A halászok könnyen túlzásba esnek, s emlékezetükben az idő múlásával egyre nagyobbra nőnek a halak. Az igazi halásznak nem érdeke a nagyotmondás, mert abból aligha tudna megélni. Számára létkérdés, hogy sikeres-e a mindennapi munka.



A legnagyobb öröm pillanatai azok, amikor megfeledkezem magamról, amikor elveszítve magamat megtalálom azt, aki Isten kegyelméből vagyok: az Ő szeretett gyermeke, akit szeretetre teremtett, hogy szeretve szeressen. Valahol elveszítve találom meg magamat, és magammal együtt embertársaimat.
Hálás vagyok mindenért, életemért, embertársaimért, az életben ért gondtalan, boldog órákért épp úgy, mint a gyötrelmekben átszenvedettekért. Most már látom, minden perc ajándék volt számomra. Most már látom, nem az a lényeg, hogyan érzem magam, miként változok, hanem az, hogy Istenem, Te létezel. Ezért ott van velem egyfajta benső öröm a megpróbáltatás idején is, az elbukásokban, a lázadásban, a veszteségben, a szenvedésben is, mert tudom van valaki, aki feltétel nélkül szeret mindnyájunkat, van valakim, akié vagyok, akire rábízhatom életemet, szeretteimet és embertársaimat. Van valakim, akihez örökre tartozni akarok...



„A szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
Róm 5.3-5


A világ legtöbb fontos dolgát olyan emberek érték el, akik akkor is tovább próbálkoztak, amikor már semmi sem segített.

Dale Carnegie


Állatokhoz hasonlítunk, amikor ölünk. Emberekhez hasonlítunk, amikor ítélünk. Istenhez hasonlítunk, amikor megbocsátunk.



„… elhasznált szavakat használunk, de legalább biztosak vagyunk, hogy senkit sem fogunk megbotránkoztatni, és annyi hasznunk lesz belőlük, hogy éppen bizonytalan és unalmas jellegük miatt elveszik a kedvét minden gúnyos, kísérő magyarázatnak.” – Georges Bernanos


Ha magadat teljesen legyőzöd, a többi fölött könnyen győzedelmeskedsz. A magunk legyőzése ugyanis az igazán teljes diadal.

Kempis Tamás


Ha a világ népével tartasz, akkor odajutsz, ahová ők.


Isten soha sem állította, hogy tervei zavartalanul, küzdelmektől mentesen valósulnak meg. Az akadályok nem hárulnak el maguktól az utunkból.



Kegyelmet mindig a hálás szívű kap, a felfuvalkodott ellenben elveszíti azt.

„Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek.” (Jak 4,8)

Hogyan is gondolhatja keresztyénnek magát az az ember, akinek élete semmiben sem különbözik a világ fiainak életétől? A hagyomány gyakorlása még nem tesz keresztyénné. A szokások megtartása még nem keresztyén élet. A nemzedékekre visszamenően kimutatható evangélikus ősök által még nem vagyunk keresztyének. Csak ha Krisztus-követő az életünk, az Isten szavát hallgató, meghalló és megtartó. Bűnbocsánatból élő. Akkor nem vész el rajtunk Urunk örök életre szóló ajándéka: a keresztség. Urunk, irgalmazz nekünk! Kyrie eleison! (Isó Dorottya)

Nobel-díjjal jutalmazták az egyik orvost, aki ezt írta világhírű munkájában: Az Ima a leghatalmasabb energiaforma, amit az ember létrehozhat. Az Ima befolyása az emberi értelemre és testre annyira kimutatható, mint a mirigyek kiválasztó képessége.
Eredményeit mérni lehet a megnövekedett vidámságban, a nagyobb intellektuális képességben, az erkölcsi tartásban és az emberi kapcsolatok mélyebb megértésében. Az Imádság nélkülözhetetlen a személyiség legteljesebb kifejlődésében. Csak az Imádságban érjük el az értelem, a test és a lélek teljes harmóniáját, ami a törékeny embernek megadja a rendíthetetlen erőt.



ÖRÖM

Az öröm imádság, az öröm erő.

Az öröm háló, amellyel lelkeket foghatunk.
Isten szereti az örvendező imádságot.
A legjobb módja, hogy Istennek hálát adjunk:
ha dolgunkat örömmel tesszük.

A szerető szív vidám szív.
Ne engedd, hogy a gondok úgy hatalmukba kerítsenek;
hogy miattuk elfelejtsz örülni a feltámadt Krisztusnak.

Mindnyájan Istenhez vágyódunk, a mennyországba,
de hatalmunkban áll, hogy már most és itt nála legyünk a mennyben,
s minden pillanatban boldogságban részesüljünk.

Ez azt jelenti:
szeressünk úgy, ahogyan ő szeret,
segítsünk, ahogyan ő segít,
adjunk, ahogyan ő ad,
szolgáljunk, ahogy ő szolgál,
mentsük meg az embert, ahogyan ő megment minket,
huszonnégy órán át vele legyünk,
és a legnyomorúságosabb öltözékben is felismerjük.

Kalkuttai Teréz Anya

„Pál írja: Úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.” (1Kor 2,2)

Egy áldott életű evangélikus lelkészről szóló filmet néztünk meg az egyik bibliaórán. Ebben egykori gyülekezetének tagjai idézték fel évtizedek távlatából például azt, hogy az ifjúság megszervezésekor – egyébként rendkívül kreatív – lelkészük elsősorban az ige köré gyűjtötte a fiatalokat, s nem holmi „csalikkal” édesgette őket a templomba. Nem tudott mást a középpontba helyezni, csak Krisztust. Természetesen lehet áldással használni korunk sokféle vívmányát – a kivetítőt, a pingpongasztalt, az internetet stb. –, de ne felejtsük: ezek az eszközök életet nem adhatnak! Ne legyenek bálvánnyá számunkra! Gyülekezeti életünk megújulását, mások hitre jutását ne ezektől várjuk, hanem egyedül a megfeszített Krisztustól. (Hulej Enikő)

„Segít a Lélek a mi erőtlenségünkön.” (Róm 8,26)

Pál apostol és minden keresztény ember nemegyszer átéli, hogy nem tudja teljesíteni a rá váró feladatot. Ilyenkor szükségünk van arra, hogy „külső” segítséget kapjunk. Ez a támogatás megszólalhat bennünk, amikor eszünkbe jut egy-egy bibliai ige vagy templomi énekvers, de szólhat hozzánk testvéri tanácsadáson vagy segítségen keresztül is. Akkor tudatosul bennünk Isten tényleges támogatása – vagyis nem minősítjük a véletlen művének –, ha előtte imádkoztunk, és felismertük tehetetlenségünket. Ha megszokjuk, hogy hálát adunk a megtapasztalt segítségért, rájövünk, milyen közel is van hozzánk mentő szeretetével Isten. (Missura Tibor)

Sokan elengedik az élet apró örömeit, miközben a nagy boldogságot várják.

Pearl Buck

A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És Te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?

Wass Albert


A földi javak csak azután képezik valóban tulajdonunkat, miután hálát adtunk érte Istennek. Addig csak jogtalanul birtokoljuk.


Ahol Krisztust csak cégérnek és nem alaptőkének használják, ott előbb-utóbb be áll a csőd. (Szikszai György)



AJÁNDÉKOZD NEKEM KEGYELMEDET

Ajándékozd nekem,
Jóságos Uram, kegyelmedet;
Az legyen velem,
És Te tevékenykedj bennem!

Maradj velem a végső beteljesedésig!
Akaratod legyen saját törekvésem:
Azt szeretném követni,
Mindenben egyetértve vele.

Engedd, hogy Benned
Találjam meg megnyugvásomat,
Mert egyedül Te vagy a béke.

Rajtad kívül csak viharok
És zavarok találhatók itt a földön,
Te azonban a legfőbb jó vagy,
A szív öröme örökkön örökké.

Aquinói Szent Tamás

„Aki elnyomja a nincstelent, gyalázza Alkotóját.” (Péld 14,31)

„Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket…” (1Móz 1,27–28a) Egy atyai kéz, egy Alkotó teremtményei vagyunk, meg kellene látnunk – nem csak magunkban – az Isten képmására alkotottat. A nincstelenben, aki fokozott gondoskodásra szorul, vagy a lelki nélkülözőben, akinek az evangéliumot kell elvinnünk. Hogy cselekedeteinket látva dicsőítsék a mi mennyei Atyánkat. (Kőháti Dóra)

Amikor a változás szelei fújnak, a kétkedők falakat húznak föl, az optimisták pedig vitorlákat.


Az engedelmesség minden egyes ténye újabb kapocs, mely szorosabban fűz bennünket Istenhez.


Az igazi felfedezőúthoz nem más tájakra van szükség, hanem új szemre.


Az Imádságnak akkora ereje van, hogy meg tudja változtatni az ember lelkületét:
A szív keserűségét édessé teszi,
Az ostobát bölccsé,
A félénket merésszé,
A gyengét erőssé,
A vakot látóvá,
A hideget forróvá.


Ha valami elég fontos ahhoz, hogy gondolkozzunk róla, ahhoz is elég fontos, hogy imádkozzunk érte.



Isten mindenkit a saját élete, tettei alkalmassága szerint ítél meg és bíz meg feladattal.

„Jézus így szólt Péterhez: »Én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited.«” (Lk 22,32)

Péter számomra a buzgó, lelkesedő tanítvány megtestesítője. Ha Jézus kérdezi tanítványait, általában Péter az, aki válaszol, például megvallja, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia. Ha a tanítványokat valami foglalkoztatja, többnyire Péter kérdezi meg a Mestertől, például hogy mi lesz a jutalmuk, amiért elhagytak mindent. Amikor Jézus odahajol a lábukhoz, Péter az, aki hevesen tiltakozik a lábmosás ellen, hogy aztán a magyarázó szavak után még hevesebben kérje a többet Urától. Ennek a Péternek mondja Jézus az utolsó vacsora éjszakáján: nagy a tét, a bukás veszélye nagyon is valós, de ő könyörgött érte. A mai Pétereknek is bátorítást jelenthet az ige: nagy lelkesedések, szenvedélyes hitvallások, lelki győzelmek közepette se felejtsük, hogy a sátán el akar tántorítani Urunktól, de Megváltónk könyörgött értünk. (Hulej Enikő)

„Krisztus mondja: „Amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked.”” (Mt 6,6)

Az imádság Urunkkal való bensőséges kapcsolat. Nem szabad vele kérkedni, csak rá és rám, csak rá és egyházára tartozik. De Luther szavai szemünk előtt lehetnek, amikor imádkozunk: „Azért, testvéreim, imádkozzatok szívvel-szájjal otthon is, templomban is, mert az imádság tartja a világot. Különben ugyan rosszul állna!” (Isó Dorottya)

„Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” Ézs 55.9

Volt egyszer három fa. Egymás mellett nőttek az erdőben. Barátok voltak, és - mint többnyire a barátok - ők is sokat beszélgettek egymással. Továbbá - mint többnyire a barátok - ők is teljesen különbözőek voltak, bár ugyanazon a helyen nőttek fel, és mindhárman nagyjából egy magasak voltak. Az első fa szerette a szépet. A második fa szerette a kalandokat. A harmadik fa pedig szerette Istent. Egy napon fáink arról beszélgettek, mik szeretnének lenni, ha majd nagyok lesznek. „Ha felnövök, faragott kincsesláda szeretnék lenni, teli ragyogó drágakövekkel” - mondta az első fa. A második fa nem ilyen dolgokra gondolt. „Ha felnövök, hatalmas hajó szeretnék lenni - mondta. - A kapitánnyal, egy nagy kutatóval együtt új országokat fogunk felfedezni.” A harmadik fa közben az ágait rázta. „Én egyáltalán nem szeretném, hogy feldolgozzanak. Szeretnék itt maradni, ahol vagyok, és minden évben egyre magasabbra nőni, hogy én lehessek az erdő legmagasabb fája. Ha aztán rám néznek az emberek, látják, hogy Istenre mutatok.”

Teltek-múltak az évek, és egyszer csak három favágó érkezett az erdőbe. „Végre! - kiáltott fel az első fa, amikor az első favágó kezdte kivágni őt. - Most fog valóra válni az álmom, hogy kincses ládika leszek.” „Remek! - kiáltotta a második fa, amikor a második favágó őt kezdte kivágni. - Most megvalósulhat az álmom, hogy vitorlás hajó legyek.” „Jaj, ne! - kiáltott fel a harmadik fa, amikor a harmadik favágó őt kezdte kivágni. - Akkor nem tudom többé Isten felé irányítani az emberek tekintetét.” A favágók elvitték a három fát, amelyek közül kettő számára sokat ígérőnek nézett ki a jövő. De nem sokára mindhármuknak el kellett temetniük az álmaikat. Ahelyett, hogy szép kincses ládikát faragtak volna belőle, az első fát állatoknál használatos csúnya etetővályúvá, jászollá dolgozták fel. Kecses vitorlás helyett egyszerű halászcsónak lett a második fából. A harmadik fából pedig semmi sem készült. Csak gerendát fűrészeltek belőle, és otthagyták az építőmunkás kertjében.

Az élet folyt tovább. Évek teltek el. A három fa lassacskán megtanult együtt élni széttört álmaival. Egy hideg, téli estén aztán egy csapásra megváltozott az első fa élete. Egy csecsemő született ezen az éjjelen - nyilvánvalóan nem közönséges gyermek. Angyalok énekeltek. Pásztorok és királyok jöttek, hogy meglátogassák. Amikor az első fa felfogta, mi is történt, szíve megtelt örömmel. „Mégiscsak megvalósultak az álmaim - mondta. - Nem raknak ugyan tele arannyal és drágakövekkel, de én ringattam a világ legnagyobb kincsét.”

Tovább telt-múlt az idő, összesen mintegy 30 év, és egy napon végre megváltozott a második fa élete is. Kint volt éppen a tó közepén, amikor szörnyű vihar kerekedett. Erősen fújt a szél, és olyan magasra csaptak a hullámok, hogy a kis csónak már azt gondolta, el kell süllyednie. Ám ekkor valami hihetetlen dolog történt. A rajta tartózkodó férfiak egyik felállt. „Hallgass el!” - És a hullámok engedelmeskedtek neki. Amikor a második fa megértette, mi is történt, az ő szíve is megtelt örömmel. „Mégiscsak megvalósultak az álmaim - mondta. - Nem szállítottam ugyan nagy felfedezőt, de a menny és a föld Teremtőjének Fiát vihettem.”

Nem sokkal ezután a harmadik fa élete is megváltozott. Jött egy ács, és elvitte magával. Megrökönyödésére azonban nem valami szép dolgot készített belőle, még csak nem is valami hasznosat. Ehelyett durva fakeresztet ácsoltak belőle. „Az a fajta kereszt ez, amit a katonák használnak bűnözők kivégzésére.” - gondolta a fa rémülten. Valóban a vesztőhelyre vitték. Ott a dombtetőn rászögeltek egy halálra ítélt férfit. Tulajdonképpen ennek kellett volna a legborzalmasabb napnak lennie a fa életében, ha nem lett volna ott az a valaki: A rajta kínok kínját szenvedő férfi nem egy szokásos bűnöző volt, akinek a saját bűntettei miatt kellett bűnhődnie. Ártatlan volt. Jézus Krisztus volt Ő, Isten Fia, aki a világ bűneiért halt meg. Amikor a harmadik fa rájött, mi is történt, ujjongott a szíve az örömtől. „Mégiscsak megvalósulnak az álmaim - mondta. - Nem leszek ugyan a legmagasabb fa az erdőben, de ettől a naptól kezdve mint Jézus Krisztus keresztje újból és újból Istenre irányítom majd az emberek tekintetét.”

Tanulság: „Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.” Zsolt 37.5

Nem az a fontos, hogy jó lesz a királyi székben ülni, és uralkodni, hanem az, hogy Istent fogjuk dicsőíteni.


Tűrjétek el egy-MÁSt. A gazdag magyar nyelv ilyen szépen fejezi ki az egyik ember más-voltát a másikhoz mérten. Tartsatok ki egy-MÁS mellett. Nézzétek el egy-MÁSnak azt, amit szeretnétek megváltoztatni.
Hallgassátok meg egy-MÁSt. Fogadjátok el egy-MÁSt. Fogadjátok el MÁS-nak, fogadjátok el MÁS-ként. Fogadjátok el MÉGIS! Ez az indokolás nélküli, isteni, önzetlen szeretet. (Gyökössy Endre)

A békés ember az, aki a jót jóval viszonozza, és lehetőség szerint senkinek sem okoz kárt. A türelmes ember a rosszat nem viszonozza rosszal, és képes elviselni azt is, aki terhére van. A békességszerzők viszont a rosszat jóval viszonozzák, és készek arra is, hogy segítségére legyenek azoknak, akik a terhükre vannak.



A búcsúzás fájdalma jelentéktelen a viszontlátás öröméhez képest.

Charles Dickens


A csend gyümölcse az ima.
Az imádság gyümölcse a hit.
A hit gyümölcse a szeretet.
A szeretet gyümölcse a szolgálat.
(Teréz anya)


A kegyelem adományai azért nem áradhatnak reánk, mert háládatlanok vagyunk alkotójuk iránt, s nem viszünk mindent eredeti kútforrásukra vissza. (Kempis Tamás)



Aki másokat győz le, mindig beszennyeződik. De aki önmagán győzött, megtisztul általa.

Örkény István


Általában óvakodjunk az elhamarkodott véleménynyilvánítástól: a látszat alapján mi másként láthatunk.


Ami a szívből jön, az a szívhez szól.

Jeremiah Burroughs



Az apák megszentelt élete a fiaknak gazdag öröksége. (Spurgeon)


Az aztán a "híres" békesség, amelyet a mások igaztalansága vagy sérelem azonnal felborít. Az ilyen békesség elvesztése felett nem is érdemes sajnálkozni, hiszen egy fabatkát sem ér.

Trudel


Az Imádság olyan valóságos erő, mint a földi gravitáció…. Az egyetlen erő a világon, amely úgy tűnik, hogy legyőzi az úgynevezett természeti törvényeket is. (Alexis Korel

Az ismert költőről, Rainer Maria Rilkéről olvastam egy kis történetet, amely szerint párizsi tartózkodása idején naponta elhaladt az utcán egy koldusasszony mellett, aki mindig ugyanazon a helyen várta az emberek adományát. Ha a járókelők közül valaki pénzt dobott kis dobozába, ő mozdulatlanul ült tovább, nem látszott rajta nagy öröm, csupán egy alig észrevehető fejbiccentéssel fejezte ki köszönetét. De azt is teljes közömbösséggel szemlélte, hogy az emberek többsége adakozás nélkül ment tovább és sokan észre sem vették. Mosolyt soha senki nem látott az arcán, de hát milyen érzelmeket is várhatunk egy sanyarú helyzetben élő koldustól?
A költő egy reggelen egy szál virágot adott a koldusasszonynak, akinek ebben a pillanatban felragyogott az arca, talpra ugrott és lelkesen megszorította az adakozó kezét. A váratlan adomány váratlan cselekedetre indította őt. A költő mosolyogva ment tovább, s hátrapillantva még látta, hogy az asszony összepakolja holmiját és elindul haza, pedig még csak reggel volt. A koldus aztán néhány napra eltűnt, csak egy hét múlva tűnt fel újra megszokott helyén. Úgy tűnik napokig tartott öröme és boldogsága, mert olyan dolgot kapott, ami többet ér a pénznél.

„Bűneim büntetése utolért engem, áttekinteni sem tudom őket. Uram, siess segítségemre!” ((Zsolt 40,13–14) **Ha vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus.** 1Jn 2,1)

Bűneink, mint a csahos kutyák, utánunk jönnek és belénk marnak. A sok hárítás, elfojtás, mellébeszélés után ideje lenne megszabadulni. Egyéni és közösségi életünket is beborítják a bűnök. Látjuk-e, érezzük-e, hogy így nem mehetnek tovább dolgaink, ügyeink? Akin bűn uralkodik, annak prédikálása, vallásossága erőtlen, hiteltelen, nem sokat ér. Testvér, kiálts a Mindenhatóhoz, Megváltóhoz teljes szívvel: Uram, siess segítségemre! Bocsásd meg bűnömet, hogy nélküled éltem, és ebből sok baj és nyomorúság következett. Köszönöm, hogy értem is meghaltál a kereszten. Szabadításodra vágyom, Uram! (Szeverényi János)


„Ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.” (1Kor 13,2)

Erich Fromm A szeretet művészete című könyvében vallja: a szeretés művészet, melyet meg kell tanulnunk. Ez nem könnyű, de az egyedüli lehetőség arra, hogy ebben az egyre inkább elidegenedő világban legyőzzük, leküzdjük az elkülönültséget, a magányt. A gyerek az anyai szeretetet éli meg először, amikor megérkezik a világra, és ez az élmény egész életén át elkíséri. A szeretet forrásához kellene megérkeznie a léleknek, ahol az teljesen, bőségesen és változatlanul van jelen, s amelyből feltöltődve mi is szeretni tudunk. Amikor olvassuk az evangéliumokat, azt látjuk: Jézus nem a szeretet szó használatával, hanem a belőle áradó szeretet megnyilvánulásaival, a gyengéd, odafigyelő, lehajoló cselekedetben megmutatkozó szeretettel szerette övéit. Ilyen az Isten, benne láthatjuk igazán: ekkora a szeretet. (Kőháti Dóra)

Ifjabb koromban túlságosan sokat adtam az emberi tanításokra… de végül eljutottam oda, Isten Igéjének és Szentlelkének a vezetésével, hogy meglássam, e dolgokat félre kell állítanom, és Isten tanítását közvetlenül az Ő Igéjéből megismernem. (Zwing)

„Így szólt Jézus: „Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.”” (Mt 26,52)

Karddal az ember hatalmat szerezhet magának: győzhet a másik ember felett, leigázhat népeket, uralma alá hajthatja a természetet, a világot, fogcsikorgató engedelmességre kényszeríthet mindenkit. De egyre soha nem lesz képes. A szíveket soha nem tudja átformálni. Ahhoz a kardnál lényegesen nagyobb erő, nagyobb hatalom szükséges: Krisztus szeretetének ereje, keresztjének bűnön és halálon győztes hatalma, mely a kőszívet hússzívvé teszi, a gyűlöletet szeretetté, a hitetlenséget bizalommá magasztosítja. Ezért a tanítvány fegyvere: a szeretet, a megbocsátás és az áldozatos élet. (Isó Dorottya)

Ismerjük fel, hogy szavainknak, és tetteinknek messze ható befolyásai lehetnek!


“Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért? Mert az embernek Fia eljő az ő Atyjának dicsőségében, az ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint.” Máté 16:26-27

A hívő élet középpontja nem a templom, hanem az otthon. (Stanley)


A KULCS

Minden léleknek kulcsa van,
Magától ki nem nyílik.
Kulcs nélkül bezártan marad,
Hiába is feszítik!

Bármely kísérlet mit sem ér,
Csak összezárul jobban,
De nyílni kezd, ha érzi, hogy
Egy szív érte is dobban.

Ha megnyitod a szíved úgy,
Hogy szereteted árad:
Kitárul minden lélek, mert
A lelkek erre várnak!

Hézser Zoltán



A Napsugár nem kérdezi,
Hogy mennyit ér a fénye.
A Napsugár nem kérdezi,
Hogy mit kap majd cserébe.
A Napsugár nem mérlegel,
Csak tündökölve árad.
Simogat és átölel,
De nem kér érte árat.

Szeress úgy, mint a Nap, feltétel nélkül.
Úgy, mint a Nap, ami szívedből épül.
Úgy, mint a Nap, Fényből születve.
Úgy, mint a Nap, áldást teremtve.

Minden ember fénysugár,
A mindenségnek része.
Azt hiszi, hogy porszem,
Pedig a mindennek egésze.
Minden ember fénysugár,
Egy a végtelennel.
Minden ember fénysugár,
De ebben hinni nem mer.

Szeress úgy, mint a Nap, feltétel nélkül.
Úgy, mint a Nap, ami szívedből épül.
Úgy, mint a Nap, Fényből születve.
Úgy, mint a Nap, áldást teremtve.
Szeress áldást teremtve!



A szívemnek megvannak a bizonyítékai, amiről az ész semmit sem tud. (Pascal)



Az ember arra rendeltetett, hogy élje az életét, ne pedig készülgessen rá. (Boris Pasternak)



Az Isten iránti hála nem egyéb, mint elismerése annak, hogy Ő az, aki ad, és mi csak elfogadjuk Tőle.


Benned, észrevette-e, felismerte-e már valaki Jézus arcát, jellemét? – Az emberek körülötted Jézust szeretnék látni. Látni szeretnék Jézust.

„Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.” (2Móz 20,2)

Ki hoz ki minket a szolgaság házából, ínségeinkből? Ki szabadít ki bennünket elrontott életünkből, elszakadt kapcsolatainkból, megromlott házasságunkból, rossz családi közösségünkből, erkölcstelenségeinkből, gyermekeink elhibázott neveléséből, elvilágiasodottságunkból, hitetlenségünkből? Az Úr, aki ószövetségi népét kihozta Egyiptomból. Az Úr, aki újszövetségi népének a bűnbocsánat ajándékát adta szenvedése, vére árán. Őnála van a szabadulás minden ínségből. Egyedül őnála! (Isó Dorottya)

Jöjj Szentlélek Isten, jöjj
s áraszd ki a mennyekből
fényességed sugarát!
Jöjj, ki árvák atyja vagy,
jöjj, ki szívek lángja vagy,
ajándékos jóbarát!

Jöjj áldott vigasztalás,
drága vendég, lelkitárs,
legédesebb enyhülés:
fáradságra nyugalom,
hőség ellen oltalom,
zokogásban könnyülés!

Jöjj és töltsd be híveid
legtitkosabb szíveit,
boldogító égi tűz!
Semmi, semmi nélküled
az emberben nem lehet,
semmi tiszta, semmi szűz.

Mosd, amit a szenny belep,
öntözd, ami eleped,
seb fájását csillapítsd;
ami dermedt, élesztgesd,
ami fagyos, melengesd,
ami hibás, igazítsd!

Benned minden bizalom!
Osszad, osszad pazaron
hét szent ajándékodat:
adj érdemre jobbulást,
üdvösséges kimúlást,
s örök vigasságot adj!


Ne becsüld le a pihenés szükségességét.

„Ne gyalázzátok meg szent nevemet.” ((3Móz 22,32) **Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért.** Fil 1,27)

Isten nevére dicsőséget vagy gyalázatot hozunk, attól függően, mi sugárzik ki belőlünk környezetünkre. Amikor a „templomos” keresztények is hazudoznak, pletykálkodnak, lopnak, paráználkodnak, isznak, gyűlölködnek, a „világ” jogosan veti szemünkre, hogy ti is ugyanolyanok vagytok, mint mások, akik nem járnak templomba. Tudomásul kell venni, hogy a kereszténység, a Krisztus követése valami egészen más, mint ami a világban van. A világ gyűlöli a szentséget, ugyanakkor csak ez segít rajtuk, de rajtunk is. (Szeverényi János)

Olykor, ha megnyílna lelki szemünk, és felfognánk Isten intézkedéseit, megmentésünkön fáradozó angyalokat látnánk, akik lábunkat az örök hegyeknél is erősebb alapra igyekeznek helyezni. Ekkor új hit, új élet ébredne bennünk.

„Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem!” (Zsolt 51,4)

A bűnbánatból fakadhat csak megújulás. Dávid akkor írta ezt, amikor igazán nagyon sok „lemosni való szenny” volt rajta, a vétke Betsabéval. Sokan képtelenek kimondani: vétkeztem az Úr ellen. Képtelenek azt kérni: mosd le rólam bűnömet, tisztíts meg engem. És nem tudják letenni a terhet, amelyet pedig letehetnének, mert Isten nem akarja, hogy cipeljék. Ez a régi ószövetségi történet, egyben az egyik legszebb zsoltár ma is a „miénk”, rólunk szól. A bűneitől szabadulni vágyó figyelje Nátán válaszát: „Az Úr is elengedte vétkedet, nem halsz meg.” (2Sám 12,13) Figyeljünk Jézusra, akiben a megtisztítás, vétkeink lemosása nem várt módon lett valóság, s az úrvacsora által részünk lehet benne. (Kőháti Dóra)

„Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál.” (Jób 42,2)

A szenvedő Jób lázadása véget ért. Míg barátaival szemben bátran megvédte igazát, most, amikor Isten megszólal, és kijelenti magát neki, elhallgat. Rádöbben arra, hogy Isten előtt minden igazságunk por és hamu. Vallomása a Mindenhatóról azt a döbbenetes felismerést is hordozza, hogy Isten szóba áll az emberrel. Az Ige testté lett érettünk, a Lélek bennünk munkálkodik, mert a szeretet irányítja minden döntését. A Szentháromság titka valahol itt rejlik, érettünk történik minden, ezért magasztalhatjuk őt. (Gerőfiné dr. Brebovszky Éva)

A követő nemcsak csodálja Jézus személyét, de Úrnak is tekinti őt, akinek engedelmesség jár. A követő odaadja magát Jézusnak, akit csodál, és annak megfelelően alakítja életét, ami Jézus kérése a számára. A követő nem pusztán szemlélő és imádó, hanem tanítvány is. Egy élet követője. A követő nem vonja ki magát Jézus személyének hatása alól. Bizonyos értelemben a csodáló sem, de az ő esetében a hatás inkább esztétikai jellegű, olyasmi, mint egy műalkotás élvezete esetében. A követő ezzel szemben felszólítást hall, és a felszólításra válaszol is. Felkel, és követi Mesterét. (Sören Kierkegaard)

„A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet.” (1Jn 4,18)

Ezen az igén nagyon sokat kell és érdemes gondolkozni, hogy valóban megértsük, milyen mély mondanivalója van. Alapvető élményünk a félelem. Nincs emberi élet félelem nélkül. Ez pedig gyötrelem, és lehetetlenné teszi a szeretetet, ahogy az ige folytatja. Mindezen sorok Az Isten szeretet című szakaszban vannak. Isten mindennél hatalmasabb szeretetében elrejtve lehet csak megbékélni. (Kőháti Dóra)

Az Egyháznak szüntelenül hirdetnie kell ezt az isteni irgalmasságot, s ezt nem csupán Krisztustól kapott küldetése kívánja meg, hanem az, hogy az emberek tudatában állandóan ott legyen, hogy irgalmas az Isten. A sokszor emlegetett megtérés azt jelenti, hogy amikor beismerem bűneimet, egyúttal felfedezem Isten irgalmát is, amely megbocsátja és eltörli bűneimet. Az irgalom új lehetőséget nyit számomra és reményt ad, amely megvéd a kétségbeeséstől. Van kiút a bűnökből, van lehetőség arra, hogy új életet kezdjek.

Horváth István Sándor

Egy kedves kis történetet hadd osszak meg a testvérekkel:
"A nyuszinak és a teknősnek minél hamarabb oda kellene érniük egy bizonyos célhoz. A kettejük között lévő különbségből adódóan nehezen haladnak. A nyuszi szaladna, de a teknős csak lassan cammog utána. A nyuszi próbálja folyamatosan nyüstölni a teknőst, hogy szedje már a lábát, de a cammogó teknős egyre csak azt mondja:
- Te, nyuszi, milyen jó, hogy ilyen lassan haladunk!
A nyuszi végül már kissé idegesen visszakérdez:
- Ugyan, miért lenne jó?! Hát így nem érünk oda soha!
Mire jön a csendes válasz a teknőstől:
- Hát, mert nem jó irányba megyünk..."
Míg célba nem érünk, földi életünk végéig bármikor megláthatjuk mi is, hogy talán egész eddigi életünk nem jó irányba haladt. Isten kegyelmes, minden bűnös útról visszafordulhatunk, mindig a szerető Atya bocsánatával és örömével fogad bennünket. Ha csak egy dologban, ha csak érintőlegesen léptünk rá a bűnösök tanácsa szerint a széles útra - akkor is. Ha már több dologban is a vétkesek szavára figyeltünk, ha meg-megálltunk Istennek nem tetsző utakon is - akkor is. Ha már maradásunk is volt az atyai háztól távol, miként a tékozló ifjú megtelepedett a disznók vályúja mellett - akkor is.
Milyen jó, hogy a kegyelmi idő csak lassan pereg az életünkben! Ma még nem késő elgondolkodnod: jó irányba rohansz? Vagy egy csendes szó talán téged is próbál visszafordítani?

Gyallai Henrietta

„Jézus mondta: »Amikor a pásztor megtalálja az eltévedt juhot, bizony mondom néktek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el. Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül.«” (Mt 18,13–14)

Érzed-e Isten fájdalmát a szívedben a kicsinyekért? Amikor betölti szívünket a könyörület Lelke (Zak 12,10), az Örökkévaló eszközeivé válunk a kicsinyekért való harcban, küzdelemben. Kik a kicsinyek? A kiszolgáltatottak, megvetettek, rászorulók, vagyis a magzatok, a szenvedélybetegek, cigányok, a megtévesztett, agymosott ifjúság, mindenki, aki magától nem tud kiszabadulni nyomorúságos helyzetéből. Ne „hívogassatok”, hanem menjetek! Menjetek el azokért, akik maguktól nem tudnak jönni! (Mt 28,16–20) (Szeverényi János)

„Jöjjön el a te országod.” (Mt 6,10)

Talán mindennap elmondjuk ezt az imádságot, ezt a kérést. Olyan megszokott, olyan magától értődő. Érdemes meggondolni: kérjük, hogy jöjjön el, azért, mert még nincs itt. Kérjük, hogy Isten törjön meg minden gonosz hatalmat, hozza el az újjáteremtett világban örök országát és azt, hogy mi annak a részesei legyünk; hogy országa hozzánk is eljöjjön, hogy ne maradjunk ki belőle. Ez az ő kegyelmes és jó akarata, mely éltet és erőt ad, hogy már itt, e világban vele éljünk, mint akik az ő örök országához tartoznak. (Isó Zoltán)

Magamat teljesen elfelejtettem és azon fáradoztam, hogy semmibe se keressem önmagamat.

Kis Szent Teréz


Megpróbáltatások, akadályok, nehézségek és nem egyszer a csüggedésre késztető körülmények azok, amelyek a hit táplálékát képezik.



Nagylelkű az az ember,aki belátja,ha nincs igaza.
Még nagyobb lelkű az, aki hallgatni tud amikor igaza van.

Jim Fiebig


Ne adjon mást tudományt Isten nekem, csak önmagam megismerését!

Szent Bernát


Ne mondd: Istenre várok! – Isten vár terád.


Sokszor nem elég megszabadulni egy rossz szokástól. Vegyél fel egy jó szokást a helyébe.

„Tudjátok, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem Krisztus drága vérén.” (1Pt 1,18–19)

Tudjuk, hogy Krisztus a mi Megváltónk. De honnan tudjuk ezt? A Szentlélek Isten, a Szentháromság harmadik személye tesz bizonyságot bennünk arról, hogy az életünk nem hiábavaló. Nem üres térben lebegünk, félúton a semmi felé. Valakinek fontosak vagyunk, hiszen életét adta értünk. A Szentlélek győz meg arról, hogy Krisztus halála az örök életet hozta. A Lélek emlékeztet arra, hogy Isten gyermekeiként szabadságban élhetünk. Ezért adjunk hálát az Úrnak!. (Gerőfiné dr. Brebovszky Éva)

Uram, vigyél el oda, ahova akaratod szerint mennem kell! Hadd találkozzam azokkal, akikkel akaratod szerint találkoznom kell! Add tudtomra azt, amit akaratod szerint mondanom kell! És add, hogy ne legyek akaratod akadálya!

Volt egyszer egy csoport béka, akik versenyezni akartak. Egy nagyon magas toronyba akartak feljutni. Sok néző gyűlt össze, hogy figyeljék a versenyt és biztassák a békákat. Elkezdődött a verseny, de a nézők közül senki nem hitt abban, hogy egy békának is sikerülni fog feljutni a torony csúcsára. Ilyeneket mondogattak: "Oh de fárasztó, sosem fognak feljutni." vagy "Semmiképpen nem sikerülhet, a torony túl magas." A békák kezdtek lemaradozni, egyetlenegy kivételével, aki élénken kapaszkodott felfelé. A nézők továbbra is kiabáltak: "Ez túl fárasztó, nem sikerülhet nekik!" Egyre több béka gondolta meg magát és fordult vissza, csak az az egy haladt tovább kitartóan, egyáltalán nem akarta feladni. Végül mindegyik feladta, azt az egy békát kivéve, aki hatalmas ambícióval és kitartással egyedül jutott fel a torony csúcsára.
Ezután a többi béka és a nézők is meg akarták tudni, hogyan sikerülhet neki az, amit mindannyian lehetetlennek hittek. Egy néző odament a békához és megkérdezte, hogyan volt annyi ereje, hogy feljusson a csúcsra. Ekkor derült ki, hogy a győztes béka süket volt.

A hétköznapi ember és a harcos között az az alapvető különbség, hogy a harcos mindenben kihívást lát, míg a hétköznapi ember mindent áldásnak vagy átoknak tekint. (Don Juan)



A kicsiny hit is képes üdvözíteni, de nem képes Isten dicsőségére nagy dolgokat véghez vinni. (Spurgeon)


Aki mentegetőzik, önmagát vádolja.


Bízz Benne: Van valami az életedben, amit nem értesz, pedig már régóta próbálod megfejteni? Add át Istennek, és akár elmagyarázza neked, akár nem, bízhatsz Benne, hogy meg fog áldani és mindenféle válságon át fog vinni. (Joyce Meyer)


Én édes Istenem, mindig Te légy velem,
adj éber figyelmet, a jóra kegyelmet,
ó engedd, hogy legyek hűséges gyermeked,
számmal és szívemmel dicsérjem szent neved.
Én édes Jézusom, vezess a jó úton,
ne hogy eltévedjek, bűnt szóljak vagy tegyek,
földi életemnek legyen a lámpása,
a Te szent Igédnek áldott tanítása.
Ámen


Ha az Isten igazságos volna, akkor mindnyájan elvesznénk, de Isten kegyelmes is.

„Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm.” (Róm 14,17)

Isten országa hétköznapi valóság, nem délibábos vallásos álom csupán. Mi motivál, mi mozgat; hol van életünk központja, hol dőlnek el dolgaink? A hasunkban vagy a szívünkben? Jézus erősen tanácsolta, hogy vegyünk Szentlelket, ne éljünk nélküle (Lk 24,48–49). A Lélek gyümölcse hitelesíti istengyermekségünket. Minden a gyümölcsért van (Gal 5,22). (Szeverényi János)

Kis nehézségek sokszor kiborítanak, és a nagy nehézségek hatására térünk ismét magunkhoz.

„Krisztus mondja: „Aki megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.”” (Mt 10,33)

Jézus már régen vallást tett rólunk: az életét adta értünk, hogy éljünk. Most is közbenjár a mennyei Atyánál. Az életünk, örökké való létünk függ attól, hogy megvalljuk: Jézus az élet ura, mi őhozzá tartozunk. Jézus Krisztus Úr és Isten. Keresztyének ezrei adták ezért a hitvallásért az életüket. Mi megvalljuk-e az iskolában, a munkahelyen és a hétköznapok sodrásában, hogy kihez tartozunk? Ha igen, az élet a részünk! (Isó Zoltán)

MIHELYT SZÓLÍTALAK

Én csak egy szegény bűnös vagyok, Uram,
De mihelyt szólítalak,
Kegyelmeddel és irgalmaddal
Egészen elárasztasz engem.
Legnagyobb boldogságomról mondanék le,
Ha nem törekednék arra,
Hogy mindig csodálatos jelenlétedben éljek.

Kolumbusz Kristóf


Ne keseredjünk el, ha nehézségeket élünk át, mert ez nem annak a jele, hogy Isten elhagyott vagy lemondott volna rólunk.

„Ne légy tőlem távol, mert közel van a baj, és nincs, aki segítsen!” (Zsolt 22,12)

Sokszor megkísérti ez a gondolat a hívő embert: Hol van Isten? Miért engedte meg ezt az életünkben? Ha ránk szakad az ég, úgy érezzük, egyedül maradtunk megoldatlan problémáinkkal, bajainkkal. Barátaink, rokonaink is elhagynak, és úgy gondoljuk, Isten is néma marad kiáltásunkra. Valóban távol lenne Isten? A 22. zsoltár a szenvedő ember imádsága. Jézus is ezt mondta a kereszten kínjai közepette. Mindez arra tanít minket, hogy szabad kétségeinket, bizonytalanságunkat Isten elé vinni. Ő nem botránkozik meg szavainkon. Mellettünk van akkor is, ha felhők takarják a napot. „Bár késik a segítség, / és nem találsz vigaszt: / Eloszlik bú és kétség, / Előbb, mint véled azt.” (EÉ 342,6) (Gerőfiné dr. Brebovszky Éva)



„Őrizd meg a rád bízott kincset.” (1Tim 6,20a)

Vannak kincsek, amelyeket nem lehet e világi módon őrizni és sokasítani. Nem széfben elzárva, hogy ne lássa, ne tapintsa senki, nehogy elrabolják, hanem amint kaptuk: teljesen és egészen, amint éppen kell: továbbadva, szétosztva, hirdetve, megélve; akitől kaptuk, azzal kapcsolatban maradva, hogy megtartson benne. Ránk is van bízva kincs. Nem leszünk kifosztva, hanem gazdagodunk. Itt más „logika” működik, s máshogy „kamatozik”… (Kőháti Dóra)

Te lélegezz bennem, Szentlélek Isten,
Hogy ami szent, azt gondoljam.
Te parancsolj nekem, Szentlélek Isten,
hogy ami szent, azt tegyem.
Te hívogass engem, Szentlélek Isten,
hogy ami szent, azt szeressem.
Erősíts engem, Szentlélek Isten,
hogy ami szent, azt hűséggel megvédjem.
Te őrizz engem, Szentlélek Isten,
hogy szent kegyelmedet el ne veszítsem.
Ámen

A bölcsesség lehetővé teszi az ember számára, hogy a dolgok fölött álljon, anélkül azonban, hogy megvetné azokat; megadja, hogy a világot Isten szemével láthassuk - de az Ő szívével is egyúttal! Megtanít igent mondani Istennek, igent mondani korlátozottságainkra is, múltunkra is - számos csalódásunkkal, mulasztásainkkal és bűneinkkel együtt.

II. János Pál pápa


A gondviselés kinyitja a második ajtót, amikor az első becsukódik.



Aki Istentől fél, nem fél az emberektől.


Az igazság nem fél a világosságtól. (Fosdick)

„Az Úr azonban ezt mondta Gedeonnak: Békesség neked, ne félj, nem halsz meg! Ezért Gedeon oltárt épített ott az Úrnak, és így nevezte el: Az Úr a békesség.” (Bír 6,23–24a)

1898 őszén Wisconsin államban összetalálkozott egy szállodában két utazó üzletember. Nem ismerték egymást, de mindketten keresztények voltak, és esténként együtt imádkoztak. Isten indította őket arra, hogy társaságot alapítsanak keresztény üzletemberek számára azzal a céllal, hogy Isten igéjét terjesszék. Közös ima után a Gedeon nevet választották a Bibliából, a Bírák könyve 6–7. részéből. Gedeon olyan férfiak vezetője volt, akik készen álltak Isten szolgálatára. Isten nagy bírává tette őt, hogy szabadítsa meg Izraelt. A mai gedeoniták szállodákban, kórházakban és börtönökben több száz millió (!) Újszövetséget ajándékoztak el. (Kőháti Dóra)

Egy Charney nevű francia férfi úgy megharagította Napóleont, hogy börtönbe csukták. Úgy tűnt, örökre elfelejtkezett róla mindenki a külvilágban. Magányosságában és elkeseredettségében kiválasztott egy követ a falban és ezt véste rá: "Senki sem törődik velem."
Egy napon egy zöld növény hajtott ki a padló kövei közül, és kezdett növekedni a cella tetején levő kicsiny ablak irányába. A fogoly naponta megtartotta ivóvizének egy részét, és ráöntötte a növény leveleire. Az addig növekedett, míg végül gyönyörű kék virágot bontott. Amikor a virágszirmok teljesen kibomlottak, a magányos fogoly áthúzta az előző időben falra vésett szavakat és föléjük írta: "Isten törődik velem."
De Isten további áldást is tartogatott e fogolynak. A férfi cellaszomszédjának volt egy kislánya, akit rendszeresen beengedtek látogatásra a börtönbe. A kislánynak tetszett az, hogy Charney annyira szereti azt a kis növényt és ezt másoknak is elmesélte. A hír eljutott Josephine császárnőhöz is, aki így szólt: "Ha egy férfi olyan nagy odaadással szeret és gondoz egy virágot, akkor nem lehet gonosz ember." Ezután meggyőzte a császárt, hogy engedje szabadon.
Charney magával vitte a virágot az otthonába, és gondosan ápolta egész életében. A virág azt tanította meg vele, hogy higgyen Istenben.

"Türelem, megértés és gyengéd figyelem napsütésnél jobban melegítenek, így nem hervad a szeretet virága, s aki ültette, örökké áldja."

Gyakran ebben az illúzióban élünk: azt szeretnénk, hogy változzon meg a környezetünk, a körülményeink, mert akkor minden jobban fog menni. Ez azonban általában tévedés. Nem a külső körülményeknek kell megváltozniuk, hanem először a mi szívünknek, amelynek meg kell tisztulnia az önzéstől, a szomorúságtól, a reménytelenségtől.
Az az érzésem, hogy az igazi élet másutt van, máshol, mint ami az én életem, ami nem igazi élet, szenvedései vagy korlátai miatt nem biztosítja számomra az igazi lelki kibontakozás feltételeit. A körülményeimnek csak a negatív oldalát látom, azt, ami hiányzik a boldogságomhoz; ettől elégedetlen, irigy, csüggedt leszek, és már nem haladok előre. Az igazi élet másutt van - mondom magamnak - és egész egyszerűen elfelejtek élni.
Pedig néha olyan kevés is elég lenne, hogy minden másképp legyen, és óriás léptekkel haladjak előre: más látásmód, a bizalom és a remény tekintete a helyzetemmel kapcsolatban, arra a bizonyosságra alapozva, hogy semmiben nem lehet hiányom.

"Gyomláld ki szívedből a gazt, mert nagyértékű magot vetnek belé. Ne burjánozzék ott semmi, ami ezt a magot elfojtaná!" - mondja Szent Ágoston. Üressé, tágassá kell lennie a szívnek, hogy ott felnőhessen és kinyílhasson a szeretet virága.
Akinek szíve saját énjével van tele, abba nem fér bele az Isten. Csak ha odaadtam mindenemet, lesz enyém a Minden. "Ha kenyeret akarsz venni, filléredet adod. Ha telket akarsz venni, tallérodat adod. Ha szeretetet akarsz venni, magadat kell adnod. A kenyér ára a fillér. A telek ára a tallér. A szeretet ára te vagy!" Nagy ár ez! De szinte semmi, ha összevetjük azzal a végtelen kinccsel, amely nélkül minden édesség keserű és minden vagyon koldusi nyomor. Aki így odaadta magát és akit így betöltött az Isten, az szabad, mint a tavaszi szél, annak testvére a nap, hold, ékes csillagok, annak nővérkéje a halál és barátja minden ember; annak öröme mások öröme, bánata mások bánata, annak élete Krisztus, halála nyereség; az nem tartozik senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel. De ezt a tartozást soha leróni nem tudja. "A pénzadósság csökken, ha leróni kezdjük. A szeretet tartozása annál inkább növekszik, mennél inkább szeretünk. Amikor adósságot fizetünk, vagyonunk kisebbedik. Amikor a szeretet tartozását rójuk le, szeretetünk egyre gyarapszik." Kifogyhatatlan, kimeríthetetlen a szeretet, akárcsak az Isten.

Nemeshegyi Péter S.J.

„Isten lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk.” (Kol 2,15)

Erről nem szeretünk beszélni, agyonhallgatjuk a személyes gonosz létéről, romboló munkájáról szóló kijelentést. Úgy is nézünk ki, hiszen sokszor a hazugság, gyűlölet, félelem igazgat, mozgat. De ő azért jött, hogy lerontsa életünkben az ördög munkáját, felépítményét. Kiálthatunk ma is: Jézus, Isten Fia, könyörülj rajtunk! Szabadíts meg a gonosztól, mert elveszünk! (Szeverényi János)

Kudarc? Azt sem tudom, mi az. Mindig csak pillanatnyi megtorpanásokkal találkoztam. (Dottie Walters)



Még ha mindenki esélytelennek tart is, ne add fel...

„Nem vagyunk egyformák” - állítják magukról az emberek. Hogy a kecskék és farkasok mit állítanak magukról, nem tudjuk. De, hogy ők sem egyformák, az biztos. Igazolja ezt a következő történet:

Ez úgy kezdődik, hogy a kecskének sikerült fölmenekülnie a farkas elől a háztetőre. És miután már biztonságban érezte magát odafönn, elkezdte ócsárolni a farkast. Ez a farkas azonban nem gurult dühbe. Legalábbis nem mutatta. Leült a hátsó lábára, és nézte mereven a kecskét. Egy hangot sem adott ki a száján. Ez viszont a kecskét ingerelte föl.
- Megkukultál farkas koma, hogy egy szót sem szólsz? Jobban is teszed, ha hallgatsz, mert ha kinyitod a szád, lemegyek, és ellátom a bajodat.
A farkas meg se moccant. A kecske pedig tovább ingerelte - a farkas helyett - önmagát: - Tudod mi vagy te? Egy gyáva, csavargó, báránytolvaj. Akadtál volna csak velem össze ott lenn a pataknál, elvettem volna a kedved a húsevéstől!
A farkas ült tovább mozdulatlanul. A kecske pedig már kezdte elhinni, amit a farkasnak odakiáltott. Hogy erősebb nála és nem is érti, miért futott el előle. Egyre jobban megerősödött benne ez a tudat. Roppant erősnek érezte itt fenn magát. Mintha összenőtt volna a házzal, és a ház minden ereje és szilárdsága az ő tagjaiba szállt volna. Lenézett a farkasra, és most már teljesen elvesztette józanságát. Hogy merészel ez így bámulni rá, mint vadász a zsákmányra?
- Ha el nem takarodsz innen, azonnal lemegyek és eltaposlak, mint egy férget - kiáltotta magán kívül, és el is indult a háztetőn lefelé a farkas irányába.
A farkas csak ült mereven, mozdulatlanul. A kecske pedig már nem tudott megállni, még ha akart volna sem. A következő pillanatban nagyot huppant a földön, és ott állt a farkas előtt. A farkas fölállt ültéből. Szemében a győztesek lángja lobbant föl. Kitátotta száját, és elővillantak hatalmas fogai. A kecske megrettent. Már abban a pillanatban, amint lába a földet érintette, megváltozott körülötte minden. Ismét a félénk, ijedős káposztaevő volt, akinek legszörnyűbb ellensége a farkas. Egyetlen gondolata maradt csak: menekülni. Késő volt. A farkas villámgyorsan csapott le rá.

Farkasok és kecskék. Különfélék, akár az emberek. És az életük sem egyforma, akár az embereké. De a tanulság, amit levonhatunk: ugyanaz. Aztán, hogy megtörténik -e a tanulság levonása, ismét kérdéses. Mert nem vagyunk egyformák.

Önmagadra szegezd tekintetedet, és mások megítélésétől óvakodjál. Mások megítélésében sokszor tévedünk, de aki önmagát vizsgálja meg, mindig hasznosat cselekszik.



Szent Atyánk, az élet és a szeretet kiapadhatatlan forrása, aki az élő emberben kinyilatkoztatod dicsőséged ragyogását, és szívébe helyezed hívásod csíráját, ne engedd, hogy a mi hanyagságunk miatt megtörténhessen, hogy valaki nem veszi észre vagy elveszíti ezt az ajándékot, hanem járjon mindenki teljes önzetlenséggel azon az úton, amelyen a Te szereteted megvalósul.

II. János Pál pápa

„Szenvedése után Jézus sok bizonyítékkal megmutatta az apostoloknak, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól.” (ApCsel 1,3)

A szív gyenge, csüggedt és elkeseredett Jézus nélkül. Mert ilyenkor az ember csak maga van, és az Istennel való közösség hiányában nincs élet benne. Az apostoloknak a halálon győztes, feltámadott Jézus megjelent, így erősítette a szívüket, és élettel töltötte meg. A mi szívünket is erősíti jelenlétével az oltáriszentségben láthatóan és a hallhatóan hirdetett igéjében. Így tölt el bennünket is el nem múló élettel. (Isó Zoltán)

Szeretni és szeretve lenni a legnagyobb boldogság a világon. (Goethe)

„Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket?” (Lk 18,7)

A hamis bíró példázatában Jézus arra tanít minket, hogy legyünk kitartóak az imádságban, ne csüggedjünk el. Ha az istentelen hivatalnok, megelégelve az asszony könyörgését, végre elintézte ügyét, mennyivel inkább törődik velünk a mi mennyei Atyánk! Isten nem közömbös szenvedéseink iránt. Egyszerűen az ő órája másképp jár, mint a miénk. Ő tudja, mikor jön el a segítség ideje. Bízzunk benne, hogy bölcsen dönt. (Gerőfiné dr. Brebovszky Éva)