A MÁSOK BÁNATA

Láthatok búsulni mást
S ne érezném bánatát?
Láthatok-e szenvedőt,
Hogy ne vigasztaljam őt?

Látva könnyet más szemén,
Bánatát ne osszam én?
Apa síró kisfiát
Nézze, s bú ne járja át?

Ülhet némán egy anya,
Míg szorong, sír magzata?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ez nem eshet soha meg.

S ki mosolyt hint, merre jár,
Hallva, hogy egy csöpp madár
Bútól, gondtól sújtva zeng,
S egy kisded kínban mint eseng:

Nem ül fészkéhez talán,
S enyhít szíve bánatán?
Vagy a kis bölcső felett
Nem sír gyermek-könnyeket?

S ülve éjt-napot vele,
Könnyeit nem törli le?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ilyet soha nem tehet.

Örömét szétosztva mind
Szinte kisded lesz megint,
A bú ismerőjeként
Hordja bánatunk felét.

S ne hidd, míg száll sóhajod,
Hogy Teremtőd nincsen ott,
És ne hidd, ha könnyezel,
Hogy Teremtőd nincs közel.

Belénk oltja örömét:
Hogy bajunk ő zúzza szét,
És míg meg nem enyhülünk,
Mellénk ül és sír velünk.

William Blake


 A Szentlélek Jézust dicsőíti, és nem téged.


Akiknek a szemét az Úr még nem nyitotta meg, az sóhajtozik olyan dolgokért, amelyekért hálát kellene adnia.

„Amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel.” (Gal 6,10)

Isten igéjének megtartása nem elméleti kereszténységet eredményez, hanem nagyon is gyakorlatias tettek következnek belőle. Ahol a kereszténység megjelent, a misszióban sorra épültek a kórházak, iskolák, árvaházak. Isten időt ad nekünk ma is arra, hogy másokért tegyünk. A Jézus-követés nem önmegvalósításról és vagyonosodásról szól, hanem a könnyek letörléséről, sebek kötözéséről és tehetségünk másokért való kamatoztatásáról – kivétel nélkül mindenki felé. Mindehhez az erőforrást szent igéje adja. (Gerőfiné dr. Brebovszky Éva)

Az engedelmesség betartja a szabályokat. A szeretet tudja, hogy mikor szabad azokat megszegni. (Anthony de Mello)



Az igazi öröm elajándékozza önmagát. Aki megtapasztalja, nem keres érte sem hálát, sem jutalmat. Számára az a hála, az a jutalom, hogy adhat.



Az imádság a lélek felemelkedése Istenhez. A léleké, amely az embert emberré teszi, amelynél fogva alig áll alantabb az angyaloknál; a léleké, amely Istenhez teszi őt hasonlóvá, barátja lesz és fogadott fia.

Az imádság a léleknek a fölemelkedése Istenhez. Fölszállás, fölröppenés, hogy ott ne ragadjon lenn a földön az anyaghoz, a sárhoz, a piszokhoz, a szennyhez, az ideigvalókhoz, hanem emelkedjék föl az örök magasságokba, a tündöklő, kék, csillagos égboltozat felé, oda, ahová rendeltetése szól, ahonnan lett, akitől elindult földi útjára. - Istenhez, Hozzá, Akivel az összeköttetést szüntelenül meg kell tartania, mert különben elvész a süppedékes talajban, lángja kialszik a sötét föld rideg éjszakájában.

Ha nincs imádság, nincs összeköttetés Ég és föld között, a lélek és Isten között: marad a föld! A föld nem mennyország; ez a siralom völgye. Csak úgy lesz mennyország, ha az eget lehozod a földre. Lehet? Igen! Az imádság leszállítja, lehúzza az Eget, a Mennyet, a Paradicsomot - az Istent az emberi szívbe. Isten országa bennetek van.



Az imádságnak a súlya számít, nem a hossza. (Spurgeon)

„Jézus mondta: »Ti vagytok a világ világossága.«” (Mt 5,14a)

Megdöbbentő ez az egyszerű kijelentés. Nem azt mondja: legyetek vagy lehettek, hanem azt, hogy „vagyunk”. Ehhez nem kell állandóan mosolyognunk, alleluját énekelnünk. A világító élet maga körül békességet, nyugalmat teremt, ahol nincs helye ármánykodásnak, hazugságnak, ügyeskedésnek. Nézzünk őszintén magunkba, s felszakad belőlünk az imádság: „Tisztíts meg és vezess, Atyám, hogy ezt a küldetést én is betöltsem. Legyen környezetemben és az egész világon több a fény, a becsületesség és a jóakarat!” (Missura Tibor)

„Jób pedig felelt, és ezt mondta az Úrnak: Bizony, könnyelmű voltam! Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem.” (Jób 40,3–4)

Kié legyen az utolsó szó? Mintha belénk lenne kódolva, hogy csakis a miénk lehet. A látszólag értelmetlenül szenvedő Jób sokáig feleselt Istennel, mire ki tudta mondani: Befogom a szám! Mi is nehezen jutunk el erre, hiszen amikor a mennyei Atya világos választ ad egy komoly kérdésünkre, és eligazít egy útelágazásnál, az sokszor nem tetszik. Felsorakoztatjuk az érveinket, hisztis gyermekként csapkodunk, vagy mondogatjuk ugyanazokat a panaszainkat… A mai ige arra int, hogy csendesedjünk el, tegyük kezünket a szánkra, és ne feleseljünk Urunkkal! (Hulej Enikő)

Könyörgök hozzád, Uram, szakaszd el lelkemet a sok hiábavalóságtól. Ne engedd, hogy a világ betöltse egészen az életemet. Taníts meg arra, hogyan változtassam a szegénységet Benned való gazdagsággá, a veszteséget Általad való nyereséggé. Adj megnyugvást ma is abban a hitben, hogy ennek a múlandó életnek is Te vagy az Ura. Ámen


Krisztus követői mind összetartozunk.
James A. Harnish (Florida, USA)

„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok.” (1Thessz 5,16–17)

Pünkösd az az ünnepünk, amelyet igen mélyen át kell gondolnunk, hogy megértsük, mit jelent személyesen számunkra a Szentlélek kiáradása. Az, hogy egyház „született”, hogy eljött az ígért Pártfogó, a vigasztaló Lélek, a Szentháromság egy Isten harmadik személye. Mert ez által tudjuk Pál apostol intését is valóban magunkévá tenni. A Lélek által erőt, vezetést, vigaszt kapunk. Hitünkben megtartást és erősítést. Ott van bennünk és körülöttünk, körülvesz az az erőtér, amely egyetlen alapja lehet élethosszig tartó örömünknek és imádságunknak. (Kőháti Dorottya)

Segíts rajtam, Uram, hogy tudjak erős lenni, amikor jön a megpróbáltatás órája! Tégy erőssé és nagylelkűvé, hogy ne jajveszékeljek és ne kerüljem el azt, aminek történnie kell! Erősen szembe nézve a kereszttel, mondom: Atyám, a Te hívásodat szeretném benne fölfedezni!

Romano Guardini

A Szentlélek nem azzal kezdi munkáját, hogy győzelemre segít, hanem azzal, hogy legyőz minket. (Turóci)


A világnak nem annyira nagy igehirdetőkre van szüksége, mint nagy imádkozókra. (Stewart)


Aki jót tett, hallgasson. Beszéljen róla az, aki kapta.

Seneca

Az egér egy lyukból nézi a parasztot és a parasztasszonyt, amint egy csomagot bont fel. Elszörnyülködve látja, hogy egérfogó van benne. Kiszalad az udvarra, és kiabál: "Egérfogó, egérfogó"!
A tyúk ránéz, és azt mondja:
- Tudom, hogy nagyon félsz, de nekem nincs mitől félnem.
Az egér a disznóhoz szalad. A disznó röfög egy kicsit, és azt mondja:
- Sajnálom, ez rám nem vonatkozik, de imádkozni fogok érted.
Az egér a tehénhez menekül. A tehén elbőgi magát:
- Egérke, sajnálom, de nem az én bőrömről van szó!
Az egér lehajtott fejjel tér haza. Még azon az éjszakán a házban nagy zajjal lecsapódott az egérfogó.
A parasztasszony sietett megnézni, mit fogott az egérfogó. A sötétben nem vette észre, hogy mérges kígyó esett a csapdába, és az állat megmarta a lábát. A paraszt bevitte a kórházba a feleségét. Nemsokára hazaengedték, de még mindig lázas volt. A paraszt tyúkot vágott és erőlevest készített az asszonynak, de szenvedése nem múlt el. Jöttek a barátok, egész nap ápolták, gondoskodtak róla. A paraszt disznót vágott, hogy legyen mit enni, de semmi sem segített, az asszony meghalt. A temetésre sokan eljöttek. A paraszt tehenet vágott, hogy legyen elég ennivaló a halotti toron. Az egér szomorúan nézte végig a halotti tort.

Ha megtudod, hogy valakinek problémája van, és azt gondolod, hogy ez téged nem érint - gondolkodj el. Mindannyian ugyanazon az úton haladunk, amelynek neve: ÉLET. Minden ember és minden esemény az élet képzeletbeli szőttesének egy-egy fonala...

Az ember öröme és boldogsága az igaz és önzetlen szeretet gyümölcse.



Értékeljük az értelmetlennek tűnő pillanatokat is, hisz sok szép dolog épült már fel titokban úgy, hogy csak utólag vettük észre az azt felépítő lépések értékét…



Gondoskodjatok arról, hogy akivel találkoztok, boldogabb legyen a veletek való együttlét után, mint amilyen előtte volt. (Teréz anya)



Ha Isten megmér egy embert, akkor a mérőszalagot nem a feje, hanem a szíve köré teszi.



Ha valakit bírálsz, nem őt minősíted, hanem önmagadat!

„Hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket.” (2Kor 2,14)

Vannak kétségbeejtő helyzetek. Különösen ha betegségekkel vagy a halállal találkozunk. Emberileg nincs is kiút. Csak egyet tegyünk: meneküljünk Istenhez! Ha ő a Mindenható, és úgy szeretett minket, hogy egyszülött Fiát adta értünk, akkor javunkra változtathatja lehetetlen helyzetünket is! A legsötétebb viharfelhő felett is ott világít a nap; ne engedjük, hogy a csüggedés, a depresszió úrrá legyen rajtunk. Isten szeretetét már eddig is megtapasztaltuk, és biztosak lehetünk benne: újra érezni fogjuk, hogy körülvesz bennünket. (Missura Tibor)

Inkább elhasználódni, mint berozsdásodni. (Diderot)

„Krisztus eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.” (Kol 2,14)

Mit is jelent: Krisztus meghalt értem? Azt, hogy amikor őt megfeszítették, akkor vele együtt mindaz felszegeztetett a keresztfára, ami engem vádol, terhel, számon kér, megnyomorít. Nincs tehát akadálya többé annak, hogy igazi életem legyen, és hogy Isten boldog gyermekeként éljek! Örömhír ez a javából, és nem csak a mai napra szól! (Hulej Enikő)

Minden rossz mögött, mely bennünket ér, valami jó rejtőzik.

Zeller

„Ne paráználkodj!” (2Móz 20,14)

Isten törvényének megtartása boldoggá tesz. Ezzel szemben vallja a világ, hogy a boldogság a partnerek cserélgetésében, az adott eskühöz való hűtlenségben található. Vajon kinek van igaza? Felmérések kimutatták, hogy az egymáshoz hű házastársak tovább élnek, mint azok, akik egyedül vagy az „élettársat” váltogatva kalandoznak. Isten igéje védi azt a kapcsolatot, amelyre a teremtés hajnalán rámondta: Íme igen jó. Vajon mit rontunk el, hogy sokan a házasságot nem jónak, hanem börtönnek élik meg? (Gerőfiné dr. Brebovszky Éva)

Ön daganatos beteg - mondja az orvos az eredményt váró páciensnek. Ma már nem titkolják el, hogy mekkora a baj. Elmondják, hadd tudjon róla ne csak a család egyik-másik tagja, hanem az érintett személy is. De hogy viszonyuljunk ahhoz, ha valaki - netán én magam - rákos daganatban szenved? Az alábbi sorok segíthetnek:
Azt mesélte nekem egy idős jezsuita: tudod, Feri, amikor megkaptam a diagnózist, hogy rákos vagyok, arra gondoltam, végül is 65 évet éltem, az nem is kevés, de ez a betegség mégis rettenetes probléma! Lázasan agyalt ezen a problémán, és egyre rosszabbul lett. Már bent feküdt a kórházban, amikor egyszer csak feleszmélt az ágyában, és az jutott eszébe: a rák nem probléma, hanem egy titok! Ha problémaként nézem, akkor megfeszítem az összes erőmet, és végül mégis veszítek. Akkor gyűlölöm és utálom ezt a daganatot - ide a sebészkést! Ez nyilvánvalóan zsákutca lesz. Én azonban úgy gondolom, hogy ez nem probléma - ez egy misztérium! Az életnek egy titka az én rákom. Ha pedig egy titokról van szó, akkor rá akarok csodálkozni - azért valami gyermeki maradt bennem még 65 évesen is! Bontsuk ki ezt a misztériumot! És azt mondtam: nahát, rák, ha jönni akarsz, akkor gyere! Tudom, hogy a mélyedben rátalálok valami kincsre, az életem titkára! Ahogy ez a szemléletváltás végbement benne, az orvosok legnagyobb csodálatára néhány hónapon belül teljesen meggyógyult. Azóta több mint húsz esztendő telt el - ma már nyolcvan év felett jár.

Pál Feri: Belső utakon



Szokás mondani: ”A közelről való megismerés megvetést szül”, Istennel azonban imádatot fakaszt. (Spurgeon)



TALÁLKOZTAM A SZERETETTEL

Ne akarj boldog lenni mások örömének rombolása árán.
Ne akarj jónak látszani, hogy mások rossznak tűnjenek fel.
Ne akarj gazdag lenni mások megkárosítása árán.
Ne akarj szép lenni, ha ezzel mások rútságát feded fel.
A szeretet résztvevő: kacag a nevetővel, és sír a síróval.
Légy boldog mások örömét építve.
Légy jó mások erényét növelve.
Légy gazdag, miközben másokat gyarapítasz.
Légy szép mások gyönyörűségére.

Mácz István

Általában óvakodjunk az elhamarkodott véleményalkotástól: a látszat alapján mi másként láthatunk.



Az imádságban használt bő beszéd nem más, mint egy nyomorúságos fügefalevél, mellyel az ember lelkének mezítelenségét igyekszik eltakarni. (Spurgeon)



...Egy nemzetnek nem csak az a fontos, hogy vannak-e értékei, hanem az is, hogy vannak-e értékeinek megbecsülői. (Egry József)

„Én ezt mondtam: Hasztalan fáradoztam, semmiért, hiába pazaroltam erőmet. De az Úrnál van az én ügyem, és munkám jutalma Istenemnél.” (Ézs 49,4)

A próféta átéli erőfeszítései eredménytelenségét. Hiába hirdette Isten igéjét, hiába terelgette nyáját Krisztus útjára, hiába buzdította őket hitvalló életre. Ó, mennyire ismerős a próféta panasza! Ezért kapaszkodjunk abba a reménységbe, amely őt is élteti: az ügy Istené. S ő diadalra viszi, amit elhatározott! Egyházán a pokol kapui sem győzhetnek. Csak mi maradjunk hűségesek ahhoz a küldetéshez, amit kaptunk. (Isó Dorottya)

„Folyamodjatok az Úrhoz, az ő hatalmához, keressétek orcáját szüntelen!” (Zsolt 105,4)

A Károli-fordítás szerint: „Kívánjátok az Urat és az ő erejét; keressétek az ő orcáját szüntelen.” Vajon mi az, amire leginkább vágyakozunk? Mi az, amiről úgy érezzük, nem tudunk élni nélküle? Az Úr hatalma, ereje, jelenléte? Netán valami vagy valaki más? (Hulej Enikő)

Gyakran panaszkodunk: a kapcsolatainkkal az a baj: többet adunk, mint kapunk. Igazán nem panaszkodhatunk az Úrral való kapcsolatunkra: mi mindent megkapunk Tőle!



Mennél bölcsebb és jobb az ember, annál több jót vesz észre az emberekben. (Pascal)



Nem veszítettem el a kedvemet, mivel minden egyes sikertelen kísérlet egy újabb lépést jelent előre.

Thomas Alva Edison


Nincs veszedelmesebb dolog, mint Bibliát olvasni anélkül, hogy engedelmeskedj neki.


Szentlélek nélkül is el lehet érni sok mindent az életben, de Krisztushoz eljutni nem lehet.


Változtasd meg a szíved...
Ha szívünk nem változik, nem térhetünk meg.
Az elköltözés, elmenekülés nem válasz;
a munkahely-változtatás sem az;
a szív átváltozása az igazi.
Hogyan változtassunk hát?
Imádsággal.

Teréz anya



Velem voltál jó Szűz Anyám, fájdalmamban vigasztaltál,
Átöleltél, rám hajoltál, éjjel nappal erőt adtál.
Te voltál a menedékem, fájdalmamban segítségem.
Szent Fiadat érted kértem, adja vissza egészségem.
Ó Szűz Anyám állj mellettem, a kezemet ne engedd el.
Kétségbe esni ne hagyj, szívembe békességet adj.
És ha eljön a nagy óra, ha indulok a nagy útra,
Térden állva, leborulva, szent nevedet magasztalva,
Sóhajtom ki lelkemet.

A hétnek két olyan napja van, ami miatt sohasem aggódom. Két gondtalan nap, amit szentül őrzök a félelemtől és fenntartástól. Az egyik ilyen nap a tegnap; minden fájdalmával, gyötrelmével, hibáival és tévedéseivel örökre elmúlt, és többé nem hozhatom vissza. A szép, édes, kedves emlékek kivételével, amelyek hátrahagyták rózsaillatukat az elmúlt nap szívében, semmi közöm sincs a tegnaphoz. Az enyém volt, és most már Istené. A másik nap, ami felől nem aggódom, a holnap, minden lehetőségével, küzdelmével, terhével, veszélyeivel, nagy ígéreteivel. A nap majd fölkel rózsás ragyogásában, vagy a felhők álarca mögött. De fölkel. A holnap az enyém lesz. Ezért csak a hét egy napja maradt nekem, a ma.
Bárki megharcolhatja a mai nap harcait. Bárki hordozhatja egy nap terheit. Ezért azt hiszem, vállalom, és csak egy napi utat teszek meg egyszerre. Miközben hűségesen és kötelességtudóan futok pályámon és végzem kijelölt feladatomat ezen az egy napon, a mindenható Isten gondoskodik a tegnapról és a holnapról.



A hívő élet legnehezebb feladatai közé tartozik a szelídség és okosság közötti egyensúly megtalálása.



A legértékesebb idő a pillanat, amelyben élsz.

Tatiosz


Add meg Istennek, ami Istené, s magadnak azt tulajdonítod, ami téged megillet. Vagyis a kegyelemért Istennek adj hálát, a bűnt pedig egyedül magadnak tudd be. (Kempis Tamás)



Az apró kérész mindössze egyetlen napig él. Egyetlen napig... Mégsem sajnáljuk érte, hiszen ezen a napon csak annak él, amit szeret. Szárnyra kap és a szélre bízza magát. Úgy él, mintha nem lenne más nap, hiszen számára nincs más nap. Talán tanulhatnánk tőle...

Képzeld csak el, ha úgy élnénk minden nap, ahogy ő éli egyetlen napját... Micsoda élet lenne!



Az Imádkozás felélénkíti a lelket, feltölti szellemi és fizikai energiával, hogy eleget tehessen az élet kihívásainak.



Bölcs elme és békeszerető szív nélkül erő és bátorság bizony keveset ér, s könnyűszerrel szolgálhatja jó helyett a gonoszt. (Wass Albert)

„Jézus így szólt: »Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.«” (Lk 10,3)

Sok támadás ér nem hívő családod részéről, amiért keresztény vagy? A szomszédod bolondnak tart, mert istentiszteletre, bibliaórára, ifjúsági órára jársz? A főnököd sorozatosan lehetetlen helyzetek elé állít, majd gúnyosan megjegyzi: „Mi van, hívőkém, nem megy?” Ki mondta, hogy könnyű lesz? Miből gondoltad, hogy megtérésed után nem lesz betegség, fájdalom, könny? Azt képzelted, hogy ha elkezded hirdetni az evangéliumot, tömegesen jutnak hitre körülötted az emberek? Jézus előre figyelmeztetett, hogy nagyon nehéz küldetés ez! Mint bárány a farkasok között, olyan a missziói parancsnak engedelmeskedő tanítvány. Konfrontálódnia kell, s adott esetben életveszélybe is kerülhet. Nem könnyű, de ha Jézus küld, menni kell! (Hulej Enikő)

„Krisztus mondja: „Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”” (Jn 4,14)

Csak megnyitjuk a csapot, és tiszta, iható víz folyik belőle. Milyen természetes! Kinyitjuk a Bibliánkat, hallgatjuk az igehirdetést, és az örök élet evangéliuma szól hozzánk. Milyen természetes! Annyira, hogy talán már nem is értékeljük. Jézus korában nem volt csap, a vizet messziről hozták fáradságos munkával – s a víz értékes volt. Hogy mit jelentett a samáriai asszonynak, amikor először hallott az örök élet vizéről? Az örök élet forrásává lett benne. Bárcsak mi is minden alkalommal úgy tudnánk hallgatni az örök élet evangéliumát, mintha először hallanánk, és úgy fogadnánk, ahogy a samáriai asszony! Soha el nem apadó forrássá válna bennünk! (Isó Dorottya)

Mindenütt a földön vágynak valami jó után, minden ember keresi hol a boldogság. Sok mindent elérhetsz mégis üres maradhat a szív, ha nincs benne igazi érték, mely mindenen átsegít.
Az élet néha bonyolult, nem is mindig értem én, de kell, hogy a szívben ott legyen a hit, szeretet, remény. E három dolog közül legnagyobb a szeretet, mely mindent elhordoz, s ha kell sok vétket elfedez.

„Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat, és kerüld a rosszat!” (Péld 3,7)

Naponta elcsodálkozhatunk a tudományos kutatások eredményein: leszállhatunk a tengerek mélyébe, csodálhatjuk a földet a magasból, vagy dobogó szívbe tekinthetünk be katéter segítségével. Az ámulat után azonban elfog bennünket a félelem, mert a tudományt az emberek irtására (fegyverkezésre) és a környezet károsítására (életterünk elpusztítására) is felhasználják. Ezért ma is aktuális az Ószövetség háromezer éves figyelmeztetése: kerüld a rosszat! Az ősi intelem azonban nemcsak a tudósoknak szól, hanem nekünk is. Aki nem tanulja meg kicsiben kerülni a rosszat, az nem tudja nagyban sem követni a jót! (Missura Tibor)

„nem voltam elég bátor, hogy szembenézzek az álmaimmal.” – Paulo Coelho


Ó Úrnő, Isten egyedül téged adott nekem vigasztalásul:
Szikkadt szárazságomra égi harmat;
Kiszáradt szívemet öntöző isteni patak;
Sötét lelkemnek fénylő lámpás;
Bolyongásomban útmutató;
Gyöngeségemben erő;
Ruhátlanságom betakarója;
Koldusszegénységem gazdagsága;
Idült sebeim gyógyszere;
Könnyeim fölszárítója;
Sóhajaim csitítója;
Bajaimban segítőm;
Bánatomban vigasztalóm;
Rabságomban szabadítóm,
Üdvösségem reménye:
Hallgasd meg könyörgésemet!
Könyörülj rajtam!
Az emberszerető Isten Anyjaként tekints reám,
Hajtsd füledet kéréseimhez,
És teljesítsd lelkem forró vágyait.

Szent Germanosz


Sokszor előfordult már életemben, hogy elhatároztam, minden tettem előtt megkérdezem: fontos? Biztos, hogy itt és most ezt nekem kell megtennem? És a legtöbb mozdulatomról kiderül, hogy kapkodás, fölösleges, hogy ráér, hogy nyugodtan átadhatom valakinek. Voltaképpen mi hajszoljuk ösztönösen magunkat a rohanásba. Ebből az ideges és állandó ténykedésből adódik, hogy az élet szép színei egybeolvadnak, és szürkévé változnak.



Uram, könyörülj azokon, akik fájdalmukat nem tudják legyőzni, akik szenvedésükben nem tudnak fölegyenesedni, akik a csapásoktól sújtva - mint vakok - kénytelenek tovább botorkálni! Uram, segítsd őket, hogy ki tudjanak egyenesedni, állj mellettük, mint legközelebbi barát, aki tud velük hallgatni, vigasztalni és keresztet viselni, hogy újból fényt lássanak, a Te fényedet!

Páli Szent Vince

 „Utoljára a latin volt az a pánt, mely valamilyen szellemi egységbe fogta össze az európai műveltséget. EZ a pánt elszakadt: a nemzeti becsvágy szétszakította. Közös nyelv nélkül nincs Európa, csak nemzetek vannak, melyek negyven nyelven gyűlölik egymást.” (Márai Sándor)

A halászok könnyen túlzásba esnek, s emlékezetükben az idő múlásával egyre nagyobbra nőnek a halak. Az igazi halásznak nem érdeke a nagyotmondás, mert abból aligha tudna megélni. Számára létkérdés, hogy sikeres-e a mindennapi munka.



A legnagyobb öröm pillanatai azok, amikor megfeledkezem magamról, amikor elveszítve magamat megtalálom azt, aki Isten kegyelméből vagyok: az Ő szeretett gyermeke, akit szeretetre teremtett, hogy szeretve szeressen. Valahol elveszítve találom meg magamat, és magammal együtt embertársaimat.
Hálás vagyok mindenért, életemért, embertársaimért, az életben ért gondtalan, boldog órákért épp úgy, mint a gyötrelmekben átszenvedettekért. Most már látom, minden perc ajándék volt számomra. Most már látom, nem az a lényeg, hogyan érzem magam, miként változok, hanem az, hogy Istenem, Te létezel. Ezért ott van velem egyfajta benső öröm a megpróbáltatás idején is, az elbukásokban, a lázadásban, a veszteségben, a szenvedésben is, mert tudom van valaki, aki feltétel nélkül szeret mindnyájunkat, van valakim, akié vagyok, akire rábízhatom életemet, szeretteimet és embertársaimat. Van valakim, akihez örökre tartozni akarok...



„A szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
Róm 5.3-5


A világ legtöbb fontos dolgát olyan emberek érték el, akik akkor is tovább próbálkoztak, amikor már semmi sem segített.

Dale Carnegie


Állatokhoz hasonlítunk, amikor ölünk. Emberekhez hasonlítunk, amikor ítélünk. Istenhez hasonlítunk, amikor megbocsátunk.



„… elhasznált szavakat használunk, de legalább biztosak vagyunk, hogy senkit sem fogunk megbotránkoztatni, és annyi hasznunk lesz belőlük, hogy éppen bizonytalan és unalmas jellegük miatt elveszik a kedvét minden gúnyos, kísérő magyarázatnak.” – Georges Bernanos


Ha magadat teljesen legyőzöd, a többi fölött könnyen győzedelmeskedsz. A magunk legyőzése ugyanis az igazán teljes diadal.

Kempis Tamás


Ha a világ népével tartasz, akkor odajutsz, ahová ők.


Isten soha sem állította, hogy tervei zavartalanul, küzdelmektől mentesen valósulnak meg. Az akadályok nem hárulnak el maguktól az utunkból.



Kegyelmet mindig a hálás szívű kap, a felfuvalkodott ellenben elveszíti azt.

„Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek.” (Jak 4,8)

Hogyan is gondolhatja keresztyénnek magát az az ember, akinek élete semmiben sem különbözik a világ fiainak életétől? A hagyomány gyakorlása még nem tesz keresztyénné. A szokások megtartása még nem keresztyén élet. A nemzedékekre visszamenően kimutatható evangélikus ősök által még nem vagyunk keresztyének. Csak ha Krisztus-követő az életünk, az Isten szavát hallgató, meghalló és megtartó. Bűnbocsánatból élő. Akkor nem vész el rajtunk Urunk örök életre szóló ajándéka: a keresztség. Urunk, irgalmazz nekünk! Kyrie eleison! (Isó Dorottya)

Nobel-díjjal jutalmazták az egyik orvost, aki ezt írta világhírű munkájában: Az Ima a leghatalmasabb energiaforma, amit az ember létrehozhat. Az Ima befolyása az emberi értelemre és testre annyira kimutatható, mint a mirigyek kiválasztó képessége.
Eredményeit mérni lehet a megnövekedett vidámságban, a nagyobb intellektuális képességben, az erkölcsi tartásban és az emberi kapcsolatok mélyebb megértésében. Az Imádság nélkülözhetetlen a személyiség legteljesebb kifejlődésében. Csak az Imádságban érjük el az értelem, a test és a lélek teljes harmóniáját, ami a törékeny embernek megadja a rendíthetetlen erőt.



ÖRÖM

Az öröm imádság, az öröm erő.

Az öröm háló, amellyel lelkeket foghatunk.
Isten szereti az örvendező imádságot.
A legjobb módja, hogy Istennek hálát adjunk:
ha dolgunkat örömmel tesszük.

A szerető szív vidám szív.
Ne engedd, hogy a gondok úgy hatalmukba kerítsenek;
hogy miattuk elfelejtsz örülni a feltámadt Krisztusnak.

Mindnyájan Istenhez vágyódunk, a mennyországba,
de hatalmunkban áll, hogy már most és itt nála legyünk a mennyben,
s minden pillanatban boldogságban részesüljünk.

Ez azt jelenti:
szeressünk úgy, ahogyan ő szeret,
segítsünk, ahogyan ő segít,
adjunk, ahogyan ő ad,
szolgáljunk, ahogy ő szolgál,
mentsük meg az embert, ahogyan ő megment minket,
huszonnégy órán át vele legyünk,
és a legnyomorúságosabb öltözékben is felismerjük.

Kalkuttai Teréz Anya

„Pál írja: Úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.” (1Kor 2,2)

Egy áldott életű evangélikus lelkészről szóló filmet néztünk meg az egyik bibliaórán. Ebben egykori gyülekezetének tagjai idézték fel évtizedek távlatából például azt, hogy az ifjúság megszervezésekor – egyébként rendkívül kreatív – lelkészük elsősorban az ige köré gyűjtötte a fiatalokat, s nem holmi „csalikkal” édesgette őket a templomba. Nem tudott mást a középpontba helyezni, csak Krisztust. Természetesen lehet áldással használni korunk sokféle vívmányát – a kivetítőt, a pingpongasztalt, az internetet stb. –, de ne felejtsük: ezek az eszközök életet nem adhatnak! Ne legyenek bálvánnyá számunkra! Gyülekezeti életünk megújulását, mások hitre jutását ne ezektől várjuk, hanem egyedül a megfeszített Krisztustól. (Hulej Enikő)

„Segít a Lélek a mi erőtlenségünkön.” (Róm 8,26)

Pál apostol és minden keresztény ember nemegyszer átéli, hogy nem tudja teljesíteni a rá váró feladatot. Ilyenkor szükségünk van arra, hogy „külső” segítséget kapjunk. Ez a támogatás megszólalhat bennünk, amikor eszünkbe jut egy-egy bibliai ige vagy templomi énekvers, de szólhat hozzánk testvéri tanácsadáson vagy segítségen keresztül is. Akkor tudatosul bennünk Isten tényleges támogatása – vagyis nem minősítjük a véletlen művének –, ha előtte imádkoztunk, és felismertük tehetetlenségünket. Ha megszokjuk, hogy hálát adunk a megtapasztalt segítségért, rájövünk, milyen közel is van hozzánk mentő szeretetével Isten. (Missura Tibor)

Sokan elengedik az élet apró örömeit, miközben a nagy boldogságot várják.

Pearl Buck

A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És Te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?

Wass Albert


A földi javak csak azután képezik valóban tulajdonunkat, miután hálát adtunk érte Istennek. Addig csak jogtalanul birtokoljuk.


Ahol Krisztust csak cégérnek és nem alaptőkének használják, ott előbb-utóbb be áll a csőd. (Szikszai György)



AJÁNDÉKOZD NEKEM KEGYELMEDET

Ajándékozd nekem,
Jóságos Uram, kegyelmedet;
Az legyen velem,
És Te tevékenykedj bennem!

Maradj velem a végső beteljesedésig!
Akaratod legyen saját törekvésem:
Azt szeretném követni,
Mindenben egyetértve vele.

Engedd, hogy Benned
Találjam meg megnyugvásomat,
Mert egyedül Te vagy a béke.

Rajtad kívül csak viharok
És zavarok találhatók itt a földön,
Te azonban a legfőbb jó vagy,
A szív öröme örökkön örökké.

Aquinói Szent Tamás

„Aki elnyomja a nincstelent, gyalázza Alkotóját.” (Péld 14,31)

„Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket…” (1Móz 1,27–28a) Egy atyai kéz, egy Alkotó teremtményei vagyunk, meg kellene látnunk – nem csak magunkban – az Isten képmására alkotottat. A nincstelenben, aki fokozott gondoskodásra szorul, vagy a lelki nélkülözőben, akinek az evangéliumot kell elvinnünk. Hogy cselekedeteinket látva dicsőítsék a mi mennyei Atyánkat. (Kőháti Dóra)

Amikor a változás szelei fújnak, a kétkedők falakat húznak föl, az optimisták pedig vitorlákat.


Az engedelmesség minden egyes ténye újabb kapocs, mely szorosabban fűz bennünket Istenhez.


Az igazi felfedezőúthoz nem más tájakra van szükség, hanem új szemre.


Az Imádságnak akkora ereje van, hogy meg tudja változtatni az ember lelkületét:
A szív keserűségét édessé teszi,
Az ostobát bölccsé,
A félénket merésszé,
A gyengét erőssé,
A vakot látóvá,
A hideget forróvá.


Ha valami elég fontos ahhoz, hogy gondolkozzunk róla, ahhoz is elég fontos, hogy imádkozzunk érte.



Isten mindenkit a saját élete, tettei alkalmassága szerint ítél meg és bíz meg feladattal.

„Jézus így szólt Péterhez: »Én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited.«” (Lk 22,32)

Péter számomra a buzgó, lelkesedő tanítvány megtestesítője. Ha Jézus kérdezi tanítványait, általában Péter az, aki válaszol, például megvallja, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia. Ha a tanítványokat valami foglalkoztatja, többnyire Péter kérdezi meg a Mestertől, például hogy mi lesz a jutalmuk, amiért elhagytak mindent. Amikor Jézus odahajol a lábukhoz, Péter az, aki hevesen tiltakozik a lábmosás ellen, hogy aztán a magyarázó szavak után még hevesebben kérje a többet Urától. Ennek a Péternek mondja Jézus az utolsó vacsora éjszakáján: nagy a tét, a bukás veszélye nagyon is valós, de ő könyörgött érte. A mai Pétereknek is bátorítást jelenthet az ige: nagy lelkesedések, szenvedélyes hitvallások, lelki győzelmek közepette se felejtsük, hogy a sátán el akar tántorítani Urunktól, de Megváltónk könyörgött értünk. (Hulej Enikő)

„Krisztus mondja: „Amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked.”” (Mt 6,6)

Az imádság Urunkkal való bensőséges kapcsolat. Nem szabad vele kérkedni, csak rá és rám, csak rá és egyházára tartozik. De Luther szavai szemünk előtt lehetnek, amikor imádkozunk: „Azért, testvéreim, imádkozzatok szívvel-szájjal otthon is, templomban is, mert az imádság tartja a világot. Különben ugyan rosszul állna!” (Isó Dorottya)

„Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” Ézs 55.9

Volt egyszer három fa. Egymás mellett nőttek az erdőben. Barátok voltak, és - mint többnyire a barátok - ők is sokat beszélgettek egymással. Továbbá - mint többnyire a barátok - ők is teljesen különbözőek voltak, bár ugyanazon a helyen nőttek fel, és mindhárman nagyjából egy magasak voltak. Az első fa szerette a szépet. A második fa szerette a kalandokat. A harmadik fa pedig szerette Istent. Egy napon fáink arról beszélgettek, mik szeretnének lenni, ha majd nagyok lesznek. „Ha felnövök, faragott kincsesláda szeretnék lenni, teli ragyogó drágakövekkel” - mondta az első fa. A második fa nem ilyen dolgokra gondolt. „Ha felnövök, hatalmas hajó szeretnék lenni - mondta. - A kapitánnyal, egy nagy kutatóval együtt új országokat fogunk felfedezni.” A harmadik fa közben az ágait rázta. „Én egyáltalán nem szeretném, hogy feldolgozzanak. Szeretnék itt maradni, ahol vagyok, és minden évben egyre magasabbra nőni, hogy én lehessek az erdő legmagasabb fája. Ha aztán rám néznek az emberek, látják, hogy Istenre mutatok.”

Teltek-múltak az évek, és egyszer csak három favágó érkezett az erdőbe. „Végre! - kiáltott fel az első fa, amikor az első favágó kezdte kivágni őt. - Most fog valóra válni az álmom, hogy kincses ládika leszek.” „Remek! - kiáltotta a második fa, amikor a második favágó őt kezdte kivágni. - Most megvalósulhat az álmom, hogy vitorlás hajó legyek.” „Jaj, ne! - kiáltott fel a harmadik fa, amikor a harmadik favágó őt kezdte kivágni. - Akkor nem tudom többé Isten felé irányítani az emberek tekintetét.” A favágók elvitték a három fát, amelyek közül kettő számára sokat ígérőnek nézett ki a jövő. De nem sokára mindhármuknak el kellett temetniük az álmaikat. Ahelyett, hogy szép kincses ládikát faragtak volna belőle, az első fát állatoknál használatos csúnya etetővályúvá, jászollá dolgozták fel. Kecses vitorlás helyett egyszerű halászcsónak lett a második fából. A harmadik fából pedig semmi sem készült. Csak gerendát fűrészeltek belőle, és otthagyták az építőmunkás kertjében.

Az élet folyt tovább. Évek teltek el. A három fa lassacskán megtanult együtt élni széttört álmaival. Egy hideg, téli estén aztán egy csapásra megváltozott az első fa élete. Egy csecsemő született ezen az éjjelen - nyilvánvalóan nem közönséges gyermek. Angyalok énekeltek. Pásztorok és királyok jöttek, hogy meglátogassák. Amikor az első fa felfogta, mi is történt, szíve megtelt örömmel. „Mégiscsak megvalósultak az álmaim - mondta. - Nem raknak ugyan tele arannyal és drágakövekkel, de én ringattam a világ legnagyobb kincsét.”

Tovább telt-múlt az idő, összesen mintegy 30 év, és egy napon végre megváltozott a második fa élete is. Kint volt éppen a tó közepén, amikor szörnyű vihar kerekedett. Erősen fújt a szél, és olyan magasra csaptak a hullámok, hogy a kis csónak már azt gondolta, el kell süllyednie. Ám ekkor valami hihetetlen dolog történt. A rajta tartózkodó férfiak egyik felállt. „Hallgass el!” - És a hullámok engedelmeskedtek neki. Amikor a második fa megértette, mi is történt, az ő szíve is megtelt örömmel. „Mégiscsak megvalósultak az álmaim - mondta. - Nem szállítottam ugyan nagy felfedezőt, de a menny és a föld Teremtőjének Fiát vihettem.”

Nem sokkal ezután a harmadik fa élete is megváltozott. Jött egy ács, és elvitte magával. Megrökönyödésére azonban nem valami szép dolgot készített belőle, még csak nem is valami hasznosat. Ehelyett durva fakeresztet ácsoltak belőle. „Az a fajta kereszt ez, amit a katonák használnak bűnözők kivégzésére.” - gondolta a fa rémülten. Valóban a vesztőhelyre vitték. Ott a dombtetőn rászögeltek egy halálra ítélt férfit. Tulajdonképpen ennek kellett volna a legborzalmasabb napnak lennie a fa életében, ha nem lett volna ott az a valaki: A rajta kínok kínját szenvedő férfi nem egy szokásos bűnöző volt, akinek a saját bűntettei miatt kellett bűnhődnie. Ártatlan volt. Jézus Krisztus volt Ő, Isten Fia, aki a világ bűneiért halt meg. Amikor a harmadik fa rájött, mi is történt, ujjongott a szíve az örömtől. „Mégiscsak megvalósulnak az álmaim - mondta. - Nem leszek ugyan a legmagasabb fa az erdőben, de ettől a naptól kezdve mint Jézus Krisztus keresztje újból és újból Istenre irányítom majd az emberek tekintetét.”

Tanulság: „Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.” Zsolt 37.5

Nem az a fontos, hogy jó lesz a királyi székben ülni, és uralkodni, hanem az, hogy Istent fogjuk dicsőíteni.


Tűrjétek el egy-MÁSt. A gazdag magyar nyelv ilyen szépen fejezi ki az egyik ember más-voltát a másikhoz mérten. Tartsatok ki egy-MÁS mellett. Nézzétek el egy-MÁSnak azt, amit szeretnétek megváltoztatni.
Hallgassátok meg egy-MÁSt. Fogadjátok el egy-MÁSt. Fogadjátok el MÁS-nak, fogadjátok el MÁS-ként. Fogadjátok el MÉGIS! Ez az indokolás nélküli, isteni, önzetlen szeretet. (Gyökössy Endre)

A békés ember az, aki a jót jóval viszonozza, és lehetőség szerint senkinek sem okoz kárt. A türelmes ember a rosszat nem viszonozza rosszal, és képes elviselni azt is, aki terhére van. A békességszerzők viszont a rosszat jóval viszonozzák, és készek arra is, hogy segítségére legyenek azoknak, akik a terhükre vannak.



A búcsúzás fájdalma jelentéktelen a viszontlátás öröméhez képest.

Charles Dickens


A csend gyümölcse az ima.
Az imádság gyümölcse a hit.
A hit gyümölcse a szeretet.
A szeretet gyümölcse a szolgálat.
(Teréz anya)


A kegyelem adományai azért nem áradhatnak reánk, mert háládatlanok vagyunk alkotójuk iránt, s nem viszünk mindent eredeti kútforrásukra vissza. (Kempis Tamás)



Aki másokat győz le, mindig beszennyeződik. De aki önmagán győzött, megtisztul általa.

Örkény István


Általában óvakodjunk az elhamarkodott véleménynyilvánítástól: a látszat alapján mi másként láthatunk.


Ami a szívből jön, az a szívhez szól.

Jeremiah Burroughs



Az apák megszentelt élete a fiaknak gazdag öröksége. (Spurgeon)


Az aztán a "híres" békesség, amelyet a mások igaztalansága vagy sérelem azonnal felborít. Az ilyen békesség elvesztése felett nem is érdemes sajnálkozni, hiszen egy fabatkát sem ér.

Trudel


Az Imádság olyan valóságos erő, mint a földi gravitáció…. Az egyetlen erő a világon, amely úgy tűnik, hogy legyőzi az úgynevezett természeti törvényeket is. (Alexis Korel

Az ismert költőről, Rainer Maria Rilkéről olvastam egy kis történetet, amely szerint párizsi tartózkodása idején naponta elhaladt az utcán egy koldusasszony mellett, aki mindig ugyanazon a helyen várta az emberek adományát. Ha a járókelők közül valaki pénzt dobott kis dobozába, ő mozdulatlanul ült tovább, nem látszott rajta nagy öröm, csupán egy alig észrevehető fejbiccentéssel fejezte ki köszönetét. De azt is teljes közömbösséggel szemlélte, hogy az emberek többsége adakozás nélkül ment tovább és sokan észre sem vették. Mosolyt soha senki nem látott az arcán, de hát milyen érzelmeket is várhatunk egy sanyarú helyzetben élő koldustól?
A költő egy reggelen egy szál virágot adott a koldusasszonynak, akinek ebben a pillanatban felragyogott az arca, talpra ugrott és lelkesen megszorította az adakozó kezét. A váratlan adomány váratlan cselekedetre indította őt. A költő mosolyogva ment tovább, s hátrapillantva még látta, hogy az asszony összepakolja holmiját és elindul haza, pedig még csak reggel volt. A koldus aztán néhány napra eltűnt, csak egy hét múlva tűnt fel újra megszokott helyén. Úgy tűnik napokig tartott öröme és boldogsága, mert olyan dolgot kapott, ami többet ér a pénznél.

„Bűneim büntetése utolért engem, áttekinteni sem tudom őket. Uram, siess segítségemre!” ((Zsolt 40,13–14) **Ha vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus.** 1Jn 2,1)

Bűneink, mint a csahos kutyák, utánunk jönnek és belénk marnak. A sok hárítás, elfojtás, mellébeszélés után ideje lenne megszabadulni. Egyéni és közösségi életünket is beborítják a bűnök. Látjuk-e, érezzük-e, hogy így nem mehetnek tovább dolgaink, ügyeink? Akin bűn uralkodik, annak prédikálása, vallásossága erőtlen, hiteltelen, nem sokat ér. Testvér, kiálts a Mindenhatóhoz, Megváltóhoz teljes szívvel: Uram, siess segítségemre! Bocsásd meg bűnömet, hogy nélküled éltem, és ebből sok baj és nyomorúság következett. Köszönöm, hogy értem is meghaltál a kereszten. Szabadításodra vágyom, Uram! (Szeverényi János)


„Ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.” (1Kor 13,2)

Erich Fromm A szeretet művészete című könyvében vallja: a szeretés művészet, melyet meg kell tanulnunk. Ez nem könnyű, de az egyedüli lehetőség arra, hogy ebben az egyre inkább elidegenedő világban legyőzzük, leküzdjük az elkülönültséget, a magányt. A gyerek az anyai szeretetet éli meg először, amikor megérkezik a világra, és ez az élmény egész életén át elkíséri. A szeretet forrásához kellene megérkeznie a léleknek, ahol az teljesen, bőségesen és változatlanul van jelen, s amelyből feltöltődve mi is szeretni tudunk. Amikor olvassuk az evangéliumokat, azt látjuk: Jézus nem a szeretet szó használatával, hanem a belőle áradó szeretet megnyilvánulásaival, a gyengéd, odafigyelő, lehajoló cselekedetben megmutatkozó szeretettel szerette övéit. Ilyen az Isten, benne láthatjuk igazán: ekkora a szeretet. (Kőháti Dóra)

Ifjabb koromban túlságosan sokat adtam az emberi tanításokra… de végül eljutottam oda, Isten Igéjének és Szentlelkének a vezetésével, hogy meglássam, e dolgokat félre kell állítanom, és Isten tanítását közvetlenül az Ő Igéjéből megismernem. (Zwing)

„Így szólt Jézus: „Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.”” (Mt 26,52)

Karddal az ember hatalmat szerezhet magának: győzhet a másik ember felett, leigázhat népeket, uralma alá hajthatja a természetet, a világot, fogcsikorgató engedelmességre kényszeríthet mindenkit. De egyre soha nem lesz képes. A szíveket soha nem tudja átformálni. Ahhoz a kardnál lényegesen nagyobb erő, nagyobb hatalom szükséges: Krisztus szeretetének ereje, keresztjének bűnön és halálon győztes hatalma, mely a kőszívet hússzívvé teszi, a gyűlöletet szeretetté, a hitetlenséget bizalommá magasztosítja. Ezért a tanítvány fegyvere: a szeretet, a megbocsátás és az áldozatos élet. (Isó Dorottya)

Ismerjük fel, hogy szavainknak, és tetteinknek messze ható befolyásai lehetnek!


“Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért? Mert az embernek Fia eljő az ő Atyjának dicsőségében, az ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint.” Máté 16:26-27