A pecsét… Belenyomva puha agyagtáblába hitelesítésül, aláírásként szolgált. Akiket a szeretet a sírig összefűz, lelki arcuk így vésődik a másik arcra. Az ilyen szeretet erős, mint a halál, nem vehet erőt rajta semmi. Jézus Krisztusban a házastársak az élet, az üdvösség kegyelmében is örököstársak. (Szabó Andor)


A világ a békét, az ember a boldogságot Isten irgalmasságába fogja megtalálni.
II. János Pál


Ebben az életben sok tövisünk van, a másikban rózsából lesz sok.
Éljünk úgy, amint majd halálunk óráján kívánnánk, hogy életünk legyen.
Augustinus


Gyakran a megszokott, a hétköznapi, az anyagi dolgok kötnek össze a természetfelettivel.


Gyökér szeretnék lenni, légy a tő.
Az ág lennék, alkosd leveleit.
A rózsa legyek, illatként övezd.
Jóllakva egymásban örökre így,
míg minden vágyunk s rostunk egyező,
legyünk egyetlen roppant köszönet.
Christian Morgenstern


Ha csak akkor volnék Krisztusé, amikor érzem, akkor ritkán volnék az Övé.

„Ha vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus.” (1Jn 2,1)

A küszöbönálló karácsony csodálatos eseményről üzen: annak az Igaznak a világra jöttéről, aki a bűneinek ügyét rendezni képtelen ember pártfogója, szabadítója. Ezzel a Krisztussal szeretné megismertetni mindenkori olvasóit a levélíró. Jézus ismeretének ugyanakkor olyan látható következménye is van az ember életében, mint az ő parancsolatainak megtartása. (Smidéliusz András)

„Jézus megérintette a tanítványokat, és így szólt hozzájuk: „Keljetek fel, és ne féljetek!”” (Mt 17,7)

Jézus érintése felráz szendergésünkből. Felállít és útra indít, mindezt pedig az ismeretlentől vagy bármitől való félelem nélkül. Legalábbis ő ezzel biztat minket. A Krisztus-követés útja a szeretet útja. A szeretet pedig kiűzi a félelmet. Napi elcsendesedésünkkor, amikor Isten a belső szobánkban hozzánk lép, fürödjünk meg éltető szeretetében, és akkor bennünk is növekedni kezd ő maga, aki a szeretet, elűzve lelkünk baljós árnyait és félelmeit. (László Virgil)

Könnyebb hűségesen munkálkodni, mint hűségesen imádkozni.

„Krisztus mondja: »Az én Atyám házában sok hajlék van.«” (Jn 14,2a)

Adventi élmény: az otthon melege, fénye, illata, csendje, harmóniája, a család közössége. A házban, amely az otthonunk. Ahol minden, ami csak van, örökkévaló és biztos, ahol helyünk van, ahol szeretet vesz körül. Jézus azt ígérte, hogy helyet készít, s ahol ő van, mi is ott lehetünk vele. Krisztusra várunk, mert ő hozza el nekünk a meghittséget, az atyai házba csak általa találunk haza. (Kőháti Dóra)

Krisztus tanítása valóban időtálló. Minden korban időszerű, amelyben felfedezhetjük a követendő igazságot. Olyan korban élünk, amikor nem kerülhetjük meg a döntést. Olyan korban élünk, amikor nem elegendő szóbeli hitvallásunk, hanem cselekedeteinkkel is tanúskodnunk kell arról, hogy kire építjük életünket. Olyan korban élünk, amikor meg kell mutatnunk, hogy a hit nem érzés vagy érzelem, hanem cselekedetekben megnyilvánuló meggyőződés. Hiába állítanánk szavainkkal, hogy hiszünk Istenben és szívünk telve van az iránta érzett szeretettel, ha mindez nem mutatkozik meg a hit szerinti életben és a szeretetből fakadó jócselekedetekben.
Horváth István Sándor


Minél önzetlenebbek vagyunk a szolgálatban, annál ragyogóbb és érzékelhetőbb lesz abban Krisztus.


Nem a keresztyének követik a jeleket, hanem a jelek követik a keresztyéneket.


Nem az a kedvesség, ha megtesszük, amit felebarátunk kér, hanem az, ha örömünket leljük abban, ami másoknak kedvére való; a többi csak leereszkedés. (Joseph Jonbert)

„Örüljön az ég, örvendjen a föld, és mondják el a népeknek, hogy uralkodik az Úr!” (1Krón 16,31)

Az öröm kiboltosul, az öröm talajra talál, az öröm meggyökerezik az emberi szívben. Nem ember alkotása: Isten mozgósít, ő adja a közeget, az energiát, amelyből erőt lehet nyerni. Ahol öröm van, ott ünnep van. Olyan alkalom ez, amelyet magányosan, kis körben nehéz megélni, átélni. Erre az ünnepre ad át meghívót a „krónikás”. Az ünnep meghívottai értik meg, fogják fel hitükkel, hogy Isten hatalma érvényesül mindenhol, mindenekfelett. De nem kényúr ő, hanem féltőn szerető, gazdagon ajándékozó családfő: Atya, aki együtt örül teremtményeivel. (Benkóczy Péter)

A haszontalan szolga ahelyett, hogy magát okolná, a munkahelyét ócsárolja.


A kérés és a hálaadás olyan, mint a frigyláda két kérubja: a kettőt nem szabad egymástól elválasztani. (Spurgeon)


Aki valamit nem akar meglátni, annak nem segít a fény, sem a szemüveg.


Csak a kereszt fájába kapaszkodva vergődhetünk át az emberi szokások áradó dagályán.
Szent Ágoston


Istenen kívül minden bőség csak szűkölködés nekem.
(Anselmus)

„Jézus így szólt: »Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott.«” (Lk 6,47–48)

Adventi feladat, hogy számba vegyük, meddig jutottunk, hol tartunk, mit építettünk, mit romboltunk. Magunkban, másban. Lehet-e újrakezdeni? Hol rontottuk el? Már az alapozásnál? Még időben megjavítható: ha most hozzá megyünk, Krisztus szól, s igéje alap, igazság, kőszikla, bizonyosság. Advent: idő adatik, hogy halljunk, cselekedjünk, mélyre hatolva szilárdan alapozzunk. (Kőháti Dóra)

Megköszönök és megáldok minden sebet, amit kaptam; megkövetek mindenkit, akit megbántottam, és derült szívvel elmegyek az én hű és örök Gazdám békességébe. (Ravasz László)

„Mert ha vannak is úgynevezett istenek, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala.” (1Kor 8,5–6)

Levelének éppen előző mondatában szögezi le világosan Pál apostol, hogy „Isten nincs más, csak egy”. Jól tudja azonban azt is, hogy léteznek ebben a világban olyan hatalmak, amelyek könnyen bálványává válhatnak a megalapozatlan hitű, életét a bizonytalanra építő embernek. Ezért fontos felismerni: létünk és sorsunk a világot teremtő és fenntartó Istennek és az egyetlen Úrnak, Jézus Krisztusnak van alávetve. (Smidéliusz András)

Nem az a kérdés, hogy jobb vagyok-e, mint mások, hanem, hogy jobbá leszek-e, mint vagyok. (Viktor János)

„Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!” (Ézs 66,10)

Az együtt érző szív képes a szomorúságban és örömben is együtt lenni a másikkal. Együtt dobbannak, együtt mozdulnak, egy az irány. Az örömre buzdításra nehezen mozdulunk. Főleg, ha nem értjük, miről van szó, mi ad rá okot. Vigadni pedig kifejezetten csak önfeledten lehet, a kontrollt Isten kezébe téve, akiért, akivel jól érezzük magunkat, aki miatt ünneppé válik mindaz, amit megélünk. Jeruzsálem több a nagy szent városnál, Isten tulajdona, amely az ő dicsőségét ünnepli és hirdeti. A „béke városa”, ahol és ahonnan Jézus feltámadásakor a halálon túlmutatva az „Élet” ragyogott fel. (Benkóczy Péter)

Semmit nem lehet megtanítani egy embernek.
Csak segíteni lehet abban, hogy rátaláljon önmagán belül.

SZENTLÉLEK, ÚGY KÉRÜNK, SZÁLLJ LE RÁNK
Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.
Kegyelmeddel táplálsz, Istenünk,
Hozzád emeljük most mindnyájan a szívünk,
reménységünk Belőled fakad,
hogyha szívünk-lelkünk mindentől szabad.
Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.
Ajándékul Lelked küldted el,
hogy ne önmagunknak, hanem annak éljünk,
Aki értünk életét adta,
Mi is átadjuk most Neked életünk.
Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.

„Tanítani fogom utaidra a hűtleneket, hogy a vétkesek megtérjenek hozzád.” (Zsolt 51,15)

Keresztényi felelősségünk másokat az üdvösség útja felé indítani; egész életünkkel, cselekedeteinkkel és szavainkkal is láthatóvá tenni a Krisztus-követés útján járást. Fontos azonban, hogy mielőtt a környezetünkben élő „hűtleneket” és „vétkeseket” beazonosítjuk, az Isten útjaira való tanítást, tanulást és megtérést mindig legelőször saját magunkon kezdjük. (László Virgil)

A halász hazatér fatörzsből vájt csónakján. Otthon egy külföldi piackutató szakember vár rá, és megkérdezi a halásztól, hogy miért jött haza ilyen korán?
A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy a családjáról gondoskodjon.
És egyébként mivel tölti az idejét? – Kérdezi a szakember.
Hát, például halászgatok. Játszom a gyermekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal, és zenélgetünk egy kicsit. – Feleli a halász.
A piackutató itt közbevág: – Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia, akkor több pénzt keresne, és hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni magának. Nagyobb csónakkal, még több pénzt keresne, és nem sok időbe telne, hogy több csónakból álló, flottára tudna szert tenni.
- És ezután?- Kérdezi a halász.
Azután, ahelyett, hogy viszont eladón keresztül árulná a halat, közvetlenül a gyárnak tudná eladni, vagy akár egy saját halfeldolgozó üzemet is be tudna indítani. Akkor el tudna menni ebből a porfészekből, akár Párizsba, vagy New Yorkba, és onnan irányíthatná a vállalkozást. Még azt is fontolóra vehetné, hogy a tőzsdére vinné az üzletet, és akkor milliókat kereshetne.
- Mennyi idő alatt tudnám én ezt elérni?- Kérdezi a halász.
- Úgy 15 – 20 év alatt. – Válaszolja a piackutató.
- És azután? – Érdeklődik a halász.
- Ekkor kezd érdekessé válni az élet. Nyugdíjba vonulhat. Ott hagyhatná a rohanó város zaját, a stresszes életformát, és egy távol eső kis faluba költözhetne.
- És azután mi lenne?- Érdeklődik a halász.
- Akkor, volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel, a nagy forróság alatt lepihenni, vacsorázni a családjával, összejönni a barátaival, és zenélgetni egy kicsit…

A legfontosabb ember az, akivel éppen most találkozom, a legfontosabb óra a jelen pillanat, a legfontosabb tett pedig az, amit a szeretet jegyében még ma megtehetek.

Aki az embereket Istenhez akarja vezetni, annak Istentől kell az emberekhez megérkezni. (Koecker)


Állatokhoz hasonlítunk, amikor ölünk.
Emberekhez hasonlítunk, amikor ítélünk.
Istenhez hasonlítunk, amikor megbocsátunk.
(Bruno Ferrero)

Az igazi imádság olyan, mint a postagalamb: okvetlenül Istenhez talál, mert onnan jött.


Bár minden ember az volna, aminek látszik; vagy pedig ne látszanék olyannak, ami nem! (Shakespeare)

„Egy dadogó süketet vittek Jézushoz, és kérték, hogy tegye rá a kezét.” (Mk 7,32)

Adventi lélekállapot: Krisztushoz menni és feltárni szégyenkezés nélkül mindazt, ami gyógyításra szorul. Rá várunk, mert nincs, aki segítsen legyőzni a félelmet, a dadogást, aki elvenné a süketséget, mikor megszólal az igazság, amikor hozzánk szól az ige. Emelt fővel járni, tiszta szavakkal szólni, élesen hallani – olyan jó lenne. S mennyire nem vagyunk még kész – de ő jön, és megszán, és ránk teszi a kezét. Igen, miránk is. Ha akad, aki hozzá visz… Adventi lélekállapotból fakadó tett ez is: a másikat Krisztushoz vinni. (Kőháti Dóra)

Egyszer egy bölcstől azt kérdezték: “Mit gondol, minek kell a leginkább megváltoznia a világban?” Azt felelte: “Nekem.”

Három nehéz dolog van a világon:
Úgy mondani igazat, hogy senkinek ne fájjon,
Úgy mondani kellemest, hogy hízelgés ne legyen,
És úgy érvényesülni, hogy senkit se tapossunk el.

Goethe

Hogyan válaszolsz a kudarcra? Hogyan reagálsz, mikor csődöt mondasz, különösen abban a küzdelemben, hogy jobb emberré válj?

Érdemes megvizsgálni és összehasonlítani azokat a körülményeket, amelyekbe Júdás és Péter kerültek Jézus halála előtt. Júdás elárulta Jézust. Péter hátat fordított és megtagadta Jézust. Mindketten elbuktak.
Nem az a különbség, hogy az egyik kudarcot vallott, a másik pedig nem. Nem, mert mindketten elfordultak Jézustól. A különbség abban áll, ahogyan erre a kudarcra válaszoltak. Júdás hagyta, hogy elkeseredése a büszkesége által kétségbeeséssé alakuljon. Büszkesége okozta vesztét. Péter is megtapasztalta az elkeseredést, mert megtagadta Jézust. Péter azonban elfogadta, hogy mély elkeseredése alázattá alakuljon a remény által. Az alázata vált a győzelmévé.

Ne lepődj meg, ha a földön találod magad, mindannyian elbukunk, hibázunk időnként. Gyakran ez a kulcsa a sikernek. A bukás sokszor elkerülhetetlen része a küzdelemnek. Sosem az a baj, hogy elbuksz, az a baj, ha feladod a küzdelmet, mert azzal végérvényesen elvesztetted a csatát, ha viszont mindvégig kitartasz, győztesen kerülsz ki belőle…

„Isten tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk.” (2Kor 3,6)

A Biblia fontos fogalma a szövetség. Isten kiválasztotta a zsidókat, és szövetségre lépett velük, de ez a nép hűtlensége miatt nem működött. Isten ezért Jézusban új szövetséget kötött, amely alapjaiban és távlataiban is más, mint az előző. Jézus mindenkit hív Isten közelébe, és nem a törvény megtartása, hanem a benne való hit alapján üdvözít. Megváltott gyermekeinek pedig feladatul adja, hogy hirdessék, éljék az evangéliumot, s erre alkalmassá is ő tesz. (Hulej Enikő)

Istenem, oltalmazd a lángot, melyet a Te kegyelmed ébresztett bennem, hogy senki és semmi ne tudja kioltani.

Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

Antoine de Saint-Exupéry

„Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” (Ef 2,8)

A vallásosságomat a hit tölti meg élettel. De a hit nem a sajátom. A hit nem döntés, nem érzés, nem norma, nem jutalom. Hitetlenül, kételkedve kérni Istent csak egyfajta megérzés, hogy van kihez fordulni, de ez még nem meggyőződés. Az „új embernek” a megbocsátásból születik a békessége, amely kapuja Isten országának. Hogy létezik-e ez az átjáró, azt csak azok tudják elmondani, akik megkapták Istentől a hit speciális látásmódját. Ez nem adhat büszkeséget, inkább csak egészséges, kiegyenesedett derekat, Isten akaratát fürkésző tekintetet. (Benkóczy Péter)

Kereszthordozásunk megoldása nem ott kezdődik, hogy Urunk elveszi rólunk a keresztet, hanem ott, hogy erőt ad a hordozására. Nem elég igazat mondani, igazat kell gondolni is.

Könnyebb az embernek nagy veszély idején meghalni egy ügyért, mint a hétköznapok során élni érte.

Meg lehet tanulni az imádságot, mint idegen nyelvet, de lehet úgy is imádkozni, ahogy a gyermek anyjával beszél.

„Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges.” (Péld 30,8)

A körülöttünk tomboló fogyasztási őrület közepette akár a nélkülözés poharát kell fenékig ürítenünk, akár javakban dúskálva tobzódunk, vágyaink valójában mindig többre és többre sarkallnak minket. Pedig milyen jó lenne egyszerűen csak normálisan élni! Hogy ne kelljen választani például a havi gyógyszer vagy a csirke far-hát között, de valós, nagy életkérdések helyett ne is az legyen feltétlenül a fő problémánk és dilemmánk, hogy a következő nyáron Tahitire vagy a Seychelle-szigetekre menjünk-e nyaralni. A normalitás szeretetét, a benne való megmaradás képességét és a vele való megelégedés bölcsességét add meg nekünk, Urunk! (László Virgil)

Soha sincsen nagyobb szükségünk mély, komoly, erőteljes lelkiéletre, mint éppen olyankor, amikor minden jól megy. (Fosdick)

A kétségbeesés a mi legnagyobb tévedésünk. (Vauvenargues)

„Aki az Urat féli, annak erős oltalma van.” (Péld 14,26)

Aki már megtapasztalta, hogy jó vezető kezében van, az biztonságban érzi magát. A félelem ez esetben nem rettegést jelent egy fenyegető hatalomtól, amely árthat, vagy akár el is pusztíthat. Isten félelme azt jelenti, hogy figyelek minden jelére, figyelem, miként nyilvánítja ki akaratát, tele vagyok iránta tisztelettel és bizalommal, mert elismerem hatalmát. Ő lehet az a tekintély, akinél elcsendesülhet a lelkem, akinél az aggodalom erejét veszti, aki mellett nem érzek félelmet, mert védelem alatt állok. (Benkóczy Péter)

Alázattal kell megállnunk a másik ember egyénisége, személyisége előtt, és el kell tudnunk fogadni azt, hogy az sok tekintetben “más” mint mi.

„Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.” (Kol 3,17)

„Azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb…” (Fil 2,9) A legszebb név e földön, amely a testté lett Igét jelöli; Jézust, a Krisztust várjuk adventi lelkülettel. A szeretet és a megbocsátás, az egymásért való fáradozás belülről fakadó vágyától lesz szép az év legszebb időszaka! A vágyból tett lesz, ha az ő nevében járunk, s Lelkének munkája nyomán áldás lesz azon, amit eltervezünk. (Kőháti Dóra)

Az igazi imádság olyan, mint a postagalamb: okvetlenül Istenhez talál, mert onnan jött.

„Azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek.” (1Tim 4,10)

Hitünk és Istenbe vetett reményünk sokszor a végső támasztékunk, erőforrásunk, amelyhez megfáradva, a mindennapi életünk küzdelmeitől megtépázva fordulhatunk. Az apostol itt fordított perspektívát tár elénk. Éppen azért lehet küzdelmes és fáradságos az életünk, mert evangéliumi elköteleződésünkből nem a „minden mindegy” hanyag nemtörődömsége következik. Vállaljuk fel tehát a só, a lámpás, a hegyen épített város szerepét, amellyel Mesterünk bízott meg minket, és ne akarjuk megspórolni az ebből adódó küzdelmeket, fáradságot, nehézségeket! (László Virgil)

Csak kétféle ember van: az igazak, akik bűnösnek; s a többi, a bűnösök, akik igaznak hiszik magukat. (B. Pascal)


Előbb bárány természetet kell nyernünk, hogy Isten a farkasok közé küldhessen minket. (Trudel)


Engedelmességünk titka az Istennel való, szeretetteljes, állandó kapcsolatunk, a Krisztus iránt való elkötelezettségünk, hűségünk mélységében rejlik.


Sokféle hamis imádkozás van! Sokszor éppen az a körülmény indít imádkozásra, hogy ó-emberünket szorongatják. (Trudel D.)

„Tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra.” (2Tim 1,12)

Pál apostol úgy élte az életét és úgy végezte a szolgálatát, hogy bizonyosság volt a szívében. Nem azért hitt, mert jó, ha az ember hisz valamiben, nem azért prédikált, mert ehhez támadt kedve, és nem azért volt keresztény, mert ez a vallás kezdett elterjedni, hanem mert a Jézussal való személyes találkozás gyökeresen megváltoztatta az életét. Biztos volt abban, hogy Jézus az ő Megváltója, és egyedül neki van hatalma arra, hogy megőrizze őt, és örök életet adjon neki. Ugye bennünk is megvan ez a bizonyosság? (Hulej Enikő)

Úgy élj a jelenben, hogy megbánás nélkül gondolhass a múltra.
Ady Endre

A legkedvezőbb táptalaj a lélek növekedéséhez a hála.

Aki az igazságot hirdeti, kell, hogy maga is igaz legyen. (Spurgeon)


Amikor azt mondod: “Feladom!”, gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: “Egek, micsoda lehetőség!”
H. Jackson Brown

„Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint.” (1Sám 26,23)

Saul király teljesen kifordul önmagából, gyilkos indulat és féltékenység ver gyökeret a szívében, Dávidnak ezért menekülnie kell. Többször lehetősége nyílik arra, hogy bosszút álljon, mégsem emel kezet az Úr felkentjére, mert nem az számít, hogy jogosak-e a sérelmei. Számára Isten igazsága és hűsége a mérce, és tudja, hogy csak az Úrnak van joga megítélni a bűnöst. Időnként jó lenne példát venni ebben Dávidról, amikor bántóinknak rosszat kívánunk… Azonban a másik oldal is ismerős: amikor mi követünk el bűnt, s jogos felettünk az ítélő szó. Ilyenkor halljuk meg az evangéliumot: Isten az ő igazságát és hűségét megmutatta az Úr Jézusban. Nem a mi tetteinkre tekint, hanem a megfeszített, nekünk örök életet szerző Krisztusra. (Hulej Enikő)

Egyforma hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.

(Seneca)

„Embert ültettél a nyakunkra, hol tűzbe, hol vízbe jutottunk, de kivezettél.” (Zsolt 66,12)

Hajlott hátú emberek sokasága vesz körül. Nem csak gerincbetegek. Megfáradtak, csüggedtek, csalódottak, hitevesztettek. Ha teher nehezedik rájuk, azt gondolják, ez Isten büntetése vagy az ördög játéka. Van, mikor kiégnek, van, mikor fulladoznak. Szélsőséges terepgyakorlat ez, kevés az esély a túlélésre. De „felegyenesedve”, „felemelt fejjel”, kihúzott háttal jól látható a cél. Az is, hogy ki tűzte ki. És az is, ki adja a próbákat. De az is, ki kísér bennünket! (Benkóczy Péter)

„Ha gyermekek vagyunk, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róm 8,17)

Isten gyermekeiként Krisztus útján járunk. Ha örökölni akarjuk dicsőségét, akkor nem mondhatunk nemet a Jézussal a szenvedésben való sorsközösségre sem. Azaz mondhatunk, de attól még életünk terheit hordozni nem lesz könnyebb. Sőt! Jézus Krisztus életünk minden területén társunk és testvérünk akar lenni, az örömös és a bánatos percekben, a jelenben és az örökkévalóságban egyaránt. Adja Isten, hogy a mennyei Közjegyző előtt azon a végső hagyatéki tárgyaláson valóban Krisztus örököstársainak bizonyuljunk! (László Virgil)

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,9)

Jön Krisztus: a bűnöket megbocsátó, a bűnösön könyörülő, az elveszettet megkereső, a gonoszságtól megtisztító. Advent várakozás a hű és igaz eljövetelére. Hiába vesz körül külső fény, meleg, pompás ragyogás, az ünnepre nem leszünk készen, amíg meg nem valljuk, fel nem ismerjük őt, útjából el nem gördítjük, le nem tesszük bűneinket, s azután amíg ő föl nem emel és el nem indít bennünket. Jézusra várunk, hogy belülről sugározzon a tiszta fény, a megbékélt lélek öröme. (Kőháti Dóra)

Imádkozni nem annyit tesz, mint különböző dolgokat kérni Istentől, hanem Istent magát elnyerni, mint minden élet adóját.


“…legyen nekem a te igéd szerint.” Lk 1.38
Mária, édesanyánk, igeneddel megváltoztattad a világ sorsát. Te tudod, mit jelent kimondani és megtartani ezt az igent. Taníts meg minket elfogadni mindenkor az Atya akaratát, mint ahogy azt Te tetted: alázattal, egyszerűen, tisztán. Légy a mi közbenjárónk, hogy Isten terve általunk is valóra váljon. Kérd Fiadat, hogy példád nyomán kimondott igenünk egész életünkben segítsen az Atya szándékát egyre tökéletesebben valóra váltani az egész világ üdvösségére.


Nem juthatsz olyan helyzetbe, ahonnan ne tudnál Istennek telefonálni.


Nincsen olyan távolság köztem és Isten között, amin át nem hatolna a könyörgés szava. (Viktor János)


RÁM VÁRAKOZTÁL ISTENEM ÉS ÉN TERÁD…

Kerestelek, meg akartam győződni valóságodról,
világosságot kapni ennek a zavaros létnek értelméről,
és Te rám vártál.

Kerestelek a mennyben, de Te a földön vártál.
És most az a gondolat gyötör, hogy hiába vártál rám.
Minden túl nagy nekem, én pedig kicsiny vagyok,
Uram, ne engedj csüggednem!
Ha nem tudok nagyot tenni, akkor tegyem a kicsit hűen!
Uram, hálámra vársz?
Teljes szívemből köszönöm, amit nekem adtál.

Te vársz azokban, akikkel naponta találkozom.
Tégy figyelmesebbé, önzetlenebbé!
Tudom, hogy keveset haladok,
ezért csak Krisztusban merem hinni,
hogy nem mondasz le rólam.
Töltsd meg a bennem lévő űrt,
tőled nyerjem azt, amit elajándékozhatok.
Mert ami tőled van, az áldás, és annak jövője van.
Te vársz rám Istenem,
ne hagyd, hogy hiába várj reám.

Veled van Mária örömben, bánatban.
Veled van fénye a sötét hajnalban.
Veled van akkor is, ha ezt nem tudod.
Mert az Ő Szíve a te szeretet-otthonod.

A fösvénység inkább ellenkezik a jó gazdálkodással, mint a bőkezűség. (Rochefoucauld)


Aki mellettem van, azt Isten ajándékul teremtette nekem; engem pedig az ő számára teremtett ajándékul.
Chiara Lubich


Az a domb, ahol Mózes állt, nem páholy volt, hanem az imádság csatatere. (Darányi Lajos)


Az imádság lényege nem abban van, hogy Istenből óhajtunk valamit, hanem abban, hogy szívünket megnyitjuk Isten előtt. Beszélünk és állandóan érintkezünk Vele.


Azok vagyunk, akik a nehézségek közt vagyunk.


Édes Uram, add meg, hogy mindig hálát tudjak adni hivatásom fenségéért és a vele járó felelősségért. Ne engedd meg, hogy bármikor hűtlen legyek hozzá megengedve magamnak hogy hűvös, udvariatlan vagy türelmetlen legyek.
Kalkuttai Teréz Anya

„Fordulj felém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok.” (Zsolt 25,16)

A 25. zsoltár egy nehéz helyzetben lévő ember imádsága, aki szabadulásra, vezetésre, megoldásra vágyik, és ezt Istennél keresi. Emberi kapcsolatai – talán saját maga vagy mások miatt – nem működnek, ezért a magányosság, elhagyatottság és árvaság érzése uralkodik el rajta. Őszintén bevallja, mennyire nyomorult és szegény, és ezen nem tud változtatni. Ha ilyen helyzetben vagyunk, bátran tanuljunk a zsoltárostól: kiáltsunk mennyei Atyánkhoz, kérjük, hogy forduljon hozzánk, és mondjuk el neki, hogyan érezzük magunkat! (Hulej Enikő)

Ha eddig kerested az örömöt: ezentúl kérjed! Mégpedig a Szentlelket kell kérni! (…) És esetleg várni is kell! Ettől nehéz ez. Mert nekünk minden azonnal kell. (…) És meg is kell köszönni! Úgy nagyon alulról. Térden. (Gyökössy Endre)

Isten többet akar cselekedni bennünk, mint általunk. (Steinberger)

„Istenben élünk, mozgunk és vagyunk.” (ApCsel 17,28a)

Adventi lelkülettel Krisztusra várunk. Rá, aki egészen közel hozza Istent. Aki által végre önmagunk lehetünk, mert benne megtaláljuk magunkat. Létünk gyökerei Istenben vannak, belőle táplálkozik minden élet. Rá várunk, Jézusra, hogy jöjjön már, őt kérjük, hogy maradjon bennünk és körülöttünk. Legyen kezdet és vég, mozdulat és megállás. Istenben lenni, lelkünkben őt megtalálni, hozzá visszatalálni, adventi csendben benne és nála megpihenni. Istenben vagyunk, így mondja ő: „Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.” (Jn 14,20) (Kőháti Dóra)

Krisztust nem lehet megmagyarázni. Vele találkozni kell.


Ma a legnagyobb bűn az emberek elvont szeretete, a személytelen szeretet azok iránt, akik valahol a távolban vannak… Olyan könnyű azokat az embereket szeretni, akiket nem ismerünk, akikkel sohasem vagy ritkán találkozunk! Hisz akkor nincs szükségünk áldozathozatalra, s emellett oly elégedettek vagyunk önmagunkkal! Így csaljuk meg a lelkiismeretet. Nem, azt a felebarátodat szeresd, akivel együtt élsz, s aki sokszor terhedre van.

„Minden útját helyesnek tartja az ember, de az Úr vizsgálja meg a szíveket.” (Péld 21,2)

„Titkos bűnök miatt ne büntess meg!”– fohászkodik Dávid király is (Zsolt 19,13), tudván, hogy egyedül Isten az, aki képes önmagunk mélységeit és magasságait reálisan és igazán hitelesen megítélni. Ennek felismeréséhez és elfogadásához azonban – érdekes módon – éppen hogy mély önismeretre és rendszeres önvizsgálatra van szükségünk. „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” (Zsolt 139,23–24) (László Virgil)

„Öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” (Ef 4,24)

Isten testet öltött jósága maga Jézus. A jel, amelyet hordozok, nem bújtatható az ing alá. Olyan valóság, amely alatt nem fér el semmi, ami régi. Csakis kívül hordható. Már messziről is felismerhető: mert tiszta, egyszerű és harmonikus. Nem a ruha teszi az embert. Az új, megújult, megerősödött, szeretetben feltöltődött ember van Isten tetszésére. Az igazság és a szentség ennek nyomában jelenik meg mint ajándék. (Benkóczy Péter)

Sokszor nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő és ettől bizonytalanná válunk. A bizonytalanság nehézséget jelent. Életünk különböző szakaszaiban mindnyájan szembetalálkozunk vele. Különböző álarcokban látogat meg minket, és vagy félelmet, aggodalmat, csalódást, szorongást okoz, vagy pedig bizalomteljes önátadást eredményez.
Azzal, hogy a jövőnket tervek segítségével próbáljuk irányítani, azt gondolhatjuk, hogy szabaddá válunk, miközben tulajdonképpen rabbá leszünk. Mert vegyük észre, hogy addig nem tudjuk irányítani életünket, amíg fel nem fogjuk és el nem határozzuk, hogy nem irányítjuk azt. Ebben az önátadásban találjuk meg szabadságunkat. Annak pedig, hogy átadjuk magunkat Isten tervének, a bizalom a kulcsa. Ha megnyitjuk szívünket a terve előtt, Isten vezetni fog minket, de türelmesnek és kitartónak kell lennünk, bíznunk kell benne.
A boldogságunk abból fakad, hogy keressük, megtaláljuk, és küzdünk azért, hogy harmóniában éljünk ezzel a tervvel. A terv igazság, de Isten sohasem erőlteti ránk. Istennek terve van mindegyikünk számára, de tökéletesen tiszteletben tartja személyes szabadságunkat. Azt a képességünket, hogy választhatjuk Őt vagy dönthetünk ellene. Azt a lehetőségünket, hogy válasszunk élet és halál között.

A bűnt el lehet törölni a Megváltó vérével, és nem lehet eltakarni a vallásosság köpenyével. (Spurgeon)

Aki jót tesz másnak, magának is jót tesz, de nem annak eredményével, hanem magával a jótéttel, mert a jóság gyakorlása az ember legnagyobb jutalma.

Amint a szimfóniának szüksége van minden egyes hangjegyre, amint a könyvnek szüksége van minden egyes szóra, amint a háznak szüksége van minden egyes kőre, amint az óceánnak szüksége van minden egyes vízcseppre, amint az aratásnak szüksége van minden egyes gabonaszemre, az egész emberiségnek szüksége van terád, ott, ahol te vagy, egyetlen, s így helyettesíthetetlen. (Michel Quoist)

„Ámósz így szólt: Pásztor vagyok én, és fügét termesztek. De elhívott engem az Úr a nyáj mellől, és ezt mondta nekem az Úr: Menj, és prófétálj népemnek, Izráelnek!” (Ám 7,14–15)

Isten arra bízza igéjét, akire akarja. Az igehirdetőt soha nem származása vagy előélete, hanem az igéhez való hűsége minősíti. (Véghelyi Antal)

Az élet legdöntőbb ténye a földnek és az örökkévalóságnak legfontosabb kérdése, hogy megérezzük: nem vagyunk egyedül, mert Isten velünk van. (Ravasz László)


Azok a leggazdagabbak, akik a legtöbbről tudnak lemondani.

Rabindranath Tagore

Ha szeretetednek tüze kialvóban van, emeld fel tekintetedet a legszeretettebbre és legtökéletesebbre, akire nem nézhetsz anélkül, hogy Őt mindenekfelett ne szeresd.

„Jézus megkérdezte Bartimeustól: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?” A vak ezt mondta: „Mester, hogy újra lássak.”” (Mk 10,51)

Fura kérdés. Ugyan mi mást kívánhatna egy vak, mint azt, hogy visszakapja a látását? A helyzet azonban nem ilyen egyértelmű. Annyi ma a bizonytalan ember, akinek fogalma sincs, mire van szüksége, vagy annyira szégyelli a baját, fogyatékosságát, hogy tudomást se akar venni róla. Jézus ma megkérdezi: tudod-e, mi a bajod? És ugye azért jöttél hozzám, mert tudod, hogy én segíthetek rajtad? (Hulej Enikő)

„Maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál.” (2Tim 3,14)

Ha valaha is megtapasztaltuk lelkünkben Isten érintését és életünkben Jézus Krisztus evangéliumának erejét, sorsformáló hatalmát és igazságát, akkor idézzük fel magunkban azokat a kegyelmi pillanatokat, amikor személyesen találkoztunk a Szenttel. Ha ezekből merítünk erőt, akkor nem ragadnak magukkal az élet embert próbáló, sodró árvizei. (László Virgil)

Mária, Jézus anyja, légy mindnyájunknak édesanyja, hogy mi is tisztaszívűek legyünk, miként te voltál, hogy szeressük Jézust, ahogyan te szeretted őt, hogy a legszegényebbek szolgálatára legyünk, ahogy te tetted, hiszen mindannyian Isten szegényei vagyunk!

Boldog Kalkuttai Teréz anya

Minden reggel egy újabb elhívatás. (Martin Buber)

Mindenben jelenlévő igaz Lélek, a lélekben szegények kincse, életadó Lélek, végy lakóhelyet nálunk, és tisztíts meg minden bűntől, ó lelkünknek tisztaságos szabadítója!

Nem fog szűkölködni az, aki ad a szegénynek, de aki elfordítja tőle tekintetét, azt sok átok éri. (Példabeszédek 28:27)

A mennyei matematika más, mint az emberi. Utóbbi ugyanis úgy okoskodik, hogy minél kevesebbet adok másnak, annál több marad nekem. Az ilyen számolgatás azonban kihagyja a legfőbb tényezőt, az élő Istent, az Ő ígéreteit és áldásait. Az Úr ígéri, hogy nem fog szűkölködni, aki ad a szegénynek. Hiszünk-e az Úrnak? Vagy csak a láthatókra tekintünk?
Olykor az a gond velünk, hogy minden szavát nem hisszük el a Bibliának. Elhisszük bizonyos részeit, a nekünk tetszőket, az életvitelünket alátámasztó Igéket, pedig az ilyen mondatokat is komolyan kellene vennünk. Merünk adni a szegényeknek (a tényleg szegényeknek és nem a bennünket becsapni akaróknak), vagy elfordítjuk tekintetünket?

„Mutasd meg rajtam jóságod jelét!” (Zsolt 86,17)

A zsoltáros felegyenesedik, fejét felemeli. Mer kérni. Nem öncélú a kérés: Isten jóságának jelét hordozni, vinni, vállalni. Nem öncélú azt kérnem, hogy abban a kitüntetett helyzetben lehessek, hogy a jóság, megbocsátás, kegyelem jele ne múljon el nyomtalanul rajtam, hanem hordozója lehessek a rám bízott ajándéknak. Azt is tudomásul véve, hogy ez megtiszteltetés, felelősség, teher, küldetés és együttműködés. (Benkóczy Péter)

Ne úgy imádkozzunk elsősorban, hogy: Uram, használj engem, hanem: Uram, tégy használhatóvá!