2017. július 28., péntek


Csodálva, imádva



Megunhatatlannak vélem, bár annyi ideig sosem próbálhattam, ameddig szeretném: az alföldön végig nyargaló, a látóhatár messzi szélét fürkésző tekintet élményére gondolok. Arra a változatosságra, amitől szemünk is, személyünk is gyógyul: fókuszálhatok a lábam mellett ugráló szöcskére, az ujjam hegyén egyensúlyozó katicára, majd egy hirtelen váltással több kilométeres távlatokhoz edződhetnek a látóizmaim. Alföld-élmény hiányában jelenleg számítógépeim háttérképei kínálnak puszta-élményt.
Neves költőnk szembehelyezte az alföld iránti szeretetét a hegycsúcsok csodálatával: „Tán csodállak, ámde nem szeretlek, S képzetem hegyvölgyedet nem járja.” – vallja a nem különösebben sértődékeny Kárpátoknak. Emberként vele tartok, alföldi és kis-alföldi felmenőimtől örökölt mentalitásomnál fogva. De hívő emberként üzenetet találtam abban, ahogy Petőfi Sándor az alföldet szerethetőnek, a hegyvidéket csodálhatóak tartja.
Az embernek mindkét irányra szüksége van az egészséges lelki élethez. Úgy vagyunk teremtve, hogy csodálnunk, imádnunk kell valakit. Ez a valaki születésünktől fogva mi magunk vagyunk. Táguló világunk később embereket, embercsoportokat avat imádata tárgyává. Amikor azonban Isten személy szerint megtalál minket, helycserére mozdul a szívünk: életünkben ő lesz egyre erőteljesebb, csodálatosabb, fenségesebb középponttá. Isten hatalmasságának tudata ugyan átrendezi az ember életét, de még nem az igazi: még nem nyújt biztonságot és nem nyit meg távlatokat. Isten azonban nem csupán csodálható, hanem szerethető is. Jézusban emberré lett, hogy saját dimenzióink közt is megismerhessük személyiségét, és valljuk: Isten szerető és szerethető Úr. Csodálva és imádva, viszontszeretve tekinthetünk rá.
Az unoka-altató esti ének sorai – „pásztortüzek égnek messze, messze-messze, más határon, az alföldi rónaságon” – többet jelent immár romantikánál. Az embert szerető Jó Pásztor tüzei égjenek minden keresztyén közösségben, itthon és más határon!
„Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét.” (Ézs 57,15).


GYÜMÖLCSSZEDÉS

Miután tavaly szerény volt a gyümölcstermés, a nyár kezdetén már nagyon vártuk az első sárgabarackok megjelenését. Az évtizedes, égbe nyúló fákról sajnos alig lehetett létrával valamit elérni, ezért többnyire meg kellett várni, amíg megérve lepotyognak.

Ha a fák környékén nincs frissen lenyírva a növényzet, akkor a fűben nem könnyű észrevenni az apró barackokat. Néha felküldtem a gyerekeket a telek végében lévő fákhoz, de hamar visszatértek, jelezve, hogy nincs barack. Ha magam jártam utána, először nekem is úgy tűnt, hiába jöttem. De mihelyt közelebb mentem, és alaposan végigpásztáztam a terepet, akár egy vödörnyit is össze tudtam szedni. A kamrában ilyen nem létező barackból sorakoznak a lekvárok. Persze, ehhez minden egyes szemért külön le kellett hajolni, kiválasztani, melyik használható, melyik nem, kihalászni akár a csalán közül is.

Keresgélés közben sokszor jutott eszembe, hogy olykor hasonló az igeolvasásunk is. Átfutunk egy szakaszt, és úgy érezzük, nem mondott nekünk semmit. Talán azért, mert már előre elhatároztuk, hogy mit is szeretnénk hallani, vagy azért, mert önmagunkat keressük még az igében is. De jobb, ha ilyenkor mégsem csukjuk be a Bibliát, hanem megpróbáljuk alaposabban megérteni, hogy mit jelent ki Isten önmagáról az olvasott részben. Hiszen elsősorban erre adatott nekünk az Ige! Ehhez vállalni kell az ezzel járó fáradságot. Annak, aki Jézust szeretné jobban megismerni, számos kincset – igazi táplálékot – tartogat a Biblia.


Mikoliczné Virág / Pécel

„Én igazságban nézem a te orcádat, megelégszem a te ábrázatoddal, amikor felserkenek.” (Zsolt 17,15)


Határsértők

Mindig is nagy kísértést és vonzalmat jelentett a Latin-Amerikában, nehéz politikai vagy anyagi helyzetben élő embereknek bejutni és letelepedni az Amerikai Egyesült Államokba. Ezért sokan attól sem riadtak vissza, hogy illegális úton, a mexikói határon átszökve kerüljenek az „amerikai álom” közelébe. A határsértésre készülők legújabb zseniális ötlete az volt, hogy cipőjük talpára olyan gumidarabokat erősítettek, ami tehénpata lenyomatot hagy. Így tévesztve meg a járőröző határőr katonákat – azon a határvidéken, ahol a csordákban egyébként számtalan jószág legel szabadon.
Sok ember a Mennyországba jutásra is hasonló vágyakozással tekint. Mennyei Atyánk egyetlen lehetséges „útvonalat” kínál a bejutásra: Jézus Krisztus bűntörlő áldozatának elfogadását. De az Isten által ajánlott egyetlen lehetőség sokak számára csak alternatívának tűnik, amit emberi leleménnyel szeretnének pótolni. Ők azon ügyeskednek, hogy jócselekedeteikkel hagyjanak olyan nyomot a világban, ami Istent megengeszteli, és amivel szélesre tárul előttük a Mennyország ajtaja. Urunkat azonban nem téveszti meg ez az illegális határátlépési kísérlet, ami így nem is biztosít bejutást az áhított mennyei otthonba.
Vegyük komolyan Jézus szavait:
„Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14,6)



Hikikomori
Írta: Margit István


A közelmúltban döbbenetes híradás jelent meg a világhálón: Japánban több százezer fiatalnak feltűnően problémásak az emberi kapcsolatai: talán évek, sőt évtizedek óta nem hagyják el szobájukat, nem járnak iskolába, nem dolgoznak, nem tisztálkodnak, és nem, vagy csak korlátozottan kommunikálnak környezetükkel. Nem lusták ők, hanem súlyos pszichiátriai betegségben szenvednek, aminek neve: hikikomori. Európában eddig csupán néhány ilyen esetet írtak le, de várhatóan számuk a közeljövőben meg fog sokszorozódni.

A hikikomori tehát tipikusan távol-keleti jelenség. Kialakulásának részben kulturális okai vannak, hiszen amíg a nyugati világban a szülők nagy része egy idő múlva megelégelné gyermeke bezárkózását, és szakember segítségét kérné, vagy egyszerűen rátörné az ajtót, addig a japán szülők rendkívül türelmesek, és időt adnak gyermekeiknek, remélve, hátha kinövik hóbortjukat.

Tipikusan a középosztálybeli családok elsőszülött fia hikikomori, mivel rá nagy nyomás nehezedik: helyt kell állnia az iskolában és a munkában, ezzel hálálva meg a család belé fektetett pénzét és bizalmát. Feltehetően ebben gyökerezik a rettegés az iskolától, később a társadalomtól. A tünetek pedig sokkal rosszabbak az agorafóbiánál (nyílt tértől való félelemnél): a hikikomoris emberek egy része nem csak fél kimenni az utcára, ahol másokkal – idegenekkel vagy ismerősökkel – találkozhat, de a szüleivel sem hajlandó találkozni.

Magyarországon nem tudnak hikikomoris betegről. Mint társadalmi jelenség remény szerint el is kerüli majd hazánkat. Ugyanakkor egy bizonyos területen mégis csak jelen van: mégpedig egyházainkban. Gyülekezeteink jelentős hányada évtizedek óta a hikikomori-keresztyénség kultuszát ápolja. Tagjai bevonulnak a templom falai védelmébe, nem hajlandók észrevenni mindazt, ami körülöttük történik, és nem szívesen kommunikálnak a külvilággal. Nem tudják, vagy nem akarják felismerni, hogy az egyháztól távol élőknek ugyanúgy (ha nem jobban) szükségük van Krisztusra, megváltásra, mint azoknak, akik már hosszú ideje ott ülnek a templompadokban.
Jézus ezt mondta tanítványainak:


„Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet!” (Mt 28,18-19)






"Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én."
1 Tim 1,



Sokat vétkeztünk

Sokat vétkeztünk, számtalan
bűn megvallása hátra van.
Hány szégyen mardos, vád hat át!
- De ismerjük a Golgotát!
Minden bűnt felvitt Ő oda,
a múltnak ránk már nincs joga.
JÉZUSSAL újat kezdhetünk,
s ki ellenünk, ha Ő velünk?!

MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!
TE ismered a mi szívünket, múltunkat, egyéni és kollektív bűneinket, rejtőzködő természetünket. Vidd véghez bennünk a SZENTLÉLEK által, hogy egyen-egyenként mély alázattal, őszinte bűnvallással boruljunk Eléd, megtartatásunkat, bűneink bocsánatát egyedül Tőled várva a JÉZUS KRISZTUS áldozatáért.
Ámen.


Küszöb

A copfos tudta jól, hogy a nyitott kapun nem szabad kilépni. Igen, a kapu nyitva volt, mert vártuk az énekkar tagjait, de a forgalmat egyirányúra terveztük: csak befelé. Kifelé senki, főleg nem 3 éves kor alatt. A szandál azonban bizsergett a leányzó talpa alatt, és elindult. Tudta, hogy rajta van a szemünk, ezért megtorpant a küszöbön, huncutul hátranézett, és feltette a kérdést, mintegy szánkba adva azt: „Hát te meg hová mész?” Igen, ez a mi szerepünk szokott lenni. Mert rosszalkodás felé indulva biztonságot ad és visszahúz a nagyok kérdése: Hová mész? Mire készülsz?
Mi, „nagyok” is kicsik és kísérthetőek vagyunk. Elindulunk olyan irányba, kokettálunk olyan szituációkkal, amelyek túl vannak a határon: az Istenünk által felállított rend határain. Tudjuk jól, mi vallunk kárt, ha átlépjük. Nem is akarjuk igazán, csak jól esne egy személyes mondat az Úrtól. Vágyunk arra a biztonságra, amit tekintete és szava ad, még ha dorgálnia kell is. Sokan lépnek helytelen irányba pusztán azért, mert kíváncsiak: észre veszi-e valaki? Számon tartja-e őket valaki? Fontosak-e egyáltalán, hiányoznának-e bárkinek?
„Hát te hová mész?” – ez a kérdés ott lebeg az emberiség felett, és végighúzódik a történelmen. Átléptük a határt, de Isten utánunk szól. Szeme rajtunk, és nem térhetünk ki előle. Azt gondolod: bárcsak ne látna? Bárcsak lenne egy Isten-mentes hely? Nem, nem vágysz erre igazán! Valójában arra vágysz, hogy hiányozz a családi asztaltól, hogy fájjon az üres helyed az Atyának. Fáj. Nem fogja a dacot azzal táplálni, hogy könyörög; nem fogja rád erőltetni az atyai ház rendjét, biztonságát és örömeit. De hív, hazavár és életed utolsó percéig kérdi: Hát te hová mész?

„Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem.” (Zsolt 139,7-10).




"Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?"

(1Kor 4,7)

Saját dicsvágyunk foglyai vagyunk, de szeretünk úgy tenni, mintha urai lennénk a világnak, vagy legalábbis nyomorult helyzetünknek. Képzelt méltóságunk börtöne mulatságos, de nem merünk nevetni magunkon, mégha néha meg is sejtjük, milyen kisszerűen élünk. Nem akarjuk tudomásul venni, hogy rabok - hiúságunk rabjai - vagyunk. Mint Oscar Wilde, aki így élcelődött valakivel, amikor az meglátogatta őt a börtönben: "Kérem, ne vegye rossz néven, hogy nem kísérem ki."
Az is ősi bűn bennünk, hogy a világ közepének véljük magunkat.

A koldus minden kedden beállít a jótevőjéhez. Egy alkalommal azonban a szokásos összegnek csak a felét kapja. A gazda így magyarázkodik:
- Tudod, múlt hét végén volt az esküvőm. Elég szegény leányt vettem feleségül. Most spórolnom kell.
A koldus erre kifakad:
- Na nézd, az én költségemre házasodni. Hát ez mégiscsak nagy szemtelenség!
Valahogy így vagyunk Istennel is, mint ez a koldus. Semmink sincs, amit nem neki köszönhetnénk, mégis mindent magunknak tulajdonítunk, vagy azt gondoljuk, egy csomó minden csak úgy kijár nekünk Istentől. Ha elmarad valami, amit a mi megítélésünk szerint Ő kellett volna hogy megadjon, akkor Isten a hibás.
Nem riadunk vissza attól, hogy Istent hibáztassuk, ha már nincs kire kenni a saját bűnünket. A lényeg az, hogy mi sohase legyünk hibásak. Legfőképpen a dicsőséget irigyeljük el tőle, ami Őneki bizonnyal és jogosan kijár.
Ha elkezded csak
Őt dicsőíteni, végre békére lelsz.

(Horváth Levente)





NYÁRI VIHAR

A nyártól a pihenést, a gondtalan nyaralást várjuk. Azonban ilyenkor is történnek váratlan balesetek, halálesetek, tragédiák. Egy lelkész így bíztatta gyülekezete tagjait: „A próbák tekintetében háromféle ember van: egyesek éppen most vannak a vihar kellős közepén, mások most evickélnek ki a viharból, a többiek pedig éppen most tartanak befelé.”

Majd így folytatta: „A vihar azonban nem azt bizonyítja, hogy Isten magunkra hagyott. Mert sokszor ezzel ébresztgeti a nélküle élő embert. A benne hívők számára pedig Jézus Krisztus a nehéz időkben is Megtartó. Sőt, ilyenkor világosabban értjük szavát, mint a nyugalmasabb időkben, és szeretetét valóságosabban tapasztaljuk meg, mint valaha.”


Dr. Mikolicz Gyuláné / Pécel

A Zofóniás 3,17-ben ekként biztosít Isten a szeretetéről: „Veled van Istened, az Úr, ő erős és megment. Nagy örömmel örül neked, megújít szeretetével…”

Védelem – szögesdrót nélkül


Sűrűn használt szó napjainkban a kerítés. Igen, mindenki és minden védelemre szorul. Nemcsak országoknak és magánbirtokoknak van határa, amit védeni kell, hanem az emberi testnek és léleknek is: a védőoltás, az erkölcsi nevelés, a tiltó táblák, a sorompók mind-mind védelmet nyújtó kerítések. Számtalan széthullott család, börtönépület, elvonókúra, zárt osztály jelzi az áttört, semmibe vett határokat.
Minden kerítés közül a leghatékonyabb védettséget Isten Igéje jelenti az ember számára. Az ószövetségi törvényeket követően (azokkal teljes összhangban) az újszövetségi kegyelem kerítése kínálja Isten népe számára a védelmet.
Ez azonban, nem a félelem szögesdrótjából készült, hanem az Isten szeretetéből fakadó evangéliumból. Az Úrhoz való tartozás örökre szóló védettséget és biztonságot nyújt mindenkinek, aki védelmet keresve hozzá menekül!



„Így szól az Úr – tűzfal leszek körülötte, és megdicsőítem magamat benne!” (Zak 2,4)




VELED, CSAK LENNI JÓ, ELLENED: NEM!

Csocsózik a család. Párban játszunk, apuka, anyuka, gyerekek. A kisebbek még alig érik fel az asztalt, éppen hogy látják a pályán a labdát, de mindenki pörget – amit egyébként a közfelkiáltással megszavazott szabályok szerint nem lehetne –, mindenki játszani akar.

-„Legyen csocsó-bajnokság!” – „Jó, de ki-kivel lesz?” – „Most játszunk úgy, hogy először én vagyok vele, utána cserélünk, és te leszel vele.” – „Én, apával akarok lenni!” – „Én is!”

Mindenki apával szeretne párban lenni. – „Mert apa mindig győz.” – „Persze, mert apa, az ifisekkel minden pénteken gyakorolhat.” – „Jó, akkor most te vagy apával, de a következő játékban én leszek vele!”

Végül sikerül elosztani, ki-kivel lesz, elkezdődik a bajnokság, ki hevesebb, ki mérsékeltebb lelkesedéssel játszik, és viseli az eredményt–eredménytelenséget, hiszen apáék mindig győznek. Mindenkinek mindenkivel játszani kell.

– „De mi, mindig kikapunk, ez így nem ér, legyen visszavágó, és apa hagyja magát, hogy mi is nyerjünk!” – „Na, apa, hagyd már magadat veszíteni!”

Majd elhangzik a mindenki által jóváhagyott mondat: „Veled, csak lenni jó, ellened: nem!”

*

Eszembe jut a valós élet, és egyetértően ismételgetem: ”Uram, veled, csak lenni jó, ellened, nem, mert te, mindig győzöl!”


Sípos Ajtony Levente / SoltvadkeRT

Jézus Krisztus önmagáról: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mt 28,18)

2017. július 21., péntek

A stabil pont

Nadap, kis falu a Velencei-hegység délkeleti részén, a Velencei tótól északra. Itt található az országos magassági pont, amit 1888-ban az Osztrák – Magyar Monarchia idején, gondos geodéziai mérésekkel hoztak el Trisztből (Fiume), az Adriai tenger középszintjéből. Olyan geológiailag stabil területet kerestek az országban, ami nem várható, hogy süllyed, illetve emelkedik. Ilyen hely hazánkban a Velencei hegység. Az ország minden településén, legyen az a legkisebb falu, vagy nagy város, főleg a középületek falából egy kis öntöttvas tárcsa áll ki, aminek a teteje a fix magassági pontot jelzi. Ezeket a tárcsákat a nadapi ponthoz mérték be. Például az, hogy az ország legmagasabb csúcsa a Kékestető, és az 1014 m A. f. – az Adriai tenger feletti magasságot jelenti.

Az irgalmas, kegyelmét velünk megosztani kész, hatalmas Isten is elhelyezett a teremtettségben egy olyan „pontot”, ami semmilyen körülmények között sem inog meg: az ő Egyszülött Fiát. Jézus hozta közénk az Atya üzenetét, hirdette, megélte, és vérével, feltámadásával megpecsételte azt. Az ő személye az a fix pont, akihez Isten mindent mér, ő az etalon, akihez mi is mérhetjük életünket, akihez járulhatunk alkalmas időben való segítségért. Jézus Krisztus személye az evangélium, amit szolgái hirdetnek a világban. Ez az Isten által felállított pont az egyedül stabil valóság a világban, ahol Krisztus személye látható és megérthető.

„Mert tőle, általa és érte van minden. Övé (Jézusé) a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Rm 11,36)


ELVÁLASZTHATATLANOK

Nyári konferenciáink egyikének befejező morzsaszedegetésen (amikor a résztvevők megosztják egymással az együtt töltött idő élményeit) valaki megrendülten közölte: Soha nem gondoltam, hogy Jézussal ilyen közelségben lehet élni.

Igen, ráérzett a keresztyén lét eszenciájára: Jézussal lehet szoros kapcsolatban élni.

Sőt! Csak így érdemes élni: Jézus Krisztussal elválaszthatatlan kötelékben!


Dr. Mikolicz Gyula / Pécel

„Egyik tanítványa, akit Jézus szeretett, Jézus kebelén nyugodott.” Jn 13,23


Gyökereink
Írta: Előd Erika


Hallottam a hírt: a Margit-szigeten néhány öreg fát ki kellett vágni, mert az árvíz miatt meglazult, és felpuhult talajban már nem tudtak megkapaszkodni.

Az embernek is be kell gyökereznie valahová: családba, hazába, gyülekezetbe. Kivándorolt emberekről olvastam, hallottam, hogy nem tudnak igazán begyökerezni egy (vagy az) új hazában: gyökérsérültek maradnak.

A hívő ember Krisztusba gyökerezhet be, Őfelé nyújtva gyökereit. Mint ahogy a fa a folyóvíz felé nyújtja gyökereit, hogy a vízzel együtt a táplálékot is fel tudja szívni.

„Meggyökerezvén és tovább épülvén Ő benne, és megerősödvén a hitben, amiképpen arra taníttattatok, bővölködvén abban hálaadással.” (Kol. 2,7)






GYÖKÉRTELENÜL

Az idei tavasz és nyár bőséges égi áldásokban részeltetett bennünket, ami sok helyen áldásból átokra fordult. Ahol nem súlyos csapásként jelentkezett, még ott is növelte a verítékkel végzett munka terhét. A vizes gabona nehezen és kevésbé ért be, kaszának és aratónak nagyobb erőfeszítéssel jár szép rendet vágni. S nem csak a kultúrnövények nőnek nagyra az égi öntözéstől, de az átkos tövis, bogáncs s minden gyom, amelyik a kapást is gyakoribb munkálkodásra kényszeríti. A virágok királynőjének, a viruló rózsáknak tövében is felüti fejét tyúkhúr, gyermekláncfű, perje, madársóska, és mindent behálózó tarackosok.

Ha még kiskorában gyökerestől el nem távolítjuk, hatalmasan szétterülő, mindent elborító bokorrá burjánzik. S ha csak a földfelszín felett megjelenő hajtást szakítjuk le, de gyökerét földalatti rejtekében meghagyjuk, a felszín megtisztul ugyan, de a gyökér mind jobban megerősödve, egyre mélyebbre és messzebbre terjedve, még több hajtást sarjaszt. Ha azonban sikerül gyökerestől eltávolítani, örömmel tapasztalhatjuk, egy-egy gyökérhúzással milyen nagy terület válik pillanat alatt tisztává. Rózsáink pedig virágpompájukkal, csodás illatukkal hálálják meg, hogy megszabadítottuk őket a kártékony élősködőktől.

Így van ez a bűnnel is. Életünk olyan, mint a fertőzött talaj. A felszínen láthatóvá váló, szerteágazó istenidegen megnyilvánulásaink sokszor a mélyen meghúzódó, erős gyökér burjánzó hajtásai. Ha csak a felszínt igyekszünk gyomtalanítani, akkor újra és újra megjelennek életünkön, lekötik figyelmünket, elszívják energiánkat, miközben a mélyben meghúzódó gyökér egyre erőteljesebb és kezelhetetlenebb lesz. Ezért van nagy szükség a gyökerek feltárására, a gyökeres megoldásra.

Istenünk tökéletes kertész. Jól ismeri, hogy a felszínen megjelenő torzulásaink milyen gyökérből táplálkoznak, hol kell keresni forrásukat, hogy azt kiirtva gyomtalanítsa, tisztogassa, s ezáltal virulóbbá és gyümölcsözőbbé tegye életünket.

Partinka Klára / Nagyatád

Jézus: „A fejsze immár a fák gyökerénél jár, és minden fát, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágnak, és tűzre vetnek.” (Lk 3,9)




"Ha valaki szól, mintegy Isten Igéit szólja; ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ád, hogy mindenben Isten dicsőíttessék a Jézus Krisztus által."
1 Péter 4,11



Csak hittel

Belefájdulhat néha a fül is,
ha nem LÉLEKTŐL ihletett szavad.
Hallgatni lehet hitetlenül is,
de prédikálni csak hittel szabad!




ÖRÖKKÉVALÓ ISTEN, MENNYEI ATYÁNK!
Hálás a mi szíyvünk, hogy nekünk adtad Igéidet a JÉZUS KRISZTUS által, s azzal is megbíztál, hogy követségben járjunk Érte. Kérünk, újítsd meg az Ige hirdetőit, ébreszd fel néped általuk és használj a bizonyságtévő szolgálatban bennünket is. Adj szívig érő Evangéliumot, minden helyen nagy Neved dicsőségére!
Ámen.




HALÁLFÉLELEM NÉLKÜL

Varanasit, az Indiában halál városának is nevezett helyet és az ott élőket mutatta be egy dokumentumfilm a televízióban. A város arról nevezetes, hogy aki ott hal meg – a hinduk hite szerint –, az kikerül a reinkarnáció körforgásából. Ezért az életük végét váró idős emberek – sokszor családtagjaikkal – odaköltöznek, és még siettetik is halálukat azzal, hogy sem ételt, sem italt nem vesznek már magukhoz.

Bár keresztyénként számunkra elfogadhatatlan a hinduk hite, élet- és halálszemlélete, mégis elgondolkodtatott az, amit az egyik, halálát váró idős ember válaszolt a riporter halálfélelemre vonatkozó kérdésére. A műsor készítőjét ugyanis meglepte az, hogy Varanasiban nem félnek az emberek a haláltól, ugyanakkor a keresztyénnek mondott Európában a halál tabu téma, és annyira félelmet keltő, hogy sokszor még a tényét is tagadni próbálják. Az idős ember is elmondta, hogy azért nem fél a haláltól, mert hite szerint már most istenével él együtt, és kilépve az újraszületés körforgásából, vele tölti majd az örökkévalóságot. Az európaiak félelmét pedig azzal indokolta, hogy már nem élnek bensőséges kapcsolatban istenükkel.

Valóban, a keresztyénnek nevezett Európában a vallásos, vagy sokszor vallástalan tömegek már nem ismerik Jézusnak életükre és halálukra adott ígéreteit. Így, ígéretek nélkül nincs számukra vigasztalás, bátorítás, kapaszkodó. Ha pedig az ember nem él személyes kapcsolatban Istennel, hanem csak egy halvány sejtése van arról, hogy „talán, valahol, valaki létezik”, akkor ez inkább félelmet kelt, minthogy megszelídítené a halál riasztó voltát.

Ezért mi, akik Jézus Krisztusban a valóságos és élő Istent ismerhetjük, legyünk tudatában annak a kiváltságnak, hogy az egyetlen Igaz Isten beváltja ígéreteit mind életünkben, mind halálunkban.


Horváth Mária / Pécel

Isteni bíztatás: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!” (Ézs 55,6)


Lehetőség



A kórházi ágyban fekve meglepődve fedeztem fel, hogy a terem bejárati ajtaja fölött egyszerű fakereszt függ. A látvány örömmel töltött el, mert Megváltó Uramra terelte figyelmemet. Ott, a szenvedések kórtermében hálásan gondoltam Jézus Krisztusra, aki betegségeinket viselte, és fájdalmainkat hordozta. Vajon szobatársaim észrevették-e az ajtó fölé helyezett keresztet? Senki sem adta jelét annak, hogy ez bármit is jelentett volna számára, pedig naponta többször is elmentek alatta betegek, ápolók, látogatók.
Isten, 2000 évvel ezelőtt, felállíttatta a Golgota hegyén a keresztfát, és Egyszülött Fiát áldozta fel rajta. Azóta a számtalan módon és helyen látható kereszt jelként szeretne emlékeztetni erre a hatalmas eseményre: templomok tornyán, temetői fejfaként, útszélen vagy nyakékként.
Ezt a számtalan emlékeztető jelet lehet figyelmen kívül hagyni, érdektelenül járni-kelni vele, mellette, alatta – mindezt istentagadóként vagy vallásosként, esetleg babonás hiedelemmel is teheti bárki. De lehet a keresztfa a bűnbánat, a hálás emlékezés és a feltámadásba vetett reménység forrása: a győzelmes, kárhozattól megmentő Isten Fiának, Jézus Krisztusnak dicsőségére.
„Mert a keresztről való beszéd bolondság azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik megtartatunk, Isten ereje.” (1Kor 1,18)





"...mindent elviselünk, hogy semmi akadályt ne gördítsünk a Krisztus evangéliuma elé..."

(1Kor 9,12b)


Miután Pálnak a damaszkuszi úton megjelent a mennyország Ura - bár attól kezdve a missziónak szentelte életét -, továbbra is gondoskodott saját maga eltartásáról. Tanult mestersége, a sátorkészítés, nem vált fölöslegessé, hanem beépült új életébe is. A kisiparos munkájának alapfeltételei közé tartozik, hogy legyen egy megfelelő he-lyiség, ahol dolgozhat, legyenek megbízható beszállítói; jó minőségű nyersanyag, fel-szerelés és biztos felvásárlói kör álljon rendelkezésére. Emiatt aztán már abban az időben is nagyon körülményes lehetett vándor-vállalkozónak lenni. De Pál nem a nehézségeit látta ennek az életmódnak, hanem a kihívásait és az áldásait. Hiszen nem az evilági elismerésért és meggazdagodásért lett "kisvállalkozó", hanem hogy semmi ne akadályozza az evangélium terjedését, az anyagiak hiánya sem. Látta a láthatatlant, és feljebb becsülte azt minden társadalmi vagy egyházi pozíciónál.

Pál apostol életmódja mintaértékű. Az Apostolok Cselekedeteiről írt könyv a Bibliában elismerőleg szól Lídiáról, aki üzletasszony volt, és támogatta a közösséget. Manapság Oroszországban, ahol nagyon alacsony az életszínvonal, evangélikus teológusok vállalják, hogy a teológiai képzés mellett elsajátítanak egy mesterséget is, mert a szegény gyülekezetek képtelenek lennének eltartani őket.
A Megváltónak az sem esett nehezére, hogy megmossa a tanítványok lábát. Van-e annyira drága számomra Krisztus, hogy a "piszkos munkát" is vállalom érte, azt, amit méltóságomon alulinak érzek, és legszívesebben másokkal végeztetném el. Sablonos, unott vagy éppen kényelmes a hívő életem?
Pál prédikált és kisiparos is volt egyidőben. Belemerült hivatásába, mégsem merült ki. Manapság sok hívő fiatal kiég a lótás-futásban, mert nem szán elég időt az elcsendesedésre. Aki pihenést nem ismerve agyondolgozza magát, korán kel és későn fekszik, annak munkájára a 127. zsoltár a hiába bélyeget ragasztja. Egy finn ismerősöm mesélte, hogy hívő barátja megkérdezte tőle:
- Te Leif, nem volna egyszerűbb, ha hinnél Isten létében?
- Milyen kérdés ez? - csodálkozott Leif. - Hát te tudod, hogy szeretem az Urat.
- Csak azért kérdem, mert ha tényleg úgy lenne, akkor rá is hagynál valamit - mondta a másik.
Uram, áldott légy a Tőled kapott tanulási és szolgálati lehetőségért! Segíts minde-nemet kamatoztatnom a Te dicsőségedre. Ámen.

(R. Szabó István)


“Róma rabigába görnyed…”


Nem megnyugtatók azok a hírek, amik ma elérnek bennünket. Sokunkban a Római Birodalom bukásának képe jelenik meg. Összeszorult torokkal gondolunk arra, hogy mi lett a keresztény világból napjainkra, és mi lesz Európából esetleg húsz év múlva? Nem kérdés, hogy ez az etikai káosz, életbizonytalanság az emberek Istentől való elfordulásának következménye, és a Sátán szándéka is nyilvánvaló. Isten gyermekeinek az a szilárd bizonyosság ad kapaszkodót, hogy minden eseménnyel az Úr tervének megvalósulásához jutunk közelebb.
Van-e, s ha igen, akkor mi a feladatunk ezekben a napokban?
Mindenek előtt Jézussal való kapcsolatunkat kell erősíteni! És imádkozzunk az erkölcsi hanyatlás lassulásáért, könyörögjünk a világ és országunk vezetőiért és Isten népének megtartatásáért! És még bátrabban hirdessük az evangéliumot, hogy minél több emberhez eljusson Jézus szabadításának örömhíre.



"Mivel megtartottad az én béketűrésre (állhatatosságra) intő beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, ami az egész világra eljön, hogy megpróbálja a föld lakosait." (Jel 3,10)



Szárnyas idő

Mintha most kezdtük volna a 2014-es évet, amibe nagy tervekkel, feladatokkal indulhattunk; hiszen egy év olyan hosszú idő, és mennyi lehetőséget kínál! A naptárra nézve ébredünk rá, hogy már túl vagyunk az év felén, leérett a cseresznye, a meggy, aranysárgán mosolyog a kajszi a fán, és már a nappalok is rövidülnek. Mintha minden év rövidebb lenne az előzőnél! – állapítjuk meg, bár tudjuk, hogy ez nem igaz. Amikor Isten engedi ezt az érzést megfogalmazódni bennünk, akkor azzal az idő múlására szeretne figyelmeztetni. Egyik énekünk is az álomként repülő szárnyas időre utal, és int is: „El ne késs, jaj, vigyázz, mire eszmélsz, a van, csak volt.”
Mi úgy véljük, hogy a holnapi és a holnaputáni nap is olyan lesz, mint a mai, ezért nem vesszük nagyon komolyan az elmúlás veszélyeit. Pedig valószínű, hogy a holnap már nem kínálja fel azokat a lehetőségeket, amit a mai. S akkor fájni fog majd minden eltékozolt idő, amit igyekeztünk csak megúszni, de nem megélni!
Jézus tanácsa:
„Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, melyik órában jön el a ti Uratok! (…) Azért legyetek készen ti is…” (Mt 24, 42-44)

2017. július 14., péntek

"Bocsásd meg a mi vétkeinket, mi képpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek."

Máté 6,12



A megbocsátás

A megbocsátás mindig boldogít!
A megbocsátás drágakő a hitben,
az ajándékok ajándéka, mit
értünk adott és ránk bízott az ISTEN.

MI ATYÁNK!
"Áldott légy minden emberért, ki szerelmedért másnak megbocsát" - szólítunk és áldunk Assisi Ferenc imádságával. Mi magunk nem vagyunk készek és alkalmasak erre, mi sokszor vergődünk a harag bilincsei közt, pedig valamennyien a Te bocsánatodból élünk. Add nekünk a JÉZUS KRISZTUSBAN nyert hit drágakövét: a megbocsátás készségét és képességét még ma!
Ámen.




CSACSKA MACSKA

Ott hevert az árnyékban, egy kapu közelében. Elnyúlva feküdt, mozdulatlanul. Szólongattam, ettől kissé megmozdította fejét, és halkan nyávogott. Megsajnáltam. Talán a tikkasztó meleg miatt már közel van a kiszáradáshoz.

Odaérve, az egyik járókelő is megszánta a kis állatot, beszélt hozzá kedvesen, majd elővett a táskájából egy palackot a maradék citromos vízzel, és kínálta vele a cicát. Erre ő? Felállt, mint akinek semmi baja sincs, és el sem fogadva a kínált üdítő folyadékot, besétált a bokrok alá.

Akár, mint az emberek. Majd szomjan halnak, sóhajtoznak az élet terhe, próbái alatt, de amikor Jézus az élet vizét kínálja nekik, visszautasítják azt, és hátat fordítanak…

Előd Erika / Budapest

Jézus: „És aki szomjúhozik, jöjjön, és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.” (Jel 22,17)

Égig érő gazok

“Hej, égig nyúló giz-gazok, Hát nincsen itt virág?” (Ady)
Nézem a konyhakertet. Minden haszonnövény gyönyörű, talán csak néhány tő paradicsom nem döntötte még el, hogy megy, vagy marad. Tavasz óta folyamatosan gyomlálunk. A borsó között a folyófű a leggyakoribb. Hosszú indáival szinte benövi a haszonnövényt, alig lehet megkülönböztetni őket. A petrezselyem között viszont egy másik dudva nő, amely nagyon hasonlít rá. Az uborkának is megvan a maga alteregója. Erről a búza és a konkoly példázata jut az eszembe. A gazda hinti a magot, de az ördög is a magáét. Eleinte nagyon hasonlít egymásra a két növény. Idővel azonban elválik, melyik a kártékony. Ha megnő, már a virága is más. A mag közé keveredve pedig komoly rosszullétet, esetenként fulladásos halált is okoz.
Így van ez a gyülekezetben is. Megjelennek "hívők", akik eleinte nagyon hasonlítanak Isten gyermekeire. Tudják a "szöveget", a viselkedésmódot, vallják a Biblia tévedhetetlenségét, és szinte mindent, amit az Ige tanít. Ott vannak minden igei alkalmon, csak éppen a szeretetről feledkeznek meg. Ha szolgálatot vállalnak, akkor a maguk dicsőségét keresik. Nem lehet velük együtt dolgozni, mert megbízhatatlanok, összeférhetetlenek – és sorolhatnám.
Hogyan lehetséges ez? Miért nem veszik őket észre előbb? Azért, mert a gyülekezet alszik. A Sátán éjjel szórja a magot, amikor senki sem figyel. Amikor a gyülekezeti tagok a világ dolgaival foglalkoznak, amikor a földi célok: karrier, anyagi boldogulás kerülnek előtérbe, és nem a mennyei kincsek gyűjtése. És ez már a konkoly maga, mert azt a pogányok kérdezik, hogy mit igyunk, és mit együnk, a mennyei Atya tudja, hogy mire van szükségünk.
Alvó gyülekezeteink, ébresztő!
Jézustól, a magvető példázatából:
"Némely mag pedig a jó földbe esett, és termést hozott. Az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, ismét másik harmicannyit." (Mt 13,8)



Engedelmesség

Hálás vagyok Istennek, hogy őszülő korban is nevel, formál, és elmond még új dolgokat, vagy elmondja sokadjára, amit már régen tudnom kéne. Mostanában az engedelmesség kérdését helyezte nagyon a szívemre Isten.
Azelőtt mindig zúgolódtam, ha valamire, amit nagyon szerettem volna, a férjem határozottan azt mondta, hogy "nem". Ma már belátom, hogy minden úgy volt jó, ahogy mondta. Pedig hányszor vittek volna másfelé az érzelmeim, a vágyaim, hányszor szövögettem irreális terveket!
Ma már látom, hogy az engedetlenség nem csak "szépséghiba", hanem súlyos bűn. Szomorú példák mutatják, hogy ha a feleség nem rendeli magát alá férje akaratának, hanem évtizedeken keresztül ő irányít, annak romlás a vége.
A hívő asszonyok az Úrnak engedelmeskednek, ha a férjüknek engedelmeskednek.

„Az asszonyok engedelmeskedjenek saját férjüknek, mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, amint Krisztus is feje az egyháznak, és ő maga a test megtartója. De ahogyan az egyház engedelmes Krisztusnak, úgy az asszonyok is engedelmeskedjenek férjüknek mindenben.” (Ef 5,22-24)





"Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét."

(1Jn 3,10)



Ábrahám utódainak - egészen perfekt, bennfentes, egyházi, templomozó embereknek - azt mondja Jézus egy alkalommal, hogy az ő atyjuk az ördög. (Jn 8,44) Rettenetesen hangozhatott ez akkor. Mintha ma egy lelkész a prédikációjában nem úgy szólítaná meg a gyülekezetet, hogy "testvéreim az Úrban", hanem "ördögatya gyermekei". Mert haragszanak, gyűlölnek, szembeállnak egymással, nem tudnak halálosan szeretni, nem tudnak áldást kívánni az ellenségeiknek, mert cselekszik a rosszat. Elkapta őket a rossz, és az irányítja őket. Jézust - ilyen értelemben - nem érdekli, hogy mi van a cégtáblára írva: hogy az milyen gyülekezet, hogy ott milyen kegyességi irányzathoz tartozó lelkész szolgál, ilyen kör, olyan kör... Egyvalamit néz: mit teszel. Mert ami kisugárzik az életedből, az jelzi, hogy ki az apád. Ahogy a földi apáinktól, úgy a szellemi szülőktől is öröklünk különféle tulajdonságokat. Az ördögtől is örökölhetünk, és Istentől is.

Persze ennek az igének a nyomában kialakulhat aztán egy szuperképmutató vallásosság - megjátszuk magunkat: ó, ha én bibliakörös vagyok, akkor én mindig mosolygok; amikor azt mondom, hogy "békesség Istentől", akkor tényleg azt is kívánom, és nem azt, hogy "na, már ez is itt van, nem bírom a képét". Nem merek ilyesmit gondolni pláne nem kimondani, mert én Isten gyermeke vagyok. De azért a mosolyom mögött fájdalom van és idegesség, mert olyan hálátlanok az emberek és annyiszor haragítanak. És hatalmas teherként nehezedik ránk az Igének az a megállapítása, hogy: "Isten gyermeke nem vétkezik".
De ne vegyítsük össze, hogy mi az Isten része, és mi az embereké. Isten kezében olyanok vagyunk, mintha J. S. Bach egy kis nyekergő falusi orgonán játszana. Lehet, hogy hiányzik egy billentyűje, vagy a fecske belefészkelt az egyik sípba, de hát mégiscsak a Mester orgonál rajta. Nem mindegy, hogy ki játszik rajtad! Ki az, akinek átadtad az orgonapadot az életedben? Az a jó, amikor valakinél érződik, hogy igen, ez egy kis vacak hangszer, nem tökéletes, nem hibátlan, de a Mester játszik rajta. Hogy nyomorult, esendő, kegyelemből élő, kegyelemre szorult ember vagyok, és nagyon nagy dolog, ha meg tudok maradni.
(Szeverényi János)

Napfürdő
Írta: Benedek Csilla

A nyár perzselő melegét sokan használják ki a várt és tervezett szabadság alatt. Közülük is legtöbben vízpartra vágynak, ahol átadhatják magukat a napsütés jótékony hatásának. Ez adja számukra az eltelt év minden nehézségéért, kínlódásáért a kárpótlást. És igaz is, a pihenés végén lebarnulva, kisimult arccal térhetnek vissza régi életükhöz.

Néha kis csalódás is megbújik a kipihentség mögött, mert bár kisimult az arc, de a belső gondredők, a békétlen szív, a jövő félelme és a bűnteher nem múlt el a nyaralástól. Ennek eltüntetéséhez lelki napfürdő szükséges: Isten Igéjének világossága, szívet melengető áldása és helyreállító sugárzása.

Mindehhez el sem kell utazni, hónapokig spórolt pénzt költeni, csupán egy csendes hely szükséges; és egy Biblia, esetleg lelket erősítő könyv, igehirdetést tartalmazó CD és az élő Isten felé kitárt őszinte szív. Így lesz teljes körűen pihentető a nyár.

„Könyörüljön rajtunk az Isten, és áldjon meg minket, ragyogtassa ránk az arcát!” (Zsolt 67,2






NE FÉLJ! FIGYELJ!


"A leghatékonyabb biztonsági eszköz egy olyan visszapillantó tükör lenne, amelyben állandóan egy rendőrautó látható" – írja Jim Red, aki nyilván a közlekedő ember önfejűségét leplezi le találóan. Az előre kihelyezett figyelmeztető táblák egész erdeje sem bír olyan fegyelmező erővel, mint egyetlen rendőrautó a hátunk mögött. S ha azon kivételes úton járók közé tartozunk, akik bekapcsolták a biztonsági övet, tartják a megengedett sebességet és papírjaik is rendben vannak, akkor is tartunk az igazoltatástól. Sosem lehetünk nyugodtak, mert úgy érezzük, aki akar, talál hibát a kocsinkban. Csupán jóindulat kérdése, hogy továbbmehetünk-e, vagy sem.

A tükörre mázolt rendőrautónál létezik jobb módszer is a tartós óvatosságra. A félelem hátrafelé tekint, mert a tettenérés, fülön csípés, rajtaütés hátulról szokott érkezni. A figyelem előre néz. Tájolódik, tekintetbe vesz másokat, és nem mond le a legjobb megoldásokról. A tükör annyiban fontos számára, amennyiben segít meghozni egy jövőre szóló - koccanás nélküli - helyes döntést. A –

Amíg pusztán a félelem sarkall minket vigyázásra, addig tulajdonképpen a büntetéstől félünk, ezt próbáljuk kicselezni. Amikor már a figyelem motivál óvatosságra, jutalmunk is lesz. Nem rendőri vállveregetésre gondolok, hanem arra az örömre, amit az Úrnak való önkéntes engedelmesség jelent. Mivel a hívő ember új természet részese, hatalma van eszerint élni akkor is, amikor nem látja senki, amikor nem figyelik. A hívő élet több egy belénk épített traffipax jelzéseinél. Többlete abban áll, hogy

– a félelem helyébe figyelmet,

– a fenyegetettség helyébe felelősséget,

– és mindezek fölé tiszta lelkiismeretet kaptunk.

Bálintné Gyöngyi / Pécel

"Akinek szilárd a jelleme, megőrzöd azt teljes békében, mert benned bízik." (Ézs 26,3)


Nyári üzenet



A kellemes nyári hónapokban nemcsak pihenésre, felfrissülésre kapunk lehetőséget, de rendszerint sokkal több emberrel – ismerőssel és idegenekkel – találkozunk, mint évközben. Jó, ha éberek vagyunk és felismerjük, amikor Isten lehetőséget készít arra, hogy embertársaink figyelmét Jézusra irányítsuk. Tudjuk, hogy minden embernek az evangéliumra van szüksége, gyakran mégis nehezünkre esik, hogy szóba hozzuk, mert tartunk a kedvezőtlen fogadtatástól.
Az evangélium kifejezés az újszövetség keletkezése idején jól ismert fogalom volt: a császár által kiadott fontos és örvendetes hír, pl. egy trónra lépés bejelentése vagy egy győztes csatáról szóló hadszíntéri gyorsjelentés. Amikor az evangéliumot hirdetjük, tudatában lehetünk, hogy a legfontosabb, legaktuálisabb hírt, az ég és föld urának békeajánlatát adhatjuk tovább, aki Jézusban bűnbocsánatot és örök szövetséget kínál.
„Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten e



Ruha teszi...



„Osztozz te is kedvenc csapatod sikereiben, viselj eredeti foci mezt!” – hirdeti egy internetes oldal. Valóban, válogathatunk csapat-logós, nemzetek színeivel mintázott felsők között, ha akarunk. Akkor is kerülgetjük őket, ha csak felvágottért ugrottunk be egy szupermarketbe, mert a laza pólókkal teli turi-kosarak a húsos-tejes pultok mellett is megtalálhatók.
Attól lennék focista, hogy focimezt viselek? Attól lennék sikeres, hogy sikercsapat színeit hordom? Attól lennék híres kapus, hogy szürke mackót veszek fel? Mindenki tudja, nem így van, ez csak játék. De azt is mindenki tudja, hogy vágyunk példaképekre, akiknek az eredményei minket is felvillanyoznak. Osztozni vágyunk sikereikben anélkül, hogy megdolgoznánk érte. Viselni a mezt, annyit jelent: szimpatizálok, de élem a magam életét. Eszembe sem jut arra az útra rálépni, annyit verejtékezni, annyi mindenről lemondani, olyasmit és annyit enni, amennyit kedvenceim.
Vajon mi a különbség a focisták meze és a Krisztus által nekünk kínált fehér ruha közt? A kérdés szentségtelennek tűnhet, de sokan úgy fogadják el Krisztus megváltását, mint valami laza külsőséget, ami majd jól jön az ítélet napján. Nem szándékoznak belsőleg is formálódni, Krisztushoz hasonlatossá fejlődni. Pedig az Ige figyelMEZtet: „…felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt” (Kol 3,9b-10). Krisztus ránk ruházott tisztasága valóban ajándék. Ugyanakkor feltételezi, hogy a megajándékozott ember belsőleg is meg akar újulni, Krisztushoz hasonlatossá válni. Nem saját edzésterv és erőfeszítés alapján, hanem kapcsolatot tartva Krisztussal, és engedve, hogy formáljon.
„Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.” (Zsid 4,13).


ÚTRAKÉSZEN?


Mindenki vágyódik ismeretlen helyeket, távoli országokat megismerni. Akinek lehetősége adódik erre, az komolyan készül rá. Nemcsak anyagi helyzetét méri fel, hanem térképet szerez az úthoz, és többször végigjárja gondolatban a tervezett útvonalat. Tanulmányozza a célállomást, szeretne minél többet tudni róla, hogy odaérve otthonosan érezhesse majd magát. De beszerzi az utazáshoz szükséges dolgokat is, gondosan ügyelve arra, hogy felesleges holmival ne terhelje magát, majd az indulás közeledte fokozódó izgalommal tölti el őt.

Egy történetbeli király így szólt az udvari bolondjához: Ha találsz magadnál nagyobb bolondot, akkor szólj nekem! A király nemsokára súlyosan megbetegedett. A bolond meglátogatta, majd ezt kérdezte tőle: Miért vagy ilyen szomorú? Mert hosszú útra megyek – volt a válasz. Hát az nagyszerű dolog – így a bolond –, hiszen nemsokára visszatérsz. Én onnan már soha sem térek vissza! – szomorkodott továbbra is a király. Ha ilyen hosszú útra készülsz, akkor bizonyosan alaposan felkészültél? A király ingatta a fejét: Sajnos nem készültem fel erre az útra. Királyom! – kiáltott fel a bolond – Akkor te még nálam is nagyobb bolond vagy!

Születésétől kezdve minden embernek készülnie kellene a nagy utazásra, az öröklétre, ami vagy üdvösség Krisztusban, vagy Krisztus nélküli kárhozat. Sokan nem vesznek tudomást erről a valóságról, s ezért minden energiájukat a rövid, Krisztus nélküli földi utazásokra pazarolják. Így bolond módra az út végállomása számukra a kárhozat lesz.

Benedek Csilla / Pécel

Pál apostol készülésre intő szavai: "Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak." (Ef 5,15)

2017. július 7., péntek

"Állj félre az Isten elől, hogy el ne pusztítson."

(2Krón 35,21)

Elolvasandó:
2Krón 35,20-26

Így szól Jósiás királyhoz Nékó, Egyiptom királya. Jósiás különlegesen jó király, véget vet a bálványozásnak, megtisztítja a templomot, helyreállítja az istentisztelet rendjét, hosszú évek után újra illendően ünnepli meg az Egyiptomból való kivonulást, a páskha ünnepét. A templom megtisztítása során találják meg Mózes ötödik könyvét, és amikor felolvassák neki, meghallja benne Isten szavát, és sírva fa-kad. Ez az Isten útján járó király azonban nem hiszi, hogy Nékón át valóban Isten szólna hozzá, a figyelmeztetés ellenére csatába száll vele és elesik, helyére az egyiptomiak állítanak királyt.
A páskha nagyszabású megünneplése után, amikor megemlékezett a nép arról, hogyan szabadította meg Isten a gonosz fáraó kezéből, könnyen gondolhatta azt a király, hogy Egyiptom uralkodója csak Isten ellensége lehet. Könnyen gondolhatta, hogy Isten soha nem választhatja a fáraót arra, hogy a királyhoz szóljon. Könnyen gondolhatta, hogy egyiptominak semmi köze nem lehet Istenhez.

Csakhogy evvel Isten dicsőségét csorbította.
Nem nehéz meglátnunk magunkat ebben a történetben. Meghalljuk Isten szavát a Szentírásból, meghalljuk a templomban, mélyen meg is érint bennünket, de vannak, akikről határozottan úgy gondoljuk, általuk semmi esetben sem szólhat az Úr. Legyenek ezek a zsidók, arabok, románok, cigányok, ateisták, kommunisták, karizmatikusok, bármiféle csoport, akikről meg vagyunk győződve, hogy nem lehetnek Isten eszközei. Sőt alkalom adtán még Isten kegyelméből is kizárnánk őket, és észre sem vesszük, hogy ezáltal magunkat kárhoztatjuk.
A bűnösök közül első vagyok én (1Tim 1,15) - mondja Pál, s ha nem ezzel az indulattal állunk meg mindenki előtt, akkor Isten kegyelmét kicsi-nyeljük le. Ha azt gondoljuk, van bárki is, akihez eleve kevesebb köze lehet Istennek, mint mihozzánk, akkor magunkról mondunk ítéletet.

(Nádori Gergely)




ÉN

Én rossz úton vagyok,

Csodálkozom, hogy sokszor botladozok.

Hallom, van kiút,

Látom, most már feledhetek minden bút.

Akarom, hogy ezt megtehessem,

A mennybe én is veletek mehessek.


Úgy teszek, mint ki boldogan él, de

Úgy érzem, belül felkavar egy gyönge szél.

Megérintem fájó sebeimet,

Aggódom, mégis ki gyógyíthat meg?

Sírok, mert sokszor fáj a múlt,

De vár rám is a keskeny út.



Megértem, hogy sok minden téged is bánt,

Mondhatnám, mindez nekem is fájt.

Álmodozom, milyen jó lenne már,

Próbálok segíteni, hogy te is felállj.

Remélem, beválik-e próba,

Ő szüntelen veled lesz újra meg újra,

Nem hagy majd téged sem lehullni a porba.


Jánószky Márta (15 éves) / Nyíregyháza (A vers, a Biblia Szövetség egy hete végetért ifjusági konferenciáján, Annafürdőn született)

Az igazi hálaáldozat: „Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásaidat! És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem.” (Zsolt, 50, 14-15)



ERŐSEBB AZ ACÉLNÁL

Az embertpróbáló időjárás a kert növényeit is gyötri. Az ősszel ültetett csemete körül szikrát vet a szerszám vasa a kiszikkadt, kemény talajban, megizzasztja a gazdát az öntözéshez szükséges tányér kialakításakor.

Mohón nyeli a száraz talaj a slagból vékonyan csordogáló vizet, amit az acélos penge kemény munkával sem tudott tökéletessé tenni, a lágy víz néhány perc alatt elvégzi, a fellazult talaj egyszerű mozdulattal eltávolítható, s az üreg könnyedén telik vízzel; a csemete megmenekült.

Úgy, amint az emberi kapcsolatokban is: a szeretet, a szelíd beszéd, az okos tanács, a gyengéd simogatás, az együttérző, vigasztaló, biztató szó, vagy a helyén mondott ige csodára képes. Mindarra, amit a törvény szigora, a kioktató kemény beszéd, az acélos akarat elérni képtelen volt.

Salamon király is ezt tanította.


Dr. Mikolicz Gyula / Pécel

„Türelemmel a fejedelmet is ki lehet engesztelni, és a szelíd beszéd megtöri a csontot” (Péld 25,15)



Megbocsátás napja
Írta: Horváth Mária


Így nevezik azt a napot, amit néhány könyvtár évente egy-két alkalommal meghirdet a könyvtárlátogatók számára. Akkor a lejárt határidejű kikölcsönzött könyveket késedelmi díj felszámítása nélkül lehet visszaszolgáltatni a könyvtárnak. Az azonban már a könyvtárvezetés döntésétől függ, hogy mennyire nagylelkű az ajánlatuk. Néha az évek óta vissza nem vitt könyvekre is érvényes a méltányos felajánlás, máskor a tartozásoknak csak egy szűk körére vonatkozik a teljes elengedés, más részükre kedvezményes díjat szabadnak ki, a régi tartozásokat pedig ekkor sem lehet semmissé tenni.

Ennél nagyszerűbb az a kezdeményezés, ahogyan Isten biztosítja a megbocsátást. Nála minden napon lehet jelentkezni a tartozás elengedéséért. Nincs időkorlátozás: nagyon régi, de vadonatúj bűnökre is kegyelmet ad a jelentkezőnek. Mennyiségi megszorítás sincs, és ezért nem utasít el senkit akkor sem, ha hatalmas, megbocsáthatatlannak tűnő, vagy éppen mások szemében jelentéktelen bűnök bocsánatáért fordul valaki hozzá.

Megbocsátásának viszont feltétele annak elismerése, hogy kegyelemre szoruló bűnös a hozzáforduló, akinek nem áll módjában rendezni a tartozását Isten felé. Majd hittel kell elfogadnia a valóságot, hogy adósságát Jézus Krisztus a szenvedésével már kiegyenlítette a golgotai kereszten.


„Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte… Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.” (Rm 3,20.22-24)



NE CSAK EGY KORTYOT!

Hidd el, hogy innod kell! - figyelmeztetem naponta többször a páromat. De nem vagyok szomjas! - jön az ellenvetés.

Ez a szelíd vitasorozat megint csak hitéletünkre terelte gondolataimat. Előfordul, hogy nem epekedünk az igeolvasás után. Ilyenkor talán nem az a megoldás, hogy sopánkodunk saját langyosságunk miatt. Az önvád egy határ után csak időhúzás. Inkább szólítsuk meg magunkat is így: Hidd el, hogy innod kell! Vedd magadhoz és kortyolj: a testednek víz, a lelkednek Ige kell; akkor is, ha nem vagy szomjas!

- Látod, mennyire jól esett? - mondom, amikor a tiltakozás ellenére lecsúszik egy fél üveg ásványvíz. Igen, így működünk. Az első korty után kívánkozik a többi, mert a szervezet tudja, mire van szüksége, csak nem figyelünk eléggé a vészjelzésre: a szomjúságra. Eltompulhat az Isten üzenete iránti igényünk is. Ha így van, ne magunknak higgyünk, ne dőljünk be lelki igénytelenségünknek, mert ez a kényelmesség kiszáradáshoz, fásultsághoz vezet. A fásulás nem más, mint folyadékhiány. A fásult hívő életében kevés az elfogyasztott és felhasznált Ige.


Bálintné Gyöngyi / Pécel

Jézus panasza: "Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet." (Jn 4,10)



Ne telepítsünk bálványokat!


A növényvilágot leegyszerűsítve kétféle tulajdonságú csoportra oszthatjuk. Azokra, amelyeket a széltől is óvunk, szakszerűen ápolgatunk, öntözünk, tápoldatozunk, permetezünk, és mégis azt tapasztaljuk, hogy az első szellő, vagy a nap egyetlen kósza sugara visszafordíthatatlan kárt okoz a gyenge kis növényben.
A másik csoportot az olyan erőszakos fajok, gyomnövények képviselik, amik semmilyen gondoskodást nem igényelnek, sőt szélsőséges időjárási körülmények között is vígan léteznek, és kiirtani sem igen lehet őket.
Ez utóbbiak táborát erősíti a Kelet-Ázsiában és Észak-Ausztráliában őshonos bálványfa, ami betelepítéssel került Közép-Európába, és mára nálunk a legveszélyesebb inváziós fajként van jelen. Ez a növény rendkívüli sebességgel szaporodik és a kiirtására tett szakszerűtlen törekvések csak a még erőteljesebb terjedését segítik elő. A fagy sem árt neki, sőt serkenti a gyökérsarjak fejlődését. Fűrésszel és fejszével nem lehet kiirtani, hanem leghatékonyabban a fa injektálásával, amikor a méreganyagot közvetlenül a fa törzsébe juttatják.
A fent leírt jelenségek és bálványaink, bűneink között számos párhuzamot vélek felfedezni. Ugyanis, Isten irántunk való szeretetből kínálja számunkra a minőségi keresztyén életet. Ez azonban védelmet és ápolást igényel. De bűnös emberként gyakran vonzóbb számunkra az, amitől Urunk határozottan óv és tilt. Előszeretettel telepítünk az életünkbe bálványokat, mert azt gondoljuk, hogy azok gazdagabbá, izgalmasabbá és értékesebbé teszik az életünket. A vonzó, de ártalmas dolgok azután pillanatok alatt átveszik az irányítást, és fölé nőnek minden jónak. Ha pedig saját erőből szállunk szembe velük, hamar kudarcot vallunk. Mert nem lehet ezektől lagymatagon, önmagunkra támaszkodva, de főleg isteni útmutatás és segítség nélkül megszabadulni. Gyökeres irtásra, teljes elhatárolódásra van szükség, nem megoldás csupán a látható részek metszgetése.
Az Úr mindig is óvta népét a bálványoktól, mert azok elfordítják az ember szívét Istentől. Mégis, akárcsak a régiek, a mai felvilágosult emberek, sőt, sokszor még az önmagukat keresztyén hívőnek tartók is inkább hisznek a csillagok állásából kreált jóslatokban, imádják házi kedvenceiket, hivatkoznak a sorsra, vagy bármi más esztelenségre, egyszóval a teremtményt imádják ahelyett, hogy komolyan számot vetnének a mindenséget Teremtő Úrral.
Pedig Isten ószövetségi figyelmeztetése ma is érvényes, ami semmit sem veszített aktualitásából:
„(…) ne fajuljatok el, ne készítsetek magatoknak istenszobrot, és semmiféle bálványszobrot férfi vagy nő formájára, sem a földi állatok formájára, sem az égen repkedő madarak formájára, sem a földön csúszó-mászók formájára, sem a föld alatt a vizekben levő halak formájára! Ha szemedet az égre emeled, és látod a napot, a holdat és a csillagokat, az ég egész seregét, ne tántorodj meg, ne borulj le azok előtt, és ne tiszteld azokat; mert azokat az ég alatt levő többi népnek hagyta meg Istened, az Úr. Titeket azonban kézen fogott az Úr, és kihozott az egyiptomi vaskohóból, hogy az ő tulajdon népe legyetek.” (5Móz 4,16-20)



Nyár

Uram, áldalak a nyárban.

Aranykalászos határban

száll most hálával teli

trónusod elé az ének

tüzéért a nap hevének,

mert a szemet érleli.

Esőcseppek záporáért,

hajnalok hűs harmatárét,

mindenért az ég alatt

vigassággal áldalak.
Friss vetés, szép zöld ígéret

magot hozott és megérett,

s amint lengeti a szél,

zizegő, szelíd szavával,
hitet
tevő himnuszával

nagy jóvoltodról beszél.

Boldog, aki érti, hallja,

s míg aratni lendül karja,

miközben rend rendre dűl,

téged dicsér egyedül.
Minden kicsiny búzaszemben

térdre kényszerítesz engem,

csodatévő Istenem.

Kezed odatette áldva

a nyár gazdag asztalára

mindennapi kenyerem.

S asztalán a keresztfának

Fiadat is odaszántad,

hogy benne legyen nekünk

kenyerünk és életünk.

„Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Mert jó az Úr, örökké megmarad kegyelme, és hűsége nemzedékről nemzedékre.” (Zsolt 100,4-5)

Segíts a reménytelennek!


Nem tudom feldolgozni! Hogyan birkózzak meg a problémámmal? – hangzik el az elkeseredett kijelentés és kérdés számtalan reménytelenül küszködő ember szájából.
Mint aranyalmát ezüst tányéron (Példabeszédek könyve 25,11) nyújtsuk át embertársunknak Istennek – az ő igéjében – felkínált megoldását, ne üres emberi okoskodással próbáljunk segíteni, vigasztalni.
Az Úr előkészíti ezeket az alkalmakat, a beszélgetéseket, hogy valódi megoldást, megmenekülést találjon a szenvedő, sokasodjon Isten népe, és örülhessenek az angyalok a mennyben.

"Az Úr Krisztust pedig szenteljétek meg a szívetekben. Mindig legyetek készek megfelelni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek lévő reménységet." (1Pt 3,15)






"Titeket pedig barátaimnak mondottalak, mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek."


János 15,15

Ábrahám

Hit által ment tovább,
nem tudva, hogy hová még,
fölszedte sátorát,
várta idegen tájék.
Hit által nyert erőt,
kétségein hatalmat,
ISTEN barátja volt!
ISTEN nevezte annak.

ATYA-FIÚ-SZENTLÉLEK ISTEN!
Csodálva, imádva tekintünk Rád s gondolunk szereteted felfoghatatlan valóságára. Hogyan köszönjük meg, hogy barátaidnak nevezel bennünket is JÉZUS KRISZTUS által, hogy kijelented magad nekünk és ránk árasztod áldásaidat?! Ha nem is tudjuk méltóképpen, szeretnénk megköszönni ezt a nagy-nagy kitüntetést hálás élettel, hűséges szolgálattal barátságod méltatlan részeseiként.
Ámen.



Útvesztő

A sokféle szekta, vallási és filozófiai irányzat, divat útvesztőjéről beszélgettünk, s már-már oda jutottunk, hogy szinte lehetetlen ebben a kusza kavalkádban tájékozódni, megtalálni a helyes utat, amikor Isten egy régi emléket elevenített fel bennem.
Egy belgiumi tanulmányút kapcsán, a 80-as évek elején – ritka kegyként – egész családommal nyugatra utazhattunk. Felpakolva tücsköt-bogarat, útra keltünk. Áthaladva Ausztrián és az akkori Nyugat-Németország délibb tartományain, jól haladtunk az autópályán. Csak a gázt kellett nyomni (no meg időnként utántölteni), de a sima, széles út könnyű haladást biztosított, az elágazások előtt pedig a jelzőtáblák egyértelműen eligazítottak. Így értünk el a Ruhr vidék sűrűn lakott ipari centrumához, és a táblák hirtelen „elszaporodtak”.
A tempót tartani kellett, mert a soksávos autópályán elsodor a forgatag, ha nem tart „lépést” a sofőr. De ki győz egyszerre figyelni az előtte, mögötte, jobbra, balra nyüzsgő járművekre, meg a megszámlálhatatlan táblára is? El sem tudom olvasni az idegen neveket, nemhogy feldolgozni agyamban, hogy melyik merre is mutat. Egy darabig próbáltam küzdeni az árral, amíg lassan rájöttem, hogy nem kell mindent elolvasni, csak azt kell figyelni, hogy melyik táblán olvasható a VÉGCÉL. Ami más feliratot tartalmaz, az nem érdekes, kár vele terhelni a figyelmemet. Így a legsűrűbb útvesztőn is eltévedés nélkül át tudtunk kelni.
A Ruhr-vidék útrengetegében megtanultam, hogy a szekták és filozófiák kusza világában is hasonló módon lehet eligazodni. Mindig csak a célra nézve! Aki próbálja mindet megismerni, végül célt téveszt. Én Pál apostollal vallom:
„Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél…” (1Kor 9,26)