2017. december 29., péntek

A jómódú gazda és a szegény ember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegény embernek, aki pedig viszonzásul két kiló összegyűjtött mézet ad. Ment az üzlet rendben jó ideig, amíg egyszer csak a gazda arra gondolt, hogy bizony nem minden ember tisztességes, és meg kellene mérni, amit kap. Úgyhogy mikor legközelebb vitte a túrót, és néhány perc múlva megkapta a mézet, azt hazavitte, és a pontos mérlegén megmérte. Hát, csak másfél kiló volt!
Felháborodva ment a szegény emberhez és indulatosan a szemére vetette, hogy becsapta őt.
A szegény ember lehajtotta fejét és így szólt:
- Nagyon sajnálom, hogy így történt, de én nagyon szegény ember vagyok. Egy kétserpenyős mérleget még tudtam szerezni, de súlyokra már nem volt pénzem. Így hát, amikor megkaptam tőled a túrót és kivittem a kamrába, rátettem a mérleg serpenyőjére, és a másik serpenyőbe kimértem az azonos súlyú mézet.
A gazda roppant módon elszégyellte magát és hazament.
A jómódú gazda és a szegény ember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegény embernek, aki pedig viszonzásul két kiló összegyűjtött mézet ad. Ment az üzlet rendben jó ideig, amíg egyszer csak a gazda arra gondolt, hogy bizony nem minden ember tisztességes, és meg kellene mérni, amit kap. Úgyhogy mikor legközelebb vitte a túrót, és néhány perc múlva megkapta a mézet, azt hazavitte, és a pontos mérlegén megmérte. Hát, csak másfél kiló volt! Felháborodva ment a szegény emberhez és indulatosan a szemére vetette, hogy becsapta őt.
A szegény ember lehajtotta fejét és így szólt: – Nagyon sajnálom, hogy így történt, de én nagyon szegény ember vagyok. Egy kétserpenyős mérleget még tudtam szerezni, de súlyokra már nem volt pénzem. Így hát, amikor megkaptam tőled a túrót és kivittem a kamrába, rátettem a mérleg serpenyőjére, és a másik serpenyőbe kimértem az azonos súlyú mézet.
A gazda roppant módon elszégyellte magát és hazament.


A szeretetteljes hangnak kimondhatatlan értéke van, mindenki meg tudja érteni. (Kilburn)


Az öröm akkor kezdődik, amikor abbahagyod saját boldogságod keresését azért, hogy megkísérelj másokat boldoggá tenni.
Michel Quoist


EGÉSZEN A TIÉD
Én Uram, én Istenem,
Én Uram, én Istenem,
vedd el tőlem mindenem,
ami gátol Feléd!
Én Uram, én Istenem,
add meg nekem mindenem,
ami segít Feléd!
Én Uram, én Istenem,
fogadd el az életem,
hadd legyek egészen a Tiéd!


„Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.” (Róm 15,7)
A szálláson nem volt számukra hely, nem fogadták be Máriát, Józsefet, így Jézus istállóban született. Az ember ajtókat zár, falakat épít, hogy „védje magát”. Lelkét is elzárja: ne kelljen más baját magára vennie. Ám így nem védi, hanem örök magányra és halálra ítéli magát! Mert óvintézkedéseivel a Krisztus kopogtatásától is elzárkózik! Az élet forrásától zárja el magát börtönében. Krisztus szüntelenül keres bennünket a falaink mögött. Igazi otthonunkat, Isten országát, a nekünk készített helyet kínálja. Fogadjuk be őt, engedjük, hogy ő védje meg életünket! (Kőháti Dóra)


Ha másról ítéletet mondunk, legtöbbször saját adottságainkat ítéljük meg bennük. (Sainte-Beuve)


Inkább csapjanak be kilencszer, minthogy egyszer ne adjak valakinek, akinek igazán szüksége van rá.


„Jézus így szólt a vakhoz: »Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában« – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért.” (Jn 9,7)
Igen, ez rólunk is szól: a Jézussal való találkozás után visszatérünk, és már látunk. És sokan kérdeznek majd. Lesz, aki a gyógyító Orvosról fog minket kérdezni. Lesz, aki hitetlenkedik, vagy egyenesen nekünk támad, kiközösít vagy kigúnyol, de – hála Istennek – lesz, aki maga is azonnal oda akar menni Jézushoz, aki látóvá tett minket. Milyen csodálatos lehetőség róla bizonyságot tenni! Látóvá tett szemmel nézni a világot, hirdetni őt, de mindenekelőtt hálát adni neki, hogy megnyitotta a szemünket. (Kőháti Dóra)


Jézus nélkül az élet gyötrelmes pokol, Jézussal pedig édes paradicsom. (Kempis Tamás)


„Krisztus mondja: „Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.”” (Jn 20,21)
Nem tarthatom meg magamnak a békességemet, tovább kell adnom, hisz én is ajándékba kaptam. De az első lépés: meg kell hallanom őt, ahogy békességet kívánva köszönt engem. Meg kell hallanom a hangját. Ha ez a béke, csönd kiteljesedett a szívemben, akkor leszek képes másokat megerősíteni, megbékíteni, megnyugtatni. Hiszen ez a nyugalom nem az enyém. Az ő csendjében születik. (Balogh Éva)


Lesütött szemmel és lehajtott fejjel jött velem szembe, s szólt az az ember. Teste rongyos ruhákba bújt, s szemében a fény rég kihunyt. „Éhezem, asszonyom, ennék!” – így szólt, s mondhatom nagyon udvarias volt. „Csak jegyeim vannak, pénz nincsen nálam, de élelmet vehetünk” – feleltem lágyan.
Ahogy végigjártuk az üzlet polcait, gyermekként választott, s kért még valamit. Boldogan biztattam, vegyen csak bátran. Aztán elment az úton, sosem feledem, mert olyat adott, ami nem volt nekem. Esélyt, hogy adjam, mit adhatok, szeretetet, kinek nem jutott, élelmet, kinek más nem adott, s, hogy jó lehessek, ahogy tudok. Köszönöm, ó rongyos idegen, az étel közt megtaláltam a szívem, hogy lehettem én, kinek több jutott, ki a kopogásra ajtót nyitott.


„Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.” (Tit 2,11)
A „minden embernek” félelmetes sokaságot vonultat fel, személytelen tömeget. Embereket a villamoson, az utcákon, a vásárlókat a piacon, a tévében megjelenő tüntetőket, az éhező százakat, a parlamentet, a templomi népet. Én nem vagyok közöttük. Szeretném, ha nekem jelenne meg Isten üdvözítő kegyelme. De Isten odaállít valamelyik tömegbe. Nem csak nekem, nekik is megjelent, az övék is, nem sajátíthatom ki. Így válok, az élmény miatt, az ő részükké. Egyformán bűnösként láthatjuk: megjelent. (Koczor Tamás)


Saját tehetetlenségünk semmit sem változtat Isten ígéretein. (Spurgeon)


Szabad akarsz lenni? Tanulj meg Istennek engedelmeskedni, másokon önzetlenül segíteni, és uralkodni önmagadon!


Talán úgy kellene élnünk – hiszen ki tudja, meddig élhetünk? – hogy széppé tegyük a magunk, és lehetőleg a mások életét is mindaddig, amíg ez lehetséges.


Túl közel ültetett fák elsatnyulnak, sőt egymástól elhajlók lesznek, tiszteljük szeretteink egyéniségét és biztosítsuk számukra azt az életteret, amely szükséges fejlődésükhöz.


Van, hogy el kell engednünk a múltat, hogy lehessen jövőnk.
Békés új esztendőt!
Írta: Dr. Makrai Tibor


"Az élet csak visszafelé érthető meg, de előrefelé kell élni." (Sören Kierkegaard)
Az esztendő fordulóján, - vagy ahogy Kányádi Sándor írja, amikor „férfiasan kezet fog múlttal a jövendő" - a fenti gondolat jutott eszembe. Ebben az időszakban az ember egy kicsit elcsendesedik és értékeli az eltelt időt.
Ilyenkor érdemes megállni és visszanézni az elmúlt esztendő eseményeire, hálát adni Urunk gondviselő és bűnbocsátó kegyelméért, számba venni csodatételeit, ajándékait, megköszönni azt, hogy hűtlenségünk ellenére is hű maradt és megőrzött bennünket, velünk volt a próbatételek és nehézségek idején.
De lehet más lelkülettel is visszatekinteni: bosszankodni az elszalasztott lehetőségek miatt, sajnálkozni a bennünket ért veszteségeken, felemlegetni sérelmeinket, elpanaszolni a megélhetési nehézségeinket, mennyi baj ért bennünket.
Igaza van az ókori gondolkodónak: Az embert nem maguk a dolgok, hanem az a mód zavarja meg, ahogy a dolgokat látja."(Epiktétosz).
Hasznosabb megelégedett, hálás szívvel visszatekinteni, és békességgel magunk mögött hagyni az elmúlt esztendőt, mint elégedetlenkedve és siránkozva.
Mindennek ugyanis következményei vannak az előttünk álló esztendő megítélését illetően is. Előbbi esetben nyugodtan és békés szívvel tudunk az új évre tekinteni, hiszen az az Isten, aki az elmúlt évben velünk volt, az ezután is velünk lesz. A másik lelkület aggodalmaskodva néz a jövőbe, milyen veszteségek, milyen betegségek érnek majd bennünket, milyen mértékben terjed ki a válság, hogyan fogok megélni. Fontos az, hogy mire vagy kire nézünk az elmúlt esztendő értékelésében és az új év várásában.


Tanács az új esztendőre:
Tekints magadba, és elcsüggedsz, tekints magad köré, és félelem fog el, tekints Jézusra, és békesség lesz az osztályrészed.


Bíztatással Újítja Évünk Kezdetét


A polgári légi közlekedés eddigi legsúlyosabb szerencsétlensége (nem számítva a 2001. szept.11-i tragédiát) történt 1977. március 27-én, a Kanári szigeteken, a tenerifei repülőtér kifutópályáján. A ködös időben két Boeing-747-es repülőgép ütközött össze még a földön, 583 ember halálát okozva. Az egyik gép pilótája az indulással nem várta meg az irányítótorony engedélyét, így az összeütközés elkerülhetetlen volt. A pilóta azt gondolta, hogy helyesen cselekszik, de tévedett. Pedig minden pilótának már a kiképzés elején meg kell tanulnia, hogy nem a saját elgondolásai, döntései szerint vezeti a repülőt, hanem az irányítótorony utasításai alapján. Különösen igaz ez rossz látási viszonyok között. Az irányítótoronyban levő személyzet látja át a helyzetet, ő tud biztonságosan vezetni.

Igaz ez a mindennapi életünkben is. Azt sem látjuk, hogy a következő percben mi fog történni, nem hogy a következő évben. Az előttünk álló esztendő eseményei ködben vannak: „sűrű sötét van mindenfelé”. Rémisztő híreket is hallunk válságról, globális problémákról, megoldhatatlannak tűnő nehézségekről; biztosnak látszó erkölcsi tájékozódási pontok tűntek el. Emiatt sokan félnek az új esztendőtől.

A keresztyén ember Mennyei Atyja azonban az „irányítótoronyban” ül, aki követte a múltját, figyelemmel kíséri a jelenét, és már látja a jövőt és a teremtett világ következő eseményeit is. Ő tud tehát biztonságosan vezetni, nyugodtan rábízhatjuk magunkat az új esztendőben is. Ne a saját fejünk után, elképzeléseink szerint döntsünk, hanem Urunk bölcs tanácsait vegyük figyelembe, aki felajánlja segítségét, Igéjével és Szentlelkével vezet bennünket, így nyugodt és vidám szívvel léphetünk át az új esztendőbe.


Dr. Makrai Tibor / Mátészalka

Ígéret 2013-re is: „Bölccsé teszlek, és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged.” (Zsolt 32,8)






Emlékezz, felejts, célra tarts!
Írta: Dr. Makrai Tibor



Ezen a héten búcsúzunk a 2014. évtől, és Isten kegyelméből elkezdjük a következő esztendőt. Ez az időszak a vissza- és előretekintés, az értékelés, valamint a tervezés ideje is.

A mögöttünk levő év eseményeinek számbavételekor jellemezzen bennünket a hálás emlékezés és a jótékony felejtés! Emlékezzünk Istenünk gondviselő, hordozó szeretetére: „Emlékezzetek meg az ő csodáiról, amelyeket cselekedett!” (Zsolt 105,5); viszont felejtsük el a bennünket ért sérelmeket, megvallott bűneinket, és ne emlegessük veszteségeinket! Fogadjuk meg a neves angol írónő tanácsát: „Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.” (Charlotte Bronte).

Az új esztendőre való készülésben pedig az alábbi történet segítsen bennünket!

Ifjú földművesek versenyeztek, egy darab ugart kellett felszántaniuk. Az volt a mérték, hogy ki tudja a legegyenesebb barázdát szántani. A legtöbbje csak görbe barázdát szántott. Amikor a jutalom kiosztására került a sor, az elhangzott kérdésre: Mire figyeltél szántás közben? – a görbe barázdát szántók ilyen válaszokat adtak: az eke szarvára; az eke vasára; a barázdát néztem. Az viszont, aki egyenes barázdát szántott, ezt mondta: Én a lovak között arra, a messze lévő, egyedül álló fára figyeltem.

Ha különböző emberi vélekedésekre hallgatunk, ha önmagunkra vagy a körülményeinkre nézünk, akkor letérünk az Isten által kijelölt utunkról. Az új esztendőben nézzünk csak fel és egyenesen előre, Jézusra – a hit elkezdőjére és bevégzőjére – és akkor életünk útja egyenes lehet. Azon járva nem tévesztjük majd el a célt!


„Testvéreim, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna, de egyet cselekszem: azokat, amelyek mögöttem vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekifeszülve célegyenest futok Isten felülről való elhívása jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van.” (Fil 3,13-14)






Év-fordulóra

Ezen a héten hagyjuk magunk mögött az óesztendőt, és lépünk át az új évbe. Ilyenkor megérinti az embert az elmúlás szele, és gondolkodóba esik élete, sorsa, jövője felől. Az elmúlt esztendő mulasztásai, bűnei nyomasztják, és a következő év számára ismeretlen eseményei félelmet keltenek. Az alábbi vers (Túrmezei Erzsébet Jó reggelt kegyelem!) sorait a mögöttünk levő és az előttünk álló esztendő napjaira is érthetjük. Nagyszerű lehetőség, hogy a múlt terheit és a jövő okozta bizonytalanságot, félelmeket letehetjük hatalmas és kegyelmes Urunk kezébe. Bátorítson bennünket annak tudata, hogy gondviselő Istenünk kegyelme napról napra ránk árad! Bízzad Újra Életed Krisztusra!

A tegnap terhe már a tegnapé, / A holnap árnya még a holnapé. / Minden új reggelen örök útitársam köszönthetem: / Jó reggelt, Uram, Jézus, jó reggelt öröm, / Jó reggelt békesség, jó reggelt kegyelem! / Jó reggelt, Uram, Jézus, jó reggelt öröm, / Jó reggelt békesség, jó reggelt kegyelem!"


„Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!" (Jer.Sir 3,23)


Hideg napok


 Hideg téli nap volt. A völgyben sorakozó házacskák barátságosan pipáltak a hótehertől hajladozó fák között. A kis házakba behúzódva, egy fedél alatt melegedtek a nagy családok: apró gyermekek, dolgos szülők, lassuló életű nagyszülők. Várták az idő melegebbre fordulását a januári szürkeségben. A helyszín, az Alpok nyugati karéjában rejtőző Piemont hegység, a dátum: 1655. A házak lakói pedig reformált hitű valdensek, Vald Péter XII. századi előreformátor késői követői.
Langyos tavaszi fuvallat helyett azonban egy fagyos hír fut házról-házra. Szavoja hercegének futárai hozzák a hírt: vagy részt vesznek a vasárnapi misén gyermektől öregig mindahányan, vagy el kell hagyniuk földjüket, házukat, mindenüket. A herceg számára nem volt kétséges a válasz, hisz tél volt, és minden vagyonuk ide kötötte a kis völgy lakóit… de nem így történt. Mindannyian felkerekedtek, és a völgy távoli felső végébe menekültek hittestvéreikhez. Szavoja hercegének kegyetlensége itt is utolérte őket. Miután földjeiket és házaikat idegenek foglalták el, a herceg katonákat küldött utánuk, akik 1655 húsvét hajnalán lemészárolták a teljes közösséget.
Hogy jön ez ide? – kérdezheti a kedves olvasó. Nem valami vidám újévi köszöntés kellene ilyenkor? A 2017-es év a reformáció éve. Amikor itt, a mai Magyarországon békében ünnepeljük az újévet, ne feledjük, hogy hittestvéreink az évszázadok folyamán sokszor életüket is kockára tették, de hitüket nem tagadták meg. Kísértéseink közt merítsünk erőt hitvalló elődeink példájából!
„Azért mi is, akiket a bizonyságok ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőteret.” (Zsid 12,1)


Leállás



Az ó év utolsó és az új év első napjai köszöntenek ránk ezen a héten.
Ebben az időszakban sok üzem, gyár leáll, életünk is lelassul, és jut idő a számvetésre, az előretekintésre. Álljunk le mi is, hogy visszaemlékezhessünk a mögöttes esztendőre, átgondolva, mennyi jót tett velünk Mennyei Atyánk!
- Ha elkezdjük előszámlálni a sok jótéteményt, elámulhatunk, hogy megszámlálhatatlanul sok az: „Sokat cselekedtél te, Uram Istenem, a te csodáiddal és terveiddel mi érettünk; semmi sem hasonlítható hozzád; hirdetném és elbeszélném, de többek, semhogy elszámlálhatnám.” (Zsolt 40,6)
- Ha betegségben vagy szenvedésben tapasztaltuk meg segítségét, adjunk neki hálát ezért is: „Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.” (Jób 5,18)
- Tartsunk bűnbánatot az elmúlt esztendő vétkei miatt, hiszen azok számosabbak a fejünk hajszálainál. Valljuk meg, majd fogadjuk el Isten bűnbocsátó kegyelmét, hátunk mögé vetve bűneinket!
- Figyelmeztessen az elmúlt esztendő arra, milyen gyorsan telnek a napok, hónapok és évek, ezzel a gyorsasággal múlnak el életünk esztendei: „A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk.” (Zsolt 90,10)
- Legyünk hálásak az Úrnak az új esztendőért is, amit engedett megérnünk, és a gyorsan múló idő késztessen bennünket az Úrral való találkozásra:
Tegnap terhét nem viselem,
Holnap terhét nem ismerem,
Ma árad rám a kegyelem.
- Végül pedig az új esztendőt minden gondjával, félelmével együtt tegyük Mindenható Urunk kezébe, és fogadjuk meg a zsoltáros tanácsát:


„Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.” (Zsolt 37,5)



"Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük."

(Jelenések 21,3)


"Íme!" - a találkozás örömkiáltása ez. Az ég kiált a földre, a föld az égre - immár nem szakítja el őket egymástól a bűn. "Íme, lássátok, örvendjetek!" Az ember elszakadt Istentől, de az Isten nem szakadt el az embertől, vele van, vele lakozik, mellette, benne él. Sátorként, mindennapi lakásként veszi körül.
A Sátornak célja van velünk: közösséggé, néppé, gyülekezetté, egyházzá tesz. Azért, hogy Isten tanúi legyünk a világ végezetéig. Hogy befogadjuk egymást. Ebben a sátorban lesz nyilvánvalóvá az Isten dicsősége. De hogyan? Általunk, ha nem szégyelljük a Krisztus evangéliumát, ha fáj nekünk, hogy sokan még nem hallottak az Úrról.


Egy régi keresztyén legenda szerint Gábriel arkangyal megkérdezte Jézust: - Te azt mondtad a te tanítványaidnak, hogy "elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket." De Uram, mi lesz, ha ők nem hirdetik az evangéliumot? Ha lusták, trehányak? Milyen más módszert gondoltál ki?
- Jézus lehajtotta a fejét, és azt mondta: - Gábriel, nincs más módszerem, csak ez!

(Visky Ferenc)

"Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, és a Te nyomdokaidon kövérség fakad."
Zsolt. 65,12


Új esztendő hajnalán

Új esztendő hajnala van,
Hozzád jövök fényért, Uram.
Nem egyedül: hozom megint
Színed elé szeretteim.

Megállok a kereszt alatt,
Ott hallgatom áldó Szavad,
Rád bízom az életemet.
Szenteltessék meg a Neved!

Mindenható Isten, Mennyei Atyánk!

Köszönjük, hogy megérhettük ezt az új esztendőt. Áldásod után sóvárogva állunk a jövő előtt, ami emberi mértékünk szerint eléggé kilátástalan, de tudjuk, hogy Neked semmi sem lehetetlen. Engedd meg, hogy leborulva, de nyitott szemmel nézzünk fel Rád most, reménykedő hittel, hogy Te ezt az esztendőt is megáldod, sőt megkoronázod jóvoltoddal. Maradj velünk és újíts meg bennünket a KRISZTUS JÉZUSBAN!

Ámen.


Mulandóság - maradandóság
Az év első hetében még friss élmény az óesztendő búcsúztatása. „Ismét egyik esztendeje, Istentől kimért ideje telék el a múlandóságnak” – énekeltük az istentiszteleten. Elmúlt egy esztendő, öregebbek lettünk, és ilyenkor különösen is megérinti az embert az elmúlás szele. Megtapasztalja azt, amit a 90. Zsoltár írója is átélt: „… úgy elmúlnak esztendeink, mint egy sóhajtás. Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő… olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.”

Megkísért a gondolat, hogy életünknek vége lesz; és az idő múlását tapasztaljuk testünkben is: erőnk fogy, nehézkesebben mozgunk, egészségünk romlik, feledékenyebbek leszünk – mindezek életünk közelgő végéről árulkodnak. Ahogyan egyik ismerősöm fogalmazott: „Részletekben halunk meg”. A kellemetlen gondolatokat sokan a hangos zenével, mulatozással, petárda-durrogtatással próbálják elhallgattatni.

Mindeközben próbál az ember maradandót alkotni, nyomot hagyni, ami halála után is őrá emlékeztet majd másokat. Kőből, fából, gondolatokból készít alkotásokat, de az idő múlásával elkorhad a fa, szétmállik a kő, feledésbe merülnek az eszmék. Láthatjuk, hogy a több száz évvel ezelőtt élt emberek közül már csak néhányuknak neve és műve maradt fenn; csak a töredékre emlékezünk. Mindez azért, mert az ember halandó, így a halandó alkotása is mulandó.

Salamon király tapasztalatként írta le: „Rájöttem, hogy mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad…” (Préd 3,14). Úgy is fogalmazhatunk, hogy csak az marad meg örökké, amit Isten cselekszik. Minden tette maradandó, örök. Ő a bűnös ember megváltásában is maradandót alkotott, hiszen a Föld alapjainak felvettetése óta áll Jézus Krisztus keresztje, amely a megváltást hirdeti.

A halandó ember élete az örök élettel lesz halhatatlan; azé, aki elfogadta a Jézus Krisztusban felkínált isteni kegyelmet, a megváltást. És azok a cselekedetei lesznek az örökkévalóság szempontjából is maradandóak, amit benne és általa az élő Jézus Krisztus cselekszik.


Dr. Makrai Tibor / Mátészalka

ÚJRAKEZDÉS


Újévkor sokan szeretnének újat kezdeni, vagy, ahogyan gyakran mondják, újra kezdeni. Különös, hogy az újat kezdeni akarók szándékát az a tapasztalat sem töri meg, hogy az ember lényegében mindig csak a régit folytatja, nem tud kibújni saját bőréből.

De lehet egyáltalán újat kezdeni? Vajon nem az a fő bajunk, hogy egy ember sem rendelkezik az újrakezdés képességével?

Valaki azt mondta: „Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég…” (Jel 1,8), ami azt is jelenti, hogy a világmindenségben kizárólag Jézus Krisztus rendelkezik azzal az isteni tulajdonsággal, hogy tud újat kezdeni. Nélküle minden újrakezdés kudarcra van ítélve.

Bennem is csak ő kezdhet újat, ezért kell vele a legszorosabb hit- és életközösségbe kerülnöm.


Dr. Sípos Ete Álmos / Tápiószele

Mózes imádságából: „Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, és méltóságod fiaikon! Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!” (Zsolt 90.)