy engedjük, hogy az ige vezessen bennünket. (Elizabeth Leake)

„Dánielt az oroszlánok vermébe dobták. De a király ezt mondta Dánielnek: A te Istened, akit állhatatosan tisztelsz, szabadítson meg téged!” (Dán 6,17)

Akár gúnyosan, kötözködve („Na, tényleg van olyan hatalmas ez a te Istened?”) akár igazi kíváncsisággal, vágyakozva („Bárcsak nekem is lenne ilyen nagy hatalmú Istenem!”), ez a formula nekünk is ismerős lehet. Korunk oroszlánvermeiben – minden ember közös sorsában, betegségben, veszteségben, egzisztenciális krízisekben – a hívő ember hallatlanul nagy plusz erővel nézhet szembe a veszéllyel, a bajjal. Jézus is kapott a Golgota keresztjén a gúnyból… S bár nem szállt le a keresztről, Isten mégis dicsőségesen végbevitte művét, és Jézus feltámadt. Mi ebben a hitben vágunk neki annak, ami más számára értelmetlen, elviselhetetlen. S erről az erőről tudunk bizonyságot is tenni. (Kőháti Dóra)

December első napjaiban egy család látogatott meg. A vasárnapi szentmiséről nem szoktak hiányozni és még az esőre vagy a rossz időre sem szoktak hivatkozni, hogy emiatt nem tudnak elmenni a misére. A lelki épülés mellett hétvégeken kirándulni szoktak.
Egy őszi természetjárás közben a Bakonyban találkoztak egy festővel, aki ügyes mozdulatokkal varázsolta a tájat a vászonra. A festmények természetesen nem olyanok, mint a fényképek, s ez így volt ebben az esetben is. A kiránduló család elcsodálkozott a művészeti alkotás és a szemükkel látható táj különbségén, de úgy ítélték meg, hogy ennek ellenére a festmény hűen tükrözi a valóságot, sőt, szinte az évszakok változását is magába sűríti. A család nyolc esztendős kislánya, Eszter, aki ugyan nem érthet még a művészethez, bátran megkérdezte a festőt, hogy miért más van a képen, mint, ami látható. A festő egyszerű választ adott az érdeklődő Eszternek: Azt is lefestem, ami a látható dolgok mögött van. A kislány ekkor megjegyezte, hogy a látható dolgok mögött egy másik valóság is rejlik, s ezzel mindannyian egyetérthetünk. A kérdés számunkra csak az, hogy ki látja meg ezt a másik valóságot? Ki veszi észre ezt a másik világot? Hogyan látható meg egyáltalán ez a szemmel láthatatlan valóság? Úgy gondolom, hogy sok esetben a művészek láttatják meg velünk ezt a titokzatos világot, más esetekben pedig a művészethez talán nem értő, de a lényeget példásan felismerő gyermekek lehetnek a segítségünkre.

Horváth István Sándor

Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a valóságban egy sem pihent meg a szirmain. A virág azonban tovább álmodozott. Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak, hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra kinyílt.
Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa magányát:
- Nem unod a várakozást?
- Talán. De folytatnom kell a küzdelmet.
- Miért?
- Mert ha nem nyílok ki, elhervadok.

„Ha az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, mivel kényszer nehezedik rám.” (1Kor 9,16a) Ezernyi kényszer nehezedik ma az emberre ezen a világon. Megélhetési, megfelelési kényszer nyom agyon embereket, s reformáció ünnepén még az ige is kényszerről beszél? Elég teher van már így is rajtunk… Testvérem! Az evangélium hirdetésének kényszere egészen más, nem agyonnyom, hanem felemel! Nincs többé teher, csak boldog továbbadása az evangéliumnak: szeret minket az Isten! Jeremiás is megkísérelte a lehetetlent, elfojtani az Isten igéjét: „Azt gondoltam: nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében. De perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve. Erőlködtem, hogy magamban tartsam, de nincs rajta hatalmam.” (Jer 20,9) Ne küzdj ellene, hanem add tovább az örömhírt! (Deák László)

Két uralkodó van a világon: Isten és az ördög. Te is szolgálsz az egyiknek.

„Mindegyikünk a felebarátjának kedvezzen, mégpedig annak javára, épülésére.” (Róm 15,2) A teljes élet nem abban rejlik, hogy keresem és megtalálom a boldogságot. Az élet úgy működik, hogy boldog az lesz, aki nem önző módon, hanem másokért élve járja az útját. A kérdést mindig tartsuk szem előtt: mi szolgál a javára, épülésére annak, aki éppen előttünk áll? Nem nagy bölcsek találmánya ez, hanem annak az útja és életmódszere, aki azért jött, hogy életünk legyen, sőt bővelkedjünk. Mi azért élünk, mert ő a javunkat nézi, és épülésünket munkálja. (Hafenscher Károly)

Mindenki bölcsebb, ha mások baját kell megítélni, mintha a saját ügyét…


Mint mindig, Isten megnyitja magát a kisgyermekek előtt és sűrű sötétségben rejtőzik a bölcsek és okoskodók elől. Egyszerűbbé kell tennünk Hozzá közeledésünket. A lényegre kell szorítkoznunk (és azt fogjuk látni, hogy a lényeges dolgok üdvösen kevesek). Nem kell erőlködnünk azon, hogy jó benyomást keltsünk, hanem őszinte gyermeki ártatlansággal kell közelítenünk. Ha így teszünk, Isten kétségtelenül hamar válaszolni fog.
Tozer


Nem az a fontos, hogy meglássuk, ami a távol ködébe vész, hanem hogy megcselekedjük, ami most előttünk áll.
(Th. Carlyle)


Nézd őt! Krisztus feje csókra hajol le hozzád! Ölelésre tárja karjait! Átszúrt kezével adni akar. Megnyílt oldala a szeretetre. Az egész teste érted tűri a kínokat.
Szent Bernát


Vannak, akik mindig morognak, mert a rózsáknak töviseik vannak. Én hálás vagyok, hogy a töviseknek vannak rózsabimbói.

A nagy emberek életének és eredményes a szolgálatának titka mindig abban rejlett, hogy volt idejük Istennel egyedül lenni. (Kroecker)


Akkor megéreztem, hogy a legjobb amit nekünk adhat az a szenvedés, amit csak választott barátainak ad.
Kis Szent Teréz


Csak az kormányoz biztosan, aki szívesen rendeli magát alá.

„Gamáliél így szólt: »Hagyjátok békén ezeket az embereket (az apostolokat), és bocsássátok el őket. Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül; ha pedig Istentől való, akkor úgy sem tudjátok megsemmisíteni őket.«” (ApCsel 5,38–39)

Ha emberektől való lett volna, már rég belepte volna a rozsda, és csak a könyvtárak mélyén lenne néhány feljegyzés egy kis létszámú lelkes csoportról, akik hittek valamiben, aztán elenyészett a dolog… Aminek a motorja, az ereje, az életben tartója Isten Szentlelke, az embereket hitre térít, szólni enged, szavaikba erőt, tüzet ad, tetteikbe lendületet, a messzebbre látás bizonyosságát. (Kőháti Dóra)

Ha hozzáférhető vagy Isten számára, akkor Isten is hozzáférhető a te számodra.

„Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással.” (1Jn 1,7)

Hitünk, Krisztushoz, a világ világosságához tartozásunk nem az átimádkozott órák számával és a templomlátogatás intenzitásával mérhető. Sokkal inkább abban, hogyan viszonyulunk egymáshoz. Ha Urunkkal rendeződik a viszonyunk, ha oldódnak emberi feszültségeink, és rendeződnek emberi kapcsolataink, akkor megértjük, hogy az Istenhez és az emberekhez való kapcsolatunk elválaszthatatlan egymástól. (Hafenscher Károly)

Hűnek lenni annyit jelent: Ott lenni, ahova Isten állít, azt tenni, amit tőlünk követel, eltűrni, amit ránk mér. (Zeller)

„Íme, én angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen az úton, és bevigyen arra a helyre, amelyet kijelöltem.” (2Móz 23,20)

De jó lenne, ha minden lépésünkkel egy angyalt követhetnénk! Ott menne előttünk, látnánk a hátát, a lábnyomát, éreznénk a belőle áradó erőt és biztonságot. De a világban ritkán látunk angyalokat… Mégis higgyük el: minket is vezetni szeretne Valaki, és szeretne eljuttatni arra a helyre, amelyet kijelölt nekünk. (Deák László)

Legyen bátorságod elviselni az élet nagy fájdalmait, türelmed szembe nézni az apróbbakkal. S mikor elvégezted napi feladatodat, békében térj nyugovóra. Isten ébren virraszt.
Victor Hugo


Nem lehet a problémákat azzal a gondolkodásmóddal megoldani, amivel csináltuk őket.
Albert Einstein


…nem vagy kevésbé Isten akkor, ha sújtasz és ha büntetsz, mint amikor vigasztalsz és kegyelmet gyakorolsz. (Blaise Pascal)


NYISS KAPUT A SZÍVEDEN
A mélységből csak felfelé visz út,
vagy lenn ragadsz, vagy nyerhetsz háborút.
Van egy kéz, ki magához emel,
ragadd meg bátran, s rád gondot Ő visel.
Ha olykor mégis legyőz a csüggedés,
tudd, hogy a felhők fölött kék az ég.
Megtalál bárhol a kegyelem,
csak nyiss kaput a szíveden.

A házastársi beszélgetések általános gyengesége, hogy hajlamosak vagyunk túl korán hangot adni gondolatainknak és érzéseinknek. Ennek következménye a legtöbb esetben a nézeteltérés vagy az elhidegülés.
Gary Chapman


A hit nem a megérkezettség állapota, a kegyelem nem a tétlenség útlevele, a keresztyénség pedig nem a lelki önzés csendes gyönyörködése az Isten szerelmében. (Turóci)


A legjobb prédikáció a megszentelt élet.
Spurgeon


Amikor a házastársak nyíltan kommunikálnak egymással, sokkal valószínűbb, hogy olyan problémákra is használható megoldásokat alakítanak ki, amelyek különben súlyos gondokat okoznának kapcsolatukban.
Gary Chapman


Az ima ereje olyan nagy, hogy képes azt a kart mozgásba hozni, mely a világot mozgásba hozta. (Spurgeon)

Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek…
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz.
Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.

Egy ember nagy szegénységben élt, és csak egy pár cipője volt, aminek a talpa kilyukadt és már a lábujjai is kilátszottak belőle. Elkeseredetten ment végig az utcán és így panaszkodott magában: – Akár mezítláb is mehetnék, mintsem hogy ezeket a szerencsétlen, kényelmetlen cipőket viseljem.
Amint egyre jobban elkeseredett, találkozott egy emberrel, aki a járdán ült és koldult. A szegény embernek nem volt lába. Egy pillanat múlva az ember rájött, hogy az ócska cipőnél sokkal rosszabb, amikor még lába sincs az embernek, amire fölhúzza a cipőt.

Életét az használja fel jól, aki olyasmire fordítja azt, ami túléli az életet.


Felébrednek az alvók.
Szavadra újra talpra állnak.
És a szürke reménytelenség
helyébe élet költözik.
Új fény ragyog fel a mának.
Hányszor lobbantotta el
- gondoltuk mi – Lelked tüzét,
oltotta ki a hit-lángokat
gonosz emberi akarat.
De Te kegyelmes voltál, én Uram,
mert mindig volt, mindig maradt
legalább maroknyi eleven parázs
a halottnak hitt hamu alatt.
Hadd legyek irgalmad által én is
parázzsá, tűzzé, fénnyé,
és nem csak az emlékezésben,
hogy kegyelmed tükrében lássam,
felismerjem: így kellett élnem.
Hajdú Zoltán Levente

Gyéren lelve a valóban örömet, reményben s emlékezetben keressük, s amit a múltban találunk, ápoljuk, tatarozzuk, díszítjük folyton, s igyekszünk egyúttal feledni a velejárt keserűséget. Így hamisítjuk múltunkat, csaljuk önmagunkat. /Asbóth János/

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róm 8,31b)

Tényleg ki? Senki, pedig vannak ellenségeink bőven: a sátán, ezernyi kísértése, saját önző vágyaink, tévtanítások tömege, újra és újra feltörő óemberünk mind ellenünk harcolnak! Micsoda ijesztő hadsereg, amely mégis bukásra van ítélve, mert velünk az Isten! Veled is! Vedd ezt komolyan, s meglátod, hogy egészen másként fogsz a világra és az életedre nézni. Felszabadulsz a félelmektől, terhektől, mert ezek már nem fognak rémíteni: elüldözte őket egy sokkal nagyobb hatalom: Isten szeretete! (Deák László)

Ha stresszes vagy, ez azt mutatja, nem bízol eléggé Istenben.

Isac Newton, a nagy természettudós, egyszer dolgozószobájában fogadta egyik tudós barátját, aki istentagadó volt. A látogatónak nagyon megtetszett Newton remekbeszabott földgömbje.
- Ki alkotta ezt a csodás darabot? – kérdezte.
- Senki – felelte Newton szűkszavúan.
- Hogyhogy senki? – csodálkozott a tudós. – Ezt nem hiszem el, te tréfálj velem!
- Ha nem akarod elhinni, hogy ezt a méretében és pontosságában igazából csekély földgömböt senki sem alkotta, akkor miként hiheted el azt, hogy az igazi földgömbnek nincs Teremtője?

„Isten háza népe vagytok, mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus.” (Ef 2,19–20)

Ismernünk kell a „család” történetét, a „ház” épülésének mozzanatait, az alapozás kemény munkájától kezdve a falak építéséig. És ebben a házban, ebben a családban nekünk is helyünk van! Van feladatunk, és vannak társaink is. Nem magunk vagyunk. A legfontosabb pedig, hogy ennek a háznak és az egész népseregnek a gazdája végtelenül szeret minket: itt olyan a családfő, aki még a tékozló fia elébe is tárt karral megy. Otthon vagyunk, ha megérkeztünk ide végre. (Kőháti Dóra)

Istenhez való ragaszkodásunknak oly erősnek kell lennie, hogy ne legyünk kénytelenek emberek vigasztalását keresni.


Kegyelemből, hit által
Noha nem voltam sztár, csak egy átlag,
Tagadni-vagy titkolnivalóm nincs.
A jó lelkiismeret drága kincs.
Bár érdemem semmi, de semmi nincs!
Mégis azt várom, hogy indulást ints,
És ha lehullt rólam a porbilincs,
Halhatatlanul ott vagyok NÁLAD.

„Pál írja Timóteusnak: Kérve kérlek, Istenre és Krisztus Jézusra, hogy semmit se tégy részrehajlásból.” (1Tim 5,21)

Emberi gyarlóságunk egyik leglátványosabb megnyilvánulása a részrehajlás. Nem tudunk egyenlő mércével mérni, a másik emberhez való viszonyunkat is sokszor az önző érdekek motiválják. Hitünk tapasztalata, hogy Jézus nem kivételezett, hanem mindenkit szeretett. Ennek legjobb illusztrációja, hogy még minket sem vetett el magától. Ez azonban arra indít, hogy mi is így forduljunk az emberek felé. (Hafenscher Károly)

Uram, tégy ellentmondás nélkül engedelmessé,
a szív kisszerűsége nélkül lelki szegénnyé,
foltok nélkül tiszává,
zúgolódás nélkül türelmessé,
színlelés nélkül alázatossá,
szertelenségre való hajlam nélkül vidámmá,
kislelkűség nélkül szomorúvá,
fennhéjázás nélkül komollyá,
könnyelműség nélkül vonzóvá,
hamisság nélkül igazlelkűvé!
Aquinói Szent Tamás

“Volt egy gazdag ember. Bíborban és patyolatban járt, és mindennap nagy lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Örült volna, ha jóllakhat abból, ami a gazdag ember asztaláról hulladékként lekerült. De csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit.
Történt, hogy a koldus meghalt, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag ember is, és eltemették. Amikor a pokolban kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és kebelén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám -, emlékezzél csak vissza, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg hogy kijutott a rosszból. Most tehát neki itt vigasztalásban van része, a te osztályrészed pedig a gyötrelem. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy akik innét át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki.
Akkor arra kérlek, atyám – mondta újra -, küldd el legalább az atyai házba. Van még öt testvérem, hadd figyelmeztesse őket, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. De az erősködött: Nem hallgatnak, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy el valakit, bűnbánatot tartanak. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, ha a halottak közül támad fel valaki, annak sem hisznek.” Lk 16.19-31

A lelki utazás előfeltétele a hit. Mindannyian hiszünk valamit. Néhányan azt hiszik, hogy nincs Isten. Ők az ősrobbanásról mesélnek, illetve az élet keletkezését valami egyéb tudományos elmélettel magyarázzák. Nem azért hiszek Istenben, mert valamikor valaki valamilyen bizonyítékot adott volna rá, hanem mert mélyen a bensőmben vágyakozást érzek utána. Valami azt mondja, hogy van Isten…
Talán mindig lesznek olyanok, akik azt hiszik, hogy minden, ami körülveszi őket, egy kémiai reakció során fellépő nagy robbanás következménye. Ha felrobban egy könyvtár, mekkora esélye van annak, hogy a széteső könyvek lapjai úgy hulljanak egymásra, hogy összeálljon belőlük egy szótár? Ennél is sokkal kisebb a valószínűsége, hogy mindaz a szépség és összetettség, amely körülvesz minket, egy értelmetlen robbanás következménye volna. És ha mégis, meg kell kérdeznem, ki teremtette a kémiai anyagokat? Természetesen ezek az emberek valamivel visszavágnak.
Az Isten létezése mellett szóló érvek belülről fakadnak, és ha valaki nem akar hallgatni e belső hangra, akkor értelmetlen számára minden érv, és a rengeteg természetfeletti jelenség is, amelyek közül egyről itt is olvashatunk: Soubirous Szent Bernadett épen maradt teste. A csodák bátorító ajándékok vagy szeretetteljes figyelmeztetések számunkra, de hitünk nem rájuk épül. A hit ugyanis nem külső bizonyosságokból születik, hanem az ember bensőjéből fakad. Nem olyan dolog, amit életünk egy bizonyos pontján megszerezhetünk; inkább olyan, ami mindig is megvolt bennünk, de talán csak most bontakozik ki. Minden ember szívébe vésve él, hogy van valaki, aki mindig volt és mindig lesz. Ez a valaki Isten.
A hit arra vonatkozik, hogy bízunk Istenben, keressük és meg akarjuk ismerni útját, a szeretet útját. Küzdünk, hogy kövessük Őt és az Ő útmutatásai szerint éljünk. Ez a hívő élet és út. Az út a lélek küzdelme az igazság keresésére, felfedezésére és megélésére. A küzdelem a hamis énünk és az igazi énünk között zajlik. Minél inkább elfordulunk a hamis énünktől, és átadjuk magunkat az igazi énünknek, annál jobban növekszünk a szeretetben. A csata elsősorban a szívünkben zajlik. A harc a hatalom és a szeretet között, a hatalom szeretete és a szeretet hatalma között dúl. Az öröm e küzdelemből születik. A küzdelem azért folyik, hogy jobbá légy, hogy változz, hogy növekedj a bátorságban és a türelemben. A legnagyobb változás: imádkozz és bízzál!

A hit által egy keveset megtapasztalunk a mennyországból. A hit által olyan dolgokat tehetünk meg, amit a hitetlenek lehetetlennek tartanak. Istenbe vetett hittel minden lehetséges.

A szeretet növekedéséhez mennyei harmatra van szükség. (Spurgeon)

A szívemnek megvannak a bizonyítékai, amiről az ész semmit sem tud. /Pascal/

„Adjatok, és adatik nektek.” (Lk 6,38)

Kérni szokás, ha valamire szükségünk van, és akkor az Isten jóságából megadatik. Ortensio da Spinetolinak a Lukács – A szegények evangéliuma című könyvében olvasom: „Az evangélista immár azokra az irgalmassági cselekedetekre gondol, amelyeket az egyházban a szegények, az árvák s az özvegyek javára végeznek. Kéri, hogy ezek váljanak hatékonyabbá, s főleg, hogy Isten nagylelkűségéből kapjanak ihletést. Őt nagylelkűségben nem lehet felülmúlni, de ő vissza tud térni az emberi mércékhez is.” S nem szóbotlás: nem „kérjetek, és adatik”, hanem adjatok… 2009 a hiány, a nincs, a szükség éve: adjatok. Ha Jézus ezt mondja, rá fogunk jönni, mennyire sok van még, amiből adhatunk! (Kőháti Dóra)

Aki Krisztus Igéit teljesen és hasznosan akarja megérteni, annak egész életével kell azokhoz alkalmazkodnia. (Kempis Tamás)

Az alázat az igazi tudás és az igaz megismerés kapuja. Minden nagy tett, minden valódi erkölcsi és szellemi erőfeszítés előfeltétele. Már a dolgok természetéből fakad, hogy aki feladatán elmélyül – “megfeledkezik önmagáról”. A hiúság, az önzés, az érdek nem csak erkölcsi rossz, de szellemi akadály is, s nem egy kitűnő alkotást fosztott meg attól hiú tökélye, hogy valóban közkincs, halhatatlan alkotás legyen.

Pilinszky János

Az ember nem fedez fel új világrészeket, ha nincs mersze az ismert partokat maga mögött hagyni.

Bízz Istenben és haladj előre félelem nélkül.

Don Bosco

„Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt. Térj hozzám, mert megváltottalak!” (Ézs 44,22)

Olykor azt érzem, hogy mi, emberek rettenetesen megalázó helyzetbe hozzuk az Istent. „Lerázzuk” őt. Ő pedig, mint egy kinevetett és üldözött kufár, jön utánunk, s nem holmi vacak árut akar ránk tukmálni, hanem életünk egyetlen igazi ajándékát: az ő megbocsátó kegyelmét és irgalmát, amely eltöröl minden hűtlenséget. Jön utánunk, sőt ahogy Füle Lajos írta versében: „Fut az ISTEN az ember után, / mert mindent lát és szánja nagyon, / guruló szívét csakhogy elérje, / hogy fut utána, hull bele vére! / Ott fut az utcán, ott fut a téren, / egész világon, / sok ezer éven, / sok mérhetetlen, megérthetetlen, / keresztre írott szenvedésen át, / hulló Igével, / kiontott vérrel, viszonozatlan, / mély szerelmével / fut az ISTEN az ember után.” Nézz hátra! Látod őt életed országútján, ahogy fut utánad, mert nem akarja, hogy elvesszél?! Állj meg, és várd meg őt! (Deák László)

Ha nem változtatunk, nem növekszünk, és ha nem növekszünk, akkor nem is élünk igazán. A növekedés biztonságunk átmeneti feladását követeli. Azt jelenti, hogy feladjuk az ismerős, de korlátozó mintákat; a biztonságos, de örömet nem adó munkát; értékeket, melyekben már nem hiszünk; kapcsolatokat, amelyek értelmüket vesztették. Félünk megtenni egy új lépést, pedig éppen az ellenkezőjétől kellene legjobban félnünk. (Gail Sheehy)

Ne csináljatok sablonokat, az Úr az egyiket így vezeti, a másikat úgy. (Zeller)

Nekünk az Írást nem úgy kell olvasni, ahogy az ügyvéd olvassa a végrendeletet, hogy tartalmát megértse, hanem mint az örökös, hogy megtudjuk, mit nyertünk.

Newton

Nem az a hős, aki nem fél, hanem az, aki bár retteg, mégis szembeszáll a veszéllyel.

„Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.” (Jn 6,68)

Sokan jelentkeznek világmegváltó ötletekkel. Egyik-másik elgondolkodtató, de a jó reklám az értéktelent is rátukmálja az emberekre. Mit válasszunk, mi a célravezető? A keresztény ember kiváltsága, hogy együtt mondhatja Péterrel mai igénk mondatát. Nem kell máshol keresgélnünk. Nála van a megoldás. Nála van a megváltás. Már megvan. (Hafenscher Károly)