A kísértések, amikor találkozunk velük olyanok, mint az oroszlán, mely ordított Sámsonra, de ha legyőzzük őket, a legközelebbi találkozáson mézet találunk bennük. (John Bunyan)


A szabadság legnagyobb fokát akkor értük el, ha azt mondhatjuk: „Uram legyen meg a Te akaratod.”


A szeretet nem mérhető, nem lehet megvásárolni vagy eladni. Értéke csak akkor mérhető, mikor ingyen adják.



A szükségben egészen másképpen reagál a vallásos és a hívő ember.

„Amikor eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra.” (Jn16,13)

A gyengesége miatt erőre vágyó keresztény embernek komolyan kell vennie azt, hogy az erő szó mást jelent a mulandó világban és mást Isten maradandó világában. Az erő és a Lélek összefügg. Pál beszél is erről: az erő Lelkéről. Pünkösd óta árad az erő Lelke, s amikor eljön az én életemben, akkor találom meg a teljes igazságot, az Élet valóságát. Mai igazságkutatók és mindenkori igazságkeresők számára itt az egyetlen megoldás: könyörögni a Lélekért és befogadni a teljes igazságra vezető Lelket. S az az igazság nem a mi kegyetlen igazságunk lesz, hanem a szeretet igazsága. (Hafenscher Károly [ifj.])

„Az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi.” (2Krón 16,9a)

Olvasom: az „Úr szeme” a népnyelvben – különösen Szeged vidékén – a felhők közül kis helyen kilátszó ég. Szentháromság-ábrázolásokon a teremtő és gondviselő Atyaisten jelképe az Isten szeme. Barokk templomokban gyakori az oltár fölött megjelenő háromszögben is. Isten jelenlétének kifejezése fontos az ember számára: hogy az Úr gondviselését, oltalmát, erejét a hívő mindenkor magának tudhatja. (Kőháti Dorottya)

Ha segíteni már nincs mód a bajon, adj túl minden keserves sóhajon. Ki azon jajgat, ami már megesett, a régi bajhoz újakat keresett. (William Shakespeare)

„Így szól az Úr: Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt.” (Zsolt 91,14)

Láttam a tévében egy futóbajnokot. Izmos felsőtestén látszott: rendszeresen, kitartóan sportol. Nincs ebben semmi különös, gondoltam. Aztán a lábait mutatták: műlábai voltak… Megdöbbentő. Honnan az ereje a küzdéshez? Csupán életösztönről van szó, vagy valami többről? Honnan az életkedve? Ez a sportoló jó példa arra, hogyan lehet felkelni, menni és futni – küzdeni hittel, erőt kapva. Aki ragaszkodik Istenhez – bármilyen élethelyzetben –, az megmenekül… (Balog Eszter)

„János mondta: »Teremjetek megtéréshez méltó gyümölcsöket!«” (Lk 3,8)

Meghalt egy szent életű pap, és a mennyországba jutott. Ahogy ott járt-kelt az árnyas fák lobjai között, és hallgatta az angyalok énekét, fürkésző tekintete ismerős arcok után kutatott. De csupa idegent látott maga körül. Egyre rosszabb érzés kerítette hatalmába, míg végül megfordult, és sikoltva rohant vissza a bejárathoz. „Hova, hova?” – állította meg a kapuban Szent Péter. „Baj van! Ott felejtettem a többieket, vissza kell mennem értük!” (Zsíros András)

Leginkább az gyötri meg az emberek többségét, hogy a vágyaiból szükséget gyárt. Pedig igen nagy különbség van a kettő között. Míg a szükségek azok, amik feltételül kellenek az életünkhöz, amik nélkül nem tudunk élni, addig a vágyak csak olyan kívánságok, melyeket ugyan szeretnénk, de minden további nélkül meg vagyunk nélkülük. Az álmainkhoz és vágyainkhoz való helyes viszonyulás a csalódásaink, frusztrációink nagy többségét vehetné ki az életünkből.


Lelki szegényként élni tudod-e mit jelent? Azt, hogy nincs dicsekedni valód Isten előtt. Az a lelki szegény, ki önmagát semminek tartva, Isten irgalmasságában nyugszik meg. "Jövök semmit nem hozva, keresztedbe fogózva..."


Minél nagyobb a baj, annál közelebb vagyunk Istenhez. (Mörike)

A legnehezebb fajta várakozás az, amikor te sietnél, Isten pedig nem. (Rick Warren)


Amikor az ember teljes létezésével belevegyül Isten szeretetébe, akkor lelkének ragyogása tükröződik külső megjelenésén is.



Az alázat a szeretet gyöngéd ereje, amely szelíden egymás felé hajlítja a legkeményebb oszlopfőket is. (Simon András)



Bármilyen közel van a karó a szőlőtőkéhez, soha sincs közöttük életközösség. (Szikszai György)

Egyszer a nagyapa megkérdezte a gyerekeket, hogyan lehet megállapítani, hogy melyik órában ér véget az éjszaka és kezdődik meg a nappal.
- Talán akkor, mikor messziről meg lehet különböztetni a kutyát és a bárányt? - kérdezte az egyik gyerek.
- Nem - felelte a nagyapa.
- Talán akkor, mikor messziről meg lehet különböztetni a datolya- és a pálmafát? - kérdezte a másik.
- Nem - hangzott újra a válasz.
- Hát akkor hogyan? - kérdezték tanácstalanul a gyerekek.
- Akkor veszi kezdetét a nappal, mikor akármelyik ember arcába nézel, testvéredet ismered fel benne.

Először magadban kell létrehozni a változást, amit a világtól követelsz.

Gandhi


Ha az Isten igazságos volna, akkor mindnyájan elvesznénk, de Isten kegyelmes is.

„Jézus megállt középen, és így szólt a tanítványokhoz: »Békesség néktek!« És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.” (Jn 20,19–20)

Nemrég láttam egy rövidfilmet arról, hogy milyen véres harcok dúltak két pápua törzs között néhány évtizede. Egyszer az egyik törzs békekövetet küldött a másikhoz. A küldöttet ízletes vacsorával kínálták meg, majd önmaga vált ellenségei ételévé… A békülni kívánó településre ez időben egy amerikai missziós lelkész érkezett. Idővel a két falu megállapodott: egy édesanya átadta gyermekét az ellenséges törzsnek, kikötve, hogy amíg a gyermek él, addig nem lehet harc közöttük. A lelkész közben dolgozott: a feltámadott és békességet hozó Úrról prédikált mindkét közösségnek. Jóval a kisgyermek felnőttkora előtt mindkét törzs megtért: közösen építettek egy templomot. Csoda? Ahol a feltámadt Jézus jelen van, ott béke születik. (Balog Eszter)

„Keressétek először Isten országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6,33)

A Hegyi beszédnek Isten gondviseléséről szóló szakaszából való az ige. Ráadásul… ha ezt és ezt megvásárolod, megkapsz valamit, amire az égvilágon semmi szükséged nincs. Világunk így működik… Ám Isten itt is mást ad, más utat mutat: ha őt, országát keresem, „ráadásul” megkapok – mindent. Nem a vackot, a szemetet, a selejtet, hanem mindent, amitől értékes, szép, teljes, igényes, emberi lehet az életem. Amire testemnek, lelkemnek, emberi lényemnek szüksége van. Ő tudja a legjobban, mire, és azt megadja. (Kőháti Dorottya)



„Krisztus így imádkozott: „Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba.”” (Jn 17,18)

A mennyei erővel megáldott, Krisztus követésében igyekvő ember nem élhet önmagának, nem kóborolhat céltalanul és „munkanélküliként” a világban. Küldetésünk van. Nem csupán egymás között az egyház családjában, hanem a világban. Krisztus küldött minket, hogy a magunk eszközeivel megmutassuk, a környezetünk elé éljük, hogy úgy szerette Isten a világot… A feladat, a mandátum mára is érvényes! (Hafenscher Károly [ifj.])

Minden krízisnek nemcsak veszélyei, hanem lehetőségei is vannak. (Martin Luther King)



Ne féljetek az emberek bűneitől, szeressétek az embert az ő bűneiben is, mert ez közelíti meg az isteni szeretetet. Ez a legnagyobb földi szeretet. Szeressétek az Isten teremtményét, a legkisebb homokszemet is. Szeressetek minden falevélkét, az Isten legkisebb fénysugarát.

Dosztojevszkij


Nem hiszel már az emberekben? Kiismerted őket? Eleged van belőlük, mert kapzsik, önzők és ravaszak? Nagy ajándék, ha szeretetet tudunk sugározni mindenkire, azokra is, akikben ki tudja hányszor csalódtunk.
De a leghitványabban is, találunk még értéket, amely az egész embert előttünk jobb színben tüntetheti föl. Törekedjünk elfogadni társainkat, az emberek faragatlansága és érdessége végeredményben arra való, hogy azokkal csiszoljuk le a magunkét.

„Nem megy le többé napod, és holdad nem fogy el. Az Úr lesz örök világosságod.” (Ézs 60,20)

Egy születésétől fogva vak ember egyszer megkérdezte látó barátjától, milyen érzés a fényt látni. Az némi töprengés után így válaszolt: „ A fény irányt mutat, biztonságérzetet kelt, nélküle nem vennéd észre, kik és mik vannak körülötted. Lágyan simogat melegével, úgy érzed, átölel és vezet, életet és erőt ad. Nélküle hideg és sötét, halott és mozdulatlan lenne az egész világ.” „De hiszen akkor én látok!” – kiáltott a vak, és keresztet vetett. (Zsíros András)

A Biblia a Szentlélek szája, hagyd, hogy szólhasson hozzád. (Steinberger)


A célt tudom, s míg el nem érem, mit sem ér. Mert mi a cél? Megszűnte dicső csatának. Az élet célja: a küzdés maga....


A lelki élet fordítva működik, mint a világi élet. Nem az erőseké a győzelem, és nem azé, aki nagyon akarja. A "minden kegyelem" az, amivel a lelki élet leginkább jellemezhető. Nem azé lesz a győzelem, akinek hatalom és erő van a kezében.



A világ csak a sikeresekre tekint, őket élteti, az elbukottakban pedig lábát törli. Isten ezzel szemben mindenkire tekint. Az elesetteket felemeli, és áldások sokaságát kínálja mindnyájunknak.


Aki jó akar lenni, nem mondhat le arról a kiváltságról, hogy igazságtalanság érje. (H.G. Wells)



Az öröm sötétben is énekel, mint a pacsirta, dicséri Istent a zivatar közepette és magasztalja szent nevét az orkán zúgása között is.

Spurgeon

„Fenyíts minket, Uram, de mértékkel, ne haragodban, hogy semmivé tégy!” (Jer 10,24)

Egy apának, anyának folyamatosan „őrt kell állnia” gyermeke mellett, hogy tanítsa, óvja, védje őt. Ugye ismerősek ezek a mondatok: „Nem, azt nem szabad! Oda ne menj! Az nem a tied, add vissza!” A szülői intés – a szükséges fenyítés is – a kisgyermek érdekében történik. Jaj, csak el ne fáradjunk a helyes útra való terelgetésben, hiszen minden korlát azért van, hogy a gyermeket megóvja, és biztonságot adjon neki! A mennyei Atya is így törődik velünk: korlátot állít, útmutatást ad igéjében – értelmünkre és lelkünkre hatva – a mi érdekünkben. Azért, hogy tudjunk az ő akarata szerint élni, cselekedni. (Balog Eszter)

Istennek terminusai vannak, ha azokat nem is jelenti ki mindig. Kegyelem, amikor megmondja, hogy még negyven nap és eljön a pusztulás, de kegyelem az is, amikor csak annyit mond: Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket.


Istenre hittel gondolj, felebarátodra szeretettel, magadra alázatosan.

Don Bosco

„Krisztus mondja: „Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek.”” (Jn 15,7)

A felülről érkező erő és az életünkhöz szükséges értékek utánpótlásához szükségünk van az imádság „áramszedőjére”. Sokszor úgy érezzük, blokkolva van az energiaáramlás, nem működik az energiacsatorna. A megoldás ez: figyeljünk arra az igére, amelyet ha megtartunk, megtart minket. Ez a keresztény „energiamegmaradás törvénye”. Mai napi programunk is ez: megmaradni az igében és megtartani az igét, Krisztus éltető szavát. (Hafenscher Károly [ifj.])

„Megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét.” (Jóel 3,5)

Pünkösdi igére ismerhetünk a prófétánál. Életünk legnehezebb szakaszaiban érezhetjük meg a legerősebben az Isten segítségét. Ezt nagyon közeli, átélt tapasztalatból mondom. Még akkor is ott van és működik, amikor nem „látjuk”, és éppen nem úgy történik valami, ahogyan kértük tőle. Akkor is velünk van, ha már feladtuk a dolgot, vagy kétségbeesésünkben elfordultunk tőle. Sőt akkor tud csak igazán ránk cáfolni, amikor kishitűségünk dacára mérhetetlen szeretettel készíti el az utat! Hogy dicsőségének fénye annál jobban felragyogjon. Kívánom, hogy mindenki élje át, milyen az, amikor Isten felnyitja a szemünket, kiárasztja Lelkét, és megmutatja kegyelme, szeretete mélységét, nagyságát. (Kőháti Dorottya)

Ne félj a jelen feladatától. A feladat nem került volna az utadba, ha nem lenne fontos fejlődésed szempontjából.

„Simon Péter leborult Jézus lába elé, és így szólt: »Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!« Jézus akkor így szólt hozzá: »Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!«” (Lk 5,8.10b)

A pék egyszer szokatlanul nagy perecet sütött. „Ez biztosan valami különleges megrendelőnek készült” – gondolta az inas. A perec azonban még másnap is ott pihent a pékségben. „Nem jött érte senki, kár, most már lassan ki lehet dobni” – gondolta az inas. A perec azonban egész héten ott maradt az asztalon. „Biztosan megfeledkezett róla a mester” – tűnődött az inas. Ám ekkor a pék egy doboz fémfestékkel a kezében odalépett a perechez, és elöl-hátul befestette. Másnapra ebből a megszáradt, ott felejtett, összefestett, ehetetlen perecből lett a pékség cégére. (Zsíros András)

Szeress, és akkor tégy bármit, hallgass, vagy szólj, feddj, vagy elnéző légy, ha gyökere a szeretet, akkor jó lesz, mert ebből a gyökérből csak jó származik.


Tegyünk meg mindent, amit megtehetünk és az irgalom Atyja pótolja, ami hiányzik.
(Don Bosco)

"A könnyek annak voltak a jelei, hogy az ember birtokában van a legnagyobb bátorságnak: volt bátorsága szenvedni!"

Viktor E. Frankl - Mondj igent az életre c. könyvéből



A legnagyobb vereség a világon, megszokni a rosszat. (Ravasz László)



"Abban is fellelhető a feladat, ha a sors szenvedést mér az emberre. A szenvedés, mint minden más kihívás, egyszeri feladat elé állít bennünket. Az embert szenvedése is el kell juttassa annak tudatáig, hogy ő ezzel az adott, kínokkal teli sorsával egyszeri és egyedi módon áll úgyszólván az egész kozmoszban. Sorsát senki át nem vállalhatja, kínjait senki el nem szenvedheti helyette. Abban azonban, hogy az adott sors által sújtott emberi szenvedését elviseli, szintén ott rejlik egy egyedülálló teljesítmény egyszeri lehetősége."

Viktor E. Frankl - Mondj igent az életre c. könyvéből


Amíg önmagunkat át nem adjuk Istennek, addig nem is vagyunk önmagunk.

C. S. Lewis


Amikor lemond valaki a saját akaratáról, nagy dolgokra képes. (Don Bosco)



Az Isten jelenlétében eltöltött 10 perc alatt többet gyarapodunk a kegyelemben, mint a tőle távol töltött 10 év alatt.

Spurgeon



Azt még soha senki nem bizonyította, hogy nincs élet a halál után - akkor miért kell annyira kételkedni abban, hogy van ?




EZT KÉREM SZÁMODRA

Nem azt, hogy soha ne érjen szenvedés,
sem, hogy elkerüljenek a feladatok.
Még azt sem kérem, hogy utadat rózsák szegjék,
és hogy könny soha ne csurogjon végig az arcodon,
vagy hogy soha ne tapasztald meg, mi a fájdalom.
Mindezt nem kívánom neked.

Ha így lenne, a könnyek nem tudnának
új felismerésekhez elvezetni,
a fájdalom nem ötvözne nemesre.
Hogyan vigasztalhatna meg
a Boldogasszony és Gyermeke
mosollyal és reménységgel,
ha nem ismered a szenvedést?

Kívánságom számodra ennél ezerszer gazdagabb.
Őrizzed lelkedben a hálát,
és a köszönet ki ne fogyjon ajkadról.
Szíved legyen telve a visszaemlékezés gazdag szépségével arról,
ami betöltötte életedet.

Azt is kívánom, hogy bátran nézz szembe
az élet feladataival és a próbákkal,
amelyeknek kitesz.
Amikor pedig súlyosnak érzed a keresztedet
és a csúcsot meredeknek, ahova az út vezet,
pontosan akkor növekedjen meg benned
a remény és a bizalom.
Ilyenkor jussanak eszedbe azok az évek,
amikor melletted volt Isten kegyelme és öröme,
és volt igaz barát, aki reményt adott.

A múlt erőt ad arra,
hogy kivárjad a vihar elmúltát
és a felhők elvonulását.
Így lesz elég erő és idő,
hogy a magad hegycsúcsára feljuthass.
Barátodban az Isten Fia mosolyog rád!
Maradjon meg benned
ez a biztos tudás mindörökre,
s akkor megtalálsz mindent,
amire vágyódsz, és ami boldoggá tesz.

„Isten az, aki minket veletek együtt megerősít Krisztusban.” (2Kor 1,21)

Energiahiányos és gazdasági válság által sújtott világunkban félő, hogy elfogy a mindennapi élethez és a küzdelmes keresztény életúthoz az energia és a szükséges eszköztár. Kutatjuk a megoldást, de kudarcok sora mutatja, kevesek vagyunk ahhoz, hogy újratöltsük életünk lemerülő akkumulátorát. Hát nem magától értetődő, hogy attól kérjük, várjuk és fogadjuk el, aki minden energia forrása és összefogója? Isten az, aki megerősít. De a mondat két kiegészítő részét végig kell gondolnunk: Krisztusban és – veletek együtt. (Hafenscher Károly [ifj.])

Isten nem sújt kettős teherrel, de ha mégis megteszi, kettős erővel ruház fel. (Ravasz László)


Kíváncsiskodásunk sokszor megakaszt a Szentírás olvasásában, mert érteni és vitatkozni akarunk ott, ahol egyszerű lélekkel tovább kellene olvasnunk. (Kempis Tamás)

„Segítsd meg népedet, áldd meg örökségedet, légy pásztora, és gondozd örökké!” (Zsolt 28,9)

„Úgy éld az életedet, hogy az emberek kérdezzenek, s a kérdésre adott válasz Jézus legyen!” Ember, közösség, felekezet, nép Isten segítségével, áldásával olyan ajándékot kap, amelyet nem tarthat meg magának. Mi, evangélikusok is könyvtárnyit írhatunk megtartatásunkról majd ötszáz évvel ezelőtt indult reformációnk alkalmából. A személyes tanúságtétel semmi mással nem ér fel. Kérni, majd a kapott áldást és vezetést megtapasztalva továbbadni a hitet, hogy van megtartó Úr e világban. Éhezik és szomjazzák az igazságot az emberek. Ami rajtunk áll: mondjuk el, hogy van pásztorunk, és a nyájába mindenki betérhet. (Kőháti Dorottya)

A szeretet a hűség csontvelője, a jámborság ütőere, a lelkierő izma, úgyszólván maga az élet. (Spurgeon)



A szeretet nem áldozatvállalás, hanem életszükséglet (nélkülözhetetlen az élethez). Fájdalom és öröm, együtt érző cselekedet. Szeretet. Az anyag megmaradásának törvénye szerint ez azt jelenti, hogy valamilyen magasabb rendűvé tudjuk átalakítani a kézzelfoghatót. Kézzel foghatatlanná. Istenhez közelítővé. Aki szeretetben él, megmarad. Aki csak magának él, elveszik. Visszahull az anyagba. Igyekszünk, hogy minél több fény legyen belőlünk. Közelítünk. (Lázár Ervin)

„Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki.” (Lk 1,68)

Az Úr, az Isten meglátogatta népét, a zsidókat és az akkor még pogány népeket és később minket, magyarokat is. Fontos a személyes megtérés, de Isten az egyénen és a megváltott egyének közösségén, az egyházon keresztül az egész népet és az emberiséget akarja megmenteni. A világot az egyházra bízta az Örökkévaló. A gyülekezet feladata nem csupán a templomtatarozás, a szentségek kiszolgáltatása, a gyülekezetépítés, hanem a nép és a nemzet Istenhez vezetése. Ki kell szabadulni a templompadok fogságából és kimenni azokhoz, akikhez küldettünk. „Isten, áldd meg a magyart” és minden népet megtéréssel, újjászületéssel! A parancs is így szól: „…tegyetek tanítvánnyá minden népet…” (Mt 28,18) (Szeverényi János)

Az élet 10%-a, ami veled történik, és 90%-a, ahogyan reagálsz a történésekre.

John Maxwell


Egy 37 országra kiterjedő vizsgálat ismét bebizonyította, hogy a gazdasági növekedés nem jár feltétlenül együtt a boldogabb és kiegyensúlyozottabb élettel. Az új tanulmány szerint nem leszünk szükségszerűen boldogabbak attól, ha több lesz a pénzünk.
A kutatók 37 ország gazdaság növekedését vizsgálták átlagosan 22 évig. Figyeltek gazdag és szegény országokat, olyanokat, ahol nemrég még kommunizmus volt és olyanokat is, ahol mindig is a kapitalizmus uralkodott. Az eredmény vitatkozik azzal az elterjedt nézettel, miszerint a boldogság és a vagyon között hosszú távú, pozitív kapcsolat lenne. Valójában nincs. - mondja Richard Easterlin, a Dél-kaliforniai Egyetem gazdasági professzora, aki a kutatást vezette. Némelyik országban hirtelen nagyarányú gazdasági növekedés ment végbe, miközben minden várakozással ellentétben nem változott a népességük közérzete. - teszi hozzá. Példának Chilét, Kínát és Dél-Koreát említi Easterlin. Annak ellenére, hogy ezekben az országokban húsz év alatt megduplázódott az egy fore jutó bevétel, a népesség elégedettsége még csökkent is egy kicsit.
Hogy mit jelent ez? Mi a boldogság kulcsa, ha nem a gazdasági növekedés? Több figyelmet kell szentelnünk az olyan, az egyén életét közvetlenül befolyásoló tényezőknek, mint pl. a családi élet, kapcsolataink, mert ezek fontosabbak az anyagiaknál.



Engedd el, akit szeretsz.
Visszajön, ha a Tied,
de ha nem jön vissza tán,
nem is volt a Tied igazán.


Isten vigasztalása oly felséges, hogy azért érdemes hordozni a kínt.



Jobb visszalépni, mint a rosszul kezdett dolgot folytatni.

Binder

„Keresztelő János így prédikált: „Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék.”” (Lk 3,11)

Fogyasztói társadalom, pénzhajhászó világ, gyűjtögető és közben tékozló emberiség, hát még mindig nem értjük? Akinek kettő van, az már van annyira gazdag, hogy adhat belőle! Annak, akinek egy sincs! Akinek van ennivalója mára, az már megkínálhat belőle valakit, aki éhezik. Akinek van honnan töltekeznie, lelki ereje, békéje, vigasztalása van az Istentől, az adjon annak, akinek ez hiányzik. Aki hallotta az evangélium jó hírét, vigye el, adja tovább. Ma sem prédikálna mást Keresztelő. Adni – hiszen nekünk bőségesen adatik Isten atyai kezéből! (Kőháti Dorottya)

Nem akarok rágondolni – ez a halála minden bűnnek. (Fosdick)


Nem lehet gyakran imádkozni. Az imádkozás annyira természetünkké válhat, mint a mágnestűnek az, hogy észak felé fordul.

Spurgeon


Nem lehet valakit szeretni, akit nem ismerek, és nem lehet megismerni valakit, akit nem szeretek.

Szent Ágoston

„Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus.” (Fil 3,12)

Nincs tökéletes keresztény, nincs perfekt hívő. Elfáradnak, ellankadnak a legjobbak is – figyelmeztet Ézsaiás próféta. De a jó irányba állított élet, a tudatos igyekezet az Isten országa felé, a törekvés a Krisztussal való teljes életközösségre valósággá válhat. A keresztény életforma éppen erről szól: igyekezünk – Isten erejével. Krisztus megragadott minket is – ebből az élményből futhatunk a cél, a kiteljesedő élet felé. (Hafenscher Károly [ifj.])

Nincs veszedelmesebb dolog, mint Bibliát olvasni anélkül, hogy engedelmeskedj neki.


Remélnünk kell, hogy a mi Urunk megerősít a bennünket érő keresztekben, bármily nagyok legyenek is azok, ha azt látja, hogy mi szeretettel s őbenne való bizalommal fogadjuk azokat.

Páli Szent Vince



Urunk, akit jobban elrejt ez a világ, mint a sírbolt,
Te, akit bűneink keresztre feszítenek,
Te, akit eltemettünk szívünkben -
feszítsd fel a sziklát, amelyet eléd hengerítettünk.
Ezt kéri tőled szegény hitünk.
Nagypénteki gyászában már félhangon énekel valami benne.
Hiszen ez az éjszaka, amely most ráborul a hitre,
számára csak a nap kezdete.
S a nap te vagy, ó Krisztusunk!

André Frossard

A bátorság nem azt jelenti, hogy nincs bennünk félelem - hanem azt, hogy nem hagyjuk, hogy megbénítson bennünket.



A felsőbb hatalom, természetesen, csakis az lehet, akit Istennek nevezünk – írta naplójában – Ezt fontos ideírni, mert jól tudom, hogy a ma divatos sci-fi Isten létezését megkérdőjelezi. Bármeddig megyünk vissza – ufó, földönkívüliek –, mindenütt az embert találjuk. A mindenható embert! Pedig tudnunk kellene, hogy a világűrben a Földön kívül nincs élet – nincs Isten által szentesített élet, lelkes élet… Emberi élet csak a Földön van. Jelenleg. Aztán ott lesz, ahova az út vezet. (Lázár Ervin)



A tőr először egy kicsinyke rést üt át a testen, hogy azután halálos szúrással járja át. (Servier)


Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs. Aki másokat legyőz, erős. Aki önmagát legyőzi, hős.


Atyánk! Itt vagyok szolgálatodra, a Te gyermeked, hogy rajtam keresztül folytasd szereteted munkáját a világban azáltal, hogy Jézust adod nekem, rajtam keresztül másoknak és az egész világnak. Imádkozzunk egymásért, hogy Jézus szerethessen bennünk és általunk azzal a szeretettel, mellyel az Atya szereti Őt.

Teréz anya


Az ember gyakran gyűlöli azokat, akikhez hasonlít. Van valami az ellenségünkben magunkból, és nem egyszer ez az oka ellenséges érzületünknek.

Papini


Az emberi beszéd bölcsebbnek és vonzóbbnak tűnhetik, mint Isten szava, de nincsen benne élet. Az Isten Igéje, ha egyszerű is, mindenható, amilyen mindenható az, Akitől ered. (Spurgeon)


Egy óra vértanúsága hamar megdicsőít, de egy életen át tartó szenvedéshez emberfeletti erő és isteni kegyelem szükséges.



Ha azt kívánod, hogy szeressenek, légy szeretetre méltó. (Publius Ovidius Naso)

„Ki vádolná Isten választottait? Isten az, aki megigazít.” (Róm 8,33)

Ki ne érezte volna még, hogy van oka félni: a haláltól, az Isten elé állástól, attól, hogy minden tettünkről számot kell adni? Nincs nap, hogy ne tennénk, mondanánk, gondolnánk olyat, amiért Isten jogos büntetése utol ne érhetne. Semmiféle magyarázkodás vagy kimosakodás nem lehetséges a szent Isten előtt. Amikor Pál levelét olvassuk, ne sajnáljuk az időt nagy ívű gondolatmenetének aprólékos megértésére! Hozzánk szól az idők távolán át: ne félj, mert Isten választottja, szeretett gyermekeként megigazított vagy. Nem magunkért, hanem a Megváltó véréért kapjuk meg a kegyelmet. Amelyből akár ma, a vasárnapi úrvacsora vételekor is részesedhetünk. (Kőháti Dorottya)


„Krisztus mondja: „Az én Atyám, aki nekem adta az én juhaimat, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.”” (Jn 10,29–30)

Az egész hetet végigkísérte az Istennél található biztonság témája. Ezzel zárjuk is a hetet. Rohan az idő, elröppen az életünk, múlnak a lehetőségek, elmúlnak a fontos események, kimúlnak mellőlünk emberek. S a végén elragad minket is az elmúlás?! Az evangélium igazi közepe, a megváltás lényege fogalmazódik meg a hetet záró mondatban: senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. Ebből a (teremtő) kézből indulunk, ez a kéz vezet és vigyáz, s ebben a kézben nyugodhatunk meg a végén. A hét végén és mindennek a végén. (Hafenscher Károly [ifj.])

Mindnyájunknak szükségünk van gyógyulásra és növekedésre érzelmileg és jellemünkben is. Ha ezt beismerjük, az már a helyes gondolkodás és az őszinteség jele. Így lehetőséget adunk Istennek, hogy munkálkodjon életünkben. Biztosan mindnyájunk életében előfordult olyan eset, amikor szükségeinket nyíltan és őszintén feltárva megsebződtünk. Rossz lenne azonban, ha egy vagy több ilyen negatív tapasztalat visszatartana annak a gyógyulásnak az elfogadásától, amit Isten kínál. Felül kell emelkednünk önmagunkon, nem szabad engednünk, hogy a jövőre nézve a korábbi elutasításaink határozzák meg hozzáállásunkat, cselekedeteinket. Nem menekülhetünk a problémák elől, szembe kell velük néznünk, mert különben csak elodázzuk gyógyulásunkat. Isten biztosan nem utasít el senkit, tárjuk fel előtte csalódásainkat, félelmeinket, vele mindent megoszthatunk. Előtte csöppet sem kell tetszelegnünk, fényeznünk magunkat, előtte nyomorultul és szegényen is megjelenhetünk; hisz mink van, amit nem Tőle kaptunk? Ő ugyanis arra vár, hogy őszintén és nyílt szívvel forduljunk hozzá, feltárjuk előtte gyengeségeinket, hiányosságainkat, szükségeinket, szeretetéhségünket, vágyainkat, hogy ránk áraszthassa gyógyító és szabadító szeretetét. Bizalommal teljesen kérjük az Ő segítségét mindenben, hisz Jézus mondta: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.” Ha hittel és bizalommal fordulunk Istenhez, akkor Ő teljesíteni fogja kéréseinket, igaz nem mindig akkor és úgy, ahogy mi azt elképzeljük.

Minden egyes megsebződés esetében érdemes szívünk sebeihez való viszonyulásunkat megvizsgálnunk; különösen, ha nagy sérelem, csalódás ér bennünket. Ha ugyanis rosszul viszonyulunk érzelmi sebeinkhez, az önfejűséghez vezet, ami büszkeséget eredményez. A büszkeség miatt sokkal jobban érdekel, mit gondolnak rólunk az emberek, mint az, mit gondol rólunk Isten, ezért előbb-utóbb betölt az emberektől való félelem. Ez engedetlenséghez vezet, az engedetlenség pedig az önfejűséghez vezet vissza. Ha érzelmi sebeket hordozunk, gyakran beleeshetünk ebbe a végzetes körforgásba, ami lelkileg megbéníthatja a legjobb szándékú embereket is. Mindaz pedig, ami a bizonytalanság, az önfejűség, az emberektől való félelem és az engedetlenség megnyilvánulása, végső soron lelki halált eredményez, amely a hétköznapi életben többféleképpen is megnyilvánulhat:
• Elszigetelődés: Az elzárkózással próbáljuk meg igazolni, miért nem bocsátunk meg másoknak, mért nem próbálunk meg együttműködni azokkal, akikkel nem mindenben értünk egyet.
• Szakadás: Megosztottság okozói lehetünk, különösen mivel véleménykülönbségek esetében minden áron azt akarjuk elérni, hogy velünk értsenek egyet. „Mi” és „ők” kategóriába kezdünk el gondolkodni - akik egyet értenek velünk és akik nem - ahelyett, hogy úgy gondolkodnánk, mi mindnyájan egy test tagjai vagyunk.
• Birtoklási vágy: Az a fajta gondolkodás, hogy „ez az enyém”, legyen szó bármiről, anyagi, érzelmi vagy lelki javakról.
• Manipuláció: A büszke és önfejű emberek gyakran próbálnak másokat befolyásolni azáltal, hogy nem akarnak másokkal együttműködni, mindig a saját elképzeléseiket akarják megvalósítani, kritizálnak és megítélik, amit mások tesznek.
• Másokkal való szellemi és érzelmi azonosulás visszautasítása: A másokkal való azonosulás hiányát nézetkülönbségekkel próbáljuk magyarázni, pedig az egység nem a teljes nézetazonosságon alapul.
• Taníthatatlanság: Elzárkózunk másoktól, nem fogadjuk el a figyelmeztetést, helyreigazítást. Megkeményedünk.
• Kritizálás és ítélkezés: Ha kívül állunk egy csoporton, általában könnyű őket elítélni, kritizálni.
• Türelmetlenség: Úgy gondoljuk, hogy mi jobban tudjuk a dolgokat, és nem adunk időt azoknak, akik nem értenek egyet, vagy egyszerűen nem értik.
• Mások iránti tisztelet aláásása: Ha megsebeztek, akkor visszahúzódunk, elítéljük azt, aki megsebzett és az iránta érzett tiszteletet is aláássuk.
• Bizalmatlanság: Másokat vádolunk azzal, hogy nem bíznak bennünk, de legtöbbször ez saját bizalmatlanságunk kivetítése, önfejűségünk, vagy a kapott sebekre való reagálásunk eredménye. Velünk van a gond, nem másokkal.
• Követelődzés: Elvárjuk, hogy mások alkalmazkodjanak hozzánk és kényünk, kedvünk szerint gondolkozzanak, szóljanak, cselekedjenek.
• Hűtlenség: Mások kétségeit, sebeit vagy szükségeit arra használjuk, hogy megnyerjük őket saját elképzeléseinknek, ahelyett, hogy az egységet, szeretetet, megbocsátást, kibékülést munkálnánk.
• Hálátlanság: Arra irányul a figyelmünk, mi mindent tehetnének értünk, és nem vesszük észre, mennyi mindent tettek már értünk eddig is. Elégedetlenek vagyunk, nem a meglévő adományoknak és ajándékoknak örülünk, hanem csak az lebeg szemünk előtt, ami nem a miénk, amit nem kaptunk, vagy nem is kaphatunk meg.
• Elképzelés centrikusság: Elképzeléseink fontosabbá válnak, mint az egység vagy a szív megfelelő állapota. Egy módszert, egy programot, egy elképzelést idealizálunk, és ezt az emberek fölé helyezzük, különösen azokra alkalmazva, akik nem értenek velünk egyet.

Mindezen tünetek sebzettségünk, és a fel nem oldott elutasításaink következményei, mégis mindez önző és helytelen. De mindebből van kiút, annak azonban meg kell fizetni az árát: Ha teljes belső gyógyulásra, szabadságra és Isten gyengéd szeretetére vágyunk, akkor el kell döntenünk, hogy Isten félelmében akarunk járni! Isten félelme az Úrral való bizalmas kapcsolatot és ezzel együtt a bűn iránti gyűlöletet jelenti. De ez nem egy pusztító, nyugtalanságot keltő gyűlölet, hanem a bűn romboló ereje elleni sokszor fájdalmas, de mindig békés gyűlölet, mivel látja milyen kegyetlen, elnyomó és pusztító a bűn. Szalézi Szent Ferenc szavai segíthetnek nekünk az istenfélelem útján való haladásban: „Gyűlölni kell a hibáinkat, de nyugodt és békés utálattal, nem haraggal és aggodalommal. Türelemmel kell rájuk tekintenünk, s hasznot húzni belőlük szent megalázkodással. Mert semmi nem őrzi meg jobban a hibáinkat, mint az, ha aggodalommal és túlzott sietséggel próbáljuk eltávolítani őket.” Mindig figyeljünk arra is, hogy sose a vétkező embert vagy magunkat gyűlöljük és utasítsuk el, hanem mindig magát a bűnt, embertársunkat és magunkat (a megváltozni akarás szándékával) pedig irgalmasan fogadjuk el, bármit is követett vagy követtünk el! Röviden megfogalmazva: az az igazi istenfélelem, ha Istenhez ragaszkodunk, és minden körülményben!

De nem csak az fontos, hogy kitartóan, hanem az is, hogy minél alázatosabb lelkülettel közeledjünk Istenhez, mert csak így tapasztalhatjuk meg a Vele való élet szépségét, boldogságát, szabadságát. Nincs ugyanis olyan kisebbrendűségi érzés, gőg, önzés vagy egyéb más gyengeség, hiba vagy bűn, amit nagyobb alázattal és összetöretéssel ne lehetne orvosolni. Az alázat ott kezdődik, amikor készek vagyunk felismerni és elismerni, milyenek vagyunk, és a bűnt elítélve a szeretetet választani. Az alázatban kicsinységünk, szegénységünk, tehetetlenségünk és bűneink számosságának ellenére - sőt éppen ezért - elfogadjuk Isten gyengéd és a bűnbánónak mindent megbocsátó, Önmagát is odaajándékozó irgalmas szeretetét. Az igazi alázat tehát sosem kisebbrendűségi érzésből, önmagunk értéktelennek tartásából fakad, hanem éppen ellenkezőleg, önmagunk értékelése és az Istenbe vetett bizalmunk jele, a Tőle való függésünk elismerése. Ez a függés pedig a mi szabadságunk, mert minél inkább függünk Istentől, annál szabadabbak vagyunk. Jézus mondja: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” Nincs is szabadabb és boldogabb ember annál, mint aki bensőséges kapcsolatban él teremtő, gondoskodó Istenével, mert az ilyen ember biztonságban érezheti magát, bármi is történjen vele, nem kell félnie…

Az istenfélelem és az alázat erénye visznek közel bennünket Isten éltető atyai szívéhez, és adják meg nekünk a helyes önértékelést. Isten nem tudja megérinteni a kevély, gőgös és a bűnt választó emberek szívét, mert Ő végtelenül szelíd, nem tolakszik, tiszteletben tartja szabad választási lehetőségünket. Eltűri, hogy hűtlenek legyünk Hozzá, miközben Ő mindvégig hű marad hozzánk. Isten tehát csak akkor tudja begyógyítani sebeinket, csak akkor tud kötelékeinktől megszabadítani, ha alázatosan és állhatatosan kérjük, keressük, vágyjuk és kívánjuk Őt, az Ő megszentelő jelenlétét, az Ő szent akaratát.

Ahhoz, hogy egészséges és teljes életet éljünk, minden nap újra és újra el kell indulnunk az úton, Jézus útján, az igazság útján. És bár szárnyakat nem kapunk, de gyalog elindulhatunk és ennyi elég, mert mindig elég egy-egy lépést megtennünk, bizalommal, hűségben, türelmesen így haladnunk a Cél felé. Aki nap nap után elindul ezen az úton, az Istenbe vetett bizalom útján, az megtapasztalja Isten gondoskodó, irgalmas atyai szeretetét, mely által szívének sebei begyógyulnak, lelke egyre szabadabb lesz, értelme pedig új dolgokra nyílik meg. S mindehhez különösebb erőfeszítéseket sem kell tennie, hisz ezen az úton nem az ember érdemei, hanem Isten kegyelme az, ami igazán számít. Ezen az úton Isten bölcsessége mindent gyermekeinek javára fordít, nem lesznek értelmetlen napok, órák, percek, mert minden napnak, órának és percnek értelme lesz életünkben: szívünk, lelkünk sebei és kötelékei ugyanis nem csak a bátorító és felszabadító érzelmi vigaszokban, hanem a Jézussal átélt szenvedésekben és összetöretésekben, valamint embertársaink szolgálata által is folyamatosan gyógyulnak, oldódnak, engednek szorításukból. Igaz, ez sokszor küzdelmes harcot jelent (elsősorban önmagunkkal szemben), mert van, hogy csak utólag világosodik meg bennünk a ránk bocsátott szenvedés értéke. Isten a szenvedést és a sötét éjszakákat ugyanis azért engedi meg, hogy általa is egy még egészségesebb, szabadabb és fénnyel teljesebb életállapotba vezessen bennünket, ahová pedig e kínok nélkül nem juthatnánk el. Önmagunktól ugyanis még azt sem tudjuk beismerni, hogy képtelenek vagyunk saját erőnkből jót tenni, mindaddig míg mélyen meg nem tapasztaljuk korlátozottságunk, szegénységünk és végtelen tehetetlenségünk. Azon tény felismerése és elismerése pedig, hogy koránt sem vagyunk tökéletesek és gyógyulásra, szabadulásra van szükségünk, elengedhetetlen ahhoz, hogy Istennel bensőségesebb kapcsolatba kerüljünk...

Induljunk el minden nap a nekünk szánt úton, mert ha Istent keressük és vágyunk akaratának teljesítése, akkor egyre inkább egyek leszünk Vele az élet viharában és egyek az élet csendjében; egyek a szenvedésben és egyek a boldogságban; egyek a halálban és egyek a feltámadásban.

„Mivel Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak.” (ApCsel 26,22)

Pál bizonyságot tett Jézusáról mindenkinek: zsidóknak, pogányoknak, a nagytanács tagjainak, de a királynak is. „Mindenkinek mindenné” lett, hogy mindenképpen megmentsen némelyeket (1Kor 9,22). Aki folyamatos pünkösdben él – vagyis nemcsak vízzel, hanem Szentlélekkel és tűzzel is megkereszteltetett –, nem tehet mást, mert a Lélek szorongatja, de erősíti és vigasztalja is. Jöjj, Szentlélek, tölts be teljesen! (Szeverényi János)

A megbocsátás elengedhetetlen kelléke a jó kapcsolatnak.



A tökéletes szeretet nem ismer félelmet: mivel mindenét odaajándékozta, semmije sem maradt, amit elveszthetne.

A világon elterjedt egy szokatlan betegség. Akik megbetegedtek, azok szíve egyre kisebb lett, erejük csökkent, vidámságuk alább hagyott. Az orvosok tanácstalanok voltak. Rengeteg orvosságot írtak elő, de semmi nem használt. Még szívátültetést is alkalmaztak. Az átültetett szív is pár napra a műtét után kezdett összezsugorodni. Tehetetlen félelem fogta el őket. A betegség tovább terjedt. A kórházak megteltek az utolsó ágyig. Rövid idő után mindenki szívbajos lett. Ágyban fekvő lett az egész világ és a halált várta.
Egyedül egy személyt nem ragadott el a kór. Idős ember volt, szép nagy és egészséges volt a szíve, sőt a szokottnál is nagyobb. Nekilátott a betegápolásnak. Azt vette észre, ha meg fogta a beteg kezét és rámosolygott a kis szív azonnal növekedni kezdett. Amint elengedte a növekedés megállt. Fölfedezett valamit. A szokatlan betegség oka a szeretet hiánya volt. Nekilátott a munkának, betegtől betegig járt. Fogta a kezüket és rájukmosolygott. Amikor a beteg szíve kellő nagy lett, ő is képes volt gyógyítani. Az új orvosság gyorsan terjedt az egész világon. Világszerte megszaporodtak a nagyszívű emberek. Mindenkit gyógykezeltek és a szívek nőttek. Elég volt megfogni a kezet és mosolyogni.

Aki alázatosság nélkül törekszik a többi erényre, széllel szemben hányja a port.

Szent Gergely


Az egyetemen a laboratóriumi gyakorlatokhoz a hallgatókat kettesével osztották be. Legtöbben előre megállapodtak valakivel, hogy dolgozzanak együtt, kérjék a laborvezetőtől, hogy "mérőpárt" alkothassanak. Ezek a megállapodások nagyon sokféle alapon születtek, voltak, akik igyekeztek olyan párt találni, aki náluk jobb tanuló lévén segít megoldani a feladatokat, mások szimpátia alapon választottak, vagy régebbi barátságukra alapoztak, és voltak, akik hagyták, hogy a laborvezető jelölje ki párjukat, mondván, úgyis kiszámíthatatlan, hogy mi sül ki az ilyen együttműködésből. Az egyik lány-hallgató megkérdezte azt a fiút, akivel már többször jókat beszélgettek, hogy lenne-e kedve "mérőpárrá" alakulniuk. A fiú azonnal igent mondott, mert ez a lány felkeltette az érdeklődését, de ő nem mert kezdeményezni, félt a visszautasítástól, meg a többiek gúnyos megjegyzéseitől. Egyébként mind a ketten az évfolyam legjobbjai közé tartoztak, tehát jó esély volt a sikeres együttműködésre. A gyakorlati feladatokat jól megoldották, aztán egyre több időt töltöttek együtt. A tanulásban is segítettek egymásnak, együtt mentek moziba, a tanítási szünetekben is találkoztak. Az évfolyamtársak hamar tudomásul vették, hogy ők ketten párt alkotnak, de minthogy nem vonultak el, nem szakadtak el a többiektől, ez senkit sem zavart, természetesnek tekintették kapcsolatukat, hiszen az ilyen egyetemi kapcsolatok gyakoriak voltak. Mindkettőjük családja is örömmel vette tudomásul, hogy lányuknak, illetve fiúknak ígéretes kapcsolata van.

Az egyetem elvégzése után különböző munkahelyeken kezdtek dogozni, de kapcsolatuk nem szakadt meg. Továbbra is sokat voltak együtt, együtt mentek szórakozni, kirándulni. A volt évfolyamtársak, barátok, meg a családok várták, hogy mikor jelentik be az esküvőt. A lány azt mondta szüleinek, hogy ez közöttük nem téma, de tudja, hogy majd eljön az az idő, amikor a fiú eldönti: feleségül akarja-e kérni. Neki nem sürgős, jól érzi magát így, különben sem tartja helyesnek, ha a lány kéri férjül a fiút. A fiú azzal hárította el a kérdést, hogy semmi okuk nincs összeházasodni, mindketten elégedettek jelenlegi helyzetükkel. Semmi és senki nem kényszerítheti őket arra, hogy összeházasodjanak, Isten szabad akaratot adott nekik, ha tehát úgy látják, hogy mindegyikőjüknek az a jó, ha összeházasodnak, akkor amellett döntenek. A házasság elköteleződés valaki mellett, felelőtlenség lenne huszonévesen vállalni egy életre az elköteleződést, a hűséget, a kitartást.

Teltek-múltak az évek, a két ember szépen haladt előre pályáján. Ahogy haladtak, egyre többet dolgoztak. Doktori fokozat, vezetői beosztás, anyagi biztonság jelezte sikerességüket. Most igazán nincs időnk arra, hogy a házassággal foglalkozzunk, - szokták mondani. Közben mindkettőjük szülei meghaltak, testvéreik családot alapítva elköltöztek, azon vették észre magukat, hogy egyedül vannak, nem csak egy-egy lakásban, hanem mindennapi gondjaikkal, apró, de sok odafigyelést igénylő hétköznapi ügyeikkel. Mi értelme van a lakás csinosításának, a háztartás korszerűsítésének, hiszen eddig is működött minden, eddig is megelégedésre szolgált? Egyáltalán, mi értelme van a küszködésnek, a sok munkának, a mindennapi hajszának, ha a vége csak annyi, hogy "na, ezt is megoldottam". Kiderült, hogy kapcsolatukról önámítás volt azt mondani, hogy ez most nekik így jó, elégedetté teszi őket. Valójában az volt benne a jó, hogy kaput nyitott a boldogság felé vezető útra. Csakhogy eddig nem volt bátorságuk ezen a kapun belépni. Lehetőség volt, amivel nem éltek. Kapcsolatuk több, mint húsz éve tart, most rádöbbentek: ha most sem élnek ezzel a lehetőséggel, akkor keserű, mindennel elégedetlen, magányos öregség vár rájuk. A családalapítás lehetőségét már elszalasztották, de ha önmagukat egymásnak ajándékozzák, végleg és fenntartás nélkül, akkor még értelmet nyerhet életük. A saját magukért való élet helyett egymásért kell élniük, örömöt, megelégedettséget csak az adhat, ha a másik mosolya nyugtázza szerető igyekezetüket.

Kedves házaspárok, jegyesek és szerelmesek! "Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő", olvassuk a Szentírásban (Ter 2, 18). Ma is, ránk is, minden emberre vonatkozó igazság ez. Isten, aki mindegyikünket szereti, tudja, hogy egyedül nem tudunk boldogulni, ezért megteremti segítő társunkat, gondoskodik róla, hogy találkozzunk, szívünkbe ülteti a kiegészülésre irányuló vágyat. Nem könnyű felismerni a hétmilliárd ember között azt az egyet, akit Isten társunknak teremtett, akivel közös hivatásunk együtt indulni Őfelé. Isten szeretete abban is megmutatkozik, hogy a találkozás az "igazival" mindent felülmúló örömet okoz, szeretni, szerelmesnek lenni, és a szerelemben egyesülni maga a boldogság.
"Szeretni valakit annyi, mint a javát akarni, és hatékonyan tenni azért" (Caritas in Veritate, 7). Aki a másik emberrel való kapcsolatában mindig csak a maga hasznát keresi, az nem tiszteli a másik embert, nem tartja tiszteletben emberi méltóságát. Ilyenkor szeretet helyett inkább önzésről beszélhetünk, az önző ember nem tiszteli a másikat, előbb-utóbb pedig magára marad, kiszolgáltatottá válik. Amilyen mértékben másoknak odaajándékozzuk magunkat és a javukat szolgáljuk, olyan mértékben tiszteljük őket. "Aki folyvást azon fáradozik, hogy életét megmentse, elveszíti, aki ellenben elveszíti, az megmenti." (Lk 17, 33)

Az ember életének minősége kapcsolatain múlik. Ha két ember kapcsolata a kölcsönös tiszteleten és egymásnak való odaajándékozáson és elfogadáson alapul, akkor ők "jól élnek". Abban a társadalomban pedig, amelyben a tiszteletteli és ajándékozó lelkületű kapcsolatok dominálnak, jó élni. A krisztusi aranyszabály a társadalmi együttélés alapja: "Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük". (Mt 7, 12) A "jól élő" emberpárokból olyan társadalom alakul ki, ahol jó élni. Az tehát, hogy milyenek a házasságok közügy, és nem magánügy. A házasságra épülő család a társadalom közjava.

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke


Az igaz házasélet alapérzése: "nem énértem", hanem "őérte".



Felejtsd el bűneidet, de csak azokat, melyeket Isten is elfelejtett.



Ha küzdesz, veszíthetsz, ha nem küzdesz, veszítettél!

„Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot.” (Róm 1,18)

Ezt nevezik ma válságnak, és ez nem más, mint Isten jogos haragja, ítélete a hitetlenség és gonoszság miatt. Ő kiszolgáltatja az embert megátalkodott és rossz döntéseinek. Időben figyelmeztet, szól, elküldi üzenetét, igéjét követei által a felelős vezetőkhöz, döntéshozókhoz is, de a legegyszerűbb emberhez is. „…az Úr szól, és hívja a földet…” (Zsolt 50,1) Az üzenet lényege ma is ez: Térjetek meg, mert elvesztek! (Szeverényi János)

„Krisztusban kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben.” (Ef 1,4)

A keresztény ember különleges státusa nem különleges képességeiből vagy kiemelkedő életviteléből adódik. Isten irgalmas és kegyelmes kiválasztó szeretete, meghívása tehet szentté, azaz őhozzá tartozóvá. Ez a felértékelő és értékteremtő szeretet azonban kötelez: kötelez arra a szeretetre, amely mindent átértékel bennünk és velünk. (Hafenscher Károly [ifj.])

Krisztusról hallani jó, Krisztust keresni jobb, Krisztussal lenni a legjobb.

„Megszabadítom őket minden vétküktől, mert elpártoltak tőlem, és megtisztítom őket. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek.” (Ez 37,23)

Személyes és talán így megragadható üzenet: hozzánk, hozzám is így lép oda Isten. Megszabadít vétkemtől – ez a legnagyobb jó, hiszen számolatlanul sok bűnöm van! És nagyon nehéz a teher a lelkemen. Elpártoltam, mégsem vet el: magához ölel, mint tékozló gyermekét. Megtisztít minden olyan piszoktól, amely a szemnek láthatatlan, de belül szennyez, mérgez. Gyermeke vagyok és maradok, mert szavát, szeretetét soha vissza nem vonja. Ez ad ma és minden új napkeltekor erőt életem nehézségei közepette. (Kőháti Dorottya)

Minden talajban megterem valamiféle virág.
Minden napnak van valamilyen öröme.
Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.

Wass Albert



Mit bánom az emberek ócsárló beszédét, ha Isten igazol?


Nem abban van az élet mértéke, hogy mekkorát tud kérdezni az ész, hanem abban, hogy milyen nagyot tud felelni a szív. (Dupoint)



Nem könnyű rugalmasnak maradni: a szívet megkeményíteni az élet harcaira, de meglágyítani a szeretetre! (Gotthelf)


Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.

Márai Sándor