2017. szeptember 8., péntek

A betegség és halál a legnagyobb megpróbáltatások közé tartozik, még nekünk, hívő embereknek is, de mint ahogyan az aranyat is tűzben edzik, ugyanúgy válik egyre ragyogóbbá az Istenben való hit mindannyiunk életében a nehézségek idején.


A fájdalom fáj hívőként is, a veszteséget is megéljük, de másként. Mindenben benne van a hit, a remény, a szeretet. A bizalom, hogy Isten akarata bár néha fájdalmas, de odaát mindannyian együtt leszünk, ott ahol nem lesz fájdalom és sóhaj, s ahol maga Isten töröl le szemünkről minden könnyet.


A hit nem érdem, hanem a lelkem kinyújtott karja, amelyikkel elfogadhatom Istennek minden ajándékát.




„A közöttetek levő presbitereket kérem: legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen.” (1Pt 5,1–2)

Emlékezünk még arra, amikor először léptünk be abba a gyülekezeti közösségbe, amelynek jelenleg a tagjai vagyunk? Ugye volt valaki, aki szólt hozzánk néhány jó szót, aki odakísért a padba, aki bemutatott minket másoknak? Önként és készségesen tette, nem kényszerből, nem nyerészkedésből. S milyen jó, hogy valaki gondoskodott rólunk, nem voltunk elveszettek! Ma már talán mi vagyunk, mi lehetünk a szónak abban az értelmében presbiterek, hogy gondunk van egymásra. Mert az elöljárók Isten gyülekezetében a szolgálatban, a szeretetben kell, hogy elöl járjanak. Ez a kell pedig belülről fakad, mert Krisztusra nézünk, és tőle tanulunk.
(Kőháti Dóra)



A szenvedés megtanít bennünket az engedelmességre és alázatra. Felismerjük, hogy mennyire semmit érő mindaz, ami múlandó. Felismerjük, hogy Jézus kezét nyújtja nekünk a nehéz órában, mert társunk akar lenni a betegségben.
Amikor beengedjük Őt szenvedéssel teli szívünkbe, akkor megdöbbenünk, hogy milyen közel kerültünk Hozzá.

János apostol lejegyezte Jézus egyik különös mondatát: amikor keresztre feszítenek "mindent magamhoz vonzok" (Jn 12,33). Vajon ez csupán annyit jelent, hogy a szenvedő ember a szenvedő Jézusban társat talál? Sokkal több van ebben a mondatban. Az, hogy aki szenvedésében megnyílik Őelőtte, azzal eggyé válik, annak átjárja a szívét isteni erejével és kegyelmével. Ebben már ott van a föltámadás misztériuma! Ez azt jelenti, hogy nem értelmetlen a szenvedés, nem értelmetlen a betegség, nem értelmetlen, ha a depresszió miatt álmaink összeomlanak, nem értelmetlen az elhagyatottság, a magányos vergődés, nem értelmetlen, ha igazságtalanságot követtek el ellenünk, vagy ha megaláztak... Semmi nincs hiába, mert Jézusban minden megújulhat. Mert Ő a Feltámadás és az Élet.
Hallottam egy érdekes idézetet a házasságról. Így szólt: "A házasság mindig a desszerttel kezdődik és a savanyúsággal ér véget." Egy pszichológus idézte a gondolatot egy konferencián és mi, a hallgatók nagyon jót derültünk rajta. Remélem azonban, hogy csaknem mindenki bele is gondolt e szavak értelmébe. Én megpróbáltam, és arra jutottam, hogy az első fele a mondatnak igaz. Hiszen mikor összeházasodunk, akkor minden olyan szép és jó. Nagyon szeretjük a társunkat, tényleg vele képzeljük el a jövőnket hosszú távon is. Nem tűnik nagy szónak a holtomiglan-holtáiglan, a jóban-rosszban, egészségben-betegségben... Aztán sok esetben egy idő után megtörik, elromlik, tönkremegy valami. Maradva az idézetnél: ami édes volt az savanyúvá válik. De ehhez mindig két emberre van szükség. Ahhoz is, hogy édes, de ahhoz is, hogy savanyú legyen férj és feleség kapcsolata. Te milyennek látod a sajátodat? Édesítsd meg házasságodat! Tégy meg mindent azért, hogy boldoggá tedd házastársad és te magad is boldogabb leszel! Rajtad (is) múlik, hogy milyen a közös életetek!

Katona Béla


Az ellenségnek meg nem bocsátani nagyon szegényes lelkület, a haragtartás a silányságnak a jele. (Fosdick)


Az emberi énnek az a természete, hogy csak magunkat szeretjük és csak magunkra vagyunk tekintettel. Milyen igazságtalan és oktalan az emberi szív! (Blaise Pascal)




Hívőnek lenni annyit jelent, mint a bűnbánatra hajlandónak lenni. (Spurgeon)



LEGYEN MEG A TE AKARATOD

Legyen meg a te akaratod, Uram!
Minden körülmények között
Teljesedjék bennem szent akaratod!

Ha azt kívánod, hogy szenvedjek,
Adj erőt, és én elviselem azt!
Ha betegséget, gyalázatot, üldözést,
Szegénységet küldesz rám:
Íme, kész vagyok, Atyám!

Nem térek ki utadból;
Rosszul tenném,
Ha a szenvedés elől menekülnék.

Add nekem szent kegyelmedet,
Amelyért szerelmes Fiad könyörgött már,
Hogy bennem az ő szándékai
Megvalósuljanak!

Tégy velem teljesen tetszésed szerint,
A tiéd vagyok!

Avilai Szent Teréz


„Legyen meg az Úr akarata!” (ApCsel 21,14)

Az Úrtól tanult imádságban, a Miatyánkban naponta elmondjuk ezt a mondatot. Általánosságban, egy jól megtanult, kívülről mondott fohászon belül könnyű elmondani ezt, de amint konkrét élethelyzetekben – főleg szenvedés idején – kell megfogalmazni, nehezen hagyják el ajkunkat ezek a szavak. Pedig ez hitünk megvallásának legalapvetőbb kijelentése. Ha ezt nem tudjuk kimondani a Gondviselőbe vetett őszinte reménységgel, akkor gyenge a mi hitünk. Isten azt várja tőlünk, hogy a próbatételek, kísértések idején is hittel tudjunk így szólni: Legyen meg az Úr akarata!
(Menyes Gyula)



Nem fogható semmilyen szeretet, barátság vagy közösség azokéhoz, akiket az ő Urukkal való kapcsolatuk köt össze egymással. (Stalker)



Ó Szűz Mária!
Fogadd el tőlem szívemet,
Szerény virágos kertemet.
Örömöm és bánatom virágait,
Mind neked adom.

Tied legyen az életem,
Ha csüggedek te légy velem.
Szívből szeretlek jó Anyám,
Szűz Mária vigyázz reám!


„Pál írja: Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta.” (1Kor 3,6)

Pál apostol ebben a szép hasonlatban a gyülekezetet növényhez hasonlítja s az apostoli szolgálatot a kertész munkájához. Gyakran idézzük e szavakat, ha hangsúlyozni akarjuk, hogy nem az egymást váltó szolgálattevők személye a fontos, hanem az, akitől a gyülekezet élete származik. De ritkán emlegetjük e szavak kapcsán, mekkora felelőssége van a szolgálatban állónak: egészséges táplálékkal kell ellátnia Krisztus élő gyülekezetét. S az egészséges táplálék az ige tiszta, tévtanításoktól mentes hirdetése. Hiszen a hasonlat alapján olyan egyértelmű: csak az a kertész gondozza jól a növényt – és nevezhető igazán kertésznek –, aki a termő, nem pedig a szikes talajba plántálja a növényt, aki nem bármiféle folyadékkal, hanem friss vízzel locsolgatja.
(Isó Dorottya)


Sokan mondják: “Minden időben lehet imádkozni.” – Tudom, hogy lehet, de attól tartok, hogy akik nem imádkoznak rendszeresen, nagyon ritkán imádkoznak. (Spurgeon)


Számtalan olyasmi, ami megvan nekünk, de létének nem vagyunk tudatában, másvalakinek, külön-külön is a legnagyobb boldogságot okozná.



Van, hogy beszélni kell, mert a hallgatásnak egész fészekalja rút, fekete kisgyermeke születik: a félreértés, a sértődés, a megbántott önérzet, a kétely.