2017. július 14., péntek

A barát az első ember, aki bejön, amikor mindenki más kiment.


A győzelem titka az Istennel való bensőséges kapcsolat. Ez a forrása minden külső és belső erőnek.

Ha elfelejtenek, vagy elhanyagolnak, ha tudatosan mellőznek és mindezt te alázattal vállalod, és Uradnak hálát adsz minden sértésért és megaláztatásért, akkor - AZ GYŐZELEM.

Ha a jót, amit teszel vagy tenni akarsz , mások kigúnyolják; ha vágyaid meghiúsulnak; ha a többiek pontosan azt teszik, ami neked nem tetszik; ha tanácsodat semmibe veszik, nézeteidet nevetségessé teszik, s te mindezt zúgolódás nélkül, türelemmel, szeretettel elfogadod, akkor - AZ GYŐZELEM.

Ha neked minden étel jó, azért mindig hálás vagy; ha minden ruházattal, minden társasággal és életkörülménnyel, a magányossággal, mindennel, ahogy Urad vezet megelégedett vagy, akkor - AZ GYŐZELEM.

Ha mások ingerültségét, rosszkedvét, panaszkodását, minden rendszertelenségét, pontatlanságát, amelyekről te nem tehetsz, - bár azokat nem helyesled -, mérgelődés és zúgolódás nélkül elviseled, akkor - AZ GYŐZELEM.

Ha a körülötted levők különcségét, lelki érzéketlenségét, saját hibáik iránti vakságát elnézed, ha másoktól mindenféle üldözést elszenvedsz s mind elviseled úgy, amint azt Jézus Krisztus hordozta, akkor - AZ GYŐZELEM.

Ha sohasem célod beszélgetésben saját személyedet vagy munkádat, sikereidet kiemelni; ha nem vágysz mások ajánlására, dicséretére; ha szeretsz ismeretlen maradni, hogy Krisztusban elrejtett életed legyen, akkor - AZ GYŐZELEM.


Az emberi személynek két arculata van. Egyrészt önálló, senki máshoz nem hasonlítható, helyettesíthetetlen, autonóm egyed, aki védi önállóságát, és önmaga kibontakoztatására törekszik.

Másrészt olyan öntudatos és szabad lény, aki csak a többi személlyel együtt találhat önmagára: szabadsága a szeretetben, léte az együttlétben válhat teljessé. Benső valója csak a többiekre nyitottan, önmagát ajándékozva tud igazán kibontakozni. Ez a saját önös magából kilépő szeretet nem egyszerűen a kölcsönös érdekekre, az „adok-veszek” törvényére épít, hanem a másikat állítja a középpontba.

Az igazi szeretet odaadó: elsősorban a másikra figyel, neki akar örömet szerezni, nem önmagának. Örömét találja abban, hogy örömet okozhat, nemcsak figyelmességeivel, ajándékaival, gyengédségével, hanem önmagával, egész lényével.

Részletek "A boldogabb családokért!" MKPK körleveléből.


A Szentlélek ajándék és nem szerzemény.


„Az asszonytól született ember rövid életű, tele nyugtalansággal.” (Jób 14,1)

Ez az ige elevenünkbe vág. Valóban tele van életünk nyugtalansággal. És ezt nem a mostani válságos idők hozták magukkal. Jellemző volt és az is lesz ránk. Nyugtalanság a jövő miatt, a megélhetési gondok miatt, a családi élet zökkenői miatt, valamiféle betegség miatt… De még jó dolgok miatt, például egy újszülött fejlődését nyomon követve is nyugtalankodunk. Nem jó ez így! Nekünk, az Újszövetség népének túl kellene látnunk a jóbi megállapításon, és Jézus tanításának fényében tanulnunk kell, hogy ne nyugtalankodjék a szívünk, hanem higgyünk Istenben. Mert nyugtalanságunkkal, aggódásunkkal nem oldjuk meg gondjainkat – csak Jézussal!
(Tamásy Tamásné)


Az élet tengere keserű ugyan, de gyöngyöt terem. (Prohászka)



Egy nap Ferenc testvér magához hívta Leó testvért és azt mondta:
- Írjad, Leó testvér.
Ő így válaszolt:
- Készen vagyok.
- Írjad - mondta Ferenc -, mi az igazi öröm. Hírvivő jön és azt mondja, hogy Párizsban minden teológiai doktor belépett a Rendbe, írjad, nem ez az igazi öröm. Ugyanígy, minden főpap a hegyeken túl, érsekek és püspökök, és ugyanígy a francia és az angol király is; írjad, nem ez az igazi öröm. Ugyanígy, testvéreim a hitetlenek közé mentek és mindet megtérítették a hitre; vagy, hogy annyi kegyelmet kapok Istentől, hogy Őáltala betegeket gyógyítok és sok csodát teszek: mondom neked, mindez nem az igazi öröm.
- De hát mi az igazi öröm? - kérdezte Leó.
- Perugiából jövök vissza, és csak késő éjjel érek ide, és tél van, annyira hideg, hogy habitusom széléről jégcsapok lógnak és a lábamat verdesik és ezekből a sebekből vér folyik. És nyakig sárosan, átfázva, jéggel borítva a kapuhoz jövök, és miután hosszasan kopogok és kiáltozom, egy testvér jön és megkérdezi: Ki vagy? Válaszolok: Ferenc testvér. És ő azt mondja: menj innét, nem illik ilyenkor járkálni, nem jöhetsz be. És amikor újra zörgetek, azt válaszolja: Menj innét, te együgyű és tanulatlan alak, ne gyere közénk, nincs rád szükségünk. De én még mindig ott állok a kapunál és mondom: Isten szerelméért, engedjetek be éjszakára. És ő így válaszol: Nem engedlek. Menj máshová!
Mondom neked, hogy ha megtartom türelmemet és nem indulok fel - ez az igazi öröm és igazi erény és a lélek üdvössége.



Ha azt hisszük, nincs több remény, akkor csillan fel messze a fény.


„Ha egyesek hűtlenné váltak, vajon az ő hűtlenségük megszünteti-e Isten hűségét? Szó sincs róla!” (Róm 3,3b–4a)

Amikor hallom, ahogy egyesek a kereszténységet bírálják, szinte minden esetben olyanokra hivatkoznak, akik keresztényként visszaéltek helyzetükkel, szégyent hozva ezzel az egész egyházra. Hibás következtetésként magának az egyháznak a létjogosultságát kérdőjelezik meg ilyenkor. Szükségképpen csalódnia kell annak, aki tökéletes emberek után kutat az egyházban. A hűség nem az ember sajátja: isteni erény.
(Balogh Éva)


Ha más időben és helyen ébredsz, más emberként is ébredsz? Akárhova utazom, az élet piciny. Egyszeri cukor és tejszín. Egyszeri vaj. Akikkel a repülőn találkozom... azok is egyszeri barátok. Felszállunk, leszállunk, s a kettő közti idő a miénk.


Ha önmagunkat vidámítjuk, lehet, hogy csak majmoljuk az örömöt, ha külső dolgok vidámítanak, hasonlítunk az evangélium bolondjához, de ha Isten vidít fel, akkor élvezhetjük az öröm teljességét anélkül, hogy káros következményektől kellene tartanunk. – A gazdag Isten bora felvidít, de nem részegít meg. (Spurgeon)


Hasznosabb ajándékot senki sem adhat a világnak, mintha a maga győzelmes személyiségével ajándékozza meg. Ennek forrásai pedig az Istennel való közösség mélységeiből fakadnak. (Fosdick)


Kétszeresen győz, aki önmagát győzi le.

P. Syrus


„Megvigasztalom őket, örömet szerzek nekik a kiállott szenvedés után.” (Jer 31,13)

Minap egy középkorú hölgy megkérdezte tőlem: „Lelkész úr, miért sújtott az Isten engem annyi betegséggel?” Én megfordítottam a kérdést:„Miért olyan egészséges és boldog most?” Ez természetes? Ez nem tűnik fel? Ezt nem kell megkérdezni: „Miért gyógyított meg az Isten, miért szólított meg, amikor ezt tényleg nem érdemlem meg?!” Isten örömöt szerez nekünk a szenvedés után. Ne legyünk annyira rövidlátóak, hogy a legkisebb szenvedést is azonnal számon kérjük rajta, miközben a legnagyobb vigasztalást és örömöt észre sem vesszük! (Deák László)


„Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert »a jókedvű adakozót szereti az Isten«.” (2Kor 9,7)

Legyünk boldogok, s boldogságunkat, örömünket önzetlenül osszuk meg másokkal. Ne azt keressük, hogy mit miért adunk, és mit kapunk viszonzásképpen, hanem azt tegyük, ami belülről önzetlenül jön a másik irányába. Adjunk hálát az Úrnak, hogy megtapasztalhatjuk, mi is az az önzetlenség. Isten egyszülött Fiát adta a világnak önzetlenül. (Kuthy Ilona Ágnes)

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A közös élet valamilyen formája

Soha nem lehet eléggé ajánlani a papoknak, hogy gyakorolják a szolgálatuk lelki oldalának elmélyítését segítő közös élet valamilyen formáját; hogy gyakran találkozzanak, és testvéri körben osszák meg paptársaikkal ötleteiket, javaslataikat és tapasztalataikat; valamint támogassák azokat a társulatokat, amelyek a papok megszentelődését segítik.

Fontolják meg a papok a II. Vatikáni Zsinat figyelmeztetését, amely őket a papságban való közös részesedés által arra hívja, hogy érezzék igazán felelősnek magukat nehézségektől megzavart testvéreikért, akik komoly veszélynek teszik ki a bennük lévő isteni ajándékot.

Égjen bennük a szeretet azok iránt, akiknek figyelemre, megértésre, imára, tapintatos, de kézzelfogható segítségre van szüksége, és akik joggal számítanak azok határtalan szeretetére, akik a legigazibbb barátaik – vagy azok lehetnének.

VI. Pál pápa, Sacerdotalis caelibatus 80-81.
Az igaz taps

Dicséritek tehát szavaimat? Nekem azonban nincs szükségem tapsra, sem hangos éljenzésre. Egyetlen kívánságom van csak: miután nyugodtan és figyelmesen meghallgattatok, váltsátok tettekre mindazt, amit mondtam. Számomra ez jelenti a tapsot, és erre a dicséretre vágyom.

Ha azonban csupán hozzátok intézett szavaimat dicséritek, de nem váltjátok tettekre azokat, sokkal szigorúbb ítéletet és szenvedést idéztek magatokra, mi pedig gúny tárgyává leszünk és szégyen tölt el minket.

Hiszen nem színházban vagyunk, ahogy ti sem azért ültök itt, hogy komédiásokat lássatok, és csupán tapsoljatok. Lelki hatalom van itt jelen és az életszentség iskolája. Így tehát egyetlen igyekezet, egyetlen cél lehetséges csak: a hallottakat tettekre váltani és cselekedetekkel bizonyítani engedelmességeteket. Csak ekkor érzem majd úgy, hogy megkaptam jutalmamat; most viszont szinte a kétségbeesés kerülget.

Aranyszájú Szent János
Egy új társadalom felé

A Jézussal való találkozás hiteles felkínálásának a szentháromságos Szeretet szilárd alapjára kell épülnie. A missziós küldetés annak az életnek a közvetlen gyümölcse, amelyet a Szentháromság közöl a tanítványokkal.

Tudjuk, hogy minden ember szívében ott van a mély hivatás az egységre, mert azonosak a gyökereink, mert mindnyájunknak egy Atyánk van, és mert mindannyian a szentháromságos Szeretet-Isten képét és hasonlatosságát hordozzuk magunkban.

A hiteles evangelizáció feltételezi a keresztény szeretet igazi radikalitását. A Szentháromság személyei közötti különbözőségből nem konfliktus és erőszak fakad, hanem épp ebben a háromságos különbözőségben és egységben van a szeretet és az élet forrása. A szeretetből kiinduló evangelizáció – amely a teljes önátadásban valósul meg – a konfliktusok megoldását eredményezheti. Ez lehet egy új társadalom erőteljes kulturális sarokköve.

Aparecidai konferencia, 2007.


Isten felkereste a poklot


Az éhségcella nem Isten vereségét mutatta meg, hanem tabernákulummá vált, mintha Isten – miután belopózott egy szegény ferences szívébe – megjelent volna a pokolban. Maximilián atya jelenléte a bunkerben a többiek számára volt szükséges. Ő vissza tudta nekik adni a békét, csatlakoztak hozzá, és hangosan imádkoztak. Egy templom benyomását keltették.

A foglyok egymás után meghaltak; csak négyen maradtak életben, köztük Kolbe atya, aki még eszméleténél volt. Az SS-esek ekkor odaküldtek valakit, hogy fenil-injekcióval vessen véget életüknek.

Egy szemtanú így számol be erről: „Láttam, ahogy Kolbe atya imádkozva maga nyújtotta a karját… Alighogy az SS emberei elmentek, beléptem. A többi holttest a padlón hevert, arcuk a szenvedéstől eltorzult. Kolbe atya ült. Teste tiszta és ragyogó volt. Szeme nyitva volt, arca pedig tiszta, nyugodt, sugárzó. Kolbe kezét fölemelve ezt mondta: Üdvözlégy, Mária.” Ezek voltak az utolsó szavai.

Egy szemtanú elbeszéléséből





Isten mindent jól alakít


Ne féljetek, a mi Urunk is hordozza terheiteket! A Jóisten mindent jól rendez el, és amikor egy fiatal anyának sok gyermeket ad, ez azt jelenti, hogy méltónak találja őt a nevelésükre. A bizalom jele ez Isten részéről. Úgy viselkedjetek, hogy gyermekeitek sokkal inkább arra emlékezzenek, amit láttak tőletek, ne arra, amit mondtatok nekik.

Jézusom, egyesítem fájdalmaimat és szenvedéseimet a tieiddel. Add kegyelmedet, hogy mindig elégedett legyek a körülményekkel, melyekbe Te helyeztél engem. Áldom szent nevedet és mindazt, ami történni fog velem.

Vianney Szent János





Krisztus szemével


A felebaráti szeretet abban áll, hogy azokat az embertársaimat is, akiket első látásra nem szívlelhetek, vagy egyáltalán nem is ismerek, Istenben és Istennel szeretem. Ez csak az Istennel való bensőséges találkozás által lehetséges, amiből akaratközösség születik, és behatol az érzelmekbe.

Ekkor tanulom meg, hogy azt a másikat ne csak a szememmel és érzelmeimmel nézzem, hanem Jézus Krisztus szempontjából lássam. (…) A felszínen látható mögött meglátom, hogy belül a szeretet gesztusára vár – az odafordulásra, melyet nemcsak az erre szolgáló szervezetek által végzek, s nemcsak esetleges politikai szükségszerűségből helyeslek. Krisztussal együtt nézem, és a másiknak ezért többet tudok adni, mint a külsőleg szükséges dolgok: a szeretet pillantását, amire annyira szüksége van.

XVI. Benedek: Deus caritas est 18.

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

Az élet és a szabadság iskolája


Az Eucharisztiának számunkra az élet iskolájává kell válnia, amelyben megtanuljuk életünk odaajándékozását.

Életünket nem csak halálunk pillanatában ajándékozzuk oda, és nem is csak vértanúság által. Napról napra oda kell adnunk.

Napról napra újra meg kell tanulnom, hogy az életem nem a saját tulajdonom. Napról napra újra meg kell tanulnom elszakadni önmagamtól, készségesnek lenni arra, amire az Úr akar használni, akkor is, ha más dolgok szebbnek és fontosabbnak látszanak.

Odaajándékozni az életemet, és nem megtartani! Így tapasztaljuk meg létünk határtalanságát, a szabadságot: a szabadságot önmagunktól. Éppen így válik az életünk fontossá és széppé. Hasznosak vagyunk, olyan személyek, akikre szüksége van a világnak. Csak aki odaajándékozza életét, az találja meg azt.

XVI Benedek pápa: Homília Húsvét 4. vasárnapján, 2006

Az Igét élni és megismerni


Ahhoz, hogy a pap a közösség igazi vezetője és Isten titkainak megbízottja legyen, arra is meghívást kap, hogy Isten Igéjének embere, odaadó és fáradhatatlan evangelizáló legyen. Az „új evangelizáció” hatalmas feladata láttán ez ma sürgetőbb, mint valaha is volt. (…)

Rendkívül kényes területről van szó, minthogy ma az emberek azt várják a paptól, hogy mielőtt „hirdeti”, „élje” az Igét. A papságnak ugyanis „élnie” kell Isten Igéjét.

Ugyanakkor azonban minden erejével arra kell törekednie, hogy szellemileg is felkészülve alaposan megismerje és hatékonyan hirdesse azt.

A mai korban, amikor az élet minden egyes területét a magas fokú képzettség jellemzi, különösen fontos a szellemi képzés. Ez teszi lehetővé, hogy intenzív és alkotó párbeszédet kezdhessünk a kortárs szellemi áramlatokkal.

II. János Pál: Ajándék és titok





„Eggyé válni” – ahogy Jézus tette


Nem kis árat fizetett Isten Fia azért, mert szeretetből eggyé vált velünk. Ő valóban a „másikat élte”. Íme az ember: Jézus, aki megszületik, mint mi, zsidó a zsidók között a zsidó kultúrában. Él, dolgozik, sír, elfárad, szenved testben és lélekben, Istennek ajánlja a Tőle való elhagyottság félelmetes érzését, megfosztják mindenétől, meghal. Így minden helyet bejárt, amit ember bejárhat, hogy szívében összegyűjtve őket mindenkit az Atyához vigyen.

Rá tekintünk, ha azt szeretnénk tudni, hogyan vigyük el Őt azokhoz, akik nem ismerik vagy másként ismerik. „Eggyé válni” velük azt jelenti, hogy befogadunk gazdag kultúrájú, olykor évezredes hagyományú népeket, és bennük termékennyé tesszük az örömhírt.

Így minden ember a világon, legyen akár ateista, materialista, erőszakos, terrorista, bűnös, drogos, tolvaj, öngyilkos: mind-mind a keresztre feszített Jézusra emlékeztet, amikor elhagyottságában felkiáltott. Az iránta való szeretet ad új lendületet a papnak, hogy megértse, hogyan és miben folytasson párbeszédet velük. Jézus azért jött, hogy meggyógyítsa a betegeket.

Chiara Lubich: A pap ma, a szerzetes ma

Felelős személyeket nevelni


Túl könnyű lenne olyan embereket magad mellé venni, akik kényelmesen éldegélnek, vontatják magukat, elvárnak minden segítséget, és csak kapni akarnak. Velük könnyen eljátszhatod a gondoskodó, idősebb testvért, aki nélkülözhetetlen.

Feladatod sokkal inkább az, hogy felelős személyeket nevelj, akik megállnak a saját lábukon, s akik méltóak erre a névre.

Kemény feladat, de céltudatosan kell felráznod másokat a tespedésből, hogy önállóan gondolkozzanak, képesek legyenek önállóan dönteni és megküzdeni a problémákkal. S ha kell, tudjanak akár a te elképzeléseiddel is szembemenni.

Akkor leszel igazán boldog, ha látod őket veled együtt növekedni.
Van Thuan bíboros: Istenben remélj!

Péter küldetése: az egység szolgálata

„Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Péter ezen ihletett hitvallására Jézus így válaszol: „Te Péter vagy és én erre a sziklára építem egyházamat. Neked adom a mennyek országának kulcsait” (vö. Mt 16,16-19).

Első ízben beszél itt Jézus az Egyházról, melynek küldetése, hogy megvalósítsa Isten nagy tervét: az egész emberiséget egybegyűjteni egyetlen családba. Péternek és utódainak éppen az a küldetése, hogy Isten zsidókból és pogányokból álló egyetlen egyházának egységét építse. Pótolhatatlan szolgálata az, hogy önazonosságában az egyház ne kötődjön egyetlen nemzethez, egyetlen kultúrához sem, hanem minden nemzet egyháza legyen, hogy az emberek között megjelenítse Isten békéjét és az Ő szeretetének megújító erejét.

A pápa sajátos küldetése tehát abban áll, hogy a szívbéli egységet szolgálja, azt a békét, mely Istentől ered – azoknak az egységét, akik Jézus Krisztusban testvérek lettek.

XVI. Benedek pápa, Úrangyala-imádság, 2008

„Szentháromságos életstílus”


A Szentháromság perikhórétikus látásmódja (mely szerint a személyek kölcsönösen átjárják egymást), ha az emberi kapcsolatokban megélik azt, termékeny forrássá válik: a teológiai gondolkodásmód megújul, közösségi természetű lelkiség születik, a lelkipásztorkodás kifinomultabbá, személyesebbé, párbeszédképesebbé válik, a misszió nyitottabb lesz a párbeszédre mindenkivel. Ez a látás- és cselekvésmód alkotja az Egyház jelenét-jövőjét, és máris új modelleket inspirál a társadalmi és gazdasági életben. (…)

A harmadik évezred Egyházának feladata, hogy a maguk teljességében kibontakoztassa ezeknek a megsejtéseknek az újdonságát, s egész létét és tevékenységét ezek valóra váltásának szentelje. (…)

Az Egyházban, miképpen a Szentháromságban is, a centrifugális (kifelé ható) erő a centripetális (befelé ható) erőtől függ. Az Egyház olyan mértékben lesz képes epifániára (megnyilatkozásra), amilyen erős benne a koinónia (a közösség). Ha küldetése szerint kifelé tekintőnek kell lennie és misszionálni, evangelizálni akar, akkor belső életében az egység és a szentháromságos kommunió pecsétjét kell hordoznia, amint ez a Pünkösdkor megszülető egyházban megvalósult.

Jesús Castellano Cervera: A pap, a szentháromságos ember