A látható dolgok hitvallása így hangzik: Hiszek magamban! A hitbenjárás bizonyossága így szól: Hiszek Istenben! (Spurgeon)


A szeretet művészet: szeretni anélkül, hogy uralkodnánk, közel lenni anélkül, hogy elnyomnánk, szabadságot adni anélkül, hogy elhagynánk, és mindvégig vele maradni.
Jörg Zink

A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha – legszebb perceinkben -
A színéből is – valamit.
Reményik Sándor


Ahol túl sok a kritika, ott kevés a szeretet.


Az Éden kertjében elbukott az ember, a Getsemánéban felemeltetett.

“Egyik ember formálja a másikat.” Példabeszédek 27:17 Ó, hány ember szeretné megváltoztatni a körülötte élőket! Lehet, hogy te is elégedetlen vagy a házastársaddal, a gyermekeddel, a testvéreddel, a szüleiddel, a főnököddel, vagy a barátaiddal. Ám, ha arra gondolsz, hogy igen, mindent megteszek azért, hogy megváltoztassak valakit, akkor szólok, hogy nem fog menni. Ha már próbáltad, akkor tudod, hogy így van. Ha még ezután szeretnéd, akkor viszont javaslom, hogy ne kezdj bele!
Másokat megváltoztatni ugyanis csak úgy lehet, ha te változol. Ha több türelmet szeretnél kapcsolataidba, akkor te légy türelmes másokhoz. Ha több megértést szeretnél kapni, akkor mutass megértést te mások felé. Amire vágysz másoktól, azt előbb te add meg nekik, aztán részed lesz benne neked is, mint elfogadó félnek. Így formálja egyik ember a másikat. Kérd az Urat, hogy formáljon téged és meglátod, rajtad keresztül mások élete is változni fog – jó irányba!

Élj úgy, hogy soha ne szégyelld, ha a világ megtudja, mit teszel, mit mondasz. Még akkor is, ha nem igaz, amit a világ megtudott.

„Jairus esedezve kérte Jézust: »Kislányom halálán van, jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon.«” (Mk 5,23)

Kérni… Talán a legveszélyesebb dolog az életünkben. Hiszen minden egyes kérésünkkel elveszítjük függetlenségünket és önállóságunkat. Jairus is bizonyosan félve térdelt le Jézus elé. Bizonyosan félt, rettegett, hogy mi lesz mindennek az ára – de nem volt más választása. És milyen csodálatos Jézus: nem szab feltételeket, nem követel a segítségért semmit! Elindul, és megteszi, amit Jairus kért. Önzetlenül, önfeláldozóan, örömmel. Hogy felismerhesse a világ, Jézustól jó kérni… (Pongrácz Máté)

Jézus olyan út, amelyen célhoz jutunk. (Ecsedy Aladár)

„Jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak és nem mint embereknek; mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól.” (Ef 6,7–8)

Hitünk nagy öröme, hogy kereszténységünk nem vallás, hanem Isten minket körülölelő szeretetközössége. Minden áldás, mozdulat ebből a közelségből fakad, terem gyümölcsöt. Kizárólag ez a szeretet szabadítja fel kezünket, szívünket a „mit és a hogyan tegyek” fárasztó, sekélyes kötelezettségei alól a másokért való örömteli szolgálat szabadságára. Szeretve lenni és szeretni – ez hitünk, életünk alapja, lényege. (Eszlényi Ákos)

Jobb a szívben tartani a Bibliát, mint a könyvespolcon. (Spurgeon)


Leginkább azzal dicsőítjük az Urat, ha minden szavának hiszünk. (Trudel)


Más dolog elhamarkodottságból és más megfontolásból vétkezni. Mert gyakran követünk el vétket elhamarkodottságunkban, amit aztán megfontolás után magunk is elítélünk. Többnyire gyengeségünkből szokott megtörténni velünk, hogy szeretjük a jót, de nem tudjuk végbevinni.
A szándékos vétkezés azonban azt jelenti, hogy a jót sem nem tesszük, sem nem szeretjük. Amint tehát néha súlyosabb dolog szeretni a bűnt, mint elkövetni, éppen úgy nagyobb gonoszság gyűlölni az igazságot, mint meg nem tenni.
Vannak, akik nemcsak nem teszik, hanem üldözik is a jót, és azt, amit maguk megtenni elmulasztanak, másokban gyűlölik. Ezek ugyanis vétküket nem gyengeségből vagy tudatlanságból, hanem szántszándékkal követik el. Ha teljesíteni akarnák a jót, csak nem tudnák, legalább másokban szeretnék, amit maguk megtenni elmulasztanak. Mert ha legalább szándék szerint óhajtanák a jót, akkor nem gyűlölnék, ha mások megteszik. De mivel ezeket a jókat, amelyeket hallomásból ismernek, életükkel megvetik, és ha észreveszik, üldözik; igaza van ennek a mondásnak: „Szántszándékkal távolodtak el Istentől.”
Szent Gergely

„Most, amikor halljátok szavát, ne keményítsétek meg szíveteket.” (Zsolt 95,7–8)

Amikor a zsúfolt főváros utcáit járom, óvatosságból szinte becsukom a szemem, meg sem hallanám, ha valaki meg akarna szólítani, mert a végén még valami baj lehet belőle. Kiálthatják ettől kezdve énfelém, hogy tudom-e, mennyi az idő, merre van a metrómegálló, vagy akár hogy meg tudnám-e fogni a babakocsit, amíg az illető jegyet vált. Süketen megyek el az emberek mellett, és már utólag tényleg nem is tudom, megszólított-e ma valaki. Jaj… És ha nagy V-vel írtam volna ezt az utolsó szót? (Zsíros András)

„Pál írja: Azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.” (Róm 8,18)

Nem hinném, hogy Pál mondata a mennyei kárpótlás reményét akarja erősíteni bennünk. Nem úgy ismerem Jézust, mint aki siralomvölgyként járta volna a földi életet. A szenvedés terhe alatt észre sem vesszük, milyen közel van hozzánk a menny a rólunk meg nem feledkező Krisztusban, aki gyakran egy testvérben hajol le hozzánk. A győzelem, dicsőség fényében meg azt felejtjük el, honnan is jöttünk, kinek a vállán jutottunk ilyen magasra, kinek a kegyelme érvényesült életünkben. Hiszem, hogy Isten országában az lesz összehasonlíthatatlanul más, hogy egységben láthatjuk majd az utat és a célt, a mélységet és a magasságot, magamat és másokat, a vereséget és a diadalt a szenvedő Báránnyal, aki győzött. (Cserhátiné Szabó Izabella)

Tudnod kell, hogy melyik kikötő felé tartasz, mielőtt be akarnád fogni a jó szelet, mely odarepít. (Seneca)

„A megfeszített gonosztevők közül az egyik káromolta Jézust. De a másik megrótta, ezt mondva neki: »Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy!«” (Lk 23,39–40) Beleesett egy munkás a meszesgödörbe, és csúnyán megütötte a lábát. Feljajdult, erre pár pillanat múlva melléesett egy társa, majdnem a fájós lábára. Az első munkás torkaszakadtából üvölteni kezdett: „Mit csinálsz, te féleszű?! Hogy lehetsz olyan béna, hogy mikor látod, hogy jártam, te is belecsúszol ugyanúgy a gödörbe?!” A másik ezek után alig mert megszólalni: „Azért jöttem, hogy kimentselek…!” (Zsíros András)

A szeretet hangja muzsika: ajándék a léleknek, felüdülés a szellemnek, megkönnyebbedés a szívnek. Ez a szó: szeretet -élettel teli valóság; segít feloldani és feloldódni; megérteni és megértetni; megtartani és elengedni. (Tatiosz)


Az Ő fényében válik világossá minden.

„Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” (2Kor 13,13) Bizonyosan történt már olyan az életünkben, hogy meghallgatva egy áldást vagy imádságot azt vettük észre, hogy semmi sem maradt meg belőle. Bár a fülünkkel hallottuk, a szívünkkel mégsem tudtuk megragadni. A mai igét is ezerszer hallhattuk már. Azonban mégis érdemes most türelemmel újra végigolvasni, ízlelgetve a szavait. Kegyelem, szeretet, közösség. És jó újra rádöbbenni, milyen csodálatos mondatok ezek… Nemet mondani a monotonságra… (Pongrácz Máté)

Ha hitben nincs hiány, nem hiányzik semmi. (Spurgeon)


Ha valamit nem szeretsz, változtass rajta! Ha változtatni nem tudsz, változtass azon, ahogy gondolkodsz róla! Csak ne panaszkodj!
Maya Angelou


Isten csak egy Szót mondott ki: ez az Ő Fia volt. S Őt mindig mondja, vég nélküli csendben. S a lélek is csak a csendben tudja meghallani Őt.
Keresztes Szent János

„Kegyelem nektek és békesség attól, aki van, és aki volt, és aki eljövendő.” (Jel 1,4)

Mennyei Atyánk körülölel, mint tér és idő. Ha majd hazaérkezünk a „kezdet” összhangjába, és összeölelkezik a múlt, a jelen és a jövő, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy békessége vonzott, és kegyelme tartott meg a hosszú úton. (Cserhátiné Szabó Izabella)

„Megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk.” (1Jn 1,2)

Nekünk. Nagy üzenet ez a világ számára. Voltaképpen az egyetlen, továbbadásra érdemes hír: Isten kegyelme értünk van, minket akar. Ezért jelent meg, adatott nekünk az Élet, a Krisztus. Istennek ezért az értünk véghezvitt csodájáért lehetünk tanúk, akik nem tudják nem hirdetni: ez az örök élet, ez a Krisztus jött el hozzánk, és jött el hozzád is, hogy örökké az övéi legyünk. (Eszlényi Ákos)

Minden rossz mögött, mely bennünket ér, valami jó rejtőzik. (Zeller)


Mindenki azt a kisugárzást és energiát kapja, amit ő ad másnak, de csak azt adhatja, ami benne van.


Nem az a fájdalom, amitől könnyes a szem,
hanem amit egy életen át hordozunk magunkba csendesen.

Nem az a fontos, hogy valaki mit, hanem az, hogy miként szenved. Ugyanabban a tűzben az arany ragyog, a polyva pedig füstölög. Ugyanaz a cséplő a szalmát összetöri, a gabonaszemet megtisztítja. (Augustinus)


Nem az a gazdag, aki birtokol, hanem az, aki képes adni.


Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart.


Sokan azért mennek tönkre, mert az igazságot senki sem mondta meg nekik szeretettel.


Sokkal könnyebb a helyes keresztény életről beszélni, mint az életünkkel megmutatni. (Szikszai György)

“Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel. Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd neki oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik benneteket is szeretnek, milyen hálát várhattok érte? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Mert ha azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen hálára számíthattok? Hisz így a bűnösök is tesznek jót. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálát várhattok érte? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanazt visszakapják. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, a Magasságosnak lesztek a fiai, hisz ő is jó a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz. Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor benneteket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Lk 6.27-38

Egy idős hívő házaspár egy, a hegyek között fekvő kicsinyke faluban lakott. A falu fiataljai bolondnak tartották őket, kinevették és csúfolták őket. Egyszer néhány fiatal elhatározta, hogy megtréfálják az öregeket. Leszedik a cserepet házukról, aztán majd mondhatják, hogy az Úr így, meg az Úr úgy. Majd ha jön az eső megvéd az Úr. Majd meglátjuk mi lesz, ha leszedjük az összes cserepet!
Egy reggel valóban hozzáfogtak. Az öreg bácsi ahogy kimegy, látja, szedik házukról a cserepet. Visszamegy és azt mondja a feleségének: anyjuk munkások érkeztek, tegyél ki az asztalra mindent ami jó, sonkát, kolbászt, vendégeljük meg őket. Az asszony kirakta az asztalra amit tudott. A bácsi kiment és azt mondta: fiúk ti már sokat dolgoztatok, gyertek be és reggelizzetek meg. Összenéztek: ez a bolond még enni is ad? Menjünk.
Amint bemennek és meglátják azt a sok jót ami az asztalon van, mintha elszorulna a torkuk. Aztán leülnek és az idős házaspár elkezd szívéből imádkozni, hogy a jó Isten áldja meg ezeket a fiatal életeket és tegye őket igazán boldoggá. A fiúk egy falatot nem tudtak lenyelni, aztán ahogy mennek ki a csendben, a legvadabb meglöki a másikat, és azt mondja: fiúk, rakjuk vissza a cserepeket. És visszatették egy szálig.

A rosszat csak egyféleképpen lehet helyesen viszonozni: jóval, ha jóval viszonzod és nem uralkodik el benned is a gonosz. Mert akkor már nem az fáj, amit mások tettek, akkor már az fáj, hogy nem tudod embertársaidat igazán szeretni. Akkor már nem az nyugtalanít, hogy megbántottak, akkor már az nyugtalanít, hogy nem tudsz megbocsátani. „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval.” Rómaiaknak írt levél 12.21

Szeretnéd tudni az örök nyomorúság receptjét? Íme:
a.) Gondold ki, hogy a világnak milyennek KELLENE lennie.
b.) Alkoss szabályokat arra, hogy az embereknek hogyan KELLENE viselkedniük.
Aztán, amikor a világ nem engedelmeskedik, akkor mérgelődj nagyokat!
Andrew Matthews


Szólj, gondolj, tégy jót, minden szó, gondolat és tett tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád.
Vörösmarty Mihály

A sátán hatalmas, de Isten mindenható!


Ahol a lelki dolgok ismeretének növekedése nincs összekötve a fölismert igazságok gyakorlati megvalósításával az életben, ott az ismeret felfuvalkodottá, a másikkal szemben türelmetlenné tesz. (Kroecker)


Akkor vagy igazán erős, ha egy lépést sem tudsz lépni anélkül, hogy Istenre ne támaszkodnál.

„Az özvegyet és az árvát, a jövevényt és a nyomorultat ne zsákmányoljátok ki!” (Zak 7,10) Nem árt, ha elgondolkodunk azon, hogy mindennapjainkat keresztényi módon éljük-e meg, vagy csak üres szavakat beszélünk, és hiányoznak a hitből fakadó jó cselekedeteink. Vajon észrevesszük-e, ha a környezetünkben valaki segítségre szorul? Meglátjuk-e, ha valaki hiányt szenved? Tudunk-e vigasztalást nyújtani a betegeknek, elesetteknek? A hozzánk betévedő idegent pártfogoljuk-e, vagy ellenségesen kirekesztjük? Mind-mind próbakövek ezek: Isten feladatokat ad nekünk, amelyekben fejlődhetünk. Ne feledjük: a szeretet végtelen! (Juhászné Szabó Erzsébet)

Ha engedelmesség helyett azoknak rokonszenvét és részvétét keresed, akik igazat adnak neked, akkor lelki érzéked elhomályosul, és te használhatatlan leszel.

„Kigyógyítom őket a hűtlenségből, szívből szeretni fogom őket.” (Hós 14,5) Gyógyulni… „Én már úgysem tudok megváltozni. Én már úgysem tudok meggyógyulni!” Sokszor hallott mondatok ezek elcsüggedt emberektől, akik félnek valamit kezdeni az életükkel. Pedig Isten minden gyógyulásra szoruló ember felé nyújtja a kezét, és azt mondja, sose add fel, sose csüggedj el, mert én szívből szeretlek, és kigyógyítalak minden betegségedből. Mert vele jó gyógyulni… (Pongrácz Máté)

Krisztus nélkül élni a legboldogtalanabb állapot. (Spurgeon)


Mennyei Atyám! Köszönöm Neked hazámat és nemzetemet! Köszönöm, hogy magyar lehetek! Add, hogy tanuljunk abból, ami elmúlt és éljünk úgy a jelenben, hogy Rád tekintve, akaratodat cselekedve várjuk az áldásoddal teljes jövőt! Áldd meg nemzetünket az ország határain belül és azon túl is! Segíts bennünket abban, hogy tisztességre, becsületre törekvő, Téged hűen képviselő gyermekeid legyünk! Jézusért kérünk. Ámen


Miért éppen én? Kérdezd inkább így: miért legyek éppen én mentes a szenvedéstől?


NEM EJT HIBÁT!
Ha különösnek, rejtelmesnek
látszanak Isten útjai,
ha gondok ösvényébe vesznek
szívem legdrágább vágyai,
ha borúsan búcsúzni készül a nap,
amely csak gyötrelmet ád…
egyben békülhetek meg végül:
hogy Isten sosem ejt hibát.
Ha tervei igen magasak,
s irgalma kútja túl mély nekem…
ha a támaszok mind inognak,
ha nincs erő, nincs türelem,
s tekintetem sehol célt nem lát
vaksötét, könnyes éjen át…
egy szikrácska hit vallja mégis,
hogy Isten sosem ejt hibát.
És ha szívem megoldatlan
kérdéseknek betege lett,
mert elkezd kételkedni abban,
hogy Isten útja szeretet…
minden elfáradt sóvárgásom
békén kezébe tehetem,
s elsuttoghatom könnyek közt is:
Ő nem ejt hibát sohasem.
Azért csend szívem! Engedd múlni
a földi múló életet!
Majd a fényben látni, ámulni kezdesz:
Ő mindig jól vezetett!
Ha a legdrágábbat kívánja,
a legsötétebb éjen át,
menekülj a bizonyosságba,
hogy Isten sosem ejt hibát!
Túrmezei Erzsébet

„Pál írja: Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.” (1Kor 3,6–7) Nem azért gondolkodunk így, mert nem érdekelnek az emberek, hanem azért, mert az eseményeket és az embereket is Isten munkája felől nézzük és értékeljük. Ő a középpont, s ha ez így van, mindent és mindenkit a maga helyi értékén tudunk kezelni. Akkor a másikban is meglátjuk Isten áldását. (Hafenscher Károly [ifj.])

Senki sem kerülheti el az öregedést. De azt el kell kerülni, hogy eljárjon felettünk az idő.
A. de Mello


VÉGY KARODBA
Engedd el Uram a könnyeimet,
mint gyertyán a végiggördülő viaszt.
Engedd el Uram a könnyeimet,
mint csillagokba kiáltott panaszt.
Kérlek, tedd kezed vállamra,
mint atya gyermekét ölelj most át,
végy karodba, mint elveszett bárányt,
örvendve, mint akit gazdája megtalált.

A bölcs és a bolond között az a különbség, hogy a bölcs uralja a gondolatait, míg a bolondot a gondolatai uralják.

„A jó ember jó kincséből hoz elő jót, a gonosz ember gonosz kincséből hoz elő gonoszat.” (Mt 12,35)

Adni… Sokszor találkozunk olyan emberekkel, akiknek minden gondolata a jó cselekvése. Valaki élhetetleneknek, valaki csodálni való szenteknek tartja őket. És feltesszük a kérdést: mi értelme van annak, hogy önzetlenül jót tegyünk – gyakran a magunk kárára is – az emberekkel? Ennek bizony semmi… Pál azonban azt írja: „…a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.” (1Kor 1,18) Bár bolondságnak tűnik, de pont ezért jó adni… (Pongrácz Máté)

A jókedvű adakozó összhangban van Istennel, és azért szereti Istent, mert a saját művére ismer benne. (Spurgeon)


A keresztények olyan arcokat tudnak vágni, mintha éppen akkor nyeltek volna le egy liter ecetet. Pedig róluk van megírva, hogy az Úr az ő gyönyörűségének folyóvízéből akarja itatni őket.


Ádámot legyőzte a Sátán, Jézus a Sátánt győzte le.


Az égben az lesz a feladatom, hogy a lelkeket bevezessem a belső összeszedettségbe, segítve őket, hogy kilépjenek önmagukból, hogy egészen egyszerű és szeretettel teli megmozdulással Istenhez kapcsolódhassanak, hogy megőrizzem őket abban a nagy belső csendben, amely megengedi Istennek, hogy beléjük költözzék, s őket önmagában átalakítsa.
Szentháromságról nevezett Erzsébet nővér


Az ideális társat csak akkor tudom megtalálni, ha előbb magam is ideális társsá válok.

„Én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jer 29,11)

Isten mindnyájunk számára elkészítette életünk terveit. Mindenkinek a legjobbat szeretné: az örök élet ajándékában részesíteni bennünket. Ez a szépséges terv csak akkor teljesedik be, ha engedjük érvényesülni az ő akaratát mindennapjainkban. Kérjük őt, hogy legyen az életünk Ura, akinek kegyelmével és szeretetével már földi létünkben is boldogok lehetünk. És hisszük a reményteljes jövő eljövetelét is! (Juhászné Szabó Erzsébet)

Fut a gyermek a labda után… leszegett fejjel, tűzpirosan,
se lát se hall, csak egyre rohan. Guruló labda lett a világ,
szüntelen űzi, hajtja a vágy, száz utcán, téren, ezer veszélyen,
millió anyai kétségen át, gyönyörűszépen, balga-bután
fut a gyermek a labda után…
Fut az ember az élet után… Leszegett fejjel gyötri magát
kincseit egyszer csakhogy elérje, kergeti álma, hajtja a vére.
Kenyér gurul a lába előtt, vagyon gurul a vágya előtt.
Rohan utánuk éveken át, s fogyó úton, életen át száz utcán, téren
millió isteni bánaton át gyönyörűszépen s balga-bután
fut az ember az élet után…
Fut az ISTEN az ember után…, mert mindent lát, és szánja nagyon,
guruló szívét csakhogy elérje, hogy fut utána, – hull bele vére!
Ott fut az utcán, ott fut a téren, egész világon, sok ezer éven,
sok mérhetetlen keresztre írott szenvedésen át, hulló Igével,
kiontott vérrel, viszonozatlan, mély szerelmével
fut az ISTEN az ember után…
Füle Lajos

„Így szól népéhez az Úr: Most már adok nektek gabonát, mustot és olajat, hogy jóllakjatok vele.” (Jóel 2,19a)

Vajon tudjuk-e még, milyen az éhség? Nem vagyunk-e túlságosan is jóllakott, túltáplált emberek? Isten igéje szerint a „megkövéredett szív” alkalmatlan arra, hogy mások ínségét vagy Urunk tetteit érzékelje. Tudjuk-e még, hogy éhség és szomjúság az Isten kezébe helyezve áldott állapot, mert megelégíttetünk? A gabona, must és olaj életerővé válik bennünk. Legyen új életünk áldott energiájává az úrvacsora kenyerében és borában valóságosan jelen lévő Krisztus! (Cserhátiné Szabó Izabella)

Jézus Krisztus azzá lett, amik mi vagyunk, hogy azzá tehessen bennünket, ami Ő.
Irenius


Köszönöm Jézusom, hogy enyém lettél,
Hogy a szívembe beköltöztél!
Ne hagyj magamra hosszú utamon,
Legyél vigaszom, oltalmazóm!
Erősíts a gyengeségben,
Adj támaszt egyedüllétben,
Soha ne engedd el kezemet,
Fogadd el szerető szívemet!

Mindannyiunk életében be fog következni az a pillanat, amikor szeretteinket érintő megpróbáltatások és nehézségek köszöntenek ránk, amelyek ellen semmit sem tudunk tenni. Hiába vizsgáljuk meg a helyezet minden irányból, hiába gondolkodunk rajta éjjel-nappal, nem találunk rá megoldást. Szegénységünk, fegyvertelenségünk, gyámoltalanságunk és tehetetlenségünk tudata a legkeményebb próbatétel, különösen akkor, ha hozzánk közel álló személyről van szó. Szenvedni látni valakit, akit szeretünk, és sehogy sem tudni segíteni rajta, az életben ez az egyik legkínzóbb fájdalom.
Ilyenkor bár látszólag képtelenek vagyunk az események irányítására, és semmilyen konkrét eszköz nem áll rendelkezésünkre, amivel közbeléphetnénk, mindennek ellenére mégis megmarad a hit, a remény és a szeretet. A hit, hogy Isten nem hagyja el az illetőt, és hogy az érte elmondott imák gyümölcse kellő időben beérik majd. A remény, hogy az Úr hűsége és hatalma végtelen. A szeretet, amellyel továbbra is szívünkben és imáinkban hordozzuk az illetőt, megbocsátva az esetleges hibáit és az ellenünk elkövetett rosszat. A szeretet, amely látható tettekre nem váltható, ám a bizalomban, a lemondásban és a megbocsátásban mégis kifejezhető. A szeretet, amely annál tisztább és erősebb, minél szegényebb. A szeretet, amely mindenkor termékeny, még ha szegénynek és gyámoltalannak látszik is, nem lehet másmilyen, hiszen magából Isten létéből és életéből részesül. Amikor egy számunkra különösen is kedves hozzátartozónkat szenvedni látjuk, gyakran elveszítjük lelki békénket. Néha mélyebben érint és aggaszt szerettünk szenvedése, mint a sajátunk. Ez önmagában szép, de nem lehet oka a remény elvesztésének. A fájdalmunk jogos, de békességben kell hordoznunk. Különbséget kell tennünk ugyanis az igazi és a hamis együttérzés között: A mi együttérzésünk sokszor tele van idegességgel és aggodalmaskodással. Bizonyos módon saját magunkat vetítjük bele a másik szenvedésébe, néha több benne az önszeretet, mint a másik ember iránti igazi szeretet. Azt hisszük, hogy helyes, ha túlzottan aggódunk valakiért, hogy így a szeretetünket fejezzük ki. De ez nem igaz, mert ebben a magatartásban gyakran nagyfokú önszeretet rejtőzik. Nem viseljük el a másik szenvedését, mert mi magunk is félünk a szenvedéstől, hiányzik belőlünk az Istenbe vetett bizalom. Természetes, hogy mélyen érint, ha egy számunkra kedves ember szenved, de ha emiatt olyan mértékben kínozzuk magunkat, hogy elveszítjük a békességünket, az azt jelenti, hogy az iránta való szeretetünk még nem teljesen lelki, még nem teljesen Isten szerint való. Túlságosan emberi ez a szeretet, és nyilvánvaló önző is, alapja nem kellőképpen az Istenbe vetett, megingathatatlan bizalom. Ahhoz, hogy az együttérzés igazi lehessen, szeretetből kell fakadnia, nem pedig félelemből. A hozzánk közel állók szenvedésével kapcsolatos magatartásunkat pedig gyakran erőteljesebben befolyásolja a félelem, mint a szeretet.
Egy biztos: Isten végtelenül jobban szereti minden hozzátartozónkat, mint mi. Azt akarja, hogy higgyünk ebben a szeretetben, és szeretteinket is az Ő kezére tudjuk bízni. Szenvedő testvéreinknek ugyanis arra van szüksége, hogy békés, bizalommal teli emberek vegyék körül őket. Az ilyenek többet tudnak segíteni, mint akik gondterheltek és idegesek, mert a hamis együttérzés gyakran csak növeli a másik ember szomorúságát, zűrzavarát.
Minél előrébb haladunk a keresztény életbe, annál nagyobb lesz az együttérzésünk. Természetünknél fogva kemények és közömbösek vagyunk, de a világ nyomorúsága, testvéreik szenvedése könnyekre fakasztja a szenteket, akiknek szívét a Jézussal való bensőséges kapcsolat meglágyította. A szentek mélyen együtt éreznek, és készek arra, hogy magukévá tegyenek minden nyomorúságot és a szenvedők segítségére siessenek, de ez az együttérzés mindig szelíd, békés és bizakodó: a Szentlélek gyümölcse.
A Keresd a békét, és járj a nyomában! és A belső szabadság című könyvek alapján.

Minden egyes ember, akivel találkozok feljebbvaló nálam valamiben. Így hát tanulok tőle.

„Most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvaló lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.” (1Jn 3,2)

Már igen és még nem – ez a keresztény ember életének alapvető ténye. Már megtörtént a csoda, Krisztus megváltott minket a bűn és a halál hatalmából, már közel, sőt köztünk van az Isten országa, de még hátravan a végkifejlet, a kiteljesedés. Reménységünk van, de tudásunk nincs a végső jövőről. Tudatlanságunkban az élethez és az örök élethez szükséges legfontosabb információkat mégis tudjuk: Isten gyermekei vagyunk, így élhetünk már itt. És akit itt még csak a hit szemével nézhetünk, azt ott szemtől szemben láthatjuk majd. Van ennél nagyszerűbb perspektíva, amiért érdemes élni? (Hafenscher Károly [ifj.])

Sehogy sem tetszett nekem, amikor láttam, hogy az emberek csak tantételeket fogadtak be anélkül, hogy megismerték volna Jézus Krisztust, vagy saját megváltásuk szükségét. (John Bunyan)


Semmi nem változtatja meg jobban az életünket, mint az önmagunknak feltett kérdések. (Greg Leroy)


Sokkal könnyebb a helyes keresztény életről beszélni, mint az életünkkel megmutatni. (Szikszai György)


Uram, Jézus, te sosem kerested az emberek tetszését, hanem minden jócselekedeteddel egyedül a mennyei Atya akaratát teljesítetted. Segíts engem abban, hogy önzetlen legyek a szeretet gyakorlásában, s felfedezzem a viszonzás nélkül tett jóban az örömöt és a lelki növekedés lehetőségét. Taníts meg engem arra, hogy ne keressem nagyravágyóan az első helyeket, hanem alázatosan teljesítsem hivatásomat ott, ahová te állítasz.


Valahogy átverekedtem magam a tömegen és a fiam mellé kerültem. Odaszóltam Neki a nagy zajongásban. Megállt, tekintetünk találkozott. Az egyémben a gyötrelem, az övében a fájdalom könnyei. Tehetetlennek éreztem magam, de akkor szemei ezt mondták: “Bátorság! Ennek így kell történnie.” És tovább cipelte keresztjét. Tudtam, hogy igaza van, és mentem utána, magamban imádkozva.
Az Úr Jézust keresztútján a síró jeruzsálemi asszonyok mellett ott találjuk a földi élete során mindig háttérben maradt édesanyját, Szűz Máriát is. A háttérben maradás szerénységével megelégedő magatartás, itt a keresztúton az igaz találkozás pillanatává növi ki magát: Az Úr Jézus édesanyjával találkozik. Ebben a találkozásban beteljesedik az agg Simeon jövendölése: “a te lelkedet is tőr járja át”. A tanítványok elfutottak, Mária azonban nem menekül el. Anyai szeretetével valamint hitével, amely ellenáll a sötétségnek is, hűséges marad. Mária azért volt képes minderre, mert ő nemcsak test szerint, de szíve szerint is anyja volt az Úr Jézusnak. Mária nem tekintett magára, csak Fiát látta.
De mi a helyzet velünk, akik szintén ott vagyunk a keresztúton, csak éppen majdnem kétezer év távlatából vagyunk részesei annak? Mond -e nekünk még valamit ma az Úr Jézus szenvedése, és a Fájdalmas Anya tőrtől átjárt lelkének fájdalma?
Részvétet kölcsönző álarcunkat levetve be kell vallanunk, mi már megszoktuk a megszokhatatlant, megszoktuk a szenvedést, igaz nem a sajátunkat, sokkal inkább a másokét. Így aztán magatartásunk az igazi részvét helyett képmutatássá torzul. Sokkal közelebb érezzük magunkhoz a világ ajánlatát, mely azt ígéri, szenvedés nélkül is emberré válhatunk, hogy nem szükséges a lemondás türelme és az önlegyőzés fáradtsága. Sokkal közelebb érezzük magunkhoz azokat a szavakat, melyek azzal hitegetnek minket, hogy nem kell szembenéznünk önmagunkkal, és nem kell türelmesen átszenvednünk a feszültséget aközött amik vagyunk és amivé lennünk kellene. Így aztán nem annyira a Fájdalmas Anyában, mint inkább a siránkozó asszonyokban láthatjuk kifejezésre jutva önmagunkat.
Csakhogy pont ez az a magatartás, ami a keresztjét hordozó Úr Jézus részéről feddésben részesül. A siránkozó asszonyokhoz hasonlóan nem vagyunk -e mi is olyanok, akik az ártatlanok szenvedése láttán megbotránkozunk, de a bűn hatalmát saját életünkben lekicsinyeljük? A siránkozó asszonyoknak és nekünk is meg kell tanulnunk, hogy nem elég szavakkal és érzésekkel panaszkodni mások és a világ szenvedéseiről, miközben életünk mégis csak úgy folyik tovább, mint ahogy az mindig is volt.
A szeretet és a szenvedés titka ma is egymásba fonódik. A Fájdalmas Anya hűséges példája tanít meg minket arra, hogy az élet sötétebb óráiban is képesek legyünk hinni és tudjunk hűségesek maradni, hogy magatartásunk a megtérés talaján az együttérzés és segítségnyújtás bátorságává nemesedjék, hogy így aztán részünk lehessen a mennyei öröm teljességében is vele együtt.

Megy Jézus a Kálváriára,
Fejében a töviskoronája.
Véres rózsák verték ki a testét,
Megy Jézus, viszi a keresztjét. Most először roskadt el alatta,
Vad pribékek keze fölrángatta.
Szeges szíjak a húsába tépnek
Borzalommal kísérik a népek.
Szeges szíjak csontig elevenbe.
Jön az úton Szűz Mária szembe.
A szeméből mennyek mosolyognak,
De szívében hét tőre pokolnak.
Nézi Jézust, nézi a keresztfát,
Azt a véres, verítékes orcát,
Azt az Arcot, azt az édes-egyet,
Aki az ő testéből testedzett.
Nézi, nézi fátyolodó szemmel.
Megy Jézus, utána a tenger.
Ott piheg a sok mai szegény is:
Édesapám, édesanyám, én is!
Hétfájdalmas, nézz ide miránk is,
Krisztus Anyja, légy a mi Anyánk is!

Anyánk, aki végigjártad a kereszt útját Fiaddal, szenvedéstől meggyötörten anyai szívedben, mégis mindig emlékezve a te legyen! szavadra, és belül bizakodva, hogy az, akinél nincs lehetetlen, beteljesítheti ígéreteit. – Így könyörgött Mária értünk, és a jövendő nemzedékek fiai számára azért a kegyelemért, hogy hagyatkozzanak Isten szeretetére. Szűz Mária, add, hogy szemben a szenvedéssel, a visszautasítással, a próbatétellel, akkor is, ha hosszúra nyúlók és kegyetlenek, sohase kételkedjünk Fiad szeretetében.

Üdvözítőnk! Édesanyád azon kevesek közé tartozott, akik mindvégig hűek maradtak hozzád. Az ő szeretete vigasztalt téged szenvedéseidben. Uram, én is hű akarok lenni hozzád és követni téged, akárhová is vezetsz. Add hozzá kegyelmedet!

A hála a szív emlékezőképessége.

A tudás megszabadít a kételytől, az erény az értéktelen szenvedéstől, az elhatározás a félelemtől.

Ádám engedetlen volt, Jézus engedelmes a halálig.

Aki Jézussal, az egyház szegletkövével összeütközik, megbotlik és kárt vall: törést és zúzódást szenved, de Jézus maga sértetlen marad. (Spurgeon)

Az ember csak az, akinek Isten ismeri. Nem több, és nem kevesebb. (Arsi plébános)


Az Újtestamentum emberei keveset beszéltek Istenről, de közösségben éltek Vele. (Stanley)

„Ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.” (Lk 12,15) Így tapasztaltuk ezt többször mostanában. Mindent, amit gyűjt az ember, elviheti az ár – a víz, az iszap, a gazdasági válság vagy az emberi gonoszság árja. Ösztönösen próbál mindenki túlélni, abban a reményben, hogy jön még fellendülés, jönnek majd a jobb napok. Igénk figyelmeztet és emlékeztet. Nem a vagyon tart meg, az mulandó. Isten szeretete tart meg, az maradandó. Kapaszkodunk egy életen át, de megszerzett kis dolgaink előbb vagy a végén kicsúsznak kezünkből. De Isten szeretetétől nem szakíthat el semmi. Abban van az igazi bőség. (Hafenscher Károly [ifj.])

Ha öröm ér, fogadd örömmel, ha bánat ér, viseld türelemmel, amihez idő kell, ne siesd el, ami megérett, ne szalajtsd el.

Ha valakiről valami rosszat hallasz, akkor oszd azt kétfelé, ami megmarad, azt ismét négyfelé… és ami marad, arról hallgass!

Istenem, a világ tele van bánattal. Az emberek lehorgasztott fejjel a járdát nézik maguk előtt. Elrejtőzöm, talán majd jobban érzem magam… Vagy mégsem? Lehet, mégis jobb, ha szembenézek a világgal.

„Jézus Krisztusban ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által.” (Ef 2,22) Isten háza – mondjuk a templomra. De merjük-e ugyanezt mondani magunkra? Félő, hogy nem csak Betlehemben volt otthontalan az Isten. Nálunk, bennünk sincs hajlék számára. Nélküle is jól berendezzük az életünket. Házat építeni emberi erővel is lehetséges. A házat templommá, életünket Isten hajlékává egyedül a Lélek szenteli. Nem is tehetünk mást, mint kérjük: „Jöjj, lakozzál bennem, hadd legyen már itt lenn templomoddá szívem, lelkem.” (Cserhátiné Szabó Izabella)

„Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16,15)

Menni… Én menjek el? Lesz ebből valami hasznom? Hiszen mi hasznom volna abból, hogy hirdetem szeretteimnek, barátaimnak, a körülöttem lévőknek az evangéliumot? Ebből inkább csak hátrányom származhat… Való igaz, nehéz racionális érvet találni minderre. És mégis milyen érdekes, hogy napról napra mindig vannak emberek, akik minden ésszerű magyarázat ellenére örömmel indulnak el, hogy hirdethessék az evangéliumot szerte a világban. Ők tudnak valamit. Tudják azt, hogy az Úrért jó menni… (Pongrácz Máté)

Ne olyan gyermekek legyetek csupán, akik az Úrral beszéltek, hanem olyanok is, akikkel az Úr beszél. (Trudel)

„Ők népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám.” (Jer 24, 7b) Jeremiás próféta látomása Isten kegyelmének ígérete a bűneitől elforduló, megtérő embernek. De mi is a megtérés? Nem más, mint gondolkodásunk megváltoztatása, a „felülről” születés, az újjászületés csodája. Arra, hogy gonosz emberből jó váljon, csak Isten és az ő Szentlelkének ereje képes. Szükséges a változáshoz a mi akaratunk és elhatározásunk is, de a Mindenható nélkül felismerni sem tudjuk, hogy változásra van szükségünk. Imádkozzunk Istenhez, hogy ne csak megszokásból templomba járó keresztények legyünk, hanem élhessük át a megtérés csodáját! Az eredmény látható lesz: Isten képmására formálódunk! (Juhászné Szabó Erzsébet)

Ádám a test akaratát kereste, Jézus halálra adta testét.


Az embernek a pénztárcája tér meg legkésőbb.


Az Úr a csend barátja. A fák, a virágok, a fű csendben nőnek. Nézzetek a csillagokra, a Holdra, a Napra – milyen hangtalanul járják útjukat.
Teréz anya


Bennem sötét van, nálad azonban világosság.
Egyedül vagyok, ám te nem hagysz el.
Kishitű vagyok, nálad a segítség.
Nyugtalan vagyok, nálad a békesség.
Bennem keserűség, nálad türelem.
Nem értem útjaid, de tudod, milyen úton kell mennem.


Ha nem élünk a Biblia szerint, akkor igazuk van a hitetleneknek, amikor azt mondják, hogy a Bibliában mesék vannak. – Hogy az Írás minden szava igaz, azt főleg rajtunk kellene látniuk. (Trudel D.)



Határozz, mit kell tenned! Hiánytalanul tedd meg, amit elhatároztál. (Benjamin Franklin)

„Krisztus Jézusban van bátorságunk és szabad utunk bizalommal a benne való hit által.” (Ef 3,12) Zöld a lámpa, szabad az út – szorongás nélkül mehetek át az utca túloldalára. De nem minden átmenet ilyen egyszerű. Vannak utak, amelyeknek megnyílása nem magától értetődő. Egy világ választ el minket egymástól, és szenvedünk attól, mennyire járhatatlan az út lélektől lélekig közöttünk. „Másvilág”, mondjuk az Isten országára, és csak szorongunk, hogy ki visz át a túlsó partra. Jézus haláltusája után a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt. Húsvét hajnalán pedig sírjának bejáratáról a kő el volt hengerítve. Isten járhatóvá, szabaddá tette utunkat magához. Jézus megbocsátása, feltétel nélküli szeretete bátorít sötétből világosságra, megkötözöttségből szabadságra, töredékesből a teljesség felé, halálból életre. (Cserhátiné Szabó Izabella)

MEGSZÓLÍT A CSEND
Ha megszólít a csend, az elfeledett régi jó barát,
figyeld csak, Ő majd átölel, hallgasd szavát!
Ha megszólal a csend, dúdolja kedves dallamát
és vár, téged vár.
Hová mész, merre tartasz barátom?
Elveszett álmokat kergetsz, úgy gondolom…
Állj meg és nézz a keresztre!
Állj meg, állj meg és láss, ne csak nézz
és hallgass, mert megszólít a csend!
Megszólít a csend, dúdolja kedves dallamát
és vár, téged vár.


Nagy bizalmam van a Gondviselésben, de Ő is akarja, ha nagy erőfeszítés árán is, de megtegyük a magunkét.


… nagy emberek dicsőségét mindig össze kell mérni azzal a móddal, ahogyan megszerezték. (La Rochefoucauld)

„Ne bízzatok az előkelőkben, egy emberben sem, mert nem tud megtartani.” (Zsolt 146,3) Bízni… Gyermekeinknek azt tanítjuk: ne bízz meg senkiben! Mindenhonnan csak azt halljuk, hogy bizalomra épített családok, házasságok, barátságok mennek tönkre, mert valaki visszaélt a bizalommal. Félelmetesnek tűnik a bizalmatlanság a világban, és fel kell tenni a kérdést: meg lehet-e még bízni bárkiben is? Ézsaiás próféta ezt írja: „…akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” (Ézs 40,31) Az Úrban jó bízni… (Pongrácz Máté)

Nincs csodálatosabb illat, mint az Istenben folytatott élet illata.

„Öljétek meg tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás.” (Kol 3,5) Sok embertől hallottam már, hogy ő nem bűnös: nem lop, nem gyilkol, nem hazudik, nincs dolga a rendőrséggel, bírósággal. Isten sokkal szigorúbban határozza meg a bűn fogalmát. Szerinte nemcsak a köztörvényes börtöntöltelékek a bűnösök, hanem mindnyájan azok vagyunk. Fel kell tehát ismernünk magunkban a nem helyénvaló cselekedeteket és jellemvonásokat. Sőt: meg kell ölnünk azokat, vagyis véget kell vetnünk rossz szokásainknak, szenvedélyeinknek. Önmagunktól ez nem sikerül, de Istennel együtt győzedelmeskedhetünk, hogy megszülessen bennünk az új ember, aki Krisztushoz hasonló. (Juhászné Szabó Erzsébet)

Rengeteg időt elvesztegetünk azzal, hogy sietünk.


Tűzben látszik meg, mi arany, s bajban, ki igaz s barát.

Vannak, kiket szenvedélyeik elvakítanak és kikben a bűnök fojtják el Isten szavát. Másokat viszont dolgaik és terveik kötnek le, úgyhogy szinte nem is tudják lelküket Isten igazságainak és Jézus életének szemléletére emelni. Ez a veszély megvan az én életemben is. Munkáim és tevékenykedésem néha sűrű ködként terül lelkemre, melyben nem látni mást, csak magát ezt a ködöt, melyben az égi napfény is csak halványan, elmosódva világít. Ki tudná megszámlálni, hány ilyen ködös napja van életemnek, amikor napi teendőim ahelyett, hogy Istenhez emelnének, elhomályosítják gondolatvilágomban Őt és igazságait? Ügyeim és munkáim lármája mellett meghallom-e még a kegyelem szelíd szavát?
Ha Istenre akarok figyelni, csöndben kell lennem. Ki kell bontakoznom a köznapi lármából és elvonulnom oda, ahol senki sem zavar. Ha ezt megteszem, a csend beszélni fog, az igazságok, melyeket újra átélek, megvilágosítanak s lelkemről felszáll a köd, bölcsebb és erősebb leszek. A megvilágosítást Isten a csend magányában adja. Ebben érti meg és át igazán az ember a megváltás nagy jelentőségét, értelmét, a bűn rútságát, a teremtés fölséges célját és Isten végtelen szeretetét.

Endrődy László S. J. „Szeretettel, szenvedéssel…” című könyvének alapján.

A bocsánatkérést nem a vétkes szokta kezdeni, hanem akiben nagyobb a szeretet.


Ádám vétkét Évára kente, Jézus az egész világ bűnét magára vette.


Amíg elvárásaim vannak az emberekkel szemben, addig újra és újra csalódni fogok.


Aki valóban nagy akar lenni, már fiatalon harcolnia kell az erényekért. (Don Bosco)


Az ember, szelleme miatt majdnem angyal, alantassága miatt majdnem állat. (Blaise Pascal)


Édes Atyám! Kérlek, adj tiszta látást a bűnöktől elhomályosodott szemünknek, hogy megláthassuk a Te véghetetlen szeretetednek naponként érezhető és látható jeleit. Add, hogy tiszta szívből áldjunk érte. Ámen

„Én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy ne legyetek többé azoknak a szolgái. Összetörtem jármotok fáját, és fölegyenesítve vezettelek benneteket.” (3Móz 26,13) Isten népének története a szabadítások története. Egyiptomi rabszolgaságból, babiloni fogságból, tüzes kemencéből, oroszlánok verméből, börtön mélyéből, halál torkából, betegség poklából képes megmenteni. Isten szabadításában a körülményeink megváltozása, a tágas tér csak a kisebb csoda. Az igazi nagy csoda a bennünk történő változás. A számontartottság kegyelmének megtapasztalása minden körülmények között szabaddá tesz, és „fölegyenesít”. (Cserhátiné Szabó Izabella)

„Énekeljetek új éneket az Úrnak, énekelj az Úrnak, te egész föld!” (Zsolt 96,1) Az ének igazi örömforrás, gyönyörűség annak is, aki énekel, s annak is, aki tiszta, nyitott szívvel hallgatja. A dicsérő énekek Isten közelébe emelnek, megtisztul általuk a lélek. Dalban mondott imádságok ezek, az Úr jelenléte érezhető bennük. Sokan úgy gondolják, hogy csak a régi klasszikusok tudtak igazi énekeket komponálni, a manapság született dalok igénytelenek, alkalmatlanok a dicséretre. Pedig ez nem így van! Isten ma is ihlet őt szerető zeneszerzőket magasztaló énekek írására, mi pedig legyünk fogadókészek és nyitottak ezek megtanulására és éneklésére! Az Úr azt szeretné, ha lelkünkből, szívünk mélyéből szólna az új ének! És ezt nemcsak a fiataloknak mondja, hanem mindenkinek! (Juhászné Szabó Erzsébet)

Ha úgy adsz egy tíz fillérest, hogy tíz forintnak gondolják az emberek, akkor az az ördög alamizsnája. Ha pedig adományodat nem az Úrnak adod, inkább ne is adakozzál! (Trudel)

„Jó csendben várni az Úr szabadítására.” (JSir 3,26) Várni… Dübörög minden és mindenki körülöttünk; ha akár csak egy percre is megállunk, rögtön elsodornak minket. Egyszerűen nem lehet mást tenni, mint felvenni a ritmust, elindulni a tömeggel és menni, menni, menni. Ahogy és ameddig a világ diktálja. És milyen érdekes mégis az ige! Hiszen nyíltan szembemegy a mai világgal, nyíltan megtagadja a világ ritmusát, és minden következménnyel számolva határozottan kimondja nekünk, gyakran céltalanul rohanó embereknek: nincs értelme rohanni, mert az Úr szabadítására jó várni… (Pongrácz Máté)

KENYÉRNEK JÖTTÉL
Kenyérnek jöttél éhező világba,
Világosságnak sötét éjszakába,
Fényes hajnalnak, örök ragyogásnak.


Légy tudatában esendő pillanataidnak, hiszen ember vagy. Ne ítéld el mások gyöngeségét, hiszen már tudod, hogy ember vagy. Aki ember, az szeret és megbocsát. A szeretet: megbocsátás.
Tatiosz

Néhány sündisznó roppant fázik egy hideg éjszakán. Összebújnak hát, hogy egymást melegítve védekezzenek a hideg ellen. De mennél jobban összebújnak, annál jobban érzik egymás tüskéit, annál jobban szúrnak. Próbálnak hát távolodni. Csakhogy akkor ismét dideregnek. Valahogy így van ez az emberrel is. Ha eltávolodik társaitól, kihűl, rideg lesz az élete. Ha közelít hozzájuk, némely szúrást, esetleg akaratlan tüskét el kell viselnie. De még mindig jobb szeretteink, embertársaink tüskéit eltűrni, mint elzárkózni és belefagyni az egyedüllétbe. Elvégre nekünk is vannak tüskéink, amelyeket a hozzánk ragaszkodók kénytelenek eltűrni. S ha a szúrásokat meg tudjuk bocsátani, ha él bennünk megértés, szeretet, e tüskepárbaj sosem okoz veszélyes sérüléseket.

Nem lehetünk keresztények, ha nem törekszünk másokat is azzá tenni.


Tegyük meg a magunk részét, és Isten is megteszi a magáét. Mi töltsük meg a vedreket vízzel, ültessük le a sokaságot, és hengerítsük el a követ Lázár sírjáról! Isten a vizet borrá változtatja, a sokaságot megelégíti, Lázárt feltámasztja. (Stewart)


Teljes átadás nélkül nem lehet teljes győzelem sem.
Trudel