A LEGSZEBB A VILÁGON

A legszebb nap? A ma.
A legnagyobb akadály? A félelem.
A legkönnyebb? Tévedni.
Minden rossz gyökere? Az egoizmus, az önzés.
A legszebb szórakozás? A munka.
A legveszedelmesebb vereség? A bátorság hiánya.
A legjobb tanítók? A gyermekek.
A legszükségesebb szükségszerűség? Önmagamat ajándékozni.
Mi boldogít a legteljesebben? A másik embernek hasznára lenni.
A legveszedelmesebb hiba? A rossz kedélyállapot.
A legközönségesebb érzés? A bosszú és a gyűlölet.
A legszebb ajándék? A megértés, az együttérzés.
A nélkülözhetetlen? Az otthon, a valahová tartozás.
A jóleső érzés? A belső béke.
A legjobb megoldás? Az optimizmus.
A legnagyobb megelégedettség? Az elvégzett kötelesség.
A legnagyobb erő a világban? A hit.
A legfontosabb emberek? A szülők.
A legszebb a világon? A SZERETET. Kalkuttai Teréz Anya


A mi kereszténységünknek egy nagy hibája van: az, hogy rajtunk van, ahelyett, hogy bennünk lenne.


A rossz szándékkal mondott igazság, többet árt, mint bármely hazugság!
kínai közmondás


A szenvedés kapcsolatba hoz minket azzal, ami valóban fontos. Az áldozat felszínre hozza elkötelezettségünket, és megerősíti a szeretetünket.


A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…


Egyszer csak eljön az a pillanat, mikor a lelkemben ébred fel szavad, s nem értem, mégis a szívemmel tudom, az enyém vagy, s én a tiéd, Jézusom.


Energiát csakis attraktív és mosolygós ember képes adni környezetének. (Fekete István)


Isten mind a két kezével áld, az egyikkel kegyelmet oszt, a másikkal megszentelődést nyújt. Az egyik áldás csak a másikkal együtt nyerhető el. (Spurgeon)

„Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül.” (1Pt 4,9)
A vendéglátás lényege mindig az ajándékozásban van: én, a házigazda mit adok a látogatónak. Mindezt pedig nem azért teszem, hogy elkápráztassam a teljesítményemmel, hanem mert fontos számomra a személye. A vendég így valóban örömöt hoz a házba. Az apostol úgy ír erről a vendégszeretetről, mint ami a Krisztus halálának és feltámadásának a gyümölcse. Nem véletlenül. A vendégszeretetet ugyanis nem lehet megkövetelni, hanem az kizárólag Isten szeretetének következménye. Abból a derűből fakad, hogy mi is vendégek, szeretett személyek vagyunk Urunk házában. (Eszlényi Ákos)

„Magad elé állítod bűneinket, titkolt vétkeinket orcád világossága elé.” (Zsolt 90,8)
A kisfiú és az apja jelenik meg előttem. A kisfiú rossz fát tett a tűzre. Az apa ezt nagyon jól tudja, de most a fiától szeretné hallani. Maga elé állítja, azt kéri, hogy nézzen a szemébe, és vallja be férfiasan, hogy mit tett. A fiú szégyenkezik. Nem mer apja szemébe nézni. Aztán lassan mégis az apjára tekint. Nincs kibúvó, nincs mellébeszélés, az apa mindent tud. Csak a bocsánatkérés marad és a remény, hogy az apja megbocsát, hogy az apja szereti őt. (Heinemann Ildikó)

Minden embernek kell legyen egy feladata ebben az életben – kötelességen belül, vagy azon felül is talán –, mert különben nem lenne értelme annak, hogy él. Az emberi világ több kell legyen, mint egy bonyolult szerkezetű gép, melyben minden ember egy fogaskerék szerepét tölti be… Minden embernek kell legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentől való. (Wass Albert)


Mindenben megsejthető a boldogság: a bánatban, amely együttérzővé tesz, kinyitja szívedet testvéreid előtt; az örömben, amelyet másokkal megosztasz. Ott rejtőzik az erőfeszítésben, amelyet egy hegycsúcs meghódításakor vállalsz, a lebegésben és ellazulásban, amikor a tengerben úszol, a séta örömében. Mindenütt, ahol valóban élet van, ott megtalálható a boldogság nyoma is.
Anselm Grün

Nem propaganda, hanem lélekmentés, nem személyi kultusz, hanem az élő Jézus dicsősége az egyetlen célja azok munkájának, akik tanítványai a názáreti Jézusnak. (Kroecker)

„Pál írja Timóteusnak: „Az egészséges beszéd példájának tekintsd, amit éntőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben.”” (2Tim 1,13)Pál apostol számára a Krisztusról szóló örömüzenet jelentette mindazt, amit fontosnak, drágának és továbbadandónak tartott. Attól a pillanattól kezdve így volt ez, hogy a damaszkuszi úton találkozott Jézussal. Az élő Úr megállította, és megfordította élete irányát: letérítette addigi hiábavaló és kártékony útjáról, és rátérítette a róla szóló örömhír továbbadásának az útjára. Ettől kezdve az őt megváltoztató Krisztusról való tanúbizonyság jelentette Pál életének értelmét. Ezt az örömteli szolgálatot át akarta adni ifjú szolgatársának. Timóteusra bízta azt a drága kincset – és annak továbbadását –, amely megváltoztatta és gazdaggá tette az ő életét. (Tamásy Tamás)

„Ragyogjon rá orcád szolgádra, segíts rajtam hűségesen!” (Zsolt 31,17)

Advent van. Az utcákon kigyúltak a fények. Ragyogásuk betölti az ünnepi időszakot, hogy aztán az ünnep elteltével kihunyjanak. Isten arcának ragyogása – jelenlétének fénye – azonban az ünnep után is betölti életünket, és hűségesen velünk marad, ha az ünnepen valóban őt keressük és ünnepeljük, őt, aki azért lett emberré, hogy önmagát ajándékozza nekünk. (Véghelyi Antal)

Vannak emberek, akik a bűn gyötrelmétől szabadulni szeretnének, de a gyönyöreit nem akarják feláldozni.

Volt egyszer egy kőfaragó, aki mindig elégedetlen volt magával és az életével. Egy szép napon, amikor mendegélt, elhaladt egy gazdag kereskedő háza előtt. Benézett a nyitott kapun és látta, hogy odabent csak úgy nyüzsögnek az előkelőbbnél előkelőbb látogatók. „Milyen hatalmas is lehet egy ilyen kereskedő!” – gondolta a kőfaragó. Elfogta az irigység, és azt kívánta, bárcsak ő is ilyen gazdag lehetne. Akkor bezzeg nem kellene szegény kőfaragó módjára tengetnie az életét. Legnagyobb ámulatára egyszerre gazdag kereskedővé változott. Nagyobb pompa vette körül, amit valaha álmodni mert volna. Irigyelte és gyűlölte is mindenki, aki nála szegényebb volt.
Egyszerre csak pompás gyaloghintót vittek el háza előtt, a gyaloghintóban magas rangú hivatalnok terpeszkedett, körülötte szolgák hada és gongot ütő katonák. A leggazdagabb ember is mély meghajlással hódolt a menet előtt. „Milyen hatalmas ez a hivatalnok” – gondolta. „Bárcsak magas rangú hivatalnok lehetnék!” Ezután magas rangú hivatalnokká változott. Mindenhová dúsan hímzett gyaloghintón cipelték, és a nép reszketett tőle és gyűlölte és földig hajolt előtte, amerre csak járt.
A nyári nap forrón tűzött és a hivatalnok iszonyúan kényelmetlennek érezte a fülledt gyaloghintót. Kinézett. A nap fenségesen ragyogott az égen és tudomást sem vett a hivatalnok létezéséről. „Milyen hatalmas a nap!” – gondolta. „Bárcsak nap lehetnék!” Ezután nappá változott, mindenkire pokoli erővel sütött, kiégette a mezőket, és a földművesek átkot szórtak rá.
Ám egyszer csak nagy fekete felhő kerekedett, és odafurakodott a nap és földműves közé, így a nap sokat veszített erejéből. „Milyen hatalmas az a viharfelhő!” – gondolta. „Bárcsak viharfelhő lehetnék!” Ezután hatalmas felhővé változott, elárasztotta a mezőket és a falvakat, mindenki kétségbeesésére.
Hamarosan azonban úgy érezte, hogy valami nagy erővel tolja. A szél volt az. „Milyen hatalmas a szél” – gondolta. „Bárcsak szél lehetnék!” Ezután széllé változott, lefújta a cserepeket a háztetőkről, kicsavarta tövestől a fákat, és mindenki gyűlölte őt és félt tőle, amerre csak elsüvített.
Hanem egyszerre csak nekirohant valaminek, amit bárhogyan igyekezett is elfújni, csak állt rendületlenül. Hatalmas szikla volt az. „Milyen hatalmas ez a szikla!” – gondolta. „Bárcsak szikla lehetnék!” Ezután kősziklává változott, hatalmasabb volt mindenkinél a világon.
Ahogy ott állt, egyszer csak kopácsolást hall, egy kalapács hangját és érezte, hogy farigcsálják az oldalát. „Ki lehet hatalmasabb nálam, a sziklánál? – kérdi. Letekintett, és mélyen maga alatt meglátott egy kőfaragót.

A helytelen bűnbánat bezár és összezavar, az igaz bűnbánat kapukat nyit meg és felszabadít.

„A tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, és ezt kiáltották: »Áldott a király, aki az Úr nevében jön!«” (Lk 19,37–38)

Tanítványok serege Jézus egész életútját látva örvendezve és fennhangon dicséri Istent. Erre indítja őket mindaz, amit láttak és hallottak. Meglátták benne a Királyt, aki elhozta közéjük Isten országát, és a megtérőknek kaput nyitott a belépésre. Az egyházi esztendő utolsó napján mi is ezt tehetjük. Dicsérjük Istent, és menjünk elébe az adventi énekkel: „Áldott, aki az Úr nevében jön!” (Tóth-Szöllős Mihály)

Aki az írást nem csak azért veszi kézbe, hogy informálódjon, hanem hogy formálódjon, aki nem csak olvasgatja, hanem hagyja, hogy az olvasson őbenne, az az élő Istennel találkozva igazi csodát élhet át.

Akkoriban egy dél idahoi falucskában laktam. Reggelenként megálltam Miller úr zöldséges standja előtt, hogy az éppen szezonban levő zöldségből, gyümölcsből vásároljak . Az étel és a pénz igen kevés volt abban az időben, ezért sokszor cseretárgyakat ajánlottak fel a vásárlók az árúért. Egyik nap Miller úr egy zsák krumplit pakolt nekem, amikor észrevettem egy nagyon sovány kisfiút, aki szakadt, de tiszta ruhában epekedve nézte a zöldbabot. Kifizettem a krumplimat, de közben engem is megragadott a gyönyörű zöld babos kosár látványa. Miközben azon gondolkodtam, hogy vegyek-e belőle, végighallgattam Miller úr és a rongyos ruházatú kisfiú beszélgetését.
- Hello Barry, hogy vagy?
- Hello Miller úr. Jól, köszönöm jól. Csak csodálom a babot. Nagyon jól néz ki.
- Nagyon finom is. Hogy van az anyukád?
- Erősödik, napról-napra erősödik.
- Az jó. Segíthetek valamiben?
- Nem uram. Csak csodálom a babot.
- Szeretnél belőle hazavinni?
- Nem uram. Nincs mivel fizetnem.
- Nos, mid van, amire elcserélhetném a babot?
- Csak egy üveggolyóm van.
- Tényleg? Hadd nézzem csak.
- Tessék, itt van. Nagyon szép.
- Igen, azt látom. Hmmm, csak egy baj van, ez kék és én a pirosat szeretem. Van esetleg egy piros üveggolyód otthon?
- Nem egészen… de majdnem.
- Mondok én neked valamit. Vidd haza ezt a zsák babot és mikor legközelebb erre jársz, hozd magaddal a piros üveggolyódat, hogy megnézhessem.
- Rendben van. Köszönöm Miller úr.
Miller asszony, aki a közelben állt odajött hozzám, hogy segítsen . Egy mosollyal így szólt: – Van meg két ilyen fiúcska ebben a faluban, mindhárman nagyon szegényes körülmények között élnek. Jim szeret velük üzletelni babért, almaért, paradicsomért vagy ami éppen van. Amikor visszajönnek a piros üveggolyóikkal, és mindig visszajönnek, Jim úgy dönt, hogy mégsem tetszik neki a piros, és hazaküldi őket egy zsák valamilyen zöldseggel, és azzal, hogy hozzanak valamilyen más színű üveggolyót, narancssárgát például.
Mosolyogva jöttem el az árusbódétól, teljesen meghatódva Miller úr tettén. Nem sokkal később Colorado államba költöztem, de soha nem feledtem ennek a férfinak a “csere” üzletét.

Aztán eltelt jó néhány év… Nemrégiben látogatóban jártam Idaho államban, és felkerestem néhány barátomat abban a régi kis falucskában. Mikor megérkeztem hallottam, hogy Miller úr meghalt és pont akkor van a temetése. Mivel a barátaim el szerettek volna menni a temetésre, hát én is velük mentem. Mikor megérkeztünk a ravatalozóba, beálltunk a sorba, hogy a halott hozzátartozóival együtt részvétünket kifejezhessük Miller asszonynak. Előttünk a sorban állt három fiatalember. Egyikőjük katonai egyenruhában volt, a másik kettő pedig fekete öltönyben, igen elegánsan volt felöltözve… Mikor rájuk került a sor Miller asszonyhoz léptek, aki mosolyogva nézet rájuk férje koporsója mellől. Mindhárom fiatalember megölelte, és megpuszilta az asszonyt, beszéltek vele pár szót, majd a koporsóhoz léptek. Az asszony lágy, könnyes kék szemei követték lépteiket, amint ők egyenként megálltak egy pillanatra a koporsónál, megfogták a halott kezet, majd tovább indultak. Mindhárman szemeiket törölgetve hagyták el a ravatalozót. Mikor ránk került a sor, elmondtam Miller asszonynak, hogy ki is vagyok, és megemlítettem neki azt a régi történetet, amit mesélt nekem három kisfiúról és az üveggolyóikról. Csillogó szemekkel megfogta kezemet, és odavezetett a koporsóhoz.
- Az a három fiatalember, akik épp ön előtt voltak, az a három kisfiú, akikről akkor meséltem. Épp most mondták el, hogy mennyire értékelték, ahogy Jim bánt velük. És most végre, hogy Jim már nem tudja meggondolni magát a színt vagy a méretet illetően… eljöttek, hogy kifizessék tartozásukat… Soha nem voltunk gazdagok ezen a földön, de biztos vagyok benne, hogy Jim ebben a pillanatban a leggazdagabb embernek tartaná magát. Ekkor szerető gyengédséggel felemelte az élettelen ujjakat. A férje keze alatt három fényes piros üveggolyó pihent.

Amikor azt mondod: ‘Feladom!’, gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: ‘Egek, micsoda lehetőség! (Brown, H. Jackson)

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét.” (Jn 1,14) Isten mozgásban van. Az advent (adventus domini = az Úr érkezése) időszakának igazi örömüzenete ez: az Úr szüntelenül jön hozzánk, hogy életünk részévé váljon. Ahogy egykor teljes sorsközösséget vállalt a tőle elszakadt világgal, úgy akar ma is közöttünk lakni, hogy semmi se választhasson el tőle. Ma is érkezik hozzánk igéjében, hogy egészen az övé legyünk. Szállást vesz nálunk, hogy megmutassa nekünk dicsőségét, életet adó hatalmát, hogy mi is elmondhassuk Ady Endre bizonyságtételét: „…megvakultak / Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom, / De őt, a fényest, nagyszerűt / Mindörökre látom.” (Eszlényi Ákos)

Bármivel is áldott meg Istenünk, vedd azt hálás kézzel, ne halogasd örömeid évről évre, hogy bárhol is éltél, elmondhasd: boldog életed volt. (Quintus Horatius Flaccus)


Ha szeretjük egymást, nem fogjuk elítélni egymást, vagy rosszat mondani egymásra… nem nyeljük le a másikat, mintha vadállatok lennénk. Nem is ingereljük vagy irigyeljük egymást, és nem hazudunk egymásnak. … ha szeretjük egymást, jók és együttérzők, türelmesek leszünk egymáshoz és megbocsátunk egymásnak, engedelmeskedünk és építjük egymást, zúgolódás nélkül vendégszeretetet nyújtunk egymásnak, bíztatjuk, intjük és vigasztaljuk egymást, imádkozunk egymásért, és egymás terhét hordozzuk.
(J. Stott)


Keresd az Istennel való találkozást még akkor is, ha ehhez az időt az alvásból kell elvenned. Az Úr sokkal többet erőt tud adni, mint az ágy.


Könnyebb az embernek nagy veszély idején meghalni egy ügyért, mint a hétköznapok során élni érte.

„Krisztus mondja: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.”” (Mt 5,17) A törvény betöltése lehetetlen, amíg Krisztus szeretete nem járja át a szívünket és nem formálja át az életünket. Annak a Krisztusnak a szeretete, aki betöltötte a törvényt, amikor életét adta a golgotai keresztfán, hogy ezzel megmentse a mi életünket. Tette ezt helyettünk, hogy Urunkká lehessen, hogy joga legyen belépni az életünkbe. Tette ezt értünk, hogy többé ne csupán kőbe vésett törvényünk, hanem szívbe írt törvényünk legyen. Tette ezt minden emberért, hogy ebben a szeretetben járva másokhoz lehajoljunk, rajtuk irgalommal és szeretettel segítsünk. (Tamásy Tamás)

Mahatma Gandhitól olvastam egy pár sort a közelmúltban. Leírta, hogy 15 éves korában olyan adósságba keveredett, hogy édesapja egyik arany karkötőjét eladta, hogy rendezni tudja az adósságát. Azonban annyira gyötörte őt a vádló lelkiismerete, hogy úgy gondolta, oda kell, hogy álljon az apja elé, és el kell, hogy mondja, ami történt. Oda is állt az apja elé, de nem bírt megszólalni. Ekkor külön vonult, leírta egy papírra, ami történt, majd odament az apja elé, átadta neki a papírt és várta a következményeket. Az édesapja elolvasta, rövid ideig hallgatott majd széttépte a papírt, és azt mondta, hogy minden rendben van, és megölelte a fiát.
Meggyőződéssel állítom, hogy Isten így szeret bennünket. Az Úr tudja, hogy mikor járunk rossz utakon, hogy mikor milyen bűnt követünk el és csak arra vár, hogy azt mondjuk, hogy Urunk, vétkeztünk. Ő tárt karokkal fogad és azt mondja, hogy minden rendben van, én kifizettem a te adósságodat, fiamat, Jézust, ezért küldtem el, hogy neked ne legyen rossz a lelkiismereted! Ha megvallod és megbánod a bűneidet, én eltörlöm teljes egészében, és minden rendben van, bízd rám, nagyon szeretlek téged.

“Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1b)


Naponként teremtesz rendet bennem,
Formálsz, amilyenné kell lennem.
Szavad tűzként ragyog:
Ne félj, veled vagyok!
Szólsz, hogy nekem is legyen nevem,
ami a néven szólító kegyelem.
Szavad tűzként ragyog:
Ne félj, veled vagyok!
S ha ezerszer is égtem, perzselődtem,
az ár el nem sodorhat el engem.
Szavad tűzként ragyog:
Ne félj, veled vagyok!
Te vagy az Úr, te vagy az Isten,
Szabadítom, te vagy nekem a minden!
Szavad tűzként ragyog:
Ne félj, veled vagyok!
Hajdú Zoltán Levente


Nincs az az éjszaka, nincs az a baj, amelytől megfutamodna a napkelte vagy a remény.


Ó, Istenem! A jövőbe pillantás félelemmel tölt el. De miért is kellene elmélyednem a jövőben? Csak a jelen pillanat drága nekem, hiszen lehet, a jövő nem is látogatja meg lelkem. Az elmúlt időn nincs hatalmam, hogy megváltoztassam, javítsam, vagy bármit hozzáadjak. Ezt sem a bölcsek, sem a próféták nem tudták megtenni. Istenre bízom hát mindazt, amit a múlt magával vitt. Ó, jelen pillanat, csak te vagy egészen az enyém. Minden erőmmel óhajtok veled élni.
Istenem, bár kicsi és gyenge vagyok én, mindenhatóságod kegyelmét adod nekem mégis. Bízva tehát irgalmadban, az élet útját kisgyermekként járom. Szívem, mely a Te nagyobb dicsőségedet óhajtja, Néked mindennap újra felajánlom.

„Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat!” (Józs 24,16)

Józsué a sikemi országgyűlésen választás elé állítja a népet: azt az Istent szolgálja továbbra is, aki eddig mindig megsegítette a népet, vagy más istent akar magának? A nép az Úr mellett dönt. Életünk fordulópontjain, krízishelyzetekben, amikor istenkeresésbe kezdünk, amikor meginog a hitünk, újból és újból felmerül bennünk a kérdés: jó Isten mellett vagyunk? Közben nem vesszük észre, hogy a Jóisten van velünk. Távol áll tőle, hogy elhagyjon minket! (Heinemann Ildikó)

A boldogság kellemessé tesz
A kísértés erősebbé
A bánat emberré
A sikertelenség alázatossá
Csak a remény vezet a siker felé.


A bővölködő élet nem túláradó érzelmekben, nem túláradó örömben, nem túláradó szavakban, hanem túláradó életben áll.


A nagy emberek életének és eredményes a szolgálatának titka mindig abban rejlett, hogy volt idejük Istennel egyedül lenni. (Kroecker)


A szenvedésben egyszer kiejtett „Áldott legyen az Isten” többet ér ezer „Hála Isten”-nél, melyet jó sorsunkban hangoztattunk.

„Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki.” (Lk 1,68)

Zakariás kisfia megszületése után nyolc nappal ismét beszél. Az első mondatai ezek. Az áldás, a hálaadás a megtapasztalt valóságból fakad Zakariás ajkán. A kis János ott van a kezében, Isten megígért terve a szeme láttára válik valóra. Bárcsak mindnyájunknak megadatna ilyen megtapasztalás! Bárcsak mindannyian észrevennénk, hogy személyesen minket látogat meg az Isten Jézusban! (Heinemann Ildikó)

Bill iszákos volt, de megtért egy hajléktalanokkal és lecsúszottakkal foglalkozó missziónál. Megtérése előtt úgy ismerték, mint alkoholista csavargót, aki számára nincs semmi remény. Amikor azonban átadta életét Krisztusnak, minden megváltozott. A missziós szervezetben ő lett az, aki leginkább törődött másokkal. Egész napját ott töltötte, és megcsinált bármit, amire szükség volt. Kérhettek bármit tőle, semmilyen munkát nem tartott méltóságán alulinak. Akár egy részeg hányadékát kellett eltakarítania, akár mocskos illemhelyeket tisztára súrolni, Bill hálás szívvel mindent elvégzett. Számítani lehetett rá, ha meg kellett etetni az utcáról beesőket, sőt akár le is vetkőztette, és ágyba is fektette őket, ha nem voltak képesek gondoskodni magukról.

Egy este, amikor a misszió vezetője elmondta evangéliumi üzenetét a szokásos tömegnek, a lehorgasztott fejű férfiak közül egy előrejött az oltárhoz, és letérdelt imádkozni; Istenhez kiáltott segítségért, hogy meg tudjon változni. A megtérő egyre csak ezt kiáltozta: “Ó, Istenem, hadd legyek olyan, mint Bill! Tegyél olyanná, mint Bill! Tegyél olyanná, mint Bill!” A misszió vezetője lehajolt hozzá, és ezt mondta: “Nem lenne jobb, ha azt imádkoznád: legyek olyan, mint Jézus?” Miután néhány másodpercig gondolkodott, a férfi felnézett, és megkérdezte: “Ő olyan, mint Bill?” Élj úgy, hogy mások meglássák benned Jézust!

„Éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel.” (Lk 1,53)

Mária magasztaló énekében Isten sok jótettét sorolja fel, melyet vele és népével cselekedett. Felfuvalkodottakat szétszórt, hatalmasokat ledöntött, megalázottakat felemelt, éhezőknek eledelt adott, gazdagokat üres kézzel küldött el… Szegények és gazdagok, éhezők és jóllakottak ügye ma nekünk is nyomasztó terhünk. Istennél van a megoldás: a szegények táplálása is az ő gondoskodásából oldódhat meg, és a szegények üdvössége is megadatott: Fiában, Jézus Krisztusban. (Tóth-Szöllős Mihály)

Ha értelmünk kifáradt az igazság kutatásában, jól esik megpihennünk a hit karjaiban. (Blaise Pascal)


Isten addig nem adott betegséget az emberre, amíg előbb a gyógynövényt, amely elmulasztja a betegséget, meg nem teremtette a Földön. (Paracelsus)


Isten odaönti áldását, ahol üres edényt talál.

„Krisztus a mi békességünk.” (Ef 2,14)

Krisztus nem emberi békességet hozni jött a földre. Ő olyan békességet ad, amely harcban kivívott győzelem révén születik meg: a kereszt békességét. Ezt adja övéinek, és aki hozzá akar tartozni, annak vállalnia kell ezt a harcot, fel kell vennie a keresztjét. Krisztusnak vérrel verejtékezve kellett megharcolnia ezért a békességért, mire ki tudta mondani: „…legyen meg a te akaratod.” (Mt 26,42) Ezzel a megharcolt békességgel indult a kereszt felé. Nem önmagáért, hanem értünk. A megharcolt békesség nem öncélú, hanem másokért való. Mi már a megharcolt, Krisztus keresztjének győzelméből merített békességgel a szívünkben indulhatunk mások felé. (Tamásy Tamás)

Krisztus egyháza nem luxushotel, melyben keresztény urak kényelmes különszobákban laknak. Az egyház inkább hasonlít egy katonai barakkhoz, melyben az evangélium harcosai együtt laknak és közös kiképzésben részesülnek.
Isten egyetemes egyháza a menny kedvence, Krisztus ékessége, fejének koronája, szívének melltáblája és szeretetének tárgya. (Spurgeon)

„Krisztus mondja: »Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók, azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.«” (Jn 10,16)

Az egyház csodája ez a szabadság. Nem korlátok, falak, törvények tartják össze, hanem Isten szeretete. Nincsenek határai, mert mindenki beletartozik, aki követi a jó pásztor hívását. A pásztor nem uniformizál, hanem a különbözőségben is egynek lát, eggyé tesz. De a legnagyobb öröm, hogy Urunk, a jó pásztor, mindig nyájával marad.

(Eszlényi Ákos)

Magamnak is ellensége vagyok, ha mással nem tudok szívem szerint megbékélni.
Viktor János

Mennyi terhet hordozunk, ahelyett, hogy letennénk az Úr elé. Az alábbi történet is erre tanít:

Két szerzetes zarándokútja során egy sekély folyóhoz ért. Partján egy fiatal hölgy állt, aki nem szerette volna, ha megázik az új ruhája. Az egyik szerzetes gondolkodás nélkül felkapta a hátára a nőt és átgázolt a vízen és letette a túlparton. Aztán folytatták útjukat. Körülbelül egy óra múlva a társa kifakadt:
- Nem helyénvaló megérinteni nőt!
A másik csendesen megjegyezte:
- Én már egy órája letettem a folyónál, Te miért hurcolod most is magaddal?

Törekedjünk arra, hogy mihamarabb megszabaduljunk minden olyan gondolattól, ami a lelkünket nehézzé teszi.

Romjaimból is
újjáépítő
Istenem,
mikor már éppen
elveszíteném
mindenem,
ragyog fel akkor
számomra mégis
új remény,
s menekülök meg
Krisztusom áldó
tenyerén.
Hajdú Zoltán Levente


Urunk, állj mellettünk, oltalmazz minket!  Mentsd meg a bajban levőket, emeld fel az elesetteket, az imádkozóknak mutasd meg magad! Segítsd a betegeket, vezesd vissza helyes útra a tévelygőket! Tápláld az éhezőket, szabadítsd meg a foglyokat, erősítsd a gyengéket, bátorítsd a kishitűeket! Add, hogy minden nép megismerjen téged!

A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában.(Joanne Kathleen Rowling)

„A Seregek Ura ezt mondja: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!” (Zak 2,12)

„A szemem fénye” – mondjuk a számunkra legdrágább, legfontosabb tulajdonra, személyre. A kifejezés a boldogságtól ragyogó szemre utal. Azért vagyok boldog, mert ő (az) az enyém, az én tulajdonom, hozzám tartozik. Úgy is vigyázunk rá, mint igazi kincsre, amelytől függ a boldogságunk. Istennek is ilyen kincse, szeme fénye az ő népe. Féltve őrzi a pusztulástól, a pusztítástól, az elkóborlástól, és utánamegy az elveszettnek. Adja Isten, hogy minél többen kiálthassák ezt az örömüzenetet: Isten legdrágább tulajdona vagyunk! (Eszlényi Ákos)

A szeretet szívesen lesz szolgálóvá, az önzés ellenben szereti, ha kiszolgálják.


Amit az ember cselekszik, csakis akkor nevezhető jónak, ha megvolt a jó szándék. Ami jó szándékból eredt, rossz nem lehet.


Az Írásban foglaltak cselekvése képezi annak legjobb magyarázatát. (Steinberger)

„Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké.” (1Tim 1,17)

Pál apostol saját megtérését hozza fel példaként Timóteusnak, hogy Isten bűnösöket megmentő kegyelmét érzékeltesse. Isten rajta mutatta meg végtelen türelmét, hogy példát adjon nekünk, akik hiszünk, és így örök életre juthatunk. És ahogy tiszteletet és dicsőséget ad Istennek, és így magasztalja őt, abban is mintát ad nekünk, hogy a Jézus által kegyelemből kapott üdvösséget így köszönjük meg. Tisztelet és dicsőség legyen ezért Istennek! (Tóth-Szöllős Mihály)

„Boldog, akinek hűtlensége megbocsátatott, vétke eltöröltetett.” (Zsolt 32,1b)

Átélted már azt, amit a tékozló fiú, hogy mész hazafelé, és apád fut eléd, pedig elverted minden örökséged? Átélted már, hogy a kedves hazavárt, eléd tette a meleg ételt, pedig te hűtlen voltál hozzá, és nem érdemelted meg a szeretetét? Átélted már, hogy sok év elmaradás, hátat fordítás után a gyülekezetben nyitott ajtóval és krisztusi szeretettel fogadtak? Átélted már, hogy zokogva vettél úrvacsorát, és amikor felkeltél onnan, azzal a békességgel mentél el, hogy Isten megbocsátott neked? Akkor tudod, miről szól a zsoltáros. (Heinemann Ildikó)

HA MÉLY FÁJDALOM GONDJA NYOM…
Ha mély fájdalom gondja nyom,
ne csüggedj el, szívem;
célja van ennek, jól tudom,
könnyíts hát terheden!
Nem érted olykor Istened
csodás vezérletét?
Engedd csak fogni kezedet.
Ó tudja, mit, – miért.
A szenvedés majd üdvre vál’,
Istennél így van ez.
Lelkem, hát csendben erre várj,
s remélj, a menny tied!
Ó, boldog óra, nagy öröm:
Siralmam véget ér!
A pálma int már odafönn,
s csendben közelg felém!
Haraszti Sándor


Isten adja a forrásokat, de mindenkinek magának kell merítenie azokból.


Isten azt akarja, hogy a legnagyobb kitartással, mindenkor, minden helyen és helyzetben és minden dologban emeljük fel imádságunkat Istenhez, hogy mindent Őtőle várjunk, mindenért Őt dicsőítsük, mivel Ő minduntalan okot is ad nekünk arra, hogy Őt magasztaljuk és imádjuk! (Kálvin János)


Jézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe. Szívedben akarok lakni, szíveddel akarok szeretni, szívedben akarok élni. Szívedből akarom meríteni az igazi szeretetet, mely felemészti szívemet: benne erőt, világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. Jézusom, szívem a te szíved szeretetének oltára legyen, oltár, amelyen magamat neked áldozom. Szemem mindenkor szent sebeidre tekintsen, elmém mindig irgalmadra gondoljon.
Vianney Szent János

„Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket.” (Jn 15,16)

Krisztus döntése emberi ésszel indokolhatatlan. Mi mégis szeretünk nekünk tetsző, önmagunkat magasztaló okokat keresni, és azokkal kérkedni. De Krisztust a kiválasztásra egyedül az ő szerető szíve, a mi döntésünket megelőző, embermentő szeretete indította. Ennek felismerése késztessen minket naponkénti bűnbánatra, Krisztus felé fordulásra, az ő követésére. (Tamásy Tamás)

Szégyen, ha valaki napról napra a kegyelemről fecseg, és tovább is régi bűneiben él. (Trudel)

A barát az a rész az emberben, amelyik éretted van, és olyan ajtót tár ki előtted, amelyet talán soha másutt nem nyit ki.
Antoine de Saint-Exupéry

„A béke és a bizalom erőt adna nektek!” (Ézs 30,15)

Ennek az igének a folytatása így hangzik: „De ti nem akarjátok…” Isten nagyon szomorú, amikor látja, hogy népe a vesztébe rohan. Isten óvni akarja népét a háborútól, a hadakozástól, mert az megtizedeli, legyengíti őket. Mégsem hallgatnak rá. Nemcsak az akkori népnek adott volna erőt a bizalom és a béke, hanem a mienknek is. Az ellenségeskedés, a gyűlölködés, az oktalan versengés és egymás fölé kerekedés legyengít, beteggé tesz. Mennyivel előrébb tartanánk, ha békességben és egymásban bízva támaszkodnánk egymás tudására, és keresnénk meg az utat, amelyen járhatunk. (Heinemann Ildikó)

A hit bizalom és meggyőződés. A hit Isten ajándékának az elfogadása. A hit előlegezett köszönet és hála. A hit Isten kegyelmi ajándékának az értékelése: nem hiszékenység, hanem életminőség… A hit mennyei minőség. (Udvarnoki Béla)


A szerelem ékköve a hűség, próbaköve a házasság. (Törzsök Károly)


A szeretetnek az iránymutatója eredetileg nem ránk mutatott, hanem tőlünk el. A Sátán fordította felénk. (Shürman)



A szív vértanúsága, a lélek rejtett szenvedése, és az, amit senki sem lát, az az igazi kereszt.
Kis Szent Teréz


A világ egy fékevesztett folyó. A mennyországhoz felfelé kell evezni a folyón, keményen küzdeni azért, hogy odaérj. Nincs helye az önteltségnek, vagy az olyan elégedettségnek, amely tulajdonképpen lustaság. Nem maradhatsz tétlen! Vagy evezel és felfelé haladsz, vagy mozdulatlanul ülsz, és visz a víz lefelé. Ha nem csinálsz semmit, a víz elsodor, ki a mély, sötét óceánra, ahol megfojtanak az élet aggodalmai és égető vágyai. Ha lefelé evezel, ez a sors még hamarabb a tiéd lehet.
Evezz szembe az árral! Küzdelemben és fájdalomban lesz részed, de jutalmad a Szeretet békéje és öröme lesz, amelyet senki és semmi nem vehet el tőled.

„Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok.” (Mt 10,19) Krisztus ezekkel a szavakkal küldte ki a tizenkettőt, hogy hirdessék az evangéliumot: „Elközelített a mennyek országa!” Kétezer év óta sem a feladat, sem az örömüzenet, és Istennek hála, ez a körülmény sem változott meg. A mit és hogyan ma is adatik a Lélek által. Ezért biztatja Jézus mai tanítványait is: ne aggódjatok. Atyátok Lelke majd teljesíti az emberekért ezt a lehetetlen feladatot. (Eszlényi Ákos)

Amikor ablakunkat kinyitjuk a menny felé, a menny ablaka is kinyílik számunkra. Isten a nyílt szívűséget bőkezűséggel viszonozza. (Spurgeon)


Az Újszövetség emberei nem spekuláltak Istenről, hanem közösségben éltek Vele. (Stanley)

Gyuri, a 13 éves fiú, anyjával sétálgat a folyóparti fövenyen. Egyszer csak anyjához fordul és megkérdezi: – Anya, hogyan lehet megtartani a barátomat, ha egyszer már sikerült találnom egyet? Az anya egy-két másodperc gondolkodás után lehajol és mindkét kezével merít a homokból. Majd mindkét tenyerét az ég felé tartva, egyiknek az ujjait kezdi összeszorítani: a homok kezd kipréselődni az ujjai közül. Minél jobban szorította őket, annál több homok préselődött ki a tenyeréből. A másik tenyerét ellenben csak lazán szorította össze: a homok mind benne maradt. Gyuri elámulva nézte, mit csinál az anyja. Majd így kiáltott: – Anyám, megértettem.

Hűnek lenni annyit jelent:
Ott lenni, ahova Isten állít,
azt tenni, amit tőlünk követel,
eltűrni, amit ránk mér.
Zeller

Mi megsérülünk és elszakadunk egymástól. Isten gyógyít és egyesít. Mi messzire helyezzük Istent. Isten azt mondja nekünk: “Én bennetek élek, ti énbennem.” Mi kerítéseket építünk egymás közé. Isten azt mondja nekünk: “Egy testnek vagytok a tagjai.” Sokan félreértelmezik a szeretetet. Olyan érzelemnek tartják, amit egy másvalakinek vagy valaminek a vonzó hatása vált ki. A szeretetnek azonban nem a vonzalmon kell alapulnia. A szeretet inkább hozzáállás, amivel az Isten önmagához és a teremtéshez fordul. Nem olyan hozzáállás, amivel Isten a teremtés egy részéhez fordul. Isten szeretete egyetemes, Ő ugyanúgy árasztotta a kegyelmét Hitlerre, mint Assisi Szent Ferencre. A különbség a fogadókészségükben volt.
Az a szeretet, amelyre Krisztusban meghívottak vagyunk, egyetemes szeretet. Ez a szeretet nem olyan hozzáállás, amivel Isten egy részéhez, önmagunk egy részéhez vagy a teremtés egy részéhez fordulunk. Ugyanis, ha valaki az élete során durva és türelmetlen az emberekhez, sokakat pedig még meg is vet, elítél és elutasít, aztán pedig kijelenti, hogy egy valakit szeret, ez ellentmondás; az igaz szeretet egyetemes.
E felé az egyetemes szeretet felé vezet minket Krisztus a példájával és a tanításaival. Azért, hogy Istenhez hasonlóan egyetemesen szeressen, mindenkinek küzdenie kell. Küzdelem, hogy helyesen értékeljük és szeressük önmagunkat, Istent, a többieket és a természetet. A szeretet a megélt igazság.
Nem könnyű a szeretet ösvényét járni. Jó adag önmegtagadásba kerül megengednünk Istennek, hogy szóljon hozzánk a bensőnkben. Néha fájdalommal és lemondással jár az igazság elfogadása és megélése. Mégis százszorosan megéri az Igazság útját választanunk, mert ez a béke, a szabadság és az élet útja; és ez az egyetlen út, amely hazavisz.

Minél közelebb vagyunk a Naphoz, annál jobban látjuk magunkon a foltokat.


Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet. (Bethlen Gábor)


Nem szeretheted, akit vagy amit nem fedezel fel állandóan, újra és újra.

„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel!” (Fil 4,4–5)

Holnap advent első vasárnapja. Végre! Az egyházi év kezdetén örömmel nézzünk előre! Az Úr közeledik felénk, a világosság felgyullad a sötétben. Ha fájdalmat, terhet, gyászt cipelünk magunkkal, most azt is letehetjük, és kérhetjük ismét Isten kegyelmét az új egyházi esztendőre. Öröm – ez legyen ismertetőjelünk, nekünk, akik az ő nevében indulunk útnak. Öröm az Úrban és fény és szelídség. A világ nagyon híjával van az utóbbinak is, legyünk hát mi is fényhozók. Azzal az örömmel, hogy a mi jézusi Fényforrásunk sosem huny ki! (Kőháti Dorottya)

„Pál írja Timóteusnak: Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van.” (2Tim 2,1)

Drága kincset bízott ránk Isten, amikor Jézussal találkoztunk, és bizalommal kezébe helyeztük életünket. Ennek megőrzése és továbbadása bízatott ránk. Kegyelem az, hogy kaptuk, és az is, hogy erősödhetünk benne. „Kegyelem, nagy kegyelem, / Hogy ő a vezérem. / Bár néha csügged szívem, / És ellankad imám, / De Lelke őriz híven, / S új erő árad rám.” (EÉ 568) (Tóth-Szöllős Mihály)

SZŰZ MÁRIÁHOZ
Ha valami fáj, Neked panaszkodom,
kinek mondhatnám,
hallgass meg édes Szűz Anyám.
Nehéz óráimban adj nekem erőt,
hiszen Te vigasztalsz sok-sok szenvedőt.
Nálad minden bűnös oltalmat talál,
a benned bízóknak nem fáj a halál.
Tőled távozóknak bánatuk soha nincs,
akik arra kérnek: Mária segíts…
Hozzád imádkozók árvák anyja vagy,
akinek jósága véghetetlen nagy.
Téged dicsérni nem szűnik a szám,
emelj magadhoz édes Szűz Anyám.

A forráshoz csak az árral szemben lehet eljutni. (André Gide)


A hit a gyengeségben megerősít, a szegénységben meggazdagít, és a halálban megelevenít.
Spurgeon


A jó nevelés titka, hogy el tudjuk leplezni, mily sokra tartjuk magunkat, s mily rossz a véleményünk másokról. (Mark Twain)

„A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet.” (1Jn 4,18)

Néha az a gondolatom támad, hogy János nem is félelmet akart mondani, hanem féltékenységet. De nem azt írt. Tágabban fogalmazott. Ha szeretsz, akkor nem félsz, hogy a szeretett lény becsap, kihasznál, pácban hagy. Ha szeretsz, nem azon jár az agyad, hogy jaj, mikor lesz ennek a boldogságnak vége. Csak szeretsz. De képesek vagyunk mi ilyen szeretetre? Pedig a szorongás, aggódás, indokolatlan félelem véget vet a szeretetnek. Jó, hogy János nem erről ír. Jó, hogy János a szeretet hatalmában bízik. A feltétel nélküli Szeretet hatalmában. (Heinemann Ildikó)

Aki elfordul Istentől: szeretetéből haragjába menekül. (Augusztinus)

„Bement Mózes és Áron a fáraóhoz, és ezt mondták neki: így szól az Úr: bocsásd el népemet, hogy nekem szolgálhassanak!” (2Móz 10,3)

Isten az Úr, ezt alázattal el kell fogadni. A fáraó erre volt képtelen, ezért érte országát csapás csapás után. De Isten azt akarta, hogy népének fiai megszabaduljanak, és neki szolgálhassanak. Nekünk is küldött Szabadítót, hogy akarata szerint éljünk, törvényét kövessük, és felszabadultan cselekedjünk minden ember javára. (Tóth-Szöllős Mihály)

Ha a mellünkön egy kisablakot viselnénk úgy, hogy mindenki a szívünkbe láthatna, senki a kabátját ki nem gombolná.


Ha bárhol emberrel találkozom, akárkivel, akinek emberarca van, meg kell értenem, hogy szeretnem kell őt. (Shürman)


Ha szeretünk, megkockáztatjuk, hogy nem fognak viszontszeretni. Ha remélünk, megkockáztatjuk a csalódást. Mégis vállalnunk kell a kockázatot, mert az életben az a legnagyobb kockázat, ha nem kockáztatunk.


Isten soha nem jut lehetőségeinek végére.

„Nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre. Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem az Istent, aki Szentlelkét is reátok árasztja.” (1Thessz 4,7–8)

Egészség és tisztaság elválaszthatatlan fogalmak. Milyen sokat adunk a testünk tisztaságára, komoly összegeket költünk rá. A lelkünk, a tetteink, a szavaink tisztaságával miért nem törődünk ennyit? Az életünk akkor lehet egészséges és tiszta, ha Isten előtt mindenestül megnyitjuk, és kitesszük egész valónkat „gyógyító fényének”, megszentelő munkájának. (Kőháti Dorottya)

Ó, milyen szegény, mily nyomorultul szegény minden szerelem, mely kívül esik a házasságon, minden szerelem, mely nem jelent együttélést és osztozást mindenben. (Edit Wharton)

„Simon, aki varázslással foglalkozott, maga is hívő lett, majd miután megkeresztelkedett, Fülöp mellé szegődött, és amikor látta, hogy jelek és nagy csodák történnek, egészen elámult.” (ApCsel 8,13)

Jeleket és csodákat várók vagyunk. Ezért foglalkozott az ember mindig varázslással, legyen az aranycsinálás, bájitalok kevergetése, a jövő kutatása a csillagokban, kártyákban. Kell a csoda, az ámulat, a döbbenet, amellyel belehazudjuk a világ elemei feletti (nem létező) hatalmunkat a szívünkbe. Isten azonban nem hazugságokban mutatja meg valóságos hatalmát és azt, hogy egyedül ő az Isten, hanem abban a lehetetlen és mégis megtörténő csodában, amikor az ember szívét változtatja meg. (Eszlényi Ákos)

A meghamisított kereszténység nagyobb ellensége a valódinak, mint a pogányság, épp úgy, ahogy a beképzelt gazdagság sokkal rosszabb a szegénységnél.

Abbis sah perzsa uralkodóról szól a következő történet. A sah nagyon szerette népét. Hogy még jobban megismerje és megértse őket, különféle álruhákban vegyült el közöttük. Egy napon szegény emberként elment a nyilvános uszodába és egy szűk cellában leült a kazánfűtő mellett, aki a melegről gondoskodott. Amikor eljött az ebédidő, a király megosztotta egyszerű ételét és úgy beszélt magányos alattvalójával, mint a barátjával. Aztán ismét meglátogatta és az ember nagyon megszerette a királyt. Egy napon a sah megmondta neki, hogy ő az uralkodó, és arra gondolt, hogy a kazánfűtő majd valamilyen ajándékot kér tőle. De a fűtő szeretettel és csodálattal nézett uralkodójára, és végül így szólt: “Elhagytad palotádat és dicsőségedet, hogy velem együtt légy ezen a sötét helyen, egyszerű ételt fogyasztottál, és törődtél azzal, hogy boldog vagyok -e vagy szomorú. Másoknak gazdag ajándékokat osztogatsz, de nekem önmagadat adtad, és ez csak akkor marad meg nekem, ha sohasem vonod vissza tőlem barátságod ajándékát.”

Amikor azt mondod: “Feladom!”, gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: “Egek, micsoda lehetőség!”
(H. Jackson Brown)


Az emberek nem lusták. Egyszerűen nincs olyan céljuk, ami motiválná őket. (Anthony Robbins)


Isten eredeti tervében nem volt szenvedés. De a bűn keresztülhúzta ezt a tervet. Ebből a bűnből eredt minden baj, szenvedés, halál. Személyes bűneink is szenvedést borítanak a világra. Jézus azonban magára vette bűneinket, megváltotta a világot, s amikor a Golgotán felmagaslott az Úr keresztje, Isten elfogadta és megszentelte a szenvedést, s a keresztet üdvösségünk jelévé tette.
Így a szenvedés Krisztus keresztje révén már nem csak büntetés, hanem megszentelésünk eszköze lehet, mely tisztítja a lelket, igazolj a szeretetet és előrevisz az isteni egyesülés útján.
A szenvedés Krisztus szenvedése révén természetfeletti értéket nyer, Krisztus szenvedésébe kapcsolódva az ő titokzatos testének, az Egyháznak tagjaiban is beteljesül a világmegváltás műve. Ez hitünk tanítása, amint Szent Pál mondja: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” Kol 1.24
Ezért volt és van az Egyházban mindig sok rejtett és nyilvánvaló szenvedés. Isten választottai előbb a szenvedésre hívatnak meg, Jézus nyomában járnak.
Természetesen nem kell keresnünk a szenvedést, de ha utunk során szenvedésben van részünk, akkor törekedjünk azt Istenbe vetett bizalommal elfogadni. Mert meg kell értenünk, hogy a szenvedés Isten szeretetének jele: Isten a szenvedéssel is gyógyít, szabaddá tesz, újjá teremt.

Isten számára teremtettem, az Ő tulajdona vagyok. (Bernleres)


Kérlek Téged, Jézus Krisztusom, legyen a Te szenvedésed az én erősségem, mely véd, őriz, oltalmaz az élet nehézségeiben. Vérednek hullása legyen vétkem lemosója, halálod legyen örök dicsőségem, feltámadásod pedig táplálja bennem a reményt, hogy én is az örök boldogság részese leszek, aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

„Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a saját szemedben pedig nem veszed észre a gerendát?” (Lk 6,41) Mindegyikünk tudja, hogy kívülről könnyebb megítélni a dolgokat. Tudom, hogy mindig az bánt a legjobban a másikban, ami bennem is megvan, méghozzá sokszorosan. Az a hiba, rossz tulajdonság tűnik fel leggyorsabban, amelyet magamban nem veszek észre, és egyszer csak meglátom a másikban. Vég nélkül tudjuk sorolni a másikkal való vitánkban, hogy ő mit rontott el, mivel tett tönkre bennünket, ahelyett, hogy megállnánk, és magunkba néznénk, hogy észrevegyük saját hibáinkat. (Heinemann Ildikó)

„Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: »Nagyobb boldogság adni, mint kapni.«” (ApCsel 20,35) Krisztus közelsége, igéje ma is gyógyító erővel bír. Süketek lesznek hallókká, vakok látókká, bénák örvendezőkké, holtak élőkké. A sorvadt szívűek, végtagúak felemelik kezüket, hogy elérjék az elesetteket. A „nagyobb boldogság” csak ebben a szüntelenül gyógyuló közelségben adatik meg, mert az adás öröme mindig az átadás öröme. Azt a szeretetet adom tovább, amelyet az Uramtól kaptam. (Eszlényi Ákos)

Nem az a hős, aki nem fél, hanem az, aki bár retteg, mégis szembeszáll a veszéllyel.


Ó MIÉRT SZENVEDSZ, MIÉRT?
Ott függ a néma bárány: a vére földre hull,
míg dúl körül az ármány, s a tömeg zúg vadul.
Szent arcát ütleg éri, és hull reá a vád,
s Ő szelíd hangon kéri az ég bocsánatát.
Úgy fáj a szívem, nézve e koronás királyt,
mert rút tövis az éke, s testét kín járja át.
Én térdre hullva kérdem: Ó mért szenvedsz, miért?
Ő választ ád szelíden: Tengernyi bűnödért.
Most hogy rebegjek hálát a megnyílt öt sebért,
hogy adta bűnöm árát elrontott éltemért?
Ím magamról lemondok, Övé egész valóm.
Így leszek véle boldog, hisz Ő az üdvadóm.

„Pál írja: Meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” (Fil 1,6) Véletlenül találtam rá ezekre a szép sorokra. Hadd adjam tovább! Istenem, „… kis pattintásokkal töröd le rólam, ami földi, fölösleges, nem hasznos nekem… A véső hegyét gyakorta szenvedem meg, így tudva, így, hogy munkálkodol rajtam, s hogy művé lennem magamtól nincs hatalmam. Uram, bocsásd meg keménységemet! S hogy jajdulok, ha fáj – és sok munkát adok. De dajkálom magamban már reménységemet, hogy megsimít Kezed, majd, ha kész vagyok.” (Dobos Hajnal: Nincs hatalmam – részlet) (Kőháti Dorottya)

„Sokan teljes tévedésben élnek arról, hogy mi az igazi boldogság. A boldogság nem azzal érhető el, hogy kielégítjük minden vágyunkat, hanem hogy hűségesek vagyunk egy méltó célhoz.” (Helen Keller)


Szeress, és akkor tégy bármit, hallgass, vagy szólj, feddj, vagy elnéző légy, ha gyökere a szeretet, akkor jó lesz, mert ebből a gyökérből csak jó származik.

Uram, látod,
még ez a pár szavam is gyenge,
töredékes, hamis.
Vedd hát a csendem kedvesen:
dicséreteddé hadd legyen
bennem e néma figyelem,
rád,
aki szólsz, és a szavad
visszhangtalanul nem marad,
mert így válaszol az életem:
Tudom, hogy te itt vagy velem!
Ámen

„Végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” (2Tim 4,8)

Jézus feláldozásával Isten megkegyelmezett, nekünk adta az „igazság koronáját”. Kegyelmet kaptunk, ez tart meg ama napig, amikor az Úr majd felettünk is kimondja bírói ítéletét, és befogad örök országába. Ezt köszönjük ma neki. De azt is, hogy mindazokat befogadja, akik hisznek benne, és várva várják megjelenését. (Tóth-Szöllős Mihály)

A lélek minden egyéb nélkül meg lehet, csak az Isten Igéje nélkül nem. Ha Isten Igéje nem segít rajta, semmi más segítség nem használ neki. Ha azonban Isten Igéjének birtokában van, akkor nincsen egyébre szüksége. Az Igében van számára bőségesen: eledel, öröm, békesség, világosság, megigazulás, igazság, szabadság és minden jó. (Luther Márton)


A türelem nem egy passzív dolog, ellenkezőleg, az aktivitást jelenti, valójában az erőfeszítéseink összpontosításáról van szó. (Edward G. Buwer)


„A világ általában véve megadja, amire vágyunk, de amit kapunk, tökéletlen, akárcsak a világ.” (John Updike)


Akik mindenből hisznek egy keveset, nem hisznek végül semmit.
Spurgeon

„Boldog ember az, aki az Urat féli, sok örömöt talál parancsolataiban.” (Zsolt 112,1b)

Mi öröm lehet egy parancsban? Talán az, hogy felfedezem: a parancs nem ellenem, hanem értem van, hogy boldog legyek ebben az életben. Aki már észrevette, hogy a parancs be nem tartása milyen károkat okoz az életében, mennyi szenvedést, szomorúságot és fájdalmat okoz vele másoknak és magának is, annak már csak egy lépés, hogy rájöjjön arra, Isten nem az ellensége, hanem bizony jót akar neki, amikor parancsaival tanácsol. (Heinemann Ildikó)

Csak egy orvosság van a bűn lángjának mardosása ellen: ha elér a bűn lángja, mindannyiszor imádkozzál, mert a gyakori imádság kioltja a bűnök tüzét.


Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye. Úgy élj a jelenben, hogy megbánás nélkül gondolhass a múltra.
(Ady Endre)

Isten mindenkit a maga útján vezet, és az egyik könnyebben és gyorsabban ér célba, mint a másik. Amit mi megtehetünk, az ahhoz képest, amit ő tesz velünk, valójában kevés. De ezt a keveset meg kell tennünk. Ez mindenekelőtt: imádkozzunk kitartóan a helyes útért, és ellenállás nélkül kövessük a kegyelem vonzását, amennyiben érezhetővé válik! Csupán határidőt nem szabad szabnunk az Úrnak. (Edit Stein)


Isten nem szégyelli a múltadat, ha jelened és jövőd az övé. (Ecsedi)

„Ki vádolná Isten választottait? Isten az, aki megigazít.” (Róm 8,33)

Isten kegyelmi döntését – ő Atyánk, és mi fiai vagyunk – nem írja felül semmi. Még a bűneink sem. Nincs feltétel, csak, talán, esetleg… Hozzá tartozunk elszakíthatatlanul, mert megtett értünk mindent. A golgotai kereszten Krisztust tette tökéletes áldozattá, aki kifizette bűneink büntetését. Ő ébreszti bennünk Lelkével naponként azt a bizalmat, hogy elhiggyük, ebben az áldozatban van a mi igazságunk, tisztaságunk, szentségünk, fiúságunk. Ezért az isteni cselekvésért, döntésért nincs már velünk szemben semmiféle kárhoztató ítélet, elmarasztalás. Mienk a menny örökre! (Eszlényi Ákos)

Nem bűnbánat által látod meg Krisztust, hanem Krisztus meglátása visz a bűnbánatra.


Szeretni valakit azt jelenti, hogy mindig reménykedem benne.
Attól a pillanattól kezdve, amikor megítéltük,
Egyenlővé tettük és azonosítottuk azzal, amit tudunk róla,
És felhagytunk azzal, hogy szeressük.
Éppen emiatt aztán már nem is lesz képes jobbá és nagyobbá válni,
Hiszen bezártuk őt.
Minden jót fel kell tételeznünk a másikról,
És mernünk kell a szeretetnek lenni ebben a világban,
Amely már képtelen szeretni.
Charles de Foucauld

„Talán őrzője vagyok én a testvéremnek?” (1Móz 4,9c)

Íme, ez (is) az ember… Ilyen pimasz, cinikus, hazug, elutasító. A bűn mindannyiunkat kiforgat önmagunkból, ha letagadjuk, vagy éppen arcátlanul tetézzük is azt. Újjászületni, meggyógyulni ebből egymagunkban lehetetlenség. Bűnünk zsoldja a halál, s egyikünk se higgye magát jobb embernek Kainnál. A legnagyobb baj azonban az, ha nem ismerjük fel, hogy Isten előtt a bűn megvallása és az Atya bocsánatának kérése az egyetlen tennivaló – nem elbújni kell haragja elől, hanem kegyelmében bízva, Jézusnak értünk hozott áldozatából nyerve kérni az életet, az új, örök életet. Ne Kain útja legyen a miénk. Hittel tárjuk Isten elé minden bűnünket, a legapróbbat és a legnagyobbat is, nála van a megbocsátás! (Kőháti Dorottya)

Tégy Uram engem áldássá! Lelkedet úgy várom! Tedd Te a szívem hálássá, hogy neked szolgáljon. Bárhova küldesz ajkamról, zengjen az új ének! Tégy, Uram, engem áldássá, oly sok a bús élet!


Valamennyiünket alakítottak, meg megint átalakítottak mindazok, akik szerettek bennünket, s még ha nem is voltak nagyon kitartóak, az ő művük vagyunk – amelyet egyébként el sem ismernek magukénak, és nem is olyan soha, amilyennek megálmodták. Nincs szerelem, nincs barátság, amely sorsunkat keresztezve nem munkálna az örökkévalóság számára.

„Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen.” (Zsolt 51,14)

Nem sok vidámságra van okunk manapság. Szegénység, anyagi nehézségek, bizonytalan holnap, kilátástalan jövő, elbocsátások, munkanélküliség, és még sorolhatnánk a gondokat. Ez most nem a vigalom ideje sok családban, egyéni életünkben. Isten szabadításáért könyörög a zsoltáros, mert a vígsághoz felszabadultság kell. Elhárítani az akadályt, bűnünket belátni és bevallani. A bűnbocsánat pedig megteremti, hogy lelkünk készséges legyen a hálára és köszönetre. (Tóth-Szöllős Mihály)

„A felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll.” (Zsolt 57,3)

„Az Úristen őriz engem / mert az Ő zászlóját zengem. / Hogy daloljak más éneket, / mint amit Ő ajkamra tett?” (Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra) Az a régi és ez a majdnem kortárs zsoltáros ugyanúgy: az Isten gyermekeinek bizalommal teli, meghitt, őszinte, minden kérést feltárni képes hangján szól. Ne „felnőtthangon” szólítsuk meg mi se Istent, hivataloskodva, körülményeskedve, kombinálva, hanem mint gyermekei, akik tudják: nála mindenre van megoldás, szeretetében és hűségében otthonra találunk. (Kőháti Dorottya)

Aki reggel vagy délelőtt nem jut az imádkozáshoz és Igeolvasáshoz, s azzal vigasztalja magát, hogy este pótolja az elmulasztottakat, hasonló az olyan katonához, ki fegyver nélkül rohan a küzdelembe, és este leverve és megsebesülve magával viszi fekhelyére a fegyvert.

„Ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” (Fil 4,8)

Sokan kérdezik: mi az az értékrend, amelyet az egyházban hirdetünk? Hát itt az apostol hosszan sorolja. Tisztesség, igazság, tiszta élet, szeretetre méltó viselkedés, jó hír keltése, minden, ami nemes és dicséretes. Ezt az értékrendet naponként, hetenként, éveken át, egész életünkben követni – bizony, ez betöltheti minden igyekezetünket. Van mit követnünk! Jó lenne, ha ez az értékrend nem csak szóbeszéd, nem csak ajánlás, de világítás, sugárzás lenne Jézus követőinek életében! (Tóth-Szöllős Mihály)

Amikor Jézus Krisztust prédikáljuk, ó! akkor nem a tányérokat, késeket és villákat tesszük fel a lakoma asztalára, hanem magát a kenyeret adjuk át.

(C. H. Spurgeon)

Egy kisfiú készített egy kis játékhajót, de egy napon elvitte tőle az áradat. Valaki megtalálta a kis hajót, és eladta a játékboltba. Egyszer a kisfiú a játékbolt kirakatában ráismert a saját hajójára. Rá volt írva az eladási ára. Elment, összegyűjtött annyi pénzt, hogy megvehette a kis hajót.

Amikor megvette, a szívéhez szorította, és azt mondta: most már kétszeresen az enyém vagy. A kereskedő ezt látta és hallotta, megkérdezte a kisfiút, hogy miért mondja ezt? Erre a kisfiú elmondta, hogyan veszítette el a kis hajót, hogyan ismert rá a kirakatban, és most megvette. Így elsősorban azért az övé, mert ő készítette, másodszor azért, mert megvásárolta.

Ehhez hasonlóan cselekedett Isten is az emberrel. Először minden ember az Istenhez tartozik, mert ő a mi Alkotónk és Teremtőnk. Másodszor azért vagyunk az Övéi, mert nagy árat fizetett értünk, hogy minket visszaszerezzen a Maga számára.

Egy indián ellátogatott New Yorkba a barátjához. Sétálni indultak a Broadway-n. Nehezen viselte a járművek zaját, az utcákon özönlő tömegek moraját. Egyszer csak megtorpant, megragadta a barátja karját, és a fülébe súgta:
- Hallod te is, amit én hallok?
- Persze. Hallom az autók dudálását, a buszok dübörgését, a gyalogosok beszédfoszlányait…
- Nem, nem. Itt valahol egy tücsök ciripel.
- Lehetetlenség. Biztosan tévedsz, a belvárosban, sajnos, már régen nincsenek tücskök. De ha ide is tévedt volna egy, ebben a zajban úgysem hallaná az ember – felelte türelmetlenül a városi ember.
Az indián széthajtotta az egyik ház falára kúszó csenevész vadszőlő leveleit – egy kis tücsök lapult mögöttük.
- Persze, nektek egyszerűen kifinomultabb a hallásotok – jegyezte meg józanul a barátja.
- Nem érted, miről van szó – volt a válasz. Adj egy 50 centes érmét!
Amikor megkapta, a földre ejtette a pénzt. A körülöttük tolongó járókelők közül többen megtorpantak, még azok is, akik néhány lépéssel arrébb voltak már, és kíváncsian keresték szemükkel a járdán az érmét.
- Érted már? – kérdezte az indián a barátját. – Ennek a pénzdarabnak a csörrenése sem hangosabb, mint a tücsök ciripelése. A fehér emberek füle ezt mégis meghallotta. Tudod, az ember mindig azt hallja meg, amire megtanult figyelni…

Neked hol a kincsed? Mit hallasz meg a leghamarabb? Mire hegyezed a füled igazán?

“Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet.” Mt 13,44

A “kincs nem boldogít” – mondjuk sokan. Úgy is van, hiszen általában több kellemetlenséget okoz a sok kincs, mint amennyi örömet. Ám a példázatbeli, megtalált kincs más jellegű, mint földi, csillogó kincseink. Isten országának kincsei örökérvényű kincsek és sokkal másabbak, mint az arany, az ezüst, vagy bármilyen értékes, ragyogó drágakő.

Adja a jó Isten, hogy minden nap keressük és meg is találjuk azt a kincset, amiben saját magát adja nekünk, és amely minden kincsnél értékesebb Kincs.

Ó, a szívem kincset talált,
fénylőbb csillagnál, napnál,
el nem veheti senki már,
mit mélyen a szívem bezár.

Minden, ami volt az enyém,
mindaz most már a Tiéd,
elhagytam minden kincsem én,
hogy menjek Veled s Feléd.

Kincsem, ó, Jézus, Te légy!
Indulok mindig Feléd.
Vágyom odaadni mindent,
s megtalálni Benned, mi a szabadság.

Ó, a szívem rég várt Reád,
Benned életre talált.
Élek, de nem én élek már,
hisz Te vagy, kit a szívem bezár!

ÍM ITT VAGYOK, Ó ÉN URAM

Ím itt vagyok, ó én Uram, Istenem.
Csak benned bízik és remél,
Csak téged áld szívem, lelkem.

Jól tudom, Te nem hagysz el,
Legyen mélység, vagy győzelem,
Ezért kezedbe teszem az életem.

Isten malma lassan jár, de rendkívül finoman őröl. (Kroecker)

Istenhez való ragaszkodásunknak olyan erősnek kell lennie, hogy ne legyünk kénytelenek az emberek vigasztalását keresni. (Kempis Tamás)

„Krisztus így imádkozott: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.”” (Jn7,15)

Egy tábor, egy csendeshétvége, egy konferencia után a legnehezebb mindig a hazatérés. Visszamenni oda, ahonnan kiszakadtunk. Péter sem akart lejönni a megdicsőülés hegyéről, mert jó volt ott lenni. Sokszor én is arról ábrándozom, hogy bárcsak létrehoznánk egy olyan kis falut, világtól elzárt helyet, ahol a béke, a szeretet uralkodik, ahol már itt a földön teljes mértékben megvalósul Isten országa. Jézus nem engedett Péter kérésének, lementek a völgybe, mert ott várt rájuk a szenvedő apa és fia. Jézus nem azt akarja, hogy elkülönülten éljünk, hanem hogy szolgáljunk azzal a szeretettel, ahogyan ő tette. A világ nem az ellenségünk. Jézus imája a gonosz ellen szól értünk. (Heinemann Ildikó)

Lassan haladok, de sosem hátrafelé. (Abraham Lincoln)

Látod, Uram, a választásaimban választ keresek.

De milyen gyakran tévesztem el az irányt, a célt!

Mert minden égető élet-kérdésemben Te vagy a válasz.

Hajdú Zoltán Levente

Ne mondd: Istenre várok! – Isten vár terád.


Végtelenül szerető Atyám, aki botlásaim ellenére újra és újra magadhoz hívsz, visszahívsz atyai házad szeretetébe, visszahívsz a menedéket adó házba, meghívsz az ünnepi lakoma házába, meghívsz engem az ünnepi asztalhoz, örömöd asztalához, a szeretet asztalához. Add segítségedet, hogy mindig elfogadjam hívásodat és részese legyek a Te országod örömének!

A lelki életben nem az a fontos, hogy mit teszek, vagy milyen mély gondolataim vannak, hanem az, hogy Istennel egységben élek -e, vagy sem.

A rossztól sokat szenvedünk, de nagyon sokat is köszönhetünk neki.

„Állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére.” (Zsid12,1–2)

„Kitartás, már nincs sok hátra!” – annak idején az edzéseken, amikor izzadtan, kimerülten és fáradtan róttuk a köröket a pályán, ezzel a mondattal biztattuk egymást. Most úgy látom, hogy könnyebb volt akkor futni, mint ma az élet megpróbáltatásai között állhatatosnak, kitartónak, makacsnak lenni. Hányszor hallom elkeseredett emberektől, akiknek nincs munkahelyük, hatalmasra duzzadt az adósságuk, és még számtalan terhük van: „Nem tudom, meddig bírom, mikor adom fel.” A Zsidókhoz írt levél szerzője arra bátorít, hogy van kire néznünk: Jézus nem adta fel. Merítsünk erőt az ő keresztjéből, nézzünk rá! Valóságos segítség ez mai helyzetünkben? A felnézés, Jézusra tekintés új perspektívát ad. A reménységét. (Heinemann Ildikó)

Ami nem szolgálja Isten dicsőségét, nem lehet az embernek áldására sem.


Amikor úgy érzed, hogy legszívesebben feladnád, kezded sajnálni magad, elbátortalanodsz, vagy teljesen elmerülsz az önsajnálatban, állj meg egy pillanatra, és kezdj el gondolkozni azon, hogy mit bírt ki Jézus érted. Gondolkodj azon, hogy milyen támadásokon és bírálatokon ment át. Gondolj a durvaságra és kegyetlenségre, amit meg kellett tapasztalnia nem önmaga miatt, hanem érted.

„Amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.” (Róm 15,4) Sok könyv van a világon. Hasznos, segítő, építő. De Írás, Ige, Isten szava csak egy: a Biblia. Ami abban meg van írva, az több, mint egy nép történelme, több, mint levelekből álló irodalom, líra (például A zsoltárok könyve), több, mint fordulatos cselekmény vagy érdekfeszítő olvasmány. Mindennap újat ad, elámulunk Isten nagyságán és bölcsességén. Az Írást olvasó ember eljut oda, amit Pál ír a 6. versben: „…hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.” (Kőháti Dorottya)

Annyit érünk, amennyi szeretet van bennünk.


Az Írás szerint Istennek a legeslegnagyobb csapása és a legeslegnagyobb haragja az, amikor Igéjét vonja meg az emberektől, viszont nincs nagyobb kegyelme, mint amikor Igéjét közli. (Luther Márton)

„Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,11a) Csendben Isten előtt – ez az ember helyes magatartása. Ebben rejlik a „szólj, Uram, hallja a te szolgád”. Erre a csendre kell felkészülnünk, amikor színe elé járulunk. Nehéz a mai hangos és hangoskodó világban ezt a csendet megteremtenünk, ezért fontos a zsoltáros figyelmeztetése. Áldozatot kell hoznunk, hogy a leghatalmasabbnak, életünk adományozójának és fenntartójának a szava elérje fülünket a világ lármájában. Megéri, ha e csendért „harcolunk”, és áldozatot hozunk, mert erőt, biztonságot, reménységet kapunk benne Istenünktől. (Tóth-Szöllős Mihály)

Ez a bizalom a hajnal följöttében abból a hitből táplálkozik, hogy Isten jóságos és igazságos. Aki ebben bízik, az tudja, hogy élete ellentmondásai nem véglegesek és nem végérvényesek. Azzal a biztos tudattal járhat az éjszaka sötétségében, hogy azoknak, akik Istent szeretik minden javukra van. Még a csillagtalan éjszaka is lehet a beteljesült ígéretek hajnalhasadásának előhírnöke. (Martin Luther King)


Földi életünk legnagyobb értéke a néma, panasz nélküli szenvedés.
Kaszap István


Ha azt képzelném, hogy az Úristen nem érti a tréfát, nem is akarnék a mennybe jutni! (Luther Márton)


Isten nem mondja: szenvedjetek minél többet, ez erény és kötelesség, viszont tudnod kell: a fájdalmat is felvette programjába.
Prohászka Ottokár

Most egy ma sikeres magyar pop-együttes egyik dalszövege kapcsán készített interjúról lesz szó. A dal címe ennyi: “Nem hiszek”, és refrénként elhangzik pl., hogy “nem hiszek a gyűrű aranyában; nem hiszek a szavak igazában… nem hiszek az otthon melegében, nem hiszek Apáink erejében…” Az énekes pedig elmondta, hogy ez a dal egy generációs reflexió bizonyos társadalmi jelenségekre, a mai magyar fiatalság lelkületét kivetítve. És valóban nagy igazságot fogalmaz meg. Elég körbenézni fiataljaink körében, hogy mennyire nem hisznek, nem tudnak megmaradni semmiben. Ha nem tetszik az iskola, megyek másikba. Ha nézeteltérés adódik egy kapcsolatban, akár egy házasságban, lépek másikba, keresek mást, jobbat. Ha a munkahelyen kellemetlenség ért, majd keresek másik helyet. Ha az egyházamban nem tetszik valami, kipróbálok másik vallást. Megmaradni, kitartani bármiben – nem tartozik ma az erősségek közé… A szabad választások korát éljük mindenben, csak mintha kellő bölcsességünk nem lenne a választások szabadságához.
Egy másik példa szintén egy interjú: 107 esztendős bácsit köszöntöttek születésnapja alkalmából, és neki is feltették az ilyenkor természetesen adódó kérdést: mi segített ezen a hosszú életúton megmaradni? A néhány szavas válaszban pedig ott rejlett a szívet melengető válasz: a hit segített megmaradni. Próbákhoz, háborúkhoz, szegénységhez – a hitben talált erőt a túléléshez.
A két példa összekapcsolása talán nem is igényel magyarázatot.

Nem az a fösvény, aki nem teszi magát tönkre ajándékozással, hanem az, aki nem adja cserébe saját arcának ragyogását a te adományodért.
Antoine de Saint-Exupéry


Tudnod kell, hogy melyik kikötő felé tartasz, mielőtt be akarnád fogni a jó szelet, mely odarepít.
Seneca

„Vigyázzatok, hogy senki se fizessen a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt.” (1Thessz 5,15) Vigyázni kell, hogy hol mivel fizetünk. Kivonnak egy papírpénzt, az már nem fizetőeszköz. Amint az euró vagy más valuta sem a mi országunkban. A hívő embernek még inkább figyelnie kell. Isten népének kezében nem lehet fizetőeszköz a rossz! Akkor sem, ha valaki azt adta neki. Van rá szabadsága és hite által ereje is, hogy „meglepetést okozzon”, és az egyetlen, az egész világon ismert és legális eszközzel fizessen: a szeretettel. (Kőháti Dóra)

A fiatalság nem erény és az öregség nem betegség.


A hit a hitért való harcra kötelez.


A hit félelem nélküli életre vezet: többé nem kell félnünk sem a jövőtől, sem a másik embertől. A hitből fakadó bizalom nem naivitás. Tudatában van a rossznak, mely jelen van az emberiségben, ahogy a mi szívünkben is. De a hit nem felejti el, hogy Krisztus azért jött el, hogy mindannyiunkat megmentsen. (Alois testvér)


A Szentírás ígéretei legyenek Isten népének közmondásai. (Spurgeon)


A szeretet nem olyasvalami, amit érzel, hanem egy olyan dolog, amit megpróbálsz kifejezni, bárhogyan is érzel.


Akármelyik oldaláról nézed a hegyet, mindig másnak fogod látni, pedig ugyanaz a hegy. Minden ilyen, ami a teremtés műve: egyazon Isten más-más arcát mutatja. (Paulo Coelho)


Az igazi Biblia-olvasásnak nincs ideje haszontalanságok olvasására. (Kempis Tamás)

„Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.” (Dán 12,3)

Máté evangéliumában Jézus is idézi a próféciát a búza és konkoly példázatának magyarázataként (13,43). Bűn, ítélet és kegyelem: hogyan lehetünk okosak, igazak (Mt 13)? Hogyan állhatunk majd Isten színe elé? Mire támadunk fel? Mire „elég” e földön gyűjtött szellemi, anyagi tőkénk, okosságunk…? Ha eltaszítottuk az igazság hozzánk szóló üzenetét, ha nem vezettünk mást sem az igazságra, ha betapasztottuk a fülünket az ige élő szava előtt? Minden egyes nappal haladunk a felé a nap felé, amikor minden tettre és szóra a legerősebb világosság fénye vetül. Ne félve, hanem Istenben bízva haladjunk e felé, felénk nyújtott kezét, hozzánk szóló szavát elfogadva! (Kőháti Dóra)

„Az Úr irányítsa szíveteket az Isten szeretetére és a Krisztus állhatatosságára.” (2Thessz 3,5) Isten szeretete és Krisztus állhatatossága – elérhetetlen mérce. Nem is vagyunk képesek még megközelíteni sem. Mégis irányt jelent, amely felé elindulhatunk, ez az egyetlen járható és célra vezető út. Minden más zsákutca. Csak Isten szeretetének és Krisztus állhatatosságának útja vezet el Isten országába. (Túri Krisztina)

Jézus a megtestesült Ige.
Jézus az élet kenyere.
Jézus áldozati bárány – akit bűneinkért feláldoztak a kereszten.
Jézus az áldozat, akit a szentmisén feláldoznak a világ bűneiért és saját bűneimért.
Jézus az ige, amelyet hirdetni kell.
Jézus az igazság, amit közhírré kell tenni.
Jézus a fény, amelynek föl kell ragyognia.
Jézus az élet, amit élnünk kell.
Jézus a szeretet, amely szerint szeretnünk kell.
Jézus az öröm, amelyet szét kell osztanunk.
Jézus a béke, amelyet adnunk kell.
Boldog Kalkuttai Teréz


Jobb a szívben tartani a Bibliát, mint a könyvespolcon.
Spurgeon

„Krisztus által hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen.” (1Pt 1,21) Péter apostol is abban erősít meg, hogy Jézustól kaptuk hitünket, a feltámadott, élő Úrtól, aki abban meg is tart. Ennek a hitnek a gyümölcse az is, hogy reménységünk lehet. Erre pedig mai életünkben különösen nagy szükségünk van. Aki Krisztus által hisz, nem csüggedhet! (Tóth-Szöllős Mihály)

Minden szentnek múltja van, és minden bűnösnek van jövője.

„Ő, az Úr, a mi Istenünk, az egész földnek szólnak döntései.” (Zsolt 105,7)

Heisenberg Nobel-díjas német fizikus ezt mondta: „Engem nem érdekelt Isten léte, de a munkám során találkoztam vele.” Az Úr: a világmindenség Ura és teremtője. Azé is, aki tagadja, aki elfordul tőle, de íme, még a kvantummechanika megalkotója is találkozott vele. Isten hatalma végtelen, döntései mindenkire egyaránt érvényesek. Ez félelemmel töltheti el az embert. De ő a mi Istenünk – ez már bizonyságtétel! A hívő ember nem félelemmel, hanem bizalommal és hálával fogadja ezt a tényt. Ez reményünk és bizodalmunk alapja. „Jó kezekben” vagyunk mennyei Atyánk tenyerében. (Kőháti Dorottya)

A boldog pillanatokban dicsérd Istent.
A nehéz pillanatokban keresd Istent.
A csendes pillanatokban adj hálát Istennek.
A fájdalmas pillanatokban bízz Istenben.
És minden időben imádd Őt!

„A Krisztus Jézussal való közösségben mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben.” (1Kor 1,5)

Amerre nézünk, mindenütt elszegényedést látunk. Erről hallunk, olvasunk a hírekben, de magunkon is érezzük. Pál apostol a korinthusiakra tekint, és hálát ad Istennek, hogy a Krisztussal való közösség meggazdagít. Rólunk el lehet ezt mondani? Ha nem, akkor a közösséggel vagyunk elmaradva. Pedig gazdagok vagyunk és lehetünk, mert miénk az ige és az abban kapott ismeret Isten vezetéséről, megtartó erejéről. Az ige szívünkbe fogadásával, az imádsággal naponként erősíthetjük Krisztussal való közösségünket, erősödő hitünkben pedig egyre erősebbek és gazdagabbak lehetünk. (Tóth-Szöllős Mihály)

“A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.”
Mt 7.13-14

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy indián fiú, akit egy hónapra kiküldtek az erdőbe, mert ez a próba hozzátartozott a törzsi beavatáshoz. Ez idő alatt vigyáznia kellett magára, meg kellett védenie magát, és elegendő élelmet kellett találnia a túléléshez.
Néhány napig rendben is ment minden, egészen addig, amíg egy olyan helyre nem ért, ahol szemmel láthatóan nem volt túl sok ehető dolog. A fiú ennivalót keresve tovább vándorolt, de ahogy teltek-múltak a napok, az csak egyre kevesebb lett. Már nagyon éhes volt, amikor egy nagy hegyhez ért. Amint felfelé haladt rajta, egyszer csak egy csörgőkígyó siklott az útjába. A kígyó megszólalt:
- Kedves fiú, eltévedtem itt a hegyekben, és nem találom a lefelé vezető ösvényt. Tudom, hogy te ismered az utat. Szépen kérlek, vigyél le innét! Különben biztosan elpusztulok idefenn.
A fiú azt válaszolta:
- Ismerlek téged. Te a csörgőkígyó vagy. Egyetlen marásoddal megölhetsz!
A kígyó tovább próbálkozott:
- Kedves fiú, nagyon éhesnek tűnsz.
- Napok óta nem ettem – ismerte el a fiú.
- Ha megmutatod a hegyről levezető utat, megmutatom, hogy hol találsz ennivalót. Terített asztalhoz vezetlek, és táncolok neked.
A fiú hallgatott, a kígyó pedig táncolt neki egy kicsit. Aztán megszólalt a kígyó:
- Ugye szép vagyok, ha táncolok?
- Szép vagy, ha táncolsz, de tudom, mit tehetsz velem. Megmarhatsz és megölhetsz.
- Megígérem, hogy ha leviszel a hegyről, megmutatom neked az ételt, és nem bántalak – felelte a kígyó.
- Megígéred?
- Hát persze.
A fiú levezette a kígyót a hegy lábához, és a kígyó, ígéretéhez híven, megmutatta, hol van az élelem. Olyan lakomát terített a fiú elé, hogy az úgy érezte magát, mint egy király. A kígyó ezután táncba kezdett a fiú előtt, a fiú meg táncolt a kígyóval. Egy szempillantásnál is rövidebb idő alatt a kígyó a fiúra támadt, rárontott, és megmarta. A fiú a földre esett, és felkiáltott a fájdalomtól. Könnyek és jajkiáltások közepette a szemére hányta a kígyónak:
- Megígérted! Megígérted, hogy nem marsz meg!
A kígyó mosolygott, és így felelet:
- Amikor lehoztál, azt mondtad, hogy ismersz engem.

Az anyagi világ csörgőkígyója mindig olyan dolgokat ígér, amiket nem tud megtartani. Az élvezetek és a tulajdon is olyan álmokkal hiteget, amelyeket nem tud valóra váltani. A világ tele van üres ígéretekkel, tele van előre gyártott megoldásokkal és könnyű utakkal. De egyik előre gyártott megoldás sem hozza meg azt a beteljesülést és boldogságot, amire mindennél jobban vágyunk. Egyik könnyű út sem vezet az életre…

Aki a Tiéd,
az nem veszik el.
Útján,
amerre mennie kell,
Te vagy a lámpás,
Te vagy a fény.
Borús éjben is
örök remény.
Aki a Tiéd,
az hazatalál.
Útján haladva
ha meg-meg is áll,
Te vagy ereje,
akarata.
Így jut az ember
hozzád – haza.


Akkor áldásos a Biblia-olvasásunk, amikor az Ige beteljesedik rajtunk.


Az élő gyülekezet élő hitben járó családokból áll. Az istentisztelet a mennyei istentiszteletbe való bekapcsolódás, aminek előzménye van a személyes csendességben, és következménye van az élet istentiszteletének megélésében. Ez a személyes kegyesség azonban akkor áldásos, ha a Krisztus-test közösségében éli meg ki-ki ezt, építve a közösséget. (Tariska Zoltán)

„Az Úr félelme lesz Sion kincse.” (Ézs 33,6)

Sion Jeruzsálem szent hegye, de átvitt értelemben maga az egész egyház. Nem az Úrtól való félelem, hanem a benne való megingathatatlan hit, hatalmának elismerése és az ő törvénye szerinti élet a legnagyobb kincse az egyes embernek és az egyháznak. Mindannyian az ő gyermekei lehetünk: nem félelemmel kell tekintenünk rá. Hisz mindent eléje vihetünk. (Kőháti Dóra)

Bármilyen közel van a karó a tőkéhez, soha nincs közöttük életközösség. (Szikszai)


Csak az igazán szabad, aki elszakadt mások tekintetétől, és határozottan Isten tekintetében marad.


El sem tudom képzelni, hol lennék én ma, ha nem volna az a maroknyi barátom, akik képesek voltak örömmel megtölteni a szívemet. Nézzünk szembe a tényekkel, barátokkal az élet sokkal vidámabb.
Charles Rozell Swindoll


Ha engedelmeskedem annak, amiről tudom, hogy jó, örömben lesz részem. Ha pedig nem engedelmeskedem annak, amiről tudom, hogy jó, gyötrelem lesz az osztályrészem.

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róm 8,31b)

Tényleg ki? Senki, pedig vannak ellenségeink bőven: a sátán, ezernyi kísértése, saját önző vágyaink, tévtanítások tömege, újra és újra feltörő óemberünk mind ellenünk harcolnak! Micsoda ijesztő hadsereg, amely mégis bukásra van ítélve, mert velünk az Isten! Veled is! Vedd ezt komolyan, s meglátod, hogy egészen másként fogsz a világra és az életedre nézni. Felszabadulsz a félelmektől, terhektől, mert ezek már nem fognak rémíteni: elüldözte őket egy sokkal nagyobb hatalom: Isten szeretete! (Deák László)

Isten a gyümölcse alapján ítéli meg a fákat, nem pedig a gyökerük szerint. (Paulo Coelho)


Kíváncsiskodásunk sokszor megakaszt a Szentírás olvasásában, mert érteni és vitatkozni akarunk ott, ahol egyszerű lélekkel tovább kellene olvasnunk. (Kempis Tamás)

„Krisztus mondja: „Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.”” (Jn 15,15)

A barátainkkal különleges kapcsolat fűz össze, az életünk részei, beavatottak, és mi is részei, részesei vagyunk az életüknek. Jézus, mikor barátainak nevez minket, megajándékoz ennek a kapcsolatnak a lehetőségével. Nem mechanikus tetteket és egyfajta külső parancsnak megfelelni akarást vár tőlünk, hanem szívből jövő, elkötelezett életet. Beavat Isten tervébe, részesei leszünk mindannak, amiért ebbe a világba jött. Nem maradhatunk közömbösek. (Túri Krisztina)

Milyen gyakran olvassuk a Bibliát. Soha nem olvassuk? Vagy csak ritkán, időnként, hébe-hóba? Vagy rendszeresen, netán naponként? Te tudod, hogy mennyit olvasod, hogy neked mit jelent, hogy tekintesz rá. Legyen segítségünkre egy történet ezzel kapcsolatban:
Egy fiatalember gyakran kigúnyolta a Bibliát. Egyszer megint lekicsinylő megjegyzést tett rá.
- Olvasta maga már tulajdonképpen a Bibliát? – kérdeztem tőle.
- Ugyan mit gondol? Én és a Biblia! Nevetséges!
Elővettem egy vadonatúj, bőrkötésű Újszövetséget:
- Nézze, ezt a szép kis Bibliát magának adom, ha megígéri, hogy elejétől végig elolvassa.
Az ajánlat nagyon csábító volt. Azután hetekig nem láttam a fiatalembert. Egyszer csak megint megjelent.
- Nos – kérdeztem -, hogy állunk a Bibliával?
Nagyon komolyan felelt:
- Tudja, különös dolog ez. Elkezdtem olvasni. Sok mindent nem értettem meg. Már abbahagytam volna, de hiszen megígértem, hogy végigolvasom! Azután sok mindent találtam benne, ami szíven talált és nyugtalanított, úgy, hogy legszívesebben eldobtam volna a könyvet. De megígértem, és végig kellett olvasnom. Később annyi vigasztalást találtam benne, hogy egészen boldog lettem. Amikor befejeztem, azt mondtam magamban: ha igaz az, amit ez a könyv mond, akkor el vagyok veszve, ha nem változtatok az életemen. Hozzáfogtam, hogy nagytakarítást csináljak a szívemben. És most – a Biblia az élet könyve számomra.

Minden ember szíve a boldogságért kiált. Az emberek még sohasem keresték a hőn óhajtott boldogságot ennyire rossz helyeken, mint ma. A leggyakoribb hiba a gyönyörben és az anyagi javakban keresni. Hiábavaló ezekben keresni. Bármilyen boldogság, amely testi örömből ered, eltűnik, mihelyt az öröm forrásaként szolgáló cselekedet abbamarad. Bármilyen boldogság, ami anyagi javakból származik, megszakad, ha az anyagi javak megszűnnek.

Az a boldogság, amit Isten gyermekeiként keresnünk kellene, nem az egészséges állat boldogsága, vagy nem az olyan ember boldogsága, akinek mindene megvan, hanem mély, belső beteljesülés a szívünkben, amely békét és örömet áraszt. Ezt a boldogságot nem befolyásolják azok az érzések és érzelmek, amelyek a testünkön hullámoznak át egyik pillanatról a másikra. Ezt a boldogságot nem befolyásolják életünk külső körülményei. Ez a boldogság állandó, annak az eredménye, hogy életünket Istennel egyesítjük. Ez az egyetlen igaz boldogság, és ezt csak imádsággal lehet elérni. A bensődben keresd. “Isten országa bennetek van.”

Szeretetre születtem.
Szophoklész


Szeretni Istent, és általa szeretve lenni: ez a legnagyobb érték, amely mindörökre megmarad. (Alister McGrath)


Többfajta bibliafordítás létezik a világon. Magyar nyelven is olvashatunk többfélét. A két legelterjedtebb a Károli- és az újfordítás. Én az újfordítást jobban kedvelem, mert a beszélt mai nyelvhez nagyon közel áll, könnyen érthető. Igaz, elismerem, hogy a Károli Gáspár-féle fordítás több helyen hűebb az eredeti szöveghez. Ezzel kapcsolatban eszembe jut, hogy egyszer egy lelkészt megkérdeztek arról, hogy melyik a legjobb bibliafordítás. Mit gondoltok mit válaszolt? Kicsit meglepő volt, de azt mondta, hogy az, amelyiket az életedbe fordítod le. Mennyire igaza van! Isten Igéje ugyanis nemcsak informálni akar, hanem elsősorban átformálni. Meg akarja változtatni az életedet. Persze csak, ha engeded. Ha kemény szívedről lepattannak az igei üzenetek, akkor nem formál téged, de ha megnyitod a szíved előtte, akkor formál, alakít téged. Ezért is írja Jakab apostol: legyetek az igének cselekvői, ne csak hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Olvasni és hallgatni az igét, ez az első lépés. A második pedig megélni, cselekedni. Akkor formál igazán bennünket, ha megtesszük, amit belőle megértettünk.

A magunknak élt egy óra több keserűséggel van tele, mint a másokért élt egész élet. És a másokért élő egyetlen órájában sokkal több öröm van, mint a magának élő egész életében.

A virág nem gondol azzal, ki fogja szívni az illatát.


Áldott legyen a buzgalom, mely Isten karjába vezet! Áldott legyen a lemondás erről az egynéhány nyomorult dologról, amely ily magas méltósághoz juttat! Gondoljátok csak meg, hogy ha egyszer az Úr karjain hordoz benneteket, mit törődtök ti majd akkor azzal, ha az egész világ kígyót-békát kiált reátok! Elég hatalmas Ő arra, hogy bárkivel szemben is megvédelmezzen benneteket.
Nagy Szent Teréz

„Az Úr fölegyenesíti a görnyedezőket.” (Zsolt 146,8)

Görnyedezőként eltűnik a horizont, csak lefelé lehet nézni, nincs perspektíva – út, por, szürkeség. Nehéz súly a háton, a felfelé tekintés lehetetlensége. Ha Isten felegyenesít, egyszerre már látszik a távlat, nem vagyunk többé a lefelé húzó erők foglyai – ezt kaptuk Jézusban. Levette a súlyos terheket, és megmutatta azt, amire emberségünkben hivatottak vagyunk. Csak vele élhetjük át, mit jelent igazán embernek lenni. (Túri Krisztina)

„Eljön majd az idő – így szól az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak, olyan királyt, aki bölcsen uralkodik, jog és igazság szerint jár el az országban.” (Jer 23,5)

Eljött már ez az idő. Hisszük, hogy Jézust Isten küldte, hogy világossá tegye a jogot és az igazságot. Ez a jog, amelyet Isten minden ember számára teremtett, és mindenkire egyformán érvényes, melynek nincsen kiskapuja. Egyenlőkké tesz Isten előtt. És ez az igazság, mely világosan megmutatja bűneinket, kárhozatra méltó voltunkat, de ez áradt ki ránk, amikor Jézus a keresztfán feláldozta magát értünk. Istennek ezt a megkegyelmező igazságát hozta el számunkra. (Tóth-Szöllős Mihály)

„Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt. Térj hozzám, mert megváltottalak!” (Ézs 44,22)

Olykor azt érzem, hogy mi, emberek rettenetesen megalázó helyzetbe hozzuk az Istent. „Lerázzuk” őt. Ő pedig, mint egy kinevetett és üldözött kufár, jön utánunk, s nem holmi vacak árut akar ránk tukmálni, hanem életünk egyetlen igazi ajándékát: az ő megbocsátó kegyelmét és irgalmát, amely eltöröl minden hűtlenséget. Jön utánunk, sőt ahogy Füle Lajos írta versében: „Fut az ISTEN az ember után, / mert mindent lát és szánja nagyon, / guruló szívét csakhogy elérje, / hogy fut utána, hull bele vére! / Ott fut az utcán, ott fut a téren, / egész világon, / sok ezer éven, / sok mérhetetlen, megérthetetlen, / keresztre írott szenvedésen át, / hulló Igével, / kiontott vérrel, viszonozatlan, / mély szerelmével / fut az ISTEN az ember után.” Nézz hátra! Látod őt életed országútján, ahogy fut utánad, mert nem akarja, hogy elvesszél?! Állj meg, és várd meg őt! (Deák László)

Ha Életed rögös útján megbotolsz, ott vannak a jóbarátok, hogy támaszkodhass beléjük, s ha elesel, ők akkor is ott vannak, hogy karjukat nyújtsák neked, felsegítsenek. Ne feledd, te is ilyen támasz, s segítő kéz vagy nekik! (Victoria F. O.)


Ha szeretünk, megkockáztatjuk, hogy nem fognak viszontszeretni. Ha remélünk meg kockáztatjuk a csalódást. Mégis vállalnunk kell a kockázatot, mert az életben az a legnagyobb kockázat, ha nem kockáztatunk. Aki nem kockáztat, az nem tesz semmit, és nem lát semmit, annak nincs semmije és ő maga is semmi, mert nem tanul, nem érez, nem változik, nem fejlődik, nem szeret és nem él.


Istenem, szükségem van rád, hogy taníts napról napra, minden napnak a követelménye és szükséglete szerint. Add meg nekem, Uram, a lelkiismeretemnek azt a tisztaságát, amely csak a te sugallatodat érzi és fogja fel. Fülem süket, nem hallom hangodat. Szemem homályos, nem látom jeleidet. Csak te tudod élessé tenni szememet, megtisztítani és megújítani szívemet. Taníts meg arra, hogy ott üljek lábadnál, és hallgassam a szavadat.
John Henry Newman


Jézus Krisztus Simon Péternek először az otthonába lépett, aztán az imaházába, végül a csónakba is. Úr lett a családi, vallási és üzleti élete felett. (Stewart)


Minden imádságnak, minden áhítatnak, minden örömnek jó szóvá, jó tetté kell változnia. Lehet az egy tekintet, egy kézszorítás, egy elhallgatott vagy kimondott gondolat, egy parányi győzelem vagy egy égbe sugárzó hőstett, egy futó bocsánatkérés, egy meleg megbocsátás, egy apró szívesség, új áldozat: de az mind az Isten szüretjét gazdagítja s az örökkévalóság szőlőhegyeit tetézi áldással. Csak az a fő, hogy áhítatod tetté, hited szeretetté váljék, teljesen, maradék nélkül… (Ravasz László)


Ne gondolja senki, hogy amit másokért tehet, vagy amit másoknak adhat, az jelentéktelen semmi csupán, s a fáradságot sem éri meg. Sok apró patak is hatalmas folyammá egyesül.


Nem az a fontos, hogy valaki mit, hanem az, hogy miként szenved. Ugyanabban a tűzben az arany ragyog, a polyva pedig füstölög. Ugyanaz a cséplő a szalmát összetöri, a gabonaszemet megtisztítja.
Augustinus

„Ő megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.” (1Tim 3,16)

Pár napja, október 31-én a Reformációi emlékparkban álltam, és néztem a hitünk pilléreit jelképező négy fehér oszlopot. Olyan magasak, erősek, tiszta hófehérek, égbe mutatóak voltak. Jó volt tudni és érezni, hogy ezek a lutheránus hitem pillérei: csak Krisztus, csak a hit, csak a kegyelem, csak az Írás. Ennyi, és ennél több nem kell. Ebben minden benne van. Vagyis Jézus Krisztusban minden megadatott nekünk. Őt kell keresnünk, és nem mindenfelé keresgélnünk, ahol az élet és az örök élet válaszait ígérik. A választ Isten Jézusban adta meg. (Kőháti Dóra)