2019. április 21., vasárnap

Szent II. János Pál gondolatai

A fejlett országokban néha erőteljes propaganda folyik a tisztán haszonelvű értékek mellett, az ösztönök féktelen kiélésére, és az élet kiélvezésére serkentve. Ez az ember számára megnehezíti, hogy felismerje és elfogadja az emberi lét értékeinek helyes sorrendjét.


A háború valójában az ember szívében születik, az emberében, aki bűnt követ el.


Az evangéliumi ifjú nem hallgatott Jézus hívó szavára, amikor Ő szeretettel rátekintett, és így szólt hozzá: „kövess Engem!”. Ez az ifjú azért nem követte Jézust, mert mint olvassuk, „nagy vagyona volt” (vö. Mk 10,21-22). Vágya, hogy megőrizhesse mindazt, amije volt, akadályozta őt. Az a vágy tehát, hogy valamije legyen, hogy minél többet birtokolhasson, megakadályozta abban, hogy ő maga „több legyen”.



Ha az ember lelkileg nem „süket és néma”, a gondolkodás, a tudomány és a tapasztalat minden mozdulata a Teremtőre emlékezteti, Isten utáni vágyat ébreszt szívében, amely vágy gyakran rejtett, esetleg elnyomott, de kiolthatatlan.


Ha megfelelő módon ajánljuk a rózsafüzért, bizonyos vagyok benne: a fiatalok képesek lesznek újra meglepni a felnőtteket azzal, hogy magukévá teszik, és az életkoruknak megfelelő lelkesedéssel végzik ezt az imádságot.


Krisztus tisztán látja a bűn súlyosságát, és szenved miatta. Egyedül Ő – aki látja az Atyát és emiatt teljes öröm tölti el – egyedül Ő méri fel, végső fokon mit is jelent ellenállni a bűn révén Isten szeretetének. Passiója mindenek előtt és sokkal inkább a lélek, mint a test kegyetlen szenvedése.


Legmélyebb valóságában minden papi hivatás nagy titok, ajándék, mely végtelenül felülmúlja az embert. Mi papok, mindannyian nagyon határozottan tapasztaljuk ezt egész életünkben. Ezzel a mérhetetlenül nagy ajándékkal szemben szüntelenül érezzük saját kicsinységünket, hiányosságainkat. A hivatás az Isteni kiválasztás titka.


Mindaz, ami összeköt, egyesít bennünket, mindenek ellenére erősebb és mélyebben van annál, ami elválaszt. Ez a tudat arra indít bennünket, hogy mélyebbre merüljünk a keresésében, ami nagy erőfeszítést igényel egymás megismerése, a kutatás, a teológiai párbeszéd, az ima és elmélkedés terén.


Napjainkban sajnos úgy tűnik, a nagyon hatásos hírközlő eszközök különféle programjai a családok szétzilálására törekszenek.


„Öltsétek magatokra az új embert!” (vö. Ef 4,24), úgy, ahogy ezt ezer éve őseitek tették, amikor Szent István vezetésével megtértek a pogányságból! Jól ismeritek hazátok történelmét és tudjátok, mennyi veszély fenyegette hosszú történelme során. A nemes magyar nép, mindennel dacolva, hűséges maradt, mert a döntő pillanatokban, még a nagy tragédiák közepett is, sikerült megújulnia a hitben és a keresztény életben.



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

A jó Isten boldoggá akar tenni minket, és mi nem akarjuk! Elfordulunk tőle, és a sátánnak adjuk magunkat! Menekülünk barátunktól, és utána megyünk hóhérunknak!...


A mi hitünk csak olyan háromszáz mérföldes messzeségből lát; mintha a jó Isten a tenger túlsó partján volna. Ha olyan eleven, átható hitünk volna, mint a szenteké, úgy látnánk Krisztus Urunkat, mint ahogy ők látják.


A világ fiai szomorúak, ha van keresztjük, a jó keresztények meg szomorúak, ha nincs. A keresztény úgy áll a keresztek között, mint hal a vízben.


Amikor úton vagyunk és templomtornyot veszünk észre, meg kellene dobbannia a szívünknek, mint ahogy a hazatérő családatya szíve megdobban otthona láttára, ahol szerettei laknak. Bár ne tudnánk levenni róla tekintetünket!


Egyedül azok boldogok ezen a világon, akiknek lelkében az élet szenvedései között is ott a béke: ők megízlelik Isten gyermekeinek boldogságát. Édes lesz minden kín, ha együtt szenvedünk Krisztus Urunkkal!


Ha valaki semmit sem tud adni egy betegnek, azért még meg tudja látogatni, mondhat neki néhány vigasztaló szót, imádkozhat érte, hogy hasznára váljék a betegség. Isten szemében mindez nagy és drága dolog, csak szeretet vezesse tetteinket.


Íme, egy jó életszabály: csak olyasmit tenni, amit nyugodtan fölajánlhatunk a jó Istennek. Nem ajánlhatunk föl neki rágalmazásokat, gyalázkodást, igazságtalanságot, haragtartást, káromlást, tisztátalanságot, hiúságot… Pedig a világban szinte mást sem tesznek.


Isten parancsolatai tanítások, amelyeket azért ad, hogy el ne tévesszük a mennyország útját. Olyanok ezek, mint az utcanevek és útjelzések.


Lelkünknek az az ima, ami földnek az eső. Trágyázzátok a földet, ahogy csak akarjátok, ha nincs eső , nem ér az egész semmit!


Mily nagy vagy te, ó lelkem, hiszen egyedül Isten képes kielégíteni!...


Nem Isten vet a pokolra, hanem magunk váltjuk meg ott a helyünket, a bűneinkkel.


Vannak, akik azt mondják: „Ezt a bűnt még elkövetem. Négyet meggyónni nem kerül többe, mint hármat.” Olyan ez, mintha a fiú azt mondaná édesapjának: „Adok négy pofont, nekem annyiba kerül, mintha egyet adnék; aztán majd visszajövök bocsánatot kérni.”




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6