2017. január 27., péntek

A leggazdagabb szegények
Írta: Benedek Csilla


Valaki ezt kérdezte ismerősétől: Mondd, miként tudsz ilyen kevés pénzből megélni? Nem félek a jövőtől, Isten megígérte, hogy mindig lesz annyim, amennyire szükségem lesz – jött a határozott válasz.
És általában igaz tény az is, hogy ezek, a kevés pénzből élő emberek adják össze gyülekezetükben, közösségükben a náluk is nagyobb gondokkal küszködők megsegítéséhez az anyagi javakat. Mert aki megértette és átélte, hogy: „Jézus Krisztus gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok", azoknak előbb nyílik meg a szíve és pénztárcája a szükségben levők előtt is.
Mivel mi, keresztyén emberek egy test tagjaivá lettünk, ezért testvérünk hiánya, fájdalma a mi hiányunk és fájdalmunk is. Miként is mondhatnánk megbékélt szívvel a Krisztus test tagjainak, hogy: „Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól", ha nem tesszük meg azt, ami hatalmunkban van a segítségnyújtáshoz?
Isten ugyanis nálunk helyezi el sokszor azt, amit a másiknak szánt, ezért se tartsuk meg zsákmányként a nálunk levő dolgokat!



„Aki kér tőled, adj neki, és ha kölcsönkér valaki tőled, ne fordulj el tőle."(Mt 5,42)

Adj kölcsönt az Úrnak!
Írta: Levelekiné Zsömböly Ágnes


Legidősebb lányunk éppen nagykorú lett, amikor egy karácsony előtti felhívásra önállóan készített szeretet-csomagot egy olyan börtönben lévő elítéltnek, akivel senki sem tartott kapcsolatot. A csomagra válaszul köszönőlevelet írt az illető, amit a missziós társaságon keresztül elküldtek címünkre. A levélben azt is kérte, hogy levelezzünk vele. Hogy ne a 18 éves lány tartsa a kapcsolatot az elítélttel, a levélírást én vállaltam. Egy későbbi üzenetében felsorolt néhány hétköznapi, szükséges dolgot, amit kért, küldjünk be neki: szappant, fogkrémet, zoknit, alsóneműt stb. Családfőnk nem nagyon örült a kérésnek, hiszen a házépítés befejező szakaszában voltunk. Az épületen minden többe került a tervezettnél, megnövekedett adósság terhelt bennünket, én pedig néhány éve csak a gyermekek utáni ellátást kaptam. Most még egy emberölőre is költsünk?
– Meglátod, Isten visszaadja majd nekünk ezt a pénzt – szaladt ki a számon.
– Hát, tégy, ahogy jónak látod! – válaszolta férjem.
Elküldtem a csomagot. Pár nap múlva párom sápadt arccal érkezett haza. Elő vett egy levelet, és ezekkel a szavakkal nyomta kezembe: Ilyen az Isten!
Munkahelyi vezetője írta, aki minden kérés és előzmény nélkül tudatta velünk, hogy a vállalattól felvett lakásépítési kölcsön visszafizetésétől azonnali hatállyal eltekint. Az elengedett összeg kereken százszorosa volt a csomag árának.



"Az Úrnak ad kölcsön, aki könyörül a szegényen, és ő megfizet neki jótéteményéért." (Pld 19,17)


Elhatározások

Hacsak nem vagyunk egészen kezdők a keresztyén életben, óvatosan bánunk a fogadalmakkal. Sokan tapasztaltuk már, hogy milyen hamar beleütközünk saját határainkba, mert igaz az, hogy a „Lélek kész, de a test erőtlen”.
Ugyanakkor hiba lenne, ha egy-egy határkőnél – ami lehet egy új naptári év is – nem állnánk meg, hogy végiggondoljuk, honnan jövünk, merre tartunk, mit látunk feladatunknak az elkövetkező időszakban. Pál apostol Timóteusnak írt tanácsa számunkra is jó kiindulópont: „Vigyázz magadra és a tanításra…”
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a keresztyén élet azt jelenti, hogy önmagunkat az utolsó helyre tesszük. A sokféle elvárás, kötelezettség is efelé terel bennünket. Mégsem luxus, pláne nem Isten ellen való, ha gondoskodunk saját testi és lelki szükségleteinkről, ha törekszünk arra, hogy karban tartsuk egészségünket, ha figyelünk arra, hogy elég időnk jusson pihenésre, testvéri kapcsolatokra, az evangélium tudományával való foglalatosságra, az Úrral való naponkénti találkozásra. Bármi legyen is életünk jelenlegi szakaszának programja, érdemes ezt szem előtt tartani.

„Vigyázz magadra és a tanításra, maradj meg azokban, mert ha ezt teszed, magadat is és hallgatóidat is megmented.” (1Tim 4,16)



Január végi BÚÉK

Hányszor, de hányszor kívántunk „Boldogújévet” így, az év fordulóján, s mint más, gyakran elmondott szövegbe, ebbe sem gondolunk már bele.
Boldog… ismeretlen eredetű szó – jegyzi meg egy értelmező szótár –, aminek szótöve a bód-, ami a bódít, bódul szavainkban is visszaköszön. Ez igaz is társadalmunk jelentős részére az évfordító éjszakán, de sokaknál fennmarad a bódulat egész éven át. Mások pedig szép szavakkal, üres ígéretekkel vagy hazugságokkal bódítanak bennünket. De a szófejtők gondolata nem ezen a nyomon kanyarog vissza az időben, hanem a bódultságot a révülettel, kábulattal hozzák összefüggésbe, s ezen át a pogány vallásgyakorlatokig juthatunk el. S már el is érkeztünk a boldog szavunk vallásos jelentéséhez. Aki boldog, az szent révületben az istenekkel lép kapcsolatba.
Népünk és nyelvünk pogány koráig nyúltunk vissza. A keresztyénség felvételével a szavak is új (lásd lentebb!) tartalommal teltek meg. A halotti beszéd már Boldog Mihály (boudog Miháël) arkangyalt említi, s nyílván nem a bódult értelemben, hanem mint aki Urunk színe előtt (Uromk szinë eleüt) van. Nos, ebben az értelemben boldogok azok is, akik szegények lelki értelemben, akik sírnak, akik szelídek, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, az irgalmasok, a tiszta szívűek, akik békét teremtenek, akiket az igazságért üldöznek… és ezért boldog Péter (Simon, Jóna fia) is, amikor Krisztust az élő Isten fiának vallja, mert maga az Élő Isten jelentette ezt ki neki.
Új… a Biblia görög nyelve két szóval is illeti. Lehet neosz, azaz fiatal, zsenge, friss – és lehet kainosz, azaz újszerű, eddig ismeretlen. Szépen együtt van e két jelentés az új borról és új tömlőről szóló jézusi tanításban (Mt 9, 17): neosz a bor, mert még nem rég szüretelték, de kainosz a tömlő, mert még soha nem volt benne bor.
Neoszok az ifjak, akiknek engedelmeskedniük kell a véneknek, vagy a fiatal asszonyok, akiket arra int az apostol, hogy szeressék férjüket és gyermekeiket, de kainosz a szövetség, amit Krisztus vérén szerzett, vagy az a sírbolt, ami befogadta Jézus keresztfáról levett testét, valamint ilyen értelemben új parancsolat, hogy egymást szeressük – és ilyen kainosz-új teremtés az, ha valaki a Krisztusban van!
Év… annyi idő, amíg a Föld a Nap körüli pályáját egyszer megfutja. Azt az illúziót kelti, mintha az elmulasztott alkalom 365 nap múltán ismét visszatérne. Pedig az idő kérlelhetetlenül egy irányba halad – életünkben a születéstől a halálig –, a világtörténelemben pedig a teremtéstől Krisztus második eljöveteléig. Van, akinek csak pár óra adatott itt, a Földön, és csecsemőként meghal, mások meg akár 800 – 900 évet is éltek. Istennél egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap, mert ő az időn kívül áll. De számunkra nem csak évről évre, de napról napra, sőt percről percre fogy az az idő, amit e földi testben töltünk. Örök sorsunk mégis itt dől el.
Mikor lesz hát boldog az új évünk? Ha a Krisztus vérén szerzett új szövetségben, az Atyával beszélgetve, egy minőségileg új szakaszt kezdünk.
További ilyen Boldog Újévet Kívánok minden, a világhálón bolyongó olvasónknak!

„…boldog nép az, amelynek az Úr az ő Istene.” (Zsolt 144)


Harmónia



A nyári konferencia egyik előadásán az előadó a 104. zsoltárt elemezte. Szinte ujjongtunk, amikor feltárult előttünk az ige mélysége. A teremtés leírása ez, de több a tényközlésnél, a száraz tudósításnál. Dávid ezzel a csodálatos himnusszal szemlélteti a Teremtő hatalmát, mindenhatóságát, ráirányítja figyelmünket a teremtett világ nagyszerűségére. Ám a zsoltár végén zavaró sorok olvashatók: “Vesszenek el a bűnösök...” Az ilyen szavakkal nehezen tudunk mit kezdeni. Hogyan kerülhetett ez ide? Nem illik bele a zsoltárba. Miként egyeztethető ez össze Isten szent légkörével?
Az igemagyarázat során megértettem, ahogyan ezek a sorok eltérnek az emelkedett gondolatoktól, úgy áll szembe a bűn Isten harmóniájával. Elüt az isteni rendtől, ezért nincs is ott helye. És akik Isten világában élnek – így a zsoltáros is – minden porcikájukkal tiltakoznak a bűn jelenléte ellen.


"Gyűlöljétek a gonoszt, és szeressétek a jót..." (Ám 5,15)


KIKÉREM MAGAMNAK!


Feleségem szavaitól durcás lettem. Kikértem magamnak. Miért van rólam elmarasztaló véleménye? – zsörtölődtem. Valójában nagyon jól tette, hogy őszintén elmondta, amit gondolt. Ebből megértettem, hogy szeret. A tanulság: ha nincs igazunk, akkor mások helyreigazító véleményén felháborodunk, ellensúlyozásként megharagszunk rá. Ha pedig szeretnénk világosságban járni és megváltozni, akkor megszívleljük a mondottakat. Kikérni magunknak vagy megszívlelni? – a kettőt sokszor hosszú tusakodás választja el.

Döbbenet, hogy Isten rólunk mondott véleményét is képesek vagyunk kikérni magunknak – a megszívlelés halvány szándéka nélkül.

Mi segíthet, ha lelkileg nem vagyunk rendben? Tenni akarunk valamit, rengeteget erőlködünk, és a végére teljesen kifáradunk. Akkor elcsüggedünk, hiszen még mindig nem vagyunk elég jók.

Esetleg leterhelnek mulasztásaink, és mi elerőtlenedünk mindezt látva. Ha ezen az állapoton nem tudunk lelkileg felülkerekedni, akkor ez nekünk is, környezetünknek is komoly terhet jelent.

De felül lehet kerekedni? – kérdeztem magamban, miközben a Zsidókhoz írt levél jól ismert szakaszát olvastam: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. (…) jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív”(13, 8-9). Életem erejének alapja tehát az ígéretet adó, és azt beteljesítő, mindörökké megmaradó Isten: Jézus Krisztus (13,5-6 vö. 1,8-12).

Tegnap jött el a világba, hogy bemutassa milyen az Isten, mi pedig most vagyunk vele személyes kapcsolatban. Múltbeli megjelenése nem elég akkor, ha ma nem hallgatunk rá. Persze, hiába jelent meg kétezer évvel ezelőtt, és hiába ismerhetjük ma, ha nincs ott a holnapunkban is. Az Istennel való megbékélés a bűnös ember számára nem történelmi ismeret, hanem biztos remény – az örök életre. Örökké tart, mert Jézus Krisztus örökké ugyanaz. Az idő mindhárom dimenziójában elengedhetetlen jelentőségű tény, hogy Jézus Krisztus ugyanaz. Nem álmokon, emberi elképzeléseken alapul a Jézus Krisztusról való ismeretünk, hanem az ő múltbeli megjelenésén, amit a Biblia kijelentett, és amiből mindörökké (tegnap, ma, holnap és holnapután is) élhetünk.

Jézus örök kegyelmének elfogadása hiányzott nekem. Nem testileg kell erősödnöm, hanem lelkileg. Az Isten kegyelme tudja megerősíteni a szívemet. S ez jó. Márpedig, ha a Biblia ezt jónak mondja, akkor nekem erre szükségem van. Az örökkévaló Jézus Krisztus arra akar bennünket újra megtanítani, hogy erősödjünk a kegyelemben. Ez legyen a lelki eledelünk – reggel, délben és este. Mindenkor, amikor nyomaszt, hogy megint lemaradtunk feladatainkkal, ránk terhelődik, hogy milyen lehetetlen alakok vagyunk, amikor agyunkban a gondok és a bűnök kezdenek el kattogni, s a tehertől megbénulunk.

De már nem kell alul maradni! Kikérhetjük magunknak – egész életünkre és halálunk utánra is – Jézus teljes kegyelmét: a remény kegyelmét, a bűnbocsánat kegyelmét, az ígéretek beteljesedésének kegyelmét. Jézus Krisztus golgotai keresztje miatt kaphatunk ilyen csodálatos lelki menüt.

A legjobb tehát, ha előre kikérem az Úr Jézus Krisztus véleményét, akkor utólag nem kell kikérni magamnak a helyreigazítást.


Weber István / Budapest

Apostoli tanács: "Mert jó dolog, hogy kegyelemmel erősődik meg a szív" (Zsid 13,9a)

KÍSÉRTŐ KISÉRLET


Egy amerikai keresztyén laphoz a következő olvasói levél érkezett:
„Tisztelt Kiadó! Ebben az évben érdekes kísérletet végeztem. Tavasszal minden vasárnap vetettem, ahelyett, hogy templomba mentem volna. A nyári vasárnapokon a földemen dolgoztam, most, ősszel pedig vasárnaponként arattam. A termés sokkal jobb minőségű és bőségesebb, mint a szomszédoké, akik megtartották a negyedik parancsolatot, és csak hétköznapokon dolgoztak. Kíváncsi vagyok, hogy ehhez mit szólnak, igen tisztelt Uraim!”

Az újság a levelet rövidítés nélkül közölte. Alatta pedig kövér betűkkel szedve az alábbi szerkesztői válasz volt olvasható: Isten nem mindig októberben nyújtja be a számlát!




"Azt gondolja a bolond a szívében: Nincs Isten." (Zsolt 14,1)

"Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket..."
(1Jn 3,1)

Nagyon nagy méltóság, nagyon nagy kitüntetés Isten gyermekének lenni. Nem egyszerűen azt olvassuk itt, hogy lássátok meg: regisztráltak titeket egy egyházközségben, amikor megkereszteltek - anyakönyvezve vagytok. Hogy most született egy státusztörvény, és ilyen vagy olyan lehetőségeitek lesznek. Vagy hogy lássátok meg, milyen nagy dolog, hogy valamikor döntöttetek az Úr mellett.
Az van itt, hogy lássátok meg - azaz figyeljetek rá, gondoljatok rá, örüljetek neki, csodálkozzatok rá, vegyétek nagyon komolyan, boldog szívvel -, hogy Isten gyermekeinek neveznek. Azé az Istené vagytok, aki nem magyar és nem román, nem református és nem katolikus, hanem a hatalmas, az egyetemes, a mindeneket megálmodó, teremtő Isten, aki nagyobb a mi szívünknél, nagyobb minden hitünknél, hitvallásunknál, dogmarendszerünknél. Nagyobb a te bűnödnél. Akire ez a szó is kevés, hogy: Isten. Ez a mi szavunk, a mi fogalmunk - ahogy a régi bölcsek mondták -: a véges gondolkodású emberé. A tér-idő-anyag világában élő emberé. Bármilyen hívő is legyen valaki, igazán nem foghatja be a végtelent.

Az Isten meghagyja magának az Ő Istenségét akkor is, hogyha gyermekei vagyunk. Ezért bűnös és bálványimádó rafinéria az, amikor az Istent be akarják szorítani egy-egy templomba, egy-egy felekezetbe, egy-egy kegyességi irányzatba. Vagy valamilyen képbe, mintha az asztalra tehetnék: "Itt az Isten, lásd meg, most már körüljártuk, most már mindent tudunk róla. Most már olyan könnyű benne hinni!" De Ő nem engedi magát megfogni. Ésaiásnál azt olvassuk, hogy "bizony, te elrejtőzködő Isten vagy" (És 45,15). Elrejtőzködött az Isten Jézusban a Golgotán, és mi elfordítottuk arcunkat előle (És 52,3), mert olyan ronda volt. Olyan gyűlöletes, olyan szörnyű, olyan esendő. Az egyház és a világ által arculütött. Olyan véres volt, mint az istálló falára szegzett denevér. Ég és föld között meztelenül kifeszítve. De Ő is az Isten.
Az Isten nem engedi magát megragadni és beszorítani az emberek által, de szívesen ad az Ő lényéből, az Ő Szentlelkéből az emberek szívébe egy kis adagot. Annyit, amennyit el tudunk hordozni.

(Szeverényi János)





Önsanyargatók

Megdöbbenéssel figyelem a televízió adását, amint egy hindu ünnepen, a felvonulóktól jól elkülönített csoportra közelít a kamera. A férfiak erőteljes kézmozdulattal csapkodják meztelen hátukat egy-egy ostorral, ami véres sebeket ejt testükön. A lendület nem hagy alább, újabb és újabb csapásokat mérnek magukra.

Ekkor felidéződik bennem egy régebbi, hasonló szertartás Allah követőiről is, akik fanatikus mozdulatokkal, éles késekkel vagdalták önmagukat. De hallottam arról is, hogy bizonyos keresztyén szektához tartozók Nagypénteken – Krisztus szenvedését és halálát imitálva – keresztre függesztetik testüket. Az emberi elme az ön-büntetés számtalan egyszerűbb vagy éppen rafináltabb változatait találta ki istenének kiengesztelésére.

De miért ez az emberi vezeklés, önkínzás? Isten is ezt kérdezi a Bibliában: „…meddig vagdalod magadat?” (Jer 47,5). Meddig még az önkínzásnak, a bűnök miatti vezeklésnek ez az extrém, vagy hétköznapi formája? Vajon, az önsanyargató, a büntetési gyakorlatokkal talál lelke számára megnyugvást és békét? És melyik az igazi vallás, ami a kiengesztelés örömét megadja?

Hallottam egy találó választ erre a kérdésre: a bűnvallás.

Igen, tényleg az, hiszen Isten, készített Jézus Krisztusnak egy szenvedéssel teli földi utat, ami számára a kereszthalállal végződött. Ez a szenvedés és halál az ember bűne miatti, és az emberért való szenvedés és halál volt. Attól kezdve feleslegessé vált az Istennek más általi kiengesztelése. Az örök kiengesztelés megtörtént Krisztus halálával, ami bűnvallással, és a kiengesztelés elfogadásával megnyitja a megnyugvás és béke felé az utat.

Nem kell többé az embernek már vezekelni, és önmagát büntetni!


Budai Judit / Gyula


Keresztelő János, Jézusról:

„Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!” (Jn 1,29)





"Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az Eget és a Földet."

Zsolt. 121,1


Szent ámulással

Ki a semmiből világot teremt,
bűneimet meg semmivé teszi,
AZ ÉN URAM A CSODÁLATOS ISTEN!
Szent ámulással hódolok Neki.

Mennybéli Felséges Isten!
Mi nem tudjuk felfogni igazán, mily nagy vagy Te, de látjuk hegyeidet, s "kicsiny fűszálban, óriási tölgyben dicső Kezed nyomát" szemlélhetjük. Fogadd el ámulásunkat, segítségedre szorulásunkat, elesett állapotunkat is, és szánd meg, csodálatosnak teremtett, de pusztuló világunkat is a JÉZUS KRISZTUSÉRT.
Ámen.

2017. január 20., péntek


Anyai vigasz



Az evangélikus útmutató szerint a 2016. év igéje: „Ahogy az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket…” (Ézs 66,13)
Egyre reménytelenebbé váló világunkban nem segít az olcsó vigasz, a „Fel a fejjel!” buzdítás. És nem mindegy az sem, hogy ki az, aki vigasztalni próbál. Ha a bátorítás olyan valakitől származik, aki közel áll hozzánk, komolyan vesz bennünket, akinek jelentünk valamit, akkor szavainak van súlya. Az anya éppen ilyen személy, mert ő egészen különös módon áll hozzánk közel. Ha baj van, ő teljes valójával együtt érez velük, és mint gyermekének, mindenben a legeslegjobbat kívánja. Vannak idők, amikor senki nem tud jobban, teljesebben, mélyebben vigasztalni, mint saját anyánk. Sokaknak azonban már nem él az édesanyjuk – vagy olyan állapotban vannak, amikor a legőszintébb anyai vigasztalás sem képes reményt adni számukra. Sokan ragadtak meg kiúttalan vigasztalanságban, mint valami zsákutcában. Egy találó mondás szerint azonban a zsákutcák is nyitottak – felfelé! Igen! Isten vigasztalást ígér mindazoknak, akik elfogadják a vigaszt, akik hisznek, akik számára Isten realitás. Az ilyen, legfelsőbb fórumról érkező ígéret jót tesz az embernek. Nagyon is jót. Mert az élő Istentől jövő ígéret soha nem üres ígérgetés vagy olcsó vigasztalás. Ha pedig a hit embereiként Istentől megvigasztaltak vagyunk, akkor mi is erősíthetjük másokban a reménységet, mert Isten
„megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.” (2 Kor 1,4)






"Atyám, bocsáss meg nekik..."
(Lk 23, 34);

"Egyedül ellened vétkeztem..."
(Zsolt 51,6)

Az Isten bocsánata olyannyira fontos, hogy Jézus és István vértanú még ellenségeik számára is elkérik ennek ajándékát. Az 51. zsoltárban pedig Dávid egyértelműen kijelenti, hogy egyedül Isten ellen vétkezett, nem emberek ellen. De mi van akkor, amikor megbántok másokat, vagy engem bántanak meg? Hogyan bocsátok meg, és hogyan bocsáthatnak meg nekem?

A megbocsátás, úgy tűnik, két ember ügye, de valójában ez a feladat Istenre és rám tartozik. Ki tud megbocsátani? Isten. Miért kellene akkor nekem is megbocsátanom másoknak? Azért, mert Ő megbocsátott nekem. Ha nem vagyok hajlandó megbocsátani, akkor ez azt jelenti, hogy az engem ért sérelem fontosabb számomra, mint az Atyával való kapcsolatom. Jelzi, hogy úgy gondolom, az ellenségem bűne súlyosabb, mint az enyém. De a legnagyobb bűn az életemben mégiscsak az én bűnöm, nem a másiké. A bűn elválaszt Istentől. A másik bűne akkor választ el Istentől, ha nem vagyok hajlandó megbocsátani. És ekkor a másik bűne az én bűnömmé válik.
Mit tehetek hát, amikor vétkezem valaki ellen? A tettemmel adósommá tettem őt. Kérjek bocsánatot? Ha mástól kérek bocsánatot, mint Istentől, akkor csak magamra van gondom, csak az bánt, hogy megromlott a kapcsolatom a másikkal, és vágyom arra, hogy kibéküljünk. De lehet, hogy a másik képtelen arra, hogy megbocsásson, vagy csak akkor tud megbocsátani, ha ezt nem várom el tőle, nem próbálom kicsikarni belőle. Az én feladatom az, hogy megvalljam, hogy vétkeztem, a másiknak meg az, hogy megbocsásson, ha tud.
Amikor a Miatyánkot imádkozzuk, arra kérjük Istent, hogy bocsássa meg a mi vétkeinket. Ha ezt az imádságot együtt mondom azzal, aki vétkezett ellenem, akkor én azért imádkozom, hogy Isten bocsássa meg az ő bűnét, ő meg azért imádkozik, hogy Isten bocsássa meg az enyémet. Atyám, bocsáss meg! Atyám, bocsáss meg nekik! Atyám, tégy képessé arra, hogy megbocsássak!

(Ailisha O'Sullivan)


Békesség Istentől

Egy bibliaórát követően egyik lelki testvéremmel ültünk a budapesti autóbuszon, amikor is ellenőr vizsgálta a jegyeket, bérleteket. A mögöttünk levő ülésen fiatal nő ült, akinek a bérlete már nem volt érvényes. Az ellenőr közölte vele, hogy ilyenkor mi az eljárás, mire a nő felháborodva kifakadt, hogy nem fizeti ki a büntetést, és az egész ügy őt nem is érdekli. Mindig hangosabb és ocsmányabb szavakat használva védte a maga igazát. Az ellenőr nyugodt és higgadt hangon közölte vele, hogy ez az előírás. Az önmagát felhergelő utastársunkon már látszott, hogy ő el is hiszi, hogy neki van igaza.
Mi pedig egymásra néztünk, és hálás szívvel megállapítottuk, hogy igennagy ajándék az Úrhoz tartozni, aki a Békesség Fejedelme. Mennyire más az a világ, amiben a körülöttünk levők élnek, és pedig úgy, mintha mindenki egy-egy benzines hordón ülne, és egy apró szikrától már robbannak is. Mi pedig beismerhetjük, ha valamit elrontottunk, igazat adhatunk annak, aki erre felhívja figyelmünket, bocsánatot kérhetünk, és rendezhetjük, akkor is, ha ez nekünk veszteséget okoz majd.

„Az Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Fil 4,7)



Ha már elmúlt a karácsony
Írta: Horváth Mária


„Ha elmúlik karácsony, / A szeretet lángja halványabban ég, / De ha vigyázunk rá, nem alszik ki még. / Ha elmúlik karácsony, / És legszebb titkát nem árulja el, / Az új csodára egy évig várni kell (...) Három napig jók vagyunk, sőt emberségesek, / Istenem, hadd legyen egész évben ilyen a világ!" – énekli a Neoton Família, és bizony sokan érzik igaznak a szép dallamhoz tartozó szöveget.
De mi értelme van annak, hogy január közepét is elhagyva még mindig a karácsonyi ünnepet idézzük. Hiszen már bőven benne járunk az új esztendőben. A boltok túljutottak az év elején esedékes leltározáson, és az ünnepi fényfüzérek is a dobozok mélyére kerültek. Parti Nagy Lajos költő gondolata tette számomra aktuálissá a kérdés újbóli átgondolását, aki így fogalmazott: „Karácsonykor könnyű szeretni, de mi van azzal a sok hétfő reggellel?"
Karácsonykor tényleg könnyű szeretni? És mit kezdjünk a szeretetünket próbára tevő hétköznapokkal, amikből egy évre sokkal több jut, mint ünnepnapokból? Isten valóban a szeretete ünnepének szánta karácsonyt, a szó legnemesebb értelmében. De nem úgy, hogy néhány álbékességes napig szeretet-színházat játszunk. Jézusban a valódi szeretet jelent meg. Hiszen ő az életét is feláldozta értünk a kereszten – ez pedig nem is hasonlítható a világ karácsonykor alkalmazott üres szeretet-fogalmával.
Isten örömhírét elérhetővé tette számunkra, ezért a titok felismerhető, és nem kell rá várnunk egy újabb évig. Sőt, nem is korlátozódik a karácsonyi ünnep néhány szép napjára. Ha pedig megértjük, hogy Jézus miért és hogyan áldozta magát értünk, akkor már nem gyűlik meg a bajunk a sok hétfő reggellel sem, mert Isten szeretetéből meríthetünk erőt, ötletet és kitartást ahhoz, hogy szeretet-küldetésünket be tudjuk tölteni a hétköznapokban is.
Az idézett énekben kifejezett óhaj egybecseng Jézus akaratával is:



„Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért." (Jn 15,12-13)



Hull a hó!

Csodálatos műhold felvétel készült decemberben, ami azt mutatta be, hogy a hó egész Európát betakarta. Az emberek természetesen különböző módon fogadták az eseményt. A gyermekek, a szánkózók, a síelők és a romantikus lelkűek nyilván örültek ennek, a gazdák ilyenkor mindig hálásak, de a közutakon közlekedni kívánók talán nem annyira.

Több költőt indított már versírásra a téli, havas táj, s ezek mind remekművek lettek. Olvasásuk közben szinte megjelenik előttünk a fehérbe öltözött természet, s talán gyermekkorunk havas élményei is eszünkbe jutnak.

A megváltott ember nem csak azért lehet hálás, hogy a hónál fehérebb, tisztább lett az élete Jézus Krisztus váltságáldozata következtében, de az is örömöt jelenthet számára, hogy ahogyan a hó hasznos a földnek, mert megáztatja, úgy az Istennek emberszívbe hulló igéje sem tér vissza dolgavégezetlenül: élete termővé és gyümölcsözővé válhat. Isten így éri el célját a hóval és az Igével is.


Zila Péter / Budapest

Isteni ígéret: „Ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Ézs 55,10-11)

MELEGET REMÉLVE

Sötét, ködbevesző ég, hómező és drótkerítés. Szibéria. A hadifoglyok kora hajnalban indulnak a munkába. Beleborzongok az elképzelt látványba, ahogyan a durva örök megszámolják a felsorakozott, rongyokba göngyölt, elfásult rabokat. Nagy kincs az újságpapír, amivel enyhíteni lehet a csontig hatoló hideget. Az egyik rabnak melegebb munkahely jutott, ahol felengedve, mélyen elaludt. Amikor estefelé ismét megszámolták a rabokat és egy hiányzott közülük, valamennyinek el kellett szenvednie a következményeket. Felfoghatatlan gyötrelmek olvashatók Szolzsenyicin könyvében.

De közöttünk is élnek testi-lelki melegség után vágyódó emberek. Naponta találkozunk velük. „(…) a szegények mindenkor veletek lesznek (…)” ­– mondta Jézus (Mt 26,11). Nem adhatunk mindenkinek, de ne fordítsuk félre fejünket: Úgyis csak elisszák! Lehet, de enniük is kell. Ítélkezünk felettük? Az egyedül Isten joga, mert csak ő tudja, honnan jöttek és hová tartanak. Közülük sokan kedves, segítő szavakat szeretnének hallani, hogy érezzék: ők is emberek.

Egy téli napon szakállas, ápolatlan férfi szállt fel a villamosra. Egyik kezében ócska, kitömött táskát, a másikban jókora fagyöngy-bokrocskát szorongatott. Arca, orra kipirult, valószínűleg nem csak a friss levegőtől. „Kezitcsókolom” – ült le velem szemben. Jó napot! Nehéz volt leszedni? – kérdeztem. Majdnem a fa tetejéig felmásztam érte – válaszolt, és beszélgetni kezdtünk. Több mindent megtudtam életéről a közös utazás alatt. Isten áldja! – köszöntem el leszállás előtt, mire ő váratlanul kezembe nyomta a fagyöngyöt: Magának adom! Zavartan nyúltam a pénztárcám után. Ajándék. Ne fizessen érte! – érintette meg a kezemet.

Csak pár jó szót szóltam, mégis én kaptam az alamizsnát. Otthon, a meleg kályhának támaszkodva, szégyenkezve adtam hálát Istennek mindazért a sok jóért, amivel megajándékozott.


* * *

HAJLÉK NÉLKÜL

Ott a kövön,

az aluljáróban,

fekszik egy hajléktalan.

Kidőlt fa

a lábak sűrű erdejében.

Gyökere beszakadt,

ágai véreznek.

gyümölcse holtan

született.



Ott a kövön

az aluljáróban,

elnémult egy szív.

Nem keresi, nem reméli

sem a földi,

sem a mennyei honát.

Uram! Mit tegyek,

hogy enyhítsem

vigasztalan fájdalmát?

Gaál Éva / Budapest

Jézus tanácsa: „Aki kér tőled, adj neki (…)” (Mt 5,42)


Neveljétek őket!
Írta: Levekiné Zsömböly Ágnes


Az ismerős fiatal családba megszületett az első gyermek, egy kisfiú. A család szeme fénye lett, és kis bálvány. Minden és mindenki körülötte forgott. Egy-két éves korára már ő dönthette el, hogy mit szeretne aznap enni: ehetett akár egy fél üveg Nutellát reggelire, 6 db pöttyös Túró Rudit ebéd helyett, és vacsoránál kézzel kivehette a közös tálból azt a darabot, amit csak akart, mielőtt a többieknek tálaltak volna. Ha úgy volt éppen kedve, az alig 3 éves gyermek ledobta magáról ruháit, és mezítelenül kirohant a kertbe, a hóba hemperegni! A felnőttek csak kezüket tördelve kérdezték: Mit tegyünk, ha éppen ezt akarja?
A kisfiú óvodába került. Mindenki legnagyobb csodálkozására az óvó néni mindennap így fogadta szüleit: Jó, engedelmes, semmi baj sincs vele. Odahaza viszont ugyanúgy viselkedett, mint addig: terrorizálta a családot.
- Miért vagy az óvodában olyan jó kisfiú, itthon pedig egyre szaporodnak és nagyobbak a konfliktusok? – kérdezték tőle.
- Mert ott megmondják, hogy mi a jó és a rossz; mit szabad tennem és mit nem. – fogalmazta meg válaszát a négyéves legényke.



"Ti apák (...), neveljétek (gyermekeiteket) az Úr tanítása és intése szerint." (Ef 6,4)


Örömöm a fán

Nagy ajándék, amikor a hétmérföldes csizmánkat felhúzva barangolhatunk, és közben gyönyörködhetünk a teremtett világ szépségeiben. A lelkünk is megújul ilyenkor. Nem csak tényszerű megállapításokat teszünk, hogy "ez szép", de a szívünk is ujjong. De vannak élethelyzetek, amikor betegség, vagy más körülmény miatt el vagyunk zárva ilyen örömöktől. Hasonló napokat élek át mostanában én is. Mégis, bezártan is, számtalan öröm ér!
Például, amikor az ablakhoz ülök, és csak gyönyörködöm a fenyőfánkra szálló madarakban, amiket annyira szeretek. Ma is ideszállt egy fakúsz és egy csuszka.
Nagyon megrendített Zsindelyné Tüdős Klára egy mondata. Amikor kitelepítették őket a balatoni házba, és kiment másnap reggel a ház elé, akkor így kiáltott fel: "Uram, te tudtad, hogy szeretem a szépet?"
Amikor beköltöztünk a házunkba, és pár nap múlva megjelent az első madárcsapat a környező bokrokon, fákon, én is hasonlóan örvendeztem: "Uram, te tudtad, hogy én szeretem a madarakat?"
Igen, ő tudja. És azt is, hogy nehéz helyzetünkben hogyan lépjen közel hozzánk. És ő ad szemet észrevenni mindazt, ami őróla beszél. És ő indítja hálára a szívünket mindezek láttán.

"Áldjad, én lelkem, az Urat, és ne feledkezzél el semmi jótéteményéről!" (Zsolt 103,2)



"Ti kinek mondotok engem? Simon pedig felelvén monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. És felelvén Jézus monda néki: Boldog vagy, Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám."

Máté 16, 15-17

Boldog vagy, Simon

és boldog én is
és még annyian,
kikből kicsordul
Simon vallomása:
"Te vagy a KRISZTUS, az ISTEN FIA!"
Kik nem figyelnek többé senki másra,
csak Rá, KI ÚR a bűn, halál felett...

ezért írok én boldog verseket.

Urunk, Istenünk!
Mi valamennyien boldogságra vágyunk, de többnyire a test és vér szava, a magunk elgondolásai szerint. Köszönjük, hogy Te boldogságkeresésünkben sem hagysz magunkra, sőt feltárod előttünk a valódi boldogság titkait. Add, hogy bűneink bocsánata, lelki ajándékaid, az üdvösség tudata tegyenek bennünket boldoggá a SZENTLÉLEK szerint! Add, hogy fontos legyen számunkra mások boldogsága is. Így áldj meg örvendező élettel a JÉZUS KRISZTUSBAN!
Ámen.

VAKON A SÖTÉTBEN

Szokványos téli délután. Nincs hó, csak nyirkos, nyálkás levegő és hideg. Egy család autózik hazafelé, fáradtan, de vidáman. A nagypapa vezeti az autót. Nem fiatal már, de sok éve és nagyon jól vezet. Rohamosan sötétedik, egyre kevesebbet látni, a szembejövő autók lámpája folyamatosan vakít. Már az egész család az utat figyeli, abbamarad a beszélgetés, a feszült figyelem veszi át az uralmat. Nem lehet látni az utat!

A sofőr egyre többször tér át az út bal oldalára, kórusban figyelmeztetik, hogy jöjjön vissza, hiszen jönnek szembe. Egyértelmű, hogy a sofőr nem látja az utat. A feszült figyelemben szinte tapintani lehet a csendet, és a csendben is érezhetőek a kétségbeesett imádságok: Uram, segíts! Kérlek, óvj meg bennünket! Mindenki érzi, hogy már más kezében van a volán.

Amikor beérnek a közeli településre, körforgalmak sora következik. Egy váratlan pillanatban az autó a körforgalom kellős közepén, a füvön találja magát. Hogy került oda? Nem tudni, de nem volt sem bokor, sem fa, sem kő, pedig lehetett volna. Semmi bajuk nem lett!

A történet bizarr, de igaz. A család épségben hazaért. A kegyelem, az isteni gondviselés hihetetlen módokon tud körülvenni bennünket. Félelmetes, és egyben csodálatos átélni, hogy az Isten kezében a vak is biztonságban van.
Mi, mindannyian vakon közlekedünk a világban. Ha Jézus Krisztus nem vezetné az autónkat, sehová se jutnánk. Hálás vagyok, hogy életem kormányát az ő kezében tudhatom. Kívánom mindenkinek, hogy megtapasztalja, Jézus a legsötétebb utakon is vezet bennünket, őbenne mindig vakon bízhatunk!

Dr. Varga Katalin / Budapest

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket...” (1Pt 2,9)

2017. január 13., péntek

"Az Úr előtt megyen vala nagy erős szél...de az Úr nem vala abban a szélben. És a szél után földindulás lett, de az Úr nem volt a földindulásban sem. És a földindulás után tűz jöve, de nem volt az Úr a tűzben sem. És a tűz után egy halk és szelíd hang hallatszék."

1 Királyok 19,11-12


A halk és szelíd hangok

A halk és szelíd hangok
vonzottak mindig engem,
csak hallatukra támadt
visszhang az én szívemben.

Üzenetekre várok
ma is a földi zajban,
mint ballagó zarándok,
s Igék áldása rajtam.



Teremtő Istenünk!

Viharok, földindulások, népeket emésztő tüzek vannak mögöttünk. Hányszor rendültünk meg, hányszor futottunk már Hozzád irgalomért! Áldott légy érte, hogy Te mindenkor lecsendesítetted lelkünket, s halk és szelíd hangod - Igéd - szívünkig ért. Add, hogy mély és igaz kérésként fakadjon föl belőlünk: "Szólj, szólj hozzám, URAM, mert szolgád hallja szódat!"

Ámen.




CSAK EGY CICA...

Egy téli napon, amikor odakint mínusz 5 fok dermesztette a levegőt, lányom földszinti ablakában felbukkant egy apró, fehér-vörös foltos cica. Remegve és elveszetten álldogált, hideg szél borzolta selymes szőrét. Tágra nyílt szemmel, esengve bámult ránk, a szájáról leolvastuk, hogy keservesen siránkozik. Mire kiszaladtunk, a cica már eltűnt.

Másnap korán reggel hosszú csöngetésre ébredtem. – Sikerült megtalálnom! – lelkendezett lányom, és óvatosan kezembe helyezte a párdekás szőrgombócot. – Nem hagyhatjuk megfagyni szegénykét, ugye, egyetértesz… Neked már volt cicád, tudod, mit kell tenni. Szia, én rohanok dolgozni!
Egyetértettem. Rozsdás Rezsőke beköltözött hozzám. Amikor már felengedett, boldogan dorombolva nyalogatta a langyos tejet, de dorombolt, ha csak ránéztem, rajongva követett mindenhová a lakásban, miközben semmi kis üveghangján folyamatosan nyávogott. Ekkora hálát még életemben nem tapasztaltam!
Eleinte többet volt az ölemben, mint a földön. Amikor a rajzasztalnál dolgoztam, fejét a karom alá dugva, buzgón dögönyözte szőrös pulóveremet. Ki tudja, mi történhetett vele rövidke életében, amiért pár napon át képtelen volt elaludni? Ha lebicsaklott a feje, és már bóbiskolni kezdett volna, nyomban felriadt, és körülnézett: – Nem fenyeget valami veszély? Nincs a közelben egy kutya?


Idén, az újév első napján az alábbi (heti) igével ajándékozott meg az Úr. Ilyen nagy figyelemmel gondol az Isten rám? Meghallgatta keserveimet, megmentett a kárhozattól, hogy gyermeke legyek, és egy pillanatra sem hagy magamra. Nagy hálával áldom szeretetéért!


Gaál Éva / Budapest

Jézus Krisztus: „Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva.” (Mt 10,29-30)






Isten nem hibázik

Mindennapos tapasztalat, hogy a szakemberek ígéretében csalódunk. Ezúttal egy megbeszélt kéményellenőrzés „ment füstbe”. A mesterrel telefonon egyeztettük az ellenőrzés napját, és azt is, hogy dudáljon, ha megérkezik, mert a csengő elromlott. Családunk egyik tagja a csípős hidegben egész nap a kertben sertepertélt, hogy véletlenül se szalassza el a találkozást. A szemle mégis elmaradt.
A következőként kijelölt, korra reggeli időpont nem volt számunkra ideális. Viszont a szakember pontosan érkezett, és első útja a fürdőszobába vezetett. Amikor belépett az ajtón, váratlan látvány tárult a szeme elé: a konvektor füstcsöve az illesztéseknél szétcsúszott, és három különálló darabban várta az érkezőt. Pedig tíz perccel korábban még minden rendben volt. A mester gyorsan megszüntette a bajt, ellenőrizte a kéményt, és alapos szellőztetés után használható lett a helyiség.
A csalódás és bosszankodás egy pillanat alatt hálába fordult a precíz isteni időzítésért, mert a revízió éppen a szükséges időpontban valósult meg, és életet mentett. Szörnyű még gondolni is arra, hogy mi történhetett volna, ha a csövek akkor csúsznak szét, amikor a fürdőszobát éppen rendeltetésének megfelelően használjuk.
Ó, hányszor tapasztaltam már hasonló tervmódosítást! Amikor Isten változtatott az előre eltervezett események folyásán, és ezzel bajt, hibát, mulasztást előzött meg. Isten sosem ejt hibát.
„Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Thessz 5,18)






Jól vagy?
Írta: Budai Judit


Lelkészünk két és fél éves kislánya a napokban beteg lett. Magas láz kíséretében hányt és hasmenése volt. Bár a betegség teljesen hatalmába kerítette, ennek ellenére ő nem akart szembesülni ezzel a ténnyel. Ezt a furcsa helyzetet kívánta az édesapja néhány rávezető kérdéssel feloldani.
Johanna, lázas vagy? Igen – válaszolta kissé megtörten a leányka. Hasmenésed is volt? Igen. Ugye, hánytál is? Igen. Nahát, kislányom, akkor te BETEG vagy! Én nem vagyok beteg! – jött a higgadt és meggyőző felelet. Ami akár hangozhatott volna imígyen is: Én nem vagyok beteg, én, Johanna vagyok. Hiszen ilyen választ már hallottunk tőle, amikor az „aranyos kislány" megnevezés sem tűnt számára hízelgőnek, és a becsületes polgári nevére hivatkozott.
Gyermekek szájából mindez nagyon kedves és megmosolyogtató. De a csökönyösség és a valóság tagadása nem korlátozódik az ő világukra.
Mi, felnőttek is hajlamosak vagyunk a magunk által felépített és kiszínezett álomvilágot minden ébresztgető törekvéssel szemben védelmezni, amikor eszközök sokaságával akarjuk magunktól távol tartani a nyomor, a kiszolgáltatottság, az elesettség és a halál tényét. A mögöttünk lévő ünnepek alatt is szívesebben emlékeztünk a „kis Jézuskára", megtartva az ünnepet a szeretet, a jóság idillikus hangulatában. Nem engedve, hogy bárki is belerondítson például azzal, hogy a bűnről és annak a következményéről, a megtérés szükségességéről, Jézus istenségéről beszél nekünk. Pedig Isten igéje ilyenkor talán még erőteljesebben figyelmeztet bennünket:



„És amiképpen elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és azután lesz az ítélet, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét eltörölje..." (Zsid 9,27-28)







Láss!


A rajz, ami ágas-bogas fát ábrázolt, ezzel a szöveggel jelent meg: „Látsz is, vagy csak nézel?” Ha a képet tüzetesen vizsgálta valaki, akkor az ágak között újabb és újabb emberi arcot fedezhetett fel, amit felszínes szemlélő nem venne észre. A fáról készült rajz tíz arcot rejt magába. Találó kérdés tehát a „Látsz is, vagy csak nézel?” – felirat.
Az emberek általában úgy róják életük útját, hogy csupán felszínesen szemlélik a körülöttük zajló eseményeket, de nem látják meg az ezeknek mélyén rejtőző üzeneteket. Pedig Isten üzenetei, figyelmeztetései, önmagáról szóló kijelentései és személyes megszólításai rejtőznek azokban. Annak felismerése nélkül lehetetlen megérteni, hogy mindaz, ami velük, körülöttük történik, Istentől küldött fontos és értelmes dolog, ami szükséges a formáltatásukhoz. Ha nem látjuk meg, ha nem figyelünk rá, semmit sem használnak a rejtett üzenetek, de látva, megértve, és igenelve: áldásul és javunkra válnak.
„Jézus megkérdezte a vak embertől: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? A vak pedig azt mondta neki: Mester, hogy lássak! Jézus ekkor így szólt: Eredj el, a te hited megtartott téged. És azonnal megjött a szeme világa, és követte őt az úton” (Mk 10,51-52)
Agas bogas fa s






"Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által."
(Kol 1,19-21)

Képzeld el, hogy nyári hőségben egy úszómedence mellett napozunk, és te meg szeretnéd valahogy mutatni, hogy mekkora áldozatra vagy képes értem, hogy akár életedet is kockára tennéd. Mi lenne, ha ilyen gondolatokkal a fejedben, bár gyenge úszó vagy, beugranál a mélyvízbe, miközben én a parton vagyok? Vajon irántam való szeretetként értelmezném ezt az őrült magatartást? Egyáltalán tudnám-e értékelni? Megérteném, hogy mindezt értem teszed?
Egészen más lenne viszont, ha éppen fuldokolnék, és te utánam ugranál, hogy kihúzz a vízből. Akkor nyilvánvaló lenne, hogy mindezt értem tetted, önfeláldozó szeretetedhez nem férne kétség.

Sokáig csodálkoztam azon, hogy az emberek nagy részét, még templomba járókat is, hidegen hagyja, hogy Isten Fia meghalt értük. Ezért aztán eszükbe sem jut, hogy hálából egész életüket Neki szenteljék, és adják vissza Neki, aki nemcsak megteremtette őket, hanem még életét is feláldozta értük a keresztfán. Pedig minden embernek hiányzik a szeretet, ami maga a Teljesség. A Teljességnek nem kellene hogy hiányozzon az ember, nélkülünk is teljes Ő. Mégis - érthetetlen módon - tetszett a Teljességnek lakozást venni az emberben, a hiánylényben.
Csakhogy amíg nem "fuldoklunk", nem értjük, miért áldozta értünk önmagát. Annyira jóknak képzeljük magunkat, hogy csodálkozunk, miért kellett neki a Golgotán miattunk és értünk szenvednie. Amíg nem ismerjük fel, hogy Isten szemében milyen súlyos bűn, hogy függetleníteni akarjuk magunkat Tőle, hogy hitetlenek vagyunk - addig hazug önámítással meg tudjuk vigasztalni magunkat. Jóleső érzéssel tölt el bennünket a magunk kiválóságának a tudata. Pedig annyira súlyos bűn az Istentől való elpártolásunk, hogy nem lehetett megbocsátani csak a legszentebb Fiú borzalmas halála árán. Jézus halála értelmetlen vértanúság lett volna, ha mi - egy kis jószándékot tanúsítva - amúgy is megérdemelnénk Isten irántunk való jóakaratát.
Én sokáig fuldokoltam, amíg rádöbbentem, hogy Isten "csak úgy" nem bocsáthat meg. Ahhoz, hogy elengedje a bűnöm, szükség volt a keresztre, a lehető legnagyobb és legteljesebb áldozatra, amit senki más nem tehetett volna meg értem. Azóta tudom, hogy tetszett a Szeretet Teljességének engem, a méltatlan bűnöst ennyire szeretni.

(Horváth Levente)



Nem, Uram!

Egy fiatal skót leány felkereste a lelkészt.
- „Szeretném az életemet teljesen átadni Jézusnak.” – mondta.
- „És mi tartja vissza?”
- „Két dolog. Ön tudja, hogy zongoraművész vagyok, most tettem le nagy sikerrel a vizsgáimat. Előkelő hangversenyekre kaptam meghívásokat. Attól félek, hogyha átadom az életemet Jézusnak, azt kéri majd tőlem, hogy mondjak le ezekről.”
- „És mi a másik?”
- „Ha átadom az életemet Jézusnak, félek, hogy azt akarja, menjek el Indiába szolgálni a szegényeknek, és én ezt nem akarom.”
- „Ez minden?”
- „Igen, ez minden.”
- „Vegyük elő az Újtestamentumot, az Apostolok cselekedeteiről írt könyv 10. fejezetét. Ebből kiragadok két szót: ’Nem, Uram!’ Ez a két szó ellentmondás önmagában. Vagy ura Péternek Krisztus, és akkor nincs joga azt mondani, hogy: Nem, Uram –, vagy pedig joga van Péternek nemet mondani, és akkor Jézus nem ura neki.”
- „Teszek egy javaslatot.” – folytatta a lelkész – „Ide írom a papírra ezt a két szót: Nem, Uram! Ön döntsön. Húzza át az egyik szót. Ez lesz a döntése.”
A lelkész kiment a szobából. Tíz perc múlva visszajött. A leány, arcát kezébe temetve, csendesen sírdogált. A papíron ez állt: Uram!
(Forrás: Új Élet – Evangéliumi folyóirat (a Vetés és Aratás elődje), 5. évfolyam (1967.) 3. szám, 3. old. - Kiadta: Evangéliumi Iratmisszió, Stuttgart, NSzK. Felelős szerkesztő: Ungár Aladár.)

Dávid király imádsága: 

"Senki se szégyenüljön meg, aki benned bízik. Azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled. Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem!” ( Zsolt 25,3-4)





Reménység fél lábbal?
A balerina könnyed szökkenésekkel kezdi a táncot, csak néhány másodperc elteltével tűnik fel, hogy a jobb karja hiányzik. Majd hangos kopogás hallatszik; táncpartnere mankóra támaszkodva érkezik a színpadra. Döbbent csend van a nézőtéren: Mihez tudnak kezdeni a balettelőadáson, ők, ketten egy-egy hiányzó kézzel és lábbal?

Aztán következnek a bravúros mozdulatok; a féllábú balett-táncos megmutatja, hogy nem adta fel. Mankójára támaszkodva könnyedén emelgeti, forgatja párját; társa is teljes odaadással azonosul szerepével, és lágy könnyedséggel libben a csodálatos zene ritmusára – majd a tánc végén a férfi, társára nehezedve lebiceg a színpadról. A darab címe: Reménység.

Hasonlít a hívő keresztyén élete is erre a sánta táncosra. Támaszték nélkül eldőlne. Segítség híján nem tudna előre haladni. Közösség nélkül kiszolgáltatott lenne. De társához is, akinek hiányzó kezét pótolta párjának erős karja.

Amikor úgy véli valaki, hogy most már közösség, gyülekezet nélkül, egyedül is jól boldogul, és nincs szüksége mennyei Atyjának naponkénti segítségére sem, akkor ne csodálkozzék, ha majd nagy esés lesz az elbizakodott magántánc vége. Jézus Krisztus, a vele és egymással való közösségre hívott el bennünket – csak ebben a kettős közösségben mutathatjuk be Isten dicsőségére életünk ’táncát’.


Szász L. Dóra / Kisbér

Előadás megtekinthető:http://duzsu.wordpress.com/2010/01/02/remeny/



A keresztyének megtapasztalása is: „Kinek szíve reád (Istenre) támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel tebenned bízik.” (Ézs 26,3)


Száraz kenyéren és vízen?
Írta: Előd Erika


Régmúlt századokban ezt kapták a rabok a fogságban. Isten azt ígéri népének, hogyha őneki szolgálnak, akkor megáldja kenyerüket és vizüket. Csak kenyeret és vizet? Nem tejet, nem, kávét, teát, és nem kalácsot vagy tortát? „Csak" kenyeret és vizet? Igen, Isten tudja, ha ez megvan, akkor életben maradhat az ember.
S amikor napjainkra értékes kinccsé lett a tiszta ivóvíz és az adalékmentes, finom, friss házikenyér, és vannak nemzetek, ahol ez a minőség egyre elérhetetlenebb, és még a rosszért is drága árat kell fizetniük, akkor keresztyén emberként hálásak vagyunk, hogy jut asztalunkra víz és kenyér. S bizonyára annál még több is. Bátorítson tehát mindenkit a Biblia biztatása:


„Ne aggodalmaskodjatok és ne mondjátok tehát: 'Mit együnk?' vagy 'Mit igyunk?' vagy 'Mivel ruházkodjunk?'. Mert mindezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van." (Mt 6,31-32)






TI MIÉRT NEM ÉNEKELTEK?


Emlékszem egy kislányra – nevezzük Katinak –, aki csillogó szemekkel figyelt az alkalmakon. Később tudtam meg, hogy otthon mindig beszámolt arról a történetről, amit a vasárnapi iskolában hallott. Szülei nem voltak bibliaolvasó emberek.

Amikor Kati első alkalommal eljutott a nyári gyermek csendes hétre, sok kedves evangéliumi éneket megtanult, különösen tetszett neki az étkezések előtti közös ima és ének. Otthon már az első családi vacsoránál énekelni kezdte az asztali áldást, majd gyermeki természetességgel megkérdezte szüleitől: „Ti miért nem énekeltek velem?” Nem sokkal később, a kislány unszolására először édesanyja kezdett járni az istentiszteletre, de Kati vágyott arra, hogy együtt legyen a család, így aztán édesapja is csatlakozott hozzájuk.

Évek teltek el, Kati felnőtt, és Jézus követője lett; majd – csodák csodája – ösztöndíjjal felvették a hitoktatói szakra! Milyen jó, hogy mindez időben történt, és így nem rontotta el élete kezdetét sem. Hivatását és társát már az Úrtól kérheti.

Életbevágóan fontos, hogy a gyermekek időben hallják az Igét – még ha nem is tér meg mindegyik –, és a hit előszobájába beléphetnek. Kevesebb lenne akkor a kábítószeres fiatalok és az abortuszra menő lányok száma, és több a kölcsönös bizalom és a szeretet a családokban.

Két évtized után is izgalommal készülök a gyermek-istentiszteletre, mert közöttük mindig történhet valami váratlan dolog. Nagyon hálás vagyok ezért a szolgálatért, hiszen a hit hallásból van, az Isten Igéje által (Rm 10,17), és a fogékony gyermekszívekbe jó helyre hullik a mag.


Zika Klára / Budapest

Jézus tanácsolja: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el őket…” (Mk 10,14)

2017. január 6., péntek

Angyali adomány
Írta: Szász Lídia Dóra


A karácsonyi ünnepkörben divat adakozni, adományvonalakon versenyeztetni a cégeket és az együtt érző embereket, mert „jónak lenni jó". És minden adakozó el is várja, hogy az adományáról megemlékezzenek, esetleg a neve is szerepeljen egy jóságlistán. Aztán karácsony multával az adakozó kedv is lelohad, pedig jókedvű adakozókra nem csak az ünnepnapokon lenne szükség.
Pár napja bejött egy ismeretlen idős úr abba az iskolába, ahol dolgozom, és azt mondta, hogy írjunk össze egy kívánságlistát, mert egy hét múlva nagyobb összegű adományt szeretne számunkra átadni. Kérésünkre sem volt hajlandó a nevét megmondani, és amilyen gyorsan jött, egy pillanat alatt el is távozott. A hét letelte előtt eszembe jutott a kívánságlista. Kétségeim támadtak az ismeretlen jótékonykodó visszatérésével kapcsolatban, de mégiscsak megírtam a felajánlott összegre a beszerezni vágyott eszközeink listáját. Az idős úr a megadott időben pontosan megérkezett, és mielőtt megköszönhettük volna nagylelkűségét, a kívánságlista és kiléte felfedése nélkül, az összeg átadása után elköszönt. Távozásakor a Szentírás szavai jutottak eszembe:



„Amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy a te adakozásod titkon legyen. És a te Atyád látja, amit titkon tettél, és megfizet neked nyilván." (Mt 6, 3-4)




Az Újév és a kerék



A Föld forog tengelye körül, a Föld és a Hold forog egy közös tömegközéppont körül (mi úgy érzékeljük, hogy a Hold kering körülöttünk), és ez a kettő egy nagy ellipszis alakú pályán kering a Nap körül – a legprecízebb óraműnél nagyobb pontossággal. Örök egyenletes mozgásuk keretet ad az időnek. Minden reggelből este lesz, de tudhatjuk, hogy nem végleges a sötétség, mert a maga idején ismét felkel a Nap, és nap-pal lesz az éj-szaka után. Ugyanígy a sötét, csillagfényes újhold éjszakáját biztosan követni fogja egy új telihold – s a tél után tavasz, nyár, ősz és ismét tél következik.
A periodikusan ismétlődő kozmikus események azt az érzetet keltik bennünk, hogy mivel minden ismétlődik, nincs különösebb jelentősége az időnek. Közmondásunkat elferdítve: amit ma megtehetsz, megteheted holnap is. Pedig az idő olyan, mint a biciklikerék pályája: igaz, hogy a szelep rendületlenül egyszer fent, máskor lent, és mindig egyazon tengely körül forog – de közben halad! Halad a kiindulási helytől a célja felé.
Az egymást követő napok végtelennek tűnő sora ne feledtesse velünk azt a tényt, hogy az idő egyenes fonal, ami a kezdettől a vég felé tart! Tart a kozmikus méretekben a teremtéstől az új teremtésig tartó idősávon – de tart a mi egyéni életünkben is!
Erre figyelmeztetnek az apostolok most, az új év kezdetén:

„Ma, ha az ő (Jézus Krisztus) szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket…” (Zsid 3,7-8) és „A jótevésben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk majd, ha el nem lankadunk. Azért amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, kiváltképpen pedig azokkal, akik hozzátartozóink a hitben.” (Gal 6,9-10)




IMÁDKOZZÁL ÉS DOLGOZZÁL!

Hamar feladod majd! – mondogatták sértődötten felettesei a külföldön eltöltött ösztöndíjas évek után hazatérő fiatal lelkésznek, aki visszautasítva a felkínált hivatalt, falusi parókiát kért. Ezért tanultál annyit? Alig találni azon a környéken reformátust – keseregtek továbbra is döntésén. (Pedig hajdanán, a zempléni hegyek között megbúvó kicsi településeken sokat időztek reformátoraink, az idők azonban változtak…)Később is eredménytelenül hívták a lelkészházaspárt külföldre, gazdag gyülekezetbe.

Majd eltelt néhány év, és nagy örömmel értesültem arról, milyen áldás is kíséri a fiatal szolgák döntését. A lelki munka mellett három falu 120 reformátusával összefogva – a szakmát kitanulva –, méhészetet alapítottak, s 2011 őszén már ebből a jövedelemből indították el a Református Talentum Tehetséggondozó Általános iskolát (hosszú évek óta nem volt iskola a faluban!), s építették fel a játszóteret.

Meggyőződésem, hogy az Úr Isten ezt várja mindenkitől: ki-ki a maga helyén, hűségesen és legjobb tudása szerint sáfárkodjon talentumaival. Szüleink, nagyszüleink sokkal nehezebb politikai-társadalmi rendszerekben éltek (a két világháború, Trianon, Rákosi diktatúra, 1956 utáni leszámolás…), mégsem panaszkodtak annyit, mint mi, utódaik.
Isten magyarnak teremtett minket, gyönyörű országot jelölt ki számunkra. Ha valaki ismeri történelmünket, akkor hálás a Történelem Urának, hogy annyi tragikus esemény ellenére újra és újra talpra állította, lelkileg megújította népünket.

Most is az a feladatunk, hogy felelősséget vállalva munkálkodjunk gyülekezetünk, lakóhelyünk, hazánk javára – ha kell, áldozatok árán is. Vegyük komolyan Isten parancsát (lásd: heti ige!)!

Zika Klára / Budapest



„Fáradozzatok annak a városnak a békességén… és imádkozzatok érte az Úrhoz” (Jer 29,7)


Isten majd megbocsát
Írta: Benedek Csilla


Varnus Xaver, akit az orgona fenegyerekének neveznek, így nyilatkozott az egyik TV csatornán: „Ha egyszer meghalok, felmegyek a mennybe, és biztos vagyok benne, hogy Isten majd megbocsájt, az a mestersége." Egyik könyvének címe is ez: Isten majd megbocsájt: az a mestersége.
Nem feladatunk a művésszel való polémia, de a valóság megismertetése igen, hiszen sokan vélekednek hozzá hasonlóan, miközben felelőtlenül élnek, Isten akaratával mit sem törődve. Istennek ugyanis nem mestersége a bocsánatadás, és nem is lehet azt kiérdemelni, megvásárolni, csak ingyen, kegyelemből ajándékba kapni. Isten bocsánata a legcsodálatosabb, legértékesebb és legérthetetlenebb ajándék, amit ember átélhet. A haragja alatt élő, kárhozatba süllyedt és ítéletére váró embert Isten Szentlelke szólítja meg, munkál benne vágyat és keresést az ő megismerése után. A Szentlélek nyitja meg a süket fület, és vak lelki szemet Jézus Krisztus meglátására, hiszen ő vállalta magára mindannak gyilkos terhét, aminek átélése után Isten valóban bocsánatot kínálhat az elveszett bűnös embernek, aki immár reménykedve imádkozhat ilyen szavakkal:


„Moss ki egészen álnokságomból, és vétkeimből tisztíts meg engem! Mert ismerem bűneimet, és vétkem szüntelen előttem van." (Zsolt 51,4-5)



Merre, Balázs testvér?

'Merre, Balázs testvér, de merre, de merre?' / „Azt mondom én, testvér, jobb lesz ha semerre. / Sorsunknak sorsával már régen számoltak, / Már nem a mi dolgunk, hogy mi lesz a Holnap.” (Ady Endre, Két kuruc beszélget)

Nemzetünk ősi nyavalyája a búskomor jövőlátás, az elkövetkezőkre szorongással tekintő, a jó napokban is nehézséget sejtő (Nagy böjtje lesz ennek!) kurucos kesergés. S kevés kivétellel jellemző ez a beteges lelkiség a keresztyén emberekre is.

A minap örömmel számoltam be egy társaságban arról, hogy a két hófúvásos nap közti enyhülésben, kint, a kertben boldogan trillázik a cinke. „Boldog tudatlanság! – jegyezte meg ekkor a jól értesült – a meteorológia már narancssárga riasztást adott ki...”

A madárcsapat erről tényleg semmit sem tudott, ők csak boldogan dicsérték alkotójukat; nem aggódtak a holnap miatt. Jövőbelátó barátom pedig bizonyságát adta az Isten gondviselő hatalmáról mit sem sejtő hitetlenségének.

Bizony, Balázs testvér, nem számolsz az Úrral, s maradsz, ami voltál: magadban a búval!


Dr. Mikolicz Gyula / Pécel



Jézus Krisztus figyelmeztetése: „Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek és nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket! Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? ...Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6, 25-34)


Minden bajnak az oka a Francia Forradalom?

Ötven évvel ezelőtti osztálytársakkal beszélgettünk karácsony előtt egy budai vendéglőben. Előkerültek régi csínytevések, egykori tanáraink kedvenc mondásai, de lassan áttevődött a társalgás a jelen eseményeinek értékelésére. A politikai, világnézeti paletta, ami az úttörős, KISZ-es időkben beszédtéma sem lehetett, mára igen szélesre nyílt, s az idők – meg életkorunk – változását is jelezve felszínre is tört. Ki hevesen, ki visszafogottan értékelte a bel- és külpolitika sajtóból megismerhető, s ebből tovább szőhető összeesküvés-elméleteit.
Eljutottunk az orosz-amerikai geopolitikai huzavonáig s az ukrán-válságig. Ekkor az egyik fiú, akit én magamba úgy kategorizálnék, hogy vallás nélküli humanista, hozzám címezve a szót, fennhangon ezt mondta:
- Te erről biztos többet tudsz, ugye Káin megölte Ábelt?
- Igen.
- Ezek szerint mi mind Káintól származunk. Nem ezért van minden emberben ez a káini indulat, hogy bármi áron, de le akarjuk győzni egymást?
Megállt egy pillanatra a beszélgetés, majd ilyen gondolatok törtek felszínre: Akkor ez genetikailag kódolt bennünk? Ilyen az élet! Nem tehetünk ellene...
- A baj már a szülőknél kezdődött, amikor fellázadtak Isten rendje ellen – vetettem közbe, de mint kellemetlen témán, ezzel tovább is gördült a beszélgetés, és valaki a Francia Forradalmat kezdte szidni, hogy ott kezdődött Isten trónfosztása. Kár, hogy a gondolkodás sokaknál itt be is fejeződik, hiszen

„... azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett". (Lk 19,10)



"Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!"
Ésaiás 43,1


Ne félj!

Háromszázhatvanhat "Ne félj!"
táplálja bennünk a reményt
a Biblián át... Aki tud,
olvasni, minden napra jut
annak ígéret s védelem,
hogy megszűnjék a félelem.
Híd ez, mely mindent átível,
csak hinni kell,
csak hinni kell!




Mennyei Atyánk!
Te látod, mennyi valós okunk van a félelemre, ha magunkra, környezetünkre,sok baj között vergődő világunkra nézünk. Csodálatos szereteted, JÉZUS KRISZTUS értünk hozott áldozata űzze ki félelmeinket, és aggodalmainkat minden időben!
Ámen.

"Nélkülem semmit sem tudtok cselekedni."

(Jn 15,5)


"Nélkülem semmit sem tudtok cselekedni" - mondta a Mester, és tanítványa egyetértett. Szerette Mesterét, soha egyetlen szavát sem vonta volna kétségbe. Hogyan is tehette volna, hiszen annyiszor láthatta azoknak beteljesedését. Látta, hogy a sánta jár, a vak újra lát, ha Mestere megszólal, és reménykedni kezd a megszomorodott.
Amikor legközelebb találkozott barátaival, meg is osztotta velük ezt a csodálatos gondolatot, és meg tudta ítélni, ha valamelyiküknek sikertelensége vagy tévedése abból származott, hogy figyelmen kívül hagyta ezt az alapigazságot.

Legújabb munkahelyén meglepetten tapasztalta, mennyi minden megy kollegáinak, akik nem ismerték a Mestert. Nélküle éltek és boldogultak. Nélküle szerettek és szereztek. Nem hiányzott nekik a Mesternek sem tanácsa, sem intése, sem biztatása. Önfeledt és menő haverei jelenlétében kezdte szorosnak és túlzottan szigorúnak érezni Mestere szavait, majd kezdte rendre felfedezni az effajta kötöttségektől mentes ember életét. Mestere nélkül egyre könnyebb volt saját ügyeit intézni munkaidőben. Az sem zavarta, hogy a pénzzel és munkaidejével való elszámoláskor legtöbbször saját javára kerekített.
Eltelt a kisstílű felkerekítések korszaka, nagyobb vállalkozásokba kezdett. Ennek megfelelően nagyobb ajtók nyíltak meg előtte, több lett az elismerés. Idővel a társaságban, majd otthoni magányában elfogyasztott szesz mennyisége is növekedett. Valami feszítette belülről. Ilyenkor nem használt sem a falon sorakozó, bekeretezett díszoklevelek látványa, sem az a tudat, hogy bankszámláján bőven van tartalék pénze. Az sem elégítette ki, ha egyszerre több barát és barátnő zsongta körül.
Az utca forgatagában megpillantott egy arcot. Nehezen tudta azonosítani, annyit viszont tudott, hogy csak egyszer látta. Valami nem hagyta nyugton, amíg rá nem jött, honnan ismeri: egyik barátja hozta magával ezt az ismeretlent még annak idején, amikor lelkesen magyarázta a "nélkülem semmit sem tudtok cselekedni" igazságát.
Otthon már tudta, hogy mi feszíti olyan nagyon bensejét: a Mestere hiányában összegyűjtött semmi.

(Adorján Kálmán)


S AZ ÁRA?


Építkezni! Nagy a láz,
fényes otthon, cifra ház,
minden ponton új elem,
nőttön nő a kényelem...
És az ára?

Nagy telek vár, jó víkend,
fóliázott konyhakert.
Díszkerítés is telik
minden hétvég ott telik...
És az ára?

Ékesít az iskola,
a második diploma,
doktorátus... Ennyi kell!
Testhez áll a sok siker.
És az ára?

Gürcölsz, egyre többre mégysz,
mindig jobban kell a pénz,
váltig űz a "nem elég",
hajt az ifjabb nemzedék...
És az ára?

Mindezeknek élve, mondd,
bölcs voltál-e vagy bolond?
Ballagván a vég felé
nem a lelked ára-é,
mit elértél?

Közben hányszor szólt az ÚR!
Mennyi Ige porba hullt!
Mit viszel s mi lesz veled,
ha elkérik lelkedet
még az éjjel?

Füle Lajos / Vásárosnamény

Mózes imádsága: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12)



Újesztendő, vígságszerző


„Újesztendő, vígságszerző most kezd újulni,

Újulással, víg örömet most kezd hirdetni.

Hirdeti már a Messiást, el fog az jönni,

Legyetek a nagy Istennek igaz hívei.”


A fenti újévi köszöntő ének első versszakai örömmel üdvözlik az új esztendőt, örömöt és igazi bizakodást sugároznak. A 2017. év hajnalán – a jövőre gondolva – inkább szorongás, aggodalom félelem van a szívekben. Mit hoz az új év? Milyen próbatételt, természeti csapást, terrorakciót, betegséget, veszteséget? De ezek felől nem kell aggodalmaskodnunk, hanem letehetjük a 2017-es esztendőt is Urunk kezébe, és nyugalommal várhatjuk az új évet.
Örvendezzünk tehát az új esztendőnek, hiszen ez azt jelenti, hogy Urunk gondviselő szeretete átsegített az elmúlton bennünket, hálásak lehetünk a hordozó, megtartó szeretetéért!
Örvendezhetünk már előre azért is, hogy az előttünk álló év minden napján velünk lesz Megváltó Urunk, a menny és föld teremtője, hiszen ezt ígérte: „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20)
Az új esztendő megújulást is jelenthet. Sokan tesznek ilyenkor fogadalmat: lemondok káros szokásokról, rossz tulajdonságoktól meg fogok szabadulni, új életet kezdek majd – de ez általában csak ígéret marad, mert emberi akaratra épül.
Az előttünk álló 2017-es év egy jelentős egyháztörténeti esemény is, a reformáció 500 éves jubileumának az éve lesz. A reformáció azt jelenti: visszaalakítása valaminek, ami eltorzult, az eredetinek lényegére történő visszaformálása. A reformátorok a régit, az eredetit, az evangéliumit akarták megtisztítani és újból hozzáférhetővé tenni mindenki számára. Az egyház több évszázados deformálódása után – Isten kegyelmes szeretetéből, az Ige hathatós munkájával – visszaállhatott az eredeti formába, a Szentírás alapjára. A reformáció a Sola Ecclesia (Egyedül az Egyház) elvével a Sola Scriptura (Egyedül az Írás) elvét állította szembe. A cselekedetekből való megigazulás helyett a középpontba a Jézus Krisztus kegyelméből, hit által történő megigazulás tanítása és gyakorlata került.
Amiképpen az egyház deformálódott az évszázadok alatt, ugyanúgy a mi személyes életünk is deformálódik, ha nincs az Ige szoros kontrollja alatt. Nekünk is állandóan megújulásra van szükségünk (nemcsak: Ecclesia semper reformari debet! – az egyházat mindig reformálni kell), naponta az Ige zsinórmértékéhez kell mérnünk életünket. Erre bíztat Pál apostol is: „újuljatok meg lélekben és gondolkozásotokban” (Ef 4,23). Felsorolja azt is, hogy mennyi mindent el kell vetni, amik a világ hatásaként deformálják életünket: hazugságot, haragot, lopást, keserűséget, rothadt beszédet, káromkodást, gonoszságot.
Ha rendszeresen olvassuk Isten Igéjét, és ehhez igazítjuk életünket, „az Úr Lelke dicsőségről dicsőségre ugyanarra a képre formál át minket” (2Kor 3,18).
Nem nekünk kell görcsösen igyekeznünk a megújulásra, hanem Isten jelenlétében élve megtapasztaljuk, hogy „megújít szeretetével” (Sof 3,17/c).
Isten megújító szeretetét várjuk az új esztendőben is!

„Boldog nép az, amelynek az Úr az Istene, az a nép, amelyet örökségül választott magának.” (Zsolt 33,12)