A Bibliában való hitnek legnagyobb akadálya a bűnös életmód.

Spurgeon

 A házasság állandó kommunikációt jelent. Tudnom kell, hogy a társam a másik felem, mindenben elfogadom őt, és megosztom vele az örömöt és bánatot egyaránt.


A legnagyobb vereség a világon: megszokni a rosszat.

A mások iránti szeretet Jézus szerint főparancs. Pál hozzáteszi: hogyha szeretetem nincs, semmi sem vagyok. Ez nem valami önkényes isteni határozat révén van így, hanem Isten létéből következik. A Szentháromság léte mutatja, hogy a lét teljessége az önátadó szeretet.
Az ember másokra irányuló, önátadó lény, aki a maga nagylelkű önátadása által valósítja meg önmagát. Az él igazán örökké, aki szeret.

A szeretet önátadás a jóra. Az önátadás az eggyé válásra irányul, és ez csak a szeretett személy részéről történő elfogadás révén teljesedhet be. Így a szeretet beteljesülése megkívánja a személyek kölcsönös önátadását.

Edith Stein

A pénz szolga, de nincsen saját akarata, és mindenre, a jóra is, a gonoszra is egyformán engedi magát felhasználni. (Ohler)

A tökéletes győzelem önmagunk felett diadalmaskodni.

Kempis Tamás

A szeretet nem adó, vagy követelés, mely mögött ott áll a végrehajtó. A szeretet úgy árad, mint a napfény: csöndesen és állandóan - egyedül a maga csodatévő hevétől.



Az emberi természet olyan, hogy mindennél jobban szereti azt, ami elveszett: annyira visszasóvárogjuk azt, amit elvesztettünk, hogy sokkal kevésbé becsüljük meg azt, amink megmaradt. (Seneca)

„Az Úr pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik.” (2Móz 13,21)

Izrael fiai elindultak Egyiptomból. Isten kerülő úton vezette őket. Nem a filiszteusok országa, hanem a Vörös-tenger pusztája felé. A kerülő út nem volt véletlen. Isten így óvta meg népét attól, hogy félelemből visszatérjenek Egyiptomba. A kerülő útnak nem mindig látszik a célja az életünkben. Talán néha vádlón kérdezzük Istent: „Miért kell nekem ezt az utat végigjárnom?” Amikor Isten kerülő úton vezet, ő – bár sokszor nem így látjuk, nem így érezzük – velünk van. S ahogy Izrael fiait vezette felhőoszlopban és tűzoszlopban, úgy vezet bennünket is, egészen a célig. (Baranyayné Rohn Erzsébet)

Elfogadni tudni a boldog napokat, de az örömteleneket is.
Sem kicsordulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni.
Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni.
Nem hivalkodni, és nem tetszelegni: sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő.
Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét.
Az úton járni, majd végig menni; a nagyságot az erénnyel, nem a szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni – dísz, ragyogás, külcsín nélkül.

„Hang hallatszott a felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!”” (Mt 17,5)

Kire hallgassak? Hogy éljek? Hogy legyek boldog? Hol találom meg magamat és az élet Urát? Van választék: lelki vezetők, önsegítő könyvek, bölcsek és „bölcsek”, sarlatánok, lelki éhségünk meglovagolói, spirituális vágyunk vámszedői – de vajon ki igaz, hiteles? Zavarba jövök. Pedig kell válasz, kell útmutatás. Feltekintek. Lélekben. Az Atya szól, és Krisztusra mutat, és a galamb, mint a Lélek, száll. Igen, csak és kizárólag tőle, a Szentháromság egy igaz Istentől kapom meg mindazt, amire szükségem van. Ő vezessen ma és minden utamon! (Kőháti Dóra)

Helyes állapot az, amikor már semmi sem okoz nagyobb örömet, mint Jézus, és semmi sem okoz nagyobb fájdalmat, mint a bűn.

Imperfectum: ENGEM KÜLDJ

Itt vagyok, engem küldj Uram,
ragyogjon fényed másokra, szeress általam.
Hol a hit elveszett, oda küldj velem életet,
küldj Uram, s mindig légy velem.

Tudom már jó Uram merre hívsz,
bár nem lát két szemem, de tudom bennem élsz.
Nem félek, mert te vezetsz, mutatod utam.
Követlek, engem küldj Uram.

Itt vagyok, engem küldj Uram,
lángoljon fényed másokra, szeress általam,
hol a hit elveszett, oda küldj velem életet,
küldj Uram, s mindig légy velem.

Ki akar kavicsot, ha gyöngyei vannak? (C. H. Spurgeon)

Krisztus keresztje olyan teher, mint a madárnak a szárnya - az emeli a magasba.

Szent Bernát

„Ne mondd: Megfizetek a rosszért! Reménykedj az Úrban, ő megsegít téged.” (Péld 20,22)

Elhamarkodottan mondtad ki ezt a mondatot. Szinte kötelez, ha kimondtad, pedig már bánod. Ne végy elégtételt magadnak, mert akkor a dolog úgy van elrendezve, ahogy a te bölcsességed diktálja. Bízd az Úrra, hogy ő lát, és kellő időben és módon igazítja helyre a dolgokat! Nagyobb az, amit ő tehet érted. Fogd vissza magad, és majd meglátod, hogy az Úr megsegít, jobban, mint kéred, vagy elgondolod a saját erőd szerint. (Ef 3,20–21) (Széll Bulcsú)

Vesződsz a bánat felindításával? Nem akar sikerülni? Isten megbántása felett nem érzed a fájdalmat? A vallásos életben az érzelem lehet erős motor, de lehet komoly akadály is. Sohasem lényeges kellék. Áldozáskor sem, bánat felindításakor sem. Nem kell erőszakosan csiholni az érzelmet. Ha a szív együtt dobog, örülj neki. Ha sztrájkol, nem kell aggódnod. Mond egyszerűen Istennek: „Uram, rosszat tettem, azt pedig elmulasztottam, mert saját kényelmemet kerestem és önző voltam, bocsásd meg bűnömet. Bocsáss meg, hogy a Szeretet ellen vétettem és segíts változnom, szeretetben gazdagodnom.” Így a bűnbánat nem bűvészmutatvány és mindennap felindítható.

A csönd nem csupán a természet hangja, hanem a lélek legbenső szükséglete.

A Szent Családra gondolva ami jót tesz nekem, az az ő egyszerű életmódjuknak az elképzelése. Kis Szent Teréz

A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia. Senki sem téríthet el engem ettől a meggyőződéstől, mert a tapasztalás tanított meg rá. (Gandhi)

“A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.” 1 Jn 4.18

A teljes szeretet kiűzi a félelmet? Nekem az jutott eszembe, hogy vajon a gyermekek mit szoktak csinálni olyankor, amikor félnek? A néhány esztendős gyermek mit szokott olyankor tenni? Odaszalad a szülőhöz és megöleli. Szeretne egy biztonságos pontot az életében, és ez a szülő. Tulajdonképpen nekünk is megvan ez a biztonság, mondom felnőtt emberként, hiszen Isten gyermekei vagyunk, és ha van bennünk félelem, kétség, ha gondok gyötörnek, nyomorúságok lehúznak, akkor mi is ezt kell, hogy tegyük: keressük a mi Mennyei Atyánkat, hiszen Ő meg tud nyugtatni; az Ő szeretete ki tudja űzni minden félelmünket.

Aki szeret, az kedveséért viseljen el minden bajt és keservet, és a kellemetlenségek miatt ne szakadjon el tőle. (Kempis Tamás)

Az emberek nem lusták. Egyszerűen nincs olyan céljuk, ami motiválná őket. Anthony Robbins

Csodálatos a rózsafüzér imádságának egyszerűsége és mélysége… Az ismétlésnek, is megvan a maga jelentése. Olyan ez, mint a szívdobogás. A szívdobogásból hiányozna az élet? Vagy mint a tenger hullámverése. Ebben ne lenne áhítat?
A rózsafüzér imádkozása által Mária Szívén keresztül Krisztus és Rajta keresztül a teljes Szentháromság szépségének szemlélésébe és mély szeretetének megtapasztalásába nyerünk betekintést.

Elmélyültek bennem az evangéliumokban megőrzött szavai. Élete példaképpé vált számomra. Reményt kelt bennem elköteleződése azok mellett, akik kicsik, bűnösök, akik betegnek és életképtelennek érzik magukat. Akik küszködnek a hitükkel. Visszahozza az élet vérkeringésébe, az emberi közösségbe azt, aki elveszett. A názáreti Jézus észreveszi azokat, akikkel igazságtalanul bánnak, akiket Isten és a vallás nevében kirekesztenek, megaláznak, elítélnek. Ez vonzóvá teszi számomra a vallásosságát, istenképét, emberszeretetét, személyiségét. Világnézetem és személyes életem részévé vált tanítása, bánásmódja az emberekkel, ahogyan szenvedett és halála után megmutatkozott. (Mustó Péter)


Ha gyakran jöttünk Istenhez a napfényben, akkor remegő lábaink meg fogják találni az ismerős ösvényt a legsötétebb éjszakában is, mert már a második természetünkké vált az, hogy Hozzá megyünk. Richard Exley

Ha önmagad felett győzedelmeskedni akarsz, akkor önmagaddal szemben mindig Isten pártjára kell állnod. (Tertseegen)

„Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak.” (Ef 5,10) Önálló gondolkodásra biztat Pál apostol. Összekuszálódott világunkban – amelyben összefonódik a jó és a rossz – kell megítélnünk, hogy mi kedves az Úrnak. Szinte nincs is az életnek olyan területe, ahol ne éreznénk, hogy milyen szétválaszthatatlanul kapcsolódik össze benne a jó és a rossz. Mi alapján fogadjunk el, vagy utasítsunk el? Mi igazít el bennünket? Hogyan döntsünk? Pál apostol ad támpontot. A világosság gyümölcseiről ír az efezusi gyülekezetnek: Jóság, igazság, egyenesség. Ez a döntésben a mérce. (Baranyayné Rohn Erzsébet)

„Jézus így válaszolt a samáriai asszonynak: „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból az élő vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik.”” (Jn 4,13–14) „Adj innom!” Lenyűgöző, ahogyan Jézus megszólít! Kiválaszt egy hétköznapi pillanatot, s egy gesztussal elindít egy mély, életet megfordító párbeszédet. Ezt csak Isten Fia teheti! És máris az örök életről, az élő vízről beszél, amelyet ennek az asszonynak – a samáriainak! – kínál. Az asszonyban elindul valami, megy, és hirdeti: Jöjjetek, lássátok azt az embert (…): vajon nem ez-e a Krisztus? Adj innom! – szól hozzánk Krisztus. Mikor épp „vízért megyünk”, és nem is számítunk tán a megszólításra. És Jézus csendben szól, hív, tanít, szavával eltalál, hirdeti nekünk is az Atyát, és megfordítja életünket. Áldott az a perc, amikor találkozunk vele! (Kőháti Dóra)

MIKOR MÉG SEMMI NEM LÉTEZETT
Mikor még semmi nem létezett,
nemzetek, népek, királyok és bölcsek.
Nem volt még ember és földi élet sem,
Te akkor már szerettél engem.
Hatalmak jöttek, és tűntek el,
de oly csodát, mint Te, senki nem tehet.
A Földnek kincse nem érhet fel Veled,
és senki másé nem lesz már szívem.
Eljöttél, feláldoztad magad.
Szenvedtél azért, hogy célt mutass.
Helyettem meghaltál, hogy éljek,
és ezért követlek – bárhová!

„Pál írja: Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus.” (Fil 3,12) Pál apostol és más nagy keresztény emberek életére fölnézünk. Csodáljuk hitüket, bátorságukat, egész életüket. De ne elégedjünk meg az ilyen megállapításokkal: „Ők különbek, átlagon felüli hitet kaptak”, és így tovább! Keressük meg a különlegességük forrását! Pál hitével kapcsolatban nem egy állapotról ír, hanem egy érési folyamatról, amelynek elején az áll, hogy Krisztus megragadta. Volt személyes találkozása. Utána tudatosan kereste Jézust, és követte útmutatását. Európába is azért hozta át az evangéliumot, mert Jézus utasítását kapta álmában. Folyamatosan mellette döntött, ezért erősödött meg a hite. – Ha mi egyszer Jézus mellett döntöttünk, keressük továbbra is a vele való találkozás minden lehetőségét, kihasználva az alkalmas időt! Így lesz nekünk is fénylő hitünk és csodás istentapasztalatunk! (Missura Tibor)

Ritkán gondolunk arra, amink van, és túl gyakran arra, amink nincs; Ez a magatartás több nyomorúságot okozott már az emberiségnek, mint az összes háború és járvány együttvéve. (Schopenhauer)



Soha ne félj az árnyékoktól, egyszerűen csak azt jelentik: valahol a közelben ragyog a fény.

 A házasság Istentől szerzett út arra, hogy az emberi szívből kitermelődjék az a jóság, szépség és erő, amire képessé tette Isten, mikor saját képére teremtette. (Ravasz László)


A hit nem erőlködés, hogy egy tételt elhiggyünk, hanem magunk odaengedése Annak, aki szeret minket, s egyszülöttét értünk a halálba adta.

A szemet szemért csak megvakít mindenkit.

Gandhi

ADD TOVÁBB

Ha van valamid, ami jó,
Ami barátaiddal megosztható,
Legyen bár csak egy apróság:
Hozhatja Isten áldását.
Add tovább!

Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám,
De segít megharcolni egy-egy csatát.
Lehet, hogy egy könyv, mely érdekes,
Egy kép vagy pillantás, mely kellemes.
Add tovább!

Ne feledd a másik fájdalmát!
Te kell, hogy segítsd az úton tovább.
Egy kedves szó vagy egy mosoly
Áldás lehet a másikon.
Add tovább!

Ha tudsz egy kedves történetet,
Vagy hallottál az utcán jó híreket,
Vagy jó könyvet rejt a szobád,
Mely segít elűzni a másik bánatát,
Add tovább!

Ne légy önző a szívedben,
De viselkedj a legnemesebben.
Tedd a közösbe kenyered,
Hogy társaid is egyenek.
Add tovább!

Ha Isten meghallgatta imád,
S az égből áldást küldött le rád,
Ne tartsd meg csak magadnak,
Míg mások sírnak, jajgatnak.
Add tovább!

Ami változik csak az él...


Aki Istent szereti benned, úgy őriz meg, hogy elenged, aki csak önmagát szereti benned, úgy veszít el, hogy görcsösen ragaszkodik hozzád.

„Amiről hallottunk, azt láttuk is Istenünk városában: megtartja Isten örökre.” (Zsolt 48,9)

Egyes (földi) városok időnként a figyelem középpontjába kerülnek. Pécs, Budapest, Gödöllő… A városok: életünk színterei, földi otthonaink. Szépség és praktikum, mulandóság és maradandóság, emberi életek lenyomata. Mégis, minden város az enyészeté lesz egyszer. Épületei, terei nem maradnak meg örökké. Igazi otthonunk csak Istennél, az ő országában van. Ezt az otthont már most, hitünk által megkapjuk Istentől ajándékba. Nem vagyunk otthontalanok. Nem vagyunk gazdátlanok, ha Istenben megtaláljuk életünk Urát és Gazdáját. Bizony, itt van Isten, a mi Istenünk örökkön-örökké, ő vezet minket mindhalálig. (Kőháti Dóra)

Az igazi hálaadás többet gondol az adományozóra, mint az adományra, és az adományozóért értékeli az ajándékot.

Az igazi szeretet próbája egyedül az, hogy nem fél a másik szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt.

Pilinszky János

De mindenek felett az evangélium mond nekem sokat, elmélkedéseim alatt, benne mindent megtalálok, ami szegény kis lelkem számára szükséges. Mindig új világosságot és rejtett értelmet fedezek fel benne...

Miután Jézus felment a mennybe, csak azokon a nyomokon követhetem, amelyeket ő hátra hagyott, de hogy világítanak, hogy illatoznak ezek a nyomok! Nem kell mást tennem, mint az evangéliumba pillantani, máris szívom magamba Jézus életének az illatát és tudom, hogy merre fussak.

Érzem: ugyanazon az úton kell haladnunk az Égbe, a szeretettel egyesült szenvedés útján. Amikor a kikötőben leszek, megtanítom majd, lelkem kis testvére, hogyan kell hajóznia a világ viharos tengerén.

Kis Szent Teréz

Felbolydult bennem a lelkem,
utaidat Uram végképp nem értem,
sokszor sötétben vezetsz és bántások között,
sehogy sem látom a jót a sok rossz mögött.

De lám, emlékemben felfénylik a Kereszt,
ó mennyi szenvedést hozott az Neked,
mégsem mondtad: Atyám, nem értelek.

Vállaltad, nem magadért, értem
a mérhetetlen szenvedést.
Uram, már értem!
Szívemben dalol az öröm,
Életemet - úgy, ahogy van - megköszönöm!

„Gedeon ezt mondta az Úr angyalának: Ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez?” (Bír 6,13)

Gedeon, az „erős vitéz” titokban és Midjántól félve egy présházban csépeli a gabonát. Nem lepődik meg az angyal érkezésén, csak cinikusan visszavág a köszöntésre: „Velünk az Úr? Ha velünk van, miért ér mindez?” Ő csak a búzát akarta megmenteni, Isten azonban Izráel megmentésére küldi. Miért pont őt? Miért pont most? <a> akadékoskodik a kérésre. Mert Istennek úgy tetszik, hogy nagy csodái cselekvéséhez mindig gyenge, kicsiny, hétköznapi embereket használjon fel. Olyanokat, mint bármelyikünk. Olyanokat, akik magukban nem bízhatnak, hanem egyedüli esélyük a győzelemre, hogy megteszik, amit Isten kér. Olyan csodálatos, hogy Istennek van türelme Gedeon bizonytalankodásához! „Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!” (Zsid 3,15) (Győri Tamás József)

„Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság.” (1Jn 1,8)

Nem csak a keresztény élet rákfenéje az a gondolat, ha azt mondjuk, hogy bűntelenek, tökéletesek vagyunk. Ha így gondolkodunk keresztényként, akkor számunkra felesleges Jézus váltsághalála. A nem keresztények pedig elfeledkeznek akkor arról, hogy mit lehetne vagy kellene jobban tenniük. Önelégültté válnak. Aki pedig nem küzd a saját vagy környezete hibái-bűnei ellen, az tönkreteszi a saját és a környezete életét. (Missura Tibor)

Ha mások szava után indulunk, anélkül, hogy Isten színe előtt mérlegeltük volna, vajon Ő szól-e hozzánk általuk, menten hamis útra tévedünk.

Jézus Krisztus!

Te, Aki azért támadtál fel a halálból,
hogy nekem életem lehessen,

Te, Aki szeretsz engem
– érted és ellened viselt bilincseimben,

Te, Akinek a szava
minden bilincsekbe vert ember számára
magában hordozza a szabadulást,

Te, Akiért, Aki által
még én is lehetek ember, a Te embered,

kérlek, ne tagadj meg engem!
Kérlek, maradj hűséges hozzám!

Hogy tudjak és akarjak
Veled meghalni és Veled élni,
Veled tűrni és Veled uralkodni.

Mindig és mindenben
Hozzád hű maradni!

Ámen
Hajdú Zoltán Levente

Két monológ nem egyenlő egy dialógussal. (Karl Barth)

Kisgyermeknek kell maradni Isten előtt. Ez azt jelenti, hogy elismerjük semmiségünket, mindent a jó Istentől várunk, mint a kicsi gyermek is mindent apjától vár. Azt jelenti, hogy semmiért sem nyugtalankodunk…

Kicsinek lenni még azt is jelenti, hogy erényeinket nem tekintjük saját erőnkből fakadónak, hanem felismerjük, hogy ez a jó Isten kincse, amit kisgyermeke kezébe ad.

Végül azt is jelenti, hogy nem csüggedünk el hibáink miatt, mert a gyermekek gyakran elesnek, de túl kicsik ahhoz, hogy nagy bajt okozzanak maguknak.

Kis Szent Teréz

Kínában egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tudott teljesíteni. A két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál: - Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé. A vízhordozó így válaszolt a cserépnek: - Észrevetted, hogy az ösvényen virágok csak a te oldaladon nyílnak, s a másik cserép oldalán nem? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a fogyatékosságodról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Mikor a vadmadár élelem híján van, előtte az egész világ.

Mosolyod, mely szívből fakad,
Aranyozza be arcodat!
Mosolyod nem kerül pénzbe,
Mégis sokat ér testvéred szemében.
Gazdagítja azt, aki kapja,
S nem lesz szegényebb az sem, aki adja.
Pillanatig tart csupán,
De örök nyomot hagy maga után.
Senki sem oly gazdag,
Hogy nélkülözni tudná,
És senki sem oly szegény,
Hogy meg ne érdemelné.
Az igaz barátság látható jele,
Hintsd be a világot egészen vele.
Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak,
Bátorság a csüggedőnek,
Vigasztalás a szomorkodónak.
Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
De semmiért meg nem vásárolható.
Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem,
Mert csak abban a percben van értéke,
Amelyben arcodon megjelent.
És ha ezután olyannal találkozol,
Aki nem sugározza a várt mosolyt,
Légy nagylelkű, s a magadét add,
Mert senkinek sincs nagyobb szüksége mosolyra,
Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja.

II. János Pál Pápa

Ne vess meg mást, ki rosszat tesz veled, hisz ő a te tanítód, hogy azt a rosszat te el ne kövesd.

Nekem az a mennyország, hogy jót tehetek a földön!

Kis Szent Teréz

Nem az számít, honnan indulsz, hanem az, hogy milyen döntéseket hozol arról, hogy hová akarsz végül eljutni. (Anthony Robbins)

Semmi nem késlelteti annyira a fejlődésünket egy erényben, mint az, ha túl gyorsan akarjuk megszerezni!

Szalézi Szent Ferec

Volt egyszer egy bölcs asszony, aki egy hegyi patakban talált egy drágakövet. Másnap egy éhes vándorral találkozott. Amikor kinyitotta a zsákját, hogy megossza az idegennel az ételét, a vándor meglátta benne a drágakövet. Megkérdezte az asszonyt, hogy megkaphatná-e, és ő gondolkodás nélkül átnyújtotta neki a követ. A vándor szerencséjének örvendezve ment tovább.
De néhány nap múlva visszatért az asszonyhoz, és így szólt: "Gondolkoztam. Tudom, milyen értékes ez a kő, de visszaadom neked abban a reményben, hogy valami olyat tudsz nekem adni, ami ennél is értékesebb. Szeretném, ha azt adnád nekem, ami benned van, és ami képessé tett arra, hogy nekem add ezt a követ!"

A barátok közötti legrövidebb távolság az ölelés.


A boldogság legnagyobb titka: semmit sem akarni, és mégis mindent akarni, amit Isten akar. És csupán azért, mert Isten akarja. (Terstseegen)

A bölcs késő öregségében is elülteti a fát, noha hasznával maga nem élhet, de érti, miképpen az rendes időre megnő s unokáját gyümölccsel enyhíti. (Kölcsey Ferenc)


 Az igaz házasélet alapérzése: “nem énértem”, hanem “őérte”.

„Az úr ezt mondta a szolgájának: Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam.” (Lk 14,23)

A jó igehirdetésre szívesen mennek híveink. Mai igénk szerint azonban szükség van „hívogatókra” is, hogy minél többen legyenek azon a helyen, ahol szeretetből sok helyet készített a mi mennyei Gazdánk. Urunk mai küldő mondatában a „kényszerítsetek” szót talán értsük magunkra, mert kényelemszeretetünkből sokszor megfeledkezünk a hívogatás feladatáról. Biztassuk magunkat, hogy minél többeket hívogassunk! (Missura Tibor)

Azt mondják, hogy a világ összes sötétsége sem tudja eltakarni egyetlen gyertya fényét... -

Biztos vagyok, hogy az ég nem mindig felhőtlenül kék. Emberek vagyunk fogyatékosságokkal és hibákkal, amelyek jóakarattal, a többiekkel való együttlétben fokozatosan lecsiszolódnak, bár nem minden fájdalom nélkül mindkét oldalon. Hiszen ön tudja, hogy szenvedés nélkül senki sem teljesedik be, és nem haladhat előre lelki életében. Ez alól a törvény alól nem tudjuk felmenteni még azokat sem, akiket leginkább szeretünk. Az erős és természetfölötti szeretet ezt is el fogja fogadni, és önmagának akkora bátorságot tulajdonítani, mellyel képes lesz bármekkora viharok átvészelésére.

Edith Stein

Életünket egy valós világban éljük. Hogy jól éljünk, szükséges, hogy a lehető legjobban megértsük a világot. Ez a megértés nem könnyű. A valóság és a valósággal vállalt viszonyunk számos eleme kellemetlen és fájdalmas számunkra. Csak a szenvedés és az erőfeszítés vezethet el a megértésig. Ezt mindannyian szívesen elkerülnénk, ki kisebb, ki nagyobb mértékben. Bizonyos kellemetlen tényeket kilökünk tudatunkból. Azaz: megpróbáljuk tudatunkat oltalmazni a valóságtól. Erre különböző módszereket alkalmazunk, amelyeket a pszichiátria védekező mechanizmusoknak nevez. Mindannyian alkalmazzuk a védekező mechanizmusokat. Ha lustaságból, önzésből vagy a szenvedéstől való félelemből sikeresen védelmezzük tudatunkat, a világról alkotott képünk igen kevéssé fog hasonlítani a való világhoz.

Ember, rövid az élet, tegnap születtél, holnap sírban vagy.
Minden kincsed a lélek. Ez az egyetlen, mely tiéd marad.
Minden más, miért futsz, légvár csak, álom,
Mely szertefoszlik a halálos ágyon.
Ember, rövid az élet, egyetlen kincsed a lélek!
Gondold meg nagyon, gondold meg nagyon!

Ha nem lenne sötét, sose látnánk a csillagokat.

Hogyan várhatod, hogy egy virág kinyíljon a kezedben, amikor egy vulkán izzik a szívedben?

„Isten a mi szabadító Istenünk, az Úr, a mi Urunk kihoz a halálból is.” (Zsolt 68,21)

Isten az Urunk, akinek mi szolgái vagyunk. Bizonyos értelemben azonban fordított a viszony. Mert a szolgalétből elvileg az következnék, hogy nekünk kellene készen lennünk bármikor és bármit vállalni érte – akár még a halált is –, de mégis ő az, aki még a halálba is utánunk jön, csak hogy megszabadíthasson. Mert ennek a furcsa, páratlan és szerető Úrnak mi személyesen ilyen fontosak vagyunk! (Győri Tamás József)

NE ÍTÉLJ

Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.

Reményik Sándor

Nincs biztosabb jele annak, hogy az ember a választottak közé tartozik, mint ha azt látjuk, hogy istenfélő, s ugyanakkor szükséget szenved és el van hagyatva ezen a világon.

Gonzága Szent Alajos

Nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és "jogosabb" birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi "meglepetés", lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk...
Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van.
Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

Pilinszky János

OLDANI URAM

Oldani Uram, s oldódni vágyom.
Üdvözíteni, és üdvözülni vágyom!
Alkotni Uram, s alakulni vágyom,
Alkotni Uram, s alakulni vágyom!

Ékesíteni, és ékesedni vágyom!
Dalolni Uram, és dallá lenni vágyom!
Követeddé lenni, Érted tenni vágyom!
Követeddé lenni, Érted tenni vágyom!

Lámpád vagyok, ha látsz engem.
Ajtód vagyok, ha zörgetsz bennem.
Ki látod, mit teszek, hallgass meg engem!
Ki látod, mit teszek, hallgass meg engem!

SORSOD

A sorsod
Élni, mint más -
Élni másképp,
Másra vágyni
S tenni másért.
Gyűrt arcok mélyén
Csillogó könnyekben látni
Mitől fájt az éj.
Minden tiszta nevetést meghallani,
S benne tudni holnapunk hitét.

A sorsod
Édes álmokból
Mindig felriadni,
Megízlelt vágyakat
Sírva mind feladni.
Feléd nyújtott kezek között
Markolni a légbe,
Ölelő karodat kitárni,
S könnyeid emelni az égbe.

A sorsod
Kereszted viselni mit
Nem bírsz el magad.
Kutatni a forrást,
Hol megértés fakad.
Mint megváltót
Mindenben, s magadban
Szerelmet keresve
Ezerszer szegeződve
Az áldott keresztre.

A sorsod
Mindig játszani,
És mindig veszíteni,
De mindig tudni
Újból elkezdeni.
Távoli tiszta világra vágyva
Elmenni akarni -
És kínok között, emberré feszülve
Mégis maradni!

Számomra az ima a szívnek egy lendülete, egy egyszerű az Ég felé vetett pillantás. A hálának és a szeretetnek a kiáltása megpróbáltatásban épp úgy, mint örömben: egyszóval, valami nagy, valami természetfölötti dolog, amely kitágítja a lelkemet és Jézussal egyesít!

Kis Szent Teréz

Tetőled sohasem fut el a Sátán, de ha Krisztusban talál, elfut Krisztus elől. (Steinberger)

„Ti vagytok a világ világossága. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,14a.16)

„Én vagyok a világ világossága” – mondja Jézus (Jn 8,12). A fényforrás a Nap, belőle árad a meleg, az élet feltétele, a fény. A fényt a testek, tárgyak csak visszaverni, tükrözni képesek. Mi sem vagyunk fényforrások, a világosság forrásai önmagunktól. Csak Jézus fényét, szeretetét tükrözzük vissza, amely kiárad ránk. Nem a saját fényünk ragyog, ha jót tettünk, szóltunk, ha áldás fakadt tetteink nyomán. Ha oszlik a sötétség, akkor ott Jézust sugározzák, az ő fényéből osztanak, és nyomában a mennyei Atyát dicsőítik. (Kőháti Dorottya)

A becsület oltalmaz.

A dráma bennünk van. Mi magunk vagyunk a dráma. (Pirandello)

A kisgyerek és az öregedő ember félelmei a legfélelmetesebbek. Az öregedő embernek tapasztalnia kell, hogy a sikernek és nem a sikerült életnek van manapság becsülete. A teljesítménynek és nem a tapasztalatnak, hiszen ez utóbbi a mikroprocesszorok gyorsan fejlődő világában néhány év alatt érvényét veszti. Méltán érezheti az öregedő ember, hogy felesleges s ez a halálvágy kezdete; a legtöbb nem is a haláltól fél, hanem a meghalás hogyanjától, az elkerített kórházi ágyak hörgő hangjaitól, a kiszolgáltatottságtól, a "halálon innen, életen túl" állapottól, a hiábavalós szenvedését meghosszabbító manipulációktól. Ezért menekül előre, a halál elől, olyan sok öregember a halálba - a világon nálunk a legtöbben -, ha szemernyi hite sincs.

Boldog öregedő az, aki az örökkévalóság és nem a halál felől néz az életre, még a szenvedésre sem. Boldog homo christianus az, aki hiteles életével elpecsételt szavai által erre a látásra tudja elvezetni embertársait. Ha csak néhányat is. Ám a végső dolgokkal ne várjunk a végsőkig. Se az egyház, se a társadalom. Máris igencsak elkéstünk. Sok tennivalónk van még az öregedők védelmében és érdekében - lelki téren is.

Gyökössy Endre

Aki boldog akar lenni, ne lépjen házasságra, mert a házasság annyit jelent, mint boldogítani.

„Amikor látta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt, mint pásztor nélkül a juhok: elcsigázott és kimerült.” Mt 9.35-36
Jézushoz hasonlóan mi se keményítsük meg szívünket szükséget szenvedő embertársaink előtt. Legyünk együttérzők, gondoljuk és érezzük bele magunkat társunk helyzetébe és essen meg a mi szívünk is a rászorulókon, ahogy Jézus szíve is megesik mindnyájunkon.

Együttérző szeretet. - Hordozzuk egymás terheit, és ne csupán kényszeredetten, hanem türelemmel, megértéssel, szívbéli bizalommal. Szolgáló szeretettel forduljunk egymáshoz, hisz ki az, aki ne szorulna rá legalább egy jó szóra, megértő, bátorító mosolyra?

Az aggodalmaskodás kezdete a hit vége, és az igazi hit kezdete az aggodalmaskodás vége.

Az együttérzés a szeretet balzsama, amely gyógyítja a félelemtől vérző és ítélkezéstől tépett szív sebeit.

„Az Úr vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged.” (Ézs 58,11)

Ézsaiás próféta ígérete igazi böjti ígéret. Olyan résznek a végén olvashatjuk a Szentírásban, ahol Isten a helyes böjtről tanítja a népét. Az ott elénk táruló kép teljesen idilli: jóllakásról, megerősödésről, kivirágzásról, felfrissülésről beszél az isteni szó. Mi köze lehet mindennek a böjthöz?! De nem tévedés: az Isten szerinti böjt gyümölcsei valóban ezek. Mert a böjt helyesen azt jelenti, hogy tudatosan törekszem eltávolítani az életemből mindent, ami valóban elválaszt Istentől. Aki pedig vele közösségbe kerül, az az élet forrását találja meg. (Győri Tamás József)

Egyszer egy pap New York Bowery nevű részén járt, ahol sok a hajléktalan. Három barátjával épp a komp felé igyekezett. Útközben láttak egy rongyokba öltözött embert a járdán ülni. Nagyon piszkos volt, és szemmel láthatóan depressziós. Amikor a tekintete összetalálkozott a papéval, intett neki, hogy menjen oda hozzá. A pap meghatottan elindult felé. A barátai azonban gyorsan rászóltak: „Csak nem mész oda ahhoz a csavargóhoz?!” A pap elengedte a füle mellett barátai figyelmeztetését, és odalépett a hajléktalanhoz. Pár szót váltott vele. Aztán rámosolygott és indult a komphoz.
Amint a beszállásra várakoztak, a hajléktalan futva odajött hozzá, és zokogott, mint egy gyerek. Előhúzott egy fegyvert, és azt mondta: „Atyám, ma reggel, mielőtt találkoztunk, arra készültem, hogy befordulok egy sikátorba, és szétloccsantom a fejemet. Amikor ön felbukkant, intettem és ön odajött. Válaszolt a hívásomra és a könyörgésemre. Aztán úgy beszélt velem, ahogy azzal beszélnek, akit szeretnek, de nem ez tartott vissza attól, amit terveztem. Távozóban a szemembe nézett, és rám mosolygott. Hét év óta ez volt az első jele az emberi szeretetnek, ami felém irányult, és el akartam mondani, hogy a mosolya visszaadta ma az életemet.” Aztán beszélgettek még egy kicsit kettesben, a pap megtudta, hogy ez az ember valamikor orvos volt a John Hopkins Kórházban. A pap megáldotta, majd folytatta útját.

Később a pap elment a kórházba, és kérdezősködött a férfi felől. Különböző orvosoknak és nővéreknek említette meg az illető nevét, és azt mondták, hogy tényleg orvos volt itt, de valami probléma miatt távozott. Senki sem tudta megmondani, hogy hol tudná megtalálni.

Három évvel később csörög a telefon, és egy kellemes hang üdvözli a papot. „Halló, itt Dr. Lawson. Emlékszik még rám? A kikötőben találkoztunk. Ismét itt vagyok a korházban. Csak azt akartam mondani, hogy milyen sok múlik egy mosolyon - néha minden egy mosolyon múlik.”

Éljünk úgy, amint a halottak élnének, ha visszatérhetnének a földre.

Augustinus

Fordítsunk több időt az Isten dicsőítésére, és kevesebbet az emberek ócsárlására.


Ha békét akarsz, keresd a változást magadban, ne másokban. Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal, mint szonyeggel borítani az egész világot.

„Hajlékod az örök Isten.” (5Móz 33,27)

A „hajlékod” szót én itt „menedéked” szóval fordítanám, mert Istennél nemcsak otthonunk van, ahol megpihenhetünk, hanem védelmet és menedéket is találunk nála. Ki ne tapasztalta volna már meg közülünk, hogy szorult helyzetünkben, egy magunkban elsóhajtott kérő fohász után kaptuk, váratlanul kaptuk a mentő ötletet és megoldást, vagy érkezett a külső segítség? De a legkülönösebb az volt, hogy az imádságunk után belső békességünk és nyugalmunk támadt! (Missura Tibor)

Isten nem kívánja tőled, hogy érzéseidet vizsgáld, hanem hogy bízzál az Ő szavában. (Colkey)

„Jézus ezt mondta Péternek: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?”” (Mt 14,31)

Jézus a vízen jár, és odahívja Pétert. Amíg Péter az Úrra figyel, csodálatos: képes a tengeren járni! Amint a természeti körülményekre, a saját korlátaira gondol, süllyedni kezd. Azért félt, hogy elsüllyed, mert erős volt a szél, és nagyok a hullámok? Vagy mert lehetetlennek gondolta, hogy csak a hit, az erős, Jézusra ráhagyatkozó hit elég? Amikor süllyedünk, értjük-e az okát? Tudjuk-e, miben vagyunk kevesek? Nem Krisztus ereje, szeretete kevesebb, hanem bennünk történik változás! Jézus rámutat a mi süllyedésünk okára is. Ne légy kicsinyhitű. Az Úr elég erős, hogy megtartson. És hitünk növelését is tőle kérhetjük. (Kőháti Dorottya)

Jézusnak a mennyei királyságát sokan szeretik, azonban kevesen vannak, akik vállalják keresztjének hordozását.


Naponta meg kell harcolnunk, hogy meghódítsuk a szabadságot.

Nem lehet sem látni, sem megérinteni a világ legszebb dolgait. Ezeket a szívnek kell éreznie.

A hit nem erőlködés, hogy egy tételt elhiggyünk, hanem magunk odaengedése
Annak, aki szeret minket, s egyszülöttét értünk a halálba adta.

„A jótékonyságról és az adakozásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.” (Zsid 13,16)

Az Isten szerint való áldozat lényege nem abban áll, hogy hatalmas erőfeszítést követel, vagy irtózatos szenvedést és önmegtartóztatást jelent. Tehát ha áldozatról beszélünk, akkor a kérdés az, hogy teszik-e az Istennek. Milyen sokan vállalnak hatalmas terheket, roskadoznak óriási súlyok alatt, mert azt gondolják, hogy saját áldozatuk áldozatává kell lenniük! Pedig Isten nem az önpusztítást értékeli, hanem azt, ha semmi viszonzást nem remélve megosztom másokkal, amit tőle kaptam. (Győri Tamás József)

A szövetség engedelmesség nélkül hatástalan és használhatatlan.

„Az apák tanítják fiaiknak, hogy te hűséges vagy.” (Ézs 38,19b)

Nem könnyű erről gyerekeinkkel beszélgetni, mert a saját életünk példája nem mindig vonzó. Ha csak a bibliai eseményeket vagy a távoli történelmet emlegetjük, az idegennek tűnik a fiataloknak. Ha el tudjuk és el merjük mondani nekik, hogy Isten hűsége hogyan hordozott bennünket, és változtatott meg minket is, akkor válik számukra közelivé és életszerűvé. De ezzel tartozunk nekik! (Missura Tibor)

Ha mindenki megfogadná, hogy csak akkor kér, amikor mindent megköszön: nem lenne elégedetlen zúgolódó ember. (Ravasz László)

Ha szeretet van az életünkben, az pótol ezernyi dolgot, ami hiányzik. Ha nincs szeretet, mindegy, mink van, az sosem lesz elég.

„Így fogják nevezni: csodálatos Tanácsos, erős Isten, örökkévaló Atya, békesség Fejedelme!” (Ézs 9,5)

Ézsaiás a gyermekről, a fiúról prófétál, aki az egész világ békességét hozza el. Uralkodó, Tanácsos, Atya… Milyen nagyszerű nevek, csak térdre borulva, dicsőségét imádva ejtheti ki a bűnös, halandó ember! Egyáltalán megszólítható-e a világ fejedelme? Hogyan mehetünk elébe az erős Istennek? Úgy, hogy ő jön felénk! Megtette már az általunk legyőzhetetlen távolságot, és most is hívhatjuk őt. Ennyit kell mondanunk: Kérlek, jöjj be az életembe, Jézus! (Kőháti Dorottya)

Jézus követésében nagyban segítenek bennünket a szeretetmunkák, vagyis azok a szolgálatok, miket a Krisztus nevében, az ő szeretete által végzünk. Erre Jézus bőségesen adott nekünk példát. Jézus szíve tele volt szolgáló szeretettel, Jézus keze tele volt segítő szeretettel, és lábai nagyon gyorsak voltak a segítés útján való járásban. A fákat gyümölcseiről lehet megismerni. Ezek a gyümölcsök pedig nem egyebek, mint a szeretetből fakadó cselekedetek. A gyümölcséréshez meleg és napsugár szükséges. Éppen így, a jó cselekedetekhez is szeretet és melegség szükséges. A Jézus nyomában járó ember másként nem cselekedhetik. (Ecsedi Aladár)


Lényeges dolgokat emberek között soha nem a szavak, mindig csak a magatartás és a cselekedetek intéznek el. (Márai Sándor)

Mindig soknak tartjuk,
amit mi teszünk másokért;
ellenben amit mások tesznek érettünk,
azt semmibe sem vesszük.
Úgy látszik, két szívünk van:
egy lágy, gyöngéd, engedékeny - önmagunk számára,
és egy kemény, szigorú, zord - embertársaink számára.

Szalézi Szent Ferenc

Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek.
Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák...
- Minden bizonnyal - feleltem.
- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni.

Antoine de Saint-Exupery - A kis herceg

Nincs csodálatosabb dolog, mint a keresztények békessége Istenben.

Tanulj meg szeretetet adni és kapni feltétel nélkül, és elfogadni az embereket olyannak, amilyenek.

A hálának és odaadásnak tűzében elég belőlünk régi énünk hiúsága és restsége. (Viktor János)

A szeretet mindent megenyhít és minden keserűt megédesít.

Celanói Tamás

Add Uram, hogy minden dolog felé rendezett szeretettel forduljak, elszakítva tekintetemet a földről és az ég felé fordítva; úgy használjam e világ javait, mintha nem használnám. Add, hogy értelmem bizonyos belső érzékével meg tudjam különböztetni azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van, azoktól, amelyek csak élvezetemre szolgálnak, hogy így az átmeneti dolgokkal csak ideiglenesen foglalkozzam, és csak a szükséges mértékben, de ugyanakkor örök vággyal öleljem át az örök valóságokat.

Clairvaux-i Szent Bernát

Akkor jelent meg a róka.
- Jó napot! - mondta a róka.
- Jó napot! - felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.
- Itt vagyok az almafa alatt - mondta a hang.
- Ki vagy? - kérdezte a kis herceg. - Csinosnak csinos vagy...
- Én vagyok a róka - mondta a róka.
- Gyere, játsszál velem - javasolta a kis herceg. - Olyan szomorú vagyok...
- Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve.
- Ó, bocsánat! - mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Te nem vagy idevalósi - mondta a róka. - Mit keresel?
- Az embereket keresem - mondta a kis herceg. - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Az embereknek - mondta a róka - puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?
- Nem - mondta a kis herceg. - Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
- Kapcsolatokat teremteni?
- Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...
- Kezdem érteni - mondta a kis herceg. - Van egy virág... az, azt hiszem, megszelídített engem...
- Lehet - mondta a róka. - Annyi minden megesik a Földön...
- Ó, ez nem a Földön volt - mondta a kis herceg.
A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.
- Egy másik bolygón?
- Igen.
- Vannak azon a bolygón vadászok?
- Nincsenek.
- Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?
- Nincsenek.
- Semmi sem tökéletes - sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: - Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...
A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
- Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.
- Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
- Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.
- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...
Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.
- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.
- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.
Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:
- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.
- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt. - Majd hozzáfűzte: - Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.
A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.
- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.
A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:
- Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.
Azzal visszament a rókához.
- Isten veled - mondta.
- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

Antoine de Saint-Exupéry

Anyja vagyok a szép szeretetnek,
az istenfélelemnek, megismerésnek
és a szent reménynek.
Nálam van az út és az igazság
minden kegyelme,
nálam az élet és az erény
minden reménye.

Jöjjetek hozzám mind,
akik kívántok engem,
és teljetek el gyümölcseimmel.

Arra gondoltam, hogy az emberi jóság még mindig csak olyan, mint a haszontalan gyermeké. Pálcát kell neki mutatni, hogy előbujjon. Arra gondoltam, hogy az emberek is úgy vannak a maguk rosszaságával, mint hitetlen papok a vallásukkal. Csinálják, de nem hisznek benne. Az emberek is szorgalmasan csinálják a rosszat, s amellett azt mondják, hogy jót cselekedtek, s hogy valamennyire igazuk is legyen, minden rossz cselekedethez keresnek valami olyan magyarázatot, amiből a jónak legalább az árnyékát elő lehessen mesterkedni. Addig vegyészkednek az elvekkel, szempontokkal, elképzelésekkel és törvényekkel, amíg sikerül is nagynehezen összekotyvasztani, s azzal aztán boldogan megkoszorúzzák magukat. Ilyen furcsa állat az ember. Nem aszerint cselekszik ahogy az igazságot megállapította, hanem aszerint állapítja meg az igazságot, ahogyan cselekedett. Ezért van aztán, hogy bár minden ember jó és okos, mégis annyi rossz és ostoba dolog történik a világon.

Wass Albert

Az ima - benső felemelkedés Istenhez.
Az ima - a lélek örök tápláléka.
Az ima - erő az igaz élethez.

Az imádságról...

Ha találkozni vágyunk egy közeli ismerőssel, akit szeretünk és aki sokkal inkább szeret bennünk…

* Telefonon, vagy levélben egyeztetünk vele találkozót.
* Amikor a találkozóra sor kerül, elkezdünk beszélgetni. Elmondjuk bánatunkat, örömünket, őszintén megbeszélünk mindent…
* Egy idő után a szavakra már nem lesz szükség, zavaró is lenne a beszéd közöttünk… Már csak nézzük egymást…
* Végül a tekintet is feleslegessé válik. A létezés benső csendjében kapcsolódunk egybe. Ez a legmélyebb egység ővele, aki szeret bennünk…

Az ökölbe szorított kéz könnyen görcsbe merevedik.
(C. H. Spurgeon)

Az istenszeretet határa: Istent határ nélkül szeretni.

Szent Bernát

Azért van síró, hogy vigasztald - és éhező, hogy teríts asztalt!
Azért van seb, hogy bekösse kezed - vak, elhagyott azért van, hogy vezesd!
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved, - azért van, hogy megmutasd, mennyi szeretet van benned!
Megmutattad néha legalább? És enyhült, szépült tőled a világ?
Mi vagy? Vigasznak szántak! Menedéknek, oszlopnak, szárnynak!
Siess! Keress! Ki van jelölve a helyed, s csak ott leszel az, minek Isten rendelt!
Másként rideg, céltalan lesz életed! Mag leszel, mely kőre esett!
Gyógyszer, mely kárba veszett! Rúd leszel - de zászlótalan!
Cserép, melyben nincs virág, s nem veszi hasznod sem az ég, sem a világ!

Azt a keresztet, ami most annyira nyomja válladat,
mielőtt elküldte volna hozzád az Úr,
mindenható szemével megvizsgálta,
szerető irgalmával átmelegítette,
mindkét kezével méregette,
vajon nem nagyobb-e,
nem nehezebb-e a te számodra,
mint amennyit elbírsz?
Aztán megáldotta,
szent kegyelmével,
irgalmával megillatosította,
reád és bátorságodra tekintett
és így érkezik a mennyből a Kereszt,
mint Isten köszöntése, mint a te
Istened szeretetének irgalmas ajándéka.

Szalézi Szent Ferenc

Egy fiatal anyuka gyermekei kedvenc vacsoráját készítette: sült-krumplit. Legkisebb, négyéves kisfiának igen élmény-dús napja volt az óvodában. Éppen a vele történteket mesélte anyukájának, aki szórakozottan, kurtán maga elé hümmögve válaszolgatott neki.
- Anyuu... - szólt néhány pillanattal később kisfia, és megrángatta anyukája szoknyáját.
Anyukája csak bólintott és ismét hümmögött valamit maga elé.
- Anyuuuu... - rángatta meg újra szoknyáját kisfia.
Anyukája újra hümmögött valamint, hámozva tovább a krumplit. Miután eltelt öt perc, a kisfiú belekapaszkodott anyukája szoknyájába és teljes erejéből megrángatta. Így kénytelen volt kisfiához fordulni. A kisfiú kezecskéi közé fogva anyukája arcát így szólt: - Anyu, a szemeiddel figyelj rám!

Egyik nap Ferenc ismét Leó mögött bandukolt az erdőn át. Gondolatait hagyta elkalandozni. Mindketten megszokták ezeket a csendes meneteléseket a természetben. Gyorsan leereszkedtek a vízmosta lejtőkön a mélybe, ahol egy patak csobogott. Elhagyatott hely volt, vad és tiszta szépségű. A víz ugrándozott a sziklákon, hófehéren, szabadon, azúrkék szikrákat szórva. Nagy hűvösséget lehelt a környező növényekre. Néhány boróka nőtt itt is, ott is a sziklák között, a csobogó víz fölé hajolva.

- Húgocskánk, a víz! - kiáltott fel Ferenc a patakhoz közeledve. - A te tisztaságod Isten ártatlanságát énekli.

Egyik szikláról a másikra ugrálva Leó előbb ért át a patakon. Ferenc követte. Neki több időbe került. Leó, aki a másik parton állt, nézte az áttetsző vizet, amint végigszaladt az aranyszínű homokon, a sziklák szürke tömbjei között. Már Ferenc is átért a túlsó partra, de ő még mindig el volt merülve ebben a szemlélődésben. Úgy látszott, nem képes elszakadni ettől a látványtól. Ferenc nézte őt, és szomorúságot vett észre arcán.

- Igen elgondolkodtál - mondta neki egyszerűen Ferenc.

- Ó, ha mi is olyan tiszták tudnánk lenni, mint a víz! - válaszolta Leó. - Megismernénk mi is a mi húgocskánknak, a víznek ezt a bolondos és túlcsorduló örömét és ellenállhatatlan lendületét.

Szavaiban nagy nosztalgia reszketett, és melankolikusan nézte a patakot, mely nem szűnt meg rohanni a maga megfoghatatlan tisztaságában.

- Gyere! - ragadta meg karjánál Ferenc.

Mindketten újra elindultak. Egy csöppnyi csend után Ferenc megkérdezte Leót:

- Mit gondolsz, testvérem, miben áll a szív tisztasága?

- Ez abban áll, hogy nincs hibánk, amit szemünkre vethetnénk magunknak - válaszolta gondolkodás nélkül Leó.

- Most már megértem szomorúságodat - mondotta Ferenc. - Mert hiszen mindig van valami, amit a szemünkre vethetünk.

- Igen - hagyta jóvá Leó -, és éppen ez az, ami engem elkeserít. Sohasem fogom elérni a szív tisztaságát.

- Ah, Leó testvér, higgy nekem! Ne foglalkozz te annyit lelked tisztaságával! Fordítsd tekinteted Istenre! Csodáld! Örvendezzél azon, hogy van! Ő, aki maga a szentség, a tisztaság! Adj hálát neki önmaga miatt! Ebben áll, kicsi testvérem, a szív tisztasága. És amikor te így Isten felé fordultál, többé már ne fordulj vissza önmagadhoz! Ne kérdezd, mennyit haladtál. Az azon való bánkódás, hogy nem vagyunk tökéletesek, hogy bűnösnek találjuk magunkat, még csak emberi érzelem, nagyon is emberi. Magasabbra kell emelni tekintetedet, sokkal feljebb. Van Isten, és létezik az ő mérhetetlensége, az ő változatlan fényessége. Annak van tiszta szíve, aki nem szűnik meg imádni az élő és igaz Urat. Akinek az a törekvése, hogy Isten életére odafigyeljen, és aki képes minden nyomorúsága közepett Isten örök ártatlanságában és örömében fürdeni, aranylóan, mint a porszem a napsugárban. Ez az emberi szív egyszerre kifosztott, és minden gazdagsággal teljes. Elég neki, hogy Isten maga Isten. És ebben találja meg békéjét és gyönyörűségét. Isten pedig maga a szentség és tisztaság.

- De Isten megköveteli a mi erőlködésünket és hűségünket is.

- Kétségtelenül - válaszolta Ferenc. - De a szentség nem önmagunk kiteljesítése, még csak nem is valamiféle teljesség, melyet az ember megszerez önmagának. A szentség elsősorban üresség, amit fölfedezünk magunkban, és elfogadunk; és Isten maga jön, hogy betöltse azt abban a mértékben, ahogy megnyílunk az ő teljességére. A mi semmiségünk, ha elfogadjuk, szabad teret ad Istennek, ahol még teremthet. Az Úr nem engedi elrabolni dicsőségét senki emberfia által. Ő mindig Úr. Az Egyetlen, az egyedüli Szent. De kézen fogja a szegényt, kiemeli a sárból, és népének fejedelmei közé ülteti, hogy lássa az ő dicsőségét. Isten a lélek kék ege lesz.

Elmerülni Isten dicsőségének szemléletében, testvérem, Leó, felfedezni, hogy Isten valóban Isten, örökké Isten, mindazok felett, amik mi vagyunk és lehetünk, és örvendezni azon, hogy ő van, elragadtatásba esni örök ifjúsága előtt, hálát adni neki önmaga miatt; ezt követeli leginkább az Úr szerelme tőlünk, melyet a nekünk adott Lélek kiáraszt szívünkbe. Ebben áll a szív tisztasága. Ezt a tisztaságot nem lehet elérni ökölbe szorított kézzel és megfeszülve.

- Hát akkor hogyan? - kérdezte Leó.

- Egyszerűen nem szabad semmit sem megtartani önmagunkból. Mindent ki kell seperni. Még szorongásainkat is. Tiszta helyet kell készíteni. El kell fogadni azt, hogy szegények vagyunk. Le kell vetni mindent, ami nyomaszt bennünket, még hibáink súlyát is. És csak az Úr dicsőségét kell már szemlélni, s engedni, hogy az minket átjárjon. Isten él, s ez egyedül elég. Akkor a szív könnyűvé válik. Többé nem érzi önmaga súlyát; mintha kicserélték volna. Mint a pacsirta, megrészegül a tér tágasságától, s az ég azúrjától. Elhagy minden gondot és aggodalmat. A tökéletesség utáni vágy is megváltozik. Egyszerűen tisztán Istent akarja, Istent magát.

Leó elmerülve hallgatta, miközben atyja előtt lépdelt. S ahogy haladtak, egyre könnyebbnek érezte szívét, és mérhetetlen békesség ölelte át.

Részlet P. Eloi Leclerc: Egy szegény ember bölcsessége című könyvéből

Életforma melyre Isten hív, hatalmasabban beszél száz bizonyságtételnél.

…és fogadom: legigazabb vágyam,
hogy sose hagyjalak el,
hogy veled végre magammá lehessek,
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek,
csak szeretlek.

Baranyi Ferenc

Gyakran sokkal többet tanultam egyetlen ima közben, mint amennyit össze tudtam volna gyűjteni sok olvasásból és elmélkedésből. (Luther Márton)

Ha arra vársz, hogy angyallá változzál, azért, hogy a szeretethez föl tudj emelkedni, akkor sem fogsz szeretni engem! Még ha minduntalan visszaesel is hibáidba, még ha gyönge vagy is kötelességeid teljesítésére és az erényekre: nem tiltom meg neked, én a te Istened, hogy szeress engem. Szeress úgy, ahogy vagy -- nyomorultul és bűnös létedre -- szeress! Minden percedben, minden élethelyzetben, belső izzásban vagy szárazságban, hűséged vagy hűtlenséged közepette. Szeress engem egyszerűen, úgy ahogy vagy. Vágyódom a te szegény bűnös, tétova szíved szerelmére. Ha egyre csak arra vársz, hogy tökéletes légy, sosem fogsz szeretni engem...

Schott

Isten az őszinte engedelmesség útján sohasem fog bennünket, mint valami élettelen tárgyakat, vontató kötélen húzni. Nem vonszol, hanem vonz. (Makintosch)


Isten nem azért mond valamit, hogy értelmeddel mérlegeld, hanem azért, hogy engedelmeskedj Neki.

„Krisztus mondja: „Amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.”” (Jn 14,13)

Milyen szempontok alapján kérek? Van-e kéréseimben helye és szerepe az Atya dicsőségének? Legtöbbször imádságaimat is áthatja a saját magam iránti rajongásom. Krisztus azonban nem a mesebeli jó tündért vagy Aladdin lámpáját ígérte tanítványainak. Ő teljes életváltozásra hívott, arra, hogy ezen a világon képviseljük az ő szempontjait. Valakinek a nevében kérni azt jelenti, hogy azt kérem, amit ő kérne, az én kérésem tulajdonképpen az övé. Ismerem-e ilyen közelről Mesterem szándékait, vagyok-e ilyen szoros közösségben vele? (Győri Tamás József)

„Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!” (Lk 12,32)

Csodálatos ez a beszéd, amelyet Jézus a tanítványaihoz intéz, érdemes végigolvasni. Minden mai kérdésünkre, szorongató aggodalmaskodásunkra megfelel. Mély empátiával apróra végigveszi, ami miatt fáj az ember feje. Étel, ruha, egzisztenciális nyugtalanságaink. Ne féljetek, mondja, Atyátok tudja, mire van szükségetek. Ha az ő országát keresitek, tanítványok, akkor Isten megmutatja az utat, elétek adja a szükségeset, elsimítja a buktatókat, jóllakat. Isten országa már itt is a miénk, és egykor az örök életben is ő lesz az, aki otthonunkba visz. (Kőháti Dorottya)

Nem érthetjük meg a másik ember problémáját, ha nincs bennünk szeretet. Igaz együttérzés nem létezik szeretet nélkül. Aki elfelejtkezik mások szívéről, a saját szívét veszíti el.
Ha valaki egy másik ember szenvedését semmibe veszi, az olyan, mintha ő okozná a szenvedést.

Oly távol vagy tőlem és mégis közel,
Nem érthetlek Téged s nem érhetlek el.
Oly távol vagy tőlem és mégis közel,
Te hallasz, s én érzem a szívem felel.

Részlet az István, a király-ból

Tapintatos figyelem. Más szóval: kicsiben gyakorolt nagy szeretet, amely észreveszi és értékeli a másik értékeit és azt olykor meg is mondja. Ugyanakkor hibáit nem nagyítja fel.

Egy Éva mondta el: - Szerelmes voltam Ádámba, mikor hozzámentem, de akkor szerettem meg egész lényemmel, amikor először elrontottam kedvenc vacsoráját. Szorongva vártam: mi lesz, mit szól? Én alig tudtam lenyelni az ételt. Láttam az arcán: neki sem ízlik, de olyan kedvesen dicsérte, hogy még ma is könnyes a szemem, ha rágondolok.

Egy Ádám: - Éreztem én, hogy valami baj van közöttünk. Évám egyre ridegebb, hidegebb lett. Egy este azt mondtam neki: Éva, az az érzésem, mintha baj volna közöttünk. Vizsgáljuk meg a szívünket, mi történt velünk. Évám csak ennyit válaszolt: - Ha naponként felhozod helyettem a pincéből a tüzelőt, azt hiszem, el is hagyhatjuk a szív-vizsgálatot. Hidd el, nem a szeneskanna volt nehéz, inkább az, hogy nem vettél észre, mikor cipekedtem.

Egy házasság alig helyrehozhatóan azért romlott el, mert amikor a férj és feleség vendégségben voltak, Ádám elmenetelkor minden hölgyvendégre felsegítette a kabátot, kivéve a feleségét. Amikor az otthon megkérdezte: - Miért nem adtad rám a kabátot? Ádám rándított egyet a vállán s azt válaszolta: Mert te a feleségem vagy. - Szó szót követett, majd vád vádat. Majdnem válás lett az eset vége.

Egy másik Ádám viszont észrevette, hogy Évája napok óta levert, szomorú. Mert depresszióra hajlamos volt, attól félt, hogy felesége visszacsúszik egykori betegségébe. Ezért s mert szerette, egy cédulácskát hagyott kora hajnalban, munkába menetelkor Évája éjjeliszekrényén: „Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek?” Este felesége sírva vallotta be, hogy öngyilkossági gondolatokkal foglalkozott, de férje figyelmes szeretete visszaadta életkedvét, örömét.

A grandiózus kicsiségek közé tartozik az elismerő, jó szó is. Selye János, világhíres tudósunk írja: „Elismerés nélkül éppen úgy nem élhet az ember, mint a hal víz nélkül.”

Házasságuk harmadik évében Éva már nem bírta tovább. Új frizurát csináltatott, elegáns ruhát vett fel, úgy várta haza a férjét, az hátha most az egyszer észreveszi és megdicséri haját, ruháját. Vagy legalább a különös gonddal készített jó vacsorához lesz egy szava. Semmi. Ádám megcsókolta. Pontosan úgy, mint máskor. Szó nélkül megette a vacsorát, de amikor újságja után nyúlt, Éva kirobbant: - Sose dicsérsz meg semmiért. Neked szépítettem magam, neked öltözködöm, a kedvenc ételedet készítettem és egy elismerő szavad sincs hozzám? Mire Ádám: - Mikor mondtad egyszer is, hogy okos vagyok és erős? Hogy sokat dolgozom, és most is a második műszakból jövök - érted. Kedves hangon, mosolyogva mondta mindezt, úgy, hogy Éva elnevette magát, de magában megjegyezte: Az elismerő jó szót nemcsak várni kell, hanem adni, mondani is. S arra mindkettőjüknek szükségük van.

Egy összetörtségében őszintévé vált férj mondta el - közvetlenül felesége halála után: „Őrjítő ha meggondolom, a halotti koszorú volt az első virág, amit húszévi házasság alatt kapott. Azért is vettem neki olyan irdatlan nagy koszorút!” - Igen. Vannak a rossz lelkiismeretnek is virágai. De nem lehetne, egy ilyen óriás koszorút előre és szálanként odaadni asszonyainknak - míg élnek?! Miért is ne lehetne „élők napja” is, ha már van halottak napja?

A tapintatos figyelem a házasság vitaminja. Van azonban másféle figyelem is: a „megfigyelem”. Ez a házasság mérge. Ahogy a bokszoló figyeli hol van ellenfele gyönge pontja, felrepedt szemhéja, s oda céloz: lehet így is megfigyelni a másik gyöngéjét, hogy adandó alkalommal oda lehessen ütni - ahol nagyon fáj. De szív-e az, amelyik a fej ellen tör? Fej-e az, amelyik saját szívét bántja?

Az az asszony, aki paprikás krumpli mellé derűt ad körítésnek, jobban vigyáz férje egészségére, mint aki süllőt pirít neki vajban, de azt szemrehányásokkal köríti.

Egy Ádám mondotta: - Hivatali bosszúságomat és rosszkedvemet mindig kint hagyom a lábtörlőn azzal a porral, sárral együtt, amit leverek a lábamról. Én szegény ember vagyok, nem tudok mást hazavinni mint a jókedvemet. - Milyen gazdag asszony lehet a felesége!

A derű ikertestvére a humor. A humor azt jelenti: mégis mosolygok. Aki ezt cselekszi, nem válik sem önmaga, sem az események rabjává. A humor belső távolságban tart önmagunkkal és az eseményekkel szemben. A távolság pedig helyesebben mutatja az arányokat. Azaz: tudunk már önmagunk felett is derülni. Házastársunk egy-egy tette, szava nem világraszóló katasztrófa többé, mert mosollyal áthidalható és humorral feloldható.

Tulajdonképpen minden szép, amire szeretettel nézünk.