2017. szeptember 1., péntek

A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak. Rom 12.12

A csalódottság nem bűn, de Isten elé kell vinni terheinket, mert különben keserűség lesz belőle. A fel nem dolgozott igazságtalanság, ha nincs bennünk megbocsátás, keserűséggé válik.



Aki hitét elvesztette, annak többé már nincs mit elvesztenie.

Seneca


Az alázat, az igazi tudás és az igaz megismerés kapuja.

Pilinszky János


Csak azoktól tanultál, akik csodáltak téged és kedvesek voltak hozzád? Nem tanultál fontos leckét azoktól, akik elutasítanak téged és ellened szövetkeznek?

Walt Whitman

„Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban.” (Jób 42,5–6)

Az istenfélő Jób szavai ezek, akiről becsületes és feddhetetlen élete alapján maga az Úr mondja ezt: „Nincs hozzá fogható a földön…” (Jób 1,8) Gőggel fertőzött kereszténységünkről, önhittségünkről rántja le a leplet Jób vallomása. Ha ez az Istentől dicséretet nyert ember is kénytelen rádöbbenni saját hitének és kijelentéseinek hamisságára, akkor bizonyára nekem is nagy szükségem van az önvizsgálatra. Ahogyan Luther is írja első tételében: „Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: »Térjetek meg!« – azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (Mt 4,17)”.
(Smidéliusz András)



„Dicsérjétek az Urat mind, ti népek, dicsőítsétek mind, ti nemzetek!” (Zsolt 117,1)

Az igaz istendicséret szívből fakad, és az egész élet mögötte van. Egyedül az ember képes szavaival és tetteivel dicsérni az Istent. A szeretet dialógusa is ez az életre hívó, megtartó Istennel: „Tartsd meg életemet, hogy dicsérhesselek” – így a 119. zsoltár. Istentiszteletünk liturgiája olyan ősi, mély, magasztos, gondosan felépített elemekből áll, hogy a nyitott szívvel részt vevő átélheti benne a közösségi istendicséret, Krisztus-dicséret igazi örömét. A találkozás csodáját a Mindenhatóval.
(Kőháti Dóra)

„Egy az Isten, aki megigazítja a körülmetéltet hitből, a körülmetéletlent pedig hit által.” (Róm 3,30)

Nagyon fontos információt közöl számunkra a mai, rövid, Pál apostoltól származó ige. Legyen valaki zsidó vagy keresztény, muzulmán vagy bármilyen más vallású istenhívő, akárhogy folytatjuk is a vallások közötti párbeszédet, akárhogy próbáljuk is egymást megérteni, egy tény elől sosem szabad kitérnünk: csak egy Isten van. Nincs több. Nekünk, Krisztus-hitre jutott embereknek éppen ezért ezt mindig hirdetnünk is kell. Krisztusban közénk jött az egy Isten.
(Pongrácz Máté)


Egy szántóföldön majdnem minden búzakalász meghajolt. Csak néhány szalmaszál tartotta a kalászt egyenesen felfelé. Azt gondolták magukról, értékesebbek, jellemesebbek, mint a többi. A szél, aki tisztában volt életükkel, és jól ismerte őket, így szólt: „Persze, hogy egyenesen állnak, hiszen a kalászuk teljesen üres.”


Isten minden madárnak megadja a táplálékot, de nem dobja azt a fészkébe. (Spurgeon)


Nap és Szél azon versenyeznek, ki az erősebb. Mindkettő állítja, hogy ő. Szó szót követ, majd úgy döntenek, hogy a gyakorlat majd megmutatja, kinek van igaza. Egyszer csak látnak egy vándort, aki köpenyébe burkolózva megy az úton. Szél nagy örömmel felkiált: - Nap, fogadjunk, hogy pillanatok alatt leszedem a vándor köpenyét! Én vagyok az erősebb. Hirtelen hatalmas szélvihar lesz, tépi, cibálja a vándor köpenyét. Mire az még szorosabban beburkolózik, és valami menedéket keres a szélvihar elől. Látja, a szél, hogy nem sikerül a terve, még erősebben fúj. De kudarcot vall. Ekkor előáll a Nap, és elkezd mosolyogni, sugaraival simogatni a vándort, mire az a hirtelen melegtől egyből ledobja a köpenyét. Amit a Szél nem tudott elérni erejével, azt a Nap elérte mosolyával.


„Pál írja: Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért.” (1Tim 2,1)

Az ember ősi vágya a birtokbavétel, más szóval a magáévá tétel. A gyermek mindent bevesz a szájába, mert így érzi azt, hogy a magáévá tette. Magunkhoz öleljük a másikat, mert birtokolni akarjuk. Az igében egy más látásmód tárulkozik elénk. Az lesz a miénk, amit imádságban meg tudunk köszönni, amiért vagy akiért képesek vagyunk Isten elé állni. Előbb a szívünkre kell vennünk a másikat, Isten elé kell vinnünk, hogy ne birtokoljuk, hanem ajándékként kapjuk vissza. Mid van, amit ne kaptál volna? Ezért most mindenekelőtt…
(Sándor Frigyes)



Soha nem fogod tudni, mire vagy képes, míg meg nem próbálod. (Bob Proctor)



Tanulni annyi, mint felismerni, amit régóta tudsz. Cselekedni: bizonyságot tenni arról, hogy tudod. Tanítani: emlékeztetni másokat, hogy tudják ők is, ugyanolyan jól. Valamennyien tanulók, cselekvők, tanítók vagyunk.


Úgy nézem-e az életet, mintha az én Atyám házában folyna le? Úgy lakik-e bennem Isten Fia, mint Atyja házában?… Annyira eggyé lettél-e már Urad életével, hogy egyszerűen csak Isten gyermeke vagy, aki mindent vele beszél meg, és mindent az ő kezéből vesz el. Benned az örök gyermek él-e Atyja házában? Benned ható élete által szétárad-e otthonodban, hivatalodban, baráti körödben? (Oswald Chambers)


Van békesség, mely nem függ külső körülményektől, hanem a belül lakozó Krisztustól. Ezt semmiféle vihar nem zavarhatja meg.

A víz a falból jön...

Pár évtizede, amikor még az ivóvíz nem számított ennyire értéknek a közgondolkodásban, mint manapság, mesélte valaki, hogy a szomszédos Ausztriában, a TV-ben futott egy reklám, amiben egy gyerek bőséggel csurgatta otthon a vizet, és amikor az édesapja rászólt, hogy takarékoskodj a vízzel, a gyerek nagy szemekkel rácsodálkozott: Minek, a víz jön a falból!
Távoli analógiaként ez jutott eszembe a nyáron, miután bevonódtam több szünidei rendezvény, csendeshét, konferencia rendezésébe. Ezeknek egy része a Biblia Szövetséghez kötődik, de van közte más keresztyén szervezethez, gyülekezethez köthető is.
Amikor csak résztvevői vagyunk egy rendezvénynek, természetesnek vesszük, hogy van szállás, étkezés, gyülekezésre alkalmas hely, program, segédanyag (énekeskönyv, vetítő stb.), hiszen megfizettünk érte. S ha késve jövünk – vagy előzetes bejelentés nélkül betoppanunk –, akkor is minden rendelkezésünkre áll, sőt el is mehetünk előbb, ha más programunk akad, hiszen mindez működik automatikusan, nélkülünk is.
„… a víz a falból jön …” – igen, de amíg elér a falig, bizony sok ember gondos munkáját igényli!
Így van ez rendezvényeinkkel is. A szervezők már jó előre – esetenként egy évvel korábban – kezdik az előkészületeket. Sok személy összehangolt munkáját igényli az, hogy minden időre a helyén legyen. Mind erre csak akkor szoktunk felfigyelni, ha valamilyen okból elakad a víz, vagy piszkos folyik a csapból… Ezért – így, nyár végén – emlékezzünk meg azokról, akik felkutatják a tiszta víz lelőhelyét, és eljuttatják hozzánk az éltető vizet! A testet, de a lelket éltetőt is!
Jézus mondja: „aki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amelyet én adok, örök életre buzgó víz forrása lesz benne.” (Jn 4,14)


Adok EGY esélyt



„Adok egy esélyt Istennek.” – mondja ismerősöm, és mondják rajta kívül sokan. És elmennek EGYSZER templomba, istentiszteletre, meghallgatnak EGY előadást vagy igehirdetést, belekóstolnak EGY zenei válogatásba, netán EGY konferencia EGY napján részt vesznek. És mint akit lespricceltek vízzel, odébbállnak, és úgy döntenek: ez nekik nem kell. „Nekem nem jött be a keresztyénség.” – vallotta egy felső tagozatos hittanos. Ő is adott egy évnyi esélyt Istennek, majd etikára váltott. A szülői álbölcsesség pedig rábólintott. Ezek az emberek úgy érzik, senki nem vádolhatja őket azzal, hogy olyasmit utasítanak el, amit nem ismernek. Holott tényleg nem ismerik. Az egyreggeles, egyórás kaland nem nevezhető kapcsolatnak sem emberrel, sem Istennel.
A két fenti megnyilvánulásban leginkább az fájt, ami vérévé vált korunk emberének: az én-központúság. Én adok esélyt annak, akitől függ az életem? Isten érezze magát megtisztelve, és produkálja magát abban az órában, amikor tiszteletemet teszem az ő köreiben? Pimaszság ez a javából. Ha egy mondattal kellene eltalálnom a keresztyénség lényegét – mert tegyük fel: valaki adna nekem egy esélyt erre –, az így szólna: nem Isten van értem, hanem én élek, élhetek Istenért.
A középpontból ki kell lépni, a „mi tetszik nekem, mi kellemes nekem, mi üdít fel engem” létformának búcsút inthetünk, van rá lehetőségünk, a cél pedig nemes és csodás. Az esélyeket nem mi osztogatjuk, Isten az, aki ad nekünk egy esélyt. Esetleg kettőt-hármat, akár többet is. Akkor adja, amikor ő jónak látja. Mi, emberek pedig ragadjuk meg a lehetőséget, amikor ő közeledik! Ez senkinél nem marad el, Isten mindenkit felkeres. Veszélyes lenne elmulasztani a vele való találkozást pusztán azért, mert az Úr nem találta el a mi lelkileg ínyenc, kóstolgatós pillanatainkat.

„Megváltott engem, hogy ne jussak a sírba, és életem a világosságban gyönyörködhessen.
Mindezt kétszer-háromszor is megteszi Isten az emberrel, hogy visszahozza őt a sírból, és ráragyog az élők világossága” (Jób 33,28-29).




"Azért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden."
2 Kor 5,17

Minden új lett

A régi elmúlt, minden új lett,
nincs talmi kincsért rohanás.
Ki KRISZTUSBAN van, új teremtés,
nemcsak "javított kiadás".
Más útja van, más vonzza, mást vall,
kit újjászült a LÉLEK által.

ATYÁNK A JÉZUS KRISZTUSBAN!
Mi, akik életünk elfolyt idejében csak a test cselekedeteiben gyönyörködtünk, nagy hálával borulunk Eléd most bűneink bocsánatáért, a KRISZTUSBAN nyert új életért, új értékekért. Hisszük, hogy TE mindent újjá akarsz tenni, gyermekeidet és egyházadat is meg akarod újítani a SZENTLÉLEK által, hogy alkalmassá váljunk küldetésed betöltésére. Adj nekünk folyton élő és ható reformációt, Igédnek és akaratodnak való engedelmességet!
Ámen.


"Menj, kelj ismét útra a pusztán át..."

(1Kir 19,15)

Elolvasandó:
1Kir 19,9-18

"Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért" - mondja Illés, és kinek másnak, mint magának Istennek panaszkodik. Nincs is más, akihez szólhatna, hiszen, mint mondja: "Izrael fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg, egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni."

Nem kell prófétának lenni ahhoz, hogy átéljük a helyzetet, amiről Illés beszél. Gyakran esik meg velünk, hogy egyedül maradunk, csak azért, mert ragaszkodunk az Istenhez. Ilyenkor persze a kis dolgok is nagyokká nőhetnek. Illéstől sem kívánta a király, hogy tagadja meg az Istent, hogy ne áldozzon neki, ne higgyen benne, csak azt, hogy ismerje el a Baált is, áldozzon annak is. Nem tűnik ez olyan nagy dolognak, Illés mégis tudja, hogy nem teheti meg. Ilyen Baálokból, amik helyet követelnek maguknak az Isten mellett, ma is van bőven, és az sem ritka, hogy a környezetünk-ben mindenki térdet hajt előttük.
Illés nem bírja már a megbélyegzettséget, a kitaszítottságot, a magárahagyatottságot, elfut és az Istennél keres menedéket. Szavai, a kétségbeesés szavai hatalmas súlyúak. "Egyedül maradtam" - mondja az Istennek. Vége a Szövetségnek, nincs többé Izrael, nincs többé választott nép, hiszen "elhagyták a te szövetségedet". És ha nincsen választott nép, akkor nincsen Messiás sem, nincsen megváltás sem, akkor csak ítélet van, kegyelem nélkül.
Az Isten azonban nem vigasztalja a kétségbeesett Illést, nem búsul vele együtt, nem siratja vele együtt a szövetséget. Ehelyett feladatot ad neki, munkára küldi, hiszen van még hétezer ember, aki nem hajtott térdet a Baálok előtt. Hiszen nem veszhet el az a nép, melyből a Messiás jön majd el. Illés sem lehet hát egyedül. Ha a halálra keresett, az életéért menekülő Illés nem lehetett egyedül, mi mégannyira sem, hiszen a mi Krisztusunk megmondta: "veletek vagyok minden napon" (Mt 28,20).

(Nádori Gergely)



Rövid vagy hosszú az emberi élet?

A minap autóval utaztunk számunkra eddig ismeretlen helyre. A cél túl távolinak tűnt, az utazást pedig hosszúnak véltük. A visszafelé út viszont már sokkal rövidebbnek tűnt, majd haza érkezve megállapí­tottuk, hogy nem is tettünk meg olyan nagy távolságot.
Sokszor ismétlődik ez a megállapí­tás a mindennapokban. Fiatalként úgy gondolja az ember, hogy végtelenül hosszú életút áll előtte, megöregedve és visszatekintve pedig megállapí­tja, hogy mégis csak túl rövid volt, és az idő mintha elröpült volna felette. Az időhöz kötött lehetőségeket először végtelennek gondoljuk, ezért könnyelműen bánunk velük. Van olyan ember, aki egy hetes szabadságát is a nagy lehetőségek időszakaként tervezi meg, majd pedig meglepődik azon, hogy milyen gyorsan eltelt a hét, és szinte semmi sem fért bele az elképzeléseiből. Az idő Istentől kapott különleges ajándékunk; amiben élünk, és mégsem a miénk, de mégis el kell vele egyszer majd számolnunk. Ezt a megfoghatatlan, megállí­thatatlan és el nem raktározható időt arra kaptuk a mi időn kí­vülálló, hatalmas Urunktól, hogy a világot gazdagabbá, szebbé tegyük az ő megismerésével és másokkal való megismertetésével. A rendelkezésünkre álló időkeret ehhez pontosan elégséges lenne, de visszatekintve mégis azt kell megállapí­tanunk, hogy nagyon sokat pocsékoltunk el belőle haszontalanná lett egyebekre.

Benedek Csilla / Pécel

"Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szí­vhez jussunk!"
Zsolt 90,12

Szeptember


/Lukátsi Vilma versével kívánunk tudásban, bölcsességben gyarapodást, áldott tanévet minden kis és nagy diáknak!/



A Balaton parttalan kéksége,
kerekek alá sodródó utak,
patakpart, erdő, barangolások…
- Az útjelző már más irányt mutat!

A hintáról könnyedén leugrasz,
lihegve állsz meg szaladás után,
nedves hajad szél szárítja szépen,
lassan párba álltok egymásután…

Kapuk tárulnak, berreg a csengő:
az iskolán át az életbe jutsz.
Lelked mélyéről zengjen az ének:
Veni Sancte Spiritus!



„Az Úrnak félelme az ismeret kezdete. A bölcsességet és az erkölcsi tanítást csupán a bolondok vetik meg.”

(Biblia, Példabeszédek könyve 1,7)




Tankönyvcsomag
Írta: Bálintné Gyöngyi


Névre szóló tankönyvcsomagot vehettek át a diákok szeptember első napjaiban. Nincs tapasztalatom arról, mennyire gördülékenyen történt mindez. Tapasztalat hiányában pedig nem értékelhetem az erről szóló híreket. Azt viszont talán helyesen gondolom, hogy a névre szóló egyúttal személyre szabottat is jelent. Ha az iskolákban nem is, Isten iskolájában bizonyosan. A hívő ember a megtérése után nyomban diákká válik – sőt, már megtérése közben is az. Kicsivé lesz a nagy Szabadító előtt, tanulni vágyik tőle, többek között a szelídség és alázatosság óráit veszi: egyik sem gyorstalpaló tanfolyam.

Volt üzenete annak a régi módszernek, amikor vidéki iskolákban egy tanteremben tanultak különböző korú, eltérő évfolyamhoz tartozó diákok. Nem működhetett ez anélkül, hogy az oktató ne ismerte volna egyenként a rábízott gyerekeket. Isten ma is így oktat minket: nagyon eltérő érettségi fokú, a hit útján hosszabb-rövidebb ideje járó tanítványait. Tankönyvcsomagunk is személyre szabott: mindnyájan más-más területen szorulunk erősödésre, tanulásra, világosodásra. Az is előfordul, hogy az idei csomagban olyan tananyaggal találkozunk, amivel már tavaly is, azelőtt is, talán hosszú évek óta próbálunk megbirkózni. Isten nem buktat, de életfogytig meghosszabbíthatja annak a leckének elsajátítását, amiben nem haladunk előre. Vizsgánk mégis kitűnő, mivel Jézus élete lett a miénk. Belehalt abba, hogy nekünk ajándékozhassa. Tanulmányaink célja ezen túl már az, hogy minél inkább megközelítsük ajándékba kapott vizsgaeredményünket, ezzel szerezve örömet Istennek, és növelve nevének szépségét itt a földön.


„Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és lelketek nyugalmat talál.” (Mt 11,29)






UGORJ!

Henri Nouwen-t, aki lelkészként szolgálta Istent, rendkívüli módon érdekelte a cirkuszi trapézművészek munkája és élete. 1991-ben Németországban töltötte szabadságát, ahol édesapjával ellátogatott egy cirkuszba. Ott látta először a Flying Rodleighs elnevezésű dél-afrikai ugrócsoportot. Mutatványuk lenyűgözte Henrit, akikkel később megismerkedett.

„Egyszer Rodleigh-val, az ugrócsoport vezetőjével beszélgettem a lakókocsijában, ahol ezt mondta: ’Amikor ugrom, tökéletesen bíznom kell abban, akinek el kell kapnia engem. Az igazi sztár Joe, aki elkap. Neki kell a legmegfelelőbb pillanatban megfogni engem, amikor közeledem hozzá. Miután megcsináltam szaltóimat, egyszerűen feléje nyújtom karjaimat, és várom, hogy megragadjon, és biztonságban átvigyen a helyemre. A legrosszabb, amit egy ugró tehet, az, hogy megpróbálja megfogni az elkapó kezét. Ha én megragadnám Joe csuklóját, el is törhetném, vagy ő törhetné el az enyémet. Az ugrónak az a dolga, hogy ugorjon, az elkapónak pedig, hogy elkapjon. Az ugrónak nyújtott karral, nyitott kézzel abszolút bíznia kell, hogy az elkapó várja őt, és megtartja.”

A beszélgetés mélyen felkavarta a lelkészt, aki aznap ezt írta naplójába: „Ő el fog téged kapni! Bízzál, bízzál, bízzál!”


Budai Judit / Gyula

A mózesi áldásból: „Hajlékod az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai.” (5Móz 33,27)






ÚGY GONDOLOM

Úgy (esetleg: azt) gondolom… – ma már ilyen bevezetővel kezdi a riportalanyok számot tevő része a kérdésekre adott válaszát, de az előadók és az igehirdetők is szívesen élnek a magyarázat indoklásának ezzel a módjával. Futótűzként, néhány év alatt terjedt el ez a fantáziátlan beszéddivat.

Talán angol hatás ez nyelvünkre (mint a stílustalan „az egy dolog”, illetve a jó helyett a „Szép napot!”), és így vált majmolt közhellyé. Lehet, hogy a téma miatti bizonytalanságát rejti a megszólaló a fura szókapcsolat mögé, de bizonyára szerepet kap a személyes ego fontosságának hangsúlyozása is. Bármelyik is okozza a mára már általánossá vált használatot, én "úgy gondolom”, egyik sem szolgálta magyar nyelvünk szépségét.

Különösen fájó számomra az, amikor Isten Igéjének magyarázatánál találkozom az így kezdődő felvezetéssel, hiszen mégis csak egyedül az a fontos, ahogyan azt a Szentlélek gondolja.


Dr. Mikolicz Gyula / Pécel

„Az Úr beszédei tiszta beszédek, mint földből való kohóban megolvasztott ezüst, hétszer megtisztítva.” (Zsolt 12,7)

Védelem alatt

Több ország rendelkezik a vaskupolának nevezett védelmi rendszerrel, ami az ellenséges légi járművet, rakétát nagy pontossággal semmisíti meg még azelőtt, hogy az a védett területre becsapódna, és kárt okozna.
Hasonló védelmi rendszer lelki értelemben is létezik. Isten népe, és ezen belül is minden egyes, Jézus Krisztusban hitre jutott ember egy láthatatlan „vaskupola" alatt él. Jézus nemcsak kegyelmével és szeretetével veszi körül a kárhozatból drága áron kiváltott gyermekeit, hanem szárnyai árnyékába rejti el őket. Az ördög elindíthatja támadásának rakétáit, mesterlövészi ügyességgel célba is veheti a hívő embert, de működésbe lép a védelmi rendszer, ami elhárítja a támadást.
Előfordul, hogy célba talál az ellenség, de ez nem az isteni védelem hiányossága, hanem az ő megengedő terve szerint történik, és a találat lelkileg sosem öli meg Isten megváltott gyermekét. Ismernünk szükséges az ellenség gyilkos szándékát, és azt a lelki fegyverzetet (Efezusiakhoz írt levél 6. rész), amit a lelki „vaskupola" mellett is magukra kell öltenünk, amivel teljessé tehető a védelem.
Ha nem őrizne bennünket Istennek ez a hathatós védelme, és a lelki fegyverzetet nem használhatnánk, akkor már megsemmisített volna bennünket a Sátán gyűlölete.


„Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet." (Zsoltárok könyve 139,5