A boldogság kellemessé tesz,
A kísértés erősebbé,
A bánat emberré,
A sikertelenség alázatossá,
Csak a remény vezet a siker felé.

A Krisztusban maradásnak egyik titka, hogy naponta úgy ragadjuk meg Őt, mintha akkor ismertük volna meg. (Szikszai)

„A mi segítségünk az Úr nevében van, aki az eget és a földet alkotta.” (Zsolt 124,8)

„Ugyan honnan várod a támaszt, a segítséget? Van egyáltalán valaki?”– kérdezi a kételkedő. „Hát Istentől! – feleled. – Tőle, aki már a kezdet kezdetén is ott volt, aki mindent megalkotott. Láthatót és láthatatlant. Ő most is jelen van! Ő tudja, mire van szükségem!” „Ez szamárság, te magad sem tudod, hogy mit is akarsz.” „De ő tudja, hogy mi a terve velem. És én bizton állítom: az ő nevében van a segítségem. Ha az ő nevét hívom, tudom, hogy Valaki figyel rám. Nélküle valóban nem lenne értelme az életemnek. És te… kiben bízol?” (Benkóczy Péter)

A napszúrás hazájában aligha lehet szebbet, gyöngédebbet mondani a hathatós védelmezőről: olyan mintha árnyékkal takarna be. Az Úr jobb kezed felől van, mint a mester, a védő, ezért, hogy az Ő jobb keze szabad maradjon a védelemre. (Ravasz László)

A Szentírás nélkül, amelynek egyetlen tárgya Jézus Krisztus, nem ismerünk semmit, és mind Isten, mind a magunk természetében csupán sötétséget és zűrzavart látunk.

(B. Pascal)

Amit tagadunk, az nem gyógyítható.
(Klaus Douglass)

Egy kicsivel több türelmet, hogy elviselhessem azokat, akikkel olyan nehéz együtt élnem. Egy kicsivel több állhatatosságot, hogy folytathassam kötelességeimet, melyek kívánságaimmal teljesen ellentétesek. Egy kicsivel több alázatosságot, hogy megmaradjak azon a helyen, ahová Isten állított, bár ez a hely nem vág egybe sem álmaimmal, sem terveimmel. Egy kicsivel több belátást, hogy az embereket olyannak vegyem, amilyenek, s nem amilyennek szeretném őket…

John Henry Newman


Isten mind a két kezével áld, az egyikkel kegyelmet oszt, a másikkal megszentelődést nyújt. Az egyik áldás csak a másikkal együtt nyerhető el. (Spurgeon)

„Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője.” (Ézs 53,3)

Én voltam, aki megvetettem, ő nem vet meg engem. Én voltam, aki elhagytam, ő nem hagy el engem. Én voltam fájdalmainak okozója, ő nem hagy el fájdalmaimban. Én vagyok a betegsége, ő meggyógyít engem. (Koczor Tamás)

Mi mindent meg nem cselekszik Isten azoknak az életében, akik maradéktalanul bíznak benne.

Mindenkiben annyira él Jézus, amennyire testet ölt a mennyei élet, amennyi életet tékozolt el, amennyi áldozatot hozott, amennyi halált szenvedett Jézusért. (Ravasz László)

„Szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pt 2,9)

Valóban tudjuk, tapasztaljuk, éljük ezt, vagy csak a Bibliából olvasott információról van szó? Vajon úgy tekintünk a templompadokban mellettünk ülőkre, mint Isten szent népének tagjaira? Többet jelent számunkra, van több tartalma a „testvérek” megszólításnak, mint az „elvtársaknak” volt még nem is olyan régen? Éljünk úgy, hogy legyen, és akkor ez már önmagában is Isten nagy tetteit fogja hirdetni, mindazt, amit bennünk és közösségeink életében cselekedett! (László Virgil)

„Úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden.” (2Kor 6,4.10)

Sokszor nem az gazdagít másokat, aki anyagiakban gazdag, és nem az érzi, hogy övé minden, akinek – objektíven mérve – valóban megvan mindene. Pál és társai sokszor élték át ezt. Pénzes erszényük időnként kiürült, de lelki kincsekkel tele volt az életük, és ahogy egyre többet szolgáltak, úgy jutott el egyre több emberhez az áldás. Isten mai szolgáiként, akiknek van hiányuk, és nincs semmijük, vajon hogy állunk a lelki kincsekkel és mások gazdagításával? (Hulej Enikő)

Van, amibe jobb belevágni, mint visszautasítani, még ha rossz véget ér is.