2019. július 26., péntek

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

Átölelni a világ drámáját


Amikor Szöul érseke voltam, gyakran megkérdeztem magamtól: „Valóban az Evangélium szerinti-e a hitem és az életem?” A válasz közelebb volt a „nem”-hez, különösen az evangéliumi szegénység tekintetében, amelyre mint papnak törekednem kellene... Hivatalomban időnként feltettem magamnak a kérdést:: „Miért nem tudok szegényként élni a szegényekkel, elhagyva a püspökséget?”

Jézus Krisztus, aki a mindenem, szegényként jött el, és megmutatta, hogyan szereti Isten a szegényeket, a szükséget szenvedőket, a kirekesztetteket, majd meghalt a kereszten. Nem törte el a megroppant nádat, nem oltotta ki a már csak pislákoló mécsest...

Ha Jézus újraszületne ebben a korban, a legkisebbek között születne meg, egy kunyhóban vagy nyomornegyedben. Simone Weil mondta, hogy irigyelte a keresztre szögezett Jézust... Weil Párizsban született, gazdag zsidó családban, és egy emberibb világról álmodott, ahol mindenki egyetértésben él. Lemondott ígéretes jövőjéről, hogy osztozzon a munkások fájdalmában. Irigylem őt, aki egészen lángolva élt, teljes lényével átölelve a világ fájdalmát és drámáját.

Stephen Kim bíboros

Egyetlen mester


Az evangélium bölcsessége nem teremt kasztokat: egy alázatos szolgálólány többet érthet belőle, mint egy teológus; az arsi plébános többet, mint Lamennais. „Egy a ti Mesteretek, ti pedig testvérek vagytok” – mondta Jézus. Hogy mindnyájan testvérek legyünk, egyetlen Mesterre van szükség, ahogy egyetlen az Atya is. Az ő tanítása ez: mindnyájan testvérek vagyunk. Mindenesetre az, aki magasabb hivatalt visel, alacsonyabb helyre kerül: a világ felé érvényes normák fejük tetejére állnak, mivel a testvériség lesz a szeretet mértéke.

A kegyelem hatása alatt ez a nagylelkűség gyökeres aszkézist valósít meg: mindent vagy semmit. Aki igent mond, az evangéliumot fogadja el: elhagyja apját, anyját, földjét, a saját lelkét, hogy ezt az űrt Isten Lelke tölthesse be. Fölveszi a keresztet, hogy legyőzze énjét.

Igino Giordani

Isten szerető tekintete


A hivatás Isten személyes megszólítása, Isten szerető tekintete, amelynek jelenvalósága számunkra életünk egy kitüntetett pillanatában veszi kezdetét, amikor észrevesszük – de amellyel Ő mindig is kísért bennünket, még mielőtt megszülettünk volna. Sőt éppen ezért akarta, hogy megszülessünk, a hivatásunk miatt, a terv miatt, amelyet be kell töltenünk a földön.

Aki meghallja a hívást [hogy kövesse Jézust], gyakran félelmet érez, megijed, néha rémület és kétség gyötri – bár amikor fölfedezi azt, bizonyos örömet is érez.

A legszebb pillanat mégsem az, amikor a lélek fölfedezi Isten hívását, hanem amikor kimondja a saját igenjét, amikor válaszol Isten hívására, amikor a maga akaratát Istenéhez igazítja.
Pasquale Foresi: Isten hív bennnünket




Istent – és nem Isten műveit


Hosszú megpróbáltatásom kilenc éve alatt elszigeteltségben, egy ablak nélküli cellában voltam, ahol időnként napokon keresztül égett a villany, időnként sötétben voltam, a meleg és a párás levegő fojtogatott, az őrület határán éreztem magam. Nem tudtam aludni, kínzott a gondolat, hogy el kellett hagynom az egyházmegyémet, hogy hagynom kellett romlásnak indulni azt a sok szép művet, melyeket Istenért indítottam útjára.
Egy éjjel, a szívem mélyéből ez a hang szólt: „Miért gyötröd így magad? Különbséget kell tenned Isten és Isten művei között. Minden, amit tettél, és amit szerettél volna folytatni: lelkipásztori látogatások, szeminaristák, szerzetesek, világiak és fiatalok képzése, iskolák és diákotthonok alapítása, a nem-keresztények evangelizálása, misszió: mindezek kimagasló művek, Isten művei, de nem Isten! Ő másokra bízza műveit, akik alkalmasabbak, mint te. Te Istent választottad, nem az Ő műveit!” Ez a fény új békét hozott nekem.
Van Thuan bíboros





Minden megváltozik


Jézusnak az evangéliumokban följegyzett szavai egyedülállóak, elbűvölőek, szemléletesek, életre válthatóak. Egyetemesek, fény minden e világra születő ember számára.

Ezeket élve minden megváltozik: az Istennel, a felebaráttal, az ellenséggel való kapcsolatunk.

Ezek a szavak mutatják meg az összes érték igazi helyét és átrendeznek mindent: édesapánkkal, édesanyánkkal, testvéreinkkel, a munkánkkal való kapcsolatunkat, hogy Isten kerüljön az első helyre az ember szívében.

Ezért rendkívüli ígéreteket hordoznak: a százszorost ebben az életben és az örök életet.

Chiara Lubich

Mutassuk meg Krisztust!


Tudjuk, hogy ma sokan így gondolkodnak: „Krisztus igen, az Egyház nem!” Nem látják a kapcsolatot Krisztus és az Egyház között. Nem veszik észre jelenlétét az Egyházban. Mi is valójában az Egyház? Minek kellene lennie, ha nem annak, ami a világban megjeleníti Krisztus arcát?

Gondoljunk az egyszerű és alázatos lelkipásztorra, az arsi plébánosra. Egy paraszt így tett tanúságot róla: „Megláttam Istent egy emberben.” Gondoljunk csak Kalkuttai Teréz anyára, s arra a hatalmas tömegre, amely temetése napján holttestét kísérte. Keresztények, hinduk és muzulmánok mind megérezték benne Jézus varázsát.

Ilyen értékesek Jézus jelenlétének e nagy tanúságtevői! Adjunk hálát értük az Úrnak! Korunkban, amely igen összetett, és annyira vágyik az üdvösségre, sürgős szükség van arra, hogy az egész Egyházban megláthassák Krisztust, hogy az Egyház egész valójából Krisztus jelenlétét sugározza.

Van Thuan bíboros: A remény tanúi

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A kapcsolatok gazdag szövevénye

Az Egyház mibenlétének legmélyebb titkában – amely fellelhető a szentháromságos közösség titkának missziós feszültségében is –, nyilatkozik meg minden keresztény identitás – kiváltképpen így van ez a sajátos papi önazonosságra és szolgálatra vonatkozóan.
Így érthető, hogy a pap lényegi ismertető jegye „kapcsolati” identitás: a papság által, amely az Isten kimondhatatlan mélységes titkából tör fel, (…) a pap szentségileg betagozódik a püspökkel és más papokkal megélt közösségbe, hogy szolgálja az Isten népét, az Egyházat és mindenkit Krisztushoz vonzzon az Úr imája szerint: „hogy mindnyájan egy legyenek…”
Nem lehet másként meghatározni a szolgálati papság természetét és küldetését, csak azoknak a kapcsolatoknak sokrétű és gazdag szövevényében, melyek a Szentháromságból erednek és az Egyház közösségében folytatódnak, mely Krisztusban az Istennel való egységnek és az egész emberiség egységének jele és szentsége.

II. János Pál: Pastores dabo vobis 12.




A mi nagy ideálunk: Jézus, a megfeszített

A papi lélek nagy ideálja a keresztre feszített Jézus kell hogy legyen, egyetlen vágya pedig, hogy Őt kövesse a földön, s Őhozzá legyen hasonló mind belsőleg, mind külsőleg.

Igen, a megfeszített Jézus a mi eszményképünk: a róla szóló írások, elmélkedések, az ő példája, az ő ideálja s az ő szeretete. Hiszen nincs nagyobb dolog a Kereszt iránti szenvedélynél, amely a lélekben jelen lévő isteni szeretetet táplálja.

Ez a szentéletű papok értékes kincse: a keresztre szögezett Jézus. Megfeszített az oltáron – és megfeszített mindenekelőtt a szívükben, az érthetetlen fájdalmakkal, amelyek misztikusak, de legalább annyira valósak is.

Conchita Cabrera de Armida: Krisztus papjai




Anyai karok, anyai szív

Amikor a vezető mások szenvedését látja, úgy kell viselkednie, hogy senki se vonakodjon feltárni előtte legmélyebb problémáit.

Akinek kísértések hullámveréseivel kell szembenéznie, annak arra van szüksége, hogy úgy fordulhasson a lelkipásztor szívéhez, mintha anyai karok fogadnák.

Aki pedig tudatára ébred, hogy hamarosan megmételyezi a fenyegető rossz, azt vigasztalják meg a tanácsai. Így erőt kap majd ahhoz, hogy megmosakodjék az imádság könnyeiben.

Nagy Szent Gergely pápa




Egyenlő méltóság, közös feladat

Isten választott népe egyetlen közösséget alkot: „Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség” (Ef 4,5). A Krisztusban nyert újjászületésből eredően közös a tagok méltósága. Közös az istengyermekség kegyelme, közös a meghívásuk a tökéletességre. Egy az üdvösségük, egy a reményük és osztatlan a szeretetük. Krisztusban és az egy Egyházban tehát nincs különbség sem faji vagy nemzeti, sem társadalmi vagy nemi alapon, mivel „nincs többé zsidó és görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindnyájan eggyé lettetek Krisztus Jézusban” (Gal 3,28 vö. Kol 3,11).

Ha tehát az Egyházban nem is mindenki ugyanazt az utat járja, valamennyien meghívottak az életszentségre, és ugyanabban a hitben részesültek Isten igazságossága szerint (vö. 2Pt 1,1). Bár egyeseket Krisztus akarata tanítóknak, a misztériumok kiosztóinak és pásztoroknak rendelt mások javára, teljesen egyenlő mindnyájuk méltósága és tevékenysége minden hívő közös feladatában, Krisztus Teste építésében.

II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium 32.





Elárasztott a tűz

Akkor a kultúra bennem egymás mellett álló darabjai mozogni kezdtek, megteltek lélekkel és élő testté álltak össze (…). Belém hatolt a szeretet, elárasztotta és az öröm pályájára állította gondolataimat. Így Istenről alkotott fogalmaim átadták helyüket Isten iránti szeretetemnek, Istenről alkotott eszmei képem az élő Istennek. (…)

A Szentlélek, aki teológiai műveltségemben másodlagos helyet foglalt el, (…) megelevenedett és hirtelen lelkem éltetőjévé vált: szeretetem melegévé, összekötő kapoccsá köztem és Isten között. (…)

Mivel ráleltem a Szeretetre, hirtelen a Szentháromság vonzáskörében találtam magam. Minden hitigazság, minden ismeret kiáradt emlékezetem zugaiból és élő valósággá vált: vérem vérévé. A könyvektől roskadozó könyvtártól elindultam a keresztények lakta Egyház felé. (…)

Akkor megértettem, hogy János evangéliumában mit akar kifejezni az Úr a fény, a szeretet, az újjászületés, a Lélek képeivel. Tűz gyúlt bennem. A Szentlélek heves szélként elsöpört ködöt és árnyat. Fuvallata nyomán a tűzvész tovább terjedt, s az új fényben felfedeztem Istent és a felebarátot.

Igino Giordani




Krisztus kitölti a mi semminket

A remény erénye – ami abban a bizonyosságban áll, hogy Isten kormányoz bennünket gondviselő mindenhatóságával, és megadja mindazt, amire szükségünk van – Istennek az emberek (te meg én) iránti folytonos jóságáról beszél. Mindig készen áll arra, hogy meghallgasson bennünket, hiszen soha nem fárad el a meghallgatásban.

Érdeklik örömeid, sikereid, szereteted, de gyötrelmeid, fájdalmaid és kudarcaid is. Ezért ne csak gyengeségeid közepette remélj benne: fordulj Mennyei Atyádhoz kedvező és balszerencsés körülmények között egyaránt, húzódj irgalmas védelme alá.

A bizonyosság, hogy semmik vagyunk (nem kell sok alázat annak felismeréséhez, hogy nem vagyunk más, mint egy nagy nulla) ellenállhatatlan erővé változik, mert a sok „nulla” elé Krisztus áll majd, s ebből egy végtelen üzenet bontakozik ki: „Isten az én világosságom és üdvösségem, kitől félnék?” (Zsolt 26,1)

Szent Josemaría Escrivá De Balaguer