2017. július 14., péntek

"Bocsásd meg a mi vétkeinket, mi képpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek."

Máté 6,12



A megbocsátás

A megbocsátás mindig boldogít!
A megbocsátás drágakő a hitben,
az ajándékok ajándéka, mit
értünk adott és ránk bízott az ISTEN.

MI ATYÁNK!
"Áldott légy minden emberért, ki szerelmedért másnak megbocsát" - szólítunk és áldunk Assisi Ferenc imádságával. Mi magunk nem vagyunk készek és alkalmasak erre, mi sokszor vergődünk a harag bilincsei közt, pedig valamennyien a Te bocsánatodból élünk. Add nekünk a JÉZUS KRISZTUSBAN nyert hit drágakövét: a megbocsátás készségét és képességét még ma!
Ámen.




CSACSKA MACSKA

Ott hevert az árnyékban, egy kapu közelében. Elnyúlva feküdt, mozdulatlanul. Szólongattam, ettől kissé megmozdította fejét, és halkan nyávogott. Megsajnáltam. Talán a tikkasztó meleg miatt már közel van a kiszáradáshoz.

Odaérve, az egyik járókelő is megszánta a kis állatot, beszélt hozzá kedvesen, majd elővett a táskájából egy palackot a maradék citromos vízzel, és kínálta vele a cicát. Erre ő? Felállt, mint akinek semmi baja sincs, és el sem fogadva a kínált üdítő folyadékot, besétált a bokrok alá.

Akár, mint az emberek. Majd szomjan halnak, sóhajtoznak az élet terhe, próbái alatt, de amikor Jézus az élet vizét kínálja nekik, visszautasítják azt, és hátat fordítanak…

Előd Erika / Budapest

Jézus: „És aki szomjúhozik, jöjjön, és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.” (Jel 22,17)

Égig érő gazok

“Hej, égig nyúló giz-gazok, Hát nincsen itt virág?” (Ady)
Nézem a konyhakertet. Minden haszonnövény gyönyörű, talán csak néhány tő paradicsom nem döntötte még el, hogy megy, vagy marad. Tavasz óta folyamatosan gyomlálunk. A borsó között a folyófű a leggyakoribb. Hosszú indáival szinte benövi a haszonnövényt, alig lehet megkülönböztetni őket. A petrezselyem között viszont egy másik dudva nő, amely nagyon hasonlít rá. Az uborkának is megvan a maga alteregója. Erről a búza és a konkoly példázata jut az eszembe. A gazda hinti a magot, de az ördög is a magáét. Eleinte nagyon hasonlít egymásra a két növény. Idővel azonban elválik, melyik a kártékony. Ha megnő, már a virága is más. A mag közé keveredve pedig komoly rosszullétet, esetenként fulladásos halált is okoz.
Így van ez a gyülekezetben is. Megjelennek "hívők", akik eleinte nagyon hasonlítanak Isten gyermekeire. Tudják a "szöveget", a viselkedésmódot, vallják a Biblia tévedhetetlenségét, és szinte mindent, amit az Ige tanít. Ott vannak minden igei alkalmon, csak éppen a szeretetről feledkeznek meg. Ha szolgálatot vállalnak, akkor a maguk dicsőségét keresik. Nem lehet velük együtt dolgozni, mert megbízhatatlanok, összeférhetetlenek – és sorolhatnám.
Hogyan lehetséges ez? Miért nem veszik őket észre előbb? Azért, mert a gyülekezet alszik. A Sátán éjjel szórja a magot, amikor senki sem figyel. Amikor a gyülekezeti tagok a világ dolgaival foglalkoznak, amikor a földi célok: karrier, anyagi boldogulás kerülnek előtérbe, és nem a mennyei kincsek gyűjtése. És ez már a konkoly maga, mert azt a pogányok kérdezik, hogy mit igyunk, és mit együnk, a mennyei Atya tudja, hogy mire van szükségünk.
Alvó gyülekezeteink, ébresztő!
Jézustól, a magvető példázatából:
"Némely mag pedig a jó földbe esett, és termést hozott. Az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, ismét másik harmicannyit." (Mt 13,8)



Engedelmesség

Hálás vagyok Istennek, hogy őszülő korban is nevel, formál, és elmond még új dolgokat, vagy elmondja sokadjára, amit már régen tudnom kéne. Mostanában az engedelmesség kérdését helyezte nagyon a szívemre Isten.
Azelőtt mindig zúgolódtam, ha valamire, amit nagyon szerettem volna, a férjem határozottan azt mondta, hogy "nem". Ma már belátom, hogy minden úgy volt jó, ahogy mondta. Pedig hányszor vittek volna másfelé az érzelmeim, a vágyaim, hányszor szövögettem irreális terveket!
Ma már látom, hogy az engedetlenség nem csak "szépséghiba", hanem súlyos bűn. Szomorú példák mutatják, hogy ha a feleség nem rendeli magát alá férje akaratának, hanem évtizedeken keresztül ő irányít, annak romlás a vége.
A hívő asszonyok az Úrnak engedelmeskednek, ha a férjüknek engedelmeskednek.

„Az asszonyok engedelmeskedjenek saját férjüknek, mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, amint Krisztus is feje az egyháznak, és ő maga a test megtartója. De ahogyan az egyház engedelmes Krisztusnak, úgy az asszonyok is engedelmeskedjenek férjüknek mindenben.” (Ef 5,22-24)





"Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét."

(1Jn 3,10)



Ábrahám utódainak - egészen perfekt, bennfentes, egyházi, templomozó embereknek - azt mondja Jézus egy alkalommal, hogy az ő atyjuk az ördög. (Jn 8,44) Rettenetesen hangozhatott ez akkor. Mintha ma egy lelkész a prédikációjában nem úgy szólítaná meg a gyülekezetet, hogy "testvéreim az Úrban", hanem "ördögatya gyermekei". Mert haragszanak, gyűlölnek, szembeállnak egymással, nem tudnak halálosan szeretni, nem tudnak áldást kívánni az ellenségeiknek, mert cselekszik a rosszat. Elkapta őket a rossz, és az irányítja őket. Jézust - ilyen értelemben - nem érdekli, hogy mi van a cégtáblára írva: hogy az milyen gyülekezet, hogy ott milyen kegyességi irányzathoz tartozó lelkész szolgál, ilyen kör, olyan kör... Egyvalamit néz: mit teszel. Mert ami kisugárzik az életedből, az jelzi, hogy ki az apád. Ahogy a földi apáinktól, úgy a szellemi szülőktől is öröklünk különféle tulajdonságokat. Az ördögtől is örökölhetünk, és Istentől is.

Persze ennek az igének a nyomában kialakulhat aztán egy szuperképmutató vallásosság - megjátszuk magunkat: ó, ha én bibliakörös vagyok, akkor én mindig mosolygok; amikor azt mondom, hogy "békesség Istentől", akkor tényleg azt is kívánom, és nem azt, hogy "na, már ez is itt van, nem bírom a képét". Nem merek ilyesmit gondolni pláne nem kimondani, mert én Isten gyermeke vagyok. De azért a mosolyom mögött fájdalom van és idegesség, mert olyan hálátlanok az emberek és annyiszor haragítanak. És hatalmas teherként nehezedik ránk az Igének az a megállapítása, hogy: "Isten gyermeke nem vétkezik".
De ne vegyítsük össze, hogy mi az Isten része, és mi az embereké. Isten kezében olyanok vagyunk, mintha J. S. Bach egy kis nyekergő falusi orgonán játszana. Lehet, hogy hiányzik egy billentyűje, vagy a fecske belefészkelt az egyik sípba, de hát mégiscsak a Mester orgonál rajta. Nem mindegy, hogy ki játszik rajtad! Ki az, akinek átadtad az orgonapadot az életedben? Az a jó, amikor valakinél érződik, hogy igen, ez egy kis vacak hangszer, nem tökéletes, nem hibátlan, de a Mester játszik rajta. Hogy nyomorult, esendő, kegyelemből élő, kegyelemre szorult ember vagyok, és nagyon nagy dolog, ha meg tudok maradni.
(Szeverényi János)

Napfürdő
Írta: Benedek Csilla

A nyár perzselő melegét sokan használják ki a várt és tervezett szabadság alatt. Közülük is legtöbben vízpartra vágynak, ahol átadhatják magukat a napsütés jótékony hatásának. Ez adja számukra az eltelt év minden nehézségéért, kínlódásáért a kárpótlást. És igaz is, a pihenés végén lebarnulva, kisimult arccal térhetnek vissza régi életükhöz.

Néha kis csalódás is megbújik a kipihentség mögött, mert bár kisimult az arc, de a belső gondredők, a békétlen szív, a jövő félelme és a bűnteher nem múlt el a nyaralástól. Ennek eltüntetéséhez lelki napfürdő szükséges: Isten Igéjének világossága, szívet melengető áldása és helyreállító sugárzása.

Mindehhez el sem kell utazni, hónapokig spórolt pénzt költeni, csupán egy csendes hely szükséges; és egy Biblia, esetleg lelket erősítő könyv, igehirdetést tartalmazó CD és az élő Isten felé kitárt őszinte szív. Így lesz teljes körűen pihentető a nyár.

„Könyörüljön rajtunk az Isten, és áldjon meg minket, ragyogtassa ránk az arcát!” (Zsolt 67,2






NE FÉLJ! FIGYELJ!


"A leghatékonyabb biztonsági eszköz egy olyan visszapillantó tükör lenne, amelyben állandóan egy rendőrautó látható" – írja Jim Red, aki nyilván a közlekedő ember önfejűségét leplezi le találóan. Az előre kihelyezett figyelmeztető táblák egész erdeje sem bír olyan fegyelmező erővel, mint egyetlen rendőrautó a hátunk mögött. S ha azon kivételes úton járók közé tartozunk, akik bekapcsolták a biztonsági övet, tartják a megengedett sebességet és papírjaik is rendben vannak, akkor is tartunk az igazoltatástól. Sosem lehetünk nyugodtak, mert úgy érezzük, aki akar, talál hibát a kocsinkban. Csupán jóindulat kérdése, hogy továbbmehetünk-e, vagy sem.

A tükörre mázolt rendőrautónál létezik jobb módszer is a tartós óvatosságra. A félelem hátrafelé tekint, mert a tettenérés, fülön csípés, rajtaütés hátulról szokott érkezni. A figyelem előre néz. Tájolódik, tekintetbe vesz másokat, és nem mond le a legjobb megoldásokról. A tükör annyiban fontos számára, amennyiben segít meghozni egy jövőre szóló - koccanás nélküli - helyes döntést. A –

Amíg pusztán a félelem sarkall minket vigyázásra, addig tulajdonképpen a büntetéstől félünk, ezt próbáljuk kicselezni. Amikor már a figyelem motivál óvatosságra, jutalmunk is lesz. Nem rendőri vállveregetésre gondolok, hanem arra az örömre, amit az Úrnak való önkéntes engedelmesség jelent. Mivel a hívő ember új természet részese, hatalma van eszerint élni akkor is, amikor nem látja senki, amikor nem figyelik. A hívő élet több egy belénk épített traffipax jelzéseinél. Többlete abban áll, hogy

– a félelem helyébe figyelmet,

– a fenyegetettség helyébe felelősséget,

– és mindezek fölé tiszta lelkiismeretet kaptunk.

Bálintné Gyöngyi / Pécel

"Akinek szilárd a jelleme, megőrzöd azt teljes békében, mert benned bízik." (Ézs 26,3)


Nyári üzenet



A kellemes nyári hónapokban nemcsak pihenésre, felfrissülésre kapunk lehetőséget, de rendszerint sokkal több emberrel – ismerőssel és idegenekkel – találkozunk, mint évközben. Jó, ha éberek vagyunk és felismerjük, amikor Isten lehetőséget készít arra, hogy embertársaink figyelmét Jézusra irányítsuk. Tudjuk, hogy minden embernek az evangéliumra van szüksége, gyakran mégis nehezünkre esik, hogy szóba hozzuk, mert tartunk a kedvezőtlen fogadtatástól.
Az evangélium kifejezés az újszövetség keletkezése idején jól ismert fogalom volt: a császár által kiadott fontos és örvendetes hír, pl. egy trónra lépés bejelentése vagy egy győztes csatáról szóló hadszíntéri gyorsjelentés. Amikor az evangéliumot hirdetjük, tudatában lehetünk, hogy a legfontosabb, legaktuálisabb hírt, az ég és föld urának békeajánlatát adhatjuk tovább, aki Jézusban bűnbocsánatot és örök szövetséget kínál.
„Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten e



Ruha teszi...



„Osztozz te is kedvenc csapatod sikereiben, viselj eredeti foci mezt!” – hirdeti egy internetes oldal. Valóban, válogathatunk csapat-logós, nemzetek színeivel mintázott felsők között, ha akarunk. Akkor is kerülgetjük őket, ha csak felvágottért ugrottunk be egy szupermarketbe, mert a laza pólókkal teli turi-kosarak a húsos-tejes pultok mellett is megtalálhatók.
Attól lennék focista, hogy focimezt viselek? Attól lennék sikeres, hogy sikercsapat színeit hordom? Attól lennék híres kapus, hogy szürke mackót veszek fel? Mindenki tudja, nem így van, ez csak játék. De azt is mindenki tudja, hogy vágyunk példaképekre, akiknek az eredményei minket is felvillanyoznak. Osztozni vágyunk sikereikben anélkül, hogy megdolgoznánk érte. Viselni a mezt, annyit jelent: szimpatizálok, de élem a magam életét. Eszembe sem jut arra az útra rálépni, annyit verejtékezni, annyi mindenről lemondani, olyasmit és annyit enni, amennyit kedvenceim.
Vajon mi a különbség a focisták meze és a Krisztus által nekünk kínált fehér ruha közt? A kérdés szentségtelennek tűnhet, de sokan úgy fogadják el Krisztus megváltását, mint valami laza külsőséget, ami majd jól jön az ítélet napján. Nem szándékoznak belsőleg is formálódni, Krisztushoz hasonlatossá fejlődni. Pedig az Ige figyelMEZtet: „…felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt” (Kol 3,9b-10). Krisztus ránk ruházott tisztasága valóban ajándék. Ugyanakkor feltételezi, hogy a megajándékozott ember belsőleg is meg akar újulni, Krisztushoz hasonlatossá válni. Nem saját edzésterv és erőfeszítés alapján, hanem kapcsolatot tartva Krisztussal, és engedve, hogy formáljon.
„Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.” (Zsid 4,13).


ÚTRAKÉSZEN?


Mindenki vágyódik ismeretlen helyeket, távoli országokat megismerni. Akinek lehetősége adódik erre, az komolyan készül rá. Nemcsak anyagi helyzetét méri fel, hanem térképet szerez az úthoz, és többször végigjárja gondolatban a tervezett útvonalat. Tanulmányozza a célállomást, szeretne minél többet tudni róla, hogy odaérve otthonosan érezhesse majd magát. De beszerzi az utazáshoz szükséges dolgokat is, gondosan ügyelve arra, hogy felesleges holmival ne terhelje magát, majd az indulás közeledte fokozódó izgalommal tölti el őt.

Egy történetbeli király így szólt az udvari bolondjához: Ha találsz magadnál nagyobb bolondot, akkor szólj nekem! A király nemsokára súlyosan megbetegedett. A bolond meglátogatta, majd ezt kérdezte tőle: Miért vagy ilyen szomorú? Mert hosszú útra megyek – volt a válasz. Hát az nagyszerű dolog – így a bolond –, hiszen nemsokára visszatérsz. Én onnan már soha sem térek vissza! – szomorkodott továbbra is a király. Ha ilyen hosszú útra készülsz, akkor bizonyosan alaposan felkészültél? A király ingatta a fejét: Sajnos nem készültem fel erre az útra. Királyom! – kiáltott fel a bolond – Akkor te még nálam is nagyobb bolond vagy!

Születésétől kezdve minden embernek készülnie kellene a nagy utazásra, az öröklétre, ami vagy üdvösség Krisztusban, vagy Krisztus nélküli kárhozat. Sokan nem vesznek tudomást erről a valóságról, s ezért minden energiájukat a rövid, Krisztus nélküli földi utazásokra pazarolják. Így bolond módra az út végállomása számukra a kárhozat lesz.

Benedek Csilla / Pécel

Pál apostol készülésre intő szavai: "Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak." (Ef 5,15)

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A közös élet valamilyen formája

Soha nem lehet eléggé ajánlani a papoknak, hogy gyakorolják a szolgálatuk lelki oldalának elmélyítését segítő közös élet valamilyen formáját; hogy gyakran találkozzanak, és testvéri körben osszák meg paptársaikkal ötleteiket, javaslataikat és tapasztalataikat; valamint támogassák azokat a társulatokat, amelyek a papok megszentelődését segítik.

Fontolják meg a papok a II. Vatikáni Zsinat figyelmeztetését, amely őket a papságban való közös részesedés által arra hívja, hogy érezzék igazán felelősnek magukat nehézségektől megzavart testvéreikért, akik komoly veszélynek teszik ki a bennük lévő isteni ajándékot.

Égjen bennük a szeretet azok iránt, akiknek figyelemre, megértésre, imára, tapintatos, de kézzelfogható segítségre van szüksége, és akik joggal számítanak azok határtalan szeretetére, akik a legigazibbb barátaik – vagy azok lehetnének.

VI. Pál pápa, Sacerdotalis caelibatus 80-81.
Az igaz taps

Dicséritek tehát szavaimat? Nekem azonban nincs szükségem tapsra, sem hangos éljenzésre. Egyetlen kívánságom van csak: miután nyugodtan és figyelmesen meghallgattatok, váltsátok tettekre mindazt, amit mondtam. Számomra ez jelenti a tapsot, és erre a dicséretre vágyom.

Ha azonban csupán hozzátok intézett szavaimat dicséritek, de nem váltjátok tettekre azokat, sokkal szigorúbb ítéletet és szenvedést idéztek magatokra, mi pedig gúny tárgyává leszünk és szégyen tölt el minket.

Hiszen nem színházban vagyunk, ahogy ti sem azért ültök itt, hogy komédiásokat lássatok, és csupán tapsoljatok. Lelki hatalom van itt jelen és az életszentség iskolája. Így tehát egyetlen igyekezet, egyetlen cél lehetséges csak: a hallottakat tettekre váltani és cselekedetekkel bizonyítani engedelmességeteket. Csak ekkor érzem majd úgy, hogy megkaptam jutalmamat; most viszont szinte a kétségbeesés kerülget.

Aranyszájú Szent János
Egy új társadalom felé

A Jézussal való találkozás hiteles felkínálásának a szentháromságos Szeretet szilárd alapjára kell épülnie. A missziós küldetés annak az életnek a közvetlen gyümölcse, amelyet a Szentháromság közöl a tanítványokkal.

Tudjuk, hogy minden ember szívében ott van a mély hivatás az egységre, mert azonosak a gyökereink, mert mindnyájunknak egy Atyánk van, és mert mindannyian a szentháromságos Szeretet-Isten képét és hasonlatosságát hordozzuk magunkban.

A hiteles evangelizáció feltételezi a keresztény szeretet igazi radikalitását. A Szentháromság személyei közötti különbözőségből nem konfliktus és erőszak fakad, hanem épp ebben a háromságos különbözőségben és egységben van a szeretet és az élet forrása. A szeretetből kiinduló evangelizáció – amely a teljes önátadásban valósul meg – a konfliktusok megoldását eredményezheti. Ez lehet egy új társadalom erőteljes kulturális sarokköve.

Aparecidai konferencia, 2007.


Isten felkereste a poklot


Az éhségcella nem Isten vereségét mutatta meg, hanem tabernákulummá vált, mintha Isten – miután belopózott egy szegény ferences szívébe – megjelent volna a pokolban. Maximilián atya jelenléte a bunkerben a többiek számára volt szükséges. Ő vissza tudta nekik adni a békét, csatlakoztak hozzá, és hangosan imádkoztak. Egy templom benyomását keltették.

A foglyok egymás után meghaltak; csak négyen maradtak életben, köztük Kolbe atya, aki még eszméleténél volt. Az SS-esek ekkor odaküldtek valakit, hogy fenil-injekcióval vessen véget életüknek.

Egy szemtanú így számol be erről: „Láttam, ahogy Kolbe atya imádkozva maga nyújtotta a karját… Alighogy az SS emberei elmentek, beléptem. A többi holttest a padlón hevert, arcuk a szenvedéstől eltorzult. Kolbe atya ült. Teste tiszta és ragyogó volt. Szeme nyitva volt, arca pedig tiszta, nyugodt, sugárzó. Kolbe kezét fölemelve ezt mondta: Üdvözlégy, Mária.” Ezek voltak az utolsó szavai.

Egy szemtanú elbeszéléséből





Isten mindent jól alakít


Ne féljetek, a mi Urunk is hordozza terheiteket! A Jóisten mindent jól rendez el, és amikor egy fiatal anyának sok gyermeket ad, ez azt jelenti, hogy méltónak találja őt a nevelésükre. A bizalom jele ez Isten részéről. Úgy viselkedjetek, hogy gyermekeitek sokkal inkább arra emlékezzenek, amit láttak tőletek, ne arra, amit mondtatok nekik.

Jézusom, egyesítem fájdalmaimat és szenvedéseimet a tieiddel. Add kegyelmedet, hogy mindig elégedett legyek a körülményekkel, melyekbe Te helyeztél engem. Áldom szent nevedet és mindazt, ami történni fog velem.

Vianney Szent János





Krisztus szemével


A felebaráti szeretet abban áll, hogy azokat az embertársaimat is, akiket első látásra nem szívlelhetek, vagy egyáltalán nem is ismerek, Istenben és Istennel szeretem. Ez csak az Istennel való bensőséges találkozás által lehetséges, amiből akaratközösség születik, és behatol az érzelmekbe.

Ekkor tanulom meg, hogy azt a másikat ne csak a szememmel és érzelmeimmel nézzem, hanem Jézus Krisztus szempontjából lássam. (…) A felszínen látható mögött meglátom, hogy belül a szeretet gesztusára vár – az odafordulásra, melyet nemcsak az erre szolgáló szervezetek által végzek, s nemcsak esetleges politikai szükségszerűségből helyeslek. Krisztussal együtt nézem, és a másiknak ezért többet tudok adni, mint a külsőleg szükséges dolgok: a szeretet pillantását, amire annyira szüksége van.

XVI. Benedek: Deus caritas est 18.

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

Az élet és a szabadság iskolája


Az Eucharisztiának számunkra az élet iskolájává kell válnia, amelyben megtanuljuk életünk odaajándékozását.

Életünket nem csak halálunk pillanatában ajándékozzuk oda, és nem is csak vértanúság által. Napról napra oda kell adnunk.

Napról napra újra meg kell tanulnom, hogy az életem nem a saját tulajdonom. Napról napra újra meg kell tanulnom elszakadni önmagamtól, készségesnek lenni arra, amire az Úr akar használni, akkor is, ha más dolgok szebbnek és fontosabbnak látszanak.

Odaajándékozni az életemet, és nem megtartani! Így tapasztaljuk meg létünk határtalanságát, a szabadságot: a szabadságot önmagunktól. Éppen így válik az életünk fontossá és széppé. Hasznosak vagyunk, olyan személyek, akikre szüksége van a világnak. Csak aki odaajándékozza életét, az találja meg azt.

XVI Benedek pápa: Homília Húsvét 4. vasárnapján, 2006

Az Igét élni és megismerni


Ahhoz, hogy a pap a közösség igazi vezetője és Isten titkainak megbízottja legyen, arra is meghívást kap, hogy Isten Igéjének embere, odaadó és fáradhatatlan evangelizáló legyen. Az „új evangelizáció” hatalmas feladata láttán ez ma sürgetőbb, mint valaha is volt. (…)

Rendkívül kényes területről van szó, minthogy ma az emberek azt várják a paptól, hogy mielőtt „hirdeti”, „élje” az Igét. A papságnak ugyanis „élnie” kell Isten Igéjét.

Ugyanakkor azonban minden erejével arra kell törekednie, hogy szellemileg is felkészülve alaposan megismerje és hatékonyan hirdesse azt.

A mai korban, amikor az élet minden egyes területét a magas fokú képzettség jellemzi, különösen fontos a szellemi képzés. Ez teszi lehetővé, hogy intenzív és alkotó párbeszédet kezdhessünk a kortárs szellemi áramlatokkal.

II. János Pál: Ajándék és titok





„Eggyé válni” – ahogy Jézus tette


Nem kis árat fizetett Isten Fia azért, mert szeretetből eggyé vált velünk. Ő valóban a „másikat élte”. Íme az ember: Jézus, aki megszületik, mint mi, zsidó a zsidók között a zsidó kultúrában. Él, dolgozik, sír, elfárad, szenved testben és lélekben, Istennek ajánlja a Tőle való elhagyottság félelmetes érzését, megfosztják mindenétől, meghal. Így minden helyet bejárt, amit ember bejárhat, hogy szívében összegyűjtve őket mindenkit az Atyához vigyen.

Rá tekintünk, ha azt szeretnénk tudni, hogyan vigyük el Őt azokhoz, akik nem ismerik vagy másként ismerik. „Eggyé válni” velük azt jelenti, hogy befogadunk gazdag kultúrájú, olykor évezredes hagyományú népeket, és bennük termékennyé tesszük az örömhírt.

Így minden ember a világon, legyen akár ateista, materialista, erőszakos, terrorista, bűnös, drogos, tolvaj, öngyilkos: mind-mind a keresztre feszített Jézusra emlékeztet, amikor elhagyottságában felkiáltott. Az iránta való szeretet ad új lendületet a papnak, hogy megértse, hogyan és miben folytasson párbeszédet velük. Jézus azért jött, hogy meggyógyítsa a betegeket.

Chiara Lubich: A pap ma, a szerzetes ma

Felelős személyeket nevelni


Túl könnyű lenne olyan embereket magad mellé venni, akik kényelmesen éldegélnek, vontatják magukat, elvárnak minden segítséget, és csak kapni akarnak. Velük könnyen eljátszhatod a gondoskodó, idősebb testvért, aki nélkülözhetetlen.

Feladatod sokkal inkább az, hogy felelős személyeket nevelj, akik megállnak a saját lábukon, s akik méltóak erre a névre.

Kemény feladat, de céltudatosan kell felráznod másokat a tespedésből, hogy önállóan gondolkozzanak, képesek legyenek önállóan dönteni és megküzdeni a problémákkal. S ha kell, tudjanak akár a te elképzeléseiddel is szembemenni.

Akkor leszel igazán boldog, ha látod őket veled együtt növekedni.
Van Thuan bíboros: Istenben remélj!

Péter küldetése: az egység szolgálata

„Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Péter ezen ihletett hitvallására Jézus így válaszol: „Te Péter vagy és én erre a sziklára építem egyházamat. Neked adom a mennyek országának kulcsait” (vö. Mt 16,16-19).

Első ízben beszél itt Jézus az Egyházról, melynek küldetése, hogy megvalósítsa Isten nagy tervét: az egész emberiséget egybegyűjteni egyetlen családba. Péternek és utódainak éppen az a küldetése, hogy Isten zsidókból és pogányokból álló egyetlen egyházának egységét építse. Pótolhatatlan szolgálata az, hogy önazonosságában az egyház ne kötődjön egyetlen nemzethez, egyetlen kultúrához sem, hanem minden nemzet egyháza legyen, hogy az emberek között megjelenítse Isten békéjét és az Ő szeretetének megújító erejét.

A pápa sajátos küldetése tehát abban áll, hogy a szívbéli egységet szolgálja, azt a békét, mely Istentől ered – azoknak az egységét, akik Jézus Krisztusban testvérek lettek.

XVI. Benedek pápa, Úrangyala-imádság, 2008

„Szentháromságos életstílus”


A Szentháromság perikhórétikus látásmódja (mely szerint a személyek kölcsönösen átjárják egymást), ha az emberi kapcsolatokban megélik azt, termékeny forrássá válik: a teológiai gondolkodásmód megújul, közösségi természetű lelkiség születik, a lelkipásztorkodás kifinomultabbá, személyesebbé, párbeszédképesebbé válik, a misszió nyitottabb lesz a párbeszédre mindenkivel. Ez a látás- és cselekvésmód alkotja az Egyház jelenét-jövőjét, és máris új modelleket inspirál a társadalmi és gazdasági életben. (…)

A harmadik évezred Egyházának feladata, hogy a maguk teljességében kibontakoztassa ezeknek a megsejtéseknek az újdonságát, s egész létét és tevékenységét ezek valóra váltásának szentelje. (…)

Az Egyházban, miképpen a Szentháromságban is, a centrifugális (kifelé ható) erő a centripetális (befelé ható) erőtől függ. Az Egyház olyan mértékben lesz képes epifániára (megnyilatkozásra), amilyen erős benne a koinónia (a közösség). Ha küldetése szerint kifelé tekintőnek kell lennie és misszionálni, evangelizálni akar, akkor belső életében az egység és a szentháromságos kommunió pecsétjét kell hordoznia, amint ez a Pünkösdkor megszülető egyházban megvalósult.

Jesús Castellano Cervera: A pap, a szentháromságos ember