2019. április 27., szombat

Szent II. János Pál gondolatai

A bajok forrása gyakran a szabadság rosszul értelmezett fogalma, amely szerint a szabadság nem azt a képességet jelenti, amelynek birtokában az ember képes megvalósítani Isten tervét a házasságra és a családra vonatkozóan, hanem oly erőnek tekintik, amely nincs alávetve semminek, és önszeretetből nemegyszer mindenkivel szemben a maga kényelmét keresi.


A különféle egyházi szervezetek növekvő együttműködésének köszönhetően, a pásztorok szeretetteljes irányítása mellett az egész Egyház szebb és hitelesebb arcot tud mutatni mindenki felé, áttetszőbben tudja megmutatni az Urat, s így hozzájárul ahhoz, hogy visszanyerjék a reményt és vigasztalást mindazok, akik keresik, s azok is, akik nem keresik ugyan, de szükségük van rá.


A modern törekvésekre figyelni kell, és ezekbe be kell kapcsolódni. Az emberek tengerészeknek érzik magukat, akik az élet viharos tengerén rákényszerülnek az egyre nagyobb egységre és szolidaritásra. A létkérdések csak valamennyiünk együttműködésével, átgondolva, megvitatva és a közös tapasztalatok alapján oldhatók meg.


Az a hitoktatói tevékenység, amely a családon belül folyik, egészen kivételes lehetőségekkel rendelkezik, és semmi egyéb nem helyettesítheti.


Az evangélium mindig és mindenütt kihívást jelent az emberi gyengeséggel szemben. Viszont pontosan ebben a kihívásban rejtőzik az ereje. Az ember tudat alatt vágyik is az ilyen kihívásra, hiszen szükségét érzi, hogy felülmúlja önmagát. Az ember csak akkor lehet igazán ember, ha képes önmagát felülmúlni.



Krisztus szemlélése azt is jelenti, hogy föl tudjuk ismerni mindenütt, ahol megmutatkozik sokféle jelenlétében, de mindenekelőtt testének és vérének eleven Szentségében.


Ma, amikor visszagondolok az elmúlt évekre, látom, hogy ezek nemcsak az elmúlás évei voltak, de az alkotás évei is.


Miként a megváltás egyetlen embernek műve volt, akit Krisztusnak neveztek, ugyanúgy – az anyagi alapokra és a tömeghatásra épülő rendszerekkel ellentétben – a kereszténység vallja, hogy egyetlen ember, aki megváltozik, megváltoztathatja a világot.


Minden tevékenységnek az imádságban kell gyökereznie.


Nem szabad félni attól, hogy nevén nevezzük minden rossz elsődleges szerzőjét: a Gonoszt. Az általa alkalmazott taktika célja, hogy ne fedje fel önmagát – hogy a rossz, amit kezdettől fogva ő olt az emberbe, magából az emberből, az emberek, osztályok, nemzetek közötti rendszerekből táplálkozzék, hogy egyre inkább strukturális bűnné váljon, és ezáltal egyre nehezebbé váljon személyes bűnként való megragadása. Ezáltal az ember mintegy „felszabadítva” érezheti magát a bűn alól, miközben egyre inkább elmerül abban.



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

Boldogok, akik kísértést szenvednek! A sátán akkor kétszerezi támadásait, amikor látja, hogy a lélek egyesülni törekszik Istennel. Ó, boldog egyesülés!...


Fenntartásaink kiszárítják Isten irgalmának folyamát, bizalmatlanságunk gátat vet kegyelmeinek.


Isten olyan jó, hogy az ellene elkövetett sértésekre mit sem adva, szinte akaratunk ellenére bevisz minket a Paradicsomba. Olyan, mint az anya, aki a szakadék fölött karjában viszi át gyermekét. Teljesen azzal van elfoglalva, hogy elkerülje a veszélyt, miközben gyermeke szüntelenül karmolja és bántalmazza.


Megismerhetjük lelkünk értékét a sátán erőlködéséből is, amellyel el akarja veszejteni. A pokol összefog ellene, a mennyország mellette…


Mi Isten műve vagyunk, és mindig az övé. Könnyű ezt megérteni, de érthetetlen, hogy Isten keresztre feszítése mégis a mi művünk.


Milyen vigasztalást tapasztalnak a szenvedésben, akik egészen Istenhez tartoznak! Olyan ez, mint amikor az ecetbe sok olajat öntünk: az ecet ecet marad, de az olaj elveszi maró savanyúságát, s nem érezzük azt többé.


Nem igazi esztelenség-e, ha valaki mindenáron a poklot akarja kiérdemelni és a sátánhoz köti magát, pedig ez élet után megízlelhetné a mennyország örömeit is, szeretetben egyesülhetne Istennel? Az ember meg sem értheti ezt az őrültséget, és nem tudja eléggé megsiratni…


Ne mondjátok, hogy nem vagytok méltók magatokhoz venni Urunk szent testét! Az igaz, hogy nem vagytok méltók, de szükségetek van rá. Ha Krisztus Urunk méltó voltunkat tekintené, sosem alapítja meg a szeretet nagy szentségét, mert senki a világon nem méltó rá, még a szentek sem, az angyalok sem, az arkangyalok sem ,de még a Szent Szűz sem, Ám Ő azt tartotta szem előtt, hogy rászorulunk, és valóban mindnyájan rászorulunk.


Ó, ha jól megértenék felelősségüket, akik a rossz iratokat, rossz képeket, rossz szobrokat készítik! Ők felelősek mindazért a rosszért, amit ezek a dolgok idéznek elő azon idő alatt, míg fönnmaradnak.


Ó, mily nagy is vagy te, ember! Isten teste s vére táplál és oltja a szomjadat! Milyen boldogság a jó Istennel egyesülve élni! Ez földi mennyország: nincs több kín, nincs több kereszt!


Sokan szomorkodnak és kérdezik: mit kell tennünk, hogy embertársainkat megjavítsuk? A feleletet megtalálhatjuk az evangéliumban: szeretni kell őket akkor is, ha nem méltók rá.



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6