A hit nem erőlködés, hogy egy tételt elhiggyünk, hanem magunk odaengedése
Annak, aki szeret minket, s egyszülöttét értünk a halálba adta.

„A jótékonyságról és az adakozásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.” (Zsid 13,16)

Az Isten szerint való áldozat lényege nem abban áll, hogy hatalmas erőfeszítést követel, vagy irtózatos szenvedést és önmegtartóztatást jelent. Tehát ha áldozatról beszélünk, akkor a kérdés az, hogy teszik-e az Istennek. Milyen sokan vállalnak hatalmas terheket, roskadoznak óriási súlyok alatt, mert azt gondolják, hogy saját áldozatuk áldozatává kell lenniük! Pedig Isten nem az önpusztítást értékeli, hanem azt, ha semmi viszonzást nem remélve megosztom másokkal, amit tőle kaptam. (Győri Tamás József)

A szövetség engedelmesség nélkül hatástalan és használhatatlan.

„Az apák tanítják fiaiknak, hogy te hűséges vagy.” (Ézs 38,19b)

Nem könnyű erről gyerekeinkkel beszélgetni, mert a saját életünk példája nem mindig vonzó. Ha csak a bibliai eseményeket vagy a távoli történelmet emlegetjük, az idegennek tűnik a fiataloknak. Ha el tudjuk és el merjük mondani nekik, hogy Isten hűsége hogyan hordozott bennünket, és változtatott meg minket is, akkor válik számukra közelivé és életszerűvé. De ezzel tartozunk nekik! (Missura Tibor)

Ha mindenki megfogadná, hogy csak akkor kér, amikor mindent megköszön: nem lenne elégedetlen zúgolódó ember. (Ravasz László)

Ha szeretet van az életünkben, az pótol ezernyi dolgot, ami hiányzik. Ha nincs szeretet, mindegy, mink van, az sosem lesz elég.

„Így fogják nevezni: csodálatos Tanácsos, erős Isten, örökkévaló Atya, békesség Fejedelme!” (Ézs 9,5)

Ézsaiás a gyermekről, a fiúról prófétál, aki az egész világ békességét hozza el. Uralkodó, Tanácsos, Atya… Milyen nagyszerű nevek, csak térdre borulva, dicsőségét imádva ejtheti ki a bűnös, halandó ember! Egyáltalán megszólítható-e a világ fejedelme? Hogyan mehetünk elébe az erős Istennek? Úgy, hogy ő jön felénk! Megtette már az általunk legyőzhetetlen távolságot, és most is hívhatjuk őt. Ennyit kell mondanunk: Kérlek, jöjj be az életembe, Jézus! (Kőháti Dorottya)

Jézus követésében nagyban segítenek bennünket a szeretetmunkák, vagyis azok a szolgálatok, miket a Krisztus nevében, az ő szeretete által végzünk. Erre Jézus bőségesen adott nekünk példát. Jézus szíve tele volt szolgáló szeretettel, Jézus keze tele volt segítő szeretettel, és lábai nagyon gyorsak voltak a segítés útján való járásban. A fákat gyümölcseiről lehet megismerni. Ezek a gyümölcsök pedig nem egyebek, mint a szeretetből fakadó cselekedetek. A gyümölcséréshez meleg és napsugár szükséges. Éppen így, a jó cselekedetekhez is szeretet és melegség szükséges. A Jézus nyomában járó ember másként nem cselekedhetik. (Ecsedi Aladár)


Lényeges dolgokat emberek között soha nem a szavak, mindig csak a magatartás és a cselekedetek intéznek el. (Márai Sándor)

Mindig soknak tartjuk,
amit mi teszünk másokért;
ellenben amit mások tesznek érettünk,
azt semmibe sem vesszük.
Úgy látszik, két szívünk van:
egy lágy, gyöngéd, engedékeny - önmagunk számára,
és egy kemény, szigorú, zord - embertársaink számára.

Szalézi Szent Ferenc

Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek.
Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák...
- Minden bizonnyal - feleltem.
- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni.

Antoine de Saint-Exupery - A kis herceg

Nincs csodálatosabb dolog, mint a keresztények békessége Istenben.

Tanulj meg szeretetet adni és kapni feltétel nélkül, és elfogadni az embereket olyannak, amilyenek.

A hálának és odaadásnak tűzében elég belőlünk régi énünk hiúsága és restsége. (Viktor János)

A szeretet mindent megenyhít és minden keserűt megédesít.

Celanói Tamás

Add Uram, hogy minden dolog felé rendezett szeretettel forduljak, elszakítva tekintetemet a földről és az ég felé fordítva; úgy használjam e világ javait, mintha nem használnám. Add, hogy értelmem bizonyos belső érzékével meg tudjam különböztetni azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van, azoktól, amelyek csak élvezetemre szolgálnak, hogy így az átmeneti dolgokkal csak ideiglenesen foglalkozzam, és csak a szükséges mértékben, de ugyanakkor örök vággyal öleljem át az örök valóságokat.

Clairvaux-i Szent Bernát

Akkor jelent meg a róka.
- Jó napot! - mondta a róka.
- Jó napot! - felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.
- Itt vagyok az almafa alatt - mondta a hang.
- Ki vagy? - kérdezte a kis herceg. - Csinosnak csinos vagy...
- Én vagyok a róka - mondta a róka.
- Gyere, játsszál velem - javasolta a kis herceg. - Olyan szomorú vagyok...
- Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve.
- Ó, bocsánat! - mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Te nem vagy idevalósi - mondta a róka. - Mit keresel?
- Az embereket keresem - mondta a kis herceg. - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Az embereknek - mondta a róka - puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?
- Nem - mondta a kis herceg. - Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
- Kapcsolatokat teremteni?
- Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...
- Kezdem érteni - mondta a kis herceg. - Van egy virág... az, azt hiszem, megszelídített engem...
- Lehet - mondta a róka. - Annyi minden megesik a Földön...
- Ó, ez nem a Földön volt - mondta a kis herceg.
A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.
- Egy másik bolygón?
- Igen.
- Vannak azon a bolygón vadászok?
- Nincsenek.
- Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?
- Nincsenek.
- Semmi sem tökéletes - sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: - Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...
A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
- Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.
- Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
- Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.
- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...
Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.
- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.
- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.
Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:
- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.
- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt. - Majd hozzáfűzte: - Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.
A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.
- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.
A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:
- Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.
Azzal visszament a rókához.
- Isten veled - mondta.
- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

Antoine de Saint-Exupéry

Anyja vagyok a szép szeretetnek,
az istenfélelemnek, megismerésnek
és a szent reménynek.
Nálam van az út és az igazság
minden kegyelme,
nálam az élet és az erény
minden reménye.

Jöjjetek hozzám mind,
akik kívántok engem,
és teljetek el gyümölcseimmel.

Arra gondoltam, hogy az emberi jóság még mindig csak olyan, mint a haszontalan gyermeké. Pálcát kell neki mutatni, hogy előbujjon. Arra gondoltam, hogy az emberek is úgy vannak a maguk rosszaságával, mint hitetlen papok a vallásukkal. Csinálják, de nem hisznek benne. Az emberek is szorgalmasan csinálják a rosszat, s amellett azt mondják, hogy jót cselekedtek, s hogy valamennyire igazuk is legyen, minden rossz cselekedethez keresnek valami olyan magyarázatot, amiből a jónak legalább az árnyékát elő lehessen mesterkedni. Addig vegyészkednek az elvekkel, szempontokkal, elképzelésekkel és törvényekkel, amíg sikerül is nagynehezen összekotyvasztani, s azzal aztán boldogan megkoszorúzzák magukat. Ilyen furcsa állat az ember. Nem aszerint cselekszik ahogy az igazságot megállapította, hanem aszerint állapítja meg az igazságot, ahogyan cselekedett. Ezért van aztán, hogy bár minden ember jó és okos, mégis annyi rossz és ostoba dolog történik a világon.

Wass Albert

Az ima - benső felemelkedés Istenhez.
Az ima - a lélek örök tápláléka.
Az ima - erő az igaz élethez.

Az imádságról...

Ha találkozni vágyunk egy közeli ismerőssel, akit szeretünk és aki sokkal inkább szeret bennünk…

* Telefonon, vagy levélben egyeztetünk vele találkozót.
* Amikor a találkozóra sor kerül, elkezdünk beszélgetni. Elmondjuk bánatunkat, örömünket, őszintén megbeszélünk mindent…
* Egy idő után a szavakra már nem lesz szükség, zavaró is lenne a beszéd közöttünk… Már csak nézzük egymást…
* Végül a tekintet is feleslegessé válik. A létezés benső csendjében kapcsolódunk egybe. Ez a legmélyebb egység ővele, aki szeret bennünk…

Az ökölbe szorított kéz könnyen görcsbe merevedik.
(C. H. Spurgeon)

Az istenszeretet határa: Istent határ nélkül szeretni.

Szent Bernát

Azért van síró, hogy vigasztald - és éhező, hogy teríts asztalt!
Azért van seb, hogy bekösse kezed - vak, elhagyott azért van, hogy vezesd!
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved, - azért van, hogy megmutasd, mennyi szeretet van benned!
Megmutattad néha legalább? És enyhült, szépült tőled a világ?
Mi vagy? Vigasznak szántak! Menedéknek, oszlopnak, szárnynak!
Siess! Keress! Ki van jelölve a helyed, s csak ott leszel az, minek Isten rendelt!
Másként rideg, céltalan lesz életed! Mag leszel, mely kőre esett!
Gyógyszer, mely kárba veszett! Rúd leszel - de zászlótalan!
Cserép, melyben nincs virág, s nem veszi hasznod sem az ég, sem a világ!

Azt a keresztet, ami most annyira nyomja válladat,
mielőtt elküldte volna hozzád az Úr,
mindenható szemével megvizsgálta,
szerető irgalmával átmelegítette,
mindkét kezével méregette,
vajon nem nagyobb-e,
nem nehezebb-e a te számodra,
mint amennyit elbírsz?
Aztán megáldotta,
szent kegyelmével,
irgalmával megillatosította,
reád és bátorságodra tekintett
és így érkezik a mennyből a Kereszt,
mint Isten köszöntése, mint a te
Istened szeretetének irgalmas ajándéka.

Szalézi Szent Ferenc

Egy fiatal anyuka gyermekei kedvenc vacsoráját készítette: sült-krumplit. Legkisebb, négyéves kisfiának igen élmény-dús napja volt az óvodában. Éppen a vele történteket mesélte anyukájának, aki szórakozottan, kurtán maga elé hümmögve válaszolgatott neki.
- Anyuu... - szólt néhány pillanattal később kisfia, és megrángatta anyukája szoknyáját.
Anyukája csak bólintott és ismét hümmögött valamit maga elé.
- Anyuuuu... - rángatta meg újra szoknyáját kisfia.
Anyukája újra hümmögött valamint, hámozva tovább a krumplit. Miután eltelt öt perc, a kisfiú belekapaszkodott anyukája szoknyájába és teljes erejéből megrángatta. Így kénytelen volt kisfiához fordulni. A kisfiú kezecskéi közé fogva anyukája arcát így szólt: - Anyu, a szemeiddel figyelj rám!

Egyik nap Ferenc ismét Leó mögött bandukolt az erdőn át. Gondolatait hagyta elkalandozni. Mindketten megszokták ezeket a csendes meneteléseket a természetben. Gyorsan leereszkedtek a vízmosta lejtőkön a mélybe, ahol egy patak csobogott. Elhagyatott hely volt, vad és tiszta szépségű. A víz ugrándozott a sziklákon, hófehéren, szabadon, azúrkék szikrákat szórva. Nagy hűvösséget lehelt a környező növényekre. Néhány boróka nőtt itt is, ott is a sziklák között, a csobogó víz fölé hajolva.

- Húgocskánk, a víz! - kiáltott fel Ferenc a patakhoz közeledve. - A te tisztaságod Isten ártatlanságát énekli.

Egyik szikláról a másikra ugrálva Leó előbb ért át a patakon. Ferenc követte. Neki több időbe került. Leó, aki a másik parton állt, nézte az áttetsző vizet, amint végigszaladt az aranyszínű homokon, a sziklák szürke tömbjei között. Már Ferenc is átért a túlsó partra, de ő még mindig el volt merülve ebben a szemlélődésben. Úgy látszott, nem képes elszakadni ettől a látványtól. Ferenc nézte őt, és szomorúságot vett észre arcán.

- Igen elgondolkodtál - mondta neki egyszerűen Ferenc.

- Ó, ha mi is olyan tiszták tudnánk lenni, mint a víz! - válaszolta Leó. - Megismernénk mi is a mi húgocskánknak, a víznek ezt a bolondos és túlcsorduló örömét és ellenállhatatlan lendületét.

Szavaiban nagy nosztalgia reszketett, és melankolikusan nézte a patakot, mely nem szűnt meg rohanni a maga megfoghatatlan tisztaságában.

- Gyere! - ragadta meg karjánál Ferenc.

Mindketten újra elindultak. Egy csöppnyi csend után Ferenc megkérdezte Leót:

- Mit gondolsz, testvérem, miben áll a szív tisztasága?

- Ez abban áll, hogy nincs hibánk, amit szemünkre vethetnénk magunknak - válaszolta gondolkodás nélkül Leó.

- Most már megértem szomorúságodat - mondotta Ferenc. - Mert hiszen mindig van valami, amit a szemünkre vethetünk.

- Igen - hagyta jóvá Leó -, és éppen ez az, ami engem elkeserít. Sohasem fogom elérni a szív tisztaságát.

- Ah, Leó testvér, higgy nekem! Ne foglalkozz te annyit lelked tisztaságával! Fordítsd tekinteted Istenre! Csodáld! Örvendezzél azon, hogy van! Ő, aki maga a szentség, a tisztaság! Adj hálát neki önmaga miatt! Ebben áll, kicsi testvérem, a szív tisztasága. És amikor te így Isten felé fordultál, többé már ne fordulj vissza önmagadhoz! Ne kérdezd, mennyit haladtál. Az azon való bánkódás, hogy nem vagyunk tökéletesek, hogy bűnösnek találjuk magunkat, még csak emberi érzelem, nagyon is emberi. Magasabbra kell emelni tekintetedet, sokkal feljebb. Van Isten, és létezik az ő mérhetetlensége, az ő változatlan fényessége. Annak van tiszta szíve, aki nem szűnik meg imádni az élő és igaz Urat. Akinek az a törekvése, hogy Isten életére odafigyeljen, és aki képes minden nyomorúsága közepett Isten örök ártatlanságában és örömében fürdeni, aranylóan, mint a porszem a napsugárban. Ez az emberi szív egyszerre kifosztott, és minden gazdagsággal teljes. Elég neki, hogy Isten maga Isten. És ebben találja meg békéjét és gyönyörűségét. Isten pedig maga a szentség és tisztaság.

- De Isten megköveteli a mi erőlködésünket és hűségünket is.

- Kétségtelenül - válaszolta Ferenc. - De a szentség nem önmagunk kiteljesítése, még csak nem is valamiféle teljesség, melyet az ember megszerez önmagának. A szentség elsősorban üresség, amit fölfedezünk magunkban, és elfogadunk; és Isten maga jön, hogy betöltse azt abban a mértékben, ahogy megnyílunk az ő teljességére. A mi semmiségünk, ha elfogadjuk, szabad teret ad Istennek, ahol még teremthet. Az Úr nem engedi elrabolni dicsőségét senki emberfia által. Ő mindig Úr. Az Egyetlen, az egyedüli Szent. De kézen fogja a szegényt, kiemeli a sárból, és népének fejedelmei közé ülteti, hogy lássa az ő dicsőségét. Isten a lélek kék ege lesz.

Elmerülni Isten dicsőségének szemléletében, testvérem, Leó, felfedezni, hogy Isten valóban Isten, örökké Isten, mindazok felett, amik mi vagyunk és lehetünk, és örvendezni azon, hogy ő van, elragadtatásba esni örök ifjúsága előtt, hálát adni neki önmaga miatt; ezt követeli leginkább az Úr szerelme tőlünk, melyet a nekünk adott Lélek kiáraszt szívünkbe. Ebben áll a szív tisztasága. Ezt a tisztaságot nem lehet elérni ökölbe szorított kézzel és megfeszülve.

- Hát akkor hogyan? - kérdezte Leó.

- Egyszerűen nem szabad semmit sem megtartani önmagunkból. Mindent ki kell seperni. Még szorongásainkat is. Tiszta helyet kell készíteni. El kell fogadni azt, hogy szegények vagyunk. Le kell vetni mindent, ami nyomaszt bennünket, még hibáink súlyát is. És csak az Úr dicsőségét kell már szemlélni, s engedni, hogy az minket átjárjon. Isten él, s ez egyedül elég. Akkor a szív könnyűvé válik. Többé nem érzi önmaga súlyát; mintha kicserélték volna. Mint a pacsirta, megrészegül a tér tágasságától, s az ég azúrjától. Elhagy minden gondot és aggodalmat. A tökéletesség utáni vágy is megváltozik. Egyszerűen tisztán Istent akarja, Istent magát.

Leó elmerülve hallgatta, miközben atyja előtt lépdelt. S ahogy haladtak, egyre könnyebbnek érezte szívét, és mérhetetlen békesség ölelte át.

Részlet P. Eloi Leclerc: Egy szegény ember bölcsessége című könyvéből

Életforma melyre Isten hív, hatalmasabban beszél száz bizonyságtételnél.

…és fogadom: legigazabb vágyam,
hogy sose hagyjalak el,
hogy veled végre magammá lehessek,
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek,
csak szeretlek.

Baranyi Ferenc

Gyakran sokkal többet tanultam egyetlen ima közben, mint amennyit össze tudtam volna gyűjteni sok olvasásból és elmélkedésből. (Luther Márton)

Ha arra vársz, hogy angyallá változzál, azért, hogy a szeretethez föl tudj emelkedni, akkor sem fogsz szeretni engem! Még ha minduntalan visszaesel is hibáidba, még ha gyönge vagy is kötelességeid teljesítésére és az erényekre: nem tiltom meg neked, én a te Istened, hogy szeress engem. Szeress úgy, ahogy vagy -- nyomorultul és bűnös létedre -- szeress! Minden percedben, minden élethelyzetben, belső izzásban vagy szárazságban, hűséged vagy hűtlenséged közepette. Szeress engem egyszerűen, úgy ahogy vagy. Vágyódom a te szegény bűnös, tétova szíved szerelmére. Ha egyre csak arra vársz, hogy tökéletes légy, sosem fogsz szeretni engem...

Schott

Isten az őszinte engedelmesség útján sohasem fog bennünket, mint valami élettelen tárgyakat, vontató kötélen húzni. Nem vonszol, hanem vonz. (Makintosch)


Isten nem azért mond valamit, hogy értelmeddel mérlegeld, hanem azért, hogy engedelmeskedj Neki.

„Krisztus mondja: „Amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.”” (Jn 14,13)

Milyen szempontok alapján kérek? Van-e kéréseimben helye és szerepe az Atya dicsőségének? Legtöbbször imádságaimat is áthatja a saját magam iránti rajongásom. Krisztus azonban nem a mesebeli jó tündért vagy Aladdin lámpáját ígérte tanítványainak. Ő teljes életváltozásra hívott, arra, hogy ezen a világon képviseljük az ő szempontjait. Valakinek a nevében kérni azt jelenti, hogy azt kérem, amit ő kérne, az én kérésem tulajdonképpen az övé. Ismerem-e ilyen közelről Mesterem szándékait, vagyok-e ilyen szoros közösségben vele? (Győri Tamás József)

„Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!” (Lk 12,32)

Csodálatos ez a beszéd, amelyet Jézus a tanítványaihoz intéz, érdemes végigolvasni. Minden mai kérdésünkre, szorongató aggodalmaskodásunkra megfelel. Mély empátiával apróra végigveszi, ami miatt fáj az ember feje. Étel, ruha, egzisztenciális nyugtalanságaink. Ne féljetek, mondja, Atyátok tudja, mire van szükségetek. Ha az ő országát keresitek, tanítványok, akkor Isten megmutatja az utat, elétek adja a szükségeset, elsimítja a buktatókat, jóllakat. Isten országa már itt is a miénk, és egykor az örök életben is ő lesz az, aki otthonunkba visz. (Kőháti Dorottya)

Nem érthetjük meg a másik ember problémáját, ha nincs bennünk szeretet. Igaz együttérzés nem létezik szeretet nélkül. Aki elfelejtkezik mások szívéről, a saját szívét veszíti el.
Ha valaki egy másik ember szenvedését semmibe veszi, az olyan, mintha ő okozná a szenvedést.

Oly távol vagy tőlem és mégis közel,
Nem érthetlek Téged s nem érhetlek el.
Oly távol vagy tőlem és mégis közel,
Te hallasz, s én érzem a szívem felel.

Részlet az István, a király-ból

Tapintatos figyelem. Más szóval: kicsiben gyakorolt nagy szeretet, amely észreveszi és értékeli a másik értékeit és azt olykor meg is mondja. Ugyanakkor hibáit nem nagyítja fel.

Egy Éva mondta el: - Szerelmes voltam Ádámba, mikor hozzámentem, de akkor szerettem meg egész lényemmel, amikor először elrontottam kedvenc vacsoráját. Szorongva vártam: mi lesz, mit szól? Én alig tudtam lenyelni az ételt. Láttam az arcán: neki sem ízlik, de olyan kedvesen dicsérte, hogy még ma is könnyes a szemem, ha rágondolok.

Egy Ádám: - Éreztem én, hogy valami baj van közöttünk. Évám egyre ridegebb, hidegebb lett. Egy este azt mondtam neki: Éva, az az érzésem, mintha baj volna közöttünk. Vizsgáljuk meg a szívünket, mi történt velünk. Évám csak ennyit válaszolt: - Ha naponként felhozod helyettem a pincéből a tüzelőt, azt hiszem, el is hagyhatjuk a szív-vizsgálatot. Hidd el, nem a szeneskanna volt nehéz, inkább az, hogy nem vettél észre, mikor cipekedtem.

Egy házasság alig helyrehozhatóan azért romlott el, mert amikor a férj és feleség vendégségben voltak, Ádám elmenetelkor minden hölgyvendégre felsegítette a kabátot, kivéve a feleségét. Amikor az otthon megkérdezte: - Miért nem adtad rám a kabátot? Ádám rándított egyet a vállán s azt válaszolta: Mert te a feleségem vagy. - Szó szót követett, majd vád vádat. Majdnem válás lett az eset vége.

Egy másik Ádám viszont észrevette, hogy Évája napok óta levert, szomorú. Mert depresszióra hajlamos volt, attól félt, hogy felesége visszacsúszik egykori betegségébe. Ezért s mert szerette, egy cédulácskát hagyott kora hajnalban, munkába menetelkor Évája éjjeliszekrényén: „Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek?” Este felesége sírva vallotta be, hogy öngyilkossági gondolatokkal foglalkozott, de férje figyelmes szeretete visszaadta életkedvét, örömét.

A grandiózus kicsiségek közé tartozik az elismerő, jó szó is. Selye János, világhíres tudósunk írja: „Elismerés nélkül éppen úgy nem élhet az ember, mint a hal víz nélkül.”

Házasságuk harmadik évében Éva már nem bírta tovább. Új frizurát csináltatott, elegáns ruhát vett fel, úgy várta haza a férjét, az hátha most az egyszer észreveszi és megdicséri haját, ruháját. Vagy legalább a különös gonddal készített jó vacsorához lesz egy szava. Semmi. Ádám megcsókolta. Pontosan úgy, mint máskor. Szó nélkül megette a vacsorát, de amikor újságja után nyúlt, Éva kirobbant: - Sose dicsérsz meg semmiért. Neked szépítettem magam, neked öltözködöm, a kedvenc ételedet készítettem és egy elismerő szavad sincs hozzám? Mire Ádám: - Mikor mondtad egyszer is, hogy okos vagyok és erős? Hogy sokat dolgozom, és most is a második műszakból jövök - érted. Kedves hangon, mosolyogva mondta mindezt, úgy, hogy Éva elnevette magát, de magában megjegyezte: Az elismerő jó szót nemcsak várni kell, hanem adni, mondani is. S arra mindkettőjüknek szükségük van.

Egy összetörtségében őszintévé vált férj mondta el - közvetlenül felesége halála után: „Őrjítő ha meggondolom, a halotti koszorú volt az első virág, amit húszévi házasság alatt kapott. Azért is vettem neki olyan irdatlan nagy koszorút!” - Igen. Vannak a rossz lelkiismeretnek is virágai. De nem lehetne, egy ilyen óriás koszorút előre és szálanként odaadni asszonyainknak - míg élnek?! Miért is ne lehetne „élők napja” is, ha már van halottak napja?

A tapintatos figyelem a házasság vitaminja. Van azonban másféle figyelem is: a „megfigyelem”. Ez a házasság mérge. Ahogy a bokszoló figyeli hol van ellenfele gyönge pontja, felrepedt szemhéja, s oda céloz: lehet így is megfigyelni a másik gyöngéjét, hogy adandó alkalommal oda lehessen ütni - ahol nagyon fáj. De szív-e az, amelyik a fej ellen tör? Fej-e az, amelyik saját szívét bántja?

Az az asszony, aki paprikás krumpli mellé derűt ad körítésnek, jobban vigyáz férje egészségére, mint aki süllőt pirít neki vajban, de azt szemrehányásokkal köríti.

Egy Ádám mondotta: - Hivatali bosszúságomat és rosszkedvemet mindig kint hagyom a lábtörlőn azzal a porral, sárral együtt, amit leverek a lábamról. Én szegény ember vagyok, nem tudok mást hazavinni mint a jókedvemet. - Milyen gazdag asszony lehet a felesége!

A derű ikertestvére a humor. A humor azt jelenti: mégis mosolygok. Aki ezt cselekszi, nem válik sem önmaga, sem az események rabjává. A humor belső távolságban tart önmagunkkal és az eseményekkel szemben. A távolság pedig helyesebben mutatja az arányokat. Azaz: tudunk már önmagunk felett is derülni. Házastársunk egy-egy tette, szava nem világraszóló katasztrófa többé, mert mosollyal áthidalható és humorral feloldható.

Tulajdonképpen minden szép, amire szeretettel nézünk.

A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsiny falujára. Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, a másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot hordtak, míg mások kabátot viseltek. Két dolog azonban közös volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette őket, és ugyanabban a faluban laktak. A foltmanók egész életükben minden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricákkal, és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztgattak egymásra. A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak. A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörű dalokat énekeltek. Őket mindenki elárasztotta csillaggal. Némely foltmanónak egész testét csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, mikor csillagot kaptak. Így aztán újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a csillagot.

Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott. Pancsinelló is ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig csak nagyot esett. Erre persze rögtön köréje gyűltek néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot. Néha eséskor megkarcolta a testét. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el. Aztán, ha megpróbálta kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze még több pontot ragasztottak rá. Egy idő után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy már az utcára sem mert kimenni. Félt, hogy valamit megint elügyetlenkedik, például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több rossz pontot szerez. Sőt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán azért, mert látták, már úgyis olyan sok van rajta. "Sok szürke pontot érdemel - mondogatták egymásnak. - ő aztán tényleg nem jó foltmanó!" Egy idő után maga Pancsinelló is elhitte ezt. "Nem vagyok jó foltmanó" - gondolta.

Amikor nagy ritkán kiment az utcára, csak olyan manókkal lófrált, akiken szintén sok szürke pont volt. Köztük jobban érezte magát. Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a többi. Nem volt rajta sem csillag sem pont. Egyszerűen foltmanó volt. Lúciának hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat - csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Némely manó emiatt felnézett rá, és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett! Mások lenézték, mert nem volt egy csillaga sem, és raktak rá egy szürke pontot. Ám az is leesett!

"Én is ilyen akarok lenni!- gondolta Pancsinelló. - Nem akarom, hogy mások jeleket rakjanak rám!" Megkérdezte a matrica nélküli famanót, hogyan lehetséges, hogy neki nincs egyetlen matricája sem. "Ó, nem nagy ügy! - válaszolta Lúcia. - Egyszerűen csak minden nap meglátogatom Élit." "Élit?"

"Igen, Élit a fafaragót. Jót ücsörgök a műhelyében." "De miért?" "Majd megtudod! Menj el hozzá, fel a hegyre!" Ezzel a matrica nélküli manó megfordult és elment. "Szerinted egyáltalán szóba áll majd velem?" - kiáltott utána Pancsinelló. De Lúcia ezt már nem hallotta meg. Így aztán Pancsinelló hazament. Leült az ablak elé és nézte, hogyan rohangálnak ide-oda a manók csillagokat és szürke pontokat osztogatva egymásnak. "Ez így nincs rendjén" - suttogta, és elhatározta, hogy elmegy Élihez. Felkapaszkodott a hegytetőre vezető keskeny ösvényen, és belépett a nagy műhelybe. Szeme-szája elállt a csodálkozástól az óriási bútorok láttán. A hokedli a feje búbjáig ért. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy rálásson a munkapadra. A kalapács nyele olyan hosszú volt, mint az ő karja. Pancsinelló nyelt egy nagyot, és elindult kifelé. Ekkor meghallotta a nevét. "Pancsinelló!" - hallatszott egy mély, erős hang. Pancsinelló megállt. "Pancsinelló! Örülök, hogy látlak! Gyere közelebb, hadd nézlek meg! "Pancsinelló lassan megfordult és ránézett a nagydarab, szakállas mesterre. "Te tudod a nevemet?" - kérdezte a kis manó. "Persze, hogy tudom! Én alkottalak!" Éli lehajolt, felemelte és maga mellé ültette a padra. "Hm" - szólalt meg a mester elgondolkozva, miközben a szürke pontokat nézte. "Úgy látom, gyűjtöttél néhány rosszpontot!" "Nem akartam, Éli! Tényleg nagyon próbáltam jó lenni!"

"Gyermekem, előttem nem kell védekezned, én nem foglalkozom azzal, mit gondolnak rólad a foltmanók."
"Tényleg?" "Tényleg. És neked sem kellene. Hát kik ők, hogy jó vagy rossz pontokat osztogassanak? Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te. Amit ők gondolnak, az semmit sem számít, Pancsinelló. Csak az számít, amit én gondolok. És szerintem te nagyon értékes manó vagy!" Pancsinelló felnevetett. "Én értékes?! Ugyan mitől? Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok magasra ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok én neked?"
Éli Pancsinellóra nézett, rátette a kezét a kis favállakra, majd nagyon lassan így szólt:
"Az enyém vagy! Ezért vagy értékes nekem." Pancsinellóra még soha senki nem nézett így - különösen nem az, aki alkotta őt. Nem is tudta, mit mondjon. "Minden nap vártam, hogy eljössz!" - folytatta Éli.
"Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak matricák"- mondta Pancsinelló
"Tudom. Mesélt rólad." "Rajta miért nem tapadnak meg a matricák?"

A fafaragó nagyon kedvesen beszélt: "Azért, mert elhatározta, hogy neki fontosabb, amit én gondolok róla, mint az, amit mások. A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod."
"Micsoda?"
"A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél jobban bízol az én szeretetemben, annál kevésbé aggódsz a matricák miatt. Érted?"
"Hát, még nem nagyon..."
Éli elmosolyodott. "Idővel majd megérted. Most még tele vagy szürke pontokkal. Egyelőre elég, ha minden nap eljössz hozzám, hogy emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy nekem."
Éli letette Pancsinellót a földre.
"Ne felejtsd el - mondta, miközben a foltmanó elindult az ajtó felé -, hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem hibázom!" Pancsinelló nem állt meg, de magában ezt gondolta: "Azt hiszem, komolyan mondja!"
És miközben ezt gondolta, már le is gurult róla egy szürke pont.

A gyermek kis szívében éppen annyi, sőt több öröm fér meg, mint a férfiúéban. De kár, hogy szívünk csak azért nő, hogy üresebbé váljék. (Eötvös József)

„A reménység nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” (Róm 5,5)

Mi okunk lenne reménykedni a jövőt illetően, ha Isten nem része életünknek, ha nem ő az alap, akire építkezünk? Miben reménykedhetünk? Pénzben? Egészségben? Meddig tart bármelyik, ki, mi garantálhatna nekünk bármit is? Egy életbiztosítás? Egy nagy hozamú bankbetét? Amennyire törékeny és kiszámíthatatlan az élet, egy biztos pontra van szükségünk, s egész életünkben gyakorlatilag azt keressük. Boldog, aki megtalálja, mert itt van, elérhető, megragadható! Isten szilárd alap, szeretete örök. (Kőháti Dorottya)

A rossz terv az, amin nem lehet változtatni.

A szeretetet alázat őrzi. -- Hogy valaki jó ember-e, nem azt kérdik, mit hisz ő, mit remél, csak annyit: mit szeret! -- Abban, amit szeret az ember, vagy nem szenved, vagy magát a kínt is szereti. -- Nincs semmi oly kemény, amit a szeretet tüze le nem győzne.

Szent Ágoston

Adj, Uram, lelki békét, azt elfogadni, amin változtatni nem tudok; bátorságot, azon változtatni, amin tudok; és bölcsességet, felismerni a köztük levő különbséget! De a Te akaratod legyen, ne az enyém!

Szent Ferenc

Aki nem tudja magát túltenni a sértéseken, az nem elég bölcs és az önbizalma is kevés.

Akit nem szeretünk, annak szemében mindig találunk szálkát, és azt is sokszor gerendának látjuk.

Varga Tamás

Amíg mi érzelmek után kapaszkodunk, addig képtelenek vagyunk a Jézussal való életközösségre, s ezzel kezet is nyújtunk a kísértésnek, és kaput, ajtót nyitunk a kétségbeesésnek.

Az engedelmesség minden egyes ténye újabb kapocs, mely szorosabban fűz bennünket Istenhez.

Dalolok, mindig énekelni fogok, akkor is, ha rózsáimat tövisek közül kell szakítanom, és az énekem annál szebb lesz, minél hosszabbak és hegyesebbek a tövisek!

Kis Szent Teréz

Én vétkeztem – te viszont eltűrted.
Én elhagytalak – de te még mindig törődsz velem.
Ha bánkódom – megbocsátasz.
Ha visszatérek – befogadsz.
Sőt ha halogatom a visszatérést – vársz rám.
Visszahívsz – ha eltévedek.
Édesgetsz – ha ellenállok.
Megvárod – míg felébredek kábultságomból.
Magadhoz ölelsz – ha visszatérek.

Szent Ágoston

Gyöngeségeink sértik a magunkról alkotott ideális képet, amelyet magunkban hordozunk. Önkéntelenül is azt gondoljuk, hogy az igaz életet a bűnnel ellentétes irányban kell keresnünk, és arra számítunk, hogy Isten szeretete megszabadít a rossztól és a gyöngeségektől, és így eljuthatunk az életszentségre. Isten azonban nem így cselekszik bennünk. A szentség nem a kísértéssel ellenkező irányban keresendő, hanem éppen a kísértésben. Nem a gyöngeségen túl vár bennünket, hanem annak mélyén. Megkerülni a gyöngeséget azt jelentené, hogy megkerüljük Isten erejét, amely pedig éppen a gyöngeségben működik. Meg kell tehát tanulnunk megmaradni gyöngeségünkben, de felfegyverkezve a hittel, és így elfogadni, hogy ki vagyunk téve a gyöngeségnek, de ugyanakkor Isten irgalmának is. Csak gyöngeségünkben vagyunk kellően sérülékenyek Isten szeretete és irgalma számára. Az egyetlen út, hogy kapcsolatba lépjünk a kegyelemmel, és Isten irgalmának csodájává legyünk, ha megmaradunk a kísértésben és a gyöngeségben.

Péterrel is ez történt. Alig tagadta meg Mesterét harmadszor is, amikor az Úr megfordult és rátekintett. Csak elképzelni tudjuk, hogy mit jelentett Péter számára ez a tekintet. Biztos, hogy nem ítélte el. És nem volt szemrehányó sem. Szelíd és izzó szeretettel volt teli. Pontosan ez az a pillanat, amikor Péter megadja magát Jézus láttán, éppen amikor áruláson érik. Ekkor érinti meg és sebzi meg Jézus szerető pillantása, és ajándékozza meg szerető megbocsátásával. Nemcsak megbocsát neki Jézus, hanem új életre is hívja. Péter ettől a pillanattól kezdve más emberré lesz. Lényének mélye megrendül, szíve keménysége semmivé lesz, most már tudja, mi a szeretet. De nem ez az utolsó eset, hogy Jézus tekintete ilyen üdvös módon zavarja meg Pétert és rázza meg tetőtől talpig. A legmegindítóbb eset húsvét napján történik: „Az Úr valóban föltámadt és megjelent Simonnak.” [Lk 24,34] Újabb megrendülés volt ez Péter számára. Talán még mindig két nappal korábbi gyávaságának és tagadásának hatása alatt állt. Amíg egyszer csak hirtelen: ugyanaz a meleg hang, szeretettől áradó tekintet. Péter bocsánatot nyert egyszer s mindenkorra. Meggyógyult legmélyebb gyöngeségéből, és az élete éppen a gyöngesége által helyére került. Ismét könnyek szöknek Péter szemébe, de biztosan az öröm és elfogadás könnyei.
Péter, aki megtapasztalhatta a szeretet és irgalom ilyen kiáradását, ő lesz az szeretet első tanúja.

Gyengeség és kegyelem - André Louf

Harcolnom kellett. A természetem egyáltalán nem volt hajlékony. Nem volt olyan nap, hogy meg ne sebesültem volna.

Kis Szent Teréz

Ismered magad? Biztosan? Mi a főhibád? Miben mondasz csődöt legtöbbször? Harag, büszkeség, érzékenység, féltékenység, lustaság, érzékiség, fösvénység, kapzsiság, hiúság, hivalkodás, irigység, mértéktelenség? Egy hibából nő ki a többi. Melyik az? Derítsd ki, minél előbb!

Isten a Szeretet hármas Egysége.


Isten ígéretet tesz: a hit elhiszi, a reménység előlegezi, a türelem nyugodtan várakozik rá. (Makintosch)


Két lélek, amit a Szeretet összeköt,
Olyan kapocs ez, amely örök.

Isten minden nap ad nekünk egy pillanatot,
amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz.
S mi minden nap úgy teszünk,
mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot,
mintha nem is létezne,
mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap,
és semmiben sem különbözne a holnaptól.

Paulo Coelho

Merj hinni, merj bízni, merj szeretni, merj boldog lenni,

Merj lépni a bizonytalan felé, hiszen nem tudhatod mikor mit veszthetsz el,
De mire feleszmélsz, lehet már késő lesz.
Adj esélyt, légy bátor, mert boldog lehetsz bárhol!

Mikor a gyermek gőgicsél,
az Isten tudja mit beszél!
Csak mosolyog és integet...
Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?

S mint virággal az esti szél,
az anyja vissza úgy beszél,
oly lágyan és oly édesen...
De Őt nem érti senki sem.

Hogy mit beszélnek oly sokat,
apának tudni nem szabad!
Az égi nyelv ez. Mély titok.
Nem értik, csak az angyalok.

Pilinszky János

Minden kis viaszgyertya megtanít bennünket arra, hogy érdemes egy kis fényért, melegért tövig égni, mert a kis dolgok fénye az, amely széppé, és meleggé teszi az életet.

Molnár Ferenc

Milyen könnyű másokat kárhoztatni, s milyen hamar abba a kísértésbe juthat az ember, hogy még az igazságos felháborodás is tévútra sodorja.



Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát.

Márai Sándor

Nagyon kérlek, Uram, adj nyitott szívet, hogy ha jössz, ne is kelljen kopogtatnod, hanem nyitottan találd a szívemet!

Nem evilági javak; az Isten csak! Nem gazdagság; az Isten csak! Nem méltóság; az Isten csak! Nem tisztelet; az Isten csak! Nem cím és rang; az Isten csak! Nem karrier; az Isten csak! Mindenér', mindég Isten; Ő mindenben.

Pallotti Szent Vince

Örök Atya, tekints irgalmas szemmel az egész emberiségre, tekints a szegény bűnösökre, akiket Jézus legirgalmasabb Szíve oltalmaz. Az Ő keserves kínszenvedése által könyörülj rajtunk, hogy irgalmad mindenhatóságát dicsérjük mindörökké.

Szerintem csak egyetlen ember létezik, és az Jézus. A többi ember annyiban van, vagy annyiban nincs, amennyiben Jézussal azonos vagy nem azonos.
(Weöres Sándor)

Uram, te azt mondtad tanítványaidnak: Ti vagytok a világ világossága. A fény világít, szórja sugarát és elűzi a sötétséget. Engedd, Uram, hogy én is fénysugár lehessek! Hadd vigyem az öröm fényét az emberek közé, hiszen én is a te kegyelmed fényességében élek! Hadd legyek akaratod szerint a világosság gyermeke! Világítson az én életem is, hogy a téged kereső, utánad vágyó lelkek általam hozzád találjanak!

Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért még egyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! - nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!

Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.

Túrmezei Erzsébet

A hit tudja, hogy a miértekre csak egy esetben van válasz: ha nem az okra kérdez rá, hanem a célra.

Raana Raas

AJÁNDÉKOZD NEKEM KEGYELMEDET

Ajándékozd nekem,
Jóságos Uram, kegyelmedet;
Az legyen velem,
És Te tevékenykedj bennem!

Maradj velem a végső beteljesedésig!
Akaratod legyen saját törekvésem:
Azt szeretném követni,
Mindenben egyetértve vele.

Engedd, hogy Benned
Találjam meg megnyugvásomat,
Mert egyedül Te vagy a béke.

Rajtad kívül csak viharok
És zavarok találhatók itt a földön,
Te azonban a legfőbb jó vagy,
A szív öröme örökkön örökké.

Aquinói Szent Tamás

Az ember a külsőt, Isten a belsőt látja. Az ember a cselekedetekre néz, Isten pedig a szándékra. (Kempis Tamás)


Az engedelmesség Isten gyermekeinek életfeladata. (Zeller)

Az igazi felfedezőúthoz nem más tájakra van szükség, hanem új szemre.

„Boáz azt mondta az aratóknak: Az Úr legyen veletek! Azok így feleltek neki: Áldjon meg az Úr!” (Ruth 2,4)

Érdemes észrevennünk, hogy Isten közelében mennyire feloldódnak még a társadalmi különbségek is. Boáz földesúr, a többiek nincstelen napszámosok. De mindenki tudja, hogy rászorulunk Isten kegyelmére, ha eredményt akarunk elérni az életben. – Lehet, hogy régen vagy ma egyeseknél csak szokás, hogy a kenyeret felszeletelése előtt megjelölik a kereszttel, de a keresztény többség ma is tudja, hogy noha a kenyeret a boltból hozzuk, mégis Isten áldásának a jele. Adjunk hálát mi is – esetleg a kereszt jelével is a kenyéren –, hogy megkaptuk a „mindennapit”! (Missura Tibor)

Egy tanár a tanítványainak akarta megtanítani, mi igazából a hit. A tanári asztalnál ülve elővette sokak által csodált, régi, értékes zsebóráját és azt mondta: "Aki idejön és elveszi a kezemből ezt az órát, annak neki ajándékozom." A társaság nevetgélni kezdett, s ilyeneket mondogattak: "Biztosan csak viccelődik a tanár úr, próbára akar minket tenni, mennyire vagyunk nagyravágyóak". Miközben ilyenek hangzottak el, a hátsó padok egyikéből lassan, de csendes magabiztossággal egy diák sétált előre a katedrához. Kinyújtotta a kezét és elvette az órát. A tanár mosolygott és azt mondta: "Jól van, fiam, mától a tied." Döbbent csend lett a teremben. A tanárember aztán ezzel mutatott rá arra, hogy a legtöbben nem hitték el, amit mond, ezért kinevették, legyintettek. De az a fiú már akkor elvette az órát, amikor elhitte beszédemet.

Ha valami elég fontos ahhoz, hogy gondolkozzunk róla, ahhoz is elég fontos, hogy imádkozzunk érte.

Ha valami újat hallasz, ne harapj bele addig, míg nem tudod mi az, kenyér-e vagy kő. Ne gondold, hogy a mézeskalács azért jó, mert arannyal van díszítve. (C. H. Spurgeon)

Mennyire igaz az, hogy ha valaki szeret, akkor semmit sem tart lehetetlennek! Óh, boldog lélek, amely Istentől ilyen békességet kapott! Magasan fölötte áll minden szenvedésnek és a világ összes veszedelmeinek.

Nagy Szent Teréz

Ne annyit markolj, amennyit szeretnél, hanem amennyit a kezedben bírsz tartani. (Seneca)

Nem a jócselekedetek teszik a megváltott embert, hanem a megváltott ember teszi a jócselekedeteket.


Nem azután sóvárog a világ, hogy nagy tanítványokat lásson, hanem a tanítványokon keresztül a Nagy Megmentőt keresi. Arra vár, aki nemcsak felfedi, hanem meg is bocsátja bűneit. Ez pedig egyedül Jézus, Aki nagyobb, mint a világ bűne. (Kroecker J.)

Ó, örök szépség, későn szerettelek!
Íme, belül voltál,
én pedig kívül kerestelek.
Velem voltál, és én nem voltam veled.

De Te hívtál, kiáltottál,
és összetörted süketségemet.
Sugarad rám özönlött,
és messze űzted vakságomat is.
Megízleltelek,
már éhezem Reád és szomjúhozlak Téged.
Érintettelek,
és békességedet óhajtom.
Irgalmad fölségében van csupán
minden reménységem.
Ó, mindörökre lángoló Szeretet,
tüzed nem alszik el sosem!

Ó, Szeretet,
gyújts föl engem, Istenem.

Szent Ágoston

A külső vallásosság és a formaságok nem helyettesítik az Istennek tetsző életet.

A nevetés és a mosoly kapuk és ajtók, melyeken át sok jó dolog be tud lopakodni az emberbe.

„Az igazságosság felmagasztalja a népet, a bűn pedig gyalázatukra van a nemzeteknek.” (Péld 14,34)

A mi Urunk nemcsak az egyes ember életére figyel, hanem a nemzetek sorsára is. Ezért imádkozzunk a népek vezetőiért! Nem elég az, hogy valaki jóképű vagy jó beszédű, esetleg nagyokat ígérő. Olyanokat állítsunk a kormányzás szolgálatába, akik tudnak és akarnak is Istenre figyelni. Aki még a tíz parancsolat legegyszerűbb rendelkezéseit – ne ölj, ne lopj, ne hazudj! – sem tartja magára és környezetére nézve kötelezőnek, az a Biblia szerint nem alkalmas a nép vezetésére. A történelem is ezt igazolja. (Missura Tibor)

Az ima életforma, nem egy-egy kiszakított pillanat vagy időszak az életünkből.


Az Isten iránti szeretet akkor tiszta, ha az öröm és a szenvedés egyenlő hálára indít. (Simone Weil)

Ha szükségem van valamire és egy szegény emberhez fordulok - mesélte a rabbinak valaki -, barátságosan fogad és amennyire tud, segít. Ha egy gazdaghoz megyek, szóba sem áll velem. Mondd, miért ilyen furcsa ez a világ?
- Gyere az ablakhoz és nézz ki! - mondta a rabbi látogatójának. - Mit látsz?
- Hát mit látnék?! - válaszolta a látogató. Látom az utcát, a fákat; a járókelőket, egy fiatalasszonyt a gyerekkocsijával, a botjára támaszkodó öregembert...
- És most gyere ide a tükörhöz - szakította félbe a rabbi. - Mit látsz?
- Micsoda kérdés, mit látnék, ha a tükör előtt állok?! Természetesen magamat.
- Látod, így van ez. Üvegből van az ablak is meg a tükör is. De ha rákensz egy kis ezüstöt, már csak magadat látod...

Látod, Uram, hitem próbája
mindig, mindig az a másik ember.
Aki bánt, feldühít, elkeserít.
S csak nagyritkán látom meg benne
az általad elrendelt testvért.

Kérlek, taníts meg Téged keresni,
de ne csak magányos csendességben,
a templomi áhítatban,
vagy belsőleg vizsgált önmagamban,
hanem a másik emberben, s igazán benne!

Hajdú Zoltán Levente

Mindenki magának tulajdonítja a sikert, a balszerencsét viszont másnak róják fel. (Tacitus)

Minél inkább szeretünk és odaajándékozzuk magunkat, annál értékesebb lesz életünk.

... mit ér a környék csendje, ha szenvedélyeink üvöltenek?

Nem válhatsz azzá, amivé akarsz,

ha olyan maradsz, amilyen vagy. (Ray Keller)

„Pál írja: Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.” (Gal 3,27)

Mutasd meg a ruhád, és megmondom, hogy ki vagy! Bár nem a ruha teszi az embert, megfelelő öltözék nélkül még Hamupipőke sem mehet a bálba. Az új teremtésben megígért földre pedig csak egy öltözet ad belépési jogot: Krisztus. Egyedül ő az a ruha, aki nemcsak külsőleg takarja el az esetleges fogyatékosságokat, de azt, aki magára ölti, belülről is átformálja. (Győri Tamás József)

Pénzhiányban szenvedni kellemetlen, betegségben sínylődni fájdalmas, barát nélkül lenni szomorú, rossz hírbe keveredni kétségbeejtő, de Krisztus nélkül lenni a legborzasztóbb hiány a földön. (Spurgeon)


Ritka dolog focimeccsen, hogy egyik kapus a másiknak úgy lő gólt, hogy a saját tizenhatosán belülről hatalmasat rúg a labdába, mely kb. 90 métert megtéve egyet lepattanva a hálóban köt ki. Ez a ritkaság megtörtént az angol fociligában néhány hete, és a szenvedő fél nem más, mint magyar válogatottunk egyik kapusa. A történetet nem is ezért érdemel említést, hanem azért, mert az ily módon gólt szerző kapus láthatóan nem örült a találatnak, pedig ezzel vezetést szerzett csapatának. A gólszerző kapus a mérkőzés után az egyik televíziós csatornának ezt nyilatkozta:

"Beszéltünk utána (az ellenfél kapusával), és elmondtam neki, hogy együtt érzek vele. Nem kellemes szituáció. Nekem is volt hasonlóban részem még nagyon régen, ezért nem ünnepeltem. Örültem neki, hogy megszereztük a vezetést, és bíztam benne, hogy begyűjtjük a három pontot, de ez szörnyű érzés egy kapusnak."

Ilyen együttérzést a mai pénzzel tele focivilágban? Meglepő és örvendetes volt számomra olvasni ezt az emberi, empatikus nyilatkozatot. Vajon nekünk a hétköznapi életünkben időnként sikerül ennyire együtt éreznünk valakivel, aki nehéz helyzetbe jut?

A keresztyén életben minden gyengeség abból származik, hogy Krisztussal élni akarunk ugyan, de Vele meghalni nem.

Az emberek szeretik az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, amikor leleplezi őket. (Augustinus)

Elég egyetlen hazugság a szülők vagy tanítók részéről és az ifjú személyiség elkerülhetetlen bizalmatlansággal kezdi mustrálgatni egész környezetét. (Stefan Zweig)

Ha egy kérdés megoldható, felesleges aggódni miatta.
Ha nem lehet megoldani, az aggódás sem segít.


Ha nem merészkedsz a hullámokba, sosem tanulsz meg úszni örvénylő vizekben.

Robert Livingstone

Jézus az élet kenyere, hogy tápláljon minket.
Jézus az éhező, akinek enni kell adnunk.
Jézus a szomjazó, akinek szomját csillapítanunk kell.
Jézus a mezítelen, akit fel kell ruháznunk.
Jézus a hontalan, akit be kell fogadnunk.
Jézus a beteg, akit meg kell gyógyítanunk.
Jézus a magára maradott, akit szeretnünk kell.
Jézus a kitaszított gyermek, akit örökbe kell fogadnunk.
Jézus a leprás, akinek ki kell mosnunk sebeit.
Jézus a koldus, akire rá kell mosolyognunk.
Jézus a szerencsétlen, akit meg kell hallgatnunk.
Jézus a rokkant, akit fel kell karolnunk.
Jézus a kisgyermek, akit át kell ölelnünk.
Jézus a vak, akit vezetnünk kell.
Jézus a néma, akihez szólnunk kell.
Jézus a nyomorék, akit kísérnünk kell.
Jézus az elhagyott, akinek társává kell lennünk.
Jézus a prostituált, akit ki kell szabadítanunk a veszélyből és akinek barátjává kell lennünk.
Jézus a rab; akit meg kell látogatnunk.
Jézus az öregember, akit szolgálnunk kell.
Jézus az Isten.
Jézus a vőlegény.
Jézus az élet.
Jézus az egyetlen szerelem.
Jézus mindenben minden.
Jézus az egyetlenem és mindenem.
Boldog Kalkuttai Teréz

Krisztus követése a szegénységnél kezdődik. Ez nem jelenti, hogy semmid sem lehet! Legyen, de úgy, mintha nem volna. Amid csak van, legyen a tied. De készen kell lenned a legkedvesebbet is odaadni, ha Isten kéri, még ha a könnyed is kicsordul! Úgyis csak visszaadod Istennek.
Nem az számít, hogy minek születik valaki, hanem az, hogy mivé nő fel. (Joanne Kathleen Rowling)

„Pál írja: Mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.” (Gal 3,26)

Az anyaméhben Isten formált bennünket istenként. Megszületve és felnövekedve a legnagyobb emberi felismerésünk az lehet, ha Istent fogadjuk el istennek. Ez azonban az üdvösséghez kevés: a teremtmény számára ugyanis nincs örökség. De ő komolyabb kapcsolatra vágyik velünk, Krisztusban Atyánk lehet az Isten. Bármilyen rendű, rangú, képességű és minőségű földi és testi apát tudhatunk magunkénak, Isten apánkká kész lenni, és gyermekévé kész fogadni. Így lehet Krisztusban miénk az örökség is, mely összehasonlíthatatlan azzal, amit egy földi apa hagyhat ránk. (Győri Tamás József)

„Péter kiszállt a hajóból, elindult a vízen, és Jézus felé ment. Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: »Uram, ments meg!« Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: »Kicsinyhitű, miért kételkedtél?«” (Mt 14,29–31)

Ismerős kép. Ha életünk problémáit számba vesszük, esetleg olyan nyomasztóan hatnak ránk, hogy már nem is látunk megoldást, és kétségbeesetten gondolunk a jövőre: „Jaj, elveszünk!” A házasságokban különösen sokszor fordul ez elő. Tanuljuk meg, hogy nem szabad csak a problémákra figyelni. Szakadjunk el tőlük, és figyeljünk fölfelé! A világot teremtő Isten jót alkotott, és ő megígérte segítségét a megromlott kapcsolatok helyreállításához is. Ezért figyeljünk az életünkben megtapasztalt kegyelemre, és ez segítsen újra Istenben bíznunk! (Missura Tibor)

Sosem találkoztam olyan emberrel, aki azt tűzte ki célul, hogy Isten megelégedésére szolgáljon, és közben ne lett volna maga is elégedett. (Watchman Nee)


Tekints magadba és elcsüggedsz, tekints szét magad körül, és félelem fog el, tekints Jézusra, és békesség lesz az osztályrészed.

A hitetlenkedő a nehézségekre néz, a hívő pedig Istenre tekint.


Abból, hogy mennyi figyelmet szentel az ember a másiknak, látható, hogy mennyire tartja őt értékesnek. Aki azt állítja, hogy számára az állandó partnere a legfontosabb az életben, az osztatlan figyelemmel is forduljon felé.
Alfons Vansteenwegen


Amíg időnk van, tegyük oda a vállunkat a másik ember keresztje alá, ami alatt roskadozik, ami kívülről zuhant rá!…(Gyökössy Endre)


Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt nem felejtjük el.


Az igazi szeretet sohasem tétlen, hanem megállás nélkül munkálkodik vagy szenved.


Beleesünk abba a hibába, hogy azt képzeljük: a hívő embernek mindig tökéletesnek kell lennie. Nem! A hívő embernek mindig tökéletesednie kell! Menet közben bukdácsol, elesik, de minden eleséssel egy emberhosszal közelebb esik Jézushoz.(Gyökössy Endre)

Egy férfi az ágyában aludt, amikor hirtelen nagy fényesség támadt és Jézus megjelent neki. Elvezette egy szikladarabhoz és ezt mondta: “Egy feladattal bízlak meg. Kérlek, hogy ezt a sziklát nap mint nap nekifeszülve, teljes erődből toldd.” A férfi így is tett nap mint nap, elment a sziklához és teljes erejéből tolta. Éveken át ugyanígy tett. Az egyik nap, amikor fáradtan ballagott hazafelé, útközben megjelent neki a Sátán, és ezt mondta: “Miért kínzod magad? Évek óta csak fáradozol és a szikla még csak egy millimétert sem mozdult előre! Ha továbbra is folytatod, csak magadat ölöd meg, soha sem fogod tudni ezt a sziklát megmozdítani! Semmi haszna és eredménye nincsen annak amit nap mint nap teszel! Felesleges erőfeszítés az egész!”
A férfi elgondolkozott azon amit a Sátán mondott, és feltette magának a kérdést: “Minek is teszem mindezt? Miért is kínzom magam? Talán az is elég lenne ha csak éppen megpróbálnám megtolni a sziklát és nem fáradoznék a semmiért.” Sokat rágódott és gyötrődött a férfi, míg végül az Úrhoz imádkozott: “Uram! Évek óta hűségesen végzem a te szolgálatodat és akaratodat. Nap mint nap elmegyek a sziklához és teljes erőmmel nekifeszülve tolom. De semmi eredménye! Még csak egy millimétert sem mozdult meg! Mi a baj velem? Mit csinálok rosszul? Miért nincs semmi eredménye a kitartó munkámnak?”
Erre Jézus szelíd hangon így felelt: “Drága gyermekem! Arra kértelek, hogy teljes erődből, nekifeszülve told azt a sziklát és te hűségesen meg is tetted amire kértelek. Egy szóval sem mondtam neked, hogy el kell mozdítanod a helyéről. Tolni kellett, nem pedig eltolni! Most pedig azt kérdezed tőlem, hogy miért vagy sikertelen a feladattal? Nézz csak magadra! A karjaid megizmosodtak, hátad is olyan erős lett mint még soha. Lábaid is masszívak lettek és erősek. Napról napra erősödtél. A sziklát nem mozdítottad meg, de erősödtél testben és lélekben, ugyanis lelkiismeretesen, hittel és bizalommal végezted a rád bízott feladatot. És most drága gyermekem, Én mozdítom el a sziklát!”
Sokszor az emberek többet várnak el maguktól, mint amennyit Jézus elvár tőlük! Hittel nekifeszülhetünk, hogy hegyeket mozdítsunk el, de ezt végül Isten maga teszi meg!

Éveken át becsületesen eleget tettél Istennek, és most mintha még nyomorúságosabb ruhában látnád magadat az Úr előtt.
Ne gondolkozz! Ennek pontosan így kell lennie. Mert fennáll az a különös törvény, hogy minél közelebb jutsz Krisztushoz, annál jobban távolodsz tőle. Hogyan értsd ezt? Az Úr nagyobb közelsége segít, hogy a vonásait jobban felismerd. De ez a felismerés mély hatással van rád: Krisztus fényénél egyre jobban megtapasztalod, milyen végtelen messze vagy az Örökkévalótól. Lelked eddigi rejtett zugai feltárulnak, beléjük látsz és rájössz, milyen hosszú még az út Krisztusig.
Lehet, hogy pont azért nem tudunk szeretni, mert arra vágyunk, hogy bennünket szeressenek, vagyis a másiktól várunk valamit (szeretetet), ahelyett, hogy követelmények nélkül fordulnánk hozzá, és beérnénk puszta jelenlétével.

„Megbüntetlek titeket, ahogyan megérdemlitek – így szól az Úr.” (Jer 21,14)

Micsoda?!? Mi mindig is azt hittük, hogy mi formálhatjuk Istent a saját igényeinknek megfelelően. Büntető Isten nem szimpatikus. Ő mégis szólt egykor Jeremiás által a királyi házhoz: hiába a természetes védelem, a hatalmi előjogok, semmi sem védi őket akkor, ha Isten számon kéri, hogy mit cselekedtek ezek által. Talán mi is szeretnénk – hozzájuk hasonlóan – rangot, hírnevet felelősség nélkül, de ezek csak együtt járnak. Ahogyan a királyi ház tagjai számára is eljött a számadás ideje, előbb-utóbb elérkezik a mi életünkben is, bármilyen szelíd istenképpel nyugtatgatjuk is lelkiismeretünket. (Győri Tamás József)

Minden házasságban vannak nehéz időszakok. A szülők halála, baleset, betegség, csalódások - az élet velejárói. A legtöbb, amit válságos helyzetben a társunkért tehetünk, hogy szeretjük őt. (...) A szavak ilyenkor nem sokat érnek, de az ölelés együttérzésünket és támogatásunkat fejezi ki. A válsághelyzetek különleges alkalmat kínálnak a szeretet kifejezésére. A gyengéd érintések emléke még azután is megmarad, hogy a mélyponton túljutottunk. De fájó emlék maradhat annak hiánya is.

Gary Chapman


Minden pillanattal, melyben a bűnnel való harcban, megpróbáltatásokban, kísértésekben Istenre bízzuk magunkat, az Ő győzelmével számolunk, és kegyelemre építünk, tért nyer bennünk Isten.


Minden talajban megterem valamiféle virág.
Minden napnak van valamilyen öröme.
Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt. (Wass Albert)


Mivel az imádság mennyei világosságot áraszt elménkben, és az isteni szeretet melengető hatásának nyitja meg akaratunkat, ezért nincs alkalmasabb eszköz, amely elménk sötétségét jobban eloszlatná, és szívünket a megromlott hajlamoktól megtisztítaná, mint éppen az imádság. Mintegy a kegyelemnek vize ez, amely arra szolgál, hogy lelkünket bűneitől megtisztítsa, a szenvedélyek perzselő heve által elgyötört szívünket felüdítse, s azokat a gyenge gyökérszálakat, amelyeket az erény azokba bocsátott, a jó vágyakat, táplálja.
Különösen ajánlom neked a szív bensőséges imádságát; főleg pedig azt, amely az isteni Üdvözítőnek életével és szenvedésével foglalkozik. Mert annak szemlélése és megfontolása által lelked azzal egészen betelik, és egész külső és belső életedet az övé szerint fogod irányítani. Ő a világ világossága.
Szalézi Szent Ferenc

„Olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.” (1Pt 2,25)

A „megtérés” fogalma a Biblia központi gondolatvilágához tartozik. Különösen szemléletes Pál apostol megtérése. Az egyháztörténet kétezer éves történetében visszatérő tapasztalat, hogy az egyén boldogan vallja a megtérése után: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” (Zsolt 23,1) Egyesek úgy beszélnek erről, mint életük nagy fordulatáról, mások viszont életük napi eseményének vallják. Kinek van igaza? Ha együtt látjuk a kettőt, vagyis azért kell az „egyszeri nagy döntés”, a megtérés az életemben, hogy attól kezdve tudjak naponta Isten felé fordulni, akkor helyesen látjuk, hogy ezek csak a keresztény életvitel folyamatának különböző pontjait jelentik, és nem állnak egymással ellentétben. (Missura Tibor)

Söpörje el a havat mindenki a saját kapuja elől, és ne aggódjék a szomszéd háztetőjére szállott dér miatt. (Fosdick)