Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A plébánia “kincsei”

Minden plébániának vannak kincsei. Az igazi kincsek a szegények, az üldözöttek, a szenvedők, a betegek, és mindazok a lelkek, akikbe a Szentlélek bővebben árasztotta ajándékait, hogy egy szegény és imádságos életet éljenek... Minden jó pásztornak értékelnie kell és lelkipásztorilag ki kell használnia ezeket a “kincseket” szolgálata számára, azoknak a lelkeknek üdvösségére, akik rá vannak bízva.
Különösen ki szeretnénk emelni a betegeket. Minden plébániának vannak betegei. Krónikus betegek, akik lassan elfogynak, mint a gyertya, és akik ágyukban, keresztrefeszítetten várják életük utolsó óráját. De a visszaeső betegek, meg az alkalmi betegek is.
A papnak, ha Krisztusnak, Mesterének példáját követi, aki kiemelt szeretettel fordult a szegények és betegek felé, ugyancsak elsőséget kell biztosítania ezeknek a gyermekeinek: “Beteg voltam, és meglátogattatok” (vö. Mt 25,36).

Giacomo Alberione: A papokhoz

A szeretet lendülete

A lelkipásztorok nem különülnek el a nyájtól, hanem annak részei; rájuk is vonatkozik a keresztény hivatás valamennyi követelménye. Szolgálatuk semmiképp sem jogosítja fel őket arra, hogy különálló kasztot alkossanak; sőt, arra rendeli őket, hogy a közösség szolgálatára legyenek, a közösség tagjai körében.

Félreértjük az általános papság lényegét, ha azt afféle jámborsági gyakorlattá, vagy „egyéni istentiszteletté” redukáljuk.

Isten igazi tisztelete – az istentisztelet – abban áll, hogy a világot átalakítjuk az isteni szeretet által, fő célja pedig az, hogy létrehozzuk és előmozdítsuk a közösséget. Amikor a papi nép a szeretetben odaadott életével egyesül Krisztus áldozatának dinamizmusával, a világban egyfajta szeretet-hullámot indít el, amely tovaterjed és átalakítja a világot.

Világos, hogy ennek a feladatnak jóval több köze van a közvetítő tevékenységhez, mint az ószövetség rituális áldozataihoz. Vitathatatlan tény ugyanakkor, hogy ezt lehetetlen volna megvalósítani a Pap-Krisztus közvetítő tevékenysége nélkül. Amit viszont lehetetlenség volna befogadni, ha Ő maga nem válna jelenvalóvá. Ezért van szükség olyan szolgálatra, ahol Krisztus hatékony módon láthatóvá válik.

Albert Vanhoye

Jézus karjaiban

Jézus eljövetele óta a hivatás története az Ő követésének története. Annyira követjük hivatásunkat, amennyire elkötelezzük magunkat Jézus követésére. Krisztus követése kizárólag a mi szabadságunktól, a mi válaszunktól függ. Ugyanakkor több mint pusztán és kizárólag emberi, saját erőnkből végbevitt cselekedet. Jézus követése abban áll, hogy az Ő karjára bízzuk magunkat, hogy Ő hordozhasson minket, miközben bizalommal rá hagyatkozunk.

Mi Őbenne lehetünk, és ezáltal Ő mibennünk lehet. Ha Benne vagyunk, akkor a hivatás nem csupán egy bennünket felülmúló, megterhelő feladat, hanem olyan „lehetetlenség”, amely már átalakult és megváltatott. Jézus általi átalakulásunk és megváltásunk útja kétségtelenül abban áll, hogy közösségben vagyunk Vele, bízunk Benne és Vele élünk. Ez pedig végső soron azt jelenti, hogy a hivatás útja – keresztút.

Maga Jézus sem hagy efelől kétséget: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát és kövessen engem.”

Klaus Hemmerle püspök: Az emberek számára kiválasztva

Krisztus jelenléte, az Egyház misztériuma

Ahhoz, hogy megnyíljunk Krisztus előtt, és befogadjuk jelenlétét mint az Egyház misztériumának kulcsát, nekünk, hívőknek magunk között kell megvalósítanunk azt a nyitottságot és kölcsönös ajándékot, amelynek köszönhetően valóra válhat közöttünk Jézus ígérete: „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20)

A harmadik évezred hajnalán őszintén reméljük, hogy hitbeli vándorlásunk a jelenlévő Krisztus lelki terében ennek a jelenlétnek megújult eseményévé válik számunkra. Ő, a Keresztre feszített és Feltámadt Úr lobbantsa lángra szívünket, nyissa föl szemünket, világosítsa meg értelmünket, erősítse meg akaratunkat: „amint Te, Atyám bennem, és én tebenned, úgy legyenek ők is egyek bennünk, hogy a világ elhiggye, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21).

Piero Coda: Ő él!

Megvalósult személyek és társadalom

Az első keresztény közösségek tökéletesen megértették Jézus üzenetét, és megélték közösségileg is: egy szív és egy lélek voltak. Végeredményben a Szentháromság titkát váltották életre, nem csupán a lelki élet, hanem a társas kapcsolatok szintjén is. Például az anyagi javak közössége hatékonyan igazolta azt, amit hittek és hirdettek. Számukra az, hogy egyrészt ragaszkodnak a hithez, ugyanakkor viszont nem a hit által fölkínált értékrend szerint cselekednek, hazugság lett volna. Hazugság, amely halált okoz. Nemcsak lelki halált, hanem az Egyház halálát is.

Ha ezért a célért dolgozunk, szenvedünk és végül meghalunk, az nemcsak Isten tervével vág egybe - amely az örök üdvösségre vezeti mind az egyes embert, mind az egész emberiséget -, hanem azt is jelenti, hogy emberi módon is felszínre tudjuk hozni képességeinket. Így bizonyos módon megélhetjük ugyanazt a kalandot, mint Jézus, az Istenember.

Silvano Cola

Miért mondjam el az én tapasztalatomat?

A jók örömmel hallgatják azoknak bűneit, akik immár bűntelenek; ugyan nem a bűn gyönyörködteti őket, hanem az, hogy a bűnök voltak s nincsenek többé. (…)
De ugyan mi haszonért akarnak engem megismerni? Talán szerencsét akarnak kívánni, ha hallják, mennyire megtértem hozzád kegyelmed erejében? Vagy imádkozni akarnak értem, ha viszont azt hallják, mennyire megakasztanak gyarlóságaim? Az ilyeneknek szívesen megmutatom magamat. Nem kis eredmény ugyanis, ha sokan hálálkodnak neked, Uram Istenem, énmiattam, s ha sokan könyörögnek hozzád érettem. Testvéreim lelke csak hadd szeresse meg bennem, amit szeretnivalónak mutatsz, és sajnálkozzék mindenemen, amit sajnálatosnak ítélsz. Testvér-lélek tegye ezt; ne a hozzánk nem tartozó, ne „az idegen fiaké, kiknek szája hiúságot beszél és jobb kezük a gonoszság jobbja” (Zsolt 143,7–8); az a testvér-lélek tegye, amely örül, ha jót talál bennem, s szomorkodik értem, amikor hibámat látja, mert akár dicsér, akár gáncsol, szeret.
Szent Ágoston: Vallomások

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A „tanácsadó”* tulajdonságai

(Az egyháztanács tagjainak erényei)

Képes jóindulattal/szeretettel tekinteni az élet komplexitására, az egyházon belül és azon kívül egyaránt. A rideg, irgalom nélküli tanácsokból, még ha az evangéliumra hivatkoznak is ("ezt írja elő az Evangélium, tehát meg kell tenni!"), hiányzik ez az alapvető képesség. Nem veszik tekintetbe az emberi gyarlóságot, a fokozatosság elvét. (…)

Annak mély átérzése, hogy a tanács: ajándék. Mivel ajándék, imádságban kell kérni és nem szabad feltételezni, hogy már eleve birtokoljuk. Mivel ajándék, nem ragaszkodhatunk hozzá. A tanács nem fegyver, amivel a magam javára falhoz állíthatok másokat, hanem a közösséget szolgáló ajándék. (…)

A tanácsadás a keresés és a kreativitás pillanata. A szóban forgó kérdést sietség nélkül meg kell vizsgálni, elmondani az első gondolatot, ami eszünkbe jut, tekintetbe véve ugyanakkor más, korábbi eseteket illetve körülményeket és azok megoldásait. (…)

Jézus arcát és a hozzá hasonuló Egyház arcát szemléli. (…) Az Egyházban a döntések célja az, hogy az Egyház minél inkább Urának képmására alakuljon. (…) Az Egyház testvéri formája Jézus arcának visszatükröződése, s minden egyházi útkeresés célja.

Carlo Maria Martini

Az Egyház alaptörvénye

Mi az az összetartó erő, amely össze tud tartani egy plébániát vagy a Krisztus után vágyakozó emberiséget? Mindenki tudja, hogy ez a szeretet. Csodálatos ajándék, szóval ki nem fejezhető erény!

A szeretet Istentől ered, aki a szeretet által Önmagát közli az emberekkel, és az kiárad emberről emberre. Az égből száll alá, mint áldást hozó királyi folyó. Istennek a jósága, aki szereti az embereket, és arra hívja őket, mintegy belülről ösztönözve őket, hogy egymást is szeressék.

Ez az Egyház alaptörvénye. Ha elméletileg nézzük, a szeretetet könnyű hirdetni, lehet róla szépen beszélni vagy közösen megvallani – gyakorlása azonban nagyon igényes és nehéz. Ez azonban nemcsak egy végrehajtható és aktuális feladat, hanem éppen ez mutatja meg igazán, milyen Egyházunk élete.

VI. Pál pápa beszéde a S. Maria Consolatrice plébánián (1964)

Életállapotok: egymás számára rendelve

A közösség-Egyházban az életállapotok úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy kölcsönösen egymáshoz vannak rendelve. Alapvető tartalmuk közös, sőt egy és ugyanaz: valamennyien ugyanannak a keresztény méltóságnak és az életszentségre szóló egyetemes hivatásnak módozatai a szeretet tökéletességében. E módozatok különbözők és kiegészítik egymást, úgy, hogy mindegyiknek megvan a maga saját, eredeti és összetéveszthetetlen arculata, ugyanakkor mindegyikük kapcsolatban van a másikkal és azok szolgálatában áll.
Így a világi életállapotnak sajátossága a világi jelleg, amely azonban egyházi szolgálatot valósít meg akkor, amikor a maga módján tanúskodik és emlékezteti a papokat és szerzeteseket arra, hogy valójában mi a földi és mulandó valóságok jelentése Isten üdvözítő tervében. A szolgálati papság különböző helyeken és időkben az Üdvözítő Krisztus szentségi jelenlétének maradandó záloga. A szerzetesi állapot az Egyház eszkatologikus jellegét, vagyis Isten Országa felé törekvését tanúsítja, amit a szüzességi, a szegénységi és engedelmességi fogadalom jelenít meg, és bizonyos módon elővételez.
Minden életállapot – akár összességükben, akár egymással való kapcsolatukban – az Egyház növekedésének szolgálatára van; mind különböző módozatok, melyek az Egyház "közösségi misztériumában" mélységesen egyek, és egymás között dinamikusan egybehangolódnak az Egyház egyetlen küldetésében.

II. János Pál: Christifideles Laici 55.

Minden helyzetben teljes bizalom

Fiam, ha Istennek szolgálni kívánsz,
légy állhatatos a jámborságban és az istenfélelemben,
és készülj fel a megpróbáltatásra!
Alázd meg szívedet és légy állhatatos,
hajtsd füledet a bölcs igék befogadására;
ne légy elhamarkodott a kísértés napján!
Viseld el, ha Isten késni látszik;
ragaszkodj Istenhez és tűrj,
hogy végül is gyarapodjon életed!
Fogadd el mindazt, ami rád ki van szabva,
tűrd el, szenvedve bár,
és viseld békével megaláztatásodat,
mert az aranyat és ezüstöt tűzben teszik próbára,
a kedves embereket pedig a megaláztatás kemencéjében.
Bízzál Istenben, ő majd gondodat viseli;
remélj benne, akkor egyenes úton járhatsz,
maradj félelmében, és öregedjél meg benne!
Akik félitek az Urat, várjátok irgalmát;
el ne pártoljatok tőle, hogy el ne essetek!
Akik félitek az Urat, higgyetek benne,
akkor nem marad el jutalmatok;
akik félitek az Urat, bízzatok benne,
akkor gyönyörűségtekre lesz az ő irgalma.

Sir 2,1-9

Szabadon szárnyaló emberek

Mit kérek Tőled? Liberos! A Te szabadságod szerinti szabad papokat, mindentől elszakadottakat, a test szerinti apától, anyától, testvérektől, szülőktől, a világ szerinti barátoktól szabadokat. Akadályok és aggodalmak nélküli, sőt saját akaratukhoz sem ragaszkodó papokat.

Liberos! Szeretetből teljesen Neked szentelt és akaratodat megtenni kész embereket, a Te szíved szerint való embereket. Saját terveik ne térítsék el és ne állítsák meg őket (…), s mint új Dávidoknak, kezükben legyen ott a kereszt és a rózsafüzér.

Liberos! Embereket, akik mint a földről felszállt felhők, mennyei harmattal vannak tele, és készek oda repülni, ahová a Szentlélek fuvallata viszi őket.

Liberos! Olyan embereket, akik mindig rendelkezésedre állnak, mindig készek a feljebbvalók parancsában engedelmeskedni neked, ahogy Sámuel (…), akik mindig készek nekiiramodni és mint az apostolok, mindent elviselni Veled és Érted. (…)

Liberos! Mária igaz gyermekeit, akik az ő szeretetéből fogantak és teremtettek, ő hordozta őket méhében, ő táplálta és tanította, támogatta és kegyelmével gazdagította őket.

Mikor jön már el a tiszta szeretet tüzének lángja, amelynek mindenütt fel kell lobbannia a földön?

Montforti Grignion Szent Lajos

Üdvösséghozó párbeszéd

Vianney Szent Jánostól mi papok nemcsak a bűnbánat szentségébe vetett kifogyhatatlan bizalmat tanulhatjuk meg, hogy azt újra lelkipásztori működésünk középpontjába helyezzük, hanem az „üdvözítő párbeszéd” módszerét is, amely ebből fakad.

Az arsi plébános más-más módon viszonyult a különféle bűnbánókhoz. Azok, akik Isten megbocsátása iránti mély és alázatos vággyal járultak gyóntatószékéhez, bátorításra találtak nála, hogy elmerüljenek „az isteni irgalom áradatában”, amely mindent elsodor erejével.

Azoknak szívében, akik lagymatag és közönyös bűnbánatot tartottak, megbánást ébresztett, arra kényszerítve őket, hogy saját szemükkel lássák Isten fájdalmát az ő bűneik miatt az őket gyóntató pap arcán.

Azoknak viszont, akik már mélyebb lelki életre vágyakozva és arra készen érkeztek hozzá, föltárta a szeretet mélységeit, s megmutatta nekik, milyen kimondhatatlanul szép Istennel egységben és az ő jelenlétében élni.

XVI. Benedek pápának a papság évét meghirdető levele