2019. május 29., szerda

Kalkuttai Szent Teréz anya idézetek

A csend: sokszor meglenne a kész válaszom, mégsem felelek. Várok, és mindig hálás vagyok Istennek, mert megadja nekem ezt a lehetőséget. Mária megmondhatta volna Józsefnek, hogy a benne lévő gyermek Isten fia. Keresztelő János, aki még meg sem született, fölismerte, hogy a Megváltó jött el, de Józsefnek, bár Máriával együtt élt, nem volt erről tudomása. És Mária tudta, hogy József el akart menni. Vegyünk példát erről a csodálatos elhatározásról: fékezzük meg nyelvünket, hogy be ne szennyeződjék.


Amikor a keresztre és a szentségtartóra nézünk, megkérdezzük magunktól, hogy miután Jézus értünk meghalt, és szeretetéről, irgalmáról ily módon tanúskodott, mindezek után miért hagyta reánk az Oltáriszentséget is? Bizonyára elég volt az, amit tett, de ránk gondolva megadta nekünk a lehetőséget, hogy osztozzunk keresztre feszítésében, és életünkben megélhessük azt. Az Utolsó Vacsoránál Ő már tudott a tövisekről, az árulásról, már mindent tudott… Kapcsoljátok össze azokat a szenvedéseket és a keresztre feszítést a szentségtartóval; az Ő testét az Oltáriszentséggel: teste úgymond újra megtöretik, áldozata mindennap megújul.


Annyi mindent mondanék nektek, annyi minden van szívemben, mégis két dolog mindennél fontosabb: a szeretet és az engedelmesség. Legyetek Krisztus igaz munkatársai. Sugározzátok és éljétek az Ő életét. Angyalok legyetek a betegek számára, legyetek a kicsinyek barátai, és szeressétek egymást, ahogyan Isten szeret benneteket határtalan szeretettel. Legyetek gyöngédek egymáshoz. Inkább hibázzatok gyöngéden, mintsem, hogy erőszakkal csodákat tegyetek.


Egy szeretetben és egységben élő család számára a legfontosabb szabály az, hogy a gyermekek határtalanul bízzanak szüleikben és engedelmeskedjenek nekik. Jézus így tett harminc éven át Názáretben. Ő valóban szüleié volt: azt tette, amit mondtak neki. Teljes egészében azok kezébe kell helyeznünk magunkat, akik számunkra Istent megjelenítik.


Emlékszem, hogy egyszer egy szeméttelepen szedtem össze egy nőt. Láttam, hogy haldoklik. Elvittem onnan, haza magammal, ő meg csak egyre ezt ismételgette: „A fiam tette ezt velem.” Többször mondta, egymás után: „Éhes vagyok, meghalok, szenvedek.” És egyre csak azt ismételgette: „A fiam tette ezt velem.” Sok idő kellett hozzá, hogy ki tudja mondani halála előtt: „Megbocsátok a fiamnak.”


Ha nem vagyunk megelégedve közös sorsunkkal, derűs szellemmel nézzünk szembe minden veszéllyel. Legyünk készek minden áldozatra, vállaljunk el minden kemény munkát és fáradtságot. Forduljunk mindig előre, hogy olthassuk a végtelen Isten szomját, aki szeretetből hal meg értünk.


Hálás vagyok mindannyiótoknak, akik lángoló örömmel terjesztitek a családokban a Szent Szív szeretetét.


Hogyan szeretem Istent? Én igent mondok Krisztus szeretetére – de hogyan? Hogyan mutatom ki a szeretetemet? Világos: szeretetteljes és ingyenes szolgálatunkkal a szegények között is a legszegényebbeknek.


Nemcsak szavakkal lehet hazudni. Ha nem vagyunk őszinték, a hazugság a viselkedésünkön is átüt.


Tudva, hogy sok és sürgős elintézendőnk akad, kezünkbe fogjuk majd rózsafüzérünket, lelkigyakorlatot végzünk, és bizakodva a kegyelem trónjához járulunk, hogy irgalmat kapjunk és kellő segítséget magunknak és a többi léleknek. Nem kell erősen imádkozni, hanem inkább áhítattal, lángolva és kegyelemmel; állhatatosan és nagy szeretettel.




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/7