A legnagyobb ajándék, amit embertársadnak adhatsz, az, hogy őszinte szívvel figyelsz rá.

Richard Moss

A megszólító csend ünnepe van. Jézus teste a sírboltban, de halálának csendje mondanivalót hordoz számunkra: Engedjük, hogy Krisztus élete szívünk, lelkünk valamennyi halott részébe eljusson.

Krisztus a sírban fekszik. Mi is gyakran fekszünk a sírban, önsajnálatunk, önzésünk, büszkeségünk sírjában... Gyakran csupán a túlzó elvárások, tökéletességi kényszerképzet és a vereségtől, a megszégyenüléstől való félelem tart fogva bennünket. Nézzünk szembe sírbeli helyzetünkkel és tartsuk a feltámadásba vetett hitet félelmünk elé.

Hallgassuk a nekünk intézett szelíd, csendes szavakat: Kelj fel az életre, hiszen nem azért születtél, hogy a halál bilincsei között légy mindörökre. Támadj fel halálodból, hiszen én vagyok a holtak élete. Kelj fel bátran, ne félj, menjünk ki innen, hiszen te énbennem és én tebenned egy és osztatlan Egység leszünk...

A nagy emberek életének és eredményes a szolgálatának titka mindig abban rejlett, hogy volt idejük Istennel egyedül lenni. (Kroecker)

„Aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Mt 23,12)

Divattá lett az öndicséret. Minél magabiztosabban szól valaki sikereiről, elért eredményeiről, annál inkább kiválóságként/celebként ünnepelik. Isten másképp lát minket, és másképp ítél. Az önmagával eltelt embert és kezének munkáit egy szempillantás alatt meg tudja semmisíteni. De mit jelent önmagunkat megalázni? Bibliai értelemben azt, hogy elismerem Istent Úrnak életemben, terveim, jövőm felett, és kérem segítségét. Ha kezébe tesszük le sorsunkat, úgy békességre találunk. Az Istennek engedelmeskedő ember számára a felmagasztalás úgy valósul meg, hogy élete a helyére kerül, oda, ahova Ura szánta. (Gerőf iné dr. Brebovszky Éva)

Az a hívő, aki a keresztyén életet csupán saját erőfeszítéseivel akarja megélni, hasonlít ahhoz az emberhez, aki az óceánon próbál átvitorlázni, de hajója napokon át sem mozdul semerre. Végül belefáradva a mozdulatlanságba, próbálja a hajót megmozdítani a vitorlája irányában. Nagy erőfeszítésével sikerül a hajót meghimbálnia és ezáltal néhány kis hullámot keltenie az egyébként sima tengeren. Amikor észreveszi a hullámokat, és érzi a hajó himbálását, feltételezi, hogy elindult a holtpontról, ezért tovább küszködik. Természetesen, nagy fáradozása ellenére sem halad előre.
Az ember erejének forrása Isten kegyelme, nem az emberi akaraterő, nem az önfegyelmezés és nem valamiféle erőlködés.

Jézus pihenése a sírban csak látszólagos. Lelke él és csendesen vár ránk. Hisz a kereszthalállal az volt a célja, hogy teljesen magához vonjon minket a Szentháromság Egységébe.



Isten betölt minket az ő szeretetével és együttérzésével, így mi is szolgálni tudunk azok felé, akik zaklatottak… Mi visszük el a Jó Hírt, hogy Jézus segít úrrá lenni a helyzetünk felett érzett bánatunkon és a megpróbáltatásokon. (Jon Walker)

„Lelkem köztetek marad! Ne féljetek!” (Hag 2,5)

Vannak családok, ahol az elhunyt kisgyermek emlékét úgy őrzik, hogy fotókkal van tele a lakás, a szobáját érintetlenül hagyják, játékaival, tárgyaival is próbálják őt „maguk között tartani”. Talán így könnyebb számukra? Mert az elengedésre még nem értek meg? Hiszen a földi elengedés, egyfajta magány, része sorsunknak. Csak egyvalaki nem hagy minket soha el. Isten számtalan ígéretet ad, hogy Lelke által velünk, köztünk marad. Haggeusnál így szól: mikor kijöttetek Egyiptomból, megígértem, lelkem köztetek marad. És Jézus János 14-ben mit ígér? Nem hagy minket árván, eljön hozzánk. Húsvét után máris pünkösd felé nézhetünk. A Szentlélek Isten Lelke legyen velünk, és vezessen, hogy sose legyünk magunkra hagyottak, árvák. (Kőháti Dóra)

Máriának a „túlélők” fájdalma jutott, az a fajta fájdalom, amitől az emberi képzelet talán leginkább fél, riadva hátrál; meg se mer közelíteni. „Áldott a te méhednek gyümölcse.” - hirdette egykor az angyal, s az Édesanyának most kell igazán elfogadnia ezt a mondatot.

Mendelssohn egyszer elment a fridbourgi katedrálisba. Fölment az orgonához, és megkérdezte, hogy játszhatna-e a híres hangszeren. Az idős orgonista féltékeny volt a hangszerére, és először nem akarta megengedni a játékot. Később azonban engedett, hogy az idegen kipróbálhassa a katedrális fenséges „mennydörgését”. Néhány percig elbűvölten hallgatta a muzsikát, majd rátette kezét a vendég orgonista vállára és felkiáltott: „Kicsoda ön? Mi a neve?” Az orgonajátékos ezt felelte: „Mendelssohn.” „Hogy lehet, hogy mégsem akartam megengedni, hogy Mendelssohn hozzányúljon az orgonához?!” - korholta magát az orgonista.

Az ember hasonlóan cselekszik, amikor nem engedi meg, hogy Krisztus kézbe vegye az életét, és ő hozza ki belőle az összhangot és melódiát.

Mit nekem a gyötrelem, ha végén győzelem válik belőle?

Néha akkor mutatkozik meg az erőnk, amikor sebezhetőek vagyunk. Néha összeomlásra van szükség ahhoz, hogy önmagunkra találjunk és folytathassuk utunkat.

„Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk.” (ApCsel 4,20)

Minden bizonyságtétel alapja végtére is ez: nem tehetjük, hogy ne mondjuk el! Így van ez kétezer éve. Urunk szól hozzánk – az egyház szól az ő Uráról. Akkor is, ha egy rendszer üldözi. Ha megfélemlítik, ha gyalázzák, akkor sem hallgat az, akit a hit megragadott. Ez a hét valami elemi erővel tölt fel mindannyiunkat: íme, látjuk, lássuk meg: Isten nem feledkezett el rólunk, az ígért Megváltó eljött, és nincs e világon hatalom, aki, amely nagyobb lenne nála! Ünnepeljük az életet, ünnepeljük Krisztust, s nem a négy fal között, nem némaságban, hanem kiáradó örömmel! (Kőháti Dóra)

 Nem véletlenül tanácsolják nekünk: „Bocsáss meg az ellened vétkezőknek!” Csak így maradhatunk egészségesek és boldogok. A meg nem bocsátás az egyik legfőbb betegségkiváltó ok, hiszen a savanyú gondolatok a testet emésztik. (Andrew Matthews)


Óvakodj mindentől, ami a Jézus Krisztus iránti hűségeddel versenyez! A Jézus iránti odaadás legnagyobb vetélytársa a neki végzett szolgálat. (Oswald Chambers)

Sok dologra rájön az ember, ha nem ért azonnal egyet önmagával.


Szeresd Istent: akkor közel lesz. Szeresd és szívedbe költözik.

VÍGY MAGADDAL ÉN URAM

Uram, méltatlan vagyok Hozzád,
méltatlan a Te szolgálatodra.
Mégis Tebenned bízom,
és Terád bízom magamat.

Kérve kérlek vigyázd lépteimet, járj énmellettem,
tapaszd ajkadat a fülemre,
nyújtsd a kezedet felém, és vezess
ahogy apa vezetgeti fiát az első lépéseknél.

Had legyek víz, amely mezőidet öntözi,
fény, amely magodat kicsíráztatja,
szolga, aki termeidet tisztán tartja,
száj, amely szavaidat ismétli,
fül, amely fiaidat meghallgatja,
láb, amely legyőzi a távolságokat,
szív, amely megérti az összes szíveket.

Vígy magaddal én Uram, és ne hagyj el soha.