2017. december 8., péntek

A legkedvezőbb táptalaj a lélek növekedéséhez a hála.

Aki az igazságot hirdeti, kell, hogy maga is igaz legyen. (Spurgeon)


Amikor azt mondod: “Feladom!”, gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: “Egek, micsoda lehetőség!”
H. Jackson Brown


„Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint.” (1Sám 26,23)
Saul király teljesen kifordul önmagából, gyilkos indulat és féltékenység ver gyökeret a szívében, Dávidnak ezért menekülnie kell. Többször lehetősége nyílik arra, hogy bosszút álljon, mégsem emel kezet az Úr felkentjére, mert nem az számít, hogy jogosak-e a sérelmei. Számára Isten igazsága és hűsége a mérce, és tudja, hogy csak az Úrnak van joga megítélni a bűnöst. Időnként jó lenne példát venni ebben Dávidról, amikor bántóinknak rosszat kívánunk… Azonban a másik oldal is ismerős: amikor mi követünk el bűnt, s jogos felettünk az ítélő szó. Ilyenkor halljuk meg az evangéliumot: Isten az ő igazságát és hűségét megmutatta az Úr Jézusban. Nem a mi tetteinkre tekint, hanem a megfeszített, nekünk örök életet szerző Krisztusra. (Hulej Enikő)


Egyforma hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.
(Seneca)


„Embert ültettél a nyakunkra, hol tűzbe, hol vízbe jutottunk, de kivezettél.” (Zsolt 66,12)
Hajlott hátú emberek sokasága vesz körül. Nem csak gerincbetegek. Megfáradtak, csüggedtek, csalódottak, hitevesztettek. Ha teher nehezedik rájuk, azt gondolják, ez Isten büntetése vagy az ördög játéka. Van, mikor kiégnek, van, mikor fulladoznak. Szélsőséges terepgyakorlat ez, kevés az esély a túlélésre. De „felegyenesedve”, „felemelt fejjel”, kihúzott háttal jól látható a cél. Az is, hogy ki tűzte ki. És az is, ki adja a próbákat. De az is, ki kísér bennünket! (Benkóczy Péter)


„Ha gyermekek vagyunk, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róm 8,17)
Isten gyermekeiként Krisztus útján járunk. Ha örökölni akarjuk dicsőségét, akkor nem mondhatunk nemet a Jézussal a szenvedésben való sorsközösségre sem. Azaz mondhatunk, de attól még életünk terheit hordozni nem lesz könnyebb. Sőt! Jézus Krisztus életünk minden területén társunk és testvérünk akar lenni, az örömös és a bánatos percekben, a jelenben és az örökkévalóságban egyaránt. Adja Isten, hogy a mennyei Közjegyző előtt azon a végső hagyatéki tárgyaláson valóban Krisztus örököstársainak bizonyuljunk! (László Virgil)


„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,9)
Jön Krisztus: a bűnöket megbocsátó, a bűnösön könyörülő, az elveszettet megkereső, a gonoszságtól megtisztító. Advent várakozás a hű és igaz eljövetelére. Hiába vesz körül külső fény, meleg, pompás ragyogás, az ünnepre nem leszünk készen, amíg meg nem valljuk, fel nem ismerjük őt, útjából el nem gördítjük, le nem tesszük bűneinket, s azután amíg ő föl nem emel és el nem indít bennünket. Jézusra várunk, hogy belülről sugározzon a tiszta fény, a megbékélt lélek öröme. (Kőháti Dóra)


Imádkozni nem annyit tesz, mint különböző dolgokat kérni Istentől, hanem Istent magát elnyerni, mint miden élet adóját.


“…legyen nekem a te igéd szerint.” Lk 1.38
Mária, édesanyánk, igeneddel megváltoztattad a világ sorsát. Te tudod, mit jelent kimondani és megtartani ezt az igent. Taníts meg minket elfogadni mindenkor az Atya akaratát, mint ahogy azt Te tetted: alázattal, egyszerűen, tisztán. Légy a mi közbenjárónk, hogy Isten terve általunk is valóra váljon. Kérd Fiadat, hogy példád nyomán kimondott igenünk egész életünkben segítsen az Atya szándékát egyre tökéletesebben valóra váltani az egész világ üdvösségére.


Nem juthatsz olyan helyzetbe, ahonnan ne tudnál Istennek telefonálni.


Nincsen olyan távolság köztem és Isten között, amin át nem hatolna a könyörgés szava. (Viktor János)


RÁM VÁRAKOZTÁL ISTENEM ÉS ÉN TERÁD…


Kerestelek, meg akartam győződni valóságodról,
világosságot kapni ennek a zavaros létnek értelméről,
és Te rám vártál.

Kerestelek a mennyben, de Te a földön vártál.
És most az a gondolat gyötör, hogy hiába vártál rám.
Minden túl nagy nekem, én pedig kicsiny vagyok,
Uram, ne engedj csüggednem!
Ha nem tudok nagyot tenni, akkor tegyem a kicsit hűen!
Uram, hálámra vársz?
Teljes szívemből köszönöm, amit nekem adtál.

Te vársz azokban, akikkel naponta találkozom.
Tégy figyelmesebbé, önzetlenebbé!
Tudom, hogy keveset haladok,
ezért csak Krisztusban merem hinni,
hogy nem mondasz le rólam.
Töltsd meg a bennem lévő űrt,
tőled nyerjem azt, amit elajándékozhatok.
Mert ami tőled van, az áldás, és annak jövője van.
Te vársz rám Istenem,
ne hagyd, hogy hiába várj reám.

Veled van Mária örömben, bánatban.
Veled van fénye a sötét hajnalban.
Veled van akkor is, ha ezt nem tudod.
Mert az Ő Szíve a te szeretet-otthonod.
ADVENT

Az adventi ünnep második gyertyáját gyújtották meg a karácsonyra készülő családok az elmúlt vasárnapon. Mások a kertjüket, a ház erkélyét vagy egyéb helyiségét dekorálják égőkkel és díszekkel, kezdődik a nagytakarítás időszaka, a vásárlási láz, a kisgyermekek között az izgatott készülődés…

A legtöbbször pedig majd ugyanaz történik, mint a közismert anekdotában. Gyermek született a családba, akik örömmel és gazdag vendéglátással készültek a keresztelőre. Rokonokat, ismerősöket hívtak, s ők jól érezték magukat a kedves alkalmon, majd egy idő után kíváncsian keresni kezdték az ünnepelt csecsemőt is, akit végül a vendégek egymásra helyezett kabátja alatt találtak meg, holtan.

Ha nem Jézusról szól az adventi készülődés és majd az ünnep, akkor kiről?

Benedek Csilla / Pécel

Prófécia Jézus születéséről: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézs 9,5)



Ezzel nem vagyok kisegítve – gondolom, valahányszor metróra várok, és a peron digitális számlálója elárulja, hány perce ment el az előző szerelvény. Mennyivel hasznosabb lenne az információ arról, meddig kell még várnom, mikor érkezik a vonat. Visszaszámlálás hiányában azonban marad az alagút felé kukucskálás, az erősödő huzat és zaj – mint előjelei az érkezőnek.

A Bibliában található egy mindkét oldalán üres lap, ami 400 esztendőt jelképez. Malakiás és Máté, vagyis az utolsó isteni szó és a Messiás érkezése közt hozzávetőleg ennyi idő telt el. Elegendő volt ahhoz, hogy a vallásos ember is kérgesedjen, belefásuljon a monotóniába. Tudta, hogy Isten lépni fog valamikor valamit, de csak találgatta, mikor és mire készüljön. Így történhetett, hogy az írások felett vitatkozó írástudókat elkerülte a pásztorok öröme. Észre sem vették, hogy akit várnak, eljött.

Vajon miért nem tartott Isten visszaszámlálást az emberiség figyelmének ébren tartására, ha nem is Kr. e. 400-tól, de legalább 10-től kezdődően: 9-8-7…? Talán nem lett volna ilyen mostoha a Megváltó fogadtatása.

Azért nem, mert Isten akkor és ma is azokat örvendezteti meg, akik szüntelen készenlétben élnek. Azok várakozása fordul örömre, akiknek szeme az égen, miközben lábuk a földön. A szüntelen készenlét nem jelent állandó görcsöt és remegést. Sőt, ha ilyesmit érzünk, talán nem ismerjük még, hogyan várhatjuk őt helyesen, igeszerűen.

Jézus visszajövetelére akkor gondolhatunk egészséges örömmel, ha földi életünk során élünk az ’előtörlesztés’ lehetőségével. Istennek adósai vagyunk, és örökké azok is maradunk, ha nem fogadjuk el, hogy Jézus kezeskedik értünk, hogy egy összegben kifizette tartozásunkat. Lehet az örök törlesztést választani, de tudni kell, hogy annak sohasem lesz vége.

Szabad ugyanakkor élni Jézus ajánlatával-ajándékával, és a tehermentes adós nyugalmával várni őt. Ennek a nyugalomnak sem lesz soha vége.


Bálintné Gyöngyi / Pécel

„Ezért nem is szűkölködtök semmilyen kegyelmi ajándékban, várva a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését, aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztusnak napján.” (1Kor 1,7-8)


Eleshetsz, de felállhatsz!



Egy fiatal lelkész életében először keresett fel egy börtönt. Alaposan felkészült erre az első prédikációra. Amikor a börtönkápolnába belépett, és megcsapta őt az elítéltektől feléje áradó bizalmatlanság és keserűség levegője, azonnal tisztában volt azzal, hogy az előre elkészített igehirdetéssel itt semmire sem fog menni. Szívében Istenhez kiáltott segítségért.
A szószékhez érve elbotlott, és egész hosszában elesett. Felcsattant a rabok kárörvendő gúnykacaja. A lelkész felugrott, a szószékre sietett, és sugárzó arccal kiáltotta oda ezeknek az eldurvult lelkű raboknak: „Emberek, lássátok, éppen azért jöttem ide, hogy ezt elmondjam nektek: Egy ember eleshet ugyan, de újra felállhat!” S elkezdte hirdetni nekik az Isten szabadítását, az örömüzenetet, hogy van kiút a bűnök, a szenvedélyek és megkötözöttségek szövevényéből Jézus Krisztus golgotai váltsághalála által.
Kedves olvasó, ha valami levert a lábadról, ha megbotlottál és elestél, s éppen most kedveszegetten, reménység nélkül fekszel, halld meg az örömüzenetet: Isten szeret téged, ő felsegíthet elesettségedből. Megbocsátja bűneidet, megerősít, és egyenes úton vezet majd. Ne csüggedj el, állj fel, és indulj el vele egy új életben!

(Forrás: Új Élet – Evangéliumi folyóirat (a Vetés és Aratás elődje), 1. évfolyam (1963. január) 1. szám, 7. old. - Kiadta: Ungarische Schriftenmission (magyar iratmisszió), Geisweid, NSzK.)

A próféta mondja:
„Ha elesem is, fölkelek, még ha a sötétségben laknék is, az Úr az én világosságom.” (Mikeás 7,8)


Élt nyolc hetet...
Írta: Dr. Mikolicz Gyula


Rendben, tehát nyolc hetes, és megbeszélte a doktor úrral. – mondta az asszisztens talán a megszokottnál visszafogottabb hangerővel, majd lapozott naptárjában, és folytatta: Hozza magával leletét, a jegyzőkönyvet, a befizetésről a csekket, s hétfőn reggel nyolc óráig jelentkezzen be a felvételi pultnál! A fiatal nő hétköznapi arccal hallgatta a tudnivalókat, majd egy mosoly kíséretében bólintott, s bepakolta táskájába a papírokat.
Pillanat alatt összeszűkült gyomorral, dobhártyát feszítő szívdobogással eszméltem rá az elhangzottak lényegére: egy kórházi osztály ügyfélvárójában ültem, s fültanúja voltam a nyolchetes emberi élet kivégzési időpontja kihirdetésének. Amikor beszámoltam az eseményről feleségemnek, s megemlítettem, hogy megosztom élményemet a heti üzenet olvasóival is, ő megkérdezte: Jó, de milyen pozitív üzenete lesz akkor ennek?
Nem lesz, az emberi cselekedetnek az Édenkert óta soha nem volt pozitív üzenete, az csak halál illata volt a halálra. S ennek a valóságnak ismételt megértéséhez Istennek le kellett ültetnie engemet a váróterembe.


„Mert tudom, hogy nem lakik bennem, vagyis a testemben semmi jó (...) Ó, én nyomorult ember! Ki szabadít meg engem e halálnak testéből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!" (Rm 7,18-25)

Isteni üzenet


Egyszer egy magát megtértnek valló keresztyén fiatalember keresett fel dohányzása következtében fellépő, immár jól fejlett légzőszervi- és szívpanaszaival. A vizsgálatok egyértelműen igazolták, amit már az előzetes beszélgetésünk is jelzett.
Miután hitvalló keresztyénnek tartotta magát, megkérdeztem: Hogyan lehetséges akkor, hogy még dohányzik? Ha ő immár Jézus Krisztus tulajdona a megváltás okán is, hogy jön ahhoz, hogy Isten tulajdonát és templomát telefüstöli!
Válasza kitűnő „kánaáni” dialektusban szólt: Az Úr eddig még nem mondta nekem, hogy a dohányzás bűn és hagyjam abba…
No, ezt a nyelvet én is jól beszélem: Ha eddig nem hallotta volna meg Isten szavát, akkor most a panaszai révén és általam is üzeni, hogy sürgősen hagyja abba a dohányzást!



„Szólt ugyan az Úr Manasséhoz és népéhez, de nem figyeltek rá.” (2Krón 33,10)


Maradj a felszínen!
Írta: Horváth Mária


Dél-Amerika atlanti-óceáni partvidékén él egy hal, amelyik különbözik minden más haltól. A „négyszemű hal" abban különleges, hogy bár első ránézésre csak két hatalmas szemet láthatunk kidudorodni lapos fejének szélein, de a figyelmes szemlélő észreveheti, hogy szembogárból összesen négy jutott neki. Úszás közben feje teteje a víz felszínét súrolja, így szemeinek felső része kiáll a vízből. Vízszintesen osztott szemével a levegőben zajló történéseket éppen úgy nyomon tudja követni, mint azokat az eseményeket, amik a vízben történnek. Mindkét közegre élesen figyel, hogy nem maradjon le semmilyen mozzanatról.
*
A hitetlen ember egyetlen életteret lát, amiben él, de nincs tisztában azzal, hogy minden történésnek van lelki háttere, mennyei olvasata is.
A keresztyén hitből élő ember azonban Istentől a haléhoz hasonló megkettőzött látást kap. Kinyílik számára a világ, amikor érzékelése kibővül a lelki dolgok látásának ajándékával. Figyelheti a körülötte zajló eseményeket, amiket addig is látott, de már azt is felfogja, hogy a történéseknek van lelki, mennyei vetülete is. Észreveheti, hogy semmi sem történik véletlenül, mindennek célja van. És nem mindig az a legfontosabb, ami első ránézésre szemébe ötlik, hanem sokszor jelentősebb az események mögötti lelki történés – amiket esetleg csak később ért meg.



„Kész az én szívem, Istene, hadd énekeljek, zengedezzek lelkemből! (...) Mert nagy a kegyelmed, fölülmúlja az egeket, hűséged pedig a fellegekig ér!" (Zsolt 108,2-5)





"Menjünk el mind Betlehemig!"
Lukács 2,15

Betlehemig

Betlehemig? . Félútig sem jutottál!
Kötözve tart a nyáj, a föld, az üzlet,
vágyaid is más fényességhez űznek,
a régi hír egészen megkopott már.

Pedig a Fény zuhog, az angyalének
orkánszerű, az éjszakát betölti.
KÖZEL AZ ÚR! Fogytán időd, a földi,
ha majd lejár, az utak arra térnek,
s csak az a Fény, csak az a Szó kísér el:
NE FÉLJETEK! Csak JÉZUS vár az éjben.

MENNYEI ÉDES ATYÁNK!
A Te jeladásodra, hívásodra indultunk el valamikor a keskeny úton Feléd. Ne engedd, hogy félúton megrekedjünk, s csodáid meglátása, Orcád keresése helyett idegen fények vonzása térítsen el az úton. Kérünk, jőjj elénk az angyalok énekével, világosíts meg minket MEGVÁLTÓNK érdeméért.
Ámen.


Nyakunkon a karácsony

Erre a kifejezésre az interneten huszonkétezer találatot jelez a gépem – és ehhez még sok százezer, világhálót nem használó ember véleménye is csatlakozik: Nyakunkon a karácsony!

Egyáltalán nem méltó ez a vélekedés karácsony ünnepének szerzőjéhez, ugyanis, Atyánk, a karácsonyt nem fojtogatásnak szánta, hanem fellélegzésnek, megkönnyebbülésnek; tehát nem a nyakunkra, hanem a szívünkbe szánta.

Az ünnepet akkor érezzük a nyakunkon, ha nyakasok vagyunk. Nyakasságunk tünetei pedig ezek: azt gondoljuk, minden – megszelídítve: sok minden - rajtunk múlik. Kevésnek érezzük, amit Isten készített. Mivel a lecsupaszított karácsonyi történetet túl egyszerűnek, elcsépeltnek véljük, kényszert érzünk arra, hogy Isten kreativitását a sajátunkkal kiegészítsük, sőt: felülmúljuk. A betlehemi menü nem elég ízletes, az istálló díszei – ha voltak – nélkülöztek minden színharmóniát, ötletességet.

Az ajándék: természetesen, Jézus – ezáltal a legnagyobb. De akkor most mire rakjunk masnit? Jézus nem meglepetés, errefelé mindenki tud róla. Márpedig mi örömszerzés címen is szeretünk magunknak dicsőséget szerezni. Milyen bizsergető érzés, amikor azt a csomagot bontják, amit mi állítottunk össze, majd elmondhatjuk, mennyit talpaltunk utána, mire sikerült az utolsó darabot megkaparintanunk.

A karácsony előtti pánik-közeli érzésnek van keresztyén változata is. Ha nem is kürtöltetünk magunk előtt, azért bizalmasainknak elmondhatjuk, hogy rengeteg előmunkálattal jár egy tartalmas gyülekezeti karácsony megszervezése: számtalan látogatás és telefon, késő délutánba nyúló próbák! Majd éjszakánként készülés és az elmaradhatatlan fejtörés: Vajon mit felejtek majd el? Talán éppen ezért érezzük nyakunkon a karácsonyt, mert saját ötletességünket és saját áldozatvállalásunkat helyezzük középpontba. Pedig Isten embermentő ötletességét és áldozatvállalását lehetetlenség, de nem is dolgunk felülmúlni.

A mindenséget egyensúlyban tartó Isten talán még a mi ünnep előtti feladatsorunkat is meg tudná oldani? Ehhez viszont igyekeznünk kellene a fontossági sorrendet őrá bízni. Kérjük bátran, juttassa eszünkbe, ami a mi dolgunk! Adjon társat abban, amihez kevesek vagyunk! Engesztelje meg a sértődötteket, nyissa meg a begubódzottakat, és sokasítsa meg a keveset…

Még mindig, most is érzem a fojtogatást. Nehezen hiszem el, hogy a karácsonynak nem kell a nyakam köré fonódnia. Bízni szeretnék Isten rendezésében! Minden tekintetben. De most sietnem kell, kezdődik a próba…


Bálint Józsefné / Pécel


Biztatás az Úrba vetett bizalomra: „Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Péld 3,6)





"...szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett..."

(Fil 2,7)


Egyszer, még az őskeresztyénség idejében, egy vértanú ezt mondta egy pogány királynak, aki őt hite miatt szorongatta: "Hatalmadat, ó király, ugyan növelheted, de ne feledd, sohasem ülhetsz magasabbra a fenekednél." Ezt a bátor humorérzéket ajándékozza nekünk Jézus Krisztus, ha megfelelő alázattal végre rájövünk arra, hogy nem az a hatalmas, aki hatalomra tör, hanem aki le tud mondani a ha-talom kísértéséről. Gondolj csak a mostanság népszerűvé vált könyvre és filmre A gyűrűk urára, az is ezt sugallja: iszonyú kísértés a hatalomvágy és az erő igézete, de a legnagyobb erő titka mégis a hatalomról való önkéntes lemondásban van.

Jézus lemondott mennyei és isteni hatalmáról, önként alávetette magát az emberi lét korlátainak, rabszolgai formát vett fel, mert annak, aki Isten, már önmagában is rabszolgaság embernek lenni.
Persze ez ma nem divatos, amikor mindenki érvényesülni akar, sikeres akar lenni, és lenéznek, ha te is nem vagy ilyen.
De gondold meg, ha Isten nem lenne ilyen alázatos, soha nem "alacsonyodna" oda, hogy rajtunk könyörüljön, vagy velünk egyáltalán szóba álljon.
Valaki, aki egy szörnyű bűnt követett el, kétségbeesetten vallotta meg azt egy öreg és istenfélő bölcsnek:
- Nem tudom, hogyan merészeljek egy ilyen szörnyű bűn után bocsánatot kérni Istentől... - sopánkodott neki.
- Miért ne kérhetnél bocsánatot - mondta az öreg -, hiszen Isten alázatosabb nálunk embereknél.

(Horváth Levente)