2017. szeptember 15., péntek



„Ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért.” (Fil 3,7–8a)

A piacgazdaság korában különösen is sokat mondogatjuk: nyereség. Szinte minden erről szól. Kinek milyen nyeresége volt. Ha nem hozta meg a várt nyereséget a tevékenység, akkor kár volt az egészet csinálni. Ha nincs nyereség, az kár. Pál apostol úgy lett azzá, aki lett, hogy rádöbbent: az igazi nyereség Jézust megnyerni, és a legnagyobb kár őt elveszíteni. Sajnos mi többnyire úgy nyerünk, hogy Jézust veszítjük el érte. Így a kárból végül kárhozat lesz. – Uram, add, hogy mulandó javakért ne tagadjalak meg, hanem tudjam érted mindazt kárnak ítélni, ami tőled elválaszthatna!
(Sándor Frigyes)



„Az alázatosaknak az Úr kegyelmet ad.” (Péld 3,34)

A Jézussal való élet egyik legfontosabb gyümölcse az alázatosság. Az a fajta gondolkodás, amely nem elvárással tekint a világra, nem gondolja, hogy lenne bármi, ami járna neki. Jézus mindent megérdemelt volna, még sokkal többet is, mint ami egy embernek kijuthat ebben a világban. Ő mégis lemondott minden dicsőségről azért, hogy bennünket megmentsen. Akiben ugyanez a szeretet lakik, képes bármilyen nehézséget alázattal elfogadni. Ez az az út, amelyen Jézust követve eljuthatunk az általa megszerzett kegyelembe.
(Zsíros András)


Az élet olyan, mint a mellény: ha rosszul gombolta az ember, hiába keresi rajta a hibát. Ki kell gombolni végig az egészet, és kezdeni elölről.

Wass Albert


Az élő hit, az amely képessé teszi az embert arra, hogy hajóját a jelen körülmények partjától eltaszítva, hullámzó tengerrel és tomboló viharral szembeszálljon, és akkor is állhatatos maradjon, mikor a Mester aludni látszik. – Az ilyen hit, mint a valódi drágakő, igen ritka.



Az igazi gyakorlatiasság az örökkévaló dolgokra való készülődés.


Az imádság élő víz, amellyel szomjúságát csillapítja a lélek. Az imádság lelki lélegzés.


Az Isten igazság, ezért imádságunknak igaznak kell lennie, miként az életünknek is. Az Isten világosság, imádságunkat a lélek és a szív világosságából kell felajánlanunk. Az Isten szabad, ezért imádságunkban szabadon kell kiöntenünk szívünket. Micsoda gazdagsága ez az emberi léleknek! Imádság által elérhetjük az Istennel való egységet.
Az imának mindig őszintének és szabadnak kell lennie, nem pedig erőtlennek és gúzsbakötöttnek a megszokástól és az ismétléstől. Legyen az ima a lélek szabad és tudatos kiöntése Isten színe előtt. Mert Isten állandó odafordulást vár tőlünk az imában, hogy - mivel elfordultunk Tőle - magához vonjon, megtisztítson és átöleljen szeretetével.
Imádság idején higgyük szilárdan, hogy minden gondolatunk, minden szavunk valósággá válhat, mert Istennél semmi sem lehetetlen. Ne szalasszuk el az alkalmat, hogy másokért imádkozzunk. A legnagyobb tett, amit az ember tehet a másikért: imádkozik érte. Az Úr gyönyörködve tekint szeretetünk imájára. Ezen felül a másokért mondott ima magának az imádkozónak is hasznos, mert megszilárdítja a hitet, az Istenbe vetett bizalmat, és eltölt bennünket szeretettel Isten és a felebarát iránt.

Milyen szépek az imádságaink! De megszoktuk őket. Úgy kellene vennünk, mintha először hallanánk és mondanánk őket. Imádságod közben helyezd szívedet szilárdan az ima szavaiba, azzal a bizonyossággal, hogy azokban a Szentlélek kincsei vannak elrejtve: az igazságosság, a világosság, az élő tűz, a bűnök bocsánata, a szív békéje és öröme, élet és üdvösség.


Egy embernek csak akkor van joga a másikra felülről lenézni, amikor annak talpra állni nyújt segítő kezet. (Don Bosco)



Egy gyermek intelmei szüleihez:
- Tudom, hogy mindent meg akarsz nekem adni. A legtöbb amit adhatsz, nem az anyagiak bősége, hanem a figyelem, családunk benső öröme és főként egy-két kistestvér.
- Ne kényeztess el! Tudom jól, hogy nincs mindenre szükségem, amit kérek, csupán kipróbálom, hogy mit csikarhatok ki tőled.
- Légy velem határozott! Ez azért fontos nekem, mert ez által érzem magam biztonságban.
- Ne engedd, hogy rossz szokásokat vegyek fel! Te vagy az egyetlen, aki ezekre még idejekorán figyelmeztethet.
- Ne viselkedj velem úgy, mintha fiatalabb lennék, mint amilyen valójában vagyok! Ezzel csak azt éred el, hogy ostoba módon "nagy"-ként próbálok viselkedni.
- Ne javíts ki mások előtt! Sokkal többet érsz el, ha kettesben csendben elmagyarázod, hogy miben hibáztam.
- Ne tégy úgy, mintha a hibáim bűnök volnának! A kettő összekeverése megzavarja bennem az igazi értékek kialakulását.
- Ne védj meg cselekedeteim következményeitől! Néha szükségem van arra, hogy - fájdalmak árán is - magam tapasztaljam meg a következményeket.
- Ne vedd rossz néven, ha azt mondom: nem szeretlek! Legtöbbször nem te vagy az, akit nem szeretek, hanem azt a hatalmat, amely akadályoz, hogy kedvem szerint éljek.
- Ne törődj sokat apró egészségi panaszaimmal! Néha csak azt szeretném elérni, hogy rám figyeljenek.
- Ne korholj állandóan! Ha folyton zsörtölődsz, csak úgy tudok védekezni, ha süketnek tettetem magam.
- Ne felejtsd el, hogy nem tudom mindig pontosan kifejezni magam! Ezért tűnik néha úgy, mintha nem lennék "becsületes".
- Szánj rám mindennap időt és ne rázz le, ha kérdésekkel fordulok hozzád! Ha nem figyelsz és nem válaszolsz, egy idő után abbahagyom a kérdezést és máshol keresek választ a kérdéseimre.
- Légy következetes! Ha nem vagy következetes, zavartnak érzem magam és nem tudok többé bízni benned.
- Ne mondd nekem, hogy félelmeim butaságok! Nagyon is valósak ezek a félelmek, és csak úgy tudsz nekem segíteni, ha megpróbálsz megérteni.
- Sose tégy úgy, mintha te tévedhetetlen és tökéletes lennél! Túlságosan nagy lesz a csalódásom, amikor rádöbbenek, hogy egyik sem vagy.
- Ne gondold, hogy elveszíted a tekintélyed, ha bocsánatot kérsz tőlem! Az őszinte bocsánatkérés meleg érzéseket ébreszt bennem.
- Ne felejtsd el, hogy szeretek kísérletezni! Kérlek, nyugodj bele próbálkozásaimba, nem tudok meglenni ezek nélkül.
- Ne felejtsd el, hogy milyen gyorsan felnövök! Biztos nehéz neked lépést tartani velem, de kérlek, legalább próbáld meg.
- Ne felejtsd el, hogy nem tudok létezni szeretet és megértés nélkül! Talán nem is kell ezt neked mondanom. Vagy mégis?
- Kérlek, tartsd magad jó kondícióban és légy egészséges! Szükségem van rád!



Előfordul, hogy amire vágysz, ott van az orrod előtt. Csak ki kell nyitnod a szemed, hogy észrevedd. (Meg Cabot)



Ha adnod kell valamit: egész sziveddel adj, és közben magad előtt is elrejtve maradj.



Ha tiszta lélekkel és gyermeki egyszerűséggel imádkozunk Istenhez, akkor... ez az imádság áttöri az egeket.

Keresztes Szent János


Isten a szeretet cselekedeteit nem annyira a nagyságuk, hanem inkább indító okuk miatt becsüli. (Spurgeon)



„Látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását.” (Zsolt 98,3)

Milyen nagyszerű, hogy a zsoltáros úgy tapasztalja: minden nép meglátta és felismerte Isten szabadítását, csodálatos cselekedetét. De jó lenne, ha ma is így lehetne: minden ember felismerné és meglátná Isten szabadító cselekedetét, hogy Jézus áldozata révén megszabadultunk a bűntől és a haláltól. Milyen sokan nem látják, nem tudják ezt, és ezért különböző pótlékokhoz, jóslásokhoz és szellemekhez szaladgálnak! Ezért nekünk is hirdetni kell – ahogyan az apostol mondja – az evangéliumot, hogy az örömhír mindenütt hangozzék. Mindenki ott végezze ezt a szolgálatot, ahol él, ahol az ő területe van.
(Isó Zoltán)



Milyen nagy a te türelmed, Istenem! Tőled születik minden egyes nap, te öntöd a napsugarat jókra, gonoszokra; te áztatod a földet esőiddel, jótéteményedből senki sincs kizárva, megkülönböztetés nélkül adod a vizet igazaknak és gonoszoknak. Egyforma türelemmel bánsz a bűnösökkel és az ártatlanokkal, azokkal, akik ismernek téged, és azokkal, akik tagadnak, akik hálálkodnak és akik hálátlanok. Gyakran, sőt állandóan keserítenek a sértések, de te mégsem engeded szabadjára méltatlankodásodat, türelmesen vársz az ítélet napjára. S mivel a te hatalmadban van a megtorlás, inkább türelemmel, hosszan várakozol, vagyis kegyességedben inkább elhalasztod az ítéletet, arra várva, hogy az ember gonoszsága, ha egyáltalán lehetséges, végül mégis megváltozzék.

Szent Ciprián


Néha az életben, te találsz egy különleges barátot. Valaki, aki megváltoztatja az életedet azáltal, hogy csak része annak. Valaki, aki megnevettet addig, amíg nem tudod abbahagyni. Valaki, aki meggyőz téged, hogy valóban van egy bezárt ajtó, ami csak arra vár, hogy kinyisd. Ez az örök barátság.


„Tőle van az erő és a siker, hatalmában van a tévelygő és a tévelygésbe vivő.” (Jób 12,16)

A tévelygő ember gondolkodását, cselekedeteit és egész életét – számítógépes kifejezéssel – a tévelygésbe vivő sátán programozza. Istennek azonban hatalma van e program eltörlésére és helyette az üdvösség programjának installálására. (Véghelyi Antal)




Volt egy ragyogóan prédikáló barát, aki bárhova ment, nagy tömegeket lelkesített fel ragyogó ékesszólásával, kulturált beszédével és a géniuszával. Az értelem és a tudás minden vonzó ajándékával rendelkezett. Mindenütt vele volt egyik szegény, vak testvére is, akinek egyáltalán nem voltak ajándékai. Egyszerű, szent életet élt, és térdepelve imádkozott, míg az erő és intelligencia embere prédikált.
Egy napon, amikor az emberek megint föllelkesültek és szokatlan tűzbe jöttek a prédikációtól, a prédikátornak látomása volt. Látta, hogy megnyílt az ég, és Isten dicsősége áradt le a földre. De azt is észrevette, hogy a mennyei dicsőség nem az ő fején nyugodott meg, hanem a lábánál térdeplő alázatos testvérén, és az ő arcáról tükröződött tovább a tömegre.
"A látó szemet és a halló fület, az Úr teremtette egyaránt mindkettőt."
Péld. 20,12

Ó látni, látni...

Ó látni, látni s megköszönni mind,
mit szemen át befogadhat az ember,
mindent, miben a szépség testet ölt,
s még sokkal messzebb látni
- lelki szemmel!




TEREMTŐ ISTENÜNK, ATYÁNK!
Most elsősorban testünk lámpását: szemünket hadd köszönjük Neked és vele mindazt, amit csodáidból megláthattunk ezen a földön. Áldott légy érte, hogy mindkét Könyvedet megírtad nekünk, s így Bibliánk mellett a természet könyvéből is olvashatunk Rólad. Engedd és add meg nekünk, hogy lelki szemeink is nyitva legyenek, hogy mindig ékességben láthassuk FIADAT, JÉZUS KRISZTUST, Akinek minden hatalom megadatott mennyen és földön.
Ámen.


Elárulták a reformációt?



A protestatizmus a sola gratia (egyedül kegyelemből van az üdvösség) tantétel feladásával utat nyitott a humanizmus előtt, amely mára áthatotta a protestáns világot, és akaratlanul is átrajzolta a kegyelmi kiválasztás szuverén Istenének bibliai képét. A protestánsok között is általános az a vélekedés, hogy minden az emberért van. Isten dolga az, hogy kielégítse az ember evilági igényeit, és lényeg az, hogy az ember jól érezze magát a templomban, az összejöveteleken, az imádság mágikusan használt eszközével pedig rendelkezhessen az Isten felett.

(Részlet a 2015.09.13-án elhangzott Fontos kérdések előadásból, aminek teljes szövege a Biblia és Gyülekezet folyóírat 2015 októberi számában fog megjelenni.)


„Azért hitből, hogy kegyelemből legyen…” (Rm 4,16)


ÉLETRE KÉNYSZERÍTŐK

Fiatalon kezdtem bibliaórára járni, valaki hívott, talán kicsit erőszakosan is. Mindenáron azt akarta, hogy menjek el. Ő nem tudhatta, hogy bennem már ezt megelőzően is ott volt a vágy valami olyan élet után, amit akkor még meg sem tudtam fogalmazni. Édesanyámnak nem tetszett, hogy lánya „túlzóan vallásos” lett. Magyarázatomban arra hivatkoztam, hogy el KELL mennem.

A bibliai példázat (Lk 14.) nagy vacsorát készítő gazdája (a sokszori visszautasítás után) ezekkel a szavakkal küldte vendéghívogató szolgáját: Menj ki az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék az én házam!

Megszégyenít ez bennünket, mai szolgákat, akik viszont ezzel az indulattal keressük a vendégeket Mennyei Atyánk nagy vacsorájára: Nem erőltetek senkit, nem leszek erőszakos a hívogatással!

Talán éppen ezekben a hetekben is, az őszi evangelizáló gyülekezeti alkalmak előtt.


Előd Erika / Budapest

Pál apostol: „Ha az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, mert belső kényszer hajt… Mert ha önként teszem ezt, jutalmam van, ha pedig nem önszántamból, akkor sáfársággal bíztak meg.” (1Kor 9,16-17)




Életút


A közelmúltban vonattal utaztam. Hosszú utazásra kellett berendezkednem, ezért igyekeztem a maximális komfortot biztosítani. Készítettem olvasni valót, rejtvényt, még néhány igehirdetést is feltöltöttem a telefonomra lelki útravaló gyanánt.
Az első órákban gyönyörködve figyeltem a tájat, közben emelkedett gondolatok születtek bennem: a magasba nyúló jegenyékről, amelyek az ég felé törekszenek; a párhuzamosan haladó sínpár arra emlékeztetett, hogy életünknek is van iránya, és egyszer célba fogunk érni; a távvezetékek láttán pedig az Istennel való kapcsolat lehetősége jutott eszembe. A szép gondolatsorba azonban belezavart a felismerés, hogy fázom. A légkondicionáló kezdett kellemetlenné válni. Betakartam lábamat, majd olvasni kezdtem. Ám a vonat rázott, ezért kénytelen voltam az ölembe ereszteni a könyvet, amivel a dioptriaszám bizonyult kevésnek – ezért inkább az egyik igehirdetést hallgattam fülhallgatóval. Örömmel töltött el mindaz, ami elhangzott. Egy idő után azonban kényelmetlenné vált az egy helyben való ülés. Izegtem-mozogtam, és ettől a kendő csúszkált a lábamon, így hol a térdem fázott, hol a bokám. Szóval az utazás távolról sem volt komfortos, később a türelmemet is elvesztettem. Végre megérkeztem úticélomhoz, és minden kellemetlenség jelentéktelenné vált.
Ez a rövid esemény halvány illusztrációja annak, amit itt a földön átélünk. Nehezebb és könnyebb időszakok váltják egymást, miközben a menny felé tekintünk, és ez ad reményt a küzdelemben. Ám, amikor célba érünk, minden reményünk valósággá válik, és minden, ami közben nehéz volt, lehúzott, végleg megszűnik. 
János apostol látomása a megváltottak jövőjéről:
„Hallottam, amint a trón felől egy hatalmas hang ezt mondta: Íme, az Isten sátra az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és szemükről minden könnyet letöröl, és halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21,3-4)





KIEGÉSZÍTJÜK EGYMÁST

A teremtési rend egyik, talán legszebb bibliai szakasza (1Móz 2,21) megerősíti bennem a tapasztalati felismerést, hogy a férfiból az hiányzik, ami a nőben megvan. Izgalmasan szép titok tárul fel a teremtés első napjaiból, amikor az Isten úgy teremtette meg a férfit és a nőt, hogy mindketten, a Teremtő képmásaként, kölcsönösen kiegészítsék egymást.

Ennek nemcsak a szexualitásban van jelentősége, hanem a lelki, családi és társadalmi élet számos területén. Ha éppen nem valamennyin.

Feleségemmel, Marikával gyakran rácsodálkozzunk, hogy gondolatainkban, tennivalóinkban mennyire kiegészítjük egymást. Számtalanszor egyet gondolunk, mégis kiegészítjük egymást, mert más-más szempontra figyelünk jobban. Jólesik, ha közösen végezhetünk el valamit, mert együtt leljük benne örömünket. Már sokszor tapasztaltuk, hogy akkor lettek helyesek döntéseink, akkor végződtek el eredményesen feladataink, akkor tudtuk megvalósítani az Istentől kapott küldetésünket, ha egymásban bízva, közösen gondolkodtunk és cselekedtünk.

Persze, egymás kiegészítése időt és erőt igényel. Mégis megtérül az így befektetett energia, hiszen sok áldást kapunk ajándékba.


Weber István / Budapest

“Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére.” (1Móz 2,21)


Krisztusra bízd magad!


(A Biblia Szövetség megalakulására emlékező hálaadó napra)

Elsuhant felettünk már negyed évszázad,
látható lett rajtunk szeretet, alázat?
Ha mi Isten hívő gyermekei vagyunk,
úgy, szolgálatunkhoz erőt tőle kapunk.
Nem lehet közömbös, mi vesz körül minket,
nem hagyhatjuk bajban hívő testvérünket!
Krisztusra bízd magad, Szövetségünk népe,
Menny felé haladva, lábnyomába lépve!
Szavaddal, munkáddal, tegyél bizonyságot
Uradról, ki vérén szerezte váltságod!

Huszonöt éven át keze áldott, védett,
célja, hogy Atyjához emelhessen téged!
Megtetted-e mindig, ami tőled tellett?
Megálltál-e szánón betegtársad mellett?
Jézus szeme látta, mit nevében tettél,
megvigasztalt téged, ha kétségbe estél.
Csak te tudod, hányszor bocsátott meg néked,
keresztfára verte ó-embered, vétked.
Csak Jézusba rejtve lehetsz biztonságban,
ebben, a bűnökkel fertőzött világban.

Nézz hittel Jézusra, megváltott hű népe,
nála vár szebb hazád, el nem múló fényben!
És, ha véget ér itt földi vándorlásod,
ámulatba ejt majd szebb öröklakásod.
Állj meg rendületlen hű Megváltód mellett,
Ő tette csodássá számodra a Mennyet!
Ama dicső honban csak egyetlen nép lesz,
boldog: ki tartozhat hívők seregéhez.
Ragyogó fehérben, földöntúli fényben,
csodákat élhet át Isten közelében.

Pecznyík Pál



Megszégyenülve
Írta: Dr. Mikolicz Gyula


A régi Magyarország egyik történelmi városában – gépkocsink továbbjutásához – a helyi rendőrség közbenjárását kellett kérnünk. Szívünkben a szomszédos nemzetiségek felé táplált fenntartásokkal és a hatóságok iránt egyébként is meglévő ellenérzésekkel kopogtattunk a „szerv" ajtaján. Késő délután volt, így reménytelennek tűnt az elérhető segítség. Az első meglepetés a szimpatikus ügyeletes készséges hozzáállásakor ért bennünket. Angolul, németül próbáltuk megértetni problémánkat, amit számunkra érthetetlen nyelvű telefonbeszélgetések követtek, majd kedves szavakkal kértek 20 perc türelmet az intézkedéshez. Az alkonyat beálltát autónknál vártuk, előbb egy járőrkocsi, majd a vacsoraasztaltól (?) felállított műszaki segítség érkezett, és le sem telt a jelzett idő, mi már a közlekedésre alkalmas gépkocsink mellől elképedt szemekkel, örvendező szívvel integettünk távozó segítségeinknek.
Örömünknél csak szégyenünk volt nagyobb: bizonyos embertársaink iránt táplált, lenézéssel párosuló fenntartásaink összeomlottak, Isten kedves segítőkészségükkel szégyenített meg bennünket.


Jézus szavai:"Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. (...) Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más, ezeknél nagyobb parancsolat." Mk 12,30-31




Szomjoltóság
Három átminősí­tett tűzoltókocsi viseli a "Szomjoltóság" feliratot, és tölti be e nemes feladatot - természetesen megrendelésre. A legénység látványosan és nagy erőkkel felszerelve vonul a helyszí­nre, ahol a szomjúságtól tikkadt áldozatjelöltek mentését végzi. Az italválaszték nem túl szí­nes, a hordók tartalma - egy kis férfiúi fantáziával - könnyen beazonosí­tható. A szomjoltóvá nemesí­tett tűzoltóautók ötlete elgondolkoztatott. A szomjúság valóban vészhelyzetet jelez. Nyaranta fontos figyelmeztetésként halljuk, hogy nem akkor kell inni, amikor szomjasak vagyunk. Bár még ilyenkor sem késő, de a szomjúságérzet már vészjelzés szervezetünk részéről. Addig kell folyadékot magunkhoz venni - sokszor csak keveset -, amí­g nem érezzük szomjasnak magunkat.

Létezik a szomjúságnál is veszélyesebb állapot: amikor az ember MÁR nem szomjas. Ez a kiszáradás jele. Ilyenkor csak a kórházi, infúziós kezelés jöhet számí­tásba az élet megmentésére.

"Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az soha többé meg nem szomjazik" (Jn 4,14) - í­géri Jézus a samáriai asszonynak és mindnyájunknak. Miről lehet szó ebben a titokzatos í­géretben?

Bizonyosan nem arra az állapotra utal a Mester, amikor az ember a szomjúságérzet hiányába hal bele. Az Igét élő ví­zként fogyasztók megtanulják a rendszeres töltekezést, és vágynak rá. Nem várják meg, amí­g lelkük szomjasan nyüszí­t. Nem hanyagolják addig a Jézussal való közösséget, amí­g már nem is érzik hiányát. A csepegtető öntözés folyamatosan életben tart, mert állandó és megfelelő mértékű. Ezt a módszert kí­nálja a Mester, és ezt igényli az ember.

Vegyük komolyan a mennyei "Szomjoltóságot", amelyet Isten Jézusban vonultatott fel! Ő nem kiált, nem lármáz - nem szirénázik -, nem bárpulthoz hí­vogat, hanem az örök élet vizét kí­nálja.


Bálintné Gyöngyi / Pécel

János apostol látomásából:
"És (az angyal) megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály, és az Isten és a Bárány trónjából ered."
(Jel 22,1)




"...tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj..."

(Jel 3,18)

Előszeretettel szoktuk hasonlítgatni magunkat, saját anyagi helyzetünket a nyugati világ polgáraiéhoz, azokhoz, akiknek sokkal több a pénzük és egyéb javaik, mint nekünk. Kevésbé lennénk elégedetlenek azonban, ha a földgolyó legszegényebb, éhínséggel sújtott térségeit vennénk viszonyítási alapul.
Mindig felfelé törekszünk a társadalmi ranglétrán, még akkor is, ha lelki életünk és kapcsolataink látják ennek kárát. De miért akarunk egyre többeknek látszani? És egyáltalán hol kezdődik a gazdagság, és mi a mértékegysége? Hol van az "elég", amit ha elérnénk, megnyugodnánk?
Ha nem rendeljük alá magunkat a "mennyeieknek", soha nem lesz egészséges az anyagiakhoz való viszonyunk.
A laodiceabeliek, akikhez a fenti ige tanácsa szól, felzárkóztak a jómódú világhoz. Befutottak anyagilag, és nem vették észre, hogy még nem futották végig a hit pályáját. A lelkiekben lazítani kezdtek. Bár ők még nem érzékelték a bajt, a külső szemlélő úgy látja, hogy feladták a küzdelmet. És az Úr mint egy edző, aki a pálya széléről kétségbeesetten bekiált a játékosoknak: jelezni próbálja a valós helyzetképet. Ugyanakkor bátorítja is a csapatot:
"...végy tőlem tűzben megtisztított aranyat...!"

A tiszta arany lágy, ezért nem elég tartós. Hogy emeljék a tartósságát, rézzel szokták ötvözni. A megmunkálás folyamatában, izzításkor, nem tetszetős a szemnek, mert feketévé lesz: mégcsak nem is emlékeztet az aranyra. Mégis az elkészült ékszer csillogása messze felülhaladja az azelőtti állapotot. így válik időtállóvá. A nyersanyagból csak a mester keze nyomán lesz valóságos ékszer. Alkalmam volt meglátogatni a világ legnagyobb ékszerkészítő vállalatát és ékszeráruházát. Naivan megkérdeztem az üzlet egyik alkalmazottját: "Mennyibe kerül grammja az aranynak?"
Meglepetten válaszolt: "Thaiföldön nem az arany súlya határozza meg az árat, hanem a drágakő, amelyet körülvesz."
Aki ezen a földi pályán akar csillogni, nem tart igényt javainak isteni megmunkálására. De aki az örökkévalóság irányába halad, annak Isten nemcsak a pénzét szenteli meg, hanem őt magát is. A szívnek is meg kell tisztulnia Isten szeretetének tüzében, hogy ne kötődjön túlzottan az anyagiakhoz. Mert "ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is" (Mt 6,21).
Gazdagságom és értékem nem a zsebemtől függ, hanem a
mennyei kincs mértékétől,
melyet ajándékba kaptam.

(R. Szabó István)


VILLÁT A KÉZBE!

Márta, gyülekezetének legidősebb tagja volt. Mindig sugározta magából a hit, remény és szeretet üzenetét. Egyszer orvosai szembesítették azzal, hogy egy addig rejtve maradt tumor miatt már csak kevés idő maradt hátra az életéből. Ekkor üzent lelkészének, hogy látogassa meg őt otthonában, ahol a betegségén túl arról is beszéltek, hogy nem fél a haláltól, mert az Úr jóságát tapasztalta hosszú élete során, és felkészült az elköltözésre. Végül a temetés részleteire terelve a szót, ezt mondta:

– Amikor eltemetnek, az egyik kezembe egy villát tegyenek!

– Villát? – kérdezte meglepődve a lelkész. Miért akarja, hogy villával temessék el?

Az asszony ezt a magyarázatot adta: Jól emlékszem azokra a gyülekezeti vacsorákra, amiken az évek során részt vehettem. Ezeken, az igazán kellemes összejöveteleken, amikor az étkezés már majdnem véget ért, a tányérok leszedésénél néhány alkalommal valaki odahajolt hozzám, és a fülembe súgta: Tartsa meg a villáját! És én rögtön tudtam, hogy ez mit jelent. Azt, hogy nagyszerű desszert következik, nem holmi gyümölcskocsonya, vagy puding, hanem fenséges csokoládétorta, vagy meggyes pite! Így, ha azt mondták, hogy tartsam meg a villámat, biztosan tudtam, a java még hátra van! Ezért azt szeretném, hogy amikor a gyászolók ellépnek a ravatalom előtt, ezt kérdezve bökdössék egymást: Minek az a villa?

Azt akarom, hogy akkor mondja el nekik, hogy megtartottam a villámat, mert a java még hátra van!


Horváth Mária / Pécel

„Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmából újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.” (1Pt 1,3-4)



Volt ház, nincs ház

A mai magyar társadalom egy elöregedő társadalom. Ezt a képet híven tükrözi az utcánk is. Egyre több a lakatlanná vált, elöregedő ház. A közvetlen szomszédunkban is egy ilyen volt. Szemet gyönyörködtető, vadszőlővel befutott emeletes villa. Mivel tulajdonosa és utolsó lakója immár több, mint másfél évtizede meghalt, tavaly már az összes ajtót és ablakot is benőtte az ősszel ezer színben pompázó természetes burkolat. Évek óta féltünk kicsit attól, hogy az erre járó, rosszindulatú csavargók, látva, hogy a ház üres, birtokukba ne vegyék. Végül ez év tavaszán a külföldön élő örökös eladta. Az új tulajdonos első dolga pedig az volt, hogy lebontatta. A patinás öreg ház felszámolása félelmetes élmény volt, és rendkívül gyorsan, néhány nap alatt lezajlott.
Elsőnek érkezett egy óriási vas-krokodil, közel emberméretű fogakkal. Ahogyan lánctalpain bekúszott a szomszédos kertbe, úgy éreztük, egyből lebontja – csak úgy mellékesen, baleset gyanánt – a minket elválasztó kerítést. Aztán hozzálátott a nyílászáróitól és a palatetőtől immár megszabadított ház „elfogyasztásának”. Óriási porfelhő kísérte harapásai nyomán az emeletes villa egyetlen munkanap leforgása alatt kő-, tégla-, fa-hulladék- és porhalmazzá változott. Majd két vagy három nap alatt ez a nyögve közlekedő óriás hatalmas dömperek platóira kanalazta a romokat. Még egy hét sem kellett ahhoz, hogy Márta néni háza a földdel egyenlővé váljon. Kő kövön nem maradt; volt ház, nincs ház!
A Szentírás telis tele van ítéletként megvalósuló, legkülönbözőbb helyek és népek elleni jövendölésekkel. Jézus Krisztus is így beszélt Jeruzsálem pusztulásáról. „Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik” (Mt 24,2). Évek, sőt hosszú évtizedek teltek el addig, amíg Urunk szavai valóra váltak, de valóra váltak. Az ilyen beteljesedés látványa és tapasztalata megrendítő, még akkor is, ha egy lakatlan öreg ház tétetik a földdel egyenlővé. Az Úr Jézus próféciájának a valóra válásáig talán sokan mondták: "Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt…” (2Pt 3,4). Holott a Szentírás minden ígérete és fenyegetése beteljesedett és be fog teljesedni, ahogyan a Jeruzsálemről szóló is valósággá lett. Tudjuk, „a mostani egek és a föld” (2Pt 3,7) a tűznek tartatik fent, „amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek” (2Pt 3,10) – bármilyen elképzelhetetlen is, nem fog elmaradni!
Ne feledjük tehát: „Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson” (2Pt 3,9)